Készült: 2020.03.29.21:01:21 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

70. ülésnap (1999.05.07.),  1-167. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita lefolytatása
Felszólalás ideje 8:21:46


Felszólalások:   1   1-167  Előző      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindazokat, akik figyelemmel kísérik munkánkat.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 25. ülésnapját megnyitom.

Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Szabó Erika és Világosi Gábor jegyzők lesznek a segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági elnöki értekezlet javaslata alapján ajánlás készítésére, illetőleg tárgysorozatba-vételre való döntésre kijelöltem a bizottságokat. Erről az érintett bizottságok közvetlenül kaptak értesítést. Az érdeklődő képviselők a szokásos módon tájékozódhatnak.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 2000-2002. évi költségvetésének irányelveiről szóló határozati javaslat általános vitája. Az előterjesztést H/1128. számon, a költségvetési bizottság ajánlását pedig H/1128/1. számon kapták kézhez a képviselők.

Megadom a szót Járai Zsigmond pénzügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának, a napirend által javasolt 30 perces időtartamban.

DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A tavaly nyáron hivatalba lépett új kormány első, három évre szóló költségvetési irányelve fekszik az önök asztalán. Az államháztartási törvénynek megfelelően a kormány a hazai gyakorlatban eddig példa nélküli módon most először három évre kezdeményezi az államháztartás mozgásterének Országgyűlés általi jóváhagyását a 2000-2002. évi költségvetési tervezőmunka főbb paramétereinek elfogadását. Ennek keretében több évre kitekintő döntés születhet az államháztartás hiányáról, az állami újraelosztás és jövedelem-központosítás mértékéről, a bruttó hazai termék növekedése és a fogyasztói áremelkedés tervezett változásáról, a közszféra átlagkeresetének növekedéséről. Határozottan állíthatom, hogy egy valóban komoly politikai és szakmai továbblépése ez mind a kormányzati, mind a parlamenti munkának. Nemcsak az újdonsága miatt van így, hanem súlyánál fogva is.

A 2000. évi költségvetés tehát már középtávú tervezési szemlélet alapján készül. Ez megfelel a korszerű nemzetközi elvárásoknak, s egyúttal lehetőséget ad az eddiginél integráltabb, konzisztens tervezésre is. A három évre előretekintő irányelvek a gazdaság kiszámítható fejlődését vetítik előre. Jó alapot teremtenek ezzel a jövő építésére mind a vállalatoknak, mind a magánszemélyeknek.

Az új évezredben új szemlélet alapján is gazdálkodik majd a költségvetés. Feladatközpontú költségvetést készítünk. Végiggondoljuk, hogy mit várnak tőlünk az ország lakói, milyen feladatokat kell elvégeznünk, majd megnézzük, mely feladat elvégzéséhez mennyi pénzre van szükség. Ezt az összeget kapcsoljuk a feladathoz a költségvetésben. A jövőbeni terveink, céljaink megvalósításához rendeljük hozzá a forrásokat. Így lehetőséget kívánunk teremteni arra, hogy az adófizetők jobban lássák, mire fordítják befizetett forintjaikat.

Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő hároméves költségvetési irányelvek kialakítására egy új helyzetben kerül sor. Hosszú évek, évtizedek után először van lehetőségünk arra, hogy tartósan növekvő gazdaságot teremtsünk, olyat, amely stabil, kiszámítható viszonyok között működik. A gyors gazdasági növekedés lehetőséget ad arra, hogy valamennyi állampolgár érezze a gyarapodást.

Nemzetközi és hazai gazdasági környezetünk változása egyszerre hordoz magával számunkra pozitív és negatív elemeket. Az elmúlt évben lezajlott világgazdasági átalakulás Délkelet-Ázsiában, Latin-Amerikában és Oroszországban egy nemzetközi válság szélére sodorta a világot, amelyből azonban a kis magyar gazdaság megerősödve kerülhet ki. A tavaly lezajlott válságok megrengették a befektetők bizalmát az egész közép-kelet-európai térség iránt, néhány hónap elteltével azonban nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország - a nyugati terminológiával élve - már nem Kelet-Európához kötődő fejlődő ország, hanem az Európai Unióba tartó, átalakuló gazdaság. Így lehetséges az, hogy az orosz válság és a világgazdasági válságok ellenére a gazdasági növekedés üteme a tavalyi év negyedik negyedévében is 5 százalék fölötti volt.

Az idei év sem indult jól. Az Európai Unióban lassult a gazdasági növekedés, Magyarországon előbb a rendkívüli havazás, majd az árvíz és a belvíz róttak súlyos terheket a gazdaságra, később a szomszédunkban kitört háború bizonytalanította el a befektetőket.

Rendkívül pozitív jelentőségű azonban a gazdaság szempontjából az a tény, hogy Magyarország néhány nappal a háború kitörése előtt a világ legerősebb katonai szövetségének, a NATO-nak teljes jogú tagjává vált. Így minden magyar állampolgár és minden magyarországi befektető teljes biztonságát a NATO garantálja.

A kedvezőtlen külső feltételek sem okoznak azonban gazdaságunknak lényeges megtorpanást, a pozitív folyamatok a gazdaságban folytatódnak. Minden reményünk megvan arra, hogy a külső nehézségek jobbra fordulása után a gyors gazdasági növekedés az elkövetkező években is tovább folytatódjék. Gazdasági növekedésünk üteme ma legalább kétszerese az Európai Unió növekedésének, és ezt a jövőben is fenn kívánjuk tartani. A növekedés tartós lesz és gyorsuló, előbb évi 4-5, majd 5-6 százalék körüli. A nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően gyors gazdasági növekedés az export és a belső felhasználás növekedésére épül.

A kormány gazdasági programjának megfelelően növelni kívánjuk a magyar vállalatok nemzetközi versenyképességét, amely ösztönzően hat a gyors exportnövekedés fennmaradására. Továbbra is évi 8-12 százalékos exportbővüléssel számolunk, amelyhez egyaránt hozzájárulnak a Magyarországon működő nemzetközi vállalatok és az egyre erősödő belföldi kis- és középvállalatok. Ösztönözni kívánjuk a magyarországi tőkebefektetést, de nemcsak a külföldiek, hanem a belföldiek számára is. Az adóterhelés és a bürokrácia csökkentésével növelni kívánjuk a versenyképességet. A közép- és hosszú távú célkitűzés változatlanul az, hogy Magyarország a jól képzett és innovatív hazai munkaerőre támaszkodva vegyen részt a nemzetközi munkamegosztásban.

Az export mellett a gyors gazdasági növekedés a belföldi felhasználás bővülésére is alapul majd. A következő három évben gyors, évi 8-12 százalékos beruházásbővülést és 3-5 százalékos lakossági fogyasztásbővülést tervezünk. A beruházások szerkezete is javul, egyre növekszik a legújabb technológiát megvalósító beruházások aránya. A lakossági fogyasztás bővülése pedig a reálbérek és nyugdíjak évi 2-3 százalékos növekedése mellett valósul meg.

 

(9.10)

 

A gazdasági növekedés értelme az, hogy a családok életszínvonalát javítani lehessen, hogy a reálbéreket fokozatosan növelni tudjuk.

Tisztelt Országgyűlés! A felvázolt makrogazdasági pálya egyik legfontosabb jellemzője az, hogy a gyors gazdasági növekedést az áremelkedések évi ütemének csökkentése, az infláció leszorítása mellett kívánjuk elérni. A pénz értékállóságát az erős forint, az alacsony infláció, a megfékezett árnövekedések biztosítják. A korábbi évek gyakran 20 százalék feletti évi áremelkedési üteme már az idén egy számjegyűre: 9 százalékra csökken; 2000-ben 6-7; 2001-ben 4-5; 2002-ben pedig évi 3,5-4,5 százalékos áremelkedéssel számolunk. Ez a pálya lehetőséget teremt arra, hogy a magyar pénzt, a forintot egyre inkább az Európai Unió fizetőeszközéhez, az euróhoz kössük és az uniós csatlakozásunkat követően néhány évvel mi is tagjai legyünk az Európai Pénzügyi Uniónak.

Az infláció csökkentése rendkívül nehéz feladat, a gazdasági előrelátás, a tervezhetőség növelése és az indokolatlan jövedelmi differenciák kialakulásának és növekedésének megelőzése azonban feltétlenül csökkenő inflációt követel. Ehhez egyaránt szükség van a negatív várakozások pozitív irányba történő megfordítására és a költségvetési, valamint monetáris politikai eszközök összehangolt kezelésére. Az állami költségvetés túlköltekezése, túlzott hiánya inflációt gerjeszt, és felborítja a makrogazdasági egyensúlyt, így az eladósodás növekedéséhez vezet, ezért van szükség az államháztartás hiányának folyamatos csökkentésére. Az 1998-ban a bruttó hazai termék 4,6 százalékát kitevő hiányt fokozatosan csökkenteni kívánjuk, úgy, hogy 2002-ben ne haladja meg a bruttó hazai termék 2-3 százalékát. A tervezett hiánycsökkentést úgy kívánjuk elérni, hogy közben folyamatosan csökkentjük az állami újraelosztást, azaz a gazdaságban megtermelt jövedelmeknek egyre nagyobb részét hagyja vissza az állam a vállalkozások és állampolgárok tulajdonában. A csökkenő adóterhelés meggyőződésünk szerint hozzájárul a gazdaság élénkítéséhez, ez ösztönzi a gazdasági szereplőket több és hatékonyabb munkára.

Az államháztartás hiányának csökkentése elősegíti a központi költségvetés adósságának csökkentését is. Az adósság ugyan egy darabig forintban még nőni fog, de aránya az évi bruttó hazai termékhez képest a jelenlegi 60 százalék körüli szintről 2002-re 55 százalék alá csökken.

Hölgyeim és Uraim! Az elkövetkező három év költségvetésének új szemlélete elérhetővé teszi azt is, hogy a kedvezően alakuló makrogazdasági folyamatok közepette továbbra is a kormányprogram által fontosnak tartott értékek megvalósítására törekedjünk. Az elkövetkező években is folyamatosan javítani kívánjuk a gyermekes családok helyzetét annak érdekében, hogy mindennapi életükben ők is érezzék a gazdasági növekedés előnyös hatásait. Tovább növekszik a családi pótlék és a gyermeknevelési segély összege, újra bevezetjük a gyermekgondozási díjat, és növelni kívánjuk a gyermekek utáni adókedvezményt is.

Változatlanul fontos célkitűzés a vidékfejlesztés, valamint a kis- és középvállalkozói szektor erősítése. Így kívánunk további munkahelyeket teremteni, ösztönözni a polgári középrétegeket gyarapító vállalkozásokat. A vidékfejlesztést szolgálja jórészt az Európához történő felzárkózásunk miatt is szükséges infrastruktúra-fejlesztés is. Az elkövetkező tíz évben több mint 600 kilométer autópályát és gyorsforgalmi utat kell megépítenünk azért, hogy az eddig nehezen megközelíthető régiókban is felgyorsulhasson a vállalkozások fejlődése.

A költségvetési források ésszerűbb és gazdaságosabb felhasználása érdekében folytatni kívánjuk az úgynevezett államháztartási reformot. Ez elsősorban az egészségügy ellátási színvonalának javítását, a sürgősségi betegellátás rendszerének fejlesztését, a társadalombiztosítás rendszerének hatékonyabb biztosítását, valamint a helyi önkormányzati rendszerek jobb működését célozza.

A hosszú távú célkitűzéseknek megfelelően az oktatás és a kulturáltság általános színvonalának további növelése elengedhetetlen ahhoz, hogy az Európai Unióban a hagyományaink által meghatározott helyet tudjuk elfoglalni.

Tisztelt Ház! Összefoglalásképpen elmondhatom, hogy az állami költségvetés irányelvei az elkövetkező három évre gyors gazdasági növekedéssel számolnak, amely egyaránt alapul az export és a belső kereslet, a beruházások és a fogyasztás növekedésén, úgy, hogy közben a makrogazdasági egyensúly tovább javul, csökken az államháztartás és a folyó fizetési mérleg hiánya. Az infláció gyors csökkenése, az adóterhek folyamatos csökkenése, új munkahelyek teremtése, az infrastruktúra fejlesztése egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy minden társadalmi csoport érezze majd életkörülményeinek javulását, lehetőségeinek bővülését az elkövetkező években. Ez az a gazdasági program, amelyet az Európai Unióhoz való csatlakozásunk megkönnyítése érdekében készítettünk.

Kérem, hogy a Magyar Köztársaság 2000-2002. évi költségvetési irányelveit megvitatni, és a költségvetési tervező munka fő paramétereit a javaslatok szerint elfogadni szíveskedjenek.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a bizottsági előadók felszólalására és a kisebbségi vélemények ismertetésére öt-öt perc áll rendelkezésre. A költségvetési és a foglalkoztatási bizottság ülésén kisebbségi vélemény is elhangzott.

Elsőként megadom a szót Mádi László úrnak, a költségvetési bizottság előadójának.

MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Egy rendkívüli helyzet állt elő olyan szempontból, hogy a demokrácia történetében először tárgyalhatunk hároméves költségvetési irányelveket, ami, azt gondolom, minden szempontból előremutató. Hiszen a parlamentnek egyrészt lehetősége van olyan hosszú távú gazdasági stratégiai kérdésekkel foglalkozni, amelyekre egyébként a napi, mindennapi operatív ügyek kapcsán eddig kevés módja nyílott, másrészt pedig mindannyiunk - és elsősorban a gazdaság szereplői - számára egy olyan stabilitást, kiszámíthatóságot, tervezhetőséget jelent, ami rendkívül fontos a gazdasági életben.

A költségvetési vita során, amelyet a parlament költségvetési és pénzügyi bizottságában folytattunk le, számos vitás kérdés előkerült; nyilvánvalóan nem szabad elfelejteni azt, hogy a külgazdasági bizonytalanság igencsak megnehezíti manapság a dolgunkat. Ez nem jelenti azt, hogy Magyarország gazdasági pozíciói, várható, jövőbeni helyzete nem tűnik igen reményteljesnek és pozitívnak - mint ahogy a pénzügyminiszter is utalt rá -, ám látni kell, hogy részben a koszovói helyzet, részben pedig az ázsiai és orosz gazdasági válság nagyfokú bizonytalanságokat jelent számunkra.

Ez a hároméves tervezés egy korábbi hagyományt is felújít, amely hagyomány ugyanakkor igencsak mechanisztikus és nem igazán érdemleges, a mai modern világnak megfelelő tervezést jelentett; de a fejlett világban igazából mindenütt készítenek középtávú terveket az ország gazdasága számára, és ha mindezt jogszabályba tudjuk foglalni, az kellő biztosítékot és stabilitást is jelent egyúttal a kormány és a parlament elgondolásait illetően.

Egy nagyon fontos dolog van még, ami látszólag formai jelleggel bír, ugyanakkor azonban nagyon fontos következményei vannak, és szintén a parlament, a parlamenti demokrácia lehetőségeit, hatáskörét bővíti, ez pedig az a típusú új szerkezet, amelyet az irányelvek ígér, és amelyben már az 1999. évre vonatkozóan is történt pozitív előrelépés a következő három évre; ez pedig a feladatfinanszírozással kapcsolatos szemléletmód megjelenése az elkövetkezendő évek költségvetésében. Miről van szó? Arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy az egy feladatban jelentkező kiadások - legyenek azok oktatási kiadások, honvédelmi kiadások, egészségügyi, szociális típusú kiadások - feladatként is egységesen, egymáshoz tartozóan jelennek meg, és így a parlamentnek és minden magyar polgárnak képe lesz arról, hogy az állam milyen feladatokat milyen pénzügyi finanszírozásban lát el a különböző területeken.

(9.20)

Egy áttekinthetőbb és világosabb képet kapunk arról, hogy az állam milyen szerepet vállal a különböző területeken.

Mint ahogy említettem, a hároméves irányelvnek a központi célja és egyben adottsága is az, hogy kiszámíthatóvá, tervezhetővé teszi a következő évek gazdaságpolitikáját, meghatározza annak irányát és kereteit. A legfontosabb gazdasági keretszámokkal világossá teszi az állami szerepvállalást, világossá teszi azt, hogy a következő években a kormány olyan gazdasági feltételrendszert kíván kialakítani, amely biztosítja a magyar gazdaság dinamikus fejlődését, amire a pénzügyminiszter úr is utalt: az európai uniós átlag kétszeresére tehető egy csökkenő infláció és stabil egyensúlyi helyzet kapcsán.

Azt gondolom, és nagyon bízom benne, hogy az ellenzék konstruktívan áll hozzá a vitához, és a magyar gazdaság szempontjából olyan javaslatok, olyan elképzelések fogalmazódnak meg, amelyeket a későbbiek során majd az éves lebontásban tudunk hasznosítani az elkövetkezendőkben.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.)

ELNÖK: A kisebbségi vélemény ismertetője Mayer Bertalan úr. Megadom a szót.

MAYER BERTALAN, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság 2000-2002. évi költségvetési irányelveiről szóló országgyűlési határozati javaslatának előterjesztője a költségvetési politika fő tervezett irányaiként a versenyképesség növelését, a pénzügyi stabilitást és a gazdaság és a társadalom közötti kohézió erősítését jelölte meg, fő prioritásként a család társadalmi szerepének erősítését, és kiemelt hangsúlyként kezelte a vidékfejlesztési feladatokat a régiók fejlesztését, a nyugdíj reálértékének tartását.

Tisztelt Ház! A költségvetési és pénzügyi bizottság ellenzéki képviselői a fentiekben ismertetett célok megvalósítását elősegítő kormányzati intézkedési elképzeléseket keresve - de nem találva - fogalmazták meg és mondták el aggályaikat. Rögtön a vita elején megfogalmazást nyert, hogy az előterjesztett dokumentum a költségvetési irányelvek saját feladatának nem felel meg. És nemcsak azért, mert az a megközelítés, amely benne van, eltér a mi megközelítési módunktól, hanem mert a Pénzügyminisztérium szakértői némi optimizmussal állítják, hogy 4-5 százalékos növekedési pályára lesz lehetőség, ha kedvezően alakulnak a feltételek, akkor lehet 5 százalék is; ha nem, akkor 3,5-4 százalék körüli lehet a növekedési pálya.

Ezzel szemben, amit az Országgyűlésnek el kellene fogadnia, azt mondja, hogy a bruttó hazai termék növekedése 2000-ben 4-5, 2001-ben 4,5-5,5, 2002-ben 5,5-6 százalék, amely ugyan elmarad a Fidesz választási kampányában harsogott 7 százalékos ígérettől, de mégis folyamatos gyorsítást tartalmaz. Ugyanakkor semmilyen elképzelést és magyarázatot nem találtunk arra vonatkozóan, hogy miért éppen ennyi a költségvetési kiadás; hogyan tartja féken a csak egy évre kompromisszumot vállaló minisztériumokat; hogy mitől lesz takarékosabb az állami költekezés. Hogy emögött milyen reformok várhatók, nem találtunk utalást. Lényeges viszont, hogy olyan változás az adórendszerben, amely a gazdasági szereplők magatartását érdemben befolyásolná, nem lesz.

Bekerült viszont egy új közgazdasági fogalom: a társadalmi kohézió. Feltételezni tudjuk, hogy ez alatt a társadalmi deficiteket kell csökkenteni, hogy a családtámogatások a legfontosabb elem. Az anyagból viszont kicseng, hogy a családtámogatás fő és bővülő formája továbbra is az adókedvezmény marad, ez pedig azt jelenti, hogy a középosztályra irányulnak a támogatások, és az alacsony jövedelműek megint kiszorulnak, ebből pedig nem lesz társadalmi kohézió.

Megfogalmazódott a kormánynak és a pénzügyminiszternek mint előterjesztőnek a felelőssége is, ugyanis az előterjesztés felnagyítja az eredményeket, és illúziókat kelt, bagatellizálja a problémákat, és hibás a kiindulópontja, vagyis 1999-re mint bázisévre vonatkozó elképzelése; annál is inkább, mert az a pálya, amelyet a határozattervezet felvázol, a növekedési pálya szempontjából megalapozatlannak tűnik, vele együtt azonban drasztikus államháztartásihiány-csökkenést és külkereskedelmiegyensúly-javulást prognosztizál. Olyan apróságoktól tekint el a kiindulópontnál, hogy valójában mennyi lesz 1999-ben a költségvetési kiadás és az államháztartási hiány.

Véleményünk szerint túltervezik a bevételeket, a tervekhez képest túlköltekezünk, és a problémákat egy évvel, még egy évvel, aztán még egy évvel tovább toljuk, aminek eredményeképpen nem tudjuk, hogy merre is haladunk; miközben megfogalmazódtak olyan igények, hogy rendelkezni kellene az európai uniós csatlakozás miatt olyan programmal, amely nyilván 4-5-6 évig tartó konkrét lépéseket is tartalmaz nemcsak az adórendszerben, nemcsak az agrártámogatások kérdésében, hanem számtalan más kérdésben is, amelyeket előre meg kell tervezni, és mindenki számára nyilvánosságra kell hozni, hogy kiszámítható legyen a magyar gazdaság, kiszámítható legyen a magyar kormányzat.

Mindezek alapján sem a megalapozottságát, sem a társadalmi célrendszerét - amelyet csak nagyon hiányosan fogalmaz meg -, sem az egész jövedelempolitikára, adópolitikára vonatkozó következményeit nem tartjuk érdemben tárgyalhatónak.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: A foglalkoztatási bizottság véleményét Rákos Tibor ismerteti. Megadom a szót.

RÁKOS TIBOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A foglalkoztatási bizottság megtárgyalta a kormány 2000-2002. évre szóló költségvetési irányelveiről szóló határozati javaslatot. A foglalkoztatási bizottságban a kormánypárti képviselők üdvözlik a kormánynak azon szándékát, hogy egy középtávú tervezésben bemutatja szándékait. Bár igen komoly gazdasági kockázatokat és veszélyeket rejt magában egy ilyen középtávú tervezés, és nyilvánvalóan nem kőbe vésett tényeknek kell tekinteni az itt lefektetett elképzeléseket, ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy igen fontos gesztus ez a versenyszféra felé. Főleg azért, mivel úgy gondolom, igen fontos az, hogy az állam - mint a közszféra legnagyobb felhasználója - a költséghatékonyság oldaláról mértékletesnek mutatkozzék, és a versenyszféra tekintetében pedig megtegye azokat a lépéseket - a maga eszközei alapján, és nyilván nem konkrétan beavatkozva -, amelyekkel a versenyszféra gazdasági racionalitások alapján működő lehetőségeit tágítja, mozgásterét elősegíti.

Azt hiszem, hogy ez az irányelv, illetve az itt bemutatott elképzelések ennek a célnak megfelelnek. Ezeket deklarálni kell, mivel - ahogy az előttem szóló képviselőtársam elmondta -, a kiszámíthatóság igen fontos a gazdasági szereplők szempontjából, ezért célszerű, hogy az állam mutassa be, milyen elképzelései, milyen célkitűzései vannak. Azzal sem lehet vitatkozni, rengeteg közgazdász által elfogadott tény, hogy a jó gazdaságpolitika három részből tevődik össze: jó jövedelempolitikából, jó költségvetési politikából és jó pénzügypolitikából. Úgy gondolom, hogy amíg ilyen magas az állam újraelosztási szerepe, igen fontos tényező - nem lebecsülve a másik két tényező szerepét - a jó költségvetéspolitika. Ebben az anyagban láthatóan meg vannak célozva azok az irányok, amelyek lehetővé teszik, hogy az állam jól sáfárkodjon a pénzével. Azt hiszem, elfogadható cél az, hogy a versenyszféra számára egyfajta forrásátcsoportosítás történjék, és mindez úgy, hogy egyensúlyi romlás ne következzék be.

Az itt felsorolt célok támogatandók, az eszközrendszerről lehet vitatkozni, és úgy gondolom, ez a célja is ennek az anyagnak, hogy vitassuk meg ezeket.

(9.30)

Azt hiszem, hogy az alapvető célkitűzésekkel egyet lehet érteni, és én is úgy gondolom, hogy megadatik az ellenzéknek a lehetőség arra, hogy vitassa azokat az elképzeléseket, amelyeket a politika megcélzott és megirányzott. Kérem a konstruktív támogatásukat abban, hogy előremutató javaslatokat tegyenek.

A foglalkoztatási bizottság ennek figyelembevételével 12 igen szavazattal és 7 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találta az előterjesztést.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: A megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Filló Pál úrnak.

FILLÓ PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Igen tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A foglalkoztatási bizottság ülésén nagyon élénk vita bontakozott ki a törvénytervezettel kapcsolatosan. Több képviselőtársunk is megfogalmazta, hogy miután ebben az esztendőben már az első hónapokban is nagyon rossz számok jelentek meg - már ami a költségvetés tervezett hiányát és az egyebeket illeti -, ezért megfogalmazódott részünkről az a felvetés, hogy ilyen mértékű bizonytalanság esetében, tehát ha egy évre előre sem látjuk igazán a költségvetési folyamatokat, mekkora a realitása lehet három évre előre tervezni. Úgy gondoljuk, hogy itt a tervezés meglehetősen nagy bizonytalansággal tud csak működni.

A kisebbségi vélemény szerint elfogadhatatlan néhány olyan elem, amely ebben a törvénytervezetbe bekerült. Mire gondolunk?

Az egyik a prioritások. Mi támogatjuk a kormányzatnak azt az elképzelését, hogy a családokat támogassa - tulajdonképpen minden olyan dolgot támogatunk, amely a lakosság jobb létéhez hozzájárul. Ugyanakkor nem tudjuk elfogadni azt, ami ebben a törvénytervezetben megjelent, és ami a vitában kérdésként is megfogalmazódott, és ami a nyugdíjasok helyzetére vonatkozik.

Ebben a javaslatban gyakorlatilag az a gyakorlat szerepel a következő három évre előrevetítve, amit a kormányzó pártok az idei költségvetésben követtek a nyugdíjasok esetében: tehát gyakorlatilag elszakad a reálbérek növekedésétől a nyugdíjak növekedése. Mi ezt elfogadhatatlannak, társadalmilag igazságtalannak tartjuk, hiszen már többször elmondtuk, hogy a nyugdíjasok együtt sírnak és együtt nevetnek a reálszférával, vagy úgy kellene hogy működjön a rendszer. Nem tartjuk elfogadhatónak azt, hogy a következő három évben sem kapják meg a nyugdíjasok azt a mértékű nyugdíjemelést, ami egyébként megilletné őket, és amire az anyagi háttér és a feltételek megteremtődnek.

A kisebbségi vélemény szerint egy másik nagy probléma: szintén elfogadhatatlan és számunkra meglehetősen megmagyarázhatatlan eleme a javaslatnak, amelyik a közszférában dolgozók bérével foglalkozik. Hiszen, ha megnézik a képviselőtársaim ezt az anyagot, akkor egyértelműen kiderül belőle, hogy a közszférában dolgozóknak a legjobb év esetében is csak 1,5 százalékos reálbér-növekedést enged meg ez a tervezet.

Úgy gondoljuk - és ez már a parlamentben is, több törvénytervezet vitájában súlyosan megfogalmazódott -, hogy nagyon nagy a szakadék a versenyszférában és a közszférában dolgozók bérhelyzete között, és ezt a különbséget hosszú távon is csökkenteni lenne szükséges. Ebben a javaslatban gyakorlatilag az van, hogy rosszabb évben 0,5 százalékkal, de a legjobb évben is csak 1,5 százalékkal nőhetnek a reálbérek a közszférában. Úgy gondoljuk, ez szintén veszélyes tendencia, hiszen gyakorlatilag a közszféra kiürüléséhez, a jó szakembereknek az erről a területről való eltávozásához vezet, és tovább növeli azt a különbséget, ami már most is elfogadhatatlan.

A negyedik problémakör, amely a bizottság ülésén felmerült, tulajdonképpen a költségvetés folyamatos hiánya. Természetesen tudjuk, hogy egyik napról a másikra nem lehet csodát tenni, de többen megfogalmazták, hogy az a 10,5 milliárd dolláros hiány, amely a következő néhány év során felhalmozódik, már súrolja azt a bizonyos veszélyes határt, amely a költségvetést gyakorlatilag meg is ingathatja, ha valami komolyabb probléma létrejön.

Végül a jövő esztendő vonatkozásában szeretném megfogalmazni a bizottsági ülésen elhangzottakat. Sajnálatos módon nem kaptunk a kérdéseinkre választ, felmerült ugyanis a bizottság ülésén, hogy a 2000. esztendőben a közösségi fogyasztás tekintetében jelentős visszalépés van betervezve, de hogy ennek mi az oka, arra a Pénzügyminisztérium jelen lévő szakértői nem tudtak választ adni.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tehát a foglalkoztatási bizottság kisebbségi véleményeként azt szeretném leszögezni, és azért nem tudtuk támogatni ezt a javaslatot, mert úgy gondoljuk, hogy ha a parlament most ezt a tervezetet elfogadja, akkor gyakorlatilag beszűkíti az éves költségvetési viták mozgásterét, és olyan helyzetbe hozza a képviselőtársaimat, hogy ha szeretnének valamely területre prioritásokat átcsoportosítani, akkor erre a következő évben nem lesz módjuk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Turi-Kovács Béla úrnak, a környezetvédelmi bizottság alelnökének, a bizottság előadójának.

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, a környezetvédelmi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A környezetvédelmi bizottság különösen fontosnak tartja azt a helyzetet és körülményt, amelyet itt már többen méltattak, nevezetesen, hogy nem egy év időtartamra, hanem hosszabb időtartamra lehet előre gondolkodni és tervezni.

A környezetvédelem területén olyan mértékű a lemaradás, amely egyéves távlat tekintetében szinte nem is kezelhető. Nyilvánvaló, hogy ehhez hosszabb távon és jelentős források szükségesek. Ezek a források azonban a környezetvédők megosztott voltaként, úgy gondolom - és ebben nem lehet egységes álláspontot közvetíteni -, egyértelműen nem terhelhetők vissza közvetlenül a lakosságra. Az adók formájában megjelenő ilyen természetű megoldások nézetem szerint nem támogathatók. Ezért a környezetvédelmi bizottság meggyőződése, hogy a környezeti szennyeződés megjelenése helyén, tehát ott, ahol ezek a környezetszennyeződések bekövetkeznek, ott kell azoknak a forrásoknak is megjelennie, amelyek a környezetszennyezést megszüntetik, illetve a helyzetet megváltoztatják.

Van még egy ki nem aknázott és nézetünk szerint a jövőre nézve nagyon fontos forrás, ez pediglen az uniós területekről hozzánk beérkezhető - mert eddig nem érkeztek be - támogatások, a támogatásoknak az az igénybevétele, ami lehetővé tenné az elmozdulást a jelenlegi nagyon nehéz helyzetből. Azt hiszem, nem kell ecsetelni, hogy az uniós csatlakozás vonatkozásában a környezetvédelem területén vagyunk a legnehezebb helyzetben. Ezen a területen olyan körülmények vannak, hogy itt nézetem szerint mindenképpen kénytelenek leszünk bizonyos kérdésekben derogációs kéréssel előállni. De hogy mekkora ez a kérés és milyen nagy területet érint, egyáltalán nem mindegy a csatlakozásunk szempontjából!

Ezért meggyőződésem szerint abban egységes a környezetvédők tábora, hogy a hároméves időszakon belül kiemelten kell kezelni ezt a területet. Ennek hiányában ugyanis az elért eredményeinket nem fogják olyan mértékben értékelni, amilyen mértékben ezt mi szeretnénk, hogy elfogadják. A nemzetközi kapcsolatokon belül is érezhető az, hogy egyértelműen fontosnak tartják ezt a területet; olyan mértékben fontosnak, hogy talán még a gazdasági növekedést is meghaladó mértékben szükséges ide forrásokat átcsoportosítani.

Úgy gondoljuk tehát a környezetvédelmi bizottság részéről, hogy eddig ezt a területet a kormány nem kezelte olyan kiemelten és szükséges mértékben, mint ahogy ez elvárható. Reményeink szerint a következő három évben ez is bekövetkezik. Ezért támogatjuk azokat az elképzeléseket, amelyek - igaza van némely képviselőtársamnak - első ránézésre talán túl optimistának tűnnek, hiszen azt mi is látjuk, hogy itt nyilvánvalóan a lehető legjobb körülményekkel számolt a pénzügyi kormányzat. Meg kell mondanom, mégis úgy gondoljuk, hogy ez a helyes megoldás, mert egy pesszimista megoldásból történő kiindulás esetén egyszerűen nem lehet tervezni. Itt olyan jelentős feladatokat kell megoldani, amely 1-1,5 százalékos növekedés esetén eleve azt jelenti, hogy lemondtunk arról a lehetőségről, hogy bizonyos kérdésekben teljesítsük a csatlakozási feltételeket.

Úgy gondolom tehát, nem az a cél vagy nem az az elképzelés - és ez valamennyi oldalról meg kell jelenjen -, hogy azt próbáljuk sugallni, hogy ezek a célok elérhetetlenek. Nézetem szerint egyedül az a cél és elképzelés a helyes, ha a kitűzött célok érdekében valamennyien egységesen munkálkodunk.

 

(9.40)

 

Ezért a környezetvédelmi bizottság jónak, szerencsésnek gondolja ezt az elképzelést, azzal azonban - még egyszer hangsúlyozom -, hogy a környezetvédelmi szempontokat sokkal hangsúlyosabban várjuk, kívánjuk megjelentetni ezekben a programokban.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a frakciók vezérszónokainak felszólalása következik, a napirendi ajánlás alapján 20-20 perces időkeretben. Ezek között kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Megadom a szót Mádi László úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak.

MÁDI LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt belemelegednénk a vitába, fel kell tennünk azt a kérdést magunknak - és azt gondolom, mindannyiunknak -, hogy miről is szól ez a vita.

Látszólag számokról, tendenciákról, az emberek számára talán kevésbé érzékelhető, elvont dolgokról, ugyanakkor szerintem ezek helyett a számok helyett sokkal inkább az emberekről, a polgárokról, a jövőről, a gazdaságról, a társadalomról, mindannyiunkról, mindennapjainkról szól ez a beterjesztés. Arról is szól, hogy a kormányzat, mi politikusok, parlamenti képviselők hogyan tudjuk formálni, alakítani a sorsunkat, hogyan tudjuk az előttünk álló kihívásokat a leginkább kezelni, azoknak megfelelni, a magyar polgárok szempontjából a lehető legkedvezőbb, optimális helyzetet megteremteni.

Mint ahogy már a bizottsági felszólalók is hangsúlyozták, ez a vita a magyar parlamentarizmus történetében bizonyos értelemben egyedülálló, hiszen hosszú távú, legalábbis a jelenlegi helyzethez képest mindenképpen hosszúnak mondható hároméves elképzelésekről vitatkozunk ma a Parlament falain belül.

Ugyanakkor látni kell a vita korlátait is, hiszen mint Filló képviselőtársam is utalt rá, nem kell nekünk itt részletekbe menő, pontos számadatokat meghatároznunk, az irányelv és a törvényi meghatalmazás egyértelmű a mai vita tárgyát illetően. Felolvasnám az államháztartási törvény 50. §-ának (3) bekezdését, amely rögzíti a parlament ez irányú kötelességét: "Az Országgyűlés június 15-ig, az országgyűlési képviselők általános választásának évében augusztus 31-ig a benyújtott költségvetési irányelvek alapján meghatározza a privatizációs bevételek nélküli államháztartási hiány mértékét és az államháztartás kiadásainak lehetséges arányait." Azt gondolom, a törvény egyértelműen szól.

Tehát miről nem kellene hogy szóljon a mai vita, mindamellett, hogy teljesen megkerülni ezeket a kérdéseket nem lehet? Csak jelezném, hogy félreértelmezik a törvényi rendelkezést, akik arról beszélnek például, hogy milyen adóreformra van szükség. Ennek a részletei ugyanis az ősszel benyújtásra kerülő adótörvények vitájában kell hogy eldőljenek, mindemellett ez az irányelv már tartalmaz bizonyos célokat, elképzeléseket, éppen a tervezhetőség, a kiszámíthatóság biztosítása érdekében. Amiről szintén nem szól ez az irányelv, és nem kell hogy szóljon, az az államháztartási reform, tehát a kiadási oldal, az állami szerepvállalás konkrét megvalósulása. A benyújtott országgyűlési határozati javaslat ugyan említ számos momentumot, ám nyilvánvalóan nem bontja ki azt, hogy az egészségügyi reformban, a közoktatási, oktatási reform kapcsán, az intézményi reform tekintetében milyen konkrét lépéseket, milyen határidővel kíván a polgári koalíció és annak kormánya a jövőben végrehajtani. Szintén nem tartalmaz lebontott költségvetést, hiszen a költségvetési vita ez év őszének témaköre lesz, éppen ezért a pontos arányokról, a részletes, konkrét számokról nem szerencsés ma beszélni.

Ma a stratégiáról - az irányokról, a keretekről, az európai uniós alkalmazkodás lehetőségeiről -, annak gazdaságpolitikai előkészítéséről kell beszélnünk. A három év fő célja, azt gondolom - azon túlmenően, amit a pénzügyminiszter úr is az expozéjában elmondott, nevezetesen: a gazdaság versenyképességének fokozása, a stabilitás megőrzése, a kiszámíthatóság garantálása és a társadalmi kohézió erősítése -, mindenképp az kell hogy legyen, hogy minél fejlettebb, versenyképesebb, erősebb gazdasággal csatlakozzunk az Európai Unió fejlett országaihoz. Ennek egyik kérdése ama társadalmi problémának a kezelése, amelyről itt már a foglalkoztatási bizottság tagjai is beszéltek, nevezetesen hogy Magyarország társadalmi jóléte, területi aránytalanságai, szociális helyzete szempontjából az egyik legfontosabb szempont az, hogy minél többen dolgozzanak, minél többen dolgozhassanak. Ugyanis akik nem vesznek részt a munkaerőpiacban, kiszorulnak a társadalomból, és nagyon nagy a veszélye annak, hogy elszigetelt helyzetbe kerülvén nem tudnak magukon segíteni, és az állam sem tud olyan hatékonyan segíteni nekik.

A második cél mindenképpen a hazai termelés erősítése, a hazai gazdasági szereplők gazdasági esélyeinek növelése, ugyanis nekünk nemcsak egyszerűen az a célunk, hogy az Európai Unió tagjai lehessünk, hanem egyúttal az is a célunk, hogy a hazai gazdasági szereplők ezen új viszonyok közepette a lehető legjobb helyzetben lehessenek versenyképesek és lehessenek exportképesek a fejlett nyugati országokban, hogy helyt tudjanak állni a rendkívül kiélezett gazdasági versenyben.

A harmadik cél, amelyről szintén már egypár szó esett: egy kisebb, de hatékonyabb állam legyen Magyarországon, ami azt jelenti - és ezek nincsenek egymással ellentmondásban -, hogy világosan meg kell fogalmazni az állami szerepvállalások lehetőségeit és feladatait. Ehhez nyújt segítséget a mindenképp rendkívül újszerű és a parlamenti képviselők munkáját, a parlamenti demokráciát erősítő lehetőség, a feladatfinanszírozás, tehát a feladatok szerinti világos elkülönítés és átláthatóság megvalósítása, ami a következő évek költségvetésében szerepelni fog.

Ugyanakkor ahhoz, hogy a gazdaság növekedhessen, a polgárok gyarapodhassanak, az állami szerepvállalás csökkenésén keresztül vezet az út, hiszen így nyílik mód arra, hogy a gazdasági szereplők maguk gazdálkodhassanak a bevételeik minél nagyobb részével, az ő beruházásaikon keresztül nyíljon mód arra, hogy Magyarország gazdasága fejlődhessen, és növekedhessenek a keresetek.

Mint ahogy az előbbiekben is említettem, nem kerülhető meg az a kérdés, és az anyag több ponton is hangsúlyosan megfogalmazza azt az igényt, mely szerint az ország egésze kell hogy csatlakozzon az Európai Unióhoz. Tehát azok a regionális feszültségek, amelyek ugyan a szociálpolitikában is megjelennek, de mindenképp abban a helyzetben csúcsosodnak ki, hogy az országnak vannak fejlettebb régiói, és vannak leszakadóban lévő régiói, ezen a téren az államnak igenis szerepet kell vállalnia ezen régiók esélyének javítása érdekében.

Nyilvánvalóan ezen célok önmagukban szépen hangzó elvek és elképzelések lennének csupán, ha nem lennének mellettük azok az eszközök, amelyek biztosítják, biztosíthatják ezen célok megvalósulását.

(9.50)

A következőkben ezekről szeretnék néhány szót szólni. A foglalkoztatási szempontok, a versenyképesség szempontjai milyen módon valósíthatók meg? Az egyik ilyen lehetőség az az ambiciózus társadalombiztosításijárulék-csökkentés, amely már a kormányprogramban, "Az új évezred küszöbén - kormányprogram a polgári Magyarországért" című programban megtalálható, s ennek keretében, azt gondolom, az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai változás az, hogy az 1998-ban mintegy 39 százalékos társadalombiztosítási járulékok - az irányelvek által megfogalmazottan - 2002-re, tehát négy év alatt 25 százalékra csökkennek. Azt gondolom, hogy bár ez nem tűnik látványosnak, de a gazdasági élet szereplői mindezt nagyon jól értik, és tudják, ismerik ennek fontosságát s az ezáltal megvalósuló lehetőségek tárházát.

A másik eszköz a hazai termelés és foglalkoztatás elérése érdekében is egyértelműen a vállalkozásösztönzés kell legyen, ugyanis a magyar kis- és középvállalkozások számára a multinacionális vállalatokhoz való beszállítások tekintetében, az exportlehetőségeink, tehát a kivitelünk növelése érdekében igenis fontos gazdaságpolitikai eszközöket kell biztosítsunk. Azon túl, hogy a kormány a kis- és középvállalkozás-ösztönzés programja kereteit elfogadta, és több javaslattal élt, ez a kérdés fontos szempont annak a vitás ügynek az eldöntésében is, hogy az áfakulcsok változását - a felső kulcs csökkentését, az alsó kulcs növelését - milyen ütemben és mikor kell megtegyük. Ugyanis látnunk kell, hogy a behozott áruk tekintetében az alacsonyabb, kedvezményesebb kulcs alacsonyabb részarányt képvisel, éppen ezért a hazai termelés lehetőségeinek a javítását a jelenlegi rendszer jobban szolgálja, hiszen a mezőgazdasági, az élelmiszer-ipari termékeink alacsonyabb áfakulccsal kerülhetnek piacra, így alacsonyabb árakon tudják a polgárok megvásárolni, s ez versenyelőnyt jelent a számukra. Mint ahogy említettem, a kisebb és hatékonyabb állam céljának a megvalósulása mindenképp az elvonáscsökkenést és az államháztartási reform együttes megvalósítását igényli, amely államháztartási reform mellett a kormány letette a voksát, és a különböző ágazati reformok készítése folyamatban van.

Azt gondolom, mindannyiunk számára - nemcsak az elmaradott területeken élők számára, vagy a fokozottan fejlesztendő területeken élők számára, hanem az egész ország számára, hiszen az ő problémáik mindannyiunk problémái - nagyon fontos, hogy bekapcsolódhassanak az ország vérkeringésébe. Éppen ezért a kormány ebben az irányelvben, de már korábban is meghirdette azt a programot, amely mintegy 600 kilométer autópálya és autóút építésének rendkívül ambiciózus tervét fogalmazza meg az elkövetkezendő tíz évre. Ennek keretében, mondjuk, a keleti országrészek szempontjából kulcsfontosságú M3-as autópálya Polgárig történő megépítése a 2001. év végéig megvalósul, ami már egyértelműen elérhető közelségbe hozza ezen területeket a befektetők szempontjából, vonzóvá válnak ezek a területek, hiszen a tudomány által is bizonyítottan az autópálya-építések vonzzák az oda települő tőkét, az oda települő tőke munkaerőt, felzárkózást jelent a jövedelmekben, a gazdasági színvonalban egyaránt.

"Az új évezred küszöbén" - ezt a címet viseli a kormányprogram, s azt gondolom, már csak generációs okoknál fogva is, de nekünk mindenképp hosszú távon kell terveznünk, olyan jövőképet, olyan elképzeléseket kell megfogalmaznunk, amelyek a magyar gazdaság esélyét hosszú távon is javítják, biztosítják.

Éppen ezért olyan típusú befektetéseket és prioritásokat, célokat fogalmaz meg a kormány, amelyek ezen hosszú távú célok szolgálatában állnak. Ezek közül az egyik az oktatás kérdésköre, hiszen a magyar gazdaság esélyei, felzárkózásunk lehetőségei a kiművelt emberfők sokaságán múlnak a leginkább vagy legnagyobb mértékben.

Éppen ezért a jelenlegi közoktatási törvény anyagilag is komoly lehetőséget teremt ezen felzárkózás elősegítésére, hiszen mintegy 37 milliárdos többletpénzeszközt jelent a közoktatás számára a 2000. évben. Azt gondolom, ez igenis áttörés, igenis olyan momentum, amire oda kell figyelni.

Turi-Kovács képviselőtársam említette a környezetvédelem fontosságát. Ez is olyan kérdés, amely mindannyiunk életminősége, életkörülményei szempontjából kiemelt jelentőséggel bír. Mind a csatornázások, mind a különböző környezetvédelmi programok, de a környezetvédelem szempontjainak erőteljesebb jelenléte a gazdasági szabályozókban, tehát a különböző környezetvédelmi adók és elvonási lehetőségek bővítése is ebbe az irányba mutat, hogy óvjuk, védjük a környezetünket, hogy gyerekeink jobb, elviselhetőbb és emberbarátabb környezetben nőhessenek fel, s élhessék életüket.

A család fontossága, azt gondolom, a Fidesz-Magyar Polgári Párt szempontjából nem lehet kevésbé hangsúlyos terület, ennek szempontjai be kell hogy épüljenek a jövendő gazdaságpolitikába is. Nagyon komoly áttörés történt a tavalyi év folyamán, amelynek keretében a családi pótlék kiterjesztése, a tandíj eltörlése mellett az egyik legfontosabb lehetőség volt a családi kedvezmény bevezetése, amelynek keretében végül is a kétgyerekesek több mint 40 ezer, a háromgyerekesek pedig több mint 80 ezer forint adó-visszatérítésben részesülhettek. Ennek továbbfejlesztését tervezi a kormány, amit a Fidesz-frakció támogat. Ennek keretében mintegy 25 százalékkal növeljük a továbbiakban is ezt a kedvezményt, így egy kétgyerekes család számára több mint 50 ezer forint évi adókedvezmény, egy háromgyerekes család számára pedig több mint 100 ezer forintnyi adókedvezmény visszaigénylésére nyílik mód a 2000. évben.

A gazdaságpolitika művészet, hiszen rendkívül sok, társadalmilag nagyon erőteljesen indokolható célt és lehetőséget kell összehangolni, biztosítani kell a védelmi képességünket, biztosítani kell oktatásunk és kulturális lehetőségeink bővülését, biztosítani kell az egészségügyi és szociális kiadásokat, a gazdasági élet szereplői számára a növekedés lehetőségét.

A kormány - mindamellett, hogy rendkívül ambiciózus tervekkel áll elő - folyamatosan figyelemmel követi a gazdasági élet eseményeit, a külgazdasági helyzet alakulását. Éppen ezért ez évben már rugalmasan, a kedvezőtlenebb külgazdasági helyzet kapcsán mintegy 40 milliárdos kiadáscsökkentésre szánta el magát. Azt gondolom, a kormány nem retten vissza attól, hogy az elkövetkezendőkben is, amennyiben előre nem látható, tervezhető események történnek, az egyensúlyi követelményeknek megfelelő lépéseket megtegye. A cél nyilvánvalóan az, hogy az egyensúlyi feltételek mellett minél nagyobb növekedési pályára álljon rá a magyar gazdaság, és ebben a kormány elkötelezett.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy mindannyiunknak - és ebben nem szabad kivételt tenni az ellenzéki képviselők és a kormánypárti képviselők között - a Fidesz-Magyar Polgári Párt tagjaként, annak vezérszónokaként mondhatom: Magyarország sikergazdaság. Magyarország gazdasági növekedési lehetőségei és tavalyi évi eredményei a világon egyedülállóak, s az egyik legmagasabb, legkedvezőbb fejlődést láthattuk az elmúlt időszakban.

Nagyon komoly esély van arra, és ehhez kérem az összefogást, hogy az elkövetkezendő években a reálisan meglévő esélyt, amely az európai uniós növekedés kétszeresének az elérését is jelentheti, megvalósíthassuk; ebben nagy a felelősségünk.

 

(10.00)

 

Ehhez a gazdaságpolitikában a finomszabályozás lehetőségeivel is élnünk kell, ugyanakkor nagyon bízom benne, hogy ebben partneri és konstruktív együttműködést fedezhetünk fel.

Azzal kezdtem, hogy ez az előterjesztés az emberekért, a polgárok jövőjéért, a jövő alakításának lehetőségeiről szól. Éppen ezért ahhoz, hogy az emberek jobban élhessenek és a gazdaság jobban növekedhessék, a gazdaságot segítő, ugyanakkor az emberek életkörülményeit, a családok jövőjét a legjobban segítő költségvetésekre van szükség. Bízom abban, hogy ezek az irányelvek mindenképp ebbe az irányba mutatnak előre, és mindannyiunk számára a jövő is a siker, a bizakodás és a remény időszaka lesz.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Szekeres Imrének, az MSZP képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak.

DR. SZEKERES IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Örülök, hogy a Magyar Szocialista Párt nevében én szólalhatok fel abban a vitában, amely a jobboldali kormány hároméves költségvetési irányelveiről szól.

Az elmúlt hónapok során az idei költségvetés megalapozatlanságának problémáival számtalanszor szembesültem a költségvetési és pénzügyi bizottság ülésén és azon kívül. Az irányelveket elolvasva újra egy szakmailag megalapozatlan és politikailag elfogadhatatlan tervezettel találkoztam. Ezért mi, a Magyar Szocialista Párt képviselői a költségvetési irányelveket még általános vitára sem tartottuk alkalmasnak, bármilyen szokatlan is ez az eljárás. Amit a kormány költségvetési irányelvek címén előterjesztett, semmi más, mint a jobboldali kormány felelőtlenül összeállított PR-akciója, vagyis az állandó siker látszatának fenntartása. Ezt tapasztaltuk már az idei költségvetés előkészítésekor, és ezt hallottuk most a pénzügyminiszter úrtól.

A kormány felnagyítja a lehetőségeket, és bagatellizálja a problémákat. A Fidesz tehát arra állt rá, hogy sorozatban választási költségvetéseket készít. Fenntartja a magas növekedés látszatát, túltervezi a bevételeket, alátervezi a kiadásokat, a hiányt, és a problémákat mindig a következő évre hárítja át. Töretlen fejlődést vizionál, amelyben kezdetben talán akad néhány göröngy, de a tervidőszak vége maga a Kánaán. (Egy hang a Fidesz soraiból: Így van!) Ilyen alapon nem lehet három évre költségvetést készíteni, de még egy évre sem!

Az előttünk fekvő anyag közhelyek és általános követelmények gyűjteménye, amely helyenként nincs köszönő viszonyban még az előterjesztésben és a háttéranyagban mellékelt számokkal sem. Hogy a kormány mennyire fontosnak és mennyire megalapozottnak tartja az előterjesztést, mutatja az is, hogy példátlan módon sem a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, sem kormányának tagjai nem voltak kíváncsiak saját kormányuk pénzügyminiszterének előterjesztésére, és nem vesznek részt egy hároméves költségvetési irányelv vitájában a Magyar Országgyűlésben (Dr. Balsai István: Biztos kormányülés van! - Kuncze Gábor: Ott sem vesznek részt!) - távollétükkel fejezik ki a véleményüket.

Hölgyeim és Uraim! A Fidesz a választások után villámgyorsan elfelejtette választási ígéreteit, nem beszélve a kisgazdák vagy az MDF elképzeléseiről; majd megvárta az önkormányzati választásokat, és azután állt elő az utóbbi évek nem legsikeresebb, hanem legbizonytalanabb költségvetésével. Ma már látható, hogy a papíron feljavított 1999-es tervnek nincs köze a reális folyamatokhoz, ami azért is gond, mert ily módon az irányelvek kiindulószámai sem igazak.

Gond az, hogy az 1999. évi költségvetésben felfújták a jövedelmeket, és ezen keresztül a költségvetés bevételeit. Ezt megfejelték a valóságosnál magasabb inflációval. 1998 nyarától látható volt, hogy már tavaly is alacsonyabb lesz az infláció a korábban vártnál. 1999-re olyan tervet készítettek, ami nem vette figyelembe az infláció további csökkenését. Ez semmi más, mint önbecsapás, azért, hogy több bevételt írjanak a papírra, mint ami reális. Ha ezt valaki otthon csinálja, akkor csak önmagának árt - ez a kormány viszont az országnak.

Gond az, hogy maximálisra állították az adók és tb-járulékok kitermeléséhez és behajtásához fűzött reményeket. A nemzetgazdasági egyensúly biztosítását Simicska Lajostól várják tehát, de az a gyanúm, hogy neki mint az APEH elnökének manapság is gondjai vannak az áfával.

Gond az, hogy más trükköket is bevetettek a bevételi oldalon történő növelés érdekében. Például a bevételek között számolnak a tb-vagyon esetleges eladásából származó 54 milliárd forinttal, vagy további bevételként beleszámolják a megszűnt állami alapok 24 milliárd forintos pénzmaradványát is. A probléma csak az, hogy ezek a pénzek valójában nincsenek.

Gond az, hogy a kiadások csökkentése érdekében a kormány tavaly több mint ötven törvény módosítását kezdeményezte - és ezt nevezik önök jogbiztonságnak?! Különösen súlyos eset volt a hosszú távra szóló állami kötelezettségvállalás csökkentése a nyugdíjtörvényben. De ennél is súlyosabb a nyugdíjak törvényben megígért emelésének elmaradása, a közalkalmazottak és köztisztviselők illetményalapjának befagyasztása, a családi pótlék és a gyermekek után járó egyes szociális juttatások emelésének elmaradása.

Telik az idő, és azt látjuk, hogy az első negyedévben a költségvetés hiánya 228, az államháztartás hiánya 298 milliárd forint. (Dr. Juharos Róbert közbeszól.) Ez az egész évre tervezett hiány 68 százaléka. Ez súlyos gond, hölgyeim és uraim! Továbbra is bizonytalan a folyó fizetési mérleg alakulása, az, hogy az idén mennyi külföldi tőkét hoznak be, fektetnek be, és mennyi jövedelmet visznek ki, vonnak el, mennyi lesz a koszovói válság idegenforgalmi bevételt csökkentő hatása. Így a folyó fizetési mérleg hiánya 3-3,5 milliárd dollárra is nőhet, ez pedig 1 milliárddal több a tervezettnél. És most ez a kormány beterjeszt egy olyan hároméves tervet, amelyben úgy tesz, mintha minden a korábbi elképzelések szerint alakulna.

Hölgyeim és Uraim! Most már bizalmi válság van. A ígérgetések, a privatizáció leállítása, a pazarlás, a jogbizonytalanság miatt megrendült a hazai és a külföldi befektetők bizalma. Ezt mutatja a magyar tőzsde hónapok óta pangó forgalma, a befektetések csökkenése (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban. - Dr. Juharos Róbert: Tegnap emelkedett! - Dr. Balsai István: Miről beszélsz?!) és a pénztőke kivonulásának közeli veszélye. Intő jel az ipari és az építőipari növekedés 50 százalékos csökkenése. (Közbeszólások és derültség a Fidesz padsoraiban.) Nagy bajban van a mezőgazdaság is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a kormány mást tesz, mint amit ígér. Az egyik oldalon szüntelenül a családok fontosságáról beszél, a másik oldalon viszont ígérete ellenére nem növelte a leginkább rászorult gyermekes családok támogatását.

Hölgyeim és Uraim! Hangzatos szólamok, ez igen - pénz, az nem! Tavaly az össznemzeti termék 2,03 százalékát fordították a gyermekes családok támogatására. Az idén ez a kormány az össznemzeti terméknek csak 1,92 százalékát tervezi felhasználni.

 

(10.10)

A kormány mást tesz, mint amit ígér. A gyermek utáni adókedvezményt a szülők 17 százaléka egyáltalán, 30 százaléka csak részben tudja igénybe venni, mert olyan alacsony a jövedelmük. A családok 93 százaléka ugyanannyi pénzt kap családi pótlékként, mint tavaly. Egy fillérrel sem emelték a gyermeknevelési támogatást. 1999 - bármilyen szomorú - a feszültségek éve, ugyanis tovább nőttek a jövedelemkülönbségek. Miközben igazságos közteherviselést hirdetnek, az 50 ezer forintnál kevesebbet keresők nettó jövedelme csökkent. Ahol alacsony bérekkel tudnak alkalmazni munkásokat, ott a kormány tovább növelte a munkáltatók terheit.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztést olvasva és a miniszter urat hallgatva arra jutottam, hogy itt egy szerencsétlen pénzügyminiszter vajúdásának vagyunk tanúi. Íme az előírás, a 7 százalékos növekedés, amit a főnökétől kapott. A Pénzügyminisztérium háttéranyaga ugyan optimistán, de 4-5 százalékról ír, amit ezután a pénzügyminiszter úr a szöveges indoklásban át is vesz. Ám a táblázatba ezt már nem meri beírni. Ott már 2002-re 5,5-6 százalékot tervez. Kérem, ez politikai felelőtlenség - és akkor még finom voltam!

A másik, de szintén fontos kérdés, hogy a 4-5 százalék egyáltalán mennyire reális. Gondoljuk csak meg, az orosz válság és a balkáni háború fényében a külföldi tőkések miért ruháznának be ide, hogy innen lássák el a térséget, a keleti piacokat. Ugyan mitől erősödne a magyar export? Mitől kapna újra lábra a gyógyszer- és az élelmiszeripar exportja? Komolytalan és voluntarista az előterjesztés, hölgyeim és uraim! Ez a részletes indoklásból is látszik, ott ugyanis elismerve a külső konjunktúra várható enyhülését, arról írnak, hogy a nettó exportpozíció fokozatos javulása hozhatja a növekedést. Ez azt jelenti, hogy feltételezik, az export nagyobb mértékben nő, mint az import. Idáig rendben van. Csakhogy a táblázatban mit írnak 2002-re? Az exportnövekedés 11-13, az importnövekedés 12-14 százalék, vagyis fordítva. Ez komolytalan és felelőtlen! - nem tudok rá mást mondani. Vajon mitől várható a hozzánk jövő turisták számának növekedése, amikor a Balaton mellett sorozatban mondják le a szállásigényeket? Mitől lenne 8-10 százalék, sőt 2002-ben 11-13 százalék a beruházások növekedése, ahogyan ezt az előterjesztésben állítják?

Összegezve: tehát távolról sem biztos még a 4-5 százalékos növekedés sem, a 6, netán 7 százalékról nem is beszélve.

A Fidesz ismét túlígérte magát. A reálisnál magasabb növekedéssel számol, emiatt nagyobb bevételre számít, amelyeket azután tüstént ki is ad. Ezt már csak azért is szívesen teszi a kormány, mert egyes miniszteri ígéretei igen nagyvonalúak voltak. Ennek logikus következménye, hogy a hiány nagyobb lesz a tervezettnél. Ezzel ez a kormány nemcsak rontja Magyarország nehezen kivívott jó hírnevét, hanem az ország elveszti a külföldi tőke bizalmát. Például elveszti a ma oly kedvező hitelbesorolási esélyeit. Ezt azért is tartom lényegesnek, mert a túlköltekezés előbb-utóbb oda vezet, hogy külső forrásokat kell igénybe venni, hitelt kell felvenni. Ez a kormány újra eladósítja az országot!

Tisztelt Képviselőtársaim! Számtalan ellentmondás van az előterjesztésben. Hogy csak egyet említsek: az egyik oldalon hangsúlyozzák a költségvetés jövedelemátcsoportosító szerepének csökkentését, a másik oldalon viszont a járulékok, támogatások erősítését tartják szükségesnek. A kettő együtt nem működik. Közismert, hogy Magyarországon a két legkritikusabb terület az egészségügyben és az oktatásban dolgozók bérének elmaradása az elfogadható szinttől. Hogyan akarnak ezen változtatni, amikor az irányelvekben azt hirdetik, hogy az államháztartás folyó kiadásainak arányát csökkenteni akarják? Ráadásul azt írják, hogy a közszférában dolgozók nominálbéreit csupán 8-9 százalékkal növelnék, az ugyancsak hirdetett 9-ről 7 százalékra csökkenő infláció mellett.

Hölgyeim és Uraim! Ez azt jelenti, hogy legjobb esetben nem csökken a pedagógusok, az orvosok, a nővérek bérének vásárlóértéke. Hol van az egészségügynek ígért 400 százalékos béremelés? Számunkra, a Magyar Szocialista Párt számára elfogadhatatlan, hogy csupán a nyugdíjak reálértékét akarják megőrizni. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az idén nem teljesítették a korábbi törvényben megállapított nyugdíjemelést, hanem a következő három évben sem akarják. Ez a kormány leírja a nyugdíjasokat!

Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztésben az "átláthatóbb költségvetés" címszó alatt a következő áll: "A költségvetési kiadások prezentációjának új szellemiségű megoldása az államháztartási feladatellátás funkciókba való besorolását jelenti." Eddig is funkciói voltak, és ez határozta meg az államháztartás kiadásait - legfeljebb érthetőbben fogalmaztunk. Ez az említett új típusú prezentáció az előterjesztők szerint azt is biztosítja, hogy világos képet kapjanak a polgárok a közpénzek felhasználásáról.

Hölgyeim és Uraim! Pont ez az, ami ebből az anyagból hiányzik! A hároméves költségvetési előirányzatok semmi biztosat nem tartalmaznak, különösen úgy nem, hogy a kormány közben átfogó költségvetési reformról beszél.

Az irányelvekben egy mondattal elintézik az adóreformot. Annyit lehet tudni - azt is csak az újságokból, és nem az irányelvekből -, hogy jobb lesz a gazdagoknak, és rosszabb lesz a szegényeknek. Ez aztán megnyugtató! Tudni lehet, hogy az amúgy is nehéz helyzetben lévő parasztságot földadóval akarják sújtani, hogy az iparűzési adót kötelezővé akarják tenni, amikor a települések felénél nincs is mire kivetni. Az anyag meg sem említi, hogy milyen racionalizálási lépéseket tervez a kormány a kiadási oldalon.

Az előterjesztés azt sugallja, hogy ez a kormány nincs tisztában azzal, hogy az államháztartási reform folytatása nem az egyes területek egyszerű pénzügyi átszabása, hanem egyfajta új társadalmi szerződés létrehozása, jogosultságok, járandóságok, kötelességek és vállalások újrafogalmazása. Egy szó sincs arról, hogyan kívánja átalakítani a nagy elosztórendszereket, így például az egészségügyet, hogyan kívánja javítani a lakosság egészségügyi állapotát, s mindezért az állam, az egyes emberek mennyit és hogyan fizetnek. Nem ír semmit arról, hogy a most a kormány által kezdeményezett közoktatási változtatások 60 milliárd forintos költségeit tudja-e fedezni, miközben arra kényszeríti a városokat, hogy iskolákat zárjanak be.

A jobboldali kormány eddigi lépéseivel már most maga ellen hangolta a különféle érdekképviseletek jelentős részét. Az államháztartási reform önkényes kivitelezése szétzilálhatja az érdekegyeztetés még meglévő formáit, a költségvetés egyes fejezeteit, rosszabb esetben magát az államháztartást. Ez tehát ennek a kormánynak az egyik irányelve.

Befejezésül még egy téma, ami Magyarország jövőjére nézve sorsdöntő: az Európai Unióhoz való csatlakozás. Komoly feladatok állnak még előttünk. Ezeket elintézi az előterjesztés azzal a kijelentéssel, hogy a közösségi források fogadásához szükséges intézményrendszer - és a szabályok átvételét jelöli meg csupán feladatul. Ez leegyszerűsítő, félrevezető és veszélyes! Az élet minden területén komoly változtatásokat szükséges végrehajtani. Minden változni fog, az adórendszertől a támogatásokon át a föld szabad adásvételéig. Ennek semmi konkrét nyoma sincs az előterjesztésben, pedig a következő három évet nem hagyhatjuk ki. Ha az időarányos lépéseket kiszámítható módon nem tervezi meg a kormány, kárt okoz Magyarországnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt fontosnak tartja, hogy az államháztartásnak legyenek hosszabb távra szóló irányelvei. Ezek biztosítják a célirányos, átgondolt, összehangolt és reális éves költségvetések készítését. Mivel ez az előterjesztés viszont nem tartalmaz olyan irányelveket, amelyek ezt a célt szolgálják, emiatt nem tudjuk elfogadni.

 

(10.20)

Vonják vissza, és a következő évi költségvetést a realitások alapján terjesszék az Országgyűlés elé! Hogy ez így legyen, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek még a mai napon.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Csúcs Lászlónak, a Független Kisgazdapárt képviselőjének, a képviselőcsoport vezérszónokának.

DR. CSÚCS LÁSZLÓ, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Ma már a legnagyobb nyilvánosság előtt zajlik a 2000-2002. évi költségvetési tervezőmunka értékelése; nagyon helyesen, hiszen a tárgyalásba vett határozati javaslat a közeli jövőnket meghatározó dokumentum.

A három évre kitekintő irányelvek követik a nemzetközi gyakorlatot, tájékozódási pontot jelentenek valamennyi jövedelemtulajdonosnak. Főbb paraméterei azt ígérik, hogy a magyar gazdaság töretlenül fejlődik a jövő évben és azt követően is a kormányzati ciklus végéig, ami reményünk szerint időben egybeesik az uniós csatlakozásunkkal. Ez azt jelenti, hogy a jövő évi gazdasági növekedés 4-5 százalék, 2002-ben 5,6-6 százalék. A fogyasztói ár emelkedése a jövő évi 6-7 százalékról 2002-ben 3,5-4,5 százalékra mérséklődik. Az államháztartás hiánya ütemesen csökken, 2002-ben 2-3 százalékra. A közszférában a foglalkoztatottak átlagkereset-növekedése várható. Az állami újraelosztás mértéke folyamatosan mérséklődik, úgyszintén a jövedelemcentralizációé.

A felsorolt adatok reális értékelését, úgy vélem, nagyban segítette volna, ha a tényeket részletező és a folyamatokat megalapozó, átfogó helyzetértékeléssel rendelkezünk. Ilyen bázisleltár hiányában azonban a következőkkel mindenképpen számolnunk kell.

Az államháztartás március végi hiánya elérte az éves előirányzat 68 százalékát, azon belül a társadalombiztosítási alapok már az első negyedév végén 10 százalékkal lépték túl az egész évre tervezett hiányt. Igaz, mindezt kiegyenlítheti a folyamatba tett vagyonértékesítés. A költségvetés hiánya az első negyedév végén közel 60 százaléka az éves előirányzatnak. Az adóbevételek többsége ugyan megfelelő ütemben érkezik, ellenben a legnagyobb bevételt jelentő áfa több évre visszatekintve ilyen alacsony szinten az első negyedév végén még nem teljesült. Mindezek mellett az infláció mérséklődése várakozásunkat jelentősen meghaladja. Kétségtelen tény az is, hogy az év első hónapjaiban folytatódott a gazdasági növekedés ütemének mérséklődése, stagnál a belföldi kereslet, lassul az ipari termelés bővülése. A példaszerűen felsorolt adatokat 1999 májusában túlértékelni természetesen nem szabad, hiszen azok egy hosszabb folyamat közbenső állomását jelentik, bizonyos pontokon pedig kedvező elmozdulás is történt már. Ugyanakkor a tényszerű adatok figyelmen kívül sem hagyhatók az ez évi és a következő éveket meghatározó költségvetési tervezőmunkában.

Az előterjesztő helyesen utal arra, hogy az ország gazdaságának liberalizáltsága és a nemzetközi folyamatokba való integráltsága erőteljes, ami jelentősen fokozza a fejlődés külső kockázatát. Ilyen kockázati tényezőknek tekinthetők a gazdaságunk alakulását inkább közvetlenül, mint közvetve befolyásoló világgazdasági helyzet. Kiemelkedő jelentőségű a pénzügyi nehézségeiből éppen kilábalni látszó japán gazdasági állapota, a súlyos gazdasági és politikai gondokkal terhelt Oroszország helyzete, az Európai Unió megtorpanni látszó fejlődése, benne a német gazdaság lanyhuló fejlődésével, mérséklődni látszik az Egyesült Államok gazdasági növekedése is. Mindezeket tetézi a határaink mentén dúló balkáni háború, ami valószínűleg nem a közvetlen szállítási és kereskedelmi lehetőségek megszűnése miatt okoz számottevő veszteséget, hanem inkább a háború tényének a tőkebefektetést és az idegenforgalmat fékező hatása miatt.

Az ma még nem számszerűsíthető, hogy a bizonytalansági tényezők milyen mértékben hatnak gazdaságunkra, az azonban biztosan állítható, hogy az összhatás kedvezőtlen. Nyitott gazdaságunk ismeretében nem mondhatjuk, hogy ezek a kedvezőtlen folyamatok hozzánk nem gyűrűznek be, ellenkezőleg. Ellenben okos, a belső piac építésére is figyelő gazdaságpolitikával, az egészséges optimizmus szellemének életben tartásával a káros hatások mérsékelhetők.

A szárnyaló optimizmus tekintetében azonban aggályainkat már a korábbiakban is megfogalmaztuk és most újólag ezt tesszük. A világgazdaságban zajló események azt nem látszanak megerősíteni, hogy az előttünk álló három év a töretlen fejlődés jegyében zajlik. A gazdasági fejlődés sohasem problémamentes, különösképpen egy kis ország esetében, amely a világgazdasági folyamatokhoz alkalmazkodni kényszerül. De aggályunk mellett némi bizakodásra is okot adhat az a várakozás, hogy a háború sem tarthat örökké, formálódik az az újjáépítési alap, ez idő szerint 30 milliárd dollár értékben, ami majdan kiegyenlítheti a háború miatt elszenvedett veszteségeinket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a makrogazdasági folyamatok értékelése mellett a költségvetési tervezőmunka néhány paraméterének megalapozottságát érintő észrevételt is tegyek. Mint jeleztem, kételyt ébreszt a gazdaság lendületes exporttal és beruházással fűtött növekedése. Álláspontunk szerint a növekedés fenntartásához némi szerencse mellett olyan piacokra kellene betörnünk, amelyek maguk is erőteljesen növekednek, például Kína. Egyáltalán az ázsiai térség felé lényegesen nyitottabbnak kellene lennünk. A fogyasztóiár-emelkedés jelentős csökkenése örvendetes tény, azonban illő megint megemlíteni árnyoldalát is, ami az adóbevételek részleges elmaradásában már most mutatkozik. Emellett nehezen képzelhető el, hogy az élelmiszerárak továbbra is és tartósan olyan szinten stagnáljanak, mint az elmúlt évben, mikor is az áremelkedés mértéke nem érte el a 3 százalékot sem.

Ugyancsak nehezen prognosztizálható, de veszélypontként jelentkezik a világpiaci olajárak kiszámíthatatlan alakulása. Különös figyelmet érdemel a jövő évre tervezett államháztartási hiány 2,5-3,5 százalék közötti értéke, ami 0,5-1,5 százalékponttal kisebb az ez évben várhatónál. Kiemelését elsősorban az indokolja, hogy ha a hároméves tervezőmunka első évében, azaz jövőre nem sikerül a hiány szigorú kézben tartása, az rányomja bélyegét az adott év államháztartási egyensúlyának alakulására, és legalább olyan, ha nem nagyobb mértékben a rá következő két év államháztartási, illetőleg gazdasági folyamataira. A hiány mértéke, illetőleg az említett tól-ig határok közötti megállapítása konszolidált világgazdasági helyzetben talán még elfogadható lenne, viszont a már ismert tendenciák miatt nagyvonalúnak ígérkezik. Ha tudjuk, márpedig azt tudjuk, hogy az államháztartás egyensúlyban tartása a megszokottnál is több veszéllyel jár, akkor a jó gazda gondossága azt parancsolja, hogy a prognosztizált hiányt legalább az alsó határon, azaz 2,5 százalékon próbáljuk tartani jövőre.

Megjegyzem, a tervezők bizonytalanságát sugallja a főbb paraméterek tól-ig határok között történő megállapítása, azonban az egy-egy százalékos mozgástér általában kevésnek ígérkezik a kedvezőtlen fejlemények megfelelő kezeléséhez. Ugyanakkor az államháztartási hiány tekintetében pontosan arra lenne szükség, hogy annak lehetséges mértékét a viszonylag laza tól-ig határ megjelölése nélkül - jelzem a pénzügyminiszter úrnak - az alsó határon igyekezzünk tartani. A hiány tekintetében javasolt szigorúság azt szolgálja, hogy a lehető legnagyobb mértékben szorítsuk vissza a túlköltekezés veszélyét.

Kérdezhetik, mi szükség van erre a szigorúságra. Nos, azért szükséges, hogy valóban teljesüljenek mindazok a paraméterek, amelyek a jövő évi költségvetés megalapozott tervezését szolgálják. Az állami újraelosztás csökkenésének alakulását kedvezően befolyásolja az államadósság kamatterheinek érzékelhető mérséklődése. Emellett azonban elkerülhetetlennek látszik, hogy a tervbe vett reformlépések megtörténjenek; nevezetesen: a költségvetési intézményrendszer felülvizsgálata, az önkormányzati feladatok célszerű meghatározása, a közoktatás és felsőoktatás megújítása, az egészségbiztosítás hatékonyabbá tétele, az adórendszer felülvizsgálata és a megkezdett nyugdíjreform folytatása.

 

(10.30)

A reformcsomagnak vannak olyan elemei, amelyekkel a korábbi kormányok nem tudtak megbirkózni, így például a költségvetési intézményhálózat ésszerű átalakításával. Ennek ellenére a tervbe vett lépések megtétele tovább nem halasztható. Ellenkező esetben értelmetlenül és kezelhetetlenül növekednek az állami kiadások, s azzal együtt az újraelosztás mértéke. A kényes, de el nem kerülhető korrekciós intézkedések mértéke annál kisebb, ellenben várható pozitív hatása annál nagyobb, minél hamarabb kerül rájuk sor. A jövő év a régóta ígért reformok éve kell hogy legyen.

A reformcsomag egyik kritikus eleme a tervezett adóreform vagy inkább az adók kiigazítása. Minthogy az adórendszer struktúráját érintő átalakításról szó sincs, ezért reform helyett helyesebb kiigazításról beszélni. Az irányelvek a költségvetési politika súlyponti kérdésének minősítik az adók átalakítását, ezzel egyetért frakciónk, tehát szólni kell az adóreformról. Azt feltehetően senki nem kifogásolja, hogy az államháztartás hiányának csökkentésével olyan adópolitikát kell kialakítani, amelynek eredményeként az adóterhelés mérséklődik.

A jövedelemcentralizáció tervezett visszafogásával tovább bővülhet a lakossági és vállalkozói szféra mozgástere. Ennek során azonban számolnunk kell a kormányprogramban megfogalmazottakkal csakúgy, mint a társadalom adóbékeóhajával, a kiszámíthatósággal. Mint ismeretes, a koalíció programja szerint "az idei évre tervezett kisebb adó- és járulékcsökkentés után jövőre a kormány nagyobb szabású adóreformot készít elő. Ennek célja nem új adónemek bevezetése, hanem az előírások és kivételek szövevényének egyszerűsítése, ezáltal a beszedés, az ellenőrzés hatékonyságának növelése, ami lehetőséget nyújt az adóterhek további csökkentésére" - idézet vége.

A pénzügyi kormányzat harmadik változatban megismert és széles körben publikált adókoncepciója csak részben felel meg a kormányprogram idézett előírásának. Az természetesen rendjén való, hogy az egyes elemeiben és összességében szövevényes, bürokratikus, kiskapuk sokaságát kínáló és működtetésében igen költséges adórendszert egyszerűsíteni kell. Ellenben az nehezen érthető, hogy az egyszerűsítő törekvéssel és a kormányprogram tételes előírásával frontálisan ütközve új adók bevezetését szorgalmazza a koncepció előterjesztője: földadót, biztosítási adót, környezetvédelmi adót. Mindezek mellett mintegy új adóként jeleníti meg - egyébként tévesen - a kamatadót.

Az új adók bevezetését azért sem támogatjuk, mert számottevő bevétel nélkül növeli az adóbürokráciát, mert feleslegesen növeli az inflációt, és legfőképpen azért nem támogatjuk, mert a jelenleg hatályos adó- és járulékrendszer végrehajtása úgy működik, hogy hozzávetőleg 350 milliárd forint a behajtható, de be nem szedett hátralék. Ilyen laza adómorál és ezt akarva-akaratlanul elősegítő adóbehajtás ismeretében álláspontunk szerint nem szabad újabb jövedelemelvonási eszközökkel irritálni a lakosságot és a gazdálkodókat. Inkább arra kell összpontosítani, hogy az európai normáknak megfelelő adórendszer jelenleginél hatékonyabb működtetése valósuljon meg.

Az viszont politikai vakság, hogy több adó tervezett módosítása vagy bevezetése 2001-re lett ütemezve. A választások előtt egy évvel lényegi adóintézkedéseket tenni nem szokás, legalábbis nem ésszerű. A kormányzati ciklus pénzügyi politikáját legkésőbb a jövő évben kell megalapozni, nem halasztható a további évekre.

Az új adók csomagjából külön is ki kell emelni a földadót. Frakciónk már számos esetben hangot adott ama álláspontjának, hogy a mezőgazdasági termelés jelenlegi alacsony jövedelmezőségi és támogatási szintje nem engedi meg, hogy akár egy forintot is elvonjunk ettől az ágazattól. Ezen a területen az újabb elvonás helyett inkább a támogatási rendszer európai normákhoz közelítő megoldását kell megtalálnunk. Hangsúlyozzuk: nem megalapozott az az álláspont, hogy az államháztartás egyensúlyát a meglevő eszközök módosításával, valamint új adók bevezetésével lehet csak biztosítani. Ez nem igaz, az egyensúlyt a kiadások már jelzett racionalizálásával és a lehetséges bevételek hatékony beszedésével kell biztosítani.

Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megbékéljünk a bankkonszolidációs százmilliárdok nyomtalan eltűnésével, a feketegazdaság alig háborgatott virulásával. Ez utóbbiak felszámolásához szükséges szabályozási és pénzügyi feltételeket a tisztelt Ház biztosította mind az APEH, mind a VPOP javára, és azt az irányelvek is kiemelt feladatként kezelik.

Külön megfontolás tárgyát kell hogy képezze a javaslatba vett kamatadó, amelynek alkalmazása megfelel az anyagi igazság követelményének. Ha ugyanis a munkajövedelem minden forintja adózik, akkor aligha védhető, hogy a tőkejövedelmek széles köre úgymond nullkulccsal adózzék. A magunk részéről mindig is csak arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a tőkejövedelmek nem kifogásolható adóztatásánál olyan mértékű elvonást kell alkalmazni, amelyik nem veszélyezteti a megtakarítási hajlandóságot, a kamatszintet számottevően nem növeli, s ily módon inflatorikus hatása sem túlzott.

Üdvözöljük az általános forgalmi adó normál kulcsának tervezett 20 százalékos megállapítását, és a bevételi összefüggések miatt elfogadhatónak tartjuk a 12 százalékos kedvezményes kulcs 14 százalékra történő emelését. Ellenben ha ennek az az ára, hogy az energiahordozók adója a jelenlegi 12 százalékról 20 százalékra növekszik, akkor úgy gondolom, hogy a legnehezebb körülmények között élők nevében szólva elleneznünk kell az energiatermékek ilyen drasztikus mértékű adóemelését.

Ismételten szóvá tesszük a helyi iparűzési adó 2001-től történő központosítását, azaz helyi adó jellegétől való megfosztását azzal, hogy kötelezővé válna az adó kivetése. Elfogadhatatlan mindazon önkormányzatok esetében a szóban forgó kötelező kivetés, ahol számottevő ipari, illetőleg szolgáltató tevékenység nincs; egyszerűen ésszerűtlen.

A személyi jövedelemadó tervezett egyszerűsítése szükséges, azonban politikailag és egyben alkotmányossági okokból válhat kezelhetetlenné a jelenlegi kedvezmények és mentességek átmenet nélküli megszüntetése. Különösen kritikus az őstermelőkre vonatkozó szabályok esetleges megszüntetése, hiszen alig két évvel ezelőtt még az utakon demonstráltak a termelők az említett kedvezmény bevezetéséért. Frakciónk nem támogatja az őstermelőkre vonatkozó adószabályok megszüntetését. Ugyanakkor azt a módosítást támogatjuk, amely a kis és közepes jövedelműek esetében is megfelel a jövedelemarányos közteherviselés követelményének.

Ami pedig az adóterhelés mérséklődését jelenti, az valóban kívánatos, ellenben a tervezett változtatások összhatását talán nem ártana újból átszámolni. Úgy tűnik, hogy a növekvő helyi adók elvonó szerepe, valamint a kedvezmények tervezett megszüntetése kifelejtődött a számításból.

Egyetértünk, messzemenően egyetértünk a vidékfejlesztés és agrártámogatás kiemelt kezelésével, nem utolsósorban az ott élő polgárok esélyegyenlőségének javítása érdekében. A járulékreform tekintetében helyeseljük az élőmunkaterhek tervezett csökkentését, azonban további vizsgálódást igényel, hogy a változtatás végül is hogyan érinti a munkáltatók, illetőleg a munkavállalók pozícióját. A munkáltatói járulékterhek csökkentése hozzájárulhat a szélesebb körű foglalkoztatáshoz, ami gazdaságpolitikai céljaink elérése, a munkanélküliség csökkentése szempontjából meghatározó jelentőségű. Minderről részletesebben frakcióm képviselőtársai szólnak majd.

Összegezve: a 2000-2002. évi költségvetési irányelvek főbb paramétereit és a hozzá kapcsolódó reformtörekvéseket pozitív üzenetnek tekintjük abból a szempontból, hogy egy viszonylag hosszabb időszakra fogalmazza meg a kormány gazdaság-, illetőleg pénzügypolitikai szándékát. Frakciónk a határozati javaslatból kiolvasható optimizmust értelemszerűen támogatja, de kötelezőnek tekinti a realitásokkal való szembesítést is. Várjuk és reméljük, hogy jobbító szándékú észrevételeinket a kormány alkotó módon kezeli. Ennek reményében jelenthetem, hogy frakciónk sem most, sem a jövőben az optimizmus ellen nem szavaz. Az előterjesztést, ha fenntartásokkal is, de támogatjuk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

(10.40)

ELNÖK: Megadom a szót Kuncze Gábornak, az SZDSZ-képviselőcsoport nevében fölszólalni kívánó képviselő úrnak.

KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt vitatkozni kezdenénk a mai napi témánkról, azért beszéljünk arról egy szót, hogy nyújtott-e be költségvetési irányelveket a kormány. Szerintem nem nyújtott be. Az az egy oldal ugyanis, ami azt a címet viseli, hogy a 2000-től 2002-ig terjedő költségvetési irányelvek, az nem költségvetési irányelvek, tisztelt államtitkár úr, hanem az egy táblázat, fölötte egy szöveggel, hogy a benyújtott irányelvek alapján az alábbi táblázatot javasolja elfogadni. Aztán átnézi az ember az összes többi anyagot, többet köztük olyan címűt, hogy irányelv, nem talál, ennek a határozati javaslatnak az indokló része pedig ennek a követelménynek nem felel meg.

Én optimistán jöttem ma a parlamentbe, mert gondoltam, hogy semmi baj, a miniszter úr expozéjából nyilván meg fogjuk ismerni a kormány költségvetési irányelveit, azt a konkrét cselekvési programot, amely alapján el fogja majd készíteni a költségvetését. A 12 perc 48 másodperces expozé, amely hivatott volt tájékoztatni az Országgyűlést a következő három év költségvetési irányelveiről, e tekintetben, őszintén szólva, sok új információt nem hordott. Talán ez az oka annak, hogy a kormány tagjai közül egyedül a pénzügyminiszter úr, illetve két államtitkár úr van jelen, a többiek nincsenek itt, bár erre Balsai frakcióvezető úr azt mondta, hogy nyilván a kormányülésen megismerték az irányelveket; azt mondja most is, hogy biztos benne. Én meg azt gondolom, hogy szegény Torgyán József, aki ugye most már hetek óta nem látogatja a kormányüléseket, mert ott semmilyen lényeges dolog nem történik, soha az életben nem fogja majd megtudni (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.), hogy mik a költségvetési irányelvek, hacsak nem arra gondolt ő is, hogy ezek nem irányelvek, tehát a cím szempontjából lényegtelennek tekinthető mindaz, ami előttünk fekszik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1999. évi költségvetést, szokták volt mondani a Fidesz politikusai, még az előző kormány készítette elő, ez még nem az igazi. Mostantól kezdve viszont már ezt nem lehet mondani, a 2000-től 2002-ig terjedő irányelveket már ez a kormány próbálta meg fölvázolni az előbb említett módon előttünk. Ez saját program. Ez azt üzeni, hogy az Orbán-kormány elismeri, végleg lekerült a napirendről a Fidesz választási ígéreteinek teljesítése. Lekerült a napirendről a 7 százalékos gazdasági növekedés ígérete - ez egyébként mindig megalapozatlan volt -; lekerült napirendről a polgárok javára végrehajtandó egyszeri nagyarányú adó- és járulékcsökkentés ígérete, ez is mindig megalapozatlan volt; nem lesz igaz a járulék jelentős csökkentése sem, a program szerint nem időszerű a továbbiakban a közalkalmazottak jelentős béremelése, a jövedelmek megkétszerezése, ahogy az egyik programban olvashattuk; a 400 százalékos béremelés az egészségügyben, ahogy Gógl miniszter úrtól hallhattuk; a pedagógusok nagyon jelentős béremelése, ahogy Pokorni miniszter úrtól hallhattuk. Elérkeztünk az igazság pillanatához, ma már ki lehet mondani, hogy az elkövetkezendő három évben a Fidesz választási ígéretei már nem teljesülnek.

Von-e ebből le saját maga számára következtetést a kormányzat - tehetjük fel a kérdést - mármint abból, hogy nem érdemes ígérgetni felelőtlenül, mert aztán szembesül az ember az ígéreteivel. Hát nem von le ilyen következtetést, tisztelt képviselőtársaim!

Ami a határozati javaslat mellékleteként benyújtott táblázatot illeti, ha megnézzük, a következőt tapasztaljuk: a pozitívnak tekinthető dolgok növekednek, nő a gazdasági növekedés, nőnek a közalkalmazotti bérek; a negatívnak tekinthető dolgok pedig hála istennek csökkennek, csökken az infláció, csökken az állami újraelosztás, csökken a jövedelem központosítása. Hát ez fantasztikus!

Most még azt a kérdést tegyük fel, hogy tett-e valamit annak érdekében a kormányzat, hogy ezek a célok elérhetőek legyenek? Hát tisztelt képviselőtársaim, a válaszunk: nem. Nem tett érte semmit! Tíz hónap elteltével megállapítható, hogy a kormány semmit nem tett annak érdekében, hogy az előző ciklusban kialakult trendek folytatódjanak, hogy a megindult fejlődés hosszú távon is fennmaradhasson. Sőt, nemhogy az érdekében nem tett semmit, hanem ráadásul ellene cselekedett, tisztelt képviselőtársaim, hiszen a tőkeellenes nyilatkozatok, a nyugdíjrendszer megkérdőjelezése mind-mind a befektetőket riasztotta el az országtól, a privatizáció leállása, leállítása lassítja a szükséges gazdasági átalakulást, az infrastrukturális beruházások lassítása - hadd emlékeztessem önöket arra, hogy 1999-ben nulla kilométer autópálya fog épülni - visszafogja az elmaradott térségek fejlesztését, a társadalombiztosítás felügyeletének kormányzati kézbe vétele, ma már látjuk, koncepció nélkül történt, semmit nem tudunk az egészségbiztosítás átalakításáról.

Egy dologra volt jó ez a lépés: hogy itt is kézből lehessen etetni az állampolgárokat. A szociálpolitikában a rászorultsági elv feladása szintén ellentétes mindazokkal a kedvező folyamatokkal, amelyek az elmúlt ciklusban elindultak. Elmondható tehát, a lázas semmittevés eredményeként elveszett az 1999. év, és a benyújtott irányelvek alapján veszni látszik a 2000. év is. Az pedig közismert, hogy a választások közeledtével a kormánypártok hajlandósága csökken a gazdaság stabilitását fenntartó és a gazdaság fejlődési pályáját elősegítő intézkedéseket illetően. Aki figyelmesen hallgatta, erről szólt az imént éppen Csúcs László felszólalása is.

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Beszéljünk néhány szót a benyújtott anyagokról. Elsősorban a makrogazdasági kereteket meghatározó anyagról érdemes szólni, ami ugyan irányelveket nem tartalmaz, de mindenképpen érdemes róla néhány szót beszélni. Ami az anyagban feltétlenül dicsérhető, hogy megalapozottságát, módszerét és fogalomrendszerét tekintve jónak mondható. Ez vonatkozik elsősorban a '90-es évek gazdasági folyamatainak az elemzésére, és a jelen bemutatására. Külön ki szeretném emelni - őszintén szólva kicsit félve teszem, mert féltem attól, nehogy az illetőt eltávolítsák a Pénzügyminisztériumból -, hogy megdicséri az 1995-ös stabilizációs programot ez az anyag (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.), és levezeti, hogy milyen előnyök származnak ebből a gazdaság részére. Aztán láttam, hogy a pénzügyminiszter úr írta alá - aggodalmaim szertefoszlottak az illető eltávolítását illetően.

Tisztelt Képviselőtársaim! Reálisan beszél ez a makrogazdasági elemzés a Magyarország nagyságából, nyitottságából, gazdasági szerkezetéből levonható következtetésekről. Az anyagban a korábbiakhoz képest kevesebb a belső ellentmondás. Ezek az ellentmondások leginkább egyébként a kijelölt célokban érhetőek tetten. A célok jelentős részével egyébként még akár egyet is érthetünk, látni kell azonban, hogy ezek így együtt nem valósíthatóak meg. Nem valósíthatóak meg, tisztelt képviselőtársaim, már csak azért sem, mert a megcélzott gazdasági pálya keresztülvihetőségét megalapozó részpolitikák, részintézkedések az anyagban elnagyoltak, vagy teljes egészében hiányoznak. Nem mond semmit az anyag például az egészségügyi vagy egészségbiztosítási reform részleteiről. Erről annyit tudunk, hogy nagy harc dúl a kormányon belül, ezért mindig egy évvel távolabbra kell halasztani - majd csak elérkezünk 2002-höz. Nem mond semmit az anyag a közigazgatás átalakításáról, különböző lózungokon keresztül, amelyeket kormánypárti szónokoktól már egyébként megszokhattunk, nem mond semmit az európai uniós csatlakozás előkészítéséről, az előkészítéssel kapcsolatos teendőkről és ezek költségeiről.

(10.50)

Nem mond semmit az önkormányzati rendszer átalakításáról - bár hozzáteszem, hogy ez nem igaz, mert amit valószínűsít, az viszont éppen ellentétes az önkormányzati rendszerben kialakult folyamatokkal; ezen a területen mintha visszalépést tervezne a kormányzat.

Összességében ennek a következményeként elmondható, hogy a költségvetés, egyébként persze számokkal alá nem támasztott, de mégis valószínűsített kiadási oldala megalapozatlan - ebből 2000-re semmi nem következik! Nem következik, már csak azért sem, tisztelt képviselőtársaim, mert az anyag az 1999. évi helyzettel, hatásokkal egyáltalán nem foglalkozik. Volt már szó itt a teremben arról, hogy nem foglalkozik a világgazdaságban kibontakozó folyamatokkal, nem foglalkozik a koszovói háború következményeivel; de a pénzügyminiszter úr arról is elfelejtett nekünk beszámolni, hogy vajon mi történt a költségvetésben az első négy hónapban. A szónokok közül többen hivatkoztak az első negyedév eredményeire, hadd hívjam fel a figyelmet azonban arra, hogy már május első harmada is eltelik lassan, következésképpen ismerteknek kell lenniük a számoknak, márpedig ha az első negyedéves tendencia folytatódott, akkor lassan már kimondható: nem lesz teljesíthető az 1999-es költségvetés. Akkor viszont ebből talán következtetéseknek kellene adódniuk 2000-re vonatkozóan - hiszen ellenkező esetben hol van megalapozva egyáltalán a 2000. év költségvetése? Mennyi a hiány április végén? Tartható-e a költségvetés? Mire alapozódik az az optimizmus, amelyet egyébként Csúcs László - velem együtt természetesen - támogat?

Tisztelt Képviselőtársaim! A kiadási oldal megalapozatlan, nem alapozza meg sem 1999 reális elemzése, sem a reform jellegű lépések előkészítése; ez aztán persze rögtön meglátszik a bevételi oldalon tervezett lépésekben. Hozzáteszem, hogy ezekről konkrétumokat persze nem tudhatunk, hiszen - erről is szólt Csúcs László felszólalása - jelentős viták vannak az adórendszer változtatását illetően a koalíción belül. A döntések nem születtek meg, egyelőre óhajok, elképzelések jelennek meg, ezekkel viszont bevételi oldalt megalapozni nem lehet.

Amit egyelőre tudni lehet a bevételi oldalról, az az, hogy ismét megdőlt egy, egyébként szakmailag soha nem igazolt állítás, nevezetesen, hogy a jelentős adócsökkentés növeli a befizetési kedvet, ezért több bevételt jelent. Egyelőre kevesebb a bevétel, túltervezett volt a költségvetés - hozzáteszem, hogy az adóhivatal működésével kapcsolatos azon várakozások sem jöttek be, hogy majd a fenyegetés hatására jelentős bevétel lesz, mindenki rohan a kasszához befizetni az elmaradt adóit. Sőt, hozzáteszem: az első negyedéves bűnügyi statisztikák alapján az adó- és társadalombiztosítási csalások száma a '98 első negyedévi körülbelül 4000-ről '99 első negyedévére 225-re csökkent. Hát, tisztelt képviselőtársaim, vagy megjavultunk, vagy valaki abbahagyta a gazdasági tevékenységet, mert APEH-elnök lett (Derültség az SZDSZ és az MSZP soraiban.), és ez ilyen jótékonyan hatott az ilyen jellegű problémákra, vagy ráadásul megszűnt a rendőrségnél a gazdasági jellegű bűncselekmények feltárása, miközben az adóhivatalnál semmit nem léptünk előre ezen a területen, aminek majd az adóbevételek kiesése lesz a következménye.

Jelentős adócsökkentés mindenesetre nincs, ezt nem is alapozták meg semmivel; ha valahol adócsökkentést tervez, azt az adót máshol beszedi: beszedi a kedvezmények megvonásával, az új adók bevezetésével, a kamatadóval, a földadóval, a biztosítási adóval, az iparűzési adó kötelezővé tételével. E tekintetben csatlakozni tudok a Csúcs László által az adókról elmondottakhoz, nagyon jó elemzésnek tartom az ő beszédét ebből a szempontból. A bevételi oldalról sincsenek tehát információk.

A kiadási oldal megalapozatlan, a bevételi oldal megalapozatlan - akkor már csak az a kérdés, hogy mi támasztja alá azt a koncepciót, amit elénk tettek, a válasz pedig az, hogy: semmi.

Tisztelt Képviselőtársaim! Javaslataink a következők: a kormányzat a költségvetés elkészítéséig a realitásoknak megfelelően vegye figyelembe az 1999-es folyamatokat, a reális alapokról reális prognózisokat készítsen, gyorsítsa fel az államháztartás egyes alrendszereinek reformját, mert kizárólag ez tudja megalapozni a gazdasági növekedést, a kiadások csökkentését és ezzel az adók és járulékok valóban érezhető csökkentését.

Azt javasoljuk, hogy a célok között jelenjenek meg mindazok a célok, amelyekre az egyrészt a gazdasági növekedésből, másrészt a reformokból keletkező többleteket fel kívánjuk használni. Ezért mondjuk ki, hogy a nyugdíjak reálértékének megtartása mellett a reálérték növelése is cél, hogy a közalkalmazotti szféra reálkeresetének a növelése is cél - hozzáteszem: mindig a gazdasági növekedés figyelembevétele mellett és a reformok által megalapozottan kell érteni ezeket a célokat. Ezért reformokkal kell alátámasztani az adók csökkentését, az újraelosztás mérséklését. A szociálpolitikában - a megalapozottabb gazdálkodás érdekében - vissza kell térni a rászorultság elvének érvényesítéséhez. Az önkormányzatok esetében a kívánatos cél az önállóság erősítése, a fejlődés elősegítése. Ezen, de a vidékfejlesztés, az infrastruktúrafejlesztés eszközrendszerén keresztül is erősíteni kell az elmaradott térségek felzárkóztatását, az esélyegyenlőség javítását. A tudás alapú társadalom eszközrendszerének fejlesztése is cél kell hogy legyen a közoktatásra, a felsőoktatásra és különösen a kutatás-fejlesztésre fordított fokozottabb támogatásokkal.

Tisztelt képviselőtársaim, hozzáteszem: megint hangsúlyoznom kell, hogy ha reálisan mértük fel a helyzetet, ha ebből reális prognózisokat készítettünk, ha ennek alapján megalapozottan vesszük figyelembe a gazdasági növekedés számait, ha jól előkészített reformokkal vissza tudtuk fogni a költségvetés kiadásait, azt, hogy az állam saját magára többet költsön a megengedettnél, ha mindez együtt igaz, akkor valóban megteremtődnek a feltételei a tartós gazdasági növekedésnek is, az adó- és járulékcsökkentésnek is, és annak is, hogy egyes területeken, amelyeket fontosnak tartunk, amelyeket kiemelni szándékozunk, amelyeket az előbb elsoroltam, valóban érezhető módon javítsuk a helyzetet a költségvetés eszközrendszerének felhasználásával is. Ennek megfelelő módosító indítványokat fognak benyújtani képviselőtársaim.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő anyagok egyébként egy ismert trükköt alkalmaznak, ami úgy szól: az az év, amelyben vagyunk, az persze a legnehezebb év, de a következők már jobban lesznek, és ahogy távolodunk az időben, úgy egyre jobb lesz majd minden. Hozzáteszem: most sem teszünk semmit - erről már beszéltem - annak érdekében, hogy ezt megalapozzuk, hogy ezt valóban végre lehessen hajtani. Annyi mondható el, hogy az 1999-es év valóban tele van veszélyekkel és valóban nehéznek ígérkezik: ez az első év, amelyben a Fidesz-kormány tett már valamit (Derültség az SZDSZ és az MSZP soraiban.), ebből adódóan aztán itt valóban vannak problémák. 2000-ben is lesznek majd, amikor akkor is elkezd cselekedni, aztán majd 2001-ben is - ma még, amikor ott még nem csinált semmit, könnyű azokról az évekről jókat állítani. (Derültség az SZDSZ és az MSZP soraiban.) Erről szólt tulajdonképpen a miniszter úr 12 perc 48 másodperces expozéja, amit úgy lehet összefoglalni: mindenkinek jobb lesz. Köszönjük szépen, alig várjuk!

Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1999-es költségvetés összeállítását követő gyors költségvetési és államháztartási hiánynövekmény pontosan mutatja, micsoda ellentmondás feszül egy reálisan tervező, előretekintő makrogazdasági vonalvezetés és a pillanatnyi érdemekre és a tűzoltásra irányuló, koncepciótlan, összefogás nélküli, dilettáns államvezetés között.

(11.00)

Az a tény, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium lényegében átgondolatlanul és a strukturális célokkal ellentétesen, nyakló nélkül felhasználta költségvetési irányelveit, hogy a Környezetvédelmi Minisztériumban lényegében koncepcionálatlanul telnek a hónapok, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium dilettantizmusa napról napra a nemzetközi közvélemény számára is bebizonyosodik, hogy az Egészségügyi Minisztériumnak a Miniszterelnöki Hivatalban elbújtatott reformfelforgatással szemben kell érvelnie, hogy az egyedül működőképesnek bizonyuló nyugdíjreformmal szemben alantas indulatok ébrednek: mind arról tanúskodik, hogy a benyújtott szöveg és a napi politika, a benyújtott szöveg és az azt megalapozó eszközrendszer kidolgozottsága ellentmondásos (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és miközben üdvözölni kell perspektíva nyitását, meg kell állapítani, hogy ennek végrehajtására az a kormány nem alkalmas, amelyik ezt benyújtotta.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Balsai Istvánnak, az MDF-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak. Tessék, képviselő úr!

DR. BALSAI ISTVÁN, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha az ember elhallgatja itt húsz percben Szekeres úr és Kuncze úr hozzászólását, akkor egyre inkább (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiból: Csúcs László! Csúcs úr!) az az érzése lesz, hogy itt egy dilettáns államvezetés a csőd felé tántorgó országot nem képes vezetni, és ennek alátámasztására az imént még a tőzsdei híreket is hallottuk - csak a probléma az, hogy az újságban más olvasható. A tőzsde naponta több száz ponttal emelkedik felfelé... (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Igaz, de egy év alatt 3000-et zuhant!) Köszönöm szépen, de meg kell nyomni a gombot, képviselő úr, és akkor szót fog kapni a megfelelő időben.

ELNÖK: Folytassa, képviselő úr, és csendet kérek a teremben!

DR. BALSAI ISTVÁN, az MDF képviselőcsoportja részéről: De hát ezeket a híreket hallgatva szerencsére a reális helyzet egészen más. Szerencsére ma már az ellenzéki képviselőkön kívül senki sem vitatja, hogy Magyarországon egy húszéves gazdasági válságot követő, a növekvő pályára nyugodtan alapozható tervezés indulhat meg. Senki nem vonja kétségbe - néhány ellenzéki képviselőn kívül -, hogy mind a rendszerváltozás, mind pedig a piacgazdaságra való áttérés megrázkódtatásain túl van Magyarország. Ez nem Járai Zsigmond úr érdeme, nem is a kormánypárti képviselőké, hanem ez a helyzet. Ezért mélyen egyet lehet érteni azzal az elképzeléssel, hogy egy viszonylag széles ívet átölelő hároméves tervet irányelvként az Országgyűlés megtárgyaljon. Ezt kellő komolysággal kell fogadni, és úgy gondolom, hogy nemcsak a kormánypárti képviselőkre vonatkozik ez az elvárás.

Egyetértünk a Magyar Demokrata Fórum nevében mindazokkal a gazdaságpolitikai alapelvekkel, amelyek egyszerre tartják fontosnak a gazdasági stabilitást, a növekedést és a kissé nehézkesen kohéziónak nevezett, tulajdonképpen a rendszerben való gondolkodás követelményeinek megvalósítását, de szeretnénk újólag és minden alkalommal hangsúlyozni - legalábbis a magunk részéről -, hogy mi szeretnénk, ha ez kiegészülne a társadalmi szolidaritás követelményével is, ami az MDF konzervatív-keresztény gondolkodásának és politizálásnak olyan fontos pillére, aminek a kormány munkájában is tükröződnie kell, és nyilván az irányelvek végrehajtása során ezt meg tudjuk majd valósítani. Változatlanul hangsúlyozzuk, hogy a Magyar Demokrata Fórum a szociális piacgazdaság megvalósítását tekinti céljának, hiszen csak ezen gazdasági célok adnak arra garanciát, hogy az egyéni szabadság, a társadalmi igazságosság és a gazdasági versenyképesség erősödjön.

Igen, valóban újszerű és a nyugati demokráciákban valóban már megszokott dolog, hogy hároméves költségvetési koncepciót tud az ország törvényhozása megvitatni. Örülünk ennek, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlésének újkori történetében először, első ízben erre most kerül sor. Természetesnek kell azt is tekintenünk - és egyetértünk mindazokkal, akik erre rámutatnak -, hogy egy olyan kis országban, amely ráadásul annyira nyitott gazdaságú és annyira függ a világgazdasági körülményektől, mint Magyarország, nyilvánvaló, hogy egy hároméves előretekintést bizonytalanságok is kísérhetnek, és csak az átlagos feltételek optimista feltételezése esetén valósulhatnak meg maradéktalanul az itt leírtak. Itt nemcsak a délszláv háborúra kell gondolni, amely egyébként nyilván véget fog érni, és ezt követően érzékelhetően konjunktúra lesz Magyarország számára is, hiszen egy háború mindig befejeződik, és utána olyan újjáépítés következik be azokon a helyszíneken, ami tapasztalataink szerint az utóbbi tíz évben Magyarországot kedvezően is tudta érinteni - Horvátországra gondolok. Nemcsak erről van szó, de természetesen attól is függ a magyar gazdasági gondolkodás, a prognózis és ennek a hitelessége, hogy elsősorban az uniós nyugat-európai országokban milyen gazdasági mozgások következnek be. Ha mi az ott tapasztalt átlagos növekedésnél jobb vagy rosszabb eredményeket érünk el, az viszont kizárólag rajtunk, a magyar kormányon, illetőleg az Országgyűlés döntésén és ennek végrehajtásán múlik.

Úgy gondoljuk, hogy reális és jó, elfogadható mérték a 4 százalék körüli érték, de szerencsés esetben az 5 százalékos gazdasági növekedés mértéke is kielégítő eredmény lesz. Ez jó perspektívát jelent az országnak, és talán kisebb megpróbáltatásokat okoz a fizetési mérleg, illetőleg a külkereskedelmi mérleg egyensúlyának megtartásában is.

A Magyar Demokrata Fórum természetesen üdvözli az infláció csökkentésére tett erőfeszítéseket, fontosnak tartja, hogy ez sikeresen, a prognózisban foglaltaknak megfelelően folytatódjék. Ez a gazdasági stabilitás alapmértéke; a gazdaság minden egyes szereplője, az állam, a vállalkozások, a lakosság minden rétege csak alacsony infláció esetén tud biztos terveket készíteni a jövőre nézve.

Ezért természetesen egyetértünk azzal is, hogy az államháztartási hiány lassú csökkentésének tendenciája érvényesüljön, és azzal is, hogy a reálkeresetek - beleértve a közszférát is - éves szinten 2 százalék körüli mértékben emelkedjenek. Nagyon fontosnak tartjuk mi is azt, hogy a reálkeresetek növekedése ne haladja meg a termelékenység növekedését, mert ez az ország versenyképességének romlását jelentené, ugyanakkor azt is világosan ki kell mondani, a közvélemény előtt is el kell mondani, hogy az Uniónak nemcsak a makroszámokban vannak előírásai, amit olyan sokszor hangoztatunk, hanem azt is elvárják tőlünk, hogy a jövedelmek legalább már a csatlakozáskor az európai uniós átlag 60 százalékát elérjék. Azt hiszem, mindenki tudja, hogy milyen messze járunk ettől.

Ami az újraelosztást, illetőleg a jövedelem-központosítás arányait és mértékét illeti, véleményünk szerint az európai országok gyakorlata eltérő, és általában elég jelentős szóródást mutat ez a kép. Úgy véljük, hogy a mai magyarországi arány nemzetközileg elfogadható, ami tehát az újraelosztás 46 százalékos, a koncentrációnak pedig 42 százalékos értékét mutatja. Ezek további csökkentése indokolt lehet, és ezzel egyet lehet érteni, de csak akkor és csak úgy, ha az állam a társadalom elvárásainak megfelelően ugyanakkor egyszerre teljesíteni tudja nemcsak az infrastrukturális célokat - út, vasút és egyéb kiadásokat, sok szó esik még erről ebben a Házban -, hanem mindazon szociális kötelezettségeket és egyéb feladatokat is, amelyek feltételei az elmúlt években, az imént felszólaló ellenzéki képviselők által kormányzott években igenis jelentősen romlottak. Az ország jelenlegi fejlődési szakaszában, a társadalom teherbíró képességét és a piacgazdasággal kapcsolatos fogadóképességét figyelembe véve, feltétlenül meggondolásokat kíván az újraelosztási aránynak ez a jelentős csökkentése.

A javaslat és annak mellékletei - sajnos ezt kell mondanom - teljesen reálisak, amikor a jelenlegi tendenciák alapján a folyó fizetési mérleg egyensúlyát illető számokat mutatja be. Véleményünk szerint a külkereskedelmi áruforgalom egyenlegénél is azok az elvárások, amelyeket a javaslat és a mellékletek tartalmaznak, elgondolkoztatóak. Kétségtelen tény, hogy 1998-ban jelentős romlás következett be ezeken a területeken, és komolyan kell venni az 1999. évi eddig ismert adatok alapján a költségvetési arányok, illetőleg számok alakulását is. Azt hiszem, hogy a kormány és a Pénzügyminisztérium ezt pontosan tudja. A számok reálisak, de nem minden szempontból megnyugtatóak. A Magyar Demokrata Fórum úgy véli, hogy a koalíciónak érdemi gazdaságpolitikai lépéseket kell tennie ahhoz, hogy ne romoljon, kedvezőbben alakuljon a fizetési és a külkereskedelmi mérleg.

Ami a javaslat adó- és járulékrendszerrel kapcsolatos hároméves céljait illeti, hogy általánosabb, arányosabb és igazságosabb legyen a közteherviselés, azt hiszem, ezt senki nem vitathatja sem ebben a Házban, sem az ország egyetlenegy választópolgára sem kell, hogy ne értsen ezzel egyet. (Sic!) Őszintén meg kell azonban a részünkről is mondani, hogy a Magyar Demokrata Fórum ezzel az elvvel egyetért, ugyanakkor az általunk ismert jövő évi adó- és járuléktervezetek nem minden szempontból tükrözik ezeket az elvárásokat, illetőleg ezeket a célokat.

 

(11.10)

 

Mind az szja, mind az áfa, mind a tervezett földadó és egyebek tekintetében nem fogjuk elfogadni, és nem tudjuk támogatni, hogy az alacsonyabb jövedelmű rétegek helyzetének további romlása előidéződjön. Úgy véljük, egy növekvő gazdaságban a kis jövedelmű, de a munkájukból élő adófizető rétegek reáljövedelmei nem csökkenhetnek.

Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az újraelosztásban és a jövedelemtermelésben a vállalkozások számára kell kedvezőbb klímát kialakítani, csak ettől remélhetjük az új munkahelyek létrejöttét, a versenyképességünk javulását. Tehát az MDF nem kifogásolja, hogy bizonyos jövedelmi átcsoportosítások történjenek a vállalkozói kör javára, ezt azonban úgy kell megoldani - és amikor majd erre sor kerül az erre vonatkozó törvények tárgyalásánál, úgy fogjuk támogatni -, hogy közben az ország minden rétege számára érzékelhető legyen a felemelkedés.

Meg kell említeni a nyugdíjkérdést is. A javaslat 4. oldalának az utolsó sora úgy fogalmaz, hogy a nyugdíjak reálértékét a költségvetésnek meg kell őriznie. Az MDF úgy véli, hogy ez a célkitűzés csak a minimum lehet, de arra kell törekedni, hogy a nyugdíjak a növekvő gazdaságban, a reálértéken felül is növekedjenek. Azzal is tisztában vagyunk, hogy 1990 óta nagyon sokat vesztettek a reálértékükből, és a '94. évi szintet csak 1999-ben fogják elérni, vagy nem teljes mértékben elérni.

Közismert a Magyar Demokrata Fórum aggodalma a magyar népesedés alakulásának sorsával kapcsolatban. Nagyon jól tudjuk, hogy ennek a lassítása, netán megállítása nem is egy kormányzati ciklus feladata. Mindenesetre nagyon örülünk annak, hogy a kormányprogram teljes mértékben beemelte az MDF családpolitikai programját a megvalósítandó célok közé, és hogy ebből nagyon sok megvalósult. Nagyon sok megvalósult már az eltelt kormányzás alatt is, és nagyon sok meg fog valósulni az irányelvek alapján.

Nagyon fontos lépésnek tartjuk a gyed bevezetését, amely százezer magyar családot fog érintetni - azért ez már, ahogy mondani szokták, nem semmi -, és az adó-jóváírási lehetőségek további bővítését a gyerekeket nevelő családok esetében is. E témától egy kicsit függetlenül fontosnak tartanánk azt, ha a kormány lépéseket tudna tenni az ismert probléma felszámolása felé, tudniillik az ismét munkát vállaló anyák foglalkoztatása nagyon sok szempontból hátrányosan valósítható csak meg. Itt valószínűleg előrelépést fog jelenteni a rugalmas és a részmunkaidős foglalkoztatás szélesebb körű elterjesztése, de úgy véljük, hogy adó- és járulékkedvezményekkel is lehetne ösztönözni az ilyen munkaerőket alkalmazó gazdasági társaságokat és általában a munkaadókat. Azt az aktív családpolitikát, ami ezekből az irányelvekből szinte átsüt, a Magyar Demokrata Fórum minden vonatkozásban a sajátjának vallja.

A népesedéspolitika másik ágát illetően, amely az egészségügyhöz, és általában - kisebb mértékben - a sporthoz, az ifjúságpolitikához tartozik, ezzel szembe kell néznünk. A kormány nyilván tisztában van azzal, hogy az ország egészségügyi állapota katasztrofális. Sajnos, csak Oroszországot és Moldáviát előzzük meg Európában a halálozás statisztikája terén. Ezen a területen 1999-ben még nem sikerült jelentősen előrelépni. Kétségtelen tény, hogy késedelmet szenved az egészségügyi reform, nem lehet még pontosan tudni, hogy hogyan oszlanak meg az egészségügy terhei az állampolgárok és az önkormányzatok között. Kétségtelen, hogy a gyógyszertámogatás évközi meghúzása nem bizonyul a legszerencsésebb lépésnek, a gyógyszerellátás terheit jobban nem nagyon lehet a lakosságra terhelni, és az is kétségtelen tény, hogy az egészségügyben dolgozók fizetése tarthatatlanul alacsony, ugyanakkor, amikor járulékcsökkentésről beszélünk.

Az MDF véleménye szerint ezen a területen már nagyon kevés idő van, nincs sok helye már a várakozásnak, ugyanakkor nyilván a rendszer átalakítását és hatékonyabbá tételét kell először megoldani, nem pedig a jelenlegi rendszer betegellátási és gazdasági csődjét eredményező kereteket kell lefaragni.

A tervezet a foglalkoztatottak számának szerény bővülésével számol. Véleményünk szerint ezen a területen a kormánykoalíciónak aktívabbnak kell lennie. Magyarországon ismertek a számok, az aktív népességből a foglalkoztatottak száma nagyon alacsony, 36-37 százalék. Ami az Unió átlagához mért számarányokat illeti, az előbb elmondottak alapján, a halálozási statisztika miatt ez - ha a kormány aktív családpolitikája és a rendszer átalakítását követő sikeres egészségügyi politikája nem tud változtatni - csak romlani fog. Szükségesnek tartanánk egy átfogó foglalkoztatási akcióprogram kidolgozását, nyilvánvalóan az irányelvek megvalósítása ezt szükségessé fogja tenni, és nemcsak három éven belül, hanem hamarabb.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum nagyon fontosnak tartja, hogy a következő esztendőkben a kis- és középvállalkozások feltételeiben jelentős javulás történjen; létrejöjjenek azok a tőkeerős intézmények, kockázati tőketársaságok, kisvállalkozási bank és így tovább, amelyek ennek a helyzetnek a javításában valóban részt tudnak venni. Természetesen a fejlesztés kormányzati forrásait is növelni kell. E tárgyban már nagyon sok kitűnő javaslat, dolgozat született, az elmúlt tíz év során se szeri, se száma ezeknek. Most már az elkövetkezőkben ennek érvényt is kell szerezni, a kormányzati koncepciókban javasolt intézkedéseket valóban végre kell hajtani.

Véleményünk szerint ugyanis ezek a kis- és középvállalkozások jelentős szerepet játszhatnak a fizetésimérleg-problémák enyhítésében. Nyilván az egyensúlyjavítás egyik fő útja a gazdaság importigényességének a csökkentése, a belső kereslet kielégítésében pedig a hazai termelés szereplőinek az erősítése. Ugyanakkor ezek a kis- és középvállalkozások nemcsak a GDP növeléséhez járulnak hozzá, hanem ténylegesen bővítik a foglalkoztatásokat, végül, ha megfelelő színvonalon termelnek, nyugodtak lehetünk afelől, hogy szélesíthetik a hazai beszállítások mértékét, amelyet oly nagyon várunk a Magyarországon megtelepült multinacionális cégek termékeibe. Ezért a kis- és középvállalkozások javítását az elkövetkezendő évek gazdaságpolitikájának kiemelt kormányzati feladataként minősíti a Magyar Demokrata Fórum.

Tiszelt Képviselőtársaim! Az elmondottak alapján gondolom, nem kétséges önök előtt, hogy az MDF támogatja a javaslat elfogadását. Egy nagyon fontos dolgot azonban hozzá kell ehhez tenni. Ez a javaslat itt nyilván elfogadásra kerül. Hogy meg is valósuljon, tisztelt képviselőtársaim, véleményünk szerint a jelenleginél lényegesen nyugodtabb belpolitikai helyzet kialakítására van szükség, és ebben közös felelőssége van nemcsak a kormánypártoknak, hanem az ellenzéknek is. Úgy gondolom, a mai vita is ennek a hiányát mutatja, márpedig az ország sikere nem a kormány ügye. Az ország sikeres három évének a célján munkálkodni valamennyiünk közös (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) felelőssége.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Rozgonyi Ernő képviselő úrnak, MIÉP. Tessék!

ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Ház!

Bevezetésül annak kívánok hangot adni, hogy mindenképpen helyes és üdvözlendő az a törekvés, amely szerint végre előtérbe kerül az államháztartás funkciók szerinti tervezése, illetőleg finanszírozása.

Meggyőződésem, ha lesz erő ennek az átalakítási folyamatnak a végigviteléhez, ha mindezt megfelelő következetességgel foglalják majd rendszerbe, áttekinthetőbb és világosabb lesz az államháztartás egésze mind a tervezés, mind a beszámolás tekintetében. Azonban meg kell jegyeznem, hogy nagy ellenkezésre kell számítani, hiszen ebben az ügyben rengeteg az ellenérdekű fél.

Ezzel párhuzamosan jónak tartom a több évre szóló államháztartási kitekintést, tervezést, és annak állandóan göngyölt újragondolását, karbantartását, tehát magát a módszert. Persze lehetne vitatkozni az időzítésen, de én inkább azon a véleményen, elven állok, hogy egyszer mindent el kell kezdeni - ezt is; akkor is, ha ma esetleg túl sok a zavaró körülmény. Sokkal nagyobb baj, hogy az ebben a tájékoztatóban, ezekben az anyagokban foglaltak tartalmi elemeivel, elvi alapjaival nem tud a Magyar Igazság és Élet Pártja azonosulni.

Az idő korlátozottsága miatt természetesen tudom, hogy a teljesség igényével nem léphetek fel. Bár szinte mondatról mondatra lenne mit vitatni, pusztán a számomra legfontosabb elvi kérdéseket fogom felvetni.

(11.20)

Frakciótársaim majd kiegészítenek. Az elképzelések egyik pillére, hasonlóan a monetáris irányelvekhez, az infláció fenntartható csökkentése. Ez aztán direkt és indirekt módon tulajdonképpen összefügg az egész anyaggal. Az infláció elleni küzdelem és az ehhez kapcsolt monetáris politika tekintetében a következőket kell megjegyeznem.

Ami az inflációt illeti, minden számszerű elemzés nélkül is megállapítható, hogy az utóbbi 10-15 év hazai inflációja és az annyit emlegetett bérkiáramlás között semmilyen összefüggés nincs. Erről csak azok beszélnek, akiknek a jövedelme a magyar átlagjövedelmeknek mintegy százötvenszerese, és ezért ennyire irritáló, sőt nyugodtan ki merem mondani, gusztustalan, amikor erről olyan nagy előszeretettel beszél, mondjuk, az MNB elnöke.

Az infláció nálunk alapvetően két tényezőre vezethető vissza. Egyrészt az árban realizálódó adók, járulékok és vámok, illetőleg a begyűrűző egyéb költségek, mint a 8 százalék garantált haszon az oly bölcsen privatizált energiaszektorban, az indokolatlanul magas kamatlábak, a külföldiek által felvert ingatlanérték és bérleti díjak, és sorolhatnám hosszú ideig. Másrészt a Magyar Nemzeti Bank által alkalmazott forintleértékelési gyakorlat, ezen belül az évek óta alkalmazott csúszóleértékelés hatása. Kétségtelen, ezen felül, de éppen a rossz megoldások alkalmazása miatt van és hat az árnövekedés irányába a köztudatba beépült inflációs várakozás is.

Van még egy tényező, amiről szintén nem szoktak beszélni. Kicserélődött a fogyasztói termékek jelentős hányada hazairól külföldi eredetűre, még akkor is, ha a külföldi terméket belföldön állították elő. Igaz ez a legalapvetőbb élelmiszerektől a szórakoztató elektronikáig majdnem mindenre. Ez ugyanakkor visszahat a magyar termelőkre, akik lassan minden vonatkozásban kiszorulnak a hazai piacról. Mindezek következtében ki kell mondani: az infláció minden évben annyi volt, amennyire beállították a mindenkori kormány tudtával, akaratával vagy passzív tudomásulvételével a globalizáció és a nemzetközi karvalytőke hazai helytartói. Tehát az infláció elleni, úgymond, küzdelem nem más, mint szemfényvesztés.

Hogy valami jót is mondjak: úgy tűnik, a jelenlegi kormány ezt az eddigi játékot nem tűri tovább, bár nem tudom, hogy ez mennyire tudatos. Természetesen a restrikció és a felelőtlen rablóprivatizáció következtében összeomlott magyar gazdaság teljesítménye zuhanórepülést mutatott, ezt tudjuk, aminek következtében átmenetileg, de elég hosszú időre valóban csökkent a termelékenység is, de ezt a bérek és jövedelmek reálérték-csökkenése is követte. Ugyanakkor az infláció és a körülötte kialakult monetáris manipuláció irtózatos károkat okozott a lakosságnak, a nemzetnek, és kizárólag idegen érdekeket szolgált.

Idéznék Meir Kohn professzor úrtól, a "Bank és pénzügyek, pénzügyi piacok" című művéből: "Ha költségoldali infláció esetén a pénz mennyiségének megfelelő bővülése nem kíséri az árak emelkedését, akkor az eladások visszaesnek, és munkásokat bocsátanak el. A fokozódó munkanélküliség miatt megáll a bérek növekedése, s a folyamat így véget is ér." Nos, nálunk nem ért véget, holott egyébként minden más bekövetkezett. Ezért említettem az infláció okaként néhány egyéb tényezőt is. Ezek közül a leggyalázatosabb a forint csúszóleértékelésének folyamata, hiszen itt a gazdaságban lezajló tényleges folyamatoktól teljesen függetlenül, előre meghirdetett időközökben és mértékben, hivatalból leértékelődik nemzeti valutánk. Az idegen tőke pusztán emiatt jelentős extraprofithoz jut, teljes egészében a mi kárunkra. A leértékelésnek ez a módja egyben fenntartotta a Magyar Nemzeti Bank által előre meghirdetett inflációs várakozásnak megfelelő inflációs nyomást.

Volt tehát mi ellen küzdeni monetáris eszközökkel! Hadd jegyezzem meg: régi általános gyakorlat ez. Teremtsél magadnak egy ellenséget, akkor van mi ellen küzdeni, harcolni, és közben senki nem veszi észre, hogy mi is az igazi ellenség, a valódi vész, és így természetesen küzdeni sem tud ellene. Ügyes!

Maga a csúszó-forintleértékelés is egyébként úgynevezett monetáris eszköz. A hazai monetáris gyakorlat hosszú ideje úgynevezett restrikciós, megszorító, korlátozó pénzpolitika. Ilyen politika tartós alkalmazása mellett elvileg és gyakorlatilag nem is lehet keresleti infláció. Erről sem szoktunk beszélni, no meg egy következményről sem: a restriktív pénzpolitika ugyanis minden esetben - és ez törvényszerű - recessziót jelent, visszaesést, hanyatlást a saját hazai gazdaság egészére nézve, és így monetáris politikánk eme remekműve biztosította egyéb, hasonlóan mesterségesen és szándékosan létrehozott tényezők mellett a hazai gazdaság mesterséges tönkretételét, annak érdekében, hogy helyet és teret csináljon a nemzetközi tőke behatolásának, és ezzel egyidejűleg ideológiát teremtsen az eszeveszett és rablóhadjárattá vált privatizációnak.

De részben ez a pénzpolitika indította el a bankkonszolidációs sorozatot is. Mert mit is ír a recesszióról szólva Meir Kohn professzor? "A gazdasági visszaesések, recesszió mindig is üzleti összeomlásokkal és a rossz hitelek elszaporodásával jártak." Persze a hátrányok csak a hazai vállalkozásokat sújtják, sújtották, hiszen a külföldi befektető mindettől független, a saját valutája, a saját bankjai révén. A külföldi befektető ennek a helyzetnek csak a számára kínálkozó előnyeit élvezi.

Mint tudjuk, Surányi úr szerint a csúszóleértékelést és a restriktív pénzpolitikát továbbra is alkalmazni kell - a kormány pedig ehhez bólogat. A makrogazdaság kereteiről szóló tájékoztató egyik részének szövege egyébként stílusában jelentősen eltér a másik két anyagtól. Ez természetesen nem lehet véletlen. Gyanítom, Surányi úr és monetáris céljai állnak emögött. Az anyagban hemzseg a felesleges és rosszul alkalmazott idegen kifejezések tömege, és az önigazolás csúcsa a "prudentia" szó kifacsart változata, mely szerint a Surányi-Bokros duó prudens, ha nem tudnák. Minden oldalon többször is prudens. Sőt, fundamentumaival és aggregát output áldozatokkal együtt is prudens, különös tekintettel az infrastrukturális projektekre és a jelentős transzferekre és a sterilizált intervenciókra és a volatilitásra - ték az unctával certa, erősen recidíva jelleggel. (Sic!) Gratulálok! Csak mindettől sajnos nem lesz igaz az, amit mondanak és amit sugallnak.

Idézet a '99. évi monetáris irányelvekből, ami egyébként lényegében megtalálható a kapott anyagokban is: "Az állami re.. resz... redisz..." Bocsánat! "Az állami redisztribúció... (Kuncze Gábor: Mondj újraelosztást! - Derültség.) további csökkentése a hiány mérséklésével párhuzamosan megnöveli a magánszektor számára elérhető forrásokat, és jótékonyan hat a gazdaság növekedési lehetőségeire". Majd: "Az árfolyamrendszer védelme érdekében az MNB rákényszerülhet az előretekintő reálkamat emelésére, a kamat csökkentése ütemének lassításával vagy átmenetileg kamatemeléssel is. Ebben az esetben a magasabb kamatszint miatti esetleges növekedési áldozatot is vállalja." Majd: "a magasabb reálkamatok ugyanis megnövelik a háztartások megtakarítási hajlandóságát és mérséklik a lakosság hitelvételét". Ez, ugye, durva ellentmondás egész rövid időn belül.

Mi is a helyzet valójában? A költségvetés hosszú évek óta a legalapvetőbb funkcióinak nem tud eleget tenni. Ezt a tényt nem kell bővebben részleteznem, hiszen a bőrén érzi mindenki. Ezért rohad le, megy tönkre az a kevés, ami még úgy-ahogy megvolt, működött. Az útviszonyok, a vasút helyzete, az oktatás, az egészségügy, az ország kulturális színvonala, városaink, falvaink lakhatósága, gondolok itt: víz, csatorna, levegőtisztaság, szemét, épületeink állapota, vízvédelmi rendszereink, hajózás, közbiztonság, élet- és vagyonvédelem, hadsereg, ingatlan- és földnyilvántartás - és napestig sorolhatnánk. Szégyenfolt a Vár állapota, az Országháznak is esélye van arra, hogy ledől egy tornya.

Az ország állapota, kérem, katasztrofális! Ezt a költségvetést, ezt az állami újraelosztást egész egyszerűen nem lehet, nem szabad mérsékelni. Éppen ellenkezőleg: a költségvetés szerepét lényegesen növelni kellene, hogy megállapítsuk egyre mélyebbre való általános lezüllésünket, és elindíthassunk egy talpraállási folyamatot. Persze nem az adósság növelése útján, hanem annak felszámolása, kiküszöbölése, semlegesítése, valamint a nemzeti jövedelmet és vagyont ezerféle módon megcsapoló lehetőségek megszüntetése révén - meg egy alapvetően más pénzpolitika segítségével.

(11.30)

Ez utóbbihoz azonban célra, a cél megvalósításához elhatározásra, megfelelő pénzügyi vezetésre és partneri jegybankra van szükség. Miután pedig, mint azt már előzőleg említettük, nálunk nem keresleti nyomás okozta az inflációt, így ennek semmi köze nincs a költségvetési újraelosztás jelenlegi mértékéhez, vagyis a csökkentési igény okai is egészen máshol keresendők. Hiszen ma az eladósított állam, pusztán a kamatterhek miatt, az egyébként meglévő tényleges lehetőségeinek csak alig kétharmadát tudja az újraelosztási folyamatba bevonni. És akkor még törlesztési kötelezettségek is vannak, meg a restriktív pénzpolitika következtében és a hanyag ellenőrzés miatt konszolidációs kiadások! Akkor miről van itt szó? Ez a kormány is önként, dalolva veszi tudomásul, hogy eszközök hiányában már lassan nem is kormány?

Aztán mit mond még ez a monetáris irányelv, amivel a kormány azonosult ezekben az anyagokban is? Elhúzza a mézesmadzagot: ha csökken az állami újraelosztás, akkor növekszik a magánszektor által elérhető források mennyisége - azaz hitelhez juthat a magyar gazdaság. De szép is volna, ha ez igaz volna - csakhogy erről szó sincs! Az utolsóként idézett részből ugyanis mérföldhosszan kilóg a lóláb, és azonnal megérthető a valóság.

Minden szakmai halandzsa ellenére - vagy amellett - mire is készül az MNB? A reálkamat esetleges emelésére, úgymond, az árfolyamrendszer védelme érdekében. Annak az árfolyamrendszernek a védelme érdekében, amelyet Surányi úr ront le éjjel-nappal évek óta a kreált inflációval, a csúszóleértékeléssel, a kamatpolitikával, a hazai saját gazdaság restriktrív finanszírozásával, az állami veszteségforrások növelésével és számtalan apró, látszólag hasznos vagy annak ideologizált intézkedéssel. Ez igen! Vakulj, magyar! Mellesleg pedig, mint ahogyan az MNB monetáris politikai irányelvei fogalmaznak, a magasabb reálkamatok mérséklik a vállalatok, vállalkozók és a lakosság hitelfelvételét. Persze megint csak a magyarokról van szó, rólunk! Hogy lesz így magyar gazdaság? Az esélyegyenlőség? Az pedig még viccként sem említhető meg!

Aztán elhangzik mindig: vigyázzunk, nehogy túlfűtsük a magyar gazdaságot! Miről beszélnek itt, kérem? Nevetséges! Hogyan érvényesül közben a magyar kis- és középvállalatok helyzetbe hozása, a magyar termelő és szolgáltató szervezetek kiépülése? Hogyan lehet ilyen felfogás mellett foglalkoztatottságot növelni? Sehogy! Kérem, a Fidesz programjában még az volt - idézem szó szerint -: "Ma már nem igaz az a tétel, hogy Magyarországon az állami újraelosztás mértéke túlságosan magas, sőt bizonyos tekintetben csak fokozott állami szerepvállalás ad esélyt az európai modell megvalósítására." Milyen igaz ez, kérem! Hát mi történt akkor?! Az a válasz netán, amit a prudens tájékoztató így foglal össze: "E folyamatok kapcsán a gazdaságpolitikának azzal kell számolni, hogy autonómiája jelentősen csökken, mert a továbbiakban csak olyan célok és megközelítések jelölhetők ki, amelyek egyrészt a globalizációs törvényszerűségeket figyelembe veszik, másrészt teljesítik az EU-tagság elnyerésével járó elvárásokat"? Ugye tetszik tudni, miről van itt szó? Ugye értik? Nem is kell kommentárt fűznöm hozzá.

De azért hadd mondjam: ezt az országot és ennek népét 45 éven keresztül a szocializmus építése ürügyén rombolták le és tették tönkre, utána pedig kifosztották: adósságcsapda, privatizáció, bankkonszolidáció. Lelkileg, szellemileg a sárba taposták, elvették az önbizalmát - még a történelmét is! Hát csicskásnak, pincérnek akarunk mi az Európai Unióba menni? Milyen állapotokat viszünk mi ebbe az Európai Unióba? Hatvan évvel ezelőtt ez a Magyarország az európai népek rangsorában ezerszer különb helyen volt, mint ma!

Aztán a bűvös szavak közé tartozik a "stabilitás" kifejezés is - hiszen ki ne értene egyet a stabilitás fontosságával? Emlékezzenek vissza rá: Horn Gyula is ezzel dicsekedett, hogy megteremtettük az ország pénzügyi stabilitását. Ez így, mondjuk, természetesen nem volt igaz, de a szöveg alkalmas arra, hogy sok monetáris beavatkozást látszólag igazolni lehessen. Csakhogy a már idézett Meir Kohn professzor szerint: "A pénzügyi rendszer stabilitását a stabil és alacsony kamatlábak mozdítják elő." Akkor pedig éveken keresztül miről beszéltünk? És most, most miről beszélünk?

A Magyar Nemzeti Bank, mint azt már bemutattam, titokban kamatemelést készít elő, s a kormány ezzel egyetért. Akkor mit stabilizálunk? Zavart és eklektikus pénzpolitika ez - de nem véletlenül! Ezekkel az önmagukkal is ellentmondásban álló, zavaros, szakmai tolvajnyelven írott, prudens anyagokkal Surányi úr gyakorlatilag felhatalmazza önmagát, hogy azt csináljon, amit csak akar! Igazán úgy gondolja a kormány, hogy ezek mozdítják elő a magyar érdekeket? Nem lennének ennél fontosabb dolgaink? Nem kellene a privatizációt felülvizsgálni és korrigálni, amíg még lehet? Nem az adósságállományt kellene egyszer alaposan átvilágítani, és persze végre nyilvánossá tenni, különös tekintettel az MNB 1750 milliárdos, költségvetésre testált csomagjára? Nem kellene egyszer legalább elszámolni? Miért félnek a nyilvánosságtól?

Nem az ország és a lakosság állapotával kellene inkább foglalkozni, miközben persze arra sem ártana rámutatni, miért olyan, amilyen? Nem kellene levonni azt a konzekvenciát, hogy ezt így, ahogy eddig csináltuk, nem lehet tovább folytatni? Bizonyára nem a válasz, legalábbis az anyagokból ez derül ki.

Akkor folytatom én! Helyes gazdaságpolitikai lépés volt például az élelmiszeripar privatizációja? Jó ennek az országnak az, hogy sorra bezárnak cukorgyáraink, növényolaj-ipari üzemeink, konzervgyáraink, húsipari feldolgozó üzemeink, hogy ezzel ezrével döntik nyomorba a dolgozókat és a mezőgazdasági vállalkozókat? Ezzel is növelve a munkanélküliek számát, akikről egyébként botrányosan hamis statisztikákat közlünk? Vagy továbbra is a szakértelem csúcsának tekintik az energiaipari privatizációkat, beleértve a garantált 8 százalékos hasznot is? Tudják önök, hogy mi mindent lehet költségként elszámolni akkor is, ha fel se merül?

Siránkozunk azon, hogy mennyi pénz áramlik kifelé az országból, és nem akarjuk észrevenni: hát ezt építettük bele a rendszereinkbe! Arról a pénzről pedig már nem is beszélve, amelyik egészen más, örökre rejtve maradó módokon kerül ki az országból! Nemcsak az anyag, elvtársak, a pénz is megmarad, csak gazdát cserél! Nem lenne jó ennek utánanézni?

Aztán megint a GDP: tessék már egyszer kimutatni a valódi nemzeti bruttó terméket, hadd lássuk, mit ér minden, ami magyar! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Az önök GDP-je a 10-15 évvel ezelőttit érte el: hol tart a valódi nemzeti bruttó össztermék? Lejárt az időm (Derültség.), pedig mint mondtam, minden mondattal vitatkozni lehetne (Kuncze Gábor: Önvallomás!), de nem tudom tovább folytatni - az elnök úr csönget.

Tisztelt polgári Kormány! Szíveskedjenek azért ezeken a felvetéseken elgondolkodni! (Az elnök ismét csenget.) Félő, hogy amennyiben nem változik a kormány véleménye és szemlélete, a MIÉP frakciója nem tudja támogatni a törekvéseiket. (Kuncze Gábor: Csak nem? Ne idegesíts! Koalíciós válság! - Taps a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalások következnek. Először megadom a szót Mádi László képviselő úrnak, Fidesz, kétperces felszólalásra.

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. (Csige József: Ugye, megijedtetek?) Tisztelt Ház! Nem vagyunk megijedve, mielőtt bárki ebbe a hitbe ringatná magát.

Sajnos némi csalódással kellett tapasztalnom, hogy felszólalásomnak a konstruktív, építő javaslatokat indítványozó része nem igazán hallgattatott meg. Különösen a Szocialista Párt részéről negatív hangulatkeltés valósult meg, amely azt gondolom, komoly politikai (Dr. Kóródi Mária: Jaj, ne csináld!) és gazdasági veszélyeket is rejt magában. Ugyanis az a paradox helyzet alakult ki ma már, hogy külföldön sokkal jobbnak ítélik meg a magyar gazdaság teljesítményét és lehetőségeit is, mint hazánkban egyes befolyásos körök.

 

(11.40)

Nagyon jól tudjuk, hogy a gazdaságban - ha csak a Nobel-díjasok táborát nézzük - a várakozások szerepe rendkívüli mértékben felértékelődik. Tehát az a negatív válságkampány, amit egyesek próbálnak folytatni, nem igazán segíti a magyar gazdaság jövőjét. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell szembenézni a tényekkel és nincs szükség esetleg korrekcióra, minden tökéletesen zajlik, mert ez nincsen így. Ezt senki nem állította.

Ugyanakkor az, hogy a külföldi befektetők elbizonytalanodtak, hogy a kormány nincs tisztában dolgokkal, hogy önkényes lépéseket tesz, hogy szétzilál, egy ilyen kép felvázolása, nagyon bízom benne, nem igazán végiggondolt módon történt. Azt biztosra veszem, hogy nem szolgálja az ország érdekeit, miközben mindannyiunknak - kormánypártoknak és az ellenzéknek is - az ország érdekeit kellene szem előtt tartanunk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Turi-Kovács Béla, független kisgazdapárti képviselő.

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Azt gondolom, hogy a háromévi tervezés, a három évre történő előretekintés óhatatlanul azzal jár, hogy a felszólalások, a nézetek jórészt már inkább csak elvi jellegűek, mintsem hogy valahol a realitásokba próbálnának visszamenni.

Az én nézetem szerint egyetlenegy olyan felszólalás volt - a Független Kisgazdapárt részéről elhangzott Csúcs László felszólalása -, amely a realitásokat igyekezett a Ház előtt megfogalmazni. A kormány töretlen optimizmust, az MSZP és az SZDSZ töretlen pesszimizmust próbált sugallni az ország számára.

A töretlen pesszimizmus tekintetében, meg kell vallanom, van is jelentős alapja: négy év alatt az ország, az ország közvéleménye ebből alapos leckét kapott, és gondolom, hogy ezt még nem teljesen felejtette el. Mégis azt gondolom, hogy az a fajta, optimizmuson alapuló realizmus, amelyet Csúcs László felszólalása a Ház előtt reprezentált, nem teljesen alaptalan. Valóban vannak ebben a gazdaságban még olyasfajta tartalékok, amelyek messze nincsenek kihasználva.

Engedtessék meg annyi elfogultság, hogy ismét a környezetvédelemre utalhassak. (Dr. Kis Zoltán: Hol a Pepó?) A Gazdasági Minisztérium kidolgozott egy olyan összefoglaló programot, amely nézetem szerint alkalmas lehet arra, hogy jelentősen kimozdítsa a gazdaságot akkor is, abból a helyzetből is, amely esetleg a későbbiek során a stagnálás felé mutatna. A környezetvédelem tartalékai nagyon jelentősek, és itt, az ipari beruházások vagy a feldolgozóipar tekintetében jelentős külföldi forrásokra lehet számítani. Azt gondolom, hogy ezeket igénybe kell venni, ezekkel számolni kell.

És van még egy olyan szempont, amelyet a Kisgazdapárt mindenképpen számításba vesz. Az igen jelentős forráshiány mellett - amely rendszeresen mutatkozik - jelentősen, változatlanul és párhuzamosan jelen van az a fajta, azt hiszem, lassan-lassan már évtizedre visszatekintő pazarlás is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amelyet meg lehet fogni, és meg kell fogni. Azt gondolom, hogy ha a kormány ebbe az irányba mozdul el, akkor az optimizmus sem megalapozatlan. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra Braun Márton fideszes képviselő úr következik.

DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kuncze frakcióvezető úr a dilettáns kormány által benyújtott, nem tényekre alapozott és az említett dilettantizmus miatt meg nem valósítható költségvetési nem irányelvekről beszél.

Nézzük meg, hogy mit tesz ilyen időpontban egy szakértő kormány! Ha emlékezetem nem csal, az országnak ezeréves történetében eddig egyetlen önmagát szakértőnek minősítő kormánya volt, az a kormány, amely '94 és '98 között kormányozta az országot, és amelyben Kunczesz frakcióvezető úr is szakértett. (Kuncze Gábor: Kunczesz? Mi ez, többes szám? - Derültség az SZDSZ padsoraiban.)

Nos, a szakértő kormány 1995 tavaszáig azon kívül, hogy nem csinált semmit - és ez a kisebbik baj lett volna -, egyenesen pánikot keltett. Pánikot keltett az ország állapotát, gazdasági helyzetét illetően. Ne fesd a falra az ördögöt, mert megjelenik - mondja a közmondás. Különösen igaz ez akkor, ha a festőpemzlit a pénzügyminiszter kezeli. Az ördög - mint tudjuk - megjelent. Az infláció felpörgött, a költségvetési hiány megnőtt, mindez tápot adhatott azoknak az erőknek, amelyek a privatizáció felgyorsításában voltak érdekeltek.

Az elszabadult negatív gazdasági folyamatokat azonban kezelni kellett. Ezt a szakértő kormány szakértőcserével oldotta meg. (Kuncze Gábor: Le van neki gépelve! Megőrülök!) Az új szakértőnek az árfolyam-politika mellett egyetlen válasza volt a negatív tendenciák megállítására: a költségvetési kiadások - ezen belül a szociális kiadások - drasztikus lefaragása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bennem erős tanulási vágy él. Megmondom őszintén, én még szakértőktől is hajlandó vagyok tanulni. '94-95 tanulsága számomra az, hogy a közgazdasági várakozások tana működik. A negatív várakozásoknak is megvan a maguk hatása - ezt tapasztaltuk -, a pozitív várakozásoknak is meg kell hogy legyen a maguk pozitív hatása. Ezért támogatom a gazdasági kormányzat optimizmusát, és támogatom a pénzügyminiszter úr optimizmust sugárzó előterjesztését.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm. Megkérem a képviselőket, hogy rádiótelefonokat kapcsolják ki! Ilyen feszült hangulatban árt az egészségnek - ezt tapasztaljuk. (Derültség.) Megadjuk a szót Nagy Sándor képviselő úrnak, MSZP, két percben.

DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Eddig a beterjesztett irányelvek negatív, ellentmondásos vonásairól beszélt az ellenzék.

Én szeretnék fordítani ezen a helyzeten, és szeretném megdicsérni az irányelveket, hiszen az első írásos bizonyítéka annak, hogy a kormány egy évvel ezelőtti ígéretei nem teljesülnek, ezért nem kevés bátorság és elszántság kellett hozzá, hogy ezt írásban is dokumentálják. (Kuncze Gábor - dr. Kis Zoltán: Így van! - Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.) Valóban elszállt annak az összes illúziónak a lehetősége, amely 7 százalékos növekedéshez, több száz százalékos béremeléshez (Csurka István: 3,60-as kenyérhez... - Dr. Kis Zoltán: Dollárban!), ellentmondásosan megvalósuló járulék- és adócsökkenéshez és minden más egyéb ilyen tényezőhöz kapcsolódott. Ezért őszintén megmondom, én ezt a bátorságot és a helyzettel történő szembenézést a magam részéről nagyra értékelem.

Úgy gondolom ugyanakkor, hogy a polgári koalíció által a koalíciós polgároknak készített költségvetés ettől még persze számos problémát vet fel. Magam is úgy gondolom, hogy Csúcs László hozzászólása figyelmet érdemel kiegyensúlyozott, mértéktartó hangvételével, és Balsai képviselőtársamé is, bár más szempontból. Ő ugyanis először földicsérte az irányelveket, majd azokról a legkényesebb ügyekről beszélt, amelyekről mi is: a nyugdíjról, a kisembereket, alacsony jövedelműeket érintő adórendszerről, amelyekről, ha jól figyeltem, azt mondta, hogy az MDF ezt így nem tudná elfogadni. Akkor tulajdonképpen mit támogat az MDF, vagy mit támogatnak a koalíciós pártok, ha éppen azokon a pontokon látnak problémát, amely pontokon az ellenzék is problémát lát?

Azt gondolom, jó lenne egymás érveire odafigyelni, és nem elbeszélni egymás mellett, mert egyébként attól, hogy valaki lelkesen támogatja a leírt számokat - lehet, hogy meglepetés amit mondok -, még önmagában nem fognak megvalósulni. Köszönöm a figyelmet. (Dr. Kis Zoltán: Jogos! - Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Takács Imre képviselő úr, MSZP, kért szót kétperces felszólalásra.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Azt hiszem, ha mindenki jól magába néz, érzi, hogy a növekedési számok azok, amelyek bizonytalanok, és ez Csúcs képviselőtársam gondolataiból is kicsengett. Ezért bennünket bántani ilyen meg olyan véleménnyel nem nagyon illő.

A másik az, hogy a tervezett növekedés azért is bizonytalan, mert a kormány be akarja vezetni a kamatadót. A kamatadó bevezetése a megtakarításokat valószínűleg csökkenti. Ha a megtakarítások csökkennek, akkor a beruházás is csökken, és a növekedés is csökken.

A másik nagyon lényeges összefüggés az, hogy ha a megtakarítások csökkennek, akkor ez inflációt gerjesztő hatású is lehet, és ha visszamutatok Kornai János gondolatára - aki még 1989-ben azt mondta, hogy csak akkor állítható meg az infláció, ha egyensúlyba kerül a költségvetés -, a költségvetés egyensúlya is megkérdőjeleződik azért, és nemcsak idén, hanem a következő években is. Ha emiatt az infláció tervezett - amit nagyon szeretnénk mi is, az MSZP is és a magyar nemzet is - csökkenése nem következik be, akkor az hatékonyságromboló és sok egyéb negatív következménnyel járó.

Nem arról van tehát szó, hogy mi nem akarjuk ezt a növekedést, csak a növekedés mögött meghúzódó közgazdasági összefüggések bizonytalanok, és ez az anyagból egyáltalán nem derül ki. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Szekeres Imre képviselő úr, MSZP.

DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselő Urak! Mádi képviselőtársam az ellenzék szemére hányta, hogy nem elég konstruktív, különösen a Szocialista Pártnak mondta ezt.

 

(11.50)

 

Nézzük a tényeket! Önök ideterjesztették a költségvetési irányelveket, amelyek nem költségvetési irányelvek, mert nem költségvetés, nem irány, és nem elv! Viszont van mögötte egy nagyon kitapintható és világos elképzelés és tendencia, ami úgy szól, hogy ne vegyünk tudomást a valóságról, ne nézzünk szembe a tényekkel, éljünk tovább egy álomvilágban.

Az önök kormánya valahogy úgy viselkedik, mint amiről egyszer Henry Kissinger beszélt - szó szerint idézem -: "A jövő héten nem lehet válság, teljesen be vagyok táblázva." (Derültség.) Ettől persze lehet válság, ettől persze lehetnek gondok és problémák, és akkor azokkal szembe kell nézni, bármit mond az ellenzék, merthogy bizony a kormányzaté a felelősség, a kormánypártoké a többség, ők fogják megszavazni a költségvetési irányelveket. Már csak egyben bízhatunk: hogy nem ennek alapján fogják előkészíteni a jövő évi költségvetést. Antall József néhány évvel ezelőtt azt mondta az akkori ellenzéknek: tetszettek volna megnyerni a választást! Én azt mondom önöknek: tetszettek volna legalább megvitatható irányelveket ide terjeszteni!

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólásra Kuncze Gábor frakcióvezető úr következik, SZDSZ. Tessék!

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor "Braunsz" képviselőtársam (Derültség.) az imént felolvasta a tegnap legépelt hozzászólását, reagálását az én mai hozzászólásomra, akkor bírálta az előző négy év gazdaságpolitikáját. Egyrészt szeretném a figyelmébe ajánlani a kormány által benyújtott anyagokat, amelyek elemzik az elmúlt négy év gazdasági kényszereit, folyamatait, hatásait, reális képet mutatva azokról.

Mádi képviselőtársam hivatkozott arra, hogy nem érti, miről beszélünk, amikor milyen jó a külföldi megítélése a magyar gazdaságnak. Tényleg jó! Vannak már ugyan repedések ebben a megítélésben, de még mindig jó. Erről persze két dolog jut eszembe. Egyrészt az, hogy '98 előtt, amikor ilyen hivatkozások szintén elhangzottak a parlamentben, miket hallottunk arról a Fidesz szónokaitól, hogy minket, kérem, nem a külföld megítélése érdekel, hanem a magyar polgárok megítélése. Ez egy helyes szemlélet egyébként, képviselőtársam, nem kellene átdobni a váltót mostanra. Maradjunk talán annál, hogy a megítélésünk azért jó, mert megindult a '95-ös stabilizáció után a fenntartható gazdasági növekedés. A vita pedig arról folyik, hogy fennmarad-e ez a következő évekre. Ebben a vitában visszautasítani a jogos bírálatokat, kritikákat, egyáltalán megkérdőjelezni, hogy az ellenzék ilyeneket megfogalmazhat-e, az egyszerűen nem lehetséges!

A töretlen optimizmus egy jó dolog, ezzel kapcsolatban Csúcs László realizmusa még jobb dolog - hogy ne magamra hivatkozzak, ha egyszer az ellenzék bírálata nem fogadható el. Sokkal helyesebb reális talajról kiindulva, reális fejlődési pályát felvázolva valódi cselekvési tervet készíteni ahelyett, hogy álmokat kergetünk, és teljesíthetetlen várakozásokat fogalmazunk meg, amelyeknek aztán majd nem lesz képes a kormány megfelelni, mint ahogy eddig sem volt.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Burány Sándor képviselő úr következik, MSZP. Tessék!

BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Több kormánypárti felszólaló is az ellenzék szemére hányta, hogy túlságosan pesszimisták vagyunk. Mádi képviselőtársunk elmondta, hogy a külföldi befektetői vélemények szerint itt minden jó, ők mindennel meg vannak elégedve, ezzel szemben mi egy rossz képet festünk az országról.

Nos, a szomorú valóság az, tisztelt képviselőtársaim, hogy nem lehet olvasni olyan külföldi vagy belföldi szakértői jelentést, amely azt mondaná, hogy az ez évi folyamatok abba az irányba haladnak, amelyet a költségvetés tartalmazott. Az ez évi folyamatokra vonatkozó összes szakértői jelentés azt mondja, hogy a költségvetési hiány tervezett mértéke kormányzati beavatkozás nélkül idén már tarthatatlan lesz. Ezek a tények! Amikor az ellenzék ezekre hivatkozik, akkor nem pesszimista, hanem realista.

Braun Márton képviselőtársunk megírt hozzászólásában volt egy figyelemre méltó mondat. Ez úgy hangzott, hogy ő szakértőktől is hajlandó tanulni. Nos, egy szakértőt mindenképpen figyelmébe ajánlhatok az eddigieken túl, az APEH elnökhelyettesét, aki igazán nem vádolható ellenzéki beállítottsággal, aki az elmúlt napokban kijelentette, hogy az áfabevételek eltúlzottak voltak a költségvetésben. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Keller László képviselő úr következik, a közvetlen szomszédja. Tessék!

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Braun képviselő úr hozzászólására már Kuncze képviselőtársam reagált, de azt hiszem, nem elég csak felhívni a figyelmet, hogy az anyag mit ír az elmúlt négyéves kormányzásról, mert gyanítom, hogy a képviselő úr nem olvassa el. Félek attól, hogy még a miniszterelnök úr sem olvassa el, s hátha elmegy megint a Vigadóba, és akkor valótlanságot fog mondani a '94-98-as időszakról.

Ezért, mivel Braun képviselő úr felolvasta a tegnap megírt kétpercesét, most felolvasom azt, amit a pénzügyminiszter úr terjesztett a Ház elé. Tisztelt képviselőtársaim, talán okulásul szolgál majd ez a néhány mondat. Azt mondja a "Tájékoztató a gazdasági fejlődés makrogazdasági kereteiről 1999-2002 között" című anyag, hogy az 1995-ös kiigazítás rövid távon a kereslet közvetlen korlátozásán és az infláció gyors növelésén alapul. A módosítás azonban nemcsak a rövid távú stabilitást, de a versenyképesség erősítését is megcélozta. Így nemcsak a belföldi felhasználás restrikciója ment végbe, hanem közben egy erőteljes és állandósuló jövedelemátcsoportosítás is történt a vállalkozói kör javára, amivel tartósan javultak az alkalmazkodás, a kínálati reakciókészség jövedelmi és tőkefeltételei.

Tisztelt Képviselőtársam! Akkor, amikor a múltról beszél, legalább a saját kormányának megállapításait vegye figyelembe!

Ami pedig Mádi képviselő úr hozzászólását illeti, tisztelt képviselőtársam, bármennyire is konstruktívnak tartja a saját beszédét, elfelejtett szólni a napi valóságról, elfelejtett ön is, a miniszter úr is beszámolni arról, hogy jelenleg milyen a költségvetés pozíciója. Azt gondolom, akkor lenne elvárható az, amire ön kérte az ellenzéki pártokat, ha egy ilyen beszámolót legalább most itt, ebben a Házban megtett volna a pénzügyminiszter úr.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Göndör István képviselő úr következik, MSZP.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy én is hadd kezdjem Mádi képviselő úr hozzászólásával. A képviselő úr rögtön azzal kezdte - és azért kezdem ezzel, mert a kormánynak és a kormánypárti frakciónak ez a magatartása, kedves képviselő úr -, meg akarta mondani onnan, föntről, hogy miről beszéljünk, miről ne beszéljünk. Amikor az ellenzék felhívja a figyelmet a veszélyekre, azzal nem hisztériát kelt. Amikor most, a kétpercesben azt mondja, hogy legyünk még inkább konstruktívak, és az ország érdekeiről beszéljünk, a bizalmatlanságot a gazdaság szereplői között nem az ellenzék véleménye, hanem az önök intézkedései, az önök által hozott rendeletek keltik. És ha beszélnek, ha kapcsolatban lennének a vállalkozásokkal, akkor kiderülne, hogy miért fogalmaznak ők ma már úgy, hogy ez a kormány rendre úgy vesz el, mintha adna. Ma ugyanez történik!

Megyek tovább - kérni fogok még kétperceseket, mert minden nem fér bele -: amikor arról beszél, hogy egy kisebb állam - az előbbi gondolatmenetemhez hozzáillik -, tessék végiggondolni, belebeszélnek a labdarúgás, a gazdasági kamarák, a civil szervezetek ügyeibe, tehát szépen csendben, halkan kísérletet tesz arra, hogy mindent maga alá gyűrjön ez az ön által egyébként visszahúzódó és zsugorodó állam.

A befejező gondolatomat Turi-Kovács Béla hozzászólása kapcsán: valóban reális volt a Csúcs képviselő úr által elmondott hozzászólás, nagyon sajnálom, hogy ön azt az egy mondatot nem hallotta meg, amikor arról beszélt, hogy a kamatterheink lényegesen csökkennek, és ez nagyobb mozgásteret ad. Ezek a kamatterhek feltehetően azért csökkennek, mert az adósságállományunktól menet közben igyekeztünk megszabadulni. Majd folytatnám ott, ahol Braun képviselő úr abbahagyta.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Rozgonyi Ernő képviselő úrnak, MIÉP.

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbb elhangzott a tartalékok kérdése, hogy az anyagban van tartalék. Aztán elhangzott az is, hogy vajon a külföld megítélése milyen, mármint a külföldiek megítélése és ítélete Magyarországról. Ehhez szeretném hozzáfűzni a következőket: az anyag tartalékként kezeli, hogy tovább kell liberalizálni. Na de hát, tisztelt hölgyeim és uraim, mit? A föld következik? (Dr. Kis Zoltán: Az már elkelt!) Ja, ezért kell megutáltatni a magyar paraszttal, ugye? (Dr. Kis Zoltán: Az is megtörtént!) - a mezőgazdaságot és az állattenyészést.

Aztán ilyen tartaléknak lehetne tekinteni - de erről nem ír az anyag - a barterkereskedelmet. Kérem, tudom, hogy ez egy retrográd nézet, nem is tartom olyan fontos ügynek, de azt nem értem, hogy miért kell erőnek erejével megakadályozni azt, hogy a felesleges készleteinket a barterkereskedelem útján értékesítjük. Azért nem értem ezt, mert a nálunknál ezerszerte gazdagabb Svájcnak, mondjuk, ez megéri, sőt mi több, még olyan központi szervezete is van, amely a barterügyleteket bonyolítja.

(12.00)

Nekünk ez nem kell! Ezek szerint mi gazdagabbnak érezzük magunkat, mint Svájc!

A harmadik tétel a külföldi megítélés. Kérem, tisztelt hölgyeim és uraim, ha mi mindig csak arra figyelünk oda, hogy a globalizáció urainak, a monetaristáknak, az európai uniós kibiceknek feleljünk meg (Közbeszólások az MSZP soraiból: Jaj!), és semmit nem törődünk azzal, hogy közben velünk, velünk, magyarokkal mi lesz, akkor nagyon nagy baj van, akkor ez a kormány nem magyar kormány. Ezt tessék tudomásul venni! (Zaj. - Közbeszólások: Hú! Akkor mi? Francia? Kínai? - Elmondtad az összes...)

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra Mádi László képviselő úr következik, Fidesz.

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Több megjegyzés hangzott el, amivel kapcsolatosan szeretnék néhány észrevételt tenni. Nagy Sándor talán nem olvasta el elég figyelmesen a beterjesztett irányelveket, és a társadalombiztosítási járulékok csökkentését - mint ahogy említettem is a beszédemben - 39 százalékról 25 százalékra kívánja négy év alatt a kormány csökkenteni. Ez, azt gondolom, jól összeillik a kormányprogrammal (Dr. Nagy Sándor bólogat.), és ezt neki igazán tudnia kellene mint gazdasági ügyekben jártas embernek, ennek a szerepét, fontosságát és a gazdasági szereplők tekintetében eljátszott vagy meglévő fontosságát.

A másik, ami a 7 százalékos növekedést illeti: 2002-ben a felső megállapítás 6,5 százalékot fogalmaz meg, ez nincs olyan nagyon messze a 7-től, bárhogy is nézzük, a tízes számrendszerben. Ugyanakkor, ha mi nem vennénk azt figyelembe, hogy az elmúlt egy évben a külgazdasági folyamatok nem úgy alakultak, ahogy alakultak, akkor meg azzal vádolnának meg bennünket; tehát ha vemhes, akkor azért, ha nem vemhes, akkor azért.

Kuncze Gábor képviselőtársam legalább megtisztelhetné annyival Braun Mártont, hogy a nevét rendesen, úgy ahogy ő használja, úgy mondja. (Kuncze Gábor: Ez kölcsönös! - Dr. Kis Zoltán Kuncze Gáborra mutatva: Ő meg Kunczesz volt!) De azt gondolom, hogy ez a normális vitához hozzátartozik. Itt tényleg vitatkozunk, és ez örömteli ugyanakkor, mert a kollektív bölcsesség esetleg használhat. Hangzanak el tényleg olyan észrevételek, amelyeket meg kell fontolni. Én például a Takács Imre képviselőtársam által elmondottakat igenis megfontolandónak tartom, a kamatadóval kapcsolatos észrevételeit az inflációra gyakorolt hatását illetően igenis mindenképpen megfontolandók, és magam is fontosnak tartom.

Szekeres Imre - vitatkozunk és szembenézünk a tényekkel. Azért nézett szembe a kormány akkor is, amikor azt tapasztalta, hogy az inflációcsökkenés nagyobb ütemű, ezért az áfabevételek - amelyek az inflációval és az árszínvonallal összefüggésben vannak - nem jönnek be olyan mértékben. Ezért lépett és intézkedett a kormány. Egyik oldalról megint csak azt bíráljuk, ha intézkedik, a másik oldalon meg hiányoljuk, hogy miért nem intézkedik. Valahol mértékletességet kellene tartani.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Gidai Erzsébet képviselő asszony, MIÉP, következik kétperces felszólalásra.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselőtársaim! Azért egyet itt tudomásul kell venni az elhangzott bírálatok mellett, hogy itt egy végtelen képmutatás is zajlik. Ha átgondoljuk azt, ami az MSZP-SZDSZ volt koalíciós hozzászólásokból kicseng, hogy vajon mi történt '94 és '98 között. (Dr. Kis Zoltán közbeszól.), jó lenne, ha már egy reális értékelést és önértékelést is elmondanának, hiszen '94 és '98 között a magyar gazdaságnak egy rendkívül gyors ütemű leépülése következett be. (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: No!?) És tessék átnézni az adatokat, ami azt jelentette - ha a privatizációt tekintetem -, hogy ekkor zajlott a privatizáció döntő hányada, hiszen '93-94-ben még 40 százalékos volt a privatizáltsági fok, '98 végére a 90 százalékot érte el. Ekkor zajlott a tisztességtelen privatizációk sorozata, hiszen átjátszották külföldiek kezébe korrupciós láncon keresztül a magyar vagyont (Kuncze Gábor közbeszól.), ennek bizonyos felülvizsgálata most zajlik. Ezt nagyon egyszerű ilyen lazán, Kuncze úr, elintézni, hiszen önök is benne voltak ebben a folyamatban.

Tessék megnézni a Mátravidéki Erőmű privatizációs felülvizsgálatát, ami sugárzik a korrupciótól. A most készült jelentés ezt nagyon egyértelműen kifejezi, és itt nemcsak áttekinteni kell, hanem egy komoly állami számvevőszéki felülvizsgálatot kell elvégezni, és ezt követően természetesen végre kell hajtani azokat a következő lépéseket, ha kell, büntetőjogilag is... - amelyet ekkor követtek el. El kell olvasni az Állami Számvevőszék '94-98 között készített jelentéseit, egy krimináltörténeti folyamatot ír le; ha csak például a társadalombiztosítás, az OEP vagy a Nyugdíj-biztosítási Alapból eltüntetett milliárdokra gondolok, ahol ügyészségi feljelentés is történt minden következmény nélkül. De folytathatnánk a sort, amit majd hozzászólásomban még ki fogok egészíteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ezeken is el kell gondolkodni tisztelt képviselőtársaim! (Taps a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Lentner Csaba képviselő úr, MIÉP, következik kétperces felszólalásra. (Kuncze Gábor: Helyreállt a koalíciós béke!)

DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva ezt a vitát, ami alapvetően azért a koalíciós pártok, illetve az MSZP-SZDSZ között feszül (Derültség.) néhány órája, az a benyomásom keletkezik óhatatlanul, hogy van egy bizonyítási kényszer a Fidesz-koalíció részéről. Azonban ez a bizonyítási kényszer bizonyítási többletbe nem megy át, tehát a kormány a beterjesztett javaslatát a megfogalmazódó ellenérvekkel szemben nem tudja bizonyítani.

Mi ennek az oka? (Közbeszólás az MSZP soraiból: Mert rosszak az érvek.) Az én véleményem szerint az, hogy ez a jelenlegi koalíciós kormány abból a hibás álláspontból indul ki, hogy 1995-ben gazdasági stabilizáció volt. Igen, átmeneti oldalról volt egy gazdasági stabilizáció, aminek volt egy évre, másfél évre egy kisugárzó hatása, de azt követően nem volt. (Dr. Kóródi Mária közbeszól.) Azért nem volt, mert az a külső államadósság - amelyet úgy csökkentettek, hogy az energiaszektort értékesítették, a befolyó árbevételből pedig külső államadósságot csökkentettek - időközben lehet, hogy lecsökkent, de a belső államadósság pedig drasztikusan megemelkedett, és ennek a belső államadósságnak jelentős kamatterhei vannak.

Azok a növekedési százalékok, ami már messzemenően nem 7 százalék, hanem csak 5-5,5 százalék '99-re, 2000-re, 2001-re... Tisztelt képviselőtársaim, nem gondolják komolyan, hogy akkor, amikor a költségvetés hiánya növekszik, amikor a fizetési mérleg hiánya 1 milliárdról... - tavalyelőtt 1 milliárd volt, aztán fölment 2,3-ra, a prognózis már 2,8 milliárddal számol dollárban, hogy ilyen növekvő pénzügyi instabilitás mellett 5,5 százalékos gazdasági növekedést önök el tudnak érni?! Ez egy - tegnap használtam ezt a kifejezést a tb-költségvetés vonatkozásában - narancsízű álom, hát valójában ez is az!

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Turi-Kovács Béla képviselő úr, Független Kisgazdapárt, következik.

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Szeretném megnyugtatni Göndör István képviselőtársamat, hogy Csúcs László előadásából a lehetőséghez képest egyetlen mondatot sem veszítettem el. Figyeltem, sőt annyira figyeltem, hogy amit elmondott, azt a magaménak is vallom.

Amikor optimizmusról és pesszimizmusról beszéltem, ez nézetem szerint nem lényegtelen kérdés. Arról van szó, hogy mi a múltra történő visszatekintést nem tartottuk túlságosan fontosnak akkor, amikor három évre előre próbálunk tervezni, de megkerülhetetlenül bizonyos kérdéseket mégiscsak szóba kell hozni. Ha lehet valamilyen tanulságot levonni az önök kormányzásának a kezdetéből, az az volt, hogy ilyen vagy olyan okból, de olyan pesszimizmust voltak képesek az ország számára sugallni, amit nem tudtak levetkőzni egészen addig, amíg a kormányzásuk időtartama tartott. Nem hiszem, hogy ezt a példát bárkinek is követnie kellene, még a legkevésbé talán a mi kormányunknak. (Taps a Fidesz soraiban.)

Ha tehát itt arról van szó, hogy mi megpróbálunk az ország számára egy optimizmust sugallni, és ugyanakkor a kormányon belül egy másik oldal, a Független Kisgazdapárt a realizmust próbálja emellé állítani, akkor azt gondolom, hogy helyes úton járunk. Ez az, amit mi következetesen szeretnénk végigvinni. Nem gondolom, hogy az lenne a kormányzás helyes módszere, hogy van egy belső ellenzék és van a kormány - így működtek négy éven keresztül. És nem gondolom azt sem, hogy az lenne a helyes álláspont, ha lenne három darab párt, amely egyfolytában hurráoptimizmussal helyeselné, ami éppen elhangzik. (Dr. Kis Zoltán: Ez megvan! - Derültség az MSZP soraiban.) Mi a realitások talaján kívántunk és kívánunk maradni, és ezt a realitást kívánjuk ötvözni azzal az optimizmussal, amit most a kormánynak ez az előterjesztése, azt hiszem, méltán sugall.

És még egy dolgot tessék megengedni, talán még az időmbe belefér. (Kuncze Gábor: Már nem!) Kérem szépen, nagyon világosan elhangzott Csúcs László előadásából, hogy van realitása annak, amit a kormány (Dr. Kis Zoltán: Géza, csöngessél! Ilyenkor szoktál csöngetni!) megpróbált elénk vetíteni. A többit majd a következő kétpercesben, én is ezt mondanám. (Közbeszólás: Éljen! - Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra Tállai András képviselő úr, Fidesz, következik.

TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A vitához annyiban szeretnék hozzájárulni, hogy itt elhangzanak kijelentések a '99. évi költségvetés teljesítésére vonatkozóan, s ezek a kijelentések alapozzák meg a 2000-2002-es költségvetési irányelvek kritikáját.

(12.10)

Én két tényszerű dologra szeretném felhívni a figyelmet. Amikor az ellenzék megírt beszédekről beszél, szónokol, én azt gondolom, az önök részéről is baj van, hogy mikor írják a beszédeket és milyen információk alapján.

Szeretnék visszatérni a '99. évi költségvetéshez. Önök rendszerint említik az elmaradt áfabevételeket. Szeretném önöket tájékoztatni, való igaz, hogy az első negyedévi adatok alapján kedvezőtlen helyzet alakult ki. Azonban ha önök ismerik az első négy hónap adatait - amihez egyébként nem nehéz hozzájutni, mert ugyanabból az újságból kiolvasható, amelyet Szekeres Imre említett -, ott a következő van: április utolsó két napjában 14 milliárd forint áfabevétel folyt be, összesen 296 milliárd az első négy hónapi áfabevétel, ami a tervezettek 30,1 százalékát jelenti. Való igaz - és lehet mérlegelni, hogy ez súlyos probléma vagy nem súlyos probléma -, 3,2 százalékkal még mindig elmarad az áfabevétel a költségvetési tervhez viszonyítva. Ez egy 10 milliárd forint körüli összeg.

Azt gondolom, ez az összeg nem ad alapot arra, hogy az ellenzék ilyen hevesen bírálja a költségvetésnek ezt az irányszámát, és azt gondolom, hogy mikor visszahivatkozik információkra, akkor legyen naprakészebb és tényszerűbb.

A másik tényszerű megállapításomat egy következő hozzászólásomban szeretném elmondani. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Nagy Sándor képviselő úr következik, MSZP.

DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Összesen két megjegyzést szeretnék tenni. Nem szeretném, ha Mádi László képviselőtársam tévedésben maradna. Az én problémám ugyanis nem az, hogy ezt az anyagot nem olvastam el, az én problémám abból táplálkozik, hogy más dokumentumokat is elolvastam. Ha azokat nem olvastam volna el, nem lenne az a benyomásom, sőt meggyőződésem, hogy ahhoz képest, amit a Fidesz-kormány ígért, egészen más feltételekről, számokról, mértékekről esik szó; akkor nem lenne az embernek az a meggyőződése, hogy becsapták a társadalom néhány csoportját és jelentős rétegeit.

A másik megjegyzésem az elnök úrnak szólna, hogy érdemes lenne talán figyelni; ha egy-egy hozzászólás gazdaságtörténeti vagy politikatörténeti szeminárium felé halad, esetleg a "Kék fény" élő adásába fordul át, nem biztos, hogy az 2000. év költségvetési irányelveinek keretei közé tartozik. (Varga Mihály: 3,60-as kenyér!)

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Képviselő Úr! Nagyon okos megjegyzésére reagálva (Dr. Nagy Sándor: Nagyon köszönöm!), én őszintén abban bíztam, hogy mivel körülbelül 20-an jelentkeztek még, egyenként 15 perces hozzászólásra, de mivel közülük kétperces hozzászólásra is többen jelentkeztek, bíztam abban, hogy apránként elmondják a 15 percet a két percekben... (Derültség.) Ebben tévedtem természetesen. Ezért megfogadom a tanácsát, és önmérsékletre kérném a tisztelt képviselő urakat, hogy különösen azok, akik még jelentkeznek a 15 perces rendes felszólalásra, a maguk és a többiek érdekében esetleg önmérsékletet gyakoroljanak.

De most még három kétperces felszólalásra jelentkező van, ahogy önnek megadtam a szót, természetesen nekik is meg kell adni. Képviselőtársának, Göndör István úrnak adom meg a szót.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ebben a kétpercesben egyrészt Gidai Erzsébet képviselő asszony, másrészt Rozgonyi képviselő úr hozzászólásával szeretnék foglalkozni. Én nagyon nagyra tartom, és tudom, hogy a képviselő asszony nagyon sok anyagot és nagyon sok statisztikát átnéz, de amikor privatizációról beszél, nagyon szeretném megkérni, hogy a '90 és a '94 közöttit is vegye nagyító alá, talán megtalálja benne azokat a számokat, hogy 1200 milliárd forintnyi vagyon tűnt el '90 és '94 között, miközben alig több mint 300 milliárdos volt bevétel. És a '94 és '98 közöttiben egészen más arányok vannak a vagyoneladásról és a befolyt jövedelmekről. (Révész Máriusz: Megint nem mond igazat!) Én azt hiszem, ez hozzátartozik ehhez.

Itt hadd térjek át arra, amit Turi-Kovács Béla mondott - a pesszimizmus, az optimizmus vagy a realitások talaján állunk-e. Mi is hívei vagyunk ennek a dolognak, de hadd idézzem fel önnek: sem ön, sem Csúcs László nem ült itt abban a parlamentben, amikor a Kisgazdapárt szinte egyhangúlag szavazta meg, hogy a privatizációs bevételeket az adósság csökkentésére fordítsuk. Tehát ez bölcsességre és előrelátásra vall.

De én hadd mondjam azt, amikor mi ezt az optimizmust egy kicsit vitatjuk, számomra ez azt vetíti előre, amikor a családfő azt mondja, hogy a jövő havi bevételünk 120 egység lesz, a család pénzügyminisztere eszerint táblázza a kiadásokat, és közben a realitás, a valóság, mondjuk, 100 forint; és mi van ezzel a 20-szal? És ha végiggondolják, hogy az eddigi vitában is hányszor hangzott el - és ezt akarom egy újabb kétpercesben elmondani -, hogy a tartalékot már hányszor használták fel, azt, ami valójában nincs is, na ez az, amit mi vitatunk! Ez nem pesszimizmus! Ez a kritikai érzékünk!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Kóródi Mária képviselő asszony következik, SZDSZ. Tessék!

DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Magam is ahhoz a vitához szeretnék csak röviden hozzászólni, ami a pesszimizmus, optimizmus, realizmus témakörében kirobbant.

Azt gondolom, nekünk most valójában meg kellene határoznunk a következő évek gazdaságpolitikáját, és természetesen számba kellene vennünk a következő évek gazdaságpolitikájához tartozó realitásokat is. Az az anyag azonban, amely előttünk fekszik, egyszerűen nem veszi számba azokat a realitásokat, amelyek körülvesznek bennünket, vagy amely realitásokban feladatunk adódik. Nem veszi számításba ez az anyag, nem foglalkozik azzal a kérdéssel, és a pénzügyminiszter úr előterjesztése sem foglalkozott azzal a kérdéssel a következő három év gazdaságpolitikáját meghatározó irányelvek kibontásánál, hogy az a válság, ami körbevesz minket, a koszovói válság, a háború, milyen gazdaságpolitikai kihatásokkal lehet Magyarország gazdaságára.

Mondhatjuk azt, hogy ez most olyan ügy, amivel még nehéz számot vetni, de ez az anyag nem foglalkozik olyan nagyon fontos kérdésekkel, mint az Európai Unióhoz való csatlakozásunk kérdésköre. Én nem tudom: a Pénzügyminisztériumban nem ismert például az, hogy majdan a strukturális alapokhoz való hozzájutáshoz biztosítani kell az önerőt? Ahhoz viszont át kell alakítani a finanszírozást. Hogy ez hogyan, milyen módon, minek a rovására vagy minek az előnyére fog megtörténni, ez ebből az anyagból egyáltalán nem derül ki.

Én azt hiszem, ilyenkor nagyon jól lehet azzal érvelni, hogy ezzel szemben viszont legyünk optimisták. Én azt gondolom, hogy az optimizmusra valóban okot adhat néhány dolog, én például nagyon nagy érdeklődéssel hallgattam Csúcs Lászlónak azt a felvetését, miszerint ahhoz, hogy dinamikusabban fejlődjünk, törjünk be az olyan dinamikusan fejlődő piacokra, mint például Kína. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Én úgy látom, hogy a Fidesz az úgynevezett diktatúraellenes akciócsoporttal ezt a betörést meg kívánja indítani.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Szekeres Imre képviselő úr következik, MSZP. (Dr. Szekeres Imre: Köszönöm, az elnök úrra hallgatok!) Igen, akkor Gidai Erzsébet képviselő asszony következik, MIÉP.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Csak nagyon röviden szeretnék Göndör István felszólalására reagálni a privatizációval kapcsolatban. Nemcsak '90-től vizsgálom, hanem a nyolcvanas évek közepétől, tehát a spontán privatizációs időszaktól kezdve hozhatjuk egészen napjainkig, sőt, a várható kilátásokat is. Ha így tekintem, akkor valójában több mint 4000 milliárd forintos veszteség van, ha valorizált értéken veszem a vagyont, ami 8000 milliárd fölöttire tehető.

Vagyis ha ebből a szempontból nézem, beleértve a nagyon rossz és nemzetellenes energiaszektor-privatizációt is, amit föláldoztak az adósság oltárán, akkor bizony '94 és '98 között jelentős hányad tűnt el ebből az összegből, tehát ezt nem lehet átmosni, nem lehet a szerecsent mosdatni; mert ténylegesen a nagy privatizációs folyamat olyan formában, hogy külföldieknek juttattak át közműveket, az energiaszektor jelentős intézményeit, illetve szervezeteit, ez nagyon súlyosan rombolta '94 és '98 között az életminőséget, és a gazdaság leépülését okozta.

Tehát minden tényezőt együttesen kell vizsgálni, és akkor lehet csak reális képet kapni. Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Karl Imre képviselő úr következik, MSZP, kétperces felszólalásra.

DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem az időt akarom húzni, de úgy gondolom, van néhány olyan megjegyzésem, ami ezt az itt kialakult vitát szerintem valamilyen irányba befolyásolni tudja.

Az első a pesszimizmus, optimizmus kérdésre vonatkozik. Én úgy gondolom, hogy ez a megközelítés hibás megközelítés, és nem hiszem, hogy e szerint a terminológia szerint kellene továbbhaladnunk ebben a kérdésben; ugyanis a pesszimizmus ebben az esetben nem jól használható kifejezés, hiszen arról van szó, hogy mi azokat a kitételeket, vágyakat, elképzeléseket kifogásoljuk, amelyeknek nyilvánvalóan nincsenek meg a reális alapjai. Tehát én azt gondolom, hogy ehelyett azt lehetne mondani, hogy van egy ígérgető és van egy realista szemlélete ennek az egész ügynek, és ebben, azt hiszem, a realista szemléletet a mi megközelítésünk jeleníti meg.

(12.20)

Egyébként meg kell hogy mondjam, hogy ezt az egész problémát nagyon egyszerűen fel lehetett volna oldani azzal, ha a pénzügyminiszter úr kihasználja itt a lehetőséget, és amit Tállai képviselő úr az újságból felidézett, azt nem az újságból, hanem a Pénzügyminisztérium jelentéséből, és a jelenlegi helyzetet ismerve mondja el, ismertetve mondja el. Kérdezem én, hogy hol vannak azok a jelentések, amik a rég lejárt első háromnegyed évről kellett volna már szóljanak, de ha ezek nincsenek is meg, ez lett volna a kiváló alkalom, hogy erről beszéljünk.

Én azt hiszem, ha ez így lett volna, akkor ez a múlt dolog, amit itt a MIÉP-es képviselők is felemlegettek, másképp jelenne meg, hiszen ebben az értelemben nem a múltról van szó, hanem arról a gazdasági alapról, amiről ez a gazdaság elindult, és jelen pillanatban is egy fejlődési ütemen tart. El kell hogy mondjam, megítélésem szerint a korábbi hatások részben e fél-másfél év idő alatt csengenek le, tehát egy részük, mondjuk, a tavalyi gazdasági növekedés megítélésem szerint ennek köszönhető.

Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm képviselő úr. Lentner Csaba képviselő úr jelentkezett kétperces fölszólalásra.

DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Karl Imre képviselőtársamnak a gondolataihoz szeretnék hozzáfűzni. Markánsan megfogalmazta képviselőtársunk azt, hogy a gazdasági alapokkal kellene foglalkozni, illetve hogy abból milyen jövőperspektívák bontakozhatnak ki. A kormányprogramnak, hároméves kormányprogramnak, költségvetési koncepciónak is ez volna tulajdonképpen a feladata. De mi pont azt látjuk, ott van a probléma, hogy a gazdasági alapok, amelyekről egy fenntartható gazdasági növekedést lehetne indítani, ezek a gazdasági alapok és az őket körülvevő pénzügyi egyensúly, makrogazdasági pénzügyi egyensúly eléggé ingatag.

A másik fölvetés pedig, ennél a privatizációnál kétségtelenül kell idézni, mert mi, nehogy félreértés essék a tisztelt Házban, nemcsak a '94-'98. közötti privatizációt kritizáljuk, hanem a '90. és '94. közöttit, sőt az azelőttit is. Hiszen ennek ékes bizonyítéka lehet, aki követi a sajtóhíradásokat: a kecskeméti konzervgyár közelmúltban bekövetkezett bezárása kapcsán is a MIÉP-frakció emelte föl elsőnek a szavát, '92-'93. fordulóján privatizálták a kecskeméti konzervgyárat. Nem az az elsődleges probléma - az is probléma -, hogy 2000-2500 ember munkanélkülivé válik, hanem az is probléma, hogy ott a térségben közel 10 ezer mezőgazdasági termelőnek a munkájára, a termékére nem lesz szükség. Tehát az a privatizáció is rossz volt, ami még az Antall-kormány idején történt.

Tehát úgy en bloc, ha valaki követi ezt a vitát, és elfogulatlanul követi, láthatja azt, hogy a mi részünkről nem személyekre szólóan, kormányoknak irányozzuk ezeket a fölvetéseinket, hanem tulajdonképpen egy átgondolatlan stratégiai rendszert kritizálunk. Maga az a privatizációs folyamat, ami a '80-as évek végén indult, és '98-ig tulajdonképpen tartott, az nem volt kellőképpen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) átgondolva a mi részünkről, és ilyen alapokról nehéz új költségvetési koncepciókat megfogalmazni.

Köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most további képviselői felszólalásokra kerül sor 15 perces időkeretben, a napirend által javasolt időkeretben. Először Pósán László képviselő úr, Fidesz, következik; majd őt követi Burány Sándor.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Ház! A nyugati országok többségében, amelyekhez Magyarország is csatlakozni kíván, a piacgazdaság működését és hatékonyságát nagyfokú biztonság alapozza meg. Mindez a kiszámíthatóságon, tervezhetőségen, a döntések következményeit hosszabb távon figyelembe vevő, azokat előre prognosztizáló gondolkodáson alapul. Ezekben az országokban nemcsak egy-, hanem többéves időtartamot is átfogó költségvetési és gazdasági tervezés érvényesül. A költségvetési politika szerves része a makrogazdasági politikának. Éppen ezért üdvözlendő, hogy a kormány - programjának, valamint a Fidesz-Magyar Polgári Párt programjának szellemében -, Magyarország kiegyensúlyozott fejlődését és jövőjét szem előtt tartva, három évre szóló költségvetési irányelveket fogalmazott meg, és terjesztett a tisztelt Ház elé.

Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk kétségkívül óriási esélyt ad hazánknak. A közösségi források igénybevétele azonban csak akkor lehetséges, ha ehhez megfelelő hazai források is párosulnak, és Magyarország képes lesz eleget tenni az uniós felzárkózás szerteágazó, mellesleg igen költséges követelményeinek.

Az európai piacba történő integrálódással és részben a közösségi pénzforrásokból az elkövetkező években lehetőségünk nyílik egy gyorsított modernizáció megvalósítására. Ehhez azonban már időben világosan ki kell jelölni a prioritásokat, a hosszabb távú költségvetési irányelvek szintjén is azt az utat, amelyen haladni akarunk. Világos jövőkép hiányában az előző kormány, ahogyan oly sok minden mást, ezt is elmulasztotta megtenni.

A tisztelt Ház elé terjesztett országgyűlési határozati javaslatban szereplő prioritások közül minden szempontból a külügyekkel és védelempolitikai kérdésekkel összefüggő irányelvek jelentik azt a nagy keretet, amely az ország stabilitásának elsődleges garanciája.

Külön említésre méltónak érzem, hogy a határozati javaslat részletes indoklásának 2/e pontjában nevesítetten szerepel, hogy az ország NATO-csatlakozása következtében a vállalt védelemnövekedési kötelezettségünket teljesíteni kell, s a védelemnövekedési előirányzatok egyfajta prioritást élveznek.

A Pénzügyminisztérium által készített tájékoztatóból, melyben hét európai uniós ország vonatkozásában a kormányzati szektor legfontosabb adatai a GDP százalékában szerepelnek, világosan kitűnik, hogy Magyarországon az egészségügy mellett a védelem marad el legjobban az Európai Unió átlagától. A magyar haderő személyi állományának, felkészültségének, műszaki-technikai eszközeinek a NATO színvonalához emelése mellett, a védelmi kiadások növekvő, évekre előre történő tervezését térségünk feszült nemzetközi helyzete még inkább indokolja. A délszláv s különösen a koszovói viszonyok minden jel szerint még hosszú ideig komoly bizonytalansági tényezőt fognak jelenteni határaink mellett. A védelmi szférában megjelenő tartós reálérték-növekedés reményeink szerint nagyobb biztonságot fog eredményezni olyan természeti csapások ellen is, mint az ország közlekedését nem is oly régen megbénító rendkívüli havazás, vagy a soha nem tapasztalt mértékű árvíz és belvíz. Nem utolsósorban persze bízunk abban is, hogy ezáltal újra presztízse és rangja lesz a katonai pályának.

Ha az elkövetkező két-három évben előttünk álló feladatok sokaságát vesszük számba, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk során növekvő kiadási tételekkel kell számolnunk. Azt gondolom, itt és most elég, ha csak a nyelveket tudó, képzett diplomaták, tisztviselők, jogászok, közgazdászok szükséges nagy számára utalok. A humán erőforrások megteremtése mindenképpen hosszabb távú tervezést tesz szükségessé. Ugyanakkor számolnunk kell azzal a kihívással is, amit a versenyszféra, illetve a nemzetközi vállalatok által kínált fizetések jelentenek ezen előbbi szférára vonatkozóan. De említhetném azt a tényt is, hogy határőrizeti, határvédelmi rendszerünket az Európai Unió elvárásaihoz kell igazítani. Ez szintén évekre előre szóló tervezést és ütemezést igényel, hiszen itt sem két forintról van szó.

Kül- és belpolitikai szempontból egyaránt az ország versenyképességének, stabilitásának erősítése a legfontosabb feladat. Ezért biztatónak és perspektivikusnak tűnnek a GDP és a reálbérek növekedésére, az infláció csökkenésére, valamint az állami jövedelemcentralizáció trendjének további mérséklődésére vonatkozó pénzügyminisztériumi előrejelzések, tervezési irányelvek. Az országgyűlési határozat tervezetét ezért elfogadásra javaslom a tisztelt Ház számára.

Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Burány Sándor MSZP-s képviselő úr következik; őt követi Horváth János, Fidesz.

BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ma elkezdhettük a vitát arról a dokumentumról, amelyet a kormány költségvetési irányelvek címén benyújtott. Ez a dokumentum tartalmazza tehát a Fidesz vezette kormány első hároméves tervét. Ami ebben a dokumentumban jó, az az, hogy három évre próbál előre tekinteni. Igaz, hogy ez az előretekintés viszont nem új; bár néhány kormánypárti képviselő ennek történelmi voltát hangsúlyozta, azért szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az elmúlt évek költségvetésében ez a gyakorlat már rendre megfigyelhető volt. Az elmúlt évek költségvetéseiben, költségvetési törvényeiben a következő három évre vonatkozó kormányzati prognózisok rendre szerepeltek az államháztartási törvény előírásai szerint. Tehát ami jó elem benne, az nem új.

(12.30)

Új viszont benne, hogy a dokumentum elkészítése ezúttal egy rossz tervezéssel párosult.

Ha az ez évi költségvetés teljesülését nézzük, megállapíthatjuk, hogy három tervezési hibát követett el a kormány: az első az, hogy nem számolt az orosz válság hatásával, valamint azzal, hogy Nyugat-Európában mérséklődött a konjunktúra; a második, hogy nem számolt az infláció gyorsabb csökkenésével; a harmadik pedig az, hogy túltervezte a bevételeket, elsősorban a fogyasztáshoz kapcsolódóakat, nevezetesen az áfát, a fogyasztási adót és a jövedéki adókat. Az a tartalékzárolás, amelyet a folyamatok korrigálására a kormány megtett, a három tervezési hibából nagyjából egyet korrigál, az infláció számításánál elkövetett hibát, a másik kettőt viszont nem. Ma már minden szakértő és minden elemzés megegyezik abban - és erről hétről hétre lehet olvasni az újságokban -, hogy az ez évi költségvetési törvény előírásait, előirányzatait már csak egy pótköltségvetés benyújtásával lehet elérni, egy ilyen korrekció nélkül a hiány akár 100 milliárd forinttal is meghaladhatja a tervezett mértéket.

Most úgy tűnik, hogy legalábbis egy tekintetben, a növekedés következő három évre vonatkozó kilátásai tekintetében a kormány másodszor is el kívánja követni a számolási hibát. Nincs olyan gazdaságkutató cég, amely ezeket a növekedési kilátásokat ugyanolyan optimistán látná, ahogyan ezt a kormány teszi. Márpedig, ha a kormány az egymást követő években sorozatosan tervezési hibát követ el, akkor annak eleinte csak egy kisebb korrekció lesz a következménye, de ha ez a hiba sorozatosan megismétlődik, akkor egy újabb stabilizációs csomagot is elő lehet lassan terjeszteni. (Révész Máriusz: Lásd az előző kormányt!)

Ez a költségvetési irányelv - természetesen sok minden más mellett - tartalmazza az adókra, járulékokra, jövedelmekre vonatkozó elképzelést is.

Külön szeretnék kitérni a gyermekkedvezményre, hiszen ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy amit tavaly elmondtunk, az valósággá vált. A gyermekkedvezmény bevezetésével és a családi pótlék nem emelésével a kormány egy új problémát hozott be a családtámogatási rendszerbe, nevezetesen azt a problémát, hogy az alacsony keresetűek nem tudják igénybe venni a gyermekkedvezményeket. Statisztikai tény, hogy Magyarországon az emberek közül mintegy 1 millióan keresnek nagyjából a minimálbér környéki összeget, ami nagyon alacsony jövedelmet jelent. Az ilyen családokban a most megnövelni szándékozott gyermekkedvezményt képtelenség maradéktalanul igénybe venni. Családok százezreiben fordul elő az a helyzet, hogy a szülők jövedelmi viszonyai, alacsony jövedelme miatt a gyermekkedvezmény nem érvényesíthető maradéktalanul. Változatlanul úgy látom: sokkal tisztességesebb eljárás lett volna ezzel az összeggel megnövelni a családi pótlékot, mert így, ebben az esetben a családtámogatás valóban minden családhoz eljutna, nem pedig csak a magas jövedelműekhez.

Ha hozzáteszem ehhez, hogy milyen személyi jövedelemadó-variánsokat tervez a kormány, akkor elmondható: a kép korántsem rózsás. A beterjesztett, pontosabban a sajtóban publikált adóelképzelések zöme az ez évi kedvezőtlen folyamatokat erősíti tovább. Tavalyról idénre a személyi jövedelemadó oly módon változott - mint az ismert -, hogy az alacsony keresetűek terhei nőttek, a magas keresetűek terhei pedig csökkentek, holott az lett volna az igazságos, ha ez pont fordítva vagy legalábbis egyforma módon történik. A nyilvánosságot látott adó- és járuléktervek zöme ezt a negatív tendenciát kívánja folytatni, aminek viszont egyértelműen a társadalom kettészakadása lesz a következménye. Ezt felelősséggel nem vállalhatjuk fel.

Az MSZP ezért elhatározta, hogy ha a kormány adótervei azokon a nyilvánosságra hozott számításokon és elképzeléseken alapulnak, amelyeket eddig módunkban állt megismerni, akkor - ahogy azt tavaly is tettük - ismét be kívánunk nyújtani egy alternatívát. Annál is inkább, mert úgy látjuk: ami adóreform címén zajlik, az különböző rendszerek összezavarása. Véleményem szerint nem éri meg 0,5-1 százalékos adókedvezmény, adócsökkentés kedvéért újra összezavarni a már viszonylag kristálytiszta szja-kulcsokat és törtszámokat alkalmazni, sokkal egyszerűbb módon is elő lehetne állítani azt az adóvariációt, amely változatlanul hagyná a kulcsokat, de mondjuk, emelné az ahhoz tartozó sávhatárokat, mondjuk, növelné az adójóváírást, és ez a szándékok szerint valóban minden jövedelmi csoportban, igazságos módon csökkenthetné az adóterheket.

Ismétlem tehát: a mai vitában az a jó, hogy csupán az irányelvekről beszélünk, és még nem a költségvetési törvényről. Ezért azt várjuk a kormánytól, hogy az elrontott irányelvek után egy korrekt költségvetést készítsen el. Nem várom el, hogy ez a költségvetés minden idők legjobb költségvetése legyen - ha a kormány pontosan számol, már az is előrelépés lesz.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Horváth János képviselő úrnak, Fidesz; őt követi majd Tardos Márton képviselő úr.

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság költségvetési irányelveiről szóló, előttünk lévő anyag érdekes, szakszerűen előkészített, amiről persze sok mindenkinek sokféle véleménye lehet. Azt hiszem, közelebb jutunk ahhoz a megállapításhoz, hogy egy igen érdekes, szakszerűen előkészített okmányról van szó, ha képesek és hajlandóak vagyunk a kaptafánál maradni, nevezetesen: ha a költségvetés irányelveiről beszélünk. Értem én azt, mindnyájan értjük, hogy ebben a Házban, az Országgyűlésben, amely a politika háza is, igen nagy a kísértés, hogy bármiről legyen is szó, politikai szempontok, indulatok kerüljenek bele a vitába - ez történt ma is. Azt szeretném, ha visszatérnénk az alapokhoz, nevezetesen a gazdaságpolitikai elemekhez, amelyek előttünk vannak.

Az, hogy a felszólalók hajlamosak arra, hogy kritizálják az anyagot, nagyon természetes, üdvös, megtapsolandó; azért vagyunk itt, azért az még a címe is, hogy az irányelvek megvitatása. Nem törvényt alkotunk ma, hanem irányelveket, szempontokat szemlélünk, azért is, hogy majd amikor a törvényalkotásra kerül a sor, jobban fel legyünk készülve.

Ebben a keretben hangzottak el olyan megjegyzések - és itt a pénzügyminiszter úr kijelentését húznám alá -, hogy igen, az infláció csökkentése egy rendkívül nehéz feladat, ez majdnem az alapja, az egyik alapköve minden másnak. Azután elhangzott az, hogy az állami kiadások csökkentése mennyire lényeges, és itt az újraelosztás dolgát is elő kell venni. Nem lesz ez könnyű, Magyarországon a nemzeti jövedelemnek majdnem a fele a kormányzatokon keresztül használódik valamire: vagy a kormányok adminisztrációjára, vagy az újraelosztásra igen nagy mértékben. Nem lesz ez könnyű, de igen jó volt hallani a pénzügyminiszter úrtól a kormány nevében, és azt hiszem, a magyar közvélemény és talán a koalíciós pártok és az ellenzéki pártok is egyetértenek abban: jobb lenne, ha a kormányzat, a kormányszféra valamivel kisebb és sokkal aktívabb lenne, és ez nem lehetetlen.

(12.40)

Hatásfokról van szó, kigyomlálásáról, kinyesegetéséről azoknak, amelyek nem tartoznak ide.

Amikor az inflációról van szó, nagyon jó, ha elővesszük azokat a gondolatokat, amelyek igen vitásak ebben a Házban, nevezetesen, hogy az infláció csökkenésének egyik eszköze a növekedés. Ehhez, tudom, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy szükség van bizonyos elavult közgazdasági elméletek újragondolására. Volt olyan közgazdasági elmélet ebben az évszázadban - és majdnem fél évszázadig ez dominált -, amire úgy szoktunk ma hivatkozni, hogy a neoklasszikus közgazdasági paradigma. Ez azt hitte, hogy akkor lehet az inflációt csökkenteni, ha a munkanélküliséget megemeljük, következésképpen lecsökkentjük a megtermelt javak mennyiségét. Ebből ma már az évszázad vége felé kinövünk, bár a gazdaságpolitika csinálói még az előző korszakban jártak iskolába, és még a neoklasszikus paradigmában gondolkoznak, azt hiszik, hogy akkor lesz majd inflációcsökkenés, ha a gazdasági növekedés is csökken. Jó lesz, ha erre gondolunk, és jó, hogy a pénzügyminiszter úr vázlatában ez már úgy szerepel, ahogy a közgazdasági elméletek és empirikus tapasztalatok legújabb újragondolása időszerű.

A gyors gazdasági növekedés tehát az infláció mérsékléséhez vezet. Azt halljuk, és időnként kritikusok, még a gazdasági szférából a gazdasági elméletek emberei is azt vitatják, hogy lehet-e úgy növekedni, amikor a világban baj van. Magyarország exportorientált ország, és az elmúlt években sikereink - különösen egy-két év során - az exportszektor terjedése révén következtek be. Igen, tisztelt képviselőtársaim, ez így van, azonban nemcsak exportszektora van a magyar gazdasági életnek! Ha az exportszektor lelassul, mert a világban újragondolnak dolgokat vagy újragombolnak mellényeket, akkor még mindig van lehetőség arra, hogy a gazdasági életünk másik két jelentős szektorára jobban odafigyeljünk, nevezetesen a beruházásokra és a hazai fogyasztásra.

Az, hogy erre nincs meg a lehetőségünk, kérem tisztelettel, tévedés! Magyarországnak a potenciálja igenis megvan arra, hogy jelentős beruházási növekedéssel számoljunk és ezt megvalósítsuk. Utak, kórházak és sorolhatnánk, mindannyiunknak van kedvenc témája, amit szeretnénk megvalósítani. Hogy erre van-e fedezet, vannak-e források? Gondoljunk a hazai megtakarításra, a hazai tartalékokra, de nagyon érdekes arra emlékezni, amit igen ritkán hallunk, hogy nemzetközi kölcsönöket ajánlanak nekünk mostanában, amit nem is veszünk fel; a Világbank és a Valutaalap családjából az utóbbi egy-két évben igen óvatosan vettük fel azokat a kölcsönajánlatokat vagy fel sem vettük, ami elérhető lett volna számunkra. Nem azt javaslom itt, hogy feltétlenül hasznosítsuk azokat a hiteleket, de azoknak a lehetősége elképzelhető. Elképzelhető, hogy úgy használható útépítésre vagy egyéb beruházásokra vagy csak lakásépítésre, hogy a gazdasági szférában tevékenység lesz, növekedés lesz az invesztációs folyamatok során, ugyanakkor, amikor talán pár százalékkal lecsökken a külkereskedelmi tevékenység. Ugyanígy folytatnám a fogyasztási, a lakossági szférában.

Azt szeretném javasolni, tisztelt képviselőtársaim, hogy túl kell jutnunk azon - megint csak ezt a szót használom - az elavult gazdasági elméleten, amely azt hiszi, hogy Magyarország gazdasági növekedése milyen mértékben korlátozott. Hogy is következett be ez ma itt, az Országházban? Mintha a három ellenzéki párt összehangolta volna a mondanivalóját ebben a tekintetben, hogy szkeptikusak a növekedési potenciált illetőleg. Nem veszem sorra, hiszen mindenki tudja, hogy ki mit mondott, és ki mit gondol. Hogy 4 százaléknál nem lehet több, vagy hogy lehet-e 6-7 százalék - ez egy kedvenc téma. Szeretném megint javasolni - hogyan mondjam, hogy ne úgy tűnjön, mintha valakinek a tányérjára raknék leckéket -, hogy nézzünk ebbe bele, az empirikus tapasztalatok megvannak több országból a világban, különösen pedig a közgazdasági elmélet megmagyarázza ennek a lehetőségét.

Miről is van szó az elméletben? Csupán egy rövid percben szólnék erről. Az elmélet úgy támasztja ezt alá, hogy a növekedés nem jelent mást, mint a megtermelt javak mennyiségének a többletét. Márpedig ha több termék jelenik meg, ha több a kínálat, ez azt jelenti, hogy több ember dolgozott, több ember keresett bért ennek jutalmaképpen. Ugyan ez a többletbér inflációs nyomást jelenthet, kereslet húzta inflációt jelenthet, azonban itt jön az új meglátás, ami annyira hiányzik az irodalomból és a gazdaságpolitikából: amikor többletkereslet jutott az emberek zsebébe, már az előző héten vagy hónapban többletkínálat került a raktárakba és a boltok polcaira. A többletkínálat pedig mit tesz az árakkal? Ezt már a nagymamám tudta, aki nem is tudta, hogyan kell betűzni azt, hogy közgazdaságtan: ha többletkínálat van, akkor az árak lefelé mennek. A gazdasági növekedés tehát az infláció elleni, az áremelkedés elleni gazdaságpolitikának egy hatásos eszköze.

Továbbmenve, igen tisztelt képviselőtársaim, mégis neveket említenék. Szekeres Imre képviselő úr, Kuncze Gábor képviselő úr azt hiszik, hogy a kormány azért ígérget, mert ez egy politikai kampány vagy folytatja a választási kampányt.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Amikor gazdaságpolitikáról beszélünk, mint ahogy beszéltünk a kampányban, és a Fidesz-Magyar Polgári Párt programjában megjelent, hogy a gazdasági növekedés felemelkedhet a korábbi 3-4 százalékról 5-6-7 százalékra is, ezt sokan úgy tekintették, hogy ez csupán választási kampány, választási ígérgetés. Most már nézzük meg, hogy ennek a lehetőségét később elismerték mások is, azok, akik a legjobban kritizálták! Ha végignézzük a fejcímeket az újságokban, egy évvel ezelőtt a választások után a zöld újság és a London Economist is azt mondta, hogy talán tényleg lehetséges a 6-7 százalék növekedés. Azt, hogy ez nem következett be eleddig, két olyan nyomós ok magyarázza, mint az oroszországi válság, a távol-keleti válság, és talán sorolhatnánk tovább. Ezért nem 7 vagy 6, hanem 5 vagy 5,5 százalék lesz. Ez nem jelenti azt, hogy aki ezt meglátta, és ezzel ki mert állni a világ elé, azt szükségképpen azzal kell illetni, hogy olcsó kampánycélokra használta ezt. Jó lenne, ha a valóság tükrébe néznénk, és mások is inkább kölcsönvehetnék azt a gazdaságpolitikai meglátást, amely kétségkívül a jövőé lesz, és amelyre vannak példák Írországtól a Távol-Keletig és másutt.

Még egy-két gondolatot szeretnék megosztani önökkel. Nevezetesen azt szeretném megemlíteni, hogy a társadalmi kohézió fogalma belekerült a pénzügyminiszter úr tervébe, és volt, aki úgy gondolta, hogy ez megint valami politikai fogás. Lehet, hogy politikai, hiszen ahogy már többször megállapítottuk, minden politika, de hogy a társadalom kohéziójáról gondolkozunk, és azt komolyan vesszük, az igen-igen üdvös és kívánatos.

 

(12.50)

Hiszen a magyar társadalom egyik patologikus jelensége az, hogy az elmúlt évtizedek során a társadalom szövetei igen sokszor elrozsdásodtak és szétoldódtak. Tehát ha a társadalom magára talál, és több együttérzés, felelősség alakul ki - annak a keresése, hogy különböző csoportok, régiók és különböző politikai pártok hogyan tudnak együttműködni. Mi erre a jó cím? Azt hiszem: társadalmi kohézió. Tehát tekintsük ezt pozitív fogalomnak, és jó, hogy a pénzügyminiszter úr egy ilyen okmányba hozta be.

Említem továbbá azt, hogy a kormányzat, az állam részvétele a gazdasági életben - bár én csökkenteni szeretném látni - egy szférában különösen kívánatos, nevezetesen a kutatások, a fejlesztések felemelésében. A különböző okmányokból örömmel látom, hogy ez a felével emelkedni fog - a számok ne tévesszenek meg bennünket -, nevezetesen körülbelül 0,9 százalékról 1,5 százalékra fog emelkedni. Az ilyenfajta beruházás (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) igenis hasznos lesz akkor, amikor majd a költségvetést készítjük, és a specifikus témákra fogunk rátérni.

Köszönöm, igen tisztelt képviselőtársaim. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra Tállai András, fideszes képviselő következik.

TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A szigorú tekintetek ellenére két percre mégis szót kaptam. Röviden szeretnék reagálni az adóreformmal, adókoncepcióval kapcsolatban elhangzott kijelentésekre, megjegyzésekre.

Először is szeretném leszögezni, hogy itt nem adóreform vitája folyik, hanem a költségvetés irányelveinek a vitája. Azt hiszem, természetes dolog, hogy a "reform" szón vitatkozunk. Úgy gondolom, az ellenzék részéről azt a megjegyzést, hogy ez nem reform, el kell fogadnunk. Ha nagyobb horderejű változásokra készülnénk, akkor azt a megjegyzést kapnánk, hogy ez egy rossz reform.

Véleményem szerint a reform kérdése olyan, hogy kit miben érint az adótörvény. Valakinek az egy reform, ha mondjuk, a ráeső kulcsszázalék jelentős mértékben csökken, és semmi mást nem tettünk, csak egy számot változtattunk meg az adott adótörvényben. Ugyanakkor pedig, ha a teljes adórendszert átalakítjuk, van olyan, akinek az sem elegendő reform. Tehát arról magáról, hogy reform vagy nem reform, azt hiszem, sokat lehet vitatkozni.

Azt gondolom, hogy koncepcionálisan azt kell keresnünk, hogy a kormányprogramban foglaltak megtalálhatók-e ebben az irányelvben. Megtalálható-e, hogy a családi kedvezmény erősödik, a családi kedvezmény, a gyermekek adókedvezménye növekszik? A válasz: igen. Megtalálható-e az a koncepció, elképzelés, hogy egyszerűbb, átláthatóbb adórendszert alakítsunk ki? Erre a válasz, úgy gondolom, hogy szintén igen.

Ami az adóterhelést és a személyi jövedelemadót illeti, sajnálatos dolog, hogy az ellenzéki képviselők számára az adóreform vitája az adótáblák, az adókulcsok bírálatát jelenti. Azt gondolom, hogy koncepcionális szinten alapvetően az adóterhelésről lehet szó, és ha az adóterhelés összegét vizsgáljuk, a rendelkezésre álló információk alapján azt is ki kell jelentenünk, hogy az élőmunka-terhelés az adók és a járulékok tekintetében is csökkenni fog.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Göndör István képviselő úr, MSZP, következik kétperces felszólalásra. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Néhány gondolattal szeretném tovább szőni Horváth képviselő úr gondolatait, különösen a társadalmi kohézióra vonatkozóan.

Kedves professzor úr - elnézést, hogy így használom ezt a kifejezést -, én meg vagyok győződve arról, hogy mi, akik a patkó mindkét oldalán ezzel a kérdéskörrel foglalkozunk, egymásról is tudjuk, hogy a másik is tudja azt, amit én tudok. Jelesül, ha arról beszélünk, hogy mi kell a gazdasági növekedéshez, akkor mintha a vizsgapadban ülnénk, el tudnánk mondani. De amit ebben a dolgozatban keresünk - én inkább így nevezném -, az az, hogy mi kell ahhoz. És ez nem azt jelenti, hogy mi nem szeretnénk, mi is szeretnénk, ha nagyobb lenne, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mi van körülöttünk, mi volt tegnap és mi várható holnap, belföldön és külföldön.

Ha jelesül kiemelnénk az orosz válság hatását - ez nem tegnap kezdődött, ez nem tegnapi ügy! És amikor erről beszélünk, arról is kellene beszélni, hogy mások közben sikeresen benyomultak azokra a piacokra, amelyeken korábban Magyarországnak helye volt, miközben kormányoldalról még ma is olyan nyilatkozatok hangzanak el, hogy a munkanélküliség nem növekedése érdekében még az se számít, ha több lesz a munkanélküli, de arra a piacra ne menjünk.

A másik dolog ugyanebben a tárgykörben, amit Tállai képviselő úr elmondott, hogy tudunk-e egy nyelven beszélni. Tényleg elbeszélünk egymás mellett. Az adóterhelés csökkenése gyönyörűen hangzik, nagyon szép, de most egyszerűen kevés az idő ahhoz, hogy kivitassuk, hogy az adóterhelés csökkenését hány módon tudnánk kimutatni, és közben egyes rétegek - jelesül, amiről Burány képviselő úr beszélt, és mi beszéltünk róla, végig az elmúlt évben a személyi jövedelemadó-rendszernél -, az alsó rétegek éhen halnak. És amiről önök most beszélnek, még mindig az, hogy a felső és a felső középréteg (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) pozíciója javul! Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm. Keller László képviselő úr következik kétperces felszólalásra.

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ott szeretném folytatni, ahol Göndör képviselőtársam abbahagyta, hiszen a tervezett adóváltoztatások vitájába a szocialista frakció, de mások sem mentek bele. De hát azt világosan kell látni, hogy az országgyűlési határozati javaslatnak része az állami jövedelem-központosítás mértéke! Ha pedig része, akkor mindenképpen beszélni kell arról, hogy vajon ez a jövedelemcentralizálás hogyan fog megvalósulni. Ha úgy valósul meg, ahogy arra Göndör képviselőtársam utalt, tehát az általunk tavaly kifogásolt lépéseket esetleg az idén is meglépi a kormányzat, és tovább sújtja azokat a társadalmi csoportokat, akiket nem lehet már tovább sújtani, azért, hogy a számára kedves társadalmi csoportokat preferálja, akkor úgy gondolom, helyénvaló az, ha szóba hozzuk a tervezett adóelgondolások kimenetelét.

Mádi képviselő úr is - bár sajnálom, hogy már nincs itt, teljesítette a feladatát, és elment - beszélt... (Közbeszólás: Visszajön!) Remélem, hogy vissza fog jönni. Beszélt arról, hogy itt micsoda ambiciózus társadalombiztosítási járulékcsökkentés elé nézünk. Igen ám, elmondja a dolog egyik részét - de a másik lábáról, hogy arról beszél a sajtó, hogy a táppénzkiadásokat milyen módon terhelik rá a munkaadókra, nem szól a dolog! Hogy két nappal ezelőtt az egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy majd új baleset-biztosítást vezetnek be, nyilvánvalóan terhelve a munkaadókat, vagy adott esetben a munkavállalókat! Ezekről miért nem tetszenek szólni, tehát miért nem egyensúlyosan beszélnek a kedvező és a kedvezőtlen lépésekről?

Azt gondolom, tisztelt Tállai képviselőtársam, hogy ezért kell nekünk szóba hoznunk az adóváltoztatásokat és járulékváltoztatásokat!

Köszönöm szépen, elnézést, elnök úr.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tardos Márton képviselő úr következik rendes felszólalásra, SZDSZ-es képviselő; őt követi majd Révész Máriusz.

TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tulajdonképpen szomorú szívvel állapítom meg, hogy akkor, amikor a magyar gazdaság hároméves fejlődési jövőjéről van szó, ilyen gyér jelenlét mellett tárgyaljuk a kérdéseket. (Varga Mihály: Az SZDSZ-ből hányan vannak itt?) Ez jellemző volt az előző időszakra is, amikor a vezérszónokok szóltak, és éles politikai vita hangzott el, és talán a mostani időszakra még inkább jellemző, amikor szakmai érvek és politikával kevésbé áthatott érvek jelennek meg a parlament nyilvánossága előtt.

Szeretném leszögezni, hogy a vitánk címe úgy hangzik, hogy a költségvetés irányelvei három évre vonatkozóan, de maga az előterjesztés - mint ahogy ezt Kuncze Gábor már leszögezte - nem tartalmaz irányelveket, hanem egy elemzést tartalmaz, ehhez egy kulturált magyarázatot és prognózisokat, pontosabban egy prognózist: egy elég szűk plusz-mínusz határok között megfogalmazott prognózist - ami önmagában véve semmire sem kötelez.

(13.00)

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
elnöke foglalja el.

A jegyzői széket Herényi Károly és Mádai Péter
foglalja el.)

Mi, szabaddemokraták azt szeretnénk elérni, hogy az irányelvek vitája alapján a kormányzat fő tevékenységének vonalára vonatkozólag egy politikai konszenzus szülessen a parlamentben, és ezt az irányelvek dokumentuma tartalmazza.

A másik kérdés, amit szeretnék felvetni, és amiről most már nagyon sokan beszéltek, az a pozitívum, hogy az előterjesztés az elmúlt időszak eredményeit és az előttünk álló feladataihoz a kiindulási pozíciót elég világosan, egyértelműen, Horváth professzor úr szavaival élve: kulturáltan fogalmazza meg. Ez egy örömteli dolog, de figyelembe kell venni, hogy ennek ellenére, hogy ez a pozíció meg van fogalmazva, és a gazdasági növekedés előfeltételei ebben meghatározódnak, önmagában véve a helyzet értékelésében még sok minden hiányzik, és az itteni vita erről is szólt.

Nevezetesen arról, hogy nem a '94-98 közötti gazdaságpolitika hibája, hogy annyiféle baj érte az országot, mint amennyi érte, hanem egy nagyon furcsa világpolitikai jelenségnek a következménye, amit mindnyájan - remélem - pozitívan értékelünk. Ez pedig az, hogy a szovjet hatalom megszűnt működni, és a szovjet hatalom érdekszférájában működő magyar gazdaság évtizedekig kiépített kapacitásai - és nagy áldozattal kiépített kapacitásai - tönkrementek, mert vasfüggöny nélkül, a szabad kereskedelem feltételei között a magyar ipar, a magyar mezőgazdaság kialakult kapacitásai nem tudtak értékesítési lehetőséget találni. Jelentős részük még ma is ilyen helyzetben van, hogy nem találja meg azt a piacot, ahol a kapacitások adta lehetőségeit jól ki tudja használni.

Ez egy nagyon lényeges kérdés, és rávezet arra, hogy arról is beszéljek, amiről valójában beszélni akarok: egyetértek Horváth János professzornak azon megállapításával, hogy ha van 5 százalék vagy 5 százalék fölötti növekedési lehetősége egy országnak, annak örülni kell, és meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy ezt a lehetőséget kihasználjuk.

Két kérdés merül fel, hogy hogyan tudjuk ezt a lehetőséget kihasználni. Egy ilyen súlyos visszaesés után egy ilyen gyors növekedés lehetősége valóban viszonylag könnyen megteremthető, de ehhez jelentős beruházásokra van szükség. Arra van szükség, hogy a jelenlegi kapacitásstruktúra a fizetőképes kereslethez alkalmazkodjon. Itt egy súlyos válság van, nagyon sok olyan vállalat van az országban, amely erre a növekedésre ma még nem képes, és ahhoz, hogy képes legyen, jelentős tőkére van szüksége, és ezt a tőkét nem tudja, de sok esetben talán nem is ambicionálja eléggé, hogy mozgósítsa. Miért? Azért, mert minden tőkemozgósítás kockázatot jelent, és eltengődni egy vállalatban lehetséges anélkül is, hogy ezt a kockázatot vállaljuk, és nem is feltétlenül rossz körülmények között.

Ennek érdekében az a probléma merül fel, hogy eléggé beruházáskoncentrált-e ez az előterjesztés a következő három évre vonatkozólag, és mindent megtesz-e annak érdekében, hogy ezt a fontos, elsődleges célt, preferenciát érvényesíteni tudja. Amikor az fogalmazódott meg, hogy túlzott optimizmus van a növekedés vonatkozásában az előterjesztésben és sok minden más vonatkozásban is, akkor nem abban látom a hibát, hogy megpróbál egy 5 százalékos vagy 5 százalékot meghaladó növekedési rátát elérni, hanem abban, hogy e nagyon fontos feladat érdekében nem mozgósítja eléggé az eszközöket. Tudni kell, hogy ez egy ellentmondásos célkitűzés; mert annak következtében, hogy a magyar gazdaság egy 20 százalékos gazdasági visszaesésen esett keresztül, és abból úgy tudott csak kijönni, hogy az életszínvonal és a szolgáltatások színvonala jobban csökkent, mint maga a GDP, ez pozitív lehetőség. Hogy ma a növekedési feltételek adottak, egy ilyen nagy katasztrófának és egy nagy önfeláldozásnak az eredménye, és ez azt is jelenti, hogy rengeteg megoldatlan probléma van az országban.

Szó esett az egészségügyről mint megoldatlan problémáról. Tudjuk, hogy a nyugdíjasok indokoltan elégedetlenek a saját helyzetükkel, és még azt is szeretném hozzátenni, hogy a nyugdíjak reálértékének csökkenése nem '89-90-ben kezdődött, hanem már sokkal előbb. Ennek ellenére az öregekkel a társadalom, az élet jobban kitolt, mint a társadalom átlagával, de a társadalom átlagának helyzete is nagyon rossz, hiszen a reáljövedelmek színvonala még mindig nem éri el, és nem is lényegtelen mértékben elmarad attól, amit '89-ben már átlagjövedelemként elértünk; és a pozitív változásnak egyik nagyon súlyos negatív mellékjelensége, hogy az átlagjövedelmek jobban el vannak maradva a '89-es színvonaltól, mint maga az ország jövedelemtermelésének lehetősége.

Ennek az a következménye, hogy nincs könnyű megoldás. Amiért én az előterjesztést rossznak tartom, az nem az, hogy nem kulturált a megfogalmazás, és nem azért, mert olyan célokat fogalmaz meg, amelyekkel semmiképpen nem tudnék egyetérteni; a leírása a helyzetnek és a célok megjelölése is olyan, amit elfogadhatónak tartok, csak a célok együttese megvalósítás szempontjából meghaladja a realitás kritériumait. Ha túloznék ebben, és ebben vita lenne közöttünk, akkor is azt szeretném hangsúlyozni, hogy nem a növekedés kitűzött célpontjának a maximuma a jó, hanem a stabil növekedés maximuma a jó. Ennek következtében, ha számolok is azzal, hogy elérhető a hároméves periódus végére az ott leírt növekedési ütem, akkor is az elosztás vonatkozásában nem vállalkozhat egy program arra, hogy azt a jövedelmet, ami így keletkezik, elosztja.

Tehát két szempontból is megszorításra van szükség. Az egyik megszorítás abból ered, hogy a beruházásokra jobban kell mozgósítani; a másik, hogy nem szabad annyit elosztani, mint amit az optimista terveink szerint esetleg meg tudunk termelni (Taps az MSZP padsoraiban.), hanem azt tartalékként kell kezelni. (Varga Mihály: A szónokot ne zavarják!)

Kétféle beruházásösztönzési kérdést kell felvetnünk. Én most csak arról beszélek, hogy a pénzügypolitika, a fiskális politika, az adópolitika területén azt kell elérnünk, hogy a magántőke beruházási hajlandósága növekedjen. Itt egy nagyon lényeges vitatott kérdést szeretnék felemlíteni, amiről a mai nap kevés szó esett, holott az elmúlt hónapokban, években sokat beszéltek róla. Az a probléma, hogy a magyar vállalatoknak egy jelentős része még nincs jó állapotban, és még nem igazán integrálódott be az 5 százalékot megközelítő növekedésbe; azt úgy szoktuk megfogalmazni, hogy a multinacionális tőkével rendelkező, a külföldi tőkével működő vállalatokban következett be ez a folyamat, amelynek az eredményeképpen az 5 százalékos növekedést elértük. Ez azt jelenti, hogy azok a vállalatok, amelyek ilyen új tőkével nem rendelkeztek vagy kevésbé rendelkeztek, azoknak egy nem jelentéktelen része még bajban van.

Ebből következik, hogy nem a külföldi vállalatok támogatása és azok invesztíciója az elsődleges feladat, hanem a külföldi tőke bevonása mellett ma elsősorban arra kell törekedni, hogy a magyar vállalatok fejlődése is meginduljon.

(13.10)

És figyelmeztetni szeretnék egy kérdésre: itt nemcsak a kis- és középvállalatok ügyéről van szó, hanem elég nagy vállalatok is vannak, amelyek még döcögnek, és még egyáltalán nem vettek részt abban a folyamatban, hogy saját kínálatukat a fizetőképes kereslethez igazítsák. Ezért beruházás- és megtakarításösztönzési akciókat kell erőteljesebben bevenni a programba.

A másik összefüggés az infrastrukturális beruházásokkal kapcsolatos, mert nyilvánvaló, hogy minél jobb az infrastruktúrája egy régiónak, annál inkább jelentkezik ott a magántőke is arra, hogy beruházzon. Ez is megtakarítást követel meg sok, különben indokolt költekezési területen, hogy erre a két elsődleges célra több eszközünk álljon rendelkezésre.

Remélem, hogy a vita eredményeképpen és a benyújtott módosító javaslataink hatására az Országgyűlés olyan irányelveket fog elfogadni, amelyek valóban meghatározzák az ország gazdaságpolitikáját és költségvetési politikáját a következő években, és hogy a - többek között az általam most említett és a képviselőtársaim részéről később felvetendő - fontos preferenciák érvényesítését meg fogják követelni mindnyájunktól, többek között a kormány szerveitől is.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt; őt követi majd Gidai Erzsébet képviselő asszony.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A pszichológusok kimutatták, hogy azok az emberek, akik világosan megfogalmazzák maguknak a hosszú távú céljaikat, az életben sokkal sikeresebbek, mint azok, akik ezt nem teszik. (Dr. Kóródi Mária közbeszól.) Sőt, azt is kimutatták, hogy még náluk is sikeresebbek azok az emberek, akik ezeket a hosszú távú céljaikat írásban is rögzítik a maguk számára.

Azt hiszem, hogy helyes, ha egy kormány nem egyik évről a másik évre készíti a költségvetését, hanem hosszabb távra, esetleg 3 évre költségvetési irányelveket határoz meg magának. Helyes, ha egy kormány folyamatosan szem előtt tartja azokat a célokat, amelyek azt rögzítik, hogy milyen irányba kell mennie a kormánynak, milyen irányba kell mennie a parlamentnek, milyen irányba kell mennie a gazdaságnak. Helyes, ha ez le van írva, hiszen az úton szirénhangok hangzanak minden irányból.

A kormány leírta: elsődleges cél a gazdasági növekedés fenntartása, az infláció leszorítása, mert ez teremti meg a feltételeit az életkörülmények érezhető javításának. Szirénhangok mindenfelől hallatszanak: adjunk magasabb béreket, legyenek olyan társadalmi csoportok, amelyek 20 százalékos béremelésben részesülnek (Dr. Kóródi Mária: Választási kampány...), építsünk hatalmas, pazarló, presztízsberuházásokat. Ezeket a visszhangokat hallottuk az ellenzéki padsorokból az elmúlt időszakban (Dr. Kóródi Mária: A választási kampányban...).

Ajánlom tisztelt képviselőtársainknak, gondoljuk végig, hogy mi lett volna abban az esetben, ha ezeket a javaslatokat a jelenlegi kormány elfogadta volna. (Derültség az SZDSZ padsoraiból.) Egy dolog biztos: ha 20 százalékos mértékben emeltük volna egyes társadalmi csoportok bérét, akkor ez az inflációs szint, ahova ma elértünk, ebben az időszakban nem lett volna elérhető, nem következett volna be. Sőt... (Kuncze Gábor: Ilyen hülyeséget csak ti mondtatok!) Kuncze Gábor képviselőtársam figyelmét felhívom, hogy, mondjuk, a nyugdíjasok 20 százalékos béremelése, amely vita elég hosszú ideig tartott a parlamentben (Moraj az SZDSZ és az MSZP padsoraiban. - Kuncze Gábor: Az nem bér, az nyugdíj!), azt gondolom, semmiképpen sem segítette volna az infláció leszorulását. De még tudnék egy-két társadalmi csoportot említeni, amelyeknél jelentős többlet-bérkövetelések hangzottak el.

Szóval, ha azokat a követeléseket, amelyek elhangzottak a parlamentben, s amelyek több száz milliárd forintra rúgtak volna, ha ezeket a követeléseket a kormányoldal a magáévá tette volna, akkor most nem lenne más lehetőségünk, mint hogy nekünk is meg kellett volna hozni a saját Bokros-csomagunkat. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ami késik, nem múlik!) Azt gondolom, jó, hogy ezt nem így tettük, és nem tévesztettük szem elől azt az utat, amelyen járni akarunk.

Tisztelt Ház! Még egyszer kiemelném, hogy alapvetően helyes, ha nem egy évre gondolkodunk előre, hanem hosszabb távon tekintjük át a céljainkat, lefektetjük, és nem tévesztjük szem elől azokat. Ha hosszú távú fejlődésben gondolkodunk, akkor elengedhetetlen, hogy a hosszú távú fejlődés érdekében befektessünk. Nem szabad felélnünk a pillanatnyilag rendelkezésre álló lehetőségeket, mert a fejlődés előbb-utóbb kifullad.

Az egyik legfontosabb terület, amelyre különösen nagy figyelmet kell fordítani az elkövetkező években, azt gondolom, az oktatás területe. Az oktatás területére - éppen a hosszú távú fejlődés miatt - jelentős összegeket kell befektetni. Több olyan törvénytervezet, több olyan törvény volt már a parlament előtt, amely jelentős befektetéseket irányoz elő az oktatás céljaira. Jelenleg is a parlament előtt fekszik a közoktatási törvény módosítása. Ki kell emelni, hogy ez a módosítás azzal jár, hogy ha a parlament ezt elfogadja, akkor a közoktatásba éves szinten több mind 50 milliárd forint pluszösszeget fektetünk be (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból: Miből?), és azt hiszem, ez mindenképpen helyes, nem elveszett pénz, s tulajdonképpen ez biztosítja azt, hogy a fejlődés hosszú távon is megmaradjon.

El lehet érni a közoktatási törvénytervezet módosításának az elfogadásával, hogy a közoktatás költségeinek 80 százalékát a központi költségvetés fedezze. Ha a normatív támogatás növekszik, ez lehetőséget ad a pedagóguskeresetek felzárkózási programjának a teljesítésére. Ehhez az adórendszert és a közalkalmazotti bértáblát együttesen kell kezelni, és azt hiszem, ez meg tudja teremteni ennek a hosszú távú feltételeit.

A felsőoktatás területén a következő években folyamatosan folytatódni fog a hallgatói létszám növekedése, ezen belül az államilag finanszírozott hallgatók létszáma a jelenlegi 152 ezer főről 2002-re a terveink szerint 192 ezer főre emelkedik. A létszámtöbblet természetesen többlettámogatást tesz szükségessé, amelynek a mértéke évente 10-20 milliárd forint.

A felsőoktatás minőségi követelményeinek a záloga a felsőoktatásban folytatott kutatások és a doktori iskolák fokozottabb támogatása. Erre a célra az oktatási tárca az idén 4 milliárd forintot javasol, s a ciklus végére évente 10 milliárd forintot javasol pluszban költeni.

Növelni kell a hallgatói juttatásokat, a tervek szerint 25-30 százalékkal, s külön ki kell emelni a kollégiumi szolgáltatások növelését. Elfogadtuk a felsőoktatással kapcsolatosan az integrációs törvényt. Az integrációs törvény megvalósulása részlegesen világbanki hitelekből folytatódik, ugyanakkor ehhez a magyar költségvetésnek is hozzá kell járulnia, a számítások szerint mintegy 13-18 milliárd forinttal.

A kormányprogram célul tűzi ki ezenfelül azt is, hogy az ország kutatási-fejlesztési ráfordításainak a GDP-hez viszonyított, jelenlegi 1 százalék körüli arányát a ciklus végére 1,5 százalékra kell növelni. Ez annyit jelent, hogy a K+F-ráfordítások ez évben várható 106 milliárd forintos volumenét 2002-re a tervek szerint 230 milliárd forintra szükséges növelni. Ebben nagyon nagy szerepe van az állami költségvetésnek is, hiszen ha a jelenlegi költségvetési részesedést vetítjük előre, ez azt jelenti, hogy az 1999. évi 63 milliárd forintnyi költségvetési ráfordítást 3 év alatt 140 milliárd forintra kell emelni, amennyiben nem sikerül a vállalkozói szféra kutatás-fejlesztési ráfordítások terén elért, viszonylag alacsony részesedését érzékelhető módon bővíteni.

Természetesen tudjuk, hogy nem lesz egyszerű ezeket a célokat megvalósítani, és tudjuk azt is, hogy ezek nagy terhet jelentenek a költségvetés számára. Ha az oktatásra költünk, akkor ezeket az összegeket nem költhetjük bérekre, vagy bármilyen más fontos célra.

(13.20)

A vázolt költségvetési irányelvek, úgy érzem, biztosítják a magyar gazdaság fellendülését. Optimista vagyok, biztos vagyok abban, hogy kell pluszköltségeket biztosítani az oktatás számára. Bízom abban, hogy a költségvetési irányelvek teljesíthetők, bízom abban - optimista vagyok -, hogy jövőre nem lesz ekkora árvíz, nem lesz ekkora belvíz, nem lesz hó, nem lesz a jövőben háború (Dr. Hack Péter: Erre épül az egész!), bízom abban, hogy a csökkenő infláció önmagában jótékonyan hat a gazdasági növekedésre. Ha a képviselők, vállalkozók, munkavállalók együttesen, sokan hisznek és bíznak abban, hogy ez így lesz, akkor biztos vagyok abban, hogy a költségvetési irányelvekben foglalt célkitűzések megvalósíthatók.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Most kétperces hozzászólások következnek, majd fél tucat. Elsőként megadom a szót Göndör Istvánnak, Magyar Szocialista Párt.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyszerűen nem lehet elmenni szó nélkül amellett, amit Révész Máriusz mondott (Szalay Gábor: Nem az ő hibája!), de én bízom benne - és nem akarom elvenni Kuncze képviselő úr kenyerét -, hogy a bérdolgokra vissza fog térni. (Varga Mihály: Beszéljétek meg a szünetben!)

Csak arról beszélnék, kedves képviselőtársam, amiről ön beszélt, hogy a magáévá tette volna a kormánykoalíció... Itt nem ez a tragédia! A saját programjukat sem tették magukévá! Sőt, attól rettegek, hogy mire a részletes vitára sor kerül, már azt is fogják mondani, hogy ez nem is a mi kormányprogramunk, hanem valami egészen más. És akkor arról kezdünk beszélni, hogy kinek a programjában szerepelt a 3-4 százalék körüli növekedés, és annak megvoltak-e a feltételei vagy sem.

Odáig már nem is akarok elmenni, hogy ilyen fogalmi zavarok voltak, hogy a nyugdíjasoknál béremelés! Arról esik itt szó, kedves képviselőtársam - ha figyelt volna Tardos Márton képviselő úrra -, hogy a nyugdíjak elértéktelenedése a '80-as évek közepén - amikor az infláció elkezdett felpörögni - már megkezdődött. És ezt ennek a rétegnek, aki ennek a több mint egy évtizednek a legnagyobb vesztese, nem visszaadni, és arról, ami eltűnt '99-ben az ő családi jövedelmükből, arról nem lehet úgy beszélni egy hároméves költségvetési koncepciónál, hogy csak azt mondjuk, hogy megőrizzük a reálértéket! Valahol valamikor beszélni kell arról, hogy ennek a rétegnek, aki a legnagyobb vesztes volt, valahol vissza kell csöpögtetni ahhoz, hogy emberhez méltó feltételeket tudjanak teremteni önmaguknak!

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban. - Varga Mihály: Még nagyobb hiányt akarnak.)

ELNÖK: Megadom a szót Kuncze Gábor képviselő úrnak, aki ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett.

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is Révész Máriusz képviselőtársam felszólalásával kapcsolatban szeretnék nyilatkozni. Először is, ami a 20 százalékos nyugdíjemelést illeti, az nem követelés volt, törvény írta elő, amelyet a Fidesz megváltoztatott. Azért változtatta meg, mert a nyugdíjasok pénzét át akarta csoportosítani más, számára preferálandóbb csoportokhoz. Nem a szegényekhez egyébként, hanem azokhoz, akik mellesleg tudnak magukról gondoskodni.

Révész Máriusz képviselőtársam beszélt a több száz milliárd forintos követelésekről. S mi lett volna, ha ezeket teljesítjük? - tette föl a kérdést. Hát ez az, tisztelt képviselőtársam, pontosan! A Fidesz mintegy 4-500 milliárd forintos többletkiadásról beszélt a választási kampányában és a választási programjaiban. Hála istennek, e tekintetben nem teljesítette a saját programját!

Amiért azonban mégis újra és újra számon kérjük ezeket az ígéreteket, az azért van, mert ezzel teremtett a Fidesz olyan helyzetet, hogy megalapozatlan várakozások gerjedtek különböző társadalmi csoportoknál, amelyeknek most nem képes megfelelni, és ahelyett, hogy ezzel viszont őszintén szembenézne, és leülne velük tárgyalni, szóba sem áll velük! Ezért van aztán az, hogy a beígért béremelések az egészségügyben, a pedagógusoknál, a rendőröknél, általában a közalkalmazottaknál nem történtek meg, sőt, sok helyen reálértékvesztésre került sor.

Említette Révész Máriusz képviselőtársam az oktatási többleteket. Ő 50 milliárdot említett, egy előtte szóló Fidesz-képviselő 60 milliárdot mondott - hát, ilyen apróságokra ne adjunk! Arra kívánom felhívni a figyelmét, hogy az anyagban pedig az szerepel, hogy valószínű, hogy az oktatási kiadások reálértéken még akár nőhetnek is.

Ha az 50-60 milliárd többletet meg azt, hogy reálértéken még akár nőhetnek is, összevetem, ebből számomra az jön ki, hogy az önkormányzatoktól kívánja ezeket a többleteket elvonni és átcsoportosítani az oktatásra. (Varga Mihály: Elnök Úr! Idő!) A probléma csak az, tisztelt képviselőtársam, hogy ez meg az önkormányzatokat fogja majd tönkretenni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban. - Dr. Juharos Róbert: Ezt csinálta az SZDSZ!)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Karakas János képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

KARAKAS JÁNOS (MSZP): Én is Révész Máriusz felszólalásához kívánnék hozzászólni. Ifjú kora ellenére, kedves képviselőtársam, ténylegesen elég feledékeny, mert nem olyan rég volt, amikor még fideszes képviselőjelölt-társammal vitatkoztam Erzsébeten, vállalkozók előtt arról, hogy mennyi lesz a GDP növekedése. Kemény bírálat érte az MSZP-t az 5 százalékért, és kérdeztem tőle, hogy a Fidesz miért 7 százalékot mond. A válasz az volt, hogy úgy gondoltuk, hogy az a 2 százalék nem olyan sok. (Derültség és közbeszólások a Fidesz padsoraiban.)

Nos, ha ilyen megalapozott volt a Fidesz gazdaságpolitikája, akkor körülbelül erre alapozott, és ezért is hallgat annyira a párt- és politikai programjáról. Tehát végső soron azért kiderülhet, hogy amit akkor mondott, csak ígérgetés, és azt már jobb lenne elfelejteni. (Varga Mihály: És mi van a borral?) Visszatérve még erre a fórumra: a végén fideszes jelölttársamnak megveregették a vállát a vállalkozók, hogy ez olyan szép, hogy ez nem is lehet igaz. Rejtő-könyvben hasonló módon lehet ilyet olvasni.

Végül hadd mondjak még egy reagálást azzal kapcsolatban, hogy "bízunk benne, hogy nem lesz háború, nem lesz árvíz, nem lesz belvíz." Remélem - agrárosként mondom -, hogy eső lesz, mert nem hiszem, hogy a Fidesz jó kormánypolitikája által hullatott örömkönnyek elég lenne a mezőgazdaságnak. Köszönöm szépen. (Derültség és taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra adom meg a szót Szabados Tamás képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt .

SZABADOS TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves képviselőtársamnak szeretnék néhány dolgot elmondani (Révész Máriuszra mutat.), akivel egy bizottságban vagyunk, és sokszor sok szempontból egyet is tudunk érteni. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Melyik? Sok kedves ember van. - Varga Mihály: Itt csak kedves emberek ülnek.)

De azért, hogy ki hallatott itt szirénhangokat, szeretném pontosítani. A választási kampányban - valamennyi mostani ellenzéki képviselő szembenézett azzal - önök azzal vádoltak, bennünket, hogy mesterségesen alacsonyan tartjuk a béreket, visszafogjuk a fogyasztást, nyomorba döntjük a nyugdíjasokat, leépítjük az egészségügyet, az oktatást, szociálisan érzéketlenek vagyunk. Bezzeg mi, majd ha jövünk, eljön a Kánaán, és ez a szirén, aki megszólalt, nem is Odüsszeusznak szólalt meg, hanem a kisnyugdíjasnak, a tanárnak, az egészségügynek szólalt meg, ráadásul telefonon, az önök mostani miniszterelnöke szájából, és olyan dolgokat ígért, ami hogyne kápráztatta volna el őket! Hiszen a kétszeresre akarták az oktatásban szerzett jövedelmet emelni, négyszeresre az egészségügyit, és az a nagymama, aki megjelent a televízióban, örömkönnyeket hullatott, hogy az ő unokájának, sőt az ő unokájának az unokájának az unokájának is biztosítva van a jövője, hiszen jön a Fidesz-kormány, aki majd olyan oktatásügyet fog bevezetni Magyarországon, hogy a jövő aztán biztosítva lesz!

Amivel teljesen egyetértek - és Karakas képviselőtársammal egyetértek -: (Varga Mihály: Az a következő napirendi pont.) én is remélem, hogy nem lesz háború, én is remélem, hogy nem lesz árvíz, én is remélem, hogy nem lesz sok eső, csak annyi, amennyi éppen kell. Ezt az optimizmust én is osztom. Viszont egyet szeretnék - mivel én is oktatáspolitikusnak tartom magam - elmondani:

Felhívtuk a figyelmet arra az ellentmondásra, ami az önök pénzügyminisztere és az oktatási miniszter között feszül; nevezetesen, 50-70 milliárdnyi pluszköltséget igényel az önök oktatásitörvény-módosítása. Ezt ebben a koncepcióban nem véljük felfedezni, nem véljük felfedezni az oktatási törvényben sem. Reméljük - ebben most én is optimista vagyok -, hogy igenis meglesz ez, és ha erre kell majd szavazni, akkor majd mint ellenzéki arra adom a szavazatomat.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Karl Imre képviselő úr, Magyar Szocialista Párt .

 

(13.30)

DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csatlakoznék én is a képviselőtársaimhoz; gyakorlatilag úgy ítélem meg, ez az előző felszólalás abban az értelemben nevezhető cinikusnak, hogy nemcsak arról van szó, hogy itt, ebben a teremben a korábbi vitákban elhangzott pozitív javaslatokat minősít elfogadhatatlannak, és olyan kérdéseket utasít el, amelyek a magyar társadalomban nagyon sokszor felvetődtek, hanem abban az értelemben is cinikus, hogy a Fidesz eddigi magatartását, eddigi megszólalását és elképzeléseit minden értelemben tagadja és cáfolja. Nyilvánvalóan ez abból következik, hogy ez a korábbi helyzet a mai napra megváltozott. Tehát azok az ígéretek, amelyek a választási kampány során elhangzottak, megmaradnak ebben a kategóriában, az ígéret kategóriában. Ma már nem erről szól a gazdaságpolitika vitája és története.

Úgy gondolom, hogy a felszólalásban megemlített - például a bérek kiáramlására és az inflációra vonatkozó - összefüggés gazdaságpolitikai értelemben, közgazdaságilag sem állja meg teljesen a helyét. Azt hiszem, hogy ezt már több alkalommal elmondtuk, mi is próbáltuk érzékeltetni, de ezt támasztják alá a tudományos értékelések is, hogy az ilyen típusú direkt összefüggés nem fedezhető fel ennél a dolognál. Éppen ellenkezőleg, azok a hatások, amelyeket például Csúcs László is említett - mondjuk, az energiaárak ilyen mértékű adónövelése -, azok, amelyek ezt az inflációt nagy valószínűséggel fel tudják pörgetni, illetve a várakozások. Nos, azt hiszem, tudomásul kell vennünk, hogy innen kezdve másról beszélünk, és ehhez kell alkalmazkodnunk a jövőben.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Révész Máriusz képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, méltánytalan, hogy nem egészen egy év kormányzás után azt próbálják számon kérni rajtunk, amiket önöknek nem sikerült négy év alatt sem megvalósítani. De azért egy-két dologra egészen konkrétan szeretnék reagálni. (Kuncze Gábor: 400 százalék!) Az oktatási törvény módosítását megtárgyalta a kormány egy olyan ülésen, ahol jelen volt a pénzügyminiszter és az oktatási miniszter is, és a kormány döntése alapján terjesztették a parlament elé. Elfogadom azt az érvelést is, ami elhangzott a Házban, hogy a nyugdíjasok az elmúlt évtizednek nagy vesztesei voltak. De ha körbenézünk a társadalomban, akkor még találunk néhány nagy vesztest, mert igen nagy veszteséget szenvedtek el a közalkalmazottak is, igen nagy veszteséget szenvedtek el például a gyermekeket nevelő családok is.

Meg lehet nézni egyébként, hogy ez a veszteség hogyan alakult, mondjuk, az 1994 és az 1998 közötti időszakban. Azt kell mondjam, méltánytalan dolog, amikor azt hallom, hogy a nyugdíjasoktól különböző összegeket megvonunk, amikor 14,5 százalékos átlagos nyugdíjemelést szavazott meg a parlament, ezzel szemben az infláció ebben az évben 9 százalék körül alakul. Ez azt jelenti, hogy - lehet, hogy ez néhány ellenzéki képviselőtársamnak nem tetszik, de - a nyugdíjasok ebben az évben átlagosan körülbelül 5,5 százalék pluszjövedelemmel rendelkeznek az előző időszakhoz képest.

Karakas Jánosnak azzal a felvetésével, hogy nekem emlékezetkihagyásom van, mert nem emlékszem a Perlaki Jenővel folytatott vitájára - ahol egyébként nem voltam ott -, igazából nem tudok mit kezdeni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Takács Imre képviselő úr. Megadom a szót.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Most már nem tudom, hányadszor mondom el - és mondjuk el -, hogy ezzel a számmal ne játsszunk már! A nyugdíjemelés nem is 14,5, hanem 14,2 százalék, és hogy ezért reálérték-növekedés következett be a nyugdíjaknál... Most már nem értem, de biztos vagyok benne, hogy a kormánypárti képviselőtársaim is jól tudják, nagyon jól tudják azt, hogy az alacsony nyugdíjjal rendelkezők nagy része élelmiszert vásárol, gyógyszerre költi a pénzét, és ezenkívül még a lakásfenntartási költségeket fedezi. A szociológiai felmérések szerint a jövedelmük 94 százaléka erre megy. Na most, ha megnézzük az élelmiszer árának alakulását - az egy kicsit ugyan most csökkent -, ha megnézzük a lakásfenntartási költségek árszínvonalának alakulását, megnézzük a gyógyszerár-emelkedést (Kuncze Gábor: Az élelmiszer csökkent, nem az ára! - Derültség. - Varga Mihály: Butaságot beszél!), akkor ne mondjuk már azt, hogy a nyugdíjaknál reálérték-növekedés következett be. Abszurdum!

A másik pedig az, hogy mit szólnak azok a 31 ezer forint feletti nyugdíjjal rendelkezők, akik csak 11 százaléknyi nyugdíjemelkedést "élveznek" - idézőjelben. (Dr. Pálinkás József: Mi az, hogy idézőjelben?) Ezt ne tegyük! Higgyék el, kormánypárti képviselőtársaim, hogy a tényekkel szemben itt, a Házban elmondani dolgokat, nem nekünk veszélyes, hanem az önök számára veszélyes hosszú távon. (Varga Mihály: Amit te mondasz, az mindenkinek veszélyes! Életveszélyes! Nincs igazad!)

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, Magyar Igazság és Élet Pártja (Kuncze Gábor Varga Mihálynak: Most mi kapunk, megnyugodhatsz! - Derültség az SZDSZ padsoraiban.); őt követi majd Danka Lajos képviselő úr.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Igazság és Élet Pártja nem fogja elfogadni ezt az előterjesztést. Szeretném megindokolni, hogy miért. Mindenekelőtt azért, mert ha az alapelveit nézi, akkor gyakorlatilag a jelenlegi kormányzat a korábbi gazdaságpolitikai elvekhez semmiféle változást, paradigmaváltást nem vállalt fel. Ugyanazt a liberális gazdaságpolitikát folytatja, ami nemzetközileg is közismert. Aki közgazdaságtan-elmélettel is foglalkozik, tudja, hogy ez egy zsákutca, egy bukott gazdaságpolitika, amely legfeljebb rövid távon hozhat bizonyos eredményeket. Ezen belül is mindenekelőtt a pénzpiacra helyezi a hangsúlyt, a spekulatív pénzpiacra, gyakorlatilag otthagyja a gazdaságot, a feje tetejére állítva, nem helyezi vissza a talpára... - amely mindenekelőtt két követelménnyel járna; egyrészt a reálgazdaság fellendítésével, másrészt pedig szakítana a kozmopolita szemlélettel, és mindenekelőtt a nemzeti érdeket védő nemzeti út fejlődését szolgáló gazdaságpolitikai utat kellene követni.

Nyilvánvalóan ennek az alapelveiből is következik, hogy ha végignézzük mindenekelőtt a makrogazdasági elemzéssel foglalkozó anyagot, akkor ez gyakorlatilag egy deficites gazdaság, hiszen ha a fontos mutatóknál kiemelem a fizetési mérleg, a költségvetés, az államháztartási mérleg egyenlegét vagy a külkereskedelmi mérleg egyenlegét, itt növekvő hiánnyal számol. A fizetési mérleg esetében ez a 2,3-2,8 dolláros fizetésimérleg-hiány 2002-ig, a külkereskedelmi mérlegnél egészen 4,7 dollárig megy el. (Sic!) Sorolhatnánk a többit is, aminek a hátterében mindenekelőtt az szerepel, hogy igen nagy mennyiségű tőkekivonás, erőforrás-kivonás zajlik az országban. Egyébként említik is, hogy várhatóan további tőkejövedelem-kivonással kell számolni, ami egyébként rossz, hiszen a magyar gazdaságon belüli fejlődést nem szolgálja. Ennek egy sajátos formája volt, amit engedélyeztek, legalizáltak azzal, hogy adómentességet kapott a külföldi vállalkozó, mindenekelőtt a multinacionális cégek, majd belépett '94-98-ban egy új formájú tőkejövedelem-kivonás, ez az úgynevezett szolgáltatások vagy reklámtevékenységek megrendelése saját cégtől, amely nem Magyarországon létezik. Ennek következtében, ha például áttekintik a fizetési mérleget, '98-ban több, mint 1 milliárd dollár tőkekivonás történt csak ennek az egy tételnek a következtében.

Ilyen formában tehát ez azt jelenti, hogy ha hiány jelentkezik, akkor honnan fogják finanszírozni a hiányt. Ahogy az anyagból is kiderül: vagy újabb hitelfelvétellel, ami életveszélyt jelent a magyar gazdaság számára, vagy áthárítom ezeket a terheket a végső fogyasztóra. Márpedig ki a végső fogyasztó? Mindenekelőtt a magyar családok és a magyar háztartások a végső fogyasztók. Bizonyos értelemben végső fogyasztó a humán infrastruktúra, de a terheket tovább hárítani a hazai, még tisztességesen dolgozó vállalkozóra, iparosra vagy mezőgazdasági parasztságra, súlyos vétek! Ez nem tartható, mert e rétegek, illetve a magyar háztartások fizetőképessége olyan, hogy képtelenek további közterhek fizetését vállalni, és nem is tudják kifizetni. Tehát ez önmagában további hiányt gerjeszthet, ami a deficit további növekedését fogja jelenteni, és egy nagyon erőteljes elszegényedést hoz magával.

(13.40)

Hiszen már ma is a magyar népesség 60 százaléka él a létminimum szintjén és az alatt. Ebből következően ennek a liberális gazdaságpolitikának, amelynek eredménye ez a deficit, eredménye a spekulatív pénzpiac virágzása; lényegében ez egy csőd-gazdaságpolitika, és ez nem tartható fenn tovább csak nagyon súlyos veszteségekkel.

Hadd mondjak egy módszertani kérdést is. Ez a bizonyos növekedési mutató, a bruttó nemzeti termék vagy bruttó hazai termék, a GDP vagy gédépé, nevezzük magyarosabban, bizony egy szemfényvesztés; ma már ismert, hogy a teljesítmény mérésére nem alkalmas. Hadd utaljak: a közelmúltban a gazdasági bizottságban a Központi Statisztikai Hivatal jelenlegi elnökével, Mellár Tamással volt egy szakmai párbeszéd, aki szintén kiemelte - hiszen ezt egy cikkében le is írta és más közgazdasági körök is -, hogy a gazdaság teljesítményére teljesen alkalmatlan a bruttó hazai termék, ráadásul abban a formában, ahogy jelenleg Magyarországon statisztikailag számítják. Ez hibás is, hiszen hibás egy ilyen mutatóba beépíteni például a vámszabad területek mozgását, mert annak legfeljebb az egyenlege szerepelhet benne, de az is kérdőjelezhető.

Ha ez alapján nézem és korrigálom ezt a mutatót, akkor bizony kiderül, hogy már csak ennek az egy tételnek a következményeképpen is az export legalább 30 százalékkal kevesebb lenne, amelynek a következményében természetesen a külkereskedelmi mérleg hiánya jelentősen növekedne. Ha a bruttó hazai termék mutatóját is korrigálom még egyéb, úgynevezett externáliákkal, külső tényezőkkel, akkor bizony - ha a tényleges teljesítménymutatót nézem, ez a nettó nemzeti jóléti mutató vagy a bruttó nemzeti jövedelem, vagy nettó nemzeti jövedelem - a tényleges teljesítmény közel 50 százalékát adja a most publikált hivatalos növekedési mutatóknak. Ez azt jelenti, hogy valójában jelentős forrásmódosítás történt még ilyen módszertani ügyeskedéssel, amely szakmailag sem állja meg a helyét, és egy hamis, rossz mutatót ad, amely nem felel meg, messze nem felel meg a valóságnak.

Két kérdést szeretnék még kiemelni, ami nagyon jelentős a makrogazdasági fejlődés szempontjából, és érinti ezt az anyagot is, amit nagyon egyszerűen intéznek el. Az egyik kérdés az eladósodás témája. Jómagam már a nyolcvanas évek elejétől foglalkozom ezzel a kérdéssel, de hadd utaljak a Társadalomkutató és Előrejelző Intézet közelmúltban készült jelentős tanulmányára vagy Nagy Pongrác ismert közgazdásznak a közeljövőben megjelenő, adósságtörténetünkkel és ezzel a kérdéssel foglalkozó könyvére, hogy bizony ennek az anyagnak alapján és a felvállalt liberális gazdaságpolitika következményeképpen Magyarország továbbra is, még 2002-ben is a világ legeladósodottabb országai közé fog tartozni, ahová ma is tartozik, illetve tartozott a közelmúltban. Ez pedig azt jelenti, hogy az első négy, első öt vagy az első három ország közé sorolható mint legeladósodottabb ország. Ilyen formában gyakorlatilag ennek az átvitele 2002-re egy olyan forrásterhet és forráskivonás terhét jelenti az országra vonatkozóan, hogy nincs mivel ellensúlyozni, ha ezt a liberális utat folytatják tovább.

Átnéztem a Moody, a Standard & Poor és a japán hitelminősítő ügynökségek adatait, és bizony annak ellenére, hogy szorgalmasan a lakosság jólétének terhére vagy életszínvonal-emelésének terhére fizették ki az adósság kamatait, illetve a törlesztést, tehát a teljes szolgálatot, még mindig rossznak vagy közepesnek minősítik Magyarország hitelfizető-képességét. Ez egy olyan visszajelzés, hogy valójában nem oldotta meg az adóssághólabdának a magunk előtt való görgetése, újabb hitelekkel való finanszírozása azt a súlyos kérdést, amely ténylegesen a magyar gazdaság leépülésének egyik alapköve volt. Nem teremtett változást ebben a fejlődési vonalban vagy legalábbis ebben a lefele irányuló fejlődési vonalban.

Ha megnézzük a leadott anyagban, akkor abban mi szerepel? Az szerepel benne, hogy továbbra is az adósság fizetését vállalja fel. Hiszen jól tudjuk, ha a teljes adósság mennyisége ma Magyarországon meghaladja a 40 milliárd dollárt, és ezen belül is amit átcsempésztek a belső adósságban, hiszen az exponenciális gyorsasággal növekedett 3000 milliárd forintról, már majdnem eléri a 7000 milliárd forintot, és még megmaradt a 25 milliárd dollár bruttó külső adósságállomány is; ezt azt jelenti, ha áttekintem ezt az óriási adósságállományt: akkor mit vállal föl a liberális gazdaságpolitika fizetett tisztségviselője? Azt, ami az anyagban szerepel, hogy forrás lehet a további privatizáció vagy újabb hitelfölvétel. Márpedig mind a kettő gazdasági csőd felé sodorja a gazdaságot. És mit fogunk privatizálni? A Dunaferr Rt.-t, aminek a vagyonát már így is széthordták?! Vagy továbbá az egészségügyben a kórházakat privatizálni? Elkótyavetyélni vagy külföldiek kezére átjátszani, ahogy eddig történt, súlyos korrupcióval terhelten? Miközben egy réteg megszedi magát, teletömi a zsebét, és luxusvillákat épít? Vagy mit fognak privatizálni? A termőföldet, és ezzel a területünket is átjátsszuk idegeneknek?! Hogy állunk szembe akkor a magyar népességgel, a választókkal, milyen gazdaságpolitikát vállaltunk fel, miért mondták azt, hogy szociális kedvezményeket és egyensúlyt fognak teremteni, amely kitűnő választási propagandaszöveg is volt. Hol marad ennek akkor a teljesítése?!

Nem lehet továbbvinni ezt az adósságügyet, és csak egy pont az i-re az 1750 milliárd forint, amiről még említést sem tesz az anyag, amit 1997-ben beépítettek a költségvetésbe, átvállalva a Magyar Nemzeti Banktól is, mert ez nagyon régi vitatéma. De mindig is vitatéma marad, mindaddig, ameddig ezt a piszkos pénzt a költségvetésből nem fogják kitörölni. Ennek a terhe, kamatterhe '99-ben a 190 milliárd, 400 milliárd a törlesztési teher, és ez bizony a következő években is megjelenik.

Ha kivesszük a költségvetésből ezt a tisztátalan pénzt, mert hiszen nem tudjuk, hogy miért nem 1800 milliárd, miért nem 800, miért pont 1750 milliárd, erről tételes elszámolás mind a mai napig nem készült, akkor bizony meg lehetne oldani a nyugdíjasok jelenlegi igen romló helyzetének a javítását, ez 25 milliárd forint lenne. Meg lehetne oldani a folyók mentén a gátépítést és a szabályozást, meg lehetne oldani az egészségügy helyzetét, a felsőoktatás helyzetét, és még mindig maradna a 190 milliárd forintos kamatnagyságból. Tehát azt a bizonyos összeget fizetni és tovább tolni, amely a korábbi kormányzat által építtetett be a költségvetésbe, ez egy nagyon súlyos, nemzettel szembeni - hogy is mondjam - bűnös lépés volt, és az is maradt. Tehát a megoldás azt jelenti, hogy egy nagyon erőteljes adósságleépítő gazdaságpolitikát kell folytatni, amelyhez hozzátartozik a belső adósság felszámolása, és továbbra is aktuális a leírattatási program, a külső adósság leírattatási programja.

Végül nagyon röviden szeretnék egy harmadik kérdésről szólni, amelyet elég nagyvonalúan intéz el ez az anyag. Ez pedig az Európai Unióhoz való csatlakozás, vagy nevezzük euro-atlanti vagy euro-amerikai birodalomhoz való csatlakozás kérdésének. Mit jelent ez? Semmi, de semmi elemzés nincs az anyagban, ami arról szólna, hogy milyen birodalomhoz is kívánják és milyen áron csatlakoztatni az országot, hiszen nem tudjuk, mibe kerül. Nem végeztek el még egy átfogó költség-haszon elemzést, beleértve a haszonáldozat költségét is. Mert az, ami terjed szakértők között, hogy 60 vagy 65 milliárd dollár lesz ez tíz év alatt, lehet hogy igaz, lehet hogy nem. De az a több ezer milliárd forint, amellyel a privatizáció során áldoztunk, vagy amely révén föláldoztuk a magyar függetlenséget, ez a haszonáldozati költség lényegesen nagyobb összeg. Nem lehet egy ilyen szervezethez csatlakozni anélkül, hogy ezeket a kérdéseket ne vettük volna szisztematikusan számba, ne elemeztük volna, ne tártuk volna a közvélemény elé, és nem lehet anélkül, hogy ne magyar-magyar integrációval együtt történjen meg az alku.

Mert ma az európai uniós tárgyalásokon semmiféle alku nincs, ma egy van, amit külföldről, a brüsszeli bürokrácia területéről diktálnak, azt aláírni, körüllihegni, jóváhagyni. Hogy mi történik a magyarsággal, mi lesz a magyar családok sorsával, mi lesz az elcsatolt területeken élő magyar honfitársainkkal, hiszen egy közös kérdésről van szó ebben az integrációs folyamatban, arról még csak haloványan sem esik szó. Ezért ez a program valójában egy liberális program, amelynek a végkifejleménye az a buborékgazdaság lesz, amely bármikor szétpukkadhat, ha bizonyos külföldi hitelekkel nem próbálják meg kisegíteni, vagy nem a háztartások közterheinek a növekedésével, amire viszont a magyar család vagy a magyar háztartás alkalmatlan.

(13.50)

Ezért mi azt szeretnénk, ha a programot kiegészítené egy olyan stratégiai elképzelés, amely tartalmazza azokat az általunk is támogatott ígéreteket, mint a privatizáció felülvizsgálata, a Magyar Nemzeti Bank elszámoltatása, az Állami Számvevőszék által történő felülvizsgálata és a pénzügyi szektor kitakarítása azzal, hogy a forrásainkat vissza tudjuk nyerni, és ezeket a forrásokat be lehessen építeni a reálgazdaságba, amely valójában biztosítéka egy növekedés alapjai megteremtésének. És ezzel lehet a magyar családok életminőségét javítani, és ezzel lehet a súlyosan leépülő humán infrastruktúra minőségét is javítani, amely végül is a legfontosabb erőforrás, az ember minőségi állapotának javítását segíti elő. Mert enélkül nincs növekedés, és nem lehet növekedést tisztességesen teljesíteni!

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Takács Imre képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az előbb nagyon fontos gondolatok hangzottak el. Valóban elgondolkodtató az, egyet lehet érteni vele, hogy a kormány a bruttó hazai termékkel mint alapvető mutatóval számol, és viszonyítási alapként is figyelembe veszi. Azonban azt valóban figyelembe kell venni mellette, hogy a bruttó hazai termék csak a pénzügyi mozgásokkal összefüggő folyamatokat tükrözi vissza, így tehát a bruttó hazai termékben növelő tényezőként jelenik meg a vizek tisztítása során megvalósult olajkiszedés, vagy a bruttó hazai termékben jelenik meg az őrző-védő szolgálatok pénzügyi tevékenysége, és nem jelenik meg a bruttó hazai termékben a háztartásokban végzett hasznos munka, a barkácsolás és a többi, ami pedig valóban értéknövelő.

Még egyszer: én nem azt kifogásolom, hogy a kormány - és mi is ezt tettük - a bruttó hazai termékkel számol, de ennél szerintem még fontosabb mutató lenne a GPI, a valódi fejlődés indexe, ami tulajdonképpen elválasztja a valóban a valódi fejlődés eredményeiből adódó pénzmozgásokat azoktól, amelyeket költségként kellene elszámolni. És figyelembe veszi a valódi fejlődés indexe a hasznos közösségi munkát is. Hosszú dolog lenne abba belemerülni, hogy miért fontos a valódi fejlődés indexével számolni, különösen akkor, ha három évre előre akarok számolni. Még egyszer azt mondom, hogy a bruttó hazai terméket vegye figyelembe a kormány, de korrekciós tényezőként a valódi fejlődés indexét, a GPI-t is jó lenne, ha figyelembe venné.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Megadom a szót kétperces hozzászólás keretében Lentner Csaba képviselő úrnak, Magyar Igazság és Élet Pártja.

DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Való igaz, hogy képviselőtársaink több felszólalásban hangot adtak azon véleményüknek, hogy a GDP-mutató mellett szükség volna arra, hogy más alternatív mutatókkal is kimutatásra kerüljön a gazdasági növekedés folyamata. Takács Imre képviselőtársunk megnevezett egy mutatót, és elmondta azokat a szakmailag alaposan alátámasztott indokait, amelyeknek azt kellene kiváltaniuk a kormányzat jelen levő képviselőiből, hogy érdemben válaszolnának, nyilatkoznának ezekre a vita során fölmerült kérdésekre. Én a GDP-mutató veszélyét még egy nagyon fontos dologban látnám, mégpedig abban, hogy a bruttó hazai termékre vonatkozó számítások csak a 10 fő feletti vállalkozásokat mérik, tehát a 10 fő alatti vállalkozások teljesítményérték-növekedését nem jelzik.

A Fidesz, amikor egy évvel ezelőtt a választási kampányban szerepelt, mindig azt mondta, hogy a kis- és középvállalkozások növekedését szeretné majd elérni egy aktív pénzügypolitikán keresztül. Ha mi itt folyamatosan csak a GDP-mutatókról beszélünk, és nem beszélünk, teszem azt, a GNI-mutatóról, akkor én úgy érzem, hogy akikhez a választási kampány szólt, azokról most ebben a hároméves költségvetési koncepcióban abszolút nincs szó. Tehát az a kérdés, hogy a kis- és középvállalkozásoknak milyen mérhető teljesítménynövekedést szán a kormányzat, illetve alapvetően a mezőgazdasági egyéni termelők, őstermelők vonatkozásában, akik eleve vagy egyéni formában gazdálkodnak, vagy zömük 10 fő alatti vállalkozásokban gazdálkodik - főleg a kárpótlási vagyonnevesítési földeken gazdálkodó parasztemberekről van szó -, ha az ő esetükben a bruttó hazai termékhez nincs mérhető hozzájárulásuk, akkor a Fidesz vezette kormány mégis milyen szándékkal van irányukban.

Az volna a kérésem, hogy a jelen levő államtitkár úr is kapcsolódjon be ebbe a vitába, hiszen számtalan kérdést, fölvetést kapott itt már a patkó túlsó oldalán ülő képviselőktől.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Danka Lajos képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt; őt követi majd Lamperth Mónika, a Szocialista Párt részéről.

DANKA LAJOS (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt álláspontja az - ahogy az előttem már felszólalók is elmondták a frakcióm részéről -, hogy ragaszkodva a kormányprogram iránymutatásához, az élőmunka terhei csökkenjenek, és újabb adók bevezetésére ne kerüljön sor. Én főleg a járulékreform kérdésével szeretnék foglalkozni, kiegészítendő a részünkről elhangzottakat, annak ellenére, amit Mádi és Tállai képviselőtársaim elmondtak, hiszen a költségvetési irányelvek tartalmazzák az adókra és járulékokra vonatkozó elképzelést is.

Az előterjesztés szépen idéz egész mondatokat a kormányprogramból, azonban nem biztos, hogy a leírtak annak megfelelő irányba hatnak. Például a kis- és középvállalkozásokat, amelyeket a kormány támogat, súlyosan érinti a tételes egészségügyi hozzájárulás két év alatt több mint duplájára emelése, 2100 forintról 4350 forintra, terheiket erősen növeli, ugyanakkor a százalékos mértékű hozzájárulás megszüntetése ezt nem kompenzálja, illetve ezeket a vállalkozásokat nem érinti.

Az is kérdéses, hogy mennyiben csökkenti a vállalkozások terheit, hogy 15 napos betegszabadság helyett 90 napig kellene fizetniük a keresetpótlást. Köztudott, hogy a táppénzre menők 90 százaléka 90 nap alatti betegszabadságot vesz igénybe. A vállalkozások ezek után megkérdezhetik, hogy minek fizetik az egészségügyi alapba a munkáltatók a 9 százalékot, a munkavállalók a 3,5 százalékot, ha ők állják a táppénzt.

A kormányprogrammal szemben hat szerintem az is, hogy 50 százalékban minimalizálná a tervezet a kifizetendő összeget a munkabérhez viszonyítva. Ez az intézkedés az amúgy is nehéz helyzetbe kerülő munkavállalót sújtaná. A járulék- és adóbevallási határidők összhangba hozásával, valamint a járulék előlegszerű kezelésével egyetértünk, mivel ez egyszerűsíti a rendszert. A járulék, de az adók behajtásának hatékonyságát is javítaná az adminisztráció csökkentése a vállalkozók felé. Például amióta az APEH vette át a járulék beszedését, azóta két külön utalványon fizetteti be, amit eddig a vállalkozó egyben utalt át, külön a tételes egészségügyi hozzájárulást, külön az egészségügyi alapba és a nyugdíjalapba járó összegeket. Ez lehet, hogy csökkenti az adminisztrációt, csakhogy nem a vállalkozás, hanem az adóhivatal részéről. Ebben az esetben kérdéses például az, hogy az adóhivatal van-e a polgárokért, vagy a polgárok vannak-e az adóhivatalért. Hab a tortán a magánnyugdíjpénztár esetén benyújtandó négy-öt nyomtatvány, amelyeket különböző hivatalokhoz kell eljuttatni akár egy dolgozó esetében is.

A hatékonyság javulása várható a terhek csökkentésétől, amit fentebb már említettem, hogy mennyire érvényesül. Ezeknek a terheknek a csökkentésétől várható továbbá az adózók, illetve a járulékfizetők szemléletmódjának javulása.

 

(14.00)

Jelenleg ugyanis szabadrablásnak tekintik az adók és járulékok ilyen mértékének az állam általi beszedését. Ezért bocsánatos bűn ma a társadalom szemében az adócsalás, mivel úgy tekintik, mint az elrablott javak ügyes visszavételét.

Az elmondottakat figyelembe véve nem tudom eléggé hangsúlyozni az adók és járulékok meghatározásának fontosságát. Amennyiben a társadalom az elfogadható mértékű terhekkel már egyetért, akkor lehet a harmadik eszközt hatékonyan alkalmazni, ami a szigorú fellépés az adó-, illetve járulékcsalókkal szemben. Ehhez végül is a személyi és szervezeti feltételek adottak az adóhivatalon és az adónyomozókon keresztül. Csak a társadalmi támogatottság hiányzik, hiszen újabb adók kivetésén gondolkodik a pénzügyi kormányzat, valamint az adókivetéses technika kibővítésén a társas vállalkozások irányába, teljes egészében szemben a kormányprogrammal.

A fenti módszer már a magánvállalkozások esetén is nagy ellenállást váltott ki a társadalom részéről, a társaságok esetében pedig értelmezhetetlen, mivel a bevételek nem személyes bevételként jelennek meg és nem személyi szükségleteket elégítenek ki, hanem a beruházásokra, esetleg tőkefelhalmozásra fordítódnak. El kell gondolkodnunk azon is az anyag kapcsán, hogy az adók célja nemcsak a pénzeszközök biztosítása a költségvetés részére, hanem bizonyos folyamatok irányítására és szabályozására is szolgál. Így a rendszerből a különböző kedvezmények és juttatások kiirtása kedvezőtlen folyamatokat indíthat el a gazdaságban.

Arra kérem a pénzügyi kormányzatot, hogy az elmondottakat figyelembe véve, a kormányprogramnak megfelelő költségvetési és adókoncepciót terjesszen elő.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az FKGP padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Lamperth Mónika képviselő asszonynak, Magyar Szocialista Párt; őt követi majd Kóródi Mária képviselő asszony.

DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány által beterjesztett koncepció önkormányzati fejezetével akár egyet is lehetne érteni. Hiszen helyeselni lehet azt a célkitűzést, hogy fel kell gyorsítani az önkormányzatok gazdálkodásának reformját, bár arra nem ad választ, és nem is igen tudhatjuk, hogy mi az a reform, amit fel kell gyorsítani, mert az első lépései sem érzékelhetők.

Önmagában helyes az a célkitűzés, hogy a feladatokat és a hatásköröket koncentráltabban kell telepíteni, és az is helyeselhető, hogy a központi támogatások jobban kövessék a feladatokat. S végül helyes, hogy a helyi források bővítését a kiegyenlítő módszerek továbbfejlesztésével együtt lehet csak megoldani, és ugyancsak helyeselni lehet, hogy az elmaradott területek felzárkóztatását kiemelten kezeli a kormány.

Akkor mégis mi a probléma, mi a gond mindezekkel? Az, hogy ez csak az első és felületes olvasásra tűnik így, ez csak a látszat, mert a kormány mást mond - és mást csinál. A kormánypárti politikusok mást mondanak, más szerepel a dokumentumokban, és mást mutatnak a tények. Vegyük hát akkor sorra a tényeket!

Ma kormánypárti, korábban ellenzéki képviselők és politikusok sokszor mondták, hogy igazi önkormányzat ott van, ahol a valódi döntési lehetőségek vannak, döntést pedig, valódi döntést csak ott lehet hozni, ahol ennek gazdasági feltételei megvannak. Joggal várták tehát az önkormányzatok azt, hogy a legnehezebb, 1995-ös és 1996-os év után folytatódik majd az a lassan javuló, de mégiscsak javuló kondíció, ami az 1997-es és a '98-as évben megindult.

Ehhez képest mi történt az 1999. évi költségvetésben? Először is két számot hadd mondjak: a központi igazgatás növekménye a '98-as évhez képest 24,1 százalék volt, ezzel szemben az önkormányzatoké mindösszesen 9,6 százalék. Mióta önkormányzatok vannak, ilyen nagy különbség a két szám között soha nem volt. Jut tehát pénz a hihetetlenül felduzzasztott Miniszterelnöki Hivatal finanszírozására, a titkosszolgálatra - de az előző év reálértékét sem éri el az önkormányzatok támogatása.

Másodszor: példa nélküli, ugyancsak nem volt még rá példa, mióta önkormányzatok vannak, hogy zárolnak egy összeget az önkormányzati költségvetésben. Ugye emlékeznek valamennyien arra az 1,9 százalékra, amelyet valamennyi költségvetési fejezetben azért zárolt a költségvetés, mert nem tudta biztosan megmondani előre, hogy 4 vagy 5 százalékos lesz a gazdasági növekedés, és készülve arra az egyébként valamennyiünk által nem kívánt esetre, hogy csak 4 százalék lesz, a költségvetési fejezet 1,9 százalékát zárolták. Magyarul: az önkormányzatok kaptak virtuális pénzt, amelyet utána elvettek tőlük.

Már 1999. február végére kiderült, amikor is Járai pénzügyminiszter úr bejelentette a nyilvánosság előtt, hogy ezt az 1,9 százalékos összeget, úgymond, visszaveszik az önkormányzatoktól. Erről ki is értesítették az önkormányzatokat, hogy tehát az az összeg, amivel számoltak, nem fog rendelkezésre állni. Ez a döntés egyébként például Kaposvár város lakóitól 27 millió forintot vett el. Egyébként elbizonytalanodtak az önkormányzatok e tekintetben, hiszen néhány héttel ezelőtt a kiértesítés ellenére Kontrát államtitkár úr azt nyilatkozta az egyik országos napilapban, hogy ha majd jobban áll a gazdaság, akkor ezt a pénzt visszakapják. Jó lenne, érdemes lenne megmondani az önkormányzatoknak világosan, hogy ezzel a pénzzel számolhatnak-e vagy sem.

A következő ilyen tétel a pedagógus-béremelések fedezete volt. A kormány a hatékony - vagy hatékonynak vélt - kommunikációjával elhitette, hogy a 16 százalékos pedagógus-béremelés fedezete az önkormányzatoknál rendelkezésre áll. Egyetlenegy önkormányzat nincs, amelyiknél a 16 százalékos pedagógusbéremelés-növekményt fedezte volna az, amit a költségvetésben az önkormányzatok megkaptak! Az önkormányzatok egyébként teljesítették ezt a kötelezettséget, a pedagógusok megkapták a béremelést, de azért azt jól kell látni, hogy ezt a pénzt máshonnan vették el, és ez most hiányzik az iskolák működéséből, hiányzik a dologi feltételekből, és többek között más költségvetési intézkedések mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy az önkormányzatok jelentős része nagyon nagy hiánnyal kellett hogy tervezze a költségvetését. Így például Kaposvár város mintegy 700 millió forintos hiánnyal kellett hogy az 1999-es költségvetését megtervezze.

Az irányelvekben a kormány azt állítja, hogy a vidék fejlesztését kiemelten kezeli. Hát lehet-e a vidékfejlesztést másutt hatékonyabban segíteni, előmozdítani, mint az önkormányzati fejlesztéseknél, ahol a fejlesztések közvetlenül a lakosságot szolgálják, azoknak a közszolgáltatásoknak az ellátását, amelyek a mindennapi közérzetüket, a közoktatást, az egészségügyi ellátást, a kommunális ellátást, az utakat, a járdát szolgálják?

A kormány itt is mást mond és mást csinál - az önkormányzati fejlesztési források ugyanis kimerültek. Kimerült az a saját erő, amivel az önkormányzat pályázhatna a cél- vagy címzett támogatásra, s hiába van meg a cél- és címzett támogatás fedezete a költségvetésben, az önkormányzatoknál egyszerűen nincsen forrás arra, hogy a saját erőt hozzátegyék, hogy azt a részt, amit nekik maguknak kell kigazdálkodni és hozzátenni, azt megjelenítsék a fejlesztéseikben.

Megvan ennek az oka persze, hogy miért alakult így, hiszen elfogytak az önkormányzatoknál a privatizációs bevételek, rendkívüli módon lecsökkent az a vagyon, ami mobilizálható, ami értékesíthető, és valamilyen módon vissza kellene pótolni ezeket a fejlesztéseket, a fejlesztési forrásokat, hiszen ha ez nem történik meg, akkor egy negatív spirál indul el, elmaradnak a fölújítások, elmaradnak a szükséges fejlesztések, és később ez az önkormányzatoknál nehezebben lesz pótolható. Ha ma megteremtené ennek a fedezetét a kormány - úgy, mint ahogy egyébként mondja a retorikában, csak valójában nem csinálja -, akkor ez az önkormányzatoknál egy pozitív fejlesztési lehetőséget indítana el.

Itt is szeretném konkrét számokkal alátámasztani, amit elmondtam, és mint Kaposvár város országgyűlési képviselője talán nem furcsa, hogyha Kaposvár várossal példálódzom. A beruházásra fordított, Kaposvár város költségvetésében meghatározott összeg 1996-ban 402 millió forint volt, 1997-ben 771 millió, '98-ban 890 millió - tehát látszik egy dinamikus fejlődés '96-97-98 között -, majd 1999-ben, a polgári kormány regnálása idején ez drasztikusan visszazuhant 598 millió forintra. Amikor a miniszterelnök úr Kaposváron járt, akkor azt mondta, hogy azért, mert korábban ellenzéki, fideszes polgármestere volt a városnak, ez egy elnyomott város volt.

(14.10)

Én most elmondtam a fejlesztésre és a beruházásra fordított összegeket, eldöntheti a tisztelt hallgató, hogy valóban elnyomott város volt-e - a számok egészen mást mutatnak. Egyébként a polgármester úr is mindig elismerte, hogy a város dinamikusan fejlődik. De mi lesz a jövőben, ha most, '99-ben ennyire vissza kellett lépni a beruházásoknál, a fejlesztéseknél? Azt gondolom, ezen minden polgármesternek, minden országgyűlési képviselőnek érdemes elgondolkodnia.

Az 1998-as országgyűlési választások során örvendetesen megnőtt az Országgyűlésben a polgármesterek, alpolgármesterek, megyei közgyűlési elnökök száma. Ma 42 fő ilyen tisztséget betöltő országgyűlési képviselő van, ami azt mutatja, hogy jól döntöttünk 1994-ben, amikor megváltoztattuk a törvényt és feloldottuk az összeférhetetlenséget, mert ez annak a lehetőségét adja meg, hogy ezek az országgyűlési képviselők, akik egyébként nap mint nap szembesülnek a települések problémáival, megjelenítsék itt, akár egy költségvetési vitában is, hogy mi az, amire a településeknek és a településen élő embereknek szükségük van.

Én tehát azt gondolom, nagy az ő felelősségük is és valamennyiünk felelőssége, hogy ha már a kormány, a kormány tagjai nem érzékelik, hogy egyébként a közfeladatok ellátásában, az iskola, az utak, a járda, az egészségügyi alapellátás tekintetében milyen sokat jelent az emberek közérzete szempontjából, hogy az önkormányzatok hogyan tudják ezeket a feladatokat megoldani, akkor legalább azok a polgármesterek, alpolgármesterek, közgyűlési elnökök, akik itt ülnek, a kormánypárti oldalon 33-an, legalább ők legyenek azok, akik ezt a szempontot behozzák az Országgyűlés munkájába, idehozzák, amikor a költségvetést tárgyaljuk. Hiszen én azt gondolom, hogy ha valaki úgy nyilatkozik, mint ahogy azt Kaposvár város polgármestere tette a Somogyi Hírlap április 30-i számában, hogy az önkormányzatok 1990 óta először vannak kedvező helyzetben, és jó lenne, ha ez így folytatódna, az nem mond igazat, és ez csak propaganda.

Azt gondolom, akkor tesznek és teszünk valamennyien jót, ha szembesülünk azzal, hogy az önkormányzatok finanszírozása, az önkormányzati működés most rossz felé halad, veszélyben van. És ha azt akarjuk, hogy igaz legyen, amit a kormány mond, és ne csak a retorikában mondja azt, hogy támogatja ezt a folyamatot, és hogy amit mond és a cselekedet egybeessen, ezért, azt gondolom, azok az országgyűlési képviselők, akik itt önkormányzati érdekek megjelenítésével és ennek felelősségével is dolgoznak, sokat tehetnek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Kóródi Mária képviselő asszonynak, Szabad Demokraták Szövetsége; őt követi majd Lentner Csaba képviselő úr.

DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Lehet, hogy másokkal együtt én is úgy éreztem, illetve mások is úgy érezték, mint én, amikor ezt a határozati javaslatot olvastam, hogy eszembe kell hogy jusson egy mese, a mese Mátyás királyról és az okos lányról, amelyben - emlékeznek rá - a lány hozott is, meg nem is, adott is, meg nem is. Hát ez az irányelvnek nevezett határozati javaslat ugyanolyan, mint ez a mese! Amikor az ember jobban áttanulmányozza, még ennél is szigorúbban tud fogalmazni, de legalábbis rosszkedvűbben, hiszen úgy érzi magát egyre-másra a Fidesz által tett javaslatok és akciók közepette, mint hogyha az a Fidesz-birodalom, amit építenek, csupa-csupa Patyomkin-faluból állna.

Tisztelt Országgyűlés! Ez a határozati javaslat ugyanerről szól, ugyanis a kormány, a kormánypártok most kipipálhatnak egy feladatot, de ez az irányelv - mint önök is tudják - semmire nem alkalmas.

Ha alaposabban megnézik, akkor látják: ez az irányelv, ez a határozati javaslat mindössze egy bővített mondatból és hat makrogazdasági tényezőhöz kapcsolódóan három-három dinamikus viszonyszámból áll. Ezekből a fejlődési indexekből mindenki azt olvashat ki, amit akar, azt olvashatja ki, amit érdekei, vágyai, gondolkodásmódja diktál. És ezt akarják most a kormánypárti képviselőkkel elfogadtatni.

Van-e ebben a határozati javaslatban bármi hasznosítható, az eligazodást segítő, a gazdaságpolitikai irányt az államháztartás és ezen belül az egyes alrendszerek fejlődési pályáját egzakt módon meghatározó információ? Azt kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, hogy nincs. A határozati javaslathoz kapcsolódó indokolásnak ugyanis nagyon sokfajta olvasata létezik, hipotézisek gyártására ösztönöz, erre kényszerít, és így a feltételezések egész sora fogalmazható meg, kinek-kinek az érdekei szerint. Ráadásul mindaz, ami az indokolásban és a háttér-tájékoztató anyagokban le van írva, a kormányt semmire sem kötelezi.

A határozati javaslattal együtt kezelendő két pénzügyminisztériumi tájékoztatót is áttanulmányozva sem lehet egzakt következtetést levonni a nemzetgazdaság egyes szféráinak fejlődési lehetőségeire. Tisztelt Országgyűlés, képviselőtársaim, éppen ezért a határozati javaslatról nincs is mit megvitatni. Az indokolásból és a tájékoztató anyagokból kikövetkeztethető megállapításokról ugyan érdemes vitatkozni, de ahhoz az kellett volna, hogy az itt jelen lévő miniszter úr és a később felszólaló kormánypárti képviselők valóban olyan tényeket, adatokat, felvetéseket mondjanak el, amelyek fontosak ebben a vitában.

Tisztelt Országgyűlés! Az irányelvet, az indokolást és a tájékoztató anyagokat áttanulmányozva, a helyi önkormányzatok gazdálkodási esélyei a következő három évben nem lesznek kedvezőbbek, mint 1999-ben, sőt az anyagból az olvasható ki, hogy az önkormányzatok gazdálkodási lehetőségei romlanak. Helyzetük, működőképességük feltételei tovább nehezülnek, súlyuk, arányuk a bruttó hazai termékből és az államháztartáson belül tovább csökken. Mire alapozom ezeket a kijelentéseket? Vegyük sorba az egyes tényezőket!

A határozati javaslat indokolása szerint az államháztartás jövedelemcentralizációja, jövedelem-újraelosztó szerepe tovább csökken, a GDP-n belüli aránya tehát mérséklődik. Szintén az indokolás sorolja fel a költségvetés kiemelt feladatait, így többek között az Európai Unióhoz való csatlakozás feladatait, a NATO-csatlakozással vállalt kötelezettségeket, a gyed bevezetését, a nyugdíjak reálértékének megőrzését. Ezek tehát a következő évek prioritásai a költségvetésben, ami azt jelenti, hogy a csökkenő arányú államháztartási bevételen és kiadáson belül az önkormányzatok bevételeinek és kiadásainak az aránya ennél jobban csökken.

Az indokolás megfogalmazza azt a célt, hogy a közszférában - a működés hatékonyságának javulásával összhangban - a foglalkoztatotti minimálbér 2 százalékkal haladja meg az inflációt. Ez a célkitűzés az önkormányzatoknak is szóló, határozott üzenet. Ez az üzenet jelentheti egyrészt azt, hogy a költségvetési törvény majd befagyasztja a köztisztviselők alapilletményét, hiszen ezt már az 1999. évi költségvetési törvény is megtette. Másrészt jelentheti azt, hogy az önkormányzatok intézményi és létszámstruktúrájuk felülvizsgálatára kényszerülnek azért, hogy az intézkedéseikkel felszabaduló forrásokat bérfejlesztésre fordíthassák.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az indokolás következő, az önkormányzati gazdálkodást közvetlenül befolyásoló megállapítása arról szól, hogy az önkormányzati gazdálkodásban fel kell gyorsítani a reformfolyamatot. Ezzel a törekvéssel általában egyet lehet érteni, de nézzük meg, hogy az indokolás szerinti elvek a reformmunkában milyen aggályokat vetnek fel!

Az indokolás elsőként a közszolgáltatási feladatok ésszerűsítését javasolja az ágazati törvények felülvizsgálata alapján, továbbá azt is hangsúlyozza, hogy ennek a felülvizsgálatnak hangsúlyos szándéka a feladat- és hatáskörök koncentráltabb telepítése. Azzal a törekvéssel egyet lehet érteni, hogy mielőbb történjen meg a feladat- és hatáskörök felülvizsgálata, de azzal már nem lehet egyetérteni, hogy az csak az ágazati törvények alapján történjen meg. Nem fogadható el továbbá az sem, hogy ennek a munkának a fő célja a feladatkoncentrálás. Úgy vélem, hogy a felülvizsgálati munkát ott kell kezdeni, hogy a profilt kell megtisztítani.

 

(14.20)

Mit értek ez alatt? Azt értem, hogy célszerűen önkormányzati körben csak azoknak a feladatoknak és hatásköröknek kell és lehet maradni, amelyek közvetlen helyi érdeket szolgálnak, és amelyek hatékonyan csak helyi szinten teljesíthetők. A többi feladat egy részét visszavenné az állam, aminek igen kicsi a valószínűsége, nagyobb részét pedig vállalkozások, civil szervezetek láthatnák el, vagy az is kiderülhetne, hogy a feladat felesleges. Az önkormányzati körben maradó feladatok elosztási filozófiáját a kétharmados önkormányzati törvény határozná meg. Ez egységes elvet biztosítana az ágazati, szakmai törvényekben a feladattelepítés konkrét szabályozásához, nem pedig fordítva, ahogy az indokolásból következik.

Itt szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy az önkormányzati rendszeren belül a feladat- és hatáskörök telepítésekor különös figyelmet kell fordítani a szakmai és gazdasági hatékonyság, valamint a települések lakosságmegtartó képessége közötti összhang fenntartására, a települések önfejlődésének elősegítésére, a polgárok és a többi erőforrás mobilizálására. Nem hagyható figyelmen kívül a feladat- és hatáskörök telepítésekor az európai uniós csatlakozás kapcsán kialakítandó régiók rendszere sem, mégis úgy látom, hogy erről a kérdésről nem szól ez az anyag, sőt, nemcsak hogy az anyag nem szól, hanem tapasztalataim szerint az Unióhoz való csatlakozásunkról - miközben rendszeresen azt állítjuk, hogy az ország felkészült rá - sem helyi szinten, sem ennek a szervezési szintjén nem jelennek meg megfelelő információk.

A forrásszabályozással kapcsolatosan szeretném megjegyezni, hogy az ezen a területen megfogalmazott irány arról szól, hogy tovább kell erősíteni a központi források feladatarányosabb elosztását, a helyi források körét pedig folyamatosan bővíteni kell. Azzal a törekvéssel, hogy a központi források feladatarányosabb elosztását kell erősíteni, nem lehet egyetérteni. A forrásszabályozáson belül a feladatarányos forráselosztásba bele kell érteni a kötött felhasználású normatívákat is. Az ez irányba történő hangsúlyeltolódás a finanszírozási mechanizmust egyre áttekinthetetlenebbé teszi, a normatíva-jogcímek számát tovább növeli, a személyi jövedelemadó egyre nagyobb hányadának bevonását követeli meg a normatív finanszírozásba, fokozza az önkormányzat és intézményei között a tervezés során egyébként is meglévő feszültségeket, csökkenti az önkormányzatok döntési önállóságát.

Tisztelt Országgyűlés! Az indokolás által meghatározott azon törekvéssel egyet lehet érteni, mely szerint a helyi források körét folyamatosan bővíteni kell. Ehhez azonban engedjenek meg néhány megjegyzést. Az egyik megjegyzés az, hogy a helyi adók révén nem látunk esélyt a jövőben a helyi források látványosabb növelésére, a következő években ugyanis nem várható az önkormányzatok saját bevételeinek jelentős gyarapodása.

A helyi adókkal kapcsolatosan azonban szeretném megjegyezi, hogy szükség lenne arra, hogy megvizsgáljuk a helyi adókkal kapcsolatosan azt a kérdést, hogy az adórendszerünk és ezen belül is a helyi adó rendszere hogyan illeszkedik az Európai Unió normáihoz. A most felvetett adózási szerep, amelyet például az iparűzési adónak szentelnek az előterjesztők, felveti azt a kérdést, hogy vajon az iparűzési adó milyen konformitással rendelkezik az EU normáihoz képest. Nem értem egészen pontosan, hogy most, amikor nagyon rövid időn belül megkezdődnek az előcsatlakozási folyamatok, egy ilyen jelentős kérdés tekintetében az irányelvek miért nem tartalmaznak iránymutatást arra nézve is, hogy ennek a kérdésnek a kezelése, vizsgálata megtörtént-e.

Tisztelt Ház! Az indokolásban meghatározott következő reformterület az önkormányzatok gazdálkodásában a kiegyenlítő módszerek továbbfejlesztésével a jövedelemkülönbségek mérséklése. Ez a törekvés remélhetőleg enyhít azon a problémán, hogy minden évben az önkormányzatok mintegy egynegyede részesül az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatásában. Mindez annak ellenére fennáll az önkormányzatok meghatározott körében, hogy a pénzügyi szabályozáson belül a kiegyenlítő mechanizmusok szerepe növekszik. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a szabályozás csődjének minősül az 1999. évi költségvetési törvényben megfogalmazott azon lehetőség, amely szerint a fővárosi kerület vagy esetleg több kerület, sőt, maga a fővárosi önkormányzat válhat az önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok támogatásának részesévé. Ez a tény azt bizonyítja, hogy az önkormányzatokat érintő drasztikus forrásszűkítési intézkedések kivédésére már nincs megfelelő szakmai javaslata a kormánynak.

Ismétlem, hogy elfogadható az a javaslat, hogy próbálja meg a szabályozási rendszer a jövedelemkülönbségeket mérsékelni, de azt ne elsősorban a személyi jövedelemadó újraelosztásával tegye meg. Helyes lenne ugyanis, ha a személyi jövedelemadó önkormányzatokat megillető és egyre csökkenő tendenciája azt a szerepet töltené be, amire hivatott volt a forrásorientált szabályozási rendszer bevezetésekor, legyen helyben maradó, saját döntési körben szabadon felhasználható bevétele az önkormányzatoknak.

Súlyos hiányossága a beterjesztett anyagnak, hogy bár a nemzetgazdaság egészében a beruházások élénkülését valószínűsítik az előterjesztők a következő három évben, ez az irányváltás az önkormányzatokat illetően egyetlen anyagból sem olvasható ki.

Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzatoknál a beruházási tevékenység alakulásának vizsgálatánál az 1999. évi költségvetési törvényhez készített központi számításokra lehet csak hagyatkozni. Eszerint 2000-ben és 2001-ben az önkormányzatok összkiadásaiban csökken a beruházásokra fordított pénzeszközök aránya. A beruházások nagyarányú visszafogása hosszabb távon az önkormányzatok működőképességét gátolja. Az egyre rosszabb állagú önkormányzati intézményekben csak csökkenő színvonalú, egyre növekvő költséghányadú szolgáltatások nyújthatók.

Összességében a Magyar Köztársaság 2000-2002. évi költségvetési irányelveiről szóló országgyűlési határozati javaslatot nem tartom támogathatónak, mert abból a helyi önkormányzatok gazdálkodási feltételeinek rosszabbodása, működőképességük rövid és hosszú távú veszélyeztetése következtethető ki.

Elutasítani javaslom a beterjesztett javaslatot továbbá amiatt is, mivel az önkormányzati gazdálkodás alakulását közvetlenül meghatározó reformfolyamat felvázolt irányai az önkormányzati törvénynek ellentmondanak, az önkormányzatok gazdálkodási autonómiáját sértik, az önkormányzati finanszírozás alapelvét sértik, az önkormányzatok tervezési, beszámolási, ellenőrzési rendszerét kiszámíthatatlanná, áttekinthetetlenebbé, ellenőrizhetetlenné teszi.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az irányelvekkel kapcsolatos határozati javaslatról döntésüket meghozzák, kérem, gondoljanak arra, hogy döntésük több mint 10 millió magyar polgár életkörülményeit határozza meg nemcsak a következő három évre, hanem akár több évtizedre szólóan is. Ehhez képest a beterjesztett anyagról minősítő jelző pozitív értelemben nem, csak negatívan fejezhető ki.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Varga Mihály államtitkár úrnak.

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy rövid megjegyzést fűzzek hozzászólásához. Azt gondolom, hogy ennek a vitának, ennek a napirendnek mindenképpen van már egy érdeme vagy előnye, mégpedig az, hogy ön elmondhatta ezt a véleményét, beszélhetett arról, hogy mit lát fontosnak a következő évben, években. Korábban, az elmúlt négy esztendőben az ellenzéki képviselőknek erre nem volt módja. Nem volt módja, mert azok az előterjesztések, amelyek az irányelvek címet viselték az elmúlt négy esztendőben, egyáltalán nem kerültek a Ház plenáris ülésére, sőt, több esetben még a bizottság sem tárgyalta meg ezeket. A költségvetési bizottság 1995-96-ban a benyújtott költségvetési irányelveket azok időszerűtlensége miatt nem tűzte napirendre, 1997-ben megtárgyalta az előterjesztést, de végül az sem került a plenáris ülés elé, és 1998-ban ilyen vita szintén nem volt.

Azt hiszem, ez az anyag és ez a napirendi pont mindenképpen előrelépés, és nem lenne célszerű ettől az anyagtól olyat számon kérni, ami nem volt a célja, és ami nem volt a feladata.

 

(14.30)

 

Az államháztartási törvény a '98. év végi módosítás után lehetővé teszi, hogy erről az anyagról minden parlamenti képviselő elmondja a véleményét, de nem kell hogy megelőzze azt a vitát, amelyet majd az ősz folyamán a 2000. év vagy a későbbiekben az adott év költségvetéséről kell lefolytatni.

Tehát azt gondolom, hogy a képviselő asszony túlzott elvárásai indokolatlanok. Indokolatlanok az előző négy év tapasztalatait figyelembe véve, és indokolatlanok abból a szempontból is, hogy ez az anyag más szempontokat tartalmaz és helyez előtérbe, mint amelyeket ön ettől most elvárna.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Kuncze Gábor frakcióvezető úr. Megadom a szót.

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az államtitkár úr felszólalására szeretnék reagálni.

Először is az államháztartási törvény nem írta elő, hogy a költségvetési irányelveket megvitassuk a parlamentben, ezért nem került erre sor. A benyújtási határideje június 30-a volt, az Országgyűlés ezt azért kapta meg, hogy még a költségvetés benyújtása előtt tájékoztasson arról, hogy mi várható a költségvetést illetően.

Az Országgyűlés a nyári szünet miatt szeptemberben tudta volna megvitatni, amikor viszont már szeptember 30-ára a költségvetés fő számait is be kellett nyújtani. Ugyanakkor, ha az államtitkár úr vissza tud emlékezni ezekre az irányelvekre, akkor emlékezhet arra, hogy ezek egy körülbelül húszoldalas részletes anyagot tartalmaztak, pontosan megmondva, hogy mely területen milyen konkrét intézkedéseket tervez a kormányzat, és ezeket az irányelveket támasztotta alá egy további makrogazdasági elemzés, amely három évre előre tekintett.

Erről az anyagról lehetett volna vitatkozni a parlamentben. Nem vitatkoztunk róla, mert a törvény ilyet nem írt elő. Most, 1998-ban a Fidesz-kormány módosította az államháztartási törvényt. Előírta, hogy az Országgyűlés június 15-éig hozzon döntést az irányelvekről, és ezek után benyújtotta a nagy semmit, mert az az egy oldal, tisztelt államtitkár úr, amelyet van szerencsénk tanulmányozni, mindennek nevezhető, csak irányelvnek nem. A mögötte lévő indoklás szintén nem az, a makrogazdasági elemző - egyébként nagyon színvonalas - anyag viszont konkrét cselekvési terveket nem tartalmaz. Ezért most az a helyzet, államtitkár úr, hogy amikor lett volna miről vitatkozni, nem tettük, mert törvény nem írta elő, most pedig, amikor előírja, nincsen miről beszélni.

Mi viszont arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy kevés elfogadni fő számokat anélkül, hogy ne alapoznánk meg azok tartalmát. Viszont, ha a mögé tett anyagokat nézzük, akkor kirajzolódik, hogy azokból nem lesz olyan gazdasági pálya, mint amelyet a táblázat felvázol. Erről folyik most a vita.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Lentner Csaba képviselő úrnak, Magyar Igazság és Élet Pártja; őt majd Keller László képviselő úr követi. (Moraj. - Közbeszólás: Majd előkerül!)

Mint kiderült, Lentner képviselő úr éppen nem tartózkodik a teremben. Megadom a szót Keller László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt; őt követi majd Lotz Károly képviselő úr.

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr!

A Fidesz vezérszónoka, Mádi képviselő úr, megkért bennünket arra, hogy sok dologról inkább ne is beszéljünk; két dologról beszéljünk: a hiány mértékéről és a kiadási arányokról. Nos, megígérem, hogy nem beszélek az adóreformról, nem beszélek a jövedelemközpontosításról, nem beszélek a nyugdíjakról, viszont beszélek a hiány mértékét és a kiadási arányokat befolyásoló egészségügyi kérdésekről.

A csodálatos hároméves terv kiemelt célként jelöli meg az egészségügy átalakítását. Ugyanakkor a megvalósítás eszközrendszerét, módját, prioritásait a hároméves terv egyáltalán nem mutatja be. Tíz hónap után, a múlt heti kabinetülésen jutott el a kormányzat ahhoz a felismeréshez, hogy a tavaly létrejött kormányzati szerkezetben, az egészségügyi rendszer átalakításánál elengedhetetlen a gazdasági miniszter koordinálása.

Ez fontos felismerésnek tekinthető abban a kaotikus állapotban, amelyben a kormányzat az egészségügy átalakítását próbálja kezelni. De arra már nem jutott a figyelméből, hogy magyarázatot adjon arra, miért maradt el a gazdasági miniszter részéről a gazdaságpolitikai stratégia beterjesztése, amit egyébként tavaly ősszel a költségvetési bizottság ülésén az idén tavaszra ígért a miniszter úr. Ugyanis enélkül nehezen ítélhető meg, milyen mélységű átalakításban gondolkodhat a kormány az egészségügy területén, és más ágazatban is, 2000-ben és az azt követő két évben. Márpedig a hároméves terv kiemelkedő feladata az egészségügy átalakítása, reformja. Az országgyűlési határozatban felfújt lufit - még mielőtt azt egy gondosan megszervezett sajtótájékoztatón felengedhették volna, ahogy azt egyébként szokták az érintettek - két nappal ezelőtt az egészségügyi miniszter kilyukasztotta egy nagyívű sajtónyilatkozatával.

Ugyanis mit mond a határozati javaslat? Azt mondja, hogy lesz egészségbiztosítási reform, amely a szolgáltató hálózat szakmai eredményességének javulását, és a költséghatékonyság növekedését eredményezi. Ezzel szemben mit mondott a miniszter a kabinetülés után? Azt mondta, hogy az egészségügyi reformnak csak alfejezete a finanszírozás, amelynek további részeleme a biztosítási rendszer reformja. Igaza van a miniszter úrnak; egy rendszer részelemének átalakítása nem szülhet olyan változást, mint amit az országgyűlési határozat indokolása felvázol. De ezt a kormánynak akkor is kellett volna tudnia, amikor az irányelveket elfogadta és benyújtotta a Házhoz.

A gazdasági fejlődés makrogazdasági kereteiről szóló kiegészítő anyag már az egészségügy és nem az egészségbiztosítás reformjáról szól. Ez már gondosan elkerüli a biztosítási reformot, és az egészségügy reformjáról nagyon reálisan szól. Megfogalmazza a többletkiadások szükségességét is, de csak ennyit tudhatnak meg az egészségügy szereplői a kormány elgondolásáról, szándékáról, mert ennél többet ez a dokumentum sem tartalmaz.

Tájékoztatóul kaptunk a kormánytól egy harmadik anyagot is. Igaz, ebben is csak egy mondattal utal a szándékra, amely az előző két dokumentumban közölteknek tulajdonképpen a keveréke. Nyugodt lelkiismerettel fogalmazhatjuk meg tehát kritikai álláspontunkat: a kormány költségvetési irányelvei alapján a kormány csak azt tudja, hogy valamilyen egészségügyi reformot meg kellene csinálni jövőre, és az azt követő években, de az az érzésem, hogy annak iránya, tartalma, üteme, hatása, a költségvetési támogatottsága az előterjesztő számára sem ismert. Egyértelműnek tűnik, hogy a reformokhoz elengedhetetlen többletforrásokat az ágazat nem kapja meg, és a hangsúly továbbra is a keresleti oldal, az egészségbiztosítás reformján van, miközben a szolgáltatók, a kínálat átrendezésére, az ágazatban dolgozók méltánytalan jövedelmi pozíciójának javítására, úgy tűnik, remény sincs.

Mivel tehát a hároméves terv az egészségügy által érintett tízmillió polgár számára egy üres halmaz, még inkább elkeserítőbb az az állapot, amely ma jellemzi a kormányzati szereplőket, irányítókat. Nincs arra lehetőség, és nem is indokolt, hogy részletekbe menően rávilágítsunk a mai helyzetre, de azt sem tehetjük meg, hogy ne mutassunk rá annak tarthatatlanságára, hiszen az irányelvek megvalósíthatóságát nem kis mértékben határozza meg a mai helyzet. Reálisan meg kell mondani, hogy az egészségügy mai feszültségei nem az elmúlt közel egy évben keletkeztek.

(14.40)

Ugyanakkor látni kell azt, hogy a választások után e területen nemhogy a megoldások, a megoldási irányok nem körvonalazódtak, hanem újabb, már-már kaotikus vonásokat felmutató új feszültségek keletkeztek. Ezek közül néhányat az állításom igazolásául szeretnék szóba hozni.

Elsősorban azt lehet tapasztalni, hogy a felelősségi rendszer átláthatatlan, ellentmondásos. Az elmúlt hónapok kormányzati propagandája azt sugallta, hogy az egészségügy súlyos problémája az egészségbiztosítás átalakításával megoldható. Az e célra kidolgozott szakértői anyag - amit módunkban volt megismerni, hiszen a költségvetési bizottság tagjai megkapták azt megelőzően, az ezzel foglalkozó államtitkár asszonyt meghallgattuk - nem veszi figyelembe az egészségügy jelenlegi szerkezetét, az egészségügyi ellátás törvény által szabályozott kötelezettségeit, a tulajdonviszonyokat, a betegek érdekeit, a szakmai szabályokat, a betegellátás követelményeit.

A másik akut probléma a gyógyszertámogatás. A gyógyszertámogatás új rendszere nem ismert a mai napig. A kezelési módja pedig a kormányzat részéről egyszerűen kritikán aluli. A sok-sok beválthatatlan ígéret hamis illúziókat kelt az érintettekben. A két nappal ezelőtti nyilatkozatokra szeretnék csak utalni: 35-40 milliárd forintos amortizáció beépülése a jövő évi költségvetésbe, 70 milliárd forintos állami garancia a privatizációhoz, 20 milliárd forint paraszolvencia beterelése az ellátás finanszírozásába, 30 milliárd forint a köztisztviselők kiegészítő pénztárába - igaz rögtön hozzátette a miniszter úr, hogy ez a béremelés terhére történhet meg természetesen. És akkor már nem beszélek a választásokat követő 400 százalékos béremelésről. Nos tehát, miközben a hároméves terv kiemelt vágyaként fogalmazódik meg az egészségügy vagy az egészségbiztosítás reformja, aközben a mindennapok során az egészségügy irányítását áthatja a különböző kormányzati tényezők, a hozzájuk tapadt szakemberek ma még kevésbé nyílt, de annál veszélyesebb harca.

Tisztelt Ház! Ha ebben a harcban nem kerekedik felül a józan ész, ha az átalakításon munkálkodók kevésbé fogadják el a polgárok és közösségeik számára oly fontos alapértékeket, mint a szolidaritás, méltányosság és igazságosság érvényesítésének szükségességét, akkor azt is tudnunk kell és tudniuk kell, hogy ezért a felelősséget nekik kell vállalni. Azt is tudni kell, hogy a folyamat, amelyet elindíthatnak, csak nagyon nehezen lesz megfordítható.

Tisztelt Képviselőtársak! Megítélésem szerint az egészségüggyel foglalkozó fejezet - már ha egyáltalán lehet fejezetnek tekinteni azt, ahogy foglalkozik ez az anyag ezzel a kérdéssel -, úgy gondolom, világosan rávilágít arra, hogy mennyire megalapozatlan és üres a kormánynak a költségvetési irányelvek címszó alatt behozott országgyűlési határozati javaslata.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Lotz Károly képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége, akit majd Sándor László képviselő úr követ.

DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! A H/1128. számú országgyűlési határozati javaslat a Magyar Köztársaság 2000-2002. évi költségvetési irányelveiről néhány pontban említést tesz a vállalkozói szféráról is, azonban keveset, de ma még mindnyájan igen keveset beszéltünk, kevés bírálatot mondtunk igazából a vállalkozói szférával kapcsolatban, illetve a külgazdasági szféráról.

Az általános indokolásban olvashatunk arról, hogy az állami újraelosztás mértéke, illetve az állami jövedelemkoncentráció tovább mérséklődik, mozgásteret adva a vállalkozói szféra további expanziójának. A részletes indoklás szerint folytatni kell az államháztartás hiányának csökkentését is, hogy alapot szolgáltasson a vállalkozói szféra megfelelő fejlődéséhez, forrásbővüléséhez, pénzpiaci térnyeréséhez. Mit találunk még? Mérsékelni kell az adóterhelést - azaz az adó- és járulékrendszer átalakítása az általánosabb, arányosabb és igazságosabb közteherviselésre épülve.

Az irányelv számos evidenciát elevenít fel. Például az adórendszer egyszerűsítése, ha lesz ilyen, átláthatóvá tétele lehetővé teszi, hogy a vállalkozások működésének környezete kiszámíthatóbbá váljék, az adózók nyilvántartási és bevallási kötelezettségei mérséklődjenek, az élőmunka terheinek mérséklése továbbra is meghatározó cél. Javítani kell a mikro-, kis- és középvállalkozások működési feltételeit, a vidékfejlesztést, az infrastruktúra-fejlesztést az agrártámogatási rendszerrel összehangoltan, kiemelten kell kezelni az ország elmaradott területeinek felzárkóztatását, az ott élő polgárság érdekében.

Mindezen kívánságokat természetesen fontos és teljesítendő céloknak tartjuk. Vajon mi fog ezekből megvalósulni? Fontos tudni, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a dolgok egyáltalán az elmondottak szerint alakuljanak. A feltételekről vajmi keveset tudunk meg ebből az irányelvből, és amit megtudunk, az is erősen vitatható. A jövedelemkoncentráció 1 százalékos csökkentése, amelyet az anyag előirányoz, a vállalkozók számára gyakorlatilag nem érzékelhető, hihetetlenül alacsony. A jövedelem újraelosztásnál ennél valamivel nagyobb a visszafogás, de ennek alapja a kamatkiadások mérséklése. Az adóterhelések mérséklődése sem lesz jelentős, ahogy ez az irányelvekből, illetve mellékleteiből világossá válik, hiszen az államháztartás elsődleges bevételeinek és kiadásainak csökkentése 2002-re a tervezet szerint 2-3 százalék lenne. 1997-98-ban, azaz két év alatt az elsődleges bevételek adócsökkentő intézkedések nélkül is 1,6 százalékkal csökkentek, amíg az Orbán-kormány négy év alatt 2-3 százalékos csökkentéssel számol. Ez tehát azt jelenti, hogy figyelemmel a kormányon belül is folyó jelenlegi vitákra, nem lehet érdemi adóreformra számítani.

Az adó- és járulékterhek csökkentéséről ugyanakkor már van valami fogalmunk, hiszen pénzügyminiszter úr megerősítette, a tárca fel kívánja emelni a munkáltatók által finanszírozott táppénzes napok számát az eddigi 15-ről 90 napra. Ez pedig a vállalkozói terhek igen nagy mértékű növekedését jelenti, ami egyelőre beláthatatlan következményekkel járhat.

Tisztelt Képviselőtársak! A vállalkozások nagyobb mozgásterének, fejlődésének biztosítása érdekében alapvető az export- és beruházásorientált gazdaságpolitika. A beruházáspolitika szükségességéről Tardos Márton képviselő úr ma már nagyon részletesen szólt, csak szeretnék erre ráerősíteni. Ennek tükrében két dolgot kívánok kiemelni, mert meggyőződésem, hogy ez az alapja gazdaságunk további sikereinek. Annak érdekében, hogy Magyarország fenntartható versenyképességű gazdasággal rendelkezzen, egyre magasabb hozzáadott értéket biztosító termelés, szolgáltatás kialakulását kell a rendelkezésre álló eszközökkel támogatni. Világosan látni kell, hogy a felzárkózás programja alapvetően az állóeszközök felhalmozásától, tehát a gyors beruházástól és a mikroszerkezet átalakítását megalapozó infrastruktúra-fejlődéstől, így az európai uniós csatlakozásnak is megfelelő ütemű út-, vasútépítéstől, autópálya-építéstől, vízbázisvédelemtől, környezetvédelemtől, informatikai fejlesztésektől, mindezeknek a gyors ütemű és sajnos az irányelvekben nem rögzített, gyors ütemű végbemenetelétől függ.

Mindez természetesen feltételezi egyrészt a kutatás-fejlesztési tevékenység erőteljesebb növelését - ez ma már szóba került, sajnos ez sem világos megfelelő módon az anyagból -, az oktatás-képzés megerősítését, a megtakarítások és a beruházások józan ösztönzését.

(14.50)

Itt kell megjegyezni, hogy a GDP-arányos kiadáshányadok 1997. évi teljesülésének és az előterjesztésnek az összevetéséből kiderül, hogy a kormány eredetileg hangoztatott - és nemcsak hangoztatott, hanem rögzített, például a kormányprogramban is rögzített - prioritásaival szemben 1999-re csökkent a műszaki fejlesztés, a felsőfokú oktatás, a közlekedés jelentős ágazatainak, így például a közúti közlekedésnek a bruttó hazai terméken belüli hányada az 1997. évi GDP-hez viszonyított kifizetésekre vetítve.

Tehát elsősorban az előbbiek, ahogy elmondtam, biztosítják és alapozhatják meg a termelékenység növelését, a foglakoztatás feltételeinek a javulását, a költségvetés adóbevételeinek az emelkedését, a reményt a regionális különbségek mérséklésére, az elmaradott területek felzárkóztatására, azaz a tartós gazdasági növekedést úgy, hogy a magyar vállalatok - elsősorban a kis- és közepes vállalatok - fejlődése erőteljes legyen.

A tájékoztató makrogazdaság kereteiről - hiszen maga az irányelv sajnos érdemben egyáltalán nem foglalkozik a külgazdasági tevékenységgel, és azt hiszem, mint exportorientált országnak, gazdaságunknak többet, alapvetőbben és alaposabban kellene ezzel foglalkoznia -: hibásnak tartom a külgazdasági feltételek megítélését. Bár ez az anyag mellékletként szerepel, tehát nem maga az irányelv, az írói megengedhetőnek tartják azt is, hogy a mérsékeltebb konjunktúra nem átmeneti, hanem tartós jelenség lehet, s ezért felvetik, hogy kétféle szcenárióban kellene gondolkodni. Mégis a kedvezőbb változatot fogadják el, hogy tudniillik a számunkra fontos régiókban a visszaesés átmeneti és kismértékű lesz.

Az OECD 1998 októberi előrejelzésére hivatkoznak, amelyről tudjuk, hogy azóta más előrejelzésekkel, előrebecslésekkel együtt felülvizsgálták, és lényegesen visszafogottabbá alakították. A legutóbbi évek előre nem jelzett, nem is érzékeltetett, robbanásszerű válságjelenségei azt bizonyítják - gondolok itt elsősorban Dél-Európára, Koszovóra, amelyeknek az európai gazdasági fejlődésre várható hatása a szakértők szerint meglehetősen jelentős lesz -, hogy időnként nem jó hivatkozni egy régebbi, neves intézmény által készített helyzetértékelésre.

A világgazdasági válság deflációs jellege magában rejti, hogy tartóssá válik. Nem vagyunk egyértelműen védettek a dél-amerikai válság elmélyülésétől sem, és az sem kizárt, hogy az Egyesült Államok gazdaságában is meg kell húzni a vészféket a túlfűtésből származó problémák megakadályozására. Erre utalnak a FED elnökének, illetve Duisenberg úrnak, az Európai Központi Bank elnökének a néhány nappal ezelőtti nyilatkozatai, akik rendkívül óvatosak a következő időszak fejlődési lehetőségeit illetően.

Az előterjesztés 9-10. oldalán egyébként az előterjesztők is felvetik azt a lehetőséget, hogy a világgazdasági válság hosszan elhúzódó lesz, s ekkor stratégiai jellegű gazdasági korrekcióra kényszerülünk, az ezzel az eséllyel való számolást azonban egyszerűen nem tartják szükségesnek. Megítélésem szerint, ha a legrosszabb esetre nem is kell feltétlenül külön programot készíteni, bár közgazdasági berkekben általában ezt is célszerűnek vélik, mégis a legjobb bekövetkezését feltételezni meglehetős elvakultságról tanúskodik.

Márpedig ebben az anyagban a külgazdasági feltételeket illetően is a best szcenárió, tehát a legjobb változat szerepel. Semmi realitása nincs ugyanis annak, hogy az export az elkövetkező 3 évben évi 10 százalékkal bővíthető, és hogy a folyó fizetési mérleg hiányát a beáramló működőtőke finanszírozni fogja. Az elmúlt években - 1994 óta két számjegyű ugyanis, mint tudják önök, az export dinamikája - a gyors exportbővülést egyfelől a világgazdasági konjunktúra inspirálta, másfelől a nagy multinacionális cégek vámszabad területeken történő fejlesztései. Egyre lejjebb szállnak a világgazdaság és a világkereskedelem bővülésére vonatkozó előrejelzések, ami nem serkenti a befektetői kedvet. Megjegyzem, a külföldi cégek közül - ezt az államtitkár úr is, azt hiszem, kiválóan tudja - tavaly a legnagyobb profitrepatriálást éppen azok a cégek hajtották végre, amelyek meghatározó szereplői voltak a magyar exportfejlesztő kapacitásoknak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársak! Magyarország vállalkozói szférájának, s a magyar gazdaságnak fontos érdeke, hogy azon külső finanszírozást, amely lehetőség szerint majd rendelkezésre áll az Európai Unióból, képes legyen megszerezni, s a vállalkozásaiba hatékonyan beépíteni. Szeretném felhívni a figyelmet a magyar hozzájárulásra, tehát magyarul: a magyar gazdaság egyáltalán abszorpcióképes legyen, tehát fel tudja venni ezeket a kétségkívül nem kis támogatási összegeket, nem kis lehetőségeket - ebbe már beleértem az úgynevezett előcsatlakozási alapokat is. És különösen felhívom a figyelmet a magyar hozzájárulás mértékére, az úgynevezett kofinanszírozás mértékére, hiszen erre már az 1999-es költségvetés bírálatánál is igen jelentős figyelmet fordítottunk. Az Állami Számvevőszék akkor megállapította, hogy a következő időszakra nem kellő módon biztosított az a hozzájárulás, amely ezeknek a pénzeknek az elnyeréséhez és a magyar gazdaságba való beépítéséhez szükséges.

Mindenesetre ezekre fel kell készülni, s az emberi tényezőkre, az oktatási részére, az intézményi előfeltételek biztosítására megfelelő intézkedéseket szükséges tenni: ennek sem látjuk a nyomait az irányelvekben, illetve a hozzá kapcsolódó mellékletekben.

Összefoglalva: a vállalkozói szféra és a külgazdaság pozíciói reális helyzetének és törekvéseinek, továbbá az infrastruktúra-fejlesztés valódi hátterének, igényeinek a nyomatékos megjelenítése az irányelvekből sajnos hiányzik, de egyszerűen nélkülözhetetlen.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Sándor László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt, akit majd Tállai András követ.

SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt néhány általános megjegyzést szeretnék tenni, részben a vitában elhangzottakat is figyelembe véve.

Az első dolog - ez egyrészt már elhangzott a vitában -, hogy a cím és a tartalom eléggé kibékíthetetlen ellentmondásban áll egymással. Mivel előttem néhány képviselőtársam arra próbált kezdeményezést tenni, hogy fogadjuk el a pszichológusok javaslatát, miszerint milyen nagyszerű dolog, ha valaki távolabbra tud nézni, és hosszú távú célokat tud megfogalmazni, nos, a magam részéről azt gondolom, ezt a pszichológustanulmányt be kellene fejezni. Tudniillik a pszichológustanulmány végén az is ott van, hogy ezt a jó közérzetet az biztosítja, hogy ezekhez a hosszú távú célokhoz van cselekvési program, van cselekvési irány, van konkrét terv, és ahogy az ember végrehajtja ezeket - folyamatosan és tételeiben -, a sikerélmény adja azt a nagyszerű érzést, amire képviselőtársam utalt.

Nos, erre nézve egy célhalmazt lehet látni ebben az előterjesztésben, de az ehhez vezető út, s a lehetséges cselekvési irányok, az eszközrendszer tekintetében rendkívül foghíjas. Így magam is azt javasolnám, hogy vagy ez a tartalom marad és új címet kell adni az előterjesztésnek, vagy a címhez illő tartalmat kell biztosítani.

A másik megjegyzésem: az előterjesztés egészének megalapozottsága. Hajlandó vagyok elfogadni azt a vitában elhangzott kormánypárti érvelést, hogy igenis figyelembe vették '99 elejének körülményeit, igenis figyelembe vették a nemzetközi feltételekben bekövetkezett változásokat, igenis figyelembe vettek minden olyan körülményt, amelyeket egy tervező munkánál szükséges figyelembe venni.

 

(15.00)

 

Ennek némileg persze ellentmond, hogy egy hivatalos fórumon az egyik szerző elkottyintotta magát, és beismerte, hogy ez az anyag végső formátumát tekintve a koszovói háborús helyzet kialakulása előtt készült. Nos, azt gondolom, hogy ezt is figyelembe véve talán érdemes lenne legalábbis meghallgatni vagy egy kicsit odafigyelni azokra a gazdaságkutatókra, szakírókra, a Gazdasági Tanácsban helyet foglaló, a gazdasági élet szereplőinek véleményére, akik persze hangsúlyozzák, hogy ez a kormányzat felelőssége, de finoman, árnyaltan vagy esetleg egyértelműbben aggodalmaiknak, kritikai észrevételeiknek adnak hangot, és legfeljebb csak a jó modorukból fakadóan mondják azt, hogy persze, azt kívánjuk, hogy úgy legyen, ahogy ezt a kormányzat végül is a célok gyűjteményében leírja. Talán meg is tehetnénk ezt a kényelmes magatartást, ha egyszerűen a hibát elkövetőnek kellene a hibák árát egyszer majd kifizetni. Sajnos a dolog ennél komplikáltabb, és már volt rá példa, hogy ezt az egész társadalom költségvetéseként kell kezelnünk, és az egész társadalomnak kell elhibázott döntések esetén elég nagy árat fizetni.

Az optimizmusról egy összefüggésben: úgy látom, hogy mára lassacskán a hivatalos politika rangjára emelkedik a miniszterelnök úr tavaly e Házban elmondott beszédének egy részlete, ahol elég nagy nyomatékkal azt hangsúlyozta, hogy akarni kell a dolgokat, és ha akarjuk, akkor egészen biztos, hogy ez be is következik, és ez így lesz. Nos, úgy gondolom, hogy az egészséges optimizmus szükséges, de nem elégséges feltétele a hároméves célok valóra váltásának, ha - hangsúlyozom még egyszer - hiányoznak a cselekvési irányok, hiányoznak a lehetséges hozzávezető úttal kapcsolatos elképzelések.

Ezek után fölvetődhet persze, hogy mire jó ez az előterjesztés, és mire nem jó. Azt hiszem, hogy nagy biztonsággal mondható, hogy belső konzisztenciák megvitatására, belső arányok, egyensúlyok megvitatására ez az előterjesztés alkalmatlan, hiszen erre vonatkozóan nem tartalmaz semmi kézzelfoghatót, ami vita tárgyát képezhetné. Azt gondolom, hogy arról vitatkozni, hogy ki látja ma pontosan a jövőt és ki nem, egyszerűen értelmetlen, mert majd az idő eldönti, hogy kinek az érvelése helytálló és kié nem.

Akkor viszont fölvetődik, hogy pontosan mire jó ez az előterjesztés. Nos, úgy gondolom, hogy előmunkálatnak mindenféleképpen jó lenne, ahol a prioritások összehasonlítása, a prioritások egymáshoz való viszonya vita közben kialakulna, majd ennek második ütemeként valóban a címben jelzett irányelvek elkészítése és a megvalósítási utak szerepelhetnének.

A prioritások összehasonlítása azonban, tisztelt képviselőtársaim, feltételezne valamit. Nem kéne a múltba révedezve keresni tényeket, mindössze azt kellene összevetni, hogy a hangzatos és az anyagban is szereplő jelszavak, az elmúlt 10-11 hónap konkrét intézkedései és ebből fakadóan ma is érvényes trendjei, valamint az előkészítés alatt álló tételek hogyan viszonyulnak egymáshoz.

Mivel Horváth professzor úr is egy kicsit több figyelmet fordított a társadalmi kohézióra, én is ezt teszem. Azt kell mondanom, hogy a társadalmi kohézió oldaláról keresném a választ arra, hogy vajon tényleg a társadalmi kohéziót erősítették-e vagy erősítik-e jelen pillanatban. A leszakadó területekre jutó nagyon minimális figyelem, a leszakadó társadalmi csoportokra vonatkozó rendkívül alacsony figyelem vajon a társadalmi kohéziót erősítette-e, és azt erősítette-e a nyugdíjrendszernek az a szétzúzása, ami tavaly ősszel született? Vajon a társadalmi kohéziót erősíti-e a munkajövedelmek olyan mértékű leértékelése, amely a tavaly hozott döntések alapján 1999-ben tapasztalható? Vajon a társadalmi kohéziót erősítik-e azok az egyébként elkerülhető konfliktusok, amelyek szinte a társadalom minden csoportja irányában ma már a kormány és a felek között feszülnek?

De vajon a társadalmi kohéziót erősíti-e a közteherviselésnek az a módja, amikor az alacsony és közepes jövedelműek terhelése növekszik a gazdagok terhelésének csökkenése árán? Vagy vajon a társadalmi kohéziót erősíti-e a rászorultságelvű szociálpolitika olyan megváltoztatása, hogy a valóban rászorultak még időnként az inflációval arányos indexálásban sem részesülnek. Azt hiszem, hogy nyugodtan lehet rögzíteni azt a tényt - és ez a mai napon egyszer elhangzott, de gondolom én, hogy lehet ismételni bizonyos fogalmakat -, hogy a kormánykoalíció a koalíciós polgárok számára készít ma is költségvetést, egy jól, világosan körülhatárolható társadalmi csoportnak kedvez, de ez nem mindenkinek a boldogulását szolgáló társadalmi program.

A miniszterelnök úr a Gazdasági Tanács ülésén viccesen azt mondta a mellette ülő pénzügyminiszter úrnak, hogy volt olyan félelme, hogy a politikát legyőzi a bürokrácia, és a politikai akarat nem érvényesül. Nos, elolvasva ezt a célgyűjteményt, úgy látom, hogy a politikai PR képes legyőzni a realitásokat is és a tényeket is.

Ezek után hat pontot vetnék föl, amelyekben úgy érzem, hogy a hirdetett célok és az anyagokból kiolvasható összefüggések ellentmondásban állnak, az európai csatlakozás szempontjából aggályosak, és azt gondolom, hogy minimum figyelemfelhívásra érdemesek.

Az egyik dolog: ha egy országban három éven keresztül 4-5 százalékos gazdasági növekedés érvényesíthető, és ilyen, nemzetközi méretekben is kiemelkedően magas beruházási rátával számol, akkor teljességgel elfogadhatatlan, hogy a foglalkoztatás bővítésére, munkahelyteremtésre csak egy marginális gondolat utal. Úgy érzem, hogy ha Magyarország az európai uniós csatlakozással összefüggésben a már bent lévő országok egyezményeit komolyan veszi, akkor vegye komolyan azt is, hogy az amszterdami szerződés a foglalkoztatás bővítését elsőrendű uniós szempontként rögzíti, és ennek megfelelően Magyarországnak is sokkal fajsúlyosabb tennivalói vannak ebben, mint ahogy ez a hároméves programból kiolvasható.

A másik dolog: elég nagy társadalmi visszhangot váltott ki, amikor a szakszervezetek elutasították, hogy a reálbérek a GDP növekedési ütemének legfeljebb 50 százalékos mértékében növekedhetnek. Tisztelt Képviselőtársaim! Tessenek szívesek lenni elgondolkozni azon, hogy ha ma Magyarország GDP-ben mért teljesítményét összehasonlítjuk az Európai Unió átlagával, akkor messze ez az összehasonlítás kedvezőbb, mint ha a magyarországi bérek vásárlóértékét hasonlítjuk össze az európai uniós országokban uralkodó bérek vásárlóértékével. Ha pedig ez így van, és a következő évekre az lenne az előirányzat, hogy a GDP-nek kétszer gyorsabban kell növekedni, mint a reálbérekre fordítható ütemnek, akkor azt kell mondanom, hogy ez nem az európai uniós felzárkózás programja, hanem ez az Európai Uniótól való relatív távolodás programja, ami természetesen teljességgel elfogadhatatlan.

De ha mindenki olyan problémásnak érzi, hogy az exportlehetőségeink elégséges hajtóerőt jelentenek-e a gazdasági növekedéshez, akkor azt kell mondjam, hogy a megcélzottnál gyorsabb belső jövedelemnövekedés a belső piacokra tett kedvező hatása alapján a gazdasági növekedésnek akár forrását is jelentheti.

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

 

Külön szeretnék szólni a nyugdíjról, mert eddig az egész probléma mértékvitaként jelent meg a vitában. És nem becsülöm le a mérték problémáját sem, hiszen azt gondolom, hogy azt a mondatot úgy értelmezni, hogy minimumkövetelmény, hogy a nyugdíjak reálértékének megőrzése megtörténik, önmagában is eléggé vitatható, de ha hozzátesszük azt, amit Balsai képviselőtársam is megfogalmazott a vita első szakaszában, hogy ezt a kormány persze úgy gondolja, hogy ez lehet egy magasabb érték is, akkor ebből nem tudok más következtetést levonni, mint azt, hogy a kormányzatnak ez a javaslata végérvényesen szakít a bérek és a nyugdíjak együttmozgásának programjával.

(15.10)

Ez pedig nem egyebet jelent, mint hogy minden évben a kormányzat aktuális október-novemberi elhatározása fogja eldönteni, hogy a nyugdíjak milyen mértékben növekedhetnek. Ez pedig, tisztelt képviselőtársaim, egy '92 előtti helyzethez való visszatérés, ami nem tervezhető, kiszámíthatatlan helyzetet teremt, és teljességgel elfogadhatatlan.

Azt gondolom, itt még egy dolgot célszerű érinteni - a jövedelemelosztás problémáinak az adórendszerrel összefüggő részét kihagyom, mert azt hiszem, a képviselőtársaim elég részletesen elmondták -, ez pedig a tervezett reformok és az államháztartás viszonya. Nem lehet mást kiolvasni ezekből az elgondolásokból, mint azt, hogy kizárólag valami takarékossági-pénzügyi szemlélet motiválja az összes nagy rendszer átalakításával összefüggő reformot, de kiolvasható még valami más is. Az, hogy a legnagyobb ellátórendszerek átalakítására vonatkozóan ma nagyobb káosz uralkodik az országban, mint a korábbi években bármikor, pedig egy évvel ezelőtt elég nagy magabiztossággal szóltak a terület irányítói, hogy milyen nagyszerű helyzet lesz rövid időn belül a nyugdíjrendszerben, milyen nagyszerű helyzet lesz az egészségügyben. És ma azt lehet látni, hogy a kórházak finanszírozása teljes csőd, a gyógyszerkassza teljes csőd, a jövőre vonatkozó elképzelésekben pedig a felelős kormányzati erők sem tudnak megegyezni, hiszen nem tudják összeegyeztetni a szakmai és a pénzügyi szempontokat.

Meggyőződésem - és ez bizonyos értelemben összefügg a jövedelemcentralizáció mértékéről folyó vitával is -, nem biztos, hogy egy ország, amely reformok előtt áll, kizárólag a jövedelem-újraelosztás csökkentésében gondolkozhat. Nagyon könnyen előfordulhat, hogy pontosan pótlólagos források szükségesek ahhoz, hogy a reformfolyamatokat érdemben, megfelelő előkészítettséggel el lehessen indítani, és ennek pénzügyileg kedvező hatása csak a későbbiekben jelentkezik.

Befejezésképpen - ez több más előkészítő fórumon is elhangzott - azt gondolom, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy - itt egy kicsit a Fidesz választási programjára is utalnék és a kormányprogramra is - ilyen gazdasági állapotban lévő országban ilyen hároméves elképzelések mellett az egyik központi kérdésnek kellene lennie, hogy végre egy átgondolt, jó támogatottsággal, jó támogatási rendszerrel összekapcsolt lakásprogram legyen. Azt hiszem, sem a gazdasági növekedés, sem a szociálpolitikai programok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) nem engedik meg, hogy ezt a kérdést figyelmen kívül hagyjuk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Tállai András képviselő úrnak, Fidesz; őt követi majd Béki Gabriella.

TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy a mondandóm első részében a vita során bennem felgyülemlett véleményeket, érzéseket mondjam el. Azt gondolom, hogy egy nagyon újszerű vitáról van szó. Érzékelhető, hogy igazából még a tapasztalt képviselők sem tudnak mit kezdeni ezzel a mai nappal, hiszen a parlament életében először folyik vita a költségvetés irányelveiről. Ebben az értelemben mindenképpen reform értékű a mai nap.

Miről is van szó? Azt gondolom, nincs másról szó, mint arról, hogy folytatódik a kormányprogram megvalósulása. Annak a kormányprogramnak, amiről egyszer már szavazott a Ház - és nem meglepő, ha bejelentem, hogy ezt az ellenzéki képviselők elutasították. Azt gondolom, ez természetes is, hiszen ezt a kormányprogramot a polgári koalíció kormánya alkotta meg, és nem annak elődje, a szocialista többség. A mai napon sok mindenről esett szó ennek szellemében: az MNB elnökének tevékenységéről, annak bírálatáról, a kormányzati döntésekről, annak hatásairól - természetesen csak negatív értelemben -, a Bokros-csomag megdicsőüléséről, az egészségügyi reform ellentmondásairól, a '99. évi költségvetési tervszámok nem teljesüléséről - ami itt elhangzott, az mind-mind negatív dolog volt. Olyan érzés alakult ki bennem, hogy ami ebben az irányelvben benne van, az minden rossz, de ami az ellenzéki képviselők által kimaradt, az minden jó lenne. Természetes, hogy ez nem így van, hiszen nincs olyan peches kártyás, aki ha leül kártyázni, minden partit elveszt - pedig önök ezt akarják sugallni felénk.

Megértem, hogy nehéz helyzetben vannak, hiszen hogyan lehet tényszerűen bírálni egy prognózist, amelyik három évre szól. Ezt csak olyan jelzőkkel lehet illetni, hogy alaptalan, optimista, vágyálmok gyűjteménye.

Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! Ez az előterjesztés semmivel nem alaptalanabb, mint az önök riogatása a társadalom kettéosztottságáról, az elégedetlenségről, a beígért sztrájkhullámról. Semmivel sem optimistább, mint önöknek az a reménye, hogy ezzel a politizálással majdan választást lehet nyerni, olyan politizálással, amely a tények elhallgatásáról, elferdítéséről, kritikák örökös és állandó megfogalmazásáról szól. (Varga Mihály: Úgy van!)

Itt említeném meg Takács képviselőtársamnak - büszkén mondom: középiskolában volt tanáromnak - a mai napon egy kétperces hozzászólásában elmondott mondatát, aki azt mondta, hogy a tényekkel szemben beszélni nem nekünk, mármint az ellenzéknek, hanem önöknek, mármint a kormánypártnak veszélyes. Én a tanár úrnak maximálisan igazat adok, csak megfordítom ezt az állítást. Ez azt jelenti, hogy az ellenzéknek a tényekkel szemben bármit lehet mondani, bármit lehet állítani, és mindezt teheti veszélytelenül, és ami a legfontosabb: felelősség nélkül. Ez az ellenzéki politizálás lényege. (Kuncze Gábor: Ezt négy évig csináltátok! - Taps a kormánypárti padsorokban. - Varga Mihály: Jól beszél!) Köszönöm szépen, hogy ez az ellenzéki képviselők tetszését is elnyerte.

De lássuk a tényeket, amiben talán egyetértünk. A magyar gazdaság hosszú távú, stabil növekedési pályára állt (Kuncze Gábor: Mikor? - Moraj.), a bruttó hazai termék nő. A költségvetés hiánya fokozatosan csökken. (Kuncze Gábor: Mikor?! - Horn Gábor: Hogyan? - Moraj.)

Elnök úr, kérem szépen, hogy tegyen rendet a teremben!

ELNÖK: Igen... Arra kérem mindkét oldalt, hogy próbáljon középütt, így ezen a... (Derültség. - Horn Gábor: Középen nincs senki! Az elnök úr pártja már elment!)

TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Az állami újraelosztás és a jövedelem-központosítás mértéke csökken (Dr. Nagy Sándor: Gratulálok!), az infláció, a fogyasztói áremelés mértéke meggyőzően és folyamatosan csökken, immár 10 százalék alatt van. A 2000-2002. évi költségvetés irányelve ezen tények, gazdasági mutatók alapján készült. Ezen mutatókból kiindulva nem lehet, nem szabad pesszimista, stagnálást jelentő prognózist készíteni. (Kuncze Gábor: Nana!) Még akkor sem, ha a nemzetközi és a hazai környezetünk változása több olyan negatív elemet hordoz, így a Délkelet-Ázsiában, Latin-Amerikában, Oroszországban lezajló gazdasági válság (Horn Gábor: Ez pesszimista, ezt nem szabad!), amely megrengette a befektetők bizalmát az egész kelet-közép-európai térség iránt. Lelassult az Európai Unióban a gazdasági növekedés, hazánkat rendkívüli, évszázados rekordokat megdöntő havazás, árvíz és belvíz sújtotta. (Kuncze Gábor: Ezt a rekordot is ti csináltátok?)

A kedvezőtlen külső feltételek sem okoznak azonban a gazdaságban lényeges megtorpanást. A pozitív folyamatok is folytatódnak. A kormány gazdasági programjának megfelelően növelni kívánja a magyar vállalatok nemzetközi versenyképességét, amely ösztönzően hat a gyors exportnövekedés fennmaradására, amelyhez egyaránt hozzájárulnak a Magyarországon működő nemzetközi vállalatok és az egyre erősödő belföldi kis- és középvállalatok. Ösztönözni kívánja a magyarországi tőkebefektetést, de nemcsak a külföldiek, hanem a belföldiek számára is. Az adóterhelés és a bürokrácia csökkentésével növelni kívánja a versenyképességet.

A közép- és hosszú távú célkitűzés változatlanul az, hogy Magyarország a jól képzett és innovatív hazai munkaerőre támaszkodva vegyen részt a nemzetközi munkamegosztásban. Az export mellett a gyors gazdasági növekedés a belföldi felhasználás bővülésére is alapul majd. A következő három évben évi 8-12 százalékos beruházásbővülést és 3-5 százalékos lakossági fogyasztásbővülést tervezünk. A lakosság fogyasztásbővülése pedig a reálbérek és a nyugdíjak évi 2-3 százalékos növekedése mellett valósul meg. A gazdasági növekedés értelme az, hogy a családok életszínvonalát javítani lehessen, a reálbéreket fokozatosan növelni tudjuk.

 

(15.20)

 

Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési irányelvek megfogalmazzák azokat a gazdasági mutatókat és azt az eszközrendszert, amelynek teljesülése esetén megvalósul a polgári kormány programja, amely mindnyájunk jólétét és boldogulását fogja jelenteni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Felzúdulás az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Kuncze Gábor: MSZMP KB 1980!)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Takács Imre képviselő úr kért kétperces hozzászólást - remélhetőleg ez nem fog elindítani egy lavinát. Tessék! (Derültség.)

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Kedves Elnök Úr! Kedves András! Örülök, hogy a középiskolai éveket feleleveníted, de azért reálisnak kell lenni a parlamentben is, mert a középiskolában az voltál.

Hadd mondjam meg, én azt mondtam, hogy a tényekkel szemben nem jó a kormánypártiaknak is szembeszállni, mert az a kormánypártiak számára is kedvezőtlen. Hadd mondjam, hogy annak kapcsán említettem ezt, hogy a nyugdíjak reálértékéről még mindig beszél a kormánypárt, holott tudjuk, hogy a nyugdíjasok jelentős része a nyugdíj reálértékét nem éli meg. (Varga Mihály: Az elmúlt években 12 százalékkal csökkent!) Nem ismétlem meg még egyszer azokat az adatokat, amelyeket már elmondtam korábban, de azért a tények tények maradnak, és az visszahullhat a kormánypárt számára is, ha szembeszegülnénk ezzel. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Béki Gabriella képviselő asszony következik, SZDSZ; őt követi majd Jánosi György. (Kuncze Gábor a szónoki emelvényre fellépő Béki Gabriellához: A nép jólétét és boldogulását te is mondd el, az szép volt! - Közbeszólás: De csak a végén! - Derültség az SZDSZ soraiban.)

Nagyon kérem a magánbeszélgetéseket (Kuncze Gábor: Ez állami volt!) és a tetszésnyilvánításokat majd későbbre hagyni, és mindenki elmondhatja 15 percben azt, amit bekiabál. (Derültség. - Horn Gábor: Igyekezni fogunk!) Tessék, képviselő asszony, öné a szó.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érzem, hogy kifáradóban vagy kimerülőben vagyunk. Hat órája folyik ez a vita. Hat órája folyik egy olyan vita, amihez egy nagyon gyenge alapanyagot kaptunk. (Varga Mihály: Színvonalas anyag van!) Sajnos egy nagyon gyenge alapanyagot kaptunk (Varga Mihály: Az a tavalyi anyag volt!), úgyhogy tulajdonképpen ez lehet a magyarázata annak, hogy ez a vita nem az anyagról szól, hanem úgy mindenről. Mondjuk, költségvetés idején vagy akár költségvetési irányelvek idején ez nem nagy baj, nem nagy hiba, hiszen világos, hogy itt minden mindennel összefügg - az a verssor jut eszembe, hogy "akár egy halom hasított fa,/ hever egymáson a világ,/ szorítja, nyomja, összefogja/ egyik dolog a másikát/ s így mindenik determinált." Szóval nem meglepő, hogy itt nagyon sok szó esik a múltról és nagyon sok szó esik olyan dolgokról, ami nincs benne az anyagban. Néhány ilyenre szeretném én is fölhívni a figyelmet.

Előttem képviselőtársaim - főként persze ellenzéki képviselőtársak, de nem kivétel nélkül, hiszen kormánypárti oldalon is jócskán megfogalmazásra kerültek kritikai állítások -, ki-ki a maga stílusában, ki ironikusan, ki mély felháborodással, ki meditatívan, megfontoltan, a feladat súlyát átérezve fogalmazta meg az ellenzéki kritikáját. Nagyon fontosnak tartom, hogy kormánypárti képviselők sem tudták megvédeni ezt az anyagot, úgyhogy a vita hatodik órájában, azt gondolom, hogy elérkezhetne az önkritika pillanatának az ideje, amikor kimondhatnák, hogy ez az első próbálkozás valóban gyengécskére sikerült.

Ezt bizonyítja egyébként az is, hogy amikor néhány megszólalással ezelőtt Varga államtitkár úr szót kért egy kétpercesben, már nem az anyag védelmezéséhez hozott érveket, hanem ellentámadásba ment, és arról szólt a kétpercese, hogy de hát ezt megelőzően sem volt ilyen vita a parlamentben a költségvetési irányelvről, s a többi. (Kuncze Gábor: És még ezt is elrontotta! - Varga Mihály: Sosem volt!) A dolog lényege, hogy én ellenzéki képviselőként szelídebb vagyok, mint sokan képviselőtársaim, gyermekbetegségnek tudom be, egy ilyen első próbálkozás gyengéinek azt, hogy így sikerült ez az anyag. Tényleg jóindulattal szeretném néhány ellentmondásra felhívni a figyelmet abban a reményben, hogy ezt a kormányoldal még képes megfontolni, meggondolni és képes még korrigálni rajta.

Ez az anyag hármas elemű célrendszert fogalmaz meg: a versenyképesség növekedését, a stabilitás megerősítését és a gazdasági-társadalmi kohézió javítását. Nekem, aki szociálpolitikai kérdésekkel foglalkozom főként, ezzel a harmadikkal van a legsúlyosabb, legfontosabb gondom. Ugyanis nagyon fontos ellentmondásban van az anyag a tekintetben, hogy mit ígér, és a tekintetben, hogy a konkrét cselekvés síkján mi várható. És itt most megint nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy nem arról beszélek, ami az anyagban benne van, mert az anyagban sajnos csak néhány általánosság van benne, olyan általános kijelentés, amit választási kampányfogás kijelentésnek lehet értékelni, szóval néhány lózung van az anyagban, és semmi konkrétum azzal kapcsolatban, hogy tényleg a családtámogatások fejlesztését, további átalakítását milyen irányban képzeli a kormány. De van sajnos tapasztalatunk, úgyhogy pontosan ismerjük azt az irányt, azt az utat, amire a kormány rálépett. Éppen ezért kénytelen vagyok ezt az alkalmat is felhasználni arra, hogy rámutassak erre az ellentmondásra, hogy tudniillik a társadalom kohézióját az a családpolitika, amit a kormány választott, amit a kormány követ, semmiképpen nem erősíti, hanem ellenkezőleg, úgy gondolom, ma már eléggé sok tényanyaggal bizonyítható, hogy sokkal inkább a társadalom kettészakadása, a társadalom kettészakadásának felgyorsítása irányába hat az, amit a kormány tervez. Ahhoz ugyanis, hogy társadalmi kohézióról, szolidaritásról beszélhessünk, olyan szociálpolitika kellene, ami a leszakadtakra, a rászorultakra sokkal erősebben koncentrál.

Ma reggel az expozéban Járai pénzügyminiszter úr úgy fogalmazott, hogy tovább növekszik a családi pótlék. No, én egy ilyen kijelentést persze örömmel hallok, mert én magam nagyon pártolom a családi pótlék emelését. Egyrészt szeretném megjegyezni, hogy ez, tudniillik hogy a családi pótlék emelése tervbe van véve, nincs leírva az anyagban. Ami le van írva, az a családoknak az adórendszeren keresztüli segítése, illetve azok az általános kijelentések, amiket legjellemzőbben talán Mádi képviselőtársunk fogalmazott meg valamikor tíz óra magasságában, hogy a család fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Van benne tapasztalatunk, hogy a család fontosságát ez a kormány kezdettől fogva milyen választékos stílusban tudja hangsúlyozni. A probléma az, hogy teljesen szem elől téveszti, hogy vannak a magyar társadalomban olyan családok, akiket nem támogat, nem támogatott, és attól tartok, hogy nem is akar támogatni a jövőben sem. Már több képviselőtársam elmondta ellenzéki oldalon azokat a tényadatokat, hogy hányan nem tudják, gyermeket nevelő állampolgárok milyen nagy arányban nem tudják igénybe venni azt az adókedvezményt, ami gyermekek után jár a személyi jövedelemadó-rendszerben.

Komolyan tartok tőle, hogy ha a kormány nem változtat ezen a stratégiáján, ezen a tervén, és ezt az adókedvezményt akarja megemelni - még egyszer hangsúlyozom, nincs leírva, hogy történetesen 25 százalékkal akarná ezt a kedvezményt megemelni, de lehet tudni újságcikkekből, innen-onnan, hogy vannak ilyen tervek -, ez nem abba az irányba hat, hogy a rosszabb helyzetben lévő családok egy kicsit képesek legyenek fölzárkózni.

Az általánosságok szintjén mozog mindaz, amit a jövedelem, a jövedelem alakítása kapcsán megfogalmaz ez az anyag; a tájékoztató anyagra, illetve a részletes indoklásra gondolok, mert maga a határozat meglehetősen kurta.

(15.30)

Tény, igaz, ténymegállapítás, hogy az európai színvonalhoz képest rendkívül alacsony a magyar átlagjövedelem, hogy ennek a jövedelemnek az emelése, emelkedése kockázatokkal is jár, hogy a munkanélküliség csökkentése nagyon kívánatos gazdaságpolitikai megfontolás kellene hogy legyen, illetve az is, amire igazán nagyvonalú ígéretet, azt gondolom, hogy reálisan nem tesz a kormány.

Amit viszont nagyon komoly problémának tartok, hogy semmiféle utalás nincs ebben a tájékoztató anyagban azzal kapcsolatban, hogy van-e valami elképzelése azon munkanélküliek helyzetének javításáról, akik eltűntek a munkaerőpiacról. Szóval kellene egy komoly odafigyelés arra a kérdésre, hogy itt bizony néhány százezer ember kiesett ebből a rendszerből, hogy néhány százezer embernek nincsenek világos, nyomon követhető jövedelmei, hogy ezek vagy feketejövedelemből élnek, vagy szürkejövedelemből, illetve felteszem és megkockáztatom, hogy van olyan réteg, amelynek tagjai teljesen jövedelem nélkül vannak, akik még csak nem is alkalmi munkából, hanem máról holnapra élnek.

Emlegeti a kormány természetesen az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközöket, de ezek is a lózungok kategóriájába tartoznak, semmi konkrét elképzelés nem olvasható ki ebből az anyagból azzal kapcsolatban, hogy hogyan szeretne hozzányúlni ehhez a problémához a kormány.

És hogy egy harmadik témát is említsek, megtették ezt többen előttem képviselőtársaim, ez az egészségüggyel kapcsolatos. Az egészségügy rendkívül súlyos helyzetben van, a társadalombiztosítási alapok állandóan hiányosak, miközben a kormány járulékcsökkentést ígér, nem lehet világosan látni, hogy az a bizonyos egészségbiztosítási reform, amelyre egyre több hivatkozás történik, tényleg milyen irányba akarja átszervezni az egészségügyet. Hiszen ami a kezünkben van, ami olvasható, abból hadd idézzek egy mondatot, amiből mindenki, aki esetleg hallgatja ezt a vitát, érezheti, hogy mennyire az általánosságok síkján mozog még a megfogalmazás is. Ami itt olvasható, az a következő: "a társadalombiztosítás területén az egészségbiztosítás reformja eredményeként átrendeződő biztosítási rendszer működőképessé, ésszerűbbé, hatékonyabbá válik". Ezek azok az általános jelzők, amelyek, azt gondolom, semmit nem mondanak egy ilyen anyagban, hiszen semmiféle konkrét anyag nincs a kezünkben azzal kapcsolatban, hogy hogyan fog ez megtörténni.

És hát itt a végére hagytam egy dicséretet, mert én magam sokkal szelídebb képviselő vagyok, és szinte-szinte sajnálom a kormányoldalt azért, mert ez az első próbálkozás ilyen szolidra, ilyen gyengére sikerült. Tényleg van egy pont, ami nekem tetszett ebben az anyagban (Varga Mihály: Az aláírás?), hogy úgy mondjam, örültem neki, és ez az, hogy a költségvetés funkcionális szerkezetben történő elkészítését is ígéri a kormány. Azt gondolom, ez tényleg új és tényleg reformlépés. Amit sajnálok, az az, hogy azok a táblázatok, amelyek elkészültek, azok csak a múltra vonatkozó táblázatok. Nagy-nagy kíváncsisággal várjuk, hogy a tárcákra vonatkozó költségvetés mellett a funkcionális szerkezetű összefoglaló táblázat vajon a jövőre nézve mit fog tartalmazni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót Jánosi György képviselő úrnak, MSZP; őt követi Szalay Gábor.

DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Hozzászólásomban egyetlen kérdéssel szeretnék foglalkozni, azzal, hogy a benyújtott országgyűlési határozati javaslatban és a hozzá mellékelt dokumentumokban a kormány milyen szerepet szán a humán erőforrások megújításának, azaz milyen jelentőséget tulajdonít az oktatásnak, a kultúrának, a kultúraközvetítés, a tudomány és az innováció rendszerének. Ha ilyen szemmel nézzük végig a dokumentumokat, kézenfekvő sajnos az első sommás megállapítás: a humán szféra még azt a pozícióját is elveszíti a következő években, amit az ez évi költségvetésben ki tudott vívni magának. Ezt is elveszíti, pedig ez sem volt sok.

Az elmúlt évi költségvetési vitában az öt kiemelt prioritás egyikeként minduntalan megjelent az oktatás; az oktatás fontosságát, szerepét nem győzte hangsúlyozni a kormány a parlamenti vitában sem. Természetesen mindez csak az úgynevezett fókuszált béremelésre vonatkozott, ez kiderült az utóbbi hónapok fejleményei nyomán. Másra nem vonatkozhatott, hiszen az önkormányzatok alulfinanszírozottsága következtében az oktatásra semmilyen valódi többletforrás nem jelent meg az önkormányzati költségvetésekben. De maga ez az úgynevezett fókuszált béremelés is rendkívül ellentmondásosra sikeredett, mert közben megváltoztak az adójogszabályok, és kiderült a pedagógusok számára, hogy a jövedelmük jelentős részét kitevő pótlékok rendszerére nem vonatkozott ez a béremelés, azt kizárólag az alapbér után kapták meg.

Végignézve a dokumentumokat tehát, úgy tűnik, hogy a humán szféra még azt a pozícióját is elveszítette, hogy legalább a politikai szlogenek szintjén, legalább a dokumentumokban prioritásként jelenjen meg valamely területe. Ha figyelmesen végignézzük az országgyűlési határozati javaslat indokolását, kiderül, hogy melyek a kormány számára a prioritások. Ilyenek találhatók ott: a családtámogatás rendszere (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Helyes!), a köztisztviselők pozícióinak javítása (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Helyes!), vidékfejlesztés (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Helyes!), infrastruktúra, egészségbiztosítás, társadalombiztosítás, állami, intézményi, önkormányzati, gazdasági reform és a honvédelem támogatása, hogy megfeleljünk a NATO-előírásoknak.

A humán szféra területéről egyetlenegy terület sem jelenik meg prioritásként. Gyorsan kideríthető a dokumentumok alapos elolvasása után, hogy mi ennek az oka. Az ok világos: akkor, amikor az anyag igyekszik részletesen elemezni a gazdaságpolitika stratégiai céljait, kereteit és feltételeit, kimarad mindenfajta felsorolásból a humán erőforrás megújításának programja. Olyan célok jelennek meg itt, mint a versenyképesség erősítése, a gazdasági stabilitás biztosítása vagy a gazdasági-társadalmi szempontból egyaránt fontos kohézió. Az innovációt, a szellemi erőforrás megújítását azonban egyetlen anyag sem tekinti stratégiai célnak, keretnek és az egész fejlődés megújításának.

Ez tehát nem gazdaságfejlesztési stratégiai cél, még csak nem is prioritás. Kizárólag a gazdaság függelékeként jelenik meg a humán szféra, nem pedig a fejlődés egyik meghatározó motorjaként. Nem véletlen, hogy mivel függelék, ezért csak a foglalkoztatáspolitikánál találunk egy-két gondolatot a humán szektor egyik-másik eleméről. Csak itt jelenik meg a közoktatás, a szakképzés, a felsőoktatás. De a három anyag egyikében sem jelenik meg még fogalmi szinten sem a kultúra, a kultúraközvetítés, a tudomány és az innováció. Ahol megjelenik függelékként az oktatás, a szakképzés, a felsőoktatás, ott is komoly ellentmondások figyelhetők meg. Hadd utaljak néhány ilyen ellentmondásra.

Az anyag, a benyújtott tájékoztató egy helyen az állam szerepéről a következőt mondja: középtávon kisebb méretű, szűkebb állami feladatkörrel rendelkező intézményrendszer kialakítása szükségszerű.

(15.40)

Az az érzése az embernek, hogy a pénzügyminiszter mindezt nem mondta meg az oktatási miniszternek - merthogy az általa benyújtott közoktatási törvénymódosítás ezzel éppen ellentétes folyamatokat erősít fel. Mert visszaveszi az állam számára a szakmai irányítási jogosítványokat, és egy kiterjedt állami ellenőrzési, felügyeleti rendszer kiépítését tűzi napirendre.

De baj van akkor is, amikor az oktatás finanszírozásáról van szó a beterjesztett anyagokban. Részletesen elemezgeti az anyag, hogy milyen az oktatás GDP-arányos részesedése a különböző országokban. Azt mondja: Magyarországon 4,8 százaléknyi ez, míg az európai országok átlagában ez 5,3 százalék. Ebből az következne, hogy erősíteni kell az oktatás finanszírozási pozícióit. Ehelyett az anyag világosan rögzíti, hogy az Európai Unióban persze ez az átlag, de a hozzánk hasonló adottsággal rendelkező Görögországban csak 3,2 százalék az oktatás GDP-arányos részesedése.

Ezek után világos a következtetés, megint idézem a benyújtott dokumentumot: "A közoktatási törvényből adódóan az ellátási szint bővítése a kiadások reálértékének növekedését eredményezheti." Nem értem a feltételes módot. Tudniillik a benyújtott közoktatási törvénymódosítás csak a kormány bevallása szerint megközelítőleg 50 milliárdos többletforrást igényel, akár a finanszírozási garanciák megváltozása miatt, akár a többletfeladatok miatt.

Akkor mi ez a feltételes mód? Két lehetőség van. Az egyik, hogy oly mértékben meg fogja a következő költségvetés finanszírozni az önkormányzatokat a normatív támogatásokon kívüli bevételek oldaláról, hogy mosolyogva tudják megfinanszírozni saját maguk a többletfeladatokat. Látva azonban az elmúlt időszak önkormányzat-ellenes politikáját, ennek gyakorlatilag esélye nincs.

Marad a másik lehetőség: az, hogy az úgynevezett központosított előirányzatokat faragja meg kőkeményen az új költségvetési törvény, és kikényszeríti az önkormányzatoktól, hogy vigyék végig az intézmény-összevonásokat, iskolabezárásokat és létszámleépítést, hogy ebből tudják finanszírozni azokat a többletfeladatokat, amelyeket a közoktatási törvény módosítása előír.

Szeretném jelezni, a Szocialista Párt parlamenti frakciója világos választ kér erre a Pénzügyminisztériumtól. Világos választ kér arra: ez-e a szándék a költségvetésben, vagy akkor mi ez a feltételes mód? Mert hogyha az 50 milliárdot a költségvetés többletként odaadja, akkor ez nem kétséges, hiszen csak 10 százalékos infláció mellett az oktatástámogatás reálértéken tartása mindössze 23 milliárd forintot igényel.

A felsőoktatással is foglalkozik, kissé részletesebben, az anyag. De itt is nagyon komoly ellentmondások figyelhetők meg. Azt mondja a dokumentum: a felsőoktatás reformja folytatódik. Hogy ez alatt mit ért a Pénzügyminisztérium, az kiderül, megint szó szerint idézek a dokumentumból: "A felsőoktatásban a jogilag megvalósuló integráció már nagy lépést jelent, amelynek középtávon a költséghatékonyságot jelentősen javítania kell, az intézményhálózatot a belső szervezetrendszer koncentrációjával és a kutatóintézetekkel való összevonásokkal racionalizálni kell."

Bontsuk két részre ezt a gondolatot! Az elsőből világosan kiderül, hogy a tárca, a pénzügyi tárca az integrációra úgy tekint, mint amely költségtakarékos lépés, mint amely a költséghatékonyságot fogja növelni a felsőoktatásban, azaz csökkenti a pénzügyi tárca finanszírozási kötelezettségeit. Ezzel szemben Pokorni Zoltán a felsőoktatási törvény expozéjában világossá tette: a kormány a felsőoktatás szándékaival megegyezően az integrációt nem célnak, hanem eszköznek tekinti. Ez azt is jelenti, hogy nem lehet költségvetési szempontú célként feltételezni a felsőoktatási integrációt. Annál is inkább így van ez, mert a parlamenti vitában minden oldal világosan elmondta, nem lehet költségmegtakarítást várni ettől a lépéstől, mert amíg a valódi integrációs folyamatok megerősödnek az intézményi összevonások után, addig igenis invesztálni kell a felsőoktatásba. Nem véletlen, hogy a Világbank is megértette ezt akkor, amikor szerződést kötött a magyar kormánnyal, pontosan tudván, hogy az integrációk működését igenis támogatni kell nagyon komoly erőforrásokkal, és így az integráció támogatására mintegy 55 milliárdnyi többletforrást kell biztosítani világbanki pénzekből és magyar költségvetési forrásokból.

Akkor mit szándékozik tenni a pénzügyi tárca, ha költségtakarékosságot vár az integrációtól? Lehet, hogy azt akarja tenni, ami az elmúlt napokban a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezeténél, úgymond, kiverte a biztosítékot, lehet, hogy valóban létszámleépítésben gondolkodik, vagy más felsőoktatási forrásokból kíván átcsoportosítani a hallgatói többletlétszám finanszírozására? Erre a kérdésre is nagyon világos választ várok a pénzügyi tárca képviselőjétől: mi a szándéka a felsőoktatás finanszírozása területén?

Azt gondolom, ezek az ellentmondások jól rávilágítanak arra: nemcsak nem tekinti stratégiai célnak a humán szektort, a humán erőforrás megújítását a kormány a következő években, hanem valamilyen furcsa módon még a finanszírozási elemeit is lebegteti. Nem véletlen, még egyszer aláhúzom, hogy olyan területek, mint tudományinnováció, kultúra, kultúraközvetítés meg sem jelennek ebben az anyagokban. Ezek visszamenőleg üres kijelentéssé és szlogenné minősítik mindazt, amit Pokorni Zoltán elmondott a felsőoktatási törvény expozéjának egy másik pontján. Ez így szólt: "Hiszem, hogy az új évszázad a tudás, a humánum évszázadaként köszönt ránk, és ebben az egész ember életét átfogó tanulás nem csupán gazdasági és munkaerő-piaci indíttatású program, hanem az ember kiteljesedésének egyedül választható útja."

Elolvasva az anyagot, visszaidézve ezeket a mondatokat, bocsánatot kérek a kijelentésért: valaki nem mond igazat ebben a kérdésben. Én azt hiszem, itt az ideje, hogy a pénzügyi tárca nyíltan és világosan beszéljen. Nem lehet tovább folytatni azt, hogy mást mondunk és mást cselekszünk. Nem lehet tovább folytatni azt, hogy az egyik oldalon hangzatos ígéretek, szlogenek fogalmazódnak meg, a másik oldalon pedig ezzel gyakran ellentétes cselekvés. Felelőtlen politikai játék ez, amely súlyos és káros következményekkel járhat, nemcsak a kormányra nézve - az egész politikára nézve, és a politika demokratikus intézményrendszerére is.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Szalay Gábor képviselő úrnak, SZDSZ; őt követi majd Karl Imre.

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mostani felszólalásomban Jánosi Györgyhöz hasonlóan én is egyetlen területre összpontosítanék, ez természetesen nem az oktatás ügye, hanem az európai uniós csatlakozás ügye lenne.

A 2000-2002. közötti költségvetési irányelvek megalapozatlan, mondhatni, akár voluntarisztikus jellegéről több ellenzéki képviselő is kifejtette már a véleményét a mai vitában. Bár az irányelvekhez tartozó, ahhoz kapcsolódó tájékoztató jóval igényesebb munkát jelent, ez nem jelenti azt, hogy a tájékoztató bizonyos részeivel ne lehetne vitatkozni, némely vonatkozásban ne lehetne az ott rögzítetteket vitatni. Én úgy gondolom, hogy ilyen terület az európai uniós csatlakozásunk ügye is.

(15.50)

Mert én azt hiszem, a realitásokhoz vajmi kevés köze van annak a megközelítésnek, ahogy az előterjesztés ezt a politikai prioritásunkat kezeli. Mielőtt azonban ezt részleteiben is kifejteném, pár gondolatot arról szeretnék mondani, hogy melyek azok az eddigi főbb elvei az európai uniós politizálásunknak, amelyekkel szerintem egyet lehet érteni.

Helyes és támogatható, hogy a magyar kormány az ország európai uniós csatlakozásának időpontjául - munkahipotézisként - a 2002. január 1-jei időpontot jelölte meg és használta. Helyes és támogatható, hogy a magyar kormány a számottevő magyar politikai erőkkel együtt azon dolgozik - és azon is dolgozott mindeddig -, hogy ez a munkahipotézis reális valósággá váljon. Helyes, hogy mindeközben kitűzött célunkat nem tekintjük - vagy legalábbis eddig nem tekintettük - abszolút bizonyosságnak, s nem feledkeztünk el arról, hogy majdani tagságunkkal nemcsak előnyökhöz, köztük anyagi előnyökhöz fogunk jutni, de jelentős kötelezettségeink, köztük sok anyagi terhet jelentő kötelezettségünk is lesz. Eddig tehát az alapállás árnyaltságával, úgy érzem, sosem volt baj. Egymást követő kormányaink ezen integrációs célunk, reményünk valóra váltásában határozottan, következetesen és eredményesen cselekedtek, miközben mind esélyeink, mind reményeink értékelésében és megítélésében a józan mértéktartás volt jellemző.

A 2000-2002 közötti költségvetési irányelvek összeállítása során ezen dicséretes hagyománnyal a kormány, úgy tűnik, szakított. Ez annál is inkább különös és furcsa, hiszen a nem több mint egy hónappal ezelőtt, J/1040. szám alatt benyújtott és a társulási megállapodás végrehajtásának előrehaladásáról szóló jelentés még korrekt, reális, minden árnyalatot figyelembe vevő képet tárt az országgyűlési képviselők elé. A mostani anyaggal azonban bajok vannak, megítélésem szerint jelentős bajok, és itt én nemcsak magára a semmitmondó költségvetési irányelvekre gondolok, hanem a hozzá kapcsolódó és más szempontból lényegesen igényesebb tájékoztatóra is.

Az országgyűlési határozattervezet és tájékoztató ugyanis két igen jelentős kérdésben szakít az eddigi alapállással. Egyrészt túllépvén a 2002-es csatlakozási dátum munkahipotézis jellegén, abszolút bizonyosságnak tekinti azt, hogy 2002. január 1-jén csatlakozunk az Európai Unióhoz, olyannyira, hogy az attól remélhető segély jellegű pénzeket be is építi az irányelvek makromutatóiba. Másrészt - és ezt talán még súlyosabb hiba - úgy tesz, mintha a csatlakozástól az azt előkészítő időszakban s a taggá válást követően egyaránt csak bevételeket várhatnánk, kiadásaink, akár súlyosnak is tekinthető anyagi terheink pedig fel sem merülhetnének. Pedig az előterjesztőnek is tisztában kell lennie azzal, miszerint az európai uniós csatlakozás okán adódó bevételeink és ráfordításaink eredője - az első években legalábbis - valószínűsíthetően nem pozitív lesz a számunkra.

De nézzük, hogyan is kezeli az európai uniós csatlakozást az előterjesztés és a hozzá csatlakozó tájékoztató! Mit olvashatunk az európai uniós csatlakozás ügyéről? Az emlékezet felfrissítése céljából három idézetet szeretnék itt önöknek felolvasni.

A tájékoztató 11. oldalán találhatjuk: "Feltételezzük, hogy az európai uniós csatlakozás előtt és a 2002-es csatlakozással összefüggésben viszonylag jelentős, egyre növekvő, Európai Uniótól származó nettó forrásbevonásra számíthatunk." A második idézet ugyancsak a tájékoztatóban, a 22. oldalon található: "A folyó fizetési mérleg meghatározásakor figyelembe vettük, hogy a berlini csúcsértekezleten az Agenda 2000 alapján jelentős EU-átutalásokra lehet számítani 2000-től." Majd végül idézném a tájékoztató 22. oldalán és a 2. számú táblázatban a külgazdasági egyensúlyt bemutató táblázatokat, amelyekben pedig már egyenesen a folyó fizetési mérleg külön, de inkluzív soraként tünteti fel az előterjesztő az EU-transzferek várható, a 2002. évi befizetési kötelezettségünkkel nem csökkentett összegét.

Az előterjesztésből tehát árad a felhőtlen optimizmus - ez azonban önáltatás. A szárnyaló magabiztosság helyett bizonyosan többet érne, ha az alábbi hat tényezővel is kalkuláltak volna az előterjesztés készítői:

1. Magyarországnak nemcsak forrásbevonási lehetőséget, azaz támogatást, segélyeket jelent a majdani EU-tagság, de hozzájárulási, azaz befizetési kötelezettséget is, ami 2002-ben például - a jelenlegi számításaink szerint - mintegy 420 millió USA-dollárra lesz tehető. 2003-ban ez az összeg körülbelül ugyanennyi, 420 millió dollár marad, de 2004-ben már 495 millió, majd az azt követő évben túllépi az 500 millió dolláros értéket. Erről tehát elfeledkezni, ezt nem figyelembe venni, ezt a költségvetésünkben nem szem előtt tartani legalábbis hiba.

2. A jelenleg folyó jogharmonizációs egyeztetések, azaz a screening során Magyarország a tárcák által előzetesen javasolt derogációk, pontosabban időleges mentesítési igények számához képest csak jóval kevesebbet terjesztett az EU Bizottsága elé időleges mentesítés megadása céljából. Ez ugyan helyes, támogatható dolog, ugyanakkor arról nem lenne szabad elfeledkeznünk, hogy az így szalonképesebb és minden szempontból indokolt prezentációnak ára is lesz. A tárcák által előterjesztett mentesítési igények feltehetően jó okkal és jó megalapozottsággal kerültek összeállításra, így ha nem kérünk időt a tárcák által javasolt kérdések megoldásához, akkor nekünk kell pénzt biztosítanunk ahhoz, hogy a harmonizáció még a csatlakozás előtt biztosítható legyen. Mert a probléma attól még probléma marad, s mert itt minden probléma megoldása idő vagy pénz kérdése. Az időt az Európai Unió adhatja, mármint ha elfogadja derogációs igényeinket, ha viszont ilyet nem terjesztünk elő, akkor a pénzt nekünk kell majd biztosítani az adott harmonizáció EU-csatlakozást megelőző időszakban történő elvégzéséhez.

Annak idején a tárcák összesen mintegy 180 időleges mentesítési igényt terjesztettek a kormány elé, a kormány ennek mintegy egyhatod részét terjeszti tovább az EU-tárgyalások, az EU-screeningelések során az EU Bizottság elé. Az időközben 180-ról 30-ra lefogyott támogatási vagy derogációs igényünk nem azt jelenti, hogy közben 150 kérdés megoldódott vagy abszolút megalapozatlan és ezért nem kell vele foglalkozni, hanem csak azt, hogy úgy gondoljuk, azt saját erőből időközben meg tudjuk oldani - ehhez kell azonban az a pénz, ami jelentős összeg, ami az elkövetkező három évben fogja terhelni a költségvetést, és amiről egy szó említés sem történik az előterjesztésben.

(16.00)

3. Óriási tévedés azt hinni, hogy az Európai Uniótól kapott pénzek folyó finanszírozásra lennének felhasználhatók. Az európai agráralap némely segélyeit kivéve a lényeget jelentő strukturális alapok pénzei ezen célra ugyanis nem használhatók, azokat majd a régiók pályázhatják meg, sikeres pályázat esetén ők is használhatják fel. Ezen pénzeknek semmi keresnivalója nincs tehát a költségvetés folyó fizetési sorában. Ezzel pontosan ellentétben a befizetési kötelezettségek viszont a kormány szabad rendelkezési pénzeiből, azaz a költségvetésből kell hogy történjenek. Más szóval, ha valaminek, akkor pont nem a bevételeknek, az EU-segélyeknek, hanem a kiadási tételeknek kellene a táblázatban megjelenniük - kár erről megfeledkezni.

4. Mindenfajta EU-támogatás csak a létesítmények fejlesztési, beruházási költségeihez járul hozzá. Az üzemeltetés folyó költségei azonban már a mindenkori költségvetésre hárulnak. Nálunk pedig éppen ez szokott mindig és hagyományosan problémát okozni - erről is kár elfeledkezni.

5. Az EU-pénzekhez mindig saját erőt is kell biztosítani, nem is keveset. A csatlakozás előkészítési fázisában a SAPARD, vagyis a mezőgazdasági segélyekhez még csak minimum 25 százalék, az ISPA, az infrastrukturális segélyekhez még csak minimum 15 százalék önerő szükséges, de a csatlakozás megtörténte után a strukturális alapból kapott segélyekhez már 25, usque 50 százaléknyi önerőt kell hozzátenni. Ez már önmagában 300-500 millió USA dollár közötti önerőt feltételez 2002-re. Ha a GDP 4 százalékának megfelelő EU-támogatást veszünk majd igénybe, akkor ehhez a GDP 1-2 százalékának megfelelő többlettel fogjuk megterhelni a költségvetésünket. Szabad lenne-e erről elfelejtkezni?

6. Sok esetben az EU-alapok segélyei nem a költségvetési pénzek helyett, hanem azokon túl, azok mellett fognak megjelenni. Miért? Azért, mert esetleg a régiók által megpályázott EU-pénzek nem a kormány által is szükségesnek tartott beruházásra kerülnek allokálásra, és akkor a kormánynak ezek igénybevételétől függetlenül saját forrásból kell biztosítania a saját beruházási elképzeléseit.

Én tehát, tisztelt képviselőtársaim, úgy gondolom, hogy súlyosan leegyszerűsített és súlyosan egyoldalú az a kép, ahogy ez az előterjesztés és a hozzá tartozó tájékoztató az EU-csatlakozásunk ügyét kezeli. Ennél sokkal lelkiismeretesebb, alaposabb és nem önbecsapó munkára van szükségünk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Karl Imre képviselő úrnak, MSZP; őt követi majd Mécs Imre képviselő úr.

DR. KARL IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban hadd mondjam el a véleményemet a benyújtott dokumentumokról. Ezt azért is könnyen tehetem most már, mert a körülbelül hat és fél órája folyó vitában elég részletesen és tartalmasan beszéltünk, beszéltek többen már arról, hogy a benyújtott két dokumentum milyen ellentmondásban áll egymással.

A határozati javaslattal kapcsolatosan az a megítélésem, az a véleményem, ami másokéval is egyezik, hogy ebben igazából érdemben ez az egy táblázat található, amelyre az a jellemző - azt hiszem, már valaki említette -, hogy aminek nőnie kell benne, az nő, aminek csökkennie kell, az csökken, tehát egy olyanfajta ambiciózus tervet fogalmaz meg sarokszámokban, amely ellen nyilvánvalóan nem lehet szólni, és nem is akarunk szólni, nehogy félreértés essen.

Elhangzott itt a vita során az is, hogy ilyen típusú pozitív gondolkodásra, amit ez a táblázat visszatükröz, szükség van, mert ez a gondolkodásmód az emberi élet számos területén bevált. Nagyon örülök, hogy ez itt elhangzott, eddig ezt nem tudtam, hogy ez a közgazdaságtanban is egy hatásos dolog. Nekem van egy olyan közeli jó barátom, aki tőzsdézik, hát majd fogom neki ajánlani, hogy gondoljon nagyon erősen arra, hogy az index menjen fölfelé, mert jó magasan vett részvényeket, és ez talán majd kihúzza a bajból - erről ez a véleményem egyébként...

A másik papír, amelyik a tájékoztató a gazdasági keretekről, egészen más minőségű a megítélésem szerint. Úgy gondolom, hogy az a papír tartalmában is, átgondoltságban is jóval lényegesebb, jóval alaposabb munkának számít.

A határozati javaslattal kapcsolatosan képviselőtársaim megfogalmazták azt a kritikát, hogy ezt az anyagot határozatnak semmiképpen nem tudjuk elképzelni. A dokumentum sem formailag, sem tartalmilag megítélésünk szerint nem felel meg annak az elvárásnak, hogy az Országgyűlés által elfogadott és kiadott határozat legyen. Mi a Magyar Szocialista Párt oldaláról nyilvánvalóan megpróbáljuk ezt módosító indítványokkal valamilyen módon befolyásolni, de azt tanácsolnánk a tisztelt államtitkár úrnak, az lenne a legésszerűbb megoldás, ha ezt a határozati javaslatot egyszerűen visszavonnák, és azt a gyakorlatot fogadnák el, amit ő maga is ebben a bizonyos kétperces hozzászólásban érintett, miszerint az itt elhangzott vita és az itt felsorakoztatott érvek valószínűleg ezzel a tájékoztatóval együtt alkalmasak arra, hogy egy olyan típusú dokumentumot el lehessen készíteni, amely már eléri azt a minőségi és tartalmi színvonalat, amelyet egy magyar parlament a kezéből kiadhat.

Úgy gondolom, nagyon szerencsés lett volna, ha a pénzügyminiszter úr az expozéjában olyan helyzetértékelést is ad ma, amely nyilvánvalóan átvezetést jelentett volna a múltból a jövőbe; megmutatta volna azt, hogy a Fidesz választási programjához képest ma mi a helyzet, és ez a helyzet milyen alapokat jelenthet egy ilyen jellegű hároméves terv számára. Ez sajnos nem történt meg. Azt kell mondanom, hogy a pénzügyminiszter úr egy nagyon jó lehetőséget szalasztott el, és azt gondolom, hogy ezzel mindenképpen célszerű lett volna élni.

A vitával kapcsolatosan lenne még megjegyzésem. Azt gondolom, önmagában az a tény, hogy a vitában - függetlenül attól, hogy most már tényleg elég régóta folyik - igazából nem nagyon vesznek részt a Fidesz vezető politikusai, illetve a kormányoldalról sem látom, hogy túlságosan sokan itt lennének, per pillanat az államtitkár úr van itt egyedül. Ezek a megjegyzések, amelyek például a Fidesz vezérszónoka részéről elhangzottak, hogy a konstruktivitás, a pozitív megközelítés lenne az igény az ellenzékkel szemben, megítélésem szerint azért farizeus magatartás, mert abban a pillanatban, ahogy sikerült találni Takács Imre képviselőtársam felszólalásában egy olyan dolgot, amire azt mondhatta a vezérszónok, hogy ez egy olyan dolog, amit talán érdemes megfontolni, akkor ezzel elégedetten, eleget téve a demokrácia iránti igénynek, fogta magát és el is távozott innen. Úgy gondolom, hogy talán egy ilyenfajta felvetés igényelné azt, hogy egy vitában aktívan vegyünk részt, és talán a vitában való részvétel a felelősséget és a dolog komolyságát demonstrálná.

Ennek ellenére megpróbálok most egy olyan pozitív megközelítést adni, amiről itt az előzetes hozzászólásokban a kormánypárt részéről szó volt. Azért is gondolom úgy, hogy ezt megengedhetem magamnak, mert az előttem felszólaló szocialista párti képviselőtársaim elég pontosan és kritikusan megjelölték azokat a pontokat, amelyekben megítélésünk szerint ez az anyag nem azt mondja, ami történik, és nem is azt, aminek ésszerűen történnie kellene.

Az itt ülők nyilván jól emlékszenek arra a költségvetési vitára, amelyet nem olyan régen folytattunk le a tavalyi év végén. Azt hiszem, hogy általában akkor is hasonló kör volt, így ez is megerősíti azt, hogy bizonyára ennek a lefolytatását is fel tudják idézni. Ebben a vitában nagyon sok kritikát mondtunk el, és sajnos ezeknek a kritikáknak egy jelentős része a mindennapi gyakorlatban be is igazolódott. Nem örülünk ennek, de sajnos ez így van.

(16.10)

Azóta természetesen sok minden megváltozott, nem lennék igazságos, ha ezt kizárólag a kormány nyakába varrnám. Tény az, hogy van egy koszovói válság, volt több olyan külső gazdasági és politikai változás, ami nem kedvez a jobboldali kormánynak. Tény az, hogy az Európai Unió is lényegesen módosította az elképzeléseit, tehát nem lehet azt mondani, hogy ideális lenne a környezet, míg korábban valóban voltak az MSZP kormányzása ideje alatt olyan időszakok, amikor a környezet kifejezetten segítette ezt a tevékenységet. Ez a korrektséghez hozzátartozik.

Talán emlékeznek rá, hogy a vitában mindig volt egy jó válasz - ez a miniszterelnök úrtól és a többi vezető Fidesz-politikustól is rendszeresen elhangzott -, nevezetesen az, hogy ez a program, amelyről mi vitatkozunk, csak félig a Fideszé, félig az előző kormányzaté. Akik ezt akkor felvetették, úgy gondolták, hogy ez a félig rész abban a részben a Fideszé, ami ebből pozitívumokat tartalmaz, és nyilvánvalóan ebből következik, hogy abban a részben az előző kormányé, amennyiben ez negatívumokat vagy nem megvalósítható szándékokat tartalmazna.

Most benyújtásra került egy olyan elképzelés, amelyet - még egyszer mondom - inkább ebben a tájékoztató anyagban lehet felfedezni, és amelyet már teljes egészében a jelenlegi kormányzat elképzelésének lehet mondani, teljes egészében ennek felel meg. Ezt ezzel a feltétellel is érdemes végigolvasni. Mégis azt állítom, hogy ebben az anyagban nagyon sok olyan momentum van, amelyre most talán mi mondhatnánk, hogy félig a mienk, hiszen ez az anyag számtalan olyan megállapítást tartalmaz, ami a korábbi időszak gazdaságpolitikai felfogását, gyakorlatát tükrözi vissza.

Azt hiszem, nagyon egyszerűen csak össze kell vetni ezt a dokumentumot, ezt a tájékoztatót, ennek megállapításait - amit egyébként Keller László is részletesen felolvasott - azzal a programmal, amely például az MSZP választási programja volt, vagy azzal a programmal, amelyet még korábban Medgyessy Péter pénzügyminiszter mondott el itt a parlamentben. Ezek a prioritások is egyeznek egyébként, meg kell hogy mondjam, a kijelölt gazdasági pálya is kísértetiesen hasonlít erre. Ha ez így van, akkor ebből mi következik?

Én azt gondolom, megdőlt az az állítás, hogy az előző kormány gazdaságpolitikája rossz volt. Nem igaz, hogy a Fidesz-kormány problémáktól terhes, súlyos örökséget kapott. Sőt, állítani lehet, hogy kifejezetten jó kondícióban levő, prosperáló és fejlődni képes gazdaság volt, amit átvehetett. Ez különösen a reálszférában érezhető. Azt gondolom, hogy a korábbi alapok azok, amelyek - ugyan ha csökkenő mértékben is, de még mindig - azokat a pozitív eredményeket hozzák, akár az export, akár az ipari termelés területén, s ezek viszik ma is előre a fejlődést.

A koncepció, tehát ez a háttéranyag egyértelműen állást foglal a stabilitás megerősítése mellett. Jelenleg a gyakorlatban nem ez a helyzet, ezért is hiányoltam a pénzügyminiszter úr helyzetértékű állásfoglalását, és arra gondolok, hogy ezt azért kellett volna megtennie, mert ma nagy szükség van arra, hogy ezt valaki kimondja. Ha ez így van, akkor üressé és értelmetlenné, médiafogássá váltak azok a bírálatok, amelyeket az MSZP az 1995-től megkezdett stabilizációs politikájáért kapott. A legfontosabb következtetés, hogy az általunk 1995-ben elkezdett stabilizációs gazdaságpolitikának nincs reális alternatívája. Ezt ezzel az anyaggal a pénzügyi kormányzat egyértelműen elismerte. Mivel ez a benyújtott koncepció a kormány terve, ezért számomra az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesz választási ígéretei véglegesen a szemétkosárba kerültek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Meg lehet kérdezni, hogy akkor mi a mi problémánk, egyáltalán miért kritizálunk. Én azt hiszem, hogy akkor lehet ezt a legjobban megközelíteni, ha úgy fogalmazunk, hogy nekünk az az alapelvünk, hogy ezeket az ambiciózus terveket a lehetőségek maximumáig érdemes és lehetséges csak megfogalmazni. Az a meggyőződésünk, hogy a kimondott tervnek, a leírt szabálynak és a napi gyakorlatnak összhangban kell lennie. Én is azt mondom, amit korábban már elmondtak, és itt többen megpróbáltak kétféleképpen magyarázni: nem lehet tartósan mást mondani és mást csinálni. És ezt igenis a kormánypártoknak szánom kritikának, nehogy félreértés essen!

Ha ez az elv érvényesül, és ma nem érvényesül, akkor ez rontja a kormány és - ez nem a mi problémánk, de ezen keresztül - a magyar nemzetgazdaság megítélését és ennek a működési lehetőségeit. Ez - meg kell hogy mondjam - az utóbbi időben sajnálatos módon be is következett, és ezt mínusz dollármilliókban lehet mérni.

Kell beszélni - de nem lehet ebben a rövid időben természetesen - azokról a folyamatokról, amelyek a tőzsdén, illetve a működőtőke-beáramlásban bekövetkeztek. Sajnos, tény az, amit korábbi felszólaló képviselőtársaim már megemlítettek, hogy 1998 harmadik negyedéve óta tőkekiáramlás történik ebből az országból. Természetesen mindig hangsúlyozni kell, hogy a külső negatív hatásoknak is komoly szerepük van ebben a folyamatban, és pontosan ezért kell a kormányzati magatartásnak egy úgynevezett kiegyenlítő hatást megfogalmaznia.

Összefoglalva - és ezt javaslom esetleg az államtitkár úrnak, ha elkészítik ezt az új koncepciót, új irányelvet, akkor vegye figyelembe -, úgy gondolom, hangsúlyoznom kell, hogy a Magyar Szocialista Párt az ország fejlődésében, felzárkózásában érdekelt, támogat minden erre irányuló törekvést. Nekünk az a célunk, hogy a feltörekvő gazdaságból, az úgynevezett emerging economyból az Európai Uniónak megfelelő konvergáló gazdasággá alakuljunk át. Úgy gondoljuk, hogy a korábbi - egyesek szerint ambiciózus, mások szerint túlzó - PR-gazdaságpolitika helyett reális, feszes egyensúlyra és kiszámítható stabil gazdaságpolitikára van szükség.

A működőtőke-beáramlás és a tőzsde egy ilyen változásra gyorsan és tartósan pozitívan fog megítélésünk szerint reagálni. A reálszféra szükséges további strukturális átalakulása és fejlődése ennek - és a tervezetben szereplőnél konkrétabb, átgondoltabb, a kis- és középvállalkozások valódi segítségét nyújtó programokkal, céltámogatásokkal segítő - megalapozását kell hogy jelentse. Ezért is érthetetlen az, hogy ebben a programban a kis- és középvállalkozásokról, a reálszféráról szó szerint csak egy-két mondat tesz említést.

Nem esik szó a magyar vállalkozások számára fontos európai uniós támogatások fogadásának megszervezéséről, nem esik szó az úgynevezett kofinanszírozás problematikájáról és a költségvetésnek egyáltalán ehhez a komplex kérdéskörhöz való viszonyáról; ezt Szalay Gábor képviselőtársam részletesen kifejtette.

Azt gondolom, hogy a tervezés ilyen hosszú- és középtávú stratégiai eszközével sok fejlett gazdaság él; a sikeresek általában ezeket az irányelveket úgy fogalmazzák meg, hogy azok átívelnek kormányzati ciklusokon. Azt gondolom, hogy mi is egy ilyenfajta megközelítésben vagyunk érdekeltek, de ha ez egy PR-tervezés, akkor azt gondolom, hogy ugyanaz a helyzet fog előállni, mint amit itt a Fidesz vezérszónoka említett, hogy ez egy úgynevezett első hároméves terv, és tényleg arra lehet majd asszociálni, amire ő utalt, a korábbi ilyen első hároméves tervre. Ha ez így van, azt tudom mondani, hogy ezt köszönjük, nem kérjük. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra Horváth János képviselő úrnak, Fidesz, adom meg a szót.

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Felszólalásomat az indította, hogy Karl Imre igen tisztelt képviselőtársunk, és már többek is mintha azt érezték és hangoztatták volna, hogy a Fidesz részéről és a kormánypártok részéről mi már befejeztük ezt a vitát. Nem így van! Az, hogy kevesebbet szóltunk hozzá az utóbbi percekben, azért is volt, mert gondoltuk, helyet adunk a kritikusoknak, az ellenzéknek.

Jó az, senki se monopolizálja a terepet, de azért hadd említsem azt, hogy azok, akik valóban elkötelezték magukat a kritikai szerepre, annyi mindent nem vettek elő!

(16.20)

Ez egy olyan aranybánya, hiszen az is volt a szándéka, ezek irányelvek, tehát nem a tennivalók tételes felsorolása a költségvetésben vagy az államháztartásban, hanem irányelvekről való beszélgetés. Nagyon kevés szó volt például - ha én kritikus lettem volna, használtam volna - az elméletnek, az institúcióknak és a gazdaságpolitikának az egymásra hatásáról, az egymással való kiegészítéséről vagy a konfliktusáról, mert hiszen van ilyen. Majd a részletes viták során különböző előterjesztések következtében ezek elő fognak jönni, bizonyos vagyok benne, hogy mind a kormánypárti, mind az ellenzéki oldalról. Azután az, hogy milyen lehetőséget halasztott el a kormány ennek a beterjesztésével; nem az volt a cél, hogy az egész szférát átölelje, hanem inkább az, hogy gondolkodásra inspiráljon mindnyájunkat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azt hiszem, hogy ez megtörtént. Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

ELNÖK: Én is köszönöm. Megadom a szót Mécs Imre képviselő úrnak, SZDSZ; őt követi Németh Imre képviselő úr.

MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megmondom őszintén, amikor a heti postával kézhez vettem az országgyűlési határozati javaslatot a hároméves irányelvekről, felcsillant a szemem. Ez az, amire vártam, ez az, amit kívántam, hiszen az előző ciklusban is és ősszel is többször kifogásoltam, hogy nincs programköltségvetésünk, nincsenek koncepcióink előre. Tényleg évről évre kínlódja át mindig a parlament és a kormányzat a költségvetését; végre tudományos alapon, megalapozottan ezek a fiatal erők a kormányban létrehoztak valami újat.

Ilyen felcsillanó szemmel vettem kézhez, és bizony nagyon hamar, pár sor elolvasása után lelohadt a kedvem, mert egy nagyon gyenge és összehordott írást vettünk a kezünkbe, ami teljesen egyenetlen. Előttem már több tudós kollégám elemezte, ennek az anyagnak a legjobb része az a tájékoztató anyag, az a tanulmány, amelyet az ember szívesen elolvas egy folyóiratban vagy máshol, de amelynek szinte semmi köze nincs az anyag első részéhez, amely magát a határozati javaslatot tartalmazza; annak van egy semmitmondó általános indoklása, és utána van egy részletes indoklása, amelynek tulajdonképpen a koncepciókat tartalmaznia kellene. Ez a részletes indoklás is emlékeztet azon gyermekkori játékainkra, amikor társaságban úgy írtunk verset, hogy mindig írtunk egy sort, letakartuk, lehajtottuk, a másik is írt egy sort, aztán lehajtotta, és végül az egészet kihúztuk, és abból jó, kacagtató produkció lett.

Sajnos, ami itt van, nem kacagtató, ez sokkal szomorúbb annál. Mint ahogy szomorú az, hogy a kormány előterjeszt egy hároméves költségvetési koncepciót, amelynek meg kellene határoznia az ország gazdasági, társadalmi fejlődésének fő irányait, és akkor a Magyar Köztársaság kormányából egyetlenegy személy, a pénzügyminisztériumi államtitkár van jelen. Hiszen itt kellene ülniük. Az előbb még itt volt az Oktatási Minisztérium tisztelt államtitkára (Varga Mihály: Visszajön!), de valószínűleg ő sem azért, hogy a költségvetési koncepció vitáját meghallgassa, hanem mert készült a második témára, amely (Horn Gábor: Éjszakai műszak!) az éjszakai műszakra fog maradni. Tehát egyszerűen példátlan ez a dolog! Megpróbáltam ezt szarkasztikusan elővezetni, de példátlan dolog, hogy a kormány tagjai még arra sem veszik a fáradságot, hogy helyettesítsék magukat. A szakértői páholyok üresek, nincs itt senki, holott a kormány és az ország számára rendkívül fontos dolgokat kellene megtárgyalni egy silány írásmű keretében.

Úgy tűnik, maguk a kormány tagjai sem veszik komolyan ezt az írást, nem tartják komolynak, hiszen semmi olyan állítás nincs benne, amely később számon kérhető lenne. Még abban a hátul lévő tanulmányban van egy-két érdekes megállapítás, de arra azt fogják mondani, hogy az egy olvasmány volt, amit odaadtunk a képviselőknek, nem képezi az országgyűlési határozat tárgyát, nem képezi azt a programot, amelyet a kormány a maga számára, az Országgyűlés a maga számára és az államháztartás, illetve az államapparátus számára előírt.

A részletes indoklásban tényleg csak felvillantanak egy-egy területet, néha teljesen érthetetlen mondatszerkesztésben, önmagában olvashatatlan módon, strukturálatlanul. Államtitkár úr, nézze meg például a 4. oldalt! Mondja meg nekem, hogy mit jelent az, vastag betűkkel önmagában lebegtetve, hogy "átláthatóbb költségvetés készül". (Varga Mihály: Így van!) Utána tovább sorakoznak a pontok, a c. után a d., e., f. Nem érzem azt, hogy itt valami történt volna, valamit jelezne. Úgy tűnik, mintha az, aki ezt összeállította, maga sem olvasta volna el még egyszer, ahogy a szövegszerkesztőbe beütötte, utána úgy hagyta és gondolta, hogy így is átmegy a dolog.

Az én szűkebb biztonságpolitikai, honvédelmi szakterületemet egyetlenegy mondatocska érinti éppen ebben a szakaszban. Ez annyit mond ki, hogy az "ország NATO-csatlakozása következtében a vállalt védelemnövekedési kötelezettségeket teljesíteni kell". Ez a mondat csodálatos! Nem azért kell az ország védelméről gondoskodni, mert ez a mi hazánk, nem azért kell gondoskodni róla, mert ez kötelessége minden kormánynak, amely egy ország jövőjéért és biztonságáért felelős, hanem a NATO-csatlakozás következtében védelemnövekedési kötelezettségeket kell teljesíteni. Szóval, ez iszonyatos! Iszonyatos!

Egyrészt kevés, másrészt pedig nem mond semmit. Hol lehet később, két-három év múlva számon kérni a kormányon, hogy mit teljesített ebből? (Herényi Károly jegyző telefonon beszél. - A képviselő szünetet tart.)

ELNÖK: Tessék csak, képviselő úr! Ez a technika ördöge!

MÉCS IMRE (SZDSZ): Ebben a Házban már mindent lehet! Telefonálgatni, beszélgetni! Nincsenek itt a kormánytagok! (Varga Mihály: Itt vannak! Az előterjesztő itt van! Utasítsa rendre az elnök úr!) - az előterjesztő képviselője. Köszönöm szépen. De remélem, nincs ön sem megelégedve azzal, államtitkár úr... (Varga Mihály: Amit mond? Azzal nem vagyok!) Nem! Azzal, hogy a kormánytagok nincsenek itt, nincs itt a Honvédelmi Minisztérium, a miniszterelnökség illetékes államtitkára... (Varga Mihály: A Házszabály nem ír elő ilyet!)

ELNÖK: Ne haragudjon! Itt a jegyző urat hívták a technikus munkatársak. Nyilván nem ő hívta őket, hanem őt hívták, ezért telefonált. Úgyhogy arra kérem, tekintsen el ettől a malőrtől, folytassa a munkát! Tessék parancsolni!

MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tehát a probléma az, hogy az ország védelmi képességével igen nagy problémák vannak. Ehhez képest ez a megjegyzés semmitmondó. Nyilván arra gondolt a szöveg írója, hogy amikor a NATO-felvételünket kértük, vállaltuk, hogy évente a GDP egy ezrelékével növelni fogjuk a honvédelmi költségvetést. Valójában ez egy nagyon jól fogalmazott, ügyes ígéret volt, de nekünk itt, a magyar parlamentben valóságosan kell gondoskodnunk az ország védelméről és a véderő működéséről. A véderő, a Magyar Honvédség felszerelése rendkívüli módon elavult, a legtöbb területen felújításra szorul. Elengedhetetlen, hogy jelentős beruházásokat ne eszközöljünk. Erre vonatkozóan valóban egy hosszú távú tervezésre és hosszú távú koncepcióra volna szükség, ahogy ezt már szorgalmaztuk, és az előző ciklusban a kormány kezdte is bevezetni a programköltségvetések rendszerét.

(16.30)

Itt volna az ideje, hogy a programköltségvetések intézményét kidolgozza a kormány, és a parlament szentesítse.

Mit jelent ez? Maga a költségvetés eminens módon mindig a kormány és a kormány mögött álló parlamenti többség feladata, de vannak olyan területek, amelyek nem egy-egy kormányzati ciklusra szűkülnek le, hanem több kormányzati ciklust átívelő, áthúzódó, hosszabb feladatokat jelentenek. Teszem azt, mondjuk, repülőgépeket kell beszerezni, és ezeknek a beszerzése, továbbá kiegyenlítése 10-15 éven belül zajlik le. Egy ilyen hosszú folyamat több kormányzati cikluson keresztül húzódik, tehát erre ki kell dolgozni egyrészt a pénzügyi szerkezetet, másrészt pedig a politikai konszenzus szerkezetét, amely lehetővé teszi, hogy ezek a beruházások, ezek a finanszírozások zökkenő nélkül menjenek, mert ebben az esetben lehet az ország számára a leghatékonyabb módon megoldani ezeket a kérdéseket.

Erre vonatkozóan semmilyen jelzést nem találtam az anyagban, és nincs is tudomásom arról, hogy a kormány a programköltségvetések rendszerét szerepeltetné, amely jelesül elsősorban a honvédelem, a védelem területén jelentkezik; de más területeken is nagy, áthúzódó beruházások, innovációk fedezésére is jó lenne, ha kialakulna az a mechanizmus, amely mind közgazdasági, mind pénzügyi, mind pedig politikai szempontból biztosítja ennek a feltételeit. Nem lehet megengedni azt, hogy választások után az új kormány a már elkezdett beruházásokat félbehagyja, nem törődve a költségekkel, nem törődve a pazarlással - óriási károkat okozhat! Különösen veszélyes, ha ez a biztonságpolitika területén történik.

Jelentős elmaradásaink vannak. Most, hogy például a polgári védelemre kellett egy kicsit odafigyelni, kiderült, amit már régóta tudtunk, hogy például az egyéni védőeszközök hiánya katasztrofális méretű. Miről beszélek? Az első kormányzati ciklusban, amikor az öbölháború volt, a magyar illetékesek eladták a raktáron lévő gázálarcokat, védőeszközöket. Jól tették, hogy eladták a több millió darabot, hiszen azok már elavultak voltak, lejáróban voltak, de ezeknek a pótlása a mai napig nem történt meg. Ez olyan adósság, amit egy ilyen hosszú távú költségvetési tervezésben feltétlenül figyelembe kell venni, legalább utalni kell rá. Tehát az ország honvédelme és NATO-beli kötelezettségének teljesítése szempontjából semmiféle garanciális elemet vagy olyan jelzést, amelyet megnyugtató módon el lehetne fogadni, ebben az anyagban nem találtam.

De meg kell mondanom, hogy a szöveg többi része is állandóan kételyeket, újabb és újabb kérdéseket involvál, gerjeszt. Például az 5. oldal negyedik bekezdésében szerepel, hogy az intézményi szférában meglévő túlzott determinációk feloldásának a lehetőségeit keresni kell, s a költségvetési lehetőségekhez nem illeszkedő jogszabályok deregulációját végre kell hajtani. Ez dodonai mondat, s többször neki kell rugaszkodni, hogy az ember megértse. Itt arról van szó, gondolom, hogy egy sor törvényben kötelezettségeket ír elő, például a családvédelemmel kapcsolatban, például a gyermekek jogállásával kapcsolatban, a gyermekvédelemmel kapcsolatban, a szociális gondoskodással kapcsolatban. Ha ezek a törvényi előírások nincsenek összhangban a költségvetési lehetőségekkel - márpedig mikor vannak igazán összhangban: nagyon ritkán -, akkor nem azt kell tenni, hogy a meghozott törvényeknek megfelelő támogatásokat a költségvetésben biztosítják, hanem a törvényeket meg kell változtatni, deregulációt kell végrehajtani, azokat a kötelezettségeket ki kell iktatni a törvényekből. Ez nagyon veszélyes tendencia, és nagyon jó lenne, ha a kormány sokkal világosabban kifejtette volna, hogy mire gondol, és milyen kötelezettségeket kíván a dereguláció során kiiktatni.

Probléma az is, hogy a foglalkoztatottak száma - ahogy ezt a tanulmányból tudjuk, amelyik a legértékesebb része ennek az előterjesztésnek - közel 3 millió 700 ezer ember, ez a munkaképes lakosságnak körülbelül 60 százaléka, ebből is közel egymillió a közszolgálati szférában dolgozik és nem a versenyszférában. Sehol nem találtam utalást, vagy legalább megfelelő óhajt az anyagban, ami ennek a rendkívül rossz aránynak a megváltoztatására intézkedéseket kívánna foganatosítani. Ez rendkívül nagy probléma; a vállalkozók, a közgazdászok ezt rendkívül súlyosnak tartják, és az európai normákhoz képest rendkívüli torzulásnak tekinthető.

Már többen kifogásolták, és hozzájuk csatlakozom, hogy az anyagban sem a tudomány fejlesztésével, sem a kutatással, sem a fejlesztéssel, sem az innovációval kapcsolatban nem lehet találni semmit. Márpedig egy hároméves (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) koncepciónak erre feltétlenül ügyelnie kellene.

Egészében véve az anyag sajnos elfogadhatatlan, és bennem még annyi jóindulat sincs, mint Béki Gabriellában; azt tudom mondani, hogy számunkra és a magam számára is elfogadhatatlan.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Németh Imre képviselő úrnak, MSZP; őt követi majd Takács Imre képviselő úr.

DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel a nemzetgazdaság elért dinamikája eredményeként a költségvetési politikát nem kell alapvetően egyensúlyteremtő folyamatoknak alárendelni, a gazdasági miniszter úr szavait idézve: "a pénzügyi diktatúrát felváltja a gazdasági tervezés". A szándékot jónak tartom - kár, hogy az előterjesztett határozati javaslatból és a mellékelt tájékoztatóból erre nem lehet következtetni. A gazdasági tervezés meglátásom szerint egészen más.

Költségvetési szempontból az egyik legérzékenyebb reálszféra, az agrárgazdaság szemüvegén keresztül kerestem az összefüggéseket a valós folyamatok, a költségvetés hároméves irányelvei és az azok megvalósítása érdekében kilátásba helyezett intézkedések között. A feladat nem volt könnyű, hisz az államháztartás előirányzatának funkciói között találtam az egyetlen direkt utalást, amely szerint a kiadási oldalon a vidékfejlesztést, az infrastruktúra-fejlesztést az agrártámogatási rendszerrel összehangoltan, kiemelten kell kezelni az ország elmaradott területeinek felzárkóztatása, az ott élő polgárok esélyegyenlőségének javítása érdekében.

Azért is egyetértünk a célkitűzéssel, mert az elkövetkezendő három év gazdasági kimenetele, az európai uniós csatlakozási tárgyalások évtizedekre meghatározhatják az agrárium mozgásterét. Figyelmeztető jel azonban napjaink valósága, hogy az ez évi költségvetésben kiemelten kezelt agrártámogatásnak mi a valóságtartalma.

A miniszterelnök úr által emlegetett 50 százalékos támogatásnövekedés mellett a minisztérium sorra függeszti fel az egész évre meghirdetett támogatási lehetőségeket, amit a gazdálkodók természetesen érthetetlenül fogadnak, mert nem tudják a tevékenységüket hetente hozzáigazítani a kapkodó szabályozásokhoz. A támogatás rendszerében jelentős arányváltás történt a versenyszféra szereplői rovására.

(16.40)

Ennek következtében az utóbbi három év rendkívül kedvező beruházási trendje meg fog törni, a piaci szereplők technológiai felzárkózásának esélye jelentősen romlik. 1996-ban még 29 milliárd forint mezőgazdasági beruházásról beszélhettünk, 1998-ban ez 76 milliárd forintra növekedett. A beruházások visszaesése elfogadhatatlan, tisztázni kell végre, hogy melyik agrárkoncepcióra fog épülni a költségvetés. Enélkül ugyanis ötlethalmazok mentén, céltalanul folyik az adófizetők pénze.

A vidékfejlesztés és az agrártámogatási rendszer összhangja nem jelenti a funkcionális rendszerek összemosását, az önkényes pénzosztogatást. Az árutermelő mezőgazdaság a versenyszféra része, amelyet külön kell szabályozni és támogatni a szociális vagy foglalkoztatási célú agrártevékenységektől. Ha ez nem így történik, az agrárgazdaság költségvetési egyenlege tovább romlik, mert egyre többen kerülnek át azok csoportjába, akik a költségvetéshez semmilyen formában sem tudnak hozzájárulni, de támogatásra igényt tartanak. A kormány pedig következetesen hajlamos a tömegigények kielégítésére, a népszerűség megvásárlására. Az agrártámogatások mai elosztásából ez a következtetés vonható le, és szeretném megjegyezni, hogy ez az út járhatatlan.

Azzal is számolni kell, hogy az élelmiszer-gazdaság külkereskedelmi aktívuma ez évben 4-500 millió dollárral fog romlani. Ennek oka elsősorban az étkezési búza exportárualapjának szinte teljes hiánya és a konzervipari kivitel drasztikus visszaesése. Felhívom a figyelmet, hogy a második félévben sor kerül az európai uniós társulási megállapodás felülvizsgálatára, azzal a nem titkolt brüsszeli céllal, hogy az aszimmetrikus áruforgalmi kedvezményeink helyett az agrárkereskedelem liberalizálására, a kölcsönös kedvezmények növelésére fordítsuk a hangsúlyt. Ezt azért is javasolják számunkra, mert a csatlakozási sokk ezáltal elkerülhetővé válna.

A szimmetrikus kedvezmények bevezetése vagy a stratégiai termékkörök kereskedelmének teljes liberalizálása 2000 közepétől rendkívül kedvezőtlenül hatna a külkereskedelmi mérleg további alakulására. A külkereskedelmi feltételek szimmetriája csak akkor fogadható el számunkra, ha a termelési normatív és jövedelempótló támogatásokban nincsenek többszörös különbségek. Amíg ez fennáll, a belső támogatások különbsége okán a versenyfeltételek egyenlőtlenek, ez tehát nem fogadható el. A csatlakozásig az áruforgalmi feltételek aszimmetriáját meg kell tudnunk tartani, vagy számolni kell az agrárgazdaság további jelentős leépülésével.

Az adó- és járulékrendszer kilátásba helyezett módosítása a mezőgazdaságból élőket mint alacsony jövedelmű réteget negatívan érinti. Két elemet külön is kiemelnék ezekből. Az áfa kedvezményes kulcsának 12 százalékról 14 százalékra történő emelése önmagában is az agrárválság elhúzódását eredményezné. Ez az intézkedés ugyanis az élelmiszereket érintené leginkább. A vásárlóerő-növekedést az áfanövekmény emésztené fel, így a belföldi kereslet tovább stagnálna. Az élelmiszerek relatív alulértékeltsége egészen a csatlakozásig fennmaradna, ellehetetlenítve a gazdálkodók alkalmazkodási lehetőségét az EU értékrendszeréhez, a technológiai felzárkózáshoz való alkalmazkodásról nem is beszélve. A földadó ismételt bevezetése abszolút logikátlan lépés lenne egy évvel a normatív földhasználati támogatás intézményesítése után. Az önkormányzatok forrásbővítésére más megoldást kell keresni. Annak ugyanis nincs értelme, hogy az állam egyik zsebébe gyűjti, a másikból pedig ugyanarra a célra folyósítja a pénzt.

Végezetül arról szeretnék szólni, hogy az agrárgazdaságnak ki kell lépni az infláció féken tartásának funkciójából, mert az európai uniós csatlakozás időpontjára reménytelen helyzetbe kerül. Könnyű volt ezt a szerepet rákényszeríteni, mert a belső szükséglet fölött termelt. Elég volt a külpiacra jutás támogatásának mérséklése, máris tartós kínálati piac alakult ki belföldön, ami azt eredményezte, hogy '90 óta a mezőgazdasági termékek áremelkedése fele volt a termeléshez szükséges ipari termékekének. Ez a folyamat éves szinten több mint 50 milliárd forint ároldali jövedelemveszteséget jelentett a mezőgazdasági gazdálkodóknak, ami összességében 800-1000 milliárd forint nagyságrendre tehető, de a jövőre nézve ennek hatása ennél is súlyosabb. A teljesen torz árrendszer hamis információkat nyújt a gazdálkodóknak tevékenységük helyzetéről és a termelés fejlesztéséről is.

Az előttünk lévő hároméves költségvetési irányelvek az EU-csatlakozásra való felkészülés pénzügyi hátterének koncepciója is, nemcsak a Fidesz hároméves terve. A kívánatos pályához való hozzáhajlítást nem rovom fel hibaként, de az a feszültség, amelyet a valós folyamatoktól való eltérés eredményez, csak akkor nem vezet töréshez, ha a további intézkedések ehhez a kijelölt pályához illeszkednek, ebbe az irányba ösztönzik a reálgazdaságot is. Sajnos az agrárszabályozás 1999. évi folyamatai nem ezt mutatják. A forrásai kimerülőben vannak, de pártépítésre és a Fradira ennek ellenére futja belőle.

Az agrárárak az előző év első negyedévéhez képest még nominálisan is több mint 5 százalékkal estek, az ágazatban dolgozók pedig kezdenek ráébredni, hogy a paraszt nem polgár, és ha így folytatódik, nem is fog azzá válni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két szocialista képviselő, Takács Imre úr és Karakas János úr következik még, de ügyrendi kérdésben Nagy Sándor frakcióvezető-helyettes úr jelentkezett. Tessék, képviselő úr!

DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az az ügyrendi javaslatom, hogy tekintettel arra, hogy a házbizottság a mai ülésnapot 9 óra és 17 óra közé tervezte, és tekintettel arra is, hogy van még egy téma, azt indítványozom, hogy az elnök úr a költségvetési irányelvek általános vitáját napolja el.

Ez konkrétan történhet úgy is, hogy ezt most megteszi, de úgy is, hogy a még írásban előre jelentkezett képviselőknek szót ad - ennyiben túllépjük a tervezett időkeretet -, de mindenképp indokolt lenne. Számosan nem tudták még elmondani a felszólalásukat, gondolom, még számosan részt vennének a vitában. (Varga Mihály: Hol vannak? Hol vannak?) Azt gondolom, hogy a Magyar Köztársaság hároméves költségvetési irányelvei - úgy is mondhatnám, hogy a Fidesz-kormány első hároméves terve - megérdemelne annyi figyelmet, hogy ezt a vitát még folytathassuk.

Köszönöm a figyelmet. (Varga Mihály: Mondjátok el! - Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Nem voltam ott a házbizottságban, mert külföldön tartózkodtam. Természetesen, ha egy elnök elmondhatná az egyéni kívánságát is, akkor sok mindenben egyetértenék, hisz én is tudom, hogy még jó pár óra áll előttünk; nem először és nem utoljára.

De még egyszer mondom, a házbizottságban világosan az a döntés született, hogy: a lezárásáig. Mivel két képviselőtársa van, gondolom, ön nem akarja megfosztani a két képviselőtársát attól, hogy elmondják a gondolataikat. (Varga Mihály: Meg akarja fosztani! Folytassuk, elnök úr!) Én magam is érdeklődve várom Karakas úr hozzászólását. (Horn Gábor: Volt egy ügyrendi javaslat, elnök úr! - Keller László: Szavazzunk!) Még egyszer mondom, ma végig kell dolgoznunk... (Közbeszólások.)

Elnézést kérek, a napirendet önök - bár mondom, én a hét elején nem tartózkodtam itthon - megszavazták. A napirendet megszavazták, és a házbizottság is egyértelműen mondja, nem úgy, hogy a lehetséges lezárásig, mert ha ez lenne, akkor jogom lenne megszavaztatni, hanem lezárásig! (Keller László jelentkezik.) Még egyszer mondom tehát, tisztelt képviselő úr, hogy a napirendtől eltérni nem lehet egy levezető elnöknek. Nem beszélve arról, hogy nem határozatképes ilyenkor a Ház. (Dr. Nagy Sándor: Helyre kell állítani a határozatképességet!) Itt tehát nem lehet dönteni.

A házbizottság javaslatát önök egyhangúlag, konszenzussal elfogadták, amikor a napirendet megszavazták... (Horn Gábor: Nem egészen! - Varga Mihály: Folytassuk, elnök úr!) Jó, nincs értelme tovább ragozni, mert csak az időt húzzuk.

Megadom a szót kétperces hozzászólásra Keller László képviselő úrnak - de ügyrendi vitában ezután nem adok szót a frakciónak. Tessék, képviselő úr!

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ügyrendi javaslat érkezett, és úgy gondolom, hogy az elnök úrnak meg kellene adnia a lehetőséget a frakcióknak arra, hogy véleményt nyilvánítsanak az ügyrendi javaslatról.

 

(16.50)

Annál is inkább szükséges ez, elnök úr (Varga Mihály: Az elnök dönthet.), mert a hétfői napon tudomást szerezhettünk arról, hogy a házbizottságban nem volt egységes álláspont erről a kérdésről. (Varga Mihály: Így van!) Igaz, utána a napirendet elfogadta a Ház, de nem példa nélküli az, hogy olyan napirendről, amelyről előzetesen az volt a terv, hogy lezárul a vitája, mégsem zárult le, hiszen a vita során kiderült, hogy még további hozzászólásokra van igény. Éppen ezért a Ház úgy döntött - rugalmasan -, a többség eldöntötte azt, hogy mégsem zárul le a vita.

Elnök Úr! A másik észrevételem az, hogy lehet szavazni. Ilyen esetben a képviselő úr javaslatáról kézfelemeléssel kell szavazni, és én azt javaslom, hogy szavaztasson is az elnök úr. Teljesen értelmetlen, hogy most itt erőszakoltan lezáratja vagy lezárja a vitát, miközben látszik az, hogy még számos megvitatandó kérdés van - lenne, ha egyébként lenne idő. Talán lehetőség kínálkozna arra, hogy a kormány többi képviselője, nemcsak a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, hanem a kormányfő és az egyéb kormánytagok is bekapcsolódjanak ebbe a vitába, és akkor a kormány is érdemben elmondhatná az észrevételeit.

Elnök úr, azt kérem tehát, hogy a Házszabály szerint járjon el, és tegye lehetővé azt, hogy a Ház állást foglaljon Nagy Sándor frakcióvezető-helyettes úr javaslatáról.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Képviselő Úr! Önök egy frakcióba tartoznak. Természetesen én figyeltem a monitort. Ha más frakcióból is jelentkezett volna felszólaló, akkor Nagy Sándor úr ügyrendi javaslatát vitára bocsátottam volna. De nyilvánvalóan ön a saját frakciója véleményét mondja el. (Varga Mihály dr. Nagy Sándornak: A frakcióülésen beszéljétek meg!)

Még egyszer mondom, hogy a házbizottság döntött, és a házbizottság egyhangúlag elfogadta a napirendet. Nincs módom megváltoztatni, és nincs is szándékomban. (Varga Mihály: Folytassuk, elnök úr!)

A másik - nézzük a praktikusság oldaláról -: az önök pártjából két képviselő vár arra, hogy elmondhassa a gondolatait. Meghallgatjuk, és természetesen utána következik a másik törvény tárgyalása, amely kapcsán szintén azt akarjuk, hogy a törvény általános vitája során elhangzott gondolatok, hozzászólások előrevigyék a törvény menetét.

Még egyszer mondom, hogy nem fogom vitára bocsátani, erre módom sincs. A házbizottság ülésén nem vettem részt, mert külföldön tartózkodtam. (Derültség. - Dr. Pálinkás József: Ezt már elmondtad egypárszor!)

A házbizottság javaslatára a Ház elfogadta tehát a napirendet, és ettől nem térünk el.

Megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, MSZP; őt követi majd Karakas János. Tessék! (Dr. Szabó Zoltán: Ügyrend!) Még egyszer mondom, hogy nincs több ügyrendi! Az ügyrendi témát lezártuk.

Tessék, Takács Imre képviselő úré a szó!

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Mint képviselő, csupán csak vártam, vitézlő harcos nem lehettem, de nagyon örülök annak, hogy az elnök úr nagyon várja az én gondolataimat és Karakas képviselőtársam gondolatait is.

A gondolataimat gyakorlatilag a társadalom kettészakadásához kötődően akarom elmondani. A kormány hároméves programja a gazdasági növekedés irányát, trendjét úgy tervezte meg 2000-től 2002-ig, hogy annak feltételeit nem körültekintően elemezte és építette be a hároméves tervébe. Erről most nem akarok azért szólni, mert már több felszólaló kétperces hozzászólás során említette ezt. Ha azonban a tervezett növekedés bekövetkezik, a kormány prognózisa alapján akkor sem változik az a tendencia, amely különösen a kilencvenes években a társadalom kettészakadását eredményezte a szegények és a gazdagok között.

Eszembe jut ennek kapcsán a Tárkinak egy felmérése, amit Chikán Attila miniszter úr még egyetemi tanárként a "Versenyben a világgal" című kutatóanyagában felhasznált, amely szerint megkérdezték a lakosság elég jelentős részét, és a megkérdezettek 14 százaléka értett egyet - Chikán Attila miniszter úr anyagára hivatkozom most és a Tárki anyagára - a piacgazdasággal, 40 százaléka elutasította, 46 százaléka pedig "igen is meg nem is" véleményt mondott. Hogy a megkérdezetteknek csak 14 százaléka azonosult a '95-ben elvégzett felmérés alapján a piacgazdasággal, annak egyik oka az, hogy a társadalomban az elszegényedés és a piac negatív következményei nagyon sok rossz hatást váltottak ki.

Mi, szocialisták, szociáldemokraták egyetértünk azzal, hogy a piacnak sok pozitív hatása van, hiszen toleráns: nemre, fajra, felekezetre való tekintet nélkül mindenkinek zöld utat biztosít, hogy az erőforrások hatékonyabb elosztását biztosítja s a többi, s a többi. Azonban a piac negatív hatásait is figyelembe kell venni. A szegények és a gazdagok közötti kettészakadást az úgynevezett - elnézést a kifejezésért - GINI-mutató fejezi ki a legjobban, amely a jövedelemegyenlőtlenségek megállapítására szolgál. Ezen mutató értéke 0 és 1 között lehet, és minél közelebb van az 1-hez, annál nagyobb a szakadék a gazdagok és a szegények között. Ennek alapján 1993-ban ez az érték az USA-ban 0,40 volt; Csehországban 0,26; Ausztriában 0,23; Németországban és hazánkban 0,28. És most érdemes elgondolkodni: Magyarországon ez a mutató 1998-ban elérte a 0,40-et. Tehát addig, amíg ez a szegénységi mutató 1993-ban hazánkban csak 0,28 volt, '98-ban a 0,40-et érte el.

Ma már szóltam a valódi fejlődés indexének mutatójáról. Ez a jövedelemkülönbségeket is figyelembe veszi úgy, hogy a gazdagok és a szegények közötti szakadék növekedését is visszatükrözi.

A fenti adatokból egyrészt az következik, hogy nem helytálló a miniszterelnök úrnak az a kijelentése, amelyre a kormány gazdaságpolitikája is épül, hogy tudniillik a dagály, illetve a növekedés minden csónakot felemel, illetve minden szegény ember kedvezőbb helyzetbe kerül növekedés esetén. Az USA-ban ugyanis a tények azt igazolják, hogy a növekedés ellenére is nagy szakadék van a gazdagok és a szegények között; az előbb említettem, hogy ez a neves mutató az USA-ban 0,40.

Másrészt az adatok azt is bizonyítják, hogy hazánkban 1998-ban - '93-hoz képest - tovább nőtt a jövedelemkülönbség a gazdagok javára. "Nem szabad vonakodni olyan gazdaságpolitikától, amely sok szegény számára előnyös, még akkor is, ha ezáltal a gazdagokat arra kényszerítik, hogy áldozatokat vállaljanak" - fogalmazta meg Peter J. Hammond professzor 1990-ben.

A piac pozitív hatásai mellett jelentkeznek a negatív hatásai is, hogy tudniillik a piac nem képes a társadalmi igazság megvalósítására, de nem képes sokszor a stabilitás megvalósítására sem. Ezért az államnak a szegények javára be kell avatkoznia az elosztási folyamatokba. A kormány hároméves programja erről nem szól. Ezt most nem akarom részletezni az idő rövidsége miatt, de azt hozzá kell tennem, hogy a szegények megsegítése nem képzelhető el jól működő adórendszer nélkül.

A progresszív személyi jövedelemadó-rendszer nagy előnye, hogy ezzel mérsékelni lehet a szegényeket jobban sújtó közvetett adók hatását, a progresszív adórendszer kidolgozásakor azonban körültekintőbben kell eljárni, mert a nagymértékű progresszivitás fékezi a vállalkozók kockázatvállalását, gyarapodását, ezáltal a gazdasági növekedést. A rosszul kidolgozott progresszív személyi jövedelemadó a sokgyerekes családok számára is hátrányos, mert a család megélhetéséért sokat kell keresnie a családfőnek, így több jövedelem esik a magasabb adósávba.

(17.00)

Parlamenti felszólalásaimban - például 1995. XI. 7-én - éppen ezért a majdnem lineáris adórendszer mellett kardoskodtam, mert ha csökken az adókulcs, több profit marad a vállalkozónál, ezáltal nagyobb a beruházási lehetőségük. Így nő a teljesítmény és az adóalap. Emiatt az alacsonyabb adókulcs ellenére is nagyobb lesz a befizetett adó összege, ez pedig megteremti a szegények támogatásának pénzügyi forrását. Azonban a kormányprogramhoz kapcsolódva nagyon fontos valamit hozzátenni ehhez. Azt tudniillik, hogy nemzetközi tapasztalatok igazolják azt, hogy ha ezen adókulcsok csökkenése után a teljesítmények növekedése nem következik be, akkor az egyensúlyi zavarok krónikussá válnak. A kormányprogram nem tükrözi vissza egyértelműen ezt, tudniillik azt, hogy a teljesítmények növekedése bekövetkezik.

A szegények támogatása azonban azt is igényli, hogy a rászorultság legyen az állami elosztás alapja. Ezt a kormány elveti. Bizonyíték erre például a családi pótlék rendszere is. Köztudott, hogy egy nemzetgazdaságban csak addig lehet nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. Ha ezek a pénzforrások, amelyek a költségvetésben rendelkezésre állnak, a családok támogatására nem elégségesek, akkor nyilvánvaló, hogy nem haragszik meg egy bankár, egy több milliót kereső bankár vagy egy miniszterelnök akkor, ha az ő gyerekei nem kapnak családi pótlékot, mert nincs értelme a családi pótléknak oda eljutni, ahol amúgy is vastagabb a buksza. Azt az összeget nyilvánvalóan érdemesebb lenne a szegények között elosztani.

A hároméves program kidolgozóinak azt is figyelembe kellett volna venni, hogy ha a társadalmi rétegek között nagy szakadék van, akkor az tartósan lehetetlenné teszi a fejlett piacgazdaság megteremtését. Idő hiányában nem akarok olyan országokat felsorolni, ahol ezek a gondok jelentkeztek. A megnövekedett társadalmi igazságtalanság gátolja a gazdasági fejlődést. Hochman és Rogers még 1969-ben megfogalmazták, hogy nem független egymástól az egyének jóléte. Ezért a szegények jövedelme befolyásolja a gazdagok jólétét is. A gazdagok jövedelmének átcsoportosítása jól kidolgozott adórendszer segítségével végső soron kedvező hatással van a magas jövedelműek életnívójára is. Számítások igazolják, hogy a szegénységi küszöb alatt lévők életkörülményeinek érzékelhető javulásához legalább 5 százalékos jövedelemátcsoportosításra lenne szükség.

Hazánkban a területi különbségek gyors ütemben nőnek, ami az Európai Unióhoz való csatlakozás miatt sem kedvező. Nagy kár, hogy a hároméves program ennek felszámolására nem koncentrál kellően. Magyarországon nagy a szegénység az egyes régiókban. A KSH jelentése alapján 1998-ban hazánkban 7,8 százalék volt a munkanélküli-ráta, ugyanakkor Észak-Magyarországon 12,1 százalék. Igen kedvezőtlenül alakulnak a keleti országrész jövedelmi adatai is. 1998-ban Magyarországon a nettó kereset 46 662 forint volt, ugyanakkor Hajdú-Bihar megyében 39 464 forint. Ha ehhez figyelembe vesszük még azt is, hogy például lakóhelyemen, Hajdúszoboszlón a tejtermékek és a kenyér ára a kiskereskedelemben magasabb, mint Budapesten, akkor egyértelmű, hogy a reálbérben még nagyobb különbség mutatkozik, mert köztudott, hogy a lakosság jövedelmének mintegy 40 százalékát élelmiszerre fordítja. Az alacsony jövedelműeknél ez az arány még nagyobb.

A fenti gondokra, azok megoldására a kormány hároméves programja egyáltalán nem kínál megoldást, pedig a kormánynak elsősorban a szegények, az elesettek érdekében kell megfelelő gazdaságpolitikát kidolgozni és megvalósítani, mert a gazdagok vannak olyan helyzetben, hogy jól képviseljék érdekeiket.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Nagy Sándor képviselő úrnak adom meg újra ügyrendi kérdésben a szót.

DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Arra szerettem volna a figyelmét felhívni, hogy úgy folyik a vita, hogy nem tartózkodik benn a téma előterjesztője, előadója. (Varga Mihály az ülésterem ajtajából visszatér az ülőhelyére.) Ez nem Varga Mihály államtitkár úrnak szól, félreértés ne essék! Én őt nagyra becsülöm, hogy végigüli ezeket a vitákat, de mégis van egy Házszabály, s a Házszabálynak vannak fontos vagy kevésbé fontos pontjai, gondolhatja bárki más; azt gondolom, egyformán fontosak a pontok, és az elég pontosan definiálja, hogy előterjesztő nélkül nem lehet a vitát lefolytatni.

Ezért is lett volna életszerű a javaslatom arra nézve, hogy napoljuk el a vitát. Nem várható el senkitől, hogy szünet nélkül reggeltől estig itt üljön, meg se mozduljon. Éppen ezért, ha már úgy alakul, hogy a kormányzati részvétel finoman szólva ilyen visszafogott... - de nem akarom megismételni, hiszen ön az előbb ezt lezárta, csak szerettem volna megjegyezni, hogy sok-sok szempont miatt is megalapozott volt az előbbi ügyrendi javaslatom.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! Mint ahogy a többi képviselőtárs is látta, így az ön frakciójának a képviselői is, államtitkár úr körülbelül fél másodpercre hagyta el a helyét, a terem túlsó végére ment, és már újra ott ül. Csak a rádióhallgatók kedvéért mondom, akik esetleg figyelemmel kísérik a parlament munkáját. Tehát újra ott ül Varga Mihály, tisztelt államtitkár urunk. Ő nagy állóképességről tett már tanúbizonyságot többször velem együtt (Derültség.), és bízom benne, hogy ma is éjfél előtt be fogjuk fejezni az ülésünket.

Nézze, képviselő úr, őszintén elmondom önöknek, önök is tudják, hogy nagyon sok törvény, fontos törvénytervezet áll előttünk. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Minden héten üléseznie kellene a parlamentnek!) Teljesen értelmetlen, hogy obstrukciós vagy bármilyen ügyben gyakorlatilag önök most meghosszabbítsák a parlament ülését - lehet nyugodtan, akár éjfélig tartani, én elég türelmes vagyok és bírom. (Derültség.) De a Házszabályt idézem, ami mindnyájunkra kötelező.

A Házszabály 59. §-a, az (1) bekezdés a következőt mondja ki a vita lezárásával kapcsolatban, amire ön, tisztelt képviselő úr, ügyrendi indítványt tett. Felteszem a szemüvegemet, mert kis betűvel van írva. (Derültség.) "Ha az indítványhoz - részletes vitában a tárgyalás alatt álló részhez - több felszólaló nincs és a vita várható lezárását a napirend tartalmazza, az elnök a vitát lezárja." Amikor a mai napirendet megkaptam, abban így van, nem az, hogy lehetőség, hanem a lezárásáig kell folytatni.

Nézzük a tényeket! Körülbelül 27 képviselő úr adta be előre, hogy ők mindenképp hozzá akarnak szólni. Azon kívül már körülbelül 17 személynek adtam olyan lehetőséget, aki közben benyomta a normál "szót kérek" című fejezethez magát. Tehát azt mondom, hogy ez körülbelül megint egyharmaddal növelte. Igazán nem lehet mondani, hogy önökbe most beléjük fojtottuk volna szót, hisz elmondták a nagyágyúk, Kuncze úrra gondolok és Szekeres úr és a többiek; (Derültség.) elmondták a kiságyúk (Derültség.), most itt maradnak a végére a képviselők, bárki, tehát gyakorlatilag nem lehet azt mondani, hogy beléjük fojtottuk önökbe, ellenzékbe a szót, és türelemmel fogjuk végigkísérni. Higgye el, képviselő úr, ez így jó, ahogy van (Derültség.), mert a többi törvénytervezet lefolytatását veszélyeztetnénk azzal, ha ma nem zárnánk le az általános vitát.

Karakas János képviselő úr várja a felszólalását. Tessék, Karakas képviselő úr, öné a szó.

KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örülök, hogy egy kiságyú is megszólalhat - azt sajnálom, hogy a 173 centis magasságommal, mondjuk, hosszú puskának nem nevezhetnek. (Derültség.)

De félretéve a viccet, a hozzászólásom témájaként azt írtam föl, hogy irányelvek megalapozottsága egy agráros szemével. Ezt azért is tettem és teszem, mert igazából az irányelvek között túl sok közvetlen utalás nem történt az agráriumra, és nem tudom igazában megérteni, hogy miért. Talán azért, mert nem tartják annyira fontosnak a kormány részéről az agrárium kérdéseit? Vagy azért, mert nem tudnak ebben érdemit mondani? Nem tudom. Persze az is elgondolkodtató, hogy az elnök úron kívül - aki hivatalból hallgatni kényszerül, legalábbis a tartalmi hozzászólások tekintetében - kormánypárti képviselőt nem hallottam erről a témáról szólni. (Dr. Horváth János: Én szóltam!) Közvetlenül agráros képviselőt, elnézést, nem hallottam.

 

(17.10)

 

ELNÖK: Egy pillanatra, bocsánat, képviselő úr, hogy megszakítom (Rákos Tiborhoz:), és ott a fideszes képviselő urat kérem, azonnal hagyja el a termet a rádiótelefonnal! A mai nap többször szóltam már. Most komolyan mondom, legközelebb ki fogom önt küldeni! Tíz perce beszél egyfolytában a rádiótelefonon.

Ne haragudjon, Karakas képviselőtársam, folytassa, és ön pedig hagyja el a termet, ha még egyszer bekapcsolja azt a rádiótelefont!

KARAKAS JÁNOS (MSZP): Köszönöm. Nos, az irányelvek, a 2000. év megalapozottsági oldaláról egy kicsit vizsgálnunk kell az ez évi költségvetést, hogyan áll az ez évi agrárköltségvetés. Kemény viták voltak az agrártámogatások nagyságrendjéről, hogy ez reálértékben mennyit nőtt, vagy mennyire maradt szinten. Hasonló volt a viták hevessége, mint amilyen például a nyugdíj reálértéke kapcsán volt. Vannak érdekes események azóta, amióta jóváhagytuk ezt a költségvetést, és megjelent januárban az FVM ez irányú rendelete.

A piacrajutási támogatás időarányos állása 87 százalék, ami azt jelenti, hogy talán még egy hónap sem múlik el, és az egész éves igény el lett költve. Aztán ami még elgondolkodtató ugyanebben a piacrajutási részben, hogy itt szerepel egy 11 milliárdos bevételi rész az eredeti költségvetésben, amiről már akkor is tudta az előterjesztő, hogy lehetetlen ez a bevétel, de papírforma szerint mégis itt van ez a 11 milliárd.

Van egy másik sor, amelyik úgy szól, hogy "új típusú szövetkezetek és a termelő, értékesítő szövetkezetek támogatása". Ennél az építési támogatási részt április 2-án hozott határozatával az FVM-miniszter leállította. Maradt még az alapításra, forgóeszközre és egyéb ilyen tevékenységekre pénz ezen a soron, amit április 15-én április 1-jei hatállyal állítottak le. Akik megnyerték az 1998. évi építési beruházásokat, de nem hívták le a pénzt ez év április 25-ig, nem tehetik meg, hogy lehívják ezt a pénzt, csak 2000. január 1. után. Aztán itt a legújabb, hogy a gépbeszerzési támogatást mint beruházási támogatást május 5-ével állította le a minisztérium.

Ha ezt így szépen összeadjuk, akkor ebből két dolog következik számomra. Az egyik a pesszimistább, amelyik azt mondja, hogy júniusra összeomlik az agrárköltségvetés és pótköltségvetést kell készíteni. Vagy a másik, amit azért megfontolásra javasolok a Pénzügyminisztérium illetékesének, hisz nem mondhatom el a Földművelésügyi Minisztériumnak, mert nincs itt, hogy valahol esetleg az esetleges soronkénti átcsoportosításokkal is érdemes élni, hiszen van itt egy érdekes támogatás, amiről mi annak idején elmondtuk, hogy elsősorban politikai és szociális célú. Ez a földtámogatás, aminek összességében ez idáig csak 1,1 százalékát hívták le, márpedig ez egy 19 milliárd forintos nagyságrend. Nem tudom, pótköltségvetés kell vagy átcsoportosítás kell, de tény és való, ha ezek a fajta tevékenységek, mint amilyen a szövetkezés, a téeszek, a gépbeszerzés támogatása továbbra is le lesznek állítva, nem kaphatnak pénzt, ezzel a 2000. év és az utána következő év, és, mondjuk, a 2002-es EU-csatlakozásunk alapjai is sérülnek, és a mezőgazdaság versenyképessége sérül.

Elhangzott Németh Imre képviselőtársam részéről: milyen jó volt, hogy növekedtek az elmúlt időszakban a mezőgazdasági beruházások. Az idei beruházási színvonal a tavalyi fele lesz, ha ez így marad. Ezzel nem tudom, hogyan juthatunk el az EU-ba.

Aztán van még egy közvetett jelzés vagy egy fél mondat az agrárgazdaságról ebben az előterjesztésben, ez az inflációval kapcsolatos. Nem tudom, hogy hosszú távon jó-e a mindenkori magyar kormánynak vagy akár az egyszerű állampolgárnak is, hogy az infláció legfőbb teherviselője az agrárgazdaság. Hiszen ha a tavalyi árakkal hasonlítjuk össze, a vágósertés 30 százalékkal kevesebbet ér, mint tavaly. A zöldség 28 százalékkal, a gabona 6 százalékkal, az állati termékek 7 százalékkal, összességében az egész mezőgazdasági termelői árszínvonal közel 4 százalékkal alacsonyabb, mint a tavalyi, és akkor nem beszélünk arról, hogy azért az agrárolló a tavalyi évben is kinyílt. Ebből számomra az a következtetés adódik, hogy az agrárgazdaság valahol fő teherviselője és kárvallottja ennek az egész inflációs politikának, vagy a 2000-2002 közötti stratégiának, költségvetési stratégiának.

Aztán ha már az árakról beszélünk, mondjuk, azt már nem is említem, hogy azért ez az agrárolló továbbnyílik az idei évben is, ami megint csak a 2000. év agrárbüdzséjének a megalapozásában nem tudom mennyire segíthet, hisz azért a vetőmag 50 százalékkal többe kerül az idén, mint tavaly.

Aztán ha a külkereskedelmi egyensúly oldaláról nézzük, valószínű, hogy igazából nincs már szüksége erre a költségvetésnek, és talán csak ez a rövid cikk utal arra, hogy 25 százalékkal csökkent a tavalyi évhez hasonlítva az első negyedéves agrárexportunk. Biztos nincs szüksége a büdzsének erre a pénzre. De ezt például így határozottan kimondva ebben a költségvetés-stratégiában én nem találtam meg.

Szeretném viszont még egy tényre felhívni az illetékesek figyelmét, ez pedig az, amit itt többen már elmondtak, hogy a tavalyi évben is, úgy tűnik, hogy az idei évben is, és valószínű, hogy a jövő évben is az igazán szegényebb rétegek kerülnek vagy nullás, vagy pedig vesztes pozícióba. És ez nemcsak egy személy gondja, hanem egyes foglalkoztatási rétegek globális gondja, hisz biztosan az államtitkár úr is tudja, hogy az agrárgazdaságban foglalkoztatottak bére jelentősen elmarad a nemzetgazdasági átlagtól.

Van még egy-két ilyen ágazat persze, az ipari ágazatban is, ez valahol hosszú távon azt jelenti, hogy egymásnak ugrasztunk foglalkoztatási csoportokat. Ezzel nő a társadalmi feszültség az egyes foglalkoztatási csoportok között, de nő a vidék és a város között is.

Úgy érzem, hogy egy költségvetési stratégiának ezzel a témával nagyon fontos lenne foglalkozni, mert máskülönben ez előbb vagy utóbb olyan helyzetekhez vezethet, amelyek lereagálása, lerendezése már sokkal de sokkal nagyobb pénzeszközökkel járhat, és ez már olyan elemeket is hozhat be, amelyeket ebben az optimista stratégiában biztosan nem tudtak megtervezni.

Úgyhogy összességében számomra ezek a költségvetési irányelvek - mint agrárosnak - nem túl optimisták. Különösen nem túl optimista azért sem, mert ezt nem is sugallja számomra a leírt anyag, nem úgy, mint esetleg más ágazatoknál, úgyhogy emiatt én igazából nem tudom ezt az egész előterjesztést elfogadni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. Igen, Nagy Sándor képviselő úr kér szót.

DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A délelőtti vitában többen feltették a kérdést, hogy valójában a kormányoldal által úgy aposztrofált műfaj, hogy tudniillik nem volt még ilyen vita az Országgyűlésben, valójában minek is tekinthető. Sokan mondták el a véleményüket arról, hogy lényegében maga az országgyűlési határozati javaslat, az a néhány mondat, egy táblázat és a hozzá csatolt indokolás finoman szólva fogalmilag nem meríti ki egy három évre szóló államháztartási költségvetési irányelvekkel és még kevésbé egy ehhez kapcsolódó gazdasági programmal kapcsolatos kritériumokat.

 

(17.20)

Azt gondolom, hogy tulajdonképpen az történt, ami várható volt: olyan ez a rövid, kis határozat, mint egy kis reklámklip - az is a funkciója. Pár mondatban megmondja, hogy fejlődik az ország, megyünk előre, vannak bizonyos arányok, és majd hozzuk a költségvetést. Azt gondolom, hogy persze így is fel lehet fogni, de ha figyelembe vesszük a vitának a lefolyását, akkor azt kell mondani, hogy sajnálatosan nagy érdektelenség mellett folyt le ez a vita, legalábbis ami a kormányzati oldal részvételét illeti, a pénzügyminiszter úr itt volt a vita első óráiban, és két államtitkár ülte végig a vitát.

Ez azt jelenti, hogy a kormány tagjai nem kíváncsiak arra, hogy mi hangzik el a Magyar Országgyűlésben. Lehet azt mondani, hogy a kormány tagjai tudják, hogy mi van az előterjesztésben. De ha így áll a dolog, akkor ez magyarra lefordítva annyit jelent, hogy elképzelhetetlen, hogy bármilyen szempont, akár csak egy mondat elhangozhat, mondjuk, az ellenzéki oldalról, ami érdemi megfontolásra kerülne a kormány részéről, amiről legalábbis úgy tűnne, hogy érdemes rajta elgondolkodni.

Én azt gondolom, hogy ez a felfogás kiüríti a Magyar Országgyűlés politikai és szakmai funkcióit. Kiüríti, mert lényegében igaza van a miniszterelnöknek: ellenzék nélkül is működik a parlament, kiváltképp működik a kormányzati politika, az magától értetődik, nincs is szükség arra, hogy bárki gondolkodjék, javasoljon, ha erős szavakat használ, akkor az a baj, ha tulajdonképpen csak kérdéseket tesz föl, az a baj, ha polémiát folytat, akkor az a baj - egy a lényeg, a kormányzati oldalról nincs rá reagálás.

Én azt hiszem, hogy itt van valami alapvető tévedés a felfogásban. Az a benyomásom, hogy a kormány úgy tekint az országra és az Országgyűlésre, mint egy részvénytársaságra és annak a közgyűlésére, ahol akinél a részvény többsége, úgyis az dönt. Csakhogy van egy pici különbség a részvénytársaság és egy ország között, itt a kisebbségben lévő tulajdonosok nem tudnak kiszállni a részvénytársaságból, nem tudják eladni a részvényeiket, ők is részei, ha úgy tetszik, a cégnek, ha már ennél a hasonlatnál kötöttem ki, azaz figyelni kell rájuk, és figyelni kell a képviselőikre; ez láthatóan nem történik meg.

A másik szembeötlő vonása ennek a vitának és magának az előterjesztésnek, hogy a kormány valóban írásba foglalta azt a beismerését, hogy a választási, illetve a kormányprogramban tett ígéretek most már végképp a feledés homályába merülhetnek, nagyon sok ponton, nem mindegyiken, de nagyon sok ponton feltétlenül.

Ugyanis - talán még ebben a formában ez nem hangzott el - azért én azt gondolom, hogy ennek a rövid írásos dokumentumnak feltétlenül van egy rendkívül figyelmet érdemlő bekezdése, a 4. oldal, c) pontja, ami a következőképpen szól: "A mérséklődő jövedelemcentralizációnak együtt kell járnia a jövedelem-újraelosztás csökkenésével, 2000-re ennek mértéke 43,5-44,5 százalék lehet. A mérséklődő jövedelemcentralizáció mellett számítható adóbevételekből és a követelményt képező, a makrogazdasági célokkal összehangolt hiányból adódó konszolidált elsődleges kiadási lehetőségek a csökkenő infláció mellett nominálértékben 7-8 százalékkal emelkedhetnek."

Ez egy kicsit rövidebbre és egyszerűbbre lefordítva arról szól, hogy 2000-ben az államháztartás kiadásai, kamatkiadásokkal nem számolva, tulajdonképpen befagyasztásra kerülnek. Erről szól ez a mondat. Márpedig ez egy nagyon súlyos állítás, nagyon súlyos mondat, legalább két értelmezése van. Az egyik annak a nyilvánvaló beismerése, hogy a '99-es túlköltekezést korrigálni kell, méghozzá sajnos egy rosszabb pozíciójú, önmagában és eleve rosszabb pozíciójú 2000. év feltételrendszerében, a másik pedig arról szól, hogy vajon egyébként ennek az önmagában ésszerű és egyensúlyi szempontból elfogadható követelménynek meg lehet-e felelni 2000-ben úgy, hogy ennek a következményei ne legyenek meglehetősen hátrányosak.

Mire gondolok? Arra gondolok, hogy az ország tele van szorításokkal, kihívásokkal: infrastruktúra, környezetvédelem, egészségügy, oktatás, benne a közoktatás és a felsőoktatás egyaránt; mind-mind megannyi olyan tétel, olyan dolog, amely Magyarország előremenetelét, gazdasági teljesítményeit, európai uniós csatlakozását, és nem kis mértékben a korábban felvázolt fejlődési pályát érintik, amennyiben ezeken a területeken szinten tartja az államháztartás a kiadásait - most a nyugdíjakról már nem is beszéltem, a közalkalmazottakról, köztisztviselőkről nem is beszéltem.

Akkor az a kérdés merül fel az emberben, hogy tulajdonképpen miről szól az, amikor egyfelől ez a fő állítása a dokumentumnak, másfelől pedig prioritásokról szól. Ebből én nem akarok önkényesen kiragadni, de azért mégiscsak megálltam egy pillanatra a prioritások között, amikor a közalkalmazottakról és a köztisztviselőkről szól a dokumentum. Ez azt mondja, hogy a közszférában 8-9 százalékos emelés valósulhat meg, a dologi kiadások mérsékelten növekedhetnek. Ugye, nem gondol senki arra, hogy azoknak a köztisztviselőknek, akiknek idén a keresetük az adótábla jóvoltából nettó, nominál értelemben, tehát a borítékban is csökken, egy inflációt 2 százalékkal meghaladó bruttó keresetnövekedés úgymond, a prioritásszerűen majd megoldja a problémájukat, a bérproblémájukat? Ugye, ezt nem gondolja senki? Ha pedig nem gondolja, akkor miért úgy beszélünk róla, mintha ez valóban valamilyen kiemelt cél lenne, hiszen még az idei veszteségeknek a pótlását sem szolgálja.

Ami pedig azt illeti, hogy a dologi kiadások mérsékelten növekedhetnek, ismerjük a pénzügyi nyelvezetben ezt az eufemizmust, ez magyarul annyit jelent, hogy az infláció növekedését sem fogják elérni egy nagyon fontos körben és fontos intézményi szférában.

Az a kérdés tehát, amit a Szocialista Párt képviselői is firtattak, hogy így mondjam, hogy tulajdonképpen mi fog történni 2000-ben, mi fog történni ezeken a fontos területeken, az önkormányzatoknál, a közalkalmazottaknál, a nyugdíjasoknál, az egészségügyben, az oktatásban; megannyi kérdés, amire nem lett volna baj, ha választ kaphatunk, és felteszem, ha itt vannak a tárcák képviselői, talán úgy érezték volna, hogy mégiscsak illik, vagy legalábbis nem hátrányos, hogyha reagálnak ezekre a kérdésekre, ezekre a javaslatokra.

Az is vonása volt ennek a vitának, sajátos és sajnálatos dolog, most már erről tízhónapos tapasztalatunk van, hogy amikor egy téma megvitatására sor kerül, néhány kormánypárti képviselő egy percen belül megint a '95-96-nál, a stabilizációs csomagnál tart. Mintha legalábbis most már az idők végezetéig bármikor, bármilyen témát megvitatunk, ez lenne mindennek a mércéje, a viszonyítási alapja és a kiindulópontja.

Én ezt ma már nemcsak sajnálatosnak, hanem bizonyos értelemben szánalmasnak tartom, megmondom őszintén, hiszen arra jó csak, hogy az adott kérdésről a figyelmet és az energiát elterelje. Arra jó, hogy ne arról beszéljünk, ami éppen asztalon van, hanem arról beszéljünk, amit a kormányoldal a megelőző kormányciklusra nézve hátrányos, elmarasztaló állításokat meg tud fogalmazni. Csakhogy ez azért ellentmondásos, tisztelt kormánypárti képviselő hölgyek és urak, bár hölgy nincs bent - bocsánat urak, akkor módosítok (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.), igen, én kormánypártiról beszéltem, bocsánat -, mert már engedelmet kérek, de lehet, hogy elkerülte a figyelmüket, megvoltak a választások, tehát ha úgy tetszik, annak a ciklusnak az értékelését a választópolgárok - hogy most az önök kedvenc megfogalmazásával éljek: azt a mérleget - megvonták. Most már nem ennek a mérlegét kellene talán megvonni, hanem meg kell vonni ennek a tíz hónapnak a mérlegét, meg kell vonni a jövő évre vonatkozó elképzelések mérlegét, majdan persze annak is a mérlegét utólag, amikor már tényről van szó.

Tehát nem megyünk, önök sem mennek semmire azzal, hogy állandóan visszamutogatnak '95-96-ra, arról az anakronizmusról már nem is beszélve, hogy amennyiben súlyos szociális gondokat emlegetnek föl, és joggal, mert nagyon nagy társadalmi áldozatokat kellett hozni azokban az években, és ezzel mindannyian tisztában vagyunk, akkor éppen most egy növekvő gazdaság bázisán nem kellene úgy tenni, mintha egyébként tisztán csak forrásoldalról lenne korlátos az, hogy, mondjuk, a leginkább rászorultak esetében javítsuk a jövedelmi pozíciókat. Annál nagyobb ez az ellentmondás, minél inkább ezekhez az évekhez nyúlnak vissza.

(17.30)

Azt gondolom, ez azért is szembeötlő, mert ugyanakkor erről a tíz hónapról nem kaptunk egy igazán tartalmas elemzést, sem az írásos anyag, sem a szóbeli kiegészítés nem mutatta be, hogy ennek a tíz hónapnak mi a summája, és még a '99-es esztendő első negyedévének a lehetséges értékelését sem mutatta be. Nemcsak bennünk volt meg ez a kétely és ez a kérdés, nem csak bennünk, ellenzékiekben, szocialista politikusokban merült fel az a kérdés, hogy meg lehet-e békélni azokkal az előirányzatokkal, amelyeket ez a rövid dokumentum tartalmaz. Hivatkozni szeretnék arra, hogy az önök kormánykoalíciós partnerei közül a megszólalók is, miközben persze azt mondták, hogy nagyon jó ez a dokumentum, elsorolták, hogy az adórendszer, a nyugdíjemelés és számos más dolog nem maradhat úgy, ahogy azokat a jelenlegi tervekből megismerték. Azaz nemcsak mi vettük észre, hanem a kormányoldalon is észrevették ezeket a problémákat, éppen ezért mindezekről sokkal tárgyszerűbben lehetne beszélni. Az pedig, hogy nem kapunk egy hiteles tájékoztatást és egy hiteles elemzést, akár csak a '99-es esztendő első negyedévéről is, azért is probléma, mert az ember ilyen módon végképp nem gondolja, hogy a 2000. év költségvetési koncepciója a mai létező reálfolyamatokra épülne.

Erről nekem egy Thomas Beecham nevű brit karnagy, ismert karmester mondása jut eszembe, aki fanyar iróniával azt mondta egy helyütt az angolok zeneszeretetére és zenekultúrájára utalva: lehet, hogy az angolok nem szeretik a zenét, de imádják a zajt, amivel az jár. Erről nekem az jut eszembe, ha analógiaként használom, hogy lehet, hogy a kormány nem szereti a kormányzati felelősséggel együtt járó aprómunkát, az elemzést, a hatások bemutatását, a sokoldalú mérlegelést, de láthatóan imádja a reklámot, amivel a kormányzati tevékenység jár. Ezzel kezdtem, ezzel fejezem be.

Én végül is a műfajt tekintve nem csalódtam: ez a pár mondat, ez a tábla egy kis klip, egy reklámklip. A baj csak az, hogy nem valamely termékről és annak a fogyaszthatóságáról, hanem egy országról szól, ami talán indokolttá tette volna, hogy jóval komolyabban vegyük, hogy ne akarjuk belegyömöszölni egy hétvégi nap vitájába egy ilyen mértékű kormányzati érdektelenség mellett.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Balczó Zoltán MIÉP-es képviselő úr kért még szót. Tessék, öné a szó.

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Elnézést kérek, hogy egy, úgy tűnik, kerek vitazáró után még egy rövid hozzászólásra, első hozzászólásomra jelentkeztem. Azért kell ezt megtennem, mert Nagy Sándor egy olyan számra hívta fel a figyelmet, amely meglehetősen világossá teszi, hogy alkalmanként a kormányzati interpellációkra adott válaszok és a tényleges, általuk pozitív módon és optimistán várt számadatok között milyen ellentmondás van.

Tudom, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja talán egyedül állt azzal az elképzelésével, miszerint az ország jelenlegi helyzetében, ebben a szétszakadó országban a szociális, jóléti szintet nézve az állami újraelosztás mértékét nem csökkenteni, hanem növelni kellene. Ezzel kapcsolatban elhangzott egy interpelláció, és a pénzügyminiszter úr azt válaszolta, hogy mintegy esélyteremtő ország és kormány akar lenni, és természetesen úgy értelmezte, úgy interpretálta az újraelosztás mértékének a csökkenését, hogy ugyanakkor a források, amelyek az általa is szükségesnek tartott egészségügyi, jóléti és szociális kiadásokra kell hogy fordítódjanak, növekedni fognak. El is mondta, hogy növekedni fognak, mert nő a gazdaság teljesítőképessége, nő a GDP, az államháztartáson belül vannak lefaragható kiadások, tehát azt a választ adta, hogy a jövedelem-újraelosztás mértéke százalékosan ugyan csökken, de a források növekszenek az általa is lényegesnek tartott célra.

Ezen országgyűlési határozati javaslatnak mondott anyag 4. oldalának c) pontja világossá teszi, hogy egy 6-7 százalékos infláció mellett, optimista várakozással - hiszen Csúcs László is elmondta, hogy ez egy reményteli anyag - 7-8 százalékban állapítjuk meg a kiadási lehetőségek reményteli növekedését, akkor teljesen világos: a válasz mögött az áll, hogy ugyan a kormány is elismeri, hogy ezeken a területeken igenis a kiadások növelésére lenne szükség, de a számok azt mondják, hogy erre sajnos nem fog sor kerülni. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Abban bízom, hogy Horn Gábor képviselő úr már a következő törvényjavaslat kapcsán nyomta meg a gombot; ugye, ahhoz nyomta meg a gombot? (Horn Gábor: Ügyrendi!) Ügyrendben kér szót. Tessék, öné a szó, képviselő úr.

HORN GÁBOR (SZDSZ): Elnök úr, ha lezárta ezt a vitát, utána lenne ügyrendi felvetésem.

ELNÖK: Utána szeretne szólni. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, megkérdezem Varga Mihály államtitkár urat, most vagy a későbbiekben kíván válaszolni. (Varga Mihály: Most szeretnék!) Most szeretne válaszolni, tessék!

VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a több mint nyolc és félórás vita után szóljak röviden néhány szót a mai nap eredményéről, eredménytelenségéről és arról, hogy melyek azok a pontok, ahol az anyag megerősítést kapott, vagy ahol olyan érvek merültek fel, amelyeket meg kell hogy fontoljon a kormány.

Mindenekelőtt azzal szeretném kezdeni, hogy ennek a mai vitanapnak az egyik nagy érdeme az volt, hogy létrejött egyáltalán. A polgári koalíció kormánya ugyanis megadta az ellenzéki képviselőknek azt a lehetőséget, amire az elmúlt négy esztendőben nem került sor, ugyanis ne felejtsük el, hogy a nyolc és fél óra az elmúlt négy év nulla percével áll ellentétben. Mi, akkori ellenzéki képviselők soha nem tudtuk elmondani egy plenáris ülés keretében, hogy mi a véleményünk a gazdaságpolitikáról, milyen irányelvek mentén szeretnénk kialakítani az ország költségvetését. Azt gondolom tehát, hogy helyes volt a módosításunk, helyes volt, hogy az irányelvek vitájára sor került, hiszen ma itt, a Ház falai között ebben a vitában valamennyi parlamenti képviselő részt vehetett, elmondhatta az érveit, elmondhatta az álláspontját.

Sajnálattal kell megállapítanom, hogy az ellenzék nem élt ezzel a lehetőséggel. Nem élt ezzel a lehetőséggel, hiszen egyetlenegy ellenzéki képviselőtől sem hallottunk összefüggő gazdaságpolitikai elképzelést; nem hallottunk arról, mi a véleményük az ország gazdasági állapotáról; nem hallhattunk arról, hogy a következő három évben hogyan, milyen módon, milyen korlátok között képzelik el a gazdaság fejlődését. Azt gondolom, hogy kár ezért az elmulasztott lehetőségért, hiszen önök, tisztelt képviselőtársaim, ellenzéki képviselők, élhettek volna ezzel a lehetőséggel, és elmondhatták volna, hogy a kormány gazdasági növekedést, fejlődést kiterjesztő gazdaságpolitikai elképzeléseivel szemben milyen alternatívát képviselnek önök, mit tudnak nyújtani. Azt gondolom, ilyet sajnos nem hallhattunk.

Hallhattunk ellenben olyan, egymással nem koherens és nem összefüggő hozzászólásokat, amelyek egy pontban voltak közösek: abban a pontban voltak közösek, hogy az ország eladósodottságát, az államháztartás hiányát akarták növelni. Hiszen csak az MSZP-frakció képviselőinek a hozzászólásaira utalva el kell mondanom, hogy itt ma volt olyan hozzászólás, amely növekvő oktatási kiadásokat követelt a kormányzattól; volt olyan hozzászólás, amely többlet-egészségügyi ráfordításokat követelt, volt olyan, amely az agrártámogatások növelését tette szóvá. Azt gondolom, ez akkor lett volna valamilyen szempontból összefüggő hozzászólás, ha valamelyik MSZP-s képviselő elmondja azt is: ezzel párhuzamosan milyen mértékben fog növekedni az államháztartás hiánya, vagy pedig milyen mértékben fog nőni az ország eladósodottsága. Ilyet sajnos nem hallhattunk, amiért kár, mert azt gondolom, ez is egy megfontolható alternatíva lett volna, ez is beleilleszkedhetett volna abba a vitába, amely ma itt köztünk a Házban folyt, de sajnos ilyenre, még egyszer mondom, nem került sor.

Azt is szeretném cáfolni, hogy a kormány nem készült fel erre a mai vitára. Az önök asztalán egy olyan előterjesztés fekszik, amely országgyűlési határozati javaslat mellékleteként benyújtottunk két háttéranyagot közel 50 oldal terjedelemben. Hadd tegyem hozzá ehhez azt is, hogy a korábbi irányelvek jóval szerényebb színvonalúak, jóval szerényebb terjedelműek voltak, a polgári koalíció kormánya, úgy gondolom, ebben a tekintetben is többletinformációkat nyújtott ehhez a mai vitához.

Néhány hozzászólásból sajnos az köszönt vissza, mintha az adott képviselő nem ismerte volna ennek a háttéranyagnak a számításait, információit. Ezért szeretném elmondani azt: annak mindenképpen örülnünk kell, hogy senki nem volna kétségbe azt az elképzelést, amely ebben az irányelvekben megfogalmazódik, hogy a magyar gazdaságnak a következő években is növekednie kell.

 

(17.40)

Növekednie kell, és a költségvetési tervező munka paramétereinek megadott számok tekintetében, úgy gondolom, a kormányzat mindenképpen reális számokat fogalmazott meg. Ezeket többé-kevésbé azért minden képviselő el tudta fogadni. Úgy gondolom, hogy az, hogy a 2000. évi irányszámként egy 4-5 százalékos növekedés, 2001-2002-ben ennél már fél százalékkal magasabb növekedés valósuljon meg, mindenképpen támogatható elképzelése a kormányzatnak. Azokat a számításokat sem vonták itt önök kétségbe, hogy az inflációnak csökkenő mértékével számolhatunk, azaz az idei esztendő átlagosan körülbelül 9 százalékos inflációja után a következő esztendőkben 6-8 százalékos, majd ennél kisebb infláció valósuljon meg.

Szeretnék néhány felvetésre is reagálni. Az egyik: nyilvánvaló, hogy vita van az ellenzék és a kormánypártok között abban a tekintetben, hogy mi a preferálandó cél, mi a támogatandó társadalmi csoport, de Keller képviselő úrtól az hangzott el, hogy "a kormány számára kedves társadalmi csoportok". Azt gondolom, tisztelt képviselő úr, lehet, hogy vita van köztünk abban a tekintetben, hogy a gyermekes családok egy ilyen támogatandó cél-e vagy sem. Ha ön alaposabban megnézi a Statisztikai Hivatal számításait, és elgondolkozik azon az adaton, hogy egy országban adott esztendőben körülbelül 140 ezer polgártársunk hal meg, és születik 100 ezer, akkor úgy gondolom, ezt a célt ön is támogathatja. Ez nemcsak a kormány számára támogatandó célcsoport, hanem az ország saját érdekében támogatandó cél.

Vissza kell csöpögtetni - Göndör képviselő úr fogalmazta meg ezt a hozzászólásában - azokból a növekedési pluszokból, amelyeket a gazdaság az idei vagy az elmúlt esztendőben előállított. Azt hiszem, hogy a kormány ezt megtette, és folyamatosan megteszi. Ha megnézik, hogy ebben az anyagban milyen reálbér-növekedési számítások vannak, és a nyugdíjak reálértéke milyen módon fog változni, akkor egyetérthetnek velem abban, hogy a kormány ebből a növekedésből igenis vissza kíván adni, de az nem reális cél, hogy hosszú évek és évtizedek elhalasztott beruházásait most egyszerre, egy vagy három év alatt kell valamilyen módon korrigálni. Azt hiszem, hogy a nyugdíjak tekintetében - ha önök tisztában vannak azzal, hogy az elmúlt négy esztendőben 12,5 százalékos volt a nyugdíjak reálértékének csökkenése, és ehhez képest most az idén 9 százalékos infláció mellett közel 14,5 százalékkal nőnek a nyugdíjak, márpedig a tények ezt igazolják - ez a kormány igenis ad ebből a többletforrásból.

Szeretném itt azt is megemlíteni - Takács képviselő úr hozzászólására reagálva -, hogy egy differenciált nyugdíjemelés valósult meg, az alacsonyabb nyugdíjaknál jóval magasabb emelés történt, mint a magasabb nyugdíjaknál. Ezért szerintem nem állja meg a helyét az az érvelés, hogy az alacsonyabb jövedelmű nyugdíjasok rosszabbul jártak, mint a magasabbak.

Azt hiszem, hogy ebben a mai vitában azok a szempontok, hogy egy hároméves irányelv szerepel az önök asztalán, és hogy a kormányzat olyan újfajta információkat kíván biztosítani önöknek, amelyek egy másfajta költségvetési tervezést valósítanak meg, mindenképpen helyesek voltak. Ha ehhez önök hozzáveszik, hogy folyamatban van egy adó- és járulékreform, amelynek néhány elemével már ez az anyag is számolt, amikor ez a mai vita mindenképpen hasznos és tartalmas volt, és megerősítette azt a szándékot, amely ezekben az irányelvekben megfogalmazódik.

Köszönöm szépen a részvételüket a vitában. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Az általános vitát a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a mai ülésnap berekesztésének hatályával lezárom. A részletes vitára következő ülésünkön kerül sor.

Horn Gábor képviselő úr az előbb már jelezte, de akkor most kérne ügyrendi kérdésben szót. Tessék, öné a szó.




Felszólalások:   1   1-167  Előző      Ülésnap adatai