Készült: 2020.09.29.21:58:11 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

205. ülésnap (2017.03.08.), 14. felszólalás
Felszólaló Dr. Szél Bernadett (LMP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 21:06


Felszólalások:  Előző  14  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SZÉL BERNADETT, az LMP képviselő­csoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Március 8-a, nőnap van, a nők irán­ti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja a mai nap.

Ezen a napon különösen fontosnak tartom, hogy vezérszónoki felszólalásomban elsősorban a családon belüli, illetve kapcsolati erőszak kirívóan súlyos társadalmi problémájára fókuszáljak ezen előterjesztés keretein belül, amelynek megelőzésében, csökkentésében, hosszú távú kezelésében végső soron teljes mértékben elkerülhetetlen a büntetőjogi, büntető eljárásjogi beavatkozás, hiszen a bántalmazó helyzet azonnali vagy a lehető legrövidebb időn belüli megszüntetésére a büntetőjog, illetve a büntető jellegű intézkedések alkalmasak leginkább.

A héten a nyolcadik születésnapját ünnepli a Lehet Más a Politika, a mi vezérfonalunk az, hogy kiemelt figyelmet kell fordítanunk azokra a társadalmi csoportokra, amelyeknek az érdekérvényesítő képessége gyengébb. A demokrácia egyik legfontosabb fokmérője ugyanis éppen az, hogy a köz hogyan viszonyul a gyengébb érdekérvényesítő képességgel rendelkező társadalmi csoportokhoz.

A mai nap, a nőnap arról szól, hogy ennek jegyében felhívjuk a figyelmet a nőknek a társadalomban viselt óriási szerepére, ugyanakkor kiszolgáltatottságára és védtelenségére; arra, hogy hiába biztosít az állam számunkra jogegyenlőséget, ha ez továbbra sem jelenti az esélyek egyenlőségét, illetve védelmet az erőszak minden formájával szemben. A nőnap az Országház falai között tehát legyen sok ezer segélykiáltásnak a kihangosítása, hogy emeljük fel a szavunkat a nők elleni erőszakkal szemben, a családon belüli erőszakkal, a munkahelyi szexuális zaklatással és a nők elleni erőszak minden egyéb megnyilvánulásával szemben, azoknak az áldozatoknak az érdekében, akiket a jog még mindig nem véd kellően.

Nézzük meg, mit hoz az új büntetőeljárási kódex e tekintetben! A javaslat a távoltartás jogintézményének jellegén érdemben nem változtat. Bár fontos változás, hogy a távoltartás már nem csupán a sértett vonatkozásában rendelhető el, hanem olyan személy tekintetében is, akitől történő távolmaradás alkalmas lehet a kényszerintézkedéssel elérni kívánt cél biztosítására.

Úgy tűnik tehát, hogy a távoltartás intézményét annak az általános célnak az érdekében terjesztenék ki, hogy a letartóztatások számát az európai trendeknek megfelelően csökkentsék, és azt valóban csak a legszükségesebb esetekre korlátozzák.

(11.20)

Ez részünkről rendben van, bár egy kicsit meglepődtünk, hogy a kormány ezt javasolja, hiszen az elmúlt hét évben nem igazán ebből a szemszögből ismertük meg önöket.

Nyilván ezzel a trendváltozással lehet összefüggésben leginkább az is, hogy a távoltartás lehetséges alapidőtartama 4 hónapra hosszabbodik, és még egyszer ez 4 hónappal meghosszabbítható. Ezt is támogatjuk, illetve természetesen azt is, hogy az új kódex általában véve áramvonalasítja a távoltartás szabályait, illetve összehangolja a kapcsolódó jogintézményekkel.

Szintén pozitívum, hogy a javaslat kifejezetten kimondja, hogy a távoltartás elrendeléséről és megszűnéséről vagy megszüntetéséről tájékoztatni kell a sértettet. Az is pozitívum, hogy amennyiben a büntetőeljárási távoltartás törvényi feltételei nem állnak fenn, akkor a bíróságnak tájékoztatnia kell a sértettet a polgári jogi távoltartás kérelmezésének lehetőségéről, sőt a sértett beleegyezésével ő maga is léphet ebbe az irányba.

Elvi síkon jónak tartjuk, hogy óvadék megállapítására lehetőség van távoltartás esetén, de az óvadékkal ugyanaz lehet a probléma, mint a pénzbírságokkal: sokszor előfordul, hogy azt tulajdonképpen az áldozat fizeti ki vagy veszíti el, ha az elkövető meg­szegi a távoltartást. Szükségesnek tartanánk ezért, hogy a bíróságnak meg kelljen vizsgálnia, hogy a terhelt nem von-e el anyagi javakat az óvadék kifizetésével a sértettől vagy a sértett valamely hozzátartozójától, és ha igen, akkor viszont ne lehessen óvadékot megállapítani.

A fenti pozitívumok ellenére azért számos tekintetben továbbra is hiányosnak tartjuk a távoltartás büntetőeljárási szabályait. A teljesség igénye nélkül néhányra fel szeretném hívni a figyelmüket.

Egyrészt a bántalmazottat a bántalmazók gyakran a közös gyermekre vagy más rokonaikra irányuló fenyegetéssel tartják sakkban. Ez egy szomorú tény. Világossá kell tenni, hogy ezekben az esetekben is jár a védelem a távoltartás formájában, mert ez most jelenlegi állapotában nem következik a kódex szövegéből.

A másik, amit ki szeretnék emelni, hogy mi úgy látjuk, nincsen megfelelő jogi érv arra, hogy az eljárás bíróság előtt folyó szakasza során a sértett a távoltartás-kezdeményezési jogával már nem élhet. A bántalmazók ugyanis sokszor akkor kezdik fokozni a nyomást meg a fenyegetést, amikor azt látják, hogy nem úszhatják meg az ügyet. Ha lehet elég ok a vádemelés előtt, akkor a szabadlábon védekező terhelt esetén ugyanez az ok fokozottan is megjelenhet a bírósági eljárás ideje alatt is.

Ha olvassuk az előterjesztést, akkor úgy látjuk, hogy a kényszergyógykezelés helyett a szöveg szerint távoltartást is lehet majd elrendelni, holott az előzetes kényszergyógykezelésre okot adó körülmények jogi értelemben teljesen mások, mint a távoltartásra okot adó körülmények. Ennek a két dolognak nincsen köze egymáshoz, kivéve persze, ha a bántalmazást valamiféle amúgy gyógyíthatatlan betegségnek tekintik, amúgy tévesen. Egy ilyen szabály beillesztése a kódexbe, úgy látjuk, hogy csak ezt a tévhitet erősítené. Valakinek vagy van szüksége arra, hogy kezeljék, vagy nincs. Ugyanakkor az viszont nyilvánvaló, hogy senkinek sincs joga mást bántalmazni, még akkor sem, ha amúgy pszichiátriai kezelést igénylő betegsége van.

A távoltartásnak, illetve a távoltartás magatartási szabályainak a megszegése esetén a mi álláspontunk szerint ne lehessen rendbírságot alkalmazni, mint ahogy már említettem, óvadékot sem, ha elvesztése gyakorlatilag a sértett vesztesége lenne, mert elvonja például a gyermektartás fedezetét.

A javaslat indoklásában a rendbírságra vonatkozóan a jól ismert fokozatosságra törekvés szerepel a távoltartás tekintetében is. Tudomásunk szerint számtalan alkalommal jelezte már a szakma, hogy ez nem megfelelő, nem hatékony és nem szakszerű. A távoltartást megszegő, párkapcsolati erőszakot elkövetők kifejezetten veszélyes emberek. Ha Magyarországon megfelelő mennyiségű távoltartást adnánk ki, akkor konkrétan is bizonyítani lehetne, így azonban csak a zaklatást elkövető bántalmazó, volt partnerek cselekményeiből kimutatható, hogy közülük kerülnek ki azok, akik a leginkább hajlamosabbak eljutni akár az emberölésig is, akár a volt partnerük, akár a gyermekük megöléséről van szó. Az a bántalmazó, aki nem riad vissza egy ellene kiadott távoltartás megszegésétől, még akkor sem, ha tudja, hogy ezzel különböző szankciókat vonhat magára, nyilvánvalóan jóval veszélyesebb, mint az, aki tisztességgel betartja a rá kirótt távoltartási normákat.

Nemzetközi jogalkotói, jogalkalmazói és áldozati, sértetti tapasztalat egybehangzóan, hogy az egyetlen, az áldozatok biztonságát elősegítő eljárás a távoltartást megszegő bántalmazókkal szemben az elzárásuk. A fokozatossági elv általában indokolt ugyan a büntetőeljárásban, azonban nem mehet az áldozatok biztonságának a rovására azáltal, hogy a zaklató és a jogkövetkezményekkel nyilvánvalóan nem törődő bántalmazó valós veszélyességét figyelmen kívül hagyják.

Tisztelt Országgyűlés! Az LMP megalakulása óta hangsúlyozza, hogy az állam büntetőpolitikája soha nem lehet egyoldalú. Az elkövetők felkutatása, megbüntetése mellett az államnak legalább ekkora figyelmet kell fordítania az áldozatokra is. Ennek tükrében az új kódex előremutató abban a tekintetben, hogy a sértetti érdekek fokozottabb védelmére törekszik. Kifejezetten üdvözlendő például, hogy uniós jogi kötelezettségeinkkel összhangban végre a lelki sérelmet szenvedettek is számíthatnak majd sértetti jogokra. Ezt egy fontos előrelépésnek tartjuk.

Szintén fontos, hogy a javaslatban megjelenik az érdekérvényesítési korlátaikra figyelemmel hátrányban lévők esélyeinek a kiegyenlítése is. Az úgynevezett különleges bánásmód biztosításával kapcsolatban azonban több tekintetben is hiányérzetünk van. Ezek szeretném most önöknek bemutatni.

Egyrészt: a törvényjavaslat szerint például a különleges bánásmódot mind a sértett személyes jellemzői, mind pedig az eljárás tárgyát képező cselekmény jellege és körülményei megalapozhatják. Csakhogy itt a személyes jellemzők közül a törvényjavaslat csak az életkort, valamint az érintett személy szellemi, fizikai és egészségi állapotát emeli ki, és figyelmen kívül hagyja az uniós jogból már ismert további személyes jellemzők felsorolását, amely magában foglalja a nemet, a nemi identitást vagy annak kifejezését, a fajt, az etnikumot, a vallást, a szexuális irányultságot, a kommunikációs nehézséget, az állampolgárságot és a tartózkodásra való jogosultságot. Ugyanígy hiányos álláspontunk szerint a cselekmény jellege alapján biztosított többletvédelem. Fájóan hiányzik innen az uniós jog alapján szintén előírt hozzátartozók közötti erőszak vagy a gyűlölet-bűncselekmények köre.

A javaslat szerint a különleges bánásmódot igénylő személy a különleges bánásmód megállapítását, illetve a különleges bánásmód körébe tartozó egyes intézkedéseket visszautasíthatja. Tekintettel arra, hogy a különleges bánásmódot igénylő személyek igényérvényesítő képessége kifejezetten alacsony, különösen nagy a veszélye annak, hogy megfelelő tájékoztatás hiányában, esetleg a hatóságok nyomására utasítják vissza a különleges bánásmód megállapítását vagy az egyes különleges intézkedéseket. Tehát azt láttuk, hogy a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetben a jogsérelmek elkerülése érdekében még előírták azt, hogy az eljárás ügyirataiból egyértelműen ki kell derülnie annak, hogy a visszautasítás megfelelő tájékoztatást és figyelmeztetést követően történt, ezt a mostani javaslatban már nem látjuk, tehát valahol időközben ez kikerült a javaslatból, pedig álláspontunk szerint ezt éppen erősíteni kellett volna, tehát jó volt ez úgy, ahogy a társadalmi egyeztetésre bocsátott verzióban szerepelt. Jogvédők tapasztata ugyanis éppen az, hogy a büntetőeljárás résztvevői számára nyújtott tájékoztatás és figyelmeztetés sokszor elnagyolt, nehezen érthető, nem több puszta formalitásnál. Álláspontunk szerint indokolt lenne ezért a kioktatás és figyelmeztetés audiovizuális rögzítése pontosan annak érdekében, hogy azok megfelelősége később is ellenőrizhető legyen.

Ami a gyűlölet-bűncselekményeket illeti: szakmai jelzések szerint az egyik legnagyobb probléma az úgynevezett alulminősítés, vagyis amikor nem a megfelelő tényállás, hanem annál enyhébb megítélésű bűncselekmény miatt folyik az eljárás, például közösség tagjai elleni erőszak helyett garázdaság, becsületsértés vagy éppen könnyű testi sértés miatt. A helytelen minősítés korrekcióját megakadályozza, hogy a hatályos joggyakorlat szerint a sértett a nyomozás során a bűncselekmény nyomozó hatóság általi jogi minősítése kapcsán nem élhet jogorvoslattal, sőt a mulasztással szembeni panasztétel eltörlése miatt a jogorvoslati lehetőségek köre tovább szűkül.

A nyomozás során alkalmazott helytelen jogi minősítés következménye lehet például gyűlölet-bűncselekmények esetén, hogy a nyomozó hatóság a tényállási elemnek minősülő motiváció megállapításához és bizonyításához szükséges nyomozati lépéseket egyszerűen nem teszi meg, továbbá nem érvényesülnek a speciális hatásköri szabályok sem, ezért csökken a szakszerű nyomozás lehetősége. Hiába tesz a sértett indítványt a cselekmény helyes minősítésére, a sértetti indítványok elbírálására sem a hatályos Be., sem a törvényjavaslat semmilyen kötelezettséget nem állapít meg. Mi úgy látjuk, hogy ezen mindenképpen változtatni szükséges.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az érdekérvényesítési korlátaikra figyelemmel hátrányban lévők esélyeinek kiegyenlítése után engedjék meg, hogy mindannyiunk és az egész társadalom szemüvegén keresztül is értékeljem ezt az új büntetőeljárási törvényjavaslatot.

Mindenekelőtt azt szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon nem tartjuk helyes és jó iránynak a javaslat azon elemeit, amelyek a büntetőeljárás társadalmi beágyazottsága ellen hatnak. Hogy konkretizáljam ezt, két példát szeretnék kiemelni.

Az egyik az, hogy a törvényjavaslat a hatályos joggal ellentétben nem biztosítja a civil szervezetek számára, hogy részt vegyenek azon eljárásokban, amelyekben sértettnek egyének pontosan meg nem határozható, nagyobb létszámú csoportja tekintendő. Ez egy nagyon súlyos visszalépés.

(11.30)

A javaslat indokolásában felvetett dogmatikai érv, hogy ‑ idézem ‑ ,,konkrét sértett hiányában sértetti képviseletről sem lehet szó”, tehát ez van az indokolásban, ez azonban nem zárja ki azt, hogy a közhasznú civil szervezetek részvétele az eljárásban más módszerrel meg tudjon valósulni. Ilyen például, hogy nem sértetti képviselőként, hanem mondjuk, sértettként legyen biztosítva. Ezt a megoldást javasolta egyébként az Igazságügyi Minisztérium által fölkért szakértők által készített előkészítő munkaanyag is. Azt olvashatjuk benne, hogy ,idézem: „Az ismeretlen sértettek esetén ezért megfontolandó, hogy a közhasznú szervezetet a büntetőeljárási törvény, a Ket. megoldásához hasonlóan, közvetlenül sértetti jogállással, vagy a Be. 55. § (2) bekezdéséhez hasonlóan a sértetti jogok gyakorlásának lehetőségével ruházza fel.” Tehát ez szerepelt még a szakértői anyagban.

Az LMP az érintett civil szervezetek javaslatával teljes összhangban elfogadhatatlannak tartja azt, hogy dogmatikai megfontolások alapján a civil szervezetek jogosultságai végső soron csökkenjenek, holott világosan látjuk, és a szakértői anyagból is kiderül, hogy lehetőség lenne olyan dogmatikailag is elfogadható megoldásra, amely a hatályos jog nyújtotta lehetőségeket nem korlátozza. Ezt kérjük helyreállítani a mostani javaslatban.

A másik, amit ki szeretnék emelni, az, hogy szintén nagyon komoly aggályunk van az ülnökbíráskodás leépítésével kapcsolatban. A javaslat alapján a fiatalkorúakkal szembeni eljárásra és a katonai büntetőeljárásra szűkülne az ülnökösködés. Jelenleg első fokon a súlyosabb, 8 évet meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeknél járásbíróságon, törvényszéken pedig minden elsőfokú tanácsban van ülnök. Ez az összes büntetőügy szám szerint ugyan kisebb, de jelentőségében fontosabb része. Mind a kormányra, mind az igazságszolgáltatásra nézve szerintünk kínos, hogy az Alaptörvény által is előírt, amúgy az ítélkezés társadalmi kontrolljában kifejezetten hasznos laikus ítélkezési részvételt annyival akarja elintézni ez a mostani szövegtervezet, hogy az ügyek nagyobb részében ezt gyakorlatilag megszünteti.

Ez tipikusan az a kérdés, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ahol a büntetőeljárási törvény jogtudományi előkészítéséből ki kellett volna lépni, és rendes társadalmi konzultációt kellett volna folytatni az ülnökbíráskodás reformjáról. Mert álláspontunk szerint nem megszüntetni kellene ezt az intézményt, hanem sokkal inkább életet kellene bele lehelni. Az ülnöki részvétel nagyon hasznos eszköz lenne például a helyi társadalom bevonására a bíráskodás ellenőrzésébe, ha a helybelieket valóban be tudná vonni, pályáztatás alá vonni, illetve a bíró és az ülnök felelőssége a jelenleginél jobban elválna. Tehát összességében mi úgy látjuk, hogy itt sokkal inkább egy reformra van szükség, de az ülnökbíráskodás kormány által javasolt módon való megszüntetését mi kifejezetten károsnak tartjuk és semmilyen formában nem tudjuk támogatni.

Tisztelt Ház! A Lehet Más a Politika identitásának egy alapvető pillére az antikorrupció. A széthordott és szétlopott Magyarország elmúlt 27 évére szomorúan visszatekintve, a jövő nemzedékek érdekében az egyedüli járható út, ha a büntetőeljárási kódex is kiemelten szem előtt tartja az antikor­rup­ciót; ha nem sikkadhatnak el bizonyos ügyek; ha az úgynevezett elszámoltatás minden levitézlett politikai szereplő esetében nemcsak az aktuális ellenfél választási programjának a hangzatos része, hanem a kőkemény valóság, ami meg tud valósulni a mindennapjainkban.

Hiszen a váderedményesség számai ugyan valóban kedvezőek: 2015-ben 97,3 százalék, 2014-ben 96,6 százalék, azelőtt is 96,4 százalék, ’12-ben 95,9 százalék, de azért nézzünk a számok mögé egy pillanatra. Tipikusan a korrupciós ügyek ezen kívül maradtak, és nemcsak a látencia magas e körben, hanem az ügyészségi inaktivitás is. Egyszerűen az ügyek nem jutnak el a vádemelésig, illetve sokszor nyomozati szakaszba sem jutnak az eljárások. Innen ellenzékből erről nagyon-nagyon sokat tudnék mesélni. Az elmúlt években az LMP számtalan feljelentése látta kárát ennek a vircsaftnak.

Ott, ahol az illetéktelen előnyszerzés normává szilárdulhat, a polgárok pedig teljesen okkal gondolhatják, hogy semmi sem az, aminek látszik. Évente a központi költségvetés tetemes hányada folyik el korrupciós csatornákon. Az elmúlt több mint negyedszázadban az államadósság két és félszeresének megfelelő összeg csorgott ki offshore-cégekhez. A be nem fizetett adók, a közösségi beruházásokra rakódó korrupciós felárak valóban fájóan hiányoznak a fejlesztési forrásokból, az oktatásból, az egészségügyből, a bérekből, a leépülő rendészeti vagy éppen természetvédelmi szervezetrendszerből.

Egy olyan országban, ahol 27 éve semmilyen valódi felelősség megállapítása gyakorlatilag nem történt meg, abban a rendszerben valami rosszul működik. És ennek a büntetőeljárási törvény is ellenszere kellene hogy legyen. Tehát erről itt és most beszélni kell. Azért beszélek én is most erről, mert ez a törvény alkalmas lenne arra, hogy ezen a szomorú helyzeten változtasson.

Mi az elmúlt években számtalan antikorrupciós javaslatot tettünk le az asztalra, például arra vonatkozólag, hogy korrupciós esetekben, de ugyanúgy környezeti rombolás esetén az elutasított ügyekben legyen tágabb körben lehetőség panaszra, ne csak a sértettnek, ami mondjuk, ezeknél a bűncselekménynél egyébként tipikusan nincs is. Alapvető fontosságú lenne, hogy a korrupciós cselekmények esetén, a közpénzekkel vagy a nemzeti vagyonnal való gazdálkodással összefüggő jogsértések esetén, illetve az életet, a testi épséget vagy éppen a természeti elemeket sértő vagy veszélyeztető cselekmények vagy mulasztások esetén legyenek megfelelő anyagi és eljárásjogi eszközök az állampolgárok kezében. Mi ezeket az eszközöket hiányoljuk a mostani kódexből.

Ebben a tekintetben szűk körben tartalmaz ugyan pozitív változást a javaslat, annyit látunk, hogy visszaállna a feljelentőnek a feljelentés elutasításával szembeni általános panaszjoga. A mi álláspontunk szerint ugyanakkor nemcsak a feljelentés elutasításával, hanem a nyomozás megszüntetésével és felfüggesztésével szemben is indokolt lenne panaszjogot biztosítani. Tehát mi ezt hiányoljuk és ezt szeretnénk ebben a szövegben látni.

Túlmutat a mostani vitán, de a szovjet típusú mereven hierarchisztikus ügyészi szervezetrendszerre tekintettel több mint indokolt lenne végre egyfajta nyomozóbírói intézmény létrehozása is, akik a bírói szervezet keretei között tevékenykedő olyan bírák lennének, akik az ügyészségi vezetők vagy érdekkörükbe tartozó személyek, szervezetek által elkövetett bűncselekmények és más jogsértések tekintetében a legfontosabb ügyészi feladatokat látják el, köztük például a nyomozást és a vádképviseletet is.

Szintén nem tisztán büntető eljárásjogi javaslat, de az előbb elmondottak tükrében álláspontunk szerint szükséges lenne a média- és sajtótermékek watchdog funkciójának erősítése érdekében az ügyészség közérdekvédelmi feladatainak bővítése is, azaz, hogy az ügyészség a médiaszolgáltatók és a sajtótermékek oknyomozó riportjaiban feltárt cselekmények és mulasztások bizonyíthatóságát vizsgálják meg hivatalból, és ezek eredményéről a nyilvánosságot tájékoztassák rendszeresen. Azt gondoljuk, hogy ez a XXI. században alap lenne.

Az LMP a korrupciós cselekmények esetén nagyobb büntetőeljárási nyilvánosságot is szükségesnek tartana, egyszerűn látszódjon, hogy történik valami, vagy éppen, ha nem történik semmi, akkor annak kellene látszódnia. Bővüljön a közérdekből nyilvános bűnügyi személyes adatok köre, ne csak statisztikai célú nyilvánosság legyen, hanem érdemi nyilvánosságot követelünk ebben a kérdésben is.

Tisztelt Képviselőtársaim! A büntetőeljárási kódex kiemelt jelentőségű a jogrendszerben nemcsak az érintett jogászi hivatásrendek, hanem minden egyes állampolgár számára is. Alapvető társadalmi igény az eljárások időszerű befejezése, valamint a bün­tető igazságszolgáltatás hatékony működése. A tár­sadalomnak teljesen jogos elvárása az, hogy a bűn­cselekmények elkövetőit kivétel nélkül, minél ke­ve­sebb társadalmi ráfordítás mellett, tisztességes el­já­rásban vonják felelősségre. Legalább ilyen fontos ugyanakkor, hogy az állam valóban minden eddiginél jobban kifejezze: a sérelmet szenvedett fél mellett áll.

Társadalmi támogatottság ugyanis csak mindkét szempont együttes teljesülése esetén lesz a kódex mögött, ha a kapcsolati erőszak áldozatától a gyűlölet-bűncselekmény elszenvedőjén át, a korrupcióba belefásult állampolgárral bezárólag mindenki úgy érezheti végre, hogy ez nem egy következmények nélküli ország. Mi ebben az irányban tartjuk szükségesnek a kódex módosítását.

Köszönöm a megtisz­telő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  14  Következő    Ülésnap adatai