Készült: 2021.04.16.03:50:28 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

212. ülésnap (2009.05.19.), 40. felszólalás
Felszólaló Dr. Hankó Faragó Miklós (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 20:01


Felszólalások:  Előző  40  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslatnak nyíltan vállalt célja az, hogy a büntetőeljárások időszerűségét, azaz ezen eljárások gyorsítását javítsa, fokozza, hiszen a címe is magán viseli ezt a célt.

Egyetértünk ezzel, és összességében, nagyjából hasonlóan az előttem szólókhoz, azt tudom elmondani, hogy a liberális frakció a törvényjavaslat célkitűzéseinek döntő többségével egyetért, azokat támogatni tudjuk. Az egész törvényjavaslatot helyesnek, jónak és megfelelőnek tartjuk. Vannak rendelkezések, amelyekkel vitatkozunk, és amelyekkel nem értünk egyet, de ez elenyésző kisebbsége a törvényjavaslat rendelkezéseinek.

Alapvető büntetőjogi elv, hogy csak a gyors és elkerülhetetlen eljárások bírnak valódi visszatartó erővel. Ez számtalanszor időben és térben a történelem során beigazolódott már. Viszont azt is egyértelműnek gondoljuk, hogy a "gyors" és "elkerülhetetlen" jelzők együttes érvényesülése eredményezhet csak valódi visszatartó erőt. Azaz, ha a gyorsítást vesszük alapul, akkor ez a törvényjavaslat számos előremutató rendelkezést tartalmaz. Ha az elkerülhetetlen eljárásokat vesszük, mint ennek a summázott véleménynek és nagyon fontos elvnek a másik jelzős szerkezetét, akkor bizony azt kell mondjam, hogy itt már súlyos problémák maradnak, és bármennyire is sikerül gyorsítani az eljárásokon, ha az elkerülhetetlenséget nem tudjuk elérni, akkor igazából nagyon sokat nem tudtunk tenni.

Az elkerülhetetlenség természetesen azt jelenti, hogy azok, akik bűncselekményt követtek el, fenyegetve érezzék magukat, és pontosan tudniuk kell, hogy az eljárást nem fogják tudni elkerülni, azaz a felelősségre vonás elkerülhetetlenül be fog következni velük szemben. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy a nyomozások eredményesen folyjanak le, azaz a cselekmények felderítése eredményes legyen, és ezt kövesse a megfelelő büntetőjogi felelősségre vonás. Ezen a téren nagyon súlyos hiányosságok vannak ma Magyarországon.

Számos olyan cselekménytípust ismerünk, amelyeknél a felderítési arány 10-20 százalék körül mozog, esetleg még ennél is alacsonyabb hányadot ér el. Bármennyire is sikerül elérnünk azt - és e törvényjavaslat egyébként erre szerintem alkalmas is -, hogy gyorsítsunk az eljárásokon, ha nem tudjuk elérni azt, hogy minden komolyabb bűncselekmény elkövetőjét felelősségre vonják, azaz eredményes legyen velük szemben a nyomozás, derítsék fel a cselekményt, és keressék meg az elkövetőt, akkor nem sokat tettünk. Ezen a téren sajnos ez a törvényjavaslat természetesen nem tud változtatást hozni, hiszen ez a büntetőeljárási törvényről szól. Más operatív intézkedéseket kell hozni annak érdekében, hogy a nyomozások sokkal eredményesebbek legyenek.

Számos olyan intézményt tartalmaz a törvényjavaslat, amely részben újraszabályoz meglévő jogintézményeket, részben rövidít határidőket, néhány dolgot teljesen újraszabályoz. Ilyen a lemondás a tárgyalásról, amelyről államtitkár úr is, és mások is említést tettek már az előttem szólók közül, és ez az, amely a legterjedelmesebb részét alkotja ennek a módosításnak, bő tíz szakasz erejéig változtat a lemondás tárgyalásról jogintézményéről. Ezt helyes és jó lépésnek gondoljuk. Egyetértünk azzal, hogy ez az intézmény a megváltoztatott szabályok mellett alkalmas arra, hogy gyorsabbá, eredményesebbé, egyszerűbbé tegye az eljárásokat, ugyanakkor elkerülhetetlenül magával hozza természetesen a büntetőjogi felelősség megállapítását, és a megfelelő jogkövetkezmények alkalmazását. Garanciális szempontból fontosnak tartjuk egy ilyen típusú lemondásról szóló megállapodás megkötésére vonatkozóan a védelem részvételét, de ezt a törvény biztosítja, és igazából érvényesül az az elv is, hogy érdemben a bíróság dönt, hiszen ennek a megállapodásnak a végeredményeként a bíróság hagyja jóvá nagyjából ezt az egyezséget. Helyesnek tartjuk.

Helyesnek tartjuk az elektronikus kapcsolattartás kiszélesítését, nagyjából általánossá tételét, nem pedig kivételként történő alkalmazását. Helyesnek tartjuk azt is, hogy a bíróság elé állítás jelenlegi 15 napos határidejét 30 napra fölemeljük. A gyakorlat valóban azt mutatja, hogy számos olyan cselekmény történik, amellyel kapcsolatban, ha valamelyest hosszabb ideje lenne a nyomozó hatóságnak, hogy a megfelelő bizonyítékokat összegyűjtse, akkor egy ilyen eljárási típus sokkal nagyobb számban lenne alkalmazható. A bíróság elé állításnak gyakran akadálya, hogy eltelt a 15 nap, és az túl rövidnek bizonyult. A 30 nap egy jóval alkalmasabb időintervallum arra, hogy megfelelően, garanciális szabályok betartása mellett is lefolytathassa a bizonyítást a nyomozó hatóság, az ügyészség és aztán a bíróság, tehát ezt is tudjuk támogatni.

Azt is tudjuk támogatni, hogy távol lévő terhelttel szemben, elfogatóparancs kibocsátása esetén, ne kelljen 60 napot várni, hanem már 15 nap alatt dőljön el az, hogy milyen eljárási cselekményeket lehet utána foganatosítani. A 60 nap túl hosszú, a 15 nap elegendő arra, hogy kiderüljön, hogy van-e esély arra, hogy a bíróság elé hozzák a gyanúsítottat vagy vádlottat, vagy pedig ez hosszabb időt vesz igénybe, és meghiúsul az a kísérlet, amelyet az ügyészség szeretne megvalósítani.

Amennyiben változás történik a bíró vagy az ülnök személyében, a megismételt eljárás helyett az iratok ismertetése is egy megfelelő fordulatot jelent ebben a tekintetben. Úgy gondolom, hogy számos esetben teljesen felesleges megismételni a teljes bizonyítási eljárást. Minden fél számára bőven elfogadható lenne a megismerése, annak ismertetése. Helyes, hogy a törvény ezt az utat követi.

Az ügyész és a nyomozó hatóság kapcsolatára több szakasz is tartalmaz rendelkezést. Most talán csak arról szólnék röviden elsősorban, amivel egyet tudunk érteni, ez pedig az írásbeliség általánossá és kötelezővé tétele. Ez helyes, mert sokkal jobban nyomon lehet majd követni a hatóságok, az ügyészség és a nyomozó hatóság különböző cselekményeit, és ez időnként jelentőséggel bírhat. Egyetértünk ezzel. Egyetértünk a tárgyalási őrizet fogalmának bevezetésével, illetve azzal, hogy ezt az eljárás gyorsítása céljából alkalmazhatja majd a későbbiekben a bíróság.

A lakhelyelhagyási tilalommal kapcsolatban nagyon örülök, hogy tartalmaz egy olyan rendelkezést a törvényjavaslat, amely a terhelt mozgását nyomon követő eszköz alkalmazását biztosítja. Helyesebben, jelenleg is a büntetőeljárási törvényben szerepel ez a rendelkezés, talán egy nagyon kicsivel másabb fordulattal, megfogalmazással. Igazából nem nagyon látom be, hogy az anyagi erőforrások híján eddig miért nem lehetett alkalmazni. Most, hogy megváltoztattuk a törvényi rendelkezéseket sem biztos, hogy több pénz lesz rá. De ha végre ennek az lesz a következménye, hogy most már majd indokolatlanul nem alkalmaznak, mondjuk, előzetes letartóztatás kényszerintézkedést, hanem a lakhelyelhagyási tilalmat úgy alkalmazza a hatóság, hogy egy nyomon követő eszköz alkalmazását is közbeiktatják, akkor egy olyan jól bevált nyugat-európai, más országokban ismert gyakorlatot veszünk mi is át, amelyről egyértelműen kiderült, hogy alkalmas arra, hogy megfelelően ellenőrizze a hatóság a gyanúsított mozgását, és igazából ez a lényeg. Nagyon örülök, hogy ez az intézmény egy kicsit megváltozott formában visszajön a büntetőeljárási törvénybe, csak végre alkalmazzák a hatóságok.

(11.40)

Tehát a felsorolásom példálózó jellegű volt, számos egyéb rendelkezéssel egyet tudunk még egyetérteni. Talán inkább arról ejtenék néhány szót, amellyel nem tudunk egyetérteni. Elsősorban az előzetes letartóztatás intézményét említeném, erről már szintén minden előttem szóló elmondta a saját frakciójának, illetve államtitkár úrtól megismerhettük a kormány véleményét, álláspontját.

Nem azzal nem értünk egyet, hogy bizonyos bűncselekmények esetében az előzetes letartóztatás időtartamát 3 évről 4 évre emeljük. Szeretném rögtön hangsúlyozni, hogy bizonyos súlyos cselekmények esetében egyértelműen úgy gondoljuk, hogy helyes és szükséges alkalmazni 4 éves időtartamban is akár az előzetes letartóztatást. De muszáj megvizsgálnunk magának az előzetes letartóztatásnak a jelenlegi alkalmazási gyakorlati tapasztalatait, mert anélkül helytelen következtetéseket vonunk le.

Valóban, ma Magyarországon 4-5 ezer ember van folyamatosan előzetes letartóztatásban. Ez a fogva lévő személyeket összességében figyelembe véve egynegyede, egyharmada azoknak, akik vagy jogerősen töltik szabadságvesztés büntetésüket, vagy valamilyen intézkedés miatt szabadságuktól megfosztva valamilyen büntetés-végrehajtási intézetben vannak.

Alapvetően azt tartjuk problémának a mai gyakorlattal kapcsolatban, hogy az előzetes letartóztatás intézményének alkalmazása rendkívül mechanikus, és alapvetően nem a törvényjavaslatban megfogalmazott célt tartják szem előtt az azt elrendelő bíróságok, illetve a kezdeményező hatóságok, hanem más funkciót kapott, és ez súlyos problémát jelent véleményünk szerint. Ha azt vizsgáljuk, hogy a nyomozó hatóság, az ügyészség és a bíróság ebben a tekintetben milyen feladatot lát el, akkor a legkisebb szerepe éppen a legfontosabb szerepet játszó bíróságnak van, mert a bíróság az esetek igen nagy hányadában nem ismeri kellő alapossággal a nyomozás során beszerzett információkat, nagyon gyakran mechanikusan rendeli el a bíróság. Úgy látja, hogy a nyomozó hatóság munkájának elősegítése érdekében nem kívánja akadályozni az ilyen jellegű kérést, és az ügyészség kérelmének helyt ad. Azt hiszem, hogy ez az esetek 90 százalékát meghaladó arányban történik.

Már egy fokkal erőteljesebben érvényesül az, hogy az ügyben konkrétan kell megvizsgálni a körülményeket, amikor az ügyészség vizsgálja azt, hogy a nyomozó hatóság kezdeményezését mennyiben tudja felvállalni, és továbbítja-e ezt a kérelmet a bíróság felé. Ismerve az ügyészségi statisztikai adatokat, érdekes módon nagyobb arányban történik visszautasítás az ügyészség részéről a nyomozó hatóság felé az előzetes letartóztatás kezdeményezésére vonatkozóan, mint aztán az ügyészség és a bíróság kapcsolatában. Nem szoktuk vizsgálni, talán semmilyen konkrét felmérés nem készült arra vonatkozóan, hogy ha valakit előzetes letartóztatásba helyeznek, és egyáltalán nem arról beszélek, amit például Kontrát Károly képviselő úr a Fidesz nevében az imént példaként fölhozott, hogy szervezett bűnözéssel kapcsolatban, nagyon súlyos bűncselekményeket elkövetőkkel kapcsolatban fölmerült az a konkrét probléma, hogy lejárt a 3 éves előzetes időtartama, és kénytelenek voltak a hatóságok szabadlábra helyezni az illetőket.

Nem ezekről az ügyekről beszélek. Azokról az ügyekről beszélek, amikor valakinek elrendelik az előzetes letartóztatását, és mondjuk, 30 napig ott van. Vizsgálta-e bárki is ma Magyarországon azt, hogy ebből a folyamatosan nagyjából 5 ezer személyből, akik előzetesben vannak, azok számára milyen következményekkel jár az előzetes letartóztatás? Nos, én gyakorlati tapasztalatokból, kollégák, ügyész, ügyvéd, bíró kollégák gyakorlati tapasztalataiból kiindulva azt tudom mondani, hogy tökéletes egzisztenciavesztést eredményez egyetlen 30 napos előzetes letartóztatás elrendelése valakivel szemben. Jó esetben vagy az esetek nagy részében elveszíti a munkahelyét, nagyon gyakran a családi kapcsolata erre rámegy, és egy olyan dominóelv indul el vele szemben, ami a lezülléshez és utána a nagyon súlyos egzisztenciavesztéshez vezet. Ez semmiképpen nem lehet cél véleményem szerint.

Nagyon gyakran kimutatható az, hogy az előzetes letartóztatásnak egy előrehozott büntetés jellege van. Igazából a probléma ezzel kapcsolatban nemcsak az, hogy egy előzetes büntetés valósul meg, hanem hogy a rendőrség büntet. Mert igazából a rendőrség dönt arról, hogy beindítja-e azt a folyamatot, aminek a vége a bírói elrendelése az előzetes letartóztatásnak. Az előbb arra próbáltam utalni, hogy a nyomozó hatóság sokkal erőteljesebben ura az ügynek ebben a tekintetben, mint utána az ügyészség vagy a bíróság. Ez egy valódi probléma, és véleményem szerint csak akkor járunk el helyesen, ha egyetértve a javaslatban foglaltakkal, hogy differenciálni kell, de ezt még intenzívebben tesszük. Azaz egyetértünk a négy évre történő felemeléssel bizonyos esetekben, egyetértünk azzal, hogy két év elteltével az öt évnél nem súlyosabban büntetendő cselekmények esetében szűnjön meg. Azzal is egyet tudunk érteni, hogy van egy időintervallum, ami általános megszűnést kell hogy eredményezzen, viszont ezen időtartamokra és a büntetési tételekre vonatkozóan mi egy sokkal intenzívebb differenciálást tartanánk szükségesnek. Erre vonatkozó módosító javaslatot most fogalmazunk, és szeretnénk benyújtani. Nem a módosító javaslat elfogadásához ragaszkodunk, hanem ahhoz, hogy ez a differenciálás valódi legyen, és érdemben csökkenjen az előzetes letartóztatások száma és időtartama, mert egyébként nagyon sok esetben teljesen indokolatlan.

Ha komolyan gondoljuk, hogy a célunk az eljárások gyorsítása, akkor ezeknek az időtartamoknak a rövidítése is hozzájárul az eljárás rövidebb befejezéséhez, hiszen ha a nyomozó hatóság tudja, hogy jóval rövidebb ideig fog fennállni az általa kezdeményezett előzetes letartóztatás, akkor ez nyilvánvalóan egy gyorsabb nyomozásra, gyorsabb munkára készteti őket. Ezt egyébként megint csak számtalan gyakorlati példával alá lehetne támasztani.

Nem értünk egyet azzal a mondattal, amelyre vonatkozóan Kontrát Károly képviselő úr is a Fidesz aggályait az imént elmondta, azaz a 4. § (5) bekezdésével. "Ha a nyomozó hatóság önállóan végzi a nyomozást, az ügyész akkor adhat utasítást valamely eljárási cselekmény elvégzésének mellőzésére, ha az eljárási cselekmény elvégzése törvénysértő." Szeretném ezt a mondatot szembeállítani a büntetőeljárási törvény 165. §-ának (1) bekezdése első két mondatával. Ez a két mondat így szól, lakonikus és rövid mindkettő: "Az ügyész rendelkezik a nyomozásról. Az ügyész a nyomozó hatóságot utasítja." Mindkét mondat kijelentő módban került megfogalmazásra. Mint tudjuk, a jogban ennél erősebb megfogalmazás szinte nem is létezik. A két szó, amire a hangsúlyt szeretném helyezni, az a "rendelkezik" és az "utasítás". Teljesen egyértelmű, hogy a büntetőeljárási törvény ma - az összes rendelkezését figyelembe véve - ezt a tevékenységet, ezt a jogkört az ügyész kezébe teszi, és ezt helyesen is teszi. Garanciális szempontból, a szakértelem és minden egyéb más szempontból indokolt, hogy ez így legyen. Nem véletlenül került ide ez a megfogalmazás.

Véleményem szerint valódi koherenciazavar keletkezik abban az esetben, ha ez az (5) bekezdés lépne hatályba, mert biztos, hogy ellentmondás keletkezik e két megfogalmazás között. Azt minden további nélkül elfogadom, hogy vannak olyan, mondjuk, "problémás" ügyek, amelyekre vonatkozóan joggal vethető fel az a kérdés, hogy megfelelően végzi-e az ügyészség a tevékenységét, de néhány ügyből, néhány problémából nem szabad kiindulni, és nem lehet jogalkotási következménye néhány esetlegesen problémás ügynek. Mi úgy gondoljuk, egyetértve szintén az előttem szólóval, hogy a magyar ügyészi kar megfelelően végzi a tevékenységét, egyértelműen alkalmas arra az alkotmányos feladatára, amelyet számára a büntetőeljárási törvény biztosít. Ezen az elven mi semmilyen törést nem szeretnénk. Tehát mindenképpen úgy gondoljuk, hogy ennek a bekezdésnek az elhagyása indokolt.

Két apró megjegyzés még; mind a kettő kifogás, de nem olyan jelentős természetesen, mint az előző. A tárgyi bizonyítási eszköz 14. §-ban megfogalmazott újrafogalmazása kapcsán nem nagyon látom az indokát, hogy az elkövető nyomait hordozó eszközt is le lehessen foglalni. Ugye, eddig úgy volt, hogy a bűncselekmény elkövetésének nyomait hordozó tárgyra, dologra vonatkozóan lehetett a tárgyi bizonyítási eszköz fogalmat használni - most már az elkövető nyomait hordozó dologra is. Már látom magam előtt azokat az eljárásokat, amikor a nyomozó hatóság szándékosan, nagyon könnyen visszaélve ezzel a lehetőséggel, olyan eszközöket foglal le az elkövető tulajdonában, birtokában lévő eszközök közül, amelyeknek semmi közük nincs a cselekményhez, az égvilágon semmi köze. Csak azért, hogy a nyomozó hatóság a hatalmát demonstrálja az illető felett, le fog foglalni olyan tárgyakat, amelyeknek az égvilágon köze nincsen a bűncselekményhez, de regulázó jelleggel ezt jószerivel igen nagy számban fogják alkalmazni, és semmilyen indoka nincsen.

(11.50)

Ha nincs összefüggésben a cselekménnyel, akkor nincs indoka annak, hogy mondjuk, ha valaki bántalmazza egy családtagját, akkor a vidéki birtokán levő televíziókészülék lefoglalása teljesen felesleges, holott egyébként az elkövető nyomait természetesen ez a tévé is bizonyosan hordozza. De millió-egy példát lehetne még sorolni, nagyon sok esetben visszaélésre fog ez alkalmat adni, és ezt a lehetőséget szeretnénk elkerülni.

Még egy nagyon rövid mondat a kizárási indítvánnyal kapcsolatban. Véleményünk szerint, ha az elfogultságra történő hivatkozás esetén most majd az ügydöntő határozat meghozatalában is részt vehet az, akivel szemben kizárási indítványt kezdeményeztek, ez csak egy látszólagos gyorsító megoldás. Amennyiben ez a kizárás, úgymond a kérelem eredményes, azaz megállapítják az elfogultságot, akkor az egész eljárást lehet újrakezdeni, és véleményünk szerint ez esetenként nagyobb kárt okoz. Véleményem szerint a jelenlegi szabályozás helyes, esetleg az elbírálását kellene sokkal gyorsabbá tenni, akkor megoldást jelenthetne.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)




Felszólalások:  Előző  40  Következő    Ülésnap adatai