Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az erdélyi magyarság immáron - ahogy elhangzott - négy éve Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napját a szórványmagyarságnak szenteli. Az Országgyűlés felé a külhoni magyar szervezetektől már több ízben - a Magyar Állandó Értekezlet szórványszakbizottsága és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma részéről is - érkezett kérés, hogy ezt a hagyományt átvéve nyilvánítsuk a napot a magyar szórvány napjává.

A szórványosodás az egész Kárpát-meden­cére jellemző jelenség, ahogy az elnök úr is részletesen elmondta. Minden külhoni magyar nemzetrésznek megvannak a szórványrészei, olyan közösségei, amelyek sajátos gondokkal küszködnek. A magyarság megmaradásának biztosítása ezekben a térségekben kerül a leginkább veszélybe, elsősorban az asszimilációs folyamatok miatt, ez a speciális helyzet pedig megköveteli tőlünk, hogy külön figyelmet szenteljünk a szórványban élő magyarságnak, akár területenként is különböző, külön-külön programokat alkotva.

A szórványra nemcsak önmagáért kell odafigyelnünk azonban. A szórvány az a burok, amely védi a tömböt. A tömbben élő külhoni magyarság érdekében is meg kell tennünk mindent azért, hogy ez a burok ne szakadjon át, hogy a külső határt jelentő szórványközösségek megmaradjanak. Talán ez a gondolkozás is válasz lehet arra a dilemmára, amit az elnök úr is vázolt az előző felszólalásában, beszédében, hogy merre irányuljon vagy merre menjen a gondolkodás, milyen stratégiák szülessenek. Ezáltal válik a szórványmagyarság ügye a magyarság közös ügyévé, és fontos, hogy ekként is tekintsünk rá. Jelenleg a külhoni magyaroknak - itt a kárpát-meden­cei magyarságot értem most ez alatt, hiszen a nyugati magyarságról általában mint diaszpóráról beszélünk -, tehát a külhoni magyarságnak körülbelül 60 százaléka él magyar többségű településen, 40 százalékuk pedig kisebbségben, és ezek közül is a fele olyan településen él, amelyben a magyarok létszáma, lélekszáma nem éri el a különböző kisebbségi jogokhoz általában szükséges 20 százalékot. A szórványosodás tehát olyan probléma, ami a külhoni magyarok többségét érinti.

Ma már azt mondhatjuk, hogy a magyarság közel fele él szórványközösségekben, még akkor is, ha ezeknek a szórványoknak egy része - mint ahogy az előbb is említették - szigetként fogható fel, hiszen egy adott településen többségben vannak, viszont a környéke már nem magyar többségű település. Ezeknek a közösségeknek a veszélyeztetettségét jól mutatja, hogy a legutolsó népszámlálási adatok szerint a külhoni magyarok körében megfigyelhető drasztikus népességfogyást nagyrészt a szórványközösségek egyre gyorsuló asszimilációs folyamata okozza. El kell itt mondanunk azt, hogy nemcsak a számuk fogyatkozik ezekben a közösségekben a magyaroknak, hanem még drasztikusabb az arányaiban való változás a többségi nemzethez képest.

Küldetésünk ebben az esetben tehát nem kevesebb, mint megállítani a szinte már megállíthatatlant, ez azonban nem szabad, hogy elriasszon bennünket a feladattól. Bethlen Gábor szavai kell hogy erősítsenek: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Bíznunk kell abban, hogy feltartóztathatjuk a szórvány felmorzsolódását. Hinnünk kell, hogy lassíthatjuk, hosszú távon pedig megállíthatjuk és visszafordíthatjuk majd a magyarság arányának és számának is a csökkenését ezekben a térségekben is. 2010-ben a nemzetpolitika új alapokra helyezésével a szórvány is új helyet kapott a nemzetstratégiában, aminek során újraértékelődött, felértékelődött az anyaország szórványközösségekhez való viszonya is. Továbbra is mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a szórványban élők is úgy érezzék, hogy nem estek ki a nemzet életéből. Az elmúlt években is azon igyekeztünk, hogy segítsük és erősítsük ezeket a közösségeket. Létrehoztuk a MÁÉRT szórványszakbizottságát, amelynek keretében folyamatos konzultációra van lehetőségünk a szórványban élő, a szórvánnyal foglalkozó szakemberekkel, így első kézből értesülhetünk a szórványt érintő problémákról, és azok megoldásában együtt dolgozhatunk az érintettekkel.

(Gelencsér Attilát a jegyzői székben
Földi László váltja fel.)

A Bethlen Gábor Alapból számos olyan intézményt és programot támogattunk és támogatunk, amelyek a szórványközösségek megerősítését célozzák. Ezek közül csak néhányat említek, hiszen az elnök úr részletesen és sok ilyen egyesületet, illetve oktatási, szociális intézményt jelölt meg. A nemzeti jelentőségű intézmények között támogatjuk például a válaszúti, a szamosújvári tékát, valamint a vicei szórványkollégiumot, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége csángó oktatási programját, aminek közel 30 helyszíne van már. Emellett Erdélyben saját szórványkollégiumi programot is működtetünk.

A felvidéki támogatások közül szeretném kiemelni a magyar kormány támogatásával megépült Bodrogközi Magyar Közösség Házát, amelyet éppen holnap, Királyhelmecen adunk majd át a bodrogközieknek; a Vajdaságban a Magyar Nemzeti Tanács szórványiskolabusz- és beiskolázási programjának támogatása mellett nemzeti jelentőségű intézménnyé választott Emmausz Fiúkollégiumot, a Boldogasszony Iskolanővérek Nagybecskereki Leánykollégiumát, az Apáczai Diákotthont.

(14.50)

Itt említhető meg például az Európa Kollégium létrehozása és indulása Újvidéken, amely szintén a szórványnak is lehet a támogatása. Kárpátalján pedig folyamatosan biztosítjuk a szórványban található katolikus óvodák, de egyéb más, református, görög katolikus óvodák, iskolák támogatását. A vasárnapi iskolák működéséhez szükséges forrásokat támogatjuk, támogattuk a Técsői Református Líceum új kollégiumának építését. De ha ilyen oktatási intézményeket említünk, nyugodtan említhetjük a partiumi oktatási intézményeket is. Nemrégiben járhattam például Nagykárolyban, Szatmárnémetiben, ahol szintén iskolákat, gimnáziumokat, óvodákat, illetve ezeknek a fejlesztését támogatjuk.

Tisztában voltunk és vagyunk is azzal, hogy a szórvány speciális helyzete önálló programot igényel. Ennek szellemében indítottuk útjára idén augusztusban a Petőfi Sándor-programot, amelynek keretében 50 ösztöndíjast küldünk a külhoni magyarság szórványközösségeihez, hogy segítsék értékőrző munkájukat, és tájékoztatási, közösségépítő, támogató tevékenységükkel erősítsék Magyarországhoz való kötődésüket. Ezt a programot a Kőrösi Csoma Sándor-program mintájára szerveztük meg, amely már harmadik éve zajlik a diaszpórában élő magyarságnál. A Petőfi-program érinti Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Lengyelországot is. Az ösztöndíjasok a szervezetek kéréseinek megfelelően lettek kiválasztva a legkülönfélébb munkákra. Van köztük sok pedagógus végzettségű, magyar- és történelemtanár, cserkész, a pályázatírásban jártas szakember, néprajzos, népzenész, néptáncpedagógus, óvónő és tanítónő. Bár e program célja elsődlegesen a szórványban élők támogatása, nem titkolt célunk az is, hogy az anyaországban élők megismerhessék a szórványban élők mindennapjait, sőt azt is elérendő célként jelöltük meg, hogy a különböző külhoni magyar régiókban élők megismerkedhessenek más régiók kihívásaival. A nyertes pályázók között 18 külhoni származású fiatal is szerepel, akiket nem abba a régióba küldtünk ki az ösztöndíjjal, ahonnan származnak, hanem például kárpátaljai származású fiatalt jutattunk el, küldtünk ki Erdélybe, vagy felvidéki pályázót a Délvidékre.

De emellett említeném meg a sikeresen zajló szakképzés évét is, ahol a szórványból származó fiatalokat segítünk szakmák megszerzésében, és az átjárhatósági ösztöndíj keretében biztosítottuk 128 fiatalnak egy hónapos magyarországi itt-tartóz­kodását a nyáron, akik a nyári szakmai gyakorlatukat magyarországi intézményben tudták lefolytatni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, nem kell további bizonyítékokat hoznom arra, hogy a magyar kormány 2010 óta folyamatosan ügyel arra, hogy a szórvány kiemelt figyelmet kapjon. Éppen ezért tartunk fontosnak minden olyan kezdeményezést, amely ugyancsak ezt hivatott előmozdítani. Hiszem azt, hogy minél több alkalmat szentelünk a szórvány helyzetéről való párbeszédnek, annál közelebb jutunk ahhoz a megoldáshoz, amely hosszú távon a szórvány megőrzéséhez és a Kárpát-medencei magyarság fogyásának megállításához vezet.

Végezetül engedjék meg, hogy idézzem Bethlen Gábor 1620. március 23-án írt levelét. „Nem jó nekem hatalmas császár ellen oly fejedelemséget felvennem, mely ő hatalmasságának ellene legyen, és abból országostól veszedelmünk következzék. Jobb nekem az én kevesemmel megelégednem, hogy sem mint, az sokért az keveset is éppen elveszhessem… Ha én magamat megkoronáztattam volna, soha én nálamnál bolondabb, de nyomorultabb fejedelem nem lett volna, mert a Porta mindjárt az országnak végházait éntőlem megadni kívánta volna, melyet ha nem cselekedném, azon túl avval fenyegetne, hogy ellenem támad az német mellé.”

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt annak a szándékával olvastam fel, hogy én magam is támogatom azt a módosító indítványt, mely szerint a határozati javaslatból vegyük ki a „király” szót. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)