Készült: 2024.04.18.19:21:23 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

193. ülésnap (2012.05.22.), 4. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 5:13


Felszólalások:  Előző  4  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! Ha egy olyan frakciótól hangzott volna el ez a napirend előtti felszólalás, amely mondjuk, belügyminisztert adott 2002-2010 között, akkor ezt valamelyest megértettem volna, hiszen másról sem szólt, csak annak az időszaknak a visszasírásáról. Semmifajta jövőbe mutató, semmifajta jövőképet felvillantó része nem volt, csak és kizárólag arról szólt, hogy mennyire jó volt ez a kormányváltás előtt, 2010 előtt, és azóta mennyire rossz. Úgyhogy mintha nem is az LMP-t hallottam volna, hanem valami régi időszakot visszasíró, ókonzervatív pártot, amely szerint csak 2010 előtt lehetett jó.

Ugyanakkor 2010-ben a nemzeti ügyek kormányának egyértelmű volt az értékválasztása. Öt érték van lefektetve a kormányprogramban: munka, otthon, család, egészség és rend. Ezek közül a rend azért fontos, mert a rendezett társadalmi viszonyok az alapjai a fejlődésnek, az emberek egyéni szabadságát is csak a rend alapozhatja meg, ezért van szükség Magyarországon egy újfajta, sokkal hatékonyabb rendfenntartó szervezetre.

Pár dolgot hadd cáfoljak meg, pontosabban mindent hadd cáfoljak meg, amennyi az időkeretembe belefér, azzal kapcsolatban, amit a képviselő úr az imént mondott. Azt mondta, hogy ad hoc módosításokkal tűzdeltük a Btk.-t, bár lehet, hogy ezt mind a húsz évre mondta, ami a rendszerváltás óta bekövetkezett, vagy lehet, hogy már 1978 óta gondolja így a Btk. módosítását.

Azért itt fontos módosítások voltak: a három csapás bevezetése, amely kifejezetten az erőszakos és élet elleni bűncselekmények elkövetőit hivatott elrettenteni; a dizájnerdrogoknak, ha nem is a Btk.-ba, de a büntető jogszabályokba való beépítése, hogy ne lehessen kicselezni a bűnüldöző hatóságokat; a közpénzügyi csalás kibővítése, hogy a közpénzek nagyobb biztonságban legyenek, hatékonyabban tudjon a bíróság fellépni; vagy amit ön is többször említett, a vidéki óriási probléma, az uzsorázással szemben az uzsora-bűncselekmények tényállásainak az egyszerűsítése, üzletszerűség kivétele, a többszöri elkövetés kivétele az alaptényállásból, pontosan azért, hogy föl lehessen lépni.

Ön azt mondta, hogy a Btk.-t szélsőséges szavazóknak tett gesztusok szerint módosítottuk. Hát nem tudom, hogy az egyenruhás bűnözés elleni fellépés melyik szélsőséges csoportnak tett gesztus ön szerint, de hát én úgy gondolom, hogy pontosan ezeknek a csoportoknak, akár a kommunizmus bűneinek a tagadása, vagy az egyenruhás bűnözés elleni fellépés pont a biztonságot és kiszámíthatóságot szolgálja.

Ön azt mondta, hogy lehetőség szerint egy Btk.-módosítás legyen évente. Ezzel az iránnyal még egyet is tudnánk érte, hiszen mi magunk is az új büntető törvénykönyv koncepcióját, amely egy tettarányos büntető törvénykönyv, nagyon hosszú konzultációnak vetettük alá. Ön is ismerheti, hogy mióta van kint, január óta van kint az interneten, mindenki véleményezheti, ezeket a véleményeket összegyűjtöttük, előtte is szakmai szervezetekkel hosszan konzultáltunk.

(9.10)

A vidéki közbiztonsággal kapcsolatban hadd említsem meg önnek, hogy gazdasági világválságban élünk. Amikor az embereknek egyre kevesebb pénzük van, akkor nagyon sokszor elszaporodnak a bűncselekmények, ehhez képest ez Magyarországra nem lett jellemző. Nem a gazdasági világválság volt az, amelyik meghozta az utóbbi 2-3 évben a bűncselekmények elszaporodását, sőt bizonyos esetekben - bár ön cinikusan említette a bűncselekmények változását - csökkenés is tapasztalható volt, hiszen a tavalyi bűncselekményi statisztikák alapján 431 935 darab bűncselekményt követtek el. A személy elleni bűncselekmények száma az előző évihez képest 1 százalékkal csökkent, a vagyoniak aránya, pontosabban száma 7,8 százalékkal, az elmúlt öt év legalacsonyabb számát regisztráltuk a vagyon elleni bűncselekményekben úgy, hogy - ön is tudja - most már az értékhatárokat lejjebb szállítottuk. Ennek ellenére nem azzal kozmetikáztuk a statisztikáinkat, mint korábban, hogy például az értékhatárokat 10 ezerről 20 ezerre emelték, hanem mi már mindent megjelenítünk a bűncselekményi statisztikákban. Szintén a közlekedési bűncselekmények száma három év alatt 20 százalékkal mérséklődött egy következetes büntetőpolitika következtében.

Tehát itt érezhető, hogy valamiféle pozitív elmozdulás van, de az új büntető törvénykönyv is az ön által említett vidéki kiszolgáltatott emberek kezéből legalább nem veszi el a fegyvert akkor, amikor a jogos védelem kereteit kitágítja, jogállami garanciák mellett természetesen, büntetőjogi garanciákkal megtűzdelve, de akkor is, aki a saját életét meg kívánja védeni, annak nem támaszt olyan feltételeket az új büntető törvénykönyv, hogy ebben bármiféle jogi nehézsége adódjon, hanem valóban, mondjuk, ha valaki a kertjében fegyveresen megjelenik, akkor azt élet elleni támadásnak veheti.

Szintén a rendőrség szétverésével szemben mi 3200 új rendőrt állítottunk szolgálatba. Ön a Terrorelhárítási Központ felállítását azzal utasította el, hogy Orbán Viktor egyik korábbi, közeli munkatársa vezeti. Ez az összes szakmai érvük önöknek a TEK ellen (Az elnök csenget.), hogy olyan ember irányítja, akit Orbán Viktor korábban is ismert, úgyhogy én úgy gondolom, tisztelt képviselő úr, hogy az új büntető törvénykönyvvel, a 3200 új rendőrrel igenis sokat fogunk tenni a rendért Magyarországon belül.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  4  Következő    Ülésnap adatai