Készült: 2024.03.28.20:23:23 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

203. ülésnap (2005.03.01.), 10. felszólalás
Felszólaló Dr. Simicskó István (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előtti felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:10


Felszólalások:  Előző  10  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Önhöz címzem ezt a napirend előttit, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter úrhoz, Juhász Ferenc tudniillik vizsgálatot rendelt el a Farkas Roland százados nyílt levelében feltárt visszásságok tisztázására, és kijelentette többek között, hogy nem kerülhető el a személyi felelősségre vonás sem. „ Ha beigazolódnak a nyílt levélben állítottak - mondja Juhász Ferenc -, ki fogják deríteni, kik követtek el mulasztást, ellenkező esetben azonban a nyílt levél írója számíthat fegyelmi felelősségre vonásra.ö Miniszter úrtól már megszoktuk, hogy lendületes arroganciával, vehemenciával sokszor kioktatja az ellenzék képviselőit, mégis most arra szeretném önt kérni, hogy ne fenyegetőzzön, ne fenyegesse meg a százados urat. Arra szeretném önt kérni, hogy elsőként tartson mindenképpen egy egészséges önvizsgálatot, hogy az ön személyes felelőssége ezekben a visszásságokban, ebben a problémahalmazban pontosan mi is.

Nincsen másról szó, mi úgy látjuk, ebben az esetben, az afganisztáni problémákat érzékelve és látva, mint hogy visszaköszönnek az ön tevékenységének a negatívumai, azok az intézkedések, amelyek a honvédség leépítésében, a drasztikus létszámcsökkentésben és a különböző fejlesztések elmaradásában érzékelhetőek. Hogyha most sarkosan szeretnék fogalmazni, akkor azt is mondhatnám, hogy ha Linder Béla élne, akkor az ön tevékenységéről doktori nagydolgozatot írhatna „ Nem akarok többé katonát látniö címmel.

De visszatérve az afganisztáni tapasztalatokra, azt hiszem, azt is visszaigazolják számunkra, amit több ízben mi magunk is, de nemcsak mi, hanem mások is, többek között az Állami Számvevőszék is megfogalmazott, hogy bizonyos beszerzések kapcsán olyan visszaélésgyanús ügyletek vannak, amelyek most már egyre inkább sokasodnak. Lásd például a lejárt szavatossági idejű naptejeket, napolajokat, amelyekre valóban igen kevéssé van szüksége a katonáknak mínusz 22 fokos hidegben, és egyéb más eszközökre. Nem sorolnám végig a százados úr panaszát, ön bizonyára végigolvasta, és végigolvasta azokat a megjegyzéseket is, amelyeket más katonák írtak; mindenképpen tanulságul szolgál, és semmiképpen sem az ön dicséretére, sajnos.

Nagyon fontos lenne, hogy ezeket a tapasztalatokat összegezve és leszűrve, elsődlegesen a katonák biztonságát szolgáló eszközöket, beszerzéseket hajtsa végre, hiszen azt látjuk, hogy más nemzetek képesek arra, hogy azon nyomban, érzékelve a veszélyt vagy még azt megelőzendően a tapasztalatokat összegezve már felszerelik katonáikat a legjobb, legkiválóbb minőségű eszközökkel, mert számukra fontos saját katonáik biztonsága. Ezt várnánk el öntől is, miniszter úr. Reméljük, hogy még ebben a hátra lévő egy évben igyekszik megtenni ezeket a szükséges intézkedéseket.

Arra kérem önt, miniszter úr, hogy a feltárt bajok miatt ne álljon bosszút Farkas Roland századoson, főleg azért ne, mert mi úgy látjuk, hogy ezek a gondok nem mástól származnak, mint elsődlegesen öntől és környezetétől, hiszen tudjuk azt is, az elmúlt időszakot arra is fölhasználta, hogy jelentős mértékben csökkentette a katonai vezetés hatáskörét. Többek között Szenes tábornok úr, az ön által fölkért és kinevezett, illetve kinevezésre ajánlott vezérkari főnök úr is elbúcsúzott nem olyan régen öntől, illetve a Magyar Honvédségtől. Tehát nem lenne szerencsés, hogyha ön most ezt az alkalmat fölhasználná arra, hogy újabb tisztogatásokat hajtson végre a honvédség felső vezetésében és középszintű vezetőségében.

Szeretném a felelősségét azzal kapcsolatosan is fölvetni, hogy ön nevezte meg, az ön időszakában hangzott el az a fontos doktrína, miszerint az expedíciós Magyar Honvédséget szeretné fölépíteni és megteremteni. Ezért, ha ez csak jelszavakban valósult meg, illetve jelszavakként használja, akkor azt mondom, hogy valóban, ezek a hiányosságok akár fönn is állhatnak, de hogyha tényleg fontosnak érzi ezt, és nemcsak jelszavak szintjén a magyar hadsereg expedíciós jellegét szeretné növelni, akkor tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ezeken a helyeken magyar katonáink a lehető legnagyobb biztonságot élvezzék. A páncélozott járművekre gondolok itt, azokra a felszerelésekre, amelyeket például más nemzetek katonái megkapnak, megadják nekik.

Végezetül arra szeretném kérni, miniszter úr, hogy amikor ezeket a problémákat látjuk, ezek a jéghegy csúcsát jelentik; mások is elmondják, a katonák is elmondják, hogy nem ezek a legfontosabb bajok, de nagyon súlyos gondok és nagyon fontos problémák ezek. A legnagyobb probléma az, amit a százados úr szintén megfogalmaz, hogy mindez morális válságba sodorja a Magyar Honvédséget, és ez a súlyos, mert elveszi a kedvét azoknak, akik még bent szolgálnak, és elveszi a kedvét azoknak, akik szeretnének katonának menni. Pontosan, amikor ön azt ígéri, hogy profi honvédséget szeretne fölépíteni, ennek nagyon-nagyon komoly üzenete van, és negatív üzenete van. Úgyhogy én végezetül arra kérem, hogy tegyen meg mindent katonáink biztonsága érdekében, és vonja le a személyes konzekvenciákat a tevékenységéből adódóan.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  10  Következő    Ülésnap adatai