Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Itt minden évben most már végighallgathatjuk azokat a címkéket, amelyekkel az aktuális költségvetést igyekeznek eladni a közvélemény számára: a stabilitás költségvetése, az elrugaszkodásé, nullás költségvetés, és idén hallhattuk, hogy a munkából élők költségvetése lesz. Volner János és Z. Kárpát Dániel képviselőtársaim már kifejtették a fő számokat, a költségvetés legfontosabb pilléreit már szétszedték, és elmondták a Jobbik álláspontját azzal kapcsolatban, hogy bizony ezek a címkék miért nem fedik teljes mértékben a valóságot.

Hallhattunk itt az önök részéről, kormánypárti képviselőtársaim részéről költségvetési mozgástérről, hogy az lényegesen szélesebb, illetve a GDP-növekedés is a vártnál talán nagyobb mértékű lesz. A valódi kérdés az, hogy ez a magyar emberek szintjére, az átlagemberek szintjére, a különböző ágazatok napi működésére milyen szinten tud lecsorogni, milyen fejlesztések tudnak ebből megvalósulni, amelyek hosszú távon biztosítják azt, hogy minél többen tudjanak minőségi munkahelyekből megélni Magyarországon.

Az a terület, amiről én részletesebben kívánok szólni, legfőképpen a vidéki Magyarországról szól, persze nem arról a 15-20 ezer emberről, akikre folyamatosan hivatkoznak kormánypárti képviselőtársaim, és akik ma nagygazdaként jól megélnek a mezőgazdasági alaptevékenységből. Nem irigykedünk mi, jobbikosok rájuk, éljenek meg a jövőben is ebből megfelelő minőségben, tartsák el belőle a családjukat, de mi azt szeretnénk, ha a vidék gazdasága nem erről a néhány ezer emberről, hanem arról a 7 millió emberről szólna, aki ma Magyarországon tágabb értelemben véve vidéken élő magyar állampolgárnak számít.

A valódi kérdés számomra az, hogy hozzájuk miként jutnak el ezek a többletlehetőségek, nem is beszélve az európai uniós forrásokról, amelyeket most nyilvánvalóan, mivel hazai költségvetésről beszélünk, nem is fogok részletesebben elemezni, arra bőven elegendő lesz a jövő hét hétfői vitanap, ahol az LMP kezdeményezésére a vidékgazdaságot majd részletesebben tudjuk elemezni.

Az mindenesetre elmondható, hogy a magyar vidék szereplői és azon belül a mezőgazdaság szereplői közül a kis és közepes családi gazdaságok fejlesztése a kormányzati kommunikációban komoly szintre lépett, és gyakorlatilag most már naponta a Földművelésügyi Minisztérium minden egyes közleményében azt hallgathatjuk, hogy az ő fejlesztésük mennyire fontos és mennyire jövőbe mutató, ahhoz képest a gyakorlat éppen az ellenkezőjét mutatja. 2010-et megelőzően a Fidesz még ellenzéki pártként a kampányának egy jelentős részét arra fordította, hogy hangsúlyozza, mennyire vidékbarátabb, vidékgazdaság-barátabb politikát fog folytatni, mint elődei; mondjuk, ezt nem volt nehéz beígérni, hiszen a nullához képest persze minden előrelépés pozitívum, de ezt félretéve azt kell mondanom, hogy éppen a vidéki lakosság érezheti azt, hogy a leginkább cserben lett hagyva.

Ha megnézzük például a költségvetést, amely a 2018. évre vonatkozik, akkor azt láthatjuk, hogy sok olyan területet adnak el vidékfejlesztés címszóval, aminek valójában semmi köze nincs a vidéki magyarokhoz, legfőképpen néhány olyan családhoz, akiket önök nagyon jól ismernek. Láthattuk ezt már egyébként az állami földek tekintetében is, ahol például, ha még nem privatizálták volna ki hazánk maradék állami földkészletét, akkor a mostani költségvetés tartalmazhatna néhány milliárd forintot arra vonatkozóan, hogy a közjó szempontjai szerint értelmezhetően miként lehet ezeket a területeket hasznosítani.

Hol van már az ígért szociális földprogram, és ne felejtsük el, hogy a 2010-es évben, amikor a 2011-es költségvetést tárgyaltuk, bizony még erre vonatkozóan voltak utalások, nem beszélve például a demográfiai földprogramról, amiről most szintén érdemes lenne beszélnünk. Néhány milliárd forintot, azt hiszem, megérne az, hogy a hazai elöregedő, elnéptelenedő falvakba visszacsábítsuk a fiatalokat, és megoldjuk a lakhatásukat, megoldjuk a megélhetésüket, és erre volt még félmillió hektár állami földterület. Úgyhogy egy évvel ezelőtt, amikor erről beszélgettünk, akkor még volt jogalap erről beszélni, és jó lenne, ha egy olyan költségvetést tárgyalhatnánk, a 2018-as jobbikos választási győzelem után fogunk is tudni majd újra egy olyan költségvetésről beszélgetni, ahol ez konkrét sorokban is, konkrét összegekben is megjelenik.

Örülök, hogy szóba kerültek a magyar termékek, és hogy mennyire fontos lenne az, hogy előtérbe kerüljenek mind a hazai piacon, mind a külföldi piacokon is nagyobb nagyságrendben és nagyobb százalékban megjelenve lehetőséget teremtsenek arra, hogy minél többen tudjanak a magyar vidéken is minőségi munkahelyből minőségi megélhetést biztosítani számukra és a családjuk számára.

Ehhez képest a költségvetésben az Agrármarketing Centrumra és egyáltalán ezzel kapcsolatos bármelyik más minisztériumi költségvetési sorra nem látok jelentős többletösszegeket, és a korábbi évek tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy az eddig erre költött forintok is sokkal inkább egy szűk, kormányközeli érdekkör termékeinek a reklámozását jelentik. A magyar termékek előtérbe helyezése a hazai piacokon nem elképzelhető anélkül, hogy minőségi magyar termékek legyenek, és ez nem azt jelenti, amit ma önök támogatnak, azaz, hogy a magyar élelmiszer-kibocsátásnak most már az egyharmada egyetlenegy ember nevéhez és egyetlenegy cégcsoporthoz köthető. Ha most saját maguk köreiből mesterségesen duzzasztanak is fel hozzá még neveket, mondjuk, Mészáros Lőrincet érdemes megemlíteni, aki 100 milliárd forinttal gazdagodott a tavalyi évi költségvetési vitánkhoz képest, az nem fogja azt eredményezni, hogy ezek a minőségi és elvárt vidéki munkahelyek az élelmiszer-feldolgozó iparon keresztül megjelenjenek. Ha a tendencia így folytatódik, akkor egy év múlva, bármilyen kormány is lesz, arról fogunk beszélgetni, hogy 300 milliárd forinttal gazdagodott Mészáros Lőrinc, és ennek a folyamatnak kell szerintem egy költségvetésen keresztül is véget vetni, és véget is lehet vetni, ha ezeket a forrásokat valóban a kis és közepes családi gazdaságok és azok fejlesztésére fordítjuk.

Ijesztő az is, hogy megjelentek az integrátorok most már olyan szinten, hogy az agrárkamarától kiszivárgott dokumentumok szerint ezt akár adófizetői forintokból, költségvetési sorokból is támogatni óhajtják; én ezt is egy nagyon veszélyes iránynak látom. A Jobbiknak nem az a világszemlélete, ami egyébként kirajzolódik jelen vita során is, miszerint egyfajta dél-amerikai modell irányába kellene elindulnia hazánknak, ahol egy nagyon szűk elit kezében összpontosulnak a természeti erőforrások, és mindenki más maximum bérmunkában, modern kori rabszolgakörülmények között tud hozzácsatlakozni ehhez a vidékgazdasághoz.

(14.20)

Ezzel ellentétben jó lenne, ha ezeket a forrásokat sokkal inkább arra fordítanánk, hogy szövetkezeti rendszer épüljön ki Magyarországon. Most megint arról kell beszélnem sajnos, hogy mit nem tartalmaz ez a költségvetés. Nagy örömmel várnánk, és évről évre várjuk ‑ ezt egyébként költségvetési módosító indítvánnyal most is megtettem ‑, hogy legyen egy olyan sor a hazai költségvetésben, ahol a szövetkezeti rendszereket segítjük elő. Persze, ehhez kell egy tisztességes szövetkezeti jogszabály is, de az nyilván nem a mai vitánk tárgya. De az államnak anyagi forrásokkal is elő kell mozdítani ezeknek a működését és megszületését.

Engedjék meg, hogy a szakmai részeken túl a választókörzetemből ‑ ahol indultam és indulni tervezek ‑ néhány gondolatot elmondjak, már csak azért is, mert szorosan kapcsolódik a vidékgazdaság problémájához és hiányosságaihoz, hiszen egy 75 településes nagy, legalábbis településszámban nagy választókerületről van szó. Hívjuk most Rábaköznek, persze néhány más térség is tartozik azért ide.

A csornaiak például nagyon örülnek az elkerülő útnak, de el kell mondani, hogy túl azon, hogy már gyakorlatilag a hetvenes évek vége óta arról vitatkoznak a döntéshozók, hogy mely irányba és mikor épüljön ez meg, de rendben, ne legyünk rosszindulatúak, örülünk, hogy megépült; de amint lelépünk erről a gyorsforgalmi útról, olyan brutálisan rossz minőségű úthálózat fogadja az ott élőket, ami tényleg a középkori állapotokat idézi, és egyáltalán nem túlzok. Ajánlom a döntéshozók figyelmébe, hogy néha látogassanak el oda is, és nézzék meg, hogy a Rábaköz milyen katasztrofális úthálózattal rendelkezik. Azt talán nem kell részleteznem, hogy ez mennyi mindenre kihatással van. Így vettem a bátorságot és arra vonatkozóan is benyújtottam egy módosító indítványt, hogy ez a térség is egy élhetőbb úthálózattal rendelkezzen.

De érdemes megemlíteni a napelemgyárat is, már csak azért is, mert kíváncsi lennék, hogy államtitkár úrék tudnak-e arra válaszolni, hogy még hány olyan bújtatott buktát, hány olyan adófizetői forintnyi pazarlást tartalmaz az idei költségvetés, amit tartalmazott a korábbi is, ugyanis a napelemgyár megépült, de nem hajlandók megmondani, hogy hány milliárd forintból. Folyamatosan írásbeli kérdésekkel bombázom önöket ez ügyben, de állandóan mellébeszélnek és csúsztatnak. Ez a mai napig üresen áll. Szeretném, ha a térségbe fejlesztések érkeznének, de azok lehetőleg ne ilyen kamu fejlesztések legyenek, ahogy ezt a csornaiak megtapasztalhatták.

Engedjenek meg egy mondatot a Kapuvári Húsgyárról is! Egészen elképesztő és cinikus, amit mondott az önök felszámolási biztosa, amikor a kapuváriak szembesítették azzal, hogy szeretnék a környékbeli sertéstartó gazdák tulajdonába juttatni ezt az üzemet, ők anyagilag is és mindenféle biztosítékokkal beszállnának ennek az üzemeltetésébe. Az államnak egy kamatmentes hitellel kutya kötelessége lett volna e mögé a kezdeményezés mögé állni, de a lényeg, hogy amikor ezt felvetették, akkor a felszá­moló­biztos azt mondta, hogy nem kell a Kapuvári Húsgyárat megmenteni, olyan közel van Ausztria, nyugodtan ki lehet menni dolgozni. Ez nem hozzáállás! Bízom abban, hogy az utolsó pillanatban még tudunk annyit módosítani a költségvetésen, elfogadva a módosító indítványomat, de ha önöknek ez túlzottan bántja az egójukat, akkor tessék nyugodtan benyújtani egy kormánypártit, mi, jobbikosok nagy örömmel meg fogjuk azt is szavazni.

Tehát igenis mentsünk meg egy ilyen tradicionális üzemet, és az Európában bevett megoldási javaslattal a környékbeli sertéstartó gazdák tulajdonába juttassuk. Ez az egyetlenegy modell, ami minden piaci nehézséget túlél, hiszen ők érdekeltek lesznek abban, hogy elsősorban a hazai sertés vágására kerüljön sor, és ha olyan jól tudták eladni a termékeiket, hogy kevés volt az alapanyag, akkor utána körül lehet nézni egy tágabb körben is. De mindenképpen ez az a modell, ami szerte Európában működik és sikeres.

Egyetlen mondattal még egy érzékeny területre hadd utaljak! Az a fajta gazdasági modell, amin az önök és az elődeik jártak, azt eredményezte, hazánk ezen északnyugati szegletében számtalan kelet-magyarországi és dél-magyarországi állampolgár, magyar testvérünk igyekszik boldogulni. Ez sajnos érthető folyamat, hiszen számukra sokszor ez az egyetlen lehetőség. Viszont ez olyan feszültségeket szült már a térségben, amelyeket érdemes lenne kezelni, elsősorban azzal, hogy tisztességes megélhetést biztosítunk Kelet-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon is a magyar állampolgároknak. De tényleg égető a helyzet, mert olyan települések sokasága alakult ki mára Győr-Sopron megyében, ahol ez napi szintű konfliktusokat okoz, sokszor azért, mert eltérő szociokulturális helyzetből érkeznek ezek az emberek, vagy a nálunk már kialakult együttélési normáktól eltérő módon viselkednek.

Ezek komoly problémákat szülnek, és nem hiszem, hogy az a normális gazdaságfejlesztés, hogy a nyugat-magyarországi állampolgárok kimennek Nyugat-Európába dolgozni, az ott maradt meglévő üres munkahelyekre pedig Kelet-Magyarországról elszívjuk az embereket. Ez sem nekik nem jó, akik kénytelenek otthagyni a megteremtett családi házukat, egzisztenciájukat és Nyugat-Magyarországra költözni, sem számunkra nem jó, akik majd a gyermekeinkkel és unokáinkkal csak Skype-on fogjuk tudni tartani a kapcsolatot. Nagyobb hangsúlyt kellene ezekre a problémákra is fektetni. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)