Készült: 2020.04.05.19:27:36 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

203. ülésnap (2005.03.01.), 34. felszólalás
Felszólaló Gőgös Zoltán (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 11:08


Felszólalások:  Előző  34  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GŐGÖS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Az élet időnként, jó rendező módjára, furcsa dolgokat produkál. Ha visszaemlékszünk az előttünk levő, módosításra váró törvény ’97-es keletkezésének körülményeire, hasonlóan bonyolult politikai helyzet volt, mint mostanság.

Persze képviselőtársaim, akik akkor is ebben a teremben voltak, többet tudnának mesélni. Nekem akkor még teljesen normális munkahelyem volt, egy nagy agrárcég műszaki vezetőjeként tettem a dolgomat, de akkor is nagyon vártunk egy olyan jogszabályt, amitől azt reméltük, hogy a fejéről a talpára állítja a dolgokat. Mivel a helyzet most is eléggé ellentmondásos, a törvény méltatásán túl engedjenek meg egy kis visszatekintést.

1981-ben frissen végzett diplomásként egy nagy múltú, kiválóan működő állami gazdaságba kerültem, ahol közel annyi gépet felügyeltem, mint amennyi most a Felvonulási téren áll. Az ágazat akkor volt teljesítménye csúcsán; jól látta ezt a Világbank is, hiszen azóta sem látott fejlesztéseket hajtottunk végre, bármennyire furcsa is, a kapitalisták pénzén. Ez akkor is csak azért volt lehetséges, mert a befektetők biztos megtérülést reméltek, hittek a magyar agráriumban, és nemcsak ők, mi is, akik ezt akkor működtettük. Persze sok kemény, időnként sértő megjegyzést is kapunk itt a magyar parlamentben, csak azért, mert büszkék vagyunk erre az időszakra.

Mire is vagyok személy szerint büszke? Többek között arra, hogy beüzemeltük Magyarország első számítógép-vezérelt sertéstelepét - csak jelzem, ez azóta is működik -; már akkor kukoricacsutkával és faaprítékkal működtettük a szárítónkat; és - persze nem kis viták árán - számítógépeket vásároltunk a nyolcvanas évek végén a korszerű telepirányítási rendszerek működtetéséhez. Tettük ezt annak ellenére, hogy akkor több új traktort lehetett volna vásárolni ezen számítógépek árán. Hogy miért csináltuk ezt? Azért, mert hittünk a jövőben, és nem kellett attól tartanunk, hogy négyévente új ideológiák alapján átszervezik a dolgainkat. És való igaz, akkor volt elég pénze a magyar embernek is arra, hogy élelmiszert vásároljon, és elég stabilnak tűntek exportpiacaink is.

Ezekkel a termelőalapokkal érkeztünk a rendszerváltáshoz. Igaz, akkor már a KGST szétesése miatt jelentkeztek piaci zavarok az ágazatban. Meggyőződésem: ha akkor új piacok megszerzésére koncentrálunk, és nem sértjük vérig legnagyobb piacunk irányítóit, és nem akarunk egy új mezőgazdaságot csinálni, akkor ma sokkal előbbre tartanánk. Az utána történteket szakemberszemmel nézve, az maga volt a téboly. A szemünk láttára pusztult le az ágazat, miközben láttuk, hogy szomszédaink ezt teljesen máshogyan csinálják. Miközben mi a kétszázezer, akkor még regisztrálatlan termelő és több millió földtulajdonos országává váltunk, szomszédainknál megmaradtak a nagyüzemek, és persze most is sikeresebben birkóznak meg a bonyolult uniós rendszerekkel. Sikeresen elértük, hogy a háttér- és feldolgozóiparunk teljesen leépült, illetve nem sikerült elérnünk, hogy ami még megmaradt belőle, az a gazdálkodók tulajdonába kerüljön.

Ez volt a második magyar agrárcsoda, ugyanis csoda, hogy ezek után még képesek vagyunk egyáltalán termelni. Mert ugye, azt nem gondolja senki, hogy attól versenyképesebbek lettünk, hogy ma 123 ezer traktor dolgozik az ágazatban, ami éppen a duplája a rendszerváltáskori mennyiségnek? Igaz, akkor, ’91-ben mindenki kapott félmillió forintot arra, hogy egy új MTZ-t vásároljon, és miközben hagytuk leépülni legnagyobb szarvasmarhatelepeinket, a sajtáros fejőgép vásárlását támogattuk. Higgyék el nekem, ez akkor is ostoba politikai döntés volt, és nem a jövő érdekében történt. Engem emellett az is felháborít, hogy olyan emberek, akik akkor ehhez asszisztáltak, próbálják ma nekünk elmagyarázni, hogy milyen módon kell működtetni ezt az ágazatot.

Az ágazatba politikai megokolásoktól vezérelve pumpálták a pénzt, és magányos harcra buzdítottak, ahelyett, hogy az összefogást támogatták volna. Az önálló kisüzemekben látták a jövőt, miközben a világ a hatékonyság és a minél nagyobb teljesítmény ösztönzése irányába lépett. Ezzel elérték, hogy az az agrártermelői réteg alkalmazottként, jövedelmét háztáji gazdálkodással kiegészítve jobban élt, mint jelenleg, amikor magányos farkasként harcol a túlélésért. Nem beszélve a falvakról, amelyeknek súlyos árat kellett fizetni azért, hogy megszűnt a foglalkoztatás és a szociális háttér, amit a korábbi gazdálkodási forma segített.

Tisztelt Ház! A szövetkezet, ami nálunk szitokszó volt, Dániában több tízezer termelő boldogulását segíti, és a feldolgozóipar szinte egészét birtokolja. Amikor az agrárgazdaság fejlesztéséről beszélünk, talán ezt sem kellene figyelmen kívül hagynunk.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat nem csodaszer, de meghatározhatja azokat a támogatási kereteket, amelyeket folyamatosan biztosítani kell. Ennél többre nem nagyon vállalkozhatunk, hiszen Európa is a kiútkeresés időszakát éli. Rádöbbent arra, hogy adminisztratív eszközökkel még akkor sem tudja megvédeni termelőit a piac kihívásaitól, ha egyre több támogatást biztosít. A 2007 utáni időszak jogszabály-előkészítő munkáit tanulmányozva látható, hogy az Unió is a versenyképesebb termelést fogja támogatni, és a hangsúlyokat emellett a vidékfejlesztésre, és nem az élelmiszer célú termelés ösztönzésére helyezi át. Ebbe a folyamatba kell bekapcsolódnunk, segítve azt, hogy az agrárágazat az élelmiszer-termelésen túl energia-előállítással is foglalkozzon, hiszen ebben a változó világban ez az egyik kitörési pont lehet.

(10.30)

Ezt már sok ország felismerte, és nálunk is intenzív munka folyik ezen a területen, de ehhez ismételten összefogás kell, és esetenként gondolkodásmódunkat is át kell alakítani. Sajnos, ebben a változó környezetben nem segít az, hogy a falu és a mezőgazdaság indulatoktól terhes viták középpontjába került. Nagyon szomorú, hogy nem tudunk indulatok nélkül beszélni az ágazat dolgairól. Az átpolitizálás nem tesz jót sem a magyar vidéknek, sem az agráriumnak. Ne akarjunk oda politikát erőltetni, ahol ez idáig sem volt fogadókészség. Vegyük már észre, hogy a falusi életmódhoz nem a háború, hanem a barátság, a vendégszeretet párosult. És reméljük, ez így lesz még nagyon sokáig. Ott még manapság sem divat, hogy a szomszédok azon összevesszenek, hogy ki melyik pártra szavazott, de ne is törekedjünk arra, hogy a helyzet idáig fajuljon. Ez a közös felelősségünk, mindazoké, akik hisznek abban, hogy a falu igenis lehet helye egy nyugodt, kiszámítható életnek.

Próbáljunk már egyszer oda eljutni, hogy az ágazat érdekei felülkerekedhessenek a napi politikai csatározásokon, hogy merjünk akkor is dolgokban egyetérteni, ha ezt a pártközpontok nem mindig nézik jó szemmel. Állítsuk vissza a szakmai bizalmat, merjünk egymás szemébe nézni, és őszintén merjük beismerni azt is, ha hibáztunk. De ne hozzuk egymást olyan helyzetbe, hogy kénytelenek legyünk olyanokat ígérgetni, amiről előre tudjuk, hogy lehetetlen teljesíteni. Persze, azt is fel kell vállalni, ha egy döntés nem mindenki számára előnyös. Én vezetőként megtanultam, hogy dönteni mindig a jövő érdekében, a fennmaradás kényszere miatt, de kellő humánummal kell. Az 1997-es helyzet sem segítette egy korszerű agrárfejlesztési törvény létrehozását. De akkor megtörtént az a csoda, ami sajnos azóta sem, hogy az ágazat szereplői félre tudták tenni kevésbé szakmai, inkább ideológiai ellentétüket, és együtt tudtak cselekedni a közös jövő érdekében.

Tisztelt Ház! Az Európai Unió jogrendszere nem teszi kötelezővé egy ilyen jellegű nemzeti agráralaptörvény megalkotását. Azonban a jelentősebb mezőgazdasági termeléssel bíró tagállamokban ilyen jellegű, kifejezetten kerettörvények léteznek, például Németországban több mint 45, Ausztriában több mint 40 éve. Az ágazatban érintettek egybehangzó véleménye szerint is európai tagállamként is rendelkeznünk kell olyan agrártörvénnyel, ami az Európai Unió agrártörvényéhez igazodva, hosszabb távon, kormányzati ciklusokon átívelve tartalmazza a szakmailag megalapozott, nemzeti érdekeinket szolgáló agrárpolitika alapvető törekvéseit és megvalósításának garanciáit.

Az eddigi tapasztalat és a kialakult vélemények alapján megállapítható, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény megalkotására akkor is szükség volt, és annak ellenére, hogy néhány pontja nem teljesült, hivatását betöltötte, és további fenntartása emellett viszont indokolt. Magyarország 2004. május 1-jei európai uniós csatlakozása szükségessé teszi a jogszabályi harmonizációt. A módosítások többsége, ahogy itt már több beszédben is elhangzott, technikai jellegű, amelyet a törvény megalkotása óta bekövetkezett változások, valamint az európai uniós csatlakozás miatt bekövetkező új helyzet indokol.

Többekben felmerült, és itt is elhangzott az a kérdés, hogy miért nem új törvény született, hiszen a változtatás szinte valamennyi paragrafust érinti. Lehet persze ebben is igazság, de én szerencsésebbnek tartom, ha egy nagy támogatottságú jogszabály szellemiségét megőrizzük, és azt módosítjuk, mint ha a felfokozott politikai légkörben egy kis többséggel megalkotott új törvényt készítenénk. Álláspontunk szerint az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény fenntartása továbbra is szükséges, hiszen Magyarország EU-csatlakozását követően is létezik nemzeti agrárpolitika, amelynek megalapozását, főbb alapelveit és célkitűzéseit magas szintű jogszabályban indokolt rögzíteni.

A törvény szándékaink szerint közép-, illetve hosszú távra készül, azaz kormányzati ciklusokon átívelő célokat és elemeket kell hogy tartalmazzon. Alapvetően keret jellegű, az eszközök és célok szerinti források meghatározását a kormány, illetve a kidolgozandó költségvetés kompetenciájába utalja. A törvénymódosítás kapcsán rendkívül lényegesnek ítéljük, hogy törvényi szinten fogalmazódik meg a nemzeti költségvetési forrásból finanszírozott támogatások reálértékének növelése és az egyéb, európai uniós támogatások maximális társfinanszírozásának kötelezettsége. A mezőgazdaságot gyakran sújtják elemi károk. Ahogy mondani szokták, nincs tető a fejünk felett. Ezért jogos a Nemzeti Agrár- és Vidékfejlesztési Kerekasztal által megfogalmazott szakmai igény, hogy külön jogszabály elkészítését szorgalmazzák az ilyen esetekre. Sok felesleges vita előzhető meg azáltal, ha egy jogszabály megmondja, hogy milyen szintű kárenyhítés kötelező elemi kár esetén.

Mindenki számára egyértelmű és világos kell hogy legyen, hogy alapvetően előttünk egy kerettörvény fekszik. A törvény azonban nem helyettesítheti az innovatív gondolkodást, az új lehetőségek kutatását, hiszen a világon mindenhol azon dolgoznak, hogy az agrárjövő a jelenleginél kiszámíthatóbb és jobb legyen. Meggyőződésem, ha Európa országainak agrártermelői azt a termelést folytatnák, amelyre az adott ország leginkább alkalmas, sokkal előbbre jutnánk. A törvény elfogadásával és az ennek szellemében kialakított cselekvéssel segítsük hozzá Európát és magunkat, hogy megtaláljuk a helyes utat, hiszen a napi bajaink ellenére bíznunk kell önmagunkban, bíznunk kell a vidéki emberek tehetségében és szorgalmában, mert akkor újra sikeresek lehetünk.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  34  Következő    Ülésnap adatai