Készült: 2020.04.08.18:02:51 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

70. ülésnap (1999.05.07.), 84. felszólalás
Felszólaló Tardos Márton (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 13:27


Felszólalások:  Előző  84  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tulajdonképpen szomorú szívvel állapítom meg, hogy akkor, amikor a magyar gazdaság hároméves fejlődési jövőjéről van szó, ilyen gyér jelenlét mellett tárgyaljuk a kérdéseket. (Varga Mihály: Az SZDSZ-ből hányan vannak itt?) Ez jellemző volt az előző időszakra is, amikor a vezérszónokok szóltak, és éles politikai vita hangzott el, és talán a mostani időszakra még inkább jellemző, amikor szakmai érvek és politikával kevésbé áthatott érvek jelennek meg a parlament nyilvánossága előtt.

Szeretném leszögezni, hogy a vitánk címe úgy hangzik, hogy a költségvetés irányelvei három évre vonatkozóan, de maga az előterjesztés - mint ahogy ezt Kuncze Gábor már leszögezte - nem tartalmaz irányelveket, hanem egy elemzést tartalmaz, ehhez egy kulturált magyarázatot és prognózisokat, pontosabban egy prognózist: egy elég szűk plusz-mínusz határok között megfogalmazott prognózist - ami önmagában véve semmire sem kötelez.

(13.00)

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
elnöke foglalja el.

A jegyzői széket Herényi Károly és Mádai Péter
foglalja el.)

Mi, szabaddemokraták azt szeretnénk elérni, hogy az irányelvek vitája alapján a kormányzat fő tevékenységének vonalára vonatkozólag egy politikai konszenzus szülessen a parlamentben, és ezt az irányelvek dokumentuma tartalmazza.

A másik kérdés, amit szeretnék felvetni, és amiről most már nagyon sokan beszéltek, az a pozitívum, hogy az előterjesztés az elmúlt időszak eredményeit és az előttünk álló feladataihoz a kiindulási pozíciót elég világosan, egyértelműen, Horváth professzor úr szavaival élve: kulturáltan fogalmazza meg. Ez egy örömteli dolog, de figyelembe kell venni, hogy ennek ellenére, hogy ez a pozíció meg van fogalmazva, és a gazdasági növekedés előfeltételei ebben meghatározódnak, önmagában véve a helyzet értékelésében még sok minden hiányzik, és az itteni vita erről is szólt.

Nevezetesen arról, hogy nem a '94-98 közötti gazdaságpolitika hibája, hogy annyiféle baj érte az országot, mint amennyi érte, hanem egy nagyon furcsa világpolitikai jelenségnek a következménye, amit mindnyájan - remélem - pozitívan értékelünk. Ez pedig az, hogy a szovjet hatalom megszűnt működni, és a szovjet hatalom érdekszférájában működő magyar gazdaság évtizedekig kiépített kapacitásai - és nagy áldozattal kiépített kapacitásai - tönkrementek, mert vasfüggöny nélkül, a szabad kereskedelem feltételei között a magyar ipar, a magyar mezőgazdaság kialakult kapacitásai nem tudtak értékesítési lehetőséget találni. Jelentős részük még ma is ilyen helyzetben van, hogy nem találja meg azt a piacot, ahol a kapacitások adta lehetőségeit jól ki tudja használni.

Ez egy nagyon lényeges kérdés, és rávezet arra, hogy arról is beszéljek, amiről valójában beszélni akarok: egyetértek Horváth János professzornak azon megállapításával, hogy ha van 5 százalék vagy 5 százalék fölötti növekedési lehetősége egy országnak, annak örülni kell, és meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy ezt a lehetőséget kihasználjuk.

Két kérdés merül fel, hogy hogyan tudjuk ezt a lehetőséget kihasználni. Egy ilyen súlyos visszaesés után egy ilyen gyors növekedés lehetősége valóban viszonylag könnyen megteremthető, de ehhez jelentős beruházásokra van szükség. Arra van szükség, hogy a jelenlegi kapacitásstruktúra a fizetőképes kereslethez alkalmazkodjon. Itt egy súlyos válság van, nagyon sok olyan vállalat van az országban, amely erre a növekedésre ma még nem képes, és ahhoz, hogy képes legyen, jelentős tőkére van szüksége, és ezt a tőkét nem tudja, de sok esetben talán nem is ambicionálja eléggé, hogy mozgósítsa. Miért? Azért, mert minden tőkemozgósítás kockázatot jelent, és eltengődni egy vállalatban lehetséges anélkül is, hogy ezt a kockázatot vállaljuk, és nem is feltétlenül rossz körülmények között.

Ennek érdekében az a probléma merül fel, hogy eléggé beruházáskoncentrált-e ez az előterjesztés a következő három évre vonatkozólag, és mindent megtesz-e annak érdekében, hogy ezt a fontos, elsődleges célt, preferenciát érvényesíteni tudja. Amikor az fogalmazódott meg, hogy túlzott optimizmus van a növekedés vonatkozásában az előterjesztésben és sok minden más vonatkozásban is, akkor nem abban látom a hibát, hogy megpróbál egy 5 százalékos vagy 5 százalékot meghaladó növekedési rátát elérni, hanem abban, hogy e nagyon fontos feladat érdekében nem mozgósítja eléggé az eszközöket. Tudni kell, hogy ez egy ellentmondásos célkitűzés; mert annak következtében, hogy a magyar gazdaság egy 20 százalékos gazdasági visszaesésen esett keresztül, és abból úgy tudott csak kijönni, hogy az életszínvonal és a szolgáltatások színvonala jobban csökkent, mint maga a GDP, ez pozitív lehetőség. Hogy ma a növekedési feltételek adottak, egy ilyen nagy katasztrófának és egy nagy önfeláldozásnak az eredménye, és ez azt is jelenti, hogy rengeteg megoldatlan probléma van az országban.

Szó esett az egészségügyről mint megoldatlan problémáról. Tudjuk, hogy a nyugdíjasok indokoltan elégedetlenek a saját helyzetükkel, és még azt is szeretném hozzátenni, hogy a nyugdíjak reálértékének csökkenése nem '89-90-ben kezdődött, hanem már sokkal előbb. Ennek ellenére az öregekkel a társadalom, az élet jobban kitolt, mint a társadalom átlagával, de a társadalom átlagának helyzete is nagyon rossz, hiszen a reáljövedelmek színvonala még mindig nem éri el, és nem is lényegtelen mértékben elmarad attól, amit '89-ben már átlagjövedelemként elértünk; és a pozitív változásnak egyik nagyon súlyos negatív mellékjelensége, hogy az átlagjövedelmek jobban el vannak maradva a '89-es színvonaltól, mint maga az ország jövedelemtermelésének lehetősége.

Ennek az a következménye, hogy nincs könnyű megoldás. Amiért én az előterjesztést rossznak tartom, az nem az, hogy nem kulturált a megfogalmazás, és nem azért, mert olyan célokat fogalmaz meg, amelyekkel semmiképpen nem tudnék egyetérteni; a leírása a helyzetnek és a célok megjelölése is olyan, amit elfogadhatónak tartok, csak a célok együttese megvalósítás szempontjából meghaladja a realitás kritériumait. Ha túloznék ebben, és ebben vita lenne közöttünk, akkor is azt szeretném hangsúlyozni, hogy nem a növekedés kitűzött célpontjának a maximuma a jó, hanem a stabil növekedés maximuma a jó. Ennek következtében, ha számolok is azzal, hogy elérhető a hároméves periódus végére az ott leírt növekedési ütem, akkor is az elosztás vonatkozásában nem vállalkozhat egy program arra, hogy azt a jövedelmet, ami így keletkezik, elosztja.

Tehát két szempontból is megszorításra van szükség. Az egyik megszorítás abból ered, hogy a beruházásokra jobban kell mozgósítani; a másik, hogy nem szabad annyit elosztani, mint amit az optimista terveink szerint esetleg meg tudunk termelni (Taps az MSZP padsoraiban.), hanem azt tartalékként kell kezelni. (Varga Mihály: A szónokot ne zavarják!)

Kétféle beruházásösztönzési kérdést kell felvetnünk. Én most csak arról beszélek, hogy a pénzügypolitika, a fiskális politika, az adópolitika területén azt kell elérnünk, hogy a magántőke beruházási hajlandósága növekedjen. Itt egy nagyon lényeges vitatott kérdést szeretnék felemlíteni, amiről a mai nap kevés szó esett, holott az elmúlt hónapokban, években sokat beszéltek róla. Az a probléma, hogy a magyar vállalatoknak egy jelentős része még nincs jó állapotban, és még nem igazán integrálódott be az 5 százalékot megközelítő növekedésbe; azt úgy szoktuk megfogalmazni, hogy a multinacionális tőkével rendelkező, a külföldi tőkével működő vállalatokban következett be ez a folyamat, amelynek az eredményeképpen az 5 százalékos növekedést elértük. Ez azt jelenti, hogy azok a vállalatok, amelyek ilyen új tőkével nem rendelkeztek vagy kevésbé rendelkeztek, azoknak egy nem jelentéktelen része még bajban van.

Ebből következik, hogy nem a külföldi vállalatok támogatása és azok invesztíciója az elsődleges feladat, hanem a külföldi tőke bevonása mellett ma elsősorban arra kell törekedni, hogy a magyar vállalatok fejlődése is meginduljon.

(13.10)

És figyelmeztetni szeretnék egy kérdésre: itt nemcsak a kis- és középvállalatok ügyéről van szó, hanem elég nagy vállalatok is vannak, amelyek még döcögnek, és még egyáltalán nem vettek részt abban a folyamatban, hogy saját kínálatukat a fizetőképes kereslethez igazítsák. Ezért beruházás- és megtakarításösztönzési akciókat kell erőteljesebben bevenni a programba.

A másik összefüggés az infrastrukturális beruházásokkal kapcsolatos, mert nyilvánvaló, hogy minél jobb az infrastruktúrája egy régiónak, annál inkább jelentkezik ott a magántőke is arra, hogy beruházzon. Ez is megtakarítást követel meg sok, különben indokolt költekezési területen, hogy erre a két elsődleges célra több eszközünk álljon rendelkezésre.

Remélem, hogy a vita eredményeképpen és a benyújtott módosító javaslataink hatására az Országgyűlés olyan irányelveket fog elfogadni, amelyek valóban meghatározzák az ország gazdaságpolitikáját és költségvetési politikáját a következő években, és hogy a - többek között az általam most említett és a képviselőtársaim részéről később felvetendő - fontos preferenciák érvényesítését meg fogják követelni mindnyájunktól, többek között a kormány szerveitől is.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  84  Következő    Ülésnap adatai