Készült: 2020.07.14.06:21:58 Dinamikus lap

Bizottság által benyújtott indítványok 2006-2010


Önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Benyújtók
1 T/10982 szöveges PDF Az Országos Rádió és Televízió Testület 2010. évi költségvetéséről Költségvetési bizottság
2 H/10900 szöveges PDF A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2008. január 1. - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság
3 T/10635 szöveges PDF Az Országos Rádió és Televízió Testület 2008. évi költségvetésének végrehajtásáról Költségvetési bizottság
4 H/10634 szöveges PDF A Szülőföld Alap 2008. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság
5 H/9470 szöveges PDF Az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról Költségvetési bizottság
6 H/8897 szöveges PDF Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek - tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról (1999-2007.) szóló jelentés elfogadásáról Költségvetési bizottság
7 T/6676 szöveges PDF Az Országos Rádió és Televízió Testület 2009. évi költségvetéséről Költségvetési bizottság
8 H/6339 szöveges PDF A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2007. január 1 - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság
9 H/6338 szöveges PDF A Szülőföld Alap 2007. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság
10 T/6204 szöveges PDF Az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról Költségvetési bizottság
11 H/5678 szöveges PDF Az Állami Számvevőszék 2007. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról Költségvetési bizottság
12 H/4539 szöveges PDF A Budapest, VIII. Köztársaság tér 27. szám alatti, kincstári vagyon részét képező épület értékesítése tárgyában megkötött megállapodás állami számvevőszéki vizsgálatáról Költségvetési bizottság
13 T/4216 szöveges PDF Az Országos Rádió és Televízió Testület 2008. évi költségvetéséről Költségvetési bizottság
14 T/4063 szöveges PDF Az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról Költségvetési bizottság
15 H/3698 szöveges PDF A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság
16 H/3683 szöveges PDF A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2006. január 1 - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság
17 H/2804 szöveges PDF Az Állami Számvevőszék 2006. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról Költségvetési bizottság
18 T/1380 szöveges PDF Az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi költségvetéséről Költségvetési bizottság
19 H/1011 szöveges PDF A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint 2005. január 1.- december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság
20 H/1010 szöveges PDF Az Állami Számvevőszék 2005. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról Költségvetési bizottság
21 T/984 szöveges PDF Az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról Költségvetési bizottság

Nem önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Típus Benyújtók
1 11817/1 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény felügyeleti intézkedések megerősítését célzó módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
2 11469/4 szöveges PDF A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás záró vitához Költségvetési bizottság
3 11469/3 szöveges PDF A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
4 11083/52 szöveges PDF Az egyszerűsített foglalkoztatásról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság
5 11083/39 szöveges PDF Az egyszerűsített foglalkoztatásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság
6 11079/28 szöveges PDF A magánnyugdíjról és intézményeiről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
7 11079/16 szöveges PDF A magánnyugdíjról és intézményeiről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
8 11068/26 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
9 11068/16 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
10 11026/12 szöveges PDF A tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
11 11026/8 szöveges PDF A tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
12 11025/170 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
13 11025/114 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
14 11001/25 szöveges PDF A fogyasztónak nyújtott hitelről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
15 11001/23 szöveges PDF A fogyasztónak nyújtott hitelről módosító javaslat Költségvetési bizottság
16 11001/17 szöveges PDF A fogyasztónak nyújtott hitelről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
17 11000/8 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új Polgári Törvénykönyvvel összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
18 11000/5 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új Polgári Törvénykönyvvel összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
19 11000/1 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új Polgári Törvénykönyvvel összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
20 10999/43 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
21 10999/38 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
22 10999/37 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
23 10999/36 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
24 10999/35 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
25 10999/34 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
26 10999/33 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
27 10999/32 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
28 10999/31 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
29 10999/24 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
30 10999/23 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
31 10999/22 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
32 10999/21 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
33 10999/20 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
34 10998/17 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
35 10998/15 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvénymódosításokról módosító javaslat Költségvetési bizottság
36 10998/13 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
37 10998/12 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvénymódosításokról módosító javaslat Költségvetési bizottság
38 10998/11 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvénymódosításokról módosító javaslat Költségvetési bizottság
39 10998/10 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvénymódosításokról módosító javaslat Költségvetési bizottság
40 10997/3 szöveges PDF Egyes törvényeknek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének rendelkezés-alkotási hatásköréhez kapcsolódó módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
41 10982/4 szöveges PDF Az Országos Rádió és Televízió Testület 2010. évi költségvetéséről támogatott sor Költségvetési bizottság
42 10977/97 szöveges PDF Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
43 10977/63 szöveges PDF Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
44 10871/22 szöveges PDF Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény és az egyes kapcsolódó törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság
45 10871/18 szöveges PDF Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény és az egyes kapcsolódó törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság
46 10871/17 szöveges PDF Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény és az egyes kapcsolódó törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
47 10831/15 szöveges PDF A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
48 10831/13 szöveges PDF A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
49 10745/14 szöveges PDF A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság
50 10745/11 szöveges PDF A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság
51 10745/2 szöveges PDF A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
52 10744/23 szöveges PDF A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság
53 10744/15 szöveges PDF A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság
54 10744/2 szöveges PDF A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
55 10679/137 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
56 10679/136 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
57 10679/95 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
58 10678/21 szöveges PDF Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
59 10678/18 szöveges PDF Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
60 10677/18 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
61 10676/71 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
62 10676/49 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
63 10675/10 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Kulturális bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
64 10584/6 szöveges PDF A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló 2006. évi CXXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati és területfejl. bizottság, Költségvetési bizottság
65 10584/3 szöveges PDF A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló 2006. évi CXXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
66 10554/1902 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás záró vitához Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság
67 10554/1895 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Európai ügyek bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
68 10554/1890 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Költségvetési bizottság
69 10554/1889 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Költségvetési bizottság
70 10554/1888 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Költségvetési bizottság
71 10554/1887 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Költségvetési bizottság
72 10554/1886 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Költségvetési bizottság
73 10554/1885 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Költségvetési bizottság
74 10554/1884 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Költségvetési bizottság
75 10554/1883 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Költségvetési bizottság
76 10554/1882 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Költségvetési bizottság
77 10554/1881 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Költségvetési bizottság
78 10554/1526 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
79 10554/1525 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről háttéranyag Költségvetési bizottság
80 10554/1524 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Költségvetési bizottság
81 10554/1521 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
82 10554/1451 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
83 10554/4 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
84 10526/8 szöveges PDF A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény, valamint a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Kulturális bizottság
85 10526/7 szöveges PDF A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény, valamint a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
86 10526/6 szöveges PDF A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény, valamint a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Kulturális bizottság
87 10526/3 szöveges PDF A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény, valamint a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
88 10525/16 szöveges PDF Az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság
89 10525/15 szöveges PDF Az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
90 10525/14 szöveges PDF Az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
91 10525/12 szöveges PDF Az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
92 10380/20 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról bizottsági ajánlás záró vitához Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság
93 10380/19 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról zárószavazás előtti módosító javaslat Költségvetési bizottság
94 10380/15 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
95 10380/12 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
96 10380/10 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
97 10380/9 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
98 10380/8 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
99 10380/7 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
100 10380/2 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
101 10377/6 szöveges PDF A hitelkárosultak megsegítéséről szóló törvényjavaslat előkészítéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság
102 10377/3 szöveges PDF A hitelkárosultak megsegítéséről szóló törvényjavaslat előkészítéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
103 10107/1 szöveges PDF A Szülőföld Alap 2008. évi tevékenységéről és működéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
104 10063/1 szöveges PDF A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Felügyeleti Tanácsa elnökének megválasztásáról (Farkas Ádám) bizottsági állásfoglalás Költségvetési bizottság
105 10045/1 szöveges PDF A Magyar Nemzeti Katasztrófa Alap létrehozásáról és működési feltételei megalkotásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
106 10020/2 szöveges PDF Egyes törvények a nemzeti filmvagyon privatizációját megakadályozó módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
107 10018/2 szöveges PDF Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
108 10015/1 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
109 10011/2 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
110 9980/4 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
111 9980/1 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
112 9922/11 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság
113 9922/8 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
114 9922/5 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
115 9922/1 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
116 9876/14 szöveges PDF A nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
117 9876/13 szöveges PDF A nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról módosító javaslat Költségvetési bizottság
118 9818/27 szöveges PDF A vagyonadóról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
119 9818/26 szöveges PDF A vagyonadóról módosító javaslat Költségvetési bizottság
120 9818/25 szöveges PDF A vagyonadóról módosító javaslat Költségvetési bizottság
121 9818/21 szöveges PDF A vagyonadóról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
122 9818/20 szöveges PDF A vagyonadóról módosító javaslat Költségvetési bizottság
123 9818/19 szöveges PDF A vagyonadóról módosító javaslat Költségvetési bizottság
124 9818/18 szöveges PDF A vagyonadóról módosító javaslat Költségvetési bizottság
125 9817/82 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
126 9817/81 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról módosító javaslat Költségvetési bizottság
127 9817/80 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról módosító javaslat Költségvetési bizottság
128 9817/79 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról módosító javaslat Költségvetési bizottság
129 9817/58 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
130 9797/11 szöveges PDF Az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Mentelmi bizottság
131 9797/9 szöveges PDF Az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Mentelmi bizottság
132 9797/4 szöveges PDF Az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
133 9796/4 szöveges PDF A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Mentelmi bizottság
134 9712/4 szöveges PDF A nemzeti vízvagyon privatizációjának megakadályozása érdekében az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság
135 9712/2 szöveges PDF A nemzeti vízvagyon privatizációjának megakadályozása érdekében az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
136 9662/3 szöveges PDF Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
137 9636/21 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
138 9636/20 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
139 9636/19 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
140 9636/18 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
141 9636/17 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
142 9636/16 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
143 9636/15 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
144 9636/14 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
145 9636/13 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
146 9636/12 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
147 9636/11 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
148 9636/10 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
149 9636/9 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
150 9636/8 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
151 9636/7 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
152 9636/6 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
153 9636/5 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
154 9636/4 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
155 9636/3 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
156 9635/39 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
157 9635/38 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
158 9635/37 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
159 9635/36 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
160 9635/35 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
161 9635/34 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
162 9635/33 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
163 9635/32 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
164 9635/31 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
165 9635/30 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
166 9635/29 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
167 9635/28 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
168 9635/26 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
169 9635/25 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
170 9635/24 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
171 9635/23 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
172 9635/22 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
173 9635/21 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
174 9635/20 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
175 9635/19 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
176 9635/18 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
177 9635/17 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
178 9635/16 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
179 9635/15 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
180 9635/14 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
181 9635/13 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
182 9635/12 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
183 9635/11 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
184 9635/10 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
185 9635/9 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
186 9635/8 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
187 9635/7 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
188 9635/6 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
189 9635/5 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
190 9635/4 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
191 9635/3 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
192 9635/2 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
193 9592/4 szöveges PDF A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
194 9592/2 szöveges PDF A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
195 9592/1 szöveges PDF A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
196 9484/1 szöveges PDF A nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
197 9454/3 szöveges PDF Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
198 9396/3 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény betétbiztosítást érintő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
199 9302/34 szöveges PDF A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény,valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
200 9302/30 szöveges PDF A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény,valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
201 9276/2 szöveges PDF Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
202 9261/3 szöveges PDF A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
203 9261/1 szöveges PDF A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
204 9257/31 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
205 9257/30 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról módosító javaslat Költségvetési bizottság
206 9257/29 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról módosító javaslat Költségvetési bizottság
207 9257/28 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról módosító javaslat Költségvetési bizottság
208 9257/27 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról módosító javaslat Költségvetési bizottság
209 9257/26 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról módosító javaslat Költségvetési bizottság
210 9257/25 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
211 9257/24 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról módosító javaslat Költségvetési bizottság
212 9257/23 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról módosító javaslat Költségvetési bizottság
213 9257/22 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról módosító javaslat Költségvetési bizottság
214 9257/21 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról módosító javaslat Költségvetési bizottság
215 9257/20 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról módosító javaslat Költségvetési bizottság
216 9257/19 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról módosító javaslat Költségvetési bizottság
217 9257/18 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról módosító javaslat Költségvetési bizottság
218 9239/27 szöveges PDF A rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményét érintő törvények módosításáról és egyéb, munkaügyi szempontból szükséges intézkedésekről kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
219 9239/19 szöveges PDF A rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményét érintő törvények módosításáról és egyéb, munkaügyi szempontból szükséges intézkedésekről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
220 9207/1 szöveges PDF Az Országos Rádió és Televízió Testület 2008. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
221 9180/11 szöveges PDF A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság
222 9180/8 szöveges PDF A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság
223 9179/42 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
224 9179/41 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
225 9179/40 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
226 9179/39 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
227 9179/38 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
228 9179/37 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
229 9179/34 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
230 9179/33 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
231 9179/32 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
232 9179/31 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
233 9179/30 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
234 9179/29 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
235 9179/28 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
236 9179/27 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
237 9179/26 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
238 8877/7 szöveges PDF A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) szabályozásának szigorításáról, valamint a szükséges törvényi szabályozások előkészítéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
239 8877/5 szöveges PDF A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) szabályozásának szigorításáról, valamint a szükséges törvényi szabályozások előkészítéséről módosító javaslat Költségvetési bizottság
240 8877/3 szöveges PDF A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) szabályozásának szigorításáról, valamint a szükséges törvényi szabályozások előkészítéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
241 8872/15 szöveges PDF A lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
242 8670/2 szöveges PDF Az Országos Rádió és Televízió Testület 2008. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
243 8661/4 szöveges PDF Egyes, a vállalkozásokat korlátozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
244 8381/39 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
245 8381/38 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
246 8381/37 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
247 8381/36 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
248 8381/35 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
249 8381/34 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
250 8381/33 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
251 8381/32 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
252 8381/31 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
253 8381/30 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
254 8381/29 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
255 8381/28 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
256 8381/12 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
257 6870/8 szöveges PDF Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
258 6770/60 szöveges PDF A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
259 6770/43 szöveges PDF A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
260 6768/12 szöveges PDF A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
261 6768/9 szöveges PDF A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
262 6767/119 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
263 6767/90 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
264 6767/69 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
265 6765/41 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
266 6765/40 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről módosító javaslat Költségvetési bizottság
267 6765/26 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
268 6753/21 szöveges PDF A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
269 6753/16 szöveges PDF A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
270 6752/38 szöveges PDF A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
271 6752/30 szöveges PDF A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
272 6741/4 szöveges PDF A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság
273 6741/1 szöveges PDF A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
274 6686/20 szöveges PDF A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
275 6686/13 szöveges PDF A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
276 6667/77 szöveges PDF Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
277 6667/76 szöveges PDF Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
278 6667/56 szöveges PDF Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
279 6665/3 szöveges PDF A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
280 6665/1 szöveges PDF A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
281 6647/123 szöveges PDF Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
282 6647/93 szöveges PDF Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
283 6646/2 szöveges PDF A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
284 6645/102 szöveges PDF Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Egészségügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
285 6645/84 szöveges PDF Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Egészségügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
286 6645/1 szöveges PDF Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
287 6575/159 szöveges PDF Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól kiegészítő bizottsági ajánlás Kulturális bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
288 6575/92 szöveges PDF Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Kulturális bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
289 6574/21 szöveges PDF A pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
290 6574/20 szöveges PDF A pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
291 6574/19 szöveges PDF A pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
292 6574/15 szöveges PDF A pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
293 6573/83 szöveges PDF A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
294 6573/82 szöveges PDF A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
295 6573/76 szöveges PDF A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
296 6572/40 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
297 6572/39 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
298 6572/26 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Emberi jogi bizottság, Egészségügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
299 6571/576 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás záró vitához Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság
300 6571/575 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről zárószavazás előtti módosító javaslat Költségvetési bizottság
301 6571/574 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás záró vitához Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság
302 6571/566 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
303 6571/418 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
304 6571/417 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről háttéranyag Költségvetési bizottság
305 6571/416 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről módosító javaslat Költségvetési bizottság
306 6571/413 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
307 6571/412 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről módosító javaslat Költségvetési bizottság
308 6571/181 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
309 6571/2 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
310 6514/4 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény betétbiztosítási összeghatár emelését célzó módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
311 6514/3 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény betétbiztosítási összeghatár emelését célzó módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
312 6494/1 szöveges PDF Advertum-gate? - El a kezekkel a magyar labdarúgástól bizottsági jelentés interpellációra adott válasz elutasításáról Költségvetési bizottság
313 6443/26 szöveges PDF A villamos energiával összefüggő egyes kérdésekről kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Európai ügyek bizottság, Költségvetési bizottság
314 6443/14 szöveges PDF A villamos energiával összefüggő egyes kérdésekről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Európai ügyek bizottság, Költségvetési bizottság
315 6437/28 szöveges PDF A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
316 6437/23 szöveges PDF A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
317 6423/1 szöveges PDF Az arcátlanságnak nincs határa? Avagy hogyan rabolják szét a bábolnai mezőgazdasági komplexum vagyonát? bizottsági jelentés interpellációra adott válasz elutasításáról Költségvetési bizottság
318 6401/28 szöveges PDF A takarékos állami gazdálkodásról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
319 6401/27 szöveges PDF A takarékos állami gazdálkodásról módosító javaslat Költségvetési bizottság
320 6401/17 szöveges PDF A takarékos állami gazdálkodásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
321 6315/1 szöveges PDF Mi lesz a jövője az Új Tulajdonosi Programnak? bizottsági jelentés interpellációra adott válasz elutasításáról Költségvetési bizottság
322 6308/37 szöveges PDF A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
323 6308/29 szöveges PDF A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
324 6289/6 szöveges PDF Az utasok személyi poggyászában importált termékek általános forgalmi adó és jövedéki adó mentességéről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
325 6289/5 szöveges PDF Az utasok személyi poggyászában importált termékek általános forgalmi adó és jövedéki adó mentességéről módosító javaslat Költségvetési bizottság
326 6289/4 szöveges PDF Az utasok személyi poggyászában importált termékek általános forgalmi adó és jövedéki adó mentességéről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
327 6289/2 szöveges PDF Az utasok személyi poggyászában importált termékek általános forgalmi adó és jövedéki adó mentességéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
328 6250/1 szöveges PDF Képes-e a Kormány az állami tulajdonú víziközműveket a jelentőségüknek megfelelően kezelni? bizottsági jelentés interpellációra adott válasz elutasításáról Költségvetési bizottság
329 6133/25 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról bizottsági ajánlás záró vitához Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság
330 6133/21 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
331 6133/16 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
332 6133/2 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
333 5950/31 szöveges PDF A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
334 5950/28 szöveges PDF A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Kulturális bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
335 5897/10 szöveges PDF Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M3 Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás megadásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság
336 5897/7 szöveges PDF Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M3 Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás megadásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság
337 5883/48 szöveges PDF Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
338 5883/41 szöveges PDF Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
339 5861/1 szöveges PDF Itt az idő, most, vagy soha avagy adó és bizalom! bizottsági jelentés interpellációra adott válasz elutasításáról Költségvetési bizottság
340 5728/16 szöveges PDF Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
341 5728/12 szöveges PDF Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
342 5726/87 szöveges PDF A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
343 5726/58 szöveges PDF A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
344 5723/34 szöveges PDF A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
345 5723/33 szöveges PDF A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
346 5723/27 szöveges PDF A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
347 5705/1 szöveges PDF Mi a Kormánynak a szándéka a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.-vel? bizottsági jelentés interpellációra adott válasz elutasításáról Költségvetési bizottság
348 5678/5 szöveges PDF Az Állami Számvevőszék 2007. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról egységes javaslat Költségvetési bizottság
349 5678/4 szöveges PDF Az Állami Számvevőszék 2007. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról támogatott sor Költségvetési bizottság
350 5657/11 szöveges PDF A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
351 5657/8 szöveges PDF A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság
352 5656/217 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
353 5656/214 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
354 5656/208 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
355 5656/127 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
356 5547/2 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
357 5516/1 szöveges PDF A nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
358 5448/15 szöveges PDF A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság
359 5448/13 szöveges PDF A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság
360 5191/9 szöveges PDF A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság
361 5140/3 szöveges PDF Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján a Kormányzati Negyed beruházás részeként létrejövő Kormányzati Épület(együttes) megvalósítását célzó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez és az eredményes közbeszerzési eljárás esetén a szerződéskötéshez tárgyú 48/2007. (V.31.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
362 5125/14 szöveges PDF Egyes adótörvények módosításáról bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság
363 5125/13 szöveges PDF Egyes adótörvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
364 5125/11 szöveges PDF Egyes adótörvények módosításáról bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság
365 5125/10 szöveges PDF Egyes adótörvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
366 5125/7 szöveges PDF Egyes adótörvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
367 5125/6 szöveges PDF Egyes adótörvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
368 5125/5 szöveges PDF Egyes adótörvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
369 5125/4 szöveges PDF Egyes adótörvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
370 5125/3 szöveges PDF Egyes adótörvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
371 5002/1 szöveges PDF Az állami intézményeknek és szervezeteknek az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit és az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésének nemzetbiztonsági kockázatát vizsgáló bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a vizsgálat során megállapított, szükséges intézkedésekről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
372 4899/10 szöveges PDF A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság
373 4899/8 szöveges PDF A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság
374 4899/1 szöveges PDF A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
375 4871/3 szöveges PDF Az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
376 4858/18 szöveges PDF A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
377 4857/6 szöveges PDF Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól a társadalombiztosítási és szociális ellátások megállapítása során, továbbá a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
378 4857/3 szöveges PDF Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól a társadalombiztosítási és szociális ellátások megállapítása során, továbbá a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
379 4856/6 szöveges PDF Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
380 4856/3 szöveges PDF Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság
381 4754/1 szöveges PDF Az Országgyűlés 48/2007. (V. 31.) OGY határozatának hatályon kívül helyezéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
382 4669/190 szöveges PDF A földgázellátásról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
383 4669/133 szöveges PDF A földgázellátásról módosító javaslat Költségvetési bizottság
384 4669/132 szöveges PDF A földgázellátásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
385 4539/5 szöveges PDF A Budapest, VIII. Köztársaság tér 27. szám alatti, kincstári vagyon részét képező épület értékesítése tárgyában megkötött megállapodás állami számvevőszéki vizsgálatáról támogatott sor Költségvetési bizottság
386 4364/1 szöveges PDF A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény és a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
387 4304/33 szöveges PDF Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
388 4304/26 szöveges PDF Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
389 4222/17 szöveges PDF Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság
390 4222/11 szöveges PDF Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
391 4222/10 szöveges PDF Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
392 4221/350 szöveges PDF Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről bizottsági ajánlás záró vitához Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
393 4221/239 szöveges PDF Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Egészségügyi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
394 4216/11 szöveges PDF Az Országos Rádió és Televízió Testület 2008. évi költségvetéséről támogatott sor Költségvetési bizottság
395 4191/81 szöveges PDF Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
396 4191/60 szöveges PDF Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
397 4190/19 szöveges PDF A pártfinanszírozás átláthatóvá tételéről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
398 4190/17 szöveges PDF A pártfinanszírozás átláthatóvá tételéről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
399 4190/14 szöveges PDF A pártfinanszírozás átláthatóvá tételéről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
400 4179/3 szöveges PDF A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
401 4151/4 szöveges PDF A viszontbiztosítókról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
402 4151/3 szöveges PDF A viszontbiztosítókról módosító javaslat Költségvetési bizottság
403 4120/42 szöveges PDF A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
404 4120/38 szöveges PDF A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
405 4118/40 szöveges PDF Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság, Mentelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
406 4118/27 szöveges PDF Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság, Mentelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
407 4117/51 szöveges PDF Egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Mentelmi bizottság
408 4117/50 szöveges PDF Egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről módosító javaslat Költségvetési bizottság
409 4117/41 szöveges PDF Egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Mentelmi bizottság
410 4116/16 szöveges PDF Az állami vezetők javadalmazásának átláthatóságához szükséges egyes törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság
411 4116/13 szöveges PDF Az állami vezetők javadalmazásának átláthatóságához szükséges egyes törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság
412 4116/10 szöveges PDF Az állami vezetők javadalmazásának átláthatóságához szükséges egyes törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság
413 4116/3 szöveges PDF Az állami vezetők javadalmazásának átláthatóságához szükséges egyes törvénymódosításokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
414 4094/30 szöveges PDF A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Ifjúsági, szociális bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság
415 4094/24 szöveges PDF A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Ifjúsági, szociális bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság
416 4093/10 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
417 4065/5 szöveges PDF A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
418 4065/1 szöveges PDF A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
419 4010/39 szöveges PDF A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
420 4010/38 szöveges PDF A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
421 4010/37 szöveges PDF A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
422 4010/36 szöveges PDF A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
423 4010/35 szöveges PDF A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
424 4010/34 szöveges PDF A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
425 4010/33 szöveges PDF A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
426 4010/32 szöveges PDF A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
427 4010/31 szöveges PDF A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
428 4010/30 szöveges PDF A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
429 4010/29 szöveges PDF A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
430 4010/22 szöveges PDF A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
431 4010/3 szöveges PDF A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság
432 4009/65 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
433 4009/64 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
434 4009/63 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
435 4009/62 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
436 4009/61 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
437 4009/60 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
438 4009/59 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
439 4009/58 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
440 4009/57 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Költségvetési bizottság
441 4009/48 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
442 3895/42 szöveges PDF A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
443 3895/28 szöveges PDF A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
444 3893/90 szöveges PDF Az általános forgalmi adóról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság, Emberi jogi bizottság
445 3893/87 szöveges PDF Az általános forgalmi adóról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság, Emberi jogi bizottság
446 3893/86 szöveges PDF Az általános forgalmi adóról módosító javaslat Költségvetési bizottság
447 3893/85 szöveges PDF Az általános forgalmi adóról módosító javaslat Költségvetési bizottság
448 3893/84 szöveges PDF Az általános forgalmi adóról módosító javaslat Költségvetési bizottság
449 3893/83 szöveges PDF Az általános forgalmi adóról módosító javaslat Költségvetési bizottság
450 3893/82 szöveges PDF Az általános forgalmi adóról módosító javaslat Költségvetési bizottság
451 3893/81 szöveges PDF Az általános forgalmi adóról módosító javaslat Költségvetési bizottság
452 3893/80 szöveges PDF Az általános forgalmi adóról módosító javaslat