Felszólalás adatai

A célom nyilván nem lehet az, hogy a Független Rendészeti Panasztestülettel, illetve a beszámolójával kapcsolatos nézeteiket befolyásoljam, esetleg megváltoztassam, de úgy vélem, önöknek mégis hasznos ismerniük működésünk hátterét, eredményeit. Bizakodással tölt el ugyanakkor az eddigi három bizottsági meghallgatás, mivel mindhárom bizottság - az emberi jogi, a honvédelmi és az alkotmányügyi - egyhangúlag támogatta a beszámolónk elfogadását.

Azt, hogy most a Független Rendészeti Panasztestület képviseletében itt vagyok, kérem, ne csak alkotmányos kötelezettségként értékeljék, hanem vegyék azt a tisztelt Ház iránti nagyrabecsülésem megnyilvánulásának is.

Most érdemben a tárgyi, 2008-2010-es évekről szólnék. Elsőként néhány gondolat a Független Rendészeti Panasztestület közelmúltjáról. A panasztestület létrehozásának körülményei általában ismertek. Megelőzte azt az 1990 óta épülő magyar demokrácia történetének emberi jogi mélypontja, a 2006. szeptember-októberi rendőrterror. Az akkori elemi erővel feltörő döbbenet generálta a Független Rendészeti Panasztestület létrehozását. Erre a forrásvidékre tekintettel úgy vélem, hogy a panasztestület puszta léte ma is hitvallás az emberi jogok maradéktalan érvényesülése és egy jogszerűen, törvényesen működő rendőrség megteremtése iránti elkötelezettség mellett, egy olyan rendőrség mellett, amelynél tömeges emberijog-sértés soha többé nem fordulhat elő.

A Független Rendészeti Panasztestület öt tagját az akkori Országgyűlés kétharmados többséggel, széles körű konszenzussal 2008. február 25-én választotta meg. Azóta a 2010-es választásokat követően egy tagváltozás volt sorainkban, és a kezdeti egy év és négy hónap kivételével a panasztestület elnökletem alatt végzi munkáját.

A panasztestületet létrehozó, rendőrségről szóló törvény módosításáról rendelkező 2007. évi XC. törvény indokolásában a jogalkotó kifejtette, hogy a Rendészeti Panasztestület létrehozásának szakmai indoka a "több függetlenségi garanciával" ellátott "hatékony jogorvoslat" biztosítása volt.

A Független Rendészeti Panasztestület a jogrendszerünk egyfajta kuriózumaként, eljárásában és szervezetében is - szemben a parancsnoki panaszeljárással - független a rendőrségtől, és kötelező erővel nem bíró állásfoglalását külső befolyástól mentesen alakítja ki. Így a jogintézmény némiképp hasonló jegyeket mutat az alapvető jogok biztosához, egyfajta kollektív ombudsmanként.

Tekintettel e kollektív szervezeti felépítésre, a Független Rendészeti Panasztestület egyszerű szótöbbséggel hozza határozatait, és az egyéni vélemények is megjelenhetnek az úgynevezett különvélemény formájában. Ezzel azt szeretném hangsúlyozni, hogy a hároméves beszámolóban megjelenő állásfoglalások mögött nincs és nem is lehet mindig teljes konszenzus.

A panasztestület első három évének működéséről szóló beszámoló fekszik most az önök asztalán. Az alábbiakban összefoglalom a legfontosabb megállapításait.

Maga a beszámoló négy részből áll. Az első részben a testület működésével kapcsolatos általános kérdések kaptak helyet. Itt azokról a tapasztalatainkról adunk számot - például a civil jogvédő szervezetekkel vagy a rendőri szervekkel fenntartott kapcsolati rendszer ismertetésével -, hogy az emberi jogok ügyéért való küzdelemben össze kell fogni nem csak a jogvédő szervekkel, de a közös érdekek mentén a rendőrséggel is. A Független Rendészeti Panasztestület ezt mindvégig szem előtt tartotta, és 2010 nyarától a formális és protokolláris kereteken túllépve érdemi előrelépést is tettünk a rendőrség irányába, és ezt a nyitottságot tapasztaltuk az országos rendőrfőkapitány, illetve a megyei vezetők többségének részéről is. Nincs olyan megyéje az országnak, ahol tagtársaim vagy én ne jártunk volna, és természetesen jelen beszámoló remélt elfogadását követően is végiglátogatjuk a megyei rendőrkapitányságokat, illetve bizonyos rendőri egységeket, mint például a Készenléti Rendőrség.

A felvázolt kapcsolatrendszerből szeretném kiemelni, hogy 2010-ben a panasztestületet felkereste az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének igazgatója, Morten Kjaerum úr is, és ennek során tájékoztattam a Rendészeti Panasztestület munkájáról és tapasztalatairól. Kjaerum úr az EU-ban követendő példaként méltatta a panasztestület létét, és arról elismerően szólt. Kár, hogy Magyarországot a közelmúltban a demokratikus elkötelezettsége megkérdőjelezése okán uniós irányból ért támadások során nem jelent meg ellenérvként, hogy Európában csak néhány, a Független Rendészeti Panasztestülethez hasonló társintézmény létezik, és hazánkban 2008 óta változatlan feltételekkel, zavartalanul dolgozhat a rendőrség civil kontrollját jelentő szerv.

Fontos állomásai működésünknek a szakmai konferenciák, így az a kétnapos nemzetközi konferencia, amelyet itt, az Országházban, külföldi társszervek képviselőinek részvételével, a rendőrségi panaszmechanizmusokkal foglalkozó kelet-közép-európai szakemberek és magyar parlamenti képviselők jelenléte mellett rendeztünk 2009-ben. Ezen részt vett például Nicholas Long úr, az angol társszerv, az Independent Police Complaints Commission főmegbízottja, és a belga állandó rendészeti ellenőrző bizottság tagja, Walter Peeters úr. A másik, most már hagyománnyá váló konferenciánk, amely az emberi jogok napja előtt tiszteleg, és 2010-ben is a Polgári Magyarországért Alapítvánnyal és a Hanns-Seidel-Stiftunggal közös szervezésben rendeztük meg, olyan előadókkal, mint például Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke.

Fontosnak érzem megemlíteni, hogy 2010-ben sikerült az adminisztratív feltételeit megteremteni egy tudományos folyóiratnak, Rendészet és Emberi Jogok címmel, amely reményeink szerint a szakmának, a jogalkotónak, a jogalkalmazónak és a jogkeresőnek egyaránt hasznos ismeretanyagot tud közvetíteni, igényes tartalommal.

Talán nem közömbös, hogy az egyébként gazdasági önállósággal nem rendelkező panasztestület éves költségvetése mindösszesen - a tagok tiszteletdíjával, 11 munkatársi hely bérköltségével, személyi juttatásokkal, munkaadókat terhelő járulékkal, dologi és üzemletetési kiadásokkal együtt - például 2010-ben 140 millió 705 ezer forint volt, és csökkenő tendenciát mutat egyébként 2009 óta. Munkatársaink az Országgyűlés Hivatalának köztisztviselői, a Független Rendészeti Panasztestület elnöke csak munkáltatói jogokat gyakorol felettük. Kijelenthetem, hogy takarékos gazdálkodás mellett végezzük mindennapi tevékenységünket. A Független Rendészeti Panasztestületnek vagy elnökének saját használatú szolgálati gépkocsija nincs, legfeljebb az Országgyűlés Hivatalától tudunk autót kérni egy megyei rendőrkapitányság meglátogatásához, és ha a munkatársam vagy tagtársaim a panaszban szereplő helyszínt szeretnék megtekinteni, vagy bármely más hivatalos utazást igénylő feladatuk adódik, erre a tömegközlekedést vagy térítés nélkül a saját személygépkocsijukat használhatják.

A beszámoló második részében a testület által eddig vizsgált ügyek tanulságait elemezzük. Ennek során a konkrét esetek által felvetett, többnyire tipizált probléma, azaz a panasz, és a vonatkozó érdemi testületi válasz, azaz az állásfoglalás ismerhető meg. Így képet kaphatunk arról, milyen kérdéseket kellett megválaszolnia a testületnek.

Első körben a rendőri feladatok ellátásának, az utasítás teljesítésének kötelezettsége, az intézkedési kötelezettség, az arányosság követelménye, a kényszerítő eszközök alkalmazásának követelményei, a rendőrség segítségnyújtási kötelezettsége, az igazoltatások vagy a fokozott ellenőrzés, a ruházat-, csomag-, járműátvizsgálás, illetve kérdés, felvilágosításkérés, feltartóztatás során panaszolt intézkedésekre térnék ki.

(20.10)

A fenti rendőri magatartások közül elsőként a jogszabályban rögzített intézkedési kötelezettség kérdésköre az, amelyet kiemelésre fontosnak tartok. A panasztestület a jogbiztonság követelményéből és az ahhoz erős szálakkal kötődő, tisztességes eljáráshoz fűződő jogból vezette le az ilyen tárgyú panaszok megoldását, és kimondta, hogy elengedhetetlen a jogszabályok előírásainak betartása, így azokat az erre kijelölt hatóságoknak figyelemmel kell kísérnie, illetve kontrollálnia, továbbá a jogsértő cselekményeket megfelelően szankcionálnia kell. Ily módon, ha egy állampolgár a jogszabályok megsértését észleli, ezen alapvető jogára tekintettel is lehetősége kell hogy legyen arra, hogy a helyzet orvoslása, a sérelem kiküszöbölése céljából a megfelelő hatóságokhoz forduljon, és a szükséges intézkedések megtételében bízzon. Így a testület állásfoglalásában kimondta, hogy az intézkedési kötelezettség fennálltához nem szükséges egy konkrét bűncselekmény vagy szabálysértés teljes egészében történő megvalósulása, elég, ha a rendőr ennek gyanújára megalapozottan utaló körülményt észlel. Egyébként hasonlóan fogalmaz a szolgálati szabályzat is ezekben a kérdésekben. Ráadásul azt is szeretném tudatosítani, hogy a szükséges intézkedés elmaradása esetén is lehet a Független Rendészeti Panasztestülethez fordulni, ez nagyon sokszor elsikkad, sajnos.

A túlságosan kazuisztikus megközelítést általában elvetve szólni kell még az úgynevezett fokozott ellenőrzésről. A fokozott ellenőrzés két szempontból kapott jelentőséget a testület eddigi vizsgálataiban. Egyrészt - főleg különböző rendezvények, demonstrációk kapcsán - a fokozott ellenőrzést elfogadta a testület mintegy mögöttes legitimációként, amely alapján úgy lehet végrehajtani nagyobb számban igazoltatásokat, csomag- és járműátvizsgálásokat, hogy nem kell az egyes intézkedések szükségességét és indokoltságát mérlegelni. Továbbá a fokozott ellenőrzés esetén a rendőrhatóság illetékességi területe vagy ennek egy része lezárható. Itt a mérlegelést már a rendőri szerv vezetője végzi el, amikor az Rtv. alapján meghatározott területre a fokozott ellenőrzést elrendeli. Itt a fokozott ellenőrzés területén és idején a rendőrök erre hivatkozva intézkedhetnek anélkül, hogy külön-külön kellene vizsgálniuk az igazoltatás vagy ruházatátvizsgálás elvégzéséhez szükséges törvényi feltételek meglétét. A testület többször is konkrét ügyben is kimondotta azt, hogy a fokozott ellenőrzésnek például a főváros teljes területére történő elrendelése olyan esetekben, amikor a rendezvény csak Budapestnek egy jól elhatárolható területén kerül megtartásra, az arányosság követelményét nem veszi figyelembe, még akkor sem, ha a rendezvényre érkezők, onnan távozók biztonságának garantálása a rendezvény konkrét területénél nagyobb terület ellenőrzés alatt tartását teszi szükségessé.

Az ügytípusokat illetően második körben azt emelném ki, hogy a panasztestület nagy számban vizsgálta a rendőri intézkedéseket az elfogás, az előállítás okai és körülményei, az elővezetés, a biztonsági intézkedések vagy az intézkedés magánlakásban, közterületnek nem minősülő egyéb helyen esetében vagy képfelvétel, hangfelvétel készítése szempontjából is.

Az utóbbira térnék ki ezek közül kicsit részletesebben. A testület azt a gyakorlatot követte, hogy ha az alapintézkedés, amelyet a rendőrség felvételen rögzített, jogszerű volt, vagy volt a törvény által a felvételkészítéshez megkövetelt egyéb lényeges körülmény, akkor általában maga a felvételkészítés nem sértette a panaszosoknak a személyes adataik védelméhez való alapvető jogát.

Jogsértőnek találta ugyanakkor a testület a panaszosról történt felvételkészítést például egy 2009. március 15-ei események kapcsán hozott állásfoglalásában, hiszen az ügyben látható volt egy olyan felvételrészlet, amin a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyorskocsi utcai fogdájára előállított panaszos látható, akinek személyazonosító és lakcímadatait a rendőrök a kamerába mondják. Ez utóbbival kapcsolatban a testület kimondta, hogy maga a felvételkészítés szigorúan célhoz kötött - ezt egyébként a rendőrségi törvény is megerősíti -, és erre való hivatkozással a testület rámutatott, hogy amikor a panaszos már az előállításra kijelölt épületben tartózkodik, igazoltatása és ruházatának átvizsgálása megtörtént, nincs olyan legitim cél, amely szükségessé tenné adatai rendőrségi videofelvételre történő felvételét bediktálás útján. Tehát sérült a panaszos tisztességes eljáráshoz, valamint személyes adatok védelméhez való alapvető joga.

Szintén alapjogsérelmet állapított meg a testület több esetben, amikor ezeket a kamerafelvételeket csak készletező jelleggel, "jó lesz valamire" alapon készítették a rendőri szervek, ugyanis ilyenkor a kamerázás célja nem pusztán a releváns körülmények rögzítése, az esetleges rendbontás, szabálysértés vagy bűncselekmény rekonstrukciójának a lehetősége, illetve a rendőri fellépés jogszerűségének megítélése, hanem kifejezetten a résztvevőkre irányuló adatgyűjtés.

Harmadik ügycsoportként néhány gondolat a helyszínbiztosítás, a közlekedésrendészeti intézkedések, a személy- és létesítménybiztosítás, kényszerítő eszközök alkalmazása, testi kényszer, bilincshasználat, rendőrbot, kardlap és más eszköz alkalmazása: útzár, lőfegyverhasználat és a csapaterő, illetőleg a tömegoszlatás témaköréből.

A testi kényszer, a bilincshasználat, a vegyi eszköz, valamint a csapaterő alkalmazása számos ügyben érdemi vizsgálat tárgyát képezte. Általánosságban elmondható a testi kényszer és a bilincs alkalmazása kapcsán, hogy a parancsnoki kivizsgálás és vélemény még mindig automatizmust mutat, a tényleges vizsgálat megtörténte nélkül, szinte minden intézkedést és kényszerítő eszközt jogszerűnek, illetve jogszerűnek és szakszerűnek találnak. A testület ezzel szemben több esetben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kényszerítő eszköz alkalmazása nem felelt meg az előírásoknak, amelynek következtében személyi szabadsághoz való jog, emberi méltósághoz és testi épséghez való jog sérelme valósult meg.

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a testület a rendőrségi eljárás során panaszolt bántalmazások kapcsán az Emberi Jogok Európai Bírósága ebben a kérdésben kidolgozott mércéjére támaszkodott. Ennek megfelelően, ha egy személy a hatóságok őrizetébe került, és rajta ezen idő alatt sérülések keletkeznek, megfordul a bizonyítási teher, és a hatóságokra, illetve az érintett államra hárul, hogy elfogadható magyarázatot adjon a sérülés okát illetően. Ellenkező esetben a bíróság is megállapítja az emberi jogok európai egyezménye kínzást, megalázó vagy embertelen bánásmódot tilalmazó 3. cikkelyének sérelmét. Így például, mikor megállapítható volt, hogy a panaszos sérelme orvoslása iránt haladéktalanul intézkedett, például a délután bekövetkezett sérülések kapcsán a feljelentés megtételét követően még este orvoshoz fordult, a rendőrségi iratok pedig okszerű magyarázatát a felszíni nyomokon túli sérüléseknek nem adták, a testület megállapította, hogy azok a rendőri eljárás során, a szabadságkorlátozás időtartama alatt keletkeztek, ezért bizonyítottnak találta a panaszos testi épséghez és emberi méltósághoz való jogának sérelmét.

A bilincs alkalmazhatóságának okait a rendőrségi törvény taxatíve felsorolja, más okból bilincs nem alkalmazható. A testület is ehhez tartotta magát, nem látott például a testület legitim bilincselési okot egy olyan ügyben, amikor a beléptetéshez kapcsolódó ruházatátvizsgálásnak nem vetette alá magát a panaszos, ezért megbilincselték és előállították. Ugyanis maga az intézkedő rendőr írta le a panaszosról, hogy minden utasításnak engedelmeskedett, ehhez képest a bilincselés indoka - szintén a jelentés szerint - ellenszegülés megtörése volt. Ez az ügy egyébként jól példázza, hogy a testület gyakorlatában fő szabály szerint az, ha a kiinduló intézkedés - ebben az esetben a panaszos előállítása a ruházatátvizsgálás megtagadása miatt, mikor annak a következménye legföljebb a helyszínre be nem engedés lehetett volna - jogszerűtlen, akkor az összes többi ahhoz kapcsolódó intézkedés és alkalmazott kényszerítő eszköz, ebben az esetben a bilincshasználat, előállítás időtartamának meghosszabbítása, megalázó, emberi méltóságot sértő motozás s a többi is jogszerűtlenné válik, osztva az intézkedéssorozatot megindító intézkedés sorsát. Ezzel az állásponttal egyébként maga az országos rendőrfőkapitány is egyetértett, amikor elismerte, hogy a panaszos magatartásának egyetlen következménye a beléptetés megtagadása lehetett volna.

Végül néhány gondolat a tömegoszlatásokról. Ezek a rendőri csapaterős fellépések elmaradhatatlan velejárói voltak a tárgyi időszaknak. Sok esetben az egyébként a maitól még részben eltérő összetételű testület is megosztott volt a rendőri fellépés jogszerűségét illetően. E körben nagyszámú különvélemény is született. Ne feledjük el, hogy a strasbourgi bíróság, illetve az Alkotmánybíróság határozatai is árnyalták a képet ebben a tárgyi időszakban, és változtattak a hatályos jogi környezeten. A testület általában azt tartotta szem előtt, hogy az Rtv., illetve az egyéb jogszabályok szerint a feloszlatás során, ha a tömeg magatartására figyelemmel lehetőség van arra, akkor a rendőrség első intézkedésként csak igazoltatásokat kell hogy foganatosítson, és jelentősebb jogkorlátozással járó intézkedések megkezdésére akkor kerülhet csak sor, ha a tömeg a felszólítások, illetve az igazoltatások ellenére nem oszlik szét. Konkrét ügyben - arra figyelemmel, hogy a tömeg például nem mutatott tevőleges fizikai ellenállásra utaló jeleket, és megkezdte a helyszín elhagyását - a testület az arányosság követelményével ellentétesnek minősítette a rendőrség azon eljárást, hogy a rendőri egységek teljesen körbezárták a gyülekezőket, és megkezdték az igazoltatáson túlmenően a jelenlevők előállítását is.

(20.20)

A harmadik részében a beszámolónak jogalkotási és hatáskör-bővítési javaslatok kaptak helyet. Kérem, ezeket vegyék úgy, mint amely javaslatok a jobbítás szándékával születtek. Természetesen a panasztestület a jelenlegi jogi környezetben is képes és tud hatékony munkát végezni, és az is nyilvánvaló, hogy bizonyos hatáskörbővítés vagy jogszabályi változás a mellérendelt anyagi eszközök nélkül nem lenne lehetséges.

Ismerve a gazdasági lehetőségeket, javaslataink egy része nyilván nem reális a közeli jövőben. Úgy véltük azonban, hogy mérlegelni, átgondolni ezeket is lehet, annál kiérleltebb lesz a megoldás. Vannak azonban olyan javaslataink, amelyek áramvonalasítanák a jelenlegi szabályokat, megszüntetnének zavaró és felesleges előírásokat, akadályokat, félreérthető helyzeteket.

Az alábbiakban tehát főleg a különösebb anyagi eszközt nem igénylő javaslatainkat emelném ki. Felhívom a figyelmet arra, hogy a javaslataink több ízben utalnak az országgyűlési biztos jogállását szabályozó törvény megoldásaira; ennek oka nyilvánvalóan az, hogy a beszámoló készültekor a ma hatályos, alapvető jogok biztosáról szóló törvény még nem volt részleteiben ismert.

Elsőként a hivatalból történő eljárás kérdése. Érdemes jelen ponton utalást tenni arra, hogy az Európa Tanács jelentése a magyar kormány számára a kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés megelőzésére létrehozott európai bizottság, a CPT magyarországi látogatásáról 2009 márciusából datálódik. Ennek a jelentésnek van egy 20. pontja, amely szerint a CPT már a múltban hangsúlyozta, hogy a rendőri bántalmazás megelőzésének egyik leghatékonyabb módja a panaszok és az ilyen bánásmódra utaló más információ gondos kivizsgálása, szükség esetén megfelelő szankciók kiszabása. Az e területen bekövetkezett örvendetes fejlődést a panasztestület létrehozása jelentette. A testületnek nincs joga hivatalból vizsgálatokat kezdeményezni. A CPT felkéri a magyar hatóságokat arra, hogy terjesszék ki a panasztestület jogosítványait arra, hogy hivatalból kezdeményezhessen vizsgálatokat esetleges bántalmazási ügyekben. Eddig az idézet.

Kétségtelen, hogy a testülethez panasszal az fordulhat, akivel szemben a rendőri intézkedés foganatosításra kerül, vagy annak elmulasztására, továbbá kényszerítő eszköz alkalmazására került sor vele szemben. Nem egy esetben előfordul, hogy a testület egy, a hatáskörébe tartozó esetről értesül, akár a médián keresztül, jogszabályi felhatalmazás hiányában azonban nem jogosult hivatalból eljárni, sőt arra sincs módja, hogy az érintett személyt megkeresse, tájékoztassa a testülethez fordulás lehetőségéről.

A hivatalbóliság egy speciális esetét jelenthetnék a rendezvények, demonstrációk, mivel ezek esetében az azonnali véleményalkotás, az általános vizsgálat gyors lefolytatása meghatározó jelentőségű lehetne. Erre olyan megoldás is elképzelhető, hogy a rendőrség folyamatos tájékoztatást nyújtana a testület részére a hozzá bejelentett, általa tudomásul vett vagy akár megtiltott rendezvényekről. Ezt követően a testület maga döntené el, hogy részt kíván-e venni azokon. A testület részvételét természetesen jelezné a rendőrségnek, majd a rendezvény helyszínén is folyhatna kommunikáció.

A másik ilyen törvénymódosítási javaslat a mentelmi jog kérdése. Álláspontunk szerint feltétlenül megfontolandó lenne a testületi tagok mentelmi joga biztosításának kérdése. Erre van példa akár az alapvető jogok országgyűlési biztosa esetében is, ugyanis sajátos helyzetet teremthet az, hogy adott esetben a véleményalkotásunk lehetőségét korlátozza az, hogy akiről a véleményt alkotjuk, az akár a testületi tagokkal szemben retorzióként eljárást is indíthat. Nem volt erre példa, de a lehetősége elvileg megvan.

Problémáink vannak a tényállás-megállapítás körében is. Egyik legfontosabb gond, hogy hogyan lehet meghallgatni, nyilatkoztatni az intézkedésben érintett rendőröket. Jelen pillanatban erre ugyan a lehetőség megvan, de jogi kötelezettség nincs. Ez sokszor ahhoz vezet, hogy nem tudjuk a tényállást megállapítani minden kétséget kizáróan. Egyébként utánanéztünk, amikor sikerült a rendőröket meghallgatni, nem volt ellenállás, egyáltalán nem történt meg az, hogy nagyobb számban állapítottunk volna meg alapjogsértést, tehát a "hallgattassék meg a másik fél" alapon tulajdonképpen kiegyensúlyozott elbírálást mutatnak az ilyen esetek is.

Hiányzik a visszacsatolás, a testület beavatkozói minőségének megteremtése a perbeli pozícióban, amely az állásfoglalásunkat követheti, illetőleg az, hogy ha ezt követően az országos rendőrfőkapitány a panaszt elutasítja, akkor egy bírósági eljárást kezdeményezhet a panaszos, egy közigazgatási pert, de ebben a perben a panasztestület nem tud részt venni még beavatkozóként sem, nincs ezzel kapcsolatban perképessége, jogi lehetősége. Ezt is meg lehetne teremteni, akár egy ipso iure beavatkozási jog nyújtásával.

Fontos lenne, hogy a panasz benyújtására nyitva álló határidőt, amely jelenleg 8 nap, 30 napra módosítsa a tisztelt Ház, ugyanis a rendőrségi panaszeljárásban is 30 nap van, és ez időnként komoly keveredéseket okoz a panaszosoknál, nem értik ezt a különbségtételt, és ez időnként sajnos a panasz elkésettségéhez vezethet.

Az utolsó, amit kiemelnék a jogalkotási javaslatainkból, az pedig az, hogy ha az említett bírósági eljárásokban a bíróságok reformatórius jogkört kapnának, akkor esetleg el lehetne kerülni azt, hogy újra és újra a jogszabályoknak nem megfelelő rendőrségi döntés szülessen az adott panaszügyben.

A negyedik része a beszámolónak statisztikai adatsorokat különböző szempontú megközelítésekkel tartalmaz. Itt nagyon beszédes adatokról van szó. Ezek közül csak azt emelném ki, hogy az állásfoglalások száma évről évre nőtt a tárgyidőszakban. Ez érdemi vizsgálatot jelentő határozatfajta. 2008-ban 174, 2009-ben 457 és 2010-ben már 538 állásfoglalás született, mindösszesen 1169. Ezek közül mintegy 22,5 százalék, tehát 263 panasz került továbbításra az országos rendőrfőkapitánynak súlyos alapjogsértés megállapítása miatt, és 423 esetben született áttételről szóló döntés a csekély alapjogsérelem okán, vagy azért, mert a testület arra jutott, hogy az alapjogsértés nem történt meg, vagy az nem volt megállapítható.

Álláspontunk szerint sokatmondó a sértett alapjogok struktúrája is. 2008-ban a legnagyobb arányban még a személyi szabadságot mintegy 25 százalékban érintette alapjogsértés, 2009-ben az első helyen már a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése állt 31 százalékban, mint ahogy 2010-ben is.

Véletlenül sem szeretném rangsorolni az egyes emberi jogokat, de azért úgy vélem, nem mindegy, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog sérül vagy a személyi szabadság. Ez az átstrukturálódás azt is jelzi, hogy jó úton járunk, van előrelépés a rendőrség gyakorlatában az emberi jogi szempontokat figyelembe véve. Úgy gondolom, hogy ehhez az előrelépéshez a panasztestület is hozzájárult.

Tisztelt Ház! Zárásképpen: minden eredmény és pozitív visszajelzés, a növekvő társadalmi igény ellenére el kell mondjuk, hogy vannak kevésbé biztató hangok is tevékenységünket illetően. Van, aki a panasztestület keményebb fellépését hiányolja a rendőrséggel szemben, van, aki még szerény jogi lehetőségeinket is sokallja.

Bizonyos, a panasztestületet negatív színben feltüntető híresztelésekkel szemben egyértelműen szeretném leszögezni, hogy a panasztestület nem érdekelt abban, hogy a rendőrség eszköztelenül, kevésbé hatékonyan lássa el feladatát. A panasztestület tagjai és munkatársai most is, és a jövőben is minden tőlük telhető segítséget megadnak - legyen az oktatás, tapasztalatcsere vagy bármely más forma - ahhoz, hogy a rendőrség a törvények maradéktalan betartása mellett a rend, a közbiztonság megőrzése érdekében gyakorolja a ráruházott fegyveres hatalmat.

Meggyőződésem, hogy a panasztestület nem korlátja a magyar rendőrség jogszerű és eredményes működésének, hanem ennek egyik garanciális eleme.

Végezetül szeretnék köszönetet mondani a tisztelt Országgyűlésnek, hogy az elmúlt években biztosította munkafeltételeinket, figyelemmel kísérte tevékenységünket, és bizottságain keresztül tudomásul vette éves jelentéseinket.

Engedjék meg, hogy itt a tisztelt Ház előtt szintén a köszönet hangján szóljak munkatársainkról, akik aktív és nélkülözhetetlen részesei eredményeinknek, mindennapi munkánknak.

Kérem, hogy a tisztelt Ház fogadja el hároméves beszámolónkat, és a továbbiakban is támogassa munkánkat.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

(20.30)