Készült: 2020.08.14.17:33:03 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

128. ülésnap (2000.03.22.),  2-79. felszólalás
Felszólalás oka politikai vita lefolytatása
Felszólalás ideje 5:13:02


Felszólalások:   1   2-79   79-81      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! És tisztelettel köszöntöm mindazokat, akik figyelemmel kísérik a mai napot, hiszen az egészség az a kérdés, ami, azt gondolom, minden magyar állampolgárt érint.

Ellenzéki képviselőtársaim ezt a hangzatos, asszociációkra is alkalmas címet adták a mai vitanapnak, és én azt gondolom, az asszociációkba nagyon sok dolog belefér. A reform számunkra átalakítást és egy kitüntetett értékrendet jelent, hiszen a múlt század elejéhez kötjük a "reform" szót. A "retorika" egy veretes szó, és számomra a klasszikus retorika csúcsa igazán a periklészi beszéd az athéni polgárokhoz. Azt gondolom, hogy aki ismeri, az pontosan tudja, hogy az értékeli azt a küzdelmet, amit egy közösség folytat, folytatott önmaga létéért és továbbéléséért. Ezt gondolom én címként.

Aztán a tegnapi sajtóban olvastam Kökény Mihály miniszter úrtól, hogy ma szembesíteni kívánják a kabinetet a programjával, és a szakadékot, ami az intézkedések és a program között tátong, azt fogjuk látni. Engedjék meg, és ezért osztottuk ki a kormány programját, mert a magam részéről úgy gondoltam, hogy tematikusan ezen futunk végig, aztán tényleg szembesülünk a programmal, amit azért '93-tól vitt a Fidesz, amit megvitatott a polgárokkal, és a kormányra kerüléskor kormányprogrammá tett.

Van egy kötelesség is a nyitáskor, hiszen a Horn-Kuncze-kormány egészségpolitikájának néhány vonására is emlékeztetnem kell a résztvevőket, képviselőtársaimat. Azt hiszem, abban nincs vita közöttünk, hogy ennek az országnak az egészségi állapota rossz. Azt hiszem, abban sincs vita, hogy a Bokros-csomag szétzilálta a magyar egészségügy néhány elemét: a fogorvoslást, a sportegészségügyet, a szanatóriumi rendszert, és 1995-ben a '90-es finanszírozási szint felére csökkent a ráfordítás. '99-re lehetett megállítani és lassan emelkedő kerékvágásba terelni a ráfordítást.

Mi az, ami nem történt meg vagy nem jól történt meg a '94-98-as időszakban? Azt gondolom, ezen tételesen érdemes végigfutni. Az előző kormány alkotott egy kapacitástörvényt, mert az ellátórendszer valóban felülvizsgálatra szorult és szorul. Ez az átalakítás elsősorban mennyiségi volt, és az aszimmetriát nem szüntette meg. Országos szinten négyszeres a járóbeteg-ellátási különbség, minőségben van teljes hiány és túlfedettség, de az ágylétszámban is kétszeres maradt a különbség. A minimumfeltételekről kiadtak egy rendeletet '96-ban, ezt azonban ágyszámhoz és épületstruktúrához kötötték, így ez többletforrásigényt jelenített meg, és egészségnyereség nélküli többletforrást és fenntartási költséget indukált. A gond az volt, hogy nem volt egységes szempontrendszer, ami minden szakmát orientált volna és egy olyan rendszert adott volna minden térségben, hogy a hozzáférhetőség meglegyen.

Az egészségügyi törvény is egy olyan öröksége volt a kormánynak, ahol a rendeleteket, a kiegészítő utasításokat el kellett készíteni, és a törvény tulajdonképpen egy túlméretezett szerepet szánt a jogi megközelítésnek, szemben a gyógyításban meghatározó szerepet játszó bizalmi viszonnyal.

A törvény az esélyegyenlőség megteremtését többnyire az egészségügyi ellátás igénybevételére szűkítette le.

 

 

(9.10)

 

Ma az a szemlélet tekinthető korszerűnek, amely az életmódban, a rizikógyakoriságban és az egészségi állapotban meglévő egyenlőtlenség kiegyenlítését is céljául tűzi. Az egészségmegőrzés is retorikailag szerepelt a programban, sőt kormányhatározatot is hoztak 1107/94. számmal, azonban az anyagi bázis emellé nem rendeltetett.

Az elmúlt kormányzati időszakban a gyógyszerköltségek kiadásai kezelhetetlenné váltak. Elmulasztották kialakítani az Európai Unió normatíváinak megfelelő, átlátható támogatási rendszert. A piaci viszonyok megjelenése a gyógyszerellátásban megnövelte a támogatási rendszerrel szemben támasztott igényt is. Nem sikerült kialakítani az egyensúlyt. Elmaradt a Tisztiorvosi Szolgálat feladatkörének átfogó felülvizsgálata, és nem történt meg a minőségbiztosítás megfelelő intézményrendszerének kialakítása sem. Szó volt a privatizáció kiterjesztéséről; egyetlen lépés nem történt.

Örökzöld téma a bér kérdése is. Azt gondolom, hogy ez a mi egyik legnagyobb gondunk is, méltatlan bérhelyzet javítására ugyan ígéret elhangzott, de 1997-ben a humán-egészségügyi ellátásnak a vállalkozási szférához viszonyított kereseti elmaradása 32 százalék volt. Az akkori Munkaügyi Minisztérium felmérése szerint az átlagkereset a huszonharmadik volt az ágazatban. Azt hiszem, ennyi az, amit örököltünk.

Másfél év kormányzása alatt az adott programunkból kiemelném - és ezt tekintjük vezérmotívumnak -: az egészség érték, személyes és egyben össznemzeti kincs, az egészségügy csak a legtágabban értelmezett társadalmi megközelítésben fogható fel és kezelhető, az egészségi állapot meghatározza az egyén és ezáltal a gazdaság teljesítőképességét.

Nem állnak rendelkezésre megbízható adatok a lakosság egészségi állapotáról. Azt gondolom, ez az, amit végig kell vinni, hogy mit tettünk.

Ha megnézik az anyagot, "Egészség" címszó alatt találják a programot. Mi elkészítettük a nemzeti egészségfejlesztési és egészségügyi stratégiát. Ez közkézen forog. Létrehoztuk a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézetet, összevonva a meglévő intézményeket, és ez az intézet elkészítette az egészségfejlesztési stratégiát, ez a program meghatározza a célkitűzéseket, a feladatokat, a felelősségköröket és a konkrét programokat. Egyébként magát az anyagot kézhez kapták.

Megjelentettünk egy új újságot "Népegészségügy" címmel, amely az információáramoltatás, a tájékoztatás forrása. Tulajdonképpen koordinatív szerepet szánunk ennek az újságnak.

Az országos egészségmonitorozási program célja, hogy értékelje, bevezesse azokat a módszereket, ahol tényleg megfelelő, értékelésre alkalmas adatokat kapunk. A középiskolai és a felnőtt egészségfelméréseket, a háziorvosi morbiditási adatok felmérését tovább folytatjuk, és az adatok integrálhatósága érdekében is módszert dolgoztunk ki, így 1973 óta most lesz először az ország egészségi állapotára vonatkozó hiteles adatunk. Folyamatosan együttműködünk nemzetközi szervezetekkel, és ilyen szempontból kiemelt a befejeződő világbanki program néhány eleme.

Együttműködik ez az intézet az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsággal. A kábítószer-stratégia kimunkálásában társelnökként részt veszünk az Ifjúsági és Sportminisztériumban. Ez az, aminek a kerete adja a biztos adatokat, a következtetésre alkalmas megállapításokat.

Mivel az egészségpolitika fő feladata az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése és a hatékony egészségmegelőző programok, ezért 1999-ben három új oltást vezettünk be, ezzel kompletté tettük az oltási rendszerünket; ez a haemophilus influenzae, a hepatitis B és a morbilli-mumps-rubeola oltás. Utalnék arra is, hogy több mint egymillió influenza oltóanyagot adtunk az időseknek, és ha visszaemlékeznek, az elmúlt hónapokban Angliában, Norvégiában, Izraelben katasztrófa határú influenzajárvány volt, Magyarországon érdemben nem volt.

Sikeresen lebonyolítottuk az abortuszok csökkentésére kiírt pályázatot, 71 program kapott támogatást, ezek között egyházi intézmények is voltak. Az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően elkészítettük és benyújtottuk a magzati élet védelméről szóló törvény módosítását, vitája most folyik a parlamentben.

Megalakítottuk 12 dohányzásellenes programot vezető és végrehajtó kezdeményezőből "A dohányzás visszaszorításáért" nevezetű szervezetet, és ez fogja össze a tárcaszintű koordinációt. Korszerűsítettük az iskola- és foglalkozás-egészségügyi ellátások tartalmát, kidolgoztuk a munkavédelem országos programját. Mindkét lépés előrevivő tényező a lakosság egészségének megőrzése érdekében. Más tárcákkal együttműködve nemzeti környezet-egészségügyi akcióprogramot dolgoztunk ki.

Ma van a víz világnapja; azt gondolom, ismerik a parlamenti képviselőink, ha máshonnan nem, a napi médiából. A harmadik európai környezet és egészség konferenciát a WHO 1999 nyarán rendezte meg Londonban. E konferencia legjelentősebb dokumentuma a határokat átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak védelméről és használatáról szóló 1992. évi egyezmény víz és egészség jegyzőkönyve volt. Ennek előkészítésében, a tárgyalások levezetésében, a szöveg kialakításában Magyarország vezető szerepet játszott. Javaslatunkra ezt elfogadták, 56 ország csatlakozott hozzá, és a Tisza katasztrófája okán, azt gondolom, ennek a jelentőségét nem kell külön méltatnom. Annak a súlynak, amit képviseltünk ott, következménye, hogy 2004-ben Budapest rendezi meg a WHO e területi rendezvényét, és a konferenciára a regionális országok a meghívást elfogadták.

Az EFKI létrehozása az egészségnevelő megelőzési rendszer kimunkálásában jelentős, a kapott dokumentumra hívnám fel a figyelmet. Végül is ez egy kutatóbázis, amely a döntés-előkészítés legfőbb szerveként is értékelhető. A nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve alakítottuk ki magát a rendszert.

A Nemzeti Egészségügyi Tanács felállítása gyakorlatilag befejeződött, a társadalmi szervezetek a delegáltjaikat kijelölték, áprilisban megtartható a Nemzeti Egészségügyi Tanács alakuló ülése.

Elkészítettük és a nemdohányzók védelméről szóló törvénytervezetet a parlament el is fogadta, 1999. november 1-jétől már hatályossá vált.

Elkészítettük az Oktatási Minisztériummal történő megállapodást, amely kiemelt feladatként jeleníti meg az egészségügyi képzést, a felsőoktatási intézmények, az oktatási és egészségügyi tevékenységek összehangolását, az ifjúság egészséges életmódra nevelésének elősegítéséhez kapcsolódó feladatokat. Folyamatban van a szűrővizsgálati módszerek felülvizsgálata a leggyakrabban előforduló betegségeknél. Szeretném elmondani, hogy minden beteg-orvos találkozást szűrési epizódnak tekintünk, mert úgy gondoljuk, hogy ahol százmillió fölötti a rendszer-beteg találkozás, ott ez a legjobb szűrőmódszer.

A közvetlen állami irányítás csökkentése, főleg a jogszabályalkotás és a hatósági feladatok véghezvitelében is, egyik kitűzött célja programunknak. A tárca a Magyar Orvosi Kamaráról, a Magyar Gyógyszerész Kamaráról, a Tisztiorvosi Szolgálatról szóló törvényeket módosításra benyújtotta, és a parlament elfogadta. A gyógyszerész és orvosi szakmai kollégiumokat a szakmához rendeltük. Kialakultak a szakmai kollégiumok, április 1-jével működésüket megkezdik.

 

(9.20)

 

Együttműködtünk a Gazdasági Minisztériummal, a Pénzügyminisztériummal, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral a piaci szerepek vizsgálatában, a koncepció-előkészítésben, és a gazdasági kabinet döntése alapján '99 őszén négy interminiszteriális munkabizottság jött létre. Az elkészített anyagot január 15-éig az Egészségügyi Minisztérium összegezte, a kormány belső tárgyaláson foglalkozik vele, és valószínű, hogy az egyik áprilisi kormányülés véglegesíti.

A kormányprogramunk jelentős hangsúllyal tárgyalta a tulajdonviszonyokat. Az alap- és a járóbeteg-ellátásban a magántulajdon megerősítését, valódi és funkcionális magánosítást ígértünk. A tárca megalkotta, beterjesztette és a parlament elfogadta az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényt. Ebben a törvényben a háziorvosi praxis működtetési joga megszerzéséről, visszavonásáról, valamint az ingó-, ingatlanvagyon működtetési joga megszerzésének feltételeiről rendelkeztünk. Azt gondolom, mérföldkő az átalakításban, a tulajdonviszonyok megváltoztatásában.

Előkészítettük és májusban benyújtjuk a szakellátás körére vonatkozó privatizációs lépésekhez szükséges jogszabályokat. Előkészítettük az egészségügyi intézmények jogállásáról szóló törvénytervezetet. Új elem az egészségügyi rendszerben, hogy az eddigi alapellátás, járóbeteg-ellátás, fekvőbeteg-ellátás mellett - mint ellátásirendszer-elem - az otthonápolás is meg fog jelenni, hiszen a többgenerációs családok együttélése egyre ritkább; a közösségek, a kis közösségek képesek lesznek közösségközeli ellátásra.

A finanszírozás területén külön hangsúlyt fektettünk az amortizációra. Az amortizációval foglalkozó munkabizottságot létrehoztuk; a Miniszterelnöki Hivatal koordinálásával a munkabizottság már előkészítette a megoldásra tett javaslatokat. Az amortizáció beépítésének első lépéseként a '99. évi CIX. törvény lehetővé teszi a kórházak egészségbiztosítótól származó bevételeinek felhalmozási célú felhasználását. A valós amortizációs költségek meghatározása céljából az EFKI modellkísérletet folytat.

Egyébként a tulajdonosi felelősséget a megelőző szabályok is előírták, és az intézményfenntartás és -fejlesztés tulajdonosi kötelesség. Új jogszabályt készítettünk a társadalombiztosítási finanszírozás fő elemeiről.

Egy olyan megoldást is el kell mondanom itt - hiszen erről is szó volt -, hogy teljes egészében megoldottuk egy nagy betegcsoport ellátását: ez a hemofíliások megelőző és terápiás kezelése.

Az alapellátás fejlesztése - túl a privatizáción - a programban stratégiai fontosságú. Túl a tulajdonviszonyokat tisztázó törvényen, forráshoz szeretnénk juttatni az alapellátást. Ez különösen a kistelepüléseket érinti előnyösen, amennyiben mind a gyakorlat megszerzéséhez, mind a fejlesztéshez, az épület- és műszerállományhoz hitelhez juthatnak az alapellátásban dolgozók.

A fekvőbeteg-ellátás fejlesztése, azt gondolom, az elkövetkezendő idő egyik legfontosabb eleme. E területen a programunk a költséghatékony kórházak kialakítását, az informatikai és a minőségbiztosítási rendszerek bevezetését írta elő.

Meghatároztuk a területfejlesztési prioritásokat. Utaltam arra a bevezetőmben, hogy a rendszerünk egyik legnagyobb hibája az aszimmetria. Rekonstrukcióra fordítható összeget kilenc kórház kapott '90-ben, 600 millió forint értékben. Kidolgoztuk és a közelmúltban megjelentettük az egynapos sebészet, klinikai ellátások technikáját, módszertanát leíró könyvet, és ehhez az idén 10 százalékkal növeltük a járóbeteg-ellátás költségvetését.

Támogatjuk a profilváltást a krónikus ápolási kapacitás bővítése felé. Ebben '99-ben 90 millió forintot osztottunk ki. Létrehoztuk a struktúrafejlesztési célelőirányzatot, amely tanulmányokat rendelt 80 millió forint értékben. Támogatást nyújtottunk a szakmai programok végrehajtására 1,5 milliárd, azaz 1500 millió forint értéken a nagy értékű eszközpark felújítására.

Az orvostechnikai eszközök európai uniós jogharmonizációja keretében két jogszabályt hirdettünk ki, és 120 európai szabványból százat honosítottunk. Elkészült a vérellátás átszervezésének stratégiája és végrehajtása is megkezdődött. Ez a mindeddig kórházak osztályain működő vérellátó állomások egyesítését jelenti a vérellátó szolgálatban. A jogszabályok elkészültek; a politikai konszenzus, a társadalmi konszenzus és a szakmai konszenzus kialakulása zökkenőmentesen folyik. Év végére működik az új rendszer. Azt gondolom, mindenki számára észlelhető volt, hogy megszűnt a vérellátás terén lévő krízishelyzet, amely időről időre észlelhető volt.

A szervezés, irányítás egyik eredménye, hogy a 2000. év problémaköréhez tartozó dátumváltási gondok nem jelentkeztek az egészségügyben. Kidolgoztuk a Minőségügyi Oktatási Központ követelményrendszerét, a képesítési és a vizsgakövetelményeket. Megkezdtük az országos intézetek rendszerének átalakítását, azért, hogy az oktatási és szakmai irányítás és az akkreditáció egy helyre kerüljön.

A nagy rendszer és az egészségügy programja - csatlakozva a kormányprogramhoz - a biztonságot tekinti fő elemnek, hiszen rendszerünk a tízmillió magyar egészségügyi biztonságáért működik.

Munkabizottság keretében a sürgősségi betegellátó osztályok létrehozásának szakmai koncepcióját kimunkáltuk, és ennek felépítésének megkezdését 715 millió forinttal támogattuk. A fogadóhelyek kialakításával a fővárosban is előreléptünk: négy traumatológiai központ kialakítása gyakorlatilag befejeződött, és azt hiszem, az is észlelhető, hogy a betegek utaztatása megszűnik.

A szakirányú szakképzés központi gyakornoki rendszerét az Európai Unió ajánlásainak megfelelően létrehoztuk, megteremtettük a sürgősségi orvostant, a geriátriát és kitüntetetten a közegészségügy fejlesztését. A mentőszolgálat terén kimunkáltuk a mentőhálózat optimalizálását, mintegy negyven fejlesztést előírva. Ebből hatot már átadtunk, tizenegy ebben az évben biztosan átadásra kerül.

Három új légimentőbázist indítottunk; ezzel öt légimentőbázis működik Magyarországon, s lefedi az ország 75 százalékát. Harminchárom állomáson bővítettük 150 millió forintos ráfordítással az esetkocsik szolgálati idejét 24 órára. 1998-ban 62, míg '99-ben már 116 új mentőkocsit szereztünk be 300, illetve 840 millió forintért. A műszerállományt 150 milliós ráfordítással bővítettük, míg a felújításra 260 milliót szántunk a mentőszolgálatnál; összességében több mint 1 milliárd forintot. A mentőszolgálat működésének biztonságát - mert zavarok voltak - 310 millióval konszolidáltuk.

Megkezdődött a sürgősségi ügyeleti rendszer átalakítása a háziorvosi rendszerben, és ez évben ezt is befejezzük. Elindítottuk a sürgősségi országos konzultációs rendszert négy szakmacsoportban. Úgy gondolom, hogy nem jelentéktelen eredmények ezek a sürgősségi ellátásban.

Az ápolás területén a home-care pályázatokat 120 millió forinttal támogattuk; a szakember-továbbképzés területén a mentőápolóknál 200 fő részére, míg a felzárkóztató programban 1200 fő részére biztosítottuk a szinten tartó képzést. A pécsi egyetemen előkészületben van az egyetemi szintű ápolói szak alapítása.

 

 

(9.30)

 

A fogászati ellátás, amely szétzilálódott: a fogászati praxisok szerkezetében a finanszírozás felső határát 2 ezer, illetve 6 ezer főre emeltük lakossági érdekből. Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény érinti a fogorvosokat is, fejlesztésük a hitelrendszerben biztosítható.

Gyógyszerügyben - amely az egészségügynek nem jelentéktelen kérdése - kidolgoztuk az új európai színvonalú és korszerű gyógyszer-támogatási rendszer koncepcióját. A tárgyalásaink, amelyek megkezdődtek, az idén folytatják azt a tavalyi hagyományt, miszerint 350 új generikus gyógyszert hoztunk a palettára. Ez azt jelentette, hogy 20 százalékkal olcsóbb áron tudjuk megvenni.

Jelenleg folynak az egyeztetések az ez évi változásokról. Alapcélként azt jelenítettük meg, hogy lakossági szinten nem haladhatja meg a 6 százalékot az árnövekedés, hiszen a gyógyszerekhez a nyugdíjasok, a kevesebb jövedelműek fordulnak a legnagyobb hányadban. Egyébként a parlament elé benyújtottuk az Európa Tanácsnak az európai gyógyszerkönyv kidolgozásáról szóló egyezményét is.

A közgyógyellátás kérdéskörét szociális kérdésnek tekintjük, és mindent megadunk a Szociális és Családügyi Minisztériumnak, hogy optimális megoldást lehessen találni.

Az érdekegyeztetési rendszerben a kormány és az egészségügyi kabinet, amikor a MOK-ról, a GYOK-ról - Gyógyszerész Kamaráról - szóló törvényt módosította, egy szakaszt beiktatott és a képviselőtársaim elfogadták, amely szerint a hivatásrendi köztestületet kötelesek az egészségügyben dolgozó egyesületi szervezetek érdekegyeztetésébe bevonni. Azt gondolom, hogy a Kórházszövetséggel, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületével és nyilvánvalóan a szakszervezeti jogosítvánnyal rendelkező szervezetekkel optimális érdekegyeztetést kell kialakítani.

A védőnők kérdésköre kitüntetett az egészségügyi programban. Kitüntetett azért, mert a védőnői munkát szeretnénk kiterjeszteni, és nemcsak a gyermek-csecsemő periódusra, hanem a teljes életperiódusra szeretnénk az egészség gondozóivá tenni őket. Ennek megfelelően alakítottuk ki a magyar védőnői szolgálat szakmai és strukturális fejlesztési tervét.

Ennek megfelelően támogatjuk a Tahin doktor által kialakított védőnői képzési-továbbképzési programot azzal, hogy az alap- és szakellátási rendszerhez csatlakoztatva egy optimális segítő elemét kapjuk meg az egészségügynek.

A bérhelyzet kritikus. Azt gondolom, hogy ez az a terület, ahol érdemi előrelépés nem történt. A bérhelyzet rendezésének első lépéseként elkészítettük az elmaradt ügyeleti díjak és 13. havi bérek felmérését, esetleges kifizetésének bázisát adva. A saját tárcánk költségvetésében 2 milliárd forint áll rendelkezésre az idén a béradósság rendezésére.

Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény megalkotása megteremtette a tisztes visszavonulás lehetőségét az alapellátásban dolgozóknál. Úgy gondoljuk, hogy ezt tovább folytatva, intézményi kereteket is adva az orvos-egészségügyi dolgozók tisztes visszavonulásának segítő intézményrendszerét is létre kell hozni.

Ahhoz, hogy jól működő rendszer lehessen Magyarországon, elengedhetetlen a szakemberképzés, a továbbképzés és a szinten tartó képzés áttekintése, újraszervezése. Ez ügyben megalakítottuk az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanácsot, így a tárcához került az egészségügyi szakképzés koordinációja. Kidolgoztuk és hatályba léptettük a központi gyakornoki rendszer szabályait, megteremtettük a pályakezdő orvosok számára az európai munkaerőpiacon az esélyegyenlőség feltételeit.

1999-ben 800 millió forintot, 2000-ben 3,4 milliárd forintot biztosítunk a központi költségvetési forrásból a képzésre. Közreműködtünk az egyes szakterületek iránt érdeklődő fiatal orvosokból álló 39 fős Egészségügyi Felsőoktatási Ifjúsági Bizottság megalakulásában. Ők azok, akik a jövő döntés-előkészítői, egészségpolitikusai lehetnek. Utaltam már az onkológiai szűrésnél arra, hogy egyikük, Horváth Förster Csaba dolgozta ki az emésztőrendszeri daganatok megelőzésének, szűrésének programját, amit a minisztérium a saját programjaként fog támogatni.

Újraszabályoztuk és európai szintűvé tettük a szakorvos-képesítés megszerzésének és továbbképzésének a rendszerét. Ez az, ami alapját fogja képezni a leendő szakmai kollégiumoknak.

Az európai integráció több területen is kitüntetett feladat, bár a szociális és egészségügyi kérdések az Európai Unión belül nemzeti hatáskörbe tartoznak, mégis számos irányelvben és jogforrásban fogalmazódik meg az egészség ügyét is érintő feladat.

A tárca a törvények és egyéb jogszabályok előkészítése és megalkotása során az irányelvek figyelembevételével alakította ki a normák tartalmát a környezet-egészségügy, a kémiai biztonság - tegnap zártuk le a törvény vitáját -, az élelmiszer-biztonság, a tiszti orvosi szolgálat kialakítása és az egészségügyi törvény végrehajtása kapcsán.

Folyamatos feladat az európai uniós népegészségügyi program figyelemmel kísérése, különösen a migráns munkások szociális biztonsága rendszerének kialakításánál, a diplomák és szakképesítések kölcsönös elfogadása területén.

Az Egészségügyi Minisztérium több Phare-programban vesz részt. Így 12 millió euróval támogatódik a tisztiorvosi szolgálat laboratóriumi rendszere, a Szociális és Családügyi Minisztérium a munkahelyi egészségügyi és felügyeleti rendszer kimunkálására 2,9 millió eurót kap. Egy jó példa arra, hogy már milyen felkészült a háttérrendszerünk - két nap alatt tudtuk kidolgozni, mert kaptunk egy lehetőséget a drogmonitoring központ kialakításához -: egy nyertes és nemzetközileg mintának elfogadott projekt 1,2 millió eurót kap.

A világbanki kölcsönből, amely '93-ban 91 millió dolláros előirányzattal indult, 40 millió dollár értékű forintot hozzátéve, végül '98 második felében megváltoztatott prioritásokkal felgyorsítottuk, és először kaptunk a világbanki projekt minőségi értékelésénél '99-ben kedvező minősítést. Ennek keretében működik és tovább működik a debreceni tudományegyetemen a Népegészségügyi Iskola, hasonlóan sikeres és nemzetközileg elismert az Egészségügyi Menedzserképző Központ a Semmelweis Egyetemen. A dohányzás-, alkoholpolitika kimunkálásában a "Szövetség a dohányzás visszaszorításáért" program is működik.

Azt gondolom, hogy ha ennyit áttekintettünk, és higgyék el, még tételesen vihető tovább, hogy mi az, ami retorikaként megvalósult, összefoglalva: a tárca 8 törvényt, 12 kormányrendeletet, 113 miniszteri rendeletet bocsátott ki. Úgy gondoljuk, hogy időarányosan teljesítettük a kormányprogramból ránk váró feladatokat.

Mi az, ami az egészségügyi rendszer továbbfejlesztésének kiemelt területe? Az üzenetünk továbbra is az, hogy az egészség érték, személyes és egyben össznemzeti kincs. Minden gondolatunk és tevékenységünk lényege ebben foglalható össze, és az, hogy a 10 millió ember ellátásához kell biztos alapot teremteni. A végső eszmény az, hogy az élettartamon belül a lehető legnagyobb egészségnyereséget érjünk el.

Az egészségfejlesztés területén szemléletváltásra van szükség; egyrészt arra, hogy világos legyen: közösségi kezdeményezésekkel és a különböző irányzatokat, irányokat felügyelő területen összehangolt munkára van szükség.

Az egészségfejlesztési tevékenység új szemléletű megvalósításának jó koordinációra van szüksége, és a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet ennek szereplője lehet. Azt gondoljuk, hogy a hét EU-régiónak - közigazgatási régiónak - megfelelően kialakított szervezetünk ennek megfelelő alapot ad.

 

(9.40)

 

Az európai uniós csatlakozás, az emberi élet és egészség védelmét szolgáló szabályozások tekintetében mindent figyelembe kell vennünk. A törvényeink és rendeleteink a közösségi irányelvek meghonosítását kell hogy tükrözzék. Ezt teszi már a kémiai biztonságról szóló törvény és ezt teszi az atomenergiáról szóló törvény jelenleg készülő végrehajtási rendelete.

A tisztiorvosi szolgálatunkat fejlesztenünk kell, hiszen ez érintett elsődlegesen az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatában. A világbanki program keretében európai uniós támogatásokkal be kell fejezni a tisztiorvosi szolgálat laboratóriumi fejlesztését, a járványügyi és sugárhigiéniás biztonságot fenn kell tartani, és az informatikai rendszert jelentősen kell fejleszteni.

Az ellátórendszerben a magyar egészségügyi ellátórendszer vívmányait, elsősorban a lényegében valamennyi állampolgárra kiterjedő nemzeti kockázatközösségen és szolidaritáson alapuló egészségbiztosítási rendszert fenn kell tartani. Emellett az alapvető átalakítás nem halasztható. Ennek keretében tovább kell erősíteni a szolgáltatói versenyt. Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény az első lépés volt, de a járóbeteg-szakellátás privatizációjának jogi szabályozási és financiális feltételeit is meg kell teremteni.

A fekvőbeteg-ellátó intézmények korporalizált működési formájában való átalakulásával kívánjuk elérni a hatékonyabb működést. Az ellátási szintek kedvezőbb feladatmegosztása, a betegek megfelelő szinten történő gyógyítása érdekében erősíteni kell az alapellátás és a járóbeteg-szakellátás definitív ellátás szerepét.

Alapvető a lakosság egésze számára az első orvoshoz fordulás körülményeinek javítása. Ennek érdekében folytatjuk a sürgősségi ellátórendszer átfogó megújítását. A nem tervezhető ellátási igény gyors, rendszerszerű kielégítése csak minden részletében magas szinten működő ellátó hálózat által valósulhat meg. Ennek érdekében folytatjuk a sürgősségi ügyeleti ellátás integrált rendszerének bevezetését, a mentőszolgálat tárgyi feltételeinek javítását és a humán erőforrás fejlesztését is. Az ellátás humán erőforrás feltételeinek minőségi javítása a szakmai kollégiumok feladata lesz, melyeket a Magyar Orvosi Kamara és Gyógyszerész Kamara koordinál.

Ki kell alakítani a foglalkozás-egészségügy és a baleset-biztosítás komplex, önálló rendszerét. A bérhelyzet rendezésének további lépéseként végre kívánjuk hajtani az állami tulajdonú egészségügyi intézmények béradósságának rendezését. Célul tűztük ki, hogy a bérrendezés kiterjedhessen valamennyi jogosult egészségügyi intézményre. Végső célunk, hogy az ágazatok közötti rangsorban az egészségügyi dolgozók bérszintje érje el az őket megillető helyet.

Azt gondolom, hogy ez az utolsó mondat előrevetíti a jövő évi költségvetési tervezést, hiszen a jövő évi költségvetésben kell ennek a fedezetét megteremteni. Az a program, amit a kormány, remélem, áprilisban elfogad, minden részletre kiterjedően a továbblépés lehetőségét is adja.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, a Fidesz vezérszónokának.

 

SELMECZI GABRIELLA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Tévénézők és Rádióhallgatók! Az egészségügy mindannyiunk ügye, így örömmel vettük a Magyar Szocialista Párt kezdeményezését a mai politikai vitanapról - legalább utólag szívügyüknek látszik az egészség ügye. Ezt az ügybuzgalmat ugyanis a szocialista-liberális kormány regnálása idején nem tapasztalhattuk, legalábbis emlékeim szerint. (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból.)

A rendszerváltozás után ígéretes, rendszerszerű változások indultak meg az országban, amelynek keretében kialakult az ÁNTSZ, bevezetésre került az egészségbiztosítás intézményrendszere, létrejött a háziorvosi rendszer, a gyógyító egészségügyben széleskörűen bevezetésre került a teljesítményfinanszírozás. Törvény született a Magyar Orvosi Kamaráról és a Gyógyszerész Kamaráról. Sajnos a szocialista-liberális kormány következő négy éve alatt ez az ígéretes folyamat megtört és egyes esetekben visszájára fordult. Gondoljunk csak a társadalombiztosítási önkormányzatok botrány ízű működésére, az egészségügyi dolgozókat és betegeket méltatlan helyzetbe hozó ágyszámtörvényre vagy az egészségügyre fordított közfinanszírozás reálértéken számított zuhanásszerű csökkenésére, melyek mind-mind meghatározzák mai helyzetünk koordinátáit és beszűkítik mozgásterünket!

Mint ahogy azt Kökény Mihály képviselőtársunk 1998-as parlamenti jelentésében bemutatta, az egészségügy GDP-ből való részesedését a '94-es 8 százalék fölötti értékről sikerült 6 százalék körülire letornázni. A ciklus végére az egészségügyi dolgozók lettek a népgazdasági átlag alapján a sorban az utolsó előttiek.

Nézzük, mit tettünk, mit tett a polgári kormány az elmúlt másfél évben az egészségügyben! Először is a választási programunkban leírtak szerint elzártuk a korrupt társadalombiztosítási önkormányzatok pénzcsapjait. Majd megteremtettük a pénzmozgások ellenőrzésének szervezeti feltételeit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztáron belül önálló ellenőrzési főosztályt állítottunk fel. A cél kettős. Nem csupán a múlt visszaéléseinek a felderítése a feladat, hanem a napi működés, a mostani mindennapi működés ellenőrzésével a hasonló esetek megelőzése. A főosztály alapos munkát végzett. Több mint száz esetben kezdeményezett vizsgálatot, és 31 esetben tett büntetőfeljelentést.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szervezete gyökeres változáson ment át. A helyenként létező kiskirályságokat felszámoltuk, és ma már a szolgáltatások sokkal könnyebben elérhetőek, mint azelőtt. A 19 önálló megyei pénztár helyett egy egységes irányítású, de jóval több fiókszervezettel rendelkező struktúrát teremtettünk. Ennek következtében ma már Záhonytól Szentgotthárdig egyenlő színvonalú szolgáltatást kapnak a biztosítottak.

Itt felhívom tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy az elmúlt húsz-harminc évben a közigazgatás egyik legnagyobb és legátfogóbb reformját hajtottuk végre, és ezért köszönet és dicséret illeti az Országos Egészségbiztosítási Pénztár dolgozóit.

A gyógyszertámogatás területén jelentős változásokat terveztünk a biztosítottak érdekében, melyről majd Frajna Imre államtitkár úr részletesebben fog szólni.

Látványos eredményekről tudunk beszámolni a biztosító közbeszerzéseiről is. A szállítók között kialakított versenyhelyzet következtében - ez újonnan lett kialakítva - a 2000. évi beszerzési árak messze az infláció alatt, sőt nominálisan, tehát számszerűen is a '98-as árak alatt maradtak. Azt hiszen, hogy ez egy nagyszerű eredmény. A sikeres versenytárgyalások eredményeként megtakarított összegeket pedig az ellátás javítására fordítjuk. Tehát ebből az ellenőrzési, illetve új típusú tevékenységből is a biztosítottaknak származik hasznuk.

Az egészségbiztosítási informatika területén még a többinél is tragikusabb helyzetet örököltünk. Az Állami Számvevőszék megállapítása szerint például az egyik informatikai program, amelyre az egykori Egészségbiztosítási Önkormányzat több mint félmilliárd forintot költött, egyáltalán nem működött.

 

(9.50)

 

Így a biztosítottak pénzéből félmilliárd semmivé vált, avagy ki tudja, kié lett, avagy mivé vált. Ezzel szemben az új vezetés ezt a tarthatatlan helyzetet felszámolta, az Állami Számvevőszék elismerése mellett.

Tisztelt hölgyeim és uraim, mára elértük, hogy a társadalombiztosítás jóval átláthatóbban és hatékonyabban működik, így megvalósítja az állampolgárok és a politikusok azon óhaját, hogy gondos gazdája legyen a biztosítottak rájuk bízott pénzének.

Az Egészségügyi Minisztérium tevékenysége is hasonló pozitív hatást ért el. Én a miniszter úr beszámolója, illetve expozéja után pusztán pár pontot szeretnék kiemelni azon sokaság közül, amit most hallottunk a 40 percben.

Először is elkészült a nemzeti egészségfejlesztési és egészségügyi stratégia. Létrejött, létrehozta az Egészségügyi Minisztérium az Egészségfejlesztési Kutató Intézetet. Szakmai koncepciót készített a gyógyszerárak finanszírozási rendszerének megváltoztatásáról. Itt felhívnám a figyelmet, hogy ez egy nagyon fontos lépés - természetesen Frajna Imre államtitkár úrral együtt -, hiszen az elmúlt években a gyógyszer-támogatási rendszerrel volt a legeslegtöbb probléma, és végre megtörtént az első komoly lépés a támogatási rendszer átalakítása tárgyában, természetesen ez is a biztosítottak érdekét szem előtt tartva.

Megoldották a hemofíliások otthoni kezelésének és sürgősségi ellátásuk finanszírozási és jogszabályi gondjait. Ez is egy nagyon régóta húzódó, súlyos probléma.

Megkezdték az Országos Vérellátó Szolgálat átalakítását. Ma az országban sehol nincs probléma a vérellátással, és azt hiszem, ezt is sikerként könyvelhetjük el. Amint azt hallottuk, a sürgősségi betegellátás területén is számos előrelépés indult el.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója tisztában van azzal, hogy a szocialista-liberális kormány milyen súlyos örökséget hagyott az egészségügy területén a polgári kormányra. Képviselőcsoportunk támogatja a kormány egészségpolitikai elképzeléseit, és ennek elősegítésére további ajánlásokat, kéréseket fogalmaz meg.

Tehát 1. A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója kívánatosnak tartja, hogy ne csökkenjen az egészségügyre fordított közkiadások reálértéke.

2. Javasoljuk, hogy az amortizációt építsék be a finanszírozásba. Ahhoz, hogy bármiféle ésszerű gazdálkodás beindulhasson az egészségügyi intézményekben, és ahhoz, hogy végre külső források jöhessenek be az egészségügy kasszájába, szükség van arra, hogy a beruházások költségei visszatérüljenek az idők során. Amint azt mondtam, enélkül nem várhatunk külső pénzeket, külső befektetőket sem, hiszen nemhogy hasznot nem remélhet az illető, de a gép beruházási értéke sem marad meg.

3. Javasoljuk a kormánynak, hogy az egészségügyi dolgozók méltatlan bérhelyzetét végre kezdjük el rendezni. Enélkül nem várható az orvosokat és betegeket egyaránt megalázó hálapénz rendszerének megszűnése.

4. El kell érni, hogy az innovatív gyógyszerek megfizethető áron kerüljenek a hazai gyógyszerpiacra. Ám ezzel párhuzamosan támogatni kell a generikus készítmények használatát. Jó a kormány azon elképzelése, mely szerint a kínálatból a leghatékonyabb, legkisebb mellékhatásokkal járó, legolcsóbb készítményekre ad társadalombiztosítási támogatást. Váljék gyakorlattá! Támogatjuk. Ehhez azonban erősíteni kell a társadalombiztosítás vásárlói szerepét. Továbbra is fenn kell tartani, hogy a súlyos betegek folyamatos ellátása ne jelentsen elviselhetetlen terhet az arra rászorulóknak.

5. Javasoljuk a kormánynak, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét, milyen módon lehet enyhíteni a kisgyermekes családok gyógyszerköltségeit.

6. Javasoljuk a kormánynak, hogy a társadalombiztosításon belül alakítsa ki a baleset-biztosítási ágazatot. Ebben a formában a munkáltatót az általa befizetett járulék érdekeltté teszi abban, hogy biztonságosabb, egészségesebb munkakörülményeket teremtsen. Ez lesz az érdeke. Ez a munkahelyi kockázattól függő járulék garanciát kell hogy nyújtson arra, hogy a balesetet szenvedett dolgozó igazságos és elégséges természetbeni és pénzbeli ellátásban is részesüljön.

7. Javasoljuk a kormánynak, hogy indítsa el a nemzeti egészségvédelmi program végrehajtását. Ennek alapja a Kertai Pál professzor úr által kidolgozott, már 1994 óta hatályos kormányhatározat legyen. Ebből a programból kiemelném a szívinfarktusos halálozás megelőzésére hivatott "Ép szív" programot, amelyet szakemberek készítettek el és küldtek el számunkra mintegy tervezetként. A frakció minden segítséget megad a kormánynak, hogy ezek a programok minél előbb, minél szélesebb körben és minél stabilabb anyagi bázison létrejöhessenek. Ugyancsak fontosnak érezzük, hogy a daganatos betegségek elleni küzdelemben gyarapodjon az eszközpark, mely mind a kivizsgálások, mind a kezelések tekintetében a lakosság minden egyes rászoruló tagjának esélyegyenlőséget biztosít. Elfogadhatatlannak érezzük, hogy a jelenlegi, bizonyos beavatkozások esetén szűkös keresztmetszetek negatívan határozzák meg a beteg életkilátásait. Ennek felszámolása a polgári kormány sürgető feladata.

8. Javasoljuk a kormánynak, hogy a gyermekes anyák részmunkaidős foglalkoztatásának lehetőségét terjessze ki, erről készüljön program és terjesszék ezt az Országgyűlés elé.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! De Gaulle szerint az államférfit a politikustól az különbözteti meg, hogy nem egy parlamenti ciklusban, hanem minimum egy generációnyi időben gondolkodik. Az egészségügy átalakítása hosszú és nehéz folyamat, de a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik. Ezt mi már megtettük. Közös felelősségünk, a kormányé, a kormánypárti képviselőké és az ellenzéké egyaránt, hogy a megkezdett reformokat folytassuk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, az MSZP vezérszónokának.

 

DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Ősszel lesz öt esztendeje annak, hogy az egészség kérdéseiről először és a mai napig egyetlen alkalommal politikai vita keretében tárgyalt a magyar parlament. 1995-ben a kritikus helyzetben levő gazdaság szanálása közben egyebek között az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés erősítésével érzékeltünk kitörési pontot. Három évvel később nem országgyűlési napirend keretében, de az ország Házában tisztázó vitát folytattak az egészségügy szereplői. Azért idézem az önök emlékezetébe ezt az 1998 márciusában rendezett tanácskozást, mert ott és akkor a szocialista-szabaddemokrata kormánynak volt bátorsága számot adni konfliktusokat vállaló, de az ágazat változását és talpon maradását garantáló egészségpolitikájáról, kudarcaival és erényeivel együtt.

Mielőtt kormánypárti képviselőtársaim tovább engednének a visszamutogatás csábításának, hadd reméljem azt, hogy a Fidesz-kisgazda-MDF-kormány is mandátumának hátralévő idejében még vállalkozik őszinte és önkritikus számvetésre az egészségüggyel kapcsolatos tevékenységéről. Annál is inkább, hölgyeim és uraim, mert Gógl miniszter úr beszédének elején úgy tett, mintha még ellenzékben lenne, mintha eltévesztette volna az évszámot. Expozéja az imént azt sugallta, hogy majdnem minden rendben van - mindenért, ami rossz, az örökség a felelős. Mintha minden pozitívum a polgári kormányhoz kötődne. Csak a rend kedvéért jegyzem meg - sok példát említhetnék -, hogy például a nemzeti környezet-egészségügyi akcióprogramot az előző kormány dolgozta ki és az előző parlament fogadta el a nemzeti környezetvédelmi program keretében.

(10.00)

 

Ezzel szemben mi, szocialisták úgy látjuk, hogy mivel ma már nem a zsugorodó tortát kell elosztani, lehetne több pénzt áldozni az ellátórendszer korszerűsítésére és az ott dolgozók jövedelmének növelésére. Ezért megdöbbentő, hogy az egészségügy helyzete nem javul, hanem tovább romlik, ellehetetlenül, válsága mélyül. Ez elsősorban az ellátás minőségének, szakmai megfelelőségének esetleges voltában nyilvánul meg. Abban, hogy sokszor még előre adott hálapénz esetén sem lehet biztos senki, hogy a megfelelő időben, a megfelelő helyen, a megfelelő szakember a megfelelő vizsgálatot vagy gyógymódot alkalmazza. A válság csak részben magyarázható pénzhiánnyal. Legalább ennyire morális válság ez, melyet fokoz az egzisztenciális bizonytalanság és kiszolgáltatottság. A betegek az ígéretekben csalódott, fásult dolgozókkal találkoznak, kimerülőben vannak a hivatástudat tartalékai. De növeli a bajt a szerkezeti aránytalanság, a technikai elavultság, ami - készséggel elismerem - nem írható egyedül a jelenlegi kormány számlájára.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amit számon kell kérnünk a polgári koalíciótól, az saját programjának teljesítése. Még emlékszünk, képviselőtársaim, a szívet melengető szavakra és a derűlátó jóslatokra, amelyeket ebben a programban olvastunk valamennyien; azokra a mondatokra, amelyekkel csak egyetérteni lehetett; olyan célkitűzésekre, amelyek megvalósulását csak üdvözölni lehetne. Lehetne, mondom, mert mi úgy látjuk, hogy ezekből jóformán semmi sem valósult meg, holott sem a gazdaság, sem a társadalmi élet területén nem történt olyan földindulás, amely megakadályozta volna a megvalósulásukat.

Miniszter úr, az önök reformjait sajnos egyelőre retorika és olyan pótcselekvés helyettesíti, mint az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény, amely a háziorvosokat mondvacsinált, de eladható jogosítvánnyal ajándékozta meg, és amely generációkat és orvoscsoportokat állított egymással szembe. Eleinte csak hiányzott a célmodell, az a vízió, amely felé elmozdulunk. Most már az évek óta eldöntöttnek vélt alapkérdéseket is újra meg újra fel kell tenni, hiszen például az utóbbi hetek államosítást szorgalmazó miniszterelnöki megnyilatkozásainak tükrében lehet, hogy érvényét veszítette a kormányprogramnak az a tétele, hogy fenntartják a szolidaritás alapú egészségbiztosítás elvét - bár annak örülök, hogy az imént miniszter úr ezt ismét megerősítette. De akkor kérdés, hogy kinek van igaza. Ma még homály fedi, hogy mit is jelentenek azok a lépések, amelyek miniszterelnöki segédlettel a csaknem kétévnyi tétova tunyasággal kísért kapkodást és a különböző kormányzati lobbik marakodását követik. Attól tartok, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke nem az egészségügyre gondolt, amikor magabiztos kijelentését tette arról, hogy csak nekik van érvényes mondanivalójuk a nemzet számára.

Tisztelt Országgyűlés! Kétségtelen, hogy a szavakkal való bűvészkedésből Gógl miniszter úr jeles, sőt kitűnő osztályzatot érdemel. Nem mondható ez el az átalakítás vagy az ágazat működőképességének megőrzése tantárgyak esetében. Nem tudom, van-e ideje miniszter úrnak szépirodalmat olvasnia, mindenesetre hadd hívjam fel a figyelmét Mephisto szavaira, aki Goethe Faustjában így oktatja a diákot: "Hol a fogalom hiányos, idején lelhetsz kellő szót oda. Lehet szavakon lovagolni, szóból egész rendszert koholni, hitet építeni rá előre." Csakhogy a szavakból és üres ígéretekből épített hit tiszavirág életű. Örülnék, ha nem kellene ezt mondani.

Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi, szocialisták a mai vitanapot a konszenzusteremtés kezdetének szánjuk. Előre szeretnénk tekinteni. A jelenlegi helyzet őszinte értékelése azonban nem kötekedés, hanem közös érdekünk. Az előretekintést csak erre lehet alapozni. Ezért megkerülhetetlen, hogy szembesítsük önöket saját programjukkal. A kormány két éve azt mondta, az egészségügyben csökkentik az állam közvetlen irányítási funkcióit, szerepe főként a jogszabályalkotás lesz, és hatósági feladatokra fog összpontosulni. Ezzel szemben miniszterelnök úr ma azt mondja, ideje, hogy az önkormányzatok felajánlják kórházaikat az államnak. Azt nem tudni még, mire megy ki a játék, hogy ez majd intézménybezárásokat könnyít-e vagy privatizációt készít-e elő, esetleg az a szándék hajtja, ha a jelenlegi kórházi menedzsmentet ültessék a vádlottak padjára. Azon viszont érdemes elgondolkodni, miért mondott le néhány sikeres, de a kormánnyal elégedetlen kórházigazgató. A Bács-Kiskun megyei és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházak vezetői közös megegyezésen alapulónak deklarált távozása csakúgy, mint a Csongrád megyei kórházigazgató tavalyi meghurcolása óvatosságra és legfőképp manapság hallgatásra intik a Kórházszövetség és a többi érdekképviselet korábban határozott kritikára vállalkozó vezérkarát.

"A kormányprogram szerint a kormány partnerként közelít az egészségügy szereplőihez, és együttműködésre törekszik velük" - idézem. Mára eljutottunk oda, hogy a Magyar Orvosi Kamara elnöke is azt nyilatkozza, a miniszternek nem erőssége az egyeztetés. Annak a miniszternek, aki maga is ennek a rangos szakmai testületnek az elnöke volt azelőtt. Egyébként azon csodálkozom, miért feledkeztek el az Orvosi Kamara tisztségviselői az előző minisztériumi vezetéssel az ügyeletek szabályozásáról kötött egyezség számon kéréséről.

Sok mást is ígért a kormányprogram, tisztelt képviselőtársaim: pénzügyi alapot az egészségmegőrzésnek, kiemelt fejlesztést az egyetemi klinikáknak és nem utolsósorban a szektor bérhelyzetének a rendezését. Mondanom sem kell, hogy ebből sem valósult meg semmi. 1999-ben átlagosan 3 százalékkal csökkent az egészségügyi közalkalmazottak reálbére, szemben azzal, amit a kormány állít, hogy azt már ne is említsem, amit miniszter úr a választások táján ígért. Hadd ne soroljam tovább! Számtalan példa bizonyítja, hogy az egészségügy területén a kormány bort prédikál és vizet iszik, vagy legalábbis vizet itat az egészségügy szereplőivel.

Arról is érdemes lenne beszélnünk, hogy a kormányprogram célkitűzései kinek az érdekeit szolgálták. Annyi bizonyos, hogy kevéssé gondoltak a leszakadókra, a bevándorlókra, arra a bizonyos kétharmadra, mert sokan élnek kilátástalan körülmények között, és közhelyszámba megy, hogy minél szegényebb valaki, annál nagyobb szüksége van az egészségügyi ellátásokra. Amikor az egészségügy feladatait nézzük, meghatározó, hogy a lakosság öregszik, egyre több krónikus betegségtől szenvednek a középkorúak is. Az emberek várható élethossza ugyan minimálisan nő, életünk minőségét azonban az évekig, évtizedekig tartó betegségek rontják. Ezek a betegségek hosszan tartó gondozást, ápolást igényelnek. Máig sincs elegendő olyan intézmény, szolgálat, amely azt a jelentős többséget ellátná, akik szociális és egészségügyi gondokkal egyszerre küzdenek. Kérdés, hogy önök nem mernek-e vagy nem akarnak szembenézni azzal a ténnyel, hogy a lakosság számára a krónikusellátás jelent égető szükséget, s ezzel szemben mindig csak a sürgősségi ellátásról beszélnek. Fel kell azonban hívni a figyelmet, hogy a Vészhelyzet című film modellje - bár nagyon tetszetős és sikeres a közszolgálati televízióban és más kereskedelmi csatornákon - csak korlátozottan alkalmazható nálunk, a heveny életveszély elmúltával sem lehet kitenni a beteget annak, hogy fizetőképességétől függjön a sorsa.

Mi is hát a helyzet az egészségügyben, honnan kell elindulnunk? A fenti példák tanulsága szerint: rosszul meghatározott célok és intézkedések, késlekedő reformok, egymásnak ellentmondó szavak és tettek, magukra hagyott, részben vegetáló intézmények, centralizálás és államosítás, az egyeztetés hiánya minden szinten.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vélem, hogy a fent vázolt helyzet érthetővé teszi, miért is tartotta a Magyar Szocialista Párt halaszthatatlannak egy olyan vitanap lefolytatását, amely az egészségügy kérdéseiben a legkisebb közös többszörös keresését indíthatja el. Abban egyetértünk a Fidesz-Magyar Polgári Párttal, hogy az egészségügyben pozitív változást csak kormányzati ciklusokon átívelő programmal lehet elérni. Mi elvárjuk a kormánytól, hogy őrizze meg az előző ciklusban elért eredményeket. Elvárjuk a röntgen- és sugárterápiás fejlesztési, továbbá az altatógépcsere-programoknak az ellátás biztonságának megfelelő ütemű folytatását. Elvárjuk és kívánjuk, hogy a kormány állítsa vissza a többéves ágazati bérmegállapodásoknak a munkabékét biztosító rendjét.

 

 

(10.10)

 

Elvárjuk az egészségügyi törvény következetes végrehajtását, a betegjogok érvényesítését. Elvárjuk és igényeljük, hogy a közfinanszírozás maradjon döntő, ugyanakkor a szolgáltatások magánosítása vállalható és ösztönzött, de ne kényszerű eszköze legyen az egészségügy ésszerűsítésének. Elvárjuk az egészségbiztosítás önállóságának megtartását és átláthatóságot biztosító civil kontrolljának újjászervezését.

Elvárjuk, hogy végre hatástalanítsák a gyógyszerbombát. Tűrhetetlen, hogy a kormány makacsságának, a betarthatatlanul kevés korlátos előirányzathoz való ragaszkodás következményeit a betegek viselik, hogy 10 százalékos infláció mellett a lakossági gyógyszerkiadások 35 százalékkal növekednek, ugyanis tavaly ez történt, tisztelt Selmeczi képviselő asszony.

Elvárjuk az Egészségügyi Világszervezet által szorgalmazott egészségközpontú társadalompolitikai gyakorlatot, amelynek hatására az állampolgárok mind szélesebb köre választhat egészségesebb megoldást mindennapi életének döntéseiben. Az infarktus- és rákmegelőző programok indítása szükséges, de nem elégséges. Kívánjuk, hogy az egészség szempontjai jobban érvényesüljenek az egyes ágazatok döntéseiben. Túl kell lépnünk a koncepciók öncélú versengésén!

Elvárjuk a kormánytól, hogy széles körű társadalmi egyeztetés alapján kezdje meg az egészségügy hosszú távú, 10-15 évre szóló programjának meghatározását. Javasoljuk és igényeljük nemzeti kerekasztal mielőbbi létrehozását erre a feladatra, hasonlóan ahhoz a tárgyalássorozathoz, amely a rendszerváltás hajnalán megegyezést eredményezett az átalakítás fő kérdéseiről.

Nem várhatunk 2003-ig például a finanszírozás kérdéseinek megoldásával; rengeteg tanulmány, szakmai javaslat van, használjuk őket! Meggyőződésünk szerint az európai uniós csatlakozás a magyar egészségügy számára is kihívás. A népegészségügyre vonatkozó döntések egyre inkább közösségi, tehát uniós kompetenciába kerülnek, de a munkaerő szabad áramlásának követelménye a különböző egészségügyi rendszerek egységes minőségi tanúsítását, egymásba történő átjárhatóságát is szükségessé teszi.

A hatékonyság növelése elkerülhetetlenül magával hozza az ellátó kapacitások ésszerűsítését, ami elől akkor sem térhetünk ki, ha ez kényelmetlen és tiltakozást vált ki. De az előzetes egyeztetés és a változásban történő érdekeltség megteremtése nem maradhat el.

Meggyőződésünk, hogy tudatos, nyilvános és egyeztetett cselekvéssorral van esély arra, hogy az egészségügy kilábaljon jelenlegi helyzetéből. Javuló gazdasági feltételek között semmi nem indokolja, hogy a mai és a jövendő egészségügyi kormányzat ne fordítson többet az egészségügyre, az ott dolgozókra, és ne teremtse meg a szükségessé váló átalakítások anyagi alapjait.

A Szocialista Párt szükségesnek tartja, hogy a gazdaság növekedésével arányosan nőjenek az egészségügyi ráfordítások, ne pedig a lakosság terheinek növelésével. Van mód együttműködésre az egészségügy szereplői között, amelybe mi természetesen beleértjük a betegeket, a még egészséges lakosságot, de az önkormányzatokat is. Ehhez azonban minden szereplő részéről őszinte szándék kell. A kormány saját érdekében nem mehet tovább azon az úton, amit a kormányprogram és a valóság közötti szakadék jelez.

Mit várunk a kormánytól és miniszterétől? Felelős hozzáállást, egyeztetést, konszenzuskeresést, fokozatos építkezést, az értékek megőrzését, toleranciát, a partnerek tiszteletét, az esélyegyenlőség romlásának megállítását és a kérdés súlyának megfelelő alázatot. Mi a magunk számára is ezeket tartjuk követendőnek.

Jó munkát és mielőbbi hatékony együttműködést kívánok mindannyiunknak! Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt képviselőcsoportja jelezte, hogy a vezérszónoklatot megosztva kívánják ismertetni. Először megadom a szót Hegedűs Mihály képviselő úrnak. Tessék!

 

DR. HEGEDŰS MIHÁLY, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először meg kell köszönni a Szocialista Pártnak a mai egészségpolitikai vitanap kezdeményezését. Másodszor pedig szeretnék gratulálni Gógl Árpád miniszter úrnak, hogy egy rendkívül jó munkaanyagot tett az asztalunkra, amely az egészségügyi rendszer továbbfejlesztésének programját tartalmazza.

A körülbelül húsz éve folyó egészségügyi reform során egy szokatlanul színvonalas munkaanyagot kaptunk, amelynek legnagyobb értéke a reális helyzetértékelés. Talán el lehet mondani, hogy egy rendkívül jó anamnézist, diagnózisfelállítást követően egy jó terápiás elv rögzítése során talán vannak vitatható terápiás lépések; részben a mai nap is hivatott ezt a vitát folytatni a részletkérdésekben.

A magyar állampolgárok alkotmányos joga, hogy a megbetegedés esetén hozzájussanak a szükséges egészségügyi ellátáshoz. Az alkotmányos jogok helyes értelmezése a modern egészségkultúra szemléletén alapul, amely intézményesíti az egészségmegőrzést és a betegségek megelőzését. Az egészségfinanszírozási reform kulcsponti része, hogy lehetővé tegye az egészségügyi szükségletekre szánt többletforrások költséghatékony, a szolidaritás és a szubszidiaritás elvét egyaránt érvényesítő felhasználását.

A munkaanyagban felvázolt reformok talán megrázzák az egész egészségügyi ellátórendszert, de az biztos, hogy ezen keresztül országos politikai aktivitást fognak indukálni, kiváltani. A Független Kisgazdapárt szerint is vannak vitatható pontok a munkaanyagban. Hogy milyen nehéz még egy jól kidolgozott döntést is elfogadtatni az érintettekkel, azt jól példázza az angol kormány eljárása az úgynevezett költségviselő családorvos intézmény bevezetésével kapcsolatban. Miután a családorvosok és minden érintett egyaránt tiltakozott az új intézmény ellen, a kormány lemondott arról, hogy az új intézményt kötelezővé tegye. Az új intézmény mint megpályázható alternatív megoldás került a törvénybe, ahol a pályázó családorvosok szigorú feltételeknek kellett hogy megfeleljenek. Azóta ezt az intézményt az angol egészségügyi reform egyik legsikeresebb újításaként tartják számon.

Fontosnak tartom, hogy a munkaanyag leszögezi, hogy az ágazat a tíz év alatt, amely a rendszerváltás óta eltelt, reálértékben felére csökkent forrásokból fenntartotta a működőképességét, emelkedett a nyújtott szolgáltatások minősége és mennyisége. Ez a reálbérek drasztikus csökkenése, az eszközpótlások elmaradása, az infrastruktúra és az épületek lepusztulása árán történt. A hatékonyság növelésének ezen tartalékai a végsőkig kimerültek.

A magyar népesség egészségügyi állapota európai összehasonlításban a legrosszabbak között van. A születéskor várható élettartam az egyik legalacsonyabb. Ez a hihetetlen arányú egészségvesztés nem az egészségügyben keletkezett, ma mégis sok közgazdász, pénzügyi szakember az egészségügyet hibáztatja a lakosság rossz egészsége miatt. Pedig az egészség nem az egészségügyben keletkezik, és nem is ott vész el. Az egészségügyi ellátás csak 10-11 százalékban felelős a lakosság megbetegedési és halálozási viszonyaiért. Ennek ellenére a pénzügyi politika egyik állandó céltáblája az egészségügy. Ebből a helyzetből az egészségügy önmaga nem tud kikerülni mindaddig, amíg nem változik meg a tervezési gyakorlat. Az egészségügyi kiadások tervezésénél nem a tényleges, a lakosság katasztrofális egészségi helyzetéből adódó feladatok, hanem a bázisszemlélet, a fiskális szándékok a meghatározók.

A kitűnő munkaanyag a célok megfogalmazásánál elsőként említi, hogy a megmentett életévek száma emelkedjen, azaz növekedjen az egészségnyereség. Ez olyan kívánság, amelyet nem az egészségügy tud teljesíteni. Ezt a többletet az egész társadalom összefogásával lehet csak elérni. Meg kell változni a gazdasági, politikai környezetnek. A napi nyolc órát dolgozó, nyugodt munkahellyel bíró, szép családi életet élő, anyagilag és lelkileg kiegyensúlyozott állampolgárok megbetegedése csökkenni, élettartama növekedni fog.

Talán két fontosnak tartott fejezettel foglalkoznék részletesebben, a sürgősségi ellátással és a kapacitásszabályozással. Nem kívánok foglalkozni a munkaanyag azon részével, ami egyértelműen pozitív és jó, és ez van többségben.

 

(10.20)

 

Inkább a számomra talán vitásnak tartott részekkel foglalkoznék, mert a bérfejlesztés és a többi szakasz rendkívül gyönyörű lenne, ha megvalósulna. A sürgősségi ellátás szervezése két modell szerint lehetséges. Az egyik modell a mentésügyre és a sürgősségi osztályokra épít. Ebben a modellben élesen elkülönül a sürgősségi ellátás és a tervezhető ellátás. A sürgősségi ellátás kétszintű. Az első találkozás zömmel a beteg és a mentőkre telepített ügyelet között jön létre. A mentők szükség esetén kiemelt, speciálisan felszerelt, szervezett kórházakba, sürgősségi osztályokra viszik, ahol a beteg definitív ellátást kap.

A másik lehetséges megoldás a sürgősségi ellátást az ellátórendszer teljes vertikumának részeként kezeli. Ebben az esetben nem különül el élesen a sürgősségi ellátás az ellátórendszertől. Az első találkozás egyaránt lehetséges az alapellátási ügyelettel és a mentőkkel, a kórházak pedig differenciált feladatúak és felkészültségűek, a beteg pedig állapotától függően különböző szintekre kerül, de a betegutak szigorúan szabályozottak. Ez a szervezési modell erősen épít a progresszivitás elvére. Az önálló sürgősségi ellátás magas szintű ellátást biztosít, igen magas költségek mellett. Sérti az egyenlőség elvét, hiszen a magas költségek miatt nem lehet egyformán lakosságközelivé tenni az ellátást. E forma fő problémája, hogy rontja a magyar egészségügy egyik nagy gondját, hogy a tevékenységek indokolatlanul magas szinten oldódnak meg. Ez súlyosan sérti az szubszidiaritás és a finanszírozhatóság elvét.

Ez a modell nem segíti a szerkezetváltást. Tovább növelheti a Magyarországon amúgy is egészségtelenül nagy kórházméretet, hiszen a kisméretű, költséghatékony kórházak bezárását ígéri. A 15 perces megvalósulás esetén a rendkívül nagy beruházás ellenére is megoldatlan marad az a probléma, hogy az újraélesztés esélye csak 5 percen belüli realitás. Az integrált modell jobban illeszkedik az egészségpolitika alapelveihez. Előnyeit főleg abban az esetben lehet kiaknázni, ha a vertikális integrációt teljesnek tekintjük, és ezzel párhuzamosan a lakossági laikus szint javítását szorgalmazzuk. Az alapellátás és a mentés rendszerének részben párhuzamos fenntartása a későbbiekben is indokolt. A mentők mint elsődleges ellátási szint csak abban az esetben tudják az elérhetőséget biztosítani, ha az esetkocsi megy ki minden problémás esethez. Ez mind fejlesztési, mind működtetési költségben irreális nagyságú lenne. Ezért kell meghagyni az alapellátási ügyelet rendszerét, de a városokban továbbra is segíteni kell az ügyelet és a mentés integrációját.

A Független Kisgazdapárt - mint a vidék pártja - politikai és szakmai szempontból sem tudja támogatni a kisvárosi kórházak hátrányba szorítását, megszüntetését. A munkaanyag kapacitásszabályozással foglalkozó szakaszából kitűnik, hogy a kis kórházak bezárása elfogadott gondolat - ha jól értelmezem a munkaanyagot. A kötelező OEP-finanszírozásban részesülő, kijelölt körbe tartozó kórházaknak rendelkezniük kell sürgősségi részleggel. Az elmúlt évben megjelent pályázat, amely a sürgősségi ellátóegységek létesítésének támogatására íródott, a részvétel feltételeként 400 ágynál nagyobb ágylétszámot írt ki. Magyarul: a sürgősségi osztályok léte feltétele az OEP-finanszírozásnak, de a kis és közepes kórházak nem részesülnek anyagi támogatásban a sürgősségi részlegük kialakításához. Ez a 400 ágynál kevesebbel rendelkező városi kórházak megszűnését jelentheti. Ez különösen sújtja a hátrányos helyzetű régiók lakosságát.

A statisztikai adatokból kiderül, hogy a vidék és a főváros, a nagyvárosok morbiditási, mortalitási mutatói között nagy különbség van a vidék kárára. Ez a hátrányos helyzetű megyékben, régiókban még nagyobb különbséget mutat. A rossz közlekedés, a távolság miatt, a rossz anyagi körülmények között élő vidéki állampolgár még nehezebben jut hozzá a kórházi ellátáshoz. Ez elfogadhatatlan számunkra. Hazai és külföldi statisztikai adatok is bizonyítják, hogy a 200-400 ágylétszámú kórházak sokkal életképesebbek, lényegesen kisebb költséggel dolgoznak, mint a nagyméretű kórházak. A munkaanyagban is megjelenik, hogy a hatékonyság kikényszerítése a kiemelt körbe tartozó ellátók esetében nem biztosítható. A verseny lehetősége minimális, minden ellátó védett piaccal rendelkezik. Tehát a lefektetett nagy kórházcentrikus szemlélet sem politikai, sem gazdaságossági szempontból nem felel meg az egészségpolitikai célkitűzéseknek.

Néhány gondolatot szentelnék még az ellátási szintek racionalitása című fejezetnek. Egyetértek azzal, hogy ma a betegellátás szükségtelenül a kórházakban kerül kielégítésre. A jelen finanszírozási rend a kórházakat mind nagyobb teljesítmény elérésére sarkallja. Így a kórházak által működtetett járóbeteg-szakellátás, sőt a kórházi orvosok által működtetett magánorvosi szakrendelések sem törekednek definitív, olcsóbb ellátásra, hanem a drágább, a kórházi ellátás felé terelik a betegek tömegeit. Ezzel kettős hatást érnek el: jelentősen drágítják az ellátást, másrészt a betegekben erősítik a tudatot, hogy bajukra csak a drága kórházakban találhatnak gyógyírt.

Ez a folyamat öngerjesztővé válik, fokozza a drága ellátás felé irányuló igényeket, amelyeket a költségvetés nem képes a felfokozott igényeknek megfelelően kielégíteni. Ez a kielégítetlenség politikai tényezővé válik, és akadályozza a reformok életbe lépését. A megoldás egyik fontos iránya lehet, hogy segítjük a járóbeteg-szakellátás és a háziorvosi praxisok praxisközösséggé való összeolvadásának lehetőségét. Így elérhető lenne, hogy a kórháztól független praxisközösségek képesek legyenek a definitív ellátásra, és a betegáramlás irányán fordítani tudjanak. Ha ez legalább részben sikerül, megszűnik az öngerjesztő költségrobbanás, és az elégedetlenség megszűnik politikai tényezőként működni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném mindannyiunk figyelmét felhívni, hogy a jó reformok megvalósítása csak minden parlamenti párt együttműködésével valósítható meg. Könnyebb lenne a szerkezetátalakítást jó kétharmados törvények segítségével végrehajtani.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az FKGP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

 

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az idő rövidségére való tekintettel, azt hiszem, csak címszavakban lehet hozzászólni a hátra lévő hét percben ehhez a nagyon fontos kérdéshez. Egy kedves orvos barátom, akit feltehetően önök is ismernek, azt találta mondani, hogy az egészségügy az a terület, amelyhez mindenki ért. Én azt mondanám, hogy az egészségügy az a terület, amelyhez csak kevesen értenek, de mindenkit érint.

Úgy gondolom, hogy valahol a reform elhúzódásába - abba, hogy a reformnak még a kezdeti vonalai is csak nehezen bontakoznak, annál kevésbé látszik annak a vége - valahol belejátszik az a fajta helyzet, hogy ennek mind objektív, mind szubjektív feltételei, úgy tűnik, nagyon nehezen teremthetők meg. Az egészségügyi szolgáltatás ugyanis, minden ellenkező híreszteléssel szemben egy olyan egység, amelyben a szolgáltatások egymásra épülnek. Ezek az egymásra épült szolgáltatások azt jelentik, hogy ha az egységből bizonyos részek, akár előnyök, akár hátrányok tekintetében megjelennek oly módon, hogy akár az orvostársadalom, akár a beteg előtt nyilvánvalóvá válik, hogy bizonyos preferenciák egy-egy területet próbálnak előtérbe helyezni, ez azt jelenti, hogy az egész reform és az egész reform mozgása szenved hátrányt.

Mire gondolok? Arról van szó, hogy az alapellátás, a járóbeteg-szolgáltatás, a fekvőbeteg-ellátó szolgáltatás, a mentés, illetve a betegszállítás egységét megbontani, nézetem szerint, nem lehet. Ha ebből valamely terület kiemelésre kerül, és ez a kiemelés azt jelenti, hogy nemcsak a beteg érzékeli ezt a fajta változást, hanem, mondjuk, az orvostársadalom is, akkor ez a fajta ellenállás nemhogy megnő, hanem leküzdhetetlenné válik. A reformnak tehát az én nézetem szerint olyan egységként kell megjelennie, amely belátható távlatokon belül, időben behatárolt módon tudja megjeleníteni azt, hogy miként lehet az egész egységet a reformnak megfelelően átalakítani.

 

(10.30)

 

Néhány olyan kérdésről kell még szólnom a hátralévő rövid időben, amiről eddig, úgy érzem, nem nagyon esett szó. Szó volt ugyan a magánosításról, de nem volt szó arról, hogy ennek vannak-e és ilyen mértékben vannak határai, illetve hogy mik a korlátai. A magánosítás ugyanis egy rendkívül jól hangzó dolog, gyakorlatilag azt jelenti, hogy az állam lehetségesnek véli a kivonulást bizonyos területekről, és ennek megfelelően a magánosítás eredményként nemcsak a szolgáltatás, hanem a felelősség tekintetében is, legalább annak a megosztását, de az is lehet, hogy áthárítását.

Azt gondolom, hogy ez nem működik. Az állam ebből a szolgáltatási rendszerből nem vonulhat ki. Lehet magánosítás, de a magánosítás határai egyértelműen a következők szerint húzódnak meg az én szerény nézetem szerint: a szolgáltatás biztonságát mindig, mindenkor, minden helyzetben garantálnia kell az államnak, ez megkerülhetetlen feladat. Ha erről beszélünk, akkor ehhez szorosan kapcsolódik egy másik tényező, nevezetesen: ha a szolgáltatásért az állam felelős, akkor az ellenőrzés eszközeinek is meg kell lenniük. Mit jelent ez? Lehet változtatásokat eszközölni, hadd mondjam azt: lehet praxisjogot bevezetni, de ha annak a praxisjognak nincs meg a kontrollja, nincs a szilárd ellenőrzési bázisa, hanem csak egy szakmai ellenőrzési bázis van, az a betegben mindig a kiszolgáltatottság érzetét fogja ébreszteni. Meggyőződésem szerint ezt az állam nem engedheti meg magának, nem az állam a társadalom - mondjuk talán így, mert ez sokkal jobban hangzik.

Tisztelt Ház! Amiről szintén igen kevés szó esett és ami, azt gondolom, az egésznek az alapja és megkerülhetetlen tényezője, az a finanszírozási rendszer; a finanszírozási rendszer, amely most - akár bevalljuk, akár nem - több lábon áll, és ennek a több lábon állásnak az egyik tényezője a beteg. Azt azért végre el kell dönteni: egészséges és fenntartható rendszer-e az, amikor van egy legális rendszer és van egy nem legális rendszer. Ezt ki kell mondani, mert bárminek lehet ezt nevezni, lehet ezt kiegészítésnek vagy munkabér-kiegészítésnek nevezni, aminek akarjuk, de valójában a rendszeren belül van egy olyan idegen test, amely nem illeszthető a legális részhez. A reformnak arra mindenképpen ki kell térnie - mind az orvos, mind a beteg érdekében -, hogy miként kívánja kiküszöbölni ezt az idegen testet ebből az egész rendszerből, és nem egy helyről, az alapellátásból, hanem az egész rendszerből.

Meggyőződésem szerint ez egy roppant nagy feladat. Egyetértek azzal, amit itt az előttem szóló kisgazda képviselőtársam elmondott, hogy ez nem pártfeladat, talán még nem is kormányfeladat, ez egy össztársadalmi feladat. Miről van szó? Nem bérezési kérdésről vagy nem csak arról van szó alapjában véve, mert a jövedelmek ebben az országban többtényezősek, és ha ez így van, akkor ez nem pusztán bérezési kérdés. Arról van szó, hogy a betegnek a rendszeren belül elfoglalt helye mit jelent. A beteg, amikor bekerül ebbe a rendszerbe, amikor ellátást vár, azzal kerül-e be, hogy ez egy abszolút ingyenes ellátás, vagy azzal kerül be, hogy ez az ellátás megosztott, és részben az ő járuléka ellenében kapott, részben pedig a saját pénzén vásárolt szolgáltatás - ezt el kell tudni dönteni. Ebben tiszta képet kell teremteni, éspedig oly módon kell tiszta képet teremteni, hogy a beteg, ha nem szolvál - mert a szolválás, azt hiszem, nem jó dolog ebben a rendszerben -, hanem ténylegesen fizet, annak tényleges ellentételezése kell legyen. Ma az az alapvető hiba, hogy a szolválásnak a tényleges ellentételezése eshetőleges. Lehet, hogy kiválóan szolváltam, de semmit nem kaptam, és lehet, hogy a szolváció elmarad, de egy kiváló orvosnál teljes ellátást kapok. Ez a rendszernek egy súlyos hibája. Azt gondolom, ezen gondolkodni kell, és fel kell oldani ezt a fajta részt, mert az orvost sem szabad ebben a kiszolgáltatott helyzetben hagyni, de a beteget még kevésbé.

Tisztelt Ház! Beszéltem arról, hogy meggyőződésem szerint az ellenőrzési rendszer nélkül ennek a rendszernek - mint általában minden rendszernek - a működése nem lesz jó, nem lesz olyan, ami illeszkedik az elvárt kívánalmakhoz. Mire építem ezt? Ne arra próbáljunk építeni, hogy valamiféle, nem is tudom hányadik századbeli erkölcs szerint az egyik oldalon csak tiszta emberek állnak, csak olyanok, akik a szolgáltatást kívánják biztosítani és csak ezért élnek, hanem abból induljunk ki, ami a társadalmi valóság! A társadalmi valóság pedig sokszínű, és ennek a sokszínű társadalmi valóságnak meg kell tudni felelni ott is, amikor a rendszerbe beépül egy felelős és a nyilván az állam felelősségével megjelenő ellenőrzési rendszer.

Tisztelt Ház! A programban két olyan rész van, ami megítélésem szerint... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Húha! Akkor legalább az egyiket hadd mondjam el, engedje meg, elnök úr! (Kuncze Gábor, Parancsolj! - Dr. Kis Zoltán: Tessék, kedves Béla, hiszen mindenki ért ehhez a témához!) Nagyon köszönöm, ha az elnök úr...

 

ELNÖK: Képviselőtársaim! A mondatot tessék befejezni, képviselő úr! (Göndör István: A Kisgazdapárt idejéből megy!)

 

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm. Még egyetlen mondat: az orvosképzés jövőjéről van szó. Ez az, amit én olyan dolognak ítélek, ami alapjaiban kellene hogy megjelenjen. És nemcsak arról van szó, hogy ki hány év alatt és hogy végzi el az egyetemet, és hogy milyen képzést kap, hanem arról is, hogy a fiatal orvosoknak van-e és milyen jövője van a szakmán belül. Ez egy alapkérdés. Mert azt gondolom, hogy azok a fiatal orvosok, amelyek most végeznek (Bauer Tamás és Mádai Péter: Akik!), ha ezt a rendszert tekintik, és ha azt nézik, mi vár rájuk a következőkben, akkor, félek, legszívesebben visszakérnék a tandíjukat, mert lehet, hogy azzal többre mennének.

Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy az előrelépés a kormány szándéka szerint történik. A kormány akarja ezt az előrelépést, és azok, amelyek ma még esetleg nem kellő súllyal jelentek meg a programban, meg kell hogy jelenjenek.

Köszönöm, hogy meghallgattak, és köszönöm a pluszidőt. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Kuncze Gábor frakcióvezető úrnak, Szabad Demokrata Szövetségének vezérszónokának. (Kuncze Gábor: Szabad Demokraták Szövetsége! - Derültség.) Szabad Demokraták Szövetsége, tudom.

 

KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon is és általában is szokás beszélni az egészségügy válságáról, sőt egyre mélyülő válságáról. Szögezzük azonban le, hogy nem az egészségügyben dolgozó orvosok, asszisztencia vagy ápolószemélyzet szaktudása, felkészültsége, hivatástudata van válságban, hiszen az nemzetközi összehasonlításban is jónak mondható, a legmagasabb elismerés és köszönet illeti őket azért, hogy az ismert körülmények között is kitartanak a pályán. (Bauer Tamás tapsol.) Ami az egészségügy kapcsán válságban van, az a finanszírozás és az ellátórendszer működése, vagyis minden, ami a hivatás szeretetén túl van. Ennek a helyzetnek a kialakulásában a politikát súlyos felelősség terheli.

Tisztelt Képviselőtársaim! Talán nincs még egy olyan ágazat, amelynek kapcsán annyit beszéltek volna reformról, átalakításról, a reform szükségességéről, mint éppen a magyar egészségügyben. 1990 és '98 között itt, a parlament plenáris ülésén az "egészségügyi reform" kifejezés 128 alkalommal, az, hogy "egészségügy" vagy "egészségügyi" összesen 7800 alkalommal hangzott el - jellemző persze, hogy az a szó: "egészség" összesen 250-szer hangzott el.

Amikor az egészségügyről, az egészségügy átalakításának szükségességéről, az egészségügy reformjáról vitatkozunk, akkor persze el kell ismerni, hogy az elmúlt tíz évben valóban számos dolog történt: a háziorvosi rendszer bevezetése, az egészségügyi ellátásra való jogosultság szabályozása, a finanszírozási rendszer átalakítása, önkéntes pénztárak létrehozásának engedélyezése, a betegek jogainak szabályozása, a kórházi kapacitások felülvizsgálata, új egészségügyi törvény létrehozása, az egészségügyi járulék bevezetése. Sok minden történt tehát, tisztelt képviselőtársaim, csak két lényeges dologban nem történt változás: nem alakult ki egy olyan működési struktúra, amely a meglévő forrásokból finanszírozható, illetve nem sikerült kialakítani egy olyan finanszírozási rendszert, amely lehetővé tenné többletforrások bevonását a magyar egészségügybe.

És íme, tisztelt képviselőtársaim, előttünk áll a probléma gyökere: amíg ezen a két területen nem vagyunk képesek érdemi változást elérni, amíg itt nincs előrelépés, valódi és alapvető változás, addig minden átalakítás csak tüneti kezelésként értékelhető, ami az akut problémákat talán képes kezelni, de a válság mélyülését nem képes megakadályozni, ma is ennek vagyunk tanúi a magyar egészségügyben.

 

(10.40)

 

És itt ragadható meg a politika és a politikusok felelőssége. Ezzel a helyzettel ugyanis az elmúlt tíz évben, lássuk be (Tüsszentés a Fidesz padsoraiból.) - onnan pont nem vártam megerősítést -, nem tudtunk mit kezdeni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az elmúlt időszakból néhány példát említsek arra vonatkozóan, hogy hogyan is állt hozzá a politika ezekhez a kérdésekhez, hogy hogyan nem voltunk képesek egy-egy adott ügyben leülni egymással, közösen megpróbálni jó megoldásokat keresni, és aztán amögé felsorakozni.

Az egészségügyi hozzájárulásról 1996 októberében folytatott vitát a parlament. Akkor a Fidesz vezérszónokaként Selmeczi Gabriella képviselőtársunk azt mondta, hogy frakciója elutasítja az egészségügyi hozzájárulást, mert a Fidesz egy a mostanihoz képest megreformált egészségbiztosítást akar. "Úgy gondoljuk - mondta -, hogy egy nagy állami egészségbiztosító helyett versengő biztosítókra lenne szükség." Tény, hogy 1998-ban, az új kormány megalakulása után az egészségügyi hozzájárulás jelentős megemelésére került sor, több-biztosítós modellről pedig már nem hallunk a kormány háza tájáról.

Vagy: amikor a kormány ágyszámcsökkentést hajtott végre, megjegyzem, ez akkor racionális és egyúttal kényszerű lépés is volt, akkor ezt jelentős támadások érték a Fidesz részéről, a vezérszónok éppen Selmeczi Gabriella volt. Most, ezzel szemben, a miniszter úr által a bizottság részére kiosztott munkaanyagban az aktív ágyak jelentős leépítéséről van szó. Vagy emlékezzünk csak a Fidesz választási ígéreteire, amikor egyszerre mondta azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy "nagyarányú járulékcsökkentést hajtunk végre a polgárok és a vállalkozók javára", majd levegővétel nélkül voltak képesek azt is mondani, hogy "valamint nagyarányú bérfejlesztéseket hajtunk végre, növeljük a működési kiadásokat az egészségügyben, és jelentős beruházásokra fog sor kerülni".

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem megy, mi így gondoltuk egyébként a választási kampányban, és rá is mutattunk, de hogy nem megy, azt mutatja mindaz, ami nem történt meg a kormány megalakulása óta. Erre mondja a miniszter úr, hogy a Fidesz 1993 óta következetes. Én meg úgy látom, hogy amikor a Fidesz ellenzékben van, akkor mondja az ellenkezőjét annak, ami történik, ha meg kormányon van, csinálja az ellenkezőjét annak, amit mondott. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Ebben, képviselőtársaim, két következetes elem van: a cik meg a cakk. (Derültség.) De erre nem kellene annyira büszkének lenni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy említettem, a miniszter úr a bizottság tagjai számára kiosztott egy munkaanyagot, amely, miután munkaanyag, és miután a jelentős része a felvetett ügyeknek nyilván még nem megvitatott, ezért kormányzati koncepcióként nem értékelhető. Én azt gondolom, hogy úgy korrekt, ha ezekkel az általam egyébként kifogásolt részletekkel most nem foglalkozom. Ugyanakkor meg kell említenem, hogy ebben a koncepcióban vannak nagyon jó elemek is, például "a pénz kövesse a beteget" elv felvetése, a sürgősségi betegellátás hangsúlyozása, az ellátás, hogy az ellátások általában a szükséges szinten valósuljanak meg, illetve megfontolható az amortizációval kapcsolatban bevezetni szándékozott szabályozás is.

Ami viszont az anyagban a probléma, és amivel ezért én is foglalkozni kívánok, az az, hogy kizárólag és ismételten csak a kínálati, szolgáltatói oldal feladataival foglalkozik hangsúlyosan, és ennek aztán az a következménye, hogy rögtön bele is ütközik a finanszírozás problémáiba; megjegyzem, ebbe ütközik bele a magyar egészségügy és egészségügyi szabályozás 1990 óta. És amikor ebbe a problémába beleütközik, abban a pillanatban erre valódi válaszokat adni nem tud.

Vagyis lehet azt mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy itt majd nagyarányú bérfejlesztések lesznek az egészségügyben, és lehet különböző célokat kitűzni, például, hogy a pénzügyi terület átlagának feleljen meg, és így tovább, és így tovább, az egészségügyben dolgozók átlagos bérezése, csak a helyzet az, képviselőtársaim, hogy erre válasza a kormánynak nincs. Erre ugyanis az anyagból kitűnően a válasz vagy a járulékok emelése, vagy új járulékok bevezetése, vagy az adók emelése. Lehet ezt az utat választani, megjegyzem, mi a magunk részéről nem értenénk vele egyet, csak ebben az esetben ezt be kell vallani. Ha pedig itt válaszok nincsenek, akkor bármennyi értékes eleme van a másik oldalon a koncepciónak, azok pedig nem fognak megvalósulni; erre majd még később vissza fogok térni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg - tekintettel arra, hogy az egészségügy helyzetéről, Magyarországon általában az egészség helyzetéről nem kell beszélni, hiszen ezt az előttem szólók is már elmondták, illetve ráadásul a téma valóban előttünk van, és sokat foglalkozunk vele -, hogy én most áttérjek azokra a javaslatokra, amelyeket frakciónk nevében tudok az önök számára előadni. De mielőtt erre sor kerülne, hadd tegyem én is fel a kérdést: mit értsünk egyáltalán reformon az egészségügyben? A válasz pedig: az egészségügy intézményi, elszámolási és érdekeltségi rendszerének olyan átalakítását értjük mi reformon, amely egyrészt az eddiginél jobb minőségű ellátást biztosít a társadalom által erre fordított kiadásokból, másrészt lehetővé teszi pótlólagos források bevonását a finanszírozásba.

A reformnak tehát, tisztelt képviselőtársaim, két oldala van: egyrészt, a szolgáltatói oldal érdekeltsége és intézményi reformja, tehát a kínálati oldal átalakítása, valamint a másik oldal, az egészségbiztosítás reformja, tehát a keresleti oldal átalakítása. A kettő, tisztelt képviselőtársaim, csak együtt lehet eredményes. Azért tudom ezt mondani, mert az egyik oldal folyamatos alakítgatása szemmel láthatóan az elmúlt tíz évben eredményt nem hozott. Ugyanis, ha csak a kínálati oldal alakul át, és itt teremtődnek meg a nagyobb önállóság és az intenzívebb teljesítménykényszer feltételei, anélkül, hogy érvényesülne a biztosítottak, vagyis a betegek szempontjait erőteljesebben érvényesítő kontroll, akkor könnyen következhet be költségrobbanás, amivel a betegek biztosan rosszabbul járnak. Ez a probléma ma a minisztérium koncepciójával is.

A szolgáltatói oldal reformja, vagyis az egészségügy meglévő szerkezetének az átalakítása, egyszerre kell hogy jelentse a járóbeteg-szakellátás és a kórházi rendszer egyidejű reformját. Ez jelenti a járóbeteg-szakellátás privatizációját, de kell hogy jelentse a kórházak üzemszerű működésének különféle vállalkozási formában történő lehetővé tételét is. Csak ez teremti ugyanis meg a feltételeit annak az érdekeltségi rendszernek, amely áttekinthetővé teszi az érdekeltségi viszonyokat az egészségügyben, lehetővé teszi, hogy az ellátás azon a szinten történjék, ahol az valóban szükséges, vagyis a betegek és az orvosok egyaránt a járóbeteg-ellátás felé áramolnak, és ezzel csökkennek az egészségügy fajlagos ráfordításai. Mindez együtt megteremti a betegek megfelelő kiszolgálását lehetővé tevő színvonalú egészségügyi rendszer létrejöttét.

Ugyanakkor, tisztelt képviselőtársaim, ahogy említettem, ez a rendszer nem nélkülözheti többletforrások bevonását. Többletforrás kétféle lehet: a több-biztosítós modell bevezetése, annak érdekében, hogy azok a pénzek, amelyeket egyébként jelenleg is egészségügyre költünk, például hálapénz formájában, rendezett módon kerüljenek be az egészségügyi ellátásba; illetve másrészt többletforrás-bevonási lehetőség a privatizáció, amely azonban feltételezi az előbbit, a több-biztosítós modell bevezetését, illetve a több-biztosítós modell bevezetése pedig feltételezi az egészségügyi privatizációt.

 

 

(10.50)

 

A kettő tehát, tisztelt képviselőtársaim együtt mozog, egymás nélkül nem létezik. Át kell térni tehát a választható, versengő egészségbiztosítók rendszerére, melyek részei egy országos rendszernek. Ebben a rendszerben mindenki kötelezően részt vesz, az ellátások egy részéért egységesen és egy központba fizet, míg másik részét a versengő biztosítók finanszírozzák, és azoknak fizeti a járulékot.

A biztosítók az államilag meghatározott keretek között különböző szolgáltatási csomagokat kínálnak. A versengő magánbiztosítók tevékenysége nem szorítkozhat kiegészítő szolgáltatásokra, mert akkor nem történik változás az egészségügyi ellátás alapvető körének működésében, és akkor a kiegészítő biztosítás nem versenyképes az egészségügyi szürke zónával, a hálapénzzel szerzett külön szolgáltatásokkal és a magánpraxis és a közfinanszírozott egészségügy összefonódásával. Az egészségügyi biztosítás reformja a szolgáltatói oldal reformjával együtt esélyt ad arra, hogy egyfelől emelkedjenek a legális egészségügyi keresetek, másfelől kiszoruljon a rendszerből a hálapénz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szögezzük le: másfél év után a kormánynak nincs elfogadott elképzelése az egészségügy megfelelő megreformálásáról és ebből adódóan működtetéséről. Orbán miniszterelnök úr 1999 eleji beszédében azt közölte velünk, hogy remélhetőleg a következő miniszterelnöki beszéd már hangsúlyosan az egészségügyről fog szólni. Érdeklődve hallgattuk a miniszterelnök úr beszédét most, 2000 elején, de nem szólt hangsúlyosan az egészségügyről. Ezzel szemben viszont azt mondta, hogy 2000 az egészségügy éve lesz. Valóban, ez igaz lehet, hiszen ha a helyzet így folytatódik, akkor 2000-ben tényleg nagyon sokat fogunk beszélni az egészségügyről. A kérdés azonban az, tisztelt képviselőtársaim, hogy vajon cselekedni fogunk-e. Nos, azt hiszem, nem.

Ma reggel hallgattam a miniszterelnök úr szokásos szerdai interjúját a közszolgálati rádióban. Az interjú egészségügyre vonatkozó része engem két dologról győzött meg. Egyrészt: a kormánynak valódi elképzelése továbbra sincs az egészségügy problémáinak kezelésére vonatkozóan; másrészt - és ezt lényegében a miniszterelnök úr ki is mondta - ebben a ciklusban nem is fog már semmit tenni az egészségügy rendbetétele, átalakítása érdekében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Márpedig az egészségügy alapkérdése: lesz-e reform vagy minden tovább folyik úgy, mint eddig? Az eddigi helyzet rossz az orvosoknak, mert legális jövedelmük alacsony. Rákényszerülnek a hálapénzre, tevékenységük tele van irracionális, felesleges elemekkel, folyamatos harcot kell folytatniuk az egészségügyi bürokráciával és a kórházi hierarchiákkal. De rossz a betegeknek is, mert sokszor rossz és kiváltképp megbízhatatlan, kiszámíthatatlan az ellátás minősége, rákényszerülnek a hálapénzfizetésre, magas gyógyszerkiadásokra kényszerülnek. Végül rossz az állampolgárnak és külön a vállalkozóknak mint adó- és járulékfizetőknek, mert az egészségügyi rendszer működtetése növekvő terheket hárít rájuk. A reform tehát ezért nélkülözhetetlen.

Sajnos, én ma úgy ítélem meg, hogy négy év ismét elveszett. Az egészségügy problémáinak megoldása egy következő kormányra vár.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Nagy taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Dávid Ibolya képviselő asszonynak, az MDF vezérszónokának.

 

DR. DÁVID IBOLYA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az egészségügy soha, sehol sem kormányzati sikerágazat a világban. Ennek valószínűleg az az alapvető oka, hogy a gyógyítás költségei sokkal gyorsabban nőnek, mint a nemzeti jövedelmek. Emiatt a szükségletek mindenütt messze megelőzik az egészségügy anyagi lehetőségeit.

Azt lehet mondani, hogy mára az orvostudomány szinte a lehetetlenre is képes, ám az orvoslásnak a lehetségesre sincs elégséges pénze. Az anyagi válságból kivezető utat mindenütt keresik. Az igazán jó megoldást mégsem lelik meg sehol a világon. Ez talán válasz arra is, hogy felesleges egymásra mutogatni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára önök is voltak olyan helyzetben, amikor segítségükre egyszerre többen is rászorultak baleset vagy természeti csapás okán, s önöknek dönteniük kellett, hogy kinek segítsenek először és milyen mértékben: azokon-e, akik a leghangosabbak, vagy akiknek már megszólalni sincs erejük; azokon kezdik-e a segítségnyújtást, akik társadalmilag elismertek vagy azokon, akik a társadalom elesettjei. Az ilyen és ehhez hasonló dilemmák az okai annak, hogy az Európai Unióban mind ez idáig nem történt meg az egészségügy közös szabályozása.

Az Unión belüli egészségügy a szubszidiaritás elve alapján döntően nemzeti hatáskörbe tartozik. Nincs tehát európai szinten egységesen megfogalmazott egészségpolitika, nincs kötelező előírás az ellátórendszer szervezetére, átalakítására és még a finanszírozására vonatkozóan sem. A tagországok egészségügyi rendszere és annak részeként az egészségbiztosítás szerkezete, finanszírozása országonként eltérő. Az egészségügyi ellátást illetően léteznek azonban közösségi elvek, amelyek a következők: a szolidaritás elve, az ellátáshoz való hozzáférés elve, valamint a fenntartható finanszírozás elve.

A közösségi egészségügyi politika hiánya azonban nem jelenti azt, hogy ezek a szabályozásokból hiányoznának, hiszen az emberi élet, az egészség védelmét szolgáló közösségi normákban, intézkedésekben, az egyes közösségi politikákon belül - legyen az fogyasztóvédelem, környezetvédelem, az áruk szabad áramlása - jelentős szerepet játszanak az egészségvédelem szempontjai.

A maastrichti szerződéssel fogalmazódott meg, hogy az egészségmegőrzési szempontokat az Unió egyéb szektorpolitikáinak alakításakor bizony, figyelembe kell venni. Sőt, egyes területeken felhatalmazza a Bizottságot európai szintű szabályozás előkészítésére.

Magyarországnak még e remélt, egységes szabályozás előtt azonban számtalan teendője van. Ráadásul hazánkban az európai uniós országokhoz képest alacsonyabb a nemzeti jövedelem, tehát a gyógyításra fordítható összeg, pénz is. Ezzel szemben öröklötten jóval több egészségügyi problémával nézünk szembe. Ettől még több a beteg, magasabb a halandóság, ezért romlik az aktív dolgozók, járulékfizetők aránya, amitől még kevesebb jut egy-egy betegre.

A Magyar Demokrata Fórum mindezt a rendszerváltozás idején felismerte és látta. Az első polgári kormány prioritásként kezelte az egészségügy kérdését, és az első polgári kormány működése alatt 50 százalékkal növeltük - 50 százalékkal növeltük! - az egészségügy részesedését a nemzeti jövedelemből. Ezzel lehetőséget teremtettünk arra, hogy alapvető szerkezeti reformokat indíthassunk el a Demokrata Fórum programja keretében.

Ennek a változtatásnak az eredményeként a polgárok lehetőséget kaptak arra, hogy maguk választhassák meg kezelőorvosukat. Az előző 40 év során kizárólag a jó vagy rossz szerencsétől, az állampolgár lakóhelyétől függött, hogy a beteg olyan orvoshoz került-e, akiben bízik, vagy netán olyanhoz, akire a kutyáját sem bízta volna. Márpedig a gyógyításban igen fontos szerepe van a bizalomnak, annak, hogy a beteg bízik-e orvosában. Egyesek szerint a gyógyítás eredményességében legalább fele részben az orvosba vetett hit szerepel.

Ugyanakkor azzal, hogy a reform bevezetése óta az orvos aszerint kapja fizetését, hogy hány beteg tiszteli meg bizalmával, sikerült az egészségügyben dolgozókat alapvetően érdekeltté tenni abban, hogy legjobb tudásukon túl még emberi gondoskodásukat is megjelenítsék munkájukban, hiszen alapvető érdekükké vált, hogy több hozzájuk forduló beteget megnyerjenek.

A Magyar Demokrata Fórum kormánya idején a reform alapellátási szintű bevezetése közel 17 milliárd forint ráfordítást igényelt az egészségügyi tárca költségvetéséből; jól tudva, hogy több munkát, megnövelt felelősséget csak akkor várhatunk el, ha növeljük az egészségügyi dolgozók jövedelmét is.

 

 

(11.00)

 

 

Bár megjegyzem, hogy az idei költségvetésben két olyan módosító indítványunk volt, amely körülbelül pontosan 17 milliárd forintot jelentett volna, ha a tisztelt Országgyűlés megszavazza. Az egyik az 5 millió forint feletti jövedelmek adóztatása, a másik a reklámadó. Szomorú voltam, hogy az Országgyűlés nem támogatta, pedig ez az összeg igazán nagyon nagy hiányt pótolt volna a magyar egészségügyben.

Visszatérve a régebbi időkre, az összeomlott szocialista népgazdaság romjain ennél többet egyszerűen nem volt képes áldozni az akkori egészségügyi kormányzat. A teljesítményfinanszírozás bevezetésével, azzal, hogy a kórházak is elvégzett munkájuk és a kezelt esetek számának és súlyosságának megfelelő arányú díjazással működhettek, sikerült őket is érdekeltté tenni abban, hogy minél több beteget vonzzanak saját kórházukba. A járóbeteg-szakellátás reformjára azonban sajnos már végképp nem volt pénz.

A '94-es kormányváltás után azonban elmaradt a szükséges folytatás, és néhány helyen visszatért a régi gyakorlat, az egészségügyre fordított kiadások reálértéke közel a felére csökkent. Az egészségügy felélte tartalékait, sőt jelentős adósságokat halmozott fel. Infrastruktúrája elavult, elhasználódott, a működését csak a szakmai színvonal, a hivatástudat, a megalázóan rosszul fizetett egészségügyi dolgozók helytállása biztosítja ideig s óráig.

Kökény képviselő úr azt kérte, hogy ne mutogassunk vissza. Én ezzel maximálisan egyetértek, de szeretném megkérdezni, hogy utóbb átérezte-e annak a felelősségét, hogy átterhelte az előző kormányzat a megyékre például az ágyszámleépítés kompetenciáját, ami nagyon sok helyen a megyékben politikai döntés eredménye lett, tehát politikai döntés született, és ezzel nagyot sérült az egészségügy. A mai feszültségeknek is egyik indoka az, hogy ezt a kompetenciát megyékre és a megyékben működő városokra bíztuk, bízta a kormányzat.

A Magyar Demokrata Fórum világosan képviselte egykori elveit: a közfinanszírozásban működő szolidaritási elvet, az egyenlő hozzáférhetőséget biztosító egészségügyet akarjuk továbbra is biztosítani. A beteg életesélyei ne függjenek pénztárcája vastagságától! Ezért fenn kívánjuk tartani az általános kötelező egészségbiztosítást, az alap-, a járóbeteg- és a fekvőbeteg-ellátásban működő szolgáltatók viszont versengjenek egymással a betegekért. Csak ez teremthet nagyobb hatékonyságot és emberibb betegellátást az egészségügyben.

Elveink alapján elleneztük a társadalombiztosítás Pénzügyminisztérium alá helyezését; kizárólag fiskális érdek ellentétes lehet a humanitárius értékekkel. Sikeresen érveltünk az ellen, hogy a munkáltató fizesse 40 napig a táppénzt, mert ennek következtében betegek százai kerülhettek volna utcára, és ezrei kerülték volna azt, hogy egyáltalán orvoshoz forduljanak. (Sic!) Valódi versenyhez az egészségügyben is világos, tiszta tulajdonviszonyok kellenek, ezért mi is támogatjuk az egészségügy privatizációját, és sajnáljuk, hogy erre csak jelképes formában kerülhet sor, mert a tényleges tulajdonátadáshoz kétharmados törvényt kellene módosítani, amit viszont az ellenzék egyelőre nem hajlandó támogatni.

A Magyar Demokrata Fórum azt vallja, hogy két kulcspontja van az egészségügy átalakításának, a még mélyebb válság elkerülésének: az első a megelőzés, az egészségesebb életmód, az egészségnek alapvető értékként való elfogadtatása a társadalommal, illetve az ehhez szükséges körülmények megteremtése, másfelől pedig az alapellátás szakmai, emberi és erkölcsi megerősítése, hiszen nagyrészt ott dől el a beteg további sorsa.

Ugyancsak jelentősen javítani kell az egészségügyi szakdolgozók anyagi megbecsülését, hiszen a megfelelően képzett és a beteg sorsa iránt elkötelezett nővérek, ápolók, egészségügyi technikusok számának aránya az orvosokhoz képest messze rosszabb, mint az európai uniós országokban. Ez ma a magyar egészségügy legszűkebb keresztmetszete. Az oka pedig az, hogy a nagyon rosszul fizetett orvosoknál is kevesebbet keresnek az egészségügyi szakdolgozók.

A Magyar Demokrata Fórum 1989-es programjában ezeken túlmenően megfogalmazott néhány olyan gondolatot, melyet továbbra is megfontolásra érdemesnek tartunk. Ezek közé tartozik a két lábon álló egészségügyi rendszer, vagyis az, hogy a háziorvos és a kórház közé beékelődött, mindkettőtől független járóbeteg-szakellátási rendszerre a jelenlegi formában, ilyen anyagi nehézségek között szükség van-e. Nem lenne-e célszerűbb a szakrendelőket a kórházak ambulanciájaként működtetni, elkerülve ezzel az egymást követően megismételt igen drága diagnosztikai vizsgálatokat?

Jelenleg ugyanis először a háziorvos, majd a járóbeteg-szakrendelés orvosa vizsgálja vagy vizsgáltatja a beteget, és ha ezek után szükségessé válik, akkor a kórházi felvételére is sor kerül. Akkor most már a kórház diagnosztikai részlegében ismételten elvégzik ugyanazokat a vizsgálatokat. Mindez idő- és pénzpocsékolás, ráadásul feleslegesen terheli a beteget, és jelentősen késlelteti a szükséges terápia, kezelés megkezdését.

A következő megfontolásra érdemes eleme a Magyar Demokrata Fórum egészségügyi programjának az, hogy a jelenleg meglévő nyugdíj- és egészségbiztosítási ágazat kiegészítésére létre kell hoznunk az önálló baleset-biztosítást. Ennek lényege, hogy azokért a kockázatokért, amelyeket az ember bármilyen munkavégzése során kénytelen elviselni, elsősorban a munkát végeztető munkaadó felelős, ezért a baleset-biztosítási járulékot annak mértéke szerint kellene fizetnie, hogy a végeztetett tevékenység milyen egészségügyi kockázattal jár. Könnyen belátható, hogy egy hivatalnok vagy egy bányász munkája különböző mértékű veszélyt hordoz. Jelenleg az üzemi balesetek és a foglalkozási betegségek kezelésének költségeit, az esetleges megrokkanás nyugdíjterheit és az idő előtt nyugdíjazás költségeit minden társadalombiztosítási járulékot fizető egyenlő mértékben, jövedelme arányában viseli.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Ifjúság! - ha van valaki, aki ilyen időben a televíziót nézi, és a rádiót hallgatja. Mi mindannyian együtt vagyunk felelősek azért, hogy ne a végén kezdjük az egészség ügyét, az orvosnál és a gyógyszereknél. Sok országban már felismerték, hogy az egészség személyes érték is, talán a legnagyobb értékünk. Ezt nemcsak védeni, óvni kell, hanem egyszerű, de hatásos technikákkal is élni lehet. Ilyen a tömegesen végzett sport a világban, az öregek, a fiatalok tömeges sportja, a kocogás, a futás, a családi kirándulás, a biciklizés, a hegyi túrák - és még sorolhatnám.

Segítségül hívhatjuk honfitársainkat, akik ezt még nem próbálták ki, vagy nem rendszeresen élnek ezekkel az eszközökkel. Segítségül hívhatjuk sportolóinkat, azokat a sportolókat, akik hivatásos sportolók, és azokat is, akik amatőr sportolók, hogy itthon, Magyarországon induljon meg az a mozgalom, amely a fejlett Európában szinte kivétel nélkül mindenütt ismert, amit körülbelül úgy fogalmazhatnék meg, hogy "egészségünkért gyógyszer helyett szedd a lábad!". Ez egy olyan tavasz nyitánya lehetne mindannyiunk számára, József Attila szavaival élve, teli tüdővel, amely nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar egészségügy terheit csökkentsük, és magunk is hozzájáruljunk ahhoz, hogy az egészségünkért mi magunk is felelősek vagyunk.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, miniszter asszony. Megadom a szót Rozgonyi Ernőnek, a MIÉP vezérszónokának. Tessék, képviselő úr!

 

ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Hallottunk itt reményt keltő, igyekezetet tükröző szavakat, és hallgattunk itt álságos, szemforgató, számonkérő szöveget is. Eszembe jutott, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű - ez már így szokott lenni, de azért ne mutogassunk vissza. Hát persze: reform, vagy retorika? Ügyesen feltették ezt a kérdést a szocialisták, ők, akik a szofista retorika tanult bajnokai. Szofisták, mert minden helyzetben mindent meg tudnak magyarázni, és ha szükséges, mindent meg is tudnak cáfolni a megrendelő igénye szerint. Aztán van valami furcsa ellentmondás is ebben a kérdésfeltevésben.

 

 

(11.10)

 

 

Ha valamit megreformálni szándékozom, akkor azt nyilván azért teszem, hogy hatékonyabb legyen, jobban működjön, eredményesebb legyen. Az eredményesség szempontjából ma azt kell mondanom: a magyar egészségügy még soha sem volt olyan mélyponton, mint az eddigi reformokat követően. Az egészségügy immáron hosszú ideje a zuhanórepülés állapotában van, és sajnos ezt bizonyítja valamennyi egészségügyi statisztikai adatunk is.

Ezek után némi cinizmussal, átvett cinizmussal joggal tehető fel a kérdés, mi ártott többet a magyar egészségügynek, a magyar népnek: a reformok vagy a retorika? Vagy, tessék mondani: a rombolás, a züllesztés, a minden működőnek a tönkretétele, a működések szándékos akadályozása, az reform? Ó, nagy reformerek, tessék mondani: volt, van egy világos, jól átgondolt, a magyar viszonyoknak és állapotoknak megfelelő stratégiai elképzelés? Van ehhez egy kidolgozott taktikai program? Van ehhez pénz? Vagy pusztán arról van szó, tisztelt vitanapot provokálók, hogy végre kell hajtani, hajtatni mindenáron valamit, amit a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, vagy ki tudja ki és milyen érdekek diktálnak. És most ezt a folyamatot kéne folytatni, ezt kellene számon kérni ma?

Még pénzügyminisztériumi tisztviselő koromban alkalmam nyílt arra, hogy több kollégával együtt részt vegyek egy megbeszélésen, ahol a Világbank és az IMF képviselőivel kellett tárgyalni. Konkrétan a lakáshelyzetről volt szó. Kollegáimmal együtt megdöbbenve tapasztaltam, hogy a szakértőknek fogalmuk sem volt erről az ágazatról, nem ismerték sem a hazai, sem a nemzetközi gyakorlatot, történelmi áttekintésük végképp nem volt az egészről, ennek ellenére véleményük természetesen volt, sőt tanácsokat is osztogattak. Döbbenetes volt, soha sem fogom elfelejteni. Kollégáimtól azt is tudom, hogy akik más területeken voltak tárgyalni ugyanezekkel az urakkal, ugyanezt tapasztalták. Egy dologhoz persze értettek ezek a szakértő urak: szajkózni a monetarista ultraliberális lózungokat, teljesen függetlenül attól, hogy mi a valóság, mi a realitás. Az a valóság, amit mi is megváltoztatandónak ítéltünk, meg is akartunk változtatni, csak nem mindegy, hogy valaki egysíkúan, kizárólag pénzügyi oldalról néz valamit, vagy a helyzet ismeretében. Nem akarok itt arra utalni, hogy hasonlított a dolog arra, mint amikor itt Magyarországon mindenáron gumipitypangot, narancsot, citromot, mit tudom én, mit kellett volna termelnünk. Ez a hozzáértés teljes hiánya, ez valamilyen akaratnak, valamilyen vágynak csak a puszta kifejeződése.

De térjünk vissza az egészségügyre! Mint ahogy a gazdaság van az emberért és nem az ember a gazdaságért - persze ez egy szélsőséges MIÉP-es nézet, ugye -, úgy az egészségügy sem tárgyalható sem reform, sem retorika oldaláról szerintünk önmagában vagy pusztán a globális, szabályozatlanul grasszáló tőke perspektívájából; az egészségügy is az emberért van. Nem azon a hazug retorikai elv alapján, emlékeznek, hogy "legfőbb érték az ember!", mert amikor ezt hirdették, akkor itt a magyar ember Recsktől Kistarcsáig, Váctól Szegedig és gyűjtőig vagy az akasztófáig egyáltalán nem volt érték. Természetesen ilyen értéket mi nem akarunk.

Hazánk népességének egészségügyi állapota egy fél évszázada egyre gyorsuló ütemben romlik. A rendszerváltás ezt csak tovább rontotta. Néhány ésszerű lépés ugyan történt, de aztán semmi több. Különösen sokat romlott a helyzet 1994-98 között. Ez a romlás ma elsősorban a népesség számának radikális csökkenésében kísérhető nyomon, ami két okra vezethető vissza: az élveszületések számának folyamatos csökkenésére és a halálozás számának egyidejű emelkedésére, különösen a korspecifikus halálozási arány romlott a középkorúak hátrányára.

A hatékony prevenció hiányán és az egészségügyi ellátás elégtelenségén kívül a lakosság általános állapotának rombolásáért is tulajdonképpen számos együttesen ható tényező a felelős. Ezért ha az ország egészségének az állapotáról kell beszélnünk, nem szűkíthetjük le az egészségügy vagy az egészségügyi adminisztráció területére. Hiszen az egészségügyön túllépve ilyen a környezetszennyeződés, a csatorna hiánya, a szennyezett ivóvíz, a féktelen és ellenőrizhetetlen kemizálás, a levegő szennyezettsége; ilyen az egészségtelen és hiányos táplálkozás, elhízás és éhezés. Ilyen az önpusztító életmód - ami nem mindig az individuumból ered -, az alkoholizmus, a kevés pihenés, a többletmunka és munkanélküliség, a létbizonytalanság és az állandó stressz. De meg kell említenem a liberális abortusztörvényt is, a szociálpolitika elmaradottságát, a szándékos erkölcsrombolást, a nevelés szinte teljes hiányát, és még sok mindenről beszélhetnék.

Reform vagy retorika? Mi ártott többet? Emlékezünk talán még néhányan arra a szlogenre, hogy "asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség". Ezt Rákosi pajtás találta ki nekünk, nem azért, hogy a magyar nép szaporodjon, hanem azért, hogy az általa kispolgárinak ítélt erkölcsöt valamilyen módon le lehessen rombolni. Ez az erkölcsi rombolás folyik mind a mai napig, azt kell mondanom, sikeresen.

Hol tartunk ma? A Ratkó-korszak vége óta majd hatmillió gyermeket kapartunk ki, öltünk meg; 1998-ban napi 189-et, korábban napi 200-210 gyereket. Igaz, ez ugye szalonképes, uraim, szalon szakértő hölgyek és urak és elvtársak? Persze, hogy az! A gyilkosok szalonképesek, a MIÉP nem. De ebben az a szép, hogy ezt önök bírálják el.

Dicsőséges reform volt az is, hogy a kórházi ágyakat tízezrével építették le, kórházakat szüntettek meg. Kinek a parancsát hajtották végre 1996-ban? A program készítői meg is írták, hogy a Világbank intencióit hajtották végre. Hogy ezek milyen szakértők, arról már szólottam, ehhez nem kell kommentár.

A kórházak megszüntetésével, átprofilírozásával elértük azt, hogy Rejtő Jenő-i - alias P. Howard - fordulatokat él át vagy élhet át egy beteg, amikor fél Magyarországon keresztül szállítják, mire orvos elé kerül. Így jó ez, ugye? Hiszen ha a szállítás közben meghal, legalább nincs vele több gond. Ez nem reform, hölgyeim és uraim, ez cinizmus, méghozzá a javából!

Aztán emlékezzenek a fogorvosi ellátás körüli cécókra! Akinek éppen nem volt fogproblémája, halálra nevethette magát, az összes kabaré ezzel foglalkozott. Ez igen, ez volt a reform! Aztán az egész nemzet érdekeit szem előtt tartó egészségpolitikai koncepció hol van? A teljes hiánya állapítható meg, a magyar egészségügy szétzúzásában pedig nemzetidegen érdekek érvényesülnek. Az egészségügy felső és középvezetésére a restrikciós monetarista politika szolgai végrehajtása a jellemző, s ebből ered minden bizonytalanság, kapkodás és koncepciótlanság is. Isten mentsen egy ilyen folyamat folytatásától!

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

A Magyar Igazság és Élet Pártja egészségügyi programjának a jelszava az, hogy rendet, tudást, tisztességet az egészségügyben. A MIÉP-nek természetesen egészségügyi programja is van. Nem akarom önöket azzal szórakoztatni, hogy ezt az egészségügyi programot ismertetem, de néhány alapelvét engedjék meg, hogy azért elmondjam. (Kuncze Gábor: Ezt még soha nem tettétek meg!) A magyar népesség számának katasztrofális csökkenése mindent megelőző első számú sorskérdésünk, a népszaporulat növelését, a népesség egészségügyi állapotának a javítását elsőrendű feladatnak kell tekinteni.

 

(11.20)

 

Az élethez, ezen belül az egészséges élethez való jog alapvető emberi jog. A társadalom és minden tagja számára az egészség alapvető érték. Az egészségügyi rendszer alapfeladata a lakosság egészségi, teljes testi, szellemi és szociális jóléti állapotának megőrzése, javítása, az egészségi állapotot veszélyeztető tényezők, hatások elleni eredményes küzdelem. A lakosság egészségügyi állapotáért az állam felelős, az egészség megőrzéséhez és az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzájárulás lehetőségét az államnak garantálnia kell!

A MIÉP az egészségügyi szempontoknak a törvényhozásban, a gazdasági döntésekben és a tárcák közötti egyeztetésben, a beruházások területén prioritást szeretne biztosítani. A MIÉP az egészségügy ellátás minden területén a prevenció szemléletét és gyakorlatát kívánja megvalósítani. Sorolhatnám még sokáig, de van még egy igen fontos része ennek, ezt mindenképpen el kell mondanom: tisztességes munkáért tisztességes bért az egészségügyben is!

A MIÉP ilyen elvek alapján kidolgozta a részletes egészségügyi programját, és ha úgy tetszik, ilyen elvek alapján szeretné azt megreformálni. Hisszük és valljuk, amit gróf Széchenyi István mondott: "A lakosok testi és lelki szebbítése, íme ez, és csak ez lehet a kormányoknak legfőbb feladata, minden mellékes tekintet a fő cél által háttérbe szoríttatik." Mondhatják, ez mind szép - de irreális. Mert nincs rá pénz. Igen. Amíg a kormány beleragad az idegen érdekek szolgálatába, amíg az amúgy sem létező, de hivatkozási alapnak kitűnően megfelelő pénzügyi egyensúly a fontos egyedül, ameddig a monetarista szemlélettől nem látjuk, mint ahogy mondani szokták, a fától az erdőt, ameddig a Nemzeti Bankot nem foglalja vissza az állam magának (Kuncze Gábor: Sőt, az Egészségügyi Minisztérium!), addig persze, hogy nem lesz pénz! Addig semmire nem lesz pénz!

De nemcsak az egészségügyre nem lesz pénz, hiszen tudják, semmire nincs pénz. Mutassanak nekem egy olyan területet, amely egyébként költségvetési kompetenciába tartozna, és ez a költségvetés alkalmas megfelelő szinten finanszírozni! Ugye, hogy egyetlenegyet sem tudnak mondani! Nincs is! De hát tisztelt polgári kormány, ameddig semmire nincs pénz, hogyan lehet arról beszélni, azt leírni az anyagaikban, hogy a költségvetés gazdasági szerepvállalása túlsúlyos, akadályozza a külföldi tőke beáramlását - arról nem is beszélve, hogy a külföldi tőke eddig még egyetlenegy ország gondját nem oldotta meg! Nem is fogja! Mert ez is a mi dolgunk. Csak másképpen kellene a lóra ülni. Tudják: középre!

Ennyit a reformról és a retorikáról, no meg rólunk, magyarokról és az életünkről, az egészségünkről. Minden területen egyre világosabban kirajzolódik: gondjainkat nekünk, magunknak a saját helyzetünk és igényeink figyelembevételével, a saját érdekeink szerint kell megoldanunk. Ez nem a Világbank feladata, ez nem az IMF feladata - ez a mi feladatunk! Magyar út kell és felelős, nemzetépítő állam, ha életben akarunk maradni.

Köszönöm a szíves türelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalások végéhez értünk.

Ivanics István képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából, jelezte kétperces hozzászólási szándékát. Képviselő úr!

 

IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kökény Mihály képviselőtársunk vezérszónoklatához szeretnék egy mondatot hozzátenni. Utalt abban a Bács-Kiskun Megyei Kórház igazgatójának eltávozására, és ezt olyan gyanús felhanggal tette, mintha emögött esetleg lehetne valami. Ezt kénytelen vagyok visszautasítani, ugyanis semmiféle gyanús háttér nincs. Az igazgató úr egy nagyon jó állásajánlatot kapott külföldi cégtől, ahol a többszörösét keresheti. Egyáltalán nem tapasztalható ilyen jelenség a jelenlegi kormányzati ciklusban, szemben az előzővel, amikor Mikola István, aki a Kórházszövetség elnöke is volt, és más igazgatók üldözése állandóan napirenden volt.

Szeretném, ha az exminiszter úr egyszer számot vetne a saját tevékenységével is, amelyet az előző ciklusban végzett. Erről még nem hallottunk értékelést, bár úgy gondolom, a lemaradásunk egyik jelentős oka, hogy nagy semmittevés történt az előző ciklusban.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Dr. Kökény Mihály: Majd ellátom iratokkal a képviselő urat! - Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Frajna Imre képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Schvarcz Tibor képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt frakciójából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Megfogadván Kökény Mihály intelmét a múltba révedésről, megígérem, hogy nem fogom Gerő Ernő idézeteit az egészségügyről megismertetni önökkel. Ellenben azt gondolom, valami cezúrát muszáj húzni, hogy honnantól számítja az ember saját működésének a mérését, úgyhogy időnként vissza kell tekinteni.

Például nem igazán tudunk olyan győzelmi jelentéssel beszámolni, mint a legutóbbi egészségügyi vitanapról, hogy sikerült az egészségügy részesedését a GDP-ből 8 százalékról 6 százalékra letornászni, ennél csak szerényebb eredményeket fogok tudni ismertetni önökkel.

Hogy a vitanap kezdeményezőinek megtisztelő kérdésére válaszoljak, miszerint reform vagy retorika folyik az egészségbiztosítás területén, azt tudom válaszolni, hogy mind a kettő. De sokkal több reform, mint retorika, úgyhogy engedelmükkel néhány percben megpróbálom az arányt kicsit javítani.

Mi történt a polgári kormány ideje alatt az egészségbiztosítás területén?

Első lépésként megszüntettük a társadalombiztosítási önkormányzatokat, hogy ezzel megszüntessük a járulékfizetők pénzének pazarlását. Ha megengedik, erre majd néhány számszerű példát - bár szárazak lesznek - fogok hozni önöknek.

Az első évben rögtön két jelentős változtatásra került sor, ami azért érdekes igazából, mert az előző kormány mindkét lépést megvalósíthatatlannak minősítette, ezért nem lépte meg. Így történt meg az, hogy a járulékbeszedés átkerült az APEH-hoz. Ennek két olyan következménye lett már az első évben, amit mindenki, aki valaha kapcsolatba került az OEP-pel, érezhetett a bőrén, miszerint megkapta a folyószámla-egyenleg értesítőjét, amin a valóságra abszolút nem hasonlító adatok voltak találhatóak, majd egészen embertelen állapotok közepette próbálhatta ezeket a számokat egyeztetni az egészségbiztosítóban. Ez ezzel a lépéssel megszűnt, megszűntek ezek az állapotok.

E lépés másik fontossága abban volt, miszerint a folyószámlarendszer 5 milliárd forint elköltése után is olyan állapotban volt, hogy nem akadt könyvvizsgáló, aki hitelesnek minősítette volna az Egészségbiztosítási Alap mérlegét, illetve az Állami Számvevőszék is ezzel a "nem hiteles" jelzővel nyújtotta be a véleményét az Országgyűlés elé.

A másik ilyen jelentős lépés az alapok kincstári körbe való bevonása volt. Ezzel megvalósult, hogy az államháztartás pénzeinek egyharmadával egységesen gazdálkodhatunk, azaz nincs szükség felesleges hitelfelvételre. Csak annyi hitelt vesz fel az állam a kiadások finanszírozására, amennyi múlhatatlanul szükséges, ami megtakarítást ugyan ritkán lehet számszerűsíteni, de jó néhány milliárd forintot spóroltunk meg a kamatkiadásokon ezzel a lépéssel.

A roppant fontos pénzügyi intézkedéseket leszámítva a szakmai intézkedések egész sorozata is történt az egészségbiztosítónál. Mindannyian ismerhetik, hogy az egészségbiztosító korábbi informatikai fejlesztéseit kizárólag mint botránykrónikát lehetett ismerni; egészen speciálisan az volt a jellemző az egészségbiztosító informatikai fejlesztésére, hogy működő informatikai beruházás nem készült. Utalnék csak itt az elhíresült over-programra vagy az imént már hivatkozott DEJÁK-projektre. Nos, tisztelt képviselőtársaim, az elmúlt két évben az egészségbiztosítóban a nem létező over-program árának a töredékéért működik az országosan egységes vényellenőrzési rendszer.

(11.30)

 

Visszaszereztük egy magáncégtől állami tulajdonba a taj-szám adatbázist, és frissítettük, megfelelő állapotba hoztuk, úgyhogy most már nagyjából annyi taj-számmal rendelkezünk, ahány magyar állampolgár létezik. Ezt a taj-szám adatbázist összekötöttük a kifizetőprogramokkal, tehát innentől kezdve egészségügyi ellátónak csak létező taj-számra fizet az egészségbiztosító.

A gyógyászati segédeszközök esetében bevezettük a taj-szám szerinti elektronikus adatszolgáltatást; most már ugyanúgy kell elszámolni ezekkel, mint a gyógyszerekkel. Ha lebecsülnék ennek a lépésnek a jelentőségét, csak annyit mondanék, hogy pusztán ettől az intézkedéstől egy egész hónapnyi kiadást sikerült ebben a kasszában megspórolni. Később majd néhány számszerű adatot mondok még arra, hogy mi folyt ezen a területen.

Új alapokra helyeztük a gyógyászati segédeszközök támogatási rendszerét. A gyógyszerekhez hasonlóan itt is bevezettük a fix áras támogatást, és igen kemény ártárgyalást folytattunk a gyártókkal. És amire az elmúlt négy évben nem volt példa, több mint 200 új terméket vettünk fel a támogatási listára; hogy a nagyságrendet érzékeltessem: ez körülbelül 200-zal több, mint az elmúlt négy évben fölvett új termékek száma.

Kísérleti jelleggel több megyében megkezdtük a gyógyászati segédeszközök kölcsönzésének a támogatását - ha jól emlékszem, az előző kormány ideje alatt ez volt az egyik retorika -, ha minden jól megy, az év végén országosan egységesen kölcsönözni lehet a gyógyászati segédeszközöket tb-támogatással együtt.

A gyógyszerek támogatása területén szintén több jelentős lépést értünk el. Rengeteg kritika érte a gyógyszerkassza bezárását, s időnként téves adatok is jelennek meg erről. Valóban nem sikerült akkora lépést tennünk, mint amekkorát terveztünk, de azt a növekedési ütemet, ami az elmúlt négy év növekedését jellemezte, körülbelül a felére sikerült leszorítanunk, és ellentétben a sajtóban mostanában megjelent hírekkel, az év első két hónapjában 1,5 milliárd forinttal kevesebb gyógyszertámogatást fizettünk ki, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az úgynevezett külön keret létezése óta egyetlenegy alkalommal nem fordult elő, hogy ezt a keretet valaki is betartotta volna, általában milliárdos nagyságrendű túllépés történt. A tavalyi év volt az első, hogy a keret betartásra került, úgy, hogy egyébként 85 millió forinttal még influenza oltóanyagot is támogattunk ebből a keretből.

Ha azt gondolnák, hogy a keret betartása valami rosszul értelmezett fiskális politika eredménye lett, akkor néhány részlettel szolgálok önöknek, hogyan sikerült mindezt megtennünk. Úgy sikerült a keretet betartani, hogy a sclerozis multiplexes betegek kivételével mindenütt megszüntettük az ombudsman és az ÁSZ által kifogásolt várólistákat, és reményeink szerint az év folyamán megszűnik a sclerozis multiplexes betegek esetében is. Volt olyan gyógyszer, ahol négy alkalommal kellett tárgyalást folytatni a gyártóval, aminek eredményeképpen az árait a '97-es árak alá sikerült leszorítanunk. Ez a sikeres árcsökkentés jellemző volt a külön keret egészére, hogy '97-es árak alatt vásároltunk gyógyszereket. Voltak persze kudarcaink, ahol nem sikerült a '97-es árak alá szorítani ezeket az árakat, de az árak itt is messze az infláció és az ajánlati árak alatt maradtak. S hogy nem fiskális szempontok domináltak ezeken a tárgyalásokon, bizonyítja, hogy egyetlenegy olyan alkalom nem történt, amikor úgy álltunk fel a tárgyalóasztal mellől, hogy az orvos szakma jelen lévő képviselői nem nyilatkoztak volna arról, hogy az adott mennyiségi és árviszonyok mellett képesek a szakmai programjaikat teljesíteni.

Mire fordítottuk az így elért megtakarításokat? Az Eritropoetin nevű gyógyszerből az időközben kibővített indikációs területet is finanszírozzuk minden rászoruló beteg részére. A daganatos betegségek kezelésére szolgáló egyik fontos szerből a gyártók azt vállalták, hogy ha több beteget kell kezelni az idén a tervezettnél, akkor ingyen szállítják a többletet a centrumokba. Nem fordulhat elő, hogy várólistára kerüljön daganatos beteg.

A sok botrányt megért taxánkészítmények esetében - erre talán Kökény elnök úr emlékszik - az emlődaganatok kezelése során megszüntettük a várólistát, sőt abban az esetben, ha a beteg jól reagál erre a gyógyszerre, akkor a protokollban szereplő hat kezelésen túl a további kezelését is fizeti az egészségbiztosító. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ezer darab oxigénkoncentrátor gépet béreltünk, amivel azt értük el, hogy az eddig napi egy-két óráig oxigénhez jutó betegek számára a nap 10-12 óráján keresztül ugyanabból a pénzből biztosítjuk az oxigénellátásukat.

A közbeszerzések korábban talán a legvitatottabb tevékenységei voltak a biztosítónak, és mint a számok mutatják, nem véletlenül. Amikor 1998-ban átvettük ezt a területet, a Kórházszövetség tiltakozó levele fogadott minket, amelyben szakmai hozzá nem értés miatt tiltakoznak az OEP részvétele ellen a központosított közbeszerzési eljárásban. Ez év februárjában a Kórházszövetség a levelében sikeresnek minősítette az eddig lezajlott beszerzéseket. Azt gondolom, ez különösebb kommentárt nem igényel.

Néhány számszerű adattal azért szolgálnék önöknek a közbeszerzésből némi visszatekintésül, amiből körülbelül sejthetik azt a gondosságot, amivel eddig kezelte a civil kontroll alatt álló alapkezelő a járulékfizetők pénzét, úgyhogy emiatt talán nem nagyon lesz értelme megpróbálni ezt támogatni.

Nos, a tavalyi évben öt alkalommal éltek panasszal az OEP-ben folytatott közbeszerzési eljárás miatt. Az öt panaszból egyetlenegyet sem hagyott jóvá a döntőbizottság.

A tárgyalásos közbeszerzési eljárások úgy élnek a köztudatban, miszerint ez arra szolgál, hogy egy előre lejátszott nyertes hoz magával még két megszervezett vesztest, és így igazából lejátsszák saját zsebre az állami pénzt. Hogy egy egyszerű példával szóljak, hogyan zajlott ugyanez az Egészségbiztosító Pénztárnál: egy tárgyalásos közbeszerzési eljárást hirdettünk meg az OEP ingatlanvagyonának értékelésére. Az összes, ezen a területen működő auditor cég részt vett ezen a pályázaton, mind a tizenkettő. A több mint 20 milliárdos ingatlanvagyonnak az értékelését 2,6 millió forintért vállalta el a nyertes. Ha valaki tud olyan tárgyalót, aki ingatlanértékelést ez alá tud szorítani, akkor kérem, szóljon nekem, mert szívesen alkalmazom.

A nyomtatványokat, amivel az OEP dolgozik, az 1996-os beszerzési ár feléért és harmadáért vásároltuk meg az idén. Új, modern, önfestékező orvosi pecséteket vásároltunk, kiváltván ezzel a korábbi, igen ronda kinézetű műanyag pecséteket, amiket az orvosok leginkább csak a széklettartályhoz hasonlítottak. Ez az új, önfestékező, modern orvosi pecsét a korábbi műanyag pecsét árának 70 százalékáért került beszerzésre.

Talán '93 óta - többen olvasták az Állami Számvevőszék jelentéseit a tb-alapok vagyonkezelésének különféle visszásságairól, egy egyszerű adattal próbálom jellemezni, hogy mi folyt vagyonkezelés ügyében - nem sikerült egyetlen olyan tranzakciót lebonyolítani, ahol nyereség képződött volna a vagyon tranzakciójából. Egy példával érzékeltetném az elmúlt két év vagyonkezelési eredményeit. Az Autóker nevű cég, amiben némi szocialista politikusok is érdekeltséggel bírnak, amióta átkerült a társadalombiztosításhoz, veszteséget termelt. A tavalyi év volt az első olyan év, amikor az Autóker nyereséget volt képes fölhalmozni. A korábbi időszakban ezek a kis részvények a névérték körülbelül 20 százaléka körüli összegen cseréltek egymással gazdát. A most lefolytatott tenderen sikerült félmilliárd forinttal a nettó eszközérték fölött értékesíteni ezt a céget.

A korábbi állapotok több szempontból a visszaélések melegágyai voltak. A tavalyi évben csak a gyógyászati segédeszközök területén 150 millió forintnyi csalást sikerült az ellenőrzési osztálynak feltárni, és sajnálatos módon a csalások egy része nemcsak a biztosítót, hanem magát a beteget is megkárosította.

A gyógyszertámogatáshoz tartozó egyik érdekes jelenség volt még az alapok kincstári körbe kerülésével, hogy megszüntettük a gyógyszertárak előlegfinanszírozási rendszerét, és ugyanúgy finanszírozzuk őket, mint bármely más vállalkozást az állami költségvetésből, tehát utólagos elszámolással. Talán feltűnt önöknek, hogy az elmúlt évben a sajtó attól volt hangos, hogy gyógyszertári csődök tömkelege várható. Örömmel közlöm önökkel, hogy a mai napig egyetlenegy gyógyszertár nem került csődbe. Nehéz is lenne egyébként rá racionális magyarázatot találni, hiszen a gyógyszertárak árbevétele '98-hoz képest '99-ben több mint 20 százalékkal nőtt, hogy lefordítsam más számra: a gyógyszertárak 80 százaléka 2 millió forinttal több bevételt realizált a '99-es évben, mint a korábbiban. Azt gondolom, ez távol áll a csőd közeli állapottól. Talán ennek is köszönhető, hogy az egészségügyi dolgozók közül egyedül a Magyar Gyógyszerész Kamara bálján fordult elő, hogy égbe lövellt pompás tűzlabdákkal szórakoztatták a gyógyszerészeket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány előttem felszólalóra szeretnék egy-két mondatban reagálni még a beszédem végén. Kuncze Gábor fölsorolt hat darab intézkedést az egészségügy elmúlt időszakából. Felhívnám a figyelmét, hogy ebből kettő történt az előző kormánykoalíció alatt, és ebből a kapacitásszabályozás - finoman szólva - felemásra sikeredett. Mert abban nincs közöttünk vita, hogy vannak felesleges kapacitások az országban, de azt gondolom, hogy ha olyan ágazatban, ahol eleve kapacitáshiány van, mint a pszichiátria, tovább csökkennek az ágyszámok, míg az olyan ágazatokban, ahol viszont régesrég túlsúly van, mint a gyermekgyógyászat, növekednek, azt gondolom, nem lehet azt mondani, hogy bárminemű szakmai sikere lenne egy ilyen intézkedésnek.

 

(11.40)

 

Amit pedig a több-biztosítós modellről mondott, az olyan volt, mintha én írtam volna, időnként egészen déjà vu érzéseim támadtak, de azt kell mondanom, nem osztom az optimizmusát, ha úgy látja, hogy ezekkel az intézkedésekkel megoldhatók az egészségügy problémái. Az a meglátásom, hogy az úgynevezett egymillió dolláros kérdésre nem tudjuk a választ, sem ő, sem én. Mármint arra a közgazdasági problémára, hogy egy öregedő népesség és egy technológiai robbanás mellett hogyan finanszírozható az egészségügyi ellátás azon a színvonalon, amit elvárnak. Sem ő, sem én és senki a világon nem tudja erre a korrekt válaszokat. Azt gondolom, ezekkel az intézkedésekkel közelebb kerülhetünk ehhez.

Selmeczi Gabriella több olyan kérdést vetett fel, ami érint minket. Az egyik ilyen a szakmai programok finanszírozása. Örömmel tudom tájékoztatni arról, hogy az egészségügyi miniszter úrral arra törekszünk, hogy új kapacitások befogadása kapcsán a legfőbb népbetegségek gyógyítására vonatkozó kapacitásokat fogadjunk be, így például az onko-radiológiai fejlesztéseket a jövőben.

Dávid Ibolyával való közös kérésükre a baleset-biztosításról pedig azt mondom, hogy már a megvalósulás felé halad, az egészségügyi miniszter úrral közösen kész van egy koncepció. A munkába bevontuk a Szociális Minisztériumot, és a pénzügyminiszter úr vélhetően napokon belül megbízza azt az embert, akinek koordinálnia kell ezt a tevékenységet.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vettem észre az ellenzéki felszólalásokból, hogy elégedetlenek ezekkel az elért eredményekkel. Azt kell mondanom, hogy én is. Nagyobb tempóban szerettem volna haladni, sokkal több pénzt szerettünk volna megspórolni a járulékfizetők pénzéből, mint az elmondottak. Azt kell látnom, hogy ez a tempó mégiscsak saját teljesítményükhöz képest valami elismerést megérdemel, különösen akkor, ha az elmúlt négy év teljesítményével hasonlítom mindezeket össze.

És még egy dolgot szeretnék elmondani, ami nem hangzott el ebben a Házban. Az előbb felsorolt számadatok, azt gondolom, kellően imponálóak, de ez nem az én érdemem. Az egészségbiztosító munkatársainak áldozatos munkája áll mögötte, és én büszke vagyok arra, hogy ilyen emberekkel dolgozhatom együtt.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Kuncze Gábor képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak mert Frajna Imre képviselőtársam volt olyan kedves és megemlékezett rólam iménti felszólalásában, gondoltam, hogy reagálok.

Én nyolc dolgot soroltam föl, ebből négy történt a '90-94 közötti időszakban, négy a '94-98 közöttiben. Jellemző a beállítás, hogy gyorsan leértékeljük, amit mondtam, és utána felnöveljük, ami nem akkor történt. De ez tulajdonképpen nem érdekes.

A finanszírozás problémái valóban borzasztó nehezen oldhatóak meg, tisztelt képviselő úr, csak szerintem ebből az nem következik, hogy ha nem tudjuk a választ, akkor ne beszéljünk róla. De az sem következik belőle, hogy mondjuk azt, hogy kell a több pénz, de hallgassunk arról, hogy honnan akarjuk mindezt előteremteni.

Amiért viszont szót kértem, az azért van, mert az ellenzéki felszólalásokból is - szerintem - és kormánypárti felszólalásokból is kicsengett azért az az igény, hogy itt egy olyan problémáról van szó, ami az egészségügy gondjainak megoldását illeti, ami semmiképpen nem szeletelhető fel négyéves kormányzati ciklusokra. Mert minden, amit az egyik kormány jól csinál, az a következő ciklusban pozitívumként jelenik meg; amit meg elront, azt a következő kormánynak meg helyre kell hoznia. Nem soroltam fel '94-98 közül azokat az intézkedéseket, amelyek a korábbi rossz intézkedések romjainak eltakarítására vonatkozott - a miniszter úr most sorolt fel ilyeneket, egy részük biztos jogos, a másik meg, gondolom, nem, de nem érdemes erről vitatkozni.

Én azt mondom, hogy olyan programokat kell elindítani, amelyek széles politikai támogatottságot élveznek, mert bizony a tennivalók egy része kemény intézkedéseket követel, ez politikai támogatás nélkül nem megy. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezért van szükség arra, hogy a politika legalább az alapkérdésekben törekedjen az egyetértésre.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Schvarcz Tibor képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Kékkői Zoltán képviselő úr, a Független Kisgazdapárt frakciójából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az MSZP képviselőcsoportja azért kezdeményezte ezt a parlamenti vitanapot az egészségügy helyzetéről, mert a helyzet hovatovább hasonlít azon két öregúr vetélkedésére, akik a háziorvosuknál keresnek megoldást bajuk orvoslására, miszerint az egyik panaszkodik az orvosnál, hogy a szomszédja állandóan dicsekszik, hogy neki ilyen jól megy, olyan jól megy, ilyen sikereket ér el a nőknél. Kérdezi az orvosától, hogy mit tegyen. Erre azt válaszolja a doktor: hát mondja maga is!

A kormány mondja, dicsekszik, a retorika szintjén minden rendben van, ebben nincs is hiány.

Most nézzük a tényeket! Nagyon szép dolgokat mondott el Frajna Imre képviselőtársam, de meg szeretném kérdezni, hogy járt-e mostanában kórházban, beszélgetett-e betegekkel. (Dr. Frajna Imre: Volt szerencsém...) Ugyanilyen optimista véleményük van azoknak a kórházaknak - annak a 65 nagy kórháznak -, amelyek az adósságcsapdával küzdenek, mint ami itt elhangzott az előbb? A kapacitástörvényt említették többször, jelenleg is érvényben van. Mi elszámoltunk a "talpon maradás" című politikai vitanapon az egészségügyben eddig általunk megtettekkel. A kórházigazgatókkal kapcsolatosan a legutóbbi tihanyi kórházszövetségi ülésen inkább egy picit a félelem és a csönd jellemezte a hangulatot, mint az átütő nagy sikerélmény.

Én most a hozzászólásomban egy picit csak egy kis szeletét vizsgálnám az egészségügynek, a megelőzés, a prevenció és az ápolás kérdésével kívánnék foglalkozni. Szeretném önöket szembesíteni a kormányprogramban leírtakkal, majd megnézni azt, hogy ez az önök által leírt dolog mennyire fenntartható, mennyire finanszírozható, illetve hogyan van egyáltalán finanszírozva, mennyire hat a lakosság egészségi állapotára, és milyen struktúrában működik, vagy milyen struktúrában kívánják működtetni.

A programban szerepel: az egészség érték, személyes és egyben össznemzeti kincs. Ezért elhangzott már, létrehozták már a NEVI átkereszteléséből a NEFI-t, megjelent az Egészségügyi Fejlesztési Kutató Intézet, kiadták a programot, eltelt két év. Körülbelül ezeket lehet megállapítani: létrehoztuk, megvizsgáljuk, kívánatos lenne, elindítjuk, programot alkottunk - de könyörgök, konkrétan eddig még nem történt semmi!

A kormány olyan egészségpolitikát akar megvalósítani, amelynek fő feladata az egészség megőrzése - áll a kormányprogramban. Az új egészségfejlesztési stratégiában paradigmaváltást jeleznek, egy alulról építkező, össztársadalmi egészségmegőrzési programot kívánnak végrehajtani. Ez nagyon jó; egy dolog hiányzik belőle a finanszírozhatóságon kívül, hogy ki, milyen szint fogja levezényelni. Eddig én személyesen megéltem már az egészségügyben legalább három-négy nagy, össznemzeti egészségmegőrzési, prevenciós programot. Volt Csehák-program, Kertai-program, volt a mi kormányzásunk idején is egy program, és most is alakul egy program. Mit hajtottunk ebből végre? És ha azt nézzük, hogy ennek tükrében milyen a mai magyar lakosság egészségi állapota, hol állunk a halálozási mutatókban, akkor azt mondhatjuk, hogy hatékonyságukat tekintve ezek a programok nem érték el a céljukat.

Nem lehet és nem szabad négyévente, kormányzati ciklusonként egészségfejlesztési, prevenciós programokat megalkotni, rengeteg pénzt költeni rá, majd a kormányváltás kapcsán kidobni az egészet, újraépítkezni új struktúrákban, új programokkal, új pénzekkel, új feladatokkal, új szereplőkkel! Ez nem megy!

A kormány azt írta programjában: olyan pénzügyi alapot teremt, amelynek forrása az alkohol- és dohánytermékek jövedéki adójának egy része, amelyet az egészségmegőrzés céljaira fordít. Röviden: ez nem valósult meg. A kormány - elhangzott - megalkotta a nemdohányzók védelméről szóló törvényt. Valóban megtörtént. A környező országokban, de sehol a világon nincs annyi dohányterméket reklámozó óriásplakát, mint Magyarországon.

(11.50)

 

A kormány szűrővizsgálati rendszereket vezet be, nemzetközi tapasztalatok alapján felülvizsgálja a szükséges és hatásos programokat. Kijelentem innen, jelenleg nincs országosan folyó szűrőprogram; kellene, szükséges lenne. Beszéltünk korábban a cervix-, tehát a méhnyakrákszűrő-programról, ami sikeres volt, de abbamaradt, beszélünk az emlőrákszűrésről, amely csírájában talán megvan, de nincs országos szűrőprogram, szükség lenne rá.

A családorvoslás feladatát a gyakorlatban is kiterjeszti a betegség megelőzésére, mondja a kormányprogram. Most, amikor az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény megalkotása után felmerült, hogy a háziorvosok a hozzájuk leadott kártyák tulajdonosait rendszeresen vizsgálják meg, finoman mondva, igen nagy volt a felháborodás a háziorvosok körében, hogy ők ezt képtelenek megvalósítani, nem tudják ellátni. Van ebben is igazság, de valamilyen módon rá kellene venni a háziorvosokat, hiszen elhangzott, az orvos-beteg találkozást fel kellene fogni szűrésnek is. Úgy állítják ki a kartonokat a doktorok sok esetben, hogy nem is találkoztak a betegeikkel. A leadott kártyák felülvizsgálata valójában szűrés lenne, de ki motiválja, ki finanszírozza a háziorvost, és mi motiválja arra, hogy elvégezze ezt a szűrővizsgálatot.

A kormány feladatának tekinti a betegellátás minden területén az ápolásfejlesztést. Visszalépés történt az otthon ápolás tekintetében, nem hangzott el a kormányprogramban semmi arról, hogy a kormány önálló diszciplínává kívánja emelni az ápolást. Hovatovább erre szükség lenne, hiszen Európában és másutt a világon az ápolás már önálló diszciplínaként szerepel, és ennek megfelelően szeretnénk az ápolónői vagy a szakdolgozói kamarát is létrehozni, amennyiben erre lehetőség teremtetik.

Azt írja a kormányprogram, hogy a kormány partnerként közelít az egészségügy szereplőihez és együttműködésre törekszik. Már elhangzott, hogy a kormánynak nem erőssége az érdekegyeztetés a partnerekkel szemben, és pontosan emiatt, hogy legyen konszenzus a szakmában arról, hogy milyen szűrőprogramot hajtunk végre, mert ha végiggondoljuk, akkor ezeket a szűrőprogramokat jelentős részben a szakma is elszabotálta. Ha nincs konszenzus a szakmán belül, hogy milyen prevenciós programot hajtsunk végre, milyen szűréseket végezzünk, akkor ezeknek a programoknak az lesz a sorsa, ami eddig volt.

Azért, hogy végre ciklusukon átívelő egészségügyi program legyen, kezdeményeztük és kezdeményezzük - és itt nyomatékosan felhívjuk a kormányzati oldal figyelmét -, hogy szükség lenne egy nemzeti egészségügyi kerekasztal összehívására, amely néhány alapkérdésben kell hogy megegyezzen; olyan alapkérdésekben, amelyek itt most újra kétségessé váltak: milyen egészségügyet akarunk, milyen struktúrában, hogyan finanszírozzuk, milyen tulajdonosi szerkezetben, milyen prioritások mentén. Nem kellene sok kérdésben megegyezni. Kellene 4-5 olyan kérdés, amelyben konszenzus van, majd ezt a nyugdíjkérdést eldöntő '90-es országgyűlési határozathoz hasonlóan deklarálni kellene, és ennek mentén végre lehetne hajtani egy hosszú távú, ciklusokon átívelő reformfolyamatot, mert így ennek nem sok értelme van, hogy négyévenként újra váltjuk. Azt hiszem, hogy az egészségügyben csak a konszenzusos dolgok vannak túlélésre kárhoztatva.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Kékkői Zoltán képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából; őt követi Béki Gabriella képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

 

KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Reform vagy retorika? - az MSZP által kezdeményezett politikai vitanap szlogenjét találónak tartom. Reform vagy retorika? - a "vagy" kötőszót kivéve. Egy XX. századi neves magyar gondolkodó, Schütz Antal figyelmeztetett, vigyázzunk a "vagy" kötőszó használatával, hiszen sokkal árnyaltabb megközelítést lehetővé tevő kötőszavai vannak a magyar nyelvnek, mint például a nemcsak-hanem-is. Ez a megállapítás jelenleg is igaz, hiszen az egészségügyi rendszer elmúlt tíz évére visszatekintve mindkét elem - reform, retorika - tetten érhető benne.

Az azt megelőző évtizedek egészségügyére sem áll a vagy-vagy disztinkció, hiszen az akkori egészségügyet is - mint az élet minden más területét - a totális MSZP-jogelőd párt politikai retorikájának egészségügyi manifesztumaként éltük meg: a legfőbb érték az ember - amíg ingyen munkára képes. Maradjunk az elmúlt tíz év egészségügyi rendszere kezelésének reform- és retorikai elemei vizsgálatánál. Korábban az egészségügyben is dúló totális tervgazdaság piacgazdasági viszonyokra történő átalakítása csak egy közigazgatási megközelítésű reformprogram irányában történő szemléletváltással vált lehetségessé. Ezen szemléletváltás után ismét konfrontálódtak a "vagy-vagy" és a "nemcsak-hanem-is" szemlélet képviselői. A korábbi totális tervgazdaság szervilisei a teljes szabadpiaci működés irányába kívánták orientálni a magyar egészségügyet, amely tisztán piaci alapon működtetett egészségügyről a működő demokráciában már bebizonyosodott, hogy a költségnövekedés arányában romlik a hatékonysága.

Az 1994-98-as év között a piaci működtetés irányában az áron aluli privatizációt előkészítő totális értékrontás, káosz tudatos előidézése történt, és ez a nemzetgazdaságot is, nemcsak az egészségügyet sújtó rablóprivatizáció meg is indult. Az 1990-98. évek közötti reformot a retorika szintjén történő leragadás és a működési és pénzügyi transzparencia teljes hiánya, továbbá az egészségügyi forrásteremtésben a társadalmi szolidaritás hiánya jellemezte.

Az egészségügyi teherviselésre is jellemző a magyarországi közteherviselés általános ismérve, miszerint a lakosság legszegényebb rétegei teremtik elő a költségvetési források 90 százalékát, és ez a lakosság javát kitevő tulajdonfosztott bérrabszolgahad a közkiadási oldalból csak minimálisan részesedik. Ez a ténymegállapítás az egészségügy vonatkozásában ugyancsak helytálló.

A legszegényebb befizető réteg akkor részesedne befizetésarányosan a szolgáltatásból, amennyiben az egészségügyi ellátás a temetkezési költségekre is kiterjedne. Mivel más mód a befizetésarányos részesedésre a rendszer átalakításáig nincs, ezért ezen hatékonyságnövelő konstrukció időleges rendszerbe építésére ezennel javaslatot teszek.

Visszatérve a működési és pénzügyi transzparencia teljes hiányára, ezt nem nekem kell itt bizonyítanom, hiszen az Állami Számvevőszék vizsgálatai történetének e vonatkozásában például az ÁSZ 1996. évi 286. számú jelentése... Hogyan beszélhetnénk az alapok pénzügyi reformjáról, amikor többszörösen bizonyított volt a pénzügyi adminisztratív ellenőrzési rendszer gyenge mivolta, az adatmanipulációk lehetőségének nyitva hagyása a rendszerben?

Mivel az egészségügyi szolgáltatásokra fordított összeg az éves GDP 4-5 százalékának felhasználását jelenti, ezért érthető a spekulációs tőke politikai csatornákon történő bejelentkezése. Ezért is érthetetlen a megalakított egészségügyi önkormányzatok által életbe léptetett, tudatosan gyenge pénzügyi ellenőrzési rendszer - illetve egy szempontból érthető. Az első két választási ciklus legnagyobb retorikai fogása a társadalombiztosítási alapok kvázi önkormányzati működtetése. Ez a látszat-önkormányzatiság a látszatszakszervezetek bevonásával és a delegáltság törvénytelen meghosszabbításával nem állta ki az alkotmányossági próbát. Ne feledjük, fél évszázados baloldali diktatúra után olyan szakszervezet kezébe kerültek ezek az állami források, amelyről minden hajdani szakszervezeti könyv fedőlapján ez szerepelt: a szakszervezet a kommunista párt elsődleges szövetségese. És mivel ennek a kvázi önkormányzatnak és ennek az egészségügyi reformnak álcázott retorikai blöffnek ezres nagyságrendben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) voltak halálos áldozatai, ezért az egészségügyi önkormányzatiság ezen rendszerváltoztatási folyamatra eső fejezete nemcsak retorika, hanem büntetőjogi hatály alá is tartozik.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az FKGP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést és tisztelt képviselőtársaimat, hogy a Független Kisgazdapárt a rendelkezésére álló televízióidőben felhasználható időkeretet felhasználta. Egyben tájékoztatom önöket, hogy jelenleg a Fidesz-Magyar Polgári Párt 18 perc 47 másodperccel, a Magyar Szocialista Párt 29 perc 12 másodperccel, a Szabad Demokraták Szövetsége 1 perc 48 másodperccel, a Magyar Demokrata Fórum 5 perc 33 másodperccel és a MIÉP képviselőcsoportja 4 perc 37 másodperccel rendelkezik.

 

 

(12.00)

 

 

Ezzel a tájékoztatással együtt adom meg a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak; egyben tájékoztatom, hogy rendkívüli módon figyelnem kell az időt is, hiszen most önnek mindösszesen 1 perc 48 másodperc áll a rendelkezésére televízióidőben történő hozzászólásra.

Öné a szó.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ez a kurta idő egyetlen gondolatra elegendő, ez pedig a miniszter úr expozéjával kapcsolatos.

Egy 40 perces beszédet hallhattunk, amivel nekem személy szerint a miniszter úr csalódást okozott. Ennek a csalódásnak pedig az a lényege, hogy ez a beszéd elveszett a részletekben. Nagyon sok mindenről volt benne szó, sok konkrétumról is, de az oltóanyagról, a dohányzás visszaszorításáról lényegesen többet hallottunk, mint magáról az egész, komplett egészségügyi reformról.

Azt gondolom, a miniszter úr ebben a beszédében nagyon rosszul súlyozott, és találgatjuk az okát, hogy vajon miért: azért-e, mert nem sikerült összeszerkeszteni ezt a beszédet, vagy azért, mert a lényegről, az egészségügyi reformról komoly és fontos mondanivaló a kormány részéről nincsen.

Úgy érzem, hogy a lényegről szabad demokrata képviselőtársam, Kuncze Gábor beszélt, aki megfogalmazta, hogy egyfelől az ellátórendszernek, másfelől pedig a finanszírozás kérdésének a reformját kellene alaposan előkészíteni, végiggondolni.

Nagyon sokszor elmondjuk, hogy kevés a pénz az egészségügyben, az a kérdés: honnan lehet több pénz, ki fizessen többet - mert ugye, ha járulékcsökkentést akarunk, akkor nem lehet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a lakosságot tovább terhelni.

Ennyi fért bele ebbe a rövid időbe, és majd tévéadáson kívül folytatom. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Hozzászólásra következik Horváth Zsolt képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Házas József képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A konszenzus jegyében hívtak bennünket a vitára, az volt a kérés, hogy ne a múltat hánytorgassuk. Engedjék meg, hogy most e nagyon rövid időben egyetlen témakörrel foglalkozzam: az egészségügy finanszírozásának az úgynevezett duális voltával, hogy ez mit is jelent.

Annyit jelent egyszerűen lefordítva, hogy a működés költségeit - munkabért, fecskendőt, gyógyszert, áramdíjat, gázszámlát - az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által fizetett összegből kell kigazdálkodni, és az épületnek a fenntartását, a nagy értékű eszközöket, azoknak a felújítását pedig a tulajdonosnak kell vállalnia; ez utóbbi gyakorlatilag az amortizációt jelenti. Tehát amikor valaki ma azt mondja, hogy az egészségügyben nem megoldott az amortizáció kérdése, akkor nem azt mondja, hogy törvényileg nincs rendezve, hogy nem tudnánk, kinek a dolga, nem ezt mondja; azt mondja, hogy tudjuk, kinek a dolga, hiszen az önkormányzati törvény ezt rendezi, csak az, akinek a dolga, ezt nem teszi meg - és ez egy óriási különbség!

Mi történik a valóságban? Az történik, tisztelettel, hogy a kórházaink és az intézményeink nagy részének a tulajdonosai az önkormányzatok, egy kisebb részének az állam a tulajdonosa, és van egy még kisebb szelet, amelynek részben egyházak, illetve bizonyos civil szervezetek a tulajdonosai. Itt az történik, hogy az önkormányzatok vagy meg tudnak felelni ennek a feladatuknak - mert a költségvetésükben erre lehetőség adódik -, vagy nem tudnak megfelelni, és van egy pici része az önkormányzatoknak, amelyeknek lenne lehetősége, hogy megfeleljen, és mégsem felel meg. És itt nagy bajban vagyunk, mert sem az elődeink, sem mi nem tudtuk egyelőre kitalálni, hogy vajon mi az a megoldás, amivel ki lehet kényszeríteni ezekből az önkormányzatokból azt, hogy ne önként vállalt feladatokra költsék el a pénzüket, hanem arra a törvényben meghatározott, kötelező feladatukra költsenek, ami az egészségügyi ellátás fenntartását jelenti.

De ebben a rendszerben van egy igazságtalanság is, mégpedig az, hogy ha megnézünk, mondjuk, egy városi kórházat, amely kórház a város betegeit ellátja, azt a város önkormányzatának a feladata fenntartani; de nem csak azokat a betegeket látja el, ellátja azokat is - egyébként nagyon helyesen -, akik a környező településeken, egy igen széles vonzáskörzetben élnek, de azok a települések egy fillérrel nem járulnak hozzá ennek a kórháznak a fenntartásához, nincs ilyen törvényi kötelezettségük. Aztán vegyünk egy másik példát: van egy megyei kórház, amely egy nagyvárosban van, történetesen, mondjuk, egy megyeszékhelyen, és egy fillért nem fizet a nagyváros a tízmilliárdosnál nagyobb költségvetéséből ennek a kórháznak a fenntartására, miközben ez a kórház akár százezer lakosát is ellátja.

Ez egy teljesen méltatlan, igazságtalan rendszer - nincs hova mutatni, elődeink hozták létre -, meg kellene változtatni. Ezzel mindenki egyetért, legalábbis akivel eddig erről beszéltem, a kormány irányába is megfogalmazódott a Fidesz-frakció részéről, nagyon helyesen, hogy a duális finanszírozást egy egylábú finanszírozássá kellene tennünk, és egy csatornán keresztül kellene eljuttatni - ehhez viszont módosítani kell alapvető törvényeket, úgymint az önkormányzati törvényt. Önök pontosan tudják, hogy ez egy kétharmados törvény, tehát én is csak a konszenzusra hívnám fel a figyelmet. Ez alapvető problémája ma a magyar egészségügy finanszírozásának, ehhez az önök segítsége kell, és ehhez nem az önök retorikai készségére van szükségünk, hanem - kellő vita után - az önök megfelelő ujjára a megfelelő gombon, a megfelelő időben.

Egyszer már tulajdonképpen voltunk ilyen helyzetben, és azóta ezt számon is kérik rajtunk, világos célmodellt kívánnak tőlünk. Az egészségügy átalakítására megfogalmaztunk egy nagyon egyszerű és világos célmodellt: magántulajdonon alapuló, magánkézben lévő alapellátást szeretnénk; magántulajdonon alapuló, magánkézben lévő járóbeteg-szakellátást szeretnénk; és olyan kórházakat szeretnénk, amelyeket a tulajdonosai fenntartanak egy egycsatornás finanszírozási rendszeren belül, amellyel megfelelő invesztíciós költségeket tudnak biztosítani.

A háziorvosi praxisoknak az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat kapcsán megpróbáltuk a magánkézbe adását. Ennek egyetlenegy igazi korlátja volt, az a bizonyos kétharmados önkormányzati törvény, amelynek a módosítását beterjesztettük a Ház elé - nem szavazták meg. Ismételten kérem önöket: akár térjünk vissza erre is, módosítsuk akár még egyszer ezt a törvényjavaslatot, nyúljunk hozzá azokhoz a kétharmados részekhez, amelyek miatt - mi is tudjuk - biceg a törvény. De azért biceg, mert nem tetszettek hozzájárulni ahhoz, hogy két lábon járhasson erőteljesen. (Dr. Vojnik Mária: Nem is volt ilyen előterjesztés!) Képviselő asszony, tanulmányozza a Magyar Országgyűlés jegyzőkönyvének a megfelelő, idevonatkozó részeit, tanulmányozza azokat a javaslatokat, amelyeket a képviselők módosításként beterjesztettek, és azt is, hogy milyen gombot nyomott ön, amikor a kétharmados részről szavazott! (Dr. Vojnik Mária: Nem volt ilyen előterjesztés!)

Engedjék meg, hogy nagyon röviden - mert egy picit gyorsabbnak sikerült lennem, mint akartam - két mondatot szóljak szűkebb szakterületemről, a fogászatról. Megint nem visszafelé szeretnék mutogatni, csak az a lórúgás, amely a magyar lakosság száját és fogait érte '96 környékén, egész egyszerűen fogelvesztéseket eredményezett, fizikailag. A fogászatban egy fog megtartása, a rágóképesség, -funkció helyreállítása nagyon nagy költség. A fájdalomcsillapításnak van egy roppant egyszerű módja: ha a fogat eltávolítják. Ezeket a fogakat a szakma - a legjobb akarata ellenére, a betegek kérésére, akik elmondták, hogy anyagi okok miatt nem vállalják a kezelést - eltávolította. Nagyon, de nagyon rossz érzés ilyen beavatkozást végeznie egy orvosnak, de ezt a fájdalomcsillapítás miatt, mivel a beteg más lehetőséget nem vállalt, mert nem volt hozzá megfelelő anyagi tehetsége, a szakma, síró szemmel, elvégezte. Jelen pillanatban ránk vár az a feladat, hogy azt a foghiányt, azt a fogatlanságot, amit létrehoztak, pótoljuk. Konszenzus ide, konszenzus oda, azok a fogak elvesztek.

Ha megpróbáljuk tételesen végignézni, milyen lehetőségünk van a fogászat területén, akkor azt lehet mondani: a legfontosabb, tűzoltó lépéseket megtettük. A gyermekkorúaknak - akik körét kiterjesztettük olyan módon, hogy amíg iskolás korban vannak, amíg iskolába járnak, és ez nyilván a középiskola végét jelenti - megoldottuk a fogászati ellátását, a fogpótlását is. Valamilyen szinten viselhető a nyugdíjasréteg vonatkozásában a legegyszerűbb és legolcsóbb rágófunkció-helyreállító kezelés, ez valamilyen szinten elviselhető határon van. Ugyanakkor elviselhetetlen a fogpótlási kezelések költsége az aktív vagy felnőttkorban lévő, pontosabban 19 és 60 közöttieknek, különösen akkor, ha magas esztétikai igényt kielégítő, modern anyagokkal szeretnénk pótoltatni - ezen a területen valamifajta továbblépésre lesz szükségünk.

 

(12.10)

 

Engedjék meg, hogy még utoljára egy olyan kérdésről beszéljek, amely szintén a fogászathoz kapcsolódik. Nemcsak a fogakat vesztettük el, hanem egy olyan rendszert, egy olyan hálózatot is elvesztettünk, amely a gyerekeink fogainak az épen maradását szolgálta; ez a rendszer gyakorlatilag 1996-ban szinte teljes egészében felbomlott. Ezt a rendszert újrateremtjük, ez folyamatban van, hiszen ez a fogászati betegségek megelőzését szolgálja, ami, innen is elmondhatom, egy roppant egyszerű dolog: megfelelő időben, jó eszközzel, megfelelő gyakorisággal fogat kell mosni - ez a kulcs, ez a trükk. Ezt a gyerekeinknek lehet megtanítani, időben, amikor belső igényükké válhat, úgyhogy ebben az irányban mindent megteszünk. Egyéb területeken olyan nagy a lemaradás, akkora károkat okozott az elmúlt időszak, hogy csak tűzoltásra van lehetőségünk.

Engedjék meg, hogy még három olyan területről beszéljek, amit programszerűen kell végrehajtanunk, és ez a három nagy terület, amelyeket már említett, sőt talán még kérésként is megfogalmazott a Fidesz-frakció a kormányzat irányába, a két legnagyobb halálok: az egyik a szív- és keringési betegségek, a másik a daganatos betegségek megelőzése. És itt arra kell felhívni a figyelmet, hogy önmagában az egészségügy nem vállalkozhat csak egyedül ennek az egésznek a megelőzésére, de egy program generálására, gerjesztésére, egy olyan szemlélet kialakítására az országban, amellyel ez megelőzhető, arra vállalkozhat, és vállalkoznia is kell.

És legvégül hívom fel a figyelmüket egy nagy népesedési problémánkra, tudjuk, hogy milyen a demográfiai helyzetünk. Van egy népbetegség, amelyről nagyon keveset beszélünk, sokan szégyellik, sokan nem is tudják igazán, hogy betegség, ez a meddőség, a gyermektelenség. Ez közel 15 százalékát érinti a magyar lakosságnak a felmérések szerint, ami azt jelenti, és az orvosaink azt mondják, hogy Európában jó helyen állunk, szakmailag jó helyen vagyunk ennek a kezelésében. Ha ezeknek a családoknak csak a felét gyermekáldáshoz tudjuk juttatni, akkor az 6, 7, esetleg 8 százalékot jelent. Ajánlom figyelmükbe, ez egy olyan terület, amelyen programszerűen kell lépnünk, és ez szintén nem csak az egészségügy feladata, ennél egy sokkal összetettebb kérdésről van szó, de talán kiutat jelenthet a demográfiai mélypontról.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Házas József képviselő úr, a MSZP képviselőcsoportjából. (Jelzésre:) Bocsánat, képviselő úr, kétperces hozzászólások vannak, egy picit a türelmét kérem. Ékes József képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából kért két percre hozzászólási lehetőséget. Öné a szó.

 

ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. A dr. Horváth Zsolt képviselőtársam által elmondottak gerjesztik bennem a hozzászólás szükségességét, egyrészt az önkormányzatok által fenntartott kórházak kérdésének a finanszírozásával kapcsolatosan.

Elhangzott az is, és tudom nagyon jól, hogy Horváth Zsolt nagyon pozitívan közelíti meg ezt a kérdést, de azon kórházak, amelyek önkormányzati fenntartásban működnek, és a finanszírozás kérdésénél szembeállítják az önként vállalt feladatokat és a kórháznak a finanszírozását, amikor egy kórház, mondjuk, 500 ággyal rendelkezik, és egy 70 ezres térséget lát el egészségügy szempontjából, akkor valahol igenis törvényeket kellene módosítani; olyan értelemben is, hogy valóban ezek a települések ne kerüljenek - pontosan a kórház fenntartása miatt - csődhelyzetbe; nagyon röviden és őszintén mondom: csődhelyzetbe. A másik oldalon pedig lehet, hogy pont ez a kórház megyei feladatokat is ellát, ahol viszont a megye nem járul hozzá a megyei feladatoknak az ellátásból adódó fenntartási, karbantartási költségeihez. Tehát ezeken a kérdéseken nagyon gyorsan változtatni kell.

Ami egy nagyon fontos kérdés, és amit nem látunk és ma sem érzékelünk, ezt többször a környezetvédelmi bizottsági ülésen is felvetettem: sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetnünk a környezet-egészségügy kérdésére is. Nincs környezet-egészségügyi térképe ennek az országnak, és amikor arról beszélünk, hogy az iparűzési adó elvonása, vagy a személyi jövedelemadó visszajuttatásának a kérdése egy-egy önkormányzat esetében, akkor nem vizsgálja maga a rendszer annak a településnek a környezetvédelmi helyzetét, környezet-egészségügyi állapotát, pontosan az érrendszeri és a daganatos betegségek megközelítése szempontjából, és nem hagy helyben többet.

Tehát esélye sincs annak az önkormányzatnak, amelyik saját kórházzal rendelkezik, hogy adott esetben a finanszírozás oldaláról egyfajta nagyobb támogatási rendszerbe tudjon beépülni, és valóban a 70 ezer lakosnak az ellátását maximálisan ki tudja elégíteni. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Erre sokkal hatékonyabban oda kellene figyelni. A másik pedig: az a program, ami a kezünkben van, én azt nagyon szakszerűnek tartom, csak felgyorsítva kellene ezt végrehajtani. (Szórványos taps az MDF soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak két percben megadom a szót Keller László képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A miniszter úr expozéjával és a vezérszónoklattal nincs igazán értelme vitába kelni, hiszen az emberek a saját bőrükön érzik, mennyire nem felel meg a valóság mindannak, amit állítottak.

Horváth Zsolt képviselőtársam volt az első kormánypárti képviselő, aki igazi, valódi problémákat vetett fel, amelyekről érdemes itt a Házban vitatkozni. De van is ezzel gond, amit felvetett. Az amortizáció kérdése, tisztelt képviselőtársam: egyszerűen nem lehet az önkormányzatokat hibáztatni, mint ahogy ön megtette ezt a hozzászólásában, azért, mert az amortizáció kérdését a kormányzat nem tudja megoldani. Tudjuk, hogy ez hosszú évek óta megoldatlan probléma, de most nem lehet úgy váltani, hogy akkor innentől kezdve az önkormányzatok a hibásak ezért a kérdésért. Nagyon jól tudjuk, hogy a rendszerben a fejlesztési források megképződnek, de azt is nagyon jól tudjuk, hogy az intézményekben nem képződnek meg. A miniszter úr ezt az expozéjában világosan kifejtette, ön ennek teljesen ellentmond, és egy hamis pályára viszi a megoldandó problémát. A másik pedig a működtetési jog (Rekedt hangon:) - bár az én hangom is egyre inkább el fog menni, mint ahogy elnehezül az egészségügyi intézményeknek a működése is.

Tisztelt Képviselőtársam! Ne vezesse félre a közvéleményt! A kormány akkor, amikor az önálló tevékenységről szóló javaslatát benyújtotta, egyetlenegy esetben sem nyújtott be komplex megoldást. Képviselők kísérleteztek ezzel, de a kormány nem. Négy törvényjavaslatot nyújtott be a kormány - négyet, képviselőtársam! Egyik se tartalmazta! Tehát nem szabad félrevezetni a polgárokat olyan kérdésekkel, amelyek a valóságban nem úgy voltak.

És azt szeretném, ha az elkövetkezendő vitában, vitaszakaszban (Az elnök jelzi az idő leteltét.) a valódi problémákról beszélnének a kormánypártiak, és nem PR-propagandát folytatnának. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Kökény Mihály képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

 

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm szépen. Tisztelt Horváth Képviselő Úr! Az önkormányzati törvény módosítását, ön ezt nagyon jól tudja, azért tartottuk irreálisnak az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény kapcsán, mert nem lehet kirekeszteni a lakosságot képviselő önkormányzatokat az ellátásért viselt felelősség köréből, mert önök ezt akarták, hanem ellenkezőleg, a felelősség anyagi alapjait kellene megteremteni.

Egycsatornás finanszírozási rendszer volt már Magyarországon, emlékezzünk rá, ezt úgy hívták, hogy centralizált, túlközpontosított állami rendszer, ami megbukott, és amikor a mindenkori pénzügyminiszternek volt arra lehetősége, hogy szabadon turkáljon az egészségügy zsebében. Ezt nem akarjuk, ezért teremtettük meg konszenzussal az 1990-es évek elején az egységes biztosítási rendszert, ezért választottuk külön a szolgáltatói és a vásárlói szerepet, és ezért teremtettük meg azt, hogy a szolgáltatók decentralizáltak legyenek, és tartozzanak az önkormányzathoz. Azt gondolom, ezeket az időket nem kívánjuk vissza.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy nincs több kétperces hozzászólási igény, Házas József képviselő urat illeti a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. HÁZAS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A mai politikai vitanapon eszembe jutnak azok az idők, amikor a rendszerváltozás hónapjaiban az egészségügyért tenni akarók összejöttünk egy-egy fórumon, ahol a pártok képviselői elmondták az elképzeléseiket arról, hogyan kívánják megreformálni a sok hibával működő szakmánkat. Boldog idők! Akkor még azt hittük, hogy amiről beszélünk, az olyan nemzeti ügy, amelyért együtt kell működni mindannyiunknak, akik tehetünk valamit a magyar egészségügy megreformálásáért. Azóta sajnos nagyon sok minden történt, amit magam nagyon nehezen élek meg.

 

(12.20)

 

A parlamenti vitákat hallgató polgároknak egyre inkább úgy tűnik, mintha fontosabb lenne az egymás lejáratása, minden eredményt magunknak, minden hibát a másiknak tulajdonítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Harmadik ciklusát éli a demokratikus parlament. Tisztelettel kérem valamilyen objektivitással megnézni, hogy mi történt az elmúlt tíz évben. A reformfolyamatok elindultak már az első ciklusban, és azóta is folytatódnak különböző intenzitással. Minden eddigi kormánypárt magába nézhet, és saját lelkiismerete szerint értékelheti, mit tehet annak érdekében, hogy ne csak a retorika szintjén folytatódjon a reform.

Az alapellátás reformjával kezdte a polgári kormány az egészségügy átalakítását, és a sajtónyilatkozatok alapján a működési jog megalkotásának sikertörténetével a kormányprogram idevonatkozó fejezete kipipálható. A jelentőségénél nagyobb parlamenti üggyé vált törvény vitáját nem kívánom feleleveníteni, csak a következményekről szeretnék néhány mondatot elmondani.

Az alapellátás orvosai, politikai elkötelezettségtől függetlenül nagyon várták a törvény megalkotását, s egy összejövetelen viharos ünneplésben részesítették a miniszterelnök urat a praxisjog megteremtése után. Közben jött a finanszírozási rendelet módosításának hideg zuhanya, a pontszámok szerinti kifizetés jelentkezéshez kötése. Azóta egyre többen jönnek rá, hogy látszatintézkedésről van szó. A kormány programjában az szerepel: "A kormány folytatja az alapellátás fejlesztését, melyet stratégiai fontosságúnak tekint. A háziorvosi, házi gyermekorvosi rendszert magánosítja, és az ellátásért felelőssé teszi."

Az előkészítetlen, célnak és nem eszköznek tekintett privatizációs részintézkedés a felemás megoldás miatt csalódást okozott azoknak az orvosoknak, akik a helyzetük gyökeres megváltoztatását várták a törvénytől. Az MSZP változatlanul támogatja az alapellátás privatizálási folyamatát. Fenntartásai ugyanazok, mint a gyakorló orvosoké: miből fogják működtetni a praxist? Tapasztalataikban az OEP által utalt pénzek csökkenését, a fenntarthatóság bizonytalanságát érzékelik. Kiszámíthatatlannak tartják az önkormányzatok további szerepvállalását a fejlesztésekben.

A tárca kezdeti ígéretei után most szembesülnek azzal, hogy az ágazatnak ebben a ciklusban sem sikerült a kiemeltek közé kerülni, és a költségvetésben a prognosztizált infláció felét sem éri el a praxispénz növekedése, holott az elmúlt nyáron még az ágazat 23 százalékos finanszírozásnövekedéséről szóltak a nyilatkozatok. Természetesen a közvéleményt arról tájékoztatta a kormányoldal, hogy az ellenzék hiúsította meg a tervezett privatizációt a kétharmados támogatás megtagadásával. Az államtitkár úr is erről beszélt az előbb.

Emlékeztetni szeretném kritikusainkat, hogy az általunk javasolt hatpárti egyeztetés során felajánlottuk az együttműködést, de a kormány kiérlelt javaslata helyett hevenyészett egyéni módosító indítványként jelent meg az ellátási kötelezettség és a vagyon átadása. Tárgyalási javaslatunkat azzal utasították el, hogy mindenről konzultálhatunk, csak a hatálybalépésről nem; január 1-jén ebből törvény lesz. Ha nem is akkor, de rövidesen utána az lett, de milyen? Alkotmányossági aggályainkat a kisebbik kormánypárt felkészült képviselője is megfogalmazta. Nagy kár, hogy módosító javaslatait az aktuálpolitika oltárán fel kellett áldozni.

Tisztelt Ház! Az az érv, hogy meg kell tenni az első lépést, még ha ez kis lépés is, vitatható. Úgy lépni, hogy nem tudom, hova lépek, és a következő lépésem esetleg kényszerpályára visz, nem biztos, hogy összeegyeztethető a szakmát képviselő miniszteri szándékkal.

Ha az elmúlt két év sajtónyilatkozatait elővesszük, szomorúan kell az alapellátásban dolgozókkal együtt megállapítani, hogy valamilyen erők politikai elképzelése nem egyezik a kezdeti, nagyon szimpatikus törekvésekkel. Úgy gondolom, hogy az alapkérdés nem kerülhető meg: az eddig szinte mindig feltételes módban fogalmazott változtatások javítják-e az ellátás minőségét? A jelen formában biztosan nem, mert a nemzeti ajándék legfeljebb a visszavonuló kollégáknak jelenthet biztonságérzetet, de az aktív háziorvosok, gyermekorvosok és fogorvosok helyzetét csak az alapellátásba áramoltatott többletforrás tudja javítani.

Csak remélni tudom, hogy ez a forrás nem a következő generáció praxisvásárlása révén kerül a rendszerbe. A tervezett amortizációt elismerő intézkedések még csak körvonalaikban léteznek, a hitelkonstrukció pedig gyakorlatilag nem használható nélkülük. Kormánypárti képviselőtársunk vetette fel aggályait a kontraszelekció megjelenésével kapcsolatban, ugyanis a kamara csak minimálfeltételeket állapíthat meg, a praxisvásárlás a tőkeerősebb jelöltet hozza előnyösebb helyzetbe a váltások esetében.

Ugyanakkor szintén kormányoldali aggályként fogalmazódott meg, hogy váltás esetén kié legyen a dokumentáció. Joga van-e a beteg beleegyezése nélkül a távozó orvosnak a törvényben a beteg tulajdonaként szereplő leletek átadására?

Tisztelt Képviselőtársaim! A kétségek felsorolása nem viszi előre azt az ügyet, amelyet a mai vitában részt vevők feltételezetten jó szándékkal, ha más módon is, de támogatni szeretnének.

Az egészségügynek az árthat a legtöbbet, ha parlamenti ciklusonként újrakezdődik minden reformfolyamat, és a jó kezdeményezések is lelassulnak vagy lehetetlenné válnak egy kormányváltás után.

Amit kínálunk, az a nemzeti kerekasztal, hogy ne egymás lejáratásán fáradozzunk, hanem közös minimumprogramok alapján próbáljuk az egészségügy reformját több ciklust átívelően megalkotni. A mostani parlamenti stílus ismeretében lehet, hogy ez álomnak tűnik, de úgy gondolom, hogy mi, az egészségügy szereplői végre kikényszeríthetnénk, hogy kormányaink ne csak a retorikában, hanem a valóságban is kiemelten kezeljék az egészségügyet.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Őry Csaba államtitkár úr, a Fidesz képviselőcsoportja részéről; őt követi majd Jakus Zoltán képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt részéről. Tájékoztatom az államtitkár urat, hogy 9 perc 33 másodperc áll a frakciója rendelkezésére hozzászólásra tévéközvetítési időben. Öné a szó.

 

DR. ŐRY CSABA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Szociális és Családügyi Minisztérium képviseletében nem is nagyon kezdhetném mással a felszólalásomat, mint annak az egyszerű igazságnak a kimondásával, hogy a családok egészsége lehet az alapja a teljes nemzet egészséges fejlődésének.

A társadalom arányos és egészséges fejlődése érdekében a kormányzatnak - ezen belül a Szociális és Családügyi Minisztériumnak - éppen ezért kétirányú tevékenységet kell egy időben kifejtenie. Az egyik s természetesen nagyon fontos feladat, hogy segítséget nyújtson a különböző problémákkal küszködők, nehéz, az átlagosnál rosszabb körülmények között élők számára. Meg kell oldani például a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatását, szükség szerint pénzbeli támogatást, gondozást, ellátást kell biztosítani részükre. E feladatcsoport abba a hagyományos értelemben vett szociálpolitikai tevékenységbe illeszkedik, amit a korábbi kormányok is jól-rosszul, jobban-rosszabbul, valamilyen szinten mindig elláttak. E területen attól függően teljesítettek, hogy milyen koncepcionális alapelveket követtek.

A mostani kormány nagyon hangsúlyosan deklarált egy másik, korábban igencsak elhanyagolt területet; nevezetesen azt, hogy a maga sajátos eszközeivel a normális társadalmi működés feltételeit kívánja megteremteni. Mivel hisszük, hogy egy kiegyensúlyozottan, normálisan működő társadalom csak kiegyensúlyozott családokra épülhet, munkánkban mindenekelőtt a családok megerősítésére koncentrálunk.

Olyan családpolitika alapjait kívánjuk lerakni, amire építkezve minden családi kis közösség képes lesz ellátni a normális társadalmi élet kialakításához szükséges funkciókat. Mivel ez a vitanap az egészségügyről szól, a családok által ellátandó legfontosabb funkciók közül elsőként említem a gondozási, ellátási feladatokat. Ennek tartalmát az adja, hogy az ember különböző életszakaszokban - különböző okokból - gondozásra vagy ápolásra szorulhat, melynek optimális színtere legtöbb esetben a család lenne.

De a kényszerűség okán ebből túlságosan is nagy részt vállal a társadalom, a maga intézményrendszere, kórházai, bölcsődéi, iskolái s a többi útján. A gondozási funkció családon kívülre kerülése komoly társadalmi veszteségnek tekinthető, hisz miközben a feladatra rendelkezésre álló intézményrendszer nem bír megbirkózni, minőségi szempontból sem képes ugyanazt nyújtani, mint egy jól működő család, ugyanakkor mindezt drágán, már-már finanszírozhatatlanul drágán teszi.

A megoldás ugyanakkor természetesen nem lehet az, hogy az intézmények egyik napról a másikra lecsökkentik az ápolási-gondozási feladatok ellátását anélkül, hogy a családok szintjén megteremtődnének ennek a funkciónak az ellátási feltételei. Összehangolt, két oldalról is menedzselt intézkedésekre van tehát szükség ahhoz, hogy az ápolást, a gondozást - és hozzáteszem, a nevelést - lehetőség szerint minél nagyobb arányban azok a szerető családtagok végezzék, akik ebben a folyamatban leginkább érintettek és leginkább érdekeltek.

A családokat segítő intézkedéseket tehát azért tartjuk alapvető fontosságúnak, mert a családi funkciók erősítésétől a társadalmi élet egyéb területein is jótékony hatás várható. A modernizálódó társadalom sem nélkülözheti a család szocializációs, szellemi, kulturális funkcióit; a gyermekek a családban tanulnak felelősségtudatot, elsősorban itt tudják elsajátítani a szolidaritás érzését, a tolerancia készségét, szerepkészletük a családban látott minták alapján fejlődik.

 

(12.30)

 

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánynak az a véleménye, hogy egy építkező társadalom fejlesztését az alapoknál kell kezdeni. A kormány működésének megkezdése első pillanatától kezdve olyan intézkedések meghozatalát szorgalmazta, melyek elsősorban a gyermeket nevelő családok helyzetét javította.

Annak érdekében, hogy anyagilag hátrányosabb helyzetű tehetséges fiatalok ne szoruljanak ki a felsőfokú oktatási intézményekből, eltöröltük a tandíjat, és a kormányunk a családok támogatásáról új törvényt készített elő. Itt elsősorban a gyesről és a gyedről kell beszélni.

Talán még a tévéközvetítési időben megemlíteném azt, hogy nagyon jónak és megfontolandónak tartjuk a Fidesz-frakció javaslatát a gyed és a részmunkaidő összekapcsolásáról, illetve ennek kiterjesztéséről, hisz így egyszerre lehetne meghosszabbítani azt az időt, amit a gyerekkel tölthet otthon a szülő, és egy rendezett visszaigazodást, visszavonulást lehet teremteni a munka világához is. Ki fogjuk dolgozni a javaslatot, és be fogjuk terjeszteni, ide hozzuk a parlament elé.

Köszönöm szépen, majd a későbbiekben még folytatom a hozzászólást. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Ékes József képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Bár a képviselő úr már az előző hozzászólást megelőzően jelentkezett - jegyzőtársaim is jelezték, hogy a monitoron nem szerepelt az ön neve -, most megadom a szót önnek, képviselő úr, két percre.

 

ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök asszony. Figyelembe veszem azt, hogy tényleg túl gyorsan történtek az események, és emiatt nem lett figyelembe véve a kétperces jelzésem.

Szeretnék egy picikét visszatérni a Házas úr által elmondottakra, és nem visszafelé mutogatni. Ha azt mondjuk, hogy ez a kormány jelenleg az idejének a feléhez érkezett, akkor nézzük meg, hogy mikor következett be az ágyszámleépítés, mondjuk, '94-98 között: '96-97-ben. Ott, ahol csak kimondottan financiális oldalról próbálta megközelíteni az ágyszámleépítést, 15 ezer ágyszám leépítésére került sor, és valahol az egészségügyi ellátás biztonsága nem volt figyelembe véve. (Keller László: Ez messze nem igaz!) 1990-től '94-ig úgyszintén történt ágyszámleépítés, durván 7 ezer körül. Akkor viszont a financiális feltételek a beteg biztonsága szempontjából is megvoltak mögötte.

Mi a legnagyobb gond a jelenlegi viszonyok között? Az egészségügyi tárcának egyszerűen nincs meg az a financiális feltétele, amely az elmúlt négy év folyamán megvolt, amikor valóban financiális oldalról próbálta megközelíteni magát az ágyszámleépítést, tehát nem figyelembe véve a területi elosztásokat és egyéb más dolgokat. Abból kialakult egy kaotikus állapot, és ezt ma nagyon nehezen lehet helyrehozni. Ezt csak úgy lehet helyrehozni, ha valóban az alapellátás területén, az egészségügyi ellátás területén egy átfogó programban gondolkozva és megfelelően a financiális háttért mögé biztosítva tudja csak tulajdonképpen magát az egészségügyet rendbehozni. Ez egy hosszú folyamat, két év alatt ezt senkitől nem lehet elvárni, és nem is szabad elvárni. Ehhez valóban egy programkészítés, programfelépülés kell, figyelembe véve minden egyes területet, akár a régiókat is, annak alapján a megfelelő finanszírozási háttér biztosításával kell ezt rendbehozni.

Bízom benne, hogy a 2001-es költségvetésnél sokkal nagyobb tétel fog szerepelni az egészségügy és a környezetvédelem területén is, mint ami idáig tapasztalható volt, mondjuk, az elmúlt hat év folyamán. Akkor talán az egészségügyet is valamilyen szinten helyre lehet hozni.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Takács Imre képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Őry Csaba államtitkár úr a családok egészségének fontosságáról szólt, de felháborítónak tartom a Népszavában tegnap megjelent reális információt, amely szerint a nehéz helyzetben lévő családokat igen rossz körülmények közé hozza, hogy ha bekerülnek a kórházba: a tervek szerint ingyen csak azokat a készítményeket kapják majd meg a betegek, amelyeket a kórházba szállítás miatt a gyógyuláshoz feltétlenül kell nekik szedni. A kapcsolódó betegségek, vagyis nem a fődiagnózishoz tartozó kórok gyógyszerköltségét viszont a betegeknek kell majd állniuk. Így például ha valaki vakbélműtétre fekszik be egy kórházba, ám mindeközben magas vérnyomása is van, az a gyógyító patikaszert csak saját pénztárcájának költségeire veheti meg.

Ivády Vilmos, a minisztérium tanácsadója megerősítette ezt a hírt. Mi lesz akkor a nehéz helyzetben lévő, különösen rossz anyagi körülmények között élő betegekkel? Mi lesz a nehéz helyzetben lévő családokkal?

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelemmel arra, hogy több kétperces hozzászólási igény nincs, megadom a szót Jakus Zoltán képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. JAKUS ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A miniszter úr sajtónyilatkozata szerint az egészségügyi reform folytatódik, és az év végéig még három új törvényt fogadtatna el a parlamenttel. Előkészítik a szakellátások és a kórházak privatizációját. A járóbeteg-szakellátás privatizációja már májusban a parlament elé kerülhet.

Kérdés, hogy a kormány a privatizációt célként jelöli-e meg, vagy eszköznek tartja az egészségpolitikai céljai elérésében. Segíti-e a szerkezetátalakítást, költségérzékenyebb lesz-e, javítja-e az ellátás minőségét? Milyen privatizált szakellátást kapunk? Maga a járóbeteg-szakellátás kifejezés - amely mögött elég sokrétű tevékenység van, például konzílium, szakvélemény adása, szakellátás, maga a szakorvos kezeli-e a beteget, szakgondozás - az egyes betegségcsoportokra vonatkozik, más megközelítésben diagnosztikus vagy klinikai szakmákról van szó. Önálló szakorvos külön rendelőben vagy önálló szakrendelőben, kórház-rendelőintézeti egységben folytatja-e tevékenységét, vagy a kórház szakambulanciáján? A fentiekből következik, hogy a járóbeteg-szakellátás elég összetett fogalom, nem kezelhető egységesen, és nem lehet általában a járóbeteg-szakellátás privatizációjáról beszélni.

Sok gondot okoz a tulajdon kérdése is, akár a műszereket, az infrastruktúrát nézzük, akár az épületet. Önkormányzati vagy állami tulajdonban vannak-e a rendelők, illetve a szakambulanciák? Mivel érvényben van a minimumfeltételekről szóló rendelet, teljesen más értékekről van szó egy audiológiai állomás és egy sebészeti szakrendelés vonatkozásában. Milyen állapotban van a műszerpark? A valós érték mennyi? Nem a könyv szerinti.

A rendelők, műszerek átadása térítésmentesen történik-e, úgynevezett funkcionális privatizációról lesz-e szó, vagy valós privatizációról? Kérdés, hogy az új vállalkozó tulajdonosok meg tudnak-e felelni majd a tulajdonosi kötelezettségeiknek. A privatizáció ugyan javíthatja az ellátás hatékonyságát, jobban gazdálkodhatnak, de a szolgáltatás inkább drágább lesz, mint olcsóbb. A privatizált területeken a bérek magasabbak, és az amortizációs költségeket is valamikor csak el kell számolni majd.

Az egynapos sebészet bevezetésével ugyan ágyszámot ki lehet váltani, de nagy eszközigényű és speciális technológiát igényel. Bevezetését ki finanszírozza majd? Egy-egy infúzió beadása, a beteg megfigyelése hely- és időigényes. A jelenlegi szakrendelők alapterülete erre nem alkalmas, és helyük sincs erre; nem beszélve arról, hogy a finanszírozás, különösen a tumoros betegeknél egy-egy infúzió beadása elég költséges dolognak tetszik. Mi is próbálkoztunk vele, de sajnos abba kellett hagynunk.

Egyes tevékenységek esetében még az anyag árát sem fedezik a pontértékek alapján megkapott összegek. A klinikai szakmák közül ott privatizálnak majd elsősorban, ahol a rendelés rentábilis, ugyanakkor a diagnosztikai vagy egyes kis szakmák ellehetetlenülnek, holott az egészségügyi szolgáltatás egyben közellátás is, ahol az elérhetőséget, a hozzáférést biztosítani kell. Történtek-e olyan modellkísérletek, felmérések, hogy bizonyos lakosságszámra szakmánként mennyi szakorvosi óra jut? Enélkül kapacitás lekötése a pénztárak részéről lehetetlen, illetve a területi aránytalanságok megmaradnak.

Szükséges lenne a kapacitások pontosítása, a tényleges és valós igényekhez igazítása. Meghatározandó a területi szakellátási kötelezettség fogalma és használata a gyakorlatban. A szakellátásban nem léteznek szakmai protokollok, ami nemcsak a munkavégzéshez, de a számonkéréshez is elengedhetetlen, ugyanis szakmai ellenőrzés jelen pillanatban nemigen folyik a járóbeteg-ellátásban.

Bizonyos értelemben úgy tűnik, a kormányon belül szekértáborok harca folyik, mert az egészségügyi szerkezetátalakítással, finanszírozással foglalkozik az Egészségügyi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Gazdasági Minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, az OEP is, és a sajtóban megjelenő nyilatkozatok nem egy irányba mutatnak.

 

(12.40)

 

Mit várhatnak a szakorvosok ettől a törvénytől? A rendelések 40 százaléka ellehetetlenül az elégtelen finanszírozás miatt. Az amortizáció bekerül-e a finanszírozásba? Mi lesz a forgórendszerben dolgozó kórházi szakorvosokkal? Nem fordítja-e szembe egymással a privatizáció a szakrendelések orvosait a kórházi orvosokkal, mint a házi orvosokat az összes többi orvossal? Ezekre a kérdésekre akkor lehetne válaszolni, ha lenne egységes koncepciója a szerkezetátalakításnak. Sajnos, erről a koncepcióról semmit nem tudunk.

Köszönöm szépen. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most soron következne Deutsch Tamás miniszter úr, a Fidesz képviselőcsoportja részéről, de tekintettel arra, hogy pillanatnyilag még nem tartózkodik az ülésteremben, megadom a szót az időkeret figyelembevételével a következő szocialista képviselőnek a jelentkezés sorrendjében, tekintettel arra, hogy most már csak - miniszter urat kivéve - szocialista párti képviselők vannak a listán. Vágvölgyi János képviselő úr következik, ugyancsak a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. VÁGVÖLGYI JÁNOS (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szomorú vagyok, hogy ilyen kevesen vagyunk az ülésteremben, hiszen egy nagyon fontos kérdésről folyik ma a politikai vita. Azt gondolom, hogy a sok elhangzott hozzászólásból is egyértelműen kiderül, hogy a rendszerváltás egyik nagy vesztese a magyar egészségügy volt. Ma már az egészségügyi rendszerben rosszul érzi magát a beteg, mert kiszolgáltatott, mert intézményei lelakottak; rosszul érzi magát az orvos, a szakdolgozó, mert megalázóan alacsony a bére, munkakörülményei pedig rosszak; rosszul érzi magát a pénzügyes, mert a költségek állandóan emelkednek; s rosszul érzi magát a politikus is, mert egyre nagyobb társadalmi visszhangot kiváltó problémával áll szemben, melynek megoldása egyre égetőbb szükségszerűség.

Miért érzi rosszul magát, miért elégedetlen az egészségügyi ellátórendszer valamennyi szereplője? - hisz az elmúlt tíz évben nagyon sok olyan reform jellegű intézkedés történt, amely változtatott a helyzeten. Véleményem szerint azért, mert ez a rendszer alulfinanszírozott, s azért, mert nem történt meg a rendszer átfogó strukturális átalakítása. Az alulfinanszírozottságot a tények egyértelműen bizonyítják. Ma a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összeg reálértékben a tíz évvel ezelőttinek mintegy 50 százaléka, a csökkenés mértéke '92-től '95-ig mintegy 35 százalékos, '95-96-ban 10 százalékos, és a többi 5 százalék pedig az elkövetkezendő időszakban. Az egészségügy részesedése pedig a GDP-ből 8,8 százalékról 6 százalék körülire csökkent. Akkor is volt gondunk, amikor éves fix előirányzatú gazdálkodást kellett folytatnia az intézeteknek, azonban az 1992-ben bevezetett közalkalmazotti törvény, amely a 13. havi fizetést előírta ugyan, de a forrását nem biztosította, valamint a '93 nyarán bevezetett kvázi teljesítményelvű finanszírozás olyan helyzetbe hozta az intézményeket, melyben állandósult az egészségügyet irányítók részéről a változtatás, az intézmények oldaláról az alkalmazkodási kényszer. Volt olyan esztendő, hogy háromszor változott meg a finanszírozási feltétel. Ez katasztrofális!

A meg nem finanszírozott 13. havi fizetés, valamint a meg nem finanszírozott infláció együttesen meghaladja az intézetek éves költségvetésének a felét. Változatlan teljesítmény mellett milyen eszközökkel lehet ilyen nagy mértékű gazdasági pressziót kivédeni? Megállapítható, hogy egyetlen csődhelyzetben lévő kórház sem halmozott fel ilyen mértékű adósságot.

Ha a tisztelt Ház tisztán akar látni ebben a kérdésben, és valamennyien a megoldást keressük, akkor a kórházak pénzügyi problémáit nem lehet csak az intézmény menedzsmentjére ráterhelni és hárítani. A megoldatlan problémák egész sora nehezíti az intézmények hatékony, gazdaságos működését. Néhányat felsorolnék:

Nem tervezhető az éves bevétel, mivel a súlyszám értékét nem ismerjük időben, az állandóan változik. A hbcs-rendszer változása folyamatosan csökkenti az intézetek bevételeit. Hiányzik az amortizáció - erről már volt szó. A minőségbiztosítást előírták ugyan, de ennek a költségeit fedezet nem biztosítja. Szinte megfinanszírozhatatlan az általános forgalmi adó terhe, ez is nagy problémát jelent. A szakmai minimumfeltételek biztosítása saját erőből nem valósítható meg. Nincs egységes, megfelelő költségmegfigyelés, amely megalapozná a folyamatos hbcs-revíziót. Tavaly félévkor volt ugyan egy felmérés, de vajon az intézmények beszámították-e a költségeikbe azt a mérhetetlen mennyiségű és értékű gyógyszert, amit a gyógyszergyártóktól kaptak. Én azt gondolom, hogy nem, ez is torzítja a dolgokat. Ennek következtében a gyermekellátás, a traumatológia, az elmeellátás - és sorolhatnám tovább, hogy mik szenvedtek súlyos kárt az elmúlt évben, egy-két évben.

Minőségbiztosítási rendszerrel rendelkezik az intézetünk, elkészítettük a szakmai protokollokat; egyszerűen nem tudjuk betartani, mert a költségeket annyira megnöveli, ha tisztességesen látjuk el a betegeket. Hol van erre az orvosság? Egyszerűen nem tud jól működni ez a finanszírozási rendszer, mert az elvárás és az érdekeltség ellenkező irányú. Jogos az az elvárás, hogy ott kapjon a beteg definitív ellátást, ahol a legkevésbé költségigényes. Ebben azonban sem az alapellátás, sem a járó- és fekvőbeteg-szakellátás, sem az orvosok nem érdekeltek, de nem érdekeltek maguk a betegek sem.

Mindezen nehézségek ellenére az intézményi menedzsment felkészültsége, az egészségügyi dolgozók áldozatkészsége, a folyamatosan kontrollált és korrigált tevékenységek sora az intézményvezetők részéről tette lehetővé, hogy ilyen nagy számú megoldatlan probléma és bizonytalanság mellett egyáltalán működnek az egészségügyi intézményeink.

Néhány gondolatot szeretnék szólni a gyógyszerproblémákról. Dicshimnuszokat hallottunk itt a kormánypárti képviselőktől és a miniszter úrtól. Én azt gondolom, hogy nem dicsőség az, hogy ilyen mértékben emelték a gyógyszerek árát, és szinte lehetetlenné tették a betegek és a nyugdíjasok életét.

Még egy dologra szeretném a figyelmüket felhívni: felemelték az elmegyógyászati szerek árát, a betegek nem otthon szedik a gyógyszert, hanem bejönnek a kórházba.

A rendszer megjavítása nem valósulhat meg politikai összefogás nélkül.

Tisztelt fiatal és demokratikus kormánypárti Képviselőtársaim! Nagyon szeretném, ha többen itt lennének. Önök és hozzátartozóik is lehetnek betegek, s önök fölött is eljár majd az idő. Tudom, az önök korában ezt még elképzelni is nehéz. Kérem, tegyék félre dölyfös rátartiságukat az egészségügy megújítása érdekében! Emeljük fel az egész magyarság számára fontos témát a politikai csatározások színteréről, s valamennyi szakmai, civil, társadalmi és politikai erő bevonásával teremtsük meg a társadalom valós szükségleteire választ adó egészségügyi ellátórendszert. A szocialisták konstruktív partnerek lesznek ebben a munkában.

Köszönöm a türelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Deutsch Tamás miniszter úr, a Fidesz képviselőcsoportja nevében.

 

 

(12.50)

 

Tájékoztatom önt, hogy 4 perc 2 másodperc áll rendelkezésére. (Dr. Csáky András jelentkezik.) Csáky képviselő úr, önt illeti a szó, 1 perc 21 másodpercük van még hozzászólásra. Elnézését kérem, miniszter úr. (Dr. Deutsch Tamás: Parancsoljon, persze!) Csáky képviselő úr szeretné kihasználni a rendelkezésükre álló 1 perc 21 másodperces időkeretet. Öné a szó.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm. Elnézést kérek a miniszter úrtól, időben megnyomtam a gombot.

Vágvölgyi kolléga mondandójára szeretnék röviden reflektálni két szempontból. Való igaz, hogy nehéz helyzetben vannak az egészségügyi intézmények, azonban azok a tanulmányok, illetve adatok, amelyeket a bizottságban folyamatosan megkapunk, amelyekhez hozzájuthatunk, azt mutatják, hogy azonos ágystruktúrájú, azonos ellátási körzettel rendelkező, közel azonos tevékenységet végző egészségügyi intézmények között óriási különbség van az anyagi helyzetet illetően. Vannak helyek valóban, ahol hihetetlen adósságok merültek fel, például az ügyeleti problémákkal kapcsolatosan. Vannak azonban olyan helyek is, ugyanolyan típusú egészségügyi intézmények, ahol meg tudták oldani, egy fillér elmaradás nem volt. Ezekre kell koncentrálni, ezeket kell vizsgálni, hogy ez hogy lehetséges.

A másik a gyógyszerügy. Itt mindenki azt mondja, hogy az egészségügyet emeljük a politika színtere fölé. Ha valamit fölé kell venni, az a gyógyszerügy. Abban egyetértünk, hogy ez a növekedés, amely a gyógyszerárakban bekövetkezett, tarthatatlan. A legutóbbi bizottsági ülésen - emlékezhetnek rá - (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nagyon sok ilyen problémáról szó volt. Ezt, úgy gondolom, valóban ki kellene venni az egészből. Elnézést. Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Most pedig hozzászólásra következik Deutsch Tamás miniszter úr, 4 perc 2 másodperce van a Fidesz frakciónak, ez áll az ön rendelkezésére. Öné a szó.

 

DR. DEUTSCH TAMÁS ifjúsági és sportminiszter: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy a mai vitanap keretében a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében végzett munkáról, az előttünk álló feladatokról szóljak néhány szót a rendelkezésre álló négy percben.

Engedjék meg, hogy elöljáróban elmondjam, a kormány 1998 nyarán teljesen más filozófia jegyében látott hozzá az egészségügy nyilvánvaló problémáinak a megoldásához. Hosszú évtizedeken keresztül mondták azt, hogy a magyar egészségügy valójában betegségügy, ami két szempontból is igaz volt. Az egészségügy intézményeinek állapotát tekintve is, és abból a szempontból is, hogy nem az egészség megőrzése, az egészség fejlesztése volt az egészségügyi intézményrendszer tevékenységének a középpontjában, hanem a beteg ember ellátása. A kormány felfogása szerint sokkal szélesebb társadalmi feladat az egészségügy által ellátandó feladat, sokkal szélesebb az a szolgáltatás, amit nyújtani kell. A kulcskifejezés, amelyet a miniszter úr is mondott, az egészségfejlesztés. Nekünk meggyőződésünk, hogy az egészségfejlesztéssel kapcsolatos feladatok ellátása nem történhet meg úgy, ha nem teszünk meg mindent a valóban egyre riasztóbb kábítószer-fogyasztási mutatók, jelenségek visszaszorítása érdekében.

Azt is hadd mondjam el, hogy a mai vitában nyilvánvalóan nagyon-nagyon sok véleménykülönbség merült fel, de anélkül, hogy valamifajta, minden indokot nélkülöző népfrontos hangulatot szeretnék most kelteni, a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében végzett kormányzati munkát illetően sokkalta több kérdésben értenek egyet kormánypárti és ellenzéki képviselők, mint amennyi kérdésben vitatkoznak. Lényegét tekintve ugyan egy nagyon fontos kérdésben volt vita, ez pedig a '98 végi Btk.-módosítás, azonban az azóta eltelt idő, a tapasztalatok azt bizonyították, hogy a kormány szándékai helyesek voltak, a büntető törvénykönyv módosítása beváltotta a törvénymódosításhoz fűzött reményeket.

Engedjék meg, hogy elmondjam, nagyon-nagyon fontos volt az, hogy a rendszerváltoztatás óta a magyar közigazgatás történetében először foglalkozik az Ifjúsági és Sportminisztériumban egy önálló helyettes államtitkárság a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében szükséges kormányzati teendők koordinálásával. Az elmúlt tíz év egyik nagyon fontos hiányát pótolja a kormány akkor - és múlt időben kell helyesen fogalmaznom: tehát pótolta a kormány akkor -, amikor elkészítette a kábítószer-probléma megoldását, a fogyasztás visszaszorítását célzó nemzeti stratégiát. E nemzeti stratégia társadalmi egyeztetése megkezdődött, már a parlamenti frakciók között is megtörtént az első hatpárti egyetértés és egyeztetés. Ez nem nyelvbotlás, sokkal több kérdésben volt egyetértés a nemzeti stratégia tartalmát illetően is, mint amely kérdésekben még további szakmai konzultációkra van szükség.

Mik az előttünk álló feladatok? Engedjék meg, hogy erről hadd szóljak. Elsőként is: nem szabad csupán riogatnunk. Az adatok valóban elég szomorúak, de a riogatás önmagában semmit nem ér. Tudatos magatartásra van szükség. A tudatos magatartást röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy a kínálati piac csökkentése, a kínálatcsökkentő lépések - és ezek sorába tartozik a büntető törvénykönyv módosítása - után a keresletcsökkentés tekintetében is hasonló intenzitású, az eddigi lemaradásokat pótló tevékenységre van szükség. Ez nemcsak a kormány feladata, összefogásnak nemcsak a politikai szférán belül kell kialakulni, hanem a legszélesebb társadalmi körökben is. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy ebben az esztendőben a magyar állam költségvetésében több mint 800 millió forint áll rendelkezésre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy a megelőzés, a prevenció feladatait a kormány a legszélesebb társadalmi összefogásban teljesíteni tudja. Így hiszem, hogy a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása tekintetében nagyon komoly eredményeket tudunk elérni annak érdekében, hogy az egészség fejlesztése kapcsán kitűzött célok valósággá legyenek.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom a képviselőtársaimat, hogy a Magyar Szocialista Párt számára még 4 perc áll rendelkezésre a televízióidőből. Így megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, aki - azt gondolom - körülbelül egy percig tud a televízió közvetítési idejében beszélni. Úgyhogy ezt leszámítva, folytatjuk a televízióközvetítésen kívüli időkeretes felszólalásokkal. Öné a szó, képviselő asszony.

 

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hallgatók! - akik követik a parlamenti vitát. Új közmegegyezés kell. Ennek a kialakításával kapcsolatban legyen az első mondatom a tízmillió magyar állampolgártársamé, akik türelemmel viselik az egészségügy átalakításának folyamatában a rájuk rótt terheket és megpróbáltatásokat. Legyen a második mondatom az egészségügyben dolgozó orvosoké, ápolóké, kisegítő személyzeté, akik ezekben a megpróbáltatásokban erejükön felül, etikai, morális és szellemi tartalékaikkal türelmesen kivárják, amíg a politikusok hozzásegítik őket ahhoz, hogy nagyszerű szakmájukat méltóképpen folytathassák az emberek érdekében.

Tisztelt Politikustársaim! Nagyon nagy a mi felelősségünk és nemcsak abban, hogy milyen döntéseket hozunk a lakosság egészségügyi állapotának javításában, hanem abban is, hogy milyen megegyezés lesz közöttünk, hogy valóban ezek a célok teljesülhessenek. Nagyon nagy a mi felelősségünk, amikor egy vita három órájában egymást akartuk legyőzni, ahelyett, hogy a lakosság kritikus egészségi állapotát fenyegető betegségeket akartuk volna legyőzni. (Dr. Takács Imre tapsol.)

 

 

(A jegyzői széket Kapronczi Mihály és
dr. Szabó Erika foglalja el.)

 

Tisztelt Képviselőtársaim! Hazánk lakosságának egészségi állapotára és a halálozási arányaira vonatkozó adatok sokkolóak. Az ezredforduló Magyarországán férfiaink várható élettartama nem hosszabb, mint 1930-ban volt. A civilizált világon belül a magyar demográfiai viszonyok nemcsak hogy a legrosszabbak, hanem ez a tendencia megfordulni sem látszik. Az adatok mögött súlyosan beteg embertársaink vannak, és az ő drámai életminőség-romlásaikról kell önöket tudósítanunk. Ebben a helyzetben működik és szolgál egy olyan egészségügyi ellátórendszer, amely maga is alapvető reformokra szorul, és egyszerre küszködik e reformok súlyának minden gondjával és a pénznélküliséggel. Ennek a válságnak a mélységét elöljáróban egy adattal érzékeltetném.

 

(13.00)

 

Míg arról beszélnek néhányan, hogy a rendelkezésre álló közpénzeket vajon átláthatóan, világosan, jól és hatékonyan használtuk-e fel, tudni kell mindenkinek, hogy mekkora pénzről beszélünk. A miniszter úr által rendelkezésünkre bocsátott munkaanyagot használom. Magyarországon 38 ezer forint egy évben egy főre az egészségügyre fordítható keret. Ugyanez Németországban - visszaszámítva a költséget - durván 550 ezer forint, az Amerikai Egyesült Államokban - a dollárt visszaszámítva napi árfolyamra - durván 800 ezer forint. Akinek van füle, hall vele!

A XX. század első felében, sőt 1970-ig Magyarországon a születéskor várható élettartam és életkilátás nem volt rosszabb, mint Nagy-Britanniában vagy Dániában. Ez a trend fordult meg, és fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mi áll e mögött. A kutatások, melyeket megrendelésre, politikai megrendelésre és saját szakmai indíttatásukból akadémikusok, kutatók, szociológusok végeztek el, ráirányították a figyelmet arra, hogy milyen szoros kapcsolat van a társadalmi kohézió jelentőségének az egészségvédelemben. A kulturális, a társadalmi azonosságtudat, a szociális kohézió az egyik legjelentősebb egészségvédelmi forrás. Ugyanígy a közmegegyezés, a közös érdekek védelme és elfogadása, ugyanígy a társadalmon belüli bizalom nemcsak a gazdaság egészséges működésének feltétele, hanem a legjobb egészségmegőrző tényező. Amikor egymással vitázva, egymást legyőzve az ellenségeskedést, az irigykedést, netán a gyűlöletet szítjuk föl, mi magunk járunk elöl legrosszabb példával és teszünk meg szinte mindent az egészségi állapotunk rontásáért. Ezt is tessék figyelembe venni!

A mai magyar társadalomban az emberekben, állampolgártársainkban a rossz tapasztalatok sora alakította ki, hogy bizalmatlanok legyenek. Mégis a legfontosabb lépést romló egészségi állapotunk megfordításában az összetartó folyamatok erősítésében és közbizalom megerősítésében kellene látnunk. Az egészségünk megóvása már az óvodás kortól a családban és az iskolában el kellene hogy kezdődjön. Nagy elődeink vannak ebben, tisztelt képviselőtársaim, három nevet mondanék: Markusovszky Lajos, Fodor József, Trefort Ágoston. Képviselő Urak! A nagy elődök példáját nem elfelejteni, hanem követni kell! S amikor népegészségügyről beszélünk, egy folyóiratról kell megemlékeznünk, melyet miniszter úr már említett, az a bizonyos Népegészségügy, amely lassan már betöltötte a száz évet.

Milyen kiút lehet ebben a nép-egészségügyileg katasztrofális helyzetben? Az előbb elmondottak mellett el kell fogadtatnunk, hogy az egészség érték, meg kell tanítanunk az embereket ennek az egészségnek a megbecsülésére, az iskolában oktatni kell, a pedagógusokat meg kell tanítani az egészségvédelem fontosságára, és az orvosokat, az egészségügyi dolgozókat meg kell tanítani ennek a tanítására a kölcsönös bizalom elve alapján.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindez hosszú távú befektetés, sok pénz kell hozzá, erős akarat és közmegegyezés. És eközben fenn kell tartani megbetegedett embertársaink számára egy olyan egészségügyi ellátórendszert, amely a reformok között is működni köteles. Ehhez a működtetéshez további sok pénz kell, mert az egészségügyi technológia, közte a gyógyszer és műszer olyan elengedhetetlen feltétele a gyógyításnak, amelyet nem nélkülözhetünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a tekintetben az előző kormányok felemás reformlépéseket tettek. A kritikát elmondtuk, de ugyanez a kritika kell hogy áthassa a mostani kormány munkáját is, mert kapacitáscsökkentésről beszélünk, mert a rendszer átalakításáról beszélünk, mert a kórházi ellátások alapellátásba történő áthelyezéséről beszélünk, de akkor, képviselőtársaim, azt is tudni kell, hogy ide meg pénz kell, mert az alapellátást alkalmassá kell tenni a definitívebb ellátásra. Mert akkor persze gyógyszer is kell, hiszen nyilvánvaló, hogy az ott helyben lévő gyógyításnak helyben lesznek magasabb költségei, a megtakarítás azonban a másik oldalon majd meg fog jelenni.

Azt gondolom, hogy a kórházi ellátásokban abba kell hagyni az esélykülönbségek konzerválását. Miniszter Úr és Képviselőtársaim! Nem igaz, hogy a kapacitásszabályozás önmagában nem hordozta a területi kiegyenlítés lehetőségét. Nem mondom, hogy mindent jól csináltunk. De, miniszter úr, az ön munkaanyagában lévő három kör: a sürgősségi ellátórendszerrel megerősített OEP-finanszírozású kórház; a körön kívül elhelyezkedő, nem sürgősségi ellátóhellyel rendelkező, korlátozottan fenntartott kórházzal; és az ezekhez nem engedélyezett, ezen a körön kívül levő, de az ország perifériáján található kórházak, amelyeket nem fog befogadni az egészségbiztosító - az vajon csökkenti az esélykülönbségeket, vagy növelni fogja azokat? Azt gondolom, hogy nem a kapacitásszabályozást kell átkozni, hanem a kapacitásszabályozást kell úgy finomítani, úgy átírni, hogy abból sem területi, sem gazdasági, szociális és kulturális hátrányaink ne növekedjenek, hanem csökkenjenek.

Az egészségügyi ráfordításoknak vannak pénzügyi korlátai. Ezek a korlátok azonban kétféle módon érvényesíthetők. Az egyik, amelyet úgy hívnak, hogy a finanszírozás kemény korlátja. Ez azt jelenti, hogy megmondjuk, nincs több pénz, és világossá tesszük, hogy egy adott szolgáltatáshoz egy nyilvános rendszeren keresztül ki nem fog hozzájutni, és megmondjuk, hogy nem fog hozzájutni. Ez egy világos beszéd, de fel meri ezt vállalni ma valaki ilyen megbetegedési mutatók mellett?! És van persze az úgynevezett puha korlát. Ez pedig azt jelenti, hogy nincs elég pénz, nem akkor, nem annyit, nem azt, hanem később, kevesebbet és mást kap a beteg, mint amire szüksége lenne, de ezt persze nem fogjuk megmondani a betegnek. Mert azt gondolom, akkor erről is kellene beszélni, mert amikor csak később jut hozzá egy beteg a krónikus betegségében az ellátáshoz, a rehabilitációjához, amikor a szűrővizsgálatok elégtelensége miatt nem kerül időben felfedezésre a betegsége, és nem kapja meg hozzá a legmegfelelőbb gyógyszert, amikor a kivizsgálás - a diagnosztikai eszközpark fejlesztésének megfelezése miatt - korszerűtlen, akkor azt gondolom, hogy tényleg csak beszéd ez a reform.

 

 

(13.10)

 

Tisztelt Képviselőtársaim! A politikusnak lehet az a dolga, hogy megoldja a taktikai kérdéseket is. De lehet az a dolga is, hogy dönt a stratégiai kérdésekről, és helyes kérdéseket tesz fel a tudósoknak, hogy azok helyes választ adjanak. A helyes válaszok megadását, azt gondolom, tőlük el lehet várni.

Beszélnünk kell még arról, amiről viszonylag kevés szó esett. Meg lehet-e ezt a reformot és a gyógyítás minden lépését lépni egy olyan egészségügyi rendszerben, ahol az ellátók bére olyan alacsony, amilyen? Nem. Nem tettünk meg ezért mi se semmit, és nem tett meg ezért a mostani kormány sem, nemhogy eleget - bocsánat, miniszter úr! -: szinte semmit. Az ön előterjesztésében négy változat van. Ez a négy változat ígér a bírók béréhez hasonló fizetést, a versenyszféra béréhez hasonló fizetést, de ezekből nincs egyetlen fillér sem.

Ideje lesz visszatérnünk az eredeti gondolathoz, a közmegegyezéshez. Mi nyitottak vagyunk és tárgyalókészek.

És ha megengedik nekem, hogy egy mondattal zárjam ezt a beszédet, Rudolf Wirchow mondta: az orvoslás társadalomtudomány is, és a politika nem más, mint az orvoslás szélesebb távlatú alkalmazása.

Javaslom, ehhez tartsuk magunkat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Csákabonyi Balázs képviselő úr kért kétperces hozzászólásra lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Én azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy a szegénység baj. A betegség még nagyobb baj. Az idős kor egy állapot, azonban ha ez az állapot szegénységgel, ne adj 'isten, még betegséggel is párosul, akkor az szinte elviselhetetlen és igen-igen hátrányos helyzetet jelent.

A ma délelőtt lezajlott vita több mint három órájában nagyon sok komoly dologról esett szó, a reform egészéről, egyes területeiről, meg aztán a múltban is vájkáltunk ide-oda, megítélésem szerint teljesen fölöslegesen, azonban nagyon kevés szó esett - mondhatom azt, hogy méltánytalanul kevés szó esett - az idős korú társadalom egészségügyi problémáiról.

Miért mondom, hogy méltánytalanul? Azért, mert a lakosságban elfoglalt arányuk sokkal nagyobb jelentőségű és sokkal nagyobb súlyt képvisel annál, mint hogy ezt a problémát áttételesen kezelhetnénk. Bár kétségtelen, hogy ezek az áttételes kezelési módok, amelyek mind a miniszteri expozéban, mind az államtitkár úr felszólalásában felmerültek, részterületeket érintően megtörténtek, azonban lehet, hogy nyitott kapukat döngetek, de mégis hangsúlyozni szeretném azt és kérem az egészségügyi kormányzattól, hogy az áprilisban elfogadásra kerülő döntés kapcsán kezelje a kormányzat kiemelt fontosságú kérdésként az idős korú lakosság életminőségének javításához elengedhetetlenül szükséges egészségmegőrzési és egészségfejlesztési problémákat.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az írásban előre jelentkezett hozzászólók sorrendjében Balogh László képviselő úr következik, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Keller László képviselő úr, ugyancsak a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Méltánytalan az önkormányzatokkal szemben, hogy ha az utóbbi időben az egészségügy problémáiról esik szó, akkor az önkormányzatokat mint bűnbakokat emlegetik. Az pedig egyenesen súlyos tárgyi tévedés, ha valaki azt hiszi, hogy a kórházak problémája azzal megoldható, ha itt is - mint a társadalmi élet más területein - bekövetkezik az államosítás.

Engedjék meg, hogy az egészségügy néhány problémáját az önkormányzatok szemüvegén át láttassam önökkel. Mivel is küszködnek az önkormányzatok?

Először is azzal, hogy a kórházak finanszírozása megoszlik az Egészségbiztosítási Alap és a tulajdonos önkormányzat között, mégpedig olyan arányban, ami azt eredményezi, hogy a tulajdonos önkormányzatnak nincs ráhatása saját kórháza működőképességére vagy működésképtelenségére, holott az ellátási kötelezettség az önkormányzaté.

Másodsorban: a valamikori állami tulajdonban levő kórházak önkormányzati tulajdonná minősítése üres deklaráció a felújítási és amortizációs forrásmechanizmus nélkül. Látható, hogy lepusztulnak a kórházi ingatlanok, a műszerpark amortizálódik, ez pedig a meglevő vagyon értékvesztését jelenti, amiért a felelőst a tulajdonosi körben keresni etikátlan dolog.

Harmadsorban: ne tessenek próbálkozni az önkormányzatok igencsak csekély jogosítványainak elvonásával. Az intézmények feletti pénzügyi ellenőrzés ugyanis az önkormányzatok joga. Szereptévesztés volt tehát az OEP nagy vihart kavart beavatkozása a Csongrád megyei kórházak gazdálkodásába. Szerencsére a próbálkozás úgy pukkadt szét, mint a luftballon.

Negyedszer: nem kellene leállítani olyan programokat, amelyek valós segítséget jelentettek. Nem megy tovább ugyanis a röntgengépek, sugárterápiás készülékek és az altatógépek cseréje. Ehelyett viszont nagy ötletek fogalmazódnak meg a kórházak visszaállamosítására, holott mindenki nagyon jól tudja: nem az államosítás oldja meg a kórházak problémáját, hanem a pénz. Ugyanis nem az a probléma, hogy ki a tulajdonos, hanem az, hogy tudjuk-e biztosítani a kórházak működőképességét. A biztonságos működéshez pedig az önkormányzati vélemények szerint sokkal inkább szükségeltetne, hogy az Egészségbiztosítási Alap költségvetése legyen szektorsemleges, tartalmazza az amortizációt, ismerje el a teljesítmények valós értékét.

Kell tehát a reform. Ehhez pedig pénz kell, valamint olyan egységes egészségügyi politika, amely parlamenti ciklusokon képes átívelni.

Mi lesz a hatása a reform halogatásának?

Először is biztosan jól fognak élni a csődbiztosok.

Másodszor: jobb, ha az egészségügy országos és helyi felelősei átképzik magukat foltozóvargáknak a lyukak sikeres foltozgatása érdekében.

Harmadszor: tovább folytatódik az önkormányzatok bűnbakként való kezelése.

Negyedszer: cserélgethetjük a menedzsmenteket a kórházakban, körülbelül azzal az eredménnyel, mint a beteg magyar fociban az edzőket szokás.

Ötödször: hozhatunk egy csomó jogszabályt arról, hogy a kórházak adósságállományát aktuálisan éppen ki nyeri el. A bajt persze ez nem oldja meg.

Hatodszor: reform nélkül az egészségügyi dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsüléséből nem lesz semmi. Mert mi is a helyzet most? Ígérünk nekik 8,5 százalékos béremelést, de adni csak 5-öt ad az állam. Mire ez a kórházakba ér, nem lesz belőle semmi. Miért? Például azért, mert a finanszírozási díjtételek 1999-ről 2000-re nem változtak semmit. És ki lesz a felelős helyben? Ki fog magyarázkodni? A kórház vezetői meg az önkormányzati vezetők.

Tisztelt Ház! Az ország bármely részén végezzenek is közvélemény-kutatást, az emberek a három legfontosabb dolog közé sorolják az egészségügyet. Az egészségügy tehát közügy, országosan is, helyben is. Jó lenne, ha egyszer el tudnánk jutni oda, hogy ne arról vitatkozzunk, mi is tartozik bele, hogyan is kell kiszámítani a GDP 4,5 százalékát, amit mi, magyarok az egészségügyre fordítunk, hanem azon, hogy hogyan lehet a GDP 7-8 százalékát az egészségügyre költeni, miként azt az európai uniós országokban teszik. Az önkormányzatok ebben lennének érdekeltek. Ezért méltánytalan, ha az egészségügy problémáiért belőlük akarunk bűnbakot csinálni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az írásban előre jelentkezett képviselők sorrendjében hozzászólásra következik Keller László képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Toller László képviselő úr.

Képviselő úr!

 

(13.20)

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ha az elmúlt tíz év egészségpolitikáját értékeljük, akkor azt gondolom, hogy két szóval írható le, és ez a talpon maradás és a változás, ahogy arra már Kökény képviselőtársam is utalt. 1998 márciusában volt egy nagy jelentőségű fórum, megítélésem szerint, ahol ezzel a két szóval kíséreltük meg leírni az egészségügy-politika legfőbb célkitűzéseit.

Azt gondolom, hogy 1994-98-ban a hangsúly - figyelemmel a gazdasági körülményekre is - a talpon maradáson lehetett. A változás érdekében is tettünk lépéseket, ezek azonban nagyon korlátozottak lehettek. Megfogalmaztuk a változás elveit és azokat a korlátokat, amelyeket a változtatásnál figyelembe kell venni mindenkinek, aki arra szánja magát. Őszintén meg kell mondani, hogy konkrét cselekvési programban mértékben nem jutottunk előre.

A kormányváltást követően, azt gondolom, joggal remélhettük, hogy az értelmes változtatás kimunkálása meg fog történni. Azért tehettük ezt joggal 1998-ban, mert tulajdonképpen a harmadik olyan gazdasági évet tudhattuk magunk mögött, amikor az egyensúly és a növekedés állapota jellemezte a gazdaságot. Sajnos meg kell állapítanunk, hogy a reményünk eddig nem vált valóra, és a miniszter úr expozéját hallgatva vajmi kevés reményünk lehet arra, hogy azok az értelmes változtatások be fognak következni, amelyeket mindkét oldal szükségesnek tart.

Miért kell egyáltalán változtatni? Ezt is egyformán fogalmazzuk meg, az az érzésem, hiszen ez a cél nem lehet más, mint egy egészséges társadalom kialakítása, egy jól működő egészségügyi ellátórendszer kialakítása és egy hatékony egészségbiztosítási rendszer megteremtése; vagyis az, hogy összehangoltan működjön minden, a megelőzéstől egészen a rokkantrendszeren keresztül.

Azt is világosan kell látnunk, hogy nagyon komoly teherrel a vállunkon kell változtatni. Többen szóltak erről a mai vitában. Világszerte jellemző az egészségügyben a költségrobbanás, jelentős az elmaradás az infrastruktúrában. Nagyon sokan említették az elfogadhatatlan jövedelmi viszonyokat az egészségügy területén, és azt is, hogy az egészségügy finanszírozása hosszú évek óta alatta marad az igényeknek.

Nos, ahhoz, hogy értelmesen változtassunk, megegyezésre kell jutni. És azt gondolom, a legkardinálisabb kérdés az, hogy miben kell megegyezésre jutni, és a vitában ma ezt is nagyon sokan említették. Én úgy gondolom, hogy megegyezésre kell jutni a mértékekben: az öngondoskodás mértékében, az állami szerepvállalás mértékében, a méltányos betegellátás tartalma mértékében, a versenyelemek megjelenésében, a kockázatközösség és az új forrásbevonás mértékében. Ki kell mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy tulajdonképpen ez a valódi feladat, ezekben a kérdésekben megegyezni. Anélkül, hogy a miniszter úrral konfrontálódnék, sajnos meg kell állapítanom, hogy e tekintetben a miniszteri expozé számomra adós maradt. És bár az SZDSZ megkísérelt egy programot felvázolni, legyünk őszinték, az SZDSZ vezérszónoka is adós maradt azzal, hogy e mértékekről őszintén beszéljen, hogy mi az, amit e tekintetben gondol.

A megegyezést eddig a kormány nem tudta létrehozni sem az ellenzékkel, sem a koalíción belül, és úgy ítélem meg, hogy a kormányon belül sem. Csak néhány példát szeretnék ide hozni. 1999 februárjában készült egy vaskos anyag, amelyet például a költségvetési bizottság is megtárgyalt, amely arról beszélt, hogy több-biztosítós rendszert kell megteremteni. Az anyagban volt egy ütemterv, hogy mi szerint akar haladni a kormány. Ha aszerint haladt volna a kormány, akkor most jelenleg éppen a vitája lenne annak a törvényjavaslatnak, amelyet az megfogalmazott. 2000 februárjában kezünkben van a kormány által meg nem tárgyalt, de a minisztérium anyaga, amely azt mondja, hogy a magánfinanszírozás arányának lényeges emelkedését nem lehet várni, és a közfinanszírozás dominanciáját fenn kell tartani. Kezünkben van az az anyag is, amely a PM-ben keletkezett, amely a tb-alapok integrálódásáról beszél a központi költségvetésbe, és ismerjük a miniszterelnök úr államosító törekvéseit. Vagyis: közelít a kormány a biztosítási rendszer felszámolásához.

Nos tehát, miközben változtatást akarunk, azért világosan kell látnunk, hogy ma nem érvényesül a társadalombiztosítási alapelv, vagyis a kockázatokat fedező összes költségnek és a járulékoknak az egyensúlya ma nem biztosított. De tisztelt képviselőtársaim, ez nem jelentheti azt, hogy akkor növelni kell a direkt állami beavatkozást! Mert azt egyre inkább láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy az állam beavatkozási szándéka növekszik. Látva a kormány ez irányú szándékait, a változtatás kiinduló feltételeként megítélésem szerint rögzítenünk kell: hosszú távon érdekeltek vagyunk abban, hogy az egészségbiztosítási rendszer maradjon fenn. És ha ezt kimondjuk, akkor ennek vannak következményei is: úgy kell a változtatást végrehajtani, hogy a biztosítási elv kiteljesedjen.

Tisztelt Miniszter Úr! Nem mozoghatunk a felszínen. A változtatás megalapozásához nagyon sok mindent vizsgálnunk kell. Csak néhány elemre szeretném felhívni a figyelmet; természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy a miniszter úr is tudja mindazokat a feladatokat, amelyek előttünk állnak, de azért nem árt figyelmébe idézni.

Megítélésem szerint tehát a változtatás megalapozásához mindenképpen komolyabban kell vizsgálni a valós betegforgalmi adatokat, a betegségek területi és annak gyógyítási területi megoszlását, a polgároknak az ellátórendszer igénybevételével kapcsolatos szokásait. Vizsgálni szükséges, mely területen növelhető erőteljesebben a járóbeteg-szakellátás érdekeltsége, elemezni kellene az egyes intézmények betegellátását.

 

 

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

 

Nem kinyilatkozásokra, hanem megalapozott elemző munkára van szükség. Csak erre alapozva lehet reményünk arra, hogy sikerül kialakítanunk egy igazságos, korszerű szerkezetű ellátórendszert; az intézmények működésében egyértelművé válik a működtetési költségek taralma, a tulajdonosok szerepe; sikerül kiküszöbölni a finanszírozás hibáit, és pótcselekvésként nem kell minden problémát a kórházak vezetőire hárítani. Csak erre alapozva lehet reményünk arra, hogy a méltatlan jövedelmi viszonyokon érdemben sikerül változtatni, és tisztázhatóvá válik a magánfinanszírozás lehetséges szerepvállalása is.

Azt gondolom, hogy ha valóban elindul a kormányzat azon az úton, amelyet most a Szocialista Párt képviselői egyhangúlag javasoltak, nevezetesen, hogy keresse a közmegegyezést az ellenzékkel is, a társadalommal is, az érintettekkel, a szakszervezetekkel, a kórházak vezetőivel, a gazdasági vezetőkkel, egyedül csak akkor lehet esélyünk arra, hogy a változtatásra kerül a hangsúly a talpon maradás helyett, és ez a változtatás tudja megteremteni a hosszú távú talpon maradást.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Hegedűs Mihály képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. (Kuncze Gábor: Volt egy kétperces! - Bauer Tamás közbeszólása.) Az előbb még nem láttam a képviselő úr jelentkezését, elnézést - akkor egy kis türelmet kérek Hegedűs képviselő úrtól.

Kétperces hozzászólásra jelentkezett Bauer Tamás képviselő úr. Megadom a szót.

 

(13.30)

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Részben egy régebbi felszólalásra is szeretnék visszatérni, csak az még a tévéidőben volt, és azt az időt nem akartam elvenni. Frajna Imrének a hozzászólásában volt egy nagyon fontos megjegyzése, amikor arról beszélt, hogy senki sem találta meg azt az egymillió dolláros megoldást - valami ilyesmit mondott. Frajna Imrének ez a megjegyzése lényegében azt jelenti, hogy mindarról, ami változtatást, ami megoldást ígért a Fidesz a választási kampányában, arról lemondott, és ezt jól mutatja mindaz, ami történik. Nem véletlenül mondta Kuncze Gábor a vezérszónoklatában, hogy a problémák megoldását, a szükséges reformokat két év elteltével ettől a kormánytól már nem lehet várni. Keller László a maga beszédében Kuncze Gáborral is vitatkozott, ami teljesen rendben is van, mert hiszen a következő kormánytól kell várnunk a megoldást, valóban azoknak a pártoknak kell megvitatniuk az egészségügyi reform kérdéseit, amelyek feltehetően a következő választások után fogják majd együtt megtalálni a megoldást, én ezzel egyetértek.

Azt gondolom, hogy a magánfinanszírozás arányáról beszélni kell. Az ma is nagyon nagy, csak nem legális, hanem szürke zóna - ahogy azt Kuncze Gábor mondta - a magánfinanszírozás. Az a baj, hogy az expozéban, a fideszes felszólalásokban magáról a létezéséről sem esett egyetlen szó sem - el kell mondanom, hogy a szocialista vezérszónoklatban sem, sajnos -, holott ezzel a ténnyel szembe kell nézni, és azt kell megnézni: hogy mindazt, ami ma hálapénzként, promócióként ömlik az egészségügybe, hogyan lehet legális csatornákon, legális intézmények keretei között mozgósítani a magyar egészségügy számára. Itt kezdődik az egészségügyi reform problémájának egyáltalán a felvetése is; az a baj, hogy a kormány nemhogy a válaszig, de még a kérdésig sem jutott el, mint ezt ma itt hallottuk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Bauer Tamás a ránéző dr. Gógl Árpádnak: Ez így van, sajnos!)

 

ELNÖK: Most következik akkor Hegedűs Mihály képviselő úr, a Független Kisgazdapárt részéről.

 

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Mivel még időmilliomosok vagyunk, Bauer képviselő úrnak erre a felszólalására is szeretnék válaszolni. Ez az úgynevezett szürkefinanszírozás tényleg létezik, csak az nem igaz, hogy a paraszolvencia-problémával a kormány nem foglalkozott. (Bauer Tamás: Az expozéban!) Én úgy tudom, külön bizottság, nagy tekintélyű tudósok is foglalkoznak ezzel a gonddal. Ezzel kapcsolatban talán Petrányi professzor úr szavait idézném, aki a hetvenes években, a '72-es egészségügyi törvény megfogalmazása idején országgyűlési képviselőként tiltakozott a hálapénz megtiltása ellen. Ő nem mondta ki, hogy korrupt az egész társadalom, mint ahogy Suchman miniszter úr kimondta pár év alatt (Bauer Tamás: Nem ezt mondta!), hasonlót mondott, nem pontosan idézem. (Bauer Tamás: Korrupt a világ!) A világ, igen, de a világnak mi is része vagyunk. Azt mondta, hogy nagy csoda lenne, ha egy törvénnyel, egy rendelettel vagy egy módosítással 30 ezer szentet lehetne teremteni Magyarországon, ugyanakkor, amikor az egész országban, főleg a nagyvárosokban a borravalórendszer dívik a társadalom egész részében.

Mi mindig azt mondjuk, hogy az orvostársadalomnak ez nagy szégyene, és ezt saját maga az orvostársadalom is érzi, egy megalázó körülmény a hálapénz rendszere, de az elmúlt 40 évben ez beépült a rendszer fenntartásába. Nagyon nehéz megkövetelni azoktól az orvosoktól, fiatal és idősebb orvosoktól, akiknek 30-40-50-60 ezer forintos bruttó fizetésük van. Ugyanakkor a mi társadalmunkban, ahogy az a munkaanyagban is előterjesztésre került, látható, hogy a hasonló képzettségű emberek között óriási különbségek vannak a jövedelmek tekintetében. Most nem beszélek a versenyzónáról, a piaci zónáról, ott egyértelmű a különbség, de egy orvos 35-45 ezer forintos, egy kezdő bíró pedig 160 ezer forint feletti fizetéssel kezd. Valahol ezt az egész rendszert láthatóvá kell tenni.

Turi-Kovács képviselőtársam erről beszélt, tehát a kormánypárti frakciók részéről nem maradt ki ennek a megvilágítása. Az egész orvostársadalom is rendkívül fontosnak tartja ezt a kérdést; és bár arról lehetne beszélni, hogy a jól megfizetett egészségügyi dolgozók közül ki az az etikátlan, aki kikényszeríti magának a hálapénzt, bár ott tartanánk már, hogy számon lehetne ezt kérni ezektől az emberektől!

Visszatérve az eredeti felszólalásomra:

Sok minden kimaradt még ebből az óriási anyagból, mert az egészségügyről hetekig-hónapokig lehetne vitatkozni, de végre egy nagyon kellemes színfoltot lehetett találni a munkaanyagban a házi ápolásról. Most nem az otthoni szakápolásról, hanem a házi ápolás megteremtéséről beszélek, mert főleg a falvakban, városokban két, egymástól teljesen elkülönült rendszer volt: volt a háziorvos a házi ápolónővel, és voltak az úgynevezett szociális gondozónők, akik megmosták a rászorult, egyedül élő beteg haját, ha kellett, bevásároltak, mostak rá. Ezt a rendszert a jelen elképzelések szerint egy orvosi vezetéssel együtt lehetne működtetni, ahol a házi ápolónőnek csak a szakmai munka, tehát az infúzió esetleges bekötése, felügyelete, a gyógyszerezés lenne a feladata, míg a szociális gondozónő csinálná az eddigi munkáját, de az orvos és a szociális gondozóintézet által közösen kijelölt betegeknél. Ennek a megteremtése egy akkora igény kielégítését jelentené... - és ennek a beindulása a hatásfok több száz százalékkal való javítását jelentené.

Azokról a dolgokról szeretnék még néhány gondolatot mondani, amelyek a munkaprogramból kimaradtak, vagy nem kaptak teljes súlyt benne, nem olyat, mint ahogy én elképzeltem. Itt a közegészségügy, a népegészségügy állapotáról szeretnék néhány szót mondani.

Amikor az egészségügyi rendszer fejlesztéséről gondolkodunk, beszélünk, tervezünk, akkor a népegészségügyi, népesedéspolitikai célokból kell kiindulni. A közvetlen népegészségügyi, népesedéspolitikai prioritások, célok indikátorokkal mérhető, követhető célkitűzést jelentenek. Ebben az összefüggésben alárendeltebb szerepet játszanak a korábbi évtizedekből ismert közvetett célok és az úgynevezett mennyiségi mutatók: ilyen az ágyszám, a létszám, a teljesítménymutató. Ezért fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ezeket a célkitűzéseket két kormányhatározat: a távlati népesedéspolitika alapelveiről és a hosszú távú egészségpolitikai alapelvekről szóló már '94-ben megfogalmazta. Ez a két kormányhatározat, azt hiszem, ma is modern, betartandó feladatokat tartalmaz, amelyekről megfeledkezni nem szabad.

Ha az Egészségügyi Minisztérium fejlesztési programjának célkitűzéseit az előzőekben ismertetett szempontok alapján olvassuk, akkor az a hiányérzetünk támad, hogy gyakorlatilag sem a népesedéspolitika, sem a népegészségügy céljaira nem építenek ezek az elképzelések, holott a praxisprivatizációval egyidejűleg felmerült már a dotált, racionális gyógyszerfelhasználás programja, ami a közvetlen népegészségügyi célokból levezethető, megvalósítható, követhető.

Az előzőekben idézett kormányhatározatokban található népesedéspolitikai, népegészségügyi prioritások, célok kijelölése többéves adatfelvételi, elemző-kutató munkán alapszik. A modern egészségügyi rendszerek vezetési, szabályozási, informatikai háttere csak ilyen alapossággal építhető fel.

A dolgozatban található várható igények, morbiditási, mortalitási viszonyok sem módszertanilag, sem tartalmilag nem alapozzák meg az egészségügy reformját. Ebből a szempontból például figyelmet érdemlő a költségvetésben már megtalálható úgynevezett egészségállapot-követő chipkártya vagy az ettől sajnos függetlenül kezelt gyógyszermágneskártya.

 

(13.40)

 

Egy másik fejezetben különös tömörítése szerepel több elképzelésnek az ellátásszervezés fejezetben, amely oldja az egységes társadalombiztosítás monopolisztikus helyzetét. Ettől azért az ember sokszor óvatos lesz, és arra gondol, hogy ezt a monopolisztikus helyzetet Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban feloldották, és ennek a következménye egy visszafordíthatatlan, súlyos kudarc lett ezekben az országokban. Én csak felhívnám a figyelmet arra, hogy tanulni kell az előzőekben, más országokban elkövetett hibákból. A társadalombiztosítás a társadalmi kockázatközösséget, szolidaritást fenntartó és érvényesítő intézmény. A társadalom önmaga a kockázatviselő. A társadalombiztosítás megerősítése, működésének javítása, átlátható felügyeletének megoldása egy folyamatos és nagyon sürgős, állandó feladatot jelent.

Ugyan ebben a dokumentumban nem szerepel, de az egészségügy fejlesztése szempontjából nagyon fontos fejleménynek tartom, hogy amikor az államháztartás pénzügyi rendszerének továbbfejlesztési programját tanulmányoztuk, felmerült a társadalombiztosítás költségvetésének ismételt beépítése a központi költségvetésbe. Ez a javaslat talán ügyviteli eljárási egyszerűsítésnek megfelelhet, fel lehet így fogni, azonban felléphet itt egy igen nagy veszély, ahogy már korábban tapasztaltuk, hogy más jellegű, a költségvetést kiegyensúlyozó szerepet is kaphatnak ily módon a tb-alapok, ha elég finoman fogalmaztam. Tehát óvatosan kell hozzányúlnunk a tb-alapok kezeléséhez.

Köszönöm a türelmüket. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Későn nyomtam meg... Bauer képviselő úr hozzászólására szerettem volna reagálni, a hálapénz a kedvenc témája, mindig visszatér erre.

Úgy gondolom, hogy egyféle módon lehetne ezt a kérdést megoldani, mert alapvetően nem gazdasági, hanem morális problémáról van szó, azért ezt soha ne felejtsük el, úgy, ha a co-payment bevezetésre kerülne, de nem hiszem, hogy van ebben a Házban olyan politikai párt, amely felvállalná ezt, figyelembe véve a magyar lakosságnak a korösszetételét, és ezért vannak aggályaink. És akkor itt utalnék Kuncze frakcióvezető úr hozzászólására, a több-biztosítós modellel kapcsolatban. Hisz ez azt a veszélyt hordaná magában, és nagyon örülünk, hogy a kormányzat végképp letett erről az elképzeléséről, hogy miután egy nagyon jelentős réteg már nem befizetője a szolgáltatásoknak, azok egyszerűen kiesnének ebből a rendszerből, ez a veszélye ennek a bevezetésnek. Mindazoknak, akik ezt szorgalmazzák, figyelmébe ajánlom, hogy a lengyelországi ezzel kapcsolatos történéseket tanulmányozzák. Kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaim is ott voltak, amikor a lengyel egészségügyi bizottság vendégeként tanulmányozhattuk, és ékes példáját kaptuk annak, hogy mennyivel drágábban működik az egész rendszer, és milyen gondokat okozott az egészségügyi ellátásnak.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Mielőtt folytatnánk a vitát, ismertetem a még rendelkezésre álló időkereteket: Fidesz 28 perc, Szocialista Párt 3 perc 24 másodperc, Kisgazdapárt 5 perc 25 másodperc, Szabad Demokraták Szövetsége 10 perc 52 másodperc, Magyar Demokrata Fórum 9 perc, MIÉP 14 perc 37 másodperc.

Kétperces hozzászólásra jelentkezett Bauer Tamás képviselő úr, Szabad Demokraták Szövetsége.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Csak annyit szeretnék tisztázni, hogy nem a kedvenc témám, Csáky úr, hanem egy ténye a magyar egészségügynek, amiről a miniszter úr a 40 perces expozéjában egy szót sem szólt; morális és gazdasági kérdés, hiszen ebből is élnek az orvosok, kezelni kell, foglalkozni kell vele, megoldást kell találni.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, Szabad Demokraták Szövetsége.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedvem szerint megvárnám a miniszter urat, hiszen elsősorban neki akarom címezni azt, amit mondani akarok. (Közbeszólások az MSZP soraiban: Rögtön jön! Addig öt perc szünet! Technikai szünet! - Selmeczi Gabriella: Hadd menjen már ki! - Dr. Horváth Zsolt: Reggel 9 óta tart a vita!)

 

ELNÖK: Az előbb még itt volt az ülésteremben. Hadd javasoljam a képviselő asszonynak, hogy valóban akkor két perc szünet erejéig várjon egy kicsit, amíg a miniszter úr visszaérkezik. Egy kis türelmet kérnék, gondolom, ez senkinek nem okoz problémát, két perccel tovább tart a vita, feltételezem, hogy a miniszter úr rövidesen visszatér az ülésterembe. Addig egy kis türelmet kérnék szépen. (Rövid szünet.)

Képviselő asszony, öné a szó. Még két perc sem telt el, úgyhogy remélem, méltányolja a miniszter úr gyorsaságát. (Derültség.)

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban azért tartottam fontosnak, hogy a miniszter úr jelen legyen, mert annyira az ő beszédéhez kapcsolódva szeretném megfogalmazni a véleményemet.

Az előbb már azzal kezdtem, hogy én egy nagyon komoly aránytévesztést éreztem a beszédében akkor, amikor részletekről beszélt; őszintén szólva azt reméltem, hogy a beszéde abból a munkaanyagból fog kiindulni, amelyet az egészségügyi rendszer továbbfejlesztésének programja címen éppen a közeli napokban megkaptunk mi, képviselők.

Ez az anyag valóban a fontos kérdésekkel kezd foglalkozni. Abból, hogy nem ilyen szerkezetű és nem ilyen üzenet értékű volt a miniszter úr beszéde, arra kell következtetnem, hogy ez nagyon munkaanyag, annyira az, hogy talán még a miniszter úr sem tudta magáévá tenni, nem tud azonosulni vele, pedig szerintem egy ilyen parlamenti vitanapon tényleg arra lenne szükség, hogy az alapvető kérdéseket vitassuk meg, ne azokat a mütyür részletkérdéseket, amelyek önmagukban, külön-külön természetesen fontosak, például, hogy hogyan szorítjuk vissza a dohányzást, vagy hogy mi történik ebben az országban a védőnőkkel, de egy ilyen vitanapnak a koncepcionális nagy kérdésekről kellene szólnia. Ezek a koncepcionális nagy kérdések pedig, még egyszer ismétlem, Kuncze Gábor beszédében kerültek elő, az ellátórendszer reformjának a kérdése formájában, illetve a finanszírozási rendszer reformja formájában.

A miniszter úr beszélt finanszírozási kérdésekről, elemekről. Említette az amortizációt például, hogy fontos megoldani az amortizáció beépítését; mindannyian izgatottan várjuk, hogy milyen megoldási javaslattal fog előállni a tárca. Amiről beszélt, amire utalt, az pusztán annyi volt, amit végigéltünk és végigvitattunk a tavalyi társadalombiztosítási költségvetési vitában, hogy tudniillik azt az amúgy is nagyon szűkös kasszát még a fejlesztésre fordítható pénzkeret számára is kinyitotta, anélkül, hogy a kassza összegét megnövelné.

 

(13.50)

 

De ennél lényegesen nagyobb problémám és izgalmam, hogy amikor pluszforrásokat követel a miniszter úr, anélkül, hogy az egész szolgáltató rendszer érdemi és lényegi reformlépései láthatóak lennének, akkor - esetleg feltéve, de meg nem engedve, hogy megkapja ezeket a pluszforrásokat - ezek szépen belefolynak a mai rosszul működő rendszerbe, és elvesznek anélkül, hogy hatékonyan hasznosulnának.

Közös kiindulási pontunk lehet az, hogy az egészségügyi rendszer jelenleg nagyon erősen forráshiányos. Ennek nagyon sok oka van, az a munkaanyag, amire hivatkozom, elég rendesen részletezi ezeket a ténykörülményeket, rámutatva, hogy a GDP 4,6 százaléka fordítódik egészségügyre, ami fele akkora, mint amennyit fejlettebb, sokkal nagyobb kasszával rendelkező országok a maguk pénztárcájából egészségügyre tudnak fordítani.

Miniszter úr beszélt a bérkérdésről, arról, mennyire tarthatatlanul alacsony a bérszínvonal az egészségügyben. Tény, hogy az átlagbér tarthatatlanul alacsony, de egy szót sem beszélt miniszter úr arról, hogy az orvostársadalom milyen erőteljesen, milyen intenzíven differenciált belül, egy szót sem szólt a hálapénzről - amit pár perccel ezelőtt Bauer Tamás kifogásolt -, arról, hogy az az 55 ezer forint bruttó átlagbér, amit az adatok tartalmaznak, az rendkívüli módon eltér, attól függően, hogy az átlagbér hálapénzes vagy hálapénz nélküli szakmában realizálódik. Súlyos hiba ezekről a kérdésekről úgy beszélni és úgy gondolkodni, hogy a hálapénzt szóba se hozzuk, nem is gondolkodunk róla.

Lehet, hogy nem fogalmazok pontosan, de mindannyian emlékszünk rá, hogy mindjárt az egyik első intézkedéseként a miniszter úr létrehozott egy bizottságot, amelynek az lett volna a dolga, hogy gondolja végig a helyzetet, elemezze a hálapénz teremtette körülményeket, és fogalmazzon meg valamilyen javaslatot a kérdés kezelésére. Azóta nem hallottunk róla, hogy ez a bizottság milyen munkát végzett, hova jutott, és mi az, ami javaslat formájában megfogalmazható.

Az ellátórendszer reformja során tekintettel kellene lenni egy csomó sajátosságra, ami az egészségügy specialitását jelenti. Arra, hogy itt nem lehet egyszerűen piaci viszonyokat követelni, nem lehet a magánosításról úgy gondolkodni, mint az élet sok más területén, mert ez egy nagyon speciális piac. A specialitása pedig alapvetően abból fakad, hogy a vevő meg az eladó nem kétoldalúan áll szemben egymással, ahogy az élet legtöbb területén a piacon, hanem van egy nagyon fontos harmadik szereplő is, a finanszírozó - az OEP -, és amit a vevő fizet, az áttételesen jelenik meg egy közös kasszában, és az OEP intézi a finanszírozást.

Kérdés, hogy fenntartható-e ez a monopolisztikus finanszírozási rendszer oly módon, hogy érdemben változzon ezeknek a pénzeknek a hasznosulása. Ebből a szempontból a legfontosabb kérdést nem érintette miniszter úr, hogy tudniillik ezeket a szolgáltatásokat hogyan tudja ellenőrizni ez a monopolisztikus pénztár, vagy hogy a szolgáltatások ellenőrzésének nem lenne-e hatékonyabb megoldási módja, ha ezt a monopóliumot ezen a ponton megpróbálnánk megszüntetni. Ezek alapvető kérdések, miniszter úr, és őszintén reméltem, hogy ezekről a nagy kérdésekről fogunk egy kicsit őszintébben beszélni ezen a parlamenti vitanapon.

Természetesen nem foglalkozott azzal a problémával sem a miniszter úr - ami igen kényes kérdés az egészségügyben -, hogy ennek a társadalomnak van egy mélyen gyökerező, máig meglehetősen feudális szerkezete, hogy különböző orvoscsoportok között rendkívüli érdekellentétek vannak a reformhoz való viszonyban, és hogy ezek között kellene valahogy az egészségügyi kormányzatnak egy olyan koncepciót letenni, amit részben az orvostársadalom, részben pedig - amiről szintén nem esik elég szó - az egészségügyben dolgozó szakdolgozók is el tudnak fogadni, akik sokszorosan hátrányos helyzetben vannak ebben a rendszerben.

Mindent egybevéve, ennek a mai napnak az volt a címe, hogy "Reform vagy retorika?". Úgy érzem, a mai nap ragyogóan bizonyította, hogy ez a kérdés így a kormány, a tárca számára sajnos nem vagylagos. Ami ma történt, az igazából arra példa, hogy reform helyett retorikát hallunk. Ez történt ma is.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Toller László képviselő úrnak, akinek szűk három és fél perc áll rendelkezésére.

 

DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Részben a tévében, részben helyben tudtam figyelemmel kísérni a vitát. Ismerve az előkészítő anyagokat is, számomra megdöbbentő volt, hogy olyan rendszerekkel nem foglalkozik az anyag - s itt hiányolom a rendszerszemléletet -, amelyek a magyar egészségügyi ellátás legnagyobb volumenét adják, ez pedig az egyetemi városokban lévő klinikai rendszer és az ezekben a városokban meglévő más egészségügyi intézményrendszer összefüggései.

Amikor rendszerszemléletről beszélünk, két dolgot látnunk kell. Az egyik az, hogy bár ebben a rendszerben a finanszírozás kezd monokulturálissá válni, viszont a tulajdoni viszonyok igen elaprózottak, szétszórtak, és helyenként még a feudumok jeleit is mutatják. Ez az egyetemi és a nagyvárosokra alapvetően jellemző probléma.

Ezért a kevés időm mellett már csak azt szeretném, ha miniszter úr magáévá tenné azt a pozitív kezdeményezést - nemcsak verbálisan, mert ezt Pécsett már megtette, hanem tartalmában is -, amit Pécsett megpróbáltunk. Eszerint el kellene gondolkodni azon, hogy a funkcionális integrációnak milyen lehetőségei vannak az egészségügy rendszerében, egyelőre függetlenül a különböző tulajdonviszonyoktól - a települési önkormányzat, a megyei önkormányzat és a magyar állam mint az egyetem tulajdonosa összefüggéseiben. A másik oldalról pedig jó lenne elgondolkodni azon, hogy azt a hatalmas vagyonmennyiséget, amit az egészségügy és az intézményrendszer működtet, hogyan lehetne egészséges rendszerré fejleszteni, hiszen az üzemeltetés egyik legdrágább kérdése és annak a hatalmas vagyonnak - ingatlan-, gép-, műszervagyonnak - a működtetése, amellyel a rendszer igazából nem törődik. Az eseti pályáztatások, a különböző kiemelt célok tíz éve történő folyamatos megfogalmazása a tűzoltásra elegendő, de a minőségi fejlesztésre semmiképp sem.

Azt szeretném kérni a miniszter úrtól, hogy legalább azokat a meglévő koncepciókat, amelyek például Pécsett rendelkezésre állnak és eljuttattuk a miniszter úrhoz, fogadja úgy a kormányzat, hogy hajlandók vagyunk egy kísérlet részeseivé válni. Az egészségügy valamennyi szereplője Pécsett és Baranyában egyetért abban, hogy az együttműködés és a funkcionális integráció elemi kényszer és elemi lehetősége ennek a rendszernek. A többit majd mi összerakjuk együtt a tárca képviselőivel, de teljesen természetesen csak akkor és abban az esetben, ha az igen szakszerűen előkészített anyagokkal kapcsolatban esetleg egy-egy vazallus vagy olyan beosztott, aki nem igazán érti a rendszert, nem azt a visszajelzést adja, hogy mit akarnak a Tollerék, mit akarnak a Bejéék, vagy nem azt a választ adja, hogy elegünk van a pécs-baranyai lobbiból.

 

(14.00)

 

Szerintem ez ennél súlyosabb és fontosabb kérdés, mint hogy ilyen primitív módon válaszoljunk a szakmai kérdésekre. Sajnos ilyennel találkoztam, miniszter úr. Kérem azt, hogy álljon az élére annak a mozgalomnak, amely egy jó lehetőséget rejt magában. Ebben a szereplők készek együttműködni, a kritikai elemzéseket meg úgyis majd menet közben elvégezzük. Szerintem jelen esetben nem tartalmi kérdésekről van szó. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Tehát kérem azt, hogy lelkesedjünk együtt, de a kritikát jobban tűrjük.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: A Magyar Szocialista Párt az időkeretét ezzel felhasználta. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni. (Senki sem jelentkezik.) Nem jelentkezett senki sem.

Ebben az esetben megadom a szót Gógl Árpád egészségügyi miniszter úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.

 

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Talán azért jöttem fel a szónoki emelvényre, mert Béki Gabriella hiányolta, hogy túl részletező volt a 40 perc, és ennek ellenére hiányos, talán megkísérlem pótolni, ami még pótolható. Úgy gondolom, hogy kellő időt biztosított a Fidesz idejéből is a frakció, és a zárszónak is van egy adott ideje.

A tételes hozzászólásokból csak annyit említenék, ami az összegezést árnyaltabbá teszi. Örülök a Mefisztó-idézetnek, mert hitet építeni előre kétségtelenül szavakból lehet. Mi szeretnénk is hitet építeni, és szeretnénk is megtartani a betegek és az egészségügyben dolgozók hitét is. Amíg ez a Goethe-idézet pontos volt, addig a Magyar Orvosi Kamara elnökének tulajdonított minősítés sem tévedésen alapul, mert ez a HVG-ben ugyan megjelent valamelyik orvosi egyesület vezetőjétől, de nem a köztestületi kamarától. A hatékony együttműködés kétségtelenül szükséges.

A kisgazdapárti vezérszónokok által elmondottakból kettőt emelnék ki, amire reflektálni kell. Az egyik a kapacitásátalakítás és a kérdéses kórházak lehetőségei. Kérem, 50-70 ezer lakos alá nem lehet tervezni érdemi sürgősségi ellátóhelyet. A paraszolvencia, amelyre Turi-Kovács úr kitért, idegen test. Ezért is hoztuk létre azt a bizottságot. Utalnék itt Bauer képviselő úr és Béki Gabriella hozzászólására is, hogy a rövidített anyag a Magyar Orvosban megtalálható. Kétségtelen, hogy ennél jobban nem publikáltuk, de el fogom juttatni az SZDSZ képviselőinek a részletező anyagot is, hogy lássák, hogy milyen módon szeretnénk beépíteni. Egyébként egy kiegyensúlyozott fejlesztés nem jelent konzerválást, ahogy Turi-Kovács úr felvezette, mert ha semmi nem változik, sem a szereplők, sem az ellátók, sem a szerkezet, akkor konzerválnánk azt, ami van. Ezt semmiképpen nem szeretnénk.

Azt gondolom, Kuncze Gábor képviselő úrnak abban teljesen igaza van, hogy a többletforrás és a finanszírozható struktúra a kérdésünk. Azt hiszem, abban viszont alapvetően téved, hogy a keresleti oldal reformja a biztosítási reformmal összekapcsolható. Ez az alapvető hibája már hosszú idő óta az egyik reformelképzelésnek, mert az egészségügyi kereslet sajátossága részben egy spontán megjelenő kereslet, részben egy szűréssel feltárt keresletről szól, és ennek a feloldása az, amire egy ellátórendszert kell szervezni.

Dávid Ibolya számomra kiemelkedő megközelítésű beszéde a megelőzés, az alapellátás hangsúlyozása, az anyagi megbecsülés; és ami az ő beszédében először kapott nagyobb hangsúlyt, a harmadik eleme a programunknak: az egészségfejlesztés, a megelőzés kérdésköre. A hozzászólók döntő többsége az ellátórendszerrel foglalkozott, és nem azzal a kitüntetett új elemmel, amit egészségfejlesztésnek hívunk.

Azt gondolom, hogy Frajna Imre kitűnően bemutatta azt a tisztázó utat, azt az erőfeszítést, amelynek már eredményei is láthatók, hogy egy tisztázott befizetés és egy járulékkal való, jó gazda módjára való gazdálkodás az, ami az egészségpénztár dolga, hiszen neki kell a legjobb vásárlónak lennie. Azt gondolom, hogy másfél év után eredményt látni egészségfejlesztési programtól, ami ráadásul nem is létező, nem lenne jó, és ezért erre nem is szeretnék reflektálni.

Ékes képviselő úrnak teljesen igaza van: nemcsak egy rendszert kell felépítenünk, hanem a torzulásokat is korrigálnunk kell. Ezek a torzulások a nagyon helytelenül megválasztott módszerekkel, amelyekre a bevezető előadásomban utaltam, megtörténtek.

Az egészségfejlesztés, amit Deutsch Tamás minisztertársam elmondott a drogkérdésben, azt gondolom, hogy példaadó modellje lehet egy gond megközelítésének és feloldásának.

Kérem, nem részletezve, de szeretném összegezni, hogy világos legyen, hogy mit gondolunk reformon, és milyen retorikával akarunk ehhez híveket szerezni. Való igaz, hogy a döntéshozónak nem minden szereplője érzi még úgy át ennek a szükségességét, biztosítandó eszközrendszerét, mint ahogy magunk tesszük.

A célban nem volt vita közöttünk. A jelenlévők mindannyian elfogadták, hogy az egészség érték, és ezt célként kitűzni szabad. Talán a magyar valóságból kell kiindulni. Itt van egyszer egy betegérdek, azt gondolom, hogy ez a kitüntetett. Ilyen szempontból a három elemből az egészségügyi ellátás eleme azért kap nagyobb hangsúlyt, mert a beteget nem érdekli más, mint az, hogy hozzáférhető és számára biztonságos ellátást nyújtó rendszer működjék. Az egészségpolitikust nyilván az érdekli, hogy egy finanszírozható, ezt kiszolgáló rendszer legyen.

Emellett az is igaz, ami itt elhangzott, hogy ez az ország fogyó népességű, idősödő, nagyon beteg ország, és emellett nem is gazdag. Ha ezt a rendszert és ezt a célt tűztük ki, akkor az egészségpolitikusoknak, a kormánynak van egy kötött lehetősége, mert az alkotmány a rendszert és annak a működtetését, finanszírozását kormányzati feladattá teszi.

Maga a rendszer háromelemű, és ebből csak egy az ellátórendszer, a másik az egészségfejlesztés kérdésköre, ami kitüntetett, és olyan új elem, amely a terheket csökkenti, de az eredménye csak évtizedek múlva lesz látható. Van egy közegészségügyi eleme, amit ugyan a bevezetőmben említettem, és az európai uniós csatlakozás kapcsán hangsúlyt is kap, kitüntetett elem. Magának a rendszernek két része van mindenképpen. Egyrészt van egy ellátásszerkezeti eleme. Itt kétségtelenül az üzemgazdasági működés, az üzemszerű szervezés az, aminek meg kell valósulnia, hogy minden tisztázott legyen, és talán a végtermék esetén a számla is megjelenjen.

 

(14.10)

 

De van egy szakmai része, ami legalább ilyen fontos, ez a döntési rendszer, amelynek csak döntéselméleti felépítésűnek szabad lennie, s ezt a szakma fogja tudni biztosítani.

Magának az ellátórendszernek két eleme van, és én azt gondolom, hogy a programanyagunk, a tervezeteink és az eddigi retorikánk is világosan elmondta, hogy ennek van egy tervezett része, ami jól irányítható, a privatizált alapellátásra épül, és járóbeteg- vagy fekvőbeteg-konzultációban tudja feloldani a gondokat. És van egy sürgősségi rendszer, ami biztonságot ad mindenkinek, amely kapcsolódik ugyan az előbb említett járóbeteg- és fekvőbetegrendszerhez, de a beteg útvonala sokkal kötöttebb, időben is, térben is kötöttebb. Idetartozik az a térkép, ami Vojnik Máriánál térképpé módosult: a három kör. Az államnak biztosítania kell a nem halasztható, nem tervezhető rendszert és a kapcsolódó intézményeket. Valóban van egy második kör, amelyik már csak a tervezhető rendszerben kap szerepet, de a harmadik rendszer, amelyik kívül esik, ez nem az ország perifériáját jelenti, hanem az ellátórendszernek egy olyan elemét, ami kívül kerül a kötelező ellátó állami felelősségű rendszeren.

Finanszírozásban, azt gondolom világossá kell tenni, hogy az elsődleges pénzelosztásban, a költségvetés szférájában a bővítés el kell hogy érje az Európában megszokott nagyságrendet. A vállalati, vállalkozási jövedelemtulajdonosoknál megjelenítettük a baleset-biztosítási lehetőséget, jó kidolgozottsággal, mint forrásbevonási lehetőséget. Az egyéni jövedelemtulajdonosoknál azt gondoljuk, hogy jelen pillanatban is nagyobb a teher, mint amennyi megengedett, viszont a többletjövedelemmel rendelkezők számára a kiegészítő biztosításokat meg kell teremteni.

Az ellenőrzés is felvetődött mint egy kitüntetett és nagyon fontos elem. Teljesen egyetértünk ezzel, de a mi megítélésünk szerint a szakmai döntéselméleti, szakmai szerkezeti döntéseket igenis a szakmához kell rendelni, ezért hoztuk létre azt a 35 szakágat, amely a döntéseket uralni tudja, és a szakmai ellenérzést a Magyar Orvosi Kamarához továbbra is rendelni tartjuk szükségesnek, hiszen az etikai, szakmai, fegyelmi jogkörig való ellenőrzés a szakma dolga. A törvényi-rendeleti ellenőrzés köre a tisztiorvosi szolgálat feladata. Azt gondoljuk, hogy azt új, a mi parlamentünk által meghozott tisztiorvosi törvény erre lehetőséget, biztosítékot ad, és minden szervezeti, technikai, személyi feltétel biztosított a tisztiorvosi szolgálatnál.

Van az ellenőrzésnek egy harmadik eleme, amely ellen nagyon sokan berzenkednek; az előírásokat nem mindig kedvelik. Erre utalás is történt a szűrővizsgálatok, betegellenőrzések kapcsán. Az OEP mint finanszírozó, mint megrendelő, amikor utalványozásról van szó, igenis pénzügyi okokból is jogosan ellenőriz. Úgy gondolom, hogy egy olyan rendszer, amely a reális, tényleges gondok és azok belső arányainak megfelelően épül fel, biztosíthatja még szűk források mellett is viszonylag jó megelégedéssel a működést. Úgy gondolom, hogy a technikai, személyi feltételek, a struktúraátalakítás feltételei költségigényesek. Ezt a költséget, ezt a többletköltséget kell biztosítani, és az is igaz, hogy csak aktív, együttműködő résztvevőkkel lehet ezt biztosítani.

Teljesen egyetértek a hozzászólók mindegyikével, akik a magyar egészségügy legkritikusabb pontjának a bérezés kérdését tartják. Úgy gondolom, hogy a bérezés kérdésének megoldásához az első lépéseket a 2001. évi költségvetésben meg kell tennünk.

Én köszönöm az aktivitásukat, köszönöm mindazon hozzászólásokat, javaslatokat, ajánlásokat, amelyek előremutatóak. A kritikákat is szívesen vettük, mert a kritikából is tanulni fogunk. A "reform vagy retorika?" kérdésére azt gondolom, hogy a reform, az átalakítás egy jó célmodell felé elindult, de ezt jó retorikával el is kell adni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A politikai vitát lezárom. Áttérünk a következő napirend tárgyalására. Soron következik a munkanélküli-ellátások körének felülvizsgálatáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. A foglalkoztatási bizottság önálló indítványát H/2246. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig H/2246/4. számon kapták kézhez.

Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, kívánnak-e előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánnak előadót állítani.

Az előterjesztéshez egyetlen módosító javaslat érkezett, ennek következtében ennek a vitáját folytatjuk le. Megnyitom ezt a vitaszakaszt. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Írásban előzetesen senki sem jelentkezett. Kérdezem, hogy most itt kíván-e valaki felszólalni. Igen. Megadom a szót Filló Pál képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

 




Felszólalások:   1   2-79   79-81      Ülésnap adatai