Készült: 2024.03.29.16:06:23 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

246. ülésnap (2001.12.10.), 197-199. felszólalás
Felszólaló Farkas Imre (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:18


Felszólalások:  Előző  197 - 199  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Jauernik István képviselőtársammal két módosító javaslatot is benyújtottunk a nagyon rövid tervezethez. Javaslatunknak az a lényege, hogy amikor a választópolgárokat tájékoztatják arról, miért célszerű átcsatlakozni egy másik megyéhez, akkor ne csak az előnyökről szóljanak, hanem az előterjesztésben azt is mutassák be, hogy az átcsatlakozásnak esetleg milyen hátrányai létezhetnek. Úgy gondoljuk, nagyon fontos ez a javaslat, azt célszerű elfogadni, hiszen ez egy olyan törvényhez kapcsolódik, amit ez a kormány 1999-ben fogadott el, és amelynek az volt a lényege, hogy a korábbi átcsatlakozási lehetőségeket, amelyek általában alapos szakmai érvekhez voltak kötve, lényegesen fellazították, és gyakorlatilag akiben 1999 óta felmerült az igény, hogy átcsatlakozik egy másik megyéhez, ezt szabadon megtehette, hiszen feloldották azokat a korlátokat, amelyek a települések előtt voltak, az Országgyűlés pedig eddig lényegében minden ilyen igényt elfogadott.

Márpedig ilyen igények ezt követően egyértelműen nagy számban meg is fogalmazódtak, és várhatóan meg is fognak fogalmazódni. Miért? Azért, mert a szomszéd település vagy megye politikai irányultságát szimpatikusnak tartja valamelyik település vezetése, és úgy gondolja, jó, ha ő is odacsatlakozik. Vagy az adott település kevés pénzt kapott a területfejlesztési tanácstól, és úgy gondolja, hogy a másik megye esetében megkapja ezt a pénzt. Vagy éppen a következő évben gondolja úgy, hogy több pénzt remél, ezért jól teszi, ha megpróbálkozik egy ilyen lépéssel, mert hátha a megyéje átgondolja ezt a problémát, és majd támogatni fogja az ő kérdését. De sokkal egyszerűbb érvek is előfordultak: sokan egyszerűen fel akarják hívni magukra a figyelmet, és úgy gondolják, hogy a közeljövőben egy-egy választáskor vagy más alkalommal jó lesz egy-egy ilyen kezdeményezés, mert egy-egy települést azért felbolygat egy ilyenfajta lépés.

Közös vonásuk ezeknek az eddigi kezdeményezéseknek is, hogy általában nagy vehemenciával szólnak az átcsatlakozás előnyeiről, és mélyen hallgatnak arról, hogy korábban milyen eredmények születtek az adott megyében, vagy hogy milyen lehetőségek állnak előttük. Nem szólnak a hátrányokról, úgy gondolják, nem kell megzavarni ezzel az emberek fejét, ne kételkedjenek, higgyenek abban, hogy az új feltétlenül jobb is lesz majd, és a váltás számukra csak egy kedvező megoldást hozhat. Nem vitatom, hogy ennek egyébként korábban is volt és most is lehet alapja, mert valóban előfordult és előfordulhat, hogy történelmi, földrajzi vagy gazdasági szempontból indokolt egy-egy váltás - ez ellen eddig sem, '99 előtt sem volt semmi kifogás, és ezeket a lépéseket, kezdeményezéseket az Országgyűlés addig is támogatta.

 

(20.30)

 

De 1999 után, mint mondtam, egy egészen más helyzet keletkezett. (Dr. Kovács Zoltán: Ez már a részletes vitára tartozik!) Természetesen! Azt indoklom meg végeredményben, hogy miért kell a hátrányokról is szólni, mivel a javaslatod kifejezetten csak az előnyök bemutatását tartotta fontosnak. Úgy gondolom, ha ebben a fellazító szellemben gondolkozunk, akkor ahhoz hozzátartozik, hogy az emberek megismerjék a valós helyzetet, márpedig a valós helyzet csak úgy mutatható be, ha az emberek az előnyöket és az esetleg várható hátrányokat is látják. Mi egyértelműen ezt kérjük a javaslatunkban. Nem hiszem, hogy ez valami fantasztikus lépés lenne, ezért meg is lepődtem, amikor ezt a javaslatunkat a bizottságok nem támogatták.

Nem értem: a valós helyzet nem igényli ezt? Nincs szükség egy reális szembenézésre? Egyértelműen csak a pozitív, a kezdeményezést felvázoló előnyöket célszerű bemutatni? Nem hiszem, hogy erre lenne szükség, hiszen ennek az egyoldalú, együgyű bemutatásnak később megjelenik a háttere, mert amikor a váltás megtörténik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akkor azt követően az emberek szembekerülnek ezzel a helyzettel, és meg fogják látni ezeket a hátrányokat is.

 

ELNÖK: Képviselő Úr! Csak tájékoztatni szeretném, hogy az ajánlás értelmében a hozzászólásokra ötperces időkeretben van lehetőség.

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm szépen. Ezért kérem képviselőtársaimat, hogy a hátrányok bemutatását kezdeményező javaslatunkat támogassák.

 




Felszólalások:  Előző  197 - 199  Következő    Ülésnap adatai