Felszólalás adatai

Ha megnézzük a számokat, Magyarországon, ha jól sikerült az interneten az adatok nyomára jutnom, akkor körülbelül az a helyzet, hogy nagyjából 1200 családi napközi működik, és ezekben a családi napközikben mintegy 7500 gyermekről gondoskodnak. Az az igazság, hogy amikor a köznevelési törvény módosítása volt, akkor én magam azok közé tartoztam, akik utolsó pillanatig azt az álláspontot képviselték, hogy a családi napközikre szükség van, és magam is azt gondoltam, hogy a családi napközikben tegyük lehetővé, hogy teljesíteni lehessen a kötelező óvodáztatást.

Itt egy pillanatra egy lépéssel hátrébb kell lépni. A kötelező óvodáztatás lényegét jó, ha ebben a körben végiggondoljuk, hogy miért is szükséges ez. Ha a magyar oktatási rendszert végiggondoljuk, és megnézzük, hogy a magyar oktatási rendszer hogy működik és mi a legnagyobb hiányossága, akkor az egyik legnagyobb hiányossága vagy a legnagyobb probléma a magyar oktatási rendszerrel, hogy hihetetlen nagy mértékű az esélyegyenlőtlenség a magyar oktatási rendszeren belül. Ez az elmúlt húsz-egynéhány évben alakult ki, és ennek számos oka van, amit a köznevelési törvény egyébként nagyon helyesen próbált kezelni. Az egyik az önkormányzati rendszeren keresztüli finanszírozás. Nyilvánvalóan a szegény önkormányzatok, ahol a településen majdnem mindenki munkanélküli, pont ezeken a helyeken tudtak kevesebb összeget fordítani az óvodáikra, iskoláikra, az óvodai férőhelyek száma... - illetve hogy pontosan a legrászorultabb gyerekek nagyon sokszor később, ötéves korban vagy azután kerültek óvodába. Legyünk őszinték, az bizony egy egyértelmű esélyegyenlőség-javító program, ha elérjük, hogy a gyerekek minél korábbi időszakban óvodába menjenek. Nem a középosztálybeli gyerekeknek van erre elsősorban szüksége, hanem éppen a legszegényebb sorból származó gyerekeknek.

Megértettem azt a félelmet, ami a köznevelési törvény módosítása során többekben munkálkodott, nevezetesen, hogy miközben az esélyegyenlőséget tűzzük ki célul, mi a garancia arra, hogy a családi napköziben olyan színvonalú munka folyik, amely ezt az esélyegyenlőséget, amit kívánatosnak tartottunk a köznevelési törvényben, garantálni tudja.

(20.50)

És az a helyzet, hogy több képviselőtársam azon az állásponton volt, hogy ezt a színvonalat az óvodában lehet leginkább garantálni. Az én helyzetem lehet, hogy azért más, talán azért is látom másképp ezt a dolgot, mert kuratóriumi tagja vagyok a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak, ahol nagyon-nagyon sok hátrányos helyzetű gyerekkel foglalkoznak. Nagyon-nagyon sok hátrányos helyzetű gyermeket gyűjtenek össze, és az az igazság, hogy még csak nem is szakképzett pedagógusokra bízza őket Böjte atya, és olyan eredményeket érnek el, ami egyébként pedagógiai szempontból is, képzett pedagógusok esetében is megsüvegelendő. Ezeknél a szemétdombról, állomásról, árvaházakból összegyűjtött gyerekeknél, hogyha megnézzük, az érettségin keresztülmentek - ez Romániában most meglehetősen pontos szám - vagy felsőoktatási intézménybe felvettek aránya egyébként nem különbözik az országos átlagtól. Pedig nagyon nehéz sorból érkeztek a gyerekek, és nagyon sokan nem is kis korban, hanem annál később.

És hogyha ebbe belegondolunk, akkor ezek a családok úgy működnek kvázi, mint egy csana, egy családi napközi. És az a helyzet, hogy lehet eredményt elérni. Azt gondolom, hogyha szétnézünk Európában, akkor is azt látjuk, hogy a családi napközik nálunk gazdagabb, jobb módú országokban is sikeresen, szerencsésen tudnak működni, és jól kiegészítik azt a rendszert, azt az oktatási intézményrendszert, amit ezek az országok működtetnek.

Itt ugye, én abban látom a legfőbb feladatot, hogy ezeket a garanciákat, hogy ezek a családi napközik jól működjenek, ezeket lenne szerencsés leginkább megteremteni, vagy azt kellene körüljárni, hogy hogyan tudjuk ezeket a garanciákat megteremteni. Nos, én úgy látom, hogy az egy fontos előírás, és ezt tartalmazza az anyag, hogy kössük pedagógiai végzettséghez, tehát óvónői végzettséggel, ha egy csanában, családi napköziben van olyan munkatárs, aki óvónői végzettséggel rendelkezik, akkor foglalkozhasson négy- és ötéves gyerekekkel. Ez egy garanciát jelenthet. Beadtunk egy olyan módosító javaslatot is, ami az óvodai nevelési programnak a többé-kevésbé követését is beemeli a javaslatba.

Úgyhogy én úgy gondolom, hogyha szétnézünk most Magyarországon, szétnézünk Budapesten, esetleg Kőbányán, akkor nem azt látjuk, hogy az a probléma, hogy a családi napközikben a színvonal alacsony lenne. Hiszen többen is céloztak rá, többen is mondták már, hogy fizetni kell ezért a szolgáltatásért, hiszen az állami normatívából nem jön ki. Na most, az a helyzet, hogy mi visszavettük a kőbányai önkormányzatnál a családi napköziknek a támogatását, és meglehetősen nagy volt a közfelháborodás. Mi, a kőbányai önkormányzat nagyon sok pénzt fizettünk még az állami normatíván felül. Nagyon nagy volt a felháborodás a szülők részéről. Tehát nem az a helyzet, hogy a szülők úgy élik meg, hogy az óvoda magasabb színvonalú ellátást biztosít, mint a családi napközi, hanem a szülők érzik azt, vagy gondolják úgy, hogy a családi napköziből, ha óvodába kell menni, az a gyerekük számára visszalépés.

Ezzel együtt szerintem Ertsey Katalin egy kicsit zordabb képet festett az óvodákról, mint amilyen a valóságos kép, én nagyon szívesen meghívom Ertsey Katalint a kőbányai óvodákba, hogy nézze meg, hogy milyen nagyszerű program mentén, milyen gyerekcentrikusan foglalkoznak a gyerekekkel az óvodáinkban. Tehát a kép szerintem messze-messze nem annyira tragikus.

Ugyanakkor azonban el kell mondani, hogy az óvodai eloszlás az országban teljesen egyenetlen. Egyenetlen az óvodai eloszlás, és ebből kifolyólag vannak olyan települések, nem is kevés az országban, ahol már most sem tudják megoldani az óvodáztatás problémáját. Ha ez egy év múlva kötelezővé válik, még nagyobb lesz a kihívás.

Felvetődött, hogy az önkormányzatok óvodát kell hogy létrehozzanak, és ez pozitív. Lehet, hogy pozitív, ha egy önkormányzat területén van elég gyerek. De mit tegyen az az önkormányzat, ahol, mondjuk, a területén, egy kis faluról van szó, van az adott évben 4 bölcsődés és 3 óvodás gyerek, akikről gondoskodni kell? Ha a családi napközit nem tesszük megengedhetővé, akkor a gyereknek óvodába kell járni, de az óvodába járást a következő faluban, egy vagy két faluval arrébb tudja megtenni. Nekem az a szilárd meggyőződésem, hogy ha a saját településén tud óvodába járni egy kistelepülési gyerek, az egyáltalán nem elvetendő.

Azt is látni kell, hogy a családanyák sem feltétlenül óvodapedagógusi végzettségűek, mégis valahogy fel tudják nevelni a gyerekeiket. Ha a gyerekeket családi körben vagy a családhoz hasonló körben neveljük, akkor én azt gondolom, hogy ez nem egy rossz gondolat. És még egyszer: a skandináv országokban ez a rendszer, ez a szisztéma bevált. Szerintem megfelelő garanciákkal meg kell bíznunk azokban a családi napközikben, amik ezt a munkát elvégzik. Eddig a tapasztalatok pozitívak. Nyilvánvalóan a szülők, hogyha negatív tapasztalataik vannak, akkor el fogják vinni a gyermeküket onnan, nem fognak pénzt fizetni azért, hogy rossz helyen legyen a gyermekük, én viszont azt gondolom, hogy ebben az esetben, hogyha a kötelező óvodáztatást a családi napközikben lehet teljesíteni, akkor az állam részéről is egy kicsit fokozottabban kell odafigyelni, hogy a családi napközikben milyen szakmai munka folyik.

Ugyanakkor arra is felhívnám a figyelmet, hogy a javaslat nagyon helyesen, egyébként az eredeti köznevelési törvényjavaslathoz hasonlóan azt fogalmazza meg, hogy a családi napközikben az óvodáztatás legfeljebb ötéves korig teljesíthető. Az utolsó évben a gyermeknek mindenképpen óvodába kell menni. Akkor is egyébként, hogyha nincs a településen óvoda, akkor is, hogy megfelelően fel legyen készítve a gyermek az iskolára, az utolsó évet óvodába járva kell eltölteni. Beszélgettem olyan családinapközi-vezetőkkel, akik azt mondták, hogy ezzel sem értenek egyet, mert az utolsó évben akkor itt van egy váltás, amikor egy másik közösségbe kerül a gyerek, majd egy év múlva egy újabb közösségváltás lesz. Ezzel együtt, azt hiszem, hogy ez egy olyan kompromisszum, amit a köznevelési törvényben az államtitkárság eredetileg is előterjesztett, és ezzel a kompromisszummal, hogy ezt megtartotta a javaslat beterjesztője, szerintem megfelelő garancia van, hogy felkészületlenül gyermek nem fog iskolába kerülni.

És ha visszalépünk az eredeti kérdésre, nevezetesen, hogy mi szolgálja az esélyegyenlőséget leginkább Magyarországon, ami az oktatás legnagyobb kihívása, akkor azt hiszem, hogy leginkább az szolgálja, hogyha mindenki hároméves korától megfelelő színvonalú ellátásban részesül. Történjen ez vagy családi napköziben, kisebb, szűkebb, családiasabb körülmények között vagy óvodákban esetleg jobban felkészült óvónőkkel, jobban felszerelt intézményekben, de hogyha ezen a területen előre tudunk lépni, és hároméves kortól minden hátrányos helyzetű kisgyermeknek ezt a feltételrendszert fel tudjuk kínálni, akkor én azt hiszem, hogy nagyon sokat léptünk előre. Ezért mi az oktatási bizottságban, sőt az előzetes egyeztetések alapján a frakcióban ennek a javaslatnak nemcsak a megtárgyalását, hanem az elfogadását is kisebb módosításokkal támogatni kívánjuk.