Készült: 2020.10.01.03:21:21 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

242. ülésnap (2001.11.27.),  345-405. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita folytatása és lezárása
Felszólalás ideje 1:30:33


Felszólalások:   345   345-405   405      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Megkérdezem, a kulturális bizottság kíván-e előadót állítani. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem látok.

Megadom a szót Szalai Annamáriának, aki írásban jelezte felszólalási szándékát. (Jelzésre:) Visszalép. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok.

Módosító javaslat nincsen, az általános vitát lezárom. Kérdezem, van-e ezzel kapcsolatban bárkinek észrevétele. (Nincs ilyen jelzés.)

Határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az Országos Rádió és Televízió Testület 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 276 igen szavazattal, 22 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a javaslatot elfogadta.

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a polgári törvénykönyv módosításáról szóló 2000. évi LXXXVIII. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslatról történő határozathozatal. Rubovszky György képviselő önálló indítványát T/5218. számon kapták kézhez. Mivel az előterjesztéshez senki sem nyújtott be módosító javaslatot, a határozathozatal egyetlen döntést igényel.

 

(20.30)

 

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a polgári törvénykönyv módosításáról szóló 2000. évi LXXXVIII. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 295 igen szavazattal, 3 tartózkodással a javaslatot elfogadta.

 

Tisztelt Országgyűlés! Személyi javaslatok megtárgyalása következik.

Az Országgyűlés elnöke személyi javaslatot terjesztett elő H/5540. számon. Ebben Czoma Kálmán helyett Gyimóthy Gézát jelöli az emberi jogi bizottság, Atyánszky György helyett Torgyán Józsefet jelöli a gazdasági bizottság, Zakó László helyett pedig Torgyán Józsefné Cseh Máriát az ifjúsági és sportbizottság tagjává.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - Az eredményjelző táblán megjelenik: 183 igen, 3 nem, 2 tartózkodás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés határozatképtelen. A szavazást megismételjük. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e az előbb általam javasolt személyi javaslatokkal.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - Az eredményjelző táblán megjelenik: 183 igen, 0 nem, 6 tartózkodás.)

Ismét határozatképtelen az Országgyűlés. Egy utolsó kísérletet teszünk. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy szavazzon a feltett kérdésre! (Szavazás. - Az eredményjelző táblán megjelenik: 177 igen, 0 nem, 5 tartózkodás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés ismét határozatképtelen. Tisztelt Országgyűlés! A hiányzó képviselők listáját nyilvánosságra hozom a Házszabály értelmében. (Rövid szünet.)

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 107/1995. (XI. 4.) számú országgyűlési határozat megvalósulásáról szóló beszámoló, valamint a felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztéseket J/5029. és H/5030. számokon kapták kézhez. (Zaj.)

Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, a napirendi ajánlás szerint 10-10 perces időkeretben. Elsőként Takács Imre képviselő úr következik. (Csenget.) Képviselő urat illeti a szó.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr, Miniszter Úr és idefigyelő Képviselőtársaim! Már a délelőtt folyamán több oldalról bizonyították a felszólaló képviselők, hogy az oktatás mennyiségi fejlesztése egy ponton túl a minőség rovására megy. Ezzel kapcsolatban én már nem sokat szeretnék itt szólni, de azt azért szeretném megjegyezni, képviselőtársaim és miniszter úr figyelmébe ajánlani azt az elgondolkodtató eredményt, amit egy nemzetközi összehasonlító vizsgálat hozott. E szerint a 15-64 évesek körében a magyar diplomások szövegértelmezési tudásszintje 22 ország közül a leggyengébb. Még egyszer hangsúlyozom, hogy a 15-64 évesek körében a magyar diplomások szövegértelmezési tudásszintje 22 ország közül a leggyengébb, és körülbelül a többi ország középfokú végzettségű népessége tudásszintjének felel meg.

Azt hiszem, hogy ez a tény aláhúzza azt, hogy bizony a minőségi problémák jelentkeznek a felsőoktatásban. Ezen lesújtó eredménynek számtalan oka lehet. Én csak néhány okra kívánok rámutatni.

Közrejátszhat ebben a hallgatók alacsony motiváltsági szintje, ugyanis az anyagi boldogulás és a tudás nem mindig van összhangban egymással Magyarországon. Az oktatás túlzott szakosodása is előidézheti a negatív eredményt. A délelőtt folyamán képviselőtársaim már szóltak arról, hogy a túlzott szakosodás milyen negatív eredményt hoz létre, erről így, késő este nem szólok. A felsőfokú oktatási intézmények túlzott szakosodása akkor talán nem jelentene gondot, ha oda minden esetben magas szintű általános műveltséggel felvértezve kerülnének a hallgatók.

Az általános műveltség szintje a jövőben kulcskérdés, mert tények igazolják, hogy a szakmaváltást gyorsan csak megalapozott műveltséggel lehet valóra váltani. Hiába tervez egy mérnök egy nagyon jó mozdonyt, ami 280-as sebességgel seper, ha rossz az alap, amelyen a mozdony halad, akkor ezt a gyorsaságot nem lehet elérni. A széles körű kitekintést biztosító általános műveltségre elsősorban természetesen a pedagógusoknak van szükségük. Emellett a minőség javítása azt is megköveteli, hogy az oktatók rendelkezzenek olyan személyiségjegyekkel, amelyek nélkül nem lehet eredményes a nevelés, az oktatás. Ilyen személyiségi jegynek tartom én a kreativitást, amely megköveteli a problémaérzékenységet, a szellemi mozgékonyságot, az eredetiséget és a rugalmasságot. Ilyen személyiségi jegynek tartom a lényeg gyors felismerését, az igaz értékek közvetítését, a jó előadókészséget, a szép magyar beszédet, a gondolkodás örömét, a szelektálni tudást és nem utolsósorban a jó humorérzéket. A személyiségi jegyek közé tartozik az igazságosság, és nagyon fontosnak tartom a hallgatók tiszteletét is.

Konfucius a következőket mondta: az eszményi tanár irányítja diákjait, de nem húzza őket maga után; megnyitja előttük az utat, de nem viszi el őket a célhoz.

Ha egy egyetemi oktató vagy középiskolai oktató hajót akar építeni, akkor nem kell összedudálni a hallgatókat, hogy gyűjtsenek fát, hanem meg kell szerettetni velük a végtelen tenger gyönyörűségét. Mindez vágyálom addig, amíg a tanárok anyagi és erkölcsi elismerése köztudottan nem megfelelő. Erről a délelőtt folyamán már sok képviselőtársam szólt.

Néhány évvel ezelőtt az egyik empirikus vizsgálat sajnos hazánkban a tanárokat és az egyetemi oktatókat nem előkelő helyre rangsorolta, és jóleső érzés volt egy másik vizsgálatot olvasnom, amely szerint Japánban a tanárok a foglalkozási presztízsrangsorban magasan az első helyen vannak.

Polonyi István és Tímár János egyetemi tanárok rámutattak arra, hogy az 1951. évi ár- és bérreform igen alacsony szintre szállította le a tanárok kereseti arányait, és ezen arányok a mai napig is érvényesek.

 

(20.40)

 

1990-től még kedvezőtlenebb az anyagi elismertség. Szociológiai vizsgálatok igazolják, hogy a dolgozók az anyagi helyzetüket a hasonló végzettségűek életnívójához hasonlítják. A rendszerváltás óta a versenyszférával szemben ez igen kedvezőtlenül alakult a felsőoktatásban dolgozók körében. Ilyen körülmények között csak vágyálom az, hogy mindegyik egyetemi, főiskolai katedrán kiváló személyiségjegyekkel és megalapozott tudással rendelkező tanárok tevékenykedjenek.

Engedjék meg, hogy ennek kapcsán a saját életutamra hivatkozzam, amiről már délelőtt szóltam. Másodállású docensként tevékenykedtem, és egy középiskolában dolgoztam, de nem mentem át főállásba a felső szintre azért, mert a középiskolában túlórákkal, különböző jutalékokkal lényegesen többet kerestem, mint ha a felsőfokú oktatási intézményben dolgoztam volna.

Jelentős elmaradás van a fejlett országok tanárainak a jövedelméhez képest is. A kormányok hiába próbálkoznak a felsőfokú oktatásban dolgozó tanárok névleges bérének emelésével - erről már délelőtt a vita után néhány szót váltottunk a fideszes képviselőkkel -, ha a versenyszférában még nagyobb lehetőség van a bér növelésére, így kevés kiváló képességű oktató marad egyetemi oktatói státusban. Szóltam azonban arról is a délelőtt során, és ezt most is szeretném megemlíteni, hogy nagyon jó lenne visszaszívni a kiváló gyakorlati tudással rendelkező szakembereket az egyetemi katedrára, de ilyen bérarányok mellett ez nagyon nehéz.

Mindezek miatt az oktatás jelentős mennyiségi fejlesztése a minőség rovására megy. A 2001. évi felsőfokú felvételiknek a korábbi évekhez viszonyított jóval gyengébb eredményei azt mutatják, hogy a csökkenő felvételi követelmények ellenére is a jó képzettségű érettségizettek állománya erősen kimerülőben van. Az oktatás, így a felsőoktatás színvonalának a csökkenése, különösen a tudásalapú társadalom hajnalán, veszélyezteti a gazdasági növekedést és ezáltal a fejlődést, ugyanis a termelékenység fokozása elképzelhetetlen jól képzett dolgozók nélkül. Ha a gazdasági növekedés nem szinte kizárólag a termelékenység növekedéséből fakad, hanem a termelési tényezők bővülő bevonásából is, akkor a képzett munkaerő szűkössége sokkal nyilvánvalóbbá válik. Ez a szűkösség pedig rontja a termelékenység színvonalát, így a megalapozott növekedést is. Ezért nélkülözhetetlen a felsőoktatás olyan fejlesztése, amely elsősorban a minőség elsődlegességét biztosítja.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - Néhány fideszes képviselő beszélget.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólások következnek, de megkérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy a tanácskozmányt a folyosón bonyolítsák le, ha lehet. (Béki Gabriella: Meg sem hallják!) Képviselő urak, legyenek kedvesek a folyosón folytatni a beszélgetést! (Kósa Lajos: Köszönjük, megyünk! - Dr. Takács Imre: Menjetek egy kocsmába! - A beszélgető képviselők elhagyják az üléstermet.)

Kétperces hozzászólásra következik Bazsa György úr, az MSZP képviselője.

 

DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Alapjában véve itt a felsőoktatás hat évének valamiféle áttekintését végezzük el, és meglehetősen kevés az az időkeret, ami egy-egy hozzászólás kapcsán engedélyezett, én azonban nem mulaszthatom el, hogy legalább egy kétperces hozzászólás keretében elmondjam azt, amit a jelentés, a beszámoló is tartalmaz.

A doktori képzés a magyar felsőoktatásban a '93-as törvénnyel indult el, és azóta úgy gondoljuk az Országos Doktori Tanácsban és az egyetemeken is, hogy ez a változás, ez az új fokozatszerzési lehetőség a rendszerváltás utáni felsőoktatás egyik sikertörténete, talán azt is lehet mondani, hogy a legsikeresebb története. A doktori programokban korábban, s reméljük, most majd a doktori iskolákban is, olyan színvonalas oktató-, illetve kutatómunka és a fokozatszerzési követelmények alapján fokozatszerzések történnek, amelyek állják a versenyt a nemzetközi mezőnyben is. A magyar doktori fokozatnak ennyi időt alatt is elismert nemzetközi értéke lett.

Azt hozzá kell tennem, hogy az a mondat a beszámolóban, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság értékelése szerint a doktori képzés színvonala mindenütt eléri az akkreditációs követelményeket, még valójában nem áll, mert a Magyar Akkreditációs Bizottság mostanáig csak a programokból szerveződő doktori iskolákat akkreditálta ideiglenesen, az érdemi értékelésre ebben a tanévben kerül sor. Egyébként nagyon reméljük, úgy gondoljuk, ez bizonyára bekövetkezik, hogy a következő év nyarán ezt az állítást valóban megalapozottan ki fogja mondani a Magyar Akkreditációs Bizottság.

Amit gondként látunk, hogy ezeket a fokozatokat nemcsak a kutató-utánpótlás, az egyetemi oktató-utánpótlás, hanem a társadalmi élet minden területén kívánatos volna hasznosítani, ez még ennek a képzésnek és fokozatszerzésnek a feladata. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Lezsák Sándor úr, az MDF képviselője.

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Rendkívül figyelemre méltónak tartom Takács Imre képviselőtársunk hozzászólását, ugyanis a pedagógus szólalt meg, és olyan gondolatokat fogalmazott meg, amelyekkel, úgy vélem, nagy többségében az ellenzéki és kormányzó párt egyetért.

Volt egy nagyon lényeges mondata: az általános műveltség kulcskérdés - ez az, amiben, azt hiszem, vita nem lehet közöttünk. Amikor a felsőoktatásról és fejlesztésről beszélünk, mindenképpen fontos, hogy jó felsőoktatás nincsen egészséges óvoda és általános iskola nélkül. Klebelsberg fogalmazta meg annak idején - szabadon idézem -: a legkisebb Dél-Baranya megyei óvoda megmaradásáért is küzdeni kell, mert a művelődésért vívott küzdelemben egyetemet veszíteni nem akarok. Valójában erről van szó: jó egyetem, jó felsőoktatás csak jó óvodával, jó általános iskolával együtt van, tehát az iskola világát együtt kell szemlélni, és ezt üdvözlöm a felszólalásában.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Sáringer Gyula úr, a Fidesz képviselője.

 

DR. SÁRINGER GYULA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Takács képviselőtársunk egy nagyon figyelemre méltó megjegyzést tett: azt mondta, hogy a társadalmi szférából a kiváló szakembereket is be kellene vonni az oktatásba. Véleményem szerint erre nagyon nagy szükség van, de a lehetőség csak úgy adódik, hogy esetleg kurzusokat tarthatnak. Tudniillik a Magyar Akkreditációs Bizottság olyan szigorú követelményrendszert állított fel azokkal szemben, akik állandó állásban dolgoznának a felsőoktatásban, hogy elképzelhetetlen, hogy a társadalmi szférában dolgozó jó szakember főállásban kerüljön valamilyen főiskolára vagy pedig egyetemre, ugyanis a követelményrendszer előírja a publikáció impaktfaktorát, a citációt s a többi.

A kitűnő szakemberek, akik a társadalmi szférában dolgoznak, nem tudják teljesíteni ezeket a követelményeket, bár délelőtt is szó volt arról, hogy társadalmi testületeket hoztak létre az egyetemeken, amelyeknek a feladata az, hogy felhívják az egyetemek vagy főiskolák figyelmét arra, hogy milyen problémák vannak abban a térségben, ahol az egyetem, illetve a főiskola működik, és erre irányítsák esetleg az oktatás menetét. Erre van lehetőség, hogy ezek a kitűnő szakemberek bekerüljenek ezekbe a társadalmi bizottságokba. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Takács Imre úr, az MSZP képviselője.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök annak, hogy Lezsák képviselőtársam is érzi azt, hogy általános műveltség nélkül nincs korszerű felsőoktatás. Ez valóban így van, de hadd mondjam azt is, hogy azt hiszem, Erdei Ferenc írja a Város és vidéke című könyvében, hogy a vidéki értelmiségiek sokszor kétszeresen vidékiek, egyrészt a megyeszékhelyhez, másrészt Budapesthez képest, és sokszor csak tudományos birkapörköltekre gyűlnek össze - írja Erdei Ferenc a Város és vidéke című könyvében.

Megmondom őszintén, aki életem javát a katedrán töltöttem, hogy a tanáriból az a légkör hiányzik nagyon sokszor, ami a tanárokat is ösztönzi az általános műveltség növelésére, hogy például a szünetekben valamelyik kolléga jó étvágyat csináljon valamilyen könyv elolvasásához, és akkor a másik kolléga alig várja, hogy elszaladjon a könyvtárba vagy a könyvesboltba megvásárolni azt.

 

(20.50)

 

Szóval, a légkört is meg kellene változtatni, olyan jó tanári testületeknek kellene lenni, ahol az együttgondolkodás, az étvágykészítés jellemző.

Az általános műveltség azonban még más szempontból is nagyon fontos; azért is, mert ha valaki szakmát vált - ezt már az empirikus vizsgálatok bizonyítják -, a szakmaváltás sokkal gyorsabb akkor, ha az illető általános műveltsége magas szinten van, tehát nemzetgazdasági érdek is, hogy kevesebbe - csúnya kifejezéssel - kerüljön a szakmaváltási (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) költség, és ez az általános műveltség nélkül nem képzelhető el.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Lezsák Sándor úr, az MDF képviselője.

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én most Takács Imre képviselőtársam helyében megfontoltam volna a gyors reagálást, és nem biztos, hogy Erdei Ferencet idéztem volna ezzel a gondolattal. Azt vallom - vidéken, faluban élek -, hogy igenis birkapörköltre is össze lehet jönni, és lehet jó közösséget teremteni birkapörkölt környezetében is, de talán ezt ön is ugyanolyan jól tudja, mint én. Köszönöm szépen. (Dr. Takács Imre: Természetesen!)

ELNÖK: Hozzászólásra következik Füle István úr, az MSZP képviselője.

 

DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Mielőtt belekezdenék a mondandómba, hadd jelezzem, hogy igazából úgy lett volna érdekes az, amit mondani szeretnék, ha a délelőtti anyag, illetve a délelőtti hozzászólások folytatása lehetett volna, de délelőtt az időnk lejárt. Így talán kevéssé emlékeznek többek között Horn Gábor felszólalására és másokra, akikre szívesen utaltam volna menet közben. Ezzel együtt is remélem, hogy érthető lesz az, amit mondani szeretnék.

Ahogy a miniszter úr is kezdte, jelzem, hogy alapvetően a beszámolóval fogok foglalkozni, majd legfeljebb a végén, ha lesz idő, egy-két mondatban a célkitűzésekről és a célokról is szólnék.

Amikor a felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 107/1995. számú országgyűlési határozat megvalósulásáról szóló beszámolót kézbe vesszük, furcsa ellentmondásra lelhetünk. Van ugyanis egy beszámoló, amelynek megállapításai nagyrészt igazak, ugyanakkor a belőlük levonható következtetések már nem teljesen fedik a valóságot, minthogy a felsőoktatás állapotát csak félig vagy annyira se mutatják be. Az ellentmondás azért alakulhatott ki, mert valószínűleg előbb készültek el a következtetések tizenöt pontban összefoglalásként, és utóbb az azt alátámasztandó argumentumok. Talán tipikus esete ennek a 2. pont, amely azt mondja, hogy a jogszabályi környezet megváltozása minden esetben biztosítja a szintek közötti átmenetet, az európai kreditátviteli rendszerhez illeszkedő kreditrendszer bevezetésével a rendszer átjárhatósága mind szakok, mind szintek, mind pedig intézmények között biztosított. Összefoglalva, mondja a beszámoló, a kitűzött célok teljesültek.

Ugyanakkor tudjuk, a kreditrendszer bevezetése egy múlt évi kormánydöntés alapján 2002. szeptember 1-jével lesz kötelező valamennyi egyetemen és főiskolán. A rendszer működéséről így még alig valamit tudunk, és főleg nem azt, hogy átjárhatók lesznek-e ezek a szintek vagy az intézmények, hiszen már most lehet tudni, hogy egy adott intézményen belül is a tantárgyak egymásra épülése miatt bizonyos órák csak akkor vehetők fel, ha az azt megalapozó tárgyakból a hallgató már sikeresen levizsgázott. A hallgatóknak az eddigi tapasztalatok szerint valóban nagyobb a szabadsága annak megválasztásában, mit és mikor tanulnak az egyetemi évek alatt, de ezzel együtt megnőtt az átlagos tanulmányi idő is. Az egyik egyetemen, ahol már bevezették a rendszert, a hallgatók 40 százaléka nem fejezte be időben az egyetemet.

Lényeges különbség lehet az egyetemek és főiskolák között a megítélt pontszámokat illetően is, hiszen az egyes kurzusokhoz rendelt pontokat az intézmények maguk határozhatják meg. Ebből adódóan a hasonló profilú intézmények között, sőt az intézményeken belül is jelentősen szóródhatnak a kreditek. Az átállást több helyen az késlelteti, hogy a rendszer bevezetéséhez jelentős informatikai beruházásra lenne szükség, hiszen a mainál sokkal bonyolultabb nyilvántartást kell vezetni. Van, ahol nemcsak mennyiségi, hanem minőségi pontokat is adnak, ami önmagában nem rossz, de összezavarja az egész rendszert. Az egységes rendszer azért is fontos lenne, mert a külföldi egyetemeken tanuló magyar diákok is igénylik a nemzetközi kreditrendszerben begyűjtött pontjaik honosítását, a Magyarországon tanuló külföldiek pedig vinni szeretnék az itt szerzett kreditjeiket.

Tisztelt Ház! A hallgatói létszám növelése volt a felsőoktatás átalakításának legeredményesebb területe - hangzik a beszámolóban. Valóban, a számok alapján, mennyiségi vonatkozásban ez igaz is. A dolog hátterét megvizsgálva a helyzet nem ennyire megnyugtató, sőt egyéb probléma ezzel kapcsolatosan az egyetemekre, főiskolákra bekerülő hallgatók minősége. A kormány egyik törekvése, hogy leszállítsa azt a ponthatárt, amit még a költségtérítéses rendszerben tanulóknak is minimálisan teljesíteniük kell ahhoz, hogy egy főiskolára, egyetemre bejussanak. Ez a törekvés a Magyar Rektori Konferencia szerint is az oktatás színvonalának jelentős romlását eredményezheti, tömegesen juthatnak ugyanis a felső képzésbe olyanok, akik a felvételin kevés pontot szereznek. A pontszámok megszerezhetősége, azok meghúzása, értékelése folyamatos háborút jelent a minisztérium és a felsőoktatás között, holott mind a két fél egyet akar: a hallgatói létszám növelését; az egyetemek, főiskolák részéről elsősorban anyagi okok miatt, nekik a rosszul tanuló diák is diák, hiszen ma már az állami finanszírozású képzésekben a hallgatók után járó normatíva kifizetése a felvett diákok után adható. Ha valamelyik egyetemnek lehetősége van sok diákot felvenni egy szakra, akkor utánuk tíz féléven át minimális lemorzsolódási aránnyal csökkentve kapja az állami fejkvótát.

Hogy menet közben mi lesz a hallgatókkal, nem érdekes. Hogy le tudják-e ültetni őket, ez sem érdekes. Hogy van-e elegendő jó minőségű oktató, ez sem érdekes. Hogy van-e elegendő könyvtár, a könyvtárban könyv, nem érdekes. Hogy növekszik a felsőfokú végzettségűek között a munkanélküliség, nem érdekes. Hogy egyes szakmáknál 80 százalék felett tér el a végzettség és az elhelyezkedés, úgy tűnik, ez sem érdekes. Talán jellemző, hogy a képzettség és a foglalkoztatás legkevésbé az agrártudományokat tanultak körében esik egybe: közülük mindössze a végzettek 13 százaléka helyezkedik el a képzettséget igénylő foglalkozásban.

A kreditrendszer, a hallgatók mennyiségének és minőségének problematikáját azért is fontos elemezni, mert Magyarország az EU-csatlakozás előtt áll. Az Európai Unióban egyre több kezdeményezés születik arra, hogy a tagországok összehangolják felsőoktatásukat, és az egységes európai piac követelményeinek megfelelően minden országban alkalmazható szakembereket képezzenek. Ez a magyar fiatalok számára is fontos, hiszen az uniós csatlakozás azonnali nyertese a 18-25 év közötti korosztály lesz, előttük ugyanis a belépés napján megnyílnak a nyugat-európai egyetemek és főiskolák kapui, ráadásul az Európai Unió intézményesen is ösztönzi az európai diákok mozgását. Egy három évvel ezelőtt rendezett konferencián indult el az a kezdeményezés, amelyet később Bolognában folytattak, ahol 29 európai ország oktatási minisztere vett részt, köztük a magyar is. Ők elhatározták az európai felsőoktatási tér létrehozását 2010-ig, alapvetően az egységes európai piac igényeiből kiindulva.

Az európai vállalkozásoknak olyan magasan képzett foglalkoztatottak tömegére lesz szükségük, akiknek a tudása nem csupán egyetlen országban használható, és a felsőoktatásnak ehhez az igényhez kell alkalmazkodnia. Úgy tűnik, Magyarország eddig csak a hallgatók mennyiségében tudott előrelépni, bár ott sem teljesen, hiszen az OECD 41 százalékos arányától még elmaradunk, bár a kormány 50 százalékos célkitűzése ezt már felülmúlja. Az Európai Unió ezen a területen nem hozhat kötelező határozatokat, csak ajánlásokat fogalmazhat meg. A jelenlegi és a leendő tagállamokon múlik, hogy ezekből mit teljesítenek, a végrehajtást viszont a közösségi forrásokból lehet támogatni, és ehhez nem is kell minden esetben megvárni a csatlakozást.

A bolognai folyamat abból indul ki, hogy a kibővülő Európai Unió munkaerőpiacán könnyedén mozgó munkaerő csak az európai felsőoktatási intézmények olyan hálózatából kerülhet ki, amelynek infrastruktúrája egységes és minden szereplő által egyformán kezelhető. Az egyforma kezelhetőséget az egyetemi fokozatok összehasonlíthatóbbá tétele is jelenti azért, hogy egy munkaadónak ne okozzon gondot más és más országban végzett jelentkezők végzettségének összemérése.

 

(21.00)

 

Fontos feladat lehet a felsőoktatási ciklusok egységesítése, aminek értelmében az európai oktatási versenyben jó eséllyel indulni kívánó egyetemeken két egymásra épülő rendszert kell kiépíteni. Erről a feladatról éppen a múlt héten beszélt a tárca minisztere, tehát még be se épülhetett a beszámolóba, igaz, hogy a célkitűzések között viszont szerepel. Ha komolyan gondoljuk a masters's, illetve a bachelor's periódusokra épülő képzést, akkor a jelenlegi egyetemeket és főiskolákat be kellene terelni ebbe a rendszerbe. Ennek a miniszteri nyilatkozaton kívül kevés látható jele van. Ezért is, meg a minőségi fejlődéshez is jelentős fejlesztésekre van szükség.

Tisztelt Ház! Az Oktatási Minisztérium ez évben felmondta a Világbankkal kötött megállapodást, feltehetően azért, hogy a lehetséges fejlesztési forrásokat szabadabban használhassák fel. Jelenleg harminc állami felsőoktatási intézmény létezik, és az eddigi fejlesztések alapján ide számíthatjuk a huszonhat egyházi felsőoktatási intézményt is. Tehát az ötvenhat intézmény közül eddig évente négy-négy intézménnyel kötöttek intézményi fejlesztési szerződést. Ez két évre vonatkozik, tehát eddig összesen nyolc ilyen szerződés van. Sokan állnak a sor végén, többen, mint az elején. A kormány nem tudja, feltehetőleg nem is akarja finanszírozni az összes fejlesztést. A korábban elmondottak alapján az önálló főiskolák egy részét az egyetemek alá kell rendezni vagy esetleg megszüntetni. Ehhez feltehetőleg csak ürügy kell. A mostani rendszerben ilyen lehet egy válságokkal küszködő intézmény, és ebből a szempontból az sem lényeges, hogy ez a minisztérium asszisztálása mellett megy végbe, vagy az integrációk elégtelen finanszírozása miatt alakul ki a válsághelyzet. Az előbbire jó példa a Szolnoki Főiskola, az utóbbira több is akad.

A finanszírozás egyébként is neuralgikus pontja a hazai felsőoktatásnak. Minthogy az inflációs pluszpénzekből nem kap a szféra, így újabb és újabb ötletek kerülnek elő a meglévő, szférán belüli pénzek újraelosztására, esetleg a társterületeket is bevonva. Ilyen - címszószerűen - az oktatók bérezésének legújabb rendszere, a hallgatói normatívából elvett szociális ösztöndíj a gazdagabb önkormányzatok bevonásával, a pontszámok ide-oda tologatása a jövedelem-újraelosztás céljából, a kutatás-fejlesztés elégtelen finanszírozása, a Szakképzési Alap felsőoktatásba terelése, a saját források mind nagyobb szerepe.

Összefoglalásképpen úgy gondolom, hogy a 15 pont alapján nem sikerpropaganda kellett volna, sokkal inkább a problémával való valóságos szembenézés.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Bazsa György úr, az MSZP képviselője.

 

DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! A kiemelt célok köréből lényegében hiányzik, de mindenképpen nagyobb súlyt kell kapnia annak, hogy az európai felsőoktatási térségbe történő részvételünk - nem akarom mondani, hogy beintegrálódásunk, mert benne vagyunk - lényegesen nagyobb támogatást kapjon a kormányzat részéről, mint amit ez a szöveg, megfogalmazás pillanatnyilag tartalmaz vagy sugall. Ez ugyanis nem megy csak szándékból, ennek komoly anyagi feltételei vannak, és a legutóbbi idők tapasztalata az, hogy az európai uniós támogatások - amiket mi mint fejlődő ország kaptunk - nagymértékben megcsappantak. Egy szempontból jobb kategóriába, támogatási szempontból viszont rosszabb kategóriába kerültünk. Azt gondolom, ezt csak úgy lehet kompenzálni, ha a kormány nemcsak szándékot fogalmaz meg és úgy nyilatkozik, hanem lényeges, számottevő erőforrásokat, pénzügyi támogatást, költségvetési forrásokat is rendel mellé.

Szeretném tehát felhívni a figyelmet arra, az a szándék, hogy továbbra is integránsan az európai felsőoktatás részei maradjunk és a bolognai nyilatkozatban megfogalmazott európai felsőoktatási térségnek aktív, elismert részesei legyünk, csak akkor következhet be, ha ezek a szándékok - még egyszer mondom - nemcsak nyilatkozatokban, hanem komoly, meghatározó mértékű támogatásban is részesülnek.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Füle István úr, az MSZP képviselője.

 

DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az előbb jeleztem, hogy a célokról is szeretnék beszélni, de az idő lejárt, ezért most térnék ki néhány cél megfogalmazására.

Délelőtt már elhangzott, hogy a felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljai bizonyos értelemben vágyálmokat, kívánságlistát tartalmaznak. Ezzel együtt is vagy lényegesen meg kell változtatni, vagy ki kell egészíteni. Úgy gondolom, a lehetőségeink ez utóbbi mellett vannak. Én mindenképpen kiemeltem volna a hazai régiók kiemeltebb támogatását, illetve egyáltalán Magyarország felsőoktatásban betöltött régiós szerepének valamilyen fajta fejlesztését, akár a Kárpát-medencében, akár Közép-Kelet-Európában, de a célok között valamilyen értelemben mindenképpen célszerű lett volna szerepeltetni.

Szerintem ugyancsak hangsúlyozottabban kellett volna megfogalmazni a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos célkitűzéseket. Délelőtt ugyan elhangzott, hogy ezen a területen nem vagyunk lényegesen elmaradva, sőt a GDP arányát tekintve az utóbbi években előrelépés történt, de hát ezzel együtt is, amíg például a GDP átlaga az Európai Unióhoz képest Magyarországon 50 százalékos, a kutatás-fejlesztésre fordított rész összesen csak 20 százalékos. Tehát óriási a különbség. Persze tudom, hogy a kutatás-fejlesztési finanszírozást nemcsak az egyetemek, illetve a főiskolák használhatják fel, és más területek is foglalkoznak ezzel a dologgal, de ezzel együtt is elsősorban az egyetemi szféra, de részben a főiskolai szféra tevékenységének jelentős részét ez produkálja. Tehát a célok között mindenképpen hangsúlyosabban kellett volna megfogalmazni - akár konkrét számokkal is alátámasztva - a kutatás-fejlesztést.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Révész Máriusz úr, a Fidesz képviselője.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnézést, hogy e kései órán kétperces hozzászólásokkal zaklatom önöket a normál hozzászólásom előtt, de hát Füle István olyan pongyola adatokat idézett a parlament elé, hogy kénytelen vagyok ezt megtenni.

Egyetlenegy dolgot szeretnék kiemelni. Előző hozzászólásában azt állította, hogy a kutatás-fejlesztés alulfinanszírozott. Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látszik, nem ismeri a kétéves költségvetés számait. Elmondanám, hogy 2000-ben kutatás-fejlesztésre összesen 45 milliárd forint állt rendelkezésre, 2001-ben ez 17,5 milliárd forinttal növekedett, és ez az összeg 2002-ben még további 19 milliárd forinttal növekszik. Tehát a kétéves költségvetés keretében pluszként összesen 53 milliárd forint jön össze a 45 milliárd forintos éves kerethez képest, természetesen két év alatt. Erről azt állítani, hogy a kutatás-fejlesztés alulfinanszírozott, meglehetősen nagy bátorság kell hozzá.

De egy másik adattal is hadd szemléltessem annak az állításnak a képtelenségét, amit mondott. 1996-ban, amikor önök voltak kormányon, a kutatás-fejlesztésre fordított állami kiadások aránya nem érte el a 0,7 százalékot, 0,67 százalékon álltak, és most van esély arra, hogy 2002-ben 1,5 százalék körül álljon.

Ha ön azt mondja, hogy a fejlődés nem elégséges mértékű, és további lépéseket kell tenni a következő időben, akkor igaza van, de azért - hogy mondjam? - azt a nagyon jelentős előrelépést, ami az elmúlt évben történt, ne kérdőjelezzük meg, és ne idézzünk ilyen pontatlan adatokat, de nemcsak ezen a területen, hanem más területen sem. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Bazsa György úr, az MSZP képviselője.

 

DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Révész Máriusz képviselőtársunk ismét elmondta a 17,5 milliárdot. Ez egyrészt igaz, mert a lehetőség megnyílik, de azt gondolom - lehet, hogy a miniszter úrnak pontosabb adatai vannak -, abból, amire képviselőtársunk hivatkozott, 2001-ben nem hiszem, hogy 1 milliárd forintot el tudnak költeni a pályázaton nyertes intézmények vagy kutatócsoportok. Ez ugyanis át fog kerülni jövőre, és az az újabb összeg még tovább csúszik. Tehát el lehet ezt ilyen szépen mondani, jól is hangzik, majdnem igaz is, csak éppen mégsem ez a valóságos helyzet. Megkérdeztem három kutatócsoport-vezetőt, és ők nem látják az esélyét annak, hogy ebben az évben egyetlen forintot is fel tudjanak használni abból a több tíz millió forintból, amit a pályázatával elnyert. Tehát az ábra vagy a leányzó fekvése ugyan szépnek tűnik, de mégsem igazán olyan, mint ahogy az az előbb elhangzott.

Ami pedig az 1,5 százalékos GDP-részesedést illeti, ebben változatlanul nem hiszek. Most valahol 0,9 százalék körül állunk. A tervek szépen hangozhatnak, de a valóságot kell nézni. Én nem hiszem, hogy egy év alatt a 0,9 százalékról fel tudunk menni 1,5 százalékra! Nagyon boldog volnék, ha ez így lenne, de biztosan merem állítani, hogy a tények nem ezt fogják mutatni. E tekintetben van előrelépés, volt az utóbbi években, már a Horn-kormány idején elkezdődött, de 1,5 százalékra sajnos nem tudunk feljutni, csak ha ilyen nominális értékeket támogatunk. Azt gondolom, ez a valóság reális képe, és nemcsak az, hogy meddig lehetne eljutni. Köszönöm.

 

(21.10)

 

ELNÖK: Miniszter úr szólni kíván? (Dr. Pálinkás József jelentkezik.) Megadom a szót a miniszter úrnak.

 

DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási miniszter: Köszönöm szépen. Csak a számok helyes idézése miatt szólok hozzá. Bazsa képviselő úr azt a képtelen állítást fogalmazta meg, mely szerint a 17,5 milliárdból egymilliárd sem kerül a kutatócsoportokhoz és kutatóintézetekhez. Képviselő úr, ön is tudja, hogy ez nem igaz, hiszen az Akadémia költségvetésébe került körülbelül hárommilliárd forint, amely, nem mondom, hogy a kutatók pénztárcájában van, azt sem mondom, hogy a számlájukon van, mert már el is költötték, hiszen ez január 1-jétől ott van. Hárommilliárd forint a felsőoktatásba került, amelynek nagy része szintén a kutatóknál van.

Amire a képviselő úr hivatkozik, az a nemzeti kutatási-fejlesztési programok pályázatai, ami mindössze hatmilliárd forint ebben az évben. Ezt a hatmilliárd forintot valószínűleg nem tudjuk ebben az évben elkölteni. Azt el tudom képzelni, hogy ebből a 17,5 milliárdból körülbelül hárommilliárd forint átcsúszik az OTKA-ban és a nemzeti kutatási-fejlesztési programokban a következő évre. De, képviselő úr, még egyszer: a 17,5 milliárd forint nagy részét ebben az évben fölhasználja a magyar kutatás-fejlesztés. Ezt csak azért tartottam szükségesnek megjegyezni, mert nagyon túlzó volt az állítás.

Köszönöm a figyelmet.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Füle István úr, az MSZP képviselője.

 

DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én természetesen nem egészen azt mondtam, amire képviselőtársam hivatkozott. Azt a számot használtam, hogy a GDP 50 százaléka az európai uniós átlagnak, ezt produkáljuk, a K+F pedig 20 százalék. Éppen azért mondtam, hogy bizonyos előrelépés van, mert azt most nem fogom tudni eldönteni, nem fogjuk tudni itt eldönteni, hogy 0,65 és 1,5 között hol van a valóság. Én nem is erre a számra hivatkoztam; a szakirodalomban összevissza számok vannak ebben az ügyben, nem is ezt hangsúlyoztam.

Változatlanul tartom - még egyszer megnéztem a kiemelt fejlesztési célokat -, hogy gyakorlatilag szinte nem is találkoztam ezzel a kifejezéssel, hogy kutatás-fejlesztés, tehát nem számokról beszélek. Mondom még egyszer, persze a kiinduló helyzet mégiscsak az, hogy 20 százalék meg 50 százalék; ami lehet 30 százalék is, még ezen sem óhajtok vitatkozni, de akkor sem 50 százalék, mint ahogy a magyar átlag GDP-teljesítményből adódik. Egyszerűen változatlanul csak azt állítom, hogy ebben az öt pontban a célok között - az a), b), c), d), e) pontban - nem igazán szerepel kutatás-fejlesztés, ennek kiemelt támogatása, illetve fejlesztése, és ezért gondoltam, hogy ezt legalább meg kellene fogalmazni. Még azt is hozzátettem, hogy esetleg számok segítségével, de nem hiszem, hogy a számok ma egyértelműen döntőek lehetnének ebben a dologban.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Révész Máriusz úr, a Fidesz képviselője.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Füle István! Én az ön normál hozzászólására utaltam, amikor egészen egyértelműen és konkrétan azt mondta, hogy a kutatás-fejlesztés alulfinanszírozottsága; ez az előadása végén volt. De egyébként szerintem ez a kör jó volt arra, hogy megint kiderüljön, hogy milyen nagyvonalúan bánunk a számokkal, a statisztikákkal. Szerintem lehet adatokra hivatkozni, de arra kérnék mindenkit, hogy ezt tegyük pontosan.

Nagyon jól látszott, a miniszter úr válaszolta, hogy ez a 17,5 milliárd hogyan ment ki. Ebből rendeztük, tisztelt Bazsa képviselő úr, például a kutatói bérelmaradást, amit mindenki örömmel üdvözölt. Tehát ami pozitívum, azt ne kérdőjelezzük meg, és ne mondjuk azt, hogy a 17,5 milliárdból egymilliárd ment ki, mert komolytalanná tesszük magunkat és a parlament munkáját is.

Füle képviselő úrnak pedig azt mondanám, hogy azon felül, hogy a parlament az idei évben jelentősen növelte a költségvetésben a kutatás-fejlesztésre fordítható állami pénzeszközöket, más területen is jelentős előrelépés történt. Például a kutatás-fejlesztési befektetéseknek ezentúl nem 120 százaléka, hanem 200 százaléka írható le az adóból, és ez mindenképpen segítséget jelent ahhoz, hogy arra ösztönözzük a külföldi multinacionális cégeket, hogy kutatás-fejlesztési kapacitásaikat ide telepítsék Magyarországra. Nyilván ennek a hatása nem jelentkezik egy éven belül, de jelentkezni fog.

Én egyébként nem azt a számot ismerem, hogy 0,9 százalék 2001-ben a kutatás-fejlesztésre fordított arány a GDP-ben, hanem ez a szám valahol 1,2 százalék körül mozog az Oktatási Minisztérium adatai szerint 2001-ben. Ez az 1,2 százalék valós szám, mivel már tavaly is meghaladta a 0,9 százalékot, így azt gondolom, van esély arra, hogy 2002-ben elérjük az 1,5 százalékot. Ezzel még véletlenül sem akarom azt mondani, hogy elég - Finnországban ez a szám 4 százalék körül van -, tehát menni kell tovább ezen az úton. De azt a területet, ahol nagyon nagyot léptünk előre az elmúlt időszakban (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), nem szerencsés megkérdőjelezni.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Sáringer Gyula Ede úr, a Fidesz képviselője.

 

DR. SÁRINGER GYULA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én 1951-ben kaptam meg a diplomámat, 26 évet dolgoztam MTA-intézetben, és 25 éve dolgozom egyetemen. Elmondhatom, hogy kutatás-fejlesztésre ekkora pénzt az elmúlt 50 év alatt nem kapott semmiféle intézmény, mint most, ebben az évben. Azt hiszem, ezt nem vitathatja el senki.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Balczó Zoltán úr, a MIÉP képviselője.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt, hogy alul- vagy felülfinanszírozott-e a kutatás, elég nehéz így megállapítani, mert hiszen ha azt mondanánk, hogy tökéletesen rendben van, akkor az a Kánaánt jelentené. Abban, azt hiszem, egyet kell értenünk, hogy azok a lehetőségek, csatornák, amik megnyíltak, egy nagyon leromlott helyzetben lévő kutatási szférában jelentős előrelépést adnak. De azért a "Mi mennyi? Mi harminc?" helyett talán tényleg jó lenne objektív számokról beszélnünk.

Révész Máriusznak, gondolom, csak nyelvbotlása volt, amikor, emlékszem, először azt mondta, hogy az állami hozzájárulás, a kiadás a 0,67. Nyilván a 0,67 kiinduló szám, és a teljes kutatásra fordított összeg volt. Azt, hogy a GDP hány százalékát fordítja az ország kutatásra, azért csak visszamenőleg lehet megmondani, és jelenleg 2001-ről is nehéz beszélni, mert jelentős részben a gazdasági szférának a kutatásra fordított összegeivel kell számolni, ami nem olyan módon előre meghatározott, mint az állami forrás. Ezért magam is egy kicsit, nem azt mondom, hogy kötve hiszem, azt mondom, bízom benne, hogy 2002-ben a másfél százalékot el fogjuk érni. De végül is ez a jóslás egy elég nagy bizonytalansági tényezőn alapul, mert akkor azt kell előre, elég határozottan megmondani, hogy az elkövetkező évben a világpiac által is erőteljesen befolyásolt gazdasági társaságok, vállalkozások pontosan mennyit fognak kutatás-fejlesztésre fordítani.

Tehát én jobban örülnék, ha az előrelépés objektív adataként például egy stabil 2000-es, mondjuk, a KSH által biztosan megállapított (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) adatot tudnánk, vagy 2001-ről egy véglegest majd jövőre. Köszönöm.

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Lezsák Sándor úr, az MDF képviselője.

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Most is azok ülnek itt a teremben többségében, akik délelőtt is itt ültek, s részt vettek a vitában. Ebben a szűk szakmai körben elmondhatom, bevallhatom, hogy hozzászólásom egyik rövidebb részét elhagytam, mert Pósán képviselő úr, a Fidesz vezérszónoka igen érzékletesen és pontosan beszélt az előttünk fekvő országgyűlési határozati javaslatok egyik legfontosabb társadalompolitikai következményéről, a társadalmi mobilitás javuló esélyeiről.

Most, hogy mégiscsak elmondom ennek az előre megírt szövegnek ezt a részét, teszem ezt azért, mert itt, a vita végén igenis ki kell mondani, sokkal határozottabban kell érzékeltetni, és talán megértetni, különösen Füle István képviselő úr többszöri felszólalása után, hogy ez a polgári kormány hajtotta végre a magyar történelem legnagyobb arányú és legtartósabb javulását a társadalmi mobilitás területén. Ezt kívánom nagyon röviden megindokolni, és engedtessék meg, hogy az elején egy nagyon gyors történelmi áttekintést is adjak ehhez a területhez.

A társadalmi mobilitás pozitív szerepe akkor erős, ha akár az életúton belül van lehetőség életpálya-korrekcióra és továbbtanulásra, akár a szülői generációhoz viszonyítva van lehetőség a kiemelkedésre, azaz a kétkezi dolgozók gyermekei is diplomásokká válhatnak, ha törekvőek és szorgalmasak.

 

(21.20)

 

A társadalmi mobilitás lehetőségei először a harmincas években javultak, amikor a tanyai iskolákat kiépítő, a szegényebb és tehetséges diákokat felkaroló oktatáspolitika gróf Klebelsberg Kunó irányítása, majd elvei szerint a magyar szellemi és tudományos élet motorjává vált. A Rákosi- és Kádár-korszakban a hallgatók származás szerinti kategorizálása statisztikailag javította ugyan a társadalmi mobilitást, de ennek elemzése során figyelembe kell venni azt a torzító hatást is, hogy a politikai elit rendre munkásszármazásúnak tüntette fel a gyermekeit annak ellenére, hogy vagy sohasem, vagy csak évtizedekkel korábban végzett fizikai munkát.

Mindezen adminisztratív rendelkezések és a nyolcvanas évek végéig alkalmazott numerus clausus, tehát az osztályszármazás szerinti kvóták fennállása ellenére a magyar mobilitás adatai érdemlegesen nem voltak kedvezőbbek az angol, a skandináv vagy a francia mobilitási adatoknál. Bizonyos rétegek és bizonyos időszakok esetében gyakran azoknál kedvezőtlenebbek voltak.

Ezt azért szükséges hangoztatnunk, mert politikai agitátorok következetesen más színben tüntetik fel az akkori fiatalok továbbtanulási esélyeit, mint amilyenek azok valójában voltak. Sajnos, tízezrekre tehető azon tehetséges fiatalok száma, akiket politikailag különösebben nem üldöztek, csupán származásuk miatt nem vették fel őket az egyetemekre, így ők továbbtanulásuk érdekében vagy elhagyták az országot, vagy maradtak itthon, és ma talán éppen a gyerekek és unokák sikerei jelenthetnek számukra elégtételt.

Az 1990. év utáni években észrevehetően gyengültek a társadalmi mobilitás esélyei. A származás szerinti diszkrimináció ugyan megszűnt, és ez egy pozitív, jó változás volt, de az oktatáspolitika még nem alakította ki azokat a támogatási formákat, amelyek révén a kevésbé tehetős rétegek is vállalni tudták volna gyermekeik továbbtaníttatási költségeit. Formálisan létezett ugyan a diákhitel intézményrendszere, de ennek kedvezőtlen feltételeit jellemezte az a számadat, hogy több esztendő alatt is csak összesen egytucatnyi diák vehette igénybe az egész országban. A kötelező tandíj intézménye szintén lényegesen lerontotta a középrétegek korábbi mobilitási esélyeit.

1998 után gyorsan és látványosan javultak a fiatalok továbbtanulási lehetőségei, azaz például a mezőgazdasági foglalkozású vagy munkásszülők gyermekei számára háromszor-négyszer annyi mobilitási esély kínálkozik, mint volt bármikor is a magyar oktatáspolitika történetében. Ez az esélynövekedés az utolsó három év eredménye, ebben az időszakban növekedett meg duplájára a továbbtanulók aránya.

Itt jegyzem meg, hogy nincs a számokban ellentmondás. A duplaakkora esély mögött a mezőgazdasági foglalkozású és munkásszülők gyermekeinek valóban három-négyszeres esélynövekedése áll, mert az értelmiségi szülők gyermekei többségükben már bekerülnek azok közé, akik akkor is továbbtanulhatnának, ha a felsőoktatásba bejutók aránya változatlan maradna. Ha a kiemelt célok is megvalósulnak, amelyek szerint belátható időn belül minden második fiatal továbbtanulhat, akkor elmondhatjuk azt, hogy ez a polgári kormány hajtotta végre a magyar történelem legnagyobb arányú és legtartósabb javulását a társadalmi mobilitás területén.

Köszönöm, hogy mindezt elmondhattam. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Bazsa György úr, az MSZP képviselője.

 

DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm a miniszter úrnak a korrekciót, valóban a nemzeti kutatási-fejlesztési pályázatokra érvényes az, amit mondtam, nem jól fogalmaztam. A többinél a kiadás megvalósult, természetesen. De azért Révész Máriusz képviselőtársamnak hadd mondjam, hogy a kormány beszámolója 2001. szeptemberi dátumozással azt mondja - nem olvasom az egész mondatot, nem torzítok ezzel -: ahogy az ország kutatási ráfordításai nőttek 0,8 százalékról 1 százalékra; 2001. szeptemberi kormánydokumentum. Tehát nem hiszem, hogy 0,2 százalékot letagadott volna a kormány, ha az, mondjuk, annyi lenne.

Én örülnék neki, szeretném mondani, tehát én is azt gondolom, hogy arról beszéljünk, ami a valóságot tükrözi. Őszintén szólva, vegyes érzelmekkel hallgattam Lezsák képviselőtársunk gondolatmenetét, most eltekintve ennek attitűdjétől, politikai tartalmától. Itt van ez az előbb említett, kezemben levő dokumentum, a 11. oldalon a hallgatói létszám növekedése egészen '90-től 2001-ig. Ez olyan szép egyenletes növekmény, ahol semmiféle radikális ugrás és változás a polgári kormány belépésével nem mutatható ki; onnan is látszik ez a görbemenet. Ez egy normál növekedés, ami politikailag eldöntött, az előző kormány, a mostani kormány által is folytatott gyakorlat szerint semmiféle radikális változás nem történt.

Elmondtam a bizottságban is - nyilván az egyedi példák nem esnek olyan nagy súllyal a latba -: itt szerepelt valamikor a mostani köztársasági elnökünk példája, egy egyszerű bakonyi falu egyszerű családjának hat gyermekéből hat lett diplomás. Ha nem haragszik, miniszter úr, ott is elmondtam, Galvácsról, egy kétszáz lelkes faluból került be egyetemre először hallgatónak, aztán tanszékvezetőnek, aztán akadémikusnak, miniszternek. És ugyanezt lehetne elmondani akár a miniszterelnök úrról is. Eddig senki nem tudta az ő faluja nevét, most már mindannyian tudjuk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Szóval, nem egészen olyan volt ez, mint ahogy azt képviselőtársunk mondta.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Takács Imre úr, az MSZP képviselője.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Lezsák képviselőtársamnak valóban igaza van abban, hogy a régi időkben a származás számított akkor, amikor valaki egyetemre jelentkezett, de én azért az egyéb származásommal is bejutottam, és azért valahogy elvégeztem, sőt, jó is volt, mert így nem részesültem olyan előnyökben, mint esetleg mások. De azért azt, hogy a társadalmi mobilitást biztosítjuk a rendszerváltás óta, ezt azért vitatnám; nem én, a szociológusok vitatják.

Igaz, hogy most már nem a származás számít olyan értelemben, mint régen számított, de azért a jövedelem, Lezsák képviselőtársam, számít még akkor is, ha van hallgatói hitelrendszer. A jövedelem számít! A szegények, az elesettek, akik nem rendelkeznek elég jövedelemmel, nehezen tudják az egyetemre eljuttatni a gyereküket. Ezt az empirikus vizsgálatok is igazolják, és Chikán úr, aki most a Közgazdaság-tudományi Egyetem rektora, "Versenyben a világgal" című tanulmányában - amit '95-ben próbált összeállítani és jól összeállított - már erre céloz. Tehát a szegénység bizonyos fokig a társadalmi mobilitást fékezi, és ha erről nem veszünk tudomást, akkor nagy baj van.

Egy nagyon fontos közgazdasági elvet szeretnék felvetni ezzel kapcsolatban: a kormánynak bármilyen formában is, de rá kell térni arra, hogy a rászorultsági elv az, ami az elosztás alapját képezheti. Én elhiszem, hogy a középosztályok erősítése s a többi, de minden fejlett országban a rászorultsági elv alapvető az elosztási rendszerben. Amíg nem csinálja meg a kormány (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a rászorultsági elv alapján történő elosztást, addig bizony a társadalmi mobilitás csak a fellegekben található meg.

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Révész Máriusz úr, a Fidesz képviselője.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Mielőtt a normál hozzászólásom megkezdeném, engedjék meg, hogy röviden befejezzem azt a mondatot, amit Bazsa képviselőtársam nem olvasott fel. Ugyanis valóban az van a mondat elején, hogy az ország kutatási ráfordításai nőttek 0,8 százalékról 1 százalékra. Csak utána van egy következő mondat, amit ő valami miatt nem olvasott fel: ez a növekedési ütem a Széchenyi-terv megvalósulása során fel fog gyorsulni, a prognózisok szerint a ciklus végére az ország eléri a GDP 1,5 százaléknak megfelelő kutatási ráfordítási arányt.

A Széchenyi-terv még az idei évben nem kezdődött el, ez az 1 százalék, amiről a képviselő úr beszélt, ez valóban adat, de ez a 2000-es adat, és azt hiszem, hogy a korrektség megkívánja, hogy a mondatokat egymás után fejezzük be. Én a 2000-es adatokkal szemben a 2001-es adatról beszéltem, és azt mondtam, hogy 2002-re el fogja érni az 1,5 százalékot.

Ezzel együtt azt gondolom, hogy az alapkérdésekben, még ha itt vitatkoztunk is, van bizonyos egyetértés. Itt éppen az előbb célzott rá Bazsa képviselőtársam, hogy 1990 óta volt egy folyamatos növekedés, a felsőoktatási képzésben részt vevők aránya 8 százalékról mára majdnem 35 százalékra nőtt. 1995-ben 17 százalékon álltunk. És valóban ez jelentett valamiféle veszélyforrást és problémát, hiszen elhangzott, hogy ma az Európai Unióban még mindig magasabb a felsőfokú képzésben részt vevők aránya, mint a mai Magyarországon.

 

(21.30)

 

Ebből az következik, hogy amikor belépünk vagy belépnénk az Európai Unióba, és kíméletlen piaci versennyel találnák szemben magunkat a magyar munkavállalók, eleve hátránnyal indulnának, hiszen a magasan képzett, magas szaktudással rendelkező munkavállalók aránya Magyarországon alacsonyabb, mint a versenytársainknál. Ebben a kérdésben, azt hiszem, egyetértés volt, amit mutat az egyenletes emelkedés. Az az igazság, hogy többször elhangzott a délelőtt és délután folyamán is, hogy ez döntően a költségtérítéses szférában következett be. Tisztelt képviselőtársaim, ez az állítás sem felel meg a valóságnak. 1990-ben 76 ezer volt az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatók száma, ez mára 174 ezerre nőtt. Természetesen belépett a költségtérítéses képzésben részt vevők száma e mellé, de nagyon dinamikusan növekedett az államilag finanszírozott képzésben részt vevők száma is. Ezt azért ne felejtsük el!

Felvetődött az, hogy a diplomások nagyon jelentős része nem talál munkahelyet magának. Azt gondolom ezzel szemben, képviselőtársaim, hogy ha a szociológiai felméréseket nézzük, akkor éppen a munkanélküliség ellen az egyik legbiztosabb orvosság a diploma megszerzése. Egy diplomás fiatalembernek vagy leánynak éppen tizennégyszer kisebb az esélye arra, hogy munkanélküli legyen, mint egy nyolc osztályt végzett embernek. Tehát ha valakit diplomához juttattunk, akkor kisebb az esélye annak, hogy munkanélküli lesz, ráadásul még a munkaerőpiacon magasabb értékkel tudja eladni magát. Ezt mutatja az a statisztika, amely azt mondja, hogy egy érettségizetthez képest egy felsőfokú képzettséggel rendelkező az életkereseténél körülbelül kétszeres szorzót tudhat be magának. Ez azt jelenti, hogy egy diplomával rendelkező az élete folyamán kétszer annyit keres, mint a csupán érettségivel rendelkező. Tehát nem tartom megalapozottnak azt a felvetést sem, ami elhangzott, hogy a munkanélküliség áldozatává lesznek tömegesen a diplomások. A statisztikák legalábbis nem ezt mutatják.

Van egy probléma: a felsőfokú szakképzésben részt vevők alacsony aránya. Ha valóban az Európai Unió számaival összevetjük a magyar helyzetet, akkor problémákat látunk. Az Európai Unióban a felsőfokú képzésben részt vevőknek körülbelül 20 százaléka a felsőfokú szakképzésben vesz részt. Ez Magyarországon sajnos lényegesen alacsonyabb, egy-két százalékot tesz ki mindössze. De itt is van egy probléma. Kell látni, hogy évente 40 százalékkal növekedett a felsőfokú szakképzésben részt vevők aránya, ami, azt hiszem, elég dinamikus növekedés. Persze, lehet mondani, hogy messze nem elég, de azért hadd emeljem ki azt az adatot, hogy idén körülbelül 4000 férőhely lett volna a felsőfokú szakképzésben - ez betölthető lett volna -, de sajnos ennek a 4000 férőhelynek a fele sem telt meg. Tehát itt az a helyzet, hogy az oktatási intézményrendszer képes lett volna a felsőfokú szakképzésbe még hallgatókat bevonni, de sajnos társadalmi igény nem jelentkezett erre.

Úgyhogy azt hiszem, komoly marketing- és reklámmunkát kell végezni, mert ha el akarjuk érni azt a kitűzött célt, hogy 50 százalék legyen egy korosztályon belül a felsőfokú képzésben részt vevők aránya, akkor bizony tudomásul kell venni, hogy ezt az arányt csak úgy tudjuk elérni, ha a felsőfokú szakképzésben részt vevők aránya fog nagyon jelentős mértékben növekedni, és ezt a különbséget, ami a 35 százalék és az 50 százalék között van, döntően ez a felsőfokú szakképzés fogja felszívni.

Ezzel együtt azt kell mondanom, hogy igaza van azoknak a képviselőtársaimnak - és ez tulajdonképpen az anyagból is kiderült -, akik azt mondják, hogy ez a nagyon dinamikus, robbanásszerű fejlődés, amely tíz év alatt a hallgatói létszámok területén végbement, rengeteg problémát okozott a felsőoktatás rendszerében. Az oktatói létszám egyrészt nem követte a hallgatói létszám robbanásszerű növekedését, és - hadd mondjam el - míg 1990-ben egy oktatóra 6-7 hallgató jutott, ma ez a szám 14-re növekedett. A 6-7 jóval az Európai Unió átlaga alatt volt, de ez a 14 már legalább ott van, sőt ha jól tudom, kicsit még fölötte is van. Másrészt probléma van a bérekkel is, erre majd még később kitérek.

Inkább most az infrastruktúráról beszélnék néhány szót. Nem igaz az az állítás, hogy az elmúlt időszakban semmiféle infrastrukturális beruházás nem történt. Gondoljunk csak a lágymányosi egyetem fejlesztésére. Bizony nemrég adtak át egy 15 milliárdos projektet, és bizony a lágymányosi egyetemi központ építése lekötötte a kapacitások egy jelentős részét. Ráadásul pontosan a lágymányosi egyetemnél tapasztalhattuk meg, hogy egyáltalán nem számított a költséghatékony tervezés, tehát egyáltalán nem ügyeltek arra, hogy itt a költségekből egy olyan egyetemi központot építsenek, amely a lehető legtöbb hallgató számára biztosítja a megfelelő elhelyezést. Elég nagy problémák voltak most, amikor az északi szárnynál még a különböző szakokat pluszban a tervezethez képest el kellett helyezni.

A világbanki beruházás azt írta elő, tisztelt képviselőtársaim, hogy nagyon konkrét intézményfejlesztési tervek alapján lehetett infrastrukturális beruházásokat tenni, és bizony egy ilyen intézményberuházási terv - ahogy elmondták az Oktatási Minisztérium kollégái - időnként több mint egy évet vett igénybe. Viszont az az előny megvan, ha most ezek a beruházások megkezdődnek, ezek olyan beruházások lesznek, amelyek mindenképpen indokoltak, és megfelelő költséghatékonysággal végiggondoltan vannak megtervezve. Azt hiszem, így lehet a leghatékonyabban elkölteni a rendelkezésre álló pénzkereteket. Hadd mondjam el, hogy majdnem 45 milliárd forintnyi beruházás van most folyamatban. Ezzel kapcsolatban megint Sáringer képviselő úr szavait idézhetem: nagyon-nagyon régen volt példa a felsőoktatásban arra, hogy 45 milliárd forintnyi beruházás - ebbe a kollégiumépítéstől kezdve nagyon sok minden beletartozik - folyamatban van, vagy éppen a szerződés már megköttetett és hamarosan elkezdődik.

Az oktatói bérekről is szólnék. Egyetértek azokkal a képviselőtársaimmal, akik azt mondják, hogy messze elmaradnak a kívánatostól az oktatói bérek. De nézzük meg azt a problémás helyzetet, ahonnan, mondjuk, '98-ban indult a kormány, és nézzük meg azt a helyzetet, ahol most van. Az első dolog, amit ki akarnék emelni, hogy amikor volt a beszámoló a kutatás-fejlesztésről és a felsőoktatás, tudomány helyzetéről, akkor az Akadémia elnökétől az ellenzéki pártokon keresztül a kormánypártokig mindenki azt mondta, hogy a legnagyobb probléma a fiatal pályakezdő tanársegédek, illetve fiatal pályakezdő kutatók bérhelyzete.

Tavaly, tisztelt képviselőtársaim, egy pályakezdő kutató fizetése 47 ezer forint volt; 47 ezer forint, még egyszer mondom! Ezt a 47 ezer forintot idén 92 ezer forintra növeltük. Lehet azt mondani, hogy ez messze nem elégséges, mint ahogy Takács Imre képviselőtársam mondta. Ez messze nem elégséges, node, tisztelt képviselő úr, majdnem száz százalékkal emeltük a pályakezdő kutatók bérét! Azért nem lehet azt mondani, hogy nem történt semmi. Ráadásul úgy történt mindez, hogy némi feszültséget gerjesztett a felsőoktatási hálózaton belül, összébb torlódtak a bérek. Ez mindenképpen igaz, ezt a problémát a következő időszakban majd orvosolni kell, és ki kell simítani a hullámokat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) De igazán ez volt az első lépés, amelyet mindannyian a legfontosabbnak tartottunk.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Füle István úr, az MSZP képviselője.

 

DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Ritkán szoktam ilyeneket mondani, de alapvetően egyetértek Révész Máriusszal. Egy dologban azonban hadd vitatkozzam vele továbbra is, mert úgy tűnik, hogy még mindig elbeszélünk egymás mellett.

Ugyanis majdnem azzal kezdte a mostani mondandóját - én is érintettem menet közben ezt a kérdést -, hogy a munkanélküliség nő. Én azt mondtam, hogy a végzettek között nő a munkanélküliség, Máriusz pedig azt mondja, hogy a munkanélküliség ellen a diploma megszerzése az egyik legjobb gyógyszer. Ezzel teljesen egyet lehet érteni. Csak, mondom még egyszer, én nem ezt mondtam, hanem azt, hogy a végzettek között nő a munkanélküliség. Ez részben tény, részben pedig veszély, ha úgy tetszik. A hozzászólásomban azt is jeleztem, hogy bizonyos szakmákban bizony ma nem lehet elhelyezkedni. Egy konkrét példát is mondtam: például az agrárvégezetteknek körülbelül 87 százaléka nem a saját szakmájában dolgozik, hanem csak 13 százaléka.

 

(21.40)

 

De hát mondhatnék ilyen példát is, amire emlékszem a készülésem során, hogy általános iskolai biológiai tanárként gyakorlatilag nem lehet elhelyezkedni; vagy például az agráregyetemek közgazdasági főiskolai karán végzetteknek gyakorlatilag szinte megint nem lehetséges az elhelyezkedés.

Tehát nemcsak egyszerűen arról van szó, hogy nő a munkanélküliség - ez lehet 1-2 százalék egyelőre, de ha mondjuk, fölmegyünk az 50 százalékra, a veszély még inkább igaz lehet -, hanem olyan probléma is van, hogy bizonyos állásokat egyetemeket vagy főiskolákat végzettek foglalnak el, amelyeket nem kellene, hogy ők foglaljanak el. Tehát jelentős mértékű túlképzés alakulhat ki, illetve részben alakult ki. Részben, mondom, tényhelyzetekről, részben pedig várható dolgokról beszélünk.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Takács Imre úr, az MSZP képviselője.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Hadd említsem meg, hogy amikor délelőtt beszéltem erről - remélem, idefigyelt Révész Máriusz képviselőtársam -, nem azt mondtam, hogy ennyi vagy annyi a bér, hanem hasonlítottam az egyetemi oktatók bérét a versenyszférában dolgozókéhoz. Mivel felkészültem ebből alaposan, még egyszer elmondom.

1999-ben a vállalkozói szférában az egyetemi diplomás alkalmazottak havi átlagos bruttó keresete 249 ezer forint, a felsőoktatásban tevékenykedőké pedig 110 ezer forint volt, tehát durván 44 százaléka a versenyszférában dolgozókénak. Ezek a számok mindent elmondanak, a jegyzőkönyvben ez látható.

Én nem mondtam azt, hogy nem emelték a tanársegédek fizetését, ezt egy szóval sem mondtam, csak összehasonlítottam a versenyszféra és az egyetemi oktatói gárda fizetésének óriási különbségét. Utána kell nézni, ezek az adatok szent adatok.

A másik. Szeretnék arról szólni, hogy a kutatás és a fejlesztés olyan téma, hogy a tudásalapú társadalomban kialakul egy kutatás-fejlesztési kényszer. Tehát a jövőben erről már nem vitatkozhatunk, hiszen Kovács Éva és Szabó Katalin egyetemi tanárok "A posztmodern vállalat, tanulás és hálózatosodás az új gazdaságban" című könyvükben meghökkentő dolgokat írnak. Azt írják, hogy "A termelési tényezők felhasználásának hatékonyságát a tudástermelés határozza meg. A leggazdagabb országokban a GDP több mint 50 százalékát a tudásipar állítja elő, és 10 munkahelyből 8 a tudásiparban jön létre." Tehát gyakorlatilag egy kutatás-fejlesztési kényszer társadalmába lépünk, ami a vállalati szféra részéről is és a költségvetés részéről is finanszírozási kényszert vált ki a jövőben.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Révész Máriusz úr, a Fidesz képviselője.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Azt hiszem, mindenképpen biztatónak tekinthetjük a kutatás-fejlesztés területén azt, hogy nemrég egy angol tudományos lap, azt hiszem, húsz európai ország - vagy nemcsak európai országok voltak benne - összevetésével Magyarországot az igen előkelő 6. helyre sorolta a jövőbeni lehetőségeket illetően. Ez, azt hiszem, mindenképpen bizakodással tölthet el minket.

Ami az előző kérdésre vonatkozik, hogy van-e túlképzés vagy nincs, és a tudásiparban milyen lehetőségekkel indulunk, azt gondolom, nem téveszthetjük szem elől, hogy az Európai Unióban e pillanatban az egy korosztályban felsőfokú képzést szerzők aránya még mindig magasabb, mint Magyarországon. És ha belegondolunk abba, hogy hamarosan az Európai Unió tagjai leszünk, nem gondolhatjuk azt, hogy úgy versenyképesek tudunk lenni, hogy Magyarországon a képzettségi szint alacsonyabb, mint az Európai Unió országaiban. Tehát nekünk mindenképpen el kell érni az Európai Unió képzettségi szintjét, enélkül nem fog menni. Enélkül álom lesz az, hogy Magyarországon is növekedjen a tudásipar termelékenysége vagy a tudásiparból előállított termékek aránya a GDP-n belül. Tehát nincs más út, ezen az úton kell végigmenni.

És még egy kérdésre kitérnék, ha van 30 másodpercem. Elhangzott nagyon sokszor, hogy a hallgatói normatíva nem növekedett az elmúlt időszakban. Ez az állítás igaz, de hadd tegyem hozzá, hogy a hallgatói támogatásokat egységében lehet kezelni. És azért idetartozik egy-két dolog, a Bursa Hungarica, ami pluszpénzt is vont be a rendszerbe, nem is keveset; idetartozik a tandíj eltörlése, de a legnagyobb mértékben a diákhitel.

Bazsa képviselőtársam elmondta, hogy 25-30 ezer forint egy főiskolai, egyetemi hallgató havi rezsiköltsége a tanulmányai során. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) A diákhitel ebből 21 ezer forintot fedez, és éppen a legrászorultabbaknak jelenti a legnagyobb segítséget.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Takács Imre úr, az MSZP képviselője.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnézést, képviselőtársaim, de a diplomások jövőbeni problémáiról hadd szóljon most Polónyi István és Tímár János, akik jóval jobban ismerik ezeket a gondolatokat, mint mi. Ők a Közgazdasági szemle 2001. évi októberi számának 888. oldalán a következőt állapítják meg: "A belátható jövőben a munkaerőpiacra lépő diplomások száma növekvő mértékben túl fogja lépni a munkaerő-keresletet. Ennek egy része, úgy mint eddig, az alacsonyabb képzettséget igénylő munkahelyek vállalásával csapódik le, majd a diplomások munkanélküliségét fogja növelni, maga után vonva a bevezetőben idézett társadalmi feszültséget. A fiatalok joggal fogják úgy érezni, hogy a felsőfokú jelentkezésre ösztönző állami politika, amelynek hatását a diákhitel még tovább növeli, becsapta őket."

Két kiváló kutató, Tímár úr is és Polónyi úr is írja ezt - vitatkozzanak velük!

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Bazsa György úr, az MSZP képviselője.

 

DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Úgy tűnik néha, hogy egy kicsit oktalan számháborút folytatunk, miközben más kérdésekben pedig egyet tudunk érteni. Megmondom Révész képviselő úrnak, miért nem olvastam fel a következő mondatot: ez a beszámoló ugyanis az 1998 és 2001 közötti időszakról szól, és ha más utalás nincs, akkor azt gondolom, az adatok erre vonatkoznak.

Márpedig ha ez a három évre vonatkozik, és eközben a kutatási ráfordítások három év alatt 0,8 százalékról 1 százalékra nőttek, akkor az én szememben az az állítás, hogy a ciklus végére - hat hónap van szeptembertől a jövő évi választásokig -, hat hónap alatt, nem hiszem el, komolytalannak tartom, hogy 1 százalékról 1,5 százalékra nőjenek. Ezt nem akartam külön hangsúlyozni vagy elmondani, de képviselőtársam kérdésére elmondom: ezért nem.

Ami pedig a hallgatói létszámnövekedést illeti, különböző adataink vannak néha, mégis az derült ki az elmondottakból, hogy tíz év alatt megduplázódott a nappali hallgatók létszáma. Nem tudom pontosan az adatokat idézni, de ugye, nagyjából ez áll. (Révész Máriusz: 2,3.) 2,3. Na most ahhoz képest a kormánynak ebben a határozat végrehajtásáról szóló beszámolójában az áll, hogy '98-at, '99-et meg a következőt meg a jelen tanévet alapul véve a nappali tagozaton 163 ezerről kereken 179 ezerre, kereken 9,7 százalékkal nőtt a nappali tagozatos létszám. Hát ha tizenegy év alatt 230 százalékra nőtt, 130 százalékkal, akkor ez bizony - Lezsák képviselő úrnak is tudom mondani - nem valami radikálisan nagy változás három év alatt! Már csak az én számítási ismereteim szerint...

És végül a bérekről. A bizottsági ülésen elhangzott, ott volt az FDSZ elnöke, az új minimálbérrel az a helyzet áll elő, hogy a felsőoktatásban is - ez nem az oktatókra érvényes - a Kjt.-táblázat több mint egyharmada nem éri el a minimálbért. Lesz olyan diplomás mérnök, aki a Kjt. szerint kevesebbet kell kapjon - előfordulhat, hogy többet kap, de kell kapjon - a minimálbérnél. Ez szerintük is, szerintünk is rendkívül torz viszonyokat jelent.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Balczó Zoltán úr, a MIÉP képviselője.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az tulajdonképpen érthető, hogy bizonyos számnövekedésekhez kapcsolódóan a jelenlegi és az előző kormányzat a saját maga "érdemeit" kívánja konkrétan kimutatni. Az azonban azért furcsa egy vitában, de természetesen mindenkinek joga van, akár azonos frakcióban, teljesen eltérő előjellel értelmezni dolgokat, ezért csak jelzem azt, hogy Takács képviselő úr az előző idézetében gyakorlatilag azt fejtette ki, kicsit egyszerűsítve, hogy bizony-bizony félrevezették azokat a fiatalokat, akiknek most megnyitják a felsőoktatás kapuit, mert tanulnak, diplomára tesznek szert, és ott jön a csalódottság, mert nem tudnak elhelyezkedni.

 

(21.50)

 

Ebből azt a következtetést kellene levonni, hogy bizony, nem kellene ilyen nagy létszámban a felsőoktatás kapuit megnyitni. Bazsa képviselő úr pedig végül is az előző kormánynak azt az érdemét akarja hangsúlyozni, hogy ez a nagy létszámnövekedés nem most indult be, hanem arányosan már akkor is megtörtént. Ez azt jelzi számomra, hogy nem egészen tisztázott, hogyan álljunk most hozzá ehhez az egész tömegoktatáshoz. A személyes véleményem és egyben a MIÉP véleménye az, hogy ha annyit beszélünk az élethosszig tartó tanulásról és az átképzésekről, akkor bármennyire is adott időszakban a diplomások nem feltétlenül a képzettségüknek megfelelő szinten tudnak elhelyezkedni, mégis úgy vélem, hogy pontosan, ha megnyílnak a lehetőségei ennek az egész élethosszig tartó tanulásnak, mégis nagyobb az esélye annak, aki egy ilyen végzettséggel rendelkezik.

A kulcskérdés számomra nem az, hogy szükség van-e tömegoktatásra - a tömegoktatásnak minőséginek kell lenni. Abban az esetben, ha már a nagy létszám azt veszélyezteti, hogy nem tudjuk megtartani a kivívott helyünket, akkor mindenképpen baj van.

Köszönöm szépen. (Taps.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Takács Imre úr, az MSZP képviselője.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarom az időt húzni. Felolvastam Polónyi Istvánnak és Tímár Jánosnak a Közgazdasági Szemle 2001. októberi számában megjelent tanulmányát; még azt is mondtam, hogy a 888. oldalon van. Én nem azt mondtam, hogy ez így van vagy úgy van; arra kértem képviselőtársaimat, vitatkozzanak velük, ezzel a két kiváló kutatóval, aki jól ismeri a munkaerőpiac helyzetét, különösen Tímár úr, aki a munkagazdaságtan területén a Közgazdaság-tudományi Egyetemen nagyon beásta magát ebbe a témába.

Én csak felhívom a veszélyre a figyelmet. Én nem mondom azt, hogy nem kell minél több embernek bejutni az egyetemre. Nem mondom azt, hogy nem kell élethosszig való tanulást folytatni, mert az élet úgyis kikényszerítené. De a két kutatónak ezt a gondolatát nem megfigyelni, nem megszívlelni, én egyszerűen azt hiszem, hogy bűn azoknak, akik felelősen akarnak dönteni a jövőről.

Köszönöm szépen. Tehát nem velem kell vitatkozni, hanem velük.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Füle István úr, az MSZP képviselője.

 

DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Balczó Zoltán ellentmondást vélt felfedezni a két szocialista hozzászóló között. Én azt hiszem, ő maga oldotta meg a végén ezt az ellentmondást. Ugyanis semmi problémát, illetve ellentmondást nem látunk ott, hogy létszámnövelés, ezt elfogadjuk, ez kell. Csak éppen arról beszéltünk délelőtt is és most is, hogy ennek bizony vannak következményei. Vannak következményei az infrastruktúra területén, az oktatógárdában, és vannak területek - az utóbbi néhány percben erről beszéltünk -, vannak következményei bizony a munkaerőpiac tekintetében is.

Én Szolnok megyében a munkaügyi tanács tagja vagyok, tehát pontosan tudom, hogy már középiskolai szinten is sok olyan képzés van, amire egyszerűen ma már semmi szükség, nem is lenne szabad, hogy ott képezzenek, de csak azért képeznek, mert mit tudom én, a tanároknak kell a munkahely, és így tovább, és így tovább. Mi tehát csak arra hívjuk föl a figyelmet, hogy a létszám mellett annak a minőségét és az egyéb következményeit is figyelembe kell venni.

És ha már nálam van a szó, akkor egy dologra, Révész Máriusz korábbi gondolatára szeretnék visszatérni. Ő ugyanis azt mondta, hogy a Bursa Hungarica több pénzt hoz be a rendszerbe. Ha arra gondolt, hogy az önkormányzatokat bevonjuk ebbe a rendszerbe, akkor ez akár igaz is lehet, mert ők valóban beszállnak. Csak ott a probléma ezzel a Bursa Hungaricával is, hogy sajnos megint azok az önkormányzatok tudják fölvállalni - a szolnoki önkormányzat ezek között van -, akiknek van erre pénzük. Azok az önkormányzatok, amelyeknek nincs rá pénzük, és ráadásul ezek az önkormányzatok azok, ahol jórészt a szegényebb leendő hallgatók laknak, élnek, hát bizony, azok nem fognak tudni adott esetben támogatást nyújtani. Tehát pont azt a célt nem érjük el vele, hogy az esélyegyenlőtlenséget csökkentsük adott esetben.

Tehát ezt az oldalát is célszerű látni akkor, amikor arról beszélünk, hogy ezen a területen pluszpénz áramlik be a rendszerbe.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Sáringer Gyula úr, a Fidesz képviselője.

 

DR. SÁRINGER GYULA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Túl sok diplomást képzünk vagy nem képzünk túl sok diplomást? Erre vonatkozóan egy külföldi élményemet szeretném elmondani.

A '64-65-ös évet, majdnem két évet Franciaországban töltöttem, ott dolgoztam különböző egyetemeken. A toulouse-i egyetemen töltöttem a leghosszabb időt, nyolc hónapot. Akkor 12 ezer hallgató volt ezen az egyetemen, főleg afrikai diákok, mert a mediterrán északi határ körülbelül ott van. '96-ban a Tempus program keretében a hallgatóink ott végeztek két évet Toulouse-ban, és mint egyetemi vezető, elmentem meglátogatni őket. Négy egyetemi vezetőhöz vittek el Toulouse-ban, 105 ezer hallgató van. Tehát '64-65-ben 12 ezer hallgató volt, '96-ban 105 ezer volt.

Megkérdeztem mind a négy egyetemi elnököt - nem rektornak, hanem elnöknek hívják ott az egyetemi vezetőket -, mi a céljuk ezzel a töméntelen diplomás emberrel. Azt mondja, hogy a francia kormányzatnak az az álláspontja, hogy egy intellektuális társadalmat sokkal könnyebb irányítani, mint egy kevésbé intellektuális társadalmat. Kérdeztem, hol fognak ezek elhelyezkedni. Azt mondja: az az egyetemen dolgozókat egyáltalán nem érdekli, hol helyezkednek el a diplomás embereik. Említett példát, hogy Afrikában rengeteg francia diplomást vesznek fel a régi francia gyarmatokon, és ott dupla pénzt kapnak. Ezért el tudnak helyezkedni, nincsenek állás nélkül. A kifejezetten francia elit pedig esetleg még Amerikába is elmegy. Úgyhogy így oldódnak meg ezek a túlképzések, amik elé mi is nézünk.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Révész Máriusz úr, a Fidesz képviselője.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én úgy látom, a vita hangulata jó irányban változik, mert egyre több olyan gondolat van, amiben közelíteni tudnak talán az álláspontok egymáshoz. Én is úgy érzem, hogy az a dilemma, hogy túl keveset képzünk vagy túl sokat, elég egyértelműen megoldható. Egyszerűen ebben a pillanatban megnézzük az európai összehasonlításokat: kisebb a magyar felsőfokú képzésben részesülők aránya. Ha versenyképesek akarunk lenni, és nem az alacsony bérekkel akarunk versenyezni, nincs más lehetőség, növelni kell az arányt.

Kitörési pont egyébként a felsőfokú képzés, ott kellene az arányokat megfelelő munkával növelni, ez mindenképpen jó. És mindenképpen igaz az, hogy aki már tanult öt évet főiskolán, egyetemen, még ha nem is az eredeti szakmájában tud elhelyezkedni, de az élethossziglan tartó tanulás és átképzés során könnyebben tesz szert azokra az ismeretekre, amelyekkel a munkaerőpiacon el tud helyezkedni.

A másik, nagyon érdekes kérdés a Bursa Hungaricával kapcsolatos. Örülök képviselő úr hozzászólásának, mert ez szerintem elmozdulás, ebben a kérdésben tudunk együtt gondolkodni. Ugyanis a Bursa Hungarica szerintem nagyon fontos kérdéskör, hogy az önkormányzatokat vonjuk be a lakóterületén lakó fiatalok felsőoktatási támogatásába. Ez helyes. A probléma fennáll, hogy nevezetesen vannak olyan önkormányzatok, amelyek ebbe anyagi lehetőségeik miatt nem tudnak beszállni. Szerintem itt nem az a helyes eljárás, hogy emiatt akkor az önkormányzati forrásokat kirekesztjük a rendszerből, hanem mondjuk, azt kell mondani, hogy az önhibáján kívül hátrányos helyzetű településeknél az Oktatási Minisztérium úgy hirdeti meg a pályázatot, hogy lényegesen kisebb legyen az önrész, vagy a nagyon hátrányos helyzetű települések esetén esetleg ezt az önrészt el is engedheti. De igazából az a cél, hogy egy-két éven belül eljussunk oda, hogy mind a 3200 településen a rászoruló diákokat tudja támogatni az önkormányzat egy Bursa Hungarica-ösztöndíj keretében.

Tehát most az első lépés történt meg ebben az évben. A következő évben reméljük, hogy több önkormányzat tud bekapcsolódni a rendszerbe, és egy-két éven belül reméljük, minden önkormányzat el fog tudni jutni ide, és ez mindenképpen pluszpénzeket fog hozni a rendszerbe.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Mivel több felszólaló nem jelentkezett, megkérdezem miniszter urat, kíván-e reagálni az elhangzottakra. (Dr. Pálinkás József: Nem.) Nem.

Az általános vitát lezárom. A határozathozatalokra következő ülésünkön kerül sor.

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést H/4990. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig H/4990/22. számon kapták kézhez.

Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, van-e kijelölt bizottsági előadójuk? (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok.

Emlékeztetem önöket, hogy a tegnapi ülésnap kezdetén az Országgyűlés elfogadta a részletes vita egy szakaszban történő tárgyalását. Mielőtt megnyitnám a részletes vitát, felhívom figyelmüket, hogy az ajánlás 20. és 21. pontjaira nem nyitom meg a részletes vitát, mert azok az oktatási bizottság állásfoglalása szerint nem felelnek meg a Házszabálynak.

Megnyitom a részletes vitát. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni 5 perces időkeretben.

 

(22.00)

 

Mivel felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Gondolom, miniszter úr sem kíván reagálni az el nem hangzottakra. A módosító javaslatokról történő határozathozatalra következő ülésünkön kerül sor.

 

Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólások következnek. Elsőként megadom a szót Dán János képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőjének, "Mi lesz az őstermelőkkel?" címmel, ötperces időkeretben.

 




Felszólalások:   345   345-405   405      Ülésnap adatai