Készült: 2020.10.30.08:32:23 Dinamikus lap

Bizottság által benyújtott indítványok 2010-2014


Önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Benyújtók
1 H/12815 szöveges PDF A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) szóló beszámoló elfogadásáról Emberi jogi bizottság
2 H/10798 szöveges PDF A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság beszámolójának elfogadásáról Emberi jogi bizottság
3 H/10796 szöveges PDF A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 2012. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Emberi jogi bizottság
4 H/6995 szöveges PDF A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Terve és a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia - mélyszegénység, gyermekszegénység, romák - összhangjáról szóló jelentés elfogadásáról Emberi jogi bizottság
5 H/6877 szöveges PDF Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság jelentésének elfogadásáról Emberi jogi bizottság
6 H/5854 szöveges PDF Egyházkénti elismerés elutasításáról Emberi jogi bizottság
7 T/5839 szöveges PDF A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról Emberi jogi bizottság
8 H/4683 szöveges PDF A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) szóló beszámoló elfogadásáról Emberi jogi bizottság
9 T/3012 szöveges PDF A közterület rendjének fenntartása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról Emberi jogi bizottság
10 H/2896 szöveges PDF Szeptember 5-ének, Calcuttai Teréz anya halála napjának az ENSZ Közgyűlése által a Jótékonyság Világnapjává történő nyilvánítása kezdeményezéséről Emberi jogi bizottság

Nem önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Típus Benyújtók
1 13254/33 szöveges PDF Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Költségvetési bizottság
2 13254/25 szöveges PDF Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Költségvetési bizottság
3 13254/1 szöveges PDF Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
4 13253/46 szöveges PDF Egyes házszabályi rendelkezésekről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Költségvetési bizottság
5 13253/42 szöveges PDF Egyes házszabályi rendelkezésekről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Költségvetési bizottság
6 13253/1 szöveges PDF Egyes házszabályi rendelkezésekről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
7 13215/30 szöveges PDF A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága
8 13215/28 szöveges PDF A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága
9 13215/1 szöveges PDF A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
10 13096/30 szöveges PDF A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Sport- és turizmusbizottság
11 13096/26 szöveges PDF A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Sport- és turizmusbizottság
12 13096/2 szöveges PDF A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
13 13094/17 szöveges PDF A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Sport- és turizmusbizottság, Költségvetési bizottság
14 13094/16 szöveges PDF A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Sport- és turizmusbizottság, Költségvetési bizottság
15 13094/4 szöveges PDF A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
16 13057/7 szöveges PDF A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a szabálysértési eljárásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
17 13057/1 szöveges PDF A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a szabálysértési eljárásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
18 12975/1 szöveges PDF Az egyfelől Magyarország, másfelől az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről szóló 1997. június 20-án aláírt Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
19 12911/7 szöveges PDF A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek és egyes kapcsolódó törvényeknek a nevelőszülői jogviszony és a speciális ellátás átalakításával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság
20 12911/1 szöveges PDF A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek és egyes kapcsolódó törvényeknek a nevelőszülői jogviszony és a speciális ellátás átalakításával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
21 12908/15 szöveges PDF Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága
22 12908/12 szöveges PDF Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága
23 12908/11 szöveges PDF Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
24 12908/2 szöveges PDF Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
25 12833/29 szöveges PDF Az egyes civil szervezetekkel kapcsolatos törvényeknek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság
26 12833/28 szöveges PDF Az egyes civil szervezetekkel kapcsolatos törvényeknek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
27 12833/27 szöveges PDF Az egyes civil szervezetekkel kapcsolatos törvényeknek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
28 12833/26 szöveges PDF Az egyes civil szervezetekkel kapcsolatos törvényeknek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
29 12833/25 szöveges PDF Az egyes civil szervezetekkel kapcsolatos törvényeknek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
30 12833/23 szöveges PDF Az egyes civil szervezetekkel kapcsolatos törvényeknek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság
31 12833/2 szöveges PDF Az egyes civil szervezetekkel kapcsolatos törvényeknek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
32 12824/20 szöveges PDF Egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Sport- és turizmusbizottság, Költségvetési bizottság
33 12824/16 szöveges PDF Egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Sport- és turizmusbizottság, Költségvetési bizottság
34 12824/7 szöveges PDF Egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
35 12813/3 szöveges PDF A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2012. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság
36 12813/1 szöveges PDF A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2012. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
37 12767/1 szöveges PDF Az alapvető jogok biztosának a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettese megválasztásáról (Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet) bizottsági állásfoglalás Emberi jogi bizottság
38 12618/2 szöveges PDF A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2011. február - 2013. február) bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
39 12617/26 szöveges PDF Egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Sport- és turizmusbizottság
40 12617/22 szöveges PDF Egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Sport- és turizmusbizottság
41 12617/18 szöveges PDF Egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Sport- és turizmusbizottság
42 12617/1 szöveges PDF Egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
43 12616/14 szöveges PDF Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
44 12616/12 szöveges PDF Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
45 12616/1 szöveges PDF Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
46 12513/40 szöveges PDF A Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
47 12513/32 szöveges PDF A Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
48 12513/28 szöveges PDF A Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
49 12513/10 szöveges PDF A Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
50 12415/964 szöveges PDF Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
51 12415/959 szöveges PDF Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
52 12415/796 szöveges PDF Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
53 12337/3 szöveges PDF Egyes törvényeknek a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság
54 12337/1 szöveges PDF Egyes törvényeknek a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
55 12100/10 szöveges PDF A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság
56 12100/2 szöveges PDF A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
57 12099/25 szöveges PDF A támogatott döntéshozatalról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
58 12099/2 szöveges PDF A támogatott döntéshozatalról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
59 12015/10 szöveges PDF Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság
60 12015/2 szöveges PDF Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
61 12002/9 szöveges PDF A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
62 12002/6 szöveges PDF A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
63 11897/2 szöveges PDF Az alapvető jogok biztosa megválasztásáról (Dr. Székely László) bizottsági állásfoglalás Emberi jogi bizottság
64 11657/23 szöveges PDF A panaszokról és közérdekű bejelentésekről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
65 11657/17 szöveges PDF A panaszokról és közérdekű bejelentésekről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
66 11657/1 szöveges PDF A panaszokról és közérdekű bejelentésekről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
67 11459/4 szöveges PDF Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
68 11459/2 szöveges PDF Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
69 11399/2 szöveges PDF A Bethlen Gábor Alap 2012. évi tevékenységéről és működéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
70 11301/4 szöveges PDF Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
71 11212/42 szöveges PDF A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
72 11212/29 szöveges PDF A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
73 11212/1 szöveges PDF A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
74 11200/5 szöveges PDF A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
75 11200/1 szöveges PDF A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
76 11105/26 szöveges PDF Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
77 11105/19 szöveges PDF Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
78 11105/1 szöveges PDF Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
79 10750/42 szöveges PDF A vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás záró vitához Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Oktatási, tudományos bizottság
80 10750/28 szöveges PDF A vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Oktatási, tudományos bizottság
81 10750/27 szöveges PDF A vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
82 10750/26 szöveges PDF A vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
83 10750/25 szöveges PDF A vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Oktatási, tudományos bizottság
84 10750/24 szöveges PDF A vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
85 10750/17 szöveges PDF A vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Oktatási, tudományos bizottság
86 10750/15 szöveges PDF A vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
87 10750/1 szöveges PDF A vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
88 10749/18 szöveges PDF A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
89 10749/15 szöveges PDF A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
90 10749/1 szöveges PDF A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
91 10593/31 szöveges PDF Egyes törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás záró vitához Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
92 10593/20 szöveges PDF Egyes törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
93 10593/8 szöveges PDF Egyes törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
94 10593/1 szöveges PDF Egyes törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
95 10592/5 szöveges PDF Az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
96 10578/3 szöveges PDF Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság beszámolója a 2012. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
97 10573/2 szöveges PDF A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2012. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
98 10571/63 szöveges PDF A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Oktatási, tudományos bizottság, Emberi jogi bizottság, Sport- és turizmusbizottság
99 10571/42 szöveges PDF A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Oktatási, tudományos bizottság, Emberi jogi bizottság, Sport- és turizmusbizottság
100 10571/30 szöveges PDF A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
101 10051/12 szöveges PDF A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Kulturális és sajtóbizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
102 10051/11 szöveges PDF A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Kulturális és sajtóbizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
103 10051/1 szöveges PDF A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
104 9929/53 szöveges PDF Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
105 9929/47 szöveges PDF Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
106 9929/3 szöveges PDF Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
107 9399/1 szöveges PDF A határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
108 9246/28 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Kulturális és sajtóbizottság
109 9246/24 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Kulturális és sajtóbizottság
110 9246/1 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
111 9244/29 szöveges PDF Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
112 9244/24 szöveges PDF Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
113 9244/1 szöveges PDF Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
114 9233/11 szöveges PDF Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
115 9233/9 szöveges PDF Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
116 9233/1 szöveges PDF Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
117 9160/1 szöveges PDF A nemzetiségi jogokkal összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
118 9062/14 szöveges PDF A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Nemzeti összetartozás bizottsága, Emberi jogi bizottság
119 9062/11 szöveges PDF A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Nemzeti összetartozás bizottsága, Emberi jogi bizottság
120 9062/10 szöveges PDF A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
121 9062/1 szöveges PDF A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
122 8889/54 szöveges PDF Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Költségvetési bizottság
123 8889/2 szöveges PDF Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
124 8888/118 szöveges PDF A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Oktatási, tudományos bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
125 8888/5 szöveges PDF A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
126 8750/94 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
127 8750/74 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
128 8750/14 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
129 8672/1 szöveges PDF A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
130 8584/1 szöveges PDF Az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese megválasztásáról (Dr. Szabó Marcel) bizottsági állásfoglalás Emberi jogi bizottság
131 8405/79 szöveges PDF A választási eljárásról bizottsági ajánlás záró vitához Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
132 8405/62 szöveges PDF A választási eljárásról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
133 8405/49 szöveges PDF A választási eljárásról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
134 8405/46 szöveges PDF A választási eljárásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
135 8405/9 szöveges PDF A választási eljárásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
136 7971/216 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság
137 7971/213 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság
138 7971/193 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság
139 7971/5 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
140 7934/1 szöveges PDF Az alapcélként vallási tevékenységet végző Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Egyesület egyházként történő elismeréséről (országos népi kezdeményezés) bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
141 7858/10 szöveges PDF Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Oktatási, tudományos bizottság
142 7858/8 szöveges PDF Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
143 7858/6 szöveges PDF Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
144 7858/5 szöveges PDF Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
145 7858/2 szöveges PDF Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
146 7772/20 szöveges PDF Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
147 7772/2 szöveges PDF Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
148 7766/1 szöveges PDF A Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
149 7757/17 szöveges PDF Egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
150 7757/13 szöveges PDF Egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
151 7678/34 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
152 7678/29 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
153 7678/3 szöveges PDF Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
154 7676/25 szöveges PDF Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
155 7676/4 szöveges PDF Az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
156 7667/120 szöveges PDF A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Oktatási, tudományos bizottság, Emberi jogi bizottság
157 7667/96 szöveges PDF A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Oktatási, tudományos bizottság, Emberi jogi bizottság
158 7667/89 szöveges PDF A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
159 7667/88 szöveges PDF A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
160 7667/2 szöveges PDF A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
161 7655/431 szöveges PDF Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
162 7655/359 szöveges PDF Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
163 7655/354 szöveges PDF Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
164 7655/321 szöveges PDF Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
165 6959/14 szöveges PDF Egyes önkormányzati tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
166 6959/12 szöveges PDF Egyes önkormányzati tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
167 6959/8 szöveges PDF Egyes önkormányzati tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
168 6959/3 szöveges PDF Egyes önkormányzati tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
169 6958/234 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság
170 6958/215 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
171 6958/1 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
172 6858/6 szöveges PDF A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
173 6858/3 szöveges PDF A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
174 6854/6 szöveges PDF Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről szóló jelentés elfogadásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
175 6854/3 szöveges PDF Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről szóló jelentés elfogadásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
176 6814/1 szöveges PDF A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
177 6810/2 szöveges PDF A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
178 6776/1 szöveges PDF A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervéről szóló 68/2007. (VI. 28.) OGY határozat módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
179 6775/1 szöveges PDF A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Terve és a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia - mélyszegénység, gyermekszegénység, romák - összhangjáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
180 6774/21 szöveges PDF A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Kulturális és sajtóbizottság, Emberi jogi bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
181 6774/18 szöveges PDF A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Kulturális és sajtóbizottság, Emberi jogi bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
182 6774/2 szöveges PDF A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
183 6686/8 szöveges PDF A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjáról kiegészítő bizottsági ajánlás Kulturális és sajtóbizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága
184 6686/7 szöveges PDF A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Kulturális és sajtóbizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága
185 6686/6 szöveges PDF A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
186 6686/2 szöveges PDF A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
187 6591/3 szöveges PDF Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság beszámolója bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
188 6585/16 szöveges PDF A közadatok újrahasznosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
189 6585/12 szöveges PDF A közadatok újrahasznosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
190 6585/4 szöveges PDF A közadatok újrahasznosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
191 6577/26 szöveges PDF A gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
192 6577/23 szöveges PDF A gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
193 6577/14 szöveges PDF A gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
194 6577/1 szöveges PDF A gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
195 6574/1 szöveges PDF Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság jelentése bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
196 6392/35 szöveges PDF A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Mentelmi bizottság
197 6392/29 szöveges PDF A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Mentelmi bizottság
198 6392/27 szöveges PDF A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
199 6392/2 szöveges PDF A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
200 6391/145 szöveges PDF Az Országgyűlésről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Mentelmi bizottság
201 6391/126 szöveges PDF Az Országgyűlésről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Mentelmi bizottság
202 6391/120 szöveges PDF Az Országgyűlésről módosító javaslat Emberi jogi bizottság
203 6391/2 szöveges PDF Az Országgyűlésről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
204 6390/57 szöveges PDF A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkezések módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Mezőgazdasági bizottság
205 6390/55 szöveges PDF A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkezések módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
206 6390/49 szöveges PDF A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkezések módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
207 6390/11 szöveges PDF A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkezések módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
208 6319/10 szöveges PDF Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság
209 6319/1 szöveges PDF Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
210 6265/5 szöveges PDF A Nemzetiségek Napjáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága
211 6265/4 szöveges PDF A Nemzetiségek Napjáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
212 6265/1 szöveges PDF A Nemzetiségek Napjáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
213 6044/93 szöveges PDF A személyszállítási szolgáltatásokról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
214 6044/89 szöveges PDF A személyszállítási szolgáltatásokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
215 6044/2 szöveges PDF A személyszállítási szolgáltatásokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
216 5991/9 szöveges PDF A szélsőségesség, a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái elleni határozott fellépésről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
217 5991/5 szöveges PDF A szélsőségesség, a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái elleni határozott fellépésről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
218 5976/6 szöveges PDF Dr. Balsai István, a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése elfogadásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság
219 5976/3 szöveges PDF Dr. Balsai István, a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése elfogadásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
220 5976/2 szöveges PDF Dr. Balsai István, a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése elfogadásáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
221 5948/14 szöveges PDF Egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága
222 5948/12 szöveges PDF Egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága
223 5948/1 szöveges PDF Egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
224 5932/6 szöveges PDF A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Fenntartható fejlődés bizottsága, Emberi jogi bizottság
225 5904/7 szöveges PDF A Máriapócsi Kegyhelyről és a magyar görögkatolikus közösség társadalomban betöltött szerepéről kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága
226 5904/5 szöveges PDF A Máriapócsi Kegyhelyről és a magyar görögkatolikus közösség társadalomban betöltött szerepéről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága
227 5904/1 szöveges PDF A Máriapócsi Kegyhelyről és a magyar görögkatolikus közösség társadalomban betöltött szerepéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
228 5854/8 szöveges PDF Egyházkénti elismerés elutasításáról egységes javaslat Emberi jogi bizottság
229 5854/7 szöveges PDF Egyházkénti elismerés elutasításáról támogatott sor Emberi jogi bizottság
230 5839/41 szöveges PDF A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról egységes javaslat Emberi jogi bizottság
231 5839/40 szöveges PDF A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról támogatott sor Emberi jogi bizottság
232 5790/3 szöveges PDF A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság
233 5790/1 szöveges PDF A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
234 5540/15 szöveges PDF A kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága
235 5540/14 szöveges PDF A kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága
236 5315/38 szöveges PDF A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Oktatási, tudományos bizottság
237 5315/35 szöveges PDF A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Oktatási, tudományos bizottság
238 5315/34 szöveges PDF A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
239 5315/28 szöveges PDF A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Oktatási, tudományos bizottság
240 5315/25 szöveges PDF A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
241 5128/85 szöveges PDF A családok védelméről kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Emberi jogi bizottság
242 5128/70 szöveges PDF A családok védelméről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság, Kulturális és sajtóbizottság
243 5128/2 szöveges PDF A családok védelméről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
244 5033/2 szöveges PDF A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
245 5006/37 szöveges PDF Az országgyűlési képviselők választásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága
246 5006/35 szöveges PDF Az országgyűlési képviselők választásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága
247 5006/34 szöveges PDF Az országgyűlési képviselők választásáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
248 5006/33 szöveges PDF Az országgyűlési képviselők választásáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
249 5006/32 szöveges PDF Az országgyűlési képviselők választásáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
250 5006/31 szöveges PDF Az országgyűlési képviselők választásáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
251 5006/27 szöveges PDF Az országgyűlési képviselők választásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága
252 5006/1 szöveges PDF Az országgyűlési képviselők választásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
253 5005/60 szöveges PDF Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
254 5005/55 szöveges PDF Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
255 5005/53 szöveges PDF Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
256 5005/51 szöveges PDF Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
257 5005/48 szöveges PDF Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
258 5005/1 szöveges PDF Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
259 5004/40 szöveges PDF Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi és rendészeti bizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság
260 5004/35 szöveges PDF Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság
261 5001/38 szöveges PDF Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
262 5001/31 szöveges PDF Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
263 5001/30 szöveges PDF Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
264 5001/24 szöveges PDF Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
265 5001/3 szöveges PDF Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
266 4999/363 szöveges PDF A nemzeti felsőoktatásról kiegészítő bizottsági ajánlás Oktatási, tudományos bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
267 4999/342 szöveges PDF A nemzeti felsőoktatásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Oktatási, tudományos bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
268 4999/2 szöveges PDF A nemzeti felsőoktatásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
269 4997/106 szöveges PDF A nemzetiségek jogairól kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
270 4997/78 szöveges PDF A nemzetiségek jogairól bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
271 4997/3 szöveges PDF A nemzetiségek jogairól bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
272 4988/32 szöveges PDF Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
273 4988/25 szöveges PDF Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
274 4988/19 szöveges PDF Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
275 4916/49 szöveges PDF A cégnek nem minősülő szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Kulturális és sajtóbizottság
276 4916/45 szöveges PDF A cégnek nem minősülő szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Kulturális és sajtóbizottság
277 4916/3 szöveges PDF A cégnek nem minősülő szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
278 4866/149 szöveges PDF Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága
279 4866/123 szöveges PDF Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
280 4866/122 szöveges PDF Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága
281 4866/2 szöveges PDF Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
282 4863/129 szöveges PDF A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről kiegészítő bizottsági ajánlás Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
283 4863/125 szöveges PDF A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Honvédelmi és rendészeti bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
284 4863/2 szöveges PDF A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
285 4856/437 szöveges PDF A nemzeti köznevelésről kiegészítő bizottsági ajánlás Oktatási, tudományos bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
286 4856/421 szöveges PDF A nemzeti köznevelésről módosító javaslat Emberi jogi bizottság
287 4856/350 szöveges PDF A nemzeti köznevelésről módosító javaslat Emberi jogi bizottság
288 4856/349 szöveges PDF A nemzeti köznevelésről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Oktatási, tudományos bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
289 4856/3 szöveges PDF A nemzeti köznevelésről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
290 4786/721 szöveges PDF A Munka Törvénykönyvéről kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság
291 4786/687 szöveges PDF A Munka Törvénykönyvéről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság
292 4786/685 szöveges PDF A Munka Törvénykönyvéről módosító javaslat Emberi jogi bizottság
293 4786/4 szöveges PDF A Munka Törvénykönyvéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
294 4714/15 szöveges PDF Az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről módosító javaslat Emberi jogi bizottság
295 4714/12 szöveges PDF Az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
296 4714/8 szöveges PDF Az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
297 4714/7 szöveges PDF Az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről módosító javaslat Emberi jogi bizottság
298 4714/2 szöveges PDF Az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
299 4662/180 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
300 4662/117 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
301 4662/6 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
302 4657/26 szöveges PDF Az egyes büntető vonatkozású törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság
303 4657/20 szöveges PDF Az egyes büntető vonatkozású törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság
304 4657/3 szöveges PDF Az egyes büntető vonatkozású törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
305 4656/83 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
306 4656/60 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
307 4656/7 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
308 4424/155 szöveges PDF Az Alkotmánybíróságról kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság
309 4424/153 szöveges PDF Az Alkotmánybíróságról kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság
310 4424/133 szöveges PDF Az Alkotmánybíróságról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
311 4424/1 szöveges PDF Az Alkotmánybíróságról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
312 4365/747 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
313 4365/738 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről módosító javaslat Emberi jogi bizottság
314 4365/737 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről módosító javaslat Emberi jogi bizottság
315 4365/736 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről kapcsolódó módosító javaslat Emberi jogi bizottság
316 4365/637 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
317 4365/630 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
318 4365/629 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
319 4365/599 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről módosító javaslat Emberi jogi bizottság
320 4365/508 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről módosító javaslat Emberi jogi bizottság
321 4365/492 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság, Egészségügyi bizottság
322 4365/5 szöveges PDF Magyarország 2012. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
323 4277/2 szöveges PDF Dr. Balsai István a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
324 3927/4 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
325 3586/45 szöveges PDF Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság
326 3586/40 szöveges PDF Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság
327 3585/85 szöveges PDF Az alapvető jogok biztosáról kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Alkotmányügyi bizottság
328 3585/65 szöveges PDF Az alapvető jogok biztosáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága
329 3585/3 szöveges PDF Az alapvető jogok biztosáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
330 3523/4 szöveges PDF Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről szóló 37/2010. (VI. 16.) OGY határozat módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
331 3522/38 szöveges PDF Az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
332 3507/86 szöveges PDF A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Oktatási, tudományos bizottság
333 3507/85 szöveges PDF A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
334 3507/84 szöveges PDF A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
335 3507/83 szöveges PDF A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
336 3507/73 szöveges PDF A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Oktatási, tudományos bizottság
337 3479/42 szöveges PDF A népszavazás kezdeményezéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
338 3479/39 szöveges PDF A népszavazás kezdeményezéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
339 3479/13 szöveges PDF A népszavazás kezdeményezéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
340 3294/3 szöveges PDF Az Országos Rádió és Televízió Testület és az NMHH Médiatanácsa 2010. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
341 3012/16 szöveges PDF A közterület rendjének fenntartása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról egységes javaslat Emberi jogi bizottság
342 3012/15 szöveges PDF A közterület rendjének fenntartása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról támogatott sor Emberi jogi bizottság
343 2304/1 szöveges PDF Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a területi és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők 2011. január 9-én megtartott választásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
344 2239/9 szöveges PDF A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény, a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága
345 2239/7 szöveges PDF A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény, a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Nemzeti összetartozás bizottsága
346 2228/1 szöveges PDF Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
347 2171/1 szöveges PDF A "Magyarországon honos népcsoportok" felsorolásának a bunyevác kisebbségi népcsoporttal történő kiegészítéséről (népi kezdeményezés) bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
348 1813/38 szöveges PDF Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság
349 1813/30 szöveges PDF Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
350 1813/4 szöveges PDF Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
351 1811/28 szöveges PDF A Bethlen Gábor Alapról kiegészítő bizottsági ajánlás Külügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Oktatási, tudományos bizottság
352 1811/27 szöveges PDF A Bethlen Gábor Alapról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
353 1811/25 szöveges PDF A Bethlen Gábor Alapról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Külügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Oktatási, tudományos bizottság
354 1811/24 szöveges PDF A Bethlen Gábor Alapról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
355 1811/3 szöveges PDF A Bethlen Gábor Alapról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
356 1747/213 szöveges PDF A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról kiegészítő bizottsági ajánlás Kulturális és sajtóbizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság
357 1747/212 szöveges PDF A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
358 1747/188 szöveges PDF A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Kulturális és sajtóbizottság, Emberi jogi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság
359 1674/7 szöveges PDF Egyes törvényeknek a naptári napban való határidő-számítással összefüggésben történő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
360 1674/5 szöveges PDF Egyes törvényeknek a naptári napban való határidő-számítással összefüggésben történő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
361 1674/2 szöveges PDF Egyes törvényeknek a naptári napban való határidő-számítással összefüggésben történő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
362 1673/27 szöveges PDF Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
363 1673/25 szöveges PDF Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság
364 1673/2 szöveges PDF Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
365 1672/17 szöveges PDF A nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság
366 1672/15 szöveges PDF A nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság
367 1672/3 szöveges PDF A nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
368 1665/100 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság
369 1665/94 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
370 1665/93 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
371 1665/92 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
372 1665/91 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
373 1665/90 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
374 1665/89 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
375 1665/88 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
376 1665/87 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
377 1665/86 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
378 1665/85 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Emberi jogi bizottság
379 1665/4 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság
380 1498/724 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
381 1498/709 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről módosító javaslat Emberi jogi bizottság
382 1498/708 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről módosító javaslat Emberi jogi bizottság
383 1498/707 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről módosító javaslat Emberi jogi bizottság
384 1498/554 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
385 1498/549 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
386 1498/545 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fogyasztóvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális és sajtóbizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási, tudományos bizottság, Önkormányzati és területfejlesztési bizottság, Sport- és turizmusbizottság
387 1498/533 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről módosító javaslat Emberi jogi bizottság
388 1498/528 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről kapcsolódó módosító javaslat Emberi jogi bizottság
389 1498/527 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről kapcsolódó módosító javaslat Emberi jogi bizottság
390 1498/526 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről kapcsolódó módosító javaslat Emberi jogi bizottság
391 1498/409 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, Fog