Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Trianon gyalázatának 100. évfordulóján, a székely szabadság napja alkalmából meg kell jegyezzük azt, hogy talán harminc évvel ezelőtt, a módszerváltás idején mindannyian kicsit többet vártunk az őshonos magyar kisebbségek és egyáltalán a magyar autonómiatörekvések tekintetében, és sajnálatos módon az elmúlt harminc év e tekintetből és e megközelítésből, ha nem is bizonyult kidobott időnek, önfeladásokkal, elszalasztott lehetőségekkel van tele. És azt is látjuk, hogy bár igen harcos kormányunk van most már tizedik éve, retorikailag nem annyira kemény ebben a kérdésben, mint mondjuk, a migráció tekintetében. Én magam nem emlékszem olyan alkalomra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr száját elhagyta volna a magyar kisebbségeket érintő autonómia kifejezése bármely brüsszeli vagy strasbourgi hadszíntéren.Azt is látjuk, hogy miközben június 4e a mi szemünkben semmiképpen nem egy ünnepnap, hanem egy masszív, nagyon brutális gyásznap, addig a székely szabadság napja tekintetében nyilván az összetartozásunkra kell gondolnunk, arra, hogy minden magyar felelős minden magyarért, és fel kell hívnunk a figyelmet még egyszer nemcsak arra, hogy a Székely Nemzeti Tanács 2012. január 6-ai határozata alapján minden évben ekkor ünnepeljük a szabadság napját, hanem arra is, hogy bizony az őshonos nemzeti kisebbségek tekintetében most is fut egy olyan aláírásgyűjtési kampány, amit minden jóérzésű és demokratikus magyar erő támogathat, én el is várom, hogy támogasson, hiszen minden egyes apró lépés, bármilyen jelentéktelennek tűnik esetleg, hallatlanul fontos a jövő magyarsága, annak megmaradása tekintetében.

Sokszor elmondtam ebben a Házban azt is, hogy úgy gondolom, hosszú távon a magyarság Kárpát-medencei dominanciája kizárólag a bölcsőkben képzelhető el és ott alapozható meg, tehát minden esetben annak kellene, illene a támogatási rendszert alárendelni, hogy ne pusztán a gazdasági és hatékonysági szempontok érvényesüljenek, hanem az a magyar megmaradási elv, amelynek teljesen egyértelmű és összetartozást szimbolizáló a lényege, miszerint: mindenki boldogulhasson a szülőföldjén. Nyilvánvaló módon nem lehet az a célunk, hogy az elszakított részekről történő kivándorlás felgyorsuljon, vagy hogy az ott élő testvéreink tömegesen vándoroljanak Nyugat-Európába, hanem nyilvánvaló módon az lehet az egyetlen cél, hogy adott esetben egy önálló nemzetpolitikai minisztérium felállításával megszerezzük azokat a pozíciókat, amelyek a magyar megmaradást lehetővé teszik a Kárpát-medencében.

És hogy a 2018-as programunkról még egy elemet idézzek: a Bethlen Gábor Alap működését, átláthatóvá tételét akár az idefolyósított támogatási összeg megemelése mellett is elképzelhetőnek tartom. Hosszú évekig mondtuk el itt a parlamentben azt, hogy a brexit előtti, a brit gazdák számára kompenzációként a magyar költségvetés által fizetett brit visszatérítés is bizonyos években magasabb összegű volt, mint a teljes Bethlen Gábor Alap költségvetése, ami az önfeladás szimbólumává vált a Kárpát-medencében. Ez a költségvetési tétel tehát az önfeladás szimbóluma, mert a Bethlen Gábor Alapba igenis magasabb összegeket kellene besorolni, mint az említett visszatérítési forma bármely évben kimutatható volt.

És azt is el kell hogy mondjuk, mostanában a demográfusok egy része irányából olyan jelzések érkeztek, hogy bizony a romániai népességfogyás rekordméreteket dönt, ehhez képest viszont némiképp csökkent szerencsére az ott élő magyarság népességfogyása, ugyanakkor óva intenék attól, hogy ezzel nyugtatgassuk magunkat, hiszen az Európai Unió országai közül Romániának volt a legnagyobb arányú lakosságvesztése az utóbbi évtizedben: állampolgárainak az egyik statisztika szerint 17 százaléka távozott külföldre, világszinten pedig ezen elvándorlási arány dinamikája tekintetében a második helyen áll Szíriát követően; nyilvánvaló módon nem ez a minta a magyarság számára. És azt is látjuk, hogy bár találni olyan megyéket és olyan időszakokat, amikor szerencsére a magyarság fogyása mintha lassult volna, a 2018-as majdnem egész évre rendelkezésre álló adatok szerint az élveszületések száma e régióban fél százalékkal volt alacsonyabb, a halálozások száma szerencsére 4 százalékkal mozdult el a korábbi adathoz képest, de így sem mondhatjuk összességében azt, hogy pozitív lenne a kép. Azt mondhatjuk, hogy a fogyás tempója nem lassult érdemben az utóbbi években, évtizedekben.

Nyilvánvaló módon egy olyan támogatási szisztéma lehetne az alapja mindennek, amely a szülőföldön való boldogulást támogatja, átlátható módon teszi mindezt, nem pusztán a kormányzati jó kapcsolatokra épít, hanem minden magyar gyermek számára az egész Kárpát-medencében lehetővé teszi azt, hogy megfelelő támogatási volumennel találkozzon.

És azt is szeretném ez ügyben elmondani, hogy Magyarországon négy olyan esztendőt találunk 2010 óta, a csonka országról beszélek, ahol 90 ezer alatti az élveszületések száma, és mind a négy 2010 utánra esik. Nem lehet ezért pusztán a mostani kormányt felelőssé tenni, de élveboncolással felérő szembenézésre van szükség annak érdekében, hogy közös nemzeti minimumot dolgozhassunk ki, mert ez a Kárpát-medencei magyar megmaradás alapja. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)