Készült: 2024.04.19.20:36:45 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

333. ülésnap (2013.12.04.), 259. felszólalás
Felszólaló Z. Kárpát Dániel (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 10:50


Felszólalások:  Előző  259  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 57. és a 91. számú módosítókhoz kapcsolódva, a benyújtott anyagaink mellé szeretnék olyan indoklást tenni, amely bár a vita tárgyaként meghagyja azt, hogy ezek a konkrét kapcsolódó módosítók támogathatók-e, de az a célom, hogy a jelenség tekintetében elérjem azt a helyzetet, hogy konszenzus alakuljon ki a Házban azt illetően, hogy a Magyarországot fenyegető legsúlyosabb problémákat illene elhárítani, és a lehető leghamarabb illene ezt megtenni.

Az első ilyen egyértelműen Magyarország katasztrofális demográfiai helyzetéhez kapcsolódik, ahol látjuk azokat a gazdasági, jellemzően gazdasági típusú erőfeszítéseket, amelyeket ez a kormányzat is megtett. Látjuk viszont azt is, hogy adott esetben a családi adókedvezményeknek nevezett gyűjtőcsomag 160 milliárdja ellenére, amit ott hagytak a magyar családoknál, nagyon helyesen, és aztán ki is terjesztették ezt jobbikos indítvány mentén, ebben óriási egyetértés volt, és ez örömteli, mégis, ennek ellenére további 3,5 százalékkal csökkent az élve születések száma. Úgy érzem, hogy ez a legfontosabb mutató Magyarországon. Sokkal fontosabb, mint a GDP, sokkal fontosabb, mint az, hogy milyen multinacionális körök milyen befektetésekkel jelentkeznek, jellemzően gyarmatosítási szinten Magyarországon. De hogy maradjunk a tárgykörnél, nagyon fontos lenne felismerni azt, hogy Magyarországon nem lehet pusztán gazdasági motivátorokkal és ösztönzőkkel elérni az élve születések számának növekményét.

Az első és legkeményebb faktor, ami miatt nem születnek meg a kívánt gyermekek, az általános bizonytalanságérzet, a biztonságérzet hiánya. Ami leszűrődik abba a helyzetbe, ha az ember bemegy a bankba, leszűrődik az oktatási rendszerbe, a kisvállalkozók életébe, a mezőgazdaságba, az egészségügybe, mindenhová. Mivel ezzel találkozik a magyar ember és jellemzően a magyar fiatal is mindenhol, várhatóan nem tud tíz évre előre tervezni. Idekapcsolódik egy otthonteremtési koncepció tökéletes hiánya is, amire a Jobbik kidolgozta átfogó otthonteremtési és bérlakás-építési programját.

De van ám egy olyan faktor, és ehhez kapcsolódik a módosító javaslatom, amely biztos eredményt hoz, fajlagosan minimális befektetéssel Magyarország jövőjét tudja kikerekíteni, kiegészíteni, ez az úgynevezett irányított reprodukció támogatása. Tehát a mesterséges megtermékenyítéssel történő kísérleteknek egy olyan pénzügyi támogatása, ami nemcsak bizonyos kísérletszámig és nem szűkítő feltételekkel, hanem feltétel nélkül támogatja azokat a fiatal magyarokat, családosokat, akik, mondjuk ki bátran, hősként próbálkoznak a gyermekvállalással. Sokszor egészségügyi vagy más szempontból ez nem sikerülhet számukra azonnal, de a statisztikák egybehangzó kimutatása szerint minimum több ezer gyermekkel születhetne több évente, ha teljeskörűen támogatnák ezeket a magyar fiatalokat. De vannak olyan becslések, amelyek az évi élve születések számának a tízezres növekményét sem tartják túlzásnak, ha nem csak, mondjuk, öt kísérletig vagy különböző szűkítő feltételekkel támogatnák ezt a rendszert.

Azt is látni kell, hogy ebben a kormányzati ciklusban sajnos több évtizedes távlatban is elértük az élve születések számának mélypontját. Tehát amikor kevesebb, mint 90 ezer gyermek születik Magyarországon egy évben, és amikor még a minimális reprodukcióhoz is alsó hangon 150 ezer kellene, vagy legalábbis azon folyamatok beindulásához, amelyek majd a népesség számának szinten tartásához lesznek elegendők, és akkor még nem értük el újra a 10 milliót a csonka országban, akkor azt kell mondjuk, katasztrofális a helyzet. Nemhogy önálló vitanap, önálló ülésszak sem lenne túlzás ebben a tárgykörben. És azt is látnunk kell, hogy gazdasági ösztönzők vannak a rendszerben, erőfeszítések, én nem vitatom el, hogy vannak, isten őrizz, hogy ellendrukkerek legyünk, nem vagyunk ellendrukkerek. De amíg a mindent átható bizonytalanságot nem sikerül felszámolni, amíg a kivándorlási spirált nem sikerül először lassítani, aztán visszafordítani, addig Magyarország jövőjét zabálják fel Magyarországon folyamatosan.

Hiszen évtizedek múlva nem csak az adófizetők fognak innen hiányozni. Az az 500 ezer ember, aki a közelmúltban vándorolt ki Magyarországról, egyszerre tudna keresletet támasztani, munkát, megrendelést a magyar kis- és közepes méretű vállalkozók számára, akik aztán további munkahelyeket tudnának biztosítani. Segíthetne ez az 500 ezer magyar ember itthon élése esetén az egész gyermekvédelmi rendszert, óvodákat, iskolákat életben tartani, lassítani ezek bezárási fokát. Hiszen ezek bezárásának szükségessége állításom szerint fel sem merülhetne egészséges demográfiai helyzetben. És azt is látnunk kell ugyanakkor, hogy miközben Európa ezen részét menekültek áradata fenyegeti, a későbbiekben egyre nagyobb fokú bevándorlás fenyegeti, addig Magyarországon, ha továbbra is ilyen ütemben fogyunk és vándorolnak ki innen, beáll egyfajta vákuum, egyfajta negatív erőtér, ami a környező térségből tulajdonképpen engedi beszippantani azokat a bevándorlókat, menekülteknek nevezett személyeket, akik végső soron a Kárpát-medencében otthonra is találhatnak, ha nem vigyázunk.

Márpedig abban legalább eddig egyetértés volt Magyarországon, és a miniszterelnök maga is egyetértett abban, hogy a cél csak és kizárólag a Kárpát-medencei magyar dominancia megőrzése, fenntartása, helyreállítása lehet, semmi más. Éppen ezért, amikor amellett kardoskodom, hogy támogassa mindenki azon hős magyar fiatalok erőfeszítéseit, akik bár nagyon nehezen tudnak gyermeket vállalni, de mégis vállalják ezt a harcot, akkor egyértelműen arra kérem önöket, hogy állítsák helyre a megtört életkódot, a jövőnk, a nemzet lelkének egészsége érdekében hadd szülessenek meg ezek a gyermekek.

(18.30)

És pár milliárd forint sem lenne túlzás ehhez, amikor brit visszatérítésre és egyéb őrültségekre, amelyek lehet, hogy az önök számára nemzetközi kötelezettségek, de mégsem olyan fontos dolgok, sőt újratárgyalható dolgok lennének, ott ezen összegnek a többszörösét képesek elszórni. Mi tehát egyértelműen azt kérjük, hogy forduljon meg ez a spirál, és érjünk el egy olyan helyzetet, ahol Magyarországon a saját jövőnk végre a saját költségvetésünkből támogathatóvá válik.

A másik kapcsolódó módosító javaslatunk pedig kapcsolódik ehhez a témához is, hiszen részint egészségmegőrzési célt szolgál, részint pedig annak belátását, hogy vannak olyan helyzetek és szituációk, amikor az össztársadalmi szubjektív jólét és egészségérzetünk érdekében veszteségesnek látszó intézményeket, intézményi hálózatokat is fenn kell tartani. Nagyon jó példa lenne az egészségügy, ahol ugye klasszikusan állami szférában nyereséges egészségügyet tető alá hozni igen nehéz volna. Ugyanígy múzeumokat sem zárunk be jobb esetben, akkor sem, hogyha veszteségesek.

Jelen esetben Óbuda egyik közkedvelt fürdőjét, a Csillaghegyi fürdőt kívánom támogatással ellátni, éppen azon okból kifolyólag, mert bár ebben a nagyon nehéz, válsággal sújtott gazdasági időszakban a fővárosi gyógyfürdőket kezelő társaság vezetője óriási, milliárdos mértékű veszteségből lényegében nyereségessé tudta formálni ezt a gyűjtőszervezetet, mégis ennek akkor van értelme, hogyha történelmi emlékhelyeket, történelmi fürdőket, pihenőhelyeket nem zárunk be, sokkal inkább arra sarkalljuk a helyi lakosságot, jellemzően az időseket, beteg embereket, nyugdíjasokat, hogy minél nagyobb arányban és létszámban tudják igénybe venni ezeket. Éppen ezért, amikor egy több mint százéves intézmény nemcsak hogy támogatása, de megtartása mellett kardoskodom, ezt azért teszem, mert ezen érintett intézmény esetében is évtizedes távlatban minimális mennyiségű és minőségű fejlesztés valósult meg, ugyanakkor kiváló tömegsportbázisról beszélünk, egy olyan több hektáros területről ugyanakkor, amelyet majdnem hogy három irányból körbeértek a lakóparkok.

És milyen érdekes, amikor a lakóparkok fejlesztési területe elfogyott, akkor ezen Csillaghegyi strandfürdő bezárási szándéka évről évre felmerült, és hát élünk a gyanúperrel, én legalábbis élek a gyanúperrel, és ez a szubjektív véleményem, hogy egy ilyen potenciális bezárást követően pár évvel megjelenik a jellemzően nemzetközi tulajdonosi hátterű felvásárló, megszerzi bagóért vagy ár alatt ezt a területet. Odaépít egy újabb lakóparkot, és elveszi a magyar nemzet jövőjétől azt a lehetséges életteret, ahol tömegsportbázis alakulhat ki a gyermekek számára, alakulhatna ki, hogyha meg tudnánk tartani, ahol az idősek rekreációs foglalkozásai tető alá kerülhetnének végre. Tehát teljesen egyértelmű, hogy amellett kell most állást foglalnunk, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben is legalább tartsuk meg a bástyákat, az állásainkat, és ne következzen be olyan helyzet, hogy egy 10 vagy 20 milliós központi támogatás elmaradása miatt, mondjuk, egy ilyen történelmi jelentőségű intézmény bezárásra kerül. Merthogy ez is benne van a levegőben. Ezt - idézőjelben - fillérekből meg lehetne akadályozni, és még egyszer mondom, a válsággal tarkított gazdasági helyzet még nem ok arra, hogy mindent bezárjanak, eladjanak, leépítsenek.

Ha egészséges és ésszerű átcsoportosítással meg lehet oldani, hogy mondjuk, a kiemelt fürdők egy része ne legyen annyira nyereséges, viszont tartsuk meg, és akadályozzuk meg a bezárását nagyon sok olyan történelmi emlékhelynek, amely bár most még nem annyira népszerű, de hosszú távon a tömegsportbázis alapját képezheti, akkor azt mondom, hogy el kell indulnunk ebbe az irányba. Ezen módosító javaslatommal tehát látszólag csak a Csillaghegyi strandfürdő mellett teszek hitet, ez önmagában sem egy apróság, hiszen nyilvánvaló, hogy generációkon átívelő módon nagyon sokak családja, családi története ideköthető, és olyan emlékeket táplálnak, amelyek önmagában ápolásra érdemesek. De azt is látnunk kell, hogy az egész nemzettest egészségi állapotának a fenntartásáért, javításáért szállunk síkra ilyen esetekben. Ez ciklusokon túlmutató feladat, ciklusokon túlnyúló és átívelő problémakör megoldási szándéka, de az itt lévő képviselők dolga egyáltalán nem az, hogy az adott választási cikluson belül keressenek megoldásokat a felmerülő problémákra.

Éppen ezért azt mondom, hogy pártszínezettől függetlenül, a hasonlóan nemes célokat mindenképpen támogassák, és ha nem is konkrétan ezen módosító javaslat mentén támogatják, mert mondjuk, nem tetszik az, hogy egy jobbikos képviselő írja ezt alá, akkor nem leszek szívbajos, hogyha ezt kettétépik, a saját maguk neve alatt vagy bármely kormánypárti képviselő neve alatt benyújtják ugyanezt, én ugyanúgy igennel fogok szavazni rá.

Arra kérem tehát önöket, hogy az ügy mentén támogassák ezen nagyon fontos, felmerült kérdések megoldását, mégpedig haladéktalan megoldását. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)




Felszólalások:  Előző  259  Következő    Ülésnap adatai