Készült: 2024.04.16.13:16:38 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

337. ülésnap (2013.12.16.), 318. felszólalás
Felszólaló Dr. Nemény András (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 9:59


Felszólalások:  Előző  318  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy idézettel kezdenék: "2013 az elrugaszkodás éve, az elrugaszkodás és az emelkedés éve lesz. Miniszterként gondoskodni fogok arról, hogy ennek érdekében már 2012-ben 1400 milliárd forint váljon hozzáférhetővé Magyarország megújítása érdekében." Ezt Németh Lászlóné mondta mint frissen kinevezett miniszter asszony 2012-ben, a megválasztásakor. Egy másik idézetet is mondanék, egy mait, ezt pedig Lázár János mondta: "Amikor a fejlesztéspolitika irányítását 2013. augusztus 1-jén átvettem, 14 operatív programból 13 fel volt függesztve, és a Brüsszellel való kapcsolatunkat 3 milliárd eurónyi vita jellemezte, valamint 570 milliárd forint forrás elvesztésének a veszélye is fenyegette az országot."

Ez a két idézet egymás mellé téve kifejezetten tanulságos, és a Lázár János által elmondottakat egy ilyen igazságvallomásnak is felfoghatjuk, mert felmerül a kérdés, hogy 2013 végén egy ilyen mondásnak vajon mi a jelentősége. Szerintem az, hogy nézzük meg, hogy ki vezette a fejlesztéspolitikát abban az elmúlt három és fél évben, amikor önök az országot irányították. Hát nem más vezette az utolsó időszakban, mint maga Orbán Viktor, maga a miniszterelnök, hiszen önök megalakították a nemzeti fejlesztési kormánybizottságot, és ennek a vezetője volt a miniszterelnök, tehát úgy is felfoghatjuk, hogy Lázár úr nagyon erősen kritikus szavai, amik persze öndicsérettel is voltak megfűszerezve, nem másról szóltak, mint a saját főnökéről és a saját kormányáról.

De hogyan is jutottunk idáig? Talán érdemes ezt is egy kicsit visszanézni, ha már fejlesztésről szóló törvényről beszélünk így az utolsó előtti napirendi pontban az utolsó ülésnapokon hirtelen sürgősséggel megszavazva. Nos, úgy jutottunk el idáig, hogy 2010-ben, amikor önök átvették a kormányzást, akkor a teljes fejlesztési programot, az uniós programokat befagyasztották és leállították, mert nem bíztak senkiben sem, és leginkább azért, mert a saját embereiket szerették volna a rendszerbe betenni. Talán körülbelül ebben az egy évben csak annyit foglalkoztak a dolgokkal, hogy a Széchenyi-terves táblát legyártották, és a már elkészült projekteket ezzel a táblával a hátuk mögött átadták. Valamennyi városban tudnánk ilyen példákat mondani.

Aztán amit persze nem hangoztattak, de mégis kiderült, az, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségben dolgozó szakembereket sorra kirúgták a karcsúsítás jegyében, majd másfélszer annyi embert vettek fel, természetesen olyan embereket, akik önökhöz lojálisak voltak. Ez önmagában nem lett volna akkora baj, csak az a baj, hogy egyáltalán nem is értettek ehhez a területhez. Hogy jól látható legyen, hogy mi a tervük, az NFÜ élére kinevezték Petykó Zoltánt, aki a Közgép akkori felügyelőbizottságának elnöke volt a korábbi munkája során. De ezzel nem érték be, hiszen az NFÜ csak az egyik lába a dolognak, a minisztériumba, a Fejlesztési Minisztériumba pedig államtitkárként bekerült Schváb Zoltán államtitkár-helyettesként, aki szintén a Közgép Zrt.-nek volt az egyik igazgatója. Hogy egészen biztosra menjenek, nemcsak ezt a két embert tették be, sőt még sok mást, de akit jobban ismerhet a közvélemény, az Nyerges Attila, aki Nyerges Zsolt Közgép-elnök testvére, akit pedig főtanácsadónak tettek meg a minisztériumban.

Talán nem is véletlen egyébként, hogy a hatalmi marakodások közepette a kormányban az első és talán egyetlen minisztercsere Fellegi miniszter cseréje volt, aki nem bírta valószínűleg ezt a nyomást, és a helyére Németh Lászlóné került, akit nem sokan ismertek addig, és sajnos nem sokan ismernek azóta sem, hiszen az ő tevékenysége nagyjából láthatatlan, a médiának alig nyilatkozik. Talán az utóbbi hetekben a panelprogramot felvállalva nyilatkozik, de ebből is látjuk, hogy miért nem engedték korábban nyilatkozni egyáltalán.

Szóval, a fejlesztés önmagában egy katasztrófa kívülről nézve, de sajnos belülről nézve még inkább az, hiszen ha jobban megvizsgáljuk, hogy kik és milyen módon nyertek pályázatokat, akkor azt látjuk, hogy a fejlesztési források nagy részét egy cégcsoport nyeri ma Magyarországon. Ebben a három és fél évben ők nyerték Magyarországon. Ez pedig nem más, mint a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekkörébe tartozó Közgép Zrt. Bizonyára az sem véletlen, hogy nemcsak a magyarországi közvélemény figyelmét keltette fel ez a történés, hanem az Európai Unió is vizsgálatot kezdeményezett. Az OLAF, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala éppen a Közgép Zrt. furcsa közbeszerzésnyeréseit vizsgálta, vizsgálja folyamatosan, csak hát sajnos ennek az OLAF-nak, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának igazából nincsen olyan hatásköre, amely a nyomozati hatáskör lenne.

Gondolkodtam közben, hogy ezt a mostani előterjesztést vajon miért az Igazságügyi Minisztérium jegyzi, mert a Fejlesztési Minisztériumtól tényleg nem látunk most itt senkit, talán Rétvári államtitkár úr annál többre predesztinált, hogy felolvassa az előterjesztés indoklását. Nem kárhoztattam volna erre, de talán ez az egy oka lehet annak, hogy valóban az, hogy ne kapjon nyomozati jogkört az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala itt, Magyarországon, az talán ehhez a minisztériumhoz tartozik, de más ezen kívül nem.

Sajnos így jutottunk el idáig, és még sorolhatnám, hogy mi minden történt ebben a három és fél évben. Így jutottunk el odáig, hogy idén 75 milliárd forintnyi büntetést kaptunk. Ez az ára annak, hogy újraindítsák a programokat. Ez az a siker, amit magának vindikál Lázár János. Látszik, hogy ha ez a siker, akkor az elmúlt három és fél évben micsoda kudarcaink lehettek.

És most vagyunk itt, az év utolsó ülésnapján, ha a holnapi szavazós napot nem számítjuk, és elénk kerül egy javaslat, amely a fejlesztési struktúra átalakítását jelenti, valamint ne feledkezzünk meg arról, hogy további 15 törvény módosítása is benne van ebben a javaslatcsomagban. Ha jól értettem, jól értettük, hiszen a hét végén került egyáltalán benyújtásra a parlament elé, akkor a fejlesztést érintő rész gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kormány alanyi jogon a jövőben kormányrendeletben szabályozhatja a fejlesztési struktúrát, magyarul: semmilyen egyéb kötöttsége már nincs, már a törvényi felhatalmazás se kell a kormányrendelethez, hanem saját maga bármikor változtathatja ezt. Ez önmagában talán még nem is lenne ördögtől való, ha nem tudtuk volna, hogy mi történt eddig és kiknek az érdekében állították össze az eddigi rendszert.

Amit most tudunk vagy tudni vélünk, azt sem magából az előterjesztésből, hanem Lázár János mai sajtótájékoztatójából, az pedig az, hogy a minisztériumokhoz kerülnek az ágazati programok, míg a központi koordináció valószínűleg a Miniszterelnökséghez kerül, mindez azon a jogcímen, hogy a cél egy hatékony intézményrendszer létrejötte. Hát, nyilván egy ilyen célban mindenki egyetért, csak sajnos a három és fél év történései erősen azt sejtetik velünk, hogy önöknek a hatékony intézményrendszer egészen mást jelent, mégpedig azt jelenti, hogy a pénzeket hatékonyan tudják átcsoportosítani az önökhöz közeli cégekhez, oligarchákhoz.

(20.30)

Még egy megjegyzést érdemes tenni talán a jövőre nézve, de ez majdnem hogy inkább kérdés, ez pedig az, hogy mi lesz januártól. Mert hogy most így, december végén átalakítják az intézményrendszert, és januártól ebben az új struktúrában kellene működnie, hát ez semmi jót nem jelent a folytatásra nézve, hiszen egészen biztos, hogy januárig ez az intézményrendszer nem tud felállni, még most döntik el egyáltalán a volt NFÜ-dolgozók, hogy kívánnak-e tovább dolgozni, pedig jövőre már a következő, 2014-20-as uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó pályázatok kiírásával kellene foglalkoznia a kormánynak. S hát azt látjuk, hogy az uniós pénzekért három és fél éve folytatott fideszes belharcok következményeként a forráshiánnyal küzdő magyar vállalkozások jövőre sem számíthatnak a kormány támogatására.

Ezért azt tudjuk mondani a jövőre nézve, hogy amennyiben az MSZP megnyeri a választást a partnereivel együtt, úgy a fejlesztési források elosztása terén is rendet fog tenni. Mi ésszerűen, hatékonyan és igazságosan fogjuk felhasználni az európai uniós támogatásokat. Egy biztos, megkönnyítjük az uniós forrásokhoz jutást, de nem a gazdasági holdudvar részére, hanem azok részére, akik ténylegesen fel tudják használni, akik ténylegesen munkahelyeket teremtenek, akik ténylegesen be fognak ruházni és Magyarországon akarják elkölteni a pénzt, és akik a pénzt a magyar kis- és középvállalkozások felé tudják irányítani. Vissza fogjuk bontani a bürokratikus akadályokat, egyszerűsítjük a pályázatokat, gyorsítjuk a kifizetéseket. Egyszóval minden olyan dolgot fogunk csinálni, amit önök ebben a három és fél évben nem tettek meg.

Köszönöm a türelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  318  Következő    Ülésnap adatai