Készült: 2024.03.29.10:51:12 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

176. ülésnap (2016.10.17.), 111. felszólalás
Felszólaló Tállai András (Fidesz)
Beosztás Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:10


Felszólalások:  Előző  111  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, a Malév 1992‑ben alakult gazdasági társasággá, az állam tulajdoni hányada a privatizációt megelőzően 99,9 százalék volt. A Malév-csoport 2600 embernek adott munkát, 500 hazai kisvállalkozásnak fizetett évente megrendelések alapján mintegy 600 milliárd forintot, tehát itt is több száz embernek adott munkát.

Azonban a szocialisták és a szabad demokraták 2003 januárjában eldöntötték, hogy privatizálják. Megvolt ennek a forgatókönyve: előbb bevételeitől és forrásaitól fosztották meg a társaságot, és így jelentősen lecsökkentették a cég értékét, majd 2004-2005‑ben három alkalommal írt ki az ÁPV Rt. értékesítési, privatizációs pályázatot, ez sikertelen volt. Aztán a privatizációs koncepcióval ellentétben hoztak döntéseket és határozatokat, így nyerte meg az AirBridge Zrt. a privatizációt, amelynek ‑ nagyon érdekes ‑ a tulajdonosi körében egy olyan ÁPV Rt. volt felügyelőbizottsági tag volt, aki lemondott erről, és utána vevőként jelent meg.

Ez a bizonyos gazdasági társaság, az AirBridge Zrt. nem teljesítette a privatizációs szerződést, saját tőkét nem fektetett a Malév életben tartására, ezért aztán később az Országgyűlés által felállított vizs­gáló­bizottság egyértelműen kimondta az előnytelen privatizációt, és a csalárd módon megkötött finanszírozási szerződések és a három éven keresztül folytatott rablógazdálkodás pénzügyileg teljesen tönkretette a Malévet, az önálló működését lényegében ellehetetlenítette.

Ez a szocialista privatizáció, ez várt a Fidesz-kormányra, és ezt kellett később rendbe tenni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  111  Következő    Ülésnap adatai