Készült: 2024.04.19.21:41:16 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

277. ülésnap (2005.12.06.), 390. felszólalás
Felszólaló Steinerné Vasvári Éva (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:06


Felszólalások:  Előző  390  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Bár ön azt mondta, hogy nem igazán kíván foglalkozni az alsóbbrendű utakkal, elkerülő utakkal, én mégis azért a 806. számú módosító javaslatomhoz szeretném a támogatását kérni, és felhívni figyelmét egy elmaradt dübörgésre, mert a pannon puma elkerülte az M3-Tiszaújváros összekötő szakasznak a megépítését. Ez évben negyedszer adom be azt a módosító javaslatot, amely kapcsán megvalósulhatna a Tiszaújvárost és az M3-ast összekötő út, amely elkerülné Tiszapalkonya és Oszlár településeket.

Negyedszer adom be ezt a módosító javaslatot, és minden alkalommal az elmúlt három költségvetési tárgyalásnál az volt a válasz, hogy benne van a költségvetésben, csak én nem látom, hogy hol van. De még egyszer sem indult el a benne lévő költségvetés ellenére ez az építkezés, és lássunk csudát, az elmúlt három évben mégis az útfelújítási, útépítési fejezetek elköltődtek, miközben az előző ciklusban, már 2000-ben, mikor még nem is volt kiviteli terv, állandóan azt kérdezgették tőlünk, hogy miért nem építjük meg ezt az összekötő utat. Azért nem, mert nem volt építési terv. Most már van kiviteli terv.

Valószínűleg azt fogja válaszolni, hogy a szerződés is megköttetett, tehát van szerződés is. De ha van szerződés, és valóban az utolsó évben valamit akarnak csinálni, akkor miért nem fogadják el azt a módosító javaslatot 220 millió forinttal, amely ezen elkerülő út első szakaszának a megépítését tenné lehetővé?




Felszólalások:  Előző  390  Következő    Ülésnap adatai