Készült: 2024.03.29.16:39:32 Dinamikus lap

Képviselő által benyújtott indítványok 2018-2022


Paraméterek:
Képviselő: Dr. Lukács László György

Önálló indítványok
Iromány Cím Benyújtók Benyújtva
S/18310 Ajánlóív a 2022. évi köztársaságielnök-választáshoz (Róna Péter Zsolt) Ungár Péter (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Gyurcsány Ferenc (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Tordai Bence (Párbeszéd), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Varga Zoltán (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK), Dr. Bősz Anett (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Varga László (MSZP), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Rig Lajos (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Dudás Róbert (Jobbik) és 10 képviselőtársuk. 2022.03.01
H/18295 Az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió elítéléséről Arató Gergely (DK), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Schmuck Erzsébet (LMP), Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.02.25
K/17533 Mit tesz a Kormány, hogy megvédje a Tisza-tó élővilágát a rongyrázóktól? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.11.11
I/17444 Hány szemkilövetőt rehabilitált az Orbán-kormány? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.11.03
K/16535 Mi lesz a Szolnok megyei kórházak sorsa? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.06.10
K/16364 Mit lehet tudni a magyar űrkatonák képzéséről, az oktatott tananyagról, az elméleti és a gyakorlati oktatás arányáról? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.05.25
K/16363 Kíván-e a kormányzat a jövőben az eddig uralkodó szemléleten változtatni: az egészségügyi rendszer hiányosságainak elkendőzése helyett azok megoldására, továbbá a ma még perek útján megismerhető adatok transzparenssé tételére, az adatelemzésen nyugvó döntéshozatalra, az igényfelmérésre és a szakmai szervezetekkel való együttműködésre a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fektetni a magyar emberek egészsége érdekében? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.05.25
T/16318 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvénynek a rabszolgatörvénnyel összefüggésben megállapított alkotmányellenesség megszüntetése miatt szükséges módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Bősz Anett (DK), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dudás Róbert (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Kálló Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP) és 14 képviselőtársuk. 2021.05.21
H/16315 Magyarországnak az Európai Ügyészséghez való csatlakozásáról Balczó Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) 2021.05.20
K/16307 Hány lélegeztetőgép állt üzembe a Celitron által összeszerelt gépekből és ezek áráról mit lehet tudni? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.05.19
K/16113 Mi az oka az egyre gyakoribb személy elleni erőszakos bűncselekményeknek a Nagykunságban, illetve a Tisza-tónál? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.04.30
K/16099 Melyek a legfrissebb információk, amelyek a gyermekáldás előtt álló párokat, a várandós kismamákat és a szoptatós anyukákat érintik? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.04.29
A/15774 Mit gondol erről, Miniszter úr? Dr. Lukács László György (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik) 2021.04.07
K/15644 Mikorra valósulhat meg a berekfürdői 1,5 milliárd forint értékű egészség-turisztikai fejlesztés? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.03.26
K/15643 Milyen típusú nehézségei vannak a honvédeknek a koronavírussal kapcsolatos feladatok ellátása során, hogyan kíván ezeken a kormányzat segíteni? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.03.26
K/15573 A 2021-es bírságokról Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.03.22
K/15572 Az új egészségügyi jogviszonyról szóló munkaszerződésről Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.03.22
K/15571 Milyen adatok állnak rendelkezésre a koronavírus elleni oltás mellékhatásairól? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.03.22
K/15570 Van -e elegendő állománya a rendőrségnek a hatósági házi karanténok ellenőrzésére? Mennyire sikeres a "Házi Karantén" nevű mobil alkalmazás? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.03.22
V/15298 A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Demeter Márta (LMP), Csárdi Antal (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Ungár Péter (LMP), Stummer János (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Varju László (DK), Bősz Anett (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Varga Zoltán (DK), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 3 képviselőtársuk. 2021.03.04
A/15247 Most akkor mi is az igazság? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.03.01
T/15160 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosításáról Jakab Péter (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.02.22
A/15034 Mit gondol erről, Miniszter úr? Dr. Lukács László György (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik) 2021.02.15
H/14965 A kötelező szűrővizsgálatokkal kapcsolatos szabályok módosításáról Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik) 2021.02.10
I/14952 3500 magyarázat Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.02.10
K/14754 Volt-e hatással hazánkban az öngyilkosságok alakulására a koronavírus- járvány? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.01.27
H/14728 A koronavírus-járvány kormányzati kezelésének hibáit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Varju László (DK), Mesterházy Attila (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) és 12 képviselőtársuk. 2021.01.25
H/14723 Az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett kínai koronavírus vakcina beszerzésével és engedélyezésével kapcsolatos kormányzati tevékenységet feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Varju László (DK), Bősz Anett (DK), Arató Gergely (DK), Varga Zoltán (DK), Hajdu László (DK), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) és 10 képviselőtársuk. 2021.01.25
H/14655 A gazdasági válság kezelését ellenőrző vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) és 12 képviselőtársuk. 2021.01.22
K/14552 Egészen konkrétan milyen "társadalmi reklámok, tájékoztatók küldésének céljából" kéri az Országos Vérellátó Szolgálattól (OVSz) a véradók megkereséséhez szükséges adatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.01.12
K/14551 Ki lehet-e terjeszteni a szennyvízmintákból való koronavírus elemzését az eddiginél több településre? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2021.01.12
K/14313 Használják -e a Minecraftot a hazai oktatásban? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.12.14
K/14312 Milyen eredményei vannak az online toborzásnak? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.12.14
K/14311 Mit lehet tudni a magyar fegyvergyártásról? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.12.14
K/14310 Mit lehet tudni a Kiberműveleti Központról? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.12.14
K/14259 A ciprusi konfliktusról Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.12.09
K/14198 Kérdések a drogprevenciós előadásokról Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.12.03
K/14155 Az orosz vakcinával kapcsolatos információk. Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.12.01
K/14154 Kormányablakban dolgozók teszteléséről Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.12.01
K/14153 Mit lehet tudni a 2017. év végére átadásra ígért tiszabői tornateremről? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.12.01
K/13964 Egyetért-e az egészségügyi dolgozók békeidőbeli kirendelhetőségének 100 napra való kiterjesztésével? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.25
K/13963 Hol látja a Miniszterelnök által alapvető élelmiszernek megjelölt pálinkának az elhelyezkedését az Alkoholellenes Stratégiában? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.25
K/13962 Lesz-e kórházi adósságrendezés az év végén? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.25
K/13961 Kapnak-e kedvezményt a koronavírus tesztelésben résztvevő egészségügyi hallgatók? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.25
K/13919 Miként áll a rendőrség a túlórákkal? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.24
K/13918 Mennyiért korszerűsítették a rendőrség felszereléseit az elmúlt két évben? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.24
K/13917 Mennyire használódtak el a rendőrségi autók? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.24
K/13916 Mi lesz veled Rendőrség? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.24
K/13915 Az Állandó Strukturált Együttműködés (PESCO) mely projektjeiben vesz részt a Honvédség? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.24
K/13914 Katonákkal a vírus ellen - Mire számíthatunk a közterületi jelenlét terén? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.24
A/13883 Mit gondol erről, Miniszter úr? Dr. Lukács László György (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik) 2020.11.23
K/13882 A Honvédség birtokában lévő harci-szállító helikopterek hány százaléka van azonnal bevethető állapotban? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.23
K/13880 Az aktív szolgálatot teljesítők közül hányan harckocsizók? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.23
K/13879 Mit nem lát a közember a Honvédségből? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.23
K/13878 A lélegeztetőgépek minőségéről Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.23
K/13839 Mennyire fertőzöttek a börtönök a koronavírustól? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.18
K/13838 Fogják-e a Volánbusz dolgozóit rendszeresen szűrni koronavírus teszt segítségével a pedagógusokhoz hasonlóan? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.18
K/13823 Miként járjanak el az asztmások és a COPD betegek a kötelező maszkviselési szabályok idején? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.16
K/13791 Miért döntöttek úgy, hogy az alapítványi iskolák saját hatáskörben dönthetnek a távoktatásra való átállásról, függetlenül az Operatív Törzs szakmai álláspontjától? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.13
K/13790 Vonatkozik-e a maszkviselési kötelezettség a fogyatékossággal élő személyekre? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.13
K/13683 Hány beteg részesült eddig Favipiravir gyógyszeres terápiában ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.11
K/13682 Miként kapják meg a betegek a Favipiravir gyógyszert a betegek, és kell-e érte térítési díjat fizetni? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.11
K/13651 Eredményes volt-e a hatósági házi karanténok betartásának rendőrök általi ellenőrzése? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.10
H/13627 Az emberi élet védelme és a COVID-2019 világjárvány következményeinek enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről Varju László (DK), Csárdi Antal (LMP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) 2020.11.09
H/13576 A veszélyhelyzet ismételt elrendelése miatt bezárni kényszerülő szórakozóhelyek alkalmazottainak bérpótlásáról Dr. Lukács László György (Jobbik)
2021.02.22.: Csányi Tamás (Jobbik)
2020.11.06
T/13534 Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény hatálybalépés előtti módosításáról Arató Gergely (DK), Dr. Lukács László György (Jobbik), Hohn Krisztina (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP) 2020.11.02
A/13518 Milliók. Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.11.02
K/13365 Mennyire tartja jónak, hogy az adófizetői pénzből fenntartott Nemzeti Közműszolgáltató magánegészségügyi szolgáltatásokra próbálja telefonon rábeszélni az ügyfeleket? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.10.22
K/13333 Az eltelt másfél hónapban sikerült beszerezni, tesztelni és működésbe állítani az iskolákból a tanévkezdéskor hiányzó hőkapukat? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.10.19
A/13320 Mit gondol erről, Miniszter úr? Dr. Lukács László György (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik) 2020.10.19
A/13230 Mit gondol erről, Miniszter úr? Dr. Lukács László György (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik) 2020.10.12
K/13191 Mennyi az a garantált időegység, amely alatt a koronavírusra jellemző tüneteket produkáló, a háziorvost értesítő panaszostól mintát kell venni, és mennyi időn belül kell az eredményről szóló tájékoztatást megkapnia ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.10.07
K/13114 Mit tett és mit kíván tenni a magyar kormány az orvosi műhiba következtében tragikusan elhunyt csurgói édesanya hozzátartozói fájdalmának enyhítése érdekében? Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik) 2020.09.30
K/13111 MMR-oltás mellékhatása vagy a koronavírus tünete? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.09.30
A/13086 Mennyire hiteles a kormány politikája? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.09.28
K/12970 Kasztrendszer van vagy a szociális szakember egyenrangú a pedagógusokkal? Nunkovics Tibor (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.09.22
K/12967 Mikor kerülnek a papírpénzek karanténba? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.09.22
K/12965 Kívánja-e a kormány más országokhoz hasonlóan ingyenessé tenni a koronavírus specifikus teszteket (PCR) Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.09.22
K/12838 Mennyi bevételt remél az állam a július 1. után hat havi TB-tartozással rendelkezők térítésesnek minősülő egészségügyi beavatkozásaiból? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.09.10
K/12834 Mit üzen a Kormány a COVID-19-es vírus létezésében kétkedő embereknek? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.09.10
K/12833 Nem tart-e attól a Kormány, hogy az UEFA Szuperkupa döntőn résztvevő egészségügyi dolgozók veszélyt jelenthetnének az ellátás biztonságára, ha megfertőződnek a rendezvényen? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.09.10
K/12126 Mi az oka a koronavírus-fertőzöttek számával kapcsolatban a közmédiában és a kormányzati tájékoztató oldalon megjelent adatok közötti eltérésnek? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.08.18
K/12121 Állhat-e elő olyan helyzet Magyarországon, hogy kormányellenes demonstrációk közelében - XXI. századi kihívásként - megjelennek a honvédség harci járművei? (II.) Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.08.18
K/11480 Állhat-e elő olyan helyzet Magyarországon, hogy kormányellenes demonstrációk közelében - XXI. századi kihívásként - megjelennek a honvédség harci járművei? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.07.29
K/11366 Hány fővel ellenőrzi a Népegészségügyi Központ az elrendelt hatósági házi karanténokat? Van -e elegendő dolgozója a hatóságnak a "piros matricás" házak ellenőrzésére? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.07.17
K/11365 Milyen lépéseket tett a kormány annak érdekében, hogy a koronavírus második hulláma a védekezésre felkészülten találja az egészségügyet, a szociális ellátórendszert, az érintett hatóságokat és a magyar társadalmat egyaránt? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.07.17
A/11314 Zöld, sárga, piros Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.07.13
A/11313 Mit gondol erről, Miniszter úr? Dr. Lukács László György (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik) 2020.07.13
K/11289 Foglalkozik-e egyáltalán a Kormány a ceglédi huszárlaktanyával és annak méltó felújításával? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.07.10
K/11288 Hogyan alakult az agyvérzések száma hazánkban a koronavírus- járvány alatt és az azt megelőző évben? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.07.10
K/11255 Betiltotta-e a teszteléseket a Miniszter a hazai kórházakban? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.07.08
H/11182 A koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos kormányzati döntések helyénvalóságát vizsgáló bizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Bősz Anett (DK), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Kálló Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sebián-Petrovszki László (DK) és 7 képviselőtársuk. 2020.06.29
K/11095 Ellenőrzik-e a hazai - külföldieket foglalkoztató - nagy vágóhidakat a koronavírus-járvány megelőzése céljából? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.06.22
H/11086 A veszélyhelyzet esetén a gyermek gondozása és felügyelete céljából igénybe vett szabadságok pótlásáról Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik)
2020.11.20.: Nunkovics Tibor (Jobbik)
2020.06.21
K/11074 Mi marad a Vásárosnaményi Kórházból? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.06.19
K/10965 Miért emelkedett a kórházak tartozásállománya márciusról áprilisra ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.06.11
A/10913 Mit gondol erről, Miniszter Úr? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.06.08
K/10852 Mely költségvetési forrásból tervezik kifizetni az egészségügyi dolgozóknak szánt 92 milliárd forintos összeget? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.06.02
K/10851 Mely kórházakban, hányan haláloztak el a koronavírus miatt? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.06.02
A/10836 Mit gondol erről, Miniszter Úr? Dr. Lukács László György (Jobbik)
2020.06.02.: Csányi Tamás (Jobbik)
2020.06.02
K/10739 Hány kórházparancsnoknak van orvosi végzettsége? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.05.26
A/10696 Mit gondol erről, Miniszterelnök Úr? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.05.25
K/10647 Mennyi bevétele volt az államnak a Rendőrség által a járványügyi szabályok megszegése miatt kiszabott bírságokból? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.05.20
K/10638 Profit vagy élet? A borászok a "zéró alkoholtolerancia" megszüntetését javasolják? Hogy áll ehhez a Minisztérium? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.05.19
K/10637 Hogyan készíti fel Kormány a kórházakat a koronavírus várható őszi második hullámára? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.05.19
K/10636 Melyik hónapban kapják meg a megígért 500 000 Ft-os egyszeri juttatást az egészségügyi dolgozók, és legfőképp kik részesülnek belőle? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.05.19
K/10538 Mennyibe került a kiskunhalasi mobil járványügyi kórház kialakítása? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.05.13
A/10494 Mit gondol erről, Miniszter úr? Dr. Lukács László György (Jobbik)
2020.05.25.: Csányi Tamás (Jobbik)
2020.05.11
K/10449 Tervezik-e bevezetni, hogy a gyógyszertárakban megfelelő azonosítás után az adott gyógyszereket aláírás nélkül adják ki a betegeknek? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.05.07
K/10448 Tervezik-e bevezetni, hogy ne csak a sebészeti szájmaszkokat lehessen gyógyszertárban forgalmazni, hanem a komolyabb védelmet nyújtó FFP1, FFP2 és FFP3 típusú maszkokat is? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.05.07
K/10259 Az olaszoknál beindultak. És nálunk? Törekszik-e kihasználni Magyarországon a szervezett bűnözés a járványhelyzetet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.04.26
K/10258 Hány fő egészségügyi dolgozónál került megállapításra baleseti táppénz a koronavírus miatt? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.04.26
A/10175 Ez lenne a megoldás? Dr. Lukács László György (Jobbik)
2020.04.27.: Csányi Tamás (Jobbik)
2020.04.20
K/10130 Mely kórházaknak nem kellett felszabadítaniuk az ágyaik 60%-át a járvány elleni védekezéshez? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.04.16
K/10114 Mennyi maszkot és kesztyűt kaptak az alapellátásban dolgozó háziorvosok fejenként 2020. április 1. és április 15. között ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.04.15
K/10113 Mennyi maszkot és kesztyűt kaptak az alapellátásban dolgozó háziorvosok fejenként 2020. március 1. és március 15. között ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.04.15
K/10112 Mennyi maszkot és kesztyűt kaptak az alapellátásban dolgozó háziorvosok fejenként 2020. március 16. és március 31. között ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.04.15
A/9998 Mit gondol erről Miniszter Úr? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.04.06
A/9876 Mit gondol erről Miniszterelnök Úr? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.03.30
A/9803 Mit gondol erről Miniszterelnök Úr? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.03.23
H/9604 A veszélyhelyzettel kapcsolatos haladéktalan egészségügyi intézkedésekről Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik) 2020.03.12
K/9591 Tervezi -e a Kormány múzeumok és más turistalátványosságok bezárást a koronavírus-járvány miatt? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.03.11
A/9547 Mit gondol erről Miniszterelnök Úr? Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.03.09
K/9453 Készül -e gazdasági akcióterv a koronavírussal kapcsolatos várható gazdasági visszaesés ellensúlyozására? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.03.02
T/9364 Az egészségügyi dolgozók védelme érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről Rig Lajos (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.02.25
K/9357 Mire fog elmenni az az 1,9 milliárd forint a Puskás Aréna fenntartásával kapcsolatban, amelyet erre a Kormány 2020-ban szán? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.02.25
I/9290 Mire fog elmenni az az 1,9 milliárd forint a Puskás Aréna fenntartásával kapcsolatban, amelyet erre a Kormány 2020-ban szán? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.02.19
I/9253 Miért sodorja életveszélybe a Kormány a betegeket a kórházi beszállítók tönkretételével ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.02.17
I/9084 Miért sodorja életveszélybe a Kormány a betegeket a kórházi beszállítók tönkretételével? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.02.10
K/9011 Miként alakul a mentők kiérkezési ideje megyénként? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.02.03
K/8840 Honnan tudja a kormány, hogy extraprofit keletkezik a kórházi beszállítóknál? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.01.15
K/8839 Mikor lehet 9 százalékos, vagy még alacsonyabb az szja kulcsa? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.01.15
K/8838 Miként viszonyul az egymillió új munkahely ígéretéhez a Miniszterelnök úr 10 év elteltével ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.01.15
K/8837 Mennyi olyan magyar háztartás van, amelyik nem rendelkezik hitellel?" Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.01.15
K/8835 Lát-e reális lehetőséget arra, hogy 2030 előtt Magyarország bevezesse az eurót? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.01.15
K/8811 Mikor állhatnak munkába az új, okleveles szakápolók?" Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.01.15
K/8809 Hol írták fel a legtöbb gyógyfürdő ellátást az orvosok, és hol használták fel erre az ellátásra a legtöbb állami forrást? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.01.15
K/8676 Mit tesz a Magyar Posta, hogy megakadályozza a tragédiákat? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.01.06
K/8675 Mennyi bevétele származik az államnak az e-útdíjból? És mire költi el azt? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.01.06
K/8674 Hány hajléktalannal szemben indult eljárás közterületen való tiltott tartózkodás miatt 2018-ban és 2019-ben ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.01.06
K/8663 Mire számíthatnak az ételszállítók, a beteghordozók vagy éppen a kórházi kertészek? Nunkovics Tibor (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2020.01.02
K/8643 Hogyan alakult a horrorkaravánok bírságolása az elmúlt két év során? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.12.27
K/8642 Hány büntetőügy indult családon belüli erőszakkal összefüggő elkövetések miatt? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.12.27
K/8612 Mennyivel csökkent a magyar dohányos férfiak és nők száma? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.12.20
K/8611 Mekkora bevétele volt a költségvetésnek a dohánytermékek adójából? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.12.20
K/8594 Mennyibe kerül a Puskás Aréna folyamatos kivilágítása, és ki fizeti a számlát? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.12.18
H/8443 Az Isztambuli Egyezményhez való halaszthatatlan csatlakozásról Dr. Gurmai Zita (MSZP), Bősz Anett (DK), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hohn Krisztina (LMP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd)
2019.12.10.: Dr. Lukács László György (Jobbik)
2019.12.10.: Dr. Szél Bernadett (független)
2019.12.16.: Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik)
2020.02.17.: Kunhalmi Ágnes (MSZP)
2019.12.09
H/8191 A munkavállalók szociális biztonságának megerősítéséről és a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek érvényre juttatásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Bősz Anett (független), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Szilágyi György (Jobbik) és 2 képviselőtársuk. 2019.11.20
T/8190 A rabszolgatörvény hatályon kívül helyezése Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Bősz Anett (független), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 3 képviselőtársuk. 2019.11.20
K/8174 Mit lehet tudni a 2017 év végére átadásra ígért tiszabői tornateremről? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.11.19
K/8167 Kórházi struktúraváltásra készülnek? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.11.19
K/8166 Kórházi struktúraváltásra készülnek? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.11.19
A/8117 Meddig él vissza a Kormány az emberek türelmével? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.11.18
I/8058 Vörös kódot a kórházakban is: annyian halnak meg kórházi fertőzésben, ahányan az utakon? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.11.13
K/7950 Mi folyik az Uzsoki Utcai Kórházban Miniszter Úr? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.11.06
K/7949 Biztonságos -e a kínai Huawei cégre bízni a hazai 5G hálózat kiépítését? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.11.06
A/7881 Meddig él vissza a Kormány az emberek türelmével? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.11.04
I/7867 Milyen egészségügyi programokra fordítja a chipsadóból befolyó pénzt a Kormány? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.10.31
K/7765 Mikor engedhetik ki az előzetes letartóztatásból Bróker Marcsit? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.10.22
K/7764 Be kell-e avatkozni az autópályák mentén működtetett töltőkutak fizetős mellékhelyiségeinek ügyében? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.10.22
K/7763 Hagyja-e csődbe menni a kórházakat a Kormány? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.10.22
I/7705 Hagyja-e csődbe menni a kórházakat a Kormány Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.10.16
A/7477 Meddig él vissza a Kormány az emberek türelmével? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.09.17
T/7453 A polgármesterek összeférhetetlenségének megállapításáról Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.09.13
H/7296 A külföldről érkező szennyvíziszap hazánkban történő lerakásának körülményeit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Nunkovics Tibor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Burány Sándor (Párbeszéd), Csányi Tamás (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Szilágyi György (Jobbik) és 1 képviselőtársuk. 2019.09.04
H/7269 Az egyes kormányzati szoftverlicensz beszerzések körülményeinek tisztázására, valamint az ezekkel kapcsolatos korrupció feltárását szolgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 2 képviselőtársuk. 2019.09.02
K/6664 Miért nem lehet előre készülni elegendő K-vitaminnal az újszülöttek és csecsemők részére? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.06.27
I/6661 Nálunk a legrosszabb gyógyszertárba járni? Miért nem enyhíti a kormány a patikába járók terheit? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.06.27
H/6619 A szúnyoginvázió tarthatatlan helyzetének megoldásáról Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.06.25
I/6467 Miért halhat meg egyre több ember a szúnyogcsípés okozta Nyugat-Nílusi lázban? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.06.12
H/6307 Orbán Viktor miniszterelnök felelőssége a magyar média külföldiek által segített felvásárlásának ügyében és az ehhez kapcsolódó korrupciós ügyletekben Gyöngyösi Márton (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) és 10 képviselőtársuk. 2019.05.31
K/6293 Mit tesz a Kormány, hogy megelőzze az újabb halálos baleseteket a 4-es főút 163-as km-nél található karcagi kereszteződésben? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.05.30
K/6087 Mennyi EGT-n kívüli munkavállaló dolgozik azoknál a cégeknél, amellyel a Kormány stratégiai partnerségi megállapodást kötött? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.05.09
K/6086 Milyen állami támogatást vehetnek igénybe a Magyarországon dolgozó, de az EGT tagállamának állampolgárságával nem rendelkező munkavállalók? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.05.09
K/6085 Mennyi állami támogatást kaptak az elmúlt két évben azok a cégek, amelyek az Európai Gazdasági Térségen kívülről közvetítenek Magyarországra munkaerőt? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.05.09
K/6084 Mennyi támogatást adott a magyar állam munkásszállók fejlesztésére, illetve létesítésére az elmúlt két évben? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.05.09
K/6083 Milyen támogatások és ösztönző intézkedések segítik a munkanélküliségi ráták javulását? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.05.09
K/5822 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Zsigmondy Vilmos Harkényi Gyógyfürdőkórház Nonprofit Kft. által működtetett intézményt ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5821 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Siklósi Kórház Humán-EGészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonporfit Kft. által működtetett kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5820 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Kft által működtetett kórházat? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5819 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5818 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Zalai Megyei Szent Rafael Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5817 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a farkasgyepűi Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5816 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Vaszary Kolos Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5815 Ugye nem fogja bezárni a Kormány az Uzsoki utcai Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5814 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a törökbálinti Tüdőgyógyintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5813 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Tolna Megyei Balassa János Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5812 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5811 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Szigetvári Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5810 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Szent Rókus Kórházat és Intézményeit ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5809 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a dunaújvárosi Szent Panteleon Kórház-Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5808 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Szent Margit Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5807 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Szent Lázár Megyei Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5806 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Szent László Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5805 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5804 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Szent János Kórház és Észek-budai Egyesített Kórházakat ? ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5803 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5802 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a tatabányai Szent Borbála Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5801 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5800 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Szabolcs-Szatmár -Bereg megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórházat vagy annak bármelyik telephelyét? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5799 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézetet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5798 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházat vagy annak marcali telephelyét ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5797 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Siófoki Kórház-Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5796 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Selye János Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5795 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5794 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5793 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5792 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5791 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Parádfürdői Állami Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5790 Ugye nem fogja bezárni a Kormány az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5789 Ugye nem fogja bezárni a Kormány az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5787 Ugye nem fogja bezárni a Kormány az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5786 Ugye nem fogja bezárni a Kormány az Országos Onkológiai Intézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5785 Ugye nem fogja bezárni a Kormány az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5784 Ugye nem fogja bezárni a Kormány az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5783 Ugye nem fogja bezárni a Kormány az Orosházi Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5782 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5781 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5780 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Nagyatádi Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5779 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Mohácsi Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5778 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Misszió Egészségügyi Központot ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5777 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5776 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a MÁV Kórház és Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5775 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Mátrai Gyógyintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5774 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Markusovszky Egyetemi Oktatókórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5773 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Markohot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5772 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a pásztói Margit Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5771 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Magyar Imre Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5769 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5768 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi Központot? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5767 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Koch Róbert Kórház és Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5766 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5765 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Keszthelyi Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5764 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Kátai Gábor Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5763 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Károlyi Sándor Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5762 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Karolina Kórház-Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5761 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Kanizsai Dorottya Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5760 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Jávorszky Ödön Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5759 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5758 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5757 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5756 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5755 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5754 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Gróf Tisza István Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5751 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Gróf Eszterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelőt ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5750 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5749 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Felső-Szabolcsi Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5748 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5747 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Dél-Pesti Centrumkórház-Országos Hemotológiai és Infektológiai Intézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5746 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5745 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Dombóvári Szent Lukács Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5744 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Deák Jenő Kórházat? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5743 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Csornai Margit Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5742 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórházát ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5741 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központot Hódmezővásárhelyen és Makón ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5740 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5739 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Csolnoky Ferenc Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5738 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Bugát Pál Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5737 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat?? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5736 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Bonyhádi Kórház és Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5735 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Békés Megyei Központi Kórházat? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5734 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Batthyány Kázmér Szakkórházat? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5733 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Bajcsy -Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5732 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Bajai Szent Rókus Kórházat? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5731 Ugye nem fogja bezárni a Kormány a Bács-Kiskun Megyei Kórház a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórházát? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5730 Ugye nem fogja bezárni a Kormány az Almási Balogh Pál Kórházat ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5729 Ugye nem fogja bezárni a Kormány az Állami Szívkórházat Balatonfüreden? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5728 Ugye nem fogja bezárni a Kormány az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézetet ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.04.11
K/5391 Mikorra készül el az M4 gyorsforgalmi út I. építési szakasza (Pilis-Albertirsa)? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.03.19
K/5390 Mikorra készül el az M4 gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti szakasza? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.03.19
K/5389 Mikorra készül el az M4 gyorsforgalmi út Albertirsa és Cegléd közötti szakasza? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.03.19
K/5388 Mikorra készül el az M4 gyorsforgalmi út Abony és Szolnok közötti szakasza? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.03.19
K/5386 Ki szedte a sápot az Onkológiai Intézetben a betegeken végzett gyógyszerkutatásokból? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.03.19
K/5385 Mennyi ingatlant vásároltak országszerte kínai állampolgárok az elmúlt 4 évben? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.03.19
K/5384 Mennyit költött tanácsadási szolgáltatásra 2017-ben és 2018-ban az Állami Egészségügyi Ellátó Központ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.03.19
K/5383 "Mennyit költött ügyvédi megbízási díjra 2017 -ben és 2018-ban az Állami Egészségügyi Ellátó Központ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.03.19
H/5360 A magyar lakosság egészségi állapotának javításáról és az egészségügyi rendszer fejlesztésével kapcsolatos feladatokról Dr. László Imre (DK), Bősz Anett (független), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Szél Bernadett (független), Hohn Krisztina (LMP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Szabolcs (független), Szabó Timea (Párbeszéd)
2019.03.22.: Arató Gergely (DK)
2019.03.18
A/5145 Mennyire hiteles a kormány politikája? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.03.11
K/5101 Támogatja-e a Kormány, hogy a szülő három nap helyett tizenöt nap hiányzást igazolhasson az iskolákban és az óvodákban? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.03.07
A/5003 Mennyire hiteles a kormány politikája? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.03.04
K/4974 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit Kft.? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4973 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Siklósi Kórház Humán-Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4972 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Kft.? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4971 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Gönc és Térsége Egészségéért Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (járóbeteg intézmény, felszámolás alatt)? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4970 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4969 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Zala Megyei Szent Rafael Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4968 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet Farkasgyepű? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4967 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Vaszary Kolos Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4966 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben az Uzsoki utcai Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4965 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Tüdőgyógyintézet Törökbálint? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4964 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Tolna Megyei Balassa János Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4963 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4962 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Szigetvári Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4961 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Szent Rókus Kórház és Intézményei? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4960 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4959 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Szent Margit Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4958 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Szent Lázár Megyei Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4957 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Szent László Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4956 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4955 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4954 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4953 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Szent Borbála Kórház, Tatabánya? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4952 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Szakorvosi Rendelőintézet Szigetszentmiklós? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4951 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4950 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4949 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4948 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Siófoki Kórház-Rendelőintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4947 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Selye János Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4946 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4945 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4944 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4943 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4942 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Parádfürdői Állami Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4941 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ)? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4940 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI)? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4939 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4938 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben az Országos Onkológiai Intézet (OOI)? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4937 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI)? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4936 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet (OKITI)? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4935 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben az Ororszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4934 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben az Orosházi Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4933 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4932 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4931 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Nagyatádi Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4930 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Mohácsi Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4929 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Misszió Egészségügyi Központ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4928 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4927 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a MÁV Kórház és Rendelőintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4926 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Mátrai Gyógyintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4925 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4924 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4923 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Margit Kórház Pásztó? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4922 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Magyar Imre Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4921 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4920 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi Központ? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4919 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4918 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4917 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Keszthelyi Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4916 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Kátai Gábor Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4915 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Károlyi Sándor Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4914 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Karolina Kórház-Rendelőintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4913 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Kanizsai Dorottya Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4912 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Jávorszky Ödön Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4911 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4910 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4909 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4908 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4907 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4906 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Gróf Tisza István Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4905 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Gróf Eszterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4904 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4903 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Felső-Szabolcsi Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4902 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4901 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Dél-Pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4899 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4898 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Dombóvári Szent Lukács Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4897 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Deák Jenő Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4896 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Csornai Margit Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4895 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4894 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4893 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4892 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Csolnoky Ferenc Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4891 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Bugát Pál Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4889 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4888 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4887 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Békés Megyei Központi Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4886 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Batthyány Kázmér Szakkórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4885 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4884 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Bajai Szent Rókus Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4882 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben a Bács-Kiskun Megyei Kórház a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4881 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben az Almási Balogh Pál Kórház? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4879 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben az Állami Szívkórház Balatonfüred? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4878 Milyen adományt és mekkora értékben utasított vissza az elmúlt két évben az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.28
K/4874 Mely szervezetek működtek közre az ukrán állampolgárok hiányszakmákban történő foglalkoztatását elősegítő központi programban? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.27
K/4873 Mennyit költött a Kormány a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból ukrán munkavállalók toborzására? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.27
K/4867 A külföldi vendégmunkások fontosabbak a Fidesznek, mint a magyar fiatalok? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.27
I/4838 Sorra minősítik le a nemzetközi szervezetek a magyar egészségügyet? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.27
K/4666 Miért áll hónapok óta a M4-es út építése Cegléd és Szolnok között? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.20
K/4645 Kerülhetett -e állami pénzen beszerzett oltóanyag a magáncéghez? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.19
K/4644 Most akkor ki működteti az Oltóközpontot, és mi lett a betegek adataival? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.19
H/4611 A ritka betegségek támogatási rendszerének felülvizsgálatáról Rig Lajos (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.18
T/4511 A túlmunkatörvény visszavonásához szükséges törvénymódosításokról Ungár Péter (LMP), Bana Tibor (Jobbik), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Hohn Krisztina (LMP), Jakab Péter (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Szilágyi György (Jobbik)
2019.03.08.: Csárdi Antal (LMP)
2019.03.12.: Ander Balázs (Jobbik)
2019.02.12
I/4507 Mekkora terhet jelent a kórházaknak az új hajléktalanokat érintő szabályozás? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.02.12
K/4302 Gyógyítottak-e a Honvédkórházban pesmerga harcosokat 2016 nyara óta? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.01.23
K/4270 Mekkora napi összegből kell az élelmezést megoldani a hazai közfinanszírozott egészségügyi intézményekben? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.01.21
K/4269 Menyibe kerül a méhnyakrák elleni védőoltás 12 éves fiúknál való bevezetése? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.01.21
K/4268 Milyen intézkedéseket tett hivatalba lépése óta a hálapénz felszámolása érdekében? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.01.21
K/4238 Hányszor és milyen összegben támogatta az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartásában működő egészségügyi intézményeket Mészáros Lőrinc és vállalkozásai? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.01.18
K/4237 Vannak konkrét számadatok is, vagy fogadjuk el az államtitkári nyilatkozatot Dr. Lukács László György (Jobbik) 2019.01.18
A/3863 Mennyire hiteles a kormány politikája? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.12.03
K/3800 Hogy állunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyei osztatlan közös földterületekkel kapcsolatban? Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.29
K/3752 A számok tükrében a hazai pszichiátriai ellátás és annak állapota Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.27
K/3751 Miért ilyen magas hazánkban a katasztrofálisnak minősíthető egészségügyi kiadásokat elszenvedő háztartások aránya Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.27
K/3750 Hogyan alakult a 30 napon belüli, a 90 napon belüli, valamint az egy éven belüli mortalitás aránya szívinfarktus után az elmúlt években? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.27
K/3749 Hogyan alakult az egészségügyi beruházások forrásszerkezete? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.27
K/3748 Hogyan alakult a magyar kórházak ágyainak kihasználtsága?" Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.27
I/3598 Mekkora terhet jelent a kórházaknak az új hajléktalanokat érintő szabályozás? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.19
T/3549 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény módosításáról Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hohn Krisztina (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) 2018.11.15
K/3545 Hány főt bocsátottak el az október végi bürokráciacsökkentés okán az egészségügyi háttérintézményekből? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.15
V/3543 Az éghajlatváltozás a XXI. század egyik legnagyobb globális és hazai kihívása; megfékezése és a várható hatásokhoz való alkalmazkodás nem tűr halasztást Demeter Márta (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Csárdi Antal (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Kepli Lajos (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Dr. Vadai Ágnes (DK), Varju László (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Dr. László Imre (DK), Arató Gergely (DK), Székely Sándor (DK) és 4 képviselőtársuk. 2018.11.15
K/3427 Ki rendelkezik az egyes egészségügyi szakdolgozók hat órán felüli munkavégzési helyének meghatározása felett? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.09
K/3395 Miért hajtja végre a kormány a Soros terv részeként ismert, a Soros Alapítvány által finanszírozott pszichiátriai betegek kitagolását célzó programját? Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik) 2018.11.07
I/3383 Kásler-krízis: Hol tart az első 100 nap után az egészségügyi tárca vezetője? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.07
K/3365 Mennyire veszi igénybe az egészségügyi ellátórendszert a hajléktalanság felszámolására és tiltására hozott új szabályozás? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.06
K/3342 Milyen a túlélési lehetőségei vannak a népbetegségekben szenvedőknek hazánkban? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.05
K/3341 Hogyan alakult a dohányzók száma az elmúlt években? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.05
K/3340 Mennyire tartja számon a Kormány a magánegészségügyhöz tartozó szolgáltatókat, és azok mekkora szerepet töltenek be a hazai egészségügyben? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.05
K/3339 Hogyan alakult a krónikus betegségekben szenvedők száma és ellátása hazánkban az elmúlt években? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.05
K/3338 Mit vár a Kormány az Egészséges Budapestért Programtól? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.05
K/3337 Mekkora hányadát érinti a lakosságnak a demencia, és miként kezeli az egészségügyi ellátórendszer az ilyen betegeket? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.11.05
K/3070 Mennyi gyógyszert hamisítottak az elmúlt években Magyarországon? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.26
K/3068 Beszéljünk részletesen a magisztrális készítményekről! Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.26
K/3066 Mennyi rákbeteget érint az onkológia gyógyszerek esetében bevezetett vaklicit? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.26
K/3064 Mennyi Xanax-ot, Rivotril-t és más szorongásoldókat szednek hazánkban a betegek? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.26
K/3062 Miért alacsonyak a közkiadások a gyógyszerkiadások között és miért a magyar betegeknek kell mélyebben a zsebükbe nyúlniuk? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.26
K/3059 Miként fog megvalósulni az egészségügyi technológia-értékelés új rendszerének működése hazánkban? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.26
K/3058 Miért lassú és körülményes a magyar egészségügyi technológia-értékelés? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.26
K/3057 Mennyi ügyeletes patika van hazánkban? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.26
T/3044 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény módosításáról Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hohn Krisztina (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2018.10.26.: Dr. Gurmai Zita (MSZP)
2018.10.25
A/2955 Mennyire hiteles a kormány politikája? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.24
A/2952 Mennyire hiteles a kormány politikája? Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik) 2018.10.24
K/2915 Miért nem enyhíti a Kormány a patikába járók terheit? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.19
K/2696 Hogy állunk az allergia elleni küzdelemmel? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.16
K/2695 Küzd-e kormány a koleszterinszint csökkentés ellen? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.16
K/2694 Elég gyors-e az innovatív gyógyszerek befogadási eljárása Magyarországon? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.16
K/2693 Mennyi ritka betegségre van állami támogatásba befogadott gyógyszer? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.16
K/2692 Mennyi olyan beteg van jelenleg, akit bár diagnosztizáltak, de a további kezelésben nem részesült? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.16
A/2606 Mennyire hiteles a kormány politikája? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.15
K/2394 Mennyibe került Kunmadarasnak a meg nem valósuló börtönépítés előkészítése? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.12
K/2276 Hány ingatlant vett meg a Nemzeti Eszközkezelő Tiszafüreden? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.10
K/1802 Lépjenek már gyorsan Székely László ügyében! Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.10.04
I/1665 Miért tetszik Orbán Viktornak, hogy a magyarok küzdenek a legtöbb betegséggel Európában? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.09.26
K/1583 Zsarolóvírus veszélyezteti a hazai kórházakat? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.09.21
I/1346 Kásler-krízis: Hol tart az első 100 nap után az egészségügyi tárca vezetője? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.09.11
A/1124 Kilövési engedély a kórházi vezetőkre? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.08.16
H/964 Az ápolási díj emeléséről Stummer János (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Ungár Péter (LMP) 2018.07.31
K/751 Milyen kézzelfogható eredményeket tudnak felmutatni a nem központi fenntartású Egészségfejlesztési Irodák? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.06.29
K/750 Hol tart megvalósításában a 2015-ben tervbe vett háziorvosi kollegiális vezetői rendszer? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.06.29
K/749 Megépül-e végül Karcagon a Sámándob? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.06.29
K/664 Európai szint és a valóság Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.06.22
K/654 Mikor lesz Dévaványán többfunkciós, középiskolai, városi sportcsarnok? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.06.20
K/653 Terveznek-e Dévaványán mentőállomást vagy mentőpontot? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.06.20
K/652 Milyen népegészségügyi programokra fordította a Kormány a népegészségügyi termékadóból származó bevételt? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.06.20
I/474 Nálunk a legrosszabb gyógyszertárba járni! Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.06.06
K/340 Mi lett a Palóc Nagykereskedelmi Kft. munkavállalóival? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.05.30
K/339 Mit tesz a Kormány, hogy megelőzze a ceglédberceli halálos tömegszerencsétlenség újabb bekövetkezését? Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.05.30
K/185 Megfelel-e az EESZT az új Európai Uniós adatvédelmi rendeletnek Dr. Lukács László György (Jobbik) 2018.05.22