Felszólalás adatai

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az embernek olyan érzése támad, mintha ezt a miniszterelnöki beszédet már hallotta volna, legalábbis a hangulata emlékeket ébreszt és idéz vissza. Mintha egy esztendővel ezelőtt, amikor az Európa-tervről volt szó - amiről a mai napig ebben az országban kevesen tudják, hogy mi a lényege -, hasonló hangulata lett volt az Országgyűlésnek. De az még nagyobb baj, hogy ez a beszéd engem a nyolcvanas évek közepére és az azt követő évekre emlékeztet, amikor éppen a létező szocializmus leszálló ágban volt, de az akkori politikusi megnyilvánulások derűről és optimizmusról tettek tanúbizonyságot. Ez azt jelenti, hogy a történések és a politikai beszédek tartalma meglehetősen távol esett egymástól. (Egy taps az ellenzék soraiból.)

Miniszterelnök úr beszéde egy olyan képet vázolt fel nekünk, amely szép és követhető lenne, de a valóságtól meglehetősen távol van, mert a valóság ma kint történik az utakon, ahol a gazdák végső elkeseredésükben az ellenállás e formáját választották, és, kedves Kuncze Gábor, ennek nem politikai, hanem olyan okai vannak (Zaj, közbeszólások az ellenzék soraiban.), hogy az ő helyzetükön segíteni kéne.

Azt vártam a miniszterelnök úrtól, hogy számot ad az elmúlt 20 hónapról, amióta kormánya megalakult, és beszél azokról a tervekről, amelyek a következő két és fél hónapot jelentik. Hiszen mire is kapott a miniszterelnök úr és az ő kormánya megbízatást két esztendővel ezelőtt, a választások idején? Minden felelősen gondolkodó ember számára világos volt, hogy ennek a négy esztendőnek a tétje az, hogy hogyan, milyen kondícióval fog a Magyar Köztársaság, a Magyar Köztársaság polgárainak sokasága csatlakozni az Európai Unióhoz, a bővülő Európai Unióban milyenek lesznek az esélyeink. És ha visszatekintünk az elmúlt 20 hónapra, akkor azt látjuk, hogy az életnek egyetlenegy olyan területe sincs, ahol az esélyeink a kormány áldásos működését követően javultak volna.

Mert mi is történt? Az történt, hogy az erős forintból a kormány hathatós tevékenysége okán sikerült gyenge forintot csinálni. (Zaj, közbeszólások a kormánypárti padsorokból. - Az elnök csenget.) Mi is történt? Az, hogy a csökkenő inflációból a kormány gazdasági tevékenységének köszönhetően sikerült elérnünk újra azt, hogy az infláció emelkedni fog. És előttünk van még két és fél hónap, amikor három dologról kellene beszélnünk, ezek pedig a következők.

Mit fog tenni a kormány azért, hogy a 800 ezer hazai magyar vállalkozó esélyei, helyzete javuljon a csatlakozás pillanatában? Mit fog tenni a kormány, mit fog tenni a miniszterelnök úr, mit fog tenni a földművelésügyi miniszter, hogy a mezőgazdaságból élők, a magyar mezőgazdászok, az agrárium szereplőinek helyzete, esélyei 2004. május 1-jén, a csatlakozás időpontjában javuljanak és növekedjenek, az esélyeik jobbak legyenek? Mit fog tenni a miniszterelnök úr, és mit fog tenni az ő kormánya azért, hogy a hárommillió magyar nyugdíjas helyzete a csatlakozás után legalább szinten maradjon, és ne romoljon oly mértékben, ahogy sajnos ez az előrejelzésekből kikövetkeztethető?

Sajnos, ezekre a legfontosabb kérdésekre a miniszterelnök úr nem adott választ, és a kormánya sem ad választ. Van még esély, és van lehetősége. Miniszterelnök úr azt mondta, hogy Magyarország polgárai két esztendővel ezelőtt változást akartak. Azt hiszem, nem ilyenfajta változásra gondoltak, és ha megnézzük a közvélemény-kutatási adatokat, akkor alaposan meg is bánták azt.

Miniszterelnök úr a megújulásról és egy európai stílusról beszélt. Hát miről szólt az előző 20 hónap? Miről szólt például a költségvetési vita? Hány olyan ellenzéki javaslatot söpörtek le az asztalról, amely igyekezett volna megakadályozni, hogy ez a mai helyzet kialakuljon? Csak emlékeztetnék rá, hogy december elején, amikor kiderült, hogy a költségvetés sarokszámai tarthatatlanok, milyen javaslatokkal állt elő az én pártom, a Magyar Demokrata Fórum. Azt mondták, hogy semmi baj, a 3,8 százalékos költségvetési hiány tartható, semmi baj, a pénzügyminiszter marad a helyén, és a gazdaság úgy van rendben, ahogy rendben van. És aztán januárra kiderült, hogy ezekből egy szó sem igaz. Az a 3,8 százalék ma már 6 százalék körül van, a pénzügyminisztert le kellett váltani, új pénzügyminiszter van, és a legfontosabb, ami még mindig nem hangzott el a kormány és a miniszterelnök úr részéről, hogy őszintén beismerje, hogy ez a 20 hónap, ami mögöttünk áll, a kormányzati kudarcok sorozata volt.

Két és fél hónapunk van. Két és fél hónapunk van, mert az mindenki számára világos, hogy a csatlakozást követően már más játékszabályok szerint kell játszanunk. Két és fél hónapig még hozhatunk itt olyan döntéseket, amivel helyzetbe hozzuk a 800 ezer magyar vállalkozót, segítünk a mezőgazdaságból élőkön, és segítünk a nyugdíjasokon. De május 1-je után már a közösségi szabályok szerint sokkal nehezebb körülmények között tehetjük ezt meg.

Mit vártam én a miniszterelnök úrtól? Azt, hogy az őszinte beszéd okán beismeri, hogy az út, amelyen ma a kormány igyekszik vezetni az országot, hibás és téves, és belátja, hogy egy pótköltségvetésre van szükség. Ezt nemcsak én állítom okvetetlenkedő ellenzékiként, hanem aki a mai IMF-jelentést elolvasta, az látja, hogy a harmadik bekezdés pontosan erről szól. De sok nemzetközi gazdasági intézmény, pénzintézet jelezte már, hogy pótköltségvetés nélkül ebből a kátyúból az ország nem fog kivergődni. Egyébként már régen pótköltségvetésről van szó, csak a kormány nem akarja ezt a dolgot nevén nevezni, pedig egyszerűbb lenne a költségvetés átalakítását visszahozni ide az Országgyűlés asztalára, és egyszerűbb lenne az ésszerű, megalapozott ellenzéki javaslatokat befogadni, mert ez lenne az európai stílus, és ez lenne az a fajta együttműködés, amelyet egyébként szavakban miniszterelnök úr óhajt.

Legvégül hadd figyelmeztessem kormánypárti képviselőtársaimat mindnyájunk közös felelősségére. Az uniós csatlakozás, ahogy most kinéz, sokak számára nagyon nagy megpróbáltatást fog jelenteni, és egy kicsi réteg számára, amely kellő információval, kellő kapcsolati tőkével rendelkezik, nyilván a szárnyalások lehetősége lesz. De önök és mi, tisztelt képviselőtársaim, minden magyar állampolgár képviseletét kell hogy végezzük itt a magyar parlamentben, nem egy szűk rétegét. Én arra kérem önöket, hogy ezt tartsák szem előtt, és ezt az utolsó két és fél hónapot használjuk fel oly módon, és használjuk ki úgy, hogy ez mind a tízmillió magyar, a 800 ezer magyar vállalkozó, a mezőgazdaságból élők és a nyugdíjasok, a magyar családok helyzetét javítsa. És ha a miniszterelnök úr vagy az új pénzügyminiszter úr egy ilyen jellegű bejelentést tesz, akkor az ellenzék a helyzet súlyosságára, időszerűségére való tekintettel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) természetesen ebbéli törekvésükben támogatni fogja önöket.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)