Felszólalás adatai

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A Tállai András és dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi képviselők által benyújtott önálló képviselői indítvány tartalmával a Szabad Demokraták Szövetsége képviseletében százszázalékosan egyet tudok érteni. Ez a szakasz - ahogy már szó volt róla - az állandó özvegyi nyugdíjra való jogosultságot nyitja ki, ezt próbálja módosítani egy ponton, egészen pontosan arra a helyzetre való tekintettel, amikor fogyatékos gyermekkel marad egy házaspár egyik tagja egyedül, egy fogyatékos gyermeket kell ellátnia és gondoznia özvegyen.

Való igaz, hogy az ideiglenes özvegyinyugdíj-jogosultság az ő esetükben némiképp hosszabb, egészen pontosan három év, ahogy államtitkár úr az előbb erre utalt. Van egy előnyös megkülönböztetés a törvényben, ezt fejleszti tovább a javaslat úgy, hogy az állandó nyugdíj esetében is élvezzenek valamilyen megkülönböztetett előnyt ezek az özvegyek. Tehát egy ponton a jelenlegi hatályos törvényben megbúvó igazságtalanságokat - ha tetszik - korrigálja a javaslat.

Az a baj, hogy a hatályos szabályozásban nemcsak ez az egyetlen pont van, ahol a szabályozás igazságtalan, hanem jó néhány más ilyen pont is van a nyugdíjtörvényünkben, amit 1997-ben a reformcsomag részeként korszerűsítettünk és fogadtunk el. Az özvegyi nyugdíj szabályozásával kapcsolatban jó néhány olyan levelet őrzök, zömmel idős asszonyoktól, akik azt panaszolják, hogy jóllehet özvegyek, gyermeket is neveltek, egyedül tették - és hosszú évtizedeken keresztül, mert sajnos korán vesztették el a férjüket -, a nyugdíjrendszer szerint ők nem számítanak özvegynek. Ezt a problémát már többször a Ház elé hoztam kérdés formájában is, interpelláció formájában is, és próbáltam a figyelmet ráirányítani erre a problémára, mondván, ez körülbelül olyan, mintha lennének teljes értékű özvegyek és másodlagos értékű özvegyek.

(22.30)

Azt gondolom, hogy bizonyos értelemben alkotmányossági dilemmát is fölvethet az, hogy az özvegyi jogosultság egy úgynevezett feléledési időhöz van kapcsolva. Az én felfogásom szerint a perdöntő ebben a kérdésben csak az lehet, hogy az elhunyt házastárs szerzett-e nyugellátásra való jogosultságot vagy nem. Ha szerzett ilyen jogosultságot, mert megvan a szükséges és elégséges szolgálati ideje ahhoz, hogy a nyugdíjfeltételeket teljesítse, akkor azt gondolom, hogy ehhez kapcsolódik az a jogosultság is, hogy az özvegye is élvezzen özvegyi nyugdíjjárandóságot. Nos, ez a szakasz - ami ugyanennek a paragrafusnak a harmadik bekezdése, a 47. § (3) bekezdése, amely arról szól, hogy az özvegyi nyugdíj jár akkor is, ha a különböző jogosító feltételek valamelyike a házastárs halálától számított tíz éven belül bekövetkezik -, azt gondolom, legalábbis vitára ingerlő szakasz, aminek a helytállóságát a magam részéről erőteljesen vitatom.

Szeretném képviselőtársaimat emlékeztetni arra is, hogy a nyugdíjreform előtti társadalombiztosítási törvényben nem 10 év szerepelt. Akkor is szó esett feléledésről a törvényi szabályozásban, de legalább 15 év volt ez az intervallum. Hiszen ha valaki korán veszti el a házastársát, akkor lehet mondani - és nyilvánvaló, hogy a törvényalkotó annak idején ezt a szempontot tartotta szem előtt -, hogy minél korábban kerül sor erre a tragédiára, annál nagyobb lehetősége van még arra az életben maradott házastársnak, hogy változtasson még a családi viszonyain, változtasson még az életén. De, tisztelt képviselőtársaim, számomra valahol nagyon-nagyon érthetetlen, hogy ha valaki korán megözvegyül, és úgy dönt, hogy nem megy újra férjhez - azért használom ezt a kifejezést, mert általában a nőkkel fordul elő, hogy korábban elvesztik az élettársukat -, és vállalja azt a nehézséget, hogy egyedül, egy jövedelemből, munka mellett fölneveli a gyerekeit, akkor miért kell őt az élete alkonyán azzal büntetni, hogy még özvegynek sem ismeri el a nyugdíjtörvény.

Nos, én beadtam egy módosító indítványt arra való tekintettel, hogy ha az özvegyi nyugdíj kérdését kinyitottuk a Tállai-Vidorné-javaslat kapcsán, akkor reményem van arra, hogy bizottsági vitában érdemi vitát tudunk folytatni erről az általam felvetett problémáról is. Bízom benne, hogy a szaktárca megértő lesz ezzel a javaslattal kapcsolatban.

Szeretnék még egy gondolattal az anyagi hátterére is utalni a kérdésnek, hiszen már többször próbáltam nekifutni ennek a kérdésnek, és mindig az anyagiakra való hivatkozással utasított el a szaktárca. Azt gondolom, hogy ha valaki nagyon fiatalon hal meg, viszonylag rövid a szolgálati ideje, ami nyugdíjszerző jogosultság, akkor abból meglehetősen kis összegű nyugdíj számítható ki. Ennek a kis összegű feltételezett nyugdíjnak a 30 százalékára szerez jogosultságot az, aki özvegyen ezt igényli. Következésképp, még ha ezek az összegek valorizálva is vannak, hiszen általában a napi értékének megfelelően valorizált összegekben számol a nyugdíjfolyósító intézet, akkor is meglehetősen kis teher ez a kasszában, mert csak pár ezer forinttal egészítené ki a nyugdíjat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ez a kérdés ezeknek az érintett asszonyok szemében inkább elvi jelentőségű, mint anyagi. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)