Készült: 2024.04.19.21:11:52 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

43. ülésnap (2018.11.26.), 96. felszólalás
Felszólaló Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés
Videó/Felszólalás ideje 2:52


Felszólalások:  Előző  96  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget, tisztelt elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Remélem, hogy ez a téma nem vált ki olyan jellegű indulatokat, mint az iménti. Egy rendkívül fontos ügyről van szó, a legdrágább magyarországi projektről van szó. A kormány is egyértelművé tette vagy a kormány is világosan beszél már arról, hogy nem fog a szerződésben kötött határidőre megvalósulni a paksi bővítés, tehát erre a bizonyos 2025-26-os határidőre. Tehát ezt már elismeri a kormány is.

Az illetékes miniszter úr, Süli miniszter úr elmondta az Országgyűlésben is, hogy törekednek a blokkok mielőbbi felépítésére, de nem tudják garantálni azt, hogy időben kész lesz. Illetve azt is elmondta miniszter úr, hogy a referenciának számító orosz atomerőművi blokkok nem építhetőek meg egy az egyben hazai körülmények között, ezért ezeket a bizonyos terveket adaptálni kell a magyar műszaki szabványok, illetve az európai uniós szabványok alapján.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy 2014-ben az LMP már felhívta a figyelmet az Orbán-Putyin-paktum megkötésekor ezekre a problémákra, és akkor azt válaszolta a magyar kormány, hogy igazából mindent végiggondoltak, mindent megfelelően előkészítettek, és hogy az Unió mindenre rábólintott. S akkor azt is elmondták indoklásként, hogy azért kellett gyakorlatilag verseny nélkül az oroszokat megbízni, mert Paks esetében a bővítést más nem tudja megoldani.

Az kiderülhetett most már minden magyar ember számára, hogy a legdrágább magyarországi projekt kapcsán önök nagyon sok tekintetben nem mondtak igazat a magyar embereknek. Először is ki kell emelni azt, hogy nem igaz az, hogy a Roszatom az egyedül képes vagy egyáltalán a Roszatom képes ezeket a bizonyos fejlesztéseket megvalósítani, hiszen egyértelmű, hogy már meg kellett volna történnie az engedélyezésnek, és eddig nem történt meg. Megint csak miniszter úrtól tudjuk, hogy eddig a Roszatom nem tudott olyan terveket bemutatni, ami az uniós előírásoknak megfelelne.

Az is egyértelmű, hogy az az állítás sem megalapozott, hogy azt a bizonyos hitelt, amit felvettek, majd ebből a bizonyos megtermelt áramból lehet fizetni, hiszen már 2026 márciusától meg kell kezdeni a törlesztést, és hogyha ez a bizonyos csúszás megvalósul, akkor ez az állításuk is valótlannak bizonyul.

Az sem igaz, amit önök mondtak, hogy a kormány kalkulációjában egy 55 eurós ár szerepel mint megawattóránkénti költség. Több forrásból, több egymástól független forrásból is ismerhetünk olyan kalkulációkat, amelyek azt mondják, hogy még a 120 eurós ár is optimista becslésnek tűnik. És az az állításuk sem volt igaz, hogy a Duna vize majd elegendő lehet a régi és új blokkok hűtésére, hiszen sajnos bebizonyosodott az, hogy egy alacsony vízállás alatt még a jelenlegi esetben is problémákat okoz.

Kérdés az, miután már minden magyar állampolgár számára világos lehet, hogy ez a projekt nem fog tudni rentábilisan működni, hogy a kormány készen áll-e arra, hogy ezt a projektet, ezt a milliárdos adósságot termelő projektet visszavonja, visszalépjen ebből a projektből, vagy továbbra is öntik a hatalmas összegeket a feneketlen kútba. Köszönjük előre is a válaszát. (Taps az LMP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  96  Következő    Ülésnap adatai