Készült: 2020.09.22.23:11:02 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

205. ülésnap (2017.03.08.), 18. felszólalás
Felszólaló Dr. Völner Pál (Fidesz)
Beosztás Igazságügyi Minisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Előadói válasz
Videó/Felszólalás ideje 5:04


Felszólalások:  Előző  18  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Csak néhány szóban, hogy ne maradjanak teljesen válasz nélkül a felmerült kérdések.

Bárándy képviselő úr, azzal kezdeném, hogy köszönöm a jelenlévőknek, hogy összességében támogatták a javaslatot, és azt a munkát, amit itt közösen végeztünk, pozitívan értékelték. A törvényszékek leterheltsége hangzott el.

Ugyan nem tárgya ennek a mostani törvényjavaslatnak, de nyilván egyeztetések folytak, hogy mennyiben tudja ezeket a bíróság kezelni. Összességében azt is elmondhatom, hogy évről évre a bíróságok finanszírozása az ítélkezési munkához megfelelően emelkedik. Most már a béremelések időszakát is elértük. Remélem, hogy ezzel nem lesz probléma. Az ülnöki pénzek mértéke szerintem nem összemérhető a bíróságok kiadásaival, és az is látható, hogy a bírósági munka feltételeinek, a létesítmények biztosítása is évről évre nagyobb invesztíciókat kap, tehát ez lehetséges.

Felmerült olyan kérdés, ami az ügyészség szerepét érintette. Nyilván az egy másik törvény kérdéskörébe tartozik. Tudjuk, Magyarországon milyen történelmi hagyományokkal alakult ki a független ügyészség, tehát nem kormányzatnak alárendelten működik, és hierarchikus szervként került kialakításra. Láthattunk olyan példákat is az elmúlt években, amikor pontosan még nem volt szabályozva, hogy a felettes ügyész véleménye nélkül nem lehet elengedni úgymond az ítéletet, és utána tud csak az ügyészség változtatni, hogy születtek olyan döntések, ahol esetleg helye lett volna a fellebbezésnek. Tehát annyiban ezt nem zárnám ki, hogy ez egy rossz jogintézmény, hogy a felettes ügyészt bizonyos jogok megilletik ezekben az ügyekben.

A képviselő úrral tárgyaltuk, hogy az előzetes letartóztatás tekintetében lesznek javaslataik, vagy akár a kirendelt védővel. Valóban az ügyvédi törvényben tudjuk ezt majd szerintem megnyugtatóan rendezni. Szerintem ‑ magával az ügyvédi kamarával folyamatos egyeztetésben vagyunk ‑ nyilvánvaló, hogy a hivatásrend véleménye lesz a mérvadó, és a minősítés tekintetében is ők kapják meg a jogosítványokat. Tehát ez megnyugtatóan rendeződni fog.

Staudt Gábor képviselő úr említette a végrehajtási törvény rendelkezéseit. Valóban, azzal a kiegészítő törvénycsomaggal, ami pontosan a törvénybe beemelt leplezett eszközökkel kapcsolatos módosítókat érinti, hiszen ott hatályon kívül helyezések is lesznek, ebben a körben ez kezelhetővé válik. Remélem, hogy ez megnyugtatóan biztosítja majd a kompromisszumot.

Szél Bernadett képviselő asszony, köszönjük, hogy összességében pozitívan értékelték. Az ülnökök tekintetében csak annyit mondanék, hogy az egyeztetések során gyakorlatilag mindenki egyetértett a módosítással. Az LMP képviselője is részt vett az egyeztetéseken, korábban ez nem hangzott el, ez tehát kicsit most így meglepetésként ért engem.

A távoltartás intézményénél a bíróságnak is megvan a joga az eljárás azon szakaszában is, hogy intézkedni tudjon. A sértetti jogok kiterjesztését, örülünk, hogy hasonlóan értékeljük.

Számtalan kérdésre kitért még, de ezek részletezésére, ha megengedi, akkor nem térnék ki, majd akár bizottsági szinten is összesíteni fogjuk, vagy ha akár felmerül egy olyan kérdéssor, akkor írásban tudunk részleteiben válaszolni a kérdésekre, mert részben egyébként tartalmazza is a törvény a felvetéseknek egy részét, csak esetleg nem azon a helyen került feltüntetésre. Volt olyan rész, ami kikerült a törvényből. Ezek a módosítások is mindig egyeztetések során történtek, tehát nem a minisztérium önhatalmúlag húzta ki.

Összességében még azt szeretném elmondani a törvényjavaslatról, hogy nyilvánvalóan a hivatásrendek sem egyeztek meg minden kérdésben, illetve mindenkinek más érdekei vannak. Kompromisszumok születnek. Ugyanígy az ötpárti egyeztetésen is, elmondhatom, hogy ilyen született. Mindenesetre nagyon pozitív példának tekinteném, ha megtanulnánk úgy együtt dolgozni itt a parlamentben, hogy teljes egyezségre nem tudunk jutni, de ha vannak előrelépések, azokat is pozitívként tudjuk elfogadni, és esetleg összességben elfogadható törvényjavaslatokat tudunk majd támogatni.

Köszönöm a mostani támogatást. Remélem, majd a szavazásnál is el tudunk jutni odáig, hogy ez meg is maradjon. (Taps a Fidesz soraiból.)




Felszólalások:  Előző  18  Következő    Ülésnap adatai