Készült: 2024.03.29.01:21:17 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

70. ülésnap (1999.05.07.), 200. felszólalás
Felszólaló Dr. Jánosi György (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:03


Felszólalások:  Előző  200  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Most már annyi szó esett a Vas Népének adott nyilatkozatról, hogy kénytelen vagyok megszólalni ebben az ügyben. Tartok tőle, hogy akik itt ülünk, ezzel a nyilatkozattal pontosan úgy fogunk járni, ahogyan a pedagógusok járnak ezzel a közoktatási törvénymódosítással, nevezetesen csak a címét ismerik. Ismerik, hogy a miniszter úrnak milyen hozzá fűzött reményei vannak ehhez, ismerik a szándékait, de magát a törvénymódosítás szövegét nem látták.

Ennek az interjúnak is csak a címét lehetett itt hallani. Én vállalom azt a címet, amit az újságíró adott neki. Mert azt gondolom, hogy mi vitatkozhatunk egymással, de hogy igazából ez a törvénymódosítás mit fog hozni a közoktatásnak, azt maguk a közoktatás szereplői, a szülők, a diákok, a helyi társadalom fogja eldönteni. Ők fogják tudni eldönteni, hogy itt egy politikai értelemben vett konzervatív fordulatról van szó, vagy a szó köznapi, pejoratív értelmében vett avítt, idejétmúlt, rosszul értelmezett értékközpontú fordulatról. Sági képviselő úr rendkívül büszkén vállalta, hogy igen, ő egy konzervatív párt tagja. Azt gondolom, a párt vezetésével ezt neki meg kellene beszélnie, mert lehet, hogy kevesen tudják, de a Fidesz mint párt nem az európai konzervatív pártok szervezetében ül, hanem (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem a témához tartozik!) az európai liberális pártok szervezetében, az SZDSZ-szel együtt, ahol ugyanolyan alelnök Orbán Viktor, mint Magyar Bálint. Azt gondolom, nem mindegy, hogy egy párt liberális nemzeti pártnak vagy nemzeti liberális pártnak vallja magát, de ez legyen Sági képviselő úr dolga, gondolom, tisztázni fogják majd a párton belül. Köszönöm.




Felszólalások:  Előző  200  Következő    Ülésnap adatai