Készült: 2024.03.29.12:59:22 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

172. ülésnap (2000.11.09.), 291. felszólalás
Felszólaló Szabó Sándorné (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:08


Felszólalások:  Előző  291  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Én négy ajánlási ponthoz szeretnék röviden szólni, mert a szocialista frakció ideje is véges. Azzal szeretném kezdeni, hogy az Egészségügyi Minisztérium előirányzatainál található két módosító indítványunk. Az egyik az 518., a másik az 519. sorszámot viseli. Az egyik a rákbetegek országos szervezeteinek juttatna plusz 20 millió forintot jövőre, és a 2002-es költségvetésben 15 millióval szeretnénk ezt növelni. A másik módosító indítványunk a Gyógyszerész Kamara támogatását növelné 40, illetve 50 millió forinttal a következő két évben.

Úgy gondoljuk, úgy gondolom, az előbb elmondott, Béki Gabriella által már elmondott érveket nem kell megismételni, de talán nyomatékosan a két párt részéről eljut most már a kormánypárti fülekbe, hogy ha nő és tragikusan nő a rákos betegek száma, akkor az érdekképviseleti szerveik támogatását fel kellene karolnia. A polgárok és a beteg polgárok érdekei, azt hiszem, mindenek előtt valók egy magát értékőrzőnek és konzervatív értékeket őrzőnek tartó kormány számára is.

Van viszont egy másik szervezet, amely a Szociális és Családügyi Minisztérium keretén belül nem kapott a kormánytól támogatást. Ez a Kézenfogva Alapítvány. Én megdöbbenve láttam, méltánytalannak tartom, és szeretném tudni a magyarázatát, hogy miért nem kapott ez a hiánypótló tevékenységet végző alapítvány egy fillért sem. Ezért a szocialista frakció 50 millió forintot javasol jövőre, és 60 millió forintot a 2002-es költségvetésre, hogy tudják a sérült, az értelmi fogyatékkal élők érdekeit és foglalkoztatását, illetve lakóotthoni elhelyezését továbbra is biztosítani. És ha van alapítvány, amely nemzetközileg is az ország hírnevét öregbíti, akkor ez az, és nem az Országimázs Központ.

Van még egy negyedik ajánlási pont, amiről szeretnék szólni, és új érvet szeretnék hozni a délelőtti megszólalásomhoz képest, mert akkor az idő rövidsége miatt erre nem tudtam kitérni; az 54. ajánlási pontban szerepel, a kiegészítő családi pótlék témakörét érinti. A hét végi futárpostával kaptuk meg mi, a kormánypártiak is, gondolom, ugyanezzel a futárpostával a KSH 2000/8. statisztikai füzetét, és ebből szeretnék két mondatot idézni, semmi többet.

 

(16.20)

 

"Idén az egy gyermeket nevelők körülményei a gyermek nélküliekéhez viszonyítva nem változtak, a két- és többgyermekeseké valamelyest romlottak. A különbségek alakulásában szerepe volt az aktív keresős gyermek nélküliekhez képest kisebb munkajövedelműeknek és a gyermekneveléshez való társadalmi hozzájárulás viszonylag szerény emelkedésének. A leginkább hátrányos helyzetűek azok a gyermekes háztartások, ahol a felnőttek nem aktív keresők, gyesen lévők, nyugdíjasok, munkanélküliek, s a többi. 2,3 millió húsz év alatti eltartott gyermek közül több mint 300 ezer él inaktív háztartásban."

Tehát, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, önök meghirdetnek azoknak, akik nem tudják igénybe venni az adókedvezményt, egy kiegészítő családi pótlékot. Magyarán, 358 forint pluszt adnak a családoknak, ez a Mádi-féle javaslatban 1,7 milliárdos költségvetési kihatással szerepel. Mi csak ennek a csoportnak, akiknek nincsen adózó jövedelme, a módosító csomagunkban 6,5 milliárdot adunk - mert ha ennyire fejlődik és növekszik a gazdaság, akkor ennek a forrásai is megvannak, és mi meg is jelöltük a forrást -, és emellé jön még a kiegészítő családi pótlék másik része, amit az adókedvezményt igénybe venni nem tudók kapnak. Úgy gondolom, hogy ez az érv és ez az anyag önök előtt is ott van, és kell hogy hasznosuljon.

Most már reménytelenül, de még mindig kicsit naiv idealistaként bízom abban, hogy ide mi politizálni szegődtünk, és számomra a politika a közügyek intézése. A közügyek intézése és az elesettek ügyeinek a fölkarolása, nem csak a polgároké, mert polgár az állampolgár és a választópolgár is, és nem csak a választások évében. Ezért kérem önöket, hogy ebben az abszurd kétéves költségvetésben legyenek figyelemmel azokra, akik nem tudják az önök által biztosított adókedvezményeket kihasználni, akik betegek, elesettek, és akikkel valakiknek törődni kell. Azt hiszem, a politikus, aki ebben a Házban ül, és ezért kapja a tiszteletdíjat, az végezze a munkáját.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  291  Következő    Ülésnap adatai