Készült: 2020.09.18.23:24:00 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

207. ülésnap (2001.05.10.),  1-67. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita lefolytatása
Felszólalás ideje 2:32:05


Felszólalások:   1   1-67   67-127      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket, és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 23. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Szabó Erika és - később - Világosi Gábor jegyzők lesznek a segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának a megkezdése. Az előterjesztést T/4086. számon, az önkormányzati bizottság ajánlását pedig T/4086/11. számon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Pálinkás József államtitkár úrnak, az ajánlás szerint 15 perces időtartamban.

 

DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Valóban, akár név szerint is üdvözölhetném mindegyiküket (Közbeszólás az SZDSZ soraiban: Nem telne sok időbe!), vegyék úgy, hogy ezt megtettem.

Tisztelt Képviselők! Az önök előtt fekvő, a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztéséről szóló törvényjavaslat bemutatása során három dologról szeretnék beszélni: a képzés és a munkaerőpiac viszonyáról, a törvényben megjelölt célokról, a fejlesztés területén elérni kívánt célokról, és végül az ezen célok eléréséhez szükséges eszközök között kiemelt szerepet játszó fejlesztési és képzési alaprészről és annak működéséről.

Az itt jelen lévő képviselők nagyobbrészt az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának tagjai, és bizonyára mindannyian egyetértenek velem abban, hogy az ország felemelkedésének, és ezen belül a gazdaság növekedésének meghatározó eleme az általános és a szakmai képzettség fejlesztése. Magyarország jövőjét döntő mértékben fogja meghatározni, hogy ezen a téren képes-e egy átgondolt, határozott politikával, az erőforrások értelmes koncentrálásával olyan képzési rendszert kialakítani, amely a magyar munkaerőt a képzettség szempontjából európai összehasonlításban, nemzetközi összehasonlításban is versenyképessé teszi. Magyarországnak az Európai Unióba történő belépésével a jól képzettek számára óriási lehetőségek nyílnak meg, a gazdaság gyors iramban fejlődhet.

A célunk olyan beruházások megvalósítása, amelyek elsősorban a tudásigényes, nagy hozzáadott értéket jelentő termelést növelik, ehhez Magyarországnak jól képzett munkaerővel kell rendelkeznie. A jövőbeli versenyképességünk a képzési rendszer mai állapotától, a képzési rendszer mai fejlesztésétől, színvonalától és fejlesztési elképzeléseitől függ. Az európai munkamegosztásban méltó helyet szeretnénk elfoglalni, ezért a kormány célja az, hogy Magyarország Közép-Európa országai közül azzal tűnjön ki, hogy a lehető legképzettebb munkaerővel rendelkezik.

Mindezekből következik, hogy a képzési rendszernek olyannak kell lennie, amely támogatja a versenyképességet és a foglalkoztathatóságot. Alkotóképes, a változó gazdasági és társadalmi viszonyok között alkalmazkodni tudó, alkalmazható tudással rendelkező szakembereket kell képezni, és a kínálatnak rugalmasnak, szakmailag sokfélének, igényorientáltnak, kompetenciákra alapozottnak kell lennie.

A magas képzés szakmai színvonalát szakszerű és alapos minőség-ellenőrzési és értékelési rendszer biztosítja, ezért támogatni kell a munkaerőpiac igényeinek megfelelő gyakorlati képzések további erősödését. Ennek megfelelően kiemelt cél, hogy a felsőoktatásban is jelentős teret kapjanak a rövidebb képzési idejű, gyakorlatorientált, rugalmas képzések. A kormány célja, hogy a teljes képzési rendszer egységes kezelésével olyan képzési rendszer jöjjön létre, amely az állampolgárok számára lehetővé teszi a tanulási utak megtervezését, a folyamatos és megújuló képzés lehetőségét, és mind az egyén, mind az állam számára hatékony és gazdaságos. A fenti célok elérésének egyik fontos eszköze a teljes szakmai képzést átfogó finanszírozási rendszer kialakítása, a képzési rendszert támogató fejlesztési források egységes kezelése, és a gazdaság és a munkaerőpiac erőteljes bevonása a képzési rendszer átalakításába, alakításába.

Tisztelt Ház! Mi történt az elmúlt tíz évben a képzési rendszer és a munkaerőpiac kapcsolatrendszerében? A szakképzés és a munkaerőpiac viszonyának vizsgálatakor egyszerre kell áttekintenünk a szakképzés és a felsőoktatás szerepét. 1990-ben a potenciális fiatal munkavállalók száma 152 ezer fő volt, ezen fiatalok 50 százaléka középfokú szakképzettséget szerzett, 10 százalékuk felsőfokú intézményben végzett. 2000-ben a potenciális fiatal munkavállalók száma sajnos csak 142 ezer fő volt, mintegy 10 ezer fős csökkenés következett be, és 54 százalékuk szerzett szakképzettséget középfokon, 25 százalékuk pedig felsőfokú intézményben végzett.

Az adatokból jól látszik, hogy a felsőfokon végzettek aránya több mint duplájára nőtt. A kormány a felsőoktatási hallgatói létszám folyamatos növelésével el kívánja érni, hogy 2006-ra az adott korosztály 46 százaléka, 2010-re 50 százaléka végezzen felsőfokú tanulmányokat. A fejlődés jelentős mértékű, a felsőoktatásba belépő hallgatók számának az elmúlt években történt jelentős növelése a szakképzés szempontjából már most, a következő években is érezteti hatását, a felsőfokú szakképzettek aránya tovább fog nőni.

A felsőfokú szakképzés a tovább- és átképzések területén, nem utolsósorban a szakképzési alap hatására, amely igen jó hatást fejtett ki a magyar szakképzésre, a gazdaság közvetlen befolyása, igényeinek a képzési rendszerbe való becsatlakozása egyre erőteljesebbé vált, és így jelentős mértékben hozzájárult a szakképzés korszerűsítéséhez, két tekintetben: jelentős forrásokat biztosított a szakképzésre, és biztosította azt, hogy a gazdaság igényei közvetlenül megjelenhessenek a szakképzésben. Ezt a legutóbbi törvénymódosítás során a vállalkozások, vállalatok számára a saját dolgozóik képzésére biztosított nagyobb felhasználási lehetőség is tovább növelte.

A felsőoktatás területén létrehoztuk az intézmények irányításában a társadalmi tanácsokat, amelyekben a gazdasági élet szereplői tudják a munkaerőpiac igényeit kifejezni, és az intézményi stratégiában megjeleníteni. A kutatás-fejlesztés területén a Széchenyi-terv alapján jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre. A felsőoktatás képzési rendszerének a munkaerőpiac igényeihez való igazítása, a gazdaság és a felsőoktatás kapcsolatrendszerének az erősítése terén azonban még jelentős feladatok állnak előttünk.

Tisztelt Ház! Az előbbiekben felvázolt célok a jelen lévő képviselők körében bizonyára, de meg vagyok róla győződve, hogy széles társadalmi támogatottságot élveznek, megfelelnek a gazdaság és a társadalom érdekeinek és igényeinek. A fenti célok megvalósítását többféle eszköz egyidejű alkalmazásával tudjuk elérni. Ezek között az egyik fontos elem az önök előtt fekvő törvényjavaslat, amely a képzés fejlesztésének eszközeként szolgáló legjelentősebb forrás - hangsúlyozom, legjelentősebb forrás - kiterjesztését, egységesítését, hatékony és gazdaságos felhasználását szolgálja. A törvényjavaslat benyújtásának célja az előretekintés, az Európai Unióhoz való csatlakozás kihívásainak való megfelelés, és egy ennek megfelelő korszerű rendszer kialakítása.

A törvényjavaslat két fő fejezetből áll. Az elsőben a szakképzési hozzájárulás teljesítéséről esik szó.

 

 

(9.10)

 

Ennek kapcsán két fő elemet szeretnék kiemelni, a felsőoktatási képzések bevonását és a saját munkavállalók képzési lehetőségeinek fejlesztését. A felsőoktatás és a gazdaság kapcsolatai erősítésének egyik legfontosabb eszköze az lehet, ha a vállalatok és a felsőoktatási intézmények között együttműködési és fejlesztési megállapodások alapján közvetlen kapcsolat alakul ki. Így elérhető, hogy azon képzések, melyek megfelelnek a munkaerőpiac igényeinek, jelentős beruházási támogatást kaphassanak.

A szakképzési alaprész a gazdaság fejlődése, a foglalkoztatottak számának növekedése és a bérnövekedés miatt minden évben jelentősen növekedett. Az elmúlt időszak elemzése és az előrejelzések alapján ez a folyamat tovább folytatódik, így a bevételek további növekedése várható. Amikor a fejlesztési és képzési alaprész felhasználhatóságát kiterjesztjük a felsőoktatásra, ügyelnünk kell azonban arra, hogy az alaprész felhasználása megfeleljen a munkaerő-piaci igényeknek és arányoknak. Ezért korlátozást vezetünk be a felsőoktatás számára történő forrásátadásban, közvetlen átadással a hozzájárulási kötelezettség legfeljebb 37,5 százaléka fordítható felsőoktatási képzések támogatására. Számításaink szerint a munkáltatók mintegy 20 százaléka fog élni ezzel a lehetőséggel, így az alaprész bevételeinek növekedése bőven fedezi a felsőoktatási kiterjesztés forrásigényét és a középfokú szakképzés támogatása is növekedni fog.

A kormány kifejezett szándéka, hogy ösztönözze a vállalatokat saját munkavállalóik át- és továbbképzésére. Ehhez kívánjuk a szakképzési hozzájárulást is egyre nagyobb mértékben elérhetővé tenni. Ezért lényegesen megkönnyítjük ezen képzések támogatását azzal, hogy az Országos Képzési Jegyzékben szereplő képzések esetén eltöröljük a felhasználás eddigi bonyolult engedélyezési eljárását. Így ezen területeken is a hozzájárulás felhasználásának növekedésével számolunk.

A törvényjavaslat második része a fejlesztési és képzési alaprész felhasználásával és működtetésével foglalkozik. Ezen a területen két fő cél megvalósulását kívánjuk elérni. Mint önök előtt is ismert, az Európai Unióhoz való csatlakozás esetén Magyarország számára a foglalkoztathatóság és versenyképesség megteremtése érdekében a strukturális alapokhoz való hozzáférés jelentős feladat lesz. Ennek része a potenciális pályázók felkészítése, a stratégiai programok előkészítése és a pályázati rendszer átalakítása. Ezért javasoljuk átalakítani a fejlesztési és képzési alaprész decentralizált felhasználását. A megyei rendszer regionális rendszerré való fejlesztése reményeink szerint elő fogja segíteni a területi együttműködések kialakulását, a közös fejlesztési célok, a területfejlesztési tervek megvalósulását a képzési rendszerben is, ezért az is célszerű, hiszen mind a képzés, mind a felsőoktatás hatóköre túlmutat a megyehatárokon.

A másik fő célunk a Munkaerő-piaci Alap fejlesztési és képzési alaprésze működtetésének hatékonyabbá tétele, az átláthatóság biztosítása, a felhasználás szigorúbb ellenőrzése. Itt különösen a fejlesztési és együttműködési megállapodások alapján történő forrásátadás ellenőrzését kívánjuk fejleszteni, hiszen ez a szakképzési hozzájárulás felhasználásának 56 százalékát tette ki 2000-ben. Ezzel kívánjuk elérni, hogy a teljes befizetési kötelezettség valóban a képzést és a fejlesztést szolgálja. Ennek érdekében létrehozzuk az alapkezelő igazgatóságot és megerősítjük ezt a szervezetet.

Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat előremutató, a jövőnek szóló javaslat, amely lehetővé teszi a teljes képzési rendszer egységes fejlesztésének támogatását, a foglalkoztathatóság és a versenyképesség növelését és az európai uniós csatlakozásra való felkészülést. Mindezek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a kormány által benyújtott törvényjavaslatot fogadja el.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Weszelovszky Zoltánnak, az önkormányzati bizottság előadójának, ötperces időkeretben.

 

DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati és rendészeti bizottság 2001. május 2-án tárgyalta a kormány által előterjesztett T/4086. számú, a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló törvényjavaslatot.

A bizottsági ülésen a kormány képviselője kifejtette, hogy az elmúlt időszakban a munkaerőpiac átalakult, és a szakképzési rendszerből a munkaerőpiacra való munkaerő-kibocsátás megváltozott. Mint elmondta, a képzésben fontos szerepet játszó szakképzési hozzájárulás már 1990 óta működik. Azóta a képzési rendszerből kikerülők arányaiban - és az igényekben is - lényeges változások történtek. Korábban az iskolarendszerből mintegy 50 százalék a középfokú szakképzésből és 8-10 százalék a felsőoktatásból került ki. Jelenleg a középfokú szakképzésből a munkaerőpiacra való kibocsátás 54 százalék, a felsőoktatásból viszont 24-25 százalék, amely dinamikusan növekszik. Magyarország várhatóan 2006-ra éri el a jelenlegi európai átlagot jelentő 44 százalékos felsőoktatási kibocsátási arányt, amit a kormányprogram 2010-re 50 százalékra vagy 50 százalék fölé kíván emelni. Ezzel összefüggésben a kormány képviselője kifejtette, hogy lényeges elem a törvényjavaslatban az, hogy a munkaerőpiacra való kibocsátás megváltozásából kifolyólag a felsőoktatásra való kiterjesztés is megtörténik mind a teljesítési kötelezettség, mind az alapból való részesedés szempontjából.

A törvénytervezet egy másik fontos célja az ellenőrzési rendszer átalakítása és szigorúbbá tétele. Ugyanis a valóságos forrásátadás, illetve ennek felhasználása ma még nem kellően nyomon követhető. A jelenlegi helyzetről a szúrópróbaszerű ellenőrzések azt mutatják, hogy számos esetben több kiskaput is találnak a gazdasági szektor szereplői. Papíron ugyan átadják a támogatásokat, de különböző csatornákon és címeken visszafolynak ezek az összegek a gazdasági szereplőkhöz, aminek eredményeként nem az adott képző intézményben történik valóban annak felhasználása.

A bizottsági vitában felszólaló kormánypárti képviselők támogatták az előterjesztést. Úgy értékelték, hogy a dokumentum nagyon ambiciózus törekvést tükröz, mindenekelőtt a felsőoktatás részaránya további erősítésének célkitűzését és ezzel összefüggésben az Európai Unióban kialakult arányok elérését, sőt annak meghaladását. Egyetértettek azzal, hogy ennek anyagi feltételeit és annak ellenőrzöttségét javítani kell. Az előterjesztést időszerűnek és fontosnak minősítették.

Ellenzéki képviselők aggodalmukat hangoztatták az előterjesztéssel kapcsolatosan. Úgy látják, hogy a törvényjavaslat nem veszi figyelembe a szakképzés szereplőinek az érdekeit. Meglátásuk szerint a felsőoktatás erősítése források elvonását fogja jelenteni a középfokú képzéstől és a pénzkereteket közvetítő önkormányzatoktól.

Az önkormányzati és rendészeti bizottság a lefolytatott vita alapján és után 13 igen szavazattal, 8 nem ellenében az előterjesztést általános vitára alkalmasnak minősítette.

Köszönöm a figyelmüket.

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem a további, hatáskörrel rendelkező bizottságokat, kívánnak-e előadót állítani. (Csizmár Gábor: Igen.) Az oktatási bizottságból Sági József képviselő úr mondja el a többségi véleményt, a kisebbségit pedig Csizmár Gábor úr.

Megadom a szót a többségi vélemény ismertetésére Sági József képviselő úrnak.

 

SÁGI JÓZSEF, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Mi tárgyaltuk főbizottságként ezt a törvényjavaslatot, ezért gondolom érthető, hogy élünk az alkalommal.

Az oktatási bizottságban az államtitkár úr által ismertetett törvényjavaslatról a többségi vélemény az volt, hogy a törvényjavaslat általános vitára alkalmas. Mindazonáltal a bizottságban elég komoly szakmai vita dúlt arról, hogy ezt a törvénymódosítást be kell-e vezetni.

 

 

(9.20)

 

A szakmai vita csupán néha csapott át politikai vitába, hiszen minden képviselő a jobbítás szándékával közeledett a törvényjavaslathoz, akár többségi, akár kisebbségi véleményt hangoztatott.

A többségi és kisebbségi vélemények eltérése alapvetően a törvény értelmezéséből, illetve az ebből származtatott következményekből fakadt. A más-más megítélést alapvetően a szakközépiskolák helyzetének változása vagy vélt változása váltotta ki.

A többségi vélemény szerint a kormánynak előbb-utóbb lépnie kell, lépnie kellett, és szerencsére lépett is, hiszen az évek óta mind markánsabban megmutatkozó jelenségek most már a törvényben kellett, hogy hatásukat éreztessék. A többségi véleményt megformáló képviselők tehát úgy gondolták, hogy a törvény a korszak jelenségeivel lépést tart. Hangoztatták, hogy a szakmunkásképzés folyamatos háttérbe szorulásával, valamint a középiskolai szakképzés stagnálásával szembevethető a vállalati képzés és a felsőfokú szakképzés egyre erőteljesebb térhódítása.

Azt a véleményt hangoztattuk tehát, hogy forrásbevonás mindenképpen szükséges ezeken a területeken. Megítélésünk szerint bizonyos forrásátcsoportosítás nem jár forráskivonással a területen, a középiskolai területen tehát nem valószínű, nem vélelmezhető, hogy a forráskivonás iskolák tömegét hozza nehéz helyzetbe. Mi is úgy véltük ugyanakkor, hogy néhány középiskola-típusban bizonyos szempontból nehéz helyzetbe hozzák a fejlesztéseket, de ezt más módon lehet majd kompenzálni, így a központi pályázatokon elnyerhető pénzek odaítélésével.

A kisebbségi vélemény hangoztatói érveltek a hatásköri centralizáció erőteljes törvénybe fogalmazásával szemben. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a hatásköri centralizáció pillanatnyilag az érdekeinket szolgálja, már amennyire hatásköri centralizációról beszélhetünk, hiszen a képzési és fejlesztési tanács létrehozásával, valamint a régiós fejlesztési tanácsok megalakulásával az európai uniós jogharmonizáció felé teszünk komoly lépéseket. Úgy ítéltük meg, hogy a szakképzési hozzájárulásban eddig gyakorolt beszedési mechanizmusban jelentős könnyítéseket léptet életbe az új törvény. Ugyanígy az ellenőrzési rendszer szigorításával, noha bizonyos kiadásokat jelenteni fog ez az állami büdzsé számára, mégis sokkal több befolyó jövedelemmel számolhatunk, így mindenképpen megtérüléssel számolhatunk.

Végső soron tehát a bizottságban az a vélemény alakult ki, hogy a törvénynek biztosan lesznek munkaerő-piaci hatásai, de ez olykor nem is olyan nagy probléma, mert ha a kormány helyesen tudja befolyásolni a folyamatokat, akkor rendkívül hasznosan cselekszik. Éppen ezért az a bizottság többségi véleménye, hogy - még egyszer mondom - általános vitára alkalmasnak találja a törvényt. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. A kisebbségi vélemény elmondására megadom a szót Csizmár Gábor képviselő úrnak, MSZP.

 

CSIZMÁR GÁBOR, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási bizottság vitája alapján a kisebbség tíz problémát vetett föl, ami alapján azt fogalmazta meg, hogy ez a törvény nem alkalmas általános vitára, és arra kérte a kormányt, hogy vonja vissza a törvényjavaslatot. Én csak a tartalomjegyzékét adom tehát annak a problémahalmaznak, ami körülveszi ennek a törvényjavaslatnak a vitáját. A bizottsági észrevételek alapján tehát ezt a tíz fő kérdést említem.

Elsőként: a törvényjavaslat nem szerepelt a kormány törvényalkotási programjában, gyakorlatilag parlamenti folyosói kiosztással jutottunk hozzá, ugyanakkor szinte azonnali hatálybalépést kér a kormány. Úgy tűnik, mintha a kormány kapkodna. Megítélésünk szerint az iskola nem olyan intézmény, hogy másfél évente vagy ilyen prompt akciókkal lehessen a finanszírozást változtatni. Másfél éve történt meg egyébként annak a törvénynek a módosítása, amely elődje lenne ennek a törvénynek, szakmai konszenzussal; most újra próbálkozik a kormány ráerőltetni egy más álláspontot e területre, amiről már egy másfél évvel ezelőtti vitában kiderült, hogy életképtelen.

Másodikként: a szakképzés és a munkaerőpiac szereplői közül lényegében senki nem támogatta ezt a törvényjavaslatot. A bizottsági vitában a kormány részéről is elhangzott, hogy sem a munkaadói, sem a munkavállalói oldal nem támogatta, a szakképzés testületei sem támogatták, tehát nincs senki, aki a kormánynak ezt a törvényjavaslatát támogatná azok közül, akik egyébként érintettek az ügyben.

Harmadikként: hiányoznak a gazdasági háttérszámítások, hatásvizsgálatok. Bár a kormány a bizottsági vitában azt állította, hogy léteznek ilyenek, pontosan egy hónapja nem jut át a Szalay utcából az Országgyűlés épületébe, hiszen többször kapott erre felszólítást a kormány, többször meg is ígérte, és valamilyen rejtélyes oknál fogva az általános vita kezdetére sem került a képviselők kezébe. Tehát azt állítja a kormány, hogy van, holott nincs ilyen vizsgálat, vagy ha van, akkor azért titkolja a kormány, mert nyilván annak a veszélyét mutatnák ki a számok, amit itt több képviselőtársam említett a vitában, hogy ez problémákat fog okozni a szakképzés finanszírozásában.

Megítélésünk szerint egy jól működő rendszert zilál szét ez a törvényjavaslat - a kormány is elismerte, hogy jól működött a szakképzési hozzájárulás korábbi felhasználási rendszere -, úgy gondoljuk, nincs olyan ok, ami miatt ezt a szétzilálást meg kell lépnie az Országgyűlésnek.

Ötödikként fogalmaztuk meg, hogy nem létező régiókra telepít hatáskört ez a törvényjavaslat: az intézményrendszert más törvények meghagyják megyei hálózatként, ugyanakkor a fejlesztési forrásokat egy nem létező regionális szintre próbálják telepíteni. Ez nyilvánvaló ellentmondást jelent a működés során.

Hatodikként: megítélésünk szerint nem lehet korlátlanul kinyitni a felsőoktatás felé a szakképzési hozzájárulási pénzek csapját. Konszenzus volt másfél évvel ezelőtt a tekintetben, hogy az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzés felé igen és tovább nem. Nyilvánvaló, hogy ez forrásátcsoportosítást jelent, mégpedig a középfok kárára.

Hetedikként említettük, hogy a törvényjavaslat egy nagyon erős hatásköri centralizációt visz végig a döntési mechanizmusokban; lényegében miniszteri önkény alakul ki a testületek összetételének meghatározásában, és a valóságos ügydöntő testületek helyett okos tanácsokat adó, de semmilyen hatáskörrel fel nem ruházott testületek fognak működni.

Utolsó előttiként említem, hogy két törvénnyel sincs szinkronban ez a törvényjavaslat. A felnőttképzési törvénnyel nincs szinkronban, ami még nincs az Országgyűlés előtt, és azt gondolja a bizottság jelentős kisebbsége, hogy együtt kellene tárgyalni a felnőttképzési törvényt és a szakképzési hozzájárulás felhasználására vonatkozó törvényjavaslatot; a felnőttképzési törvény hiányában meglehetősen nehéz a forrásokról dönteni. Hasonlóképpen ellentmondás van a foglalkoztatási törvény napokban módosított szövegével is.

Befejezésül: a bizottság jelentős kisebbsége a hatálybalépésre vonatkozóan súlyos aggályait fogalmazta meg, hogy év közbeni hatálybalépéssel lehet-e egy ilyen törvényt értelmesen, hasznosan és a szakképzést nem szétziláló módon alkalmazni.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint tízperces időtartamban.

Először megadom a szót Sági József képviselő úrnak, Fidesz; őt követi majd Csizmár Gábor.

 

 

(9.30)

 

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy államtitkár úr is kifejtette expozéjában, a teremben most nagyrészt olyan emberek ülnek, akik az oktatási bizottságban foglalnak helyet: tanáremberek, és jórészt iskolából jöttek a Parlament padsorai közé.

Ezért kérem, engedjék meg, hogy egy tanári példával kezdjem a Fidesz álláspontjának kifejtését. Ha magyartanári szemmel nézem a törvény szövegét, akkor azt kell mondanom, hogy egy szóelemzéssel vagy szómagyarázattal kell kezdenünk: mi az, hogy szakképzés, mi az, hogy képzés? Nagyon vitatható, hogy mi az a szakképzés, egyáltalán meg tudja-e valaki pontosan nekem azt válaszolni, hogy mit nevezünk szakképzésnek. No, nem az 1901-es, 1918-as, 1945-ös fogalmazásra vagyok kíváncsi, hanem a 2001-es megfogalmazásra. Tudjuk, hogy az élet folyamatosan változik, és azt is jól tudjuk, hogy a kormányzatoknak állandóan követni kell a gazdasági folyamatokat.

Aztán történelemtanári szemmel is megközelíthetem a kérdést, amikor azt mondom, hogy a folyamatos változások előbb-utóbb kikényszerítik a gazdasági szereplők hozzáállását a törvényekhez, és a törvényeknek ugyanígy alkalmazkodni kell a gazdasági szereplőkhöz. Történelmi törvényszerűség, hogy akik a legjobban alkalmazkodnak a gazdasági környezethez, azok hosszú távon válnak sikeressé. Hogy ez mennyire így van, már megfogalmazta az előző ciklus munkaügyi minisztere, Kiss Péter is, aki valahogy így fogalmazott az akkori vita során, amikor a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényt módosították 1996-ban (Olvassa.): A gazdaság aktív, közvetlen részvétele a képzésben, illetve anyagi tehervállalás a szakképzés finanszírozásában, valamint a szociális partnerek részvétele a szakképzési források elosztásával kapcsolatos döntések előkészítésében, olyan alapelvek, amelyek megfelelnek az Európai Unióban mára kialakult általános gyakorlatnak is. A gazdaság közreműködése nem csupán a finanszírozásban való részvételt jelenti - folytatja Kiss Péter -, hanem a munkaerő minőségének, tehát a képzésnek, a képzés szerkezetének aktív és folyamatos befolyásolását is jelenti.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az akkori miniszter úr álláspontja meglepően közel áll a mi mostani elképzelésünkhöz, hiszen most meg a mi kormányprogramunkból szeretnék idézni egypár sort, ez meg részben válasz Csizmár Gábor képviselő úr imént felvetett gondolataira. Ez így szól, tehát 1998 nyaráról van szó (Olvassa.): A kormány kezdeményezi, hogy széles körű szakmai-társadalmi egyeztetésre alapozva az állampolgárok munkaerő-piaci pozíciójának folyamatos javítása, versenyképességük s ezáltal a gazdaság egésze teljesítményének javítása érdekében induljon meg a felnőttek oktatását, szakképzését jogi garanciákkal is biztosító felnőttképzési törvény koncepcionális előkészítése, s már e ciklusban mint önálló törvény kerüljön elfogadásra. Az új szabályozás tegye lehetővé a piacgazdaság feltételei között az állampolgárok élethosszig tartó tanulását, folyamatos át- és továbbképzését, a korszerű oktatási programok és módszerek, tematikák rendszerező alkalmazását.

Tehát a kormányprogram igenis tartalmazta ezeket az elveket. Úgy gondoljuk, hogy a mostani módosítás ebbe az irányba mutat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök nagyon jól tudják, hogy a magyar gazdaság fejlődésének, fejlesztésének gyorsítására, átalakítására alapvetően két út kínálkozik. Mivel nem vagyunk ipari nagyhatalom, nincsenek nyersanyagaink, nyersanyagbázisunk, ezért igazából csak a korszerű technológiák alkalmazásával, illetve a már meglévő humán erőforrás még hatékonyabb kihasználásával tudunk eredményeket elérni. Ezt önök sem vitathatják. Mi úgy gondoljuk, hogy a mostani törvénymódosítás ezt a két érdeket szolgálja. Ha alaposan végignézzük a törvény szövegét, láthatjuk azt, hogy voltaképpen a szakképzési hozzájárulási befizetések alapot teremtenek arra, hogy ezt minél szélesebb kör használja fel. Hiszen a gazdasági szereplők törvény által pontosan meghatározott köre már eddig is szabadon rendelkezhetett afelől, hogy hova fizeti be ezt a hozzájárulást. Többféle lehetőség között választhatott, most ezt a lehetőséget egyrészt kitágítjuk, másrészt megszigorítjuk. Ez csak látszólag ellentmondás, a valóságban ez az ő érdeküket szolgálja.

Tudjuk azt is nagyon jól, és képviselőtársaim evvel tisztában vannak, hogy a központi adóbevételek, amelyek a szakképzési hozzájárulásból származnak, évek óta növekvő mértékben gyarapodnak, és ráadásul erősen szufficitesek. Mindig jóval több az alapban a pénz, mint amennyit a pályázatok útján ki lehet osztani. Miért baj az tehát, kérdezzük, hogy ha ezeket a pénzeket hozzáférhetővé tesszük a felsőoktatás számára, hozzáférhetővé tesszük, mondjuk, a gazdasági képzés számára, a vállalkozói belső képzés számára? Nagyon jól tudjuk azt, hogy Magyarország versenyképessége a tőkeigényes, nagy hozzáadott értékű termelés növelésétől függ. Ezt a termelést, ezt a nagy hozzáadott értéket pedig úgy lehet előállítani, ha minél magasabb szintre helyezzük a képzést, vagyis a felsőfokú intézményekbe helyezzük a képzést, amelynek egyébként a tendenciája már amúgy is nyilvánvaló.

Nyilvánvaló, hogy a felsőfokú szakképzés egyre inkább teret nyer magának a szakképzésben. 1990-ben még csupán 10 százalék, 2000-ben, tehát tavaly körülbelül 25 százalék, 2010-re várhatóan 40 százalék nyeri el végzettségét felső fokon szakképzésben. Az arányok tehát megfordulnak. Miért baj az - megint csak kérdezem -, hogy a felsőfokú szakképzést olyan forrásokkal látjuk el, amire még nem volt eddig példa? Lényegében 1996 óta a felsőoktatási fejlesztések, beruházások forrás nélküliek. Ha költségvetésben nem teremtünk erre pénzeket, nem teremtünk erre garanciákat, akkor nem jutnak hozzá a forráshoz, így viszont hozzáférnek. Megtehetjük tehát azt, hogy az új finanszírozási rendszerben a felsőfokú oktatási intézményeket is összekapcsoljuk a gazdasággal.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi változik a törvényben alapvetően? Miért mondjuk azt mi, kormánypártok, hogy ezt a törvényt mindenképpen létre kell hozni? Mindenekelőtt azért, mert a képzési rendszert kiterjeszti az oktatási ágazat szinte minden szférájára. Azonkívül úgy ítéljük meg, hogy a beszedési mechanizmusban várható könnyítésekkel - hogy OKJ-s képzés esetén nem kell most már kérelmezni a szakképzési bizottságoknál a saját munkavállaló képzésére fordított összeg elbírálásának lehetőségét -, adminisztrációs, adminisztratív könnyítésekkel azoknak kedvezünk, akiknek egyébként a kormányprogramban is megígértük, hogy a sorsukat könnyíthetjük. Úgy gondoljuk, hogy a szigorúbb ellenőrzések - amelyek tán némi kiadásokat eredményezhetnek a kiadási oldalon, tehát pluszkiadásokat eredményeznek - sokkal-sokkal több hozadékkal szolgálnak, mint amennyire még most is számíthatnánk. Az a 100-200 millió forintos ellenőrzési többletköltség tízszeres vagy akár hússzoros jövedelmezőséggel jár együtt majd a bevételi oldalon. Külön kell szólnunk arról, hogy egy alapvetően új intézményrendszert hoz létre a kormány ezzel, és ezzel mi egyetértünk. A fejlesztési és képzési tanácsok nemcsak a középfokú, hanem a teljes szakképzési szektort átfogják ezentúl. Ennek személyi és szakmai garanciái is tehát akkor így meg lesznek oldva.

Végezetül a regionális szerveződésű, úgynevezett decentralizált pénzkihelyező bizottságok, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok létrejövetele kapcsán el kell mondanunk, hogy mindenképpen helyeslendő a régiós átszervezés ezen a szinten is, mindenképpen üdvözlendő a kormánynak az a törekvése, hogy a lehető legszélesebb spektrumban próbálja elképzelni a képzéseket. Tudjuk azt jól, hogy minél kisebb a terület, annál nehezebb hosszú távon gondolkodni és kialakítani egy egész stratégiát.

Végezetül tehát elmondhatom, hogy a kormánypártok, így a Fidesz-Magyar Polgári Párt ezt a törvényt feltétlenül javasolja továbbgondolásra, továbbgondolásra mindenképpen érdemesnek tartja, jóllehet - és ez voltaképpen egyetlen kritikus pontja a beszédemnek - be fog nyújtani egy-két módosító indítványt is a szakközépiskolák, a középfokú oktatási intézmények védelmében, elsősorban azért, hogy ne érezhessék úgy, hogy a forrásátcsoportosítás őket kényelmetlen helyzetbe hozhatja.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

(9.40)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, MSZP.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Habár lassan egyes számban is mondhatnám az utóbbit...

Sági képviselőtársam mondta, hogy a felsőoktatásra is kiterjesztjük ezt a szakképzési hozzájárulást. Hadd mondjam el, hogy én két lovat ültem meg, szakközépiskolában is dolgoztam és egyszerre főiskolán is. Azt hiszem, ahhoz, hogy milyen mértékben terjesztjük ki a felsőoktatásra ezt a szakképzési hozzájárulást - csatlakozom Csizmár képviselőtársamhoz -, kellett volna egy alapos hatásvizsgálat; magyarul annak vizsgálatára, hogy milyen mértékben vannak eszközellátottság szempontjából így vagy úgy biztosítva a feltételek a felsőoktatásban, és milyen mértékben a középfokú oktatásban. Nyilván, mivel ismerem a felsőoktatásban az eszközellátottságot, az esetek többségében jobb, mint a középfokú oktatásban - legalábbis én arra a területre gondolok, ahol tevékenykedtem -, ezért végig kellene gondolni ezt az egész kérdést. Nem vagyok én felsőoktatás-ellenes, mondom, magam is tanítottam ott, de nem egyforma az ellátottsága a felsőoktatásnak és a középfoknak.

A másik: óriási különbség van az egyes régiók között abból a szempontból, hogy milyen a vállalkozások színvonala. Ezt megint alaposan meg kellett volna nézni, mert én Hajdú-Bihar megyében dolgoztam, a vidéki vállalkozások nem állnak azon a szinten, mint például a székesfehérvári, a győri s a többi, ahol emiatt nagyobb a béralap és nagyobb az 1,5 százalék is. Tehát valahogy a hatásvizsgálatnak jobban meg kellene lenni ebből a szempontból.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Sági József képviselő úrnak, Fidesz.

 

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Két dologra szeretnék reagálni Takács Imre képviselő úr felszólalása kapcsán, illetve három dologra.

Egyrészt a vállalkozások színvonala vagy régiós elhelyezkedése szerintem egyáltalán nem befolyásolja a törvény lényegét. Az, hogy valamelyik cég éppen Hajdú-Biharban telepedik le vagy Vas megyében és ott milyen a bérskála, az ebből a szempontból lényegtelen kérdés.

Az ellátottságra még mindenképpen reagálnék. Tisztelt képviselő úr, higgye el nekem, hogy néhány szakközépiskola messze jobb állapotban van, mint a felsőoktatási intézmények nagy többsége. Messze jobb állapotban van! Sokkal több fejlesztésre fordítható pénzt tudnak összeszedni cégektől, mint az eddig lehetőséghez sem jutó felsőoktatási intézmények. Miért baj az, ha a felsőoktatási intézményeket helyzetbe hozzuk? Miért baj az, ha mondjuk, a Műszaki Egyetem eszközparkját ilyen módon próbáljuk fejlesztetni? Egyáltalán nem baj! Legutóbb voltunk egy bizottsági ülésen a Műszaki Egyetemen, ott a tanárok, illetve oktatók erősen panaszolták, hogy nem jutnak ilyen forrásokhoz.

Végezetül még egyre szeretnék reagálni. Tudjuk jól, hogy a kormányzat - nagyon helyesen -, pont azért, hogy a felsőoktatás érdekérvényesítő képességét valamelyest kicsit távol tartsa, csillapítsa, bevezette az 50 százalékos szabályt. Így tehát nem a 75 százalékát igényelheti az oda juttatható forrásoknak, hanem csupán 50 százalékát, 37,5 százalékot. Tette ezt azért, hogy így is elejét vegye a későbbi vádaskodásoknak. Mellesleg számításunk szerint így is körülbelül csak 15 százalékot tud majd a felsőoktatás ebből a tortából lecsippenteni magának. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre kért viszontválaszra lehetőséget Takács Imre képviselő úr.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Nem lesz annyi, elnök úr! Csak annyit mondok Sági képviselőtársamnak, hogy egy alapvető közgazdasági dolog az, hogy ha egy régióban fejletlenek a vállalkozások, kevesebb a bér, akkor kevesebb az 1,5 százalék is. Ez egyszeregyje a matematikának. Tehát nyilvánvaló, hogy egy gyengén fejlett településen kevesebb az 1,5 százalék, azaz a szakképzési hozzájárulás összege.

A másik: én egy szóval nem mondtam, hogy a felsőoktatást ne "hozzuk helyzetbe" - idézőjelben. Egy szóval nem mondtam! Csak egy hatásvizsgálatra gondoltam, mert én tudok olyan felsőoktatási intézményekről, amelyek igen jól el vannak látva, és tudok olyanokról is, amelyek kevésbé vannak ellátva. Mivel, mondom, két lovat ültem meg, ismerem a felsőoktatás helyzetét, és tudok olyan középiskolákról, amelyek jól el vannak látva eszközökkel, de tudok olyanokról is, amelyek igen gyengén.

Tehát csupán a hatásvizsgálatról szóltam, semmi másról. Köszönöm.

 

ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Csizmár Gábor képviselő úrnak, MSZP; őt követi majd Vincze László.

 

CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közoktatás, azon belül is a szakképzés nem egy olyan rendszer vagy alrendszer, amelyet évente, másfél évente lehet különböző szabályozási lépésekkel rángatni. Lehet, de természetesen ez a szétziláláshoz vezet. Úgy gondolom, hogy sokkal óvatosabbnak, előrelátóbbnak, végiggondoltabbnak kell lenni a közoktatási intézményrendszert érintő finanszírozási döntéseknél, mint a szakmai kérdésekben. Ott is egyébként illő a megfontoltság és előretekintés, de a finanszírozás esetében, úgy gondolom, különösen így van ez.

Az a kormány, amely úgy terjeszti elő az Országgyűlésnek ezt a törvényjavaslatot, hogy még csak a decemberben megfogalmazott törvényalkotási programjában sem szerepel, úgy terjeszti elő, hogy másfél évvel ezelőtt már egyszer sikerült módosítani ezt az egész struktúrát, úgy terjeszti elő, hogy senki nem ért egyet a szakképzés szereplői, a munkaerőpiac legfontosabb tényezői közül egy ilyen törvényjavaslattal, úgy terjeszti elő, hogy mindenféle hatásvizsgálattal, számítással, költségvetési kihatással nem számol, nélkülözi ezt, vagy pedig titkolja az Országgyűlés előtt, azt gondolom, az egy felelőtlen kormány. Nem először fordul elő persze, hogy nem teljesíti a kormány azt a kötelezettségét, hogy a hatásvizsgálatokat, gazdasági számításokat, a költségvetési kihatásokat elénk tegye, pedig pontosan tudja, hogy a Házszabály szerint ez kötelessége. Meg is ígéri és aztán nem teljesíti. Nem először fordul elő, megszoktuk, csak azt gondoljuk, hogy ez felelőtlenség a kormány részéről.

De persze megszoktuk, hogy a kormánynak nincs érzéke arra, hogy mi a gyakorlat az iskolában, nem vesz tudomást arról, hogy egy felvételi rendszer nem működik. Ezt kedden épp az államtitkár úr bizonyította be, amikor azt mondta, hogy nem omlott össze a felvételi. De ez nem zavarja a kormányt, ettől még nyugodtan előterjeszt olyan törvényjavaslatokat, amelyeknek beláthatatlanul negatív hatásuk van. Úgy gondoljuk, hogy ez a törvény pontosan ilyen.

Amit Sági képviselő úr felolvasott a kormányprogramból közös okulásunkra, szeretném, ha önmagában is visszaidézné még egyszer. Tudniillik úgy szólt a mondat, hogy széles körű szakmai egyeztetések alapján fogja majd a kormány beterjeszteni ezeket a törvényeket. A széles körű szakmai egyeztetés lezajlott, a széles körű szakmai egyeztetés eredménye az, hogy a szereplők nem értenek egyet ezzel a törvényjavaslattal. Úgy gondolom, hogy ez a törvényjavaslat akkor nem felel meg a kormányprogramnak.

Ami a törvényjavaslat tartalmi, érdemi kérdéseit illeti, úgy gondoljuk, hogy az a felfogás, amely elkülöníti egymástól az intézményrendszer struktúráját és a finanszírozási döntések struktúráját, az egy felelőtlen, szétziláló javaslat, tekintettel arra, hogy most a törvényjavaslat a nem létező regionális szintre kíván telepíteni döntési mechanizmusokat, miközben egyébként az intézményhálózattal való rendelkezési jogosultságok, működési mechanizmusok, a szereplők szerveződése mind-mind megyei struktúrára épülnek. Tehát elkülönül egy finanszírozási döntési mechanizmus és az intézményműködési mechanizmus.

 

 

(9.50)

 

Ha ezt legalább együtt kezelné a kormány, akkor talán érthető lenne, de úgy, hogy egy nem létező regionális intézményrendszer mellett megmarad a megyei struktúra a szakképzésben, és csak a pénzekről való döntési struktúra változik egy - még egyszer mondom - nem létező regionalitás szintjére, ez azt mutatja, hogy a kormány el akarja vinni a konkrét gyakorlati helyről a pénzt, az általa kinevezett testületek kezébe akarja adni, amelyek majd természetesen olyan tanácsokat adnak a miniszternek, amilyet a miniszter szeretne, és akkor így lényegében mindenféle gyakorlati kontroll nélkül lehet ezeket a pénzeket felhasználni.

Az a hivatkozás, hogy az Európai Unió a regionalitást tartja fontosnak, ez természetesen jogos érvelés. Úgy gondolom ugyanakkor, hogy ez nem kizárólag csak a szakképzésre kell hogy vonatkozzon, hanem az egész működésre, tehát a közigazgatásra is kell hogy vonatkozzon, és természetesen az Európai Unió jelenlegi szakképzési forrásai nem aszerint közelíthetők meg ma Magyarország számára, hogy a szakképzési hozzájárulás pénzeszközeiről milyen döntési struktúra intézkedik, hanem hogy milyen projektek léteznek Magyarországon. A Leonardo da Vinci-program egyes programjában nagyon jól szerepelt Magyarország, mert jó projektjei voltak, hozzáférhetővé váltak az európai uniós pénzek.

Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznem, hogy az Európai Unió a szubszidiaritás elvét is vallja, nevezetesen, hogy ott szülessenek meg a döntések, ahol erre a legnagyobb kompetencia van. Ha minden marad megyei szinten, minden struktúra megyei szinten marad, ehhez képest csak a finanszírozási döntések mennek egy nem létező regionális szintre, akkor azt gondolom, hogy sérül a szubszidiaritás elve.

A javaslat másik érdemi pontja, hogy a javaslat lényegében a felsőoktatás felé kíván átcsoportosítani pénzeszközöket. Úgy gondolja az előterjesztő, hogy lényegében az egész felsőoktatás szakképzésnek minősül, és nem gondolja azt, hogy, mondjuk, a művészképzés, a pszichológusképzés, a bölcsészképzés azért mégse fér bele úgy általában a szakképzés fogalmába.

Azt gondolom, ha ilyen tág fogalommal dolgozik a kormány a szakképzés értelmezésében, akkor viszont fordítva bele kellene értenie a gimnáziumi fakultációt is például, meg az egész középfokú képzést. Nem következetes a kormány - szeretném mondani - e tekintetben, egy definiálatlan szakképzést használ, a definiáltakat nem óhajtja használni, és olyan mértékben akarja az átcsoportosítást a felsőfok felé elvégezni, ami megbénítja, nagyon erősen veszélyhelyzetbe fogja sodorni a középfokú szakképzést. Persze itt most feltételezésekkel kell élnünk, mindenki valamifajta prognosztikát ad itt elő, hiszen nincsenek előttünk a háttérszámítások, hatáselemzések. Majd ha előttünk lesznek, akkor nyilván ugyanabból az adatsorból fogunk beszélni.

Úgy gondoljuk, hogy a nehezebb helyzetben levőktől csoportosít át a társadalmilag jobb pozíciókban levők felé ez a törvényjavaslat, hiszen alapvetően a szakképzésben, középfokú szakképzésben a szociológiai szempontból hátrányos helyzetű társadalmi csoportok vesznek részt, miközben a felsőoktatásban ez nincs így. Megszoktuk már persze a kormánytól, hogy a hátrányosabb helyzetű társadalmi csoportoktól a vagyonosabbak felé irányít át forrásokat, most is ez történt.

Úgy gondoljuk, hogy korlátot kell szabni ennek az átcsoportosításnak. A felsőfokú iskolarendszerű akkreditált szakképzés az, amit igenis el kell ismerni, hogy ez a szakképzési hozzájárulás finanszírozzon, főleg azért, mert nem fejlődött kellő tempóban, dinamikával az iskolarendszerű felsőfokú szakképzés, meg azért, mert tisztázatlan a finanszírozása. Úgy gondoljuk, hogy célszerű lenne erre koncentrálni, és ha erre nyit - és erre nyitott másfél évvel ezelőtt - ez a bizonyos pénzforrás, akkor szerintünk közös célnak is meg lehet felelni, nevezetesen, hogy ez a képzési forma a felsőoktatásban sokkal dinamikusabban növekedjen létszámban, mint egyébként az alapképzés vagy a posztgraduális képzés.

Megítélésünk szerint a 37,5 százalékos arány túlzó, nem felel meg a létszámarányoknak, hiszen maga a kormány írja le, hogy a szakképzési kibocsátás 25 százalékban felsőfokon és 54 százalékban középfokon van. Szeretném jelezni, hogy egyébként a középfokú szakképzésbe jár az adott populáció 60 százaléka, tehát úgy gondolom, hogy sokkal óvatosabban kellene ezt a forrásátcsoportosítást vinni a felsőfok felé.

Az a definíció, amit használ a felsőfokú gyakorlatra a 19. § (19) bekezdésében a kormány, az egyszerűen azt mondja, hogy bármire fel lehet használni a felsőoktatásban ezt a forrást, ami szerintünk nagyon nagy veszélyekkel jár, és egyébként zavarossá teszi a felhasználást, mert nem szakképzési felhasználásokat tesz lehetővé.

Megítélésünk szerint a törvényjavaslat erősen centralizálja e döntési mechanizmust, ahogy azt mint kisebbségi véleményt már említettem. Lényegében minden kérdésben a miniszter dönt. A létrejövő testületek áltestületek, hiszen a miniszter nevezi ki egy meglehetősen zavaros egyeztetési mechanizmus alapján. A testületek összetétele sem szabályozott ebben a törvényjavaslatban, vagyis akik a befizetők, azok nem tudnak befolyást gyakorolni a felhasználásra.

Utoljára csak néhány szót erről a bizonyos felnőttképzési törvénnyel kapcsolatos összefüggésről. Sági képviselőtársam felolvasta a kormányprogramot, megint csak azt javasolom, még egyszer olvassa el alaposan, én is elolvastam, ugyanis pontosan arról szól a történet, hogy a felnőttképzési törvény benyújtását három éve ígéri a kormány, három féléves jogalkotási programban szerepelt, egyetlenegy alkalommal sem nyújtotta be a kormány. Úgy gondoljuk, az lenne a célszerű, ha a forrás és a szakmai feladat egyszerre kerülne az Országgyűlés elé, akkor lehetne (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ugyanis korrekt döntést hozni.

Tisztelt Országgyűlés! Az elmondott vélemények, a bizottsági ülésen kifejtett vélemények alapján azt tanácsoljuk a kormánynak, hogy vonja vissza ezt a törvényjavaslatot, és az őszi ülésszakon egy előkészítettebb formában hozza az Országgyűlés elé.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Kádas Mihály képviselő úrnak, Fidesz.

 

KÁDAS MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Kénytelen vagyok reagálni a Csizmár úr által elmondottakra, már a korábban elmondottakra is kénytelen vagyok reagálni. Nem tudom, milyen dokumentumok azok, amelyekből mondja Csizmár képviselőtársam, hogy a munkaadók és a munkavállalók nem támogatják a törvényjavaslatot. Én ebben a törvényben egyetlenegy olyan pontot, olyan paragrafust nem látok, amely a korábbi, az eddig működőhöz képest bármelyik szereplőt ezek közül, amit mondtam, hátrányosan érintené. Szerintem tulajdonképpen ezzel nem függ össze.

A másik dolog pedig, azt mondta Csizmár úr, hogy bölcsészképzést meg hasonlót fog támogatni a szakképzési hozzájárulás. Olvastam a 10. § megfelelő részét, a 2. és a 10. §-t: munkaerő-fejlesztő és -képző központban, illetve felsőoktatási intézményben - szakképesítést, illetve szakképzettséget adó képzésben - folytatott gyakorlati képzésre lehet felhasználni a Szakképzési Alapból származó összeget a felsőoktatási intézményekben. Nincs itt szó bölcsészképzésről és más ilyen rémképekről.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Vincze László képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt; őt követi Horn Gábor.

 

VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az Európai Unió tagállamaiban jelentősen megváltozott a szakmai képzés struktúrája, az érettségi utáni felsőfokú és félfelsőfokú képzésben több fiatal vesz részt, mint azelőtt.

A középszintű képzésben részt vevő, de jelentősebb gyakorlati felkészítést igénylő szakmunkásképzés valamelyest visszaszorulóban van. Hazánkban is érezhető ez a folyamat. A munkaerőpiac igényli a jól képzett szakmunkásokat. Ennek az igénynek a kielégítését ma még nem lehet teljes egészében a gazdaságra bízni, hiszen a gazdaság szereplőinek teherviselési képessége változó és véges. Különösen érvényes ez a vidéki kis- és közepes vállalkozásokra, egyaránt. Az átmenet összetett problémáival, gondjaival küszködő agrárgazdaságokra és vállalkozásokra pedig ezek a terhek fokozottan érvényesnek mondhatóak.

A Szakképzési Alap 1999-től a Munkaerő-piaci Alap részeként működik, amelyért ma az oktatási miniszter a felelős. A szakképzési hozzájárulások és az emberi erőforrás-fejlesztési alapról szóló törvénytervezet a szakképzési alaprész önálló alappá történő visszaállítását javasolja, emberi erőforrás-fejlesztési alap néven. Az alap tervezett új megnevezése magában hordozza a gyakorlati képzés támogatásán túl egyéb, a humánerő-fejlesztéshez kapcsolódó támogatások lehetőségét is. A felhasználók körének kibővítése, amelyet a tervezet tartalmaz, az alap bizonyos felaprózódását is jelentheti.

 

 

(10.00)

 

A gyakorlati képzés eszközfejlesztésének támogatására a szakmai képzés minden szintjén szükség van, így a betanítottmunkás-, a szakmunkás-, a technikus- és a felsőfokú képzések területén is. A gyakorlati képzés túlzottan széles körű meghatározása azonban a közvetlen termelői tevékenységre vonatkozó fejlesztéseket háttérbe szoríthatja.

A törvényben célszerűbb lenne gyakorlati képzésnek csak azt minősíteni, amely a szakképzési törvényben meghatározottak szerinti gyakorlati oktatást, valamint a felsőoktatási törvény hatálya alá tartozó képzések közül a felsőfokú akkreditált szakképzésben a gyakorlati feladatok végrehajtását, az engedélyezett alapképzési szakokon a termelő tevékenységre való felkészítést szolgálná. Nagyobb mértékben szükséges a gyakorlati képzést felvállaló kis- és középvállalkozások támogatása, e vállalkozások segítésével a szakmai képzés gyakorlati háttere elsősorban az ipari, műszaki és szolgáltatási területeken fejleszthető.

Sajnos, az adókedvezmények sem szolgálják mindig kellőképpen a képzésben részt vevő vállalkozók érdekeit. Kevésbé érdekelt több esetben a vállalkozó abban, hogy tanulót tartson, vele ismereteket sajátíttasson el, ezenfelül még a szakma szeretetére is nevelje. A mezőgazdaságban ma a képzés megfelelő minőségű gyakorlati hátterét a képző intézmények mellett működő tangazdaságok, tanüzemek biztosíthatják. Ezek kialakításakor arra figyeltek, hogy a családi alapon szerveződő gazdaságokat mintázzák, ezzel lehetőséget adva a tanulóknak széles körű feladat elsajátítására megfelelő felügyelet mellett.

A Szakképzési Alap eszközeivel támogatott iskolák esetében felvetődött, hogy a gépek üzemeltetésének részbeni fedezetére felhasználható legyen a támogatás. A költségvetésből gazdálkodó intézményeknél a pályázat útján beszerzett eszközök tárgyévi üzemeltetése nem tervezhető előre. Nagymértékben függ például az időjárástól az elvégzendő talajmunkák nehézségi foka, az ott eltöltött üzemóra és üzemanyag mennyisége.

Ésszerű megoldás lehetne természetesen kezelhető keretek között, ha törvény erre megoldást nyújthatna. A mezőgazdasági szakképzés gyakorlati hátterét ma az oktatási intézmények mellett működő tangazdaságok, tanüzemek biztosítják. A mintegy száz gazdaságban összesen 1500 hektáron folytatnak gazdálkodást. A közép- és felsőfokú intézmények tangazdaságai a 2000. évben egymilliárd forint támogatást kaptak a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól eszközeik fejlesztésére, beruházásokra.

A Szakképzési Alap megyék számára lebontott része a decentralizált alaprész, amelyből a tangazdaságok is kaphattak pályázatok alapján, helyi döntés útján támogatást. Sajnos, az idei évben a fejlesztés lehetősége közel másfél milliárdos mértékkel csökkent. 2000-ben a Szakképzési Alap központi keretéből nem került támogatásra tangazdaság-, tanüzemfejlesztés. Az elmúlt évben beadott és az ez évben kért támogatás ellenére az Oktatási Minisztérium - nem tudom, hogy miért - elzárkózik a tangazdaságok központi támogatásától. Ez sajnálatos dolog, mely a vidékre és a mezőgazdaságra vonatkozólag negatív megkülönböztetést jelent. Egyetértve az alapnak a Munkaerő-piaci Alapból történő kiemelésével és önállóságának visszaállításával, a felhasználási kör kibővítésének azonban korlátokat kell szabni. Továbbra is indokolt a Szakképzési Alap név fenntartása, amely egyértelműen fejezi ki a támogatható területeket.

Vitatkoznunk kell azzal az állítással, hogy a tárcákhoz telepített feladatok összességében kevésbé hatékony emberi erőforrást fejlesztő elképzeléseket valósíthatnak meg. A jövőben a felsőoktatás általános feladatai támogatására is kiterjedhetne, kiterjedne az alap. Egységesen kezeli az elképzelés a szakképzést és a felsőoktatást, ezáltal mintegy pótlólagos forrást kíván az Oktatási Minisztérium a felsőoktatás számára biztosítani.

A gyakorlati képzés fogalmának nagymértékű kibővítése kiterjed a felsőoktatás teljes körére, kiterjeszti például a személyiségfejlesztésre, szociális dolgokra s a többi, ami hátrányba hozhatja a középfokú szakképzést. A szakképzés, a szakmai oktatás fejlesztésére létrehozott pénzeszköz alapvető funkciója változhat meg. A közvetlen termelői, vállalkozói kör által befizetett járulék garanciák hiányában általános célokat is szolgálhat. A felsőoktatás pénzügyi helyzetén nem biztos, hogy az alapból, főleg a középfokú szakképzésből kivett pénzeszközzel kell segíteni.

Megfontolandó emiatt az az elgondolás, hogy a felsőoktatás egészére, teljes körére kiterjedjen-e az alap. A felsőoktatási törvény hatálya alá tartozó képzések közül csak a felsőfokú akkreditált szakképzés gyakorlati képzésének, valamint a felsőoktatásban engedélyezett alapképzési szakokon a termelő tevékenységre felkészítő gyakorlatok elvégzésére lenne célszerű kiterjeszteni a támogatás lehetőségét. Ez nem kizárólag az agrárképzést, hanem valamennyi termelő és szolgáltató szakterület gyakorlati képzését is szolgálná.

A befizetési rendszer, valamint a szakmai döntések megalapozottsága érdekében fontosnak tartom, hogy az alap felosztásakor a gazdasági ágazatokat képviselő szakképesítésért felelős minisztériumok nagyobb befolyással rendelkezhessenek.

Meg kellene fontolni esetlegesen az ágazati szintű befizetés és tanulólétszám-arányos támogatás bevezetését. A szakképzést folytató intézmények feladataikat a megyék területhatárán túlterjeszkedve látják el, ennélfogva régiós feladatokat is ellátnak. A megyék együttműködése a mostani, a jelen helyzetben is fontos dolog lenne, mely sajnos nem minden esetben valósul meg. Vannak azonban ellenkező jó példák is. A régióra épült szakképzési struktúra talán nagyobb átláthatóságot és praktikusabb szemléletmódot eredményezhet.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt és a magam nevében a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényjavaslatot a megfelelő módosítások beépítése után támogatásra ajánlom.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Sáringer Gyula képviselő úrnak, Fidesz.

 

DR. SÁRINGER GYULA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Vincze képviselőtársunk expozéja közben jutott eszembe, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az egyetemi tangazdaságokat jelentős összeggel támogatta. Például a mi tangazdaságunk 60 millió forintot kapott ebben az évben. Ez nem kis összeg egy tangazdaság életében. Mi azt az álláspontot képviseltük, miután a kormányprogram szerint kis üzemekkel lehet az Európai Unióba bemenni, a nagy tangazdaságokból, amelyek több, mint ezer hektárt képviselnek, hasítsunk ki 50-80-100 hektáros területeket, és ezeken mutassuk be a modern gazdálkodást. Ezt az elképzelésünket a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felé is eljuttattuk, és ennek nyomán kaptunk 60 millió forintot, hogy a tangazdaságunkat ilyen irányban fejlesszük.

Egy ilyen tangazdaság természetesen szaktanácsot is képes adni, és oda tudja vonzani azokat a fiatal gazdálkodókat, akik ilyen területen kívánnak gazdálkodni, és ezek a területek megfelelnek az Európai Unióban lévő gazdálkodási egységek területnagyságának.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Horn Gábor képviselő úrnak, SZDSZ; őt követi Lezsák Sándor.

 

HORN GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. A szokásos szűk körben sikerül egy szerintem meghatározó jelentőségű, a magyar szakképzés életében meghatározó jelentőségű kérdésről vitatkoznunk, amit azért is tartok nagyon szomorúnak - és sajnálatos módon persze az egész parlamenti munka leértékelése és lehetetlensége szép példájának -, mert azt gondolom, hogy ez speciel egy olyan kérdés, amely egészen bizonyos, hogy nemcsak az oktatásban érintett vagy érdekelt képviselőket kellene hogy érdekelje, hanem a gazdaság egésze számára meghatározó jelentőségű kérdésről van szó.

Elöljáróban hadd jegyezzem meg azt, hogy én a magam részéről az oktatás egésze területének egyik legsikeresebb vonatkozásaként éltem meg az 1988 óta létező Szakképzési Alapról szóló törvényt. Azt gondolom, hogy ez a törvény teremtette meg annak az alapját, hogy Magyarországon a vállalkozói szféra és a szakképzés között egy valóságos létező kapcsolat alakuljon ki. Ebben egyébként általában egyet is szoktunk érteni.

 

 

(10.10)

 

Azt gondolom, hogy ennek az együttműködésnek a legértékesebb része az, hogy ma Magyarországon elsősorban azokban a szakmákban... - és Vincze képviselőtársamnak ebben igaza van, hogy sajnálatos módon azokon a területeken, ahol a munkaerőpiac nem jelentkezik erőteljesen kereslettel, ott ez nem igaz. Azokon a területeken, ahol a munkaerőpiac erőteljes kereslettel jelentkezett, jelentkezik, ott e keresletet az iskola felé közvetlen pénzügyi támogatással meg tudja fogalmazni. Ez pedig azt jelenti, hogy az iskolák anyagi okok miatt kénytelenek - és én ezt tartom a legjelentősebb lépésnek - olyan szakterületek felé nyitni, olyan szakmacsoportok képzését folytatni, amelyekre a munkaerőpiacnak ténylegesen szüksége van.

A magyar szakképzés modernizációja az elit szakmák vonatkozásában, az informatikától kezdve a szolgáltatások legkülönbözőbb területei fejlesztési forrásként a Szakképzési Alapot találta meg és használja. Ez annyira így van ma már, hogy megyei, de elsősorban városi önkormányzati képviselők is pontosan tudják ezt, hiszen amikor elkészül egy-egy iskola költségvetése, akkor a szakképzés vonatkozásában egyszerűen számolnak a Szakképzési Alap bevételi forrásával - ami egyébként szerintem helyénvaló -, ezzel önkormányzati forrásokat kímélve meg, és a fejlesztés ezen területére támaszkodnak.

Még egyetlenegy megjegyzés a jelenlegi helyzethez. Nem árt, ha a képviselőtársaim a másik oldalon időnként tájékozódnak is - persze fontos a fegyelmezett szavazás. Vincze képviselőtársam mondandójából egyébként számomra az következett volna, hogy ő nem támogatja e törvénytervezetet, ehhez képest persze nem volt kétségem afelől, hogy a támogatás meglesz, de természetesen csodák nincsenek, ebben nem bízom. Bár azt gondolom, hogy ez szakmai kérdés, az ön érveivel nagyrészt egyetértettem - ez ritka pillanat. Még egyszer mondom, ebből az következett volna, hogy akkor ezt ilyen formában semmiképpen sem kell támogatni.

Egyetlenegy dologra visszautalok, azután a konkrét három észrevételemet szeretném végigvenni. Az, hogy évek óta többlete van a központosított Szakképzési Alapnak, annak természetesen nem az az oka, amit Sághy képviselőtársam erről gondol, hogy nem tudják elkölteni ezt a pénzt, akik efölött rendelkeznek. És az sem oka - gondolom, a képviselőtársam nem gondolja komolyan -, hogy Magyarországon az iskolák nem tudnak pályázni, nem tudják igénybe venni e forrásokat.

Nagyon egyszerű oka van: a Pénzügyminisztérium lassan tíz éve akadályozza meg azt, hogy a Szakképzési Alap bevételei normálisan tervezhetők legyenek, tudatosan alultervezi ezt az alapbevételt, ennek következtében az érintett szakképzési testület csak annyi pénzt tud elosztani, ami oda befolyik; a befolyó összeg nagyobb része az év végén folyik be, ennek következtében nem is lehet felhasználni. Tehát itt egy egyszerű csapdahelyzetről van szó. Szeretném jelezni, hogy azt az évi 3-4-5 milliárd forintot, ami bennragad e Szakképzési Alapban, a magyar szakképzés még az egyébként sokszor nem is jól működő irányító testületeivel együtt föl tudná használni magától, ha megváltozna az irányítás rendszere.

A dolog tartalmáról három rövid észrevétel. Egy: miért kell ezt most? Alapvetően elhibázottnak tartom azt, hogy a felnőttképzési törvényt megelőzően hirtelen a zsebből előhúzva hozza ide e törvénytervezetet az oktatási tárca. Nem nagyon értem a szándékot, illetve érteni vélem, csak az nagyon sötét gondolatokat ébreszt bennem. Mert ha ez tényleg egy jobbító szándékú változtatási igényt jelentő lépés a kormányzat részéről, akkor azt gondolom, hogy teljesen természetesen úgy történik a dolog, hogy benyújtják elénk a felnőttképzési törvényt, és azt mondják, hogy igen, a felnőttképzési törvény megvalósításához pénzt kell adnunk, sajnos kétéves a költségvetés, tehát nem tudunk már forrásokat átcsoportosítani, ennek következtében itt van egy jelentős forrás, amely tényleg szolgálhatná a felnőttképzés fejlesztését. Egyébként meggyőződésem szerint alapvetően azt a részét, amely intézményi szinten történik, tehát nem általában a felnőttképzést, hanem a magyarországi köz- és szakképzés, illetve bizonyos értelemben a felsőfokú képzés intézményi rendszerét szolgálhatná, de majd egy következő vita lesz a felnőttképzési törvény.

Tehát ezt egy abszolút logikus és elfogadható lépésnek tartanám. Még egyszer mondom, szakmailag nem értem a felcserélést, az egyéb okokat meg most félreteszem, nem akarok gonoszkodni. De majd kérem az államtitkár urat, hogy a válaszában próbáljon arra kitérni, hogy miért nem lehet ezt most megfordítani, miért nem lehet egy normál menetben ezt a dolgot idehozni, és ősszel benyújtani a kettőt akár együtt, és akkor tudunk közösen mozogni e kérdésben. Attól félek, hogy ennek az lesz a vége, hogy ősszel újból módosítani kell a Szakképzési Alapról szóló törvényt, ha meg tudunk állapodni néhány lényeges kérdésben. Az első megjegyzésem ez.

A második megjegyzésem a szakképzési törvény további nyitása - de erről itt már sokan beszéltek, a bizottságban magam is elmondtam a véleményemet - a felsőfok felé. Született egy jó alku szerintem, körülbelül másfél évvel ezelőtt itt, a parlamentben, ami arról szólt, hogy rendben van, a felsőfok is részesedhessen a Szakképzési Alap lehetőségeiből, de csak a felsőfokú szakképzés. Ebben mindkét oldalon egyetértettünk, és a kormány eredeti szándékával ellentétben sikerült ebbe az irányba nyomnunk ezt a kérdést.

Szerintem ez két szempontból is jelentős volt, egyrészt azért, mert korlátozza a felsőfok felhasználási lehetőségeit, másrészt azért, mert abba az irányba nyit a felsőoktatásban, egy olyan kényszert épít be a felsőoktatásba, ami a felsőfokú szakképzés dinamikus expanziója felé terelte volna a felsőoktatást. Ebben egyetértettünk, közösen adtuk be e módosító indítványt emlékeim szerint az oktatási bizottság részéről, és a parlament ezt nagy többséggel el is fogadta.

Nem értem, hogy mi szükség van most ennek a másfél évvel ezelőtt elfogadott konszenzusnak a felrúgására. Teljesen egyetértek Csizmár Gábor képviselőtársammal, magam is elmondtam több helyen már, hogy ha azt gondolja a kormányzat, hogy a felsőfoknak szüksége van többletforrásokra, akkor miért nem gondolja azt, hogy a gimnáziumoknak is szükségük van többletforrásokra, vagy ad absurdum az általános iskoláknak és az óvodáknak. Miért fontosabb a pszichológusképzés általános szintjéhez képest a magyar Oktatási Minisztériumnak, a magyar kormányzatnak, illetve a kormányzati többségnek a pszichológushallgatók képzése a Szakképzési Alap vonatkozásában, mint, mondjuk, egy tisztességes gimnáziumi idegen nyelvi képzés.

Csak abban az esetben lehetne ez logikus számomra - akkor is elfogadhatatlan lenne, félreértés ne essék -, a felsőfok kinyitása teljes mértékben, ugyanakkor bezárása a közoktatásnak a szakképzés szempontjából csak akkor lenne elfogadható, ha egy következetes teljes szétnyitás lenne, és azt mondaná a minisztérium, felvállalva e kérdést, hogy kérem szépen, mi azt gondoljuk, hogy ez az oktatásra vonatkozó 40 milliárd forint körüli fejlesztési forrás, itt van, oktatás, kezdjetek vele, amit akartok.

Egyébiránt igazságtalan is a dolog, hiszen igaz, hogy dinamikusan nőtt a felsőoktatásban a hallgatók száma, de töredéke még mindig a felsőoktatásban tanuló hallgatók száma a közoktatásban és a szakképzésben tanulók számának; egynegyednyi-egyötödnyi mértékű, most csak a középiskoláról beszélek. Tehát egyszerűen indokolhatatlan és elfogadhatatlan ez a lépés. Nem értem a szándékát, illetve megint tudom, hogy mi van mögötte, egy csomó ígéret történt, amire nincs pénz, és most innen elvéve próbálja meg a kormányzat átcsoportosítani az erőforrásokat. Alapvetően fogja ez megkérdőjelezni a szakképzés jövőjét, szeretném jelezni.

Ha már nyitni akarnak, akkor én azt javasolnám, hogy tényleg nyissanak mondjuk, az érettségit adó középiskolák, gimnáziumok felé, hogy ott bizonyos szakmai alapozó tárgyak feltételeit meg lehessen teremteni a Szakképzési Alapból, ez rendben van. Gondolják végig azt, képviselőtársaim, nincsenek nagy reményeim, de gondolják végig, hogy nem lenne-e érdemes mégis visszatérni arra, hogy a felsőfok a felsőfokú szakképzésre vonatkozóan férhessen hozzá ehhez az alaphoz, de egyébként ne. Én ezt egy logikus, elfogadható, jó kompromisszumnak tartottam volna.

Végül harmadik kérdésként maga a szerkezeti átalakítás, amely megint egy jellemző lépés, hiszen az történik, hogy a megyei felhasználásból és a szakma által eddig vezérelt központi felhasználásból ez az egész kérdéskör átkerül a minisztérium felügyelete alá, közvetlenül megszűnik az országos szakmai testületek közvetlen beavatkozási lehetősége. Szeretném jelezni - Kádas képviselőtársam közben kivonult -, hogy Csizmár képviselőtársam azért mondta azt, hogy se a munkáltatók, se a munkavállalók nem értenek egyet ezzel, mert nem értenek egyet ezzel. Most persze megkérdezheti Kádas képviselőtársam, hogy miért nem értenek egyet, ez az ő dolga, de sajnálatos módon nem értenek egyet ezzel. Persze, nem véletlen, hogy a szakképzés, illetve a közoktatás képviselői sem értenek egyet ezzel. Tehát a négy érdekeltből három nem támogatja a változtatást, de megszoktuk, hogy ez nem számít olyan nagyon.

Tehát a régiókra való átvitele a Szakképzési Alap felhasználásának, azt gondolom, helyénvaló lépés lenne, ha lennének Magyarországon régiók, de nincsenek. Szeretném jelezni, hogy még közigazgatási értelemben sincsenek, mert amikor önök azt mondják, hogy a megyék helyett osszák fel a decentralizált alapokat a régiók, akkor egy olyan dologra telepítenek valamit, ami nincs. Azt gondolom, hogy ez elfogadhatatlan. (Az elnök csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Itt is be kellene tartani talán a sorrendet; először létrehozni a régiókat. Szerintem mindenképpen létre kell hozni - elnézést, máris befejezem -, lényeges lenne, és ebben nagy elmaradások vannak, és ha már megvannak a régiók, létező belső hatalmi struktúrákkal, apparátusokkal, oda lehet egy ilyen fontos tevékenységet telepíteni. De jelenleg úgy érzem, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy kivonni a megyék alól, amelyek pedig iskolákat fenntartóként ismerve a terepet, tudtak ezzel gazdálkodni...

 

ELNÖK: Képviselő úr...

 

HORN GÁBOR (SZDSZ): ...és oda telepíteni egy állami vezérlésű intézményre. Azt gondolom, hogy ez elfogadhatatlan.

Arra kérem az államtitkár urat és képviselőtársaimat, gondolják végig most az egyszer - mert ez egy fontos kérdés -, hogy bizonyos kérdésekben nem tudunk-e megállapodni, és a módosítás közepette...

 

ELNÖK: Képviselő úr...

 

HORN GÁBOR (SZDSZ): ...változtatni e törvénytervezeten.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

(10.20)

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Sági József képviselő úrnak, Fidesz.

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Úr! A nyílt kérdésére a nyílt válaszom az, hogy igen, meg tudunk állapodni egy-két kérdésben, de abban nem, hogy a törvényt a kormány visszavonná. Jól emlékszem arra, amikor két évvel ezelőtt tárgyalta a parlament ezt a törvényt, akkor valóban így történt, ahogy ön elmondja, képviselő úr: az oktatási bizottság is benyújtott módosító indítványokat, magunk is egyéni képviselői módosító indítványokat fogadtunk el. Aztán mi történt a végén? A parlamentnek az a része fogadta el a törvény módosítását, amelyik itt ül ezen az oldalon. Önök, ellenzéki képviselők nem fogadták el a törvénymódosítást. Hiába törekedtünk konszenzusra, hiába fogadtunk el önöktől is néhány módosító javaslatot, nem fogadták el a törvényt - de átvittük. Erre tehát most ne hivatkozzanak még egyszer, hogy majd feljavítjuk, és akkor el fogjuk fogadni, mert megmondom őszintén, nem nagyon hiszek ebben.

Viszont abban a képviselő úrnak nagyon igaza van - és ezt én magam is fogom támogatni, mindenképpen támogatom -, hogy azokat a bizonyos szakmai alapozó tantárgyakat hogyan lehetne előnyben részesíteni, ilyen módon hogyan lehet egyáltalán megtámogatni azokat a szakképző intézményeket, amelyek ilyen tantárgyakat tanítanak. Valóban ez a jogi kibúvó, illetve megoldás lenne a finanszírozás hátterének megteremtése ezekben az intézményekben.

Végül még egy dologról szeretnék beszélni. Csizmár képviselő úr is, Horn képviselő úr is előhozta többször, hogy a felnőttképzési törvényt ugyan miért nem hozta a kormány a parlament elé, vagy miért nem egyszerre tárgyalja ezzel a törvényjavaslattal. Azt hiszem, igazuk van a képviselőtársaimnak, ezt valóban így kellett volna megtenni. Most nem így történt, de akkor már mégis azt mondom, hogy akkor jobb, ha előbb az anyagi hátterét teremtjük meg egy későbbi törvénynek, mintsem hozunk egy olyan törvényt, amelynek ugyan de jure van anyagi háttere, de facto viszont nincsen, és így akkor a levegőben van, lebeg. Úgy gondolom, ha ősszel majd ezt a parlament előtt tárgyaljuk, akkor sokkal könnyebb dolgunk lesz, mert megvan a finanszírozási alapunk.

 

ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, MDF; őt követi Balczó Zoltán.

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum kétségei és vitái ellenére támogatja a törvényjavaslat elfogadását. Határozott véleményünk az, hogy elengedhetetlenül szükséges a szakképzési terület általános és teljes, átfogó felülvizsgálata, hiszen a szakképzés társadalmi és gazdasági környezete az elmúlt évtizedben alapvetően megváltozott. Új törvényre van szükség, amely erősíti a működő állami iskolákat, és szinkronban lesz többek között a készülő felnőttképzési törvénnyel is. Olyan új szakképzési törvényre van szükség, amely csökkenteni képes a főváros és a vidék, a gazdaságilag fejlett és fejletlen régiók közötti különbségeket is. Az MDF szakértői szerint 2003-ra elkészülhet az új szakképzési törvény, amely hosszabb távon teremthet biztonságot ezen a területen. Addig el kell viselnünk a toldozás-foldozás kényszerű következményeit, vitáit is.

Az előterjesztés az eddigi bizottsági vitákon kedvező fogadtatásra talált, például az Országgyűlés gazdasági bizottságában húsz igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül ítélték általános vitára alkalmasnak ezt az előterjesztést. A foglalkoztatási bizottságban tíz igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és három tartózkodás mellett döntöttek hasonlóan. Nem ez volt a helyzet az oktatási és tudományos bizottságban, és ennek a belső vitának a hozadéka itt van a Ház előtt, hallhattuk.

Úgy tűnik azonban, hogy az előterjesztés általános céljaival a legtöbb képviselő egyetért, viták az időzítésben és a technikai részletkérdésben keletkeznek. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja is egyetértett a törvényjavaslat céljaival, komolyabb ellenvetések csak a javaslatnak véleményünk szerint kevésbé lényeges pontjait érték. Az első, sokakban felmerült kérdés az volt, hogy miért kell egy teljesen új törvényt alkotni alig két esztendővel a szakképzésről szóló törvény előzőleg elfogadott változata után. Ennek valóban mi vagyunk az okai, mert a kötelező tandíjak általunk is szorgalmazott eltörlése után olyan viharos mértékben növekedett a felsőfokú oktatásban tanulók létszáma - ami igen örvendetes -, hogy a felsőfokú szakképzés forrásai hamar elégtelenné váltak. Két év elteltével világossá vált, hogy újra kell gondolni, újra kell osztani a középfokú és felsőfokú szakképzés eddigi forrásait. Az is egyértelmű, hogy a szakképzési forrásoknak ebben az új felosztásában a felsőfokú oktatás részesedését, az itt tanulók számának növekedését szem előtt tartva, növelni szükséges. A Rektori Konferencia és a többi felsőfokú oktatási testület ennek értelmében egyértelműen támogatta a törvény ilyen célú változásait.

Tisztelt Ház! A Fidesz képviselője elmondta, hogy miért is támogatjuk ezt a törvényt a kormánykoalíció részéről, én inkább az aggodalmakról szeretnék a rövid hátralévő időben szólni. Az MDF szakértőiben felmerült például az az aggodalom, hogy a Szakképzési Alapba befolyt összegek csak a bérekkel párhuzamosan növekedhetnek, azaz ez a növekmény elégtelen lehet a felsőoktatás javára történő jelentősebb átcsoportosítások fedezésére. A törvény elfogadása után értelemszerűen csökken a közoktatásnak, azaz a szakmunkásképzőknek és a szakközépiskoláknak eddig juttatott összeg. Ez a törvénynek mindenképpen az egyik gyenge pontja. Akár költségvetési tartalékból is, de fenn kell tartani a Szakképzési Alapból a közoktatásnak átadott összegek reálértékét.

A bizottsági vitákon az előterjesztő képviselői azt hangsúlyozták, hogy az ellenőrzés fokozásával mintegy 5 milliárd forint tartalék tárható fel, és ebből fedezni lehetne a közoktatási intézmények ilyen forrásokra irányuló igényét. Ha ez a vélelmezés nem eltúlzott, akkor erre nyilván lehet alapozni a kieső bevételek megtérülését. Az viszont óvatosságra int, hogy a milliárdokra rugó járulékhiányok feltárása nem máról holnapra történik. Az adóhivatali jelentéseknek már eddig is milliárdos hiányokat kellett volna felfedniük, hogy esélyünk legyen egy ötmilliárdos - a parlamenti szóhasználatból idézem - kincskeresés sikeres lebonyolítására.

Tisztelt Ház! Az MDF értelmezése szerint a középfokú oktatás - bár ne lenne igazunk! - vélhetően rosszabbul jár ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása után. Segíteni lehetne rajtuk úgy is, hogy a szakmunkásképző iskolák is igényelhessék vissza az alapból a gyakorlati képzés során ténylegesen felmerült költségeiket, éppen úgy, mint a vállalkozások. Egyes szakmák oktatása - például a villanyszerelőké, lakatosoké, forgácsolóké - a mai egyenlőtlen elbírálás miatt a kívánatosnál jobban a kisiparosi körbe került. Több képviselő joggal hiányolta a javasolt változtatások hatásvizsgálatának hiányát.

A Magyar Demokrata Fórum szakértői úgy vélik, nem megalapozott az az igény, hogy az alap működési költségét 3 százalékról 5 százalékra növeljük meg. Ez egy nagy belső vitatéma nálunk is, ugyanis ez egy több száz milliós kiadásnövekedés - vélelmezik sokan -, és olyan körülmények között történik, hogy a napi gondokkal küzdő középiskolák részesedése az alapból nyilvánvalóan majd csökken. Ilyen körülmények között nagyon meg kell vizsgálni ennek a majdnem duplájára növekvő kiadásnak a létjogosultságát. Ez a kétség bizony nagyon sok vidéki szakmunkásképző, középiskola, szakiskola igazgatója részéről felmerült, írásban is elküldték ezeket a véleményeket.

A bizottsági vitákon az ellenőrzés nehézségeivel indokolta az előterjesztő a működési kiadások arányának növelését, de sajnos csak általában, konkrétumok nélkül. Jelenleg az alapba történő befizetés helyessége nagyon egyszerűen, gépi úton ellenőrizhető, hiszen a bérköltségek 1,5 százalékának befizetését kell ellenőrizni. Az MDF szakértői szerint nagyobb járulékhiány csak feketefoglalkoztatás bizonyítása esetén tárható fel, de ennek az ellenőrzésnek a forrásait nem kell növelni, ezekről a munkaügyi ellenőrzés jogszabályai intézkednek.

A törvényjavaslat 4., 5., 6. §-a részletezi az állami adóhatósággal szembeni bevallási, befizetési és elszámolási kötelezettség részleteit, amiből az is kiderül, hogy az adóhatóságok végzik el a járulékbefizetés ellenőrzésének zömét, azaz miattuk sem kellene megnövelni az alap működési kiadásait.

 

(10.30)

 

Fennmarad még a gyakorlati foglakoztatások körülményeinek és költségeinek ellenőrzése, de ennek - mondják szakértőink - ki kellene jönnie az eddigi működési kiadásokból. A Magyar Demokrata Fórum tehát erősen kétli annak a szükségességét, hogy újabb költségvetési szerv működésére nyújtson fedezetet az alap, azaz megelőzhető lenne a működési kiadások növelése. Ennek az ellenkezőjéről természetesen meggyőzhetőek vagyunk.

Tisztelt Ház! Ismeretes, hogy több nagyvállalat a szakképzési hozzájárulását közvetlenül is átutalhatja oktatási intézményeknek. Az ilyen szerződéskötési lehetőségeket a jövőben megszigorítják, illetve a jelenlegieket felülvizsgálják. Kérdésünk, hogy nem veszélyezteti-e egyes iskolák működőképességét, ha már most, a tanév után kiderül, hogy az új tanévben már nem számíthatnak ilyen forrásokra. Véleményem szerint nagyon eltúlzott az a becslés, amely elhangzott a bizottsági vitákon, miszerint a nagyvállalatokkal kötött együttműködési megállapodások keretében legalább ötmilliárd forint nem a képzésben hasznosul, hanem különböző technikák, nevezzük nevén, machinációk révén, ezt az összeget az iskolák visszajuttatják a befizetésre kötelezetthez. Vezérigazgatók, főkönyvelők és iskolaigazgatók százainak kellene az állásával fizetni azért, ha a vélelemezettnek megfelelő mértékű lenne a járulékcsalás. Ez esetben is konkrét példákat, leleplezett esetek felsorolását hiányoljuk. Azzal is csökkenteni lehetne a vélelmezett visszaéléseket, hogy a hozzájárulásra kötelezettek a gyakorlati képzés helyét a regionális munkaerő-fejlesztő és -képző központok igénybevételével, eszközeik bérletével is biztosíthatnák, amire jelenleg nincs lehetőségük.

Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A törvény kihirdetése legkorábban júniusra várható. Általános egyetértés alakult ki közöttünk abban, hogy túl korai a júliusi hatálybalépés. Nagyon sok intézményt felkészületlenül érne egy gyors változás kényszere, ezért is célszerű lenne megfontolni a 2002. január 1-jétől történő hatálybalépést. A járulékfizetésre kötelezettek köre például csak 2003. január 1-jétől változik, számukra lényegesen több időt hagyna meg a törvény, mint épp az oktatási intézményeknek.

Tisztelt Ház! Néhány esetben konkrétabban kellene megfogalmazni a törvényjavaslat szövegét; egyetlenegy példára van időm: mi a jelentése a 16. §-ban említett nagy értékű ingóságoknak?

A már említett észrevételeink ellenére az MDF támogatja a törvényjavaslatot.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak, MIÉP; őt követi Kádas Mihály.

 

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy ez a mostani törvényjavaslat egy jelenleg létező, jól működő rendszert változtat meg, méghozzá - mondhatjuk úgy is - alapjaiban változtat meg. A kérdés, amelyre nekünk most válaszolni kell, az, hogy indokolt-e az, hogy egy ilyen erőteljes változtatás következzen be. Tekintettel arra, hogy formailag sem egy törvénymódosításról van csak szó, hanem egy új törvény megalkotásáról, célszerű visszamenni az alapelvhez vagy -célhoz: a szakképzési hozzájárulás miért jött létre?

Az állami szerepvállalás mellett a gazdálkodó szervek szakképzési szerepvállalását intézményesítve kívánja szolgálni ez és az ezt megelőző törvény. A több mint húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest olyan jelentős változások történtek a képzés szerkezetében, amelyek indokolják a törvény ilyen mértékű megváltoztatását. Az adatok szerint az oktatási rendszerből a munka világába szakképzettséggel belépők közül középfokon 54 százalék szerez szakképzettséget, a felsőoktatásban jelenleg 24,6 százalék, ami egy évtized alatt nőtt 10,6-ról 24,6 százalékra. Ha ehhez hozzávesszük az elmúlt évek tendenciáját, a várható változásokat is figyelembe vesszük, az előző évek számadatait, akkor azt kell mondani, hogy a felsőfokú intézmények képzési létszáma dinamikusan fog növekedni. Ha pedig ez így van, akkor azt a kérdést kell feltenni, hogy igazságos volt-e a jelenlegi törvényi szabályozás, amely nagyrészt korlátozta az intézménynek a Szakképzési Alaphoz való hozzájutását. Nyilvánvalóan nem volt igazságos, és ami ennél fontosabb, nem szolgálta kiegyensúlyozottan a gazdaság egészének minél magasabb színvonalú szakemberképzését.

Az én személyes tapasztalataim is azt támasztják alá, hogy indokolt a változtatás. A Fővárosi Közgyűlés oktatási bizottságában négy évet töltöttem el, mint iskolafenntartó önkormányzat elsődlegesen szakképző intézményeket ismerhettem meg, és valóban öröm volt látni azt, hogy számos területen milyen kiválóan felszerelt háttérrel rendelkezik a középfokú szakképzés, köszönhetően a szakképzési hozzájárulásnak. Hozzá kell tennem, hogy mint felsőoktatásban dolgozó, irigykedve is szemléltem azt, hogy egy-egy főiskolán, egy-egy szakterületen pályázatok sokaságával nem lehet azt a színvonalat elérni, amelyet ez a középfokú intézmény adott esetben elért. Ezért érzem azt, hogy indokolt a változtatás, de ugyanakkor nem jelent korlátlan nyitást, és két nagyon fontos szempontot kell mérlegelni.

Az egyik magában a törvényjavaslatban szerepel, hogy a befizetésre kötelezett a 75 százalékos átadható maximális támogatásnak a felét, vagyis az összes hozzájárulási kötelezettség 37,5 százalékát adhatja felsőoktatási intézménynek. Tehát eleve be van építve egy korlát, és ez a korlát kisebb, mint ami a szakképzésre adható. Azt hiszem, képviselőtársaim, egy nagyon lényeges kérdésről elfeledkezünk, amikor attól félünk, hogy hátrányos helyzetbe kerül a középfokú oktatás. A középfokú oktatás szakmai színvonalának a fenntartása érdekében nem az a meghatározó, hogy a százalék, amelyet megkap, hogyan változik, hanem az, hogy az a teljes, ilyen típusú, előbb említett alaprész tömege, amelyhez hozzájutott, hogyan változik. Megismerhettük az adatot, hogy 1998-ban ez az alaprész 4,1 milliárd forint volt, 2000-ben a valóságos, realizált bevétel 13,4 milliárd forint.

Tehát nem vizsgálhatjuk csak a százalékok alapján azt, hogy a középfokú oktatás, amelynek természetesen a színvonalát szeretnék fenntartani, most milyen hátrányos helyzetbe kerül, pontosan ennek a dinamikus növekedésnek a következtében, amit majd a minimálbér jövő évi növekedése még különösen megemel. Azt kell mondanunk, hogy igen, ebből a jóval nagyobb tortából a szeleteket igazságosabban lehet elosztani. Egyébként, a felsőoktatásra való kiterjesztést a munkaadói szervezetek is igényelték. Ezt indokolt figyelembe venni. Hiszen mi az alap egyik célja? Az, hogy a munkáltatók, a gazdaság és a képzési rendszer kapcsolatát szorosabbá tegye. Miután a gazdasági szektor teljesíti a befizetést, az ő döntéseit itt figyelembe kell venni, hogy milyenfajta munkaerőre van szükség.

A másik lényeges terület a saját munkavállaló képzésének a támogatása, amely a hozzájárulás legfeljebb egyharmada lehet, ezt a növelést az elmúlt módosítás alkalmazával hozta meg az Országgyűlés. Ez most körülbelül 13 milliárd forint lehetne kihasználva, és jelenleg ez mindössze 1-1,5 milliárd forintnyi összeg, amit a saját munkaerő képzésére fordítanak. Ezért a MIÉP indokoltnak tartja a hatályos törvényhez képest azokat a könnyítéseket a munkáltatók számára, amelyek a források felhasználását célszerűbbé teszik.

Egy lényeges kérdésben azonban, azt hiszem, egy definíciót ebben a törvényben módosítani kellene, ami hozzájárulna ahhoz, hogy a felsőfokú oktatás irányába ne olyan teljes mértékben nyíljon meg ennek az alapnak a felhasználása, amelynél kétséges, hogy vajon gyakorlati képzés segítését szolgálja-e, hiszen a definíció így szól a 19. §-ban: "A pályakövetelmény teljesítése érdekében folytatott olyan rendszeres tevékenység, amely a szakma sikeres gyakorlásához szükséges kompetenciák, személyiség, szakmai készség, képességek, szociális készség fejlesztését szolgálja." Ebbe belefér egy abszolút elméleti képzés nagy előadótermének a megvalósítása, támogatása ilyen forrásból. Úgy ítélem meg, hogy megfelelő módon nyilván egy ezt módosító definícióval tartalmilag valahogy mégis szorosabban kellene meghatározni a felsőoktatás gyakorlati képzésének a fogalmát, mert ilyen értelemben ez valóban lehet egy túlzott tágra nyitás.

A megyei szakképzési bizottságok helyett regionális bizottsággá való átalakítás - azt mondanám, hogy ez megvizsgálandó, valóban, és kérdéses. A "régió" szóval manapság egy kicsit úgy vagyunk, hogy rögtön az Európai Unió követelményrendszeréhez történő alkalmazkodásnak tűnik, amikor valaki ezt a szót használja, vagy eszerint valósít meg egy decentralizált rendszert, miközben adott esetben az intézmények megyei szervezésűek. Tehát én úgy ítélem meg, hogy ezt valóban meg kellene nézni, hogy szükséges-e pont a szakképzés területén egy jelenleg azért nem létező régiórendszerhez igazítani és átalakítani a decentralizált elosztást.

 

 

(10.40)

 

 

Ezen figyelemfelhívó kritikai észrevételekkel együtt összességében a Magyar Igazság és Élet Pártja támogatja ennek a törvénynek a meghozatalát.

Köszönöm. (Taps a MIÉP és a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Kádas Mihály képviselő úrnak, Fidesz; őt követi Takács Imre.

 

KÁDAS MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb arra kérdésére Horn képviselőtársamnak, hogy meg tudunk-e egyezni bizonyos dolgokban a törvény kapcsán, Sági úr azt válaszolta, hogy reményei szerint igen. Én nem vagyok ebben olyan biztos, hiszen azzal kezdődött az egyik felszólalás ellenzéki oldalról ma is, hogy a kormány vonja vissza a törvényjavaslatot. Ezt halljuk általában tíz törvényből hét esetében, és ezt nyilván nem lehet komolyan venni. Ez olyan, mint amikor korábban, '95-98 között elmondták negyvenszer-ötvenszer, hogy Horn Gyula mondjon le - hát nem mondott le Horn Gyula.

Tisztelt Ház! Az utóbbi években az események kissé felgyorsultak a törvényhozásban, elsősorban abból a szempontból, hogy az uniós csatlakozás látható közelségbe került. Egyre inkább olyan törvényeket kell hozni, amelyeknek van jogharmonizációs elem részük vagy kifejezetten ilyen jellegű törvények. Ez így van az oktatásügyben is.

Különösen igaz ez a szakképzéssel kapcsolatos törvénymódosításokra, mert az oktatáson belül a szakképzés az a terület, amely a legközvetlenebbül, a leginkább primer módon áll kapcsolatban a gazdasággal. Nem mindegy tehát, hogy a szakképzésbe mennyi pénz áramlik, ezen belül pedig mely területeket preferál és hogyan hasznosul, azaz egyes szakmák, intézmények túlélését teszi-e csak lehetővé - olyanokét is, amelyeknek létjogosultságát a gazdaság már régen negligálta -, vagy pedig valóságosan is a fejlesztés, a modernizáció irányába hat.

Az sem mindegy természetesen, hogy a szakképzés állami támogatásának rendszere mennyire kompatibilis az uniós struktúrákkal. Rengeteget veszíthetünk akkor, ha a csatlakozás után - vagy már addig feltétlenül - a szakképzési támogatás hazai szisztémáját nem tudjuk közelíteni az európai rendszerekhez. Hadd mondjak egyetlen példát - és sajnálom, hogy az adat nem lesz teljesen pontos, mert korábban olvastam valahol, most próbáltam megkeresni, nem találtam meg, amikor készültem a felszólalásra, de a nagyságrendek nagyjából megegyeznek:

Írország csatlakozása után az ír képzésre uniós pénzekből több mint egymilliárd ECU-t kapott három vagy négy év alatt Írország. Ha ezt felszorozzuk a forintárfolyammal, akkor több mint 300 milliárd forintról van szó, és ha visszaosztjuk az évekre, akkor ez 50-60-70 milliárd egy évben. Vessük össze ezt a mi 12-14 milliárdunkkal: ilyen pénzeket lehet elveszíteni akkor, ha nem tanulunk meg pályázni, ha nem tudjuk ezt a rendszert az uniós elvekhez igazítani. Tehát Magyarország 10-15 éves ilyen jellegű támogatását tette ki ez az összeg egy év alatt Írország esetében.

Meg kellene tanítanunk a pályázókat uniós módon pályázni - ma egyáltalán nem ilyen a gyakorlat. Hadd kapcsoljam ide saját tapasztalati példámat. Harmadik éve dolgozom az egyik megyei szakképzési bizottságban, korábban voltam ennek soros elnöke is. Az ott tapasztaltak egyszerűen elkeserítőek, ami ott történik, elszomorító. Egyfelől ugyanis az az egyik jellemző vonás, hogy mely pályázók nyernek egy bizottsági döntés után, nem azon múlik, hogy milyen a pályázat színvonala, milyen a megvalósíthatóság reménybeli százalékos aránya vagy valószínűsége. Általában az történik, hogy a rendelkezésre álló összeget a bizottságok szétosztják szép, egyenlő arányban a pályázók száma szerint, aztán kap mindenki 40, 50, 60, 70 százalékot, attól függően, mennyi pénz van a bizottságban és mennyi a pályázat. A másik variáció pedig, hogy azok a pályázók kapnak majd pénzt a bizottság döntése alapján, akik sikerrel lobbiztak a bizottságban ülőknél. Tehát az a szempont szorul háttérbe, amire az egész dolog létrejön és működik.

Ezért a törvényben nemcsak alapelveket kell megváltoztatni valamilyen úton-módon, hanem az elbírálás, elosztás módját és azok grémiumait is meg kell újítani. Sokkal szigorúbb feltételek kellenek, és az elemzést kell rendkívül szigorúvá tenni, pontosabban azt kell mondanom, hogy megteremteni; ma nem látok semmilyen szintű elemzést a megyei bizottságok munkájában vagy amögött máshol sem.

Hogy egy következő példát mondjak, ez részben összefügg a felsőoktatási témával. Felmerült a legutóbbi ülésen az, hogy gesztorpályázatokat is fogadjon be a bizottság, tehát két intézmény vagy akár intézmény és vállalkozás közösen pályázzon bizonyos szakképzési pénzekre. A bizottság mereven elzárkózott ettől a kérdéstől, főleg azért, mert ismeretlen, a gyakorlatban nem létező nálunk ez a megoldás. Volt olyan a bizottságban, aki nem is tudta a szó jelentését - ő volt a szakszervezet képviselője. Az Unióban ez már bevett gyakorlat.

Itt jön az, amit mondtam, hogy a felsőoktatással összefügg a dolog, hiszen rengeteg intézmény, egyetem, főiskola már középfokú intézményekkel közösen akkreditált felsőfokú képzést folytat a középiskolában. Ebben van a bizottság felelőssége, tehát az, hogy mennyi pénz fog áramlani a felsőoktatásba, mennyi marad meg a közoktatás számára, részben a bizottság felelőssége, hiszen el tudja dönteni egy bizottság azt - akár egy regionális bizottság is -, hogy milyen típusú pályázatokat támogatna jobb szívvel, attól függetlenül, hogy be van építve ez a körülbelül egyharmados korlát az egyetemi felsőoktatási pályázatok szempontjából.

Az 5 százalékos költségnövekedés: nem tudom, hogy pontosan milyen számítások alapján jött létre ez az emelkedés, de az biztos, hogy a működés egy picikét drágább lesz. Lezsák Sándor képviselőtársam reklamálta, hogy általában van erről szó, de konkrétan nincs. Egy konkrét okot mondanék azért: nyilván ha három megyében - egy régió általában három megyéből áll nálunk - közösen fognak működni a regionális bizottságok, akkor utazási költség is lesz és a működést más egyéb járulékos költségek is megdrágítják. Viszont ennél fontosabb, hogy ha az ellenőrzést komolyan veszi a kormány, a bizottságok, a regionális szervek, akkor ez nyilvánvalóan egy picikét megdrágítja a működést, de nem baj, mert a hasznosság szempontjából szerintem ennek nyeresége is lehet, sőt biztos, hogy van is.

Még egy-két aprósággal a korábbiakra szeretnék reagálni. Azt, hogy csökken majd az összeg, amit a középfok fog felhasználni ebből az egész pénzösszegből, Lezsák Sándor képviselőtársammal szemben nem merném még állítani. Egyrészt azért, mert nem látjuk előre pontosan a bruttó bérnövekedést, de például az, hogy a minimálbér jövőre 25 százalékkal fog növekedni, szerintem jelentősen növeli az alapösszeg képződését, másrészt egyéb tényezők szintén közrejátszhatnak. Tehát most azt kijelenteni, hogy bizonyára csökkenni fog ez az összeg, talán még korai. Lehet, hogy így lesz, de én nem esküdnék meg rá.

Még egyszer szeretnék visszatérni arra a kérdésre - bár igyekszünk ezt majd módosító javaslatokkal korrigálni -, hogy nem igaz az, hogy a pszichológusképzésre, bölcsészképzésre, egyebekre lehet majd fordítani ebből az összegből. Ez ma sincs benne a törvényben egyébként, de tegyünk olyan módosítást akkor... (Horn Gábor: El kell olvasni a törvényt!) Én nem tudom, melyik az, képviselőtársam. Lehet, hogy benne van, de nem tudom belőle kiolvasni. Akkor kellett volna idézni azt a paragrafust, amelyikben benne van ez, hogy... (Horn Gábor: Az hol van benne, hogy nem lehet? Azt kell megkeresni!) Arról beszélünk most egyébként, hogy esetleg pontosítani is kell.

Az sem állja meg igazából a helyét, amikor korábban szintén engem idézett, hogy azt kérdeztem, mi a baja a munkavállalóknak, a munkaadóknak ezzel a törvénnyel. Nemcsak ezt kérdeztem, hanem azt is, hogy ön ezt milyen dokumentumokra vonatkozóan állítja, tehát mi az, ahonnan veszi ezt a bizonyos véleményt.

Tehát összességében azt tudom mondani - ezt elmondta Balczó képviselőtársam is -, hogy a törvénymódosításra, ha úgy tetszik, új törvény megalkotására mindenképpen szükség volt, ennek vannak ilyen fajta uniós háttérokai is. Nyugodtan, jó szívvel lehet ezt támogatni, és ha netán módosítani kell egy év múlva, akkor sem történik semmiféle tragédia, hiszen a gyakorlat egy-két olyan dolgot előhoz majd, ami pillanatnyilag még nem ismert előttünk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Csizmár Gábor képviselő úrnak, MSZP.

 

CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Kádas Mihály képviselőtársam hozzászólásában négy olyan dolog van, amire szeretnék reagálni.

Az első: egy írországi hasonlatot használt arra, hogy azért kell változtatnunk, hogy európai uniós pénzekhez jussunk. Szeretném önt felvilágosítani arról, valószínűleg nincs róla ismerete, hogy Magyarország 1997 óta teljes jogú tagja a Socrates-, a Leonardo- és a Use for Europe-programoknak, ami pontosan olyan jogosultsággal jár, mint egy európai uniós tagállam esetében; ezek a programok semmiféle regionalitást nem írnak elő, nem várnak el, hanem kifejezetten szakmai elvárások fogalmazódnak meg az egyes projektek iránt. Tehát nem jó a hasonlat, mert már hozzáfér Magyarország ezekhez a forrásokhoz, anélkül, hogy az Európai Unió tagja legyen; nem amiatt jut hozzá, merthogy regionális a döntési mechanizmus, hanem azért, mert jók a szakmai programjai. Ennyit az írországi hasonlatról.

(10.50)

 

A másik: azt mondta, hogy a jelenlegi gyakorlatban sikerrel lobbiznak a megyei bizottságnál, és ezért érnek el eredményt. Tessék mondani, mennyivel lesz jobb a helyzet egy olyan bizottságnál, amit a miniszter maga dönt el, nevez ki, mint regionális bizottságot - még az összetételét is ő határozza meg, egyszerűen a saját maga tanácsadó testületét találja ki! Tessék mondani, mi lesz az akadálya annak, hogy ott sokkal nagyobb legyen a lobbizás, sokkal nagyobb legyen a korrupció lehetősége?! Azt gondolom, éppen e törvény teremti meg azt, hogy kijárásos alapon lehessen ezekhez a pénzekhez hozzáférni.

A harmadik: nem érti, hogy mitől növekednek a költségek. Attól, hogy az eddigi törvény szerint 3 százalék lehet a működési költség, ez pedig most 5 százalékot mond. A kettő között 60 százalékos a különbség! Ilyen egyszerű a számítási mód, ennyivel fognak nőni a működési költségek.

Ami pedig a gyakorlat definícióját illeti: tessék szíves elolvasni a 19. § (19) bekezdését, amit a kormány elénk tett, hogy mi a felsőoktatási gyakorlat, és akkor meg fogja érteni, hogy miért mondjuk, amit mondunk. Az időmbe már nem fér bele, hogy felolvassam, de egy másik kétpercesben esetleg megteszem, hogy értse.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Szintén két percre kért szót Lezsák Sándor képviselő úr.

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az általam rendkívül nagyra becsült Kádas képviselőtársam regionális adatokat említett. Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani, a Magyar Demokrata Fórum szakértői körében rendkívül nagy vitát váltott ki, hogy a törvényjavaslat értelmében a jövőben nem a megyeközpontokból, hanem a régióközpontokból irányítják a szakképzési intézményhálózatot.

A közigazgatás intézményrendszerének a közelgő felülvizsgálata sok más vetületben is rá fog minket kényszeríteni a kistérségek vagy járások, megyék és régiók közötti munkamegosztás újragondolására. Ennek akár olyan következménye is lehet, hogy fennmarad a szakképzés irányításának a jelenlegi modellje. Éppen ezért merült fel bennünk erős kétség a törvényjavaslatnak ezzel a pontjával kapcsolatban.

Elnézést kérek, hogy itt mondtam el és ilyen formában ezt a kétséget. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Szintén két percre kért szót Sági József képviselő úr, Fidesz.

 

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy nem ez a legközpontibb eleme a törvényjavaslatnak, de most erről van szó, Lezsák képviselő úr is meg Csizmár képviselő úr is ezt érintette. Én is azt szeretném körüljárni, hogy mi a régió szerepe a magyar fejlődésben általában.

Történelemtanárként tisztában vagyok azzal, hogy a megye ezeréves szerepe mit jelentett alkotmányosság vagy a közjog szempontjából. Azt mindannyian tudjuk, hogy a jogharmonizáció vagy a különböző európai uniós támogatások elnyerése szempontjából is bizonyos szempontból meg kell előznünk a korunkat, és ha tetszik, ha nem, létre kell hozni a régiós intézményi struktúrát. Ez sok esetben így van. A bizottsági ülésen elhangzott, hogy miért pont most kell ezt létrehozni. Nem mi hozzuk létre ezt először. Sok-sok példát tudnék említeni, ahol már létrehoztuk a régiós intézményeket. Például az OKÉV-eket is létrehoztuk, pont mi, az oktatási miniszter javaslatára. Ezek régiós szerveződésű intézmények.

Egyébként pedig azt javaslom főleg MSZP-s képviselőtársaimnak, hogy ezt a vitát először önmaguk folytassák le belül, hiszen ha jól tudom, az MSZP-n belül sincs megegyezés arról, hogy a régiós vagy a megyei képződéseket támogassák.

Még egy dologra reagálnék, arra, amit Csizmár Gábor képviselő úr mondott. Létre fognak jönni a regionális fejlesztési és képzési bizottságok. Képviselő úr azt mondta, hogy ezt majd az oktatási miniszter jelöli ki. Hát nem! Pontosan meg van határozva a törvény szövegében, hogy kikből kell állnia ezeknek a bizottságoknak, kik delegálhatnak ebbe tagokat. Az viszont a miniszter hatásköre, hogy ezeknek a bizottságoknak az összetételét kodifikálja, de mindannyian tudjuk, hogy nem ő nevezi ki ezeket az embereket.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Horn Gábor képviselő úrnak, SZDSZ.

 

HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Rövid leszek. Egyrészt szeretném jelezni Kádas képviselőtársamnak, kevés olyan dolog van, amely Európa nyugati részében olyan nagy érdeklődést váltott ki, mint a szakképzési alapon működő alap működése, amely Magyarországon jól működik, és nagyon sok nyugat-európai országban nem működik ilyen jól. Azt szeretném kérni, ne hangoztassa az EU-hoz való csatlakozást mint érvet, amikor ennek semmi alapja nincs! Magyarország ebből a szempontból legalábbis a nyugat-európai sztenderdeknek megfelel, ha nem jobban működik. Ilyen jó kapcsolat a vállalati szféra és a közoktatás szereplői között a szakképzés vonatkozásában kevés országban van Nyugat-Európában, az Európai Közösség tagjai között. Tehát azt szeretném kérni, hogy ne hivatkozzunk mindig teljesen feleslegesen Európára. Ennek semmi köze a jogharmonizációhoz, ami előttünk van! Semmi, de semmi köze! Ez az egyik megjegyzésem.

A másik megjegyzésem: Lezsák képviselőtársamnak szeretném jelezni, hogy nem a tandíj eltörlése miatt nőtt dinamikusan a létszám a felsőoktatásban. A tandíj bevezetésére sor sem került, mert önök azonnal felszámolták, annak tehát nem lehetett negatív hatása, hiszen szeptemberben felszámolták. (Taps a kormánypárti oldalon.) Ne tapsoljanak, mert elég nagy hibát követtek el ezzel, de ez a maguk dolga! De ennek ilyen hatása, hogy dinamikusan hirtelen megnőtt a létszám azért, mert a tandíj eltörlésre került - hát azért ilyeneket ne mondjunk, ne csapjuk már be saját magunkat! A felsőoktatási létszám 1990 óta dinamikusan nő, kormányoktól függetlenül - és ez szerintem nagyon helyénvaló -, kiszámíthatóan, hiszen a kapuk tervezetten nyílnak szét. Az Antall József-féle kormánynak legalább akkora szerepe van ebben - csak hogy az ön számára is hízelgő helyzetet mondjak -, mint a jelenlegi, Orbán vezette kormányzatnak. Tehát ne próbáljuk meg becsapni magunkat ezekkel a kérdésekkel!

Ennyit mondanék most, és majd a későbbiekben folytatom. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Két percre kért szót Kádas Mihály képviselő úr, Fidesz.

 

KÁDAS MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Megnéztem a 19. §-t Csizmár képviselőtársamnak. Korábban céloztam arra, pontosítani kell, hogy a felsőoktatásban mire lehet használni a szakképzési pénzből származó összegeket. Ezzel kapcsolatban be fogunk adni módosító javaslatot, hogy ne legyen félreérthető a szöveg.

A másik az 5 százalék. Én tudtam, hogy 5 százalékra nőtt a 3 százalék, csak azt próbáltam mondani, hogy a rendszer valószínűleg egy picikét drágább lesz, például éppen a regionalitás, no meg az ellenőrzés miatt. Még egyszer mondom, azt, hogy hogyan fog jobban működni, mindig komplexen kell vizsgálni. Ma nincs semmiféle, nulla az ellenőrzés a megyei pénzek hasznosításával kapcsolatban, és véleményem szerint vannak is egyébként visszaélések.

Lehet, hogy nem pontosan fogalmaztam, tisztelt Horn képviselőtársam, elsősorban arra gondoltam, hogy az uniós gyakorlatban a pályázatok általában úgy néznek ki, hogy ha van száz pályázat és egy adott összeg, amit erre a célra elkülönítettek, ami harmincnak elég, akkor kap harminc, és hetven nem kap. Tehát a harminc megkapja a száz százalékot, hogy meg tudja csinálni azt, amit pályázati célként megjelölt.

Ami pedig a tandíjat illeti, arról most nem beszélnék, mert nem is értem, ez hogy jött ide. Azt gondolom, hogy mi jó úton vagyunk ebben az ügyben.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Két percre kért szót Csizmár Gábor képviselő úr.

 

CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Örülök, hogy Kádas Mihály képviselőtársam egyetért azzal, hogy az a definíció, amely a 19. § (19) bekezdésében gyakorlat címén megjelenik, az gyakorlatilag mindenre kinyitja a lehetőséget. Ezek szerint ő sem elégedett ezzel. Erre céloztam, amikor művészeti oktatásra, pszichológiára, bölcsészetre és egyebekre utaltam, mert ha megnézi ezt a szöveget, láthatja, hogy minden belefér, még ez is "gyakorlat" címszó alatt.

Ami a költségek "picikét" való növekedését illeti: ha önnek a 60 százalékos növekedés - több mint 200 millió forint - picike, akkor valószínűleg fordított az arányérzéke. Nekem más fogalmam van a picikéről. Azt is szeretném elmondani, hogy az eddigi működési költség is bőven elég volt a működtetésre, mert szakmai programokra is használta az alaprész a működési költségeket, nagyon helyesen, mert ki sem használta a 3 százalékot. Tehát nincs indoka annak - éppen a működtetési tapasztalatból tudom -, hogy ezt a költségnövekedést végrehajtsuk.

Sági képviselőtársamnak szeretném elmondani, abban igaza van, hogy létre kell hozni a régiókat Magyarországon. Úgy gondolom, nem az OKÉV-okkal kell kezdeni, mert látszik, hogy az OKÉV-ok hogyan működnek Magyarországon, hogy amit rájuk bíznak, azt nem tudják törvényes határidőre megcsinálni - lásd felvételi. Úgy gondolom, ha régiót akar létrehozni, akkor hozza létre rendesen és következetesen, és akkor az intézményhálózatot is régiólogikára kellene szervezni. Akkor jöjjenek létre a regionális önkormányzatok Magyarországon, hozzájuk rendelve az intézményeket és a forrásokat! Ez rendben van, ezt lehet csinálni, csak azt nem lehet csinálni, hogy az intézményeket a megyénél hagyom, a döntési mechanizmust meg egy nem létező regionális szintre telepítem.

Ami meg a bizottságok összetételét illeti: nagy különbség van ám abban, hogy a megyei munkaügyi tanács javaslatára kellett eddig a miniszternek kineveznie egy bizottságot, és egészen más a mostani törvényjavaslat, amely azt mondja, hogy különböző szervezetek tegyenek javaslatot, aztán a miniszter majd eldönti, hogy kik lesznek a tagjai.

 

(11.00)

 

ELNÖK: Két percre kért szót Horn Gábor képviselő úr.

 

HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm. Nagyon röviden egyrészt arról, hogy kik a tagjai ezeknek a bizottságoknak. Kádas képviselőtársamnak meglehet a véleménye, nekem is megvan a legkülönbözőbb szervezetek képviselőiről, akár ahogy ön említette, a szakszervezet helyi képviselőjéről, aki nem értette az ön által értett szót, amiről én nem tudom, hogy micsoda, de biztos így van. Önnek ehhez biztos joga van, hogy megítélje delegált emberek tudását, hozzáértését. Nem vagyok nagy szakszervezeti bürokrata hívő, ezt azért szokták rólam tudni, de szeretném jelezni: egy dolog az, hogy ön mit gondol valakiről, hogy milyenek a képességei, és más dolog az, hogy valaki delegál oda egy szervezetbe valakiket. Azt gondolom, hogy itt a delegálás elve szűnik most meg, az az elv, amely meghatározó jelentőségű, hogy a munkáltatói oldal, a munkavállalói oldal és a helyi szakmai oldal közösen hoz létre egy testületet, amelynek az összetételét jóváhagyja az illetékes miniszter, és dönt a kérdésekben. Ez bizony egészen más attól, ami most létre fog jönni, hogy az önök által elképzelt testület, amely nyilván politikai alapon lesz eldöntve - mert nincs más alap, mert nem delegálási elv van -, így jön létre valamilyen testület és működik, természetesen úgy, ahogy ezt már megszoktuk a céltámogatások elosztásánál és így tovább. Tehát arra kérem önt, vigyázzon azzal, hogy minősít delegált embereket, mert nem gondolom, hogy ehhez önnek egyébként joga lenne.

A régiók ügyében pedig Sági képviselőtársam nyilván érti, amit elmondtunk most már többedszer, hogy nem létező intézményekről beszélnek önök ebben a törvénytervezetben, és nem létező intézményeket nem lehet létező feladatokkal fölruházni. Természetesen Kádas képviselőtársam nyilván azt is tudja, hogy a régiók csak heten vagy nyolcan vannak, miközben 19 megye van Magyarországon, tehát valószínűleg spórolást is jelent. Ön azt mondja, hogy az utazási költség nő, de csak nyolc darab bürokráciát kell fenntartani, tehát ha az ön logikájában gondolkodom, akkor szerintem csökkennie kellene a felhasználandó 3 százaléknak 2-re, mert a regionális elvnek szerintem az egyik fontos gyakorlati haszna - ezért is támogatjuk mi a regionális elvet -, hogy olcsóbb a mechanizmus, mert kevesebb bürokráciát kell fenntartani, tehát nem drágább, hanem jóval olcsóbb. Azért ezen érdemes lenne elgondolkodni, amikor a 3 kontra 5 százalékon vitatkozunk.

 

ELNÖK: Két percre kért szót Sági József képviselő úr, Fidesz.

 

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon röviden szeretnék csak reagálni két kijelentésre. Az egyik: azt még talán korábban éppen Horn Gábor képviselő úr mondta, hogy a szakképzési hozzájárulás összege tíz év óta mindig alul van becsülve. Ezek szerint ez rendszeresen minden kormány visszatérő hibája vagy a Pénzügyminisztérium hibája, hogy nem tudja pontosan megsaccolni, mekkora összegű, és ezek szerint év közben kell korrekciót tenni. Világos, hogy ha van egy nagyobb jövedelemkiáramlás, azt nem tudja befolyásolni a kormányzat a magánszektorban. Most tudja befolyásolni, hiszen most a minimálbér emelkedését be tudta építeni ebbe. Nominálisan ez tehát azt eredményezi, hogy több pénz fog visszafolyni - nominálisan mondom - a szakképző intézményekbe. Tehát nem történik forráselvonás ilyen módon.

Arra is szeretnék reagálni még, amit korábban akartam mondani, csak most jutott eszembe, hogy 1991-es döntés - ha jól emlékszem - a regionális munkaerő-fejlesztő és -képző központok létrehozása. No, lám-lám, ott is már létrehoztuk ezeket az intézményeket és jól működnek! Csak mondok egy jó példát is, azért, hogy ne hagyjuk elvarratlanul a szálakat. Ezek jól működnek, ezekre fognak rátelepülni részben ezek az intézmények.

Valamint még a 3 és 5 százalékra szeretnék egy utolsó reagálást tenni. A bizottsági ülésen elhangzott, hogy ez a körülbelül 200 millió forintos pluszkiadás eredményezhet esetleg, ha jól emlékszem, akkor 4-4,5 milliárdos bevételnövekedést az ellenőrzés szigorítása révén. Köszönöm.

 

ELNÖK: Két percre megadom a szót Kádas Mihály képviselő úrnak, Fidesz.

 

KÁDAS MIHÁLY (Fidesz): Egy fél perc lesz. A 14. § (2) bekezdését szeretném idézni: "A bizottság tagjait a testület munkájában részt vevő szervezetekkel történő egyeztetést követően az oktatási miniszter kéri fel." Feltételezem, hogy ha a kamara fog delegálni ide tagot, akkor olyat nem kér fel a miniszter, aki nem tagja a kamarának. Tehát feltehetően mégiscsak arról van szó, hogy ezek a bizonyos szervek maguk fogják eldönteni, hogy kit fognak oda delegálni.

Köszönöm.

 

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Csizmár Gábor képviselő úrnak.

 

CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót, három megjegyzést szeretnék tenni. Kádas Mihály képviselőtársamnak szeretném figyelmébe ajánlani a hatályban lévő törvény szövegét és szíveskedjék összehasonlítani ezzel a javaslattal! Ez a javaslat ugyanis egy ilyen bűvös "egyeztetést követően kéri fel a miniszter" fogalmazást használ a testületeknél. A hatályban lévő törvény pedig azt mondja, hogy a megyei munkaügyi tanács javaslatára nevezi ki a miniszter. Micsoda különbség! Merthogy megadja, hogy ki az, aki javaslatot tehet. Nincs mindenféle bűvös egyeztetés, hogy addig egyeztetünk, amíg majd egyetért a miniszter saját magával, hanem világossá teszi, hogy ki teszi a javaslatot. Itt nincs ilyen, hanem itt ilyen javaslattevés van általában: mindenki tesz, amiből majd szemezget a miniszter. Ennyi a különbség. Tessék összehasonlítani!

Arra, amit Sági képviselőtársam említett, amikor a regionális átképző központokra utalt, szeretném mondani, hogy azok nem ügydöntő intézmények, hanem szolgáltató intézmények. Tehát egészen másról van szó, itt ügydöntő ügyintéző szervekről van szó, itt pénzosztó bizottságokról van szó mint regionális intézményekről. Ez óriási különbség ám, mint hogy a szolgáltatást hogyan szervezem meg!

Ami pedig a költségnövekedést illeti, hogy az az ellenőrzéshez kell - még egyszer szeretném figyelmébe ajánlani, hogy a jelenlegi 3 százalékos költséghányad bőven lehetővé teszi az ellenőrzés fejlesztését, hiszen eddig is kevesebbe került a működtetés, mert szakmai programokban is fölhasználtak a 3 százalékból, semmi nem indokolja annak a növelését, az ellenőrzés ebből a forrásból is megvalósítható azért, hogy az a bizonyos pénzeszköz ne elcsorogjon erről a célterületről, hanem valóban a középfokú szakképző intézményeknél valóban fejlesztést szolgáló, gyakorlati célt szolgáló pénzeszközként működjenek. Tehát nem indokolja semmi, hogy 250 millió forinttal többe kerüljön a rendszer működtetése, mint eddig.

Köszönöm szépen a figyelmet.

 

ELNÖK: Két percre kért szót Lezsák Sándor képviselő úr.

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ritka pillanatot élhettem meg, amikor Horn Gábor képviselő úr az Antall-kormányról szólt elismerően. Igen, nemcsak a múlt értelmezése változott, módosult, de már a jövő sem a régi - jutott eszembe, s éppen a szakképzéssel és a regionalitással kapcsolatban, mert vigyázó szemünket nemcsak Brüsszelre kell vetni, de azt hiszem, egyre határozottabban a hazai lehetőségeinkre.

Miért mondom ezt a regionalitással, illetve a szakképzéssel kapcsolatban? Egyrészt azt tapasztalom, hogy a regionalitással kapcsolatban újra kell értelmeznünk és gondolnunk az eddigi elképzeléseinket, és valóban felül kell vizsgálni akár a járások visszaállítását valamilyen formában, s nyilván egy új szerveződést is el tudunk képzelni. Azt látom, ha a törvényben szabályozunk egy-egy területet, bizony a jövő sem a régi, végig kell újra és újra gondolni a lehetőségeinket.

Miért mondom ezt a szakképzés területén? Azért, mert előttem vannak a demográfiai adatok, amelyek azt jelzik, hogy 1988 körül 120 ezer gyerek született egy évben, ők most lesznek középiskolások, és '99-ben 95 ezer az évi gyermekáldás. Ez azt jelenti, hogy 2006-tól csökken a középiskolások száma, s 2010 után mélypont várható; ami azt is jelenti, hogy egyes előzetes adatok szerint 2010 környékén a gimnáziumok és szakközépiskolák jobban be tudják fogadni a nyolcadik osztályt végzetteket. A szakmunkásképzők létszáma bizony erősen csökkenni fog, egyes adatok szerint 10-15 ezer szakmunkástanuló lesz az egész országban. Ez pedig megerősíti, amit mondtam a bevezetőmben, hogy a tanulólétszámok várható átalakulása miatt új törvényre lesz szükség ezen a területen is.

Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, MSZP; őt követi Révész Máriusz.

 

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A vita végéhez közeledve volt idő az eddigiek során sokat töprengeni ezen az egész törvényjavaslaton. Megértem a tárcának azt az elképzelését, hogy az Unió által felkínált jelentős pénzforráshoz hozzá akar jutni, ez nemzetgazdasági érdek. Azt hiszem, 1999 márciusában az Unió berlini csúcsán elhatározták az Unió költségvetését 2006-ig, és ebben a költségvetésben - csak a durva adatokat mondom - a mezőgazdaság 44 milliárd euróhoz juthat hozzá, a Kohéziós Alapból 18 milliárd euróhoz és a Strukturális Alapból 193 milliárd euróhoz.

 

(11.10)

 

Ennek a 193 milliárd eurónak 12 százaléka az oktatásra és a képzésre fordítható. Ez az összeg jelentős, ezért az az elképzelés, hogy ebből a 12 százalékból minél többet kapjunk, nemzetgazdaságilag helyes, és a regionalitással sem lenne baj, ha a mindenféle kapcsolati rendszer, ahogy a képviselőtársaim az előbb elmondták, jól működne, de ez nem működik jól.

A továbbiakban, amikor is a törvényjavaslatról kívánok szólni, erről a 4086. számú törvényjavaslatról, hadd nosztalgiázzak egy kicsit. A sok éve, eddig jól működő szakképzési támogatási rendszert nem lenne jó szétverni vagy annak pozitívumait gyengíteni. Tudniillik az nemcsak az oktatási intézmények számára volt igen jó, hanem a gazdálkodó szervezeteknek is előnyös volt. Szakközépiskolai vezetői munkám során többször tapasztaltam, hogy a vállalkozók, akik hozzájárulással támogatták az intézményt, segítséget kértek a dolgozóik képzéséhez, és ez a segítség sokszor a tanár kollégáinknak nagyon jó, kényszerű önképzés is volt. Ezt a segítséget az iskola minden alkalommal biztosította.

Ugyanakkor a szakképzési hozzájárulás bevezetése a szakképző intézményeket arra ösztönözte, hogy folyamatos kapcsolatot hozzanak létre a régiókban tevékenykedő vállalatokkal, hiszen nem volt mindegy számunkra, hogy az adott vállalat kinek fizeti a hozzájárulást, nekünk vagy más szakközépiskolának. Ez a kapcsolat lehetővé tette, hogy sok gyakorlati tapasztalatot szerezzenek a szaktanárok, azt az oktatásban is hasznosítsák. Előnyös ez a kapcsolattartás azért is, mert az iskolák a vállalatok igényeinek figyelembevételével finomították a szakmai tananyagot, és végső soron az iskoláknak ez a folyamat motiváló erő a képzés színvonalának javításában is.

A törvényjavaslat az általános indoklásban rögzíti, hogy az Unió által a jövőben nyújtható támogatások strukturált tervezése és finanszírozási kereteinek kialakítása érdekében szükséges a szakképzési alaprész átalakítása és kibővítése fejlesztési és képzési alaprésszé. Egyet lehet érteni azzal, hogy a gyorsan változó világban, amikor a piaci igények szerkezete rövid időn belül átalakul, olyan munkaerőképzést és fejlesztést kell megvalósítani, amely gyorsan reagálni tud a piac diktálta igények kielégítésére.

A tudásalapú társadalomban a hagyományos termelési tényezők másodlagossá válnak és az emberi tudás válik alapvető meghatározóvá. Az amerikai központi bank bebizonyította, hogy az elmúlt száz évben a termelés súlya csökkent, ugyanakkor értékük meghússzorozódott. Ezt az értéknövekedést egyértelműen a tudás biztosította. Kialakult a minőség forradalma, és a százszázalékos minőség lassan már nem álomnak tűnik. Amerikai szakértők igazolták, hogy ha az USA-ban az elektromos művek csak 99 százalékos minőséggel dolgoznának, akkor az amerikaiak havonta hét órát sötétségben töltenének el. Lehet, hogy ennek a fiatalok örülnének, de az én korosztályom már kevésbé.

Az idő is átértékelődött. A termelési ciklusidő jelentősen csökkent. Gyorsabban kell reagálni a gazdasági, társadalmi folyamatokra. Mindez magas szintű tudást igényel a dolgozóktól, ezért nem elégséges csupán a munkaerő képzése, hanem annak folyamatos továbbképzése, átképzése a dolgozók tudásának fejlesztése alapvető feladat. Ezért ha ezen törvényjavaslat ezt a célt szolgálja, amit én elmondtam, akkor nincs gond, de a képviselőtársaim elmondták azt is, hogy nagyon sok helyen sok problémát is rejt ez a törvényjavaslat.

Tények igazolják, hogy a középfokú és a felsőfokú szakképzés intézményrendszere közeledik egymáshoz. Nagyon sok középiskola, például a hajdúszoboszlói szakközépiskola átvette a budapesti gazdasági főiskola képzésének egy részét, és kihelyezett osztály működik ott. Így indokolt az az igény, hogy a szakképzési hozzájárulás teljesítésének és az alaprészből való támogathatóságának a teljes szakképzési felsőoktatási területre ki kell terjedni.

Megnőtt a felsőoktatásban végzettek aránya egy évtized alatt, és ez tovább emelkedik. Ez valóban indokolja, hogy a szakképzési feladatokat ellátó felsőoktatás a szakképzési hozzájárulásból támogatható legyen. Én ezt már mondtam, csak azon vitatkoztam a kormánypárti képviselőtársaimmal, hogy itt egy hatásvizsgálatra feltétlenül szükség lenne.

A gond számomra is ugyanaz, mint amit több képviselőtársam említett, hogy nem következik-e be ezáltal a sok pénzügyi problémával bajlódó középiskolák ellátási színvonalának csökkentése. Jól tudom, hogy csak a központi költségvetésből biztosított és az önkormányzatok által többször megnövelt pénzforrás nem elegendő a pénzigényes szakképzés színvonalának fenntartásához és fejlesztéséhez. Ezért a jövőben a tárcának figyelemmel kell kísérnie, hogy a törvény milyen hatást vált ki a hozzájárulás elosztásában a középfokú és a felsőfokú intézmények között. Lehet, hogy a szakképzési hozzájárulás mértéke, amely most az elszámolt, kifizetett bérköltség 1,5 százaléka, nem elégséges a finanszírozáshoz. Véleményem szerint ha a gazdálkodó szervezetek munkájuk során meggyőződnek a szakképző intézmények színvonalas tevékenységéről, akkor nem elleneznék a szakképzési hozzájárulás mértékének esetleges növelését.

 

 

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

 

A vitában a képviselőtársammal emlegettem, hogy nem mindegy, mennyi a bérszint. Csak pár számot hadd mondjak. A KSH a 2000. évi nettó kereseteket mutatta ki: Budapesten 69 426 forint, Fejér megyében 56 323 forint, Hajdú-Biharban 46 512 forint a nettó kereset. Nyilván az 1,5 százalék is ehhez igazítható.

A törvényjavaslat 7. §-a a következőket rögzíti: szakképző iskolának, illetve felsőoktatási intézménynek fejlesztési támogatásként tárgyi eszköz is átadható, amely a javaslatban meghatározott mértékig jogszabályon alapuló eszközátadásnak minősül. Középiskolai munkám során többször megtapasztaltam, hogy egyes gazdálkodó szervezetek olyan eszközöket terveznek átadni az iskoláknak, amelyek már erkölcsileg elavultak. Ez viszont az iskolának sem kedvező, mert ilyen eszközökkel korszerű oktatást nem lehet biztosítani. A szakképzési hozzájárulás mértékének növelése a jövőben szerintem indokolt, mert a magyar nemzetgazdaság csak így tud eleget tenni az egyre éleződő versenykihívásoknak, azoknak a kihívásoknak, amelyekről a beszédem elején szóltam.

Még azt a megjegyzést szeretném tenni, hogy Lezsák képviselőtársam több helyen jogosan bírálta a törvényjavaslatot, mégis azt mondta, hogy támogatják ezt. Annyit tennék még hozzá, hogy ha jelentős módosításokat tehetünk és a kormány ezeket a módosításokat elfogadja, akkor mi is megadjuk a támogatást, de akkor tegye meg a kormány, hogy a módosító javaslatainkat elfogadja.

Köszönöm szépen. (Csizmár Gábor tapsol.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Révész Máriusz úr, a Fidesz képviselője.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! 1990-ben egy korosztály 8 százaléka járt felsőoktatási intézménybe, 2000-ben ez a szám 34,6 százalék volt. Ezzel párhuzamosan egyébként csökkent a szakképzésben részt vevők létszáma is, és több szakképző intézmény gimnáziumi osztályokat kénytelen indítani, hogy a férőhelyeit valahogy megtöltse.

Azt gondolom, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy milyen változások történtek az elmúlt tíz évben, és tegyük hozzá azt, hogy a szakképzési alap összege, mint arról már szó volt, jelentősen növekszik. Reálértékben szinte évről évre növekszik, és ez idén is valószínűleg így lesz, sőt talán minden eddiginél nagyobb mértékben növekszik, hiszen a KSH adatai szerint a bérnövekedés valahol 18 százalék körül volt az első két hónapban 2000 első két hónapjához képest. (Csige József: Infláció!) Azt gondolom, ha ezeket a mozaikokat egymás mellé rakjuk, akkor alapvetően eljuthatunk oda, hogy átgondolhatjuk, a megváltozott körülményekre való tekintettel végiggondoljuk-e ezt a törvényt avagy sem.

 

 

(11.20)

 

Úgy gondolom, helyes döntés született, hiszen ez a folyamat, amelyre céloztam, nem állt meg. Tehát ez a 34,6 százalék, aki 2000-ben felsőoktatási intézményben tanult, a következő években tovább fog növekedni. Nem hiszem, hogy helyes az az elgondolás, hogy egy törvényt, ami teljesen más körülmények között született, fenntartunk annak ellenére, hogy teljesen átalakultak a körülmények.

Itt vetődött fel az a kérdés, hogy a középfokú szakképzésre jutó összeg mily mértékben fog csökkenni és mily mértékben fog ebből a tortából szeletet hasítani magának a felsőoktatás. Ha minden lehetséges forrást a felsőfokú oktatás irányába terelünk, amire a törvény lehetőséget ad, akkor az összes forrásnak körülbelül egyharmada, egyharmadnál valamivel nagyobb mértéke irányulna a felsőoktatásba. Nyilvánvaló, hogy nem lesz ennyi, nem fog ennyi a felsőoktatásba áramlani. Azt hiszem, az a reális szám, hogy a rendelkezésre álló összeg mintegy 10-15 százaléka fog az elkövetkező évben a felsőoktatás irányába elmozdulni. Azt hiszem, ha ezt összevetjük azokkal az adatokkal, ami az oktatási struktúra átalakításából adódik, akkor ez a szám semmiképpen nem túlságosan magas.

A szakképzésnél képviselőtársaim említették, hogy előny a szoros gazdasági kapcsolat a középfokú szakképzésnél. Én azt gondolom, hogy ez a felsőoktatásnál pontosan ugyanígy van, a felsőoktatásra is igen pozitív hatással lesz, ha szoros kapcsolatot alakít ki éppen a szakképzési alapon keresztül a gazdasággal. Tehát erre a pontra összefoglalóan én azt tudom mondani, hogy mindenképpen, az elmúlt tíz év változásait figyelembe véve itt volt az idő ennek a törvénymódosításnak a beterjesztésére.

A második gondolat, amihez hozzászólnék, a regionalitás. Sok érv pro és kontra elhangzott, és én azt hiszem, azon túl, hogy az EU elsősorban régiókban gondolkodik, van egy nagyon fontos érv, ami az oktatási bizottság ülésén elhangzott: megyei szinten nem építhető fel a teljes szakképzési rendszer, tehát meghaladja ezt a szintet. Ha valamilyen módon a szakképzést megfelelő módon koordinálni szeretnénk, összehangoltan szeretnénk működtetni, akkor ebben az esetben igenis szükség van egy megyénél nagyobb hatókörű szervezetre, minden megyében nem építhető ki - még egyszer mondom - a teljes szakképzési rendszer.

A harmadik probléma, amire utalni szeretnék, hogy 3 százalékról 5 százalékra növekszik a működési költség, és én abban egyetértek az ellenzékkel, hogy ez a 2 százalék nem kis pénz. És elméletben egyet is lehetne érteni azokkal a felvetésekkel, amelyeket ellenzéki képviselőtársaim megfogalmaztak, ugyanakkor szerintem - és ajánlom a parlamentnek, hogy vizsgáljuk meg, a pénz mire megy - a mai helyzet az, hogy nincs a gyakorlatban semmilyen ellenőrzés. Az APEH ellenőrizheti, hogy pénzügyileg rendben költötték-e el ezt a pénzt, más ellenőrzés nincs, szakmai ellenőrzés nincs. Ha a 2 százalékot - úgy, ahogy a törvény beterjesztői ezt elképzelik - az indokolja, hogy a pénz felhasználását szakmai alapon is ellenőrizni lehet, akkor én azt gondolom, hogy ez egy helyes irány, és a 2 százalék olyan költség, amely többszörösen megéri, hiszen ha a hatékonyság ennél jelentősebb mértékben javul, márpedig ha van valamiféle ellenőrzés, akkor a hatékonyság javulni fog, akkor biztos, hogy ezt a pénzt az intézmények hatékonyabban fogják elkölteni, és azt hiszem, hogy ez mindenkinek az érdeke.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Pálinkás József államtitkár urat, kíván-e reagálni az elhangzottakra. (Dr. Pálinkás József: Igen.) Megadom a szót.

 

DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány dologra szeretnék reagálni, amit a képviselő urak elmondtak. Mindenekelőtt köszönöm a vita korrekt szakmai hangnemét. Gondolom, hogy a szokásos viták között ez most magasan kiemelkedett abban, hogy korrekt szakmai vita folyt, néhány dologra azonban hadd reagáljak.

Horn képviselő úr azt kérte, szóljak arról, hogy miért most. Képviselő úr, az év elején történt a regionális átképző központoknak az Oktatási Minisztériumhoz kerülése, az Oktatási Minisztériumnak át kell tekintenie a szakképzéssel, továbbképzéssel kapcsolatos munkákat. Most van az az időpont, amikorra ezt az áttekintést meg tudtuk tenni. Szerettük volna hamarabb ezt a törvényt benyújtani, mostanra tekintettük át azokat a feladatokat, amelyek a regionális átképző központok szakképzéssel kapcsolatos feladatai, és a felsőoktatással kapcsolatos feladatokként előjönnek, hiszen itt az alapvető kérdés, amelyet minden képviselő említett, az átcsoportosítás a középfokú szakképzésből a felsőfokú szakképzésbe. Ez a cél. Azon, hogy ennek mekkora legyen a mértéke, ezen vitázunk, ezt a módosító indítványokkal föltehetően lehet finomhangolni, erre a finomhangolásra természetesen készek vagyunk. Azt képzelem egyébként, hogy teljes egyetértés van a parlamentben abban, hogy a felsőoktatás felé nyitni kell a Szakképzési Alapot, ez a nyitás történik meg.

Azt sem vitatta senki, hogy megkönnyítjük a vállalatok, vállalkozások számára az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmákban a felhasználást.

Amiben nézeteltérés van: szükség van-e regionális szervezetekre, amelyek döntenek arról, hogy a forrásokat hogyan használják fel a középfokú és felsőfokú intézményekben. Az ellenzék képviselői azt állítják, nincsenek regionális intézmények, tehát nincs szükség egy ilyen regionális tanácsra. Mi azt állítjuk, hogy létrehozzuk ezeket a regionális tanácsokat. Megtörtént az országos OKÉV-ekkel az első lépés, ez most a második lépés.

A szakképzésben, különösen annak felsőoktatási részében nincsenek megyei intézmények, nincsenek szoros megyei határok. Azt gondolom, helyes a szakképzés, a Szakképzési Alap forrásainak regionális szemlélete, hogy regionális tanács döntsön ezekről a forrásokról, hiszen a felsőoktatási intézmények semmiképpen nem megyei intézmények, de egy-egy megyében a szakképzés, a teljes szakképzési terület sincs lefedve.

Azt, hogy létrehozunk egy áttekinthető, ellenőrizhető rendszert, Lezsák képviselő úr vetette fel elsőként, azt hiszem, a 3 százalékról az 5 százalékra való fölemelésnél. Valóban az adóhatóság ellenőrizheti azt, hogy megtörtént-e a forrás átadása a vállalat részéről az iskola részére. Semmi mást nem ellenőrizhet, nincs ellenőrzés, nincs tudomásunk arról, hogyan történik ezeknek a pénzeknek a felhasználása. A 3 százalékról 5 százalékra történő növekedéssel létrehozunk egy olyan rendszert, amely vizsgálni tudja azt, hogy ezen források felhasználása hogyan történik, és erre hivatkozott több képviselő. Természetesen csak becsléseink vannak arra vonatkozóan, hogy ez 3 milliárd, 4 milliárd vagy 5 milliárd forint.

Azt gondolom, ha összehasonlítjuk azzal a 200 millió forinttal, amely most ennek a szervezetnek a kiépítésére fordítható - nem feltétlenül kell erre fordítani, vagy nem tudom most megmondani, hogy ez a teljes összeg erre fordítódik-e -, úgy tűnik, megéri, hogy legyen egy szorosabb, világosabb ellenőrzés, amely biztosítja azt, hogy az oktatási intézményekben ezt tényleg a céloknak megfelelően használják föl.

Balczó képviselő úr: túlzott-e a nyitás? Ezt a szabályok finomhangolásával kell megtenni, azt képzelem, hogy módosító indítványokkal nyitottak vagyunk arra, hogy olyan mértékben nyissuk ki ezt a felsőoktatás számára, amilyen mértékben indokolt a munkaerő-piaci kereslet, illetve a felsőoktatási szakképzés irányába történt elmozdulás.

 

(11.30)

 

A vita korrektségéről beszéltem, azt azonban hozzá kell tennem, hogy az a kijelentés, hogy senki nem támogatja ezt a törvényjavaslatot, nem igaz. Természetesen a felsőoktatási intézmények támogatják ezt a javaslatot, hiszen őfeléjük történik nyitás.

Hogy elkülönül a struktúra az intézmények és a pénzt elosztó testületek tekintetében, ez részben igaz, de jelenleg is elkülönül, hiszen vannak városok által fenntartott szakképző intézmények, és megyei bizottság dönt a források felől. Most ez a struktúra valóban elkülönül, de ez részben cél, hogy az intézményt fenntartó önkormányzatok és a forrásokról döntő regionális fejlesztési tanácsok elkülönüljenek, éppen azért, hogy ezek a tanácsok nagyobb átlátással, nagyobb területre való rálátással tudjanak dönteni a forrásokról.

Azt érzékelem, hogy az a kijelentés sem igaz, hogy a befizető nem tud befolyást gyakorolni a felhasználásra. Tud. Azzal, hogy megkönnyítjük az OKJ-s szakmákban a felhasználást, a befizetőnek ezt a lehetőségét növeljük, amelyet számos ellenzéki képviselővel én is a szakképzési törvény, a szakképzési hozzájárulás egyik pozitívumának tartok, és remélhetően a felsőoktatásra is jó hatást fog gyakorolni az, ha a vállalkozások igenis beleszólhatnak abba, hogy a felsőoktatásban milyen képzések alakulnak ki.

Azt gondolom, hogy a felhasználás, a felsőoktatás felé nyitásra vonatkozó szabályok finomhangolásával a törvény elfogadásának nagy az esélye, és remélem, hogy az ellenzék részéről is támogatást nyer ez a törvényjavaslat.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vita lezárására a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a pénteki ülésnap végén kerül sor.

 

Soron következik a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája. Révész Máriusz, Fidesz-képviselő önálló indítványát T/4241. számon, az oktatási bizottság ajánlását pedig T/4241/1. számon kapták kézhez.

Megadom a szót Révész Máriusznak, a napirendi ajánlás szerint 10 perces időkeretben.

 




Felszólalások:   1   1-67   67-127      Ülésnap adatai