Készült: 2024.03.29.09:56:17 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

171. ülésnap (2008.11.04.), 206. felszólalás
Felszólaló Dr. Sándor Klára (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 19:07


Felszólalások:  Előző  206  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SÁNDOR KLÁRA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd kezdjem én is azokkal a problémákkal vagy legalábbis néhánnyal, amelyek közül Hoffmann Rózsa képviselő asszony már említett néhányat, de azért ő is, én is egyetemen dolgozunk, nagyon jelentős mértékben másképpen látom e problémák okát, mint ő, de azért felsorolom, hogy lássuk, sokféle megítélése lehet ugyanannak a jelenségnek, és talán nem ártana egy kicsit a másik oldalról, a kevésbé népszerű oldalról, a kevésbé populista oldalról is erről elgondolkozni, arról, hogy az egyetemeknek és az egyetemi oktatógárdának - most itt a hallgatókról nem beszélek, róluk máskor szoktam - mi a felelősségük, hiszen a demokrácia soha nem jogok gyakorlása felelősség nélkül, hanem mindig a felelősség is ezzel jár.

Tehát gyakran beszélünk mostanában itt arról, hogy itt az ideje a tiszta beszédnek. Én egyébként ezt most a világgazdasági válságtól függetlenül is nagyon régen így gondolom, és úgy gondolom, a felsőoktatással kapcsolatban is itt az ideje a tiszta beszédnek, itt az ideje a populista megfogalmazások helyett, amikor mindenkinek tetszeni akarunk, aki sok szavazattal rendelkezik, legyen az oktató vagy hallgató, a magatetszetését elváró beszédek helyett itt az ideje a valódi tiszta beszédnek.

Ahogyan a képviselő asszony is említette, valóban, a minőségi problémák egyik oka szerintem is az, hogy 8-10 százalékról körülbelül 40-re vagy 40 százalék felettire emelkedett azoknak a fiataloknak a száma, akik ma a felsőoktatásban jelen vannak. Úgy gondolom, hogy önmagában nem baj az, hogy kinyitottuk az egyetemeket, sőt kifejezetten jó, hiszen minden olyan ország, amelynek a fiataljai, amely ország versenyképesebb, mint Magyarország, ugyanígy tettek, nem most vagy nem akkor, amikor mi, hanem sokkal korábban, sokkal régebben.

(20.50)

Tehát ez csak helyeselhető. Egyébként a jelenlegi ellenzék is nagy szerepet játszott abban, hogy még inkább kinyitotta az egyetemek kapuit, tehát nem hiszem, hogy ezzel különösebben vádolhatnának minket.

De azt is tudnunk kell, hogy természetesen egy nagyon tehetséges 8-10 százalékot másképpen, más módszerekkel és más tartalmakkal kell oktatni, mint egy nem biztos, hogy ugyanannyira tehetséges 40 százalékot vagy 45 százalékot. Nem arról van szó, hogy ezeket a gyerekeket vagy fiatalokat ne lehetne diplomához juttatni, és ne lehetne nagyon sok mindenre fölkészíteni, hanem arról van szó, hogy mindezt más módszerekkel kell, hogyha kevesebb aktivitást várhatunk el a hallgatóinktól, mint korábban.

Azt gondolom, hogy erre a kapunyitásra, amely a '90-es évek első felében következett be alapvetően, és aztán folytatódott, nem voltak az egyetemek fölkészülve, nem voltak az oktatók sem fölkészülve. Én már akkor tanítottam, pontosan tudom, hogy hogyan álltunk hozzá a hallgatókhoz akkor, és hogy szerintem hogyan kellene most hozzáállni a felsőoktatásban való oktatás kérdéséhez. A régi szerkezetű oktatás és oktatási módszerek egyszerűen működésképtelenek olyan hallgatói létszám és olyan hallgatói felkészültség mellett, mint ami ma van.

Nem lehet ma már azt megcsinálni, amit velünk még meg lehetett, hiszen mi hozzátanultuk a megfelelő részeket, hogy egy fél évig régi magyar irodalom címen Balassi Bálintról szó sem esett, hiszen azt mindenki meg tudja tanulni, mert nagyon híres és nagyon jó költő, beszéljünk inkább Miskolci Csulyak Istvánról, mert őt senki nem ismeri, kuriózum, az oktatónk éppen abból írta a kandidátusi disszertációját. Na, ez most már megengedhetetlen, és teljesen hatástalan módszer, ami nálunk még hatott, mert a kutatásra neveltek bennünket. Ma már a 40-45 százalékot nem lehet kizárólag a kutatásra nevelni természetesen.

Sokat emlegetik az anyagi feltételek hiányát. Azért az, hogy romlott a felsőoktatás anyagi helyzete, egy elég erős kijelentés, hiszen tudjuk azt, hogy nemhogy romlott, hanem kifejezetten javult, sőt olyan értelemben is javult, hogy kiszámíthatóvá vált, mert ma törvény garantálja azt, hogy a felsőoktatásnak mennyi részesedést kell kapnia a költségvetésből. Ezt egyébként az előző ciklus MSZP-SZDSZ-kormánya kezdte el, és ennek a ciklusnak az MSZP-SZDSZ-kormánya fejezte be ezt a folyamatot, tehát a finanszírozást is növelte, és kiszámíthatóvá is tette.

Nagyon jelentős hátrányának tartom a magyar egyetemeknek azt, hogy a piaccal való kapcsolatuk rendkívül gyenge. A munkaerőpiacról gyakorlatilag alig-alig kapnak visszajelzéseket, mert alig-alig kérnek visszajelzéseket. Egyébként ez most kezd olyan diplomák esetében elterjedni, ahol ténylegesen sokan helyezkednek el a munkaerőpiacon, és nem másik szakmában, tehát nem arról van szó, hogy a magyar szakos tanár elmegy - nem tudom én - szóvivőnek valamilyen céghez, tűzoltósághoz, hanem arról van szó, hogy ténylegesen a szakmájában fog dolgozni, ott elkezdték a diákokat sokkal erőteljesebben követni, hiszen a következő diákgenerációk vonzásában nagyon nagy szerepet kaphat ez, de ez még egyébként ritka a magyar egyetemeken.

Nagyon fájdalmasnak tartom azt, hogy a munkaerőpiac jelentős részét nem érdekli az, hogy egy diák hol kapta a diplomáját, és nem érdekli, hogy milyen teljesítménnyel szerezte meg a diplomáját. De ez megint nem az egyetemeken, nem a kormányon múlik, hanem ez a magyar mentalitáson múlik, amikor csak papírt kérnek, és nem nézik azt meg, hogy az a papír milyen minőségű intézménytől származik, és milyen minőségű teljesítmény van a megszerzése mögött.

Azt nagyon nagy problémának tartom, hogy az egyetemek nincsenek motiválva arra, hogy saját bevételekre tegyenek szert, hiszen ezt valamilyen módon vagy elveszik tőlük, vagy akkor más, esetleg olyan képzésekkel próbálják ezt megszerezni, ha mégis erre törekednek, ami a legolcsóbban előállítható képzés és tömegképzés, azaz semmilyen szükség nincs rá, a hallgatónak sem jó értelemszerűen, és természetesen az egyetem is egyre silányabb diplomákat ad ki ezekből a tömegdiplomákból.

Nagyon jelentős visszahúzó erőnek tartom, és ezért tartom szükségesnek azt a törvényjavaslatot, amelyet előterjesztőként Magyar Bálint már ismertetett, azért tartom nagyon fontosnak ezt a törvényjavaslatot, mert jelentős visszahúzó erő az, hogy az egyetemek ma meg vannak bénítva a gazdasági önállóság terén. Egész egyszerűen - államtitkár úr is beszélt róla - olyan bürokratikus akadályok vannak, és nemcsak bürokratikus, hanem jelenleg jogi akadályok is vannak az önálló cégműködtetés, cégalapítás, annak a szellemi tőkének a tényleges hasznosítása előtt, amelyeken ha nem lépünk nagyon gyorsan túl, és ha ezeket az akadályokat nem számoljuk nagyon gyorsan föl, akkor a magyar egyetemek a maradék versenyképességüket is el fogják veszíteni a világon is és természetesen Európában is.

Azért fájdalmas egy ilyen folyamat, amikor az a szellemi tőke nem hasznosulhat, ami az egyetemeken bent van, nemcsak azért, mert természetesen a kutatást ez nagymértékben visszahúzza, hanem azért is, mert nagyon sok olyan kutató, kiváló kutató megy el a versenyszférába vagy akár megy el külföldre, aki egyetemeken tanított korábban, és azért nem tanít egyetemen, mert nem találja a helyét, mert nem találja azt a lehetőséget saját magának, amire egyébként számíthat, mondjuk, a piacon. Ez a fiatal kutatókat is nagymértékben érintheti, hiszen az életpályájukat nagyon nagy mértékben befolyásolhatja az, hogy egy egyetem mellett, egy egyetem által alapított cégben kutathatnak-e és fejleszthetnek-e vagy egészen máshol, akár Magyarországtól távol.

Ami pedig a saját vagyonnal való gazdálkodást illeti, én is egyeztettem a saját rektorommal természetesen, de enélkül is tudtam, mert ez egy olyan régi probléma, hogy már az ő rektorsága előtt is szenvedett tőle az egyetem, a Szegedi Egyetemnek is van egy teljesen használhatatlan ingatlana, ahol nagyszerű ipari parkot lehetne létrehozni, az egyetem nagyszerű kollégiumokat és nagyszerű épületeket tudna ehelyett szerezni magának. Szegeden az egyetemi campus tulajdonképpen a belváros, tehát az egy szerencsés egyetem ilyen szempontból. Az a kezdeményezés, hogy vigyük ki az egyetemet a város szélére, valamikor a '90-es évek közepén elhalt, én azt mondom, szerencsére persze, de nem tudunk azzal az ingatlannal mit kezdeni, ami most ott van, mert egyszerűen képtelenség beváltani valami értelmes célra, képtelenség hasznosítani, miközben - mondom - logisztikailag olyan helyen van, hogy az ipar hihetetlen jól tudná hasznosítani.

Az, hogy nem időszerű egy ilyen törvény vagy bármilyen törvény, nekem mindig annak a szinonimája ebben a Házban, nem először hallom, nem az első törvényjavaslatunk, amivel kapcsolatban ez felmerül, nekem az mindig annak a szinonimája, hogy nincs nagyon más érv ellene, valamit mondani kell, mondjuk azt, hogy nem időszerű. De ilyen erővel gyakorlatilag mindig egy-egy törvénnyel foglalkozhatna a Ház, az összes többi soha nem annyira időszerű. A pálinkatörvényt meg tudtuk szavazni nulla ellenszavazattal, a felsőoktatással meg nem kell foglalkozni, bármelyik szegmensével, és egyébként pedig hihetetlenül időszerű, ha az ember tényleg beszél azokkal a rektorokkal, akik ezt támogatják. Én is úgy tudom, hogy a Rektori Konferencia nagyon nagy többséggel támogatja, én egyébként neveket is tudok mondani, ezt képviselő asszony elmulasztotta, akár a médiából is tudok neveket mondani, Tulassay professzor vagy Mészáros professzor, két hatalmas nagy egyetem, két magyar húzóegyetem rektora, a SOTE és a Corvinus Egyetem rektora messzemenően támogatja ezt a javaslatot, de egyébként a nagy egyetemek rektorai szintén. A szegedit már mondtam.

Azt gondolom, hogy kifejezetten megalázó az, amikor az egyetemeknek nem adjuk meg azokat a jogokat, és megint szeretnék erre az MTA-példára visszautalni, nem adjuk meg az egyetemeknek azokat a jogokat, amiket egyébként ugyanezek az emberek az MTA akár intézetigazgatóiként élveznek, vagy az MTA tagjaiként élveznek. Nem értem, hogy miért más az, ha valaki egy egyetemen oktat, és miért más az, ha valaki, ugyanaz az ember, aki egy egyetemen egy intézetet vagy egy tanszéket vezet, egyben mondjuk, egy akadémiai kutatóintézetet is vezet. Vannak ilyenek, hiszen az akadémiai kutatóintézetek annak ellenére, hogy nem kötelességük, egyébként szerintem nem jól van így, de nem kötelességük az oktatásban való részvétel, a felsőoktatásban való részvétel, ezzel együtt az akadémiai kutatóintézetekben dolgozó kollégáink túlnyomó része egyetemeken is oktat. Két állása van, két közalkalmazotti állásuk van. Ők egyetemen is oktatnak, néha több egyetemen is oktatnak. Amikor egyetemi ruha van rajta, talár van rajta, akkor nem bízunk meg bennük, amikor meg akadémiai talár van rajtuk, akkor megbízunk bennük. Én ezt nem értem.

Azt pedig, hogy az MTA-nak nincsenek oktatási feladatai, egy ilyen hajánál fogva iderángatott érvnek tartom, hiszen az oktatási feladatokat semmilyen mértékben nem befolyásolja az, hogy az öthalmi laktanyát tudja-e hasznosítani a Szegedi Egyetem vagy nem tudja hasznosítani, se oktatási célokra, se más célokra nem tudja hasznosítani.

Itt hadd ejtsek néhány szót azokról a már előzetes rémhírkeltésekről vagy félelemkeltésekről, vagy a félelem felébresztéséről, ami az emberekben félelmet kelt, azokról a nyilatkozatokról, hogy majd elherdálják meg eladják a vagyont.

(21.00)

Tényleg, majd amikor a szenátusokkal beszélgetnek azok a képviselőtársaink, akik akár itt, akár a médiában ilyeneket mondanak, akkor majd a szenátusoknak is mondják el, hogy kedves professzor urak és hölgyek - az a néhány, aki van -, nem bízunk meg önökben, mert azt gondoljuk, hogy eladják az állami vagyont, azt gondoljuk, hogy privatizálják az egyetemeket, annak ellenére, hogy a mi törvénymódosító javaslatunk nem teszi a privatizációt lehetővé.

Úgy gondolom, hogy az a logikai gondolatmenet vagy az a logikai sor, amit Hoffmann Rózsa képviselő asszony levezetett, őt magát sem nagyon győzhette meg, mert azt figyeltem, hogy míg a beszéde nagy részét különösebb háttérsegítség nélkül mondta el, a logikai sort bizony föl kellett olvasnia. Én, ha meg vagyok valamiről győződve, akkor az el tudom fejből mondani, hiszen az logikus, azért tudom fejből elmondani, mert logikus. Ha nekem fel kell olvasnom egy logikai sort, akkor mindig arra gondolok, hogy itt valami hibádzik, mert valami miatt nem értem azt a szöveget, amit mondok, és azt gondolom, hogy azért, mert az olyan mérhetetlenül nyakatekert, hogy másképpen nehéz lett volna megjegyezni.

Ami a tandíjat illeti, a tandíj olyan szitokszó lett a magyar politikai életben, hogy ha ennyit mondunk, hogy "tandíj", az olyan, mintha farkast kiáltanánk, mindenki eszeveszetten tiltakozik az ellen, amire egyszer a tandíjbélyeget rásütötték, akár van ennek bármilyen racionális háttere, akár nincs. Tehát ezzel tulajdonképpen foglalkozni sem érdemes, annyira nincs köze a törvényjavaslatunkhoz.

A garanciákról csak annyit szeretnék mondani - mert erről nagyon szó esett itt ma -, hogy mi úgy ítéltük meg, hogy ezek a garanciák elégségesek, de természetesen, ahogy az előterjesztő képviselőtársam is mondta, nyitottak vagyunk azokra a módosításokra, amelyeket még szeretnének a képviselőtársaink beépíteni ahhoz, hogy ők is biztosak legyenek ezekben a garanciákban. Abban az esetben persze, ha ezek a garanciák nem a jelenlegi állapot rejtett megtartását és egy újfajta bénultság előidézését szolgálják, hanem azt, hogy a törvény működésbe léphessen, de ténylegesen működésbe léphessen, és nem a jelenlegi állapotot konzerválja rejtetten ez a garanciasor. De többször mondtuk, hogy nyitottak vagyunk ezeknek a garanciáknak a további beépítésére.

Nagyon sokan beszéltek a javaslat akkreditációs részéről. Itt a bolognai folyamatot csak egy mondatban szeretném érinteni, nem nagyon akartam volna, de ha a képviselő asszony felhozta ezt, akkor kénytelen vagyok egy mondatban reagálni. 2006 őszén, a német kormány meghívására egy olyan úton vehettem részt Németországban, ahol nagyon sok felsőoktatásban dolgozó emberrel - nemcsak berliniekkel, hanem más német egyetemek tudósaival, vezetőivel - is találkozhattunk, és ahol csodaként emlegették a magyar példát. Azt kell mondanom, hogy hihetetlenül irigyek voltak, amikor mi ott elmeséltük, hogy Magyarországon már hol tartunk, és mit vezettünk be. 2006-ban csodaként emlegették, és azt mondták, hogy bárcsak ők is itt tartanának. Mert ők a fokozatos bevezetés mellett döntöttek, és hihetetlen káosz alakult ki a német egyetemeken, mert van ilyen képzés meg olyan képzés, meg vegyes rendszer, ráadásul tartományi szinten teljesen különböznek, és ők maguk sem tudják már követni, hogy hol tartanak. Azt mondták, hogy bárcsak ők is egy ilyen huszárvágással oldották volna meg a feladatot, sokkal előrébb lennének, mint ahol egyébként most vannak. Hangsúlyoznám, hogy a nagyhírű Németország nagyhírű egyetemeiről van szó, ahonnan, mondjuk, a kutató egyetemek hagyománya is származik. És a magyar egyetemi rendszer nagyrészt a német egyetemi rendszert követte, egészen a bolognai folyamat bevezetéséig.

Ami a szakalapítást illeti, erről sokan beszéltek itt ma. Csak annyit szeretnék mondani - mert itt is különböző félelmek fogalmazódtak meg -, hogy természetesen a szakok indítását, tehát azt a minőségi garanciát, amely szükséges egy szak beindításához, azt nem érinti a mi javaslatunk. A javaslatunk, ha úgy tetszik, akkor éppen a túlterhelt MAB-on szeretne segíteni azzal, hogy nem minden terhet tesz az ő nyakába. Ha sok európai országban és sok európai egyetemen működnek szakok, akkor én nagyon nehezen tudom azt elképzelni, ha az nem a tengeri hajózás, és ha az nem olyan, mint a, nem tudom én, kőolajfúró tornyok megtervezése szak, hogy azt ne kellene - nem ne lehetne, ne kellene - importálnunk a magyar egyetemekre.

Itt arról van szó, hogy a minőségi garanciákat az oktatói gárda összetételével természetesen biztosítani kell, de én meg olyan szakokról tudok a kollégáimtól, amelyek azért nem indulhatnak el, mert a szakindítási kérelemmel a MAB azért nem tud mit kezdeni, arra hivatkozik, hogy eddig nem volt ilyen szak, úgyhogy akkor most se lesz. Ez egy lehetetlen állapot, ez egy tarthatatlan állapot. Miközben olyan szakok, amelyek meg hát nevetségesek, többször elmondtam itt, a Házban, mert az én kedvencem ez, ez a mezőgazdasági kommunikáció, az meg létezik. Nem értem, hogy hogyan létezhet az, ugyanakkor rendes európai egyetemeken, sok európai egyetemen oktatott, gyakran minden európai egyetemen oktatott szakok pedig hiányoznak a magyar képzési rendszerből.

Azért nagyon fontos ez, mert ezek többnyire olyan transzdiszciplináris képzések, amelyeket a piac ma a legjobban igényelne és a legjobban keresne. Tehát nem arról van szó pusztán, hogy a magyar egyetemek rosszul képzik a hallgatókat - arról is sajnos, nem minden esetben, de nagyon sokszor -, arról is szó van, hogy a magyar egyetemeknek alkalmuk sincs piacképes diplomákat kiadni, mert a piac, amit keresne diplomát, azt a magyar egyetem, azért, mert a MAB nem engedte a szakindítást, nem adhatja ki, mert nincs ilyen szak. Ezek a szakok egyébként az egész ország modernizációjához rendkívül fontosak és az ország és a magyar felsőoktatás versenyképességéhez is rendkívül fontosak.

Összegezve tehát azt gondolom, hogy azok a félelmek, amelyek elhangzottak már a törvényjavaslattal kapcsolatban, indokolatlanok. Azok a kiegészítő megjegyzések, amelyek további garanciákat kérnek, mondjuk, nagyon meggondolandók, hiszen mi is azt szeretnénk, ha ez a törvény életbe léphetne, azt szeretnénk, ha a versenyképesség és az állami vagyon védelmének a szempontja egyszerre érvényesülhetne. Tehát minden olyan kezdeményezést nagyon szívesen fogadunk és várunk, amely ezt garantálja, de csakis ezeket, és még egyszer hangsúlyozom, nem azokat a módosító javaslatokat, amelyek valamilyen rejtett módon, burkoltan a jelenlegi tarthatatlan állapotnak a konzerválását vagy újjáalapítását célozzák.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Tatai-Tóth András tapsol.)




Felszólalások:  Előző  206  Következő    Ülésnap adatai