Készült: 2020.07.16.15:19:30 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

217. ülésnap (2009.06.15.), 257. felszólalás
Felszólaló Dr. Bárándy Gergely (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:14


Felszólalások:  Előző  257  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tényleg csak nagyon röviden, hiszen a hatályba léptető rendelkezésekről szól a vita e szakasza, és az ott megfogalmazott módosító javaslatok is.

Azért szeretném erre külön felhívni a figyelmet - bár talán ritkán szokás ebben a témában az Országgyűlésben felszólalni -, mert nagyon sok ellenzéki kritika érte a javaslatot azért, hogy túl későn kívánja az előterjesztő hatályba léptetni a javaslat egyes rendelkezéseit.

Akkor is elmondtam én is, és elmondta az előterjesztő is, hogy ezeknek a javaslatoknak a hatályba léptetéséhez idő szükséges, hiszen megfelelő felkészülési időt kell hagyni a jogalkalmazónak, illetve más jogszabályokat is meg kell alkotni ahhoz, hogy valóban megalapozottan hatályba tudjon lépni a rendelkezés.

Azonban a kritikát én némiképp jogosnak éreztem, és konzultációk után, úgy hiszem, hogy két hónappal az eredeti javaslathoz képest korábban a novella hatályba tud lépni. Én erre teszek javaslatot, ezen megfontolásból. Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  257  Következő    Ülésnap adatai