Készült: 2020.09.28.01:37:43 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

77. ülésnap (2019.06.21.),  63-114. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita lefolytatása
Felszólalás ideje 3:41:48


Felszólalások:   1-62   63-114   115      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az köztudott volt, a tegnapi nap 16 óráig volt lehetőség a módosító javaslatok benyújtására, és a benyújtott módosító javaslatok megtárgyalására pedig a jövő héten kerül sor. Engedjék meg, hogy külön megköszönjem Banai Péter Benő államtitkár úrnak a háromnapos vitában való jelenlétét és aktív részvételét. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosításáról és a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A kormány-előterjesztés T/6457. számon a Ház informatikai hálózatán mindenki számára elérhető.

Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztést nemzetiségi napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés.

Tisztelt Ház! Elsőként megadom a szót Bódis József professzor úrnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének. Tisztelt Államtitkár Úr! 30 perces az időkerete. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó.

BÓDIS JÓZSEF, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Azzal kezdem az expozémat, hogy a köznevelési törvény és a kapcsolódó egyéb törvények módosítása nem hoz jelentős változásokat a köznevelési rendszer szabályozásában. A kormány továbbra is elkötelezett a minőségi oktatás megteremtésében. A módosítások célja, hogy a köznevelés még inkább képes legyen betölteni rendeltetését, általános műveltség és versenyképes tudás birtokában lévő fiatalokat képezzen.

A minőségi oktatás megteremtésének kulcsfontosságú szereplői az intézményvezetők. Az ő motiváltságuk nagymértékben határozza meg a nevelőtestületek munkáját és ezzel együtt a köznevelési intézményekben folyó nevelő-oktató munka minőségét, eredményességét. Mindezek okán a kormány nagyobb figyelmet kíván szentelni az intézményvezetői életpályára, még vonzóbbá kívánja azt tenni, és még inkább el szeretné ismerni anyagi szempontból is azt az oktatásszervező munkát, amit ők végeznek.

A törvényjavaslat ezért tartalmazza, hogy az intézményvezetőknek az intézménylétszámtól függő pótlék kerülhessen megállapításra, továbbá ösztönzési keresetkiegészítés meghatározására is lehetőséget biztosít a tervezet. Ez utóbbi esetben célunk, hogy a nevelés-oktatás eredményességét mérő objektív teljesítménykritériumok alapján részesülhessen az igazgató további anyagi elismerésben. Ennek érdekében a kormányrendelet alkotására szóló felhatalmazást teremt meg a törvényjavaslat. A felhatalmazás birtokában a részletek kidolgozása kormányrendeletben történik majd. Meg kell említeni, hogy a pedagógusok esetében pluszfeladatért adható céljuttatás lehetővé tétele is szerepel a törvényjavaslatban.

Fontos össztársadalmi érdeknek tekinti a kormány és az érintett gyermekek, tanulók érdeke is, hogy azonos elvek mentén férhessenek hozzá a közneveléshez, végezhessék tanulmányaikat. Az óvodai nevelés során megszerzendő készségeket, majd az iskolai nevelésben az ismeretanyagot akkor kezdjék el elsajátítani, amikor arra érettségüknél fogva készen állnak. Ennek kiemelten fontos szerepe az óvoda, ez az intézmény készít fel az iskolára, ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy csak a legindokoltabb esetekben lehessen felmentést kapni az óvodába járás kötelezettsége alól. Ez az egyik garanciája annak, hogy hatéves korukra a gyermekek elérjék az iskolaérettséget.

Kiemelendő az is, hogy a magántanulói jogviszonyt az egyéni munkarend váltja fel, továbbá hogy ennek engedélyezése egy hatósághoz kerül, ami az egységes jogalkalmazást biztosítja. Itt lényegében egyrészről fogalomváltásról van szó, ami magában hordozza a tanuló érdekének előtérbe helyezését. Eddig az engedélyezés intézményi szinten történt, és az egyes köznevelési intézmények országszerte ebben rendkívül eltérő gyakorlatot folytattak. Volt, ahol ténylegesen igazolt esetben sem adták meg a magántanulói jogviszonyt, a másik szélsőség pedig az, amikor nehezen kezelhető gyermekek szüleit az intézményvezető kérte a magántanulói státusz kérelmezésére. Ezen egységesnek semmiképpen nem nevezhető gyakorlatot szeretnénk egységesíteni az egyéni munkarend bevezetésével, amely átláthatóbbá és egyszerűbbé teszi a folyamatot. A cél az, hogy a tankötelezettség iskolába járástól eltérő módon való teljesítésére, amelyre adott esetben továbbra is lesz lehetőség, akkor kerüljön sor, ha a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete azt valóban indokolja, és ez fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából a legelőnyösebb.

A sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tanulók iskolába járása is megszervezhető, körülményei biztosíthatók. Meglátásunk szerint társadalmi érdek ugyanis az, hogy a gyermekek, tanulók megfelelő szocializációs környezetben, a köznevelés szabályozottan működő rendszerében részesüljenek nevelésben, oktatásban, tankötelezettségüket  amennyiben ennek nincs objektív akadálya  iskolába járással teljesítsék. Álláspontunk szerint a tanuló érdekét elsődlegesen az szolgálja, ha nevelésére, oktatására a köznevelési szabályok és intézményrendszer biztosította garanciák mellett kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! 2017-ben fogadtuk el a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermekekkel, tanulókkal kapcsolatos törvénymódosítást. Ellenzéki képviselők egy csoportja az Alkotmánybírósághoz fordult, kérve a törvénymódosítás eltörlését. Az Alkotmánybíróság azonban nekünk adott igazat, és a kezdeményezést elutasította, jelezte azonban a kormány részére, hogy az ügyben további jogi garanciák megfogalmazása szükséges  ezt is ebben a törvényjavaslatban tesszük meg. Tudjuk természetesen, hogy az érintett tanulók fejlesztése nem csak jogi előírásokon múlik, éppen ezért fejlesztettük az utóbbi években a gyógypedagógiai szakszolgálati tevékenységek körét, ennek köszönhetően ma csaknem tízezer gyógypedagógiai végzettséggel rendelkező személy dolgozik a magyar köznevelésben, ellentétben a 2010-ben foglalkoztatott 5700 fővel.

(12.20)

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Az állami tankönyvellátás keretében eddig az 1.-től a 9. évfolyamig, továbbá nemzetiségi nevelésben, oktatásban és a gyógypedagógiai nevelésben, oktatásban biztosítottuk ingyenesen a tankönyveket. 2020 szeptemberétől ez a teljes köznevelésre kiterjed, tehát a 1.-től a 12. évfolyamig, beleértve a szakképzést is. Ezzel is célunk, hogy a gyermeket nevelő családok terhein enyhítsünk. Mindehhez kapcsolódik, hogy a tankönyvellátás szabályai is a köznevelési törvényben kerülnek elhelyezésre, a 2013-ban elfogadott önálló tankönyvtörvényre már nincs szükség, funkcióját betöltötte, ezt tehát hatályon kívül helyezzük.

Tisztelt Képviselőtársak! Végezetül tájékoztatom önöket, hogy a javaslat az előbb említett legfontosabb kérdések mellett több pontosító, gyakorlati, problémamegoldó szabályt is tartalmaz. Ha egyetértenek célkitűzéseinkkel, kérem, hogy támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. A Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka Pósán László képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Az előttünk fekvő jogszabály, ahogyan államtitkár is mondta, lényegében sok izgalmat azért nem fog kiváltani, vagy legalábbis azt hiszem, de mégiscsak számos helyen pontosít, illetve olyan módosításokat tartalmaz, amely vagy egyszerűsít eljárásmeneteket, vagy éppen bírósági, alkotmánybírósági döntésből következő jogszabályi változtatásokat vagy pontosításokat igényel.Azt gondolom, hogy az a kérdéskör, ami a hároméves, illetve hatéves kortól kezdődő óvodába, illetve iskolába járást érinti, abból a szempontból mégiscsak megfontolandó, hogy az elmúlt időszak kellőképpen bizonyította azt, hogy az óvoda egy nagyon komoly szocializációs helyszín, és az onnan kikerülő gyerekek esetében jóval kisebb a lemorzsolódás veszélye, a majdani iskolai lemorzsolódás veszélye, mint azon gyerekeknél, akik ezt kevésbé teljesítik. Ebből a szempontból viszont azért nem megnyugtató az a statisztikai adat, hogy a hároméves gyerekek mintegy 10 százaléka nem kezdi meg az óvodát, és ilyen értelemben a későbbiekben jelentős hátrányokkal kell szembenéznie.

Az iskolaérettség szempontjából is azt gondolom, hogy helyes az, ha a hatéves kort egy fontos bemeneti időszaknak tekintjük. Annál is inkább, mert sok középiskolában általános és elterjedt gyakorlat az úgynevezett nyelvi előkészítő évfolyam, ilyen értelemben tehát a négyosztályos gimnáziumok igazából ötosztályos gimnáziumok, és ebből következően az érettségi tényleges megszerzése is értelemszerűen kitolódik. Ha ez párosul azzal, hogy az iskolába lépés időkerete vagy időpontja is tolódik, akkor egész egyszerűen a tényleges középiskolai befejezések lehetősége életkori szempontból jelentősen kinyúlik, elnyúlik, illetve arról nem is beszélve, hogy tinédzserkorban meg elég komoly elkülönülés következik be a tekintetben, hogy valaki, mondjuk, éppen 14 vagy 12 éves, de lehet, hogy egy osztályba is járnak. Ez sok szempontból, különösen bizonyos készségtárgyaknál eltérő hozzáállást és viszonylag sok konfliktust is tud okozni.

A magántanulói jogviszony kérdésében, azt gondolom, szintén szükséges pontosításokat tenni, hiszen az az egységes szabályozás, amit szeretnénk elérni, pontosan azért van, ahogy államtitkár úr is említette, mert jelenleg hihetetlenül széles skálán mozognak az egyes intézmények ilyen típusú döntései. Maguk az iskolák döntenek per pillanat arról, hogy kinek engedélyezik, kinek nem engedélyezik. (Arató Gergely közbeszólására:) Majd nyilvánvalóan Arató képviselő úr is fog szót kapni. Ebből a szempontból viszont valóban az van, hogy sok esetben olyan esetben sem kapják meg a gyerekek, ahol indokolt lenne, más esetben pedig úgy kapják meg, hogy semmilyen különösebb indok nem szól emellett. Jó, ha azt megjegyezzük, hogy valamikor a magántanulás lehetősége eredetileg az élsportolók, a tehetséges művészi képességgel bíró gyermekek vagy tartósan beteg gyermekek számára lett kitalálva. Mára emellett vagy inkább ehelyett, ez nézőpont kérdése, jelentősen megnőtt azoknak az aránya, akik vagy külföldi tartózkodás okán  ez nyilván kellően méltánylandó , családi okokból magántanulók, vagy nem egy esetben előfordul az is, hogy az iskolák a problémás gyerekeket ilyen értelemben próbálják kivezetni a rendszerből.

Tehát az eredeti szándékhoz képest jelentősen átalakult, és azt gondolom, hogy e tekintetben mégiscsak érdemes lenne valami egységesebb szabályozást alkalmazni. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek szocializációja szempontjából szintén fontos, hogy a saját korosztályuk körében legyenek, ott nevelkedjenek, az együttélés számos írott és íratlan normáját megismerjék, megtanulják.

A magántanulói jogviszony ebből a szempontból sok szempontból nehézséget okoz. Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy megszüntetnénk a magántanulói státuszt, hanem egyszerűen arról van szó, hogy ennek az engedélyezése, elbírálása más módon történik, mint eddig volt, és a magántanulói jogviszony elnevezést az egyéni munkarend váltaná fel.

Azt hiszem, az is egy helyes törekvés, hogy abban az esetben, ha a tanulók alaptörvénybéli jogának sérelmével járó tájékoztató tevékenység történik iskolában, és ezzel kapcsolatosan az iskolák vezetői meg nem lépnének fel vagy nem teszik meg azt a szükséges intézkedést, amit egyébként a hatályos jogszabályok is előírnak, akkor e tekintetben lesz mód és lehetőség, hogy ilyen esetben az intézményvezető felelősségét világosan és egyértelműen meg lehessen állapítani, és ezzel kapcsolatban lépéseket is lehessen tenni.

Államtitkár úr beszélt arról, hogy a beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarral küzdő gyerekek, tanulók ellátásával kapcsolatban milyen pontosításokat írt elő az Alkotmánybíróság, milyen további garanciális elemeket, ezek mind most bekerülnek a törvénytervezetbe.

Az intézményvezetői kinevezéssel kapcsolatban kifejezetten helyesnek tartom azt, hogy csökkentjük a bürokrácia lehetőségét. Ugyanis egyszerűen arról van szó, hogy most per pillanat… (Tordai Bence közbeszólására:) Azonnal, most elmondom, ha képviselő úr figyel, akkor meg fogja tudni. Per pillanat az iskolai szabályozásban az az előírás van, hogy a pályázatokat véleményezi a tantestület és véleményezi a foglalkoztatottak közössége. Ez utóbbi a tantestületet is magában foglalja, plusz magában foglalja természetesen azokat az iskolai dolgozókat is, akik viszont nem pedagógus-munkakörben vannak. Tehát lényegében egy intézmény esetében kétszer kell az eljárást lefolytatni. Itt lényegében egyszerűen csak annyit teszünk, hogy a foglalkoztatotti kör, amely magában foglalja, még egyszer mondom, a tantestületet is, az véleményez, és nem kell kétszer megismételni ezt az eljárási procedúrát.

Helyes az, hogy az egyéb kategóriák között szerepel az, hogy az óraadók heti óraszáma 10 helyett 14 órát is tartalmazhat. Számos olyan tantárgy van az iskolák esetében, amely ezt igényli, tehát óraadók jelenlétét, úgyhogy ebből a szempontból ez az iskolák, oktatási intézmények stabilabb és kiszámíthatóbb működését tudja garantálni. S természetesen azt is jegyezzük meg, ami eddig nem szerepelt jogszabályban, de most igen, ez a bizonyos bérgarancia-törvény módosítása: abban az esetben, ha magániskolánál valamilyen probléma történne a foglalkoztatás szempontjából, az egzisztenciális biztonságot az állam garantálja az ottani pedagógusok és dolgozók számára.

Összességében azt gondolom, hogy a törvény jó lépéseket tartalmaz, jó irányokat jelöl ki. Tisztelettel kérem majd a képviselő urak és hölgyek támogatását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka Ander Balázs képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr!

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Államtitkár Úr! Elnök Úr! Képviselőtársaim! Vidéki középiskolai tanárember vagyok magam is, három gyermek édesapja. Kisfiaim 4, 8 és 13 évesek. A legnagyobbik, Botond éppen ma ünnepli születésnapját, úgyhogy innét is szia, kicsim. (Ungár Péter közbeszólására:) Köszönöm szépen. (Derültség és szórványos taps.) Szóval, ha valakit érint ez a kérdés, akkor személy szerint én is ilyen vagyok.

(12.30)

Hogyan alakul a közoktatás helyzete Magyarországon? Milyen útirányt választ itt a kétharmad birtokában a tisztelt Ház?

Képviselőtársam az előbb azt mondta, hogy nem számít arra, hogy nagy érzelmeket váltana ki ez a törvénymódosítás. Hát, tévedett, képviselőtársam, bizony-bizony ezeket az érzelmeket már kiváltotta, negatív érzelmeket. A leginkább érintett közösségek egyöntetűen elutasítják ezt a salátacsomagot, amit ideraktak elénk, hozzáteszem: egyébként úgy, hogy jó szokásukhoz híven megint csak nem egyeztettek senkivel, tehát azért azt illő lenne akkor itt kifejteniük, hogy miért nem került sor ezekre a szakmai, társadalmi egyeztetésekre. Én elhiszem, hogy önöknek kétharmaduk van, elhiszem, hogy ennek birtokában tulajdonképpen bármit meg tudnak tenni, de azért 2019-ben, Európa kellős közepén nem így kellene hogy működjön a magyar politika.

Fel kell tenni azt a kérdést, hogy ezek a változások elősegítike azt, hogy minőségibb legyen Magyarországon az oktatás, növelike az eredményességet, növelike a hatékonyságot, és növelike a méltányosságot, amivel kapcsolatosan bizony komoly gondok vannak Magyarországon. Az eredményességet most nem keverném ide, erről, mondjuk, a PISA-felmérések eléggé plasztikusan tanúskodnak.

A hatékonyság tekintetében  az előbb, éppen a költségvetési vita során elmondtam  a magyar pedagógustársadalom nem szerepel olyan rosszul, ugyanis az oktatáshatékonysági index szerint, ami mondjuk, már néhány évvel ezelőtti, de azért mégiscsak egy átfogó képet ad arról, hogy mit hoznak ki ebből a rendszerből azok a pedagógusok, akik minden tiszteletet megérdemelve tényleg vért izzadnak azért, hogy a közoktatás rendszere még működőképes legyen Magyarországon, szóval, e szerint az index szerint a negyedikek vagyunk az OECD-országok sorában, az első Finnország, aztán jön Dél-Korea, Csehország, és Magyarország a negyedik  Németország ott kullog a 28. helyen. Tehát nagyon kevés forrásból, amit önök erre a területre szánnak, viszonylag nagyot alkotnak a magyar pedagógusok.

A méltányosság tekintetében viszont már nagyon-nagyon rosszul állunk. Ha megnézzük, hogy milyen a reziliens diákoknak az aránya, akik a rossz családi hátterük ellenére, a rossz szocioökonómiai státusz ellenére mégiscsak megküzdenek, megbirkóznak ezekkel a feladatokkal, és jól teljesítenek az iskolában, akkor azt kell látnunk, hogy az ő arányuk messze elmarad az OECD-átlagtól. Javítjae ez az intézkedéscsomag azt, hogy ők jobban tudjanak teljesíteni? Mi azt mondjuk, hogy nem. Ugyanis lehet itt nagyon szép szavakat pufogtatni, új fogalmakat bedobni, viszont ha nem látjuk a konkrét szabályozást, ha nem látjuk azt, hogy honnét lenne forrás, honnét lenne pluszszakember ahhoz, hogy ezeket a problémákat kezelje, akkor ezek a bajok, ezek a gondok továbbra is ott maradnak, és egy tapodtat sem mozdulunk előre.

Tehát csak az, hogy önök itt egy új törvényt, illetve törvénymódosítást áterőszakolnak a parlamenten, nem fogja megoldani ezeket a kérdéseket. Ugyanaz lesz jövőre is, meg azután is, meg azután is a probléma, például akkor, hogyha a méltányosság kérdésénél maradunk, akkor az, hogy ott maradsz, ahonnét jössz, nincsen mobilitás, nem biztosítja a megfelelő mobilitást ez a közoktatási rendszer. A szakképzést tulajdonképpen egy pedagógiai elfekvővé alakították, azok a szelekciós mechanizmusok, amelyek brutális erővel hatnak Magyarországon, csak e miatt a módosító csomag miatt nem fognak megváltozni.

Önök működtetnek  mondjuk úgy  egy fapados oktatást a köznép számára, és hogyha valakiknek megvan hozzá a megfelelő anyagi erőforrásuk, akkor azok a továbbiakban is ki tudják majd menteni a gyermekeiket ebből a közoktatásból, elviszik őket, mondjuk, majd abba a debreceni magániskolába, ahol óvodától az érettségiig 45 millió forintba fog kerülni a tandíj, vagy úgy cselekszenek, ahogy tette azt Szabó államtitkár asszony, aki a SEK-be vitte őket, ami egyébként nyilván szíve joga, hogy oda írassa a gyermekeit, ahova akarja.

Csak az a helyzet, hogy nem kellene másokat megfosztani ettől a jogtól, mert képzeljék el, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy nagyon-nagyon sok olyan szülő van, aki valóban a legjobbat szeretné a gyermekének, és úgy látja, hogy a közoktatás mai lepusztított állapotai közepette ezt nem tudják biztosítani az ő csemetéi számára. Szóval, van egy elit, a kiválasztottak számára működtetett fizetős elitoktatás a magániskolák révén, önök viszont most ezzel a törvénymódosítással bezárnának olyan kapukat, amelyek a középosztály azon tagjainak szólnak, akik szintén nincsenek megelégedve az állami oktatással, és valami jobbat szeretnének a gyermekeiknek, amiről úgy gondolják, hogy sokkal inkább megfelelő az ott kapott tudás, kompetenciák halmaza a XXI. század kihívásainak.

Kérdezem én, hogy ha valóban komolyan gondolják azt, hogy össztársadalmi érdek az, hogy a gyermekek, a fiatalok, a diákok minél tovább iskolába járjanak, akkor mi a helyzet például azzal, hogy 18-ról 16 évre csökkentették a tankötelezettségi korhatárt Magyarországon. Mi a helyzet azzal, hogy ha megnézzük  amiről itt többször volt szó, nagyon helyesen egyébként, a korai szocializációnak a fontosságáról , akkor olyan lényegi területekre alig jut költségvetési forrás, mint például a „Biztos kezdet” gyerekházaknak a programja. Miért van az, hogy a tanodaprogram kétségek közt leledzik, és nem tudni, hogy mi lesz velük. Önök 2,5 milliárd forintot szántak egyébként erre a programra a jövő évi költségvetésben, mi ezt megdupláznánk, ugyanis ha tényleg komolyan gondolják azt, amit itt az előbb Pósán képviselőtársam is elmondott, hogy a korai szocializáció fontos dolog, hogy fontos dolog az, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok ne essenek ki a közoktatás világából, akkor ezekre a területekre is fokozottan kellene koncentrálni.

Mi úgy látjuk, hogy a közoktatás keretei között ez most így nem fog megvalósulni, már csak azért sem, mert  többször elhangzott, de újra és újra elő kell venni  egy Heckman nevezetű Nobel-díjas közgazdász világosan kimutatta, hogy az oktatási ráfordítások megtérülési rátája az idő előrehaladtával csökken, a halmozottan hátrányos helyzetű társadalmi rétegek esetében ez a csökkenés pedig sokkal meredekebb, és önök ezt teljesen figyelmen kívül hagyják. Nem én mondom ezt, hanem az a költségvetési tervezet, amelyet itt tárgyaltunk a napokban. Szóval, ez semmit nem fog javítani a most fennálló helyzeten. Az, hogy önök az iskolaigazgatókból kvázi helytartókat csinálnak, az, hogy a véleményezési jogot ennyire beszűkítik, az nem fogja javítani az oktatás állapotait Magyarországon.

Mi azt mondjuk, hogy a leginkább érdekelteknek, valóban a tantestületnek, a szülőknek és a diákönkormányzatoknak érdemi beleszólása kellene hogy legyen abba, ami a leginkább érinti őket. Én elhiszem azt, hogy az önök számára ott a kormánypárti padsorokban sok esetben nagyon kínos volt az az egymást követő botránysorozat, amely mondjuk, a kérdéses intézményvezetői kinevezések miatt kirobbant Magyarországon, amikor egy-egy tantestület túlnyomó többsége, 95-100 százaléka támogatott egy igazgatójelöltet, amikor mellette voltak a szülők, mellette volt a diákönkormányzat, és önök, mondjuk, e helyett az igazgató helyett, aki adott esetben már 16 éve regnált intézménye élén, egy fideszes pártkomisszárt állítottak oda, egy fideszes önkormányzati képviselőt, nyilván pedagógiai végzettséggel, de mégiscsak kilóg a lóláb. És elhiszem azt, hogy ezek a botrányok az önök számára kényelmetlenek voltak, viszont Orbán Viktor tavaly azt mondta az Európai Parlamentben, hogy soha nem vetemednének arra, hogy elhallgattassák azokat, akik ellenvéleményt fogalmaznak meg. Most nem is kell őket elhallgattatni, mert ez az ellenvélemény tulajdonképpen meg sem születhet majd. Nem egy elegáns lépés, azt kell hogy mondjuk.

Az iskolákat centralizált, bürokratikus és adminisztratív rendszerré züllesztették, ahol bizony nagyon erős a konkrét politikai beavatkozás és a kontroll lehetősége ilyen formában. A erőforrásokat és a folyamatokat sztenderdizálták, ahelyett egyébként, hogy visszaadnák az intézményeknek azt a szakmai, személyi és költségvetési autonómiát, amit véleményünk szerint meg kell hogy kapjanak ahhoz, hogy Magyarországon a közoktatás állapotai javulhassanak.

Lehetne itt sorolni a törvényjavaslatból az újabb és újabb pontokat, ilyen például akkor a tankönyveknek a kérdése, és nem véletlenül nyilatkoznak úgy, hogy ez tulajdonképpen az utolsó ütés, amit a szabad tankönyvválasztásnak bevisznek, és ezzel kivégzik ezt a dolgot.

(12.40)

Mi azt mondjuk, hogy megrendelőket informáló és valóban független tankönyvértékelési rendszerre lenne szükség Magyarországon, mert az az egyenrendszer, az az uniformizált valami, amit önök rákényszerítenek a magyar közoktatásra, az eredményt vagy javuló eredményeket nem fog szülni.

Hivatkoznak arra, hogy deregulációs irányvonal miatt volt szükség ezekre a módosításokra, ami azt jelenti, hogy a megkötéseket kell megszüntetni. De akkor milyen megkötéseket szüntetnek meg? Azokat a megkötéseket, amelyek a Fidesz-KDNP kezét kötik meg, azokat a demokratikus megkötéseket szüntetik meg és hajítják a papírkosárba, amelyekre véleményünk szerint ennek a társadalomnak, a szülőknek, a tantestületeknek és a diákoknak igenis szükségük lenne.

Vannak itt pozitív elemei a javaslatnak is, nem azt mondjuk, hogy mindegyik elvetendő. Például a céljuttatások rendszere, ha azt méltóztattak volna érdemben kifejteni, hogy miről szól a dolog, akkor talán támogatható lenne, de olyan formában, hogy iszonyatos pluszterheket rakjanak a pedagógusok vállára, nem tudva egyébként azt, hogy hogyan fogják őket honorálni  így is alulfizetett a pedagógustársadalom, és egyáltalán nincsenek erkölcsi és anyagi értelemben olyan szinten megbecsülve, mint ahogy azt meg kellene tenni , szóval, ha önök csak újabb terheket pakolnak normális honorárium nélkül az ő vállukra, akkor ez csak további tanárhiányt fog eredményezni. Azt fogja eredményezni, hogy ez a pálya még kevésbé lesz vonzó, hiszen ha megnézzük a Nemzeti Pedagógus Kar jelentését, akkor 100 végzett pedagógusból 40 kezdi el ezt a csodálatos hivatást, és az ő egyharmaduk néhány éven belül nagyon gyorsan lemorzsolódik, hiszen messze nem érzik azt a gondoskodást, amiről önök oly szépen szoktak beszélni, és amit meg is érdemelnének.

Nem tudni pontosan, hogy mi lesz akkor ezzel a 8 ezer magántanulóval. Nem tudni, hogy ez az új rendszer, ez az egyéni munkarend pontosan mit takar, államtitkár úr. Tehát nagyon-nagyon szépen kérem, hogy fejtse ki ezt itt részleteiben, mert ködös ígérvényekre, valamiféle biankó csekkre mi igent nem tudunk mondani.

Aztán beszélni kell arról is, hogy valóban, az Alkotmánybíróság kimondta, hogy mulasztásos alaptörvény-ellenesség esete forog fenn Magyarországon; a Taigetosz-törvény kapcsán mondták ezt ki. Mi lesz azokkal a diákokkal, akikkel valóban foglalkozni kellene? Akikről olyan formában szó van itt a módosító javaslatban, hogy a fejlesztőpedagógiai ellátás majd megilleti őket, a tantárgyi felzárkóztatás és a készségfejlesztés, de semmi, semmi nincsen arról, hogy ez a gyakorlatban hogyan fog majd kinézni.

Nem tudjuk azt, hogy mi lesz a tanulócsoportokkal. Nem tudjuk azt, hogy mondjuk, az 55. §, amire valami csodaszerként hivatkoznak itt többen, hány diákot érint pontosan. Államtitkár úr, szeretnék erre vonatkoztatva is egy választ kapni, hogy az 55. § hány diákot érint Magyarországon. A külföldön élő diákokat is kérem, hogy vonja ide be, illetve azokat, akiket csak a tanórák látogatása alól mentettek föl, de mégis itt vannak kvázi magántanulóként, de mégsem magántanulóként elkönyvelve ebben az egész rendszerben.

Szóval, óriási hiányosságai vannak ennek a törvényjavaslatnak. Egy homályos katyvasznak is nevezhetnénk az egészet ebben a formában, és ne haragudjon meg, ne vegye sértésnek, de mi, okulva egyébként a kormányzat eddigi lépéseiből, bizalmat nem tudunk önöknek szavazni ennek kapcsán. Azt mondjuk  még egyszer, nagyon hangsúlyosan , hogy ez a mostani módosítás ebben a formájában csakis zavart és további káoszt, további gondokat fog generálni.

Nagyon szeretném, ha államtitkár úr fölhasználva itt a lehetőséget megnyugtatná a szülőket, pedagógusokat és az ellenzéki politikusokat is, valamint a diákokat annak kapcsán, hogy mégis, amit mi itt előtártunk, csupán rosszindulatú jóslat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), szó sincs arról, amit prognosztizálunk. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka Kunhalmi Ágnes képviselő asszony. Parancsoljon, öné a szó.

KUNHALMI ÁGNES, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ott folytatnám, ahol Ander képviselőtársam befejezte. Nemhogy megnyugtatni nem fognak bennünket, a szakmát, a civileket, a szülőket (Karját széttárva:) politikusokat, hanem konkrétan úgy fogják lenyomni az országnak, a szülőknek, a gyerekeknek és a szakmának, a pedagógusoknak is a torkán, mint ahogy minden mást a nemzeti együttműködés rendszerében, amibe lassan belefulladunk, és lassan belefullad az egész oktatási rendszer is. Nem fogjuk tudni támogatni. Azért nem fogjuk tudni, mert lényegében folytatódik az a rossz irány, amit önök az elmúlt években elkezdtek. Toldozgatják-foldozgatják ezt az egész rendszert, de továbbgörgetik azokat a hibákat  államosítás, központosítás, ideológiai túlfűtöttség , továbbra sem fogja szegény gyerekeket az iskolában bent tartani. Minden lehetőség megvan most is, a módosítás ellenére, hogy kitakarítsák a rossz családi körülmények között született gyerekeket.

Százezer olyan, százezer olyan gyerek esett ki a magyar közoktatásból 2011 óta, akik nemcsak hogy szakmai, hanem általános iskolai végzettség nélkül pottyantak ki a magyar közoktatásból. Hogy lesznek ezekből polgárok, adófizetők, nyugdíjjárulék-fizetők, egészségügyijárulék-fizetők?! Egyáltalán a polgár szó önöknek mond még valamit, vagy most már csak üres lózung, amiben még sokan együtt hittünk egyébként, jobb- és baloldali demokraták. Tovább korlátozzák az iskoláknak, a pedagógusoknak, az intézményvezetőknek az autonómiáját, senkivel sem egyeztetnek, nem érdekli őket, hogy mi történik valójában a magyar valóságban, valahogy politikailag adminisztratív módon elbábozni ezt az egészet, aztán lesz, ami lesz, majd tűzoltunk valahogy.

Csakhogy egyre nagyobbak a bajok. Tele van ez a módosító csomag látszatintézkedésekkel, melynek egy része beismerő vallomás, hogy óriási például a pedagógushiány, amire Rétvári Bence, akárhányan megkérdeztük, mindig csak azt mondta, hogy egyedi ügy, helyi ügy. Nem lehet úgy felmenni bármelyik álláshirdetésre, hogy ne azt dobná ki legelőször, hogy matektanárt, plusz minden képesítéssel keresünk már tanárt. Másrészt pedig indokolatlan szigorításokat is tartalmaz, ami szerintem sok helyen fölösleges, és bizony alkotmányos aggályokat is felvet. Felveti például a szülők jogát, ugyanis nem lehet a szülőktől elvenni azt a jogot, hogy eldöntse azt, hogy milyen módon teljesíti a saját gyermekének a tankötelezettséget. Ez bizony a középosztály ellen nagyon súlyos merénylet: a szabad iskolaválasztást korlátozza. Nagyon félt a politikai elit ehhez bármikor hozzányúlni, csodálkozom, hogy a Fidesz ilyen bátor, és akkora hatalmat érez magában, hogy ehhez hozzányúl. És bizony nem látok elég jogi garanciát arra, hogy ne csorbítanák a szülőknek ezt a jogát, de majd részletesebben ki fogok rá még térni.

És van még egy alkotmányos aggályunk annál a pontnál, ahol is megengedik, hogy minden más szakmával szemben szerintem diszkriminatív, hogy a pedagógusokat azontúl, hogy ezzel elismerik, hogy mekkora a tanárhiány, de akinek nincs meg a nyelvvizsgája, de befejezte lényegében az iskolát, az elkezdhessen teljen értékű módon, anyagilag is teljes értékű módon tanítani  ez szerintem nagyon súlyosan diszkriminál más szakmákat. Alkotmányos jog a törvény előtti egyenlőség ugyanis. Tehát én ezt szintén problémásnak tartom.

Továbbmenve még itt az általános mondandómnál: a költségvetésre  előtte vitáztunk a költségvetésről  ha ránézünk, a 2020-as költségvetés szerint a ’19. évihez képest az oktatás egészére  tehát a köz- és a felsőoktatást is belevesszük  a pénzügyminiszter állítása szerint 48 milliárddal jut több a tervezett infláció alapján, azonban az állam eme feladatára reálértéken 15 milliárd forinttal jut majd kevesebb. Amíg a 2019. évi költségvetésben a közoktatásra fordított összeg a kiadások 10,1 százalékát tette ki, a 2020-as tervezetben ez az arány már csak 9,8 százalék, azaz tovább csökken. Azt sem éri el, képviselőtársaim, mely az önök saját alultervezett inflációjuk szerint járna az közoktatásnak.

Én úgy látom személy szerint, hogy a köznevelési törvény szerinti „előremutató” módosításokra sem fog jutni a 2020-as költségvetésben. Egyszerűen akárhogy osztok-szorzok, próbáltam megkeresni, sehogy sem találtam.

(12.50)

Az időm hátralévő részében a teljesség igénye nélkül három területre, általam a legfontosabbnak tartott vagy közérdeklődésre kiemelkedően is számot tartó területekre térnék ki.

A magántanulói rendszer úgymond átalakítása gyakorlatilag két tanulócsoportot érint. Van egyrészt az, amit már említettem, hogy a középosztályban mintegy kilencezer olyan gyermek van, akiknek felelősen gondoskodó szüleik, felismerve és megismerve a saját bőrükön a magyar oktatás siralmas teljesítményét, megszervezték a minőségi oktatás körülményeit, és akik eddig is maradéktalanul eleget tettek a kötelező beszámolók során az iskola által előírt követelményeknek.

Ezektől a szülőktől most önök el akarják venni az Alaptörvényben is rögzített jogot, hogy maguk döntsenek arról, hogy gyermekük milyen módon tesz eleget a tankötelezettségnek, ugyanis önök nem képesek elviselni azt, ebből is látszik, hogy ezen családok és gyerekek és szülők fölött a NER rendszere nem gyakorolhat ellenőrzést. Kimenekítették a középosztálybeli családok a lepusztított, lebutított, központosított állami iskolarendszerből a gyerekeket. Nagyon sok olyan középosztálybeli család van, amelyik nem akarja egyházi iskolába vinni a gyerekét, de látja, hogy ma a közoktatásban nem kapja meg azt a megfelelő mennyiségű és minőségű tudást, skilleket, képzést, amire egyébként szüksége lenne a XXI. században a gyerekeknek. Ez véleményem szerint nagyon nagy mértékben korlátozza a szabad iskolaválasztás jogát.

Ha ezeket a gyerekeket visszakényszerítik a közoktatás rendszerébe, akkor vagy nagyobb csoportlétszámokkal kell majd számolni, ez is egyfajta következmény, vagy még tovább dolgoztatják az egyébként is túlterhelt, leterhelt, agyondolgoztatott, rabszolga módjára tartott, ki merem mondani, pedagógustársadalmat. Álljanak el ettől! Se politikailag, se szakmailag énszerintem ez nem helyes döntés. Hagyjanak legalább arra kiskaput, hogy ezek a gyerekek normális módon tudjanak eleget tenni a tankötelezettségnek, ne szorítsák be őket abba a rendszerbe, amelyet kialakítottak!

A másik gyerekcsoport esetében valóban kívánatos lenne, jó lenne, ha azokat a főleg rossz családi hátterű gyerekeket, akiket az iskola főként tanár- és szakemberhiány miatt eltanácsol a magántanulói státuszba  tehát magántanulói státuszba kényszerítik sokszor ezeket a szegény családokból jött, problémásnak minősített gyerekeket , visszavezetnék az iskola közösségébe, hogy újra közösségbe járhassanak ezek a gyerekek. Ennek azonban nem az a módja, hogy a törvénymódosításban közelebbről meg nem határozott, újonnan létrehozott állami intézmény, hivatal döntsön a magántanulói státuszról, ezek a hátrányos helyzetű gyerekek ugyanis az iskola inspirálására továbbra is otthon élvezhetik az egyéni tanrendből fakadó kötelezettségeket, és nem fognak megismerkedni a közösség inspiráló erejével.

Tehát pontosan a szegény gyerekeknek kellene valamilyen módon olyan iskolát csinálni Magyarországon, hogy megtalálják a helyüket, fel kellene készíteni az intézményeket, a pedagógusokat, sokkal több tanárra lenne szükség, gyógypedagógusokra, sorolhatnám, de ez pont rajtuk megint nem fog segíteni, és attól félek, hogy tovább fog növekedni, most már százezer fölött is lesz azon gyerekek száma, akik a tankötelezettség korhatára miatt és az iskola nem megtartó ereje miatt ki fognak hullani a közoktatásból.

A másik a nyelvvizsga. Nagyszerű dolog, hogy a kormány végre beismeri, hogy egyre csak fogy a szükséges pedagóguslétszám. Csak megemlítem, hogy tavaly 6000 pedagógus szerzett teljes értékű diplomát, de közülük mindösszesen 2300 tanár, azaz alig valamivel több mint a végzettek egyharmada kezdett dolgozni valóban a magyar oktatásban. És a másik fele ennek az, ugye, azt is tudjuk, hogy a korfa pedig egyre inkább eltolódik, elöregszik. Hát, mondhatom maguknak, hogy 2016-os adatok szerint a pedagógusok 45 százaléka, majdnem fele 50 évnél idősebb, ami azt jelenti, hogy a körülbelül 150 ezer fős pedagóguslétszámból több mint 67 ezren a következő 15 évben nyugdíjba mennek.

Pótlásukhoz évente legalább 4500 pályakezdő pedagógusra lenne szükség, de jelentős részük elvégzi az iskolát, és menekül a közoktatás rendszeréből, elmegy egy multicéghez dolgozni, vagy elmegy külföldre bébiszitternek, az óvodapedagógusaink jelentős része diplomával kint sokkal többet tud keresni. Tehát ez megint egy olyan dolog, amivel nem fogunk tudni mit kezdeni.

Ezért egyébként értjük, én is értem, és a kollégáim is értik, hogy a gyakornoki idő alatt a nyelvvizsgával még nem rendelkező, de végzett pedagógusokat bérüket és státuszukat tekintve teljes jogú pedagógusként akarják kezelni, de van ugye egy kis bökkenő, amit már mondtam: azokban a nyelvvizsga nélküli diplomásokban, akik más szakterületeken szereztek diplomát, felmerül, hogy ők alsóbb rendű állampolgárok, mert nekik viszont ezt a kezdeményt nem fogják megadni, és amint említettem, a törvény előtti egyenlőség és a diszkrimináció tilalma még az Alaptörvénybe is bele van foglalva. Egyébként ezért mi ismét azt javasoljuk, hogy adjunk egy észszerű határidőt a nyelvvizsga megszerzésére minden magyar diplomásnak, hátha ezzel előrébb tudnánk jutni, de ne diszkrimináljanak külön egy csoportot. Máshogyan kellene elősegíteni azt, hogy a pedagógusok a pályán maradjanak.

Ezért ismét fel kívánom hívni a figyelmet arra, hogy a korábbi kvázi 50 százalékos béremelés  aminek azért nagyon fontos megtartóereje lenne a pedagógusokat tekintve , amit még több évre elapróztak, a végét már oda se adták rendesen, és nem számít bele az alapbérükbe, egyáltalán nem tette vonzóvá a pedagóguspályát, mert a számokat látjuk. 2014 óta a pedagógusbérek vetítési alapja még mindig csak 101 500 forint, miközben a legalacsonyabb garantált bérminimum is már 149 ezer forint, és ez középfokú végzettség esetén már 195 ezer forint. Gondolják, hogy a jelenlegi pedagógusbérek felveszik a versenyt, mondjuk, egy SPAR-pénztáros bérével, vagy mondjuk, egy aldiséval?

A költségvetési törvényben nyilvánvalóan erre teszünk javaslatot, és azt javasoljuk, hogy a pedagógusok vetítési alapja a mindenkori minimálbérhez legyen kötve. Ez lenne az első igazán radikális lépés, amely csökkentené a pályaelhagyást, és sokaknak vonzóvá tenné a pedagóguspályát.

Mindjárt elfogy az időm, az utolsó tehát: az iskola dolgozóinak és felhasználói közösségének, a szülői szervezeteknek, diákönkormányzatoknak elveszik a jogát, eddig legalább látszatlehetőséget adtak arra, hogy véleményt nyilvánítsanak egy új igazgató, intézményvezető személyéről és szakmai motivációiról. Igaz ugyan, hogy az eltelt évek alatt ezeket a véleményeket egyre kevésbé vették figyelembe, és egyre több és nagyobb botrány kísérte országosan is a párthű iskolaigazgatók erőszakos kinevezését, de legalább volt nyilvánosság, tehát legalább megvolt az a lehetőség, hogy tényleg ne egy pártkatona legyen, aki nem ért hozzá, nincs meg a szakmai kvalitása, nem bírja az iskola közösségének, se a szülőknek, se a diákoknak, se a pedagógusközösségnek a támogatását, akkor valamilyen módon egy kényszert lehetett beiktatni a nyilvánosság erejével legalább, hogy elmondhatták a véleményüket. Hát, most önök ezt is elveszik!

Önök ezt a problémát nem azzal akarják megoldani, hogy a szakmai hozzáértés alapján konszenzussal választanak iskolaigazgatókat és iskolavezetőket, ami garanciája lehetne még ebben a buta rendszerben is, amit csináltak, a minőségibb oktatásnak és a jobb iskolai légkörnek. Nem, önök még ezt a csekély jogosítványt is megvonják az érdekeltektől.

Kérem, vegyék tudomásul, hogy az iskola nem az önöké, és nem a NER rendszeréért van a magyar állami iskolarendszer. Lehet, hogy egy állampártot építettek, lehet, hogy önök azt hiszik, bármit megcsinálhatnak, de vegyék tudomásul, hogy a magyar adófizetők azért tartják fenn az iskolát, hogy a gyerekeiknek jobb jövőt biztosítsanak. Nincs joguk elvenni egy egész generációtól a jövőt, nincs joguk gyerekek százezreinek az életét taccsra tenni. Nem lehet olyan aljas a politika, hogy ne figyeljen arra oda a jelenben, hogy mi lesz a következménye annak az oktatási rendszernek, amelyet önök létrehoztak.

Nem fogjuk támogatni, az egészet úgy kellene kivágni, ahogy van! Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

(13.00)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A DK képviselőcsoportjának vezérszónoka Arató Gergely képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ezt Pósán képviselő úr bizonyára tudja igazolni, számos alkalommal vettem már részt oktatási jogszabályok vitájában, számos alkalommal ültem államtitkár úr helyén is, és tudom, hogy néha nagyon kellemetlen tud lenni ez a szék, úgyhogy minden együttérzésem az öné, de ettől függetlenül azt kell mondanom, hogy ilyet azért még nem láttam.Tehát olyan jogszabályt, ahol például van olyan rendelkezés, ahol egy pontra kétfajta szabályozás van a törvényben, mert nem sikerült a jogalkotónak összeegyeztetni a saját jogszabálytervezetében  ez a 8. § (2a) bekezdés, ha jól emlékszem , hogy mit szeretne tulajdonképpen, ilyet még nem láttam.

Erre a törvényjavaslatra kettő dolog jellemző, egyrészt az, hogy tulajdonképpen arról szól, amiről a klasszikus viccet átírva azt mondhatnánk, hogy mindig az államnak van igaza, de ha egyszer véletlenül nem, akkor az első paragrafus vagy első pont lép érvénybe. Ez a javaslat arról szól, hogy a kormány mindent jobban tud; a kormány mindenkinél okosabb; a kormány mindent jobban tud szabályozni; okosabb, mint az iskolák; okosabb, mint a szülők; okosabb, mint a pedagógusok. Az állam, a kormány az, aki itt mindenkinek az életéről döntéseket tud hozni.

A második jellemzője pedig az, amit itt említettem már az imént, hogy eközben ez egy vasvillával összehányt jogszabály, aminek semmilyen koherenciája nincsen; nem stimmelnek benne a hivatkozások; nem stimmel benne egyébként az sem, hogy pontosan mik a szabályozási célok. Nem világos tehát az, hogy miből indulnak ki, és arról pedig, hogy milyen szakmai hatásokat vált ki a törvényjavaslat egyik vagy másik intézkedése, arról az indoklás alapján fogalmuk sincs.

Jól látható módon ez a javaslat úgy készült, hogy kormánypárti politikustársaink, a minisztérium vezetői időnként belefutottak olyan esetekbe, amikor ők gondoltak valamit a világról, vagy gondoltak valamit arról, hogy hogyan kéne működtetni az oktatási rendszert, és erről kiderült, hogy ez törvénytelen, ez jogszabálysértő, ez sérti a diákok jogait, sérti az oktatás működését vagy sérti az alapvető logikát. Erre azonban az önök válasza nem az, hogy elgondolkoznak a kérdésen, nem az, hogy megnézik, hogy hogyan lehetne mégis megoldani ezeket a problémákat, hanem az, hogy akkor annál rosszabb a valóságnak. Ha ütközik egymással a törvény és a valóság, akkor még jobban beleírjuk a törvénybe, hátha akkor működni fog. Mondok erre mindjárt néhány példát.

Az első kérdés éppen az óvodába lépés szabályozása. Ezt említettem már, hogy egyébként jogszabály-szerkesztésileg sem sikerült ez a dolog. Izgatottan várom, hogy a Törvényalkotási bizottságban fideszes képviselőtársaink remélhetőleg, várhatóan megvilágosodnak majd, és ki fog derülni, hogy mi a kormány szándéka  mindenesetre mindegy is, mert mind a két szabályozási mód rossz. Ugyanis hogyan működik ma ez a rendszer, mi a logikája ennek a rendszernek? El kell mondanom önöknek, hogy én a kötelező óvodába járás kiterjesztésének híve vagyok. Azt gondolom, hogy ez egy helyes lépés.

Ez egy olyan lehetőség, ami esélyegyenlőségi szempontból és oktatási szempontból is jó, hogy így van. Ámde, teljesen logikus módon, miután az oktatásban gyerekekkel foglalkozunk, sok-sok különféle helyzettel, nem pedig kis fakockákat tolunk be a futószalagra, hogy különböző színűre  gondolom, most éppen nemzeti színűre vagy narancssárgára  fessék őket, ennek következtében teljesen logikusan biztosítania kell a jogszabálynak azt is, hogy egyéni mérlegelés alapján, a család élethelyzete, a gyerek szükségletei alapján mód legyen arra, hogy egyébként más megoldást is lehessen választani.

Önök mondhatnák azt, hogyha végeztek volna bármilyen felmérést, és tudnák ezt tényekkel igazolni, hogy mondjuk, ezzel a felmentési lehetőséggel nem mindig szakszerűen éltek, mondjuk, a szegényebb gyerekek kiszorítására használták fel ezt. De erre önöknek nincsen bizonyítéka! Én nem ismerek ilyen kutatást, önök nem mellékeltek a törvényhez ilyen indoklást.

Persze az, hogy hatásvizsgálatot törvényekhez nem mellékelnek, nem meglepetés most már, de hogy semmifajta szakmai vagy egyéb előkészítése nincs ennek a törvénynek, azért az teljesen nyilvánvaló, és a szakmai vitában sem tárták fel egyébként ezt a vitát, hiszen nem volt szakmai vita. Tehát mivel nem kérdeztek meg senkit, így nem is tudhatják azt, hogy ezzel a rendelkezéssel vannake problémák.

Mi most a megoldás? Nem érdekes! Úgy oldjuk meg ezt a dolgot, hogy akkor most már négyéves korig lehet csak felmentést adni, nem ötéves korig, akkor biztos majd többen fognak óvodába járni. Nem az a megoldás, hogy például létrehozunk olyan típusú befogadó óvodai környezetet, ahova a szülők akkor is szívesen elhozzák a gyereküket, ha egyébként otthon megoldott a gyerek felügyelete. Nem az a megoldás egyébként, hogy rugalmasabb formákat hozunk létre a hagyományos, hadd mondjam így, megszokott, 8tól 4-ig vagy 8-tól 5-ig  óvodája válogatja  vagy 7től 5-ig forma helyett; megnézzük azt, hogy hogyan lehet egyébként olyan módon megszervezni az óvodai életet, hogy ez a család számára nagyobb rugalmasságot, választási lehetőséget adjon. Nem, mert önök ebben a fakockagyártó, poroszos logikában tudnak csak gondolkozni, hogy ami jó, az legyen kötelező, és akkor megoldottunk mindent. Azt persze, hogy mi a jó, önök döntik el, nem a család, nem a szakma, nem az óvoda, ezt majd a kormány sokkal jobban fogja tudni.

Van ez fordítva is, ellenkezőleg: óvoda vége  mikor menjen a gyerek iskolába? Ezt már az előző körben is kétszer szigorították. Volt ennek egyébként egy teljesen normálisan működő rendszere, ahol szakmai érvek, a pedagógus és a szülő döntése döntötte ezt el, egy nem elég jól szabályozott, de mégiscsak tisztességes, normális rendszerben. Már korábban bevezették azt, hogy ebbe a szülő ne nagyon beszéljen bele, meg a szakma, az óvoda ne nagyon beszéljen bele, de mostanra eljutottunk oda, hogy majd a magasságos kormányhivatal eldönti, merthogy ő olyan okos, ő tudja. Ő aztán tényleg tudja azt, hogy hogyan kell ezekkel a gyerekekkel bánni. Igaz, hogy onnan is elmenekülnek a köztisztviselők, de majd biztos lesz, aki ott dönt helyettük.

Van egyébként ennek, hozzáteszem, jogi problémája is, hiszen nyilván egy ilyen döntés ellen nemigen nyílik mód arra, hogy jogorvoslat legyen. Egyébként az egész törvényjavaslatra jellemző az, hogy mindenütt kiveszi a jogorvoslati lehetőségeket vagy gyengíti ezeket. Tehát azt a lehetőséget, hogy ha egy, a szülő szerint a gyerekre hátrányos döntés születik, akkor ez ellen megfelelő jogorvoslati lehetősége legyen, ezt mindenütt kiveszik, de említettem, az államnak úgyis mindig igaza van vagy a kormánynak, miért kellene itt még jogorvoslattal is elvenni az időt, vagy ahogy mondta Pósán képviselő úr egy más ügyben, hogy micsoda fölösleges bürokráciát jelent ez. Tényleg, valóban, micsoda felesleges bürokrácia! Tulajdonképpen egyébként elég lenne visszaállítani a tanácsok oktatási osztályát és mellettük a pártbizottságot, azok el tudnának mindent dönteni.

Hasonló szemléletet látunk a magántanulók esetében is. A magántanulói rendszernek vannak problémái. Én ezzel egyetértek. Ebben szerintem Pósán képviselő úr jogosan hivatkozik arra, hogy a magántanulói rendszert nemcsak arra használják, amire való, hogy az egyébként élethelyzetük alapján speciális helyzetben lévő diákok számára tudjanak ilyen-olyan mértékű felmentést adni, hanem arra is használják ma időnként  erre viszont vannak kutatások , hogy kiszorítsanak szegény vagy problémásnak tekintett gyerekeket az iskolából.

Na de, erre mi a megoldás? Kellenének erősebb garanciák a magántanulói státusz mellett. Kellene védelem az ellen, hogy a szülőt ne lehessen finom erőszakkal kényszeríteni a magántanulói státuszra. Mi az önök megoldása? Megszüntetjük, az a biztos. Legyen ott a gyerek, aztán majd lesz valami egyedi tanrend  az nem tudjuk, hogy micsoda, eddig ilyenről csak egyetemen hallottam, de biztos be fogjuk vezetni majd alsó tagozaton is , és innen kezdve pedig akkor majd kontroll lesz a dolog fölött. Persze tudjuk, hogy az, akiről önök azt gondolják, hogy meg kell kapni, annak majd olyan lesz az egyéni tanrendje, amit önök gondolnak, de jogi garancia nincsen mögötte. Aki kellően jó kijáró képességgel rendelkezik, az majd kap a gyerekének kedvezményt, ha úgy gondolja, de az átlagembert ez nem illeti meg, jogi garancia ismét nincsen.

Mi a helyzet a sajátos nevelési igényű gyerekekkel? Államtitkár úr itt boldogan számolt be arról, hogy egyrészt az Alkotmánybíróság jóváhagyta, ahogy önök ezt szabályozták, másrészt azért most még jobbá tették. Most az a helyzet, hogy ebből egyik sem igaz. Az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy ahogy korábban szabályozták ebben az úgynevezett Taigetosz-törvényben a sajátos nevelési igényű és különös pedagógiai szükségletű diákoknak a felmentését, és azt, hogy milyen kedvezményeket kell nekik adni, arról az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy nem jól van szabályozva, ez benne van az Alkotmánybíróság ítéletében. Egyértelműen megállapítja a 82. pontjában, hogy ez nem megfelelő, hogy nem alkotta meg a szükséges szabályozást maradéktalanul a jogalkotó, hogy mindez egyébként alkotmányos alapjogokat sért  tehát ezért hozták ide, drága államtitkár úr!

(13.10)

Nem olyanok önök, hogy benyújtsanak egy módosítást a saját, teljesen megvédett törvényükhöz, ha nem kötelezi önöket az Alkotmánybíróság  még akkor sem nagyon szokták benyújtani, ha kötelezi , ezért azt pozitívan értékelem, hogy legalább megpróbálnak megfelelni az alkotmánybírósági határozatnak. Sajnálatos módon azonban ez nem sikerült, hiszen az alkotmánybírósági határozat lényege az, hogy ezeknek a tanulóknak a differenciált helyzetéhez differenciált szabályozásra van szükség és differenciált megoldásokra, ezt pedig a jelenlegi törvényi szabályozás sem biztosítja.

Az osztályozás ügyét nem hozom ide részletesen, ez egy nagyon-nagyon régóta zajló vita. Továbbra is azt kell mondanom önöknek, hogy önök alábecsülik mind a szülők, mind az iskolák, mind a pedagógusok fantáziáját, ha azt hiszik, hogy egyébként az iskola meg a szülő kizárólag 1-től 5-ig tartó számokban tud egymással kommunikálni. Ez egy nyilvánvaló félreértés. Az én gyerekem olyan iskolába jár, ahol csak szöveges értékelést kap, én teljesen meg vagyok vele elégedve, én ki tudom belőle találni, és bennem nincs olyan vágy, hogy feltétlenül tudjam, hogy a gyerek egyébként négyes, négyötöd vagy háromnegyed.

De elfogadom azt, hogy van, akinek meg van erre igénye, sok szülő ezt elvárja, nincs ezzel semmi probléma; mondhatom azt is, hogy azokban a vitákban, amelyeket mondjuk, tíz vagy tizenvalahány éve folytatunk, valószínűleg azoknak volt igazuk, akik túlzásnak gondolták az osztályozás betiltását, nincs ezzel probléma, ez egy kialakult társadalmi kódrendszer. Na de minek erőltetni? Mert ha a gyereknek el kell mennie, ilyen szabályt lehet hozni. Tudom, mindig az az érv, hogy ha majd átmegy másik iskolába; hát, ha átmegy majd másik iskolába, nyilván arra az esetre az iskola pedagógiai programjában rögzíteni kell, hogy milyen módon kap osztályzatot. Hozzáteszem, ebben az ügyben a mostani szabályozás enyhít. Csak ha már hozzányúlnak, akkor miért nem lehet egy normális szabályozást csinálni, miért nem lehet rábízni a pedagógusokra, az iskolai közösségekre azt, hogy eldöntsék, hogy hogyan akarják az értékelést megoldani?

A tankönyvek esetében csodálatos dolgok vannak, nem jövök most ezzel hosszasan elő. Ugyanaz a helyzet, mint amit korábban is elmondtam. Mi a helyzet? Önök megsértik a tankönyvtörvényt évek óta. Nem engedik piacon maradni az alternatív tankönyveket, úgy alakították ki a tankönyvtámogatás szabályait, hogy ezek kizárólag az állambácsi által fejlesztett tankönyvekre vonatkozzanak, kivéve persze az egyháziakat, mert az egyházi iskolák mindig kivételek, az egyházak talán még néha a kormánynál is jobban tudnak mindent, de ezenkívül aztán semmilyen más, csak ezek az egyentankönyvek lehetnek. A legszebb, tényleg, mondhatnám azt  nem akarok történelmi korszakokra utalni , mondjuk úgy, hogy a XX. század kevésbé vidám korszakaira jellemző módon egyentankönyv legyen, a kis fakockát így tudjuk megfelelőképpen narancssárgára színezni; abból csak baj van, ha a gyerek olyan tankönyvből is tanulhat, amelyben, mondjuk, nincs benne Orbán Viktor képe. Ezt értjük.

Ezért most mit csinálnak? Most akkor megszüntetik a tankönyvekről szóló  hadd mondjam egyszerűen így  törvényt, néhány paragrafusát beemelik ide, egyébként teljesen fölöslegesen, mert ugyanúgy nem fognak semmit változtatni ebből a szempontból, ugyanúgy az önök központi izécskéje fogja gyártani a tankönyveket, továbbra is ugyanolyan silány szakmai minőségben, ahogy eddig, és továbbra is megpróbálják majd rákényszeríteni az iskolákra, amelyek közül persze, amelyiknek van egy csöppnyi ép esze, meg van rá lehetősége, megkerüli ezeket a jogszabályokat. De hát az oktatási rendben, tudjuk, ez az állapot  mint említettem  fönnállt már az ötvenes-hatvanas-hetvenes években is így-úgy-amúgy, én értem. Izgatottan várom, hogy mikor jönnek a narancssárga nyakkendőbe öltöztetett úttörők meg kisdobosok.

A lényeg mégiscsak az, hogy teljesen fölösleges emiatt a tankönyvtörvényt módosítani. A koncepció rossz. Az a koncepció rossz, hogy az állam tud gyártani csak jó tankönyvet, mindenki más pedig egyébként alkalmatlan. Egy sor jól működő szakmai műhelyt semmisítenek meg, ami rengeteget adott hozzá a magyar oktatásügyhöz; még csak azt sem lehet mondani, hogy ezek mind bármilyen módon kötődtek volna, mondjuk, a liberálisabb vagy korszerűbb oktatási elképzelésekhez, van köztük egy csomó olyan, ami teljesen konzervatív szemléletű tankönyveket adott ki, és így van ez jól egyébként, merthogy el lehet dönteni, hogy mit szeretne egy iskolai közösség.

Nagyon röviden szeretnék még beszélni az intézményvezetők ügyéről. Azért tényleg csodálatos volt az az indoklás, amit itt Pósán képviselő úr mondott, hogy micsoda szörnyű bürokrácia az, hogy külön meg kell kérdezni a tantestületet meg a dolgozókat, és emiatt kell megszüntetni a véleményezést. Hogy fogalmazzak finoman? Ez azért az abszurditásnak már egy olyan foka, ami bizonyos mértékben még ebben a Házban is meglepőnek számít. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Röviden tehát azt tudom mondani, hogy ezt a törvényjavaslatot sem részleteiben, sem egészében nem tudjuk támogatni. Tessék visszavonni! Mindenki jobban jár, főleg a gyerekek és az iskolák.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselőtársam. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy feljutott hozzám a hír, hogy hűvös van a teremben. Intézkedtem, 22 fokos levegőt fújnak be. Remélem, hogy senkinek nem lesz problémája. (Közbeszólások: Köszönjük.) Köszönöm szépen.Az LMP képviselőcsoportjának vezérszónoka Ungár Péter képviselő úr. Parancsoljon!

UNGÁR PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Először is szeretném megindokolni azt  részleteibe nem belemenve , hogy miért nem támogatjuk ezt a törvényjavaslatot. Az ellenzéki elhajlással elég kevéssé vádolható Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének az álláspontjából idéznék pár mondatot. A MEOSZ nem látja biztosítottnak, hogy a tervezett változások valóban az érintett tanulók érdekeit szolgálják, ráadásul a fogyatékos tanulók esetében a magántanulói státusz kényszer, és nem a választható alternatívák egyike. A MEOSZ azt kéri, hogy halasszák el a törvénymódosítás parlamenti vitáját.

Továbbmegyek. A MEOSZ sérelmezi, hogy nem volt társadalmi egyeztetés ennél a törvénynél, ezért azt kérik, hogy az Országos Fogyatékosságügyi Tanács tagjaival vitassák meg a törvényt, és utána terjesszék be újra, tehát már a törvény beterjesztésének a módja sem engedi azt, hogy azok az emberek, akik komolyan gondolják a társadalmi részvételt, támogassák ezt a törvényt.

Mire is gondol itt a MEOSZ, amikor azt mondja, hogy a fogyatékos gyermekeknél a magántanulói státusz kényszer és nem egy választható alternatíva? Szeretném erre két konkrét, Magyarországon valóban létező embernek  a propagandán túl, akik valóban manifeszt léteznek Magyarországon  elmondani a gyermekükkel kapcsolatos történetét.

Az egyik Vas megyében egy 13 éves autista kisfiút nevelő hölgy története. Azt mondja, hogy miután megkapta az autizmusdiagnózisát a gyermeknek  valószínűleg ez is egy komplexebb procedúra, mint ahogy ezt szeretnénk , befogadó iskolába irányították. A megyeszékhelyen van ilyen általában, a legtöbb megyében egy. 32 fős osztályban helyzeték el. Nem kell részletesen kifejteni, hogy egy autizmus spektrumzavarral diagnosztizált gyereknél egy ekkora osztálylétszám pontosan mit jelent. Ő egy nagyon jó értelmi képességekkel bíró gyermek, de a befogadó iskolában csekélyebb értelmi képességekkel bíró gyermekekkel volt együtt. Ez azt jelentette, hogy nem tudott speciálisan fejlődni, ezért magántanulói státuszt ajánlottak fel ennek a gyermeknek, így heti egy alkalommal megy iskolába, emellett pedig fejlesztéseket oldanak meg, nagyon nehezen, nagyon drágán.

Most azt nem is fogom kifejteni, hogy a szülők semmilyen szakmai támogatást nem kaptak, meg hogy milyen hihetetlen adminisztratív hókamóka volt, míg ezt el lehetett intézni. Az a helyzet, hogy egy ilyen gyermeknél lehet, hogy az egyéni tanrend egy jó dolog lenne, de ahhoz, hogy egyéni tanrendben ne heti egyszer, hanem többször legyen az iskolában, biztosítani kellene gyógypedagógiai szakasszisztenst  nem tudom, hogy vidéken, Budapesten kívül hol tudtak ilyet biztosítani, alig , biztosítani kéne a fejlesztést, a specifikus fejlesztést  nem tudom, hogy a jelenlegi infrastruktúrával hol gondolják Magyarországon a maga valóságában, hogy biztosítani tudják , és biztosítani kéne azt, hogy legyen egy olyan terem abban az iskolában, ahová el tud vonulni nyugodtan, mondjuk, fél órára, ezt sem tudják biztosítani. Tehát ezek nincsenek meg a maguk valóságában. Tehát hiába írja le egy törvényben, ha a törvényben alapvetően elvártakat sem tudják a legtöbb helyen betartani.

Gyógypedagógus rettentő kevés van. Hiába vezették be az utazó gyógypedagógus rendszerét, egyszerűen a legtöbb olyan magyar településen, amely nem megyei jogú város, nem tudnak hozzáférni az érintett szülők a gyógypedagógiai fejlesztésekhez; egyszerűen nem tudnak.

A másik, amit mondanék, egy fővárosi példa, itt az EGYMI-be jár a gyermek. Azt mondta, hogy olyan szakemberhiány van, hogy az ápolásin lévő szülőket megkérték, hogy 13 órakor el kell vinni a gyermeket, ugyanis délelőtt kettő, de délután egyetlenegy fejlesztőpedagógust tudnak biztosítani.

Amikor a valóságban ezeknek a szülőknek ilyen nehéz a gyermekük oktatását megoldani, akkor a magántanulói státusz folyamatosan egy kényszer, amivel valamilyen módon meg tudják oldani, hogy a gyermeküket oktassák.

(13.20)

Mi ez az egyéni tanrend? Lehet arról egy szakmai vitát folytatni, és meg lehetne hagyni a magántanulói státuszt, és lehetne külön egy ilyen státuszt létrehozni. De hogy ez konkrétan mi, azt senki nem tudja, mert egy rendeletben fogják szabályozni, az érintett szervezeteknek nem volt elmondva, mi a rendelet, még  hogy mondjam  az EMMI-vel elég közeli viszonyt ápoló AOSZ is kifogásolta, nem lehet tudni, mi lesz ebben a rendeletben. Tehát nem lehet tudni, hogy mi ez. Pedig eleve az, hogy ennyi SNI-s diák van magántanulói rendszerben, már önmagában az oktatási rendszer hiányosságait és azt mutatja, hogy a költségvetésben milyen kevés pénzt adnak erre, de ezt nem fogják tudni itt törvényileg megváltoztatni. Ezt forrással tudnák megváltoztatni.

Amíg ilyen a szociális bértábla, amíg 15 százalék a gyógypedagógiai pótlék, addig hozhatnak bármilyen törvényt, lehet hívni ezt egyéni tanrendnek, át lehet bárminek nevezni, de az lesz a probléma, hogy a vidéki Magyarországon diagnosztizálni nem tudja a gyermekét, fejleszteni nem tudja a gyermekét, illetve nem tudja, mondjuk, egy 32 fős létszám alatt elvinni. Ha már valamivel akarnának foglalkozni, ami ezeknek a gyermekeknek segít, ajánlom azt, hogy szabályozzuk például, ha valaki beírja, hogy autizmus spektrumzavarral lévő diákot oktathat, mondjuk, egy iskolában, mert benne van az alapító okiratban, hogy mi alapján írhatja ezt be, szabályozzuk mint törvényhozás ennek a feltételeit. Az egy megoldás lenne erre a helyzetre és utána erre megadni a kellő pénzt. De ez nem oldja meg azok helyzetét, akik kényszerből magántanulói státuszba adják a gyermekeiket, mert egyszerűen nem tudnak mást csinálni.

Azt mondta Pósán képviselő úr, és államtitkár úr is utalt erre, hogy a magántanulói státusz nem jó, mert szocializálni kell ezeket a gyermekeket is. Igen, valóban az a szakmai konszenzus, hogy egy jelentős részüket szocializálni kell, mert ez mindenkinek jót tesz meg felkészít az iskola utáni életre. De 32 fővel egy autizmus spektrumzavarban lévő gyermeket nem tud az ember szocializálni. Az nem a neki megfelelő szocializáció. Ilyen osztálylétszámokkal, ilyen pedagógushiánnyal nem tud szocializálni. Akkor tudna egy akár tizenvalahány fős létszámban szocializálni egy autizmus spektrumzavarral diagnosztizált gyermeket, ha ott van mellette a gyógypedagógiai szakasszisztens, aki ezzel foglalkozik és semmi más dolga nincs. Lehet, hogy ez benne van a törvényben, de a magyar valóságban ez nincs, tehát jobb lenne, ha ezzel foglalkoznának.

Még a törvény SNI-s részéhez azt mindenképpen elmondanám, hogy önmagában az, hogy a kimeneti követelményeket emiatt megváltoztatják, vagy a kimeneti követelményekben egy flexibilitást helyeznek el, az nem lenne egy rossz dolog. De ahhoz, hogy ezt meg tudják tenni, ismételten, ahhoz az ellátórendszert kéne megerősíteni. Tehát akármilyen törvényt hoznak, ameddig nem adnak erre több pénzt, addig lényegtelen, hogy mit írnak bele a törvénybe, mert mindenki a személyes boldogulását fogja keresni azon a rendszeren kívül, amiben adófizető magyar emberek nem tudnak amúgy részt venni.

Még egy dolgot mondanék, mert Arató képviselőtársammal nagyjából egyetértek, de egyvalami szerintem fájóan kimaradt. Pósán képviselő úr említette, hogy milyen szörnyű, hogy az iskolákban dolgozó nem pedagógusoknak van beleszólásuk, mondjuk, egy igazgatói kinevezésbe. (Dr. Pósán László: Nem mondtam!) De említette az iskolában dolgozó nem pedagógusokat. Ők jelenleg a garantált bérminimumot szinte nem haladják meg a fizetésükkel, az a helyzet. Úgyhogy, ha már róluk beszéltünk és véleményeztük, hogy nekik milyen beleszólásuk van az iskola jövőjébe vagy az iskola vezetésébe, akkor el lehetne mondani, hogy ezek az emberek nem kaptak az elmúlt kilenc évben semmilyen béremelést. Ők azok, akik kimaradtak az életpályamodellből, ők azok, akik a garantált bérminimum emelkedésén kívül nem kaptak béremelést. Ha már hozzányúlnak ehhez a bérezéshez, akkor ezeknek az oktatási rendszerben nagyon becsületesen dolgozó, több ezer nem pedagógus embernek a bérezését is javítani kellene.

Az, hogy ismét enyhítettek a képzettségi felvételeken (sic!) a pedagógushiány miatt, mutatja, hogy nagyon alacsonyak a pedagógusbérek. Ez ezt mutatja, mert különben ezt nem kellene megtenni. Az szintén egy érdemleges vita lehet, hogy mondjuk, a brit rendszerhez hasonlóan a természettudományos tantárgyaknál az alapdiploma járjon egy pedagógusvégzettséggel is, mint például az én esetemben Skóciában ez így történt, ez egy érdekes vita, ezt le lehet folytatni, de az a helyzet, hogy ezzel nem fogják megoldani azt, hogy hányan jelentkeznek egy évben kémiatanár mesterszakra vagy földrajztanár mesterszakra. Ez az egyik legalulfizetettebb szakma ma Magyarországon.

Tehát amíg ilyen alacsonyak a fizetések, addig tulajdonképpen lehet folyamatosan csökkenteni a bemeneti követelményeket, meg igazából lehetne azt csinálni, hogy kicsit flexibilisebb legyen a munkaerőpiac, hogy nem feltétlenül kell külön mesterszakra menni azért, hogy az ember tudjon tanítani, de ez még mindig nem oldja meg, hogy ilyen kezdő pedagógusfizetéssel nem fognak menni olyan emberek tanárnak, akiket szeretnénk, hogy az önök gyermekeit tanítsa  nem az enyémet.

Az, hogy önmagában a tankönyv  és ez egy filozófiai kérdés  ingyenes, az rendben van. Az, hogy van egy alaptanterv, amit valamennyire be kell tartani, ez is rendben, ez mindig így volt.

De például történelemtankönyv területén vagy mondjuk, magyar irodalom tankönyv területén miért nem adják meg a választási lehetőséget? Ez nem egy konzervatív gondolat a világról. Azt gondolni, hogy maguk itt kétharmados többségben jobban tudják, mi kell, mint egy családban az anyuka vagy az apuka, vagy mit akar a gyermekének tanítani, és hogy az államnak nagyobb beleszólása van a gyermek ideológiai nevelésébe, mint a gyermek szüleinek, ez nem egy konzervatív gondolat. Sok jelzőt lehet használni, hogy ez milyen gondolat, de kétségtelenül nem konzervatív. Ugyanis, ha már a család a magyar társadalom alkotóeleme, ahogy ezt önök körülbelül kéthetente el szokták itt mondani, akkor a családban a szülők azok, akik elsősorban felelnek a gyermek életéért. Nem önök! Nem azért választották meg önöket, hogy Pósán Lászlótól az államtitkár úrig felneveljék az összes magyar gyermeket, erre megvannak a szüleik. Ők vannak erre!

Az a helyzet, hogy ezért nem értem, a választást folyamatosan miért csökkentik. A tankönyvek választása ráadásul nem feltétlenül egy társadalmi egyenlőtlenségre vonatkozó kérdés, mint például a szabad iskolaválasztás kérdése, amit ebből a szempontból meg lehet nézni, vagy ezer másik oktatással kapcsolatos kérdést. A tankönyv arról szól, hogy valaki szeretné, hogy a gyermeke ugyanazt gondolja a világról, mint ő  ez legtöbbször nem sikerül , de ha valaki ezt szeretné, akkor próbálja meg nyugodtan, járjon konzervatív iskolába. Ha már az egyházi iskolákba ilyen sok pénzt adnak, és ennyi plusztámogatást kapnak, hogy ott ugyanúgy ideológiai szempontból másként neveljék a gyermekeket, akkor ezt engedjék meg a nem egyházi iskolákban is.

Még ehhez kapcsolódik nagyon az igazgatóválasztás. Arról, hogy egy tantestületet ki tud vezetni, a legtöbbször azok tudnak valószínűleg, akik a tantestületben vannak. Mert mi innen nem fogjuk megmondani Szombathelytől Nyíregyházáig, hogy ki a legalkalmasabb. Hacsak nem az van, amit Arató képviselőtársam mond, hogy az a legalkalmasabb, aki mondjuk, a fideszes választókerületi elnököt a legjobban ismeri, vagy járt vele sörözni, vagy nem tudom, miket csinálnak ezek az emberek. De az a helyzet, hogy alapvetően nagyon kevés európai példa van arra, hogy ez így lenne. Ahol van, az amúgy rossz. Például Ausztriában ilyen van, ahol nagyon nagy a párttagság aránya is az iskolaigazgatóknál, de ez nem egy követendő példa. Tehát erre azt tudnám mondani, hogy attól, mert valaki nyugatabbra van és önök az SZDSZ ifjúsági tagozata voltak, attól még nem kell minden nyugati példát mindig követni; bár ez a nyugati példák között is kisebbségben van.

Úgyhogy összességében azt szeretném mondani, hogy ez a törvény már a benyújtásának módja miatt sem elfogadható, hiszen az elején felolvastam a MEOSZ állásfoglalását arról, hogy velük ez nem volt részletesen egyeztetve. Tartalmilag nem tartom helyesnek, filozófiailag pedig sem nem kereszténydemokrata, sem nem konzervatív, hanem arról szól, hogy önök a besserwisserek, akik mindenkinél jobban tudnak mindent, minden családban el tudják dönteni, ki milyen tankönyvből tanuljon, milyen iskolába járjon, és mit gondoljon a világról.

Szerintem ez nem a polgári értékrend alapján van. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Párbeszéd képviselőcsoportjának vezérszónoka Tordai Bence képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó.

(A jegyzői székben dr. Vinnai Győzőt Földi László váltja fel.)

TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Államtitkár Úr! Elnök Úr! Önök azzal nyitottak, hogy ez a módosító csomag tulajdonképpen apró technikai módosításokat tartalmaz csupán, és hogy nem is számítanak arra, hogy különösebb érzelmeket váltana ki az érintettekből.

(13.30)

Akkor csak soroljuk fel azokat a szervezeteket, amelyek önöknek is, nekünk is, minden országgyűlési képviselőnek levelet írtak. Egy-két idézetet azért ki is ragadnék. Ilyen volt például a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete; ők úgy fogalmaztak a levelükben, hogy több pontja elfogadhatatlan, más javaslatok pedig elsősorban az érintettekkel való egyeztetés elmaradása miatt olyan szinten kidolgozatlanok, hogy jelenlegi formájukban több kárt okozhatnak az oktatás-nevelés területén, mint amennyit használnának.

Írt levelet nyolc iskola diákönkormányzata. Én nagyon nagyra értékelem, hogy a fiatalok is vették maguknak a fáradságot, hogy tiltakozzanak, ők elsősorban az ellen a módosítás ellen, ami kizárná a diákokat az iskolaigazgatók kinevezésének folyamata során a véleményezés lehetőségéből. A következő diákönkormányzatok tiltakoznak: az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium diákönkormányzata, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium diákönkormányzata, a budapesti Eötvös József Gimnázium diákönkormányzata, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium diákönkormányzata, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium diákönkormányzata, az SZTE Gyakorló Gimnázium diákönkormányzata, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola diákönkormányzata és a Veres Pálné Gimnázium diákönkormányzata. Tiltakozott egyebek között a Magyar Waldorf Szövetség is.

És ha egy óra múlva kimennek ide a Kossuth térre, akkor elmondom, hogy kikkel fognak a civil szervezetek közül találkozni. Kapaszkodjanak, vagy vegyék be a türelembogyót, 32 civil szervezet áll ki az önök köznevelésitörvény-módosító csomagja ellen. Ezek a következők: Agóra Oktatási Kerekasztal, Akadémiai Dolgozók Fóruma, Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, Amnesty International Magyarország, Civil Közoktatási Platform, CSEVE Csoport, Dunakanyar Oktatási Műhely Alapítvány, Főnix Mozgalom, Hálózat a Tanszabadságért, Haver Alapítvány, Hívatlanul Hálózat, Igazgyöngy Alapítvány, Közösségépítő Mozgalom, Magyar Anyák, Magyar Pedagógiai Társaság, Magyartanárok Egyesülete, Másállapotot a szülészetben! mozgalom, Oktatási Vezetők Szakszervezete, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, Pedagógusok Szakszervezete, ReSuli Alapítvány, STEP - Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja, Szikra Tehetséggondozó Egyesület, Szülői Hang Közösség, Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért, Tanítanék Mozgalom, Tankönyvesek Országos Szövetsége, TASZ, Tehetséges gyerekek és szüleik  Átütő fejlődésű gyerekek és szüleik, Természetes Élet és Gyermeknevelés Alapítvány, Történelemtanárok Egylete és a Válaszkész Szülők Egyesülete.

Tehát ezek azok, akik az ellenzéki pártokon kívül az eddigiek során kifejezték vagy a nagyon közeli jövőben kifejezik az ellenérzéseiket. És az is viszonylag ritka, hogy világnézettől függően (sic!) ilyen egyetértés van a Jobbik, az LMP, a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a függetlenek képviselői között. Tehát lehet, hogy mégis, talán, talán van valami ezekben a kifogásokban. (Csenger-Zalán Zsolt: Miben nem értetek egyet?) Még egyszer! (Csenger-Zalán Zsolt: Miben nem értetek egyet?  Az elnök csenget.) Értem. Szóval, ha szembejön mindenki az autópályán, akkor tényleg lehet, hogy önök mennek rossz irányba.

Nekem, miután arra kevés esélyem szokott lenni, hogy meggyőzzem önöket az igazunkról és a magyar társadalom valódi érdekeiről, ezért az elmúlt években az a hobbim alakult ki, hogy megpróbálom megérteni legalább, hogy önök mit miért tesznek. Egy nagyon egyszerű rendezőelv eddig mindig működni látszott: hogyha a Fidesz valamihez hozzányúl és valamin módosít, akkor az általában a gazdasági vagy a politikai hatalmuk növelése érdekében történik, leszámítva a kisebb jelentőségű dolgokat. Na most, akárhogy nézem, ebben a módosító csomagban olyan dolgok vannak, amik sehogy nem férnek bele ebbe a keretbe. Egy-egy dolgot értek, és tudom, hogy azt nem is fogják elengedni.

Például azt, hogy az iskolaigazgatókat zsarolják azzal, hogy tulajdonképpen bármikor bármiért ki lehet rúgni őket, ott a korbács, a másik oldalon meg ott egy mézesmadzag, hogy ha viszont jól viselkednek, akkor itt a törvényben vagy bárhol máshol  egyelőre meg nem határozott szempontok szerint  premizálni lehet majd ezeket az iskolaigazgatókat. Ez viszonylag tiszta sor, tehát önök ki akarják terjeszteni a hatalmukat ennyire direkt, ennyire közvetlen módszerekkel a közoktatás intézményeire is. Ezt legalább értem, de vannak olyan intézkedések, amiket tényleg nagyon nehéz hova tenni.

És akkor most hadd nyissak itt egy személyes részt! Én is szülő vagyok, négygyerekes apuka, éppen a bizonyítványosztásról jövök. Érdekes módon, akik valamennyire konyítanak az oktatáshoz, azok jellemzően olyan iskolákba íratják a gyerekeiket, amik kívül vannak a közoktatás önök által leszabályozott rendszerén. Én is egy ilyen iskolába írattam a gyerekeimet, és az ő bizonyítványuk, amit most kézhez kaptak  elsős és harmadikos lányaim vannak , úgy nézett ki, hogy a tanítójuk rajzolt nekik egyet, és írt hozzá verset, és ezt a verset el fogják mondani a következő évben minden héten, és ezzel tereli és irányítja őket némiképp a tanítójuk, hogy rátaláljanak a saját útjukra. Mi persze kapunk egy hosszú szöveges értékelést, kapunk egyet a tanítótól, és kapunk minden szaktanártól.

És ehhez képest önök azt írják itt a 18. §-nak az indoklásában, ami arról szól, hogy kötelező érdemjegyeket adni, hogy akkor egyértelművé válik a gyermek teljesítményéről adott visszajelzés. Egyrészt egy első osztályos gyerek ne teljesítsen, de egy harmadikos se teljesítsen, fejlődjenek, és érezzék jól magukat közben, ami a közoktatási rendszerben, kényszerbe-gúzsba kötött iskolákban egyre nehezebb. Szóval, hogy fejlődniük kellene, és erről az a visszajelzés értékes, ami személyes beszélgetésekben, szöveges értékelésekben mutatkozik meg; az a visszajelzés egyértelmű számomra, hogy megkapom a füzetét, együtt végignézzük, és látom, hogy rajzol és nem az, hogy rajzból négyest kap. Mit jelent az, hogy rajzból kap egy négyest vagy magatartásból egy ötöst? Most komolyan, tényleg, ezzel bármit bármin segítenek? Eddig is az alternatív iskolákban az volt a helyzet, ha valaki iskolát akart váltani, megkapta az érdemjegyét, ha valaki felvételezni készült, akkor kapott év végi érdemjegyet a felsőbb évfolyamokon, de ez az erőszakos akarnokság, a mindenáron mindenkit kényszerítsünk bele olyan keretekbe, amit mi itt a jól klimatizált budapesti irodákban megfelelőnek vélünk, ez teljes tévút.

És egyébként jelzem, hogy azokkal a jól látható mozgatórugókkal, ami az önök politikáját, a Fidesz politikáját általában jól magyarázza, tehát a pénz és a hatalom növelésével teljes ellentétben vannak. Tehát amikor ilyen fölösleges konfliktusokat vállalnak, amikor tényleg magukra haragítják a szülőket, az iskolaközösségeket, a pedagógusokat és a más iskolában dolgozó szakembereket, tényleg komplett helyi közösségeket, hiszen az egyik legfontosabb közösségszervező erő az iskola a legtöbb településen, városrészben, szóval, ha fölösleges dolgokban húzzák magukra az emberek haragját, az bizony önöknek sem jó.

Gondolkozzanak el egy kicsit azon, hogy legalább azokat a módosításokat, amiket gyakorlatilag itt mind felsoroltunk, hogy miért problémásak, és amiket fel fognak még sorolni a 32 említett civil szervezet és az ellenzéki pártok képviselői a sajtó nyilvánossága előtt is, ezek közül tényleg legalább azokat, amik az önök hatalmának bebetonozását nem segítik, engedjék el. Mi lenne akkor, ha kivételesen, nem mondom, hogy nagyvonalúak lennének, de a bornírt butaságokat, amivel önmaguk ellenségeivé válnak, legalább kivennék ebből a módosító csomagból?

Én azt gondolom, hogy önöknek is van ebben érdeke, tényleg látszott, hogy ez a törvényjavaslat teljesen előkészítetlen, senki nem fog megharagudni, ha a részletes vita, a bizottsági vita után módosításokat fogadnak el, és kivesznek legalább néhány nagyon problémás pontot ebből a törvényjavaslatból. Sőt higgyék el, hogy nemcsak mi, ellenzékiek, nemcsak az oktatásban érintett, gyakorlatilag összes oldal képviselői, nemcsak a civil szervezetek, hanem a saját szavazóik is hálásak lesznek önöknek.

Kérem, fontolják meg. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az elsőként szólásra jelentkezett független képviselői felszólalás következik. Megadom a szót Szél Bernadett képviselő asszonynak. Parancsoljon, képviselő asszony!

DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Itt azzal kell kezdenem, hogy ez a törvényjavaslat maga a botrány. Teljesen elképesztőnek tartom azt a közleményt, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy héttel korábban kiadott, és amit hét percben itt az államtitkár úr lényegében felolvasott itt, a magyar parlamentben, és amivel ezt az egész vitát elkezdte, gyakorlatilag bagatellizálják azt, hogy milyen atombombákat pakoltak bele ebbe a salátatörvénybe. És az időzítés teljesen perverz: vakációra mennek ezek a gyerekek, akikről beszélünk, de a tanáraik is. A szülők is totál fáradtan várták azt, hogy a nyár elkezdődjön, és ott is fárasztó dolgokat kelljen szülőként tenni. De mindenesetre vakációra készült az ország. Hát komolyan, államtitkár úr, önök ezt a pillanatot tartották a legmegfelelőbbnek arra, hogy ezt az egészet odadobják a gyermekek nyakába?!

És hol van Semjén Zsolt? Ezen a törvényjavaslaton az szerepel, hogy ő a benyújtó. Az előadó dr. Kásler Miklós. Itt meg Bódis államtitkár úr ül. Hát, hogy van ez?! Ennyire bagatell a dolog, hogy már a miniszter urak be se jönnek a munkahelyükre?

(13.40)

Jöjjenek el és érveljenek, vitázzunk erről az egészről! De az, hogy ön felolvas itt egy minisztériumi közleményt, az nekem nem vita, főleg nem egy ilyen témában. És péntek van, péntek 13 óra 41 perc. Ennek a törvényjavaslatnak kedden lett volna az ideje, önök a hét utolsó napirendi pontjává silányították és dugták ezt a fontos törvényjavaslatot. Miért? Ön ekkor ért rá, vagy ez a három fideszes, aki itt ül, most ér rá, vagy mi az indokolás? Kedden délután sokkal nagyobb politikai figyelem van azon, ami ebben az országban zajlik. Direkt tették önök péntek délutánra, hogy az emberek, amikor már hétvégére készülődnek, egy nyári hétvégére, ne figyeljenek arra, ami itt történik. De mi gondoskodtunk arról, hogy figyeljenek, ugyanis itt vannak most is a páholyban azoknak a szervezeteknek a képviselői, közülük többen, akik támadják ezt a törvényjavaslatot. Én magam is támadni fogom mind a 15 percben, és utána valószínűleg egy életen keresztül, ha önök ezt nem vonják vissza.

Szeretném elmondani, hogy ilyen nincs. Tehát ilyen nincs, hogy önök senkivel nem egyeztetnek, és azt mondják, hogy bagatell ez a történet, vagy kicsi, vagy apróságokról van szó. Itt vannak a szakszervezetek, a PDSZ, a PSZ, senkivel nem egyeztettek. Ne mondják azt, az, hogy a benyújtás előtt megküldik, és akkor fél óra alatt olvassa el az egyik szervezet, az bármifajta egyeztetés kategóriáját kimeríti, mert nem meríti ki. Állítólag volt javaslat a PSZ részéről, és nem vették figyelembe, ezt az újságban olvastam. Ja, hogy miért az újságban olvastam? Azért, mert Semjén Zsolt bár benyújtotta ezt a törvényjavaslatot, ez azt jelenti, hogy nem került bizottsági szakaszba. A választópolgároknak mondom, hogy úgy tárgyaljuk tulajdonképpen ezt a törvényjavaslatot, hogy nem volt előtte bizottsági vita, ez az első találkozásunk itt hatosban, nem tudom, hányan vagyunk, mármint itt az ellenzék oldaláról vannak többen, de önök alig vannak itt a teremben. Most akkor ezt így fogjuk megvitatni?

És ott vannak a többiek: Szülői Hang, Magyar Pedagógiai Társaság, Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, a magántanulók szülei és tanárai, ez a ReSuli Alapítvány, a MEOSZ, a Magyar Waldorf Szövetségtől elkezdve diákok tömege. Kilenc szervezet írt nekünk levelet (Leveleket mutat fel:), én összegyűjtöttem önnek egy csomót, tisztelt államtitkár úr, hátha nem olvasta ezeket. Oda fogom önnek adni, miután a felszólalásomat befejeztem. Szeretném, ha tudná, hogy mekkora ordas nagy hazugság az, hogy itt nem váltott ki ez nagy indulatokat. Egy csomó ember a Kossuth téren most gyülekezik, azért, mert véleményük van a törvényjavaslatról, és egyáltalán nem pozitív, és ez egy csomó civil szervezet. Fel vagyunk háborodva!

Akkor beszélgessünk még egy kicsit arról is, az, hogy ennyire különböző javaslatokat összeraknak egybe, ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy ha belemegyünk a részletekbe, akkor egy ilyen vitában nem tudjuk bemutatni azt kellő megalapozottsággal, hogy milyen fordulat következik be ismét itt az oktatási törvény kapcsán, ezért ezzel kezdem, nehogy elfogyjon az időm. Itt arról van szó, tisztelt államtitkár úr, kérem, mondja meg a miniszter uraknak, hogy a világ megy egy irányba, és önök tendenciózusan másik irányba mennek. Na, ez így van az oktatással is. Egyre inkább arról beszélnek szakemberek, tehát nem ellenzéki aktivisták, hanem szakemberek, hogy az egyéni képességeket, készségeket figyelembe kell venni, hogy a diákok különbözőek, hogy nem uniformizálni kell, nem centralizálni kell, hanem segíteni kell a gyermekeket abban, hogy a lehető legtöbb segítséget megkapják ahhoz, hogy boldog felnőttekké tudjanak válni. Az oktatási rendszernek ebben kulcsfontosságú szerepe van, hiszen önök pontosan tudják, hogy nagyon sok esetben a tanárok több időt töltenek hétköznap a gyerekeikkel, mint a saját szüleik, nagyon nem mindegy, hogy milyen oktatást kapnak ezek a gyerekek. Ehhez képest ez egy újabb irány, nagyon komoly fordulat abba az irányba, hogy gyakorlatilag minden jogától megfosztják a diákokat és a szülőket, ha arról van szó, hogy a választás szabadsága, szegény tanárokról ne is beszéljek  majd fogok róluk beszélni , de ez teljesen ellentétes irány azzal, amerre a világ megy, és amerre logikus lenne menni.

A másik ez a totális bizalmatlanság. Önök nem bíznak senkiben, se a gyerekben, se a tanárban, se a szülőben, senkiben nem bíznak, önök az Emberi Erőforrások Minisztériumában bíznak, mert önök ott ülnek, és gyakorlatilag ebben csupa olyan módosítás van, amivel a saját hatalmukat koncentrálni akarják, a szülőket, az igazgatókat, a diákokat pedig elnyomják. Ennek a törvényjavaslatnak az lehetne a címe, hogy a gyerek az utolsó a Fidesz-KDNP-nek. Önök az ellenkezőjét írják ki közpénzen az ország utcáira, de gyakorlatilag ez egy merénylet a gyermekek ellen. Erről beszélünk itt és most, péntek délután, kint 40 fok van, itt nem tudom, mennyi, de a lényeg az, hogy vakációra időzíteni egy ilyen törvényt, az is mutatja, hogy azt akarják, hogy nyáron elüljenek a törvény által felkorbácsolt indulatok, és majd akkor ősszel mindenki úgy csinál, mintha nem történt volna semmi. De éppen itt és most történik valami, figyeljen ide az ország, mert itt és most történik valami!

Mi a helyzet az igazgatókkal?  hogy egy kicsit akkor nézzük meg ezeket az úgymond apróságokat, amiről önök beszélnek. Röviden és tömören: ha valakinek az illetékes igazgatóval kapcsolatban ellenvéleménye van, az most nem fog látszani, ezt tudja ez a törvényjavaslat-csomag. Gyakorlatilag megvonják a tantestület, a szülői közösség és a diákönkormányzat véleménynyilvánítási jogát. Ez is, tisztelt képviselőtársaim, fölösleges adminisztráció a Fidesz meg a KDNP szerint? Hogy van ez?! Nem fog látszani az ellenvélemény. S akkor ott van az igazgató. Ha úgy viselkedik, ahogy a párt javasolja, majd kap pénzt. Hogy milyen objektív kritériumok?  ön beszélt valami objektív kritériumokból, amiket majd rendeletben fognak leszabályozni. Mik ezek pontosan? Mert szerintem a lojalitás például, buksisimogatás, ismeri, államtitkár úr! Ha meg nem úgy csinál, ahogy kellene, akkor majd jól kirúgják, itt van benne a könnyített kirúgás. Akkor most miről van itt szó? Fegyelmezik az iskolaigazgatókat, mondjuk ki, nevezzük a dolgokat úgy, ahogy vannak!

Ingyenes tankönyvek. Nincsenek ingyenes tankönyvek. Ingyen használható kölcsöntankönyvek vannak, vissza kell őket adni. Legyünk már egy kicsit precízebbek! Egyébként cserébe, a fél ország utálja ezeket a tankönyveket, sőt van egy kutatás, 70 százaléka a szülőknek a rendszert utálja, 80 százaléka meg a gyenge minőséget utasítja el. De tudja mit? Igen, én egy ellenzéki képviselő vagyok, de itt van a franciatanárok friss állásfoglalása. Idézem: az immár negyedszázados, szakmailag túlhaladott, a diákok érdeklődésének fölkeltésére, motivációjuk fenntartására alig-alig alkalmas tankönyvet  idéztem  nem akarják használni, tisztelt államtitkár úr. Idézet tovább: öncsonkításnak, a színvonalas szakmai munka legfőbb akadályának tartják a rendszert. Újraszabályozást követelnek, és azt, hogy két jobban használható tankönyvsorozatot használhassanak annak érdekében, hogy a diákok jobban meg tudjanak franciául tanulni. Ez valami nemzetellenes cselekedet, a franciatudás?

Jó, nézzük tovább az angolt! Idézem a tanárt: a következő tanévre nem tudjuk megrendelni a leginkább használt angoltankönyvet  gimiseknek Solutions , mert levették a Kellóról. Azt mondják, rendeljük a New English File-t, de az felnőtteknek készült. Ma bő tíz perc ment el az egyik órámból azzal, hogy anyanyelvi videót akartam mutatni az egyik csoportomnak, készítettem hozzá feladatlapot, de lefagyott a számítógép, mint mindig  és itt folytathatnám tovább.

A tanárok tehát azért állnak ki, hogy nincsenek megfelelő tankönyvek, és jó tankönyveket szeretnének, és ezért most itt két dolgot meg szeretnék jegyezni. Önök azok, akik kötelezővé akarják azt tenni, hogy nyelvvizsgával lehessen felsőoktatásba menni. Tisztelt Hölgyek és Urak! Nem lenne érdemes esetleg a diákoknak használható tankönyveket biztosítani ahhoz, hogy utána ez a nyelvvizsga sikeres legyen? Nem lenne ez egy alapvető szükséglet? És ugyanitt van egyébként, ebben a törvényjavaslatban, hogy diplomás beosztásban dolgozhat úgy pedagógus, hogy nincsen diplomája, mert nincsen nyelvvizsgája. Ez egy dologról árulkodik számomra, arról, hogy önök pontosan tudják, hogy milyen helyzetben van a nyelvoktatás a mostani iskolarendszerben, és hogy az egyetem végére sem tudják letenni sokan azt a nyelvvizsgát, nemhogy az elejére. Akkor most miért kötelező nyelvvizsgát írnak elő, és miért nem segítenek például a franciatanároknak, az angoltanároknak és az összes többi tanárnak, hogy használható tankönyvekből taníthassanak?

Államtitkár úr, nem volt lehetőségünk a bizottságban beszélgetni, mert az itt nem lévő Semjén Zsolt benyújtotta ezt így, ezt a törvényjavaslatot, válaszoljon, legyen kedves, a franciatanároknak, válaszoljon az angoltanároknak, és válaszoljon mindenkinek, mert nem magamat képviselem, hanem ezeket az embereket.

S menjünk tovább! Igen, salátatörvény. Kis ugrás, Taigetosz-törvény, a Taigetosz-törvénynek az úgynevezett korrekciója. A komplett ellenzék az Alkotmánybírósághoz fordult, és azért, mert nagyon nem szerettük azt a javaslatot, és nem tartottuk helyesnek, hogy tanulási nehézségekkel küzdő gyermekeket például mindenből osztályozni kelljen, és azt sem tartottuk helyesnek, hogy a szakemberhiány által motiválva, szakképesítés nélküli pedagógusok foglalkozhassanak például enyhén fogyatékos gyermekekkel is. Ez a Taigetosz-törvény a lemorzsolódástól elkezdve egy csomó negatív hatással volt a gyerekekre.

Szeretném hangsúlyozni, hogy az Alkotmánybíróság egy csomó ideig ült ezen a válaszon, de aztán kijött azzal az állásfoglalással, ami miatt önök beleírták ebbe a salátatörvénybe  június 30-ig volt idejük  azt, hogy fejlesztőpedagógiai ellátást, tantárgyi felzárkóztatást és készségfejlesztést fognak biztosítani az érintett gyermekeknek. Konkrétan az Alkotmánybíróság kimondta, hogy felelőtlenség volt átlépni a tanulási nehézségekkel küszködő gyermekeken, ezért kerültek önök lépéskényszerbe. Én azért szeretem a dolgokat egyben látni, még ha salátatörvény is. Ugyanebben a törvényben, tehát önök kijelölték, hogy szakember és nem szakember együtt foglalkozzon ezekkel az érintett gyermekekkel, és ugyanebben a törvényben szerepel ez a bizonyos célfeladat, egy újfajta túlóra, amit én már ismerek a közigazgatásból, ó, hallottam róla mindenféle történeteket. Gyakorlatilag arról van szó, hogy önök az agyonterhelt pedagógustársadalomra most még célfeladatokat fognak róni. Igaz, ezért jár bérezés, de mikor fogják ezt ők megcsinálni, és önök honnan fognak szakembert szerezni ahhoz, hogy a Taigetosz-törvény által okozott problémát kiküszöböljék?

(13.50)

Hát, valószínűleg az lesz itt, hogy a nem szakképesítésű tanárok célfeladatban meg fogják kapni azt, hogy ezekkel az érintett gyermekekkel foglalkozzanak pluszban az amúgy is egyébként telepakolt munkaidejükön felül.

És egyébként meg egy kicsit beszélni kell a tanárhiányról is. Önök az égvilágon mindent megtesznek azért, hogy csak ne kelljen bért emelni. Itt van diploma nélküli tanárok bevetése, óraadók óraszámának növelése, egyik helyen valaki közalkalmazott, másik helyen megbízási szerződés, itt van ez a célfeladat, esetleg még a magántanároknak a beterelése a rendszerbe, gyakorlatilag ezt mind azért csinálják önök, hogy megpróbálják valahogy ezt a bizonyos béremelést, amire nagy szükség lenne, kibekkelni. Nem fog sikerülni! És ez biztos, hogy nem az a megoldás, amire az Alkotmánybíróság gondolt, de semmiképpen nem az a megoldás, amire például én gondolok. Idézek egy édesanyát, háromgyermekes anyuka, fia súlyosan diszlexiás és diszgráfiás. Önök bevezették ennek a gyermeknek azt, hogy matekból őt osztályozni kelljen. Ezek önök, itt, a Fidesz meg a KDNP! Édesanya írja: „Az önbizalmán hatalmas a csorba, és ez már most, tízévesen is látszik rajta. Amit egyik nap felépítettem, azt a következő nap a földdel teszik egyenlővé egy-egy dolgozat kapcsán.” Államtitkár úr! Ezt önök hogy képzelik?! Minek szenvedtetik a gyerekeket? Önöknek a gyerek az első? Nem! Itt van, az édesanya írja! Hát, ha ön nem tudna számolni, de minden másból jó lenne, és önt folyamatosan azzal kínoznák, hogy matekdolgozatot kell írnia, ön mit érezne?

És ott van a magántanulói státusz megszüntetése, igen. Szóval, tisztázzák, hogy itt most pontosan miről van szó! Ön mondott egy kulcsfontosságú dolgot, amelyben gyakorlatilag a köznevelési rendszert minden másfajta rendszer fölé helyezi. Gyakorlatilag önök a szülők jogát csorbítani fogják, ez világosan látszik ebben a javaslatban. De én egyvalamire szeretném felhívni a figyelmüket. Egyrészt arra, hogy itt megint a gyermek lesz az, aki rosszul fog járni, ha önök ezt megcsinálják, és tényleg komolyan kérdezem: számít ez önöknek még valamit? Itt nagyon sok élethelyzetben lévő gyerekről beszélünk; nem tudom, sportolótól elkezdve művészeten át, közlekedési helyzetből, diplomatagyermekek, szóval, nagyon sokféle gyermek van, aki jelenleg most magántanuló.

Mondja meg nekem, államtitkár úr, hogy mi lesz abban a bizonyos rendeletben, amit majd önök kihoznak, mit fog csinálni pontosan ez a hatóság! Nem értjük ugyanis. Nagyon zavaró tényező ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban az, hogy fogják magukat, és rendeletben fognak meghozni csomó mindent, amire aztán semmi ráhatása nem lesz senkinek, és amiről most éppen semmit nem tudunk. Az, hogy objektív kritérium, az mi? Kik ezek az emberek? Kik ülnek majd ott a hatóságban? Hogy fog ez kinézni? Mire készüljenek a szülők, és legfőképpen mire készüljenek a gyerekek? És miért kellett ezt most ilyen sürgősen, itt a nyár küszöbén benyomni úgy, hogy majd a rendeletek később jönnek? Mi zajlik itt a minisztériumban, tisztelt államtitkár úr?

Ha az a cél, hogy a hátrányos helyzetű térségben lévő gyermekek ne tudjanak az iskolából kikerülni úgy, hogy igazából nem is önként, de a szülőket beleviszik egyes tanárok abba, hogy magántanuló legyen a gyerekük, akkor viszont forgassák most föl a világot! Itt a költségvetés, látni szeretném a pénzeket, a forrásokat, a különböző lehetőségeket azoknak az embereknek, akik majd elmennek oda tanítani, hogy segítsék ezeket a gyerekeket, hogy benn tudjanak maradni az iskolában. L. Ritók Nórát szeretném idézni, ő is azt mondta, és teljesen igaza van, hogy szakemberekre van szükség, a szakemberi ellátottságot kell növelni. Fejlesztőpedagógusok, iskolapszichológusok, szociális munkások kellenek, mert  és ezt hozzáteszem, államtitkár úr  nem elég a gyerekeket visszatenni az osztályba, gondoskodni kell róla, hogy ott is tudjanak maradni és eredményeik legyenek, úgy, hogy a tanárok haladni tudjanak ezekkel a gyerekekkel.

Szeretném látni, hogy ez ebben a törvényjavaslatban hol van benne, mit fognak önök tenni ezért. Úgyhogy azt tudom mondani önöknek, hogy ez így, ebben az állapotban egy botrány, és gondoskodni fogunk róla, hogy ez a botrány fenn tudjon maradni, és megoldást találjunk a gyermekek védelmében, ugyanis minket tényleg érdekelnek a gyerekek, láthatóan és sajnos önökkel szemben. (Taps az ellenzék soraiból.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a nemzetiségeket képviselő bizottság által felkért nemzetiségi szószóló felszólalása következik. Megadom a szót Rónayné Slaba Ewa Maria lengyel nemzetiségi szószólónak, aki anyanyelvén ismerteti felszólalásának első mondatait, majd azokat lefordítva magyarul fogja folytatni. Parancsoljon, szószóló asszony, öné a szó.

DR. RÓNAYNÉ SLABA EWA MARIA nemzetiségi szószóló: Szanowny Panie Marszałku, szanowni posłowie, szanowni rzecznicy, witam wszystkich bardzo serdecznie. Panie Marszałku, dziękuję za udzielenie mi głosu. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Szószóló Asszony! Szeretettel üdvözlök mindenkit. Elnök úr, köszönöm a szót. A nemzetiségek bizottsága a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosításáról és a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény hatályon kívül helyezéséről szóló T/6457. számú törvényjavaslat tekintetében, a benne megfogalmazottak kapcsán érintettséget érez. Ezzel összefüggésben köszönöm a Házbizottságnak a törvényjavaslat nemzetiségi napirenddé történő nyilvánítását, illetve, hogy már az előterjesztő is javasolta akként történő tárgyalását.

A nemzetiségek bizottsága a törvényjavaslatot a 2019. június 13-i ülésén napirendre tűzte, lefolytatta a javaslat vitáját, és megfogalmazta a bizottsági véleményt. 12 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül, egyhangúlag döntött arról, hogy a törvényjavaslattal kapcsolatban részletes vitát kíván lefolytatni a házszabályi rendelkezések 32. § (2) bekezdése alapján a törvényjavaslat egészére.

A felszólalásomban hat témát kívánok érinteni, részben a tervezett törvénymódosítás szövegéhez fűzött észrevételek formájában, részben ettől függetlenül, a magyarországi nemzetiségek számára már korábban is fennálló köznevelési problémák mihamarabbi megoldását szorgalmazva.

1. A véleményezési, illetve egyetértési jog esetleges módosítása. A törvényjavaslat 23. és 24. §-a a köznevelési törvény. 83. és 84. §-ával foglalkozik. Itt lényegében arról van szó, hogy a nemzetiségi nevelés-oktatásban részt vevő intézménnyel kapcsolatos lényegi fenntartói döntésekkel, például igazgatói kinevezésekkel kapcsolatban az érintett nemzetiségi önkormányzatok eddigi egyetértési joga helyébe csupán véleményezési jog lép. Ez a nemzetiségek szempontjából érthetetlen és rendkívül aggályos javaslat, amelynek a megszavazása valójában megteremtené az egyes nemzetiségek kulturális autonómiájába történő beavatkozás lehetőségét. Nem gondolom, hogy akaratlagosan ez lett volna a jogalkotó szándéka. Biztosan ragaszkodik az előterjesztő ehhez a módosításhoz? Mi azt kérjük, hogy a nemzetiségek egyetértési és véleményezési jogaival kapcsolatos passzusok változatlanok maradjanak.

2. A kötelezően előírt infrastruktúra pazarló mivoltának mérséklése. A törvényjavaslat 9. §-a a köznevelési törvény 9. § (9) bekezdésének módosítását célozza. A változtatás tartósan kis létszámú nemzetiségi köznevelési intézmények esetében a fenntartóra háruló aránytalan anyagi tehertételt és a költségvetési pénzek felesleges elköltését lenne hivatott visszaszorítani. Ezzel egyetértünk, támogatjuk a szándékot, hiszen nem életszerű, hogy egy osztályonként, évfolyamonként 8-10 tanulóval működő nemzetiségi iskola esetében a szükséges 12-20 négyzetméter helyett a jelenlegi szabvány szerint 52 négyzetméteres tantermeket kelljen kialakítani.

Szintén pazarlónak tűnik, hogy egy legfeljebb nyolc osztállyal működő nemzetiségi iskolának, amely maximálisan 80-100 tanulónak nyújt köznevelési szolgáltatást, a jelenlegi szabályozás alapján több mint 30 különböző rendeltetésű teremmel  tanterem, csoportszoba, szaktanterem, egyéni fejlesztőszoba, logopédiai foglalkoztató, általános szertár, szaktantermek szertárai, általános raktár és a többi  kell rendelkeznie, melyek összesített alapterülete meghaladja az ezer négyzetmétert. Ráadásul ezen ingatlanok fenntartása  fűtés, takarítás, állagmegóvás, karbantartás  is jelentős anyagi terheket ró a fenntartó nemzetiségi közösségre.

(14.00)

A T/6457. számú törvényjavaslat idézett részlete ezt a problémát igyekszik orvosolni, de az általa kínált megoldás véleményünk szerint továbbra sem eléggé takarékos, mert még mindig nem kellő módon veszi figyelembe a nemzetiségi köznevelés átlagostól eltérő, sajátos helyzetét. A nemzetiségi törvény lehetővé teszi a tényleg kis létszámú, minimum 8 fős csoportok, osztályok létrehozását. Ez jóval alacsonyabb a köznevelési alapesetben szereplő minimumlétszámhoz képest  utóbbi óvodákban 13 fő, általános iskolákban 14 fő, gimnáziumban 26 fő. Mellékesen megjegyzem, ez jól példázza a nemzetiségek fennmaradásához elengedhetetlen pozitív diszkriminációt.

(Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Azt javasoljuk, hogy a törvényjavaslat vegye figyelembe a nemzetiségi köznevelési intézmények esetében a lefelé lényegesen eltérő csoport-, illetve osztálylétszám-minimumokat: 8 fő és átlagokat: 10-12 fő, és ezekhez igazítsa az előírásokat.

3. Nemzetiségi előkészítő évfolyam bevezetésének ügye. A helyzet megértéséhez szükséges elmondanom, hogy a nagy létszámú nemzetiségeknél a nemzetiségi óvodai ellátás a hét minden napján nem kiegészítő jelleggel zajlik, ahol a gyerekek külön program alapján nyelvi foglalkozásokat is igénybe vesznek. Egészen más a helyzet a kis létszámú nemzetiségeknél, különösen azoknál, amelyek kiegészítő nemzetiségi nyelvoktató iskolákat működtetnek, és nincs lehetőségük létrehozni nemzetiségi óvodát. Ezen esetekben nagy különbségeket tapasztalunk a nemzetiségi nyelv ismeretében azon gyerekek között, akik elkezdik a nemzetiségi kiegészítő iskola első osztályát.

E probléma megoldását jelenthetné a kiegészítő nemzetiségi iskolák előkészítő évfolyamának létrehozása. Az itt tartandó foglalkozások egyedüli célja az esélyegyenlőség biztosítása, a beilleszkedési és a nyelvi felzárkóztatás lenne, és csak azok a gyerekek vennének részt rajta, akik a következő tanévben megkezdenék tanulmányaikat a kiegészítő nemzetiségi iskolában. Nem teljesen precedens nélküli lenne mindez, mert hasonló előkészítő évfolyamok már léteznek a köznevelési rendszerben ott, ahol valamely idegen, például angol nyelven is zajlik a tantárgyak oktatása. Nekünk, nemzetiségieknek ezért nagyon fontos, hogy a köznevelési törvénybe bekerüljön az általános iskolai kiegészítő nemzetiségi iskolák első évfolyamát megelőző előkészítő évfolyam indításának lehetősége.

4. A nemzetiségi hitoktatás helyzete. A törvényjavaslat 12. §-a a köznevelési törvény 35/B. § (3) bekezdésére vonatkozik, amely a hit- és erkölcstanoktatásban közreműködő személyek által teljesítendő feltételekkel foglalkozik. Ezzel kapcsolatban két kiegészítést vagy módosítást javasolunk. Egyrészt célszerű lenne, ha a nemzetiségi hitoktatást a 35. §, a 35/A. §, a 35/B. §-hoz kapcsolódva külön alpontban szabályoznák, amiből kiderülne, hogy a nemzetiségi hitoktatás nemzetiségi nyelven történik. Fontos körülmény továbbá  aminek a lehetősége be kellene épüljön a törvényjavaslat szövegébe , hogy a nemzetiségi köznevelési intézményekben az adott nemzetiséghez tartozó olyan egyházi személyek, papok és apácák is végezhessenek hit- és erkölcstanoktatást, akik nem magyar állampolgárok és/vagy nem rendelkeznek az ehhez szükséges magyar végzettséggel.

5. A nemzetiségitankönyv-ellátás helyzete. A vitára bocsátott törvényjavaslat az eddigi különálló, a tankönyvellátásról szóló törvény rendelkezéseit beépíti a köznevelési törvénybe, amely így a nemzetiségi iskolák tankönyvellátását is szabályozni fogja. Ezzel összefüggésben két módosításra tennénk javaslatot. Egyrészt javasoljuk, hogy a köznevelési törvénybe kerüljön be a nemzetiségi tankönyv fogalma. Ez azért fontos, mert például a nemzetiségi népismeret tantárgy tankönyve nem a Nemzeti alaptantervhez tartozó közismereti tankönyv. Másrészt szeretném felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy azon nemzetiségek esetében, ahol a nemzetiségi oktatás kiegészítő jelleggel zajlik, ott nagyon kevés megfelelő tankönyv áll rendelkezésre, amin sürgősen változtatni kellene.

Az első kiegészítő nemzetiségi iskola 2004-ben jött létre. A kiegészítő nemzetiségi oktatásban korábban, illetve gyakran még jelenleg is használt tankönyvek általában az adott nemzetiség anyaországából származnak. Öt évvel ezelőtt nyílt lehetőség TÁMOP-pályázat keretében saját nemzetiségi tankönyvek készítésére. Akkor a viszonylag újonnan létesített kiegészítő nemzetiségi iskolák 12 évfolyama és 4 témaköre: nemzetiségi nyelv, irodalom, történelem és földrajz számára összesen 8 tankönyvet írhattunk, ami nyilván  (Leesik a mikrofonja.) elnézést  nem jó dolog, de átmeneti megoldásként jobb volt a semminél. Sajnos, az első tankönyvek kiadása óta eltelt öt évben a helyzet semmit nem változott, nem nyílt lehetőség új tankönyvek készítésére. Erre való tekintettel szükségesnek tartunk valamiféle garanciát arra nézve, hogy a  (Hordozható mikrofonba:) köszönöm  a gyakorlatban élni lehessen a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló törvényben nevesített tankönyvfejlesztési pályázati lehetőséggel, amit a mostani törvényjavaslat beépíteni javasol a köznevelési törvénybe.

6. A költségvetési támogatás megállapításának értelmezési nehézségei. A köznevelési törvény 88. §-a a köznevelési rendszer finanszírozásáról, az ellátott gyermekek után igényelhető fajlagos támogatásról rendelkezik. A nemzetiségi köznevelési ellátásban részesített gyermekek jogcímén magasabb, nagyjából kétszeres mértékű fajlagos költségvetési támogatást igényelhetnek az intézmények. A jogszabály egyértelmű módon történő értelmezése azonban néha gondot okoz. Így fordulhatott elő, hogy a jogszabályszöveget másképpen értelmezte az egyik nemzetiségi köznevelési intézmény, és másképpen az Államkincstár. Ennek következtében a szóban forgó vegyes óvodában egy egész csoportnyi gyerek után sem alapszintű, sem nemzetiségi emelt szintű fajlagos támogatást nem folyósítottak. A konkrét példa tükrében szükséges lenne megvizsgálni, hogy a jogszabály szövegezése hozzájárulhate a kétséges jogértelmezés bekövetkeztéhez. Ha igen, akkor kérjük a szövegezés egyértelművé tételét. (Az elnök csenget.)

Köszönöm, hogy meghallgattak. Dziekuje za uwagel. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

(14.10)

ELNÖK : Köszönjük szépen. Én is köszöntöm a képviselőtársaimat. Most kétperces hozzászólásra van lehetőség. Arató Gergely képviselő úrnak adom meg a szót.

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Még annyival szeretném kiegészíteni az imént elmondottakat anélkül, hogy nagyon hosszúra nyújtanám  már csak azért is, mert nem teszi lehetővé az időkeret , hogy arra felhívom a figyelmet, hogy teljesen nyilvánvalóan mutatja ez a törvényjavaslat a kormány pedagóguspolitikájának a csődjét. Miről van szó? Egyrészt azt mondja a javaslat, hogy persze, tulajdonképpen jöjjenek azok a pedagógusok, akik nem tudták letenni a nyelvvizsgát. Arra a képviselő asszony már felhívta a figyelmet, hogy milyen mértékig mond ez ellent annak, amit egyébként más oldalról csinálnak a nyelvoktatásnál; most szólunk: az lesz a következmény, hogy még kevesebben lesznek a pedagógusképzésben e miatt a felsőoktatási szigorítás miatt. Más oldalról pedig ugyanakkor azt is mondja a törvényjavaslat, hogy viszont emeljük meg az óraadóknak az óraszámát.

Magyarán szólva, teljesen jól látható módon nem képesek biztosítani a rendszer önfenntartását sem, azt sem képesek biztosítani, hogy annyi pedagógus legyen, aki normális munkaviszony keretében belép az iskolákba és ellátja ezeket a feladatokat. Az óraadói óraszámok növelésével igazából az önkizsákmányolást vagy a kizsákmányolást növelik; nagyon sok esetben itt arról van szó, hogy a pedagógusok több helyen is óraadóként dolgoznak, nyilván meg lehet keresni egy kicsit jobb fizetést, mint amit a normál bérrendszerben önök adnak, de hosszú távon ez egy fenntarthatatlan modell.

Ja, és hát persze nincs pedagógushiány, mint ezt Rétvári államtitkár úr minden alkalommal elmondja itt a parlamentben, csak gyakorlatilag éppen csak nem az utcáról szedik össze az embereket, akik képesek bemenni megtartani az órákat. (Ungár Péter tapsol.)

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Szél Bernadett képviselő asszony jelentkezett be két percre. Öné a szó.

DR. SZÉL BERNADETT (független): Én egy olyan kéréssel fordulnék az államtitkár úrhoz, hogy ha lehet, akkor ne csak a végén reagáljon az elhangzottakra, hanem már most is, hogy élő vita tudjon a parlamentben kialakulni. Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.)

ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. Most visszatérünk a normál felszólalók sorrendjéhez. Tapolczai Gergely képviselő úrnak adom meg a szót.

DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A magántanulók számával kapcsolatban: a 2014. évi statisztikai adatok szerint 7-8 ezer körül van a magántanulóknak a száma, és azóta biztos, hogy ez bővült, és most beszélhetünk körülbelül 9 ezer magántanulóról, a statisztika szerint ebből 1200 speciális nevelési igényű gyermek van. Ugyanolyan fontos része az oktatásnak, sőt kiemelt figyelmet igényel ez a csoport, ahány fogyatékossági típus, annyiféle igény, szaksegítség szükséges számukra, tehát nagyon széles a paletta. Vannak olyan gyermekek, akik alkalmasak lennének az integrációra vagy az integrált vagy inkluzív oktatásra, de vannak olyanok, akiknél az iskola alapító okirata ezt nem teszi lehetővé. Vagy a könnyebbik megoldást választják  ezt idézőjelben mondom , és inkább magántanulói státuszba kerülnek ezek a fogyatékossággal élő gyerekek. Van olyan szituáció, amikor nem alkalmas a gyermek az integrált vagy az inkluzív oktatásban való részvételre, nekik sokkal jobb a magántanulói jogviszony. Ilyen az autista gyermekek egy része vagy a különböző fokban értelmi sérült gyermekek. Vannak olyan esetek, amikor az iskola befogadó lenne, de nem állnak rendelkezésre a személyi vagy tárgyi feltételek, emiatt folytatják a magántanulói jogviszonyt.

Többen is említették az egyéni példákat, engedjék meg, hogy én is felhozzak egyet-kettőt. Jómagam négy hallássérült gyermeket nevelek feleségemmel, és amikor iskolát kerestünk a legnagyobb lányunknak, akkor értelemszerűen olyan iskolát kerestünk, ahol az alapító okiratban benne van, hogy hallássérült gyermekeket fogadnak, nevelnek, oktatnak, tanítanak. Több iskolát végigjártunk, volt, amelyik nem volt szimpatikus, volt olyan, amelyik fölvette volna az iskoláskorú gyermeket, de az óvodáskorú gyerekeket nem  egymás mellett volt az óvoda és az iskola , csak azért, mert nehezen kommunikálnak, és volt olyan, ahol a kommunikáció készsége nem volt olyan szinten.

Amikor találtunk egy iskolát, amelyik az alapító okirata szerint köteles volt hallássérült gyermeket fogadni, kérdés nélkül befogadták az összes gyermekemet. Abba az óvodai csoportba járt egy autista kisfiú  nagyon súlyos esetek voltak , és pár év múlva kiderült, hogy olyan erős gyógyszert szedett ez a gyermek, amelyik még a személyiségét is nagyon súlyosan befolyásolta, a gyógyszerek elhagyásával teljesen rendbe jött, és ma is hasít az iskolában.

Tehát ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem minden a jogszabály; nagyon sok minden múlik az igazgatón, a tanári testületen, a hozzáállásukon és a szakértői bizottságok szakvéleményén is.

Említették a szervezeteket. Szeretném elmondani, hogy természetesen ez a módosító csomag több kérdést is felvet a fogyatékossággal élő gyermekeket, személyeket érintő érdekvédelmi szervezetekkel kapcsolatban, és köszönöm a szociális ügyekért felelős államtitkárnak, Fülöp Attilának, hogy időben összehívta az Országos Fogyatékosügyi Tanácsot. Ezen sajnos nem vett részt vagy nem tudott eljönni a MEOSZ-nak a képviselője, de az összes többi szervezet ott volt, jelen volt, jelen volt az oktatási ügyekért felelős államtitkár, és megvitatták a felmerülő kérdéseket.

A magántanuló fogalmának a megváltoztatásáról beszélünk, és senki nem látott ebben azért olyan nagy problémát, hiszen a rendszer továbbra is ugyanúgy működik, talán még jobban is kifejezi a diáknak a státuszát, az iskolához való tartozását, mint a magántanulói fogalom használata. Tehát ezt gyorsan tisztáztuk ott, hogy a speciális nevelési igényű gyerekeket képviselő szervezetek végül is nem látnak az elnevezésben problémát.

Nagyon fontos kérdés volt a pedagógiai szakszolgálatokkal együttműködő szakértői szolgálatok kérdése, az együttműködésük. Tisztázták azt is, hogy ez a rendszer nem fog változni, tehát ugyanúgy marad az eljárásrend, az új hatóságnak figyelembe kell venni a szakértő bizottságnak a szakvéleményét. Az is nagyon fontos, hogy akinek korábban már megállapították a speciális nevelési igényre való jogosultságát, annál nem fogják az új eljárásban ezt kérni, csak az újabb eseteknél, újabb kérelem esetén kérhetik a szakértői vizsgálatot.

Tehát a szakértői bizottság kompetenciája megmarad, a jogosultak köre megmarad a hatósággal szemben, tehát továbbra is figyelembe kell venni a szakértői bizottságok szakvéleményét.

Végül nagyon fontos elmondanom, és szeretném hangsúlyozni is, hogy a szervezetek részéről érkezett néhány hangsúlyos kérés és javaslat közül az egyik, amikor kidolgozásra kerülnek az eljárási szabályok, hogy akkor vonják be őket is az érdekvédelmi szervezetekbe és ebbe a munkába, különös tekintettel a speciális nevelési igényű gyerekek esetében.

A másik valóban nagyon fontos kérdés, illetve probléma a szakemberképzés. Valóban szükség van egyre több és több szakemberre, és ebben is segítséget kértek az érdekvédelmi szervezetek, hogy mindent tegyünk meg ennek érdekében, minél több magasan kvalifikált szakembert képezzünk az oktatás számára.

Összefoglalva: ez a szabályozás, ez a módosító csomag a speciális nevelési igényű gyerekek szempontjából nem nagyon befolyásolja, marad a szakértői bizottság kompetenciája, marad a hatáskör, az eddigi eljárásrend. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps.)

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Szabó Szabolcs képviselő úrnak.

(14.20)

SZABÓ SZABOLCS (független): Köszönöm a szót. Még mielőtt rátérnék arra, amit összeírtam magamnak, megosztanám önökkel, hogy egy picit csodálkoztam a vitát hallgatva; bár, ugye, érdemi vita eddig azért nem alakult ki, remélem, majd lesz. Először államtitkár úr mondta, úgy indította az egészet az expozéjában, hogy nem is annyira különleges, meg valószínűleg sok érdeklődést nem is fog kiváltani. Valószínűleg rosszul dolgoznak azok a kollégái, akik összerakják a sajtószemlét, mert egyébként önmagában csak egy sajtószemléből valószínűleg már lehetett volna érzékelni, hogy azért ez a törvénymódosítás, ha nem is hívott százezreket az utcára, de a szakmán belül érzékelhető módon kisebb felzúdulást eredményezett. Másrészt azon is csodálkoztam, amikor rektor úr, bocsánat, államtitkár úr azt mondta, hogy önöknek adott igazat  mármint nyilván az elődeinek, mert nem ön volt akkor az államtitkár  az Alkotmánybíróság. Én azért ezen egy picit csodálkoznék, mert ez egy leegyszerűsítése vagy leegyszerűsített értelmezése, és akkor finoman fogalmaztam, az Alkotmánybíróság döntésének. Mert az kétségtelen, hogy az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy önmagában  itt a Taigetosz-törvényről van szó, aki a teremben ül, gondolom, mindenki tudja  az, hogy egy felmentést vagy mentességet megvon a törvényhozó, nem alkotmányellenes. Viszont azt is hozzátette az Alkotmánybíróság, hogy az eljárásmódja ennek a kedvezménymegvonásnak, illetve az, hogy nem gondoskodtak arról, hogy a gyerekek egyedi, speciális helyzetére megoldást adó választ tudjanak adni, az nincs rendben.

Ezért született meg ez a bizonyos június 30-ai határidő, amit itt többen említettek, hogy nyilván azért van most itt ez a törvénymódosítás, mert az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy június 30-áig legyenek szívesek ezt rendezni. Mondjuk, az összes többi részére nem mondta az Alkotmánybíróság, azt maguk tették hozzá, de ez egy másik kérdés. Szóval, ez azért, hogy önöknek adott igazat az Alkotmánybíróság, nem teljesen igaz. Bizonyos értelemben ezt mondta az Alkotmánybíróság, bizonyos értelemben meg feladatokat szabott, mert azt mondta, hogy rosszul csinálták, és nem jó a törvény. Ez a pontos értelmezése az Alkotmánybíróság döntésének.

Harmadrészt meg azon csodálkoztam, amit Pósán László mondott. Valamennyire ismerem a köznevelési törvényt, meg ismerem ezt a módosítást. Azt mondta Pósán László, hogy ez csak egy ilyen adminisztratív egyszerűsítés az igazgatóválasztásnál, hogy ki hogy s mint véleményezhet. Például a köznevelési törvényből alapból kikerül a 70. § (2) j) pontja, hogy a nevelőtestület véleményezi az igazgatóválasztást. Aláírom, hogy ha csak ez kerülne ki, akkor igaza is lehetne Pósán Lászlónak, csak éppen a 68. § (1) bekezdése is módul. Ott van egy félmondat, ami kikerül. Ez a félmondat  igazgatóválasztásról van szó  úgy szól, hogy az igazgatóválasztás kapcsán „az e törvényben foglalt szervezetek, közösségek, személyek és a fenntartó véleményének kikérésével” valósul meg az igazgató kinevezése. Tehát kikerül a törvényből az, hogy a törvényben foglalt szervezetek, közösségek, személyek, fenntartó véleményt mondanak. Ez  paing!  így kikerül a törvényből, nem marad, aki véleményezzen. Sem az iskolaszék, sem az iskolatanács, sem a szülői munkaközösség és a többi esetében a most érvényben lévő törvényben én nem találok olyat, ami taxatíve fölsorolja, hogy az igazgatóválasztásnál véleményt mond. Tehát ilyen értelemben ez nem egy adminisztratív módosítás.

Na, de akkor térjünk vissza magára a törvénymódosításra, mert valóban egy nagyon összetett javaslatcsomag, sok-sok-sok törvényt módosít. Ebben egyébként vannak pozitívumok is, itt néhány elhangzott kormányoldalról is, ellenzéki oldalról is, de mondok én is akkor néhányat, közte egy-kettőt, ami még nem hangzott el, pedig szerintem pozitívum. Például az, hogy 2021-től bekerül a természettudományos eszközhasználat, eszköztudás mérése. Én mint geográfus ennek aztán végképp örülök, de úgy általában, mivel sokszor beszélünk arról, hogy a természettudományos képzést javítani kell, az nagyon fontos visszajelzés a közoktatásban, hogy hogyan is áll pontosan a természettudományos eszköztudás meg úgy általában a természettudományos ismeretek helyzete.

Szóba került itt már az igazgatók, intézményvezetők bérezése meg bizonyos pluszfeladatok elvégzéséhez kapcsolható pluszbérek rendezése. Ez önmagában rendben van, hiszen tudjuk nagyon jól, hogy a pedagógusok bére eléggé alacsony. Most ebbe nem mennék bele, mert messzire vezetne, hogy lefolytassuk állandóan ezt a vitát, meg kell nézni a konkrét számokat, hogy a nemzetgazdasági átlagkeresethez képest hogyan alakul  alacsony a pedagógusok bére. De ennyi erővel már egyrészt a helyettesítéshez kapcsolt pluszfeladatokat is belevehették volna ebbe a körbe, illetve voltaképpen akkor már ezzel a lendülettel az illetményalapot a minimálbérhez vissza lehetett volna kötni, és akkor még sokkal jobb lenne a helyzet. Tehát itt inkább hiányérzetem van, nem önmagában az, hogy itt néhány ponton belenyúlnak a fizetésekbe.

Bizonyos értelemben akár pozitívumnak is tekinthető, ahogy a tanárhiányra, a pedagógushiányra reagálnak. Nem először fordul elő  annak ellenére, hogy egyébként mindig megkapjuk, főleg Rétvári Bencétől, hogy természetesen Magyarországon pedagógushiány nincs , hogy egyébként a törvényt folyamatosan úgy reszelgetik, hogy a meglévő pedagógushiányt valamilyen módon tudják kezelni. Korábban már volt olyan törvénymódosítás, ami át is ment a Házon, hogy bizonyos tárgyak esetében nem kell szaktanári pedagógus végzettséggel rendelkezni, hogy oktasson valaki, vagy a gyógypedagógus végzettséget kihúzták sok helyről mint kötelezettséget; mondjuk, azzal nem értettünk egyet, de ez egy másik kérdés. Most például egy olyan megoldást is beletettek, ami voltaképpen akár el is fogadható és megoldásnak tekinthető rövid távon. Ez a megoldás, amit itt már emlegettek képviselőtársaim, hogy olyan pedagógus esetében, aki egyébként mindent elvégzett már az egyetemen, csak a nyelvvizsgája nincs meg, hogy a diplomáját ki lehessen állítani, ő kezdhessen el tanítani. Nyilván neki aztán majd a nyelvvizsgát meg kell szerezni.

Ezt akár pozitívumnak is lehetne tekinteni. Bár ez nyilván hosszú távon nem oldja meg a problémát, mert a probléma az, hogy sokkal többen mennek el a pályáról, mint ahányan bekerülnek a rendszerbe. Főleg azért is ráadásul, mert öregszik el a szakma. Tudjuk nagyon jól, hogy a következő 10-15 évben olyan mennyiségű pedagógus, tehát a rendszerben most bent lévő pedagógus fog nyugdíjba menni, amit biztos, hogy nem tud pótolni a magyar felsőoktatás. Tehát ezek a számok még akkor sem nagyon stimmelnek, ha minden végzős, pedagógusszakon végzős elmegy automatikusan tanítani, és tudjuk, hogy nagyon nem ez a helyzet, mert a tanárszakon végzettek egy igen jelentős része nem pedagógusként kezd el dolgozni.

Itt visszaérünk megint a fizetésekhez. Miért nem megy oda? Ad 1: azért, mert egy kezdő tanári fizetéssel semmire nem megy az ember, a McDonald’sban is kétszer annyit lehet keresni és kevesebb munkával. Ezt csak azért tudom mondani, mert tanítottam is, meg gyorsétteremben is dolgoztam, és elhiheti nekem mindenki, hogy az oktatás egy nagyobb leterheltséget igénylő feladat. Másrészt meg azért, mert egy huszonéves fiatalnak viszonylag nehéz elmondani, hogy egy ilyen központosított, centralizált, utasításokra épülő rendszerbe menjen be, és élvezze a tanítást.

Egyébként az a baj, hogy ez a mostani törvénycsomag még inkább tetézi, most már gyakorlatilag visszamegyünk az 1978-as állapotokhoz jóformán, amikor mindent a központból akarnak megmondani. Itt már hosszasan volt szó a tankönyvellátásról és a többi, tehát tényleg eddig legalább még úgy nagyjából meg lehetett azt oldani, hogy ha a pedagógus úgy gondolta, és a szülők ezzel egyetértettek, akkor az ő pedagógiai elképzeléséhez passzoló tankönyvet használták. Megvették, azt használták.

A jövőben nagyon úgy néz ki, hogy jórészt ennek a módosításnak köszönhetően ennek a lehetősége elmegy, és kénytelenek lesznek a központi tankönyvet használni. Főleg úgy, hogy bizonyos értelemben még mondhatnánk azt is, hogy egy kicsit meg is fenyegetik az iskolaigazgatót, aki ezt engedi a pedagógusnak  mert általában ez csak ott működik, ahol az igazgató azt mondja, hogy csináld, ahogy akarod, nem foglalkozunk a központi tankönyvvel , merthogy beletesznek egy ilyen passzust, hogy „ha az óvoda kivételével állami szerv vagy felsőoktatási intézmény által fenntartott nevelési, oktatási intézményben olyan nevelési, oktatási vagy tájékoztató tevékenység folytatására kerül sor, amely a köznevelési jogszabályok súlyos megsértése révén a gyerek, tanuló Alaptörvényben foglalt jogainak megsértését eredményezheti”, és így folytatják, akkor ki lehet rúgni az igazgatót.

(14.30)

Az engem nagyon érdekelne, hogy mi az az olyan nevelési-oktatási vagy tájékoztató tevékenység. Tehát ez vonatkozik a  hogy szokták mondani a Mi Hazánk Mozgalomban?  a melegpropagandára vagy nem tudom, mire. Ez ez akarna lenni vagy a Soros úrra vonatkozik, vagy migránsokra? (Arató Gergely: Szabadság, egyenlőség, testvériség!) Szóval, mi az a nevelési-oktatási vagy tájékoztatási tevékenység, ami alapján gyakorlatilag bármikor ki lehet rúgni majd egy igazgatót? (Dr. Varga-Damm Andrea: Igen, ez ilyen.)

Szóval, ez tényleg érdekelne, hogy ez hogy valósul meg, mert szerintem ez így, ebben a formában nincs rendben. Ezért sem mennek az egyetemi hallgatók sokszor pedagógusnak, mert megmondják neki, hogy konkrétan mit tanítson, melyik órán mit mondjon, melyik oldalról mit vetítsen ki, plusz még ha véletlenül van benne ambíció, és intézményvezető lesz, akkor meg szembesül egy ilyen törvénnyel, ami azt mondja, hogy ja, ha bal lábbal kel föl az ő kinevezője, akkor gyakorlatilag azonnal kirúgható. Persze, hogy inkább elmegy a magánszférába dolgozni, hiába lenne meg benne egyébként az elkötelezettség.

Visszatérve még a pedagógushiányra, önmagában azt is el lehet fogadni, és egy ilyen pótmegoldásként lehet, hogy én is ugyanezt csinálnám, sőt elég valószínű, hogy az óraadók heti óraszámát megemelik 10-ről 14 órára, hosszú távon ez sem ideális megoldás. Persze, pontosan tudjuk, de egy ilyen átmeneti időszakra biztosan jó, csak lassan szeretnénk látni, hogy mi a végső megoldás. Hogy fogják azt kezelni, hogy pedagógushiány van, és a jövőben még nagyobb lesz, ha ugyanígy alakulnak a számok a felsőoktatásban?

Aztán itt sokan beszéltek már a magántanulói státuszról. Zárójelben: én tudok konkrét számokat mondani, mert vagy egy hónapja kértük ki közérdekű adatigényléssel a magántanulók státuszát, mert persze hallottuk, hogy probléma van, és készül valami. Kikértük, meg beszéltünk néhány emberrel. Tavaly nyolcezer-háromszáz-valamennyi magántanuló volt. A teljes, pontos számra nem emlékszem, de nyolcezer-háromszáz-valamennyi magántanulói státuszban lévő gyerek volt a közoktatásban. És ahogy itt el is hangzott, ez egy valóban nagyon összetett csoport.

Vannak olyanok, akiket voltaképpen az iskola egyes pedagógusok közreműködésével próbál eltüntetni az iskolából, mert úgymond csak zavarná az oktatást; ez viszonylag gyakori érv mostanában a közoktatásban, hogy bizonyos gyerekeket így kiraknak, belőlük is van. Van az a csoport, amit Tapolczai Gergely említett. Vannak azok a gyerekek, akik beleesnek valamilyen trükközésbe. Van egy-két olyan intézmény, amely trükközik a magántanulói státuszokkal. Mondjuk, erre a hivatal szokott figyelni, és akkor ezeket vagy megbünteti, vagy be is záratja, ilyenre is volt példa. És persze van egy olyan része ezeknek a gyerekeknek, valószínűleg talán ez lehet a legnagyobb ezek közül a csoportok közül, akik azért magántanulók, mert a szülő hisz abban, hogy ő tud jobbat nyújtani, mint a magyar közoktatás.

De teljesen mindegy, hogy melyik csoportot nézzük, 8300 gyerekről beszélünk. Ez a közoktatásban bent lévő gyerekek minimális része. Tényleg nem is százalék, hanem töredék, hogy a Felmegyek a miniszterhez című filmet idézzem, amiben Páger Antalt így hajtják el, hogy nem lép be a szövetkezetbe, és mondják, hogy nem számít, úgyis 100 százalék a szövetkezet így is, ha nem lép be, mert az nem is százalék, hanem csak töredék.

Igazából emiatt egy magántanulói jogviszonyrendszert, ami azért kidolgozott, kialakult és jogilag úgy nagyjából körbehatárolt, nem biztos, hogy ki kell dobni. Itt-ott egy picit jobban lehet ellenőrizni, itt-ott egy picit keményebben föl lehet lépni a trükközők ellen, de ezért kidobni az egészet biztos, hogy nem éri meg, főleg azért, mert a társadalom nyilván nem meghatározó része, de egy olyan része most ideges, aki tudja, hogy ő jobbat tud a gyereknek adni, mint amit a magyar közoktatás.

Én csak azt tudom kérni, hogy néhány dolgot azért gondoljanak meg ennek a törvénymódosításnak a kapcsán, elsősorban az igazgatóválasztás véleményezését és a magántanulói státuszok fenntartása esetében. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most kétperces hozzászólásra van lehetőség. Ungár Péter képviselő úrnak adom meg a szót.

UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen. Én Tapolczai képviselő úrra reagálnék. Az egyik a szakértői bizottság kapcsán, amit említett. Tehát a szakértői bizottság  és említette az autizmusspecifikus dolgot  a legtöbb helyen nem tud felállni, nincs hozzá megfelelő szakember, és alapvetően a szakértői bizottságok rendszere egyáltalán nem működik megfelelően. Tehát mintha…  ezt elmondani mint a megoldását ennek a kérdésnek meg ennek a törvénynek az SNI-tanulók specifikus részében, szerintem nem jelent valódi megoldást. Ráadásul szakértői bizottságban szintén van egy nagyon fővároscentrikus dolog, tehát vidéken tulajdonképpen ezek jelentős része elérhetetlen. Én amúgy értékelem a képviselő úr igyekezetét, hogy megpróbálta neutrálisra kihozni, hogy nem lesz tőle rosszabb. Amikor tehát egy törvény indoklásában a Fidesznek az az érve, oda sikerült hozni, hogy annyival nem lesz rosszabb, akkor tudjuk, hogy valószínűleg nagyon sokkal rosszabb lesz, mert ez a kommunikációs maximuma ennek a szinuszgörbének.

Én csak annyit ajánlanék föl az EMMI-nek nagy szívesen, hogy nekem megvan Kovács Ágnes, a MEOSZ elnökének telefonszáma, bármikor átadom önöknek. Feltételezem és az ápolási díjban lévő…  MEOSZ-megszólalásoknál úgy éreztem, hogy önöknek gyakrabban van meg az ő telefonszáma, és többet egyeztettek az elnök asszonnyal. De az elnök asszony amúgy azt is írja, hogy halasszák el a törvénymódosítás parlamenti vitáját, az egyéni munkarend részletszabályainak kidolgozásába pedig vonják be az Országos Fogyatékosügyi Tanács tagjait, és hogy ez nem történt meg korábban.

Tehát itt valakik félrebeszélnek. A MEOSZ azt állítja, hogy nem volt kellő egyeztetés a szakmai szervezetekkel, ön azt állítja, hogy volt, lehet, hogy tényleg csak a MEOSZ nem tudott arra az időpontra valakit küldeni, vagy lehetséges az, hogy igazából azokkal a szervezetekkel kívántak csupán egyeztetni, akik tudták, hogy nem fognak kritikát megfogalmazni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Visszatérünk a normál időkeretes hozzászólásokhoz, illetve engedjék meg, hogy megadjam a szót Tapolczai Gergelynek, mert éppen ebben a pillanatban bejelentkezett kétpercesre. Öné a szó, Tapolczai Gergely képviselő úr.

DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót. Szeretnék reagálni Ungár Péter képviselőtársam hozzászólására. Kizárt dolog, hogy csak azokat a szervezeteket hívták volna meg, akik nem nagy kritikusok vagy nem kritizálnának. Minden szervezetet meghívtak. A tegnapi napon zajlott le ez a tárgyalás. Én magam is jelen voltam, tehát csak megerősíteni tudom az állításokat, és megerősítem, hogy ki vett részt és ki nem vett részt. Kizárt dolog, hogy szelektív alapon történt volna a meghívás. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most már jöhet a normál hozzászólás. Bősz Anett képviselő asszonynak adom meg a szót.

BŐSZ ANETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én merem azt állítani, hogy az előttünk fekvő törvénymódosító javaslat minden értelemben maga a gyalázat. Három pontot emelnék ki, mert nagyon sok mindenről beszéltek itt szigorúan szakmai alapon és elvi alapon az ellenzéki képviselőtársak. A magántanulói státusz megszüntetése, az iskolaigazgató-választás módjának megváltoztatása és a bevett egyházak tankönyvpiaci privilégiumának létrehozása egyszerűen elfogadhatatlan.

Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Önöktől szeretném megkérdezni, hogy vajon mi a tervük ezzel az egésszel, amit az oktatási rendszerben művelnek. Mert ha az, hogy a XXI. századi kihívásokra felkészülni képtelen újabb generációkat neveljenek föl, akkor minden bizonnyal a legjobb úton járnak. Amennyiben szeretnének létrehozni egy olyan oktatási rendszert, amiben hazánk versenyképessége a jövőben biztosított lesz és amiben a gyerekek nem pusztán a magolás képességét tanulják meg, hanem a gondolkodás, a kritikai gondolkodás képességét és azt a képességet, hogy felelős polgárokká váljanak, akkor bizony az önök oktatási rendszerének korrekciójára talán egy parlamenti ciklus is kevés.

Azt gondolom, hogy ez önmagában dráma, de az előttünk fekvő törvénymódosító javaslat részleteibe belenézve már gyakorlatilag a múlt század diktatúráira hajaz az, amit önök létrehoznak az oktatási rendszeren belül.

(14.40)

Az, hogy az iskolaigazgatók választásának új módjában már az iskolapolgárok véleményezési jogát is elvitatják, számomra azt jelenti, államtitkár úr, hogy önök már a látszatra sem adnak. Azt eddig is láttuk, hogy nagyon sok iskolának az élére erőltettek olyan pozicionáriusokat, akikkel szembeszegült a komplett iskolapolgárság, és ezzel önök nem törődve egyszerűen mentek tovább ezen az úton. Ezt eddig is tudtuk, de hogy törvénybe merik iktatni azt, hogy sem a szülők, sem a pedagógusok, sem pedig a diákok nem szólhatnak bele, már véleményezni sem véleményezhetik a leendő iskolaigazgató személyét, azt gondolom, ez nem fér bele egy európai uniós tagállam oktatási rendszerébe.

Meg kell érteni, hogy az iskola az iskolapolgároké, azoké, akik ott szeretnének tanulni, azoké, akik ott szeretnének tanítani, azoké, akik oda íratták a gyerekeiket, és azoké is, akik szeretnék elvezetni ezeket az intézményeket menedzserként, egyébként megjegyzem, hogy a helyi önkormányzati vezetőkkel egyeztetve. Ugye, az erőszakosan centralizált oktatási rendszerben ez jelen pillanatban teljesen fölösleges, mi azonban nagyon régóta mondjuk a decentralizáció fontosságát is. Ez azonban nem képezi tárgyát a jelen törvénymódosító javaslatnak, csak azt gondolom, mégiscsak fontos volna róla beszélni.

A magántanulói státusz megszüntetését kezdeményezik. Értem azt, hogy önök nem látják be a saját hibáikat, és azt is, hogy az elmúlt időszak nagyon nagy tömegű magántanulóistátusz-kérvényezése annak köszönhetően indult el, hogy sokan szerették volna kimenteni az önök oktatási rendszeréből a gyermeküket, csak szemben a társadalmi és gazdasági elittel ők nem tudták létrehozni azt az anyagi helyzetet, amelyben egyébként alapítványi és magániskolába írathatják a gyerekeket. Tehát a magántanulói státusz gyakorlatilag a középosztály egyfajta tiltakozása az ellen, ahogyan önök létrehozták a jelen iskolarendszert.

A másik típusú magántanuló esetében, aki viszont a társadalom legaljáról indul, sajnos nagyon sok esetben  amiről beszéltek már ellenzéki kollégák is  kifejezetten intézményi nyomásra történik az eltávolítás. Nagyon helyesnek tartom, ha ez ellen fellép a kormány, ugyanakkor a magántanulói státusz megszüntetése nem jó eszköze ennek. Amennyiben azt látják, hogy a rendszer visszaélésekre ad lehetőséget, akkor ezek kiszűrésére kell játszani, olyan törvénymódosító javaslatot kell benyújtani, amelyben segítséget kaphatnak ezek a hátrányos helyzetű gyerekek, nem pedig olyat, amelyben a jelenlegi segítségi mechanizmusokat is elvitatják tőlük.

Döntő többségében annak köszönhetjük ezeknek a gyerekeknek a magántanulóvá válását, hogy a pedagógiai szakszolgálatok messze elégtelen létszámmal működnek, és ezért főleg vidéken nagyon kevés az az iskola, ahol egyébként a hátrányos helyzetű családokból jövő gyerekek valamifajta olyan segítséget kapnak, amellyel már tudnak haladni a társaikkal együtt, vagy némi segítséggel akár az iskolarendszeren belül maradva is tudnak képesítést szerezni és továbbtanulni.

Tisztelt Államtitkár Úr! Önök nem törekedtek arra, hogy helyrehozzák azokat a károkat, amelyeket okoztak az elmúlt két kormányzati ciklusban, sőt most kifejezetten mélyítik ezeket. Az, amit önök a tankönyvpiaccal műveltek, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim  és tényleg nagyon sajnálom, hogy Kásler Miklós, aki elméletileg előterjesztője lenne ennek a törvénymódosító javaslatnak, nem jött el, hogy képviselje a kormányt ebben a vitában, és Semjén Zsoltot sem látjuk, aki benyújtotta ezt a törvénymódosító javaslatot; nem tudom, hogy ezt minek köszönhetjük. Az mindenesetre nagyon fontos  és tényleg sajnálom, hogy államtitkár úr az, aki végigüli ezt a vitát, ön, aki egyébként nemrégen érkezett ebbe a kormányba, és az előző időszak gyalázatos átalakítási munkálataiban nem vett részt.

De azt el kell mondani, hogy a tankönyvpiac államosítása, az, hogy több tankönyvíró csoporttól veszik el a jogot akár magánkiadásban is arra, hogy fejlesszék a tankönyveket, és kiadjanak tankönyveket akkor, amikor láthatóan a teljes oktatási rendszer tiltakozik az ellen, hogy ilyen csekély a választék jelen pillanatban a tankönyvpiacon, és most egy 6,5 milliárdos keretösszeget elkülönítenek a bevett egyházak számára annak érdekében, hogy kiadhassanak tankönyveket, azt gondolom, ez maga a gyalázat. Tehát megint létrehozzák azokat a privilegizált csoportokat, amelyek bármit megtehetnek, amelyekre egyébként semmilyen szabály nem vonatkozik, adott esetben nem kell nekik tankönyvírói vagy tankönyvfejlesztői tapasztalattal rendelkezni, ugyanakkor azok, akik évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, már nagyon régen elveszítették a jogosultságukat, hogy működjenek ezen a piacon.

Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim és tisztelt államtitkár úr, hogy ha önök valóban szeretnének tenni azért, hogy végre egy európai Magyarországon élhessünk, ahol egyébként a jövő generációi jól tudnak válaszolni a XXI. századi kihívásokra, akkor liberalizálni kell a tankönyvpiacot, figyelni kell arra, hogy a helyi közösség, amelyé az iskola, mit szeretne, merre szeretné vezetni az iskoláját, nem pedig rájuk ültetni valakit, aki letöri az ő akaratukat, és úgy vezeti az iskolát, ahogyan az önöknek tetszik vagy az éppen aktuális tankerületi felügyeletnek. Ez nem jó iskolarendszer! Tudjuk azt, hogy ha a szubszidiaritás elve nem érvényesül az oktatási rendszerben, akkor bizony elvitatjuk a jelen diákságától azt, hogy valóban fejlődni tudjon.

És akkor most még nem beszéltünk arról, hogy a tanterveik hogyan alakulnak, és hogyan alakulnak a készségfejlesztő tárgyak szerepei, hiszen ez nem képezi tárgyát a jelen törvénymódosító javaslatnak.

Én értem vagy érteni vélem, hogy az önök célja az, hogy a Fidesz barátainak és üzletfeleinek gyerekein kívül véletlenül se jusson senkinek a gyereke minőségi oktatáshoz, és egyébként tudjuk, hogy több kormánytag nagyon eredményesen mentette ki a jelenlegi állami oktatási rendszerből a gyermekét. Önök legalább azt tegyék meg, hogy a középosztály, akinek erre nem elegendő a pénze, a magántanulói státuszt választhassa, mert ebben az esetben nem okoz akkora sérüléseket az oktatási rendszer a gyermekeinknek, mint amit egyébként kimutatunk folytatólagosan, a szakemberek is, a pedagógusok, a szülők. Hadd idézzem ide az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének vezetőjét, aki azt mondja, hogy az iskola már akkor is jó, ha nem ront a gyereken.

Tisztelt Államtitkár Úr! A mai magyar iskolába megérkeznek csillogó szemű, nemrég még óvodába járt hatévesek, és decemberre már nem szeretik az iskolát nagyon nagy arányban  szerintem ez a legnagyobb bizonyítvány, amit kiállíthatunk a jelenlegi oktatási rendszerről. Hogyan tudjuk azt kérni ezektől a gyerekektől, hogy az élethosszig tartó tanulás értéke az övék maradjon, amikor fél év alatt megutáltatják velük az iskolát és a tanulást?

Kérem, ezt is gondolják át akkor, amikor a jelenlegihez hasonló törvénymódosító javaslatokat nyújtanak be.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. Kétperces hozzászólásra van lehetőség. Ungár Péter képviselő úrnak adom meg a szót.

UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen. Én ezt nem akarom nagyon hosszúra nyújtani, de Tapol-czai képviselő úr szavaiból adódik, hogy tegnap volt ez a tanácskozás. Na most, ha még kritikát fogalmaztak volna meg, egy nap alatt mennyire tudták volna önök azt a törvénybe valamilyen módon belerakni? Illetve azt hiszem, arra választ kaptunk, amit Szél Bernadett képviselőtársam vetett fel, hogy akkor miért halasztották el a törvény vitáját. Azért, hogy a 24 órás hosszan tartó társadalmi egyeztetést legyen idejük lefolytatni a fogyatékos embereket képviselő szervezetek egy részével. Azt gondolom, talán egy ilyen fajsúlyú törvény többet érdemelt volna, mint 24 óra. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Ezzel az előre bejelentett felszólalások végére értünk. Most további felszólalásokra van lehetőség. Elsőként megadom a szót Varga-Damm Andrea képviselő asszonynak.

DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az iskolában szünet van, és a gyerekek reményeim szerint nyaralnak, és nem fognak tankönyvet elővenni szeptember 1-jéig. A szülőknek végre vége az a kilenc hónapos küzdelem, amit a gyerekekkel kell végigküzdeniük ahhoz, hogy a gyereknek ne menjen el az iskolától a kedve. Péntek délután lévén remélem, a nyaralóhelyekre mennek mindannyian, és még véletlenül sem a parlament közvetítését nézik, viszont nem tudják emiatt, hogy mi zajlik a Parlament falai között az ő jövőbeni életükről.

(14.50)

Azt le kell szögeznem, hogy meggyőződésem, a teremben lévő fideszes képviselők és kormánypárti tagok lelkéhez ez a törvényjavaslat semmilyen módon nem illeszkedik. Meggyőződésem, hogy egyikük sem támogatja ezt a törvényjavaslatot, mert ismerem annyira őket, hogy a jövő generációért érzett felelősségük sokkal-sokkal több és sokkal jobb, mint ami ebből a javaslatból kitűnik.

Megmondom őszintén, rendkívüli módon sajnálom, hogy államtitkár úrnak kell képviselni ezt a törvénymódosító csomagot, tekintve, hogy az ön szakmai előmenetele eléggé ismert az ország társadalma, legalábbis az értelmiség előtt, és sem a munkája, sem az előmenetele nem hasonló minőségről tanúskodik. S vélhetően az sem véletlen, hogy sem Semjén Zsolt, sem Kásler miniszter úr nincs itt  amit már több ellenzéki képviselőtársam hiányolt , mert nem tudnák megvédeni ezt a törvényjavaslatot.

Amikor az általános indoklást elolvastam, amelyet, ha megengedik, fölolvasok; tehát amikor ezt valaki elolvassa, akkor elkezd hurráoptimizmusban kitörni, hogy hú, ez milyen jó javaslat lesz, merthogy ebben az van írva, hogy „hazánk versenyképességének alapvető garanciája az állandóan változó társadalmi, gazdasági, technikai körülményeknek megfelelni képes fiatalokat képző köznevelés, melynek alapfeltétele a magas színvonalú pedagógusi munka. Ez a pedagógushivatás anyagi és társadalmi megbecsültségének növelése, a pedagóguspálya vonzóvá tétele, a pedagógusok folyamatos szakmai fejlődésének elősegítése által biztosítható”. Amikor ezt elolvastam, két dolog jutott eszembe. Egy: biztos benne van, hogy visszamegy 20 órára a kötelező óraszám. Nem? Ez volt az első gondolatom, mert ahhoz, hogy a pedagógusok szakmai fejlődése töretlen legyen, és a gyermekeket oktató pedagógusok szakmai felkészültsége megfelelő legyen, ahhoz 20 óra kell. Megmondom miért: mert 20 óra tanításhoz minimum 20 óra felkészülés kell. Na, így jön össze a 40 óra.

Aztán azt hittem, hogy a versenyképesség gondolatához majd például az is hozzá fog tartozni, hogy végre 16 éves korról fölemelik  számomra a 20 éve lenne optimális , visszaemelik az iskolakötelességi korhatárt, merthogy egy versenyképes társadalomhoz, versenyképes jövő generációhoz minimum az kell, hogy ne essen ki 7,2 százaléknyi gyermek az iskolapadból, ami évente  azóta, hogy ez a gyalázatos törvény hatályba lépett  megtörténik. Tehát mindjárt azt gondoltam, hogy hú, itt valami jó dolog történik.

Aztán azt is gondoltam, hogy ha már az általános indokolásban a pedagógusok szakmai fejlődéséről, fejlesztéséről írnak, akkor lesznek benne majd olyan kényelmi és progresszív új szabályok, amelyek ezt szolgálják. Végigolvastam a törvényt, és az az apró probléma van, hogy az általános indokolásnak a törvény egyetlen mondata sem felel meg, mert ez a törvény biztosan nem szól a pedagógusokról; szól viszont rengeteg hátrányos helyzetű gyermekről és jövőbeni gyermekről mindenféle irdatlan szigorú, terrortípusú új szabályrendszerrel, tehát a jövő generáció terrorjáról szól, de a pedagógusokról ebben a törvényben egyetlen progresszív rendelkezés nincs. Nem is értem egyébként, hogy akik megírják ezekhez a javaslatokhoz ezeket a tetszetős bekezdéseket, azok mit gondolnak. Azt, hogy utána nem fogja senki elolvasni a jogszabályt? Vagy ez a sajtónak készül? Elolvassák az általános indokolást, és azt mondják, hogy olyan törvény ment be a parlamentbe, mert micsoda célt szolgál? Csak egy apró probléma van: a törvény szövege nem szolgálja ezt a célt.

De menjünk bele a részletekbe! Elfogadhatatlan, ami az 5. §-ban van. Jogászember vagyok. Olyan nincs, hogy ilyen általános megállapítások vannak, amit fölolvasott Szabó Szabolcs képviselőtársam is. Ki fogja meghatározni, hogy az Alaptörvény szellemiségének mely fejezete vagy mely témája az, amit sért, mondjuk, egy igazgató? Ki fogja eldönteni, hogy amit ott valaki tapasztal, mondjuk, egy tankerületi vezető, az most tényleg az ő személyes ízlésének nem felel meg, vagy az általános társadalmi elvárásnak nem felel meg?

Szeretnék önöknek valamit elmondani. Én 1980 és ’84 között jártam Kaposváron gimnáziumba. Egy szocialista rendszer volt, diktatúra volt. Elmondom önöknek, hogy az én történelemtanárom minden történelemórát úgy kezdett  ez pár baloldali képviselőtársamnak nem fog tetszeni , hogy bejött az osztályba, fölugrott az asztal tetejére, és ez azt jelentette, hogy az összes irredenta verset és dalt a történelemóra elején elskandáltuk, elénekeltük. Ezzel kezdődött minden történelemóra. Szükség volt rá, mert abban a társadalomban az emberek 90 százaléka azt sem tudta, hogy a határon túl magyar emberek élnek, és azt sem tudta, hogy volt Trianon. Csak azt akarom mondani, hogy az akkori alkotmányos rendszernek az én történelemtanárom minden egyes történelemórán ellene tett. Minden egyes történelemórán.

Most akkor ma, amikor épp 2020-ra a nemzeti összetartozás évét szavaztuk meg, vajon melyik történelemtanár milyen jellegű viselkedése lehetne például, ami ellentmond a mostani Alaptörvény szellemiségének, és akkor akár egy tankerületi vezető kezdeményezheti az igazgató elzavarását? Ugye, milyen relatív a történelem?

De mondok még valamit. Magyarország mostani miniszterelnöke ’90-91-ben azt mondta, hogy hogy mer bárki olyat mondani, hogy a szocialista rendszer alatt hozott bármely törvény jogsértő lenne. Ezt mondta a mai miniszterelnökünk. Majd mit mondott a 2012-ben hatályba lépett Alaptörvényben? Hogy ’44. március 19e után minden törvénytelen volt, diktatúra volt, ami törvényeket akkor ott hoztak, az semmiképpen sem alkotmányos, tehát gyakorlatilag pont az ellenkezőjét mondta. Ha csak az ő változásából indulok ki, az ő személyének a változásából, akkor mondja meg már valaki, hogy ma hogy fog tudni megfelelni az Alaptörvény szellemiségének bármely intézmény bármely vezetője vagy tanára, ha így változnak az értékrendek! Ez egy olyan szabály, ami tudják, mit szolgál? A végleges félelemkeltést szolgálja. Le fognak bénulni a tanárok, különösen például a történelem- és a magyartanárok, mert ők tanítanak olyan adottságú vagy olyan szellemiségű tantárgyat, amiben akár egy mondattal is oda lehet csapni a mostani rendszernek, egyébként pedig már éppen eléggé öncenzúrázva vannak a magyar pedagógusok, a túlterhelt óraszám miatt gyakorlatilag fáradtak, felkészülési idejük nincs, gondolkodási idejük nincs. Tudják, mi lesz? Egy iszonyatos önkontroll, egy iszonyatos visszatartása annak, hogy a gyerekeket gondolkodó gyerekekké neveljék, mert mi azt várjuk el tőlük. Mi otthon gondolkodó gyerekekké neveljük a gyerekeinket, de oly sok időt töltenek az iskolában, hogy az iskola simán leronthatja egy jó szellemiségű család gyereknevelését. Mi lesz ezután? Az lesz, kérem szépen, hogy pártemberek, pártfegyelem, állampárti igazodás, és ezt senki nem szeretné 30 évvel a rendszerváltás után.

Jogászember vagyok, eltöltöttem 30 évet a tárgyalóteremben. Az az ember, aki azt a kérdést, hogy háromévesen vagy négyévesen menjen egy gyerek óvodába, eltereli a bíróság rendszerébe, az egyszerűen megöli a jövő nemzedéket. Igaza van abban Arató Gergely képviselőtársamnak, hogy ha nem engedik, akkor nyerjenek jogorvoslatot. De azt nem gondolja komolyan senki, hogy egy ilyen kérdést, hogy egy gyerek háromévesen vagy négyévesen menjen óvodába, és ott esetleg nem a szülő vagy nem a gyermek érdeke szerint dönt egyvalaki, akkor bíróságra tereljük. Hát ne mondja nekem azt senki, hogy ebben az iszonyú nagy intézményrendszerben nem lehet három egymástól független szakembert bizottságba terelni a jogszabállyal, és ők el fogják dönteni, hogy engedik, hogy az a gyerek ne három-, hanem négyévesen menjen óvodába. Hát álljon már meg a menet! Egy gyerek sorsa!

Még el sem váltak a szülei, még komoly jogi probléma a családban nem volt, de mondjuk, négyévesen szeretnék beküldeni, mert a gyerek fejlődése, a szülőhöz való viszonya még nem engedi, hogy elváljon a szülőtől, és majd ezt egy bíró fogja eldönteni, aki egyébként totálisan nem ért ahhoz, hogy a gyerek nevelésében milyen szempontok az elsődlegesek.

Én is örülök annak, hogy igyekszünk a gyerekeket minél előbb közösségbe vinni, de aki valaha életében legalább három, egymástól független családba vagy akár ugyanabba a családba született három, teljesen más személyiségű gyereket látott, tudja, hogy az egyiket másfél évesen le lehet választani, mert olyan talentuma van, hogy pillanatok alatt adaptálódik  például az én gyerekem ilyen volt , a másik gyerek meg még ötéves korában sem tud elválni a szülőtől, és még ötéves korában is minden reggel az óvónők fél óráig vigasztalják a gyereket, mert elment anyuka vagy apuka. Tessenek már gondolkodni azon, hogy a gyermekek fejlődésében, egymáshoz viszonyított fejlődésében olyan óriási ellentétek vannak, hogy csuda!

Tudják, mikor kezdenek a gyerekek aránylag ugyanolyan ritmusban fejlődni? Tudják, mikor kezdődik az? Elmondom. 16 éves korban. 16 éves kor az, ahol már aránylag azt lehet mondani, hogy igyekeznek, nem a gyerekek maguk, hanem a természet; elkezdődik az aránylag azonos szellemi, érzelmi, érzelmi intelligencia, világlátás, igazodás s a többi. 16 éves kor előtt annyira, de annyira különböző a gyerekek egymáshoz viszonyítható fejlődési ritmusa minden szempontól, hogy ilyet csinálni, hogy beterelem a gyerek sorsát, az óvodás sorsát a bírósági világba! Egyszerűen el nem tudom fogadni.

Könyörögve kérek mindenkit, akinek ehhez joga van, hogy ezt terelje valami más rendszerbe! Igenis a gyermekjóléti rendszerben lehet három olyan embert találni egy bizottságban, megjelölni, hogy honnan való, aki ebben a kérdésben dönteni tud, és mindenki megelégedettségére fog szolgálni.

(15.00)

A következő: azt mondta egyik képviselőtársam, hogy maguk még a gyerekek nevelését is el akarják venni a szülőktől, a pedagógusoktól. Hát, igen! Azért egy dolgot már hadd kérdezzek! Itt ez a CSOK, itt van mindenféle olyan pénz, ami akkor jár, ha bizonyos számú gyerek van, igaz? Naponta elhangzik ebben a Házban a kormánypárti padsorokból, hogy gyerekeket kell szülni, néha nagyon arrogáns és ízléstelen stílusban. Tehát azt elvárják, hogy szüljenek, szüljenek, még pénzt is adnak érte. Majd mi történik? Na, de azért ti nem nevelhetitek ám akárhogy azokat a gyerekeket! Hát, szülni szülhetitek, na de utána! Beterelem én őket olyan fegyelmezett katonás rendszerbe, hogy abból nektek mozgásteretek nincsen! Hát, hogy képzeli ezt valaki? Szüljünk, szüljünk? De a gyerek sorsáról nem gondoljátok, hogy ti fogtok dönteni! Nem. Majd mi szépen bele fogjuk terelni ilyen rendszerekbe.

A másik: összekeverik az esélyegyenlőséget az uniformizálódással. Igen, az Alaptörvény esélyegyenlőséget biztosít minden egyes ember számára, ami abban a demokratikus országban számára elérhető, az mindenkinek egyenlően jusson. Ez az esélyegyenlőség. Az uniformizálás nem esélyegyenlőség! Az uniformizálás az, hogy egyengyerekeket akarok, egyenszülőket akarok, egyenpedagógusokat akarok, egyeniskolákat akarok. Na, ezzel egyetlen apró probléma van: a Jóisten által létrehozott természetnek teljesen ellene mond. Az emberek 80 százalékát nem lehet rendszerbe beterelni. Akit mégis sikerül a saját természete ellenére, azokból lesznek a deviáns emberek, akikre ugyan nagyon-nagyon nincs szükségünk, mert azok általában a büntetés-végrehajtási intézetekben szokták végezni, ami nekünk nagyon sokba kerül.

A következő még, amiről szeretnék beszélni, az az, hogy ki választhatja ki a vezetőt. Ha rajtam múlna valaha  vélhetően soha nem fog , akkor minden állami, önkormányzati szervezetben az lenne az alapelvem, hogy a szakmai közösség választja a vezetőjét. A szakmai előírást, azt, hogy minek kell megfelelni, én is azt gondolom, meg kell határozni, de hogy az ki legyen, azt az tudja eldönteni, akiknek a vezetője lesz. Hogy képzelik azt, hogy egy tantestület, tele egyetemet, főiskolát végzett emberekkel, nem tudja eldönteni, hogy ki lenne a számára a legalkalmasabb vezető? Hát akkor, bocsánatot kérek, tanítani miért engedjük őket?

Arra alkalmas, hogy tanítson 400-500 gyereket évente, de arra nem alkalmas, hogy a saját vezetőjét testületileg kiválassza? Én már azt sem értettem, hogy például  egy orvos ül itt velem szemben államtitkárként  miért ne tudná egy osztály eldönteni, hogy az osztályvezető főorvos ki legyen. Miért ne tudná? Operálni operálhat, emberéleteket menthet? De azt nem tudja eldönteni egy szakmai közösség, hogy a szakmai vezetője ki legyen? Az egész állami és önkormányzati rendszerben követelem, hogy ez a szellemiség érvényesüljön!

Na, hát, a nyelvvizsga nélküli tanár és a 2020. január 1-je! Hát, ez aztán…! Ennél farizeusabb dolog a Földön nem létezik. Tehát nem kap diplomát a pedagógus, mert nem tudja letenni a nyelvvizsgát  de bemehet tanítani! Tehát a hatéves kisgyereket, aki egyébként még totál éretlen az oktatásra, bemehet tanítani, de közben 2020. január 1-jétől meg egyetemre sem, tehát még a tanári első lépésre sem mehet be a következő generáció fiatalja, ha nincs nyelvvizsgája! Hát, ez óriási! Akkor ezek szerint lehet, hogy a következő hónapban az lesz a törvényjavaslat, ha túl kevés lesz a pedagógus vidéken, hogy már a gimnazista is taníthat az érettségi után, aki nem jutott be az egyetemre? Mert, ugye, nincs nyelvvizsgája, azért nem tud bejutni az egyetemre. De hát, ha nyelvvizsga nélkül tanárok lehetnek! Tessenek már ezen egy kicsit elgondolkodni!

Egy olyan professzor ül velem szemben, aki az életében csak értéket teremtett. Mondja már meg ennek a kormánynak, hogy ilyen farizeus szabályokat nem lehet hozni!

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. Pósán László képviselő úr jelentkezett hozzászólásra. Öné a szó.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Azért kértem szót, mert számos dolog elhangzott, amire, azt gondolom, illene reagálni, és a két perc ahhoz viszont kevés.Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem az az érzésem, elhallgatván az előttem szólókat, hogy igaz az az állítás, miszerint a tények tolakodó közelsége megzavarja a nagy ívű koncepcióalkotást. Itt nagy ívű koncepciók és felvetések voltak, viszonylag pontatlan vagy akár teljes mértékben hiányzó tényismeret nélkül. Engedtessék meg, hogy mondjak néhány konkrét példát!

Az egyik ilyen témakör, hogy hány éves kortól és hogy menjenek a gyerekek az óvodába és az iskolába. Itt már nagyon sokan egész egyszerűen kriminalizálják ezt a felvetést. Elő kellene venni a szöveget és elolvasni! A szövegben világosan ott van, hogy a szülő kérelmére történik, ha halasztást kérnek, lehet halasztást kérni. Szülő kérelmére, óvodavezető, védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekeit szem előtt tartva meg lehet hosszabbítani, felmentést lehet adni. Tehát nem is értem, hogy miért kell ezt ilyen értelemben kriminalizálni. Jó néhány egyéb példát is lehet hozni, csak elő kellene venni tényleg a szöveget, és ragaszkodni ahhoz, hogy a tényekről beszéljünk, nem pedig mindenféle légből kapott dologról.

Számos kérdés felvetődött, amit megint nem tudok hova tenni. Az egyik ez a bizonyos magántanulói jogviszony. Meg kellene nézni itt is a szöveget! Magántanulói jogviszony helyett egyéni munkarend engedélyezéséről beszél, és konkrétan azt is nevesíti, hogy a tankötelezettség iskolába járással történő teljesítése alóli mentesítés, ahogyan eddig is. Egész egyszerűen az a helyzet, hogy itt egy olyan típusú szabályozást szeretnénk behozni, amit már említettem az elején is, hogy annak a lehetősége szűnjön meg, hogy iskoláktól függően hihetetlenül eltérő eljárási és érvelési logika mentén történjen ennek a megadása, hanem legyen ebben valamiféle konzekvens egység.

Ha már itt tartunk, nem tudom szó nélkül hagyni, amit Bősz Anett mondott, hogy a magántanulói státusz segítségével, ami eddig volt, menekítette ki  valahogy így fogalmazott ön  a középosztály tiltakozásképpen a gyermekeit az iskolarendszerből. Bizony, ha ön így értelmezi, persze ez szíve joga, csak szeretném elmondani, hogy a ’18-19-es tanévben a statisztika szerint 1 millió 140 ezer diákból 8046 volt magántanuló, ez 0,7 százalék. Nyilvánvalóan nem azt mondom, hogy ez kevés, de azért erre azt mondani, hogy a középosztály en bloc egy ilyen nagy kimenekítést csinál, azt gondolom, ez a számoknak elég érdekes értelmezése. De természetesen mindenkinek szíve joga a különböző számokat úgy értelmezni, ahogy akarja, csak nem kell feltétlenül megkérdőjelezhetetlen igazságként elmondani.

Azt mondta Varga-Damm Andrea, hogy egyetlen progresszív intézkedés a pedagógusokra vonatkozóan nincs. Nem tudom, ki mit ért progresszivitás alatt, de azért azt ne hallgassuk el, hogy például ez a törvény megváltoztatja a köznevelési törvény 62. §-ának (6) bekezdését, ez az óraszámok csökkentését tartalmazza egyébként, ha megnézi. Ugyancsak a pedagógusasszisztensek kapnak pedagógusigazolványt, ami eddig nem volt, és pár ilyen dolgot azért még össze lehetne gereblyézni ebből, csak el kellene hozzá olvasni a törvényszöveget.

Előjött problémaként, felvetésként az osztályozás, szöveges értékelés kérdése. Nyilvánvalóan ez komoly pedagógiai, mondjuk így, nézetek, hitek, nézőpontok kérdése, ahogy Arató képviselő úr szerintem helyesen mondta, ez régóta ütköző kérdés nemcsak szakpolitikai téren, hanem a különböző szakmai szervezetek és szakértők szintjén is. Én egy dolgot szeretnék csak ezzel kapcsolatban felvetni. Most is van arra egyfajta protokoll azon iskolákban, akik szöveges értékelést végeznek, hogy iskolaváltás esetén hogyan és mint kell a gyerekek számára az ottani értékelést átültetni az osztályozás kategóriájába, hogy az iskolaváltás ilyen értelemben megtörténhessen. Hogy ez most mennyire problematikus vagy nem problematikus, ebbe nem kívánok belemenni, mert itt is rengeteg példát találunk pró és kontra. De ha van erre eljárás és protokoll most, akkor csak kérdezem, hogy miért okoz ez gondot, miért lenne ez problémás, hogy ezt nem egyszer alkalmazzuk egy iskolaváltás esetén, hanem akár oly módon is, hogy alternatív, a szöveges értékelés mellett van még egy ilyen is. Miért lenne ez ördögtől való? Miért kellene azt feltételezni, hogy attól a szülők, vagy nem is tudom, ki mindenki borzasztóan rosszul fogja érezni magát, hiszen ugyanúgy megkaphatja azt a szöveges értékelést, amit eddig megkapott? Én nem látok ebben világrengető problémát, ami miatt  nem is tudom  kardot kellene ragadni egymás ellen.

(15.10)

A tankönyvvel kapcsolatban. Itt nagyon sokan azt próbálják sulykolni, hogy a tankönyvpiacról mindenki ki van szorítva, és gyakorlatilag egyentankönyv van, és nincs is más. Tisztelt Képviselőtársaim! Kétségkívül igaz az, hogy van ingyenesen járó tankönyv immár az egész közoktatásra, minden évfolyamra kivetítve. Az is kétségtelenül igaz, hogy ennek van minden tantárgyra vonatkozóan egy adott tankönyvi része. De azt mondani, hogy más tankönyv ne lehetne, ez nem igaz, mert Magyarországon vannak egyéb tankönyvek is. Bárki írhat tankönyvet most is, az is igaz, hogy ezeket persze akkreditálni kell. Az pedig az iskoláknak a pedagógiai programján múlik, hogy milyen tankönyvet kívánnak igénybe venni, milyen tankönyvből kívánnak tanítani. Meg kell kérdezni a szülőket, és ha a szülő azt mondja, hogy ő szívesen kifizeti a nem tudom, melyik tankönyvet, akkor nyilván az iskola be tudja vezetni azt is. Az a keret van, amit ilyenkor szem előtt kell tartani, amit úgy hívunk, hogy Nemzeti alaptanterv és a hozzá kapcsolódó kerettantervek. Tehát ez ebből szempontból nyilvánvalóan nem igaz. Azt kell mondanom, hogy mindenki, aki ezt újra és újra előveszi, az szándékosan csúsztat, vagy ha még rosszabb hiszemű vagyok, akkor azt mondom, hogy kifejezetten a korábbi magán-tankönyvkiadók ágenseként jelenik meg e tekintetben.

Elhangzott a gyakornokoknak a témája is, hogy nyelvvizsga nélkül lehet tanítaniuk. Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy ez a gyakornoki státuszra vonatkozik csak és kizárólag. Úgy szól a hatályos törvény, hogy az a pedagógusjelölt  mert az még csak jelölt , aki gyakornokként nem tudja megállni a helyét és a gyakornoki idő végére nem tudja a tanári minősítést teljesíteni, tehát nem tud pedagógus I. fokozatba kerülni, az nem folytathatja tovább ott a munkáját. Tehát ehhez igazodik az egész, és nem pedig máshoz. És a gyakornok óraszáma nem ugyanaz, mint a ped. I.-gyel kezdődő pedagógusok óraszáma. Úgyhogy kéretik nem összemosni ezeket a kategóriákat, mert különböző dolgokról beszélünk, nem pedig arról, hogy most akkor a nyelv és a diploma és az egyéb ilyen összekapcsolódások hogy és mint mennek. Az, aki gyakornok, ha diplomája van, nyelvet tud, de nem tudja teljesíteni, akkor sem lesz tanár, tehát megszerezni a pedagógusi minősítést, mint ahogy fordítva is igaz. Úgyhogy nem árt, ha ezt szem előtt tartjuk.

Az igazgatóválasztás kérdése is többször előjött. A jelenlegi szabályozás azt mondja ki, hogy meg kell kérdezni a tantestületet, és meg kell kérdezni az adott iskola alkalmazotti közösségét en bloc. Az alkalmazotti közösségnek ugyanúgy része a tantestület is, mint ha külön megkérdezzük tőlük. (Kunhalmi Ágnes: És a diákok?) A tantestület külön megkérdezése és az alkalmazotti közösség külön megkérdezése, ez kétszeres eljárás a jelen helyzetben. Arról van szó, hogy miért kell ezt kétszer lebonyolítani. Elég egyszer lebonyolítani. Ez ugyanaz a kör, kiegészülve pedagógiai asszisztensekkel, és így tovább. Tehát nem is igazán értem, hogy ezzel kapcsolatban mi a probléma. (Dr. Szél Bernadett: Elmagyarázom!)

Én szeretném azt is jelezni a magántanulói kérdéshez kapcsolódóan… (Tordai Bence közbeszól.) Képviselő úr, én meghallgattam önt, legyen kedves, hallgasson meg engem! (Tordai Bence: Szülők, diákok…) De most nem párbeszédet folytatunk! Tehát a magántanulói státusz apropóján azt is elmondta Kunhalmi képviselő asszony, többen mások, hogy ez a szabad iskolaválasztás korlátozása. Ezt nem is értem! Miért korlátozná a szabad iskolaválasztást, hiszen pontosan arról szól a jelenleg magántanulói, a törvény által változtatni kívánt egyéni munkarend engedélyezése is, hogy itt lényegében az iskolába járáson kívül teljesíti a tankötelezettségét a gyermek. Nem igazán értem, hogy ez a szabad iskolaválasztás ügyéhez hogyan kapcsolódik, mert ennek így sok értelme nincsen. Értem persze, hogy tisztelt képviselőtársaim politikai támadásokat szeretnek mindig a kormánnyal és a kormánypártokkal szemben előhozni, de azért egy szaktörvény esetén mégiscsak ildomos lenne több precizitással megnézni a szövegeket, megnézni, hogy pontosan mi mire vonatkozik, és ennek megfelelően váltani egymással szót, nem pedig olyan bombasztikus kifejezésekkel élni, hogy atombombákkal van tele a törvénytervezet, ahogy Szél Bernadett fogalmaz, meg ilyen hasonló egyebekkel. Lehet természetesen persze, vehemencia kérdése, hogy ki milyen szóhasználatot alkalmaz, csakhogy az nem párbeszédet és nem előrevivő dolgot eredményez, az biztos. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Kétperces hozzászólásokra van most lehetőség. Arató Gergely képviselő úrnak adom meg a szót elsőként.

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Pósán képviselő úr rögtön átvette az államtitkár úr szerepét, és zárszót mondott. De ez nekünk nagy lehetőséget jelent, hiszen legalább tudunk válaszolni rá. Például el tudjuk mondani Pósán képviselő úrnak, hogy tévedni tetszik, ami a tankönyvek akkreditálását illeti, merthogy az önök minisztériuma, ugyan bár erre megvan a jogi lehetőség, sőt az új törvényben is szerepel, a gyakorlatban nem teszik lehetővé ezeknek a könyveknek az akkreditálását. És az persze egy nagyon tisztességes verseny egy piacon, amikor azt mondják, hogy itt van az állami tankönyv ingyen, vagy fizethetsz azért, hogy jobbat használj, és egyébként azt sem akkreditálom, hogy hivatalosan használhasd. A gyakorlat egyébként ez, mert a szülők fizetnek inkább, mint hogy ezekből a tankönyvekből tanítsák a gyerekeiket. Az állami tankönyvek rendelése folyamatosan csökken, mert inkább az iskolában nem hivatalos, nem engedélyezett tankönyveket használnak a saját költségükön, mint hogy egyébként az önök által ingyen adott, de sajnos használhatatlan tankönyveket használják. De hát nem ez a cél, teljesen nyilvánvalóan ez egy abszurditás.

Ami a másik ügyet illeti: elfeledkezett Pósán képviselő úr megemlíteni azt, hogy nem csak a tantestületek szavazati jogát veszik el. Ha jól tudom  lehet, hogy ebben tévedek , ön nem dolgozott közoktatásban, a felsőoktatást ismeri jobban, a közoktatásban más egy tantestületnek a működése és más a dolgozói értékezleteknek a működése, más szempontok merülnek fel, más módon működik, más emberek vannak ott. Hogy mennyivel többen, az attól is függ egyébként, hogy milyen az összetétele az iskolának, ez más egy szakképző iskolában például, ahol nagyon gyakran viszonylag sok olyan ember van, aki a szakmai hátteret biztosítja.

De ami ennél a lényegesebb: és mi történt mindenki mással? Hallhatta szószóló asszony hozzászólását, aki elmondta, hogy a nemzetiségeket hogyan érinti ez a változtatás. Mi a helyzet a szülői képviselővel? Mi a helyzet a diákok képviselőivel? Ne vicceljenek már, képviselő úr!

Ami meg azt illeti, hogy aki a szabad tankönyvválasztásért szól, az a tankönyves lobbi része: akkor én a kenyeres- meg a tejeslobbinak is része vagyok, mert szeretném, ha minden gyereknek jutna enni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Szabó Szabolcs képviselő úrnak adom meg a szót két percben.

SZABÓ SZABOLCS (független): Köszönöm szépen. Akkor térjünk vissza az érvényben lévő törvényi szabályozásra. Ebben az szerepel, elmondom még egyszer  ha kell, ötször is el fogom mondani , hogy az igazgatóválasztás kapcsán a törvényben foglalt szervezetek, közösségek, személyek és a fenntartó véleményének kikérésével nevezik ki az igazgatót. Ez kerül most ki ezzel a módosítóval. A törvényben nem tantestület, hanem nevelőtestület van. „Alkalmazotti tanács” kifejezés nem szerepel, rá lehet keresni. Iskolaszék van, iskolatanács, szülői munkaközösség  egyiknél sincs taxatíve leírva, hogy nekik véleményezési joguk van. Tehát ha arról beszélünk, hogy ki ismeri jobban a törvényt, akkor leállhatunk, de higgye el, hogy az eddigiek alapján úgy néz ki, mint ha én ismerném jobban. Tehát tessék pontosan idézni akkor, és konkrétan, paragrafus, bekezdés, vitassuk meg, hol van az, amiről beszél!A másik meg az, hogy azt állítani, hogy egy pedagógus az elmúlt években olyan tankönyvet rendelt, amilyet ő szeretett volna, az  hogy is mondjam finoman?  nem igaz, és most akkor tényleg nagyon finom, udvarias és elegáns voltam. Akkor milyen leveleket küldözgetett ki a minisztérium? (Dr. Szél Bernadett: Így van!) Rendelhető tankönyvek listája  akkor az mi volt? Vagy hogy van az, hogy ezek az állami tankönyvek ilyen robbanásszerűen elterjedtek, pedig rosszak? Ezt mindenki tudja, ezt bevallják a pedagógusok. Akkor miért terjedt el, hogyha az nincs rákényszerítve a pedagógusokra? És miért kell ezt félve, a nyilvánosság minimális lehetőségét is kerülve a pedagógusoknak intézni, hogy valamilyen más tankönyvet használjon? Azért, mert meg van nekik mondva, hogy azt használják.

Tehát találjon ki erre más érvet, sok mindent hajlandó vagyok elfogadni, de az, hogy mindenki abból tanít, amiből akar, ez tényszerűen nem igaz. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

(15.20)

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Kunhalmi Ágnes képviselő asszonynak adom meg a szót két percben.

KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen. Én is csak ismételni tudnám önmagam, vagyis a kollégáimat, akik elmondták, hogy felháborítónak tartják azt a cinizmust, hogy túladminisztráltságra hivatkozva elveszik a szülőktől és a gyerekektől a beleszólási jogot. Ne haragudjon, képviselőtársam, de ha van egy iskolaigazgató, aki szemmel láthatóan alkalmatlan a pályára, többször volt atrocitása a gyerekekkel, a szülőkkel, de mondjuk, jó pártkatona, akkor azt maguk ki fogják nevezni? Ne haragudjon, ez egyszerűen tényleg felháborító!A másik, amit meg tetszett mondani, az az, hogy a magántanulói státuszt nem szüntetik meg. Csak éppen létrehoznak egy hivatalt, és elveszik a szülőnek, az intézményvezetőnek és az iskolának…  teljesen komplett hülyének nézve őket, hogy eldöntsék azt, hogy az állam által kirótt tankötelezettség idejét hogyan és milyen módon teljesítsék. Igenis, ennek a hivatalnak lehetősége lesz arra, hogy azt a gyakorlatot, ami kialakult az elmúlt években az önök által lebutított iskola miatt, hogy tanulócsoportokat hoztak létre középosztálybeli szülők, már nemcsak a gazdagok, hanem ez egyre lentebb csúszott, most már 8-9 ezer, sőt valaki szerint már a tízezret is eléri azon gyerekek száma…

Ez egy folyamat. Önök ezt most vissza akarják venni, vagy egyébként miért csinálták? Köszönöm.

ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. Jelzem, hogy ketten is jelezték, hogy kétperces hozzászólásra szeretnének felszólalni a függetlenek közül, de mivel nincsen, aki normál hozzászólásra felszólaljon, ezért nem tudnék most így szót adni, ezért kérem, hogy bármelyikük nyomja meg, hogy normál hozzászólást szeretne tenni, és úgy tudjuk folytatni a diskurzust. Meg is történt, így megadom a szót Szél Bernadett képviselő asszonynak.

DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Én boldogan olvasgatok bármilyen törvényjavaslatot, ha kell, egyszer, kétszer, háromszor, a végére már nem vagyok boldog általában, de a helyzet az, hogy önök egy csomó mindent rendeletileg fognak leszabályozni, ez van ebben a törvényben. És abban mi lesz, abban a rendeletben? Ha esetleg volna olyan kedves, és segítene sugalmazni nekünk esetleg az államtitkár úr, hogy mi várható ezekben a rendeletekben, tudnánk egy kicsit készülni a jövőre. Mert még egyszer mondom, itt a helyzet az, hogy a vakáció kezdetekor  teljesen perverz  ráborítottak egy ilyen csomagot a diákokra, a tanárokra, a szülőkre, és utána azt mondták, hogy ez bagatell, és akkor majd jönnek még a rendeletek. Ne iskolázzon engem, hogy olvasgassuk a törvényt! Elolvastuk, jobban mint  most mit mondjak, itt van három fideszes , jobban, mint önök, de rendeletileg lesz egy csomó minden leszabályozva. Erre mint mond, tisztelt képviselőtársam? A másik pedig az, hogy arról meg ne iskolázzon engem, amit rosszul tud, mert arra különösen háklis vagyok.

Tehát nemcsak tantestület van, hanem vannak szülők is és vannak diákok is, és világosan elmagyaráztuk önnek, hogy nem fog látszani az, ha nem értenek egyet az iskolaigazgató kinevezésével, mert nem lesz megkérdezve a véleményük  ilyen szép magyarul megmondva a dolgot. Tehát legyen kedves, ne ismételgesse azt, hogy itt minden rendben van és bürokráciacsökkentés, nem, nem vesszük be ezt, a törvény mást mond. Vagy adjon be módosítót, még van rá lehetősége. Én nagyon boldogan fogok igent nyomni arra a módosítóra, ami visszaadja ezt a jogot a tanároknak, a diákoknak és a szülőknek.

A harmadik: én tényleg kértem államtitkár urat, hogy szóljon közbe a vitában. Tehát az nem vita, hogy az ön elején elmondja a közleményt, amit az EMMI kiadott, és utána Pósán képviselő úrral kell arról beszélgetnünk, hogy szerinte mi van a törvényben. Én szeretném az EMMI állásfoglalását számos kérdésben hallani. Nem értem azt sem  én átadtam önnek ezeket a különböző nyilatkozatokat, amit az elmúlt héten, vagy másfél hétben megkaptunk rengeteg szervezettől , hogy lehet ennyi érdekcsoporton átlépni? Ezt hogy gondolják?! Tényleg, nekem ez sem világos. A MEOSZ kiadott egy teljesen egyértelmű közleményt azzal kapcsolatban, hogy ők mik gondolnak.

Tapolczai képviselőtársunk azt mondja, hogy volt valamifajta meeting tegnap a minisztériumban. Ezért halasztották el keddről péntekre a vitát, államtitkár úr, hogy akkor esetleg megismerjenek szakmai véleményeket? Kiket hívtak meg erre? Legyen kedves, mondja el a meghívotti kört. Nem helyes ez így, hogy gyakorlatilag ők teljesen korrektül, ezek a szervezetek elmondják, hogy mit gondolnak erről a helyzetről, és utána önök olyan látszatot keltenek, minthogyha ezeknek a szervezeteknek egy része nem jelent volna meg egy vitán, vagy egy vitalehetőségen.

Én láttam már olyat nemegyszer, hogy önök a saját civiljeiket meghívogatták, megbeszélgették velük a dolgokat, és utána úgy hivatkoztak rájuk, mint valami omnipotens civil társadalomnak a véleményére, közben a többiek, akik meg tényleg ott voltak a páston és harcoltak a gyerekekért, vagy bármilyen más nemes ügyért, azt mondták, hogy a véleményük se lett megkérdezve. Milyen egyeztetések voltak egészen konkrétan a minisztériumban ezzel kapcsolatban?

Válaszokat várok, államtitkár úr, és ha lehetséges, akkor úgy, hogy utána még tudjunk rá reagálni. Köszönöm.

ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. Bősz Anett képviselő asszonynak adom meg a szót két percben.

BŐSZ ANETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány felmerült gondolatra szeretnék reagálni. Nem elégszer mondtuk el, azt gondolom, hogy a szülők, a diákok, a tanárok és az intézményvezetők szeretnének beleszólni a saját iskolájuk vezetésébe. Ez egy teljesen normális igény. Az iskola az iskolapolgároké, a helyi közösségé, azoké, akik ott tanulnak, azoké, akik ott tanítanak, és akik szeretnék jól igazgatni ezt az intézményt. Önök ezt gyakorlatilag az elmúlt évek során teljesen ellehetetlenítették. A tankönyvlobbis fölvetésre annyit szeretnék mondani, hogy egyáltalán nem tankönyvlobbi az, ha a tankönyvpiacon a minőségért emeljük fel a szavunkat, és azért emeljük fel a szavunkat, hogy legyen választási lehetősége a tanároknak, legyen választási lehetősége adott esetben a szülőknek is, mert egy jól működő iskolában ilyen fórumokon is meg lehet vitatni azt, hogy merre tovább, iskola, merre tovább, tanulás. Szabadság nélkül az iskola nem tud működni. Önöktől nagyon sokszor hallhattuk, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy a pedagógusok, amikor magukra zárják a tantermek ajtajait, akkor azt csinálnak, amit akarnak, de az a baj, hogy a szabadság nem úgy működik, hogy valami fújtatóval, ha magamra zártam a nyílászárókat, akkor befújkálom a szabadságot, és még az utolsó kis ablakot is bezárom, hogy ki ne szökjön a szabadság. Rendszerszinten kell tudni biztosítani a tanszabadságot a pedagógusoknak, a tankönyvválasztás szabadságát, annak a szabadságát, hogy beleszóljanak az intézményvezető választásába, annak a szabadságát, hogy dinamikusan tudjanak egyeztetni az ott tanuló diákok szüleivel, és bizony az ott tanuló diákokkal is.

Erről szólna a modern iskola, és egyébként azok a társaink itt, Európában, akik előrementek az idők során, azok ilyen iskolát hoztak létre. Tragédia, hogy önök nem! Köszönöm.

ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. Ander Balázs képviselő úrnak adom meg a szót két percben.

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A XXI. századi legfontosabb termelési tényező a nagy hozzáadott érték előállítására képes emberi tudás. Jól láthatóan a kormánypárti padsorokban ebből vajmi keveset értettek meg. Önök legszívesebben, azt kell hogy mondjam, a nemzet napszámosait a kormányzat cselédjévé nyomorítanák, az iskolaigazgatókból narancsos komisszárokat faragnának, a polgárokból pedig engedelmes alattvalókat. A közoktatás világában itt, Magyarországon pedig elterjesztenék a „felfelé nyal, lefelé tapos” filozófiáját, hozzáállását, ami kiöl minden kreativitást, kiöl minden olyan komponenst ebből a rendszerből, ami előrébb tudná vinni. Államtitkár úr, nagyon sok kérdést kapott itt a vita során. Arra kérem még ilyen formában is, hogy válaszoljon ezekre az aggályokra, válaszoljon ezekre a kérdésekre. Még egyszer mondom, nem tudunk biankó csekket aláírni úgy, hogy nem látjuk pontosan ennek az egésznek a végkimenetelét. A Jobbik részéről mi egyértelműen azt mondjuk, hogy nemet mondunk a helytartókra, nemet mondunk erre az egészre, amit idetártak elénk.

Mi igenis a minőségi oktatásban vagyunk érdekeltek, abban, hogy növekedjen az eredményesség, a hatékonyság és a méltányosság, ami vajmi kevéssé figyelhető meg most, ezekben a napokban, ezekben az években, abban a kilenc évben is, aminek megvolt az előzménye, de amit önök mégiscsak összehoztak. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíváne még valaki hozzászólni a vitához. (Nincs jelzés.) Nem látok jelentkezőt, így az általános vitát lezárom. Most megkérdezem Bódis József államtitkár urat, hogy kíváne válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen. Öné a szó, államtitkár úr.

BÓDIS JÓZSEF, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt azzal szeretném kezdeni, hogy köszönöm szépen a vitában az aktivitást, köszönöm szépen a csekély támogató nyilatkozatot vagy hozzászólást, és köszönöm a kritikákat is.

(15.30)

Az első megválaszolandó kérdés az volt, hogy miért péntek délutánra került ez a program. Ennek az egyedüli oka én vagyok. Akadályoztatva voltam, tegnap késő éjszaka értem Budapestre, és amikor látszott a parlament programja, én kértem, hogy ha egy mód van rá, akkor akkor legyen a vita, az általános vita, amikor én jelen tudok lenni. Úgyhogy nem tudom, ez a válasz így kielégítő vagy sem, de nem kell másban keresni az okot. Nincs mögötte taktika, én vagyok az egyetlen oka, és én hálás vagyok, annak ellenére, hogy egyébként nem egy kellemes szituáció, ilyen  hogy mondjam?  nagyon érzelemtől átitatott kritikákat hallani, ami nyilván elsősorban az előterjesztéssel, aztán a rendszer működésével kapcsolatos.

Minthogy számos általános kérdés merült fel, engedjék meg, hogy néhány általánossal kezdjem én is. Akárki akármit mond, a magyar közoktatás rendszere működik. Ez a közoktatási rendszer, amióta ebben a tankerületi rendszerben állt össze, egy szabályozott rendszer  azt senki nem állítja, hogy hibátlan és nem javítható, sőt javítani is kell. Ebben a rendszerben kiváló igazgatók, pedagógusok és kiváló tanulók vannak jelen, akik a különböző nemzetközi versenyeken nagyon rendesen megméretnek, és nem találtatnak könnyűnek. Azt is tudom, hogy amikor egy oktatási rendszerről beszélünk, akkor az meghatározza a kereteket, a szabályzataival pedig bizonyos irányokat, de alapvetően a kulcsa a hivatástudattal dolgozó, elkötelezett pedagógus, és ők hál’ istennek nagyon szép számmal vannak.

Azt is muszáj elmondanom  persze ezt önök tudják , hogy én nem régóta vagyok ebben a rendszerben, de azóta amennyit csak lehet, igyekszem megtapasztalni belőle, és nagyon sok-sok pozitív tapasztalatot is gyűjtöttem, miközben a negatív példák, a kirívó példák mindig figyelemfelkeltők.

Gyakran hivatkoznak PISA- és egyéb felmérésekre, és azt gondolom, ez borzasztóan fontos és jogos, ráadásul azért is, mert nem magunkat ítéljük meg, hanem minket, illetve a mi teljesítményünket ítélik meg odakintről, de hogyha a negatívumot észrevesszük, vegyük észre a pozitívumot is. Azon  hogy mondjam?  gyakran citált felmérések azon adatainak másodelemzéséből egészen jó kép is ki tud derülni. Például az oktatási innovációban az OECD átlag fölé tudtunk kerülni. Legyünk rá büszkék! Nem én, hiszen én nem voltam, vagyok a rendszer része, most már egy picit igen, de alapvetően azok a tanulók, azok a pedagógusok, akik hosszú évek óta ebben dolgoztak, dolgoznak, produkálják ezeket az eredményeket. A magyar iskolákban  és ezek a felmérések ’16-ban végződtek  az IT-eszközök száma lényegesen alacsonyabb, mint mondjuk, a német iskolákban, de hogy a mi tanulóink például matematika terén, házi feladatok vonatkozásában vagy szövegértés terén lényegesen jobb eredményt tudnak produkálni, tudtak produkálni, az mégiscsak biztató. Nyilván nem szabad idealizálni semmit, ezt sem, de hogyha vannak pozitív trendek, azokat érdemes észrevenni.

Konkrét kérdésekre is muszáj kitérnem. Igazgatói kinevezések ügye. Ebben a javaslatban semmi más nem fogalmazódik meg eszmeileg, mint az, hogy nem törvényi szinten akarja szabályozni a kormány az igazgatói kinevezéseket, hanem ezt a fenntartókra bízza, új protokollok kidol… (Arató Gergely: Saját maga a fenntartó!) Bocsánat! Bocsánat, nem értettem, amit a képviselő úr mond. (Arató Gergely: Az állam a fenntartó, úgyhogy ez nem egy nagy…!) Oké, de vannak egyházi intézmények, vannak magánintézményeknek, ezeknek az intézményeknek az igazgatóválasztással kapcsolatban egy eljárást, egy protokollt kell kidolgozni  egyébként nyilván az állami intézményeknek is. Nincs szándék arra, hogy ebben ne legyen véleményezési lehetőség, mert hiszen  ez többek részéről elhangzott  ez egy borzasztó fontos dolog. A kormány ezt nem kívánja törvényben szabályozni.

Pedagógus-utánpótlás. Azt gondolom, hogy ez kulcskérdés több okból is. Egyrészt az előző évek erőfeszítéseinek köszönhetően ma már kimondhatjuk, hogy évente 4-5 ezer frissen végzett pedagógus van az országban. Az persze nem jó, hogy nem valamennyien az oktatásban helyezkednek el, de azt gondolom, hogy ez így volt évtizedekkel ezelőtt is, valamiért a pedagóguspálya vonzó más gazdasági szférák számára, és az a műveltség, amivel a pedagógusok rendelkeznek, más szektorokban is használható. Hadd mondjak egy konkrét példát! Amikor iksz évvel ezelőtt rektorként egy IT-céget sikerült Pécsre csábítani, annak a cégnek a legtöbb munkatársa pont pedagógus- és bölcsészkörökből került ki, a nyelvtudás miatt  de ez csak egy példa, nyilván nem a legjobb példa, de most éppen ez jutott eszembe.

Az óvodába lépés szabályozása. Akkor, amikor az óvodai rendszerünkről beszélünk, annyit azért mindenképpen hozzá kéne tenni, hogy ma Magyarországon egy olyan óvodai rendszer van, amely Európa, mondjuk, top 3-jába biztos beletartozik, és ez jó. Hogy javítani kéne? Az természetes, hiszen azért vagyunk, hogy mindent javítsunk, például az óvodai létet. De amikor megvizsgáltuk, hogy a három- és négyéves korosztályban egy 10 százaléknyi óvodás „eltűnik”, nincs a rendszerben, és még felmentést sem kértek, akkor jött az a gondolat, hogy úgy kéne szabályozni, hogy lehetőleg minél teljesebb legyen az óvodában megjelenő és korosztályos gyermekek száma. Természetesen senki nem akarja a szülők jogait ez ügyben csorbítani, abban is biztos vagyok, hogy önök is érzékenyen fogják figyelni, és mi is, hogy ez az elképzeléseknek megfelelően működjön.

Iskolaérettség-ügy. Egyre inkább látható az a tendencia, hogy nem a hatéves gyerekek mennek iskolába, hanem ez mindenféle egyéb indokkal szülők kérésére, de  hozzáteszem  akár szakemberek kérésére is tolódik. Nyilvánvaló, hogy ez jó dolog minden olyan esetben, amikor indokolt, viszont nem jó, ha ezzel trükköznek, én úgy gondolom. Egyébként a hivatal nem egy újonnan szervezendő hivatal, az Oktatási Hivatal lesz az, amely ez ügyben mérlegelni tud, nyilván szakértői vélemények alapján.

(15.40)

Magántanulói státusz. Ez ügyben maximum fogalomváltozás vagy átértelmezés történik. Senki nem kívánja azokat a lehetőségeket elvenni a tanulóktól, amelyeket ma ez a státusz, a magántanulói státusz jelent.

Viszont nyilván az ember tájékozódik, olvas, sajtót is olvas; van olyan becslés, ami azt mondja, hogy a magántanulói státuszban lévő tanulók 50 százaléka nem indokoltan van ott. Én ezt nem tudom megbecsülni, hogy ez így van vagy nem, mindenesetre ezzel az egyéni munkarenddel, illetve annak a szabályozásával egy tiszta helyzetet szeretnénk teremteni. Senkitől nem akarjuk elvenni a jogot, ha életkori, családi, illetve egészségügyi indokok alapján vagy akár élsportoló és egyéb szakmai okokból indokoltan ma magántanulói státuszban van, holnap ugyanezt az egyéni munkarenddel is megkaphatja.

Tankönyvügy: örökzöld téma, úgy látom, a parlamentben és másutt is. Amikor én a rendszerbe bekerültem, szerettem volna megérteni, hogy mi ez a folyamat, miért történt sok minden lépés. Nyilván sok érv elhangzott pró és kontra. Én nyilván a pró oldalról azért hadd mondjam azt el: annak kéne örülnünk, hogy a 2020-as tanévtől kezdve a tankönyvek térítésmentesen rendelkezésre állnak a tanulóknak a köznevelési rendszerben. Egy-egy iskola megteheti azt, hogy a pedagógiai programjában meghatároz más könyveket, az nem lesz ingyenes, nyilvánvaló. Tehát nem tud ingyenes lenni, mert az a kör tud ingyenes lenni, amelyik bent van a tankönyvjegyzékben.

Néhány szám: 3 ezer közelében van a hivatalos tankönyvek száma, kétezer-hétszáznyolcvan-valamennyi pontosan. A kiadók tekintetében: 49 százalék magánkiadó, 51 százalék állami kiadó, majdnem egál a helyzet, tehát nem annyira tragikus, mint ami néhány hozzászólásban elhangzott.

Osztályozás: igen, jelen pillanatban, ha szöveges értékelést akar egy iskola, intézmény megvalósítani, ahhoz miniszter úrtól engedélyt kell kérni, és ha ő megadja, akkor természetesen az intézmény élhet ezzel. Ezzel a mostani törvény-előterjesztéssel nem kell engedélyt kérni, minden intézmény élhet a szöveges értékelés jogával, aki akar, és nyilván elég sok intézmény van így. Viszont nyilvánvaló, hogy a törvény azt is szabályozni kívánja, hogy a szöveges értékelés mellett legyen osztályozás.

Nem vagyok pszichológus, de egész életemet emberek között éltem, mint ahogy mindannyian, önök is, természetesen, de olyan viszonyban, ami nem mindig  hogy mondjam?  az a normál társalgási viszony. Borzasztóan fontos volt minden pillanatban az, hogy az ember tudjon bizalmi légkört megteremteni. Nem hiszem, hogy azoknak az intézményeknek vagy tanárnak nehézséget okozna egy osztályzat megadása, akik egyébként a szöveges értékeléshez szoktak. Egyiket sem kell misztifikálni, de nem baj, ha parametrizálunk dolgokat, mert az élet meg minket is parametrizál; tudom, hogy engem most nem túl jól, de attól még ez igaz. (Kunhalmi Ágnes: Ez így nem is igaz.)

Szülők jogai: nagy baj lenne, ha bárki csorbítaná a szülők jogait. Lehet minden intézkedést, elképzelést kritizálni, de nem lehet leszűkíteni egy-egy szempontra komplex intézkedéseket. Én úgy gondolom, az egy jó dolog, hogy azt akarjuk, hogy több gyerek szülessen az országban. Rossz dolog lenne, ha a megszületés után nem foglalkoznánk velük, mert pár év és már a köznevelés rendszerében vannak.

A köznevelés rendszerét úgy kell működtetnünk, hogy az biztonságos legyen, átlátható legyen, és hatékony legyen. Akkor, amikor ma mindenünnen iszonyú mennyiségű adatáradat, információ jut el hozzánk, sokszor borzasztó nehéz ebben tájékozódni. Azt is tudjuk, hogy azok a hivatásos szakmák, amelyek ma vannak, egy részük eltűnik, aztán jönnek olyanok, amelyeket még nem is ismerünk. Erre felkészíteni elvileg az iskolának, képzésnek kéne. Nem olyan könnyű dolog az ismeretlenre felkészíteni.

De mégis, mivel lehet nagyobb esélyt, több esélyt adni a tanulóknak, egyetemistáknak, hallgatóknak? Azt gondolom, azzal, hogy olyan helyzetet, rendszert teremtünk, működtetünk, amely a képességeik kibontakoztatását segíti, a képességeik fejlesztését segíti.

Talán itt nem titok, hogy dolgozunk egy olyan oktatási stratégián, amely a szokványos szakmai szempontokat megfejeli egy kreativitásfejlesztési programmal, a legfiatalabb korosztálytól akár a felnőttekig bezárólag. Azt gondolom, hogy ez az, ami segít abban, hogy azoknak a kihívásoknak meg tudjunk felelni, meg tudjanak a gyerekek felelni, amelyeket ma még nem is ismerünk.

Nyelvvizsgaügy: igen, hát, így is lehet értelmezni, hogy nyelvvizsga nélkül mégiscsak taníthatnak a gyakornokok. A dolognak nem ez a lényege, hanem a lényege az, hogy szerezzenek gyakorlati tapasztalatot, a gyakorlatban tanulják vagy tapasztalják meg az oktatás szépségeit és nehézségeit. A nyelvvizsga tekintetében pedig, az nem egy friss jogszabály. ’14-ben megszületett, ami a jövő évi felvételinél már hatályos lesz. Nagyon nehéz egy olyan helyzetben jól dönteni, amikor távoli dolgokról döntünk. ’14-ben elég távolinak tűnt a 2020-as dátum ahhoz, hogy azt gondolja itt az Országházban mindenki, hogy az egy jó döntés lesz. A baj az, hogy mégsem értük el azt a nyelvtudási szintet, amit akkor kitűztek. Nyilvánvaló, hogy erre reagálni kell, de jelen pillanatban egyelőre ez nem változott. Nagyon örülnénk, ha azokat az akciókat, programokat az érintettek használnák, amivel segítjük őket a nyelvvizsgához. Illetve nyilván, megfelelő módon nekünk is át kell gondolni a majdani helyzetet, hogy mivel lehet ezt az ügyet segíteni. Mindenesetre a jelen előterjesztésben gyakornoki lehetőségről szól a történet, ami egyébként jó az iskoláknak, jó az érintetteknek. Bízunk benne, hogy újabb lendületet ad ahhoz, hogy többen nyelvvizsgázzanak.

Kérdésként hangzott el, hogy milyen szinten történtek az egyeztetések. El kell mondanom önöknek, hogy a törvényjavaslat egyeztetését Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár úr végezte, pont azon okból, mert én akadályoztatva voltam, tehát nem tudtam jelen lenni.

(15.50)

Ez egy speciális helyzet, ugyanakkor a legtöbb helyen konszenzussal végződött az egyeztetés, megértették azt, hogy mi volt a szándék és nincs mögöttes szándék, és én abban bízom, hogy a még hátralévő időben minden olyan kérdés tisztázható lesz, akár esetleg módosító indítványokkal is élve, amely minden fontos kérdést megnyugtatóan rendez. Egyébként tudomásom szerint a Nemzetiségi Tanáccsal is megvolt az egyeztetés, és az is minden fontos kérdésben konszenzussal zárult.

Abban bízom, hogy ha nem is tételesen mindenkinek minden mondatára reagáltam volna, de minden fontos kérdésre tudtam olyan választ adni, amelyik ha nem is elfogadható, de legalább értelmezhető. Illetve talán még egy konkrét most eszembe jutott  a jegyzeteimben nem láttam, de eszembe jutott , hogy azt hiszem, például az angolnyelv-könyvek ügyében is kritika fogalmazódott meg. A pontos számra nem emlékszem, de 200 fölötti nyelvkönyv áll rendelkezésre. Ez lehet, hogy kevés, lehet, hogy nem a legprogresszívebb tankönyvek, tehát még minősíteni se akarom, de ez jelentős szám, tehát van választási lehetőség. Német nyelv ügyében 70 és 80 közötti; igen, a francianyelv-könyv ügyében valóban kell lépnünk. És azt is örömmel jelenthetem, hogy a megfelelő szakértőink dolgoznak azon, hogy ez megváltozzon, tehát francianyelv-könyv ügyében valóban nagyon beszűkült az a lehetőség, ami jelenleg a tankönyvlistán szerepel.

Sokszor úgy gondoltam az életem során, hogy az igazi éles helyzet az, amikor valakinek az életét mentjük, és nagyon jó döntéseket kell ott hozni. Ez a mostani helyzet nem feltétlenül életmentésről szól, de arról igen, hogy borzasztó felelősséggel kell hozzáállni minden olyan kérdéshez, amely a közoktatás főszereplőinek, így az iskolában dolgozó pedagógusoknak, iskolaigazgatóknak, illetve a tanulóknak a sorsáról dönt. Én azt tudom önöknek ígérni, hogy minden olyan ügyben, amelyik fontos és a főszereplők életét meghatározza, mindig felelősségteljesen fogok odaállni a kérdésekhez, és önök elé is.

Én ezekkel a gondolatokkal szeretném még egyszer megköszönni mindenki aktivitását, köszönöm a kritikákat, amelyek, azt gondolom, a mi épülésünket szolgálják, és köszönöm a támogató hozzászólásokat. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:   1-62   63-114   115      Ülésnap adatai