Készült: 2020.09.22.14:43:16 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

100. ülésnap (1999.11.11.),  254-338. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita lefolytatása
Felszólalás ideje 5:13:20


Felszólalások:   224   254-338  Előző      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen. Az ügyrendi vitát lezárom, miután több jelentkező nincsen. Miután a képviselő úr szavazást... (Dr. Isépy Tamás jelentkezik.) Isépy képviselő úr később nyomta meg a gombot, lezártam az ügyrendi vitát, és a frakciójának egyébként is csak egy felszólalásra van lehetősége ebben az ügyrendi körben. Miután tehát a képviselő úr szavazást nem kért, konszenzus nem alakult ki a képviselő úr által fölvetett kérdésben, ezért a Ház korábbi döntését tartom érvényesnek, ami a napirendet rögzíti, és a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter helyettesítését az államtitkár úr el tudja látni. A többi felvetést mindenki természetesen a maga szája íze szerint mérlegelheti.

Áttérnénk akkor a napirend szerint a soron következő napirendi javaslat megvitatására.

Soron következik az agrárgazdaság '98. évi helyzetéről szóló jelentés, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája. Az előterjesztéseket J/1642. és H/1762. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Szabadi Béla államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának.

DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény előírja, hogy a kormány kialakítja és a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter útján az Országgyűlés elé terjeszti jelentését az agrárgazdaság helyzetéről, a mezőgazdasági termelők jövedelemviszonyairól, a tett intézkedésekről, valamint a költségvetési támogatások felhasználásáról.

(17.10)

Az agrár-beszámolójelentés elkészítésének évenkénti kötelezettségét a törvényalkotók a fejlett európai országok gyakorlata alapján rendelték el. A most első alkalommal elkészült jelentéssel, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően egy hosszabb távon évente ismétlődő összeállítás rendszerének kialakítását kezdtük meg. A külföldi gyakorlat alapján a jelentés mind tartalmában, mind minőségében folyamatosan bővül, végleges formáját várhatóan csak több év után nyeri el.

Az 1998. évről készített jelentés összeállításánál nagy gondot jelentett a magyar mezőgazdasági statisztikai és információs rendszer mai állapota, az alapvető összeírások és kataszterek, például az általános mezőgazdasági összeírás, a gyümölcs- és szőlőkataszter hiánya.

Az EU-harmonizációs feladatok keretében a Központi Statisztikai Hivatallal közösen elindítottuk a statisztikai rendszerek több évet és komoly költségvetési igényt jelentő EU-konform fejlesztését. Ez a munka megalapozza a jelentéshez szükséges adatbázisok bővülését is.

A beszámolójelentésnek nem feladata és nem is foglalkozik az évközi kormányváltás és a változó agrárpolitika gazdaságpolitikai vonatkozásaival, kizárólag szigorúan szakmai jellegű, konkrét adatokon nyugvó helyzetértékelés. A beszámolóban áttekintjük az agrárgazdaság struktúráját, a termelés, a kereskedelem, a pénzügyi szabályozás, az élelmiszeripar, a terület- és vidékfejlesztés, a nemzetközi kapcsolatok, az oktatás, a kutatás, a jogalkotás és az agrárinformatika szakterületét, bemutatjuk az 1998-ban már tizenkét megyére kiterjedő tesztüzemi rendszer reprezentatív gazdaságkiválasztáson alapuló, könyvelési adatokra épülő eredményeit, amely a kötelezően előírt EU-konformitás szellemében a gazdaságtípusok költség- és jövedelemviszonyairól ad tájékoztatást.

Az összeállított jelentés célja az 1998. év agráreredményeinek bemutatása, összevetve a megelőző évek, elsősorban az 1997. esztendő adataival. Ezt indokolja a hagyományosan naptári éves elszámolásra épülő magyar statisztikai gyakorlat, az érvényben levő adatgyűjtő és -feldolgozási rendszer.

Tisztelt Képviselőtársak! Az agrárgazdaság helyzetéről készített első részletes jelentés összeállítása iránti jogos igényt mutatja, hogy azt az Országgyűlés mezőgazdasági, gazdasági, költségvetési, környezetvédelmi és területfejlesztési bizottsága is napirendjére tűzte. A bizottságok a vitát követően határozatot hoztak arról, hogy a beszámolójelentést parlament előtti általános vitára javasolják.

Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény előírja, hogy az elkészített jelentést az Agrárgazdasági Tanács részére véleményezésre meg kell küldeni, és arról az Országgyűlést tájékoztatni kell. Kötelezettségünknek eleget tettünk. Az Agrárgazdasági Tanács a jelentést megvitatta, egyhangúlag elfogadta, és megállapította, hogy az visszatükrözi az 1998. évi folyamatokat, reális képet nyújt az agrárgazdaság helyzetéről.

A jelentés alapján az Agrárgazdasági Tanács állásfoglalásával összhangban megállapítható, hogy a magyar agrárgazdaságban több területen a nemzetgazdaságban tapasztaltakkal ellentétes tendenciák mutathatók ki. A nemzetgazdaság bruttó hazai termékének volumene 1998-ban 5,1 százalékkal emelkedett, ezzel szemben ez a mutató a mezőgazdaságban, az erdő- és vadgazdaságban 1,5 százalékkal csökkent. Az infláció mérséklődése a magyar parasztság romló jövedelempozíciójával párhuzamosan valósult meg, ezt támasztja alá az a tény, hogy míg 1998-ban a nemzetgazdasági fogyasztói árindex 114,3 százalék volt, a mezőgazdasági felvásárlási árindex 108,4 százalékon zárt.

A nemzetgazdasági növekedéssel ellentétben a mezőgazdasági termelés 1998-ban mintegy 1 százalékkal csökkent. Ellentétes tendenciát mutat az is, hogy az agrárexport árbevétele 3 százalékkal esett vissza, miközben a termékek importja 10,1 százalékkal emelkedett. Az agrár-külkereskedelmi mérleg egyenlege az 1997. évi közel 1,8 milliárd dollárról 1998-ban mintegy 200 millió dollárral, tehát 1,6 milliárd dollárra csökkent, 200 millió dollárral romlott.

A vázolt kedvezőtlen tendenciák döntően külső tényezőkre - nemzetközi pénzügyi válság, az orosz válság miatt bekövetkezett világpiaci árcsökkenések, természeti, időjárási problémák - vezethetők vissza, és összességében azt eredményezték, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény célkitűzései nem teljesültek. Így például nem teljesült az a célkitűzés, hogy az agrártermelők a nemzetgazdaság más ágazataihoz viszonyított esélyegyenlőséget kapjanak az arányos tőke- és munkajövedelem megszerzéséhez. 1998-ban is folytatódott a mezőgazdasági keresetek nemzetgazdasági átlagtól való leszakadása, amely az 1997. évi 73,4 százalékról 71,9 százalékra csökkent.

A tőkejövedelmek tekintetében a tendenciák hasonlóak. Az eszközarányos adózás előtti eredmény 1998-ban a mezőgazdaságban 2,92 százalék volt a nemzetgazdaság 5,67 százalékos átlagával szemben. A közel kétszeres jövedelmezőségi különbség a törvényben előírt javulás helyett romlott. Az eszközarányos jövedelemráta 1998-ban a nemzetgazdaság egészében 13,6 százalékkal növekedett, míg a mezőgazdaságban 2 százalékkal csökkent.

A kialakult ár- és tőkejövedelempozíció-vesztés döntő oka, hogy a jövedelemkülönbség csökkentésének törvényben előírt feltételei nem valósultak meg, az agrárolló évente érzékelhető mértékű záródása helyett 1998-ban 1,7 százalékos nyílást regisztráltunk. Az ágazat az árjövedelem javulása helyett egyre növekvő árveszteséget szenvedett el. Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény szellemében a költségvetési támogatásoknak a GDP növekedésével arányos emelése megtörtént, ugyanakkor továbbra sincs előrelépés az EU-hoz viszonyítottan alacsony támogatottsági szintünk emelésében.

Összességében megállapítható, hogy nem teljesültek a törvényben előírt főbb, jövedelempozíció-javulást megfogalmazó célkitűzések, és így továbbra is folytatódik az ágazat lemaradása.

Tisztelt Országgyűlés! A jelentésben foglaltak, az Agrárgazdasági Tanács állásfoglalása és az országgyűlési bizottságok vitái alapján megállapítható, hogy a magyar agrárgazdaság nehéz helyzetben van. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk küszöbén különös jelentőséggel bír, hogy az agrárgazdaság helyzetét javítsuk és kellően felkészült, stabil agrárgazdasággal lépjünk be az Unióba.

Kérem az Országgyűlést, hogy a törvény előírása alapján az agrárgazdaság helyzetéről első alkalommal összeállított jelentést fogadja el, és az abból levonható következtetések alapján járuljon hozzá a kedvezőtlen tendenciák megváltoztatásához és a pozitív folyamatok pénzügyi megalapozásához.

ELNÖK: Megadom a szót Farkas Sándornak, a mezőgazdasági bizottság elnökének, a határozati javaslat előterjesztőjének.

FARKAS SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről szóló J/1642. számú jelentéshez - amelyet a mezőgazdasági bizottság azt október 13-ai ülésén, az előírt szabályok szerint, illetve a Magyar Agrárgazdasági Tanács tájékoztatójával együtt tárgyalt meg - a tárgyalásról és a bizottsági jelentésről az alábbi megállapításokat közlöm a parlament jelen lévő képviselőivel:

A jelentéssel kapcsolatban a bizottsági vitában elhangzott legfontosabb megállapítások, észrevételek az alábbiak voltak:

(17.20)

Első ízben került sor az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény rendelkezéseinek megfelelően az agrárgazdaság helyzetéről szóló jelentés Országgyűlés elé terjesztésére, ilyen összefoglaló munka eddig még nem készült a magyar mezőgazdaságról. A jelentés átfogó és valósághű képet ad az agrárgazdaság helyzetéről, ily módon befolyásolhatja az ágazat, és ezáltal a vidék jövőjét is.

A benyújtott jelentés tükrözi az ágazat rendkívül súlyos gondjait is. Az elmúlt évben az agrárolló tovább nyílt, alacsony a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége, a támogatások szintje messze elmarad az Európai Unió támogatási szintjétől, ezek megfelelő hasznosulása bizonyos esetekben megkérdőjelezhető, a beruházási ráta is nagyon alacsony az agrárágazatban, bár a beruházási kedv az 1998. évben élénkülést mutatott.

Tekintettel az alacsony mezőgazdasági árakra, az infláció nemzetgazdasági szempontból mindenképpen előnyös leszorításának gyakorlatilag áldozatává, szenvedő alanyává válik a magyar mezőgazdaság. A következő megállapítás az volt, hogy szerencsésebb lett volna, ha a jelentés - amit a bizottság korrektnek minősített - leíró jellegén túl az adatok, tendenciák értékelésére is vállalkozik, ily módon közelítve a törvény által vele szemben támasztott tartalmi követelményekhez.

A bizottsági vita során a hozzászólók észrevételezték, hogy a jelentés benyújtásának időpontja nem felelt meg az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény 2. §-ának, amely szerint a jelentés elfogadásáról az Országgyűlés a következő évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat benyújtását megelőzően határoz. Ennek hiányában nincs mód a költségvetés tárgyalása során a jelentésben foglalt megállapítások figyelembevételére. Egyetértés alakult ki azonban abban a tekintetben, hogy az agrárpolitika középtávú terve nélkül, amelynek benyújtására az említett törvény 2. §-a kötelezi a kormányt, a jelentésben foglalt adatok és az abból kirajzolódó folyamatok csak részben értelmezhetők.

Külön vita alakult ki a jelentés 16., a Célok és intézkedések című zárófejezetében foglaltak megítélésében, amelyben az elhangzott vélemények szerint egyrészt átmeneti időszakra alkalmasnak látszanak az ágazattal kapcsolatos kormányzati elképzelések körvonalazására, másrészt nem pótolják a hiányzó középtávú agrárstratégiát.

Külön kiemelésre került a bizottság munkájában a Magyar Agrárgazdasági Tanács által a jelentéshez készített tájékoztató, amelynek megállapításai reális, szakmailag megalapozott értékítéletet mondanak az agrárgazdaság helyzetéről és folyamatairól. Sajnálatos azonban, hogy sem a jelentés, sem pedig a tájékoztató megállapításai nem tükröződnek a 2000. évi költségvetésben.

Befejezésül, a jelentést a bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta; a mezőgazdasági bizottság által benyújtott, az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadására vonatkozó országgyűlési határozat javaslatairól később fogom tájékoztatni a tisztelt képviselőtársaimat.

Végül, de nem utolsósorban: a jelentést a bizottság 16 igen szavazattal, 10 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a kijelölt bizottságokban kisebbségi vélemények is megfogalmazódtak. A költségvetési bizottság kivételével a többi bizottság csak a jelentéshez kapcsolódva kívánja ismertetni álláspontját és a kisebbségi véleményt.

Először a költségvetési bizottság előadói következnek 5-5 percben; a többi bizottsági előadónak is 5 perc áll rendelkezésére. Megadom a szót Kerényi Jánosnak, a bizottság előadójának.

DR. KERÉNYI JÁNOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési és pénzügyi bizottság november 3-án tárgyalta az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről J/1642. szám alatt benyújtott jelentést, valamint a mezőgazdasági bizottság által H/1762. szám alatt benyújtott országgyűlési határozati javaslatot.

A jelentés elkészítését az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény írja elő az FVM részére. A jelentés korrekt összefoglaló anyag, amely ismerteti a mezőgazdaságban 1998-ban lejátszódott gazdasági folyamatokat. Az első ízben elkészült agrárjelentésnek biztosan vannak hiányosságai, viszont a képviselők, valamint az agrárium iránt érdeklődők is mint jó szakmai anyagot tudják használni.

Az anyag az 1997. évet veszi bázisévnek az összehasonlítás szempontjából. A többségi vélemény szerint a jelentés a törvényi előírásnak eleget téve egy évente ismétlődő beszámolási rendszer első állomása, amely csak röviden utal a Célok és intézkedések című fejezetben a mezőgazdaság előtt álló feladatokra.

A költségvetési bizottság a jelentést 15 igen és 12 tartózkodó szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta. Az országgyűlési határozati javaslatot 15 igen és 12 nem szavazattal szintén általános vitára alkalmasnak tartotta a bizottság.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: A kisebbségi véleményt Francz Rezső ismerteti. Megadom a szót a képviselő úrnak.

FRANCZ REZSŐ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság november 3-án az előbb részletezett módon megtárgyalta az előterjesztést. Az előterjesztés leíró és statisztikai jellegű adatsorai korrekt, alapos munkáról tesznek tanúbizonyságot, akár helyes következtetések levonására is alkalmasak lettek volna. A jelentés 16. fejezete, amelyik a Célok és intézkedések címet viseli, arról árulkodik, mintha ezen fejezet írója nem is olvasta volta a jelentés első 99 oldalát, és a következő 53, illetve 31 oldalas mellékleteket.

A bizottsági ülésen az FVM képviseletében megjelent helyettes államtitkár úr a kérdésekre adott válaszaiban igyekezett a jelentés hiányosságait pótolni, de az általa körvonalazott elképzelések nem képezik a jelentés részét, így a jelentést elfogadó országgyűlési határozatban sem fognak szerepelni. Arról nem beszélve, hogy a mezőgazdaság jövőjéről, a nemzetgazdaságban betöltött jövőbeni szerepéről illett volna legalább egy nagyon rövid összefoglaló jellegű megállapítást tennie az előterjesztőnek, mert a miniszter úr jelentésben leírt véleménye nagyobb súlyt jelentett volna, mint a helyettes államtitkár úr jóindulatú, de saját bevallása szerint csak érzelmi alapon megközelíthető véleménynyilvánítása.

A jelentés adós marad a következő fogalmak kifejtésével.

Szerkezetátalakítás. Mit takar? Mit akar, aki ezt hangsúlyoztatja?

Agrárstratégia létezik? Kétségkívül ilyen nevet viselő iromány van, de a jelenlegi állapotában nem más, mint papírra vetett gondolatok halmaza, nem emelkedett kormányhatározat rangjára.

Föld-, birtok- és struktúrapolitika. Milyen megoldásokat kíván alkalmazni ez a politika? Ez rejtve marad.

A jelentés hiányossága, hogy nem érint olyan fontos kérdéseket, mint a falvak helyzete - ha már van vidékfejlesztési fejezete -, a falvak elöregedése, foglalkoztatáspolitikai problémái, kistérségi társulások, a vidék infrastruktúrájával kapcsolatos fejlesztési problémák.

Nem érinti az agrárbéke megkötését jelentő agrármegállapodást, sem konkrét lépéseiről, sem koncepciójáról nem esik szó, mi több, ez a kifejezés nem olvasható az előterjesztésben, pedig a jelentésszerkezetben is számtalan probléma sikeres megoldása, felsorolása között vagy a már említett Célok és intézkedések fejezetben egy mondatot megérdemelt volna.

A jelentés 17. oldalán ez olvasható: "A mezőgazdasági termékek bruttó termelése összehasonlító árakon számolva az 1998. évi előzetes adatok szerint a '86-90-es évek átlagához csak 71,3 százaléka volt. Ezen belül az állati termékek termelése több mint 25,4 százalékkal, a növénytermesztési termékek termelése 28,1 százalékkal csökkent. A mezőgazdaság nemzetgazdasági súlya csökkent." Erre mondhatjuk azt is, hogy ez egy egészséges folyamat része, mivel más ágazatok fejlődési üteme gyorsabb, és ez így van rendjén. Annak már kevésbé tudunk örülni, hogy önmagához képest a külkereskedelem szaldója is romlott, mivel nincs kellő, kivitelre alkalmas árualap, ugyanakkor a behozatal dinamikája jobban nőtt.

Hasonló problémák felsorolásától kérem, hogy jelenleg tekintsenek el.

(17.30)

A versenyképesség és a hatékonyság növelése-e a követendő cél: ez rejtve marad. Mert ez együtt jár azzal, hogy kevesebb ember, egyre növekvő birtokkoncentráció mellett, korszerű technikával és korszerű technológiával termeli-e meg a piacképes árutömeget. Mint köztudott, ilyen folyamat megy végbe a mai Nyugat-Európában, ahova mi csatlakozni akarunk. Vagy az elaprózódott, működőképtelen kisbirtok mindenáron való életre keltését és azok fenntartását erőltetjük, folyamatosan jelentős költségvetési támogatások felhasználásával. Ez stratégiai kérdés, és a megválaszolása nem tűr halasztást, mert a késedelem veszedelem, és igen súlyos árat leszünk kénytelenek fizetni érte.

A korrekt leíró, statisztikai jellegű előadó része tükröt tart az agrárgazdaság elé, a belőle levont következtetések viszont olyanok, mintha egy beteg aggastyán vonulna a tükör elé, s magát látva elkezdene beszélni az egészséges állapotáról és feszülő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) izmainak, bicepszeinek frissességéről.

Éppen ezért, mivel ellentmondásos az anyag, nem tudtuk támogatni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Most a területfejlesztési bizottság előadója következik. Megadom a szót Kékkői Zoltán úrnak, a bizottság előadójának.

KÉKKŐI ZOLTÁN, a területfejlesztési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A területfejlesztési bizottság az 1999. november 3-án megtartott ülésén megtárgyalta a J/1642. számú, az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről szóló jelentést. Ezt a jelentési kötelezettséget az 1997. évi CXIV. törvény írja elő.

A beszámolónak a törvény 2. §-a szerint az agrárgazdaság helyzetéről, a mezőgazdasági termelők jövedelmi viszonyairól, a főbb agrárpolitikai célok megvalósulásáról, a megtett intézkedésekről, valamint az 1. § (1) bekezdése szerint biztosított költségvetési támogatás felhasználásáról kell számot adnia.

Baráth Etele képviselő úr tett egy javaslatot az ülésen, miszerint az agrárgazdaság helyzetét nem kellene megtárgyalunk. Ebben a jelentésben önálló fejezet foglalkozik a terület- és vidékfejlesztés kérdéskörével, és szerinte csak erről kellett volna tárgyalnunk. Ezzel szemben a többségi vélemény az volt, hogy egy komplett jelentésből nem lehet kiragadni egy fejezetet, és annak alapján véleményt nyilvánítani az egész jelentésről.

Magyarországon először készült egy ilyen átfogó, rendkívül precíz, statisztikákkal alátámasztott, komoly, szakmailag is nagyon magas színvonalú anyag. Ez az anyag általános vitára mindenképpen alkalmas, annak ellenére, hogy ez egy közös kormányzati évnek az áttekintése, hiszen az 1998. évet taglalja, amikor kormányváltás volt.

A jelentés összeállításánál ügyeltek arra, hogy az a mezőgazdaságban kevésbé jártas képviselők számára is érthető legyen. A beszámoló bemutatja a mezőgazdaság szinte teljes vertikumát. Elhangzott, hogy az anyagból viszont kimaradt a vetőmagtermesztéssel foglalkozó rész. Erre a későbbiekben szükség lenne, mivel az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után ennek az Unióban meghatározó szerepe lehetne. Magyarország vetőmagtermesztésre kiválóan alkalmas ország.

Ez a jelentés azonban mindenképpen eleget tesz annak a célnak, hogy a statisztikai adatokkal a folyamatokat értékelve megállapítsa, milyen állapotban van, illetve volt az agrárgazdaság 1998-ban.

A területfejlesztési bizottság 15 igen, 2 nem szavazattal és 4 tartózkodással a J/1642. számú, az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről szóló jelentést általános vitára alkalmasnak tartja. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Most a gazdasági bizottság előadói következnek. Elsőként megadom a szót Végh Lászlónak, a bizottság előadójának.

VÉGH LÁSZLÓ, a gazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság is megtárgyalta ezt a vaskos anyagot, a J/1642. számmal jelzett, az agrárgazdaság '98. évi helyzetéről szóló jelentést.

A felszólaló képviselők nem a már előttem több felszólaló által is elmondott pontos és precíz adatokat, illetve az egyéb megjegyzéseket vagy közlendőket minősítették, hanem általában az egész jelentés jellegéről, illetve szükségességéről beszéltek. Ezeket szeretném elmondani.

Magyarországon a mezőgazdaság a nemzetgazdaság egyik legjelentősebb ágazata. A kárpótlási törvény elfogadása és a szövetkezeti tagok földhöz juttatása után közel 2 millió földtulajdonos lett. Vidéken jelentős a kistermelők száma, nagyon sok ember mindennapjait, illetve jövőjét határozza meg ennek az ágazatnak a helyzete.

Ez idáig még ilyen átfogó anyag nem készült a mezőgazdaságról. Ellenzéki oldalról hangzott el az a kritika, hogy azok az adatok, amelyek felhasználásával készült az anyag, nem pontosak, sok esetben reprezentatív mintavétel alapján meghatározott adatokra támaszkodik, ezért torz képet kapunk, és az ebből levont következtetések is hibásak lehetnek. Mondották: erre nem lehet stratégiát építeni. Az anyagon valóban érződik az általános mezőgazdasági összeírás hiánya, de ezt nem lehet egyértelműen a terhére írni, hiszen erre, mint ahogy a Házban elfogadtuk, jövőre kerül sor. Nyilván az ezek után elkészítendő jelentés már minden évben támaszkodhat ezekre.

Ma, amikor egyre fontosabbá válik az adatbázis, amikor a támogatások odaítéléséhez feltétlenül szükségesek a pontos adatok, elengedhetetlen egy ilyen szakmai jellegű felmérés. Jó, hogy ez elkészült, mert átfogó képet kapunk a magyar mezőgazdaságról. Ez az anyag a német mezőgazdasági beszámoló szerkezetének mintájára készült el, kiegészítve néhány olyan magyar, sajátos helyzetben lévő nemzetgazdasági ágazattal, mint például az élelmiszeripar, amire most még azért van szükség, mert a privatizáció, a magánosítás csakúgy, mint a földügyekben, a szövetkezeti ügyekben nem fejeződött be, így nem különíthető el teljes mértékben egymástól.

Ahhoz, hogy a jövőre nézve megfelelő irányokat, célokat tudjunk az ágazat szempontjából kijelölni, a felmérő munkát el kell kezdeni. A felmérő munkához pedig szükséges, hogy tudjuk, hol kell elkezdeni, a jelenleg meglévő adatbázisokat hol kell kiegészíteni.

Az is elhangzott mindezek után, szintén ellenzéki képviselő szájából, hogy ezt az anyagot teljesen felesleges általános vitára bocsátani, hiszen a 2000. évi költségvetésben az anyagban foglaltakat nem lehet érvényesíteni, ezért csak egy politikai felhangú vitára ad alkalmat, amire semmi szükség.

A többség véleménye azonban az, hogy igenis van rá szükség, hiszen a magyar mezőgazdaság helyzetének nem szabad egy kormányzathoz, egy politikai irányzathoz kötődnie. Éppen ezért hosszú távú stratégiát kell alkotni, részletesen kidolgozott fejlesztési tervekkel, ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha beszélünk róla, vitázunk róla, és széles konszenzus alapján határozzuk meg a célokat.

Különösen fontos ez akkor, amikor nemcsak a belső elvárásoknak, igényeknek kell megfeleltetnünk ezt az ágazatot, hanem olyan, mondhatni, most még külső paramétereknek, mint az európai uniós szabályrendszer.

Az esetlegesen rossz jelenlegi helyzetértékelés a csatlakozási tárgyalásoknál hosszú évtizedes hátrányokat okozhat a nemzetgazdaságnak, nem beszélve arról, hogy ugyanúgy, mint az európai uniós országokban, a mezőgazdasági termelés nemcsak a gazdaság szempontjából fontos, hanem más célokat is szolgál, így szociális, vidékfejlesztési szempontokat is. Ezért igenis tárgyalni kell, a tisztelt Ház elé kell hozni, és a lehető legrövidebb időn belül pontos, mindenki számára érthető célokat kell meghatározni, és e célok megvalósításához szükséges minden aprólékos munkát el kell végezni. Olyan munkákat kell elvégezni, ami mindenki számára világos és kézenfekvő, hiszen az ágazatban tevékenykedők mindennapjait határozzák meg. Ilyen például az új, hatékony támogatási rendszer kidolgozása, amely már el is indult, a termelési szerkezet meghatározása, a hosszú ideje vajúdó szövetkezeti törvény megnyugtató rendezése, a jövedelmezőség kérdése, és még sorolhatnánk. Ezeket csak úgy lehet megoldani, ha ismerjük a célokat, és azoknak megfelelően módosítunk törvényeket, nem érzelmi, politikai motívumok által meghatározott módon. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

A bizottság ezt az előterjesztést 17 igen szavazattal és 10 tartózkodással általános vitára alkalmasnak tartotta a határozati javaslattal együtt. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: A kisebbségi véleményt Tóth Sándor úr ismerteti. Megadom a szót.

TÓTH SÁNDOR, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottságban lefolytatott vitát a többségi véleményt előadó Végh László képviselőtársam már érzékeltette önökkel.

(17.40)

A bizottság mindkét oldalának képviselői leszögezték, hogy az agrárgazdaság a nemzetgazdaságnak igenis fontos ága, és ennek megfelelő súllyal folyt ez a vita a bizottságban.

A bizottság minden tagja örült, üdvözölte, hogy a kormány betartotta az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény előírását, és beterjesztette a parlamentnek a helyzetértékelést. Ugyanakkor azt valóban nehezményeztük, hogy ez nem a törvény előírásának megfelelően, a költségvetés benyújtása előtt történt meg, mert akkor helyes szakmai kiindulásból, helyzetértékelésből szakmailag olyan következtetéseket lehetett volna levonni, ami a költségvetés megalapozását szolgálhatta volna, és nem egy hirtelen nyári ötleteléssel kellett volna foglalkoznunk.

Valóban szó esett arról, hogy az adott bázisok mennyire hitelesek egy ilyen helyzetértékelésben. A mintavételen alapuló statisztikai adatszolgáltatás nagy szórásokat mutathat ágazatonként és országrészenként is, különösen igaz ez a költség- és jövedelemviszonyok megállapítására vonatkozóan. És valóban fontos az, hogy az elkövetkezendő években erre az adatbázisra építve, ebből kiindulva és ezt továbbfejlesztve kell majd ezeket összehasonlításként kezelni, mert helytelen adatokból kiindulva valóban csak helytelen következtetéseket lehet levonni, és emögé nem titkolt politikai szándékokat is lehet betenni.

A szakmaiság érződik az anyagon, a szakmai hitelesség benne van, a statisztikai adatbázis rendszerezettsége is, ugyanakkor a szakmai részt nagyon erősen beárnyékolja az anyagban jelen levő politikai célok és következtetések című fejezet, holott mindannyian azt tartottuk fontosnak ezen az ülésen, hogy ezen a területen igazán fontos lenne a szigorú objektivitás, a szakmai következtetések hitelessége.

Nehezen érthető, hogy miért kell olyan megállapításokat tenni, hogy döntően az előző kormány örökségének tudható be az orosz piaci válság, mivel ez jóval utána volt. A világban kialakult túltermelési válság sem az előző kormány bűne. A természeti katasztrófaként jelentkező ár- és belvízkárok vagy a termelési és értékesítési nehézségeket kihasználó politikai célzatú zavarkeltés sem fogható az előző kormányra. Nem az agrárgazdaság tényleges és valós helyzetére vonatkoznak ezek a dolgok.

Az sem igaz, és nem kell ilyen megállapítást tenni, hogy elhárította a kormány a konzervipart és a termelőket fenyegető katasztrófát, mert ez még nem múlt el. Nem kell leírni olyan dolgokat, hogy eredményesen folytatjuk az EU-jogharmonizációval kapcsolatos tevékenységet, amikor pár oldallal később megállapítja az anyag, hogy jelentős lemaradások vannak az integrációs intézményhálózat területén, többek között nincs kialakítva a mezőgazdaság adózási rendszere. És nem szükséges leírni olyan dolgokat, amelyek eddig nem vezettek eredményre, vagy oda kell tenni az eredményt, hogy a miniszter úr világ körüli útján bejárta már Ausztráliát, Ausztriát, Új-Zélandot, Japánt, Kínát, Thaiföldet, Vietnamot, Brazíliát, Perut, Argentínát, Mexikót, Kubát.

Ettől eltekintve a bizottság kisebbségi véleményt megfogalmazói, képviselői is azt kérték, hogy a parlament tárgyalja meg ezt az anyagot, mert nagyon fontos, hogy az agrárgazdasággal foglalkozzon a parlament, de ha lehet, akkor szigorúan szakmai alapon. És kérésként fogalmazódott meg a tárca felé, hogy az elkövetkezendő időszakban benyújtandó helyzetértékelésben a szakmai és a politikai rész egyértelműen különüljön el.

A bizottság kisebbségi véleményt megfogalmazó képviselői tartózkodó szavazási magatartást tanúsítottak azért, hogy a parlament ezt az anyagot meg tudja tárgyalni.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Farkas Sándornak, a Fidesz képviselőjének.

FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy egy korábbi kötelezettségemnek eleget tegyek. Amikor bizottsági előadóként szóltam, akkor a bizottság általános ajánlásáról nem szóltam, és ezt most szeretném pótolni, ha megengedi, elnök úr. (Az elnök bólint.) Köszönöm szépen.

A határozati javaslat ismertetésére még eddig csak vonatkoztatás volt, így ezért szeretném a jegyzőkönyv számára a határozati javaslatot felolvasni, ami a mezőgazdasági bizottság ülésén került megfogalmazásra, amelynek 1. pontja így szól: "Az Országgyűlés, tekintettel az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény előírásaira, és figyelembe véve a Magyar Agrárgazdasági Tanács jelentéssel kapcsolatos megállapításait, elfogadja az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről szóló jelentést, majd felkéri a kormányt, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény 2. §-ában foglaltaknak megfelelően terjessze az Országgyűlés elé az agrárpolitika középtávú tervét." Ennyi kiegészítést szerettem volna tenni az előző, bizottsági előadókénti felszólalásomhoz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor, amikor a J/1642. számú, az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről szóló jelentést tárgyaljuk, úgy gondolom, hogy egy szigorú szakmai jellegű anyag, amely mentes a változó agrárpolitika olyan jellegű politikai értékelésétől, amely a számok tükrében nem természetellenes, hiszen adott számokból többféle következtetés levonása lehetséges.

Az 1998. évben - ennek hangsúlyozását azért tartjuk szükségesnek, mert olyan évről van szó, amely a kormányváltás következtében a szakmai felügyeletet tekintve megosztott év volt, és úgy ítéljük meg, hogy az agrárágazat fejlődését nem az 1998. évi számadatok alapján, hanem a következőekben és alapvetően egy olyan beszámoló szolgálja a legmagasabb szinten, ahol a számok szakmai értékelése is meghatározó, és nem teszi lehetővé, hogy - akár az 1998. évet tekintjük példának - bárkit politikai jellegű felelősség terhelne az anyag összeállításában és a következtetések levonásában. Helyette úgy gondolom, célszerűbb azt az utat választani, annak a törvénynek a szellemében megnézni a számokat, amelynek szakmai megközelítése a következő rendkívül rövid és érdekes összehasonlításnak az alapjait szolgálhatja.

Az első ilyen megállapítás, hogy 1998-ban a magyar nemzetgazdaság európai uniós szinten is kimagasló fejlődést ért el, erre sokkal büszkébb lehet a nemzet, mint amit a sajtóban vagy más publikációkban megjelentettünk. Ezen belül viszont az agrárágazat az 5,5 százalékos növekedéssel szemben gyakorlatilag 1 százalékos csökkenést produkált. Ha ezt a számot másképp nézzük, és a fogyasztói árindex alakulását nézzük, akkor a 114 százalékot valamivel meghaladó fogyasztói árindex a mezőgazdaság esetében 108,4 százalék volt, és ha egy kicsit előrevetítjük, és az 1999. évnek nemcsak az első felét, hanem az első időszakát is nézzük, azzal a szokatlan helyzettel állunk szemben, hogy a mezőgazdasági felvásárlási árak 8,7 százalékkal csökkentek úgy, hogy az egyéb árak 9,3 százalékkal növekedtek. Az az agrárolló, amelynek záródását írja elő a törvény, 1,7-1,8 százalékkal nőtt, ami azt is jelenti, hogy a törvény egyik legfontosabb előírása, ami az agrárolló záródását írta volna elő, sajnos nem teljesült, és nem volt teljesíthető.

Bár a törvény széleskörűen szabályozza az agrárágazat sorsát, az agrártermelők esélye a nemzetgazdaság más szektorában részt vevőkkel szemben romlott. Ha a munkajövedelem oldaláról nézzük, akkor a szám egyértelmű: az 1997. évi 73,2 százalékról mintegy 71,9 százalékra csökkent az ágazatban dolgozók jövedelme, ami összességében azt jelenti, hogy e nagyon fontos kérdéskörben sem sikerült előretörést, áttörést elérni. Ezt különösen fontos azért megjegyezni, mivel a vidék megtartóképességéről beszélve ezek a jövedelemhátrányok rendkívül súlyosan érintik a vidék, a mezőgazdasággal foglalkozók körét.

Ami az ágazatban a termelők sorsát érdemben befolyásolja, a nemzetgazdaságban realizált 5,6-5,7 százalékos eszközarányos nyereséggel szemben a mezőgazdaságban realizált eszközarányos nyereség a 2,9, maximum 3 százalékot képes elérni, tehát csaknem fele a nemzetgazdaság egyéb ágazataiban realizált jövedelemnek. Ahogy említettem, az agrárolló nyílása 1,7-1,8 százalékos volt, és bár a törvény azt mondja ki, hogy az EU-hoz mért támogatás elmaradása, csökkentése kiemelt jelentőségű szempont, gyakorlatilag ez a folyamat 1998-ban még nem indult meg.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes számok szakmai tartalmát nem érintve, vannak olyan számok, amelyek magyarázata a mezőgazdaság ciklikusságából adódik. Nem természetellenes és nem statisztikai hiba tehát, ha például a sertéstermékeknél a különböző növekedésekről, kocalétszámról és egyébről olyan számszaki eredményeket találunk az anyagban, amelyekből az tűnik ki, hogy nem következetes felmérésnek az eredménye. Mégis azt kell mondani, hogy ez szigorúan az, mivel ezek a ciklikusságok a szaporulatból és egyébből, hízóbeállításból és egyéb átértékelésekből adódóan következnek.

 

(17.50)

Ezek a számok tehát nem a statisztikák hibái, hanem ennek a biológiai ciklusidőnek a természetes következményei.

Ugyanilyen vegyes érzelmet és értékelést kiváltó dolog a környezetterhelés is. Ez uniós megállapodás volt, és Magyarországon a környezetterhelés az európai uniós átlagot nem éri el. Ha egy kicsit szélesebb háttérrel értékeljük a műtrágya-felhasználásunkat - amelyről azt gondolom, a mai napra már tragikus szintet ért el; kimutatásképpen az anyagban is szerepel néhány év összehasonlításában -, akkor ha visszatekintünk az 1985 és 1995 közötti időszakban Magyarországon a műtrágya hatóanyagban mért felhasználására, ami 270 és 300 kilogramm/hektár közötti volt, ma ez a szám emelkedő tendenciájával eléri az 53-55 kilogramm/hektár mennyiséget. Ez körülbelül egyhatoda annak a felhasználásnak, ami néhány évvel ezelőtt volt. Úgy gondolom, hogy ez rendkívül elgondolkodtató szám, és itt talán utalhatnék a költségvetés beruházástámogatási oldalára is, hogy milyen fontos lenne ezt a kérdést jobban kezelni.

Ennek indoka a talajerő-utánpótlásban az egyik oldalon drámai képet jelent, ugyanis a talajerő-utánpótlás teljes körű hiányára utal, de a másik oldalon, a környezetterhelés szempontjából vizsgálva a kérdést, ez látszólagos előnyt is jelent. Úgy gondolom, hogy az agrárvilág pontosan tudja, hogy a Magyarország számára legnagyobb nemzeti értéket jelentő termőföldnél a termőképesség megtartása egy bizonyos talajerő-utánpótlást is feltételez.

Mindezeket összefoglalva a következő két fontos megállapítást tehetjük. A nemzetgazdaság eme fontos ágazatának fejlődése érdekében a forrásoldal megteremtése a mezőgazdaság számára azért fontos, mert ha a legfontosabb célokat tekintjük, a más ágazatban élők sorsához viszonyított helyzetének kiegyenlítése érdekében megtett intézkedéseket, a jövedelemszerzésben való esélyegyenlőség megteremtését - ide most már a vidék fejlesztése is beletartozik - és az uniós csatlakozáshoz való közeledésnek a különböző kritériumait, akkor a mezőgazdaságban az 1998. év tapasztalata gyakorlatilag összegezhető.

Ezek szerint az egyik járható út az, hogy olyan költségvetési támogatási többletet kell juttatni az ágazatnak, amely matematikailag kiszámítható, és ezen reálfolyamatok ismeretében is lehetővé teszi az ágazat ilyen jellegű fejlődését. Amennyiben ennek a mértéke a 2000. évi költségvetésben nem vagy csak részben biztosítható, a másik alternatíva is érdemben mérlegelendő, ez pedig nem más, mint ennek a beépítése egyetlen formában: az árrendszerben való érvényesítés. Ma nem lehetséges, hogy az inflációnak, amelynek csökkenése nemzetgazdasági szempontból kedvező jelenség, gyakorlatilag áldozatává váljon a magyar mezőgazdaság.

Az általam elmondott számok azt igazolják, hogy az árrendszeren belül a mezőgazdasági árak azok, amelyek árszintje meg is közelíti az uniós árszintet. A begyűrűző költségek esetében igazolható, hogy elértük az uniós árszintet a gépi berendezéseknél, egyes költségeknél pedig meghaladtuk azt.

Amennyiben a mezőgazdaság természetes reakciója ezen költség elismerése és az áron belüli érvényesítése, akkor ennek kettős következménye van. Egyik oldalról a fogyasztói árak érdemben emelkednek, másik oldalról pedig az infláció tervezett csökkenése helyett egy olyan inflációt növelő mezőgazdasági árváltozás okozta közgazdasági hatás lép be, amely ebben a formában lehet, hogy az ország gazdasági egészét tekintve kedvezőbb, az ágazat sorsának alakulását tekintve egyértelmű és elkerülhetetlen folyamattá válik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az anyag vagy ez a jelentés, amit most tárgyalunk, előzetesen a kormány részéről már megtárgyalásra és elfogadásra is került. Az anyagot megtárgyalta az Agrárgazdasági Tanács is. Érdekes volt, hogy állásfoglalásukban, amely ezt követően az anyag elfogadását jelentette, azzal a megjegyzéssel éltek, hogy köszönnek minden utalást, amely a '99. vagy 2000. évre vonatkozó volt, de ők ezeket az észrevételeiket tárgyszerűen, tényszerűen a '98. gazdasági évre tették. Hiszen az ebből levont következtetések - bármilyen furcsa is - kétéves időtartamra realizálhatók, ugyanis amikor ezt az anyagot megvitatja a parlament, akkor nem az 1999. évi költségvetést, hanem a 2000. év költségvetését tárgyaljuk.

A '98. év tényanyaga, közgazdasági ismerete és feldolgozása szokatlan módon soha nem a következő évre, hanem az azt követő évre fejti ki érdemi hatását. Szeretném jelezni, egyidejűleg megköszönni minden egyes résztvevőnek, akik ezt a rendkívül fontos és szerteágazó ismereteket és tényszerű adatokat tartalmazó jelentést elkészítették, hogy milyen munka és milyen komoly felkészülés volt ennek az anyagnak az összeállítása, és amit tárgyalni tudunk. Úgy gondolom, hogy ez rendkívül hasznos minden egyes ágazatban dolgozó, részben agrárpolitikus, de még külső szakember részére is.

Minden olyan adat esetében, ami akár a háztáji vagy statisztikailag nehezebben követhető, és a kisebb gazdaságok állományának sorsát, illetve tényanyagának összeállítását illeti, a bizonytalanság kétségtelenül megjelenik és magában hordozza. Új talán az eddigiektől eltérő része az anyagnak, hogy több megyére kiterjedően egy olyan felmérés készült meghatározott üzemkörben, különböző üzemméretekben, amely bizonyos európai uniós normák figyelembevételével próbálja modellezni mindazt a jelenséget, ami az ország 19 megyéjében történik.

Ennek az intézkedéssornak a teljes országra szóló kiterjesztése jelentett egy bizonyos közgazdasági biztonságtöbbletet, hiszen itt az önkéntes adatszolgáltatás azt jelentheti, hogy az állam közvetlen költségvállalásával olyan jellegű információkhoz juthat, amelyek segítségével a makrogazdasági mutatók alakulását mikrogazdasági szinten is nagyobb biztonsággal nyomon követhetjük.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy nagyon sok mindent, nagyon szerteágazó gondolatokat lehetne még az agrárgazdaság 1998. évi jelentéséről elmondani, és azt is gondolom - mint aktív résztvevője és részese az ágazatnak, kicsiben, nagyban, közepes méretekben, szenvedője és örömteli alkotó polgára -, hogy az a folyamat, ami az 1998. év második felében beindult, nemcsak ebben az évben, hanem az elkövetkezendő időszakban is folytatódni fog, és bízom abban, hogy a középtávú agrárstratégia - amelyet a bizottság is megfogalmazott mint követelményrendszert - kormány elé való terjesztése olyan biztonságot, olyan biztonságos jövőt, kiszámíthatóságot fog jelenteni minden egyes agrártermelő számára, amellyel hosszú távon tervezhet és hosszú távon berendezkedhet, és valóban a mezőgazdaság minden egyes polgára nemcsak vidéki, hanem európai polgárrá is válhat.

Megköszönöm megtisztelő figyelmüket. A Fidesz-Magyar Polgári Párt az agrárgazdaság '98. évi helyzetéről szóló jelentést elfogadásra javasolja a tisztelt parlamentnek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót hozzászólásra Lakatos András úrnak, az MSZP képviselőjének; őt Kékkői Zoltán, a Független Kisgazdapárt képviselője követi.

LAKATOS ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló CXIV. törvény elfogadását jelentős és érdemi vita előzte meg, ahol az agrárgazdaság legkülönbözőbb szereplői fejtették ki több fórumon és több alkalommal a véleményüket. Bár több kérdésben különböző vélemények, sőt, viták keletkeztek, a vitában részt vevők többsége azonban egyetértett azzal, hogy az agrárgazdaság válságos helyzete, a jelentőségéről kialakult vita, a stabilizálásához, fejlesztéséhez szükséges intézkedések törvényi szintű rendelkezéseket igényelnek.

Világos volt, hogy ebben a mindenkori kormányzatnak jelentős feladata van, amelynek végrehajtásáról rendszeresen a parlamentnek kell beszámolni. Ezzel a passzussal teljesedett ki a parlament konkrét felülvizsgálati, odafigyelési, felügyeleti funkciója ennek a fontos ágazatnak a sorsa fölött.

Az elfogadott és ma is hatályos, '97. évi CXIV. törvény részletesen előírja azokat a kötelezettségeket és célkitűzéseket, amelyekről, ahogyan és amikor be kell számolni a kormánynak a parlament részére. A most első alkalommal elkészült és jelenleg napirenden lévő jelentéssel egy remélhetőleg hosszabb távon működő, évente ismétlődő beszámolási rendszer veszi kezdetét, melyben nemcsak a jelentés készítői, hanem mi - akik elbírálói vagyunk a jelentésnek és a szükséges határozat meghozatalának - is tapasztalatokat szerzünk, és közös munkánk eredményeként - ha az akarat meglesz rá - folyamatosan egy kiforrott munkamódszer, jelentési módszer és vitamódszer alakulhat majd ki.

(18.00)

Úgy gondolom, fontos, hogy ez érvényesülhessen, hogy elfogadja mindkét fél, hogy az elhangzott vélemények, kritikák mögött is őszinteség, az ágazat gondjai fölött érzett félelem, az ágazat érdekében való tenniakarás húzódik meg, és szó sincs valamiféle bűnbakkeresésről vagy vagdalkozásról. Itt most ezt nem engedhetjük meg, a kritikáink is a legjobb szándékkal, a jobbítás szándékával fogalmazódnak meg minden esetben. Remélem, hogy ezt a kormány képviselői is elhiszik, és így fogadják el ezeket.

Egy igen korrekt, a valós helyzetet bemutató szakmai anyag készült el az ágazat helyzetéről. Régen forgathattak képviselőtársaim ilyen adatgazdag anyagot az ágazatról. E jelentést egy tömör, megalapozott szakmai vélemény támasztja alá, amit az Agrárgazdasági Tanács állásfoglalása testesít meg. Nem jelenti azonban e pozitív minősítés azt, hogy a jelentés kielégítené a '97. évi CXIV. törvényből fakadó kötelezettségek teljesülését.

A benyújtott jelentésből valószínűleg többféle következtetés is levonható. Az azonban aligha vitatható, hiszen a számok ezt egyértelműen igazolják, hogy az ágazat igen mély válságban van, és a tendencia sajnos nem javuló. Jelzi ezt az állapotot, hogy a nemzetgazdaság mintegy 5 százalékos növekedésével szemben az agrárágazat teljesítménye tovább csökkent. A két fő ágazat: a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlya érdemben sajnos nem javult. Az agrárexport árbevétele mintegy 3 százalékkal csökkent, az import 10,1 százalékkal nőtt; a különbség mintegy 200 millióval romlott.

Az infláció csökkenését a magyar parasztság romló jövedelme viseli el, és ez folytatódik '99-ben is, hiszen ahogy el is hangzott, az év első felében a mezőgazdasági árak tovább csökkentek, több mint 8 százalékkal, miközben az egyéb árak több mint 9 százalékkal növekedtek.

Az agrárolló záródása helyett tovább nyílt. Véleményünk szerint nemcsak az előterjesztésben szereplő 1,7 százalékkal, hanem ha a két összehasonlított év tendenciáit nézzük, akkor ez bizony eléri a 6-7 százalékot, ami pedig azt jelenti, hogy a törvény egyik legfontosabb előírása nem teljesült.

Tovább romlott az agrártermelők esélye a nemzetgazdaság más szektorában résztvevőkkel szemben. Ezt jelzi, hogy munkajövedelmük aránya a '97. évi 73,7 százalékról 71,9 százalékra csökkent - ahogy az az államtitkár úr beszámolójában is elhangzott -, az eszközarányos nyereségük pedig a nemzetgazdaságban realizált 5,67 százalékkal szemben mindössze 2,92 százalék.

Elkeserítő a földbirtok szétaprózódása, hiszen ha megnézzük az acquis kimutatását, azt látjuk, hogy a földtulajdonosoknak közel 80 százaléka 0,2 és 1 hektár közötti birtokkal rendelkezik.

A fenti néhány mutató, azt hiszem, jól jelzi az állapotot, és sajnos megváltoztatásukra nem tapasztaltunk átgondolt, a törvény 3. §-ában foglalt célkitűzések érvényesülését érdemben segítő intézkedéseket. Nem azt állítom ezzel természetesen, hogy nem történtek intézkedések. Történtek, azonban ezeknek az átgondoltsága jelentős kívánnivalót hagy maga után, legtöbbször tűzoltás jellegű intézkedések történtek a piaci zavarok elhárítására; ilyen jellegű intézkedések történtek a források átcsoportosítására; nem vált kiszámíthatóvá a feltételek megteremtése, ezáltal spontán intézkedésekre számított a piac résztvevője. Ennek egyik fő okát abban látjuk, hogy nem készült, vagy legalábbis a parlament, de még annak mezőgazdasági bizottsága sem tárgyalt olyan agrárstratégiai koncepciót, ami helyretenné, hogy mit is akarunk tulajdonképpen.

A jelentés 16., Célok és intézkedések pontja foglalkozik ugyan célokkal, teendőkkel, köztük néhány stratégiainak is minősíthető kérdéssel, de ez nem lehet és nem fogadható el a törvény 2. §-ában a kormány kötelezettségeként megfogalmazott agrárpolitikai középtávú tervnek. Pedig úgy gondoljuk, fontos kérdésekre kellene választ adni egy középtávú tervben. Példaként említem, hogy talán meg kellene válaszolni, milyen szerepet szán az ágazatnak a kormány, és ezt milyen eszközökkel szeretné és kívánja segíteni. Milyen volumenű, milyen célú termelést és hol kíván segíteni a kormány a jövőben?

Hogyan értelmezi ma és hogyan kívánja értelmezni holnap a földtulajdon és a -használat kérdését? Hiszen úgy tűnik, ebben az üléspont megváltoztatásával az álláspont is lényegesen megváltozott. Akik fennen hirdették, hogy a magyar föld nem eladó, most csak haladékot kérnek a külföldieknek való eladhatóság témájában. Mi itt az igazság? Miért nem beszélünk világosan az emberek előtt? Akik a magántulajdon szentségéről beszélnek, vajon milyen alapon gátolják és meddig a földtulajdonosokat abban, hogy tulajdonukat annak adják el, aki egy jól megfogalmazott feltételnek megfelel, és a legtöbbet fizeti érte? Úgy gondoljuk, széles körű vitában kellene kialakítani a kívánatos és versenyképes földhasználati rendszert, a földhasználók struktúráját.

Társadalmi konszenzusra van szükség a mezőgazdaság versenyszférára való átállításához is, amivel együtt jár az is persze, hogy a szociális gondok megoldását le kell választani a professzionális, versenykörülmények között folyó termelésről, és azokat a demokráciához illő eszközökkel kell kezelni.

A két szféra problémáinak kezelése eltérő megoldásokat kíván, és olyan birtokpolitika kéne, ami lehetővé teszi, segíti, hogy a vállalkozói szféra még az EU-csatlakozás előtt kialakíthassa a versenyképes üzemméretet. Azt is meg kéne válaszolni, hogy mi a versenyképes üzemméret.

Sorolni lehetne még, mi mindenre kéne választ adni a széles körű vita alapján a stratégiai tervekben: a piacvédelem, az exportbővítés, a belső fogyasztás, a műszaki fejlesztés iránya mind-mind megválaszolandó kérdés. Ezért sajnáljuk, hogy nem volt alkalom megvitatni a jelentéstétel kapcsán és a törvényre alapozottan az ágazat stratégiai elképzelését. Mint ahogyan azt is sajnáljuk, hogy nem korábban került beterjesztésre ez a jelentés, úgy, hogy a vita eredménye még hasznosulhasson a költségvetés vitájában, ha van rá akarat egyáltalán, ha valóban a törvény szándéka szerint akar a kormány eljárni, amit nagyon remélek, és remélem, hogy nem csak kipipálni akarja a törvény előírásából fakadó kötelezettségeit.

Úgy gondolom, és a javaslatainkban, amiket a vitában megfogalmaztunk, arról is szóltunk, hogy át kell gondolni ezt a beterjesztési időpontot, és figyelembe véve az adatszolgáltatási-statisztikai rendszert is, hogy tényleges adatokra lehessen támaszkodni, valós tendenciákra, talán a szeptember elejét lehetne megcélozni ahhoz, hogy érdemi vita folyjon a költségvetés beterjesztése előtt a jövőben erről az anyagról.

A jövőbeni jelentés elkészítésekor, vitájakor van mit hasznosítanunk, azt hiszem, a mostani tapasztalatokból, hiszen követtek el hibát az előterjesztő részéről és talán mi, a vitatkozók is, például azt, hogy nem jártuk rendesen körül, hogy miként lehetne érdemibben megfogalmazni a bizottság határozati javaslatát, hogyan lehetne azt elkerülni, hogy az érdeminek minősíthető észrevételek a határozat részébe kerülhessenek be, és ne csak az indoklásba, mint ahogy az most történt, mert attól tartunk, hogy ez így nem fog hasznosulni.

(18.10)

Ez most nem így van, de remélem, ez nem akadálya annak, hogy a kormány ezeket az indoklásban megfogalmazott tételeket a következő időszakban, illetve intézkedései során figyelembe vegye, és aszerint intézkedjen, hogy a legközelebbi beszámoláskor pozitívabb képről számolhasson be az ágazat sorsát illetően.

Ezen észrevételeink alapján úgy gondoljuk - ezt tartózkodásunkkal fejeztük ki a bizottsági vitában -, hogy ez az anyag és a határozati javaslat az általános vitában bővíthető, jóvá azonban most sajnos nem nagyon tehető éppen az elmondottak miatt, ezért nem támogatjuk annak elfogadását.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Hozzászólásra megadom a szót Kékkői Zoltán úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőjének; őt Kis Zoltán, az SZDSZ képviselője követi.

KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarországon először készült ilyen átfogó, rendkívül precíz, statisztikákkal alátámasztott, komoly, szakmailag is nagyon magas színvonalú anyag. Ennek a földtulajdont és földhasználatot taglaló részéhez szeretnék először is hozzászólni. A 13. oldalon található 3. táblázat mutatja be a földtulajdonos háztartások és a földterület megoszlását birtokméret szerint. Ennek a táblázatnak az adatai nagyon hasonlítanak az 1895-ös és az 1920-as évek kimutatásaihoz. A táblázatban a legnagyobb földterületet az 1-10 hektár közötti földtulajdonok képzik. A későbbiekben az 50 hektár fölötti földtulajdonok területének növekedése lenne kívánatos. Ennek jelenleg legnagyobb akadálya a részarány-tulajdonú földek kiadása, ami még nem fejeződött be. Az eddig kiadásra került földeknél is nagyon sok van közös tulajdonban, ezek nem rendelkeznek önálló helyrajzi számmal, így egy adott táblában nincs konkrétan meghatározva a földterület helye, és ez akadályozza a nagyobb földtulajdonok képződését.

Kis Zoltán képviselőtársam mindig arra hivatkozik, hogy ez a rossz törvény az ő kormányzásuk előtt keletkezett (Dr. Kis Zoltán: A klasszikusokat!), vagyis megörökölték, azon már változtatni nem tudtak. Az 1993. évi II., a földrendező és földkiadó bizottságról szóló törvény 7. § (4) bekezdésében a következő volt: "Az azonos földrészlethez tartozó tulajdonosok száma legfeljebb húsz lehet." Az 1995. évi XV. törvény 7. § a (4) bekezdésből eltörölte az előbb említett korlátot. Ennek következtében olyan határozatok is születtek, amelyek következtében egy helyrajzi számon belül 100-150 tulajdonos rendelkezik földterülettel, vagyis azt az általa oly sokszor hangoztatott rossz törvényt megfejelték egy még rosszabbal.

Kis Zoltán délelőtt tett egy javaslatot, hogy a Kisgazdapárt inkább a földvásárlásokat támogassa, mert a mezőgazdaság fejlődésének ez lenne a legfontosabb kiindulópontja. Ezzel egyet is lehet érteni, de nem értem a javaslatát, mert az előbb említett rossz törvénymódosításukkal pont ezt akadályozták meg. Azok, akik kérték az önálló helyrajzi számon való földkiadás biztosítását, nem tervezik a föld eladását, akik pedig nem kérték, és emiatt osztatlan közösben maradt a földtulajdonuk, nem tudják eladni a földjüket, legfeljebb az aranykoronát, tulajdoni hányad megjelölésével, azon pedig gazdálkodni nem lehet. A jelentésben szereplő kívánalom, mely szerint a piacgazdaság körülményeihez rugalmasan igazodó, optimálisnak tekinthető tulajdoni és üzemi szerkezet kialakulásához hosszabb idő és megfelelő jogi és közgazdasági szabályozórendszer létrehozása szükséges, a rossz törvény miatt nagyon nehezen teljesíthető.

Szeretnék még említést tenni a kertészettel foglalkozó részről. Rövidnek tartom a beszámoló erre vonatkozó részét, ami kicsit ellentmond a jelentés azon megállapításának, hogy a kertészeti ágazatok szerepe az agrárgazdaságon belül stratégiai jelentőségű. Azzal teljesen egyetértek én is, hogy az kiemelt jelentőségű, mivel hazánk kertészeti termékei versenyképesek az Európai Unió országainak termékeivel. Ez az ágazat komolyabb támogatást érdemelne. Amit pedig hiányolok - mint már említettem is -, hogy a jelentésből kimaradt a vetőmagtermesztés. Magyarország vetőmagtermesztésre kiválóan alkalmas.

Ezzel együtt - mint már említettem - a jelentés igen átfogó, rendkívül precíz, szakmailag is nagyon magas színvonalú, ezért elfogadását javaslom. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)

ELNÖK: Hozzászólásra megadom a szót Kis Zoltán úrnak, az SZDSZ képviselőjének; őt Horváth János, a Fidesz képviselője követi.

DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Kékkői Úr! Mielőtt rátérnék a tárgyra, nagy örömömre szolgál, hogy ilyen hosszan foglalkozott velem, többet idézett, mint az egész jelentés, és ez így helyes; mindig csak a klasszikusokat idézze, és ez talán előreviszi a gondolkodást is! Ha már ez a jelentés nem mond semmit, én legalább mondtam önnek, és ez örömmel tölt el. (Derültség.)

Ami a kritikáját illet, kedves jó Kékkői úr, ön azzal kezdte, hogy az ország földtulajdonosainak közel 80 százaléka egyhektárnyi vagy annál kisebb földtulajdonnal rendelkezik, ez a táblázat, amely ebben az anyagban szerepel, ezt mutatja. Az önök által előterjesztett és megszavazott - tudom, a 36-os kisgazdák, a belügyekbe nem akarok beleavatkozni -, egy másik kisgazdapárt által előterjesztett és megszavaztatott, úgynevezett részarány-tulajdonú törvény a földkiadó bizottságokról azt írta elő, hogy be kell jelentkezni 1994 áprilisáig (Francz Rezső: Március 23-áig!) vagy március 23-áig, hogy ki az, aki ki akarja méretni, és ki az, aki nem akarja kiméretni. Aki nem akarja kiméretni, jogvesztő határidővel megy a csapatba. Ebből a csapatból, kedves jó Kékkői úr, közel egymillió pici kis tulajdonocska maradt, akiket szépen húszasával be lehetett volna sorolni. Ez azt jelentette volna, hogy 8-10 hektáros, igazán szép és nagy birtokok alakultak volna ki húszfős, tizennyolc fős, tizennégy fős tulajdonosi közösséggel, ahonnan ezek az életképes birtokosok bármikor kiszabadulhatnak.

1995-ben ez a módosítás pont azt célozta, hogy akik nem akarták kiméretni, akik nem akartak és nem tudtak ezzel a kicsi, szinte jelképes területtel gazdálkodni, legalább egy olyan birtoknagyságban maradjanak, amit meg lehet művelni, amin meg tud fordulni egy normális erőgép.

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

Lehet, hogy nem jó, mert rossz törvénynek csak rossz következménye lehet, de mint klasszikus igazán szeretném, ha az ismertetésben és a rám való hivatkozásban lehetőség szerint ezek követnék a történelmi hűséget is úgy, mint ahogy ez az anyag teszi, amikor is megállapítja - ez is nagyon szép dolog, és végül is igazán értékelhető -, hogy mik azok a hibák, mik azok a hiányosságok, amelyek miatt az agrárgazdaság nemhogy nem tudott fejlődni, hanem bizony a mutatóit nézve romlott: mind a jövedelemtermelő képesség, mind az exportárbevétel, mind a vidék népességmegtartó ereje, mind pedig annak a hangulatnak a tekintetében, amiben a mezőgazdasági termelők dolgoznak.

Mit szokott ilyenkor tanácsolni az idősebb előd az utódnak? Azt, hogy "kedves barátom, ha beülsz egy székbe, akkor lehetőség szerint egy-két évig mindenért az elődödet vonjad felelősségre, utána a következő két évben hivatkozzál arra, hogy a külső tényezők így alakultak, volt árvíz, belvíz, aszály, muszáj, egyébként meg világpiaci helyzet, és a végén meg már úgy sem foglalkozik veled senki, mert vagy le leszel váltva, vagy ha bent maradsz, akkor meg már különösebb gond nincs".

 

(18.20)

Ez az anyag mint korszakában is egyedülálló... - hiszen hallottuk több felszólalótól, hogy ilyen anyag Magyarországon még nem készült. Örülök, hogy ezt azok mondták, akik nem voltak az előző parlament tagjai, mert ha olyan mondja, aki itt ült az előző időszakban is, akkor annak azt kellett volna válaszolnom, hogy egy kicsikét a memóriáját fel kellene frissíteni: 1997 tavaszán nagyon komoly, átfogó anyag készült, amely nemcsak így en bloc mutatta be az ágazatot. Nem tudom, ön mire mutogat, a miniszterétől kellene elkérni, Kékkői úr! Tizenegy kötetben készült el ez az anyag, a növénytermesztésre, az állattenyésztésre, a zöldség- és gyümölcstermesztésre, a borgazdálkodásra, az élelmiszer-feldolgozó iparra, mindegyikre külön a felméréssel, a beszámolóval és a jövőre vonatkozó elképzelésekkel együtt.

Én ezt Torgyán Józsefnek dedikálva adtam át, mint ahogy ő is adott nekem egy ilyen dedikált anyagot ezelőtt egy évvel, amely Szent Istvántól Mária Terézián keresztül egészen napjainkig viszi az ágazat helyzetét. Én azért nem tudtam ilyen történelmi távlatokban gondolkodni még akkor, amikor elkészítettük az 1997-es anyagot, de ő ezt külön kérte, és külön kapta meg. Talán megvan még nála, lehetséges, hogy valahol őrzi is mint relikviát, mint ahogy én őrzöm az őáltala dedikált, agrárstratégiáról szóló anyagot, és időnként könnyekig meghatódva szoktam ezt lapozgatni, mert tényleg olyan melegszívű az ajánlás: "Barátomnak, ügyvéd kartársamnak szeretettel, dr. Torgyán József'", és ez megható, hogy ebben a rideg politikai világban azért vannak emberi szavak, és ezek leírva is megjelennek egy-egy ilyen anyagnál. Valószínű, hogy Torgyán doktor is így őrizgeti azokat az anyagokat, amelyeket én adtam át neki 1997-ben. Ezeket, Kékkői úr, próbálja meg elkérni!

A másik ilyen anyag bizonyítottan Gyimóthy Gézához került, aki ezeken a tárgyalásokon végig részt vett, és egy hónaljnyi anyagot vitt ebből, azzal a szándékkal, hogy ezt el is akarja osztogatni a frakciótársai között. Remélem, meg is tette. Tehát műfajában nem egyedülálló unikum ez az anyag. Mindenesetre a törvény, a hatályos törvény előírásai szerint valóban ez az első anyag, amely az 1997. évi CXIV. törvény szellemében, de nem annak megfelelően készült. Ugyanis, mint ahogy erre már többen hivatkoztak, ez a törvény határidőket is előír erre a beszámolóra vonatkozóan.

Meg kellett volna már csinálni az elmúlt évben is, de az elmúlt évben arra hivatkoztak, hogy van egy kormányhatározat, amely kimondja, hogy az első beszámolóra 1999-ben kerüljön sor. Igaz, ezt a kormányhatározatot nem önök hozták; ezt még a mi kormányunk hozta. De ez a kormányhatározat, ha tetszik, ha nem, ellentétes ennek a törvénynek a rendelkezéseivel, és ha jól tudom, a törvénynek a rendelkezéseit kormányhatározat nem bírálhatja felül, tehát meg kellett volna csinálni, függetlenül attól, hogy ezt a kormányhatározatot még nem az önök miniszterelnöke írta alá. Ez kétségtelen tény. No de, tekintsünk ettől el!

Elkészült ebben az évben ez a jelentés, kicsit késve, mert az Országgyűlésben időközben már benyújtásra került az 1999. évben esedékes 2000. évi költségvetés előterjesztése. Így aztán van egy kis időzavar közöttünk, mert egyesek arról vitatkoznak ebben a Házban most már hetek óta, a sajtón keresztül kiváltképpen nagy előszeretettel, mennyi legyen az a támogatás, amelyet az agrárgazdaság megkaphat a következő évre. De még mindig nem tudjuk, hogy mi történt az előző időszakban, hiszen az előttünk lévő jelentés elfogadására az Országgyűlés még csak most kezdi megtenni az első lépéseket úgy, hogy a mezőgazdasági bizottság kisegítette a kormányt, ahogy azt az elnök úrtól hallottuk, egy határozati javaslattal.

Ugyanis ennek a beszámoló jelentésnek nem volt kormányzati előterjesztése, hogy gyakorlatilag milyen határozatot vár az Országgyűléstől ezen anyag kapcsán. Egy sor sem volt hozzá; be volt nyújtva, hogy "az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről". Hogy aztán ezzel mit kezdjen az Országgyűlés, talány. Úgy tűnik, a jogi előkészítés színvonala bizony ezt hozza magával, hogy az agrár végzettségű elnöknek kellett eszébe jutnia, hogy gyerekek, valami baj van - mert hát mit döntsön a bizottság erről? Mit ajánljon az Országgyűlésnek?

De megoldódott a probléma, mert Orosz úr is segített, aki az előző ciklusban a bizottság elnökeként jogászi tevékenységet kifejtett; megszövegeződött egy határozati javaslat, amelyben kormánypárti képviselők kérték - sőt, egy picit talán igazolni látszik az ellenzék néha talán nem túl korrekt kritikus szelleme -, miszerint kívánatos lenne, ha a kormány az agrárstratégiát előterjesztené - mert ezek szerint nincs! Mert eddig úgy tudtuk, hogy van, de most kiderült, hogy tényleg nincs, mert ezt most megerősítette ez a határozati javaslat is. Jó lenne, ha lenne, és ennek a stratégiának a keretei között próbálnánk meg gondolkodni arról, hogy mi legyen a 2000. év költségvetése, és nézegetnénk azt, hogy mi is legyen ezzel a beszámolóval. Mert ez a beszámoló a célok és intézkedések között olyan dolgokat is felsorol, amelyek egyszerűen nem fedik a valóságot. Azt mondja: "Mit örökölt a kormány? A mezőgazdaság szerkezetátalakításának halogatását."

Na most ez a szerkezetátalakítás-halogatás, úgy tűnik, szándékos volt, és ez a szándék változatlanul fennmaradt, mert semmiféle szerkezetátalakítási kísérletet az utóbbi másfél évben nem tapasztaltunk; de ha önök tudnak ilyenről, akkor szóljanak, mert erre nagy érdeklődéssel tartunk mi is számot. Ugyanis a támogatási rendszer gyakorlatilag, ismételve a korábbi évek szerkezetét, folytatta a pénz felhasználását azzal, hogy most más politikai köröket célzott meg, és egyáltalán nem vette figyelembe a nevezett törvény - az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény - azon előírásait, amelyek azt mondják, hogy ebben a gazdaságban bizony el kell különíteni a szociális jellegű támogatást a piacorientált agrárfejlesztési támogatási rendszertől. Ez sajnálatos módon nem jelent meg.

Azt írja továbbá az anyag: "A több termékkörben - búza, kukorica, sertés, tej, alma, szőlő-bor - jelentkező, esetenként mesterségesen gerjesztett piaci zavar is nehezítette a munkát." Hát, akkor ez a mesterséges gerjesztés még tovább tart, mert ha jól tudom, itt sertésügyileg némi probléma van, már ahogy egyes gazdáktól hallom - de ha ez nem így van, akkor nyugodtan cáfolják meg -, és ha úgy tetszik, a tej sem hozza azt a szintet, mint amit el lehetne várni. Csak most azt nem tudom, hogy kik azok a sötétben bujkáló ellenforradalmárok, akik mesterségesen gerjesztik ezt a zavart, mint ahogy ezt az anyag írja, és nyilván az előző kormányra vonatkoztatja.

A természeti katasztrófák esetében megpróbálom objektíven venni, hogy ez talán nem mindenben az előző vezetés hibája, de a "termékértékesítési nehézségeket kihasználó, politikai célú zavarkeltés" feltételezhetően már az előző kormánynak van címezve, amit nyugodtan meg lehet erősíteni azzal, hogy bizony amikor 1997 februárjában különböző tüntetések és úttorlaszok kezdődtek ebben az országban, akkor annak semmiféle politikai célzata természetesen nem volt. Az ebben a Házban felszólaló képviselők valamennyien elhatárolódtak ezektől az akcióktól, jelezvén, hogy a megoldás nem ez - kivéve egy-két kisgazda országgyűlési képviselőt, akik a blokádok szervezésében a tévéhíradó, illetve az akkor induló, úgynevezett piaci orientáltságú magán-tévétársaságok kamerái előtt hirdették az igét. De ennek semmiféle politikai célzata nem volt, egyszerűen a nyomor iránti szolidaritás vezérelte ezeket az embereket, a támogatók körét, nagyon helyesen.

Aztán azt írja a 101. oldalon: "Az agrárköltségvetés determinációkkal terhelt, csaknem üres kasszája." Na most itt viszont meg kellene nézni, hogy mennyivel vette át az ágazatirányítás a kasszát 1998. július 1-jén. Mert nekem megvannak az adatok, amelyeket a miniszter úr írt alá. És időarányosan vette át. Több mint 60 milliárd forint volt akkor még a kasszában. Úgyhogy ez a "csaknem teljesen üres" nem stimmel, pénzügyileg sem. Meg kellene nézni, vagy olyan emberekkel kellene megnézetni, akik nemcsak politikai célzattal írnak le dolgokat, kiszolgálandó az elvárásokat, hanem a tényekhez is megpróbálják egy kicsit kötni magukat.

Utána azt mondja: "Az 1,6 milliót meghaladó elintézetlen bejegyzési kérelem a földhivataloknál, kárpótlási ügyek elhúzódása." Ami a kárpótlási ügyek elhúzódását illeti, 1998-ra már nem volt olyan kárpótlási ügy, amely a minisztérium kompetenciájába tartozó területek kimérését jelentette volna. Ahol kárpótlási probléma volt, az bírósági szakaszban volt, öt vagy hat helyen, ezt tényleg nem tudom megmondani, de a minisztérium, tisztelettel jelentem önöknek, 1996 augusztusára valamennyi kárpótlási határozatot kiadott, és 1997-re a kárpótlási földalapba tartozó földek bejegyzése is megtörtént, még egyszer mondom - kivéve azon helyeken, ahol bíróság előtt van az ügy, mert még most is van ilyen! Nahát azt már azért ne tessék az előző kormány bűnéül fölróni, hogy a bíróságokat nem kergette korbáccsal - mint ahogy most vannak erre kísérletek egy-két helyen -, hogy hozzon már ugyan ítéletet gyorsan, és lehetőleg olyat, amely megfelel a mi szájízünknek is!

 

(18.30)

Ilyet nem tettünk, és kétségtelenül igaz, hogy ez egy-két kárpótlási ügy elhúzódásához vezetett.

Az 1,6 millió ügy nem mezőgazdasági természetű ügy volt, barátaim! Összességében nem volt 1,6 millió ügy, nemhogy az elintézetlen ügy lett volna ennyi! Ha ebbe beleszámítjuk a fővárosi földhivataloknál valóban felgyülemlett belterületi ingatlanátírási problémákat, amelyek még a hatvanas évek óta húzódnak - egy-két lakótelep nem is szerepelt az ingatlan-nyilvántartásban, ezek még most is úgy szerepeltek, mint beépítetlen telkek, mert voltak ilyenek itt a fővárosban! -, akkor ez az 1,6 millió közel áll az igazsághoz. De ezt mezőgazdasági ingatlanként feltüntetni enyhén és finoman szólva csúsztatás, ami az ember békés idegrendszerét néha borzolgatja, de úgy van vele, hátha lesz még arra mód, hogy ezeket később igazolásképpen esetleg számon kérhesse.

Ezzel szemben írja az anyag: "a feszültséget az FVM a kormány segítségével megoldotta" - mind a 18 problémát - "...ezzel együtt a napi feladatokat is elvégezte. Erőteljesen fokoztuk az agrárdiplomáciai tevékenységet." Tény, hogy a miniszter urat hébe-hóba látjuk, esetleg reptéri átszállásai alkalmával, mert az agrárdiplomácia megköveteli a legmagasabb szintű nemzetközi részvételt Kubától Vietnamig.

Apropó, eszembe jut marokkói útjának sajtótájékoztatója, ahol - tényleg örül az ember, ha ilyet hall - több millió tonna búza értékesítésére van közvetlen kilátás; marokkói barátaink jelezték Tunéziával együtt a magyar tejipari termékek iránti érdeklődésüket, és innentől kezdve ez a komolyan fizetőképes piac - nem barterről van szó, hanem cash-ről - be fog indulni. Jó lenne, ha látnánk, mert akkor az exportárbevételnél nem olvashatnánk olyan adatokat, amelyeket az Agrárgazdasági Tanács megírt ehhez az anyaghoz, nevezetesen, hogy 700 millió USA-dollárral csökkent és 1999 első félévében további csökkenése mutatkozik az exportárbevételnek. Meg kellene nézni, hogy az agrárdiplomácia hoz-e annyit, mint a repülőjegyek ára, vagy sem, mert nem haszontalan a takarékos gazdálkodás sem.

Piacot tártunk fel az exporttermékeknek - ez egybeesik azzal, amit elmondtam. 2 millió tonna búza exportja megtörtént - ez igaz, de az egy másik kérdés, hogy milyen áron és mekkora állami támogatással; mert sajnálatos tény, barátaim, hogy a magyar búzát lehetett az elmúlt évben a világpiacon a legolcsóbban beszerezni. (Kapronczi Mihály: A világ legjobb búzája!) A világ legjobb búzája, jegyző úr; köszönöm szépen, hogy tetszett segíteni, ez valóban így igaz.

Tehát ilyen eredmények biztosan voltak, ez nem vitatott, semmi gondom vele, csak a tényszerűség az, amit hiányolni lehet.

Annak a jelentésnek, amit az Agrárgazdasági Tanács beterjesztett, egy-két mondatát idézem, tekintettel arra, hogy az államtitkár úr beajánlójában ugyancsak elővette ezt az anyagot.

A 2. oldal második bekezdésének első felét az államtitkár úr fölolvasta; én fölolvasom a második felét: "Belső tényezőként a kedvezőtlen tendenciákat erősítette fel, hogy alapvető kérdésekben nem került betartásra az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény."

Az első mondatot a 3. oldal b) pontjából is felolvasta; én fölolvasom a másodikat: "Ez a tendencia" - itt az agrárolló nyílásáról van szó - "1999 első félévében felerősödött, az első hat hónapban előzetes kalkulációk szerint a nyílás meghaladta a 10 százalékpontot. Az ágazat az árjövedelem javulása helyett egyre növekvő árveszteségeket szenvedett el."

Aztán tovább folytatódik itt az Európai Unióhoz való csatlakozás jegyében a GDP-alakulás. Ennek is elhangzott az első mondata, én fölolvasom a másodikat: "Megállapítható tehát, hogy a költségvetési támogatások változása nem javította érdemben a tőke- és munkajövedelem esélyegyenlőségét. E tendencia folytatódott 1999-ben is azáltal, hogy az agrárgazdaság költségvetési előirányzata csak a reálértéken tartásnak felelt meg, a GDP-növekedésével arányos emelkedéstől kis mértékben elmaradt."

A 4. oldalon ugyancsak az első bekezdés harmadik mondata: "Az Országgyűlésnek tehát évente át kell tekintenie a mezőgazdaság nemzetgazdaságban betöltött helyét, szerepét, és ennek tudatában kell döntenie a költségvetés és az adótörvények ágazatot érintő kérdéseiben."

Tovább már nem is olvasgatom ezeket a félmondatokat. Amit utoljára fölolvastam, megpróbáltam egy hónappal ezelőtt az önök figyelmébe ajánlani, amikor a költségvetési labdajáték elindult, és az agrártámogatás nagyságrendjéről beszélgettünk. Ahhoz, hogy valamihez pénzt rendeljünk, először tényleg döntsük el, hogy az adott ágazattal mit akarunk, mit várunk el tőle és milyen feladatokat tűzünk ki elé. Ezt az Agrárgazdasági Tanács egyébként nagyon helyesen állapítja meg. Még egyszer mondom, '97-ben ezt megcsináltuk; aztán jött egy kormányváltás, természetesen más koncepcióval, más fordulatszámmal, más értékrenddel, ami természetes. Az ágazat négyévente nehezen bírja el a politikai váltásokat, de most már lassan kezd hozzászokni, és leépül arra a mínusz szintre, amely szinten már nem nagyon zavarja, hogy itt négyévente mit mondanak az ágazatról; elvan, vegetál egy kicsit, aztán majd lesz valahogy. Egyébként tőkeerős vállalkozók - nem mindig magyar nyelven beszélve - azért szépen jönnek és vállalkoznak, mert őket meg ez az egész nem fogja különösebben érdekelni. Csak nehogy elkéssünk, és azt vegyük észre, hogy az úgynevezett magyar parasztjaink abba az aggodalomba, amit mi itt értük érzünk, és ebbe a tevékeny gyámolításba lassan belehalnak; pedig a kevesebb több lenne - szokták időnként mondogatni. Hogy jót is mondjak, ez a jelentés valóban tényszerű, és olyan adatokkal támasztja alá ezt a siralmas helyzetet, amelyeket nehéz lenne vitatni.

Szomorúan vesszük, hogy még mindig nincs meg az az együttgondolkodási igény, amit bizonyos politikusok időnként szoktak hangoztatni, hogy ebben az ágazatban valóban akkor lesz valamiféle előrelépés, ha a politikai szembenállást fölváltja a szakmai együttgondolkodás igénye. Ezt nagyon szeretnénk. Erre csak egy példával reagálok - mert persze nem mindenkire van szükség ebben a munkában a szakmai együttgondolkodásban sem, ezt meg lehet érteni, csak akkor meg kell mondani, hogy kik azok, akikkel együtt gondolkodunk, akikre hallgatunk, és kik azok, akikre nem -; a miniszter úr 1998-ban azt mondta, hogy ő mind a hat parlamenti párttal havonta, aztán később módosította, negyedévente le fog ülni, és az agrárügyeket meg fogja beszélni.

Egyszer megkérdeztem tőle itt a plénumon, hogy ha a hat párt gondolt, akkor ebbe beletartozik-e az SZDSZ, mert az elmúlt másfél évben egyetlenegyszer kellett bemenni a minisztériumba ilyen jellegű hívásra, amikor is Tamás Károly közigazgatási államtitkár úr arra volt kíváncsi, hogy mennyi legyen a túlsúlyos disznó olyan ára, amit a felvásárlónak ajánlunk vagy később megkövetelünk, és ha nem fizeti ki, akkor becsukjuk a boltját, fölnégyeljük, egyébként meg kizavarjuk őket az országból.

Mi úgy gondoltuk a mezőgazdasági bizottság elnökével és Glattfelder Béla fideszes országgyűlési képviselővel akkor még egybehangzóan - remélem, ez azóta sem változott -, hogy ez nem olyan súlyú probléma, amelyben hatpárti egyeztetést kellene összehívni, mert ez minisztériumi kompetencia, ott el kell dönteni. Ez nem stratégiai kérdés, nem olyan dolog, amelyben valóban ágazati megoldásokra van szükség; ez egy taktikai lépés, ennek ódiumát a minisztériumnak kell viselni, és nem szabad arra hivatkozni, hogy itt hatpárti megegyezés volt arról, hogy a túlsúlyos disznóknak mennyi legyen az átvételi ára. Eltöltöttük ott ezt a kedélyes délutánt, végül is nem lett semmiben megállapodás - és azóta bennünket senki nem keresett. A többi pártot lehet, hogy keresték, bennünket nem.

Ezt csak azért mondom, hogy hatpárti egyezségre, utalásra az ágazat gondjai megoldásának vonatkozásában nem szerencsés hivatkozni akkor, ha ez nem valósul meg.

(18.40)

Ha erre nincs szándékunk, akkor azt meg kell mondani! Az sem probléma! Meg kell mondani, hogy mi vagyunk kormányon, mi vállaljuk a kormányzati felelősséget, mi fogjuk elkölteni azt a pénzt, amit az Országgyűlés az ágazat fejlesztésére megszavaz - ebbe beleszólást az ellenzéki pártoktól nem kérünk, és nem is tűrünk. Rendben van, ezzel nincs gond, de akkor majd esetleg ezzel a felelősséggel kell szembenézni a problémák megoldásában is, és akkor nem kell ellenzéki pártokat is bevonni, ha valami probléma van, és a felelősséget áthárítandó, mindenféle álmegegyezést kiprovokálni.

Nem hiszem, hogy csak a sértődöttség beszél belőlünk, amikor azt mondjuk, hogy ezzel az előttünk fekvő anyaggal bizony nem lehetünk elégedettek. Sokan mondhatnák, hogy keserű a szőlő, most már nem ültök ott, öreg, és ilyenkor már megy a síbolás, mert kritizálni könnyebb. Igen! Kritizálni valóban könnyebb. Én ezt éreztem egypár évig azok részéről, akik most kénytelenek elviselni a kritikát. Akkor ők voltak azok, akik kritizáltak, és megpróbáltunk egymással szemben vagy egymás mellett beszélgetni.

Nagyon örültem volna, ha ez az agrárgazdasági beszámoló arról szól, hogy azt a törvényt, amit az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országok közül egyedül Magyarország volt képes megalkotni, és olyan konszenzussal alkottuk meg, kedves jó barátaim, amely bizony minden párton belül feszültséget okozott, mert a pártok sem voltak egységesek, hogy valóban adjunk-e egy ágazatnak egy ilyen garanciát, még az SZDSZ-en belül is volt vita erről - (Bauer Tamás felé:) ugye, Tamás? (Derültség.) -, mégis elfogadtuk, átment ez a törvény, konszenzussal ment át, hogy na, barátaim, innentől korlátozódik a politikai árokharc - nem tudom, hogyan szokták mondani -, az abszolút kemény szembenállás, mert megvannak az alapparaméterek, ami működteti az agrárgazdaság támogatási rendszerét, irányítja a költségvetési támogatást, és amely az elvárásokat megfogalmazza mind a vidék, mind pedig a hatékony piac- és üzemszerű termelés irányában.

Na de nem ez történik! Nem ez történik, mert az ágazatban bizonyos politikai választói akaratnak való görcsös megfelelés motivál egyes döntéseket. Ez az, ami sajnálatos módon az idők folyamán mindig visszajön, és mindig meg fog jelenni ilyen jelentésekben, hogy igen, nem kapja meg a támogatást az, aki csak kiegészítő jövedelemszerzés-képpen akarna gazdálkodni, mert ő is gondban van, sőt időnként ő zavarja a piacot, és az, aki főhivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytat, semmiféle egyéb jövedelme nincs, és megpróbál minőségi árut termelni, nem kapja meg az állami védelmet ahhoz, hogy a minőségi árujának az esetleges piaci zavar miatti jövedelemcsökkenésénél mire számíthat.

Ez az előterjesztés a garantáltáras rendszert is bírálja. És mit csinál? Az agrárrendtartási törvény módosításával változatlanul fenntartotta úgy, hogy a garantált ár állami beavatkozási rendszerét gyengítette. Gyengítette az előzőhöz képest, kevesebb lett. Egyébként ez nem probléma, félreértés ne essék! A bizottsági ülésen is elmondtam, hogy semmiféle gond nincs azzal, ha a garantáltáras rendszert át akarjuk váltani az irányárasra - csak akkor csináljuk meg! Mert hogy most gyengítem a garantáltárasat, és emellett az irányáras rendszert nem építem ki, ez bizony az jelenti, hogy szerencsétlen termelő még mindig - sőt egyre inkább - ki van szolgáltatva a piaci áringadozásoknak, és erre még rázúdítok egy kis politikai lózunggal olyan "termelőket" is, akik azt hiszik, hogy állami védelmet kapnak, ha termelnek, és elkezdenek előállítani olyan termékeket, amelyeknek valójában nincs piacuk.

Beszélnek itt a kvótákról, hogy az Európai Unió kvótáinak meg kell felelnünk. Ez így igaz, meg kell hogy feleljünk. De tudjuk-e azt, hogy kik azok a piaci szereplők, akiknek ezt a kvótát majd le lehet osztani? Tudjuk-e, hogy a minőségi paramétereket hogyan és milyen feltételekkel tudjuk tőlük számon kérni? Nem tudjuk, mert ez a kormány sem mer hozzányúlni ahhoz a rendszerhez, amihez mi '96-ban megkíséreltünk, de '97-ben visszavonultunk a tüntetések hatására; a kormány nagyon sok intézkedést visszavont. Egyébként akkor nyújtottam be a lemondásomat, amit az akkori miniszterelnök nem fogadott el - nagy sajnálatomra, mert most még inkább bírálhatnék. Igenis, 1997 óta megint elvesztegettünk két évet, és most már a harmadik évnél tartunk. Ha megnézzük, hogy a magyarországi mezőgazdasági termelésnek milyen regisztrációs és milyen fegyelmi rendszere, milyen visszaigazolt kontrollrendszere van, akkor azt látjuk, hogy semmilyen nincsen azok vonatkozásában, akik a leginkább rászorultak, a legkisebbek, a legkönnyebben sérülékeny piaci szereplők. Nincsen semmilyen, sőt mi több, még időnként azt a rendszert is mozgatjuk, amely ennek az ellenőrzésére lenne hivatott! Itt a gazdajegyzői hálózatra gondolok, amiből most falugazdászként ismételten egy másfajta adminisztráció nőtt ki.

Nem akarok vészjósló bagoly lenni, vagy micsoda, károgó varjú, de nagyon szépen kérem - még akkor is, ha ez bizonyos politikai körökben ellenérzést vált ki -, hogy a magyar agrárium érdekében, a magyar vidéken dolgozó igazi, jó értelemben vett paraszt érdekében próbáljuk meg végre az agrárirányítást, az agrárellenőrzést, az ehhez kapcsolódó - itt le van írva - társadalombiztosítási és adózási szabályokat megalkotni úgy, hogy ebbe a rendszerbe csak azok tartozzanak bele, akik vállalják, hogy az állammal szemben az elszámolási kötelezettségüknek eleget tesznek, a bevallási kötelezettségüknek eleget tesznek - már arra vonatkozóan, hogy mit termeltek, milyen minőségben, hova értékesítették -, és képesek arra, hogy ezzel az áruval a versenyképes piaci kihívásoknak megfeleljen.

Ha változatlanul meghagyjuk ezt az áltámogatást, ezt a "mindenki megélhet ezen a piacon" című játékot, mint az úgynevezett professzionális ligában a labdarúgásban itt Magyarországon, akkor - nem árulok el nagy titkot - a nemzetközi élvonalból könnyen kiszorulhatunk, illetve nyitott piacok esetén a magyar mezőgazdaság termelőire nem fog fényes jövő várni.

Nagyon jó lenne - ezzel tényleg befejezem -, ha ebben a Házban e beszámoló kapcsán egy picikét elgondolkodnánk, és elkezdenénk az egymásra mutogatás helyett egy olyan együttműködést, akár a minisztérium koordinációjában, amely az Európai Uniós felkészülést segíti, az ágazat termelőinek iránymutatást ad, és ehhez megfelelően ellenőrzött pénzügyi kereteket is biztosít. Én ebben egyébként még mindig bízom, és kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy legyenek szívesek ebben partnerként együttműködni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Kékkői Zoltán képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Az elhangzottaknak csak egy részére szeretnék válaszolni. Kis Zoltán képviselőtársam felvetette, hogy már 1997-ről is kellett volna készíteni ilyen jelentést. Igaz, hogy én nem vagyok jogász, de ha a törvényt nézem, az 1997. évi törvény 2. §-a úgy szól, hogy "A kormány kialakítja és az Országgyűlés elé terjeszti az agrárpolitika középtávú tervét, valamint a földművelésügyi miniszter útján jelentésben évente beszámol az Országgyűlésnek az agrárgazdaság helyzetéről, a mezőgazdasági termelők jövedelemviszonyairól, a főbb agrárpolitikai célok megvalósulásáról, a tett intézkedésről" - most jön a lényeg - "...valamint az 1. § (1) bekezdése szerint biztosított..." - innentől nem olvasom tovább.

Ugorjunk az 1. §-ra! Mi van az 1. §-ban? "A központi költségvetés évenkénti elfogadása során az 5. §-ban foglaltakkal" stb., ezzel megint nem akarom untatni a képviselőtársaimat, hanem azt a részét olvasom, ami fontos: "...a vidékfejlesztés agrárcélokat szolgáló programjaira az 1998. évi bázishoz viszonyítva." Tehát a '97-est hogyan lehet még egy lezáratlan évhez viszonyítani?

Lehet, hogy én nem értem jól az egészet, lehet, hogy ilyen törvény született, de nagyon nehéz azt viszonyítani. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Két percre megadom a szót Francz Rezső képviselő úrnak.

(18.50)

FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Kékkői képviselőtársam említette, hogy a részaránytulajdonok késői kiadása következtében nem képesek kialakulni a családi gazdaságok. Ez az anyag is tárgyalja, hogy milyen rengeteg a tulajdonos, mennyi a gazdálkodó, és azokból mennyi a saját szükségletre termelő kisebb gazdaság, ami tulajdonképpen nem is elégíti ki a gazdaság fogalmát.

Véleményem szerint nem is kellene velük foglalkozni egyáltalán, úgysem fizetnek adót. Jól jellemző az, amikor nem jelentkeztek be, csak töredékük. Tehát kár velük mint gazdálkodókkal foglalkozni, mert nem azok, és nem is lesznek azok, mert nem árutermelők. Ezzel szemben az árutermelőket nem a terület nagyságától függően kellene megkülönböztetni, mert mondjuk, akinek egy hektárja van, és az üveg alatt, az kegyetlen sokat dolgozhat, és nagyon jelentős árbevételre is képes. Tehát sokkal jelentősebb az árbevétel, mint a terület nagysága.

Visszatérve a részaránytulajdon kiadására vagy nem kiadására. Pontosan a ki nem adott részaránytulajdon jelentette a nagy birtokkoncentráció lehetőségét, mert aki gazdálkodni akart, vette az aranykoronát kiadatlanul. Nem kellett utána a nadrágszíjak egyesítésével foglalkoznia, mert utána egyben is kapta ki, ahol kérte. Éppen ebből következően tartósan kell azzal számolni - mert a tulajdonosok száma lényegesen több, mint a gazdálkodóké -, hogy el fog térni a gazdálkodók és a tulajdonosok összetétele. Más személyekről van szó, és a gazdálkodáson belül a földbérlet mindinkább jelentősebb arányt fog kapni éppen úgy, mint Nyugat-Európában. Ott ez a koncentráció egyik eszköze.

Köszönöm, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Dán János képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Jómagam a mezőgazdaságban éltem le egész eddigi életemet, és valahogy a mindennapok során úgy érzem, hogy a mezőgazdaság mindenféleképpen társadalmi konszenzust igényelne. Miután új ember vagyok a politika ezen színpadán, sokszor nem értem ezeket a vitákat, annál is inkább nem, mert úgy tudom, hogy a miniszter úr, és az agrárszférában érdekeltek között egy korrekt megállapodás született, és úgy érzem, hogy ez mindenféleképpen mindkét részről kölcsönös megértést feltételezne.

Mindezen bevezető után engedjék meg, hogy a saját szemszögemből elmondjam, hogyan látom az 1998-as agrárgazdasági helyzetet, illetve miután az anyag nagyon sokszor utal az 1999 első félévére, szabad legyen azt mondani, hogy a kormányzat első évének az eredményét. Attól függetlenül, hogy miután mindennap értesülök az otthoni valóságról, azt kell mondanom, hogy ez az egy év az összes nehézség ellenére igen sikeres volt. Ezt majd számokkal is megpróbálom alátámasztani.

Kezdjük a GDP elemzésével! A GDP az adott ország gazdaságán belüli arányszámot mutatja, és nyilvánvaló, hogy egy gazdaságánál fogva minél fejlettebb országban értelemszerűen a mezőgazdasági termelés - miután az egy határ után nem fokozható - arányszáma csökken. Nem tartom tragikusnak az 5,2 százalékról 5 százalékra történő GDP-csökkenést. El kell mondani - de hát mindannyian ismerik az arányszámokat -, az Európai Unióban 1,7 százalék az arányszám. Igaz, hogy ott is csökkenés volt, mert 1980-ban még 3,4 százalék volt, és 1973-ban pedig 5 százalék.

Az arányszámcsökkenés Hollandia kivételével mindegyik tagországra jellemző. Hadd tegyek fel egy kérdést, amelyet lehet, hogy a jövő egyszer megválaszol. Miért ne lehetnénk mi Európa e részén egy Hollandia, ugyanolyan mértékű, méretű agrárgazdasággal? Az iparilag fejlettebb országokban a mezőgazdaság aránya jelentősebben mutatkozik, így Görögországban 10,4 százalék, Írországban 6,4 százalék, az iparilag erős, fejlett iparral rendelkező országokban, így Nagy-Britanniában 1,1 százalék, Németországban 0,9 százalék, és a többi tagországban, ahogy említettem, 1,3 százalék és 3,4 százalék között mozog.

Az agrárgazdasághoz - ha hozzászámítjuk, ha nem - mindenféleképpen hozzá kell számítani az élelmiszeripart. Magyarország teljesítménye szempontjából mindenféleképpen fontos a mezőgazdasághoz kapcsolódó élelmiszeripar mértéke, részvétele. Kigyűjtöttem az adatokat, és el kell mondanom, hogy a dél-dunántúli régióban a gépipar 31,2 százalékkal vezet, az energiaszektor 30 százalékot, az élelmiszeripar 24 százalékot vesz ki. Az Észak-Alföldön az élelmiszeripar dominanciája jelentkezik 27 százalékkal. A Dél-Alföld vonatkozásában a térségi ipari termelésben az élelmiszeripar képviselete a legnagyobb, 33 százalékkal. Dél-Alföldön az alkalmazottak egynegyede a ruházati iparban, míg több mint egyötöde az élelmiszeriparban dolgozik. Országos arányban az élelmiszeripar 14 százalékban részesedik az ipar termeléséből, a foglalkoztatásban pedig 15,2 százalékkal.

Tehát mindig azt tanácsolom, hogy ne csak beszűkülve nézzük a mezőgazdaság eredményeit és gondjait, hanem a hozzá kapcsolódó dolgokat is lássuk. Külön lehetne beszélni az elmúlt években az élelmiszer-ipari privatizáció során megszűnt, bezárt, lecsökkentett ipari üzemekről, és arról a helyzetről, hogy ezek vonzáskörzetében - ahol beszüntették, például a mezőhegyesi cukorgyár - a mezőgazdaság milyen károkat szenvedett.

A felemlített problémák ellenére is a költségvetésnek az agrárgazdaság az elmúlt évek során mindig pozitív befizetője volt, és ha igazak a közgazdászi jelentések, akkor a világon nagyon kevés ország mondhatja azt el, hogy a mezőgazdasága pozitív befizetője a költségvetésnek. Millió helyen olvashattuk, az is tény, hogy az alacsony inflációs rátát az elmúlt években a mezőgazdaság nyelte le. A mezőgazdasági árak az elmúlt egy évben mindössze 1,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt. A növénytermesztőknek az utóbbi két évben átlagban 6,6 százalékkal emelkedett a felvásárlási ár, míg az állati termékek vonatkozásában az elmúlt két évben 3 százalékos csökkenést, 3 százalékkal kevesebb bevételt kellett lenyelni.

A fentiekből értelemszerűen következik, hogy az agrárolló tovább nyílt, a vidék, a mezőgazdaságból élők elszegényedése tovább fokozódott, és jelentős értékesítési gondok is jelentkeztek. Tekintettel arra, hogy mint említettem, a jelentés átnyúlik 1999 első félévére is, úgy érzem, hogy az eredmények során ezt is ki kell emelni.

Melyek voltak az eredmények? Erről a mai napon még nem sokat hallottam: hát az értékesítési problémák megoldása. Úgy érzem - és ebben nem tudnak megcáfolni -, hogy amikor 1998. július 8-án az új kormány megalakult, éppen egy jelentős gabonaválságot vett át a következő vezetés. Ezt követte a sertésválság és a tejválság. Úgy érzem, hogy miután vidéki és egyéni választókerületi képviselő vagyok, és nagyon sokat kellett dolgozni a sertésértékesítési és a tejértékesítési problémák megoldásában, ezeket a kérdéseket többször behoztam a tisztelt Ház falai közé is.

Úgy érzem, hogy ezt a nehéz helyzetet ez a vezetés tisztességgel, korrektül, jól oldotta meg. Az új agrártámogatási rendszer megint egy reformot jelent. Tudom, hogy bizonyos vélemények, sőt, bizonyos ellenvélemények vannak ezzel kapcsolatban.

 

(19.00)

De később arra is rá fogok mutatni, hogy nemcsak a jelenlegi magyar gazdaságban egy rendkívül jó agrártámogatási rendszer ez, hanem ha szabad mondani, eurokonform megoldás is.

A harmadik nehézség volt, mindannyian tudjuk, az országot és a mezőgazdaságot különösen sújtó árvíz, belvíz, a Medárd utáni esőzések és az esőzések következtében keletkezett nemcsak épületkár-, hanem a mezőgazdaság vonatkozásában a rendkívül sok zöldkár. Ezt egyébként június végén a rádióban hallgattam és Lendvai Ildikó MSZP-s képviselőtársunk is elismerte, hogy amit ez a kormány az elmúlt egy évben kapott és amit végső soron meg kellett oldania, az azért elismerésre méltó.

Az 1998. július 8-ai kormányalakulást azért is tekintem történelminek, mert a minisztériumoknak nemcsak az elnevezésében, hanem a szellemiségében is változás következett be, sőt a feladatkörében is. Így létrehozták az 1998. évi XXXVI. törvénnyel a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot. Igaz, az nyilvánvaló, hogy az első félévben az átállással együtt járó problémák jelentkeztek, de azt hiszem, a ciklus végére ennek az eredményei is látszódni fognak.

Az külön beszéd tárgyát képezné, hogy mi a vidékfejlesztés előnye, de azt hiszem, ennek a minisztériumi felállásnak, struktúrának, amely így kialakult, egy esetleges kormányváltozás esetén is meg kell maradnia, mert ha az Európai Unióba akarunk lépni, ott ez már bevett gyakorlat. Nekünk, magyaroknak ez nemcsak azért kell, hogy az európai uniós programokhoz csatlakozva ez jelentős pénzeket ad, hanem véleményem szerint azért is, mert ez lesz a jövő megoldása.

El kellene gondolkodni azon, egy kis hangos gondolkodásra hívok mindenkit, hogy a mezőgazdaság jövője tekintetében mit választunk. Két út lehetséges, az egyik az úgynevezett amerikai út, amikor az iparszerű technológiában gyakorlatilag csúcstechnikával, nagy tőkeinvesztícióval, ezenkívül a gyógyszerek, vegyszerek szinte korlátlan mértékű igénybevételével, valamint a génsebészeti eredmények gyakorlatban történő hasznosításával az amerikai út kapcsán elérték azt, hogy nagyon kevés munkaerővel lehet előállítani az ország élelmiszereit. Azonban ha megnézzük az amerikai fogyasztói szokásokat, a hamburgert, a hot dogot, a grillcsirkét és az ehhez kapcsolódó kólaivást, akkor azt kell mondani, hogy jelentős monolit, monodietikus rendszer alakult ki.

Úgy érzem, a másik megoldás pedig az úgynevezett európai út, amely kapcsán - és ezt az uniós földművelésügyi miniszterek is így látják - Európának az a lényege, hogy megőrizze a sajátosságait, megőrizze a nemzeti sajátosságokat - a spanyol déligyümölcs, a görög szőlő -, vagy ha Magyarországra vetítjük, a mi nemzeti sajátosságainkat is. Tulajdonképpen azt kell mondani, hogy abban az esetben, ha megőrizzük ezeket, akkor nem biztos, hogy a mindenképpen bekövetkező és korlátlan mértékű birtokösszevonások, a magas szintű ipari termelés a lényeg, mert ha ezt nézzük, a vidék elnéptelenedése fog bekövetkezni.

Szabad legyen utalnom arra, hogy Franciaországban is az elmúlt években mintegy háromszázezer farmer, paraszt ment tönkre, és ennek a megelőzésére alkották meg az ő agrárorientációs törvényüket, aminek következtében gyakorlatilag a normatív támogatási rendszerük hasonló a miénkhez: bizonyos birtokhatár fölött nem adnak támogatást, tehát nem cél a további birtokkoncentráció, hanem az a cél, hogy mindenki maradjon vidéken, maradjon a lakóhelyén és lehetőleg ott éljen. A városokban is csökkennek a munkahelyek; ha vidéken csökken a munkahelyek száma, akkor a munkanélküli tömeg a városokba özönlik, és ez tulajdonképpen ott sem kívánatos. Ennek a helyzetnek mi is előtte vagyunk.

A sajátos magyar rendszer, Magyarország sajátos helyzete, amikor is a mezőgazdaságban művelhető területek aránya magas; bizonyos mezőgazdasági termékek kapcsán - az elmúlt év prezentálta - túltermelés jelentkezett és ezt a túltermelést már magunknak is szabályozni kell, de várható, hogy az Európai Unió kvótával fogja ezt leszabályozni. Ebből az következik, hogy előbb-utóbb mezőgazdasági területek szabadulnak fel, ezeket hasznosítani kell, és bizonyos területeket a mezőgazdasági művelés alól ki kell vonni.

Ennek az ugaroltatásnak, a feketeugarnak vagy a zöldugarnak a lehetőségével mindenképpen foglalkozni kell. Úgy érzem, hogy azért volt szerencsés a parlamenti adótörvény-módosítás - és köszönöm azoknak, akik ebben segítettek -, mert ezzel elősegítették a bioolajok előállításának a lehetőségét. Ugyanis az Agenda 2000-ben a földművelésügyi miniszterek Berlinben úgy állapodtak meg, hogy az Unió területén 10 százalékkal csökkentik a mezőgazdasági termelést, és az ugarterületen egyedül az ipar céljára előállított biodízel előállítását segítik vagy engedélyezik, valamint a gyógynövények termesztését.

A magyarországi agrárgazdaságnak az elmúlt évtizedben bekövetkezett átalakulása folytán sajnos mintegy 660 ezren estek ki az agrárfoglalkoztatásból, és próbáltak a gazdaság, a szolgáltatás más területén helyet találni. Úgy érzem, az előbb már említett nemzeti sajátosságokat az agrármarketing-munkával meg kell őriznünk, tehát meg kell őriznünk az imázsát, az értékét a csányi görögdinnyének, a szabolcsi almának, a pápai sonkának, a Pick-szaláminak, a kalocsai vagy a szegedi paprikának, a makói hagymának, a csabai kolbásznak, a magyar tarkamarhának vagy a történelmi borvidékek kitűnő minőségű borainak.

A mezőgazdaság jelenlegi helyzetében véleményem szerint még nagyon fontos, és az előttem felszólaló már említette a biológiai szaporítóanyagok problémakörét. Sajnos voltam olyan növénytermesztési kutatóintézetben, ahol még húsz évvel ezelőtt nyolcvanan dolgoztak, ez az elmúlt évre lecsökkent hat főre; ebben benne van a kandidátus fokozatú vezető, a kandidátus fokozatú vezetőhelyettes, a laborasszisztens, a traktoros és a portás. Nyilvánvaló, hogy ekkora apparátussal új fajtákat előállítani, fajtafenntartó tevékenységet folytatni vagy netán külföldről behozott fajtákat honosítani nem lehet. Nyilvánvaló, hogy ezekre a dolgokra is a jelenlegi kormánynak, a jelenlegi minisztériumi vezetésnek mindenképpen figyelemmel kell lennie.

A másik - és sajnos ez vidéken tapasztalható a mezőgazdasági termeléssel foglalkozóknál - az értékesítési biztonság hiánya. Kezdhetjük a fizetési bizonytalanságtól, a fizetési határidők kitolódásától, és ez még szerencsésebb eset, de előfordul olyan, hogy annyira kitolódik a fizetési határidő, hogy nem is érkezik meg a pénz, és így az újratermelésre sincs lehetőség. Szabad legyen azt mondanom, az én térségemben két felvásárlócég a termelőknek - akár szövetkezet, akár mezőgazdasági őstermelő - mintegy 1 milliárd forintot nem fizetett ki.

Lehetne beszélni arról az apparátusról, amelyiknek nyomoznia kellett volna ebben, hogy az milyen ambícióval tette ezt, tulajdonképpen milyen nehézkesen ment a dolog. Sajnos több mint egy éve az az eredmény, hogy az én térségemnek ezt az 1 milliárd forintot még senki nem fizette vissza. Ez sajnos meglátszik a térségemben a mezőgazdasági földek állapotán, beműveltségén, elgyomosodásán.

(19.10)

Ugyanígy említeni kellene egy másik problémát, az adózás problémáját. Az igaz, hogy a fizetés késik, viszont az adófizetési kötelezettség mindig ott van a nyakukon a mezőgazdasági vállalkozóknak, és ők panasszal élnek felém, hogy sokszor kerülnek likviditási gondba.

A továbbiakban már csak néhány gondolattal szeretnék foglalkozni. Úgy érzem, hogy az agrárgazdaság problémakörét nemcsak a konkrét mezőgazdasági termeléssel, hanem ennél kibővítettebben, a vidékfejlesztéssel, a környezetvédelemmel és - a mezőgazdasági bizottsági elnök úr is említette - a vidék lakosságmegtartó képességével is foglalkozni kell, ugyanis ez egy komplex dolog, és ahhoz, hogy ebben az országban mi, ha szabad azt mondani, komfortosan érezzük magunkat, ahhoz szükséges, hogy minden a helyén legyen, rendjén legyen.

Azt kell mondanom, hogy az elmúlt egy év a millió nehézség ellenére, amit mint gyakorló agrárszakember is átéltem, úgy érzem, hogy ennek a minisztériumi vezetésnek a dicsőségére válna, válik, és azt kell mondanom, hogy ezt másik szakvezetés sem tudta volna véleményem szerint jobban megoldani.

A továbbiakban azt tudom mondani, vagy azt kívánom, hogy ezen a megkezdett agrártámogatási rendszeren és a mezőgazdaság és a vidék fejlesztésének az összekapcsolásán keresztül valósuljanak meg azok a célok, amelyeket végső soron a választási ígéreteinkben, a kormányprogramban, illetve a minisztérium a saját programjában meghirdetett.

Végső soron nekünk, vidéken élőknek már nem az a célunk, hogy vagyonokat halmozzunk fel, mert arról már rég lemondtunk. Az a célunk, hogy azt a jövedelmet, azt a minimális jövedelmet megteremtsük, megszerezzük, ami a mi ottani megélhetésünkhöz szükséges. És szabadjon azt mondani, hogy ezért a mezőgazdaságból élő parasztember nem napi 8 órát dolgozik, hanem napi 16, sőt, olykor 20 órát is. Én abban a hiszemben, hogy ez az útirány jó, és szabadjon azt mondanom, hogy én maximálisan elismerem a kormány erőfeszítéseit, és én azt kívánom, hogy ezen az úton haladjanak tovább, én a beszámolót korrektnek, jónak és elfogadhatónak tartom.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Rozgonyi Ernő képviselő úrnak, MIÉP.

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A maga nemében új műfaj mutatkozott be az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről szóló jelentéssel. Igazság szerint - ha nem is ilyen szemléletű tartalommal - erre 1989 óta szükség lett volna. Én nem óhajtok ügyrendi kérdésekről beszélni, de mindenképpen az elején meg kell jegyeznem azért azt, hogy ennek az anyagnak igen komoly súlya van, ez az anyag igen nagy érdeklődésre tart számot, ennek az anyagnak igen nagy nyilvánosságot kellene kapnia, és bizony ilyen körülmények között mégiscsak elgondolkodtató az, ha egy ilyen ügyet szinte suttyomban tárgyalunk, eldugva itt néhányan. (Dr. Kis Zoltán: Helyes!)

Az ilyen jellegű jelentésekre azonban a Magyar Igazság és Élet Pártja szerint nem azért kell sort keríteni, mert ez az európai gyakorlat, vagy mert törvény írja elő, hanem elsősorban és mindenekfölött azért, mert ezt diktálja a saját érdekünk. Nekünk magunknak kell tisztán látnunk, hogy saját nemzeti érdekeinknek megfelelő kivezető utat találjunk az agrárium sajnos hihetetlenül és mesterségesen szétzilált katasztrofális helyzetéből.

Az előterjesztő igyekezett átfogó képet adni a magyar agrárgazdaság valamennyi szegmenséről. A tulajdonviszonyokról, termelésről, feldolgozásról, intézményrendszerről, kutatásról és sok mindenről, továbbá még egy összeállítást is adott a jövő feladatairól. Mégis a jelentést elolvasva furcsa és egy kicsikét hiányérzetnek tűnő érzetei támadnak az embernek. Így aztán a Magyar Igazság és Élet Pártja sok megállapítást vitat, sokkal nem ért egyet, ezekre azonban csak példaszerűen tudok kitérni, hiszen az idő nem engedi meg, hogy passzusonként végigmenjek az előterjesztésen, és minden egyes általam furcsának talált megjelöléssel, meghatározással, hasonlattal vitába szálljak.

Leginkább azonban az hiányzik ebből az előterjesztésből, amiről ez nem beszél, ami kimaradt. Visszatérve az előterjesztésre, több helyen felmerül a mezőgazdaság üzemiszerkezet-változásának a kérdése, amiből az derül ki, hogy valamiféle nagyüzemi fejlődés felé kell ösztönözni ezt az ágazatot. Nem derül ki azonban, hogy az előterjesztő mit és miért tart kívánatosnak. Nem vitatom, lehet, hogy valóban valami ilyen szerkezetváltozásra van szükség, de tudni kellene pontosan, hogy miről is van itt szó. Hadd fűzzem ehhez hozzá, hogy ezzel a bizonyos részaránytulajdon-kiadási üggyel kapcsolatban nemigen tartom valószínűnek, hogy ezzel bármit is el lehessen érni, ezek a résztulajdonok már nem léteznek, kérem szépen, zömében már elintézték ezt a résztulajdonügyet, suttyomban vagy nyíltan megszerezték azok az urak, akiknek erre szükségük volt, vagy fölélte az üzem, mert valamiből élnie kellett.

Tehát azt kell mondanom, hogy miután nem derül ki az anyagból pontosan, hogy mit akarunk, ezért ezt a gondolatsort én csak úgy tudom folytatni, hogy azt azonban tudjuk, mi felel meg a globalizmus érdekeinek, mert tudjuk, hogy ez a gőzhenger nem kíméli az agrárgazdaságot sem, és ez különösen akkor igaz, ha a nemzetek kormányai nem védik meg saját nemzeti érdekeiket.

Idézném az előterjesztést. Azt mondja: "A koncentráció erősítését a magyar mezőgazdaság versenyképességének javítása, az EU-ban zajló és igen gyors méretnövelési irányzatokhoz való felzárkózás céljából egyaránt ösztönözni és támogatni indokolt." Hát kérem, itt is több problémám van. Egyrészt én nem vagyok erről meggyőződve, hogy az Európai Unióban valami igen gyors méretnövelési irányzat mutatkozna. Van olyan ország, ahol ez zajlik, hiszen ez felel meg a globalizmus érdekeinek - majd hozok én erre példákat is -, és van olyan ország, ahol nem ez folyik, tehát nem hiszem, hogy ezt sommásan el lehetne intézni. Ez egy ugyanolyan hasonlat, mint amikor a költségvetés során állandóan ahhoz hasonlítgatunk, hogy Nyugat-Európában mi van, aztán kiderül, hogy: ja igen, hát van olyan állam, ahol így van, van olyan állam, ahol úgy van. Egyáltalán nem biztos, hogy nekünk mindenképpen igazodni kell valamelyik irányzathoz.

Aztán nem értem ezt a szöveget, hogy ezt a méretnövelést miért kellene támogatni. Amikor azt mondjuk, hogy támogatni, akkor ez azt jelenti, hogy ehhez pénzügyi támogatást kell nyújtani, mert ez azt jelenti szerintem, és másképp nemigen lehet támogatni, vagy legalábbis nehéz, el lehet rendelni, ilyenre is volt már példa.

Valóban így gondolják ezt? Valóban a méret a meghatározó? Hát hol van itt akkor a kertország, kérem szépen, amiről annyit beszéltek, a családi farmergazdaság, amiről szintén annyit beszéltek?! Hol vannak itt a kisgazdák, akik ezt hirdették, úgy is mint párt is? Aztán nem tudom, hogy tudják-e önök ennek a folyamatnak a következményeit is. Tudják-e, hogy mit készítenek elő?

Ajánlom, hogy el kellene olvasni - nem ártana egyébként a képviselő uraknak - David Korten professzor "A tőkés társaságok világuralma" című könyvét. Azt kell mondanom, hogy ez nem egy szégyen, érdemes elolvasni, például Desmond Tutu dél-afrikai anglikán érsek, aki mellesleg Nobel-díjas, egyenesen kötelező olvasmánynak minősíti ezt a könyvet, de a könyv magyar kiadásának előszavát író Kindler professzor is így gondolja.

Én az ezzel foglalkozó részt röviden foglalom össze önöknek, és itt az egész folyamat egy része gyönyörűen nyomon követhető.

 

(19.20)

1935 és 1989 között - ez egy elég hosszú időszak - az Egyesült Államokban a kis farmok száma 6,8 millióról 2,1 millióra csökkent, miközben a lakosság megduplázódott. Ahogy szűkült a farmok száma, úgy tűntek el a helyi beszállítók, a kereskedők és más kisebb cégek is, amelyek valamikor a farmereket támogatták, azokkal szimbiózisban éltek. Egész vidéki közösségek tűntek el. Az Egyesült Államok tíz legnagyobb farmja ma már nemzetközi agrárgazdasági tőkés társaság. A folyamat azóta felgyorsult és - sokkal gyorsabb ütemben - ma is zajlik.

További példa: két vállalat uralja az Egyesült Államok gabonaexportját, három vállalat a marhahúspiacot, négy a cereáliapiacot és így tovább. Ezek a nagy cégek diktálják a feltételeket - méghozzá keményen -, maga a föld népe pedig teljesen kiszolgáltatott.

Idézném Korten professzor könyvéből az erre vonatkozó részt: "Élelmiszer-termelő és mezőgazdasági rendszerünk úgy szerveződik, hogy a vegyipari és a mezőgazdasági, élelmiszer-ipari óriásvállalatok számára termelje a nyereséget, és ne legyen tekintettel sem az emberek, sem az ökoszisztémák álláspontjára."

A farmergazdaságokban a korábban állandóan foglalkoztatottakkal szemben is óriási átrétegződés következett be. Kiderül, hogy ennek a folyamatnak az a vége, hogy a vándorló alkalmi munkások terjedtek el, akik éhbérért dolgoznak a végsőkig kizsigerelt földeken. Kérdés: modern zsellér- és mezőgazdasági alkalmi-, idénymunkás-réteget kívánunk kialakítani, néhány irányító, először hazai, aztán külföldi vízfejjel? Sajnos, összecseng ez az agrárfoglalkoztatásról szóló részben leírtakkal is. Tulajdonképpen elképesztő, hogy miket állít be pozitívumként ezen a téren az anyag.

Idézek az előterjesztésből: "Az újonnan regisztrált munkanélkülieknél, akiknek utolsó munkahelyük a mezőgazdaság vagy az erdőgazdálkodás volt, az 1997. évinél kedvezőbb képet mutatnak a létszám- és megoszlási adatok. Míg 1997. év februárjában a munkanélkülivé válók 15,4 százalékát tették ki az ágazatból kikerülők, addig júliusban már csak 7 százalékot. Az idénymunkák beindulásával ez a kedvező folyamat tovább folytatódott."

Ó, Lenin elvtárs, nem éltél hiába! Statisztikai tanaidnak mindig lesznek lelkes folytatói! És aztán, szintén idézem az anyagot: "Nőtt a szezonális, időszakosan és alkalmilag foglalkoztatottak száma is." (Derültség.) Aztán erre a korona, szintén idézet az anyagból: "A mezőgazdaságban foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete továbbra is a nemzetgazdasági átlag alatt van, mintegy kétharmada, ami az ágazat lemaradó kereseti helyzetének konzerválását tükrözi." Mint mondjak? Bravó, csak így tovább! Ez aztán a perspektíva!

Megjegyzem, elképesztő az egész anyagban végigvonuló statisztikai mágia, hiszen összehasonlítanak megint olyan dolgokat, amiket nem lehet, összehasonlítanak valamit valamivel, amiből nem lehet levonni semmilyen következtetést, de mégis levonják a következtetést. Szóval, hihetetlen manővereket mutatnak be az anyagban, és egy csomó dologról, ami tulajdonképpen valójában megmagyarázná ezeket a folyamatokat és ezek belső összetevőit, azokról egy árva szó nincs. Én fogok róla szót ejteni.

Egyébként ha az ember tovább olvassa az anyagot, nagyon sokszor a szocializmus építésének legszebb évei jutnak az eszébe, mert (Közbeszólás az MSZP soraiból: Voltak olyanok is.) - igen voltak. Ezért mondom, hogy a legszebb évei jutnak az eszembe, mert miközben minden le van rohadva - helyesebben mondva: készakarva le van rothasztva -, ez az anyag nagy álobjektivitással tárgyalja a különféle ügyeket. Valahogy úgy, hogy vannak problémák, elvtársak, de alapvetően jó úton járunk. Igaz, közben már út sincs; elfogy. (Herbály Imre: Még az elvtársak is elfogytak.)

A jelentés karakterisztikusan semmit nem minősít, semmit nem elemez, semmit nem visz végig a maga ok-okozati összefüggéseiben. Legfeljebb az EU-csatlakozás homályos feltételei vonatkozásában, természetesen teljesen indokolatlan hurráoptimizmussal, de a ténylegesen kialakult helyzet ok-okozati összefüggéseit, az egész hihetetlen társadalmi kártékonyságát egy szóval nem említi az anyag. Szó sincs arról, hogy miféle mélységes aljasság volt az egész élelmiszeripar és az elsődleges feldolgozóipar külföldieknek való elprédálása minden feltétel nélkül, és hogy ennek milyen irtózatos negatív hatása volt az egész mezőgazdaságra.

Vagy ugyancsak a példa kedvéért: többször, sok helyen megállapítja az anyag - még ábrázolja is -, hogy nyílik az agrárolló, elvtársak, egyre csak nyílik. Az egyik oldalról szemlélve ez nem a legjobb tendencia, de egyébként - dicsekszik szintén az anyag - az ágazat így hozzájárult, keményen hozzájárult az infláció elleni harchoz. Hiszen a termelői, felvásárlási árak alig nőttek valamivel. Hát igen, ez aztán a megoldás! Valóban van mivel dicsekedni! A magyar mezőgazdasági kis- és középvállalkozók megnyúzásával, meggyalázásával küzdött egy ágazat egy olyan infláció ellen, amit az állam a Nemzeti Bank segítségével mesterségesen alakított ki, tart fenn az idegen érdekek minél jobb kielégítése érdekében. Hát ez valóban nagyon jó, dicséretes, gratulálunk!

Aztán a terület- és vidékfejlesztésről: ez bizony egy rendkívül ellentmondásos fejezet ebben az anyagban, önmagában is. Egyrészt a mezőgazdaság és élelmiszeripar, elsődleges feldolgozóipar vázolt tere és fejlődési iránya eleve ellentmond minden ésszerű területfejlesztési elképzelésnek, különösen az úgynevezett elmaradt régiók tekintetében, másrészt a célként kitűzött költségvetési politika, nevezetesen a jövedelemcentralizáció csökkentése, az újraelosztás további visszafogása - miközben az égvilágon semmire nincs pénz - és a nem létező hitelpolitika vagy a nagyon is létező restrikció mellett minden érdemi előrejutás lehetetlen. Ezt egyszer végre már itt, ebben a parlamentben tudomásul kell venni!

Hadd idézzek megint a jelentésből: "Magyarországon az egyes térségek között a fejlettségben meglévő különbségek tartósan léteznek. Az 1990-es évek a már korábban meglévő feszültségeket többnyire kiélezték, sőt, újabb feszültségeket is teremtettek." - Ez így szokott lenni. - "Drasztikusan csökkent a mezőgazdasági foglalkoztatottság, szinte teljesen megszűnt az ingázókat foglalkoztató nagyvárosi szervezetek munkaerő-igénye, a kisvárosokban telephelyszerűen működő ipari foglalkoztatók jelentős része is tönkrement, az élelmiszer-ipari kapacitások kihasználtsága csökkent. Mindezek a folyamatok a legerőteljesebben a kistelepüléseken élők megélhetését nehezítették, és ezeknek a településeknek a legrosszabb az esélyük - más tényezőkre is tekintettel - a felemelkedésre."

Hadd tegyem hozzá: mindez igaz, de nem véletlenszerű következmény. Az anyag itt sem foglalkozik az ok-okozati összefüggések láncolatával. Az általános problémák, a kórokozók azonban itt is, az agrárium egészében és a területfejlesztés egészében is ugyanazok. Hiszen általános problémákról van szó. Ez pedig teljesen hibás, tíz éve vagy talán több éve is folytatott elvtelen, nemzet- és népellenes gazdaságpolitikában gyökeredzik, amelynek keretében csak és kizárólag mindig a globalizmus és a minden szabályt felrúgó nemzetközi finánctőke érdekeit szolgálták, részben ostobaságból, részben ki tudja, miért, részben hatalomátmentési reflexből fakadóan a tisztelt kormányaink.

 

(19.30)

Így lett internacionalizmusból a nemzetek feletti tőke szolgálata, ahelyett, hogy önmagunk nemzeti létét, önmagunk megmaradását, tényleges fejlődését építettük volna fel, noha a rendszerváltás ezt ígérte.

Újból idézek az anyagból: "A jövő fejlődési esélyeit pedig döntően befolyásolják a tőkebefektetések, a külföldi működőtőke térnyerése." Hát igen! Mert a globális vállalkozások és a nemzetközi fináncuzsorások legfőbb gondja a magyar nemzet fejlesztése, felemelkedése, a magyar nép jóléte! Ezek a magyar kormányok - és sajnos ez is - elképesztő kalandorpolitikát folytatnak saját népük ellen, amikor nem hajlandók tudomásul venni: magunkon csak mi magunk tudunk segíteni! És ez igaz a területfejlesztésre is.

Minél inkább kicsúszik minden a mi kezünkből, és válik valamilyen idegen érdekké, nemzetek feletti hatalmi térré, annál szegényebbek és kiszolgáltatottabbak leszünk, szolgák lassan már saját volt hazánkban! És közben EU-zunk reggeltől estig! Afrikai bérekkel, munkanélküliséggel, egy teljesen szétvert gazdasággal, amelyben csak a globalizmus oszlopai és a karvalytőke prosperál - mi pedig itt állunk eladósodva, kirabolva, agymosottan és többszörösen megalázva! Hát mit akarunk mi az EU-tól? Legyen elég az, amit Orbán miniszterelnök úr nyilatkozott, ami úgy szól, hogy gazdaságilag hazánk EU-tagnak tekinthető. Bár így is maradna!

Idézek Kopátsy Sándor, tudós közgazdász barátom "Van kiút" című könyvéből (Pásztohy András: Az aztán reménykeltő!): "A térség országainak kormányai azt akarják elhitetni népükkel: minden bajnak az az oka, hogy még nem tagjai az Európai Uniónak. Ha egyszer végre bebocsáttatnak, minden gond megoldódik." Tudni kellene azonban, hogy minél gazdagabb egy ország, a lakossága annál kevésbé lelkesedik a tagságért, és minél szegényebb, annál kevesebb hasznot húzott abból. Európa két leggazdagabb népe, a svájci és a norvég nem akar tag lenni. A svédek, a finnek és az osztrákok csak kis többséggel, éppenhogy. A legszegényebb tagok, a mediterrán térség népei pedig már tagok - és mégis, egyre jobban lemaradnak.

Majd kissé tovább azt írja Kopátsy barátom: "Jó volna tehát azzal foglalkozni, ami időszerű és sürgős: a belső, a rajtunk múló feladatok megoldásával. A szocializmus nyomorában a kommunista Paradicsommal etettek bennünket, most, az elszegényedés és a munkanélküliség gondjai között az európai tagságokkal." Nos, kell ehhez kommentár? Nem hiszem! Bizony, súlyos szemléleti gondokkal terhes az agrárpolitikánk, de csak olyan módon, mint ahogy az egész gazdaságpolitikánk, és ez a jelentés is.

Aztán miről nem beszél az előterjesztő? Mi hiányzik? Elsősorban a százezernyi magyar Tiborc panasza. Erről egy árva szó nincs ebben az anyagban! Pedig meg vagyon írva: a szombat van az emberért, nem pedig az ember a szombatért, és bizony, a gazdaság van az emberért, nem az ember valamilyen öncélú gazdaságért!

Az elmúlt ötven évben mindent elkövettek az ügyeletes zsenik a parasztság, a föld népének kerékbetörése érdekében. Megkapták az áhított földet - és aztán elszabadult a pokol! Persze volt már ilyen, emlékezzenek! A magyar paraszt egy falat kenyér nélkül, ávós fegyverek kíséretében ment aratni! Padlásseprés, feketevágás, kuláklikvidálás! A helyi ávós brigantik betegre verték a parasztot - mert magyar volt, mert dolgozott, mert szerette a földjét, mert tette a dolgát! (Pásztohy András: Te jó Isten!) Hányan tűntek el örökre, hány családot nyomorítottak meg úgy, hogy még ma is félnek az unokák! Gumipitypang, kovad a gyapot - és Magyarország gabonaimportra szorult (Dr. Kis Zoltán: Narancs!), és nem volt mit ennie!

Ideológia mindenre volt és van! Emlékezzenek! Földet kaptál? Mindent elvettek! Téeszesítés erőszakkal! Megint verték a parasztot, mint a répát! És ideológia mindenre volt! Aztán jött a rendszerváltásnak hazudott szélhámosság, és ugyanazok a brigantik nyúztak, nyúznak, akik eddig - csak a mögöttes spiritusz rektor változott? Vagy az sem? Csak egy mutációról van szó?

Újból idézek Kopátsy Sándor barátom művéből (Németh Imre: 98 forint!): "Olyan új mezőgazdaságra való átállás vált elkerülhetetlenné, amelyben az árutermelő, viszonylag erősen szakosodott, családi tulajdonra épülő farmergazdaság a meghatározó. E feladattal kapcsolatban az illetékeseknek azt kellett volna szem előtt tartaniuk, hogy ez az átállás nagyon idő- és tőkeigényes feladat. Sok türelem és még több pénz kell hozzá. Ezzel szemben nemcsak a gazdaságpolitika, hanem az első szabad választással hatalomra került konzervatív középjobb politika is boldogan követte a nyugati tanácsokat abban, hogy a mezőgazdaság támogatását gyorsan és következetesen meg kell szüntetni. Ez önmagában elég lett volna ahhoz, hogy tönkretegyen minden olyan gazdasági alapot, amelyre az átállást építeni lehetett volna."

Aztán a szociálliberális kormány - ezt már én mondom (Dr. Kis Zoltán: Jólesett!) - megkoronázta az egészet, és az agrárium tovább süllyedt, és nincs mit örülnünk, még ma is süllyed.

Aztán idézem tovább Kopátsy Sándort, azt mondja: "Jellemző módon ma a kárpótolt falusi lakosság sokkal rosszabbul, főleg sokkal több gonddal, létbizonytalanságban él, mint tíz évvel korábban. (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Abban az erőszakkal kollektivizált...

ELNÖK: Képviselő úr, elnézést kérek, egy pillanatra!

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): ...mezőgazdaságban...

ELNÖK: Elnézést kérek, képviselő úr! Egy pillanatra, meg tetszene engedni? Csak tájékoztatásként szeretném mondani, hogy nyolc férfi vár még hozzászólásra, akik előzetesen írásban jelentkeztek. Ahogy látom, elképzelhető, hogy még többen is benyomják a gombot, normál felszólalásra. Én nagyon tisztelem Kopátsy Sándort, higgye el (Rozgonyi Ernő: Igen.), és ha én ott ülnék a helyén, én se lennék különb. És elnézést kérek, csak annyit...

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): De ne haragudjon, elnök úr...

ELNÖK: Igen?

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): ...itt nem volt időkeret...

ELNÖK: Képviselő úr, nincs időkeret...

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): ...ebből következőleg úgy gondolom, hogy elmondhatom, amit akarok!

ELNÖK: ...épp azért kéne méltányossági okból, hogy a hátralévő nyolc ember érdekében és a többiek érdekében, ha lehetne, tényleg az 1998. évi jelentésről beszéljünk...

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Arról beszélek!

ELNÖK: Tudom, közvetve minden összefügg természetesen. Egy politikai gyűlésen, amit esténként tartok, ezeket a gondolatokat én is elmondom (Derültség.), nem vagyok én se különb. Csak azt az egyet kérném, azt a méltányosságot szeretném most öntől kérni, hogy még nyolc képviselő - többek közt az ön frakciótársa is - vár felszólalásra, és jó lenne most tényleg az előttünk levő J/1642. és a H/1762. javaslatra szorítkozni...

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök úr...

ELNÖK: ...és véleményem szerint nem szabadna az idézeteket, ne haragudjon!

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Körülbelül öt perce beszél az elnök úr most már, ezalatt én be is fejeztem volna...

ELNÖK: Szerintem sajnos nem, látva a papírok tömegét! (Derültség.) Akkor arra kérem, hogy legyen szíves folytatni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Gondolom, ezek után még annak kellene jönni, hogy tegyem fel az utolsó kérdésemet, nem?

ELNÖK: Nem!

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Mert azt hittem... Kérem szépen: "Megállapítható az, hogy tulajdonképpen a korábbi dotációk leépítése következtében a magyar mezőgazdaság az elmúlt évek során legalább tíz évvel hátrább került a végső cél, a farmergazdaság kiépíthetőségétől." Jóval hátrább van, mint a rendszerváltás előtt volt! A dotációk gyors és drasztikus leépítése pedig katasztrofális következményekkel járt, és ennek a korrekciója sokszorta többe fog kerülni, mint amennyit annak idején megtakarítottak vele az igen tisztelt kormányok.

Egyébként - és erről sem ír az anyag - az annyira irigyelt Nyugat a mezőgazdasági termelési érték 50 százalékát, egyes országokban 70-80 százalékát adja támogatásként. De nem a kufároknak, hanem elsősorban a termelőknek kell adni a támogatást! Azt, ami valójában nem is támogatás, éppen az agrárolló bizonyítja ezt, hanem teljesen jogos igény!

 

(19.40)

A kisgazdák többletpénzt kérnek a költségvetéstől. Gondolom, részben megalapozni akarták ezzel az anyaggal is. Kell ez a pénz? Kellene, sőt szerintem ennek a négyszerese is kevés lenne. Ez a pénz az eredeti célok megvalósításához szükséges, és nem valami birtokszerkezet-átalakításra, nem EU-csatlakozás előkészítésére és nem intézményrendszerek nyakló nélküli létrehozására.

Aztán nem ír róla, nem azzal hasonlítgatja a mezőgazdaság eredményét ez az anyag, hogy a mezőgazdaságunknak milyen is a tényleges teljesítő képessége. Miért nem 1989-hez hasonlítanak minden adatot? Akkor körülbelül kiderülne az, hogy hol tartunk ma a mezőgazdaságunkkal, hiszen körülbelül 50 százaléknál tartunk úgy nagy átlagban. A műtrágya-felhasználásban 20 százaléknál tartunk úgy nagy átlagban. Nem beszél arról az anyag, hogy kiknek a kezében van a felvásárlás, és azok mit keresnek rajta, és mi jut a termelőnek és mikor, kikhez, hogyan és miért folyik be az egyébként szűkös támogatás. Miért a felvásárló és az exportőr keres ezen? Miért nem jutnak el ezek a támogatások a termelőhöz?

Nem ír az előterjesztő arról - noha ez szorosan összefüggene az előzőekben említett tényleges teljesítőképességgel -, hogy a magyar mezőgazdaság fél kézzel képes évi 15 millió tonna gabonára, holott a búza, a gabona, de az egész élelmiszeripar termelése és a feldolgozás éppen a termékein keresztül döntő stratégiai fegyver, és egyre inkább azzá válik. Ezt a világhódítók, a világot kormányzó erők pontosan tudják. Ezt akarjuk tönkre tenni? Ezt engedjük ki a kezünkből? Ezt nem tudják szakértő politikusaink? Persze, mi nem akarunk senki fölött uralkodni, de saját lehetőségeinkre alapozva kivédhető és túlélhető a globális imperializmus és annak az összeomlása. Lehet, hogy ez fáj, lehet, hogy ezért kell szétverni mindent véglegesen. Ne hagyjuk!

És végül nem ír az anyag arról, hogy nekünk ezt a magyar földet mindenképpen meg kell őriznünk; erről sem szól az anyag. Ennek a magyar földnek a kétharmadát már kilopták alólunk azok, akikhez most dörgölődzünk, de ezt az egyharmadot nekünk meg kell őriznünk, és ezért köszönettel tartozunk, hálával tartozunk azoknak, akik ezt az áldott földet szeretik, művelik, ápolják, gondozzák, mint a sajátjukat, mint a mi földünket, mint a magyar földet. Ezért ennek az anyagnak is mindenekfelett ezt kell szolgálnia, nem az EU-t, nem a globális érdeket, hanem ezt a népet kell szolgálnia, ezt a földet, ezt a nemzetet. Minden másból - hiszen elég sok éven keresztül néztük végig, azt hiszem, kimondhatom - elegünk volt.

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiból. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Igen!)

ELNÖK: Én is köszönöm a képviselő úr megértését, de tényleg nagyon sokan várnak még felszólalásra. Két percre megadom a szót Kékkői Zoltán képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Ígérem rövid leszek, és ebből a hosszú anyagból, ami elhangzott az előttem lévő felszólalótól, tényleg a leglényegesebbet szeretném kiemelni, említette a részaránytulajdonok felélését. Azt tudni kell, hogy a földalapok nemcsak részaránytulajdonokból álltak, hanem kárpótlási földekből és elkülönített földalapból is - a 20 és 30 aranykorona. A részarány-tulajdonú földek zömében azok a földek voltak, amelyeket annak idején nem váltottak meg a szövetkezetek, azok az emberek ragaszkodtak ezekhez a földekhez, és ezek máig is ragaszkodnak, sokkal jobban. Nem itt van a gond, itt félreértés lehetett.

A másik a kert-Magyarországgal kapcsolatos. Valóban el is hangzott, én is elmondtam a beszámolómban, hogy fontos, de ha magának az anyagnak az első mondatát nézem, az is azt mondja, hogy "a kertészeti ágazatok szerepe az agrárgazdaságokon belül stratégiai jelentőségű", vagyis a jelenlegi vezetés elismeri ezt. Ennek megfelelően a másik a növekedés. A növekedésre szeretném elmondani, hogy - persze meg kell kérdezni, hogy melyiknek a növekedése: a kertészet, a mezőgazdaság, szántóföldi növénytermesztés, erdő, gyep, halastó, szőlő, gyümölcsös. Ha például rátérek a szántóföldi növénytermesztésre, valóban a 10 hektárosnál sokkal gazdaságosabb lenne egy 50 hektáros terület, azon jobban lehet szántóföldi növénytermesztést végezni. Az igaz, hogy kertészeten belül is vannak a fóliás kertészetek, ahol nincs szükség növekedésre, de a szántóföldi kertészetnél - akár a borsót vagy a zöldbabot is értem - biztos, hogy nem gazdaságos egy-két hektáron termelni, húsz-harminc hektáron sokkal gazdaságosabb.

Köszönöm szépen, nem akarok belemenni, mert akkor talán én is elkalandozok. Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Horváth János képviselő úrnak, Fidesz.

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről készült jelentés, amely a kezünkben van, úgy látszik, olyan inspiráló okmány, hogy egészen rendkívüli, teátrikus eseményeknek lehettünk tanúi. Persze, jó az időnként, mert vannak fogalmak és adatok, amelyeket dramatizálva talán jobban elő lehet adni. Engedtessék meg, hogy én a szakmámnak, a gazdaságpolitika mesterségének megfelelően ne igényeljem és ne ígérjem azt, hogy most szemléjét és értékelését adom ennek az okmánynak. Nem, azt ígérem, és azt tekintem feladatnak, hogy reflektáljak ennek a dokumentumnak néhány érdekes részére. Ugyanis könnyű hosszú dokumentumokat írni, könnyű egész könyvtárat betöltő vagy egész könyvtárpolcot betöltő irományt írni, de ugyanazt az anyagot kommunikálni egy százoldalas vagy kétszáz oldalas irományban, hogy ott legyen a lényeg, az a mesterség. Ugyanis nagyon kevés ember fogja elolvasni a nyolcszáz oldalban leírt ismertetést; elolvasná, ha nyolcvan oldalban lenne leírva. Ezért is elismerés illeti azt az irományt, amely most a kezünkben van. Nagyon nehéz dolguk volt, és nem jutott el odáig, hogy tökéletesen legyen, de valami elkezdődött, és ha mást nem is, ez a gondolkozáshoz ad anyagot és táplálékot.

Ilyen kérdések kerülnek megvilágításra: a makroökonómai mutatók tükrében hogyan is áll a mezőgazdaság. Nem is idézem, mert többet hallottuk már, hogy a lakosság milyen hányada, és milyen a termelékenység, inkább rámutatnék egy-két adatra, ami eddig nemigen világítódott meg. A termőföld hasznosításáról szólnék pár szót először, a földhasználatról annak a tükrében, hogy mekkora a birtokméret: törpebirtok, kisbirtok, középbirtok, nagybirtok. Mit is jelent ez a termelékenység tükrében, vagyis egy hektár földön vagy hold földön - valamiféle azonos egységen - hány métermázsa búza vagy fehérje, vagy köszméte, vagy valami terem? Állapíttassék meg az a mérték, amelyikkel az összehasonlítás folytatódik! És aztán pedig az, hogy milyen technológiák, milyen más termelőeszközöket igényel az. Ebből a jelentésből nem tűnik ki, bár utal arra, hogy a nemzetközi összehasonlítások tükrében bizony nincs egyöntetű igenlő válasz arra, hogy a nagyobb gazdaság termelékenyebb. Az optimális mérték, igen tisztelt képviselőtársaim, a legfontosabb témája ennek a tanulmánynak, bár nem ad választ rá, de legalább felveti ezt.

(19.50)

Az optimális mérték alatt azt értem, hogy mi az, ahol a leghatásosabb. Az optimum és a maximum nem azonos fogalmak. Elképzelhető, hogy egy 40 hektáros vagy egy 14 hektáros termőbirtokegység hatásosabb, mint a 400 hektáros. Az összehasonlítási mértékeket megint pontosan ki lehet választani. Például az a nemzetközi intézmény, amely ezzel most már több mint száz éve foglalkozik, The Food and Agricultural Organization, ez a híres római mezőgazdasági intézmény, amely megelőzte a Népszövetséget, megelőzte az Egyesült Nemzeteket, esztendőnként mezőgazdasági statisztikát közöl a világ minden országáról. És ebből olyan adatokat látunk, hogy bizonyos termékben a kisebb méretű gazdaság többet termel holdanként vagy hektáronként, mint a nagyobb méretű gazdaság. Ez nem ritkaság, hanem inkább szabály.

Tudjuk például azt, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy az Amerikai Egyesült Államok, amely abban a hírben áll, és önmagát is azzal dicséri, hogy a világot táplálja, kérem szépen, ott az egy hektárra eső búza kevesebb, mint a nyugat-európai, sokkal kisebb gazdaságokban - Németországban, Angliában. Persze, hogy az Egyesült Államokban az a logikus, hiszen ott termőföld bőven van, tehát az a profitábilis, az a kívánatos megoldás. De akkor, amikor mi Magyarországon ebben a magyar valóságban, itt keresünk optimumot, nem szükségképpen a nagy vagy a nagyobb, hanem elképzelhető, sőt bizonyíték van rá, hogy különböző termékek tekintetében a kisebb hasznosabb.

De ez nem új találmány. Olvastuk már, akinek van indítéka arra, hogy visszaolvasson ennek a századnak a korábbi évtizedeire, a harmincas években ebben az évszázadban a kert-Magyarország felé volt a szólam. Somogyi Imre olyan könyvet írt, hogy akkor majdnem mindnyájunk számára kötelező olvasmány volt - nem azért, mert valaki előírta, hanem azért, mert kíváncsiak voltunk, és a népünk iránti elkötelezettségből. És az a kert-Magyarország akkor igenis már működött, itt, ott, amott. Cél volt! Kerék Mihály "Magyar föld" írása, Jócsik Lajos és a többiek. Jött a nyomorúság, jött a háború, és nem valósulhatott meg. De azok komoly közgazdasági és komoly mezőgazdasági alapokon épült tanulmányok voltak. Tanácsolom e tanulmány készítőinek, hogy szíveskedjenek ezeket a gondolatokat továbbfűzni és hasznosítani, hipotéziseket megvizsgálni, és akkor a magyar mezőgazdaság döntői, és nemcsak a minisztériumok, nemcsak az önkormányzatok és nemcsak a hivatalok, hanem a magyar mezőgazdaság döntői, a közép- és kicsi gazdák, parasztok és szövetkezetek - mert ott történnek a fontos döntések -, azok számára ilyen tanulmányok hasznosak lehetnek.

Engedtessék meg, hogy mást mondjak! A tulajdon kérdése, a privatizáció, ahhoz a földtulajdon-elosztáshoz, amelyet ma tapasztalunk - mondjuk, tudjuk. A tagosítást csak röviden szeretném említeni. Azt hiszem, a következő évi tanulmányban, ha próféta lehetek, több szó lesz a tagosításról, mert több szükség van rá; szükség van rá, hogy legyen. Utazunk szerte az országban - bármelyikünk -, felülök a vonatra, itt, ott, amott, nem is ritkán, ugarföldet látok, gazzal benőtt földet látok. Igen tisztelt képviselőtársaim, megengedhetjük ezt mi magunknak? Ez a - ne tessék haragudni, hogy azt mondom - szegény ország, vagy legalábbis nem nagyon gazdag ország? Megengedhetjük, hogy a legértékesebb termelőeszköz ugarként ott álljon? Mert nem találjuk meg az instrumentumokat, az intézményeket, hogy ezen változtassunk? A tagosítás ugyancsak egy régi fogalom, nagyon jól gyakorolódott Magyarországon már az 1920-as, 1930-as években is, és szerte a világon vannak rá tapasztalatok. Nem is folytatom ezt a gondolatot, mert, azt hiszem, nem sok bizonyíték szükséges.

A mezőgazdasági termelés és a felhasználás fejezete alatt hallunk arról, olvasunk arról, hogy a szántóföld milyen hányada a magyar mezőgazdaságnak. Azután az ültetvények: szőlő, gyümölcs, amely 2,4 százalék. Jó volna tudni, hogy ez milyen értéket termel, milyen hányadát produkálja a magyar mezőgazdaság teljesítményének. Aztán az, hogy a növelés alól kivont terület 1 millió 267 ezer hektár, ami az ország területének 14 százaléka.

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Pirul az arcom! Hát megengedhetjük magunknak, hogy több mint egymillió föld...? Lehet, hogy ezek egy része nem alkalmas erre vagy amarra - de hogy semmire nem alkalmas, azt kétlem. Utazzunk Dániába vagy Svájcba, hogy milyen szegény, szegény, szegényes földön termelnek, és gazdagok azok a gazdák és parasztok. Nem is kell nekünk kitalálni a spanyolviaszt, hanem néha visszanézni a magunk történetébe vagy körülnézni a szomszédainkban.

Még egy megjegyzés. Azt hiszem, ez a tanulmány sok minden érdeme mellett jelenleg hézagos, és gondolom, a következő évben többet foglalkozik majd a környezetvédelmi szempontokkal: mennyi kémiai anyagot használunk és így tovább, nem is folytatom a környezetvédelmi szempontokat.

Azután a másik gondolat a szövetkezetek szerepe. Hogy is van az, milyen szövetkezetek? Magyarországon az elmúlt évtizedek után a mezőgazdaság és a szövetkezet között majdnem egyenlőségjel tevődött, politikai, ideológiai megfontolások nyomán, és ebből az ország szabadul fel és keresi az új megoldásokat. Mégis jó visszaemlékezni az egyszerű szövetkezeti institúciókra, a fogyasztószövetkezetre, az értékesítő szövetkezetre, a hitelszövetkezetre, a termelőszövetkezetre. Mit jelentenek ezek a prosperitásának, a termelékenységének, a jólétének az embereknek? Mi lesz az árszínvonala a mezőgazdasági termékeknek? Egymás után panaszoltuk el, hogy mit jelent, mit hoz nekünk az agrárolló. A szövetkezeti megjelenése a mezőgazdaságnak egyébként azt is jelenti, hogy piaci hatalma is van, több, mint a szövetkezet nélkül. Tehát az infláció is, amely az agrárolló következtében terheli a mezőgazdaságot, megváltozik ilyen réven.

Továbbmegyek az értékesítés témájában. Persze, hogy az értékesítéstől sok minden függ, ahogy hallottuk. De erre is olyan kitűnő lehetőségek vannak! Tisztelt Ház! A világ, az egész glóbus, minden ország gazdagszik. Az emberek életszínvonala emelkedik, még a szegényeké is. Ez azt jelenti, hogy több élelmet fognak fogyasztani, kevesebb lesz az éhező Kalkuttában, már majdnem nincs is, és másutt szerte a világon. Tehát élelmiszert fognak venni. Honnan? Ahol van. És a magyar mezőgazdaság termékei világhíresek, talán szerénységből nem illik túl sokat dicsekedni vele, de tudjuk, ha járjuk a világot. Még gyermekkoromban tanultam a harmincas években, az iskolában azt, hogy a paradicsomot leveszik reggel a tőről, a repülőgép elviszi Stockholmba, és valamelyik elegáns szállodában már azt ebédelik, a magyar paradicsomot, mert olyan az értéke, hogy megéri repülőgéppel elvinni.

(20.00)

Persze, hogy ez az ő meglátásuk volt, de ha az ő meglátásuk ilyen volt, akkor meg is fizették annak az árát.

Végül a fejlesztésről mondanék egy-két szót. Nevezetesen, hogy mi lehet ennek az iránya. Többféle. Hadd említsem itt meg csak az exportkiszélesítést, amire már utaltunk is; de nemcsak az exportkiszélesítést, hanem az importhelyettesítést is. Megdöbbenünk időnként - remélem, többen megdöbbenünk -, hogy amikor élelmiszert vásárolunk, milyen gyakran tesz elénk külföldről behozott portékát a boltban a boltos, a kiszolgáló? Bevallom, én reggel kását szeretek főzni vagy valami hasonlót, és megvásárolom az anyagot a Margit körúton a malomipari boltban. Tessék megpróbálni, hogy ott lehet-e például olyan kukoricapelyhet vagy zabpelyhet venni, ami Magyarországon terem? A kukoricapelyhet Németországból importálják, Budapesten csak ilyet lehet kapni. Amikor kérdezem a boltost, hogy nem tetszik-e tudni, hogy Magyarországon terem kukorica, én már láttam, azt mondja - majdnem rendre utasít -, hogy ez van, ne okoskodjon. Hasonlóképpen van ez más termékeknél is, és lehet, hogy a lengyel köszmételekvár jobb, mint a magyar és így tovább, sorolhatnám hosszan - ez van. Hol van a magyar mezőgazdaság, és mennyi feladata van még a vidékfejlesztésnek, hogy ezeket a lehetőségeket kihasználjuk, és ne bosszantsuk egymást azzal, hogy a boltos így oktat ki engem?

Végül jót tenne, ha tisztáznánk a piac és a támogatás arányát a mezőgazdaságban. Nem az egyiket vagy másikat, hanem hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz, hogyan segítik egymást. Nem úgy, hogy a mezőgazdaság teljesen támogatott ága lesz a gazdaságnak, vagy teljesen a piacra lesz hagyva, mert abból baj lesz, így is meg úgy is. A feladat az elkövetkező évekre, mondhatnám évtizedekre, sőt talán örökkön örökké annak keresése, hogy mi az optimális aránya a mezőgazdaság e két organizálójának, nevezetesen a piacnak és a támogatásnak. A kevesebb támogatás jobb volna nekünk, országgyűlési képviselőknek, mert kevesebb lenne a fejfájásunk a költségvetés megteremtésénél, ugyanakkor ezt csak úgy célozhatjuk meg, ha kevesebb az elvonás is a mezőgazdaságtól. A mezőgazdaságtól bizony többet elvonunk, mint amennyit optimális lenne. Akkor meglátjuk, hogy ez a téma valóban globális téma.

Nyugat-Európában az integrációnak ez a legcsiklandósabb és legkonfrontábilisabb témája; ott a CAP - Common Agricultural Policy -, ahol a németek és a franciák megegyeznek és szeretik egymást, de a mezőgazdasági politikán ők is összeugranak. Nem mondom a példákat... Itt van Magyarország; mi, akik ezer éve szeretjük a lengyeleket, és ők is bennünket, soha nem vitatkoztunk velük annyit, mint most valami mezőgazdasági politikai részletkérdésen.

Ilyen gondolatokkal szeretném bezárni, hogy foglalkozzunk ezekkel, és akkor ennek az okmánynak a készítőitől is, ha az Országgyűlés segít nekik és stimulálja őket, bizonyára jobb jelentést kapunk jövőre. Jót tesz ez az ország közéletének és a hírünknek a világban. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, MSZP.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Igazán nem kötözködni akarok Horváth képviselő úrral, hanem olyan jól tette föl a kérdést, hogy mit engedhet meg magának az ország, hogy az egyik, közeli napokban történt keserűségemet szeretném megosztani a Házzal.

Orosz Sándor képviselőtársammal kezdeményeztük pont a parlagföldek és az erdőhelyzet miatt, amit Rozgonyi képviselő úr is olyan látványosan bemutatott, hogy engedjük meg, hogy a parlagföldeket a 100 százalékos állami tulajdonban lévő erdőgazdaságok megvásárolják, erdőt telepítsenek, hogy ezzel foglalkoztatási problémát oldjunk meg. A Ház nem is jelölt ki olyan bizottságot, amely erről valóban érdemben tudna tárgyalni, hanem az alkotmányügyi bizottság egyszerű, laza mozdulattal lelökte az asztalról - és kész, nem kerül a Ház elé. Valamennyire összefügg ez ezzel a '98-as anyaggal, és örülök, hogy az asztalunkra került ez a jelentés.

Amivel én vitatkozok - és ebben Dán Jánossal szeretnék igazán vitatkozni, mert én nem úgy látom -, hogy azok az emberek, akik kiszorultak és visszamentek a falvakba, egyre rosszabbul és egyre nehezebb körülmények között élnek ezeken a kisbirtokokon, ahol pillanatnyilag dolgoznak. Attól félek, hogy ha így működik tovább a rendszer, és a kormány a jelenlegi gyakorlat szerint akarja azt megoldani, hogy az inflációtól megszabaduljon, és az agrárolló tovább nyílik, tehát nem hasonlóan viselkedik, mint az energiaszektorban, hogy megpróbál tőke- és munkajövedelmeket is biztosítani az agráriumban dolgozóknak, akkor nagyon-nagyon szomorú sors vár azokra az emberekre, akik ma falun, a földből élnek, és várják az európai uniós csatlakozást.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Orosz Sándor képviselő úrnak, MSZP.

DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Jelenleg az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről szóló jelentésnek, valamint az ennek elfogadásáról készített bizottsági országgyűlési határozati javaslatnak folyik az együttes általános vitája. Erre azért hívom föl mindannyiunk figyelmét, mert ennek a jelentésnek a kapcsán igazán teátrális, de azt hiszem, nem helytelen megnyilatkozások voltak.

Ennek az együttes általános vitának a keretében három témáról szeretnék beszélni: magának az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvénynek a betartásáról - hiszen maga a jelentés is ekként került ide -, magáról a jelentésről, illetőleg az országgyűlési határozati javaslatról.

Elöljáróban azzal kezdem, hogy én magam nagy örömmel vártam ezt a mai napi parlamenti vitát, hiszen ez az első olyan alkalom, amikor az agrárgazdaság fejlesztéséről még 1997-ben elfogadott törvénynek a parlamenti gyakorlatba vétele bekövetkezik. Rendkívüli örömmel tölt el az, hogy hasonlatosan az 1997 áprilisában megtartott Nemzeti Agrárkerekasztalhoz, ahol az agrárgazdasági ügyeket illetően teljes konszenzus alakult ki a résztvevők között, most is konszenzus látszik abban a kérdésben, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény feltétlenül fontos, azt be kell tartani. Azért is örülök ennek, mert végül is a nagy egyetértés után, amikor a konkrét szavazásra került sor 1997-ben, magát ezt a törvényt a szocialista frakció szavazta meg - talán egy-két kósza szavazat volt még mellette -, a jelenlegi kormánypártiak és elődeik szavazataikkal nem támogatták. De nem ez az érdekes, hanem az az elhatározott szándék, ami az itteni vitában is megjelent, hogy lényegében minden egyes parlamenti párt elkötelezte magát amellett, hogy ennek az agrárügynek a kezelésében fontos dolog végrehajtani ezt a törvényt.

Magának a törvénynek a célja az volt, hogy a mindenkori kormányokkal szemben, amelyek egy kicsit hajlamosak a dolgokat költségvetési szemüvegen keresztül nézni, nyújtson védelmet az agrárgazdaság szereplőinek, ezen keresztül a vidéknek, és teremtse meg ennek a törvényes garanciáit és az ehhez szükséges nyilvánosságot az Országgyűlésen keresztül.

(20.10)

Éppen most vagyunk itt, az Országgyűlés nyilvánossága előtt kell számot adni arról, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényben megfogalmazottakat ki hogyan gondolja betartani és végrehajtani. Itt rögtön elég komoly problémákkal állunk szemben. Azért állunk komoly problémákkal szemben, mert miközben még itt a mostani parlamenti vitában is minden oldalról, értelemszerűen a kormánypárti oldalról is a törvény betartásának a fontosságát hangoztatják, és maga a jelentés benyújtása is ezt tükrözi, mintha betartanák, lényegében azt lehet mondani, hogy az 1998. év második fele, magyarán: a most kormányon lévő kormány megalakulása óta folyamatos törvénysértésben van a kormány. Egészen egyszerűen nem tartja be ezt a törvényt.

Emlékeztetőül: az 1999. évi költségvetés benyújtásakor éles vita alakult ki, hogy vajon mennyiben teljesíti a '99. évi költségvetés a már sokszor emlegetett '97. évi törvénynek azt az előírását, hogy bizony növelni kell, mégpedig reálértéken, a nemzeti össztermék növekményének megfelelően az agrártámogatásokat. Az ellenzék azt állította, hogy nem, maga a kormányfő időnként olyan kijelentésre is ragadtatta magát, hogy nemhogy betartja, hanem meg is haladja, mert 150 százalék, majd itt, a Ház falai között kiderült - miniszter úr mondta el, aki most nincs itt -, hogy csak 83,4 százalék. Tehát nem tartották be a törvényt.

De a mostani 2000. évi költségvetés benyújtásánál már arra sem fektetett súlyt a kormány, hogy megpróbálja elhitetni a számokból el nem hihetőt, miszerint mégiscsak megadják, ami a gazdákat, a gazdálkodókat illeti. A kormány saját számításai szerint is a törvényi követelményektől 2 százalékponttal elmarad a más számítások szerint egyébként is elégtelen agrártámogatás. Két kemény esztendő költségvetése az, amikor nem tudott érvényesülni az egyébként oly hőn betartani áhított, agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény. Itt van igazából jelentősége és súlya annak az egyszerű megállapításnak, amely tartózkodásra ragadtatta a szocialista frakciót majd minden bizottságban, sőt minden bizottságban, ahol foglalkoztak ezzel a kérdéssel, ugyanis jelentősége van annak, hogy ezt mikor nyújtják be.

Képviselőtársaim, akik most megszólaltak, nagy tisztelettel hallgattam végig agrárelkötelezett megnyilatkozásaikat, de kérdezem én, hogy minden esetben ugyanennek az elkötelezettségnek volt-e a következménye az adótörvények során a szavazás.

Utalok egy-két olyan adótörvény-módosításra, ahol éles agrárellenesség jelentkezett az adótörvénynél. Erre és a költségvetésre kell hogy hasson ez a vita, de ma már nem tudhatni. Vagy tudhatni? Gondolják végig a képviselőtársaim! Nagyon nagy örömmel venném, ha azok - bár most párhuzamosan fut ez a két vita -, akik ebben részt vesznek és azok a frakciótársaik is, akik ma talán nincsenek itt, talán hallgatják a rádióban, esetleg meghallgatják önöktől, hogy itt mik hangzottak el, talán mégis megfontolják és támogatnak olyan, a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokat, amelyek e törvény végrehajtásában segítenék a kormányt; de engem nem ez érdekel, és gondolom, a képviselőtársaimat sem, hanem az, hogy ezen keresztül a gazdákat, a gazdálkodókat és a magyar falut.

Ez azért is lenne érdekes, mert itt egy nagyon fontos idődimenzió van. A '98. évi jelentés kapcsán el kell mondani: '98 is egy elpazarolt esztendő volt. '99 is ilyennek várható. Hogy mikor következik be az Európai Unióhoz való csatlakozásunk, bizonytalan, de én remélem, hogy bekövetkezik. Ez a reményem csak akkor valós, és akkor igazi, ha erre felkészült agrárgazdasággal érkezik oda az ország. Márpedig ha a felkészülésre nem adunk elegendő időt, amihez természetesen pénz kell, amihez természetesen a költségvetés megfelelő kezelése kell, akkor bizony legfeljebb papolhatunk arról, hogy mi akarjuk az agrárgazdaság felkészülését, és nem fog tudni felkészülni.

Jó lenne, ha a jövő évi támogatások kialakításánál egy megnövekedett forrás mellett a tárca díjazni tudna a támogatásnál olyan szempontokat is, hogy, mondjuk, a 2000. évi támogatás egy program első éve legyen, hogy legyen szektor- és ágazatsemleges a támogatás. Itt arról is szó van, hogy a pénzösszegek egy jelentős részét majd helyben döntik el. Nyilván korrektek is legyenek azok a bizonyos feltételek. Ehhez pedig az kell, hogy legyen elegendő pénz ahhoz, hogy egész évre kitartson, ne kelljen év közben - mint ahogy '99-ben és '98-ban is bekövetkezett - leállítani a támogatásokat.

A törvény a jelentés minden évben való benyújtását írja elő. Ez a jelentés - bár címében az 1998. évet tartalmazza - mégis egészen másról is szól. Ezt volt, aki előnyének, érdemének, mások hátrányának rótták fel. Én mindössze azt szeretném jelezni és mondani, hogy időnként a törvény pontos betartása feltétlenül hasznosabb, mint annak valamilyen okból való túlteljesítése. Ebben a jelentésben - ha jól emlékszem, talán valahol a 41. oldal környékén - már az 1999. évi agrártámogatás felhasználásáról is tájékoztatást kapunk. Remélem, a kormány és tárca nem úgy gondolja, hogy akkor ezzel megspórolta, és jövőre már nem kell benyújtania jelentést. Úgy gondolom, hogy erről még meglehetősen korai beszélni. De nyilván ezzel is összefüggésben van, hogy éppen ezért bizonyos dolgok kimaradtak. Márpedig a törvény nagyon pontosan fogalmaz a tekintetben, hogy mikről kell szólnia ennek a jelentésnek. Most itt talán - talán csak később térek ki a részleteire - elegendő annyit mondanom, hogy a főbb agrárpolitikai célok megvalósulásának állásáról, állapotáról nem találni megállapításokat.

Sokan többféle oldalról megközelítve tették hozzá - ez talán a kormány legsúlyosabb mulasztása -, hogy még mindig nem nyújtotta be a kormány a középtávú tervét. Mindezek a tulajdonképpen formainak tűnő törvénysértések együttesen tökéletesen kiadják azt a végeredményt, amelynek az összes hátrányát elszenvedik az agrárgazdaság szereplői, nevezetesen, hogy éppen - az Agrárgazdasági Tanács összesített megállapítását szeretném idézni - "Összességében nem teljesíthetőek a törvényben előírt főbb, jövedelempozíciót javító célkitűzések, folytatódik, és megfelelő intézkedések hiányában felgyorsul az ágazat lemaradása, és ez végső soron azt eredményezi, hogy a magyar agrárgazdálkodók egy esetlegesen közeli uniós csatlakozás legfőbb vesztesei lesznek. A mezőgazdasági termelés csökkenése és a jövedelmezőség romlása már rövid távon veszélyezteti a nemzetgazdaság egyensúlyi pozícióit és növekedési esélyeit". A törvény betartása és be nem tartása tehát ilyen következmények közötti döntést jelent.

Magáról a jelentésről: sokan elmondták már, és csatlakozom azokhoz, akik úgy értékelték ezt a jelentést, miszerint annak az első tizenöt fejezete, valamint az ezeket alátámasztó mellékletei tulajdonképpen szakszerű munka termékei, és fontos, hogy megszülettek. Ugyanakkor ha az itt szereplő adatokat végignézzük, és tulajdonképpen politikai elkötelezettségünktől függetlenül próbáljuk meg elemezni, akkor rá kell jönnünk arra, hogy ez az 1998. évi jelentés, amely ebben a minőségében valóban az első, lényegében egy összesített vádirat a mintegy másfél évtizede folytatott egymást követő kormányok agrárpolitikájával szemben.

(20.20)

Mert máshogy nem alakulhatott ez ki, csak ha tartósan súlyos agrárpolitikai hibákat követtek el. Azt gondolom, ha ezt így belátjuk, akkor talán kevésbé helyezzük arra a súlyt, hogy melyik kormány követett el hibát. Úgy tűnik számomra, hogy azok közül akik eddig, mondjuk, az elmúlt másfél évtizedben kormányon voltak, mindenkinek be lehet nyújtani a számlát. De most nem is ez a feladat, nem is ez a célja a jelentésnek, hanem az, hogy nézzünk előre. Így nézve nagyon sok fontos részletet próbáltak meg képviselőtársaim kiemelni. Itt és most arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a jövőt illetően indokolt lenne a jelentésekben arra is kitérni, hogy a beszámolás időszakában vajon mennyire sikerült előrelépni az egyes ágazatok összehangolt vagy nem összehangolt, támogatott vagy nem támogatott programjainak a kidolgozásában.

Ugyanis lehet beszélni egyik-másik ágazat teljesítményéről, és lehet regisztrálni azt, és azután lehet azt mondani, hogy jó-jó, majd minden évben regisztráljuk. De ha tudomásul vesszük, hogy egyébként mindig csak úgy ad hoc módon történnek dolgok az ágazatokban, akkor valószínűleg nem jutunk előre. Arra gondolok, hogy számtalan olyan kis és nagyobb ágazata vagy alágazata van a mezőgazdaságnak, amely rendelkezik fejlesztési programokkal, és e fejlesztési programokat azért indokolt megjeleníteni e jelentésekben, hogy például azt is össze lehessen hasonlítani, hogy a támogatási rendszer e programokat tudta-e, és mennyiben tudta hatékonyan támogatni.

Azt gondolom, hogy függetlenül a magyar agrárgazdaság szereplőinek tényleges anyagi lehetőségeitől, az agrárgazdaság a világon mindenhol pénzügyi nehézségekkel küszködik, ezért tehát támogatják. Csak úgy megjegyzem, hogy a norvég és a svájci parasztok nem nagyon kívánnának sohasem bemenni az EU-ba, hiszen ott jóval kevesebb támogatáshoz jutnának, mert a saját kormányaik, a saját gazdaságuk jelentősen nagyobb teljesítményéből majdnem kétszer annyira tudják dotálni őket, mint például az EU-ban. Nekünk az a külön tragédiánk, hogy a mai, meglehetősen kemény vitákkal kiküzdött támogatással is mintegy harmadát-negyedét tudjuk adni a magyar gazdáknak, gazdálkodóknak, mint amennyit kapnak ugyanezek a gazdálkodók az Európai Unióban. Ezért is szólt úgy a törvény, hogy legalább az Európai Unióhoz mért támogatottsági hátrányunkat csökkenteni kell.

Mindezt azért is mondom, mert természetesen vannak nemzetközi kötelezettségek, és ehhez képest én - legalábbis a jelentésben - nem találtam elegendő erélyt és erőt egy nagyon fontos intézménnyel kapcsolatban, az pedig a közösségi agrármarketing. Ennek ugyanis súlya, jelentősége és szerepe egy ilyen szétzilált termelésű gazdaságban még a nyugat-európai országoknál is fontosabb lehet a jövőt illetően.

A jelentésről szólva sokan elmondták már azt, hogy a 16. fejezet mindenféle körülmények között valahogy kilóg. Engedjék meg, hogy felolvassak. Ha lett volna időm, akkor többet is olvastam volna az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényből, mert időnként úgy vettem észre a hozzászólásokból, hogy ugyan mondják, hogy ezt fontos lenne betartani, de nem minden elemét ismerik. Ezért engedjék meg, hogy egy nagyon fontos elemét azért elmondjam:

"Az agrárgazdaságban az alábbi fő célkitűzéseknek kell érvényesülniük. - írja a 3. § (1) bekezdése. - A termelés versenyképességének javítása, a mezőgazdasági termelés és a piaci szabályok feltételeinek olyan alakítása, amelynek eredményeként elsősorban hazai termékekkel, megfelelő mennyiségben és minőségben legyen kielégíthető a lakosság élelmiszer-kereslete.

b) A nemzetgazdaság más ágazataihoz viszonyított esélyegyenlőség megteremtése, továbbá annak elősegítése, hogy az agrártermelésből élők arányos tőke- és munkajövedelmet szerezhessenek meg.

c) A kedvező agráradottságok, a viszonylagos előnyöket kínáló természeti és gazdasági erőforrások gazdaságos, exportorientált termelés szolgálatába állítása.

d) A jogszabályi előírásoknak megfelelő foglalkoztatás és jövedelemszerzés ösztönzésével hozzájárulás a vidék lakosságmegtartó képességének javításához.

e) A termelő tevékenység összhangba hozása a természeti környezet megőrzéséhez fűződő össztársadalmi érdekkel, az agrárgazdaság fenntartható fejlődésével.

f) A gazdaság emberi erőforrásainak fejlesztése, az agrárinnováció segítése."

Tehát nem igaz, hogy nincsenek célok. Nem igaz, hogy adott esetben öncélú a termelés koncentrációja, hogy nyakló nélkül engedhető. Hiszen e célokkal bizonyos szempontokból szembesülhet. De miért olvastam fel? Ugyanazok, akik azt mondják, hogy azt a törvényt be akarják tartani, úton, útfélen új célrendszert kívánnak megteremteni. Erről szól a 16. fejezet. E fejezetben nem erről, hanem a törvény 3. § (2) bekezdésének megfelelően, a jelentésben, az előbb felsorolt bekezdésben benne lévő célkitűzések megvalósulásáról kellene számot adni.

Bizony, ha nézzük, akkor olyan érdekes dolgokkal találkozunk, hogy nemhogy a jogszabályi előírásnak megfelelő foglalkoztatás ösztönzése volt a cél bizonyos agrártámogatásoknál, de sokkal inkább az, hogy megszüntetik a jogszerű foglalkoztatáshoz adott korábbi támogatásokat. Azt gondolom, hogy aki megszünteti az ilyen támogatásokat, nem gondolja komolyan, hogy ezt a célrendszert meg akarja valósítani. Mindazonáltal az is mondható, hogy erőszakolt, mindenáron való céltételezése mellett ez a fejezet sokszor köszönő viszonyban sincs a megelőző 15 fejezetben, és az azt követő statisztikai adatokban közölt tényekkel. Néhányat, csak az érthetőség kedvéért:

Az üzemszerkezetről sok szó volt. Tudjuk, hogy a kormány programja, az ezredforduló küszöbén címet viselő - ezt pontos így rögzíteni, mert lehetnek más dokumentumok is - döntően az egyéni és családi gazdaságokra helyezi a súlyt. Azt mondja, hogy a pici a szép. Majd az anyag megállapítja azt, ami ellen Rozgonyi képviselőtársam oly vehemensen tiltakozott a kihatásai miatt. Ennek egy elemére szeretnék utalni, ez pedig az, hogy a megfelelő mutatók összehasonlíthatóvá tételét követően az egyéniek már csak a termelési értékarányos jövedelmezőségi mutató tekintetében elsők, minden más mutató tekintetében a társas vállalkozások vezetnek.

Miért mondom ezt? Azért, mert a törvény maga megoldást kínál, csak oda kellene figyelni rá. Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény ugyanis a következőt mondja: "Az agrárgazdaságot döntően a magántulajdonon alapuló változatos üzemviszonyok jellemezzék." Tehát a kormány akkor járna el helyesen, ha tényleg be akarja tartani ezt a törvényt, ha nem az egyik vagy a másik - ezek szerint ráadásul közgazdaságilag nem is megalapozott - előnyben részesítésével, hanem a szektorsemlegesség biztosításával próbálná meg feladatát elvégezni.

Azután - ha már a köszönő viszonynál tartunk - a célok és intézkedések azt mondják, hogy az 1998. évi kormányváltás után a polgári kormány a törvény szellemében vette át az agrárgazdaság irányítását. Az előző ennek is illusztrálására szolgál. Azt gondolom, hogy ez a gondolat mindössze azt akarja takarni, hogy igen, ahogy az a mezőgazdasági bizottság ülésén az akkor még miniszterjelölt Torgyán József szájából elhangzott, nem kívánják hatályon kívül helyezni, sőt, működésük alapdokumentumaként, sőt, minimumaként tekintik ezt a törvényt.

(20.30)

Nem a törvény szellemét kellene a kormánynak felvállalnia egy jogállamban, hanem annak a végrehajtását.

A következő oldalon szerepel, ezt a sokak által már korábban emlegetett ügyet hozom elő én is, hogy erőteljesen fokozta ez a kormány az agrárdiplomáciai tevékenységet. Azt gondolom, ezen általánosságok helyett a célok és intézkedések között vagy el kellene ezt hagyni, vagy valós eredményt kellene elérni például a CEFTA-tárgyalásokon.

Kidolgoztuk, írják - nem tudom, ez most mire akar mutatni -, az agrárgazdaság, a vidékfejlesztés és a területfejlesztés stratégiai kérdései című előterjesztést, szerepel egy következő oldalon. Még egyszer szeretném jelezni, ezek szerint tudják, hogy még komoly tartozásuk van, de nem stratégiát, nem új célokat, hanem középtávú tervet kellene már régen az Országgyűlés elé terjeszteni. S akkor valószínűleg ez a vita is kevésbé lenne parttalan.

És akkor a gyöngyszem a 104. oldalon: azt írja, a stratégiai célok sikeres megvalósítása feltételezi, hogy az agrár- és vidékfejlesztés a következő évek költségvetésében prioritást élvez. Kérdezem én, miért pont a következő évektől, miért nem már a 2000. évitől? Képviselőtársaimnak is javaslom, hogy tegyék fel ezt a kérdést!

Azt írja, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény garanciát nyújt arra, hogy az agrárágazat céljaira és a vidékfejlesztés közvetlen támogatására a központi forrásokból folyósított összegek évről évre reálértékben növekedjenek - ezzel nagyon egyetértünk. A kormányprogram szellemében készült és konszenzussal elfogadott, stratégiába foglalt feladatok megoldása érdekében kéri a kormány - ezt azért olvasom fel, hogy Kis Zoltán képviselőtársam is választ találjon arra, amit keresett, hogyan is gondolta a kormány, hogyan kellene ezt a jelentést kezelnie az Országgyűlésnek -, hogy az első alkalommal összeállított beszámoló jelentést az Országgyűlés fogadja el, és támogassa a célok megvalósítását. Képviselőtársaim figyelmét szeretném erre felhívni; igen, a kormány tehát arra hívja fel az Országgyűlést, hogy a kormány által beterjesztett költségvetési törvényjavaslathoz képest egy jobb, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény követelményeinek megfelelő költségvetést fogadjon el. Talán egy kicsit furának tűnik, de ilyen ellentmondásoktól terhes ez a bizonyos XVI. fejezet.

Az országgyűlési határozati javaslatról, amit a mezőgazdasági bizottság fogadott el, a tartózkodások ellenére: az 1. pontjáról, amely úgy szól a javaslat szerint, hogy fogadja el az Országgyűlés az agrárgazdaság '98. évi helyzetéről szóló jelentést, egyértelműen bebizonyította ez a vita, hogy ez olyan sommás megállapítás, amely így nem tartható. Feltétlenül szükséges lenne annak az érzékeltetése, hogy az alapvető érdemi kérdésekben is szükséges, nem a '98. évi jelentés, mert ennek már nincs gyakorlati jelentősége, hanem a következő évek jelentéseit összeállítani.

Ezzel együtt is azt gondolom, ha a '98. évi helyzetről szóló jelentést egészében fogadja el az Országgyűlés, akkor csinál egy fából vaskarikát, hiszen a XVI. fejezet egy későbbi értelmezés esetén akár még középtávú agrárgazdasági tervnek is beállítható lesz, ettől rendkívül óvnám magunkat, éppen az időnkénti semmitmondása és a tényekkel való szembeállása miatt.

A 2. pont úgy szól, felkéri a kormányt, az agrárgazdaság... - ezt a bizonyos középtávú tervet nyújtsa be. Alapvető hiányossága, hogy nem szól arról, mikor. Jeleztem már az Európai Unióhoz való csatlakozással összefüggésben, hogy nincs idő. Ha sokat totojázik ez a kormány, akkor bizony ezzel a gazdák megélhetését veszélyezteti.

Ezért talán helyénvalóbb lenne, lehet hogy nem túl elegáns, ha nem egyszerűen a benyújtás tényére és szükségességére hívná fel az országgyűlési határozat a kormányt, hanem erre határidőt is szabna. Mikorra? Ez alapvető kérdés, hiszen, ahogy erről az Agrárgazdasági Tanács véleménye is szól, azonnali intézkedést igényelnek a kialakult folyamatok. Ebből pedig az következik, ha ennek a középtávú tervnek a benyújtására - az Országgyűlés akkor járna el helyesen - egy nagyon közeli, rövid határidőt tűzne ki.

Összességében, és ezzel szeretném zárni a hozzászólásomat, azt gondolom, az összes buktatója és bárdolatlansága mellett, ez az első parlamenti vita nagyon fontos lépés lesz. Valószínűsítem, hogy jobban meg fogják érteni egymást a patkó szemben lévő oldalán ülők is, hiszen végre adódik egy olyan lehetőség, amikor nem feltétlenül a nagygyűlések indulatával, hanem a képviselői munka felelősségével megtett hozzászólások, az érvek kereszttüzében lehet az agrárügyekről beszélni, és ez feltétlenül fontos.

Feltétlenül fontos azért, mert ha komolyan gondoljuk magunkat, akkor a magyar faluért, a magyar vidékért, az agrárgazdaságért nagyon sok teendőnk van. Én sem szeretem a külföldi példákat, de még most is őszintén jóindulatokat vált ki belőlem, amikor visszaemlékszem arra, hogy Berlin főpolgármestere hogyan beszélt a német agrárgazdaságról, annak az előnyeiről, az azért megteendő, szükséges intézkedésekről, és milyen boldog volt, amikor arról szólt, milyen csodálatos eredményeik vannak.

Azt gondolom, nem egyszerű álmodozás, ha abban reménykedem, hogy a rend, a gazdák érdekében való rend azt igényli, hogy juttassuk el ezt a kérdést abba az állapotba, teremtsük meg annak a lehetőségét, hogy aki magyar, a magyarságának az azonosságtudatához érezze hozzávalónak azt, hogy ebben az országban egy fejlett, jól működő mezőgazdaság van, és amikor a világban jár, s odatekint a polcra, azon találja meg a magyar mezőgazdaság termékeit is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Kapronczi Mihály képviselő úrnak, MIÉP.

KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről szóló jelentésről mindjárt elöljáróban megállapítható, hogy szemmel láthatóan sok és körültekintő munka eredménye. Sok információt tartalmaz, és különösen érdekes az egyéni és a társas vállalkozások összehasonlítása az ismertetett, viszonylag nagy reprezentációs felmérés alapján.

Ezek egy része új információ, amely szükséges ahhoz, hogy tíz év elteltével hiteles képet lehessen kapni arról, mennyire működnek rentábilisan az adott feltételek mellett a megmaradt, régi típusú szövetkezetek, a részvénytársaságok, a korlátolt felelősségű társaságok, a betéti társaságok, valamint arról is, mekkora területen gazdálkodtak ezek a különböző típusú gazdaságok 1998-ban.

A gazdaságokról egyértelműen megállapítható, hogy Magyarországon az egyéni gazdák jelenleg a termőföld 60 százalékán gazdálkodnak, az 1993. évi 27 százalékkal szemben. A magyar mezőgazdaságban döntő változás történt. Tény, hogy a régi szövetkezetek öt év alatt, a szociálliberális kormány által testre szabott pályázatok rendszeréből szerzett támogatás ellenére, jobb felszereltséggel és infrastruktúrával rendelkezve, termőterületüknek közel háromötöd részét elvesztették, részben a törvények következtében, részben szándékaik ellenére.

Ez azt bizonyítja minden egyéb mutatón túl, hogy a magyar parasztság is döntött, és az európai típusú kisgazdaságok mellett tette le a voksot.

(20.40)

Ezt igazolja az a tény is, hogy még az új formák is 2 százalékkal csökkentek ebben az időszakban. Ez a folyamat még nem állt meg, és az egyéni gazdálkodások térnyerése még növekedni fog, és ez demokratikus eszközökkel megfordíthatatlan folyamat. Az ország mindenkori kormányának tehát nincs más dolga, mint alkalmazkodni a földek tulajdonosainak akaratához, és olyan agrárpolitikát folytatni, amelyik elsősorban ennek a rétegnek a megerősödéséhez vezet. A jelentésben közölt felmérés, amely közel 900, igaz, átlag 60 hektár körüli magángazdaság adatait öleli fel, valamint megközelítőleg 300 társas vállalkozásét is, azt mutatja, hogy összességében az egyéni gazdaságok 1998-ban szerény mértékű hasznot hoztak, ez semmi mást nem bizonyít, mint hihetetlen vitalitásukat.

Miért állítom ezt? Ha összehasonlítjuk azt is, hogy honnan és hogyan indultak ezek a gazdaságok a szövetkezetekhez képest, mindjárt érthetővé válik az állításom. 1990-91-ben az új kistulajdonosok általában a szövetkezetből kivitt, már akkor is elavult gépekkel dolgoztak, és dolgoznak nagy részben ma is. Ehhez járultak még a minden állami támogatás nélkül vásárolt, NDK-ból behozott használt gépek. Igaz, hogy a demokrata fórumos kormány idején valamit segített az emlékezetes félmillió forintos vissza nem térítendő géptámogatás is, de 1994-től a pénzhiány miatt ez meg is szűnt, és ehhez is csak kevesen jutottak hozzá.

Az 1994-98-as helyzetet már sokszor ecseteltük. Rendkívül komplikált, hiteltámogatás jellegű pályázatok voltak a jellemzők, amely pályázatok a szövetkezeti lobbi által támogatott MSZP által érdekeiknek megfelelően voltak kiírva. Ezekhez a támogatásokhoz egy-egy kivételtől eltekintve nem lehetett hozzájutni a kistermelőknek. Az emlékezetes 1995-ös aszálykár-támogatás is, az 5,9 milliárd forint csak hitelelengedést és kamattámogatást jelentett, szinte csak a nagyüzemek számára. Hogy ez mennyire igaz, bizonyítja az a jelentés is, hiszen még 1998-ban is 86 százalékos a saját tőke aránya és a dinamikus eladósodási tényező is csupán 0,18 százalék.

Ismerve a bankok hitelnyújtási gyakorlatát és azt a tényt, hogy minden gazda tudta, hogy a magas kamatokat és a törlesztést kitermelni lehetetlen, gyakorlatilag hitel nélkül gazdálkodtak. Ezért pedig egyértelmű, hogy minden támogatást a szövetkezetek kaptak, két alkalommal pedig 50-50 milliárd forint különtámogatást is. Ha az értékesítési oldalt nézzük, látjuk, hogy a magántermelők nagy része felhajtók, közvetítők láncolatán keresztül jóval olcsóbb áron tudja értékesíteni terményeit a különböző felárakon, általában 10-40 százalék ártöbblettel értékesítő szövetkezetekkel szemben, akkor a papírforma szerint a gazdáknak már el kellett volna tűnniük a mezőgazdaságból. Ehelyett viszont éppen a viszonylagosan agyontámogatott szövetkezetek területe zsugorodott egyharmad részére.

A gazdák nehéz helyzetét jelzi az is, hogy míg a mezőgazdaságban foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete a jelentés szerint 1998-ban havi 47 500 forint volt, mármint a szövetkezetekben, addig az egyéni gazdaságokban kevesebb volt, mint 22 ezer forint. Úgy gondolom, ez az adat is bizonyítja, hogy a magyar gazda nem élhette fel jövedelmét, hanem önkizsákmányoló módon befektetett a gazdaságba.

A jelentés sajátosan értelmezi azt a tényt, hogy az egyéni gazdák kevesebb munkaerőegységgel végzik munkájukat, mint a társas gazdaságok, ahelyett, hogy megállapítaná, hogy a gazdák éjt nappallá téve, látástól vakulásig dolgoznak a gazdaság rentabilitásának érdekében kevesebb pénzért; az összehasonlításban úgynevezett korrekciós felszorzást végeznek, mely szerint olyan kép alakul ki, mintha ugyanannyi munkaerővel végezné a gazda a munkáját, mint a társas szövetkezet.

Az úgynevezett korrekciós táblázat nagyobb ráfordítást mutat a valósnál. Ez azonban nem valós. Ez az összehasonlítás ebben a formában annyira értelmetlen, mintha az egyéni gazdálkodók esetében számítanák ki, hogy milyen eredményt értek volna el a szövetkezeteknél ott maradt nagy teljesítményű gépekkel, szárítókkal, állattartó épületekkel és egyéb korszerű termelőeszközökkel. Bizonyára érdekes eredményre vezetett volna, és távolról sem látszana annyira nyitottnak az agrárolló.

Érdekes eredményre vezetett az egy hektárra jutó hajtóanyag, tüzelőanyag felhasználása is. Eddig mindenütt azt hallottuk az utóbbi öt esztendőben, hogy a nagy társas gazdasági táblákon mennyivel olcsóbb termelni, mennyivel kevesebb olaj fogy. Ez bizonyára így is van, csak az érthetetlen, hogy a kis táblákon dolgozó gazdák hogyan tudták a pazarlást úgy korlátozni, hogy hektáronként mindössze 10 300 forintot fordítottak hajtóanyagra, a szövetkezetek pedig 14 800 forintot. A gazdák teljesítményét mutatja, hogy üzemi tevékenységük eredménye hektáronként 11 ezer forint, míg a társas gazdaságoké 5100 forint. Nem tudjuk elfogadni azt az érvelést, hogy ennek oka a földbérleti díj, hiszen az egyéni gazdák is rendkívül sok földet bérelnek, általában 20 és 100 százalékkal drágábban, mint a társas gazdaságok.

A bruttó termelési értékek esetében igaz, hogy a társas vállalkozások a dupláját teljesítik az egyéniekhez képest, de ha megnézzük, hogy melyek azok az ágazatok, amelyekben jobbak, megállapítható, hogy az állattenyésztés és a mezőgazdasági szolgáltatások emelik meg ilyen mértékben a teljesítményüket, ehhez az eszközeik megvannak. Az állattenyésztés esetében ez természetes, mivel az ehhez szükséges rendkívül értékes infrastruktúrát örökölték az előző rendszertől, ez még több is lehetne, de sok helyen állnak üresen az állattartó telepek.

A mezőgazdasági szolgáltatásokból származó jövedelem és a 10 százalékkal jobb növénytermesztési eredmény oka szintén a jobb géppark, amelyet örököltek, illetve az előző kormány tőkeinjekciójából is vásároltak hozzá. Idetartozik még az, hogy a nem mezőgazdasági tevékenységből is komoly jövedelmük származik. Ha ezeket a tényezőket a kisgazdaságok adottságaihoz hasonlóan nem vesszük figyelembe, akkor a szövetkezetek nem 50 százaléka, hanem mind a 100 százaléka veszteséges lenne. A veszteségességben a jelentés szerint élen járnak a szövetkezetek, mert amíg csak minden tizedik betéti társaság veszteséges és minden nyolcadik részvénytársaság, a korlátolt felelősségű társaságok közül minden harmadik, a mezőgazdasági szövetkezetek közül minden második veszteséges, a jobb eszközellátottság ellenére is.

E jelentés alapján a Magyar Igazság és Élet Pártja véleménye szerint a jövőben mindenekelőtt az egyenlő feltételeket biztosító, kiegyensúlyozott belső piacot kell kialakítani. Másodszor: nagymértékben fokozni kell a termelési támogatásokat, elsősorban az egyéni gazdák esetében. Egyrészt azért, mert bebizonyosodott, hogy ez az ágazat állóképesebb és fejlesztésre alkalmasabb; másrészt mert az egyéni gazdálkodók jelentik a mezőgazdasági termőterület többségén gazdálkodókat; harmadszor: az Európai Unió is ezt a formát támogatja a legerősebben.

Végül, de nem utolsósorban ez a gazdaréteg a magyar társadalomnak, a magyar nemzetnek az egyik legfontosabb alapja. Támogatásuk így nemcsak gazdasági kérdés, hanem nemzetmegtartó jelentősége is van. Egy megfelelő infrastruktúrával ellátott, tőkeerős egyéni gazdaság megbízhatóbb a mezőgazdaságban minden más formánál.

A Magyar Igazság és Élet Pártja a mezőgazdaság általános helyzetének javítására az agrárollózárás híve. Ezt a megoldást javasolja a kormánynak és az Országgyűlésnek. A piac megfelelő szabályozása mellett csökkenteni kell a hatalmas, évi több száz milliárd forintos jövedelmezőségkiesést. Így lehet biztosítani az alacsonyabb élelmiszerárakat, ami az infláció alacsony szintjének megtartását segíti elő a gazdák tönkremenetele nélkül.

 

(20.50)

Az alacsonyabb élelmiszerárak más területen is előnyösek, lehetővé teszik a nyugdíjasok jelenlegi helyzetének javítását is. Ezen a módon megállítható a termeléscsökkenés, és az agrárexport nem fog kiesni a mezőgazdaság jövedelemtényezői közül, nem fog gyengülni a nemzetközi fizetési mérleg egyensúlya az országban.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm a képviselő úr megértését, hogy rövidre fogta. Megadom a szót Pásztohy András képviselő úrnak, MSZP.

PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány szót, észrevételt tegyek magam is az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről, valamint az erről szóló országgyűlési határozatról. Általánosságban megállapítható, hogy mindkét oldalról nagyon sok észrevétel hangzott el ehhez a napirendhez, és eléggé a bőség zavarával küzdünk, hiszen elég bő az előterjesztés, sok mindenre rávilágít.

Mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni azt az igényemet, pontosabban hiányomat, hogy nem felel meg az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvénynek, mivel a kormány sajnos a mai napig nem terjesztette be a középtávra szóló agrárstratégiai elgondolását. Ezt két szempontból tartom problémának és komoly hiánynak. Az egyik: a mezőgazdaság szereplőinek oldaláról. Ugyanis egy mezőgazdasági vállalkozás - legyen az szövetkezet vagy társas vállalkozás, társaság vagy magángazdaság -, amennyiben nem lát stabilitást, kiszámíthatóságot, nem lát előre, akkor akár a beruházásainál, akár a működésénél nem tud fontos kérdésekben dönteni, és ez mindenképpen hátrányos helyzetbe hozza a gazdálkodni szándékozót és a gazdálkodót.

A másik szempont, amiért hiányosnak tartom és problémának tartom, hogy nincs beterjesztve az agrárstratégia, az az, hogy úgy tárgyaljuk a 2000. évi költségvetést, hogy nem látjuk a 2001-2003-ra vonatkozó elgondolásokat, illetve nem egy komplex középtávú elgondolást látunk az asztalon. Éppen ez okozza szerintem a 2000. évi költségvetés ellentmondásait, a zavarokat, tulajdonképpen az indulatokat a kormánykoalíción belül is, a különböző pártok között is. Ugyanis számháborúkról beszélünk, hallunk, hogy mi mennyi, mennyi az annyi, sok vagy kevés. Ehelyett konkrét dolgokról kéne szólnunk - részben az agrárgazdaság-fejlesztési törvénynek, részben pedig a stratégiának megfelelően.

Akkor tudnánk ugyanis, ha van egy elgondolás, hogy ahhoz mennyi központi forrás kell, hogyan legyen a központi forrás hatékonyan felhasználva, és a felhasználás milyen formában legyen ellenőrizve. Emellett még az is fontos, hogy akkor tudnánk egy középtávú stratégia mentén meghatározni, hogy milyen középtávú agrár-jogalkotási programot kellene a kormánynak mindennek megvalósítása érdekében alkotni.

Végül azt kell mondanom, hogy enélkül nincs versenyképesség a mezőgazdaságban, a mezőgazdaság nem tud versenyképességet indukálni. Az európai csatlakozási esélyünk is lényegesen csökkenni fog.

Hadd szóljak néhány szót az 1998. évi jelentésről. Úgy gondolom, hogy maga a jelentés korrekt, a XVI. fejezet egy kicsit kilóg a sorból - többen utaltak rá, nem mondanám el, tehát nem konform a megállapításokkal -, tartalmilag fedi a jelentés a magyar agrárállapotokat, a válságfolyamatot, bár elsősorban leíró jellegű, és ilyen szempontból hiányos az előterjesztés. Kiemelném, hogy például az 1997-98-as támogatások felhasználásáról nem szól, hogy azokat milyen hatékonysággal használták fel és mit indukáltak a mezőgazdaságban. Nem értékeli, hogy a versenyszférában például üzemméretenként milyen jövedelemviszonyok voltak, illetve milyen jövedelemviszonyok várhatók. Nem érzékelem azt sem belőle, hogy milyen tapasztalatok szűrhetők le mindebből a következő év költségvetési koncepcióira, illetve a költségvetés konkrét tervezetére és az adópolitikára, amiről szintén elhangzott ma délután, este, hogy az adópolitikára, az adózásra sem tudunk érdemben - hogy finoman fogalmazzak -, pozitív véleményalkotással, törvénymódosításokkal hatást gyakorolni, ha nem látjuk komplexen a jövő elgondolásait.

Bocsánatos bűnnek tekinthető bizonyos szempontból, hogy ez az első jelentés - többen szóltak róla. Tehát végül is ez az első alkalom, amikor az agrárgazdasági törvénynek megfelelően komplex jelentést tesz le az asztalra a kormány, illetve azok az elemzések, adatok talán nem állhattak teljeskörűen rendelkezésére, amelyekből még pontosabb következtetéseket lehetett volna levonni. Vannak azonban olyan jelzések a jelentésben, amiket bűn figyelmen kívül hagyni akár a költségvetési vita során, akár a későbbieknél.

Így 1998-ban - többen utaltak rá - a nemzetgazdaság GDP-je nőtt, a mezőgazdaságé csökkent, a fogyasztói árindex 114,3 százalék, a mezőgazdasági felvásárlási árindex 108,4 százalék volt. Ezt is többen említették kormánypárti oldalról is. Amit súlyosnak látok, az az, hogy a tendenciák 1999-ben is folytatódtak, és nemcsak folytatódtak, fölerősödtek. Ezt viszont nagyon nagy hibának tartom, illetve azt a tényt, hogy ez nem vesszük figyelembe.

Csakúgy, mint az első félévben, a fogyasztói árindex 9,3 százalékkal nőtt, a mezőgazdasági felvásárlási árak ugyanezen időszakban - az első öt-hat hónapban - 8,7 százalékkal csökkentek. Az agrárolló tovább nőtt, de jobban nyílt '99-ben, mint '98-ban. A tendencia tehát fölerősödött.

A munkajövedelmek az én megítélésem szerint '99-ben - írja az anyag, hogy 73,7 százalék volt a nemzetgazdasági átlaghoz képest -, például Somogy megyében a 60 százalékot sem fogja ebben az évben elérni.

A tőkejövedelmekről szintén elhangzottak vélemények. Az eszközarányos jövedelmek a nemzetgazdaságihoz képest jelentősen csökkentek. A sort lehetne folytatni, értékelni, elemezni. Ez mind azt jelzi, hogy a magyar mezőgazdaság leépülőben van, válság van, zavarok vannak, amit a kormányzatnak kezelnie kell.

Tehát nem elég a számháború, akkor mondjuk meg, hogy mi a kiút! Az én megítélésem szerint kiutat jelentene az, ha végre a parlament által elfogadott, az agrárium szereplőivel kiérlelt és az Európai Unió belső viszonyait is szem előtt tartó, konszenzussal elfogadott agrárstratégiája lenne a magyar parlamentnek, a kormánynak, amelyben nyilván az agrárszereplők véleménye is benne foglaltatna. Emellett lenne egy agrár-jogalkotási koncepció is, ami nyilván az egész komplex valóságában kezelné az agrárágazat kérdéseit - akár a földbirtok-politikára, a piacszabályozásra és a többire gondolok.

A második ilyen megjegyzésem az ezzel kapcsolatban, hogy a 2000. évben a költségvetési többlet - amit a Szocialista Frakció is javasolt - ennek megfelelően elfogadásra kerülne, amit a mezőgazdasági bizottságunk egyébként többségi szavazattal támogatott; úgy a beruházáshoz, a piacra jutáshoz, a termeléshez, az adóskonszolidációhoz garanciák kellenének ahhoz, hogy ez a válságfolyamat legalább megálljon, fékeződjön, ne pedig elhatalmasodjon a későbbi esztendőkben.

Nyilvánvalóan nem lehet elvárni az agrárium szereplőitől, hogy továbbra is a vidék, az agrártermelők nyeljék le az inflációt, tehát a társadalomnak is tudomásul kell venni - és ehhez kormányzati segítség is kell -, hogy a mezőgazdasági termeléshez szükséges importárak valahol a költségek között szerepelnek, növelik a költségeinket, és ezt valahol az árakban, a piacon is el kell ismertetni.

Végezetül úgy gondolom, hogy intő legyen számunkra az Agrárgazdasági Tanács anyagának utolsó bekezdése - amit röviden fölolvasnék - így fogalmaz: "A kormány által a 2000. évi költségvetési törvénytervezetben előterjesztett agrártámogatási összeg azt a döntést hordozza, hogy az ágazat jövedelempozíciója nem javul, az agrárgazdaság helyzete és ezáltal a vidék népességmegtartó képessége romlik. Ez a költségvetési előirányzat ezentúl állásfoglalást jelent abban, hogy a magyar agrárgazdálkodók sikeres uniós csatlakozási esélyei a minimálisra szorulnak vissza. A jelenleginél kisebb termeléssel csatlakozunk a közösséghez, és ebből adódóan a kvóták és bázisok nagyságrendekkel elmaradnak az ország természetes termelési képességeitől, ezáltal évtizedekre visszavetik a magyar parasztság és a vidék helyzetét."

(21.00)

Tehát, tisztelt Ház, megítélésem szerint véget kell vetni az agrárgazdaság agyonpolitizálásnak, a felesleges szócsépléseknek, az agrártársadalom szándékos megosztásának, a jószándékú emberek felelőtlen félrevezetésének! Ez ugyanis sehova se vezet, valamennyien vesztesei lehetünk. Van tehát törvény, van kormány, a kormány tartsa be a törvényt, és annak szellemében, a parlament által elfogadott agrárstratégia mentén munkálkodjon tovább!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Két percre megadom a szót Rozgonyi Ernő képviselő úrnak, MIÉP.

ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. Szektorsemlegesség a támogatásban - ezt én lehetetlennek tartom, mert más és eltérő az induló pozíció. A belső piac ilyen szégyenletesen alacsony szinten tartása és a korlátlan élelmiszerimport mellett nem lehet a magyar agráriumot talpra állítani, versenyképessé tenni. A felvásárlás kérdése nem megoldott, egy abszurdum, hogy a felvásárló, az exportőr meggazdagszik, a paraszt, a termelő meggebed! Itt rendet kell csinálni!

Szerintem államilag támogatni kell az elsődleges magyar feldolgozóüzemek hálózatának kialakítását - húsipar, konzervipar, étolaj-, cukorgyártás s a többi, s a többi, s a többi. Valamilyen módon ugyanis egyértelművé kellene tenni többek között azt is, hogy a külföldi üzemek vagy termelnek azonos feltételekkel, verseny mellett, vagy ha csak piacot kívántak venni, akkor a piacon is számolniuk kell ezzel a versenytényezővel. Ki kell mozdulni ugyanis valamilyen módon a holtpontról, és ezek, úgy érzem, vannak olyan sarkalatos kérdések, amivel illett volna, kellene foglalkozni.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Németh Imre képviselő úrnak, MSZP.

DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem szeretném hozzászólásomban a már előttem szólt képviselőtársaimat ismételni, és Árpád-házi királyaink erényeiről és hátrányairól sem szeretnék szólni (Derültség.); néhány momentumra szeretnék reagálni, amit képviselőtársaim említettek, illetve csupán néhány vázlatpontot kiemelni a hozzászólásomból.

Nagyon tanulságos volt számomra ez a mai vita. Úgy gondolom, hogy a költségvetési kapcsolatok vizsgálata során, amelyet egyik képviselőtársam tett, rendkívül egyoldalúan nézte a helyzetet. Én is végeztem számításokat az 1998-as esztendőre vonatkozva. Egy hektárra vetítve vizsgáltam a különböző vállalkozási formák költségvetési kapcsolatait, és azt találtam, hogy a társasgazdálkodók, akik általában legálisan számolnak el, 18 ezer forintot fizettek be egy hektárra vetítve a költségvetésbe, és mintegy 4000 forint támogatást kaptak. Tehát a költségvetési szaldójuk durván 14 ezer forint befizetés.

Az őstermelők és egyéni gazdaságok - természetesen megértve az ő nehéz helyzetüket, amit több képviselőtársam is ecsetelt - negatív költségvetési szaldóban vannak. Az idei esztendőben pedig a termelési támogatások között a földalapú támogatások következtében egy húsz hektár alatti termelő, aki mondjuk, 12 ezer forintot kap hektáronként, az körülbelül, mivel a költségvetési befizetés ebből a szektorból összességében nem éri el a 4 milliárdot, mintegy 10-12 ezer forint támogatást kap. Így a társas és az őstermelő egyéni vállalkozók között a költségvetési kapcsolat úgy alakul, hogy az egyik befizet durván 12 ezret a költségvetésbe, a másik meg kap 12 ezret a költségvetésből. Csak a realitások kedvéért szerettem volna elmondani, a sok érzelmi hozzászólás következtében. Úgy gondolom, hogy ezek a momentumok azért megfontolandók, amikor egy adott év költségvetését értékeljük, illetve a támogatási rendszerét kialakítjuk.

Én nagyon szomorúnak tartom azokat a számokat, amelyeket az előterjesztésben olvastam, különösen mellbevágó az árarányok változása 1998-ban, hisz úgy gondolom, hogy egy olyan negatív folyamat indult el, amely sajnos tovább tart. De 1990-től is nézhetjük az arányokat: az ipari árak hatszorosára növekedtek, míg a mezőgazdasági árak a négyszeresére. Ez az árarányváltozás azt jelenti, hogy a '98-as évben, az anyagban leírtaktól eltérően - kontrolláltam a KSH-ban - 7 százalékkal nyílt az agrárolló, amely, ha ezer milliárdos mezőgazdasági árbevételt tekintünk, akkor egy év alatt 70 milliárd forintos ároldali jövedelemveszteséget jelentett.

Sajnos, úgy néz ki, hogy az idei esztendőben is ez van. Itt vitatkozunk néhány milliárd forinton a költségvetési vita kapcsán. Meglehetősen kicsinyes dolognak tartom azt, hogy az adó- és járuléktörvények módosítása kapcsán kedvezőbb helyzetbe került ágazattól ezt a kedvezményt mindjárt vissza is akarják venni, mintegy 3 milliárd forint értékben. Mi ez, tisztelt képviselőtársaim, ahhoz a veszteséghez képest, ami '90 óta halmozódva mintegy 350-400 milliárd forintot jelent az agrártermelők számára?

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

Ezek a folyamatok riasztóak, amelyek természetesen abban is testet öltenek, hogy a mezőgazdaságban befektetett tőke szinte nem térül vissza. Az anyag is azt mondja, hogy az eszközarányos, adózás előtti eredmény nem éri el a 3 százalékot, a munkajövedelmek is mintegy 30 százalékkal elmaradnak a többi ágazattól, holott az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényben éppen az egyik legsarkalatosabb kérdés az, hogy ezt a nemzetgazdaság más ágazataihoz történő jövedelemlemaradást valamiféleképpen sikerüljön kompenzálni.

Egy olyan momentumot szeretnék említeni, ami szintén nehezíti minden év költségvetését: az áthúzódó terhek ügyét. Természetesen az 1998. évre is volt áthúzódó költségvetési teher, azonban ennek a mértéke egy normális szintet, mintegy 10-12 milliárdos szintet ért el. 1998-99-re vonatkoztatva ez a nagyságrend a Pénzügyminisztérium megítélése szerint megközelítette az 50 milliárd forintot, az idei esztendőben az agrárköltségvetés azért került ilyen nehéz helyzetbe, és a miniszter úr által is említett 40 százalékos támogatásnövekedésből azért lett ez a 83,4 százalék.

Én nem is kívánok különösebben bűnbakot keresni az ügyben, bár meggyőződésem, hogy az FVM is több hibát követett el a piacszabályozás területén, gondolok itt a bombák hatástalanítására. Meggyőződésem szerint a szükségesnél lényegesen több pénzt emésztettek fel ezek az akciók, ahelyett, hogy tartós megoldások születtek volna. Egy példát említenék itt: a búzabombának a hatástalanítását, ami 29 milliárd forintjába került a költségvetésnek, és szinte a teljes terhe áthúzódott az idei esztendőre. Gondolják végig képviselőtársaim: ebből 3 millió tonna gabona 50 százalékos támogatását lehetett volna megoldani, kivonva a magyar piacról, teljesen külpiacon elhelyezve, ami lehetővé tette volna, hogy ez a probléma tartósan megoldódjon az adott formában.

Még egy olyan momentumot szeretnék megemlíteni, amely a mezőgazdaság és az élelmiszer-termelés statisztikai rendszerében meglehetősen nagy torzulásokat jelent - a tegnapi napon az agrárkamara is beszámolt egy ilyen típusú számításról -, az ugyanis, hogy például az OMFB a Magyarországon egy főre jutó GDP tekintetében, ha USA-dollárban adja meg az értéket, akkor mintegy 4046 forintos értéket mutatott ki a '97-es esztendőre. Ugyanakkor egy másik számmal is gyakran találkozunk, ez pedig a vásárlóerő-paritáson mért GDP-érték. Meglepő, hogy ez Magyarország tekintetében 6451 dollár ugyanabban az esztendőben. Az Európai Unió vásárlóerő-értékén mért egy főre jutó GDP-t veszi alapul, példa erre a SAPARD-forrásoknak az elosztása is, amely némi meglepetéssel szolgált számunkra.

 

(21.10)

Ugyanis úgy gondolom, hogy ezen a számítási alapon osztották el nekünk a SAPARD-forrásokat, amely a vártnál kevesebb lett.

A vásárlóértékkel mért egy főre jutó GDP és ezen keresztül a magyar GDP-növekmény egyik döntő tényezője a magyar élelmiszer-gazdaság. Az élelmiszerárak Magyarországon ugyanis az uniós átlag 50-60 százalékát érik el, és úgy gondolom, hogy a magyar mezőgazdaság nemzetgazdasági GDP-ben betöltött arányát is a vásárlóerő-paritáson mért bruttó hazaitermék-számításról lehet és célszerű viszonylag objektívan megítélni. A magyar lakosság fogyasztói kosarában 1998-ban 38 százalékot tett ki az élelmiszerek aránya, és második helyen volt 20,6 százalékkal a lakásfenntartás, a víz, a villamos energia és a fűtőanyagok aránya.

Az élelmiszerek alulértékeltségét jól mutatja néhány európai ország árarányainak összehasonlítása. Például míg Belgiumban a motorbenzin vagy a gépkocsik ára ugyanannyi, mint Magyarországon, vagy bizonyos értelemben a magyar ár alatt is van, addig a fehér kenyér ára a hazainak háromszorosa, a cukoré közel két és félszerese, a tejé kétszerese, a csontos sertéshúsé pedig 170 százaléka.

A magyar mezőgazdaság GDP-je mintegy 400 milliárd forinttal alulértékelt. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a magyar mezőgazdaság hozzáadott értéke ezzel a nagyságrenddel magasabb, vagyis reálárakon mintegy 800-860 milliárd forint, ami a nemzetgazdaság bruttó hazaitermék-értékének 9-10 százaléka. Amikor tehát az agrárágazat nagyságrendjét megítélik, és most már ilyen 5 százalékos arányt mutatnak ki, meggyőzésem, hogy az Európai Unió értékrendszerében ez téves arány. S ha ehhez hozzászámítjuk az élelmiszeripart, illetve az agrárbiznisz arányát, akkor meglepő értékeket kapunk: ez mintegy 22,3 százalékos nagyságrendű. Azért mondtam el ezeket a számokat, mert az agrárgazdaság és az élelmiszerbiznisz jelentősége a magyar gazdaságban lényegesen nagyobb, mint azt bizonyos statisztikai számok mutatják.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy ez a jelentés hozzájárulhat ahhoz, hogy még az idei költségvetési vitában is - ugyan későn történik ennek az elfogadása, és későn történik meg a vitája - minden képviselő, aki vette a fáradtságot, hogy áttekintse ezt a jelentést, a módosító javaslatok területén ennek a rendkívüli helyzetnek megfelelő felelősséggel fogja megnyomni a gombot, és valamilyen formában az agrárágazat szorult helyzetből való kijutásához hozzá tud járulni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az MDF soraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Herbály Imre képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt előre eltervezett hozzászólásomhoz kezdenék, a rádióhallgatók kedvéért, illetve Kapronczi képviselőtársam kedvéért mondanám el - aki persze most nincs bent, megértem őt -, hogy megmaradt régi típusú szövetkezet már nincs, ugyanis a szövetkezetek egy azóta érvényét veszített törvény alapján átalakultak. Ezt illenék megjegyezni, mondjuk, a rendszerváltás utáni harmadik ciklusban.

Tisztelt Ház! Azt hiszem, abban egyetértünk, hogy az agrárgazdaság ügye nemzeti ügy. Kár, hogy rohanunk, kár, hogy ugyanannyi időt fordítunk erre a jelentős ügyre - most elnézést kérek -, mint a tervező- és szakértő mérnökök kamarájának megváltoztatásáról szóló törvényre, vagy mint az épített környezet átalakításáról szóló törvénymódosításra. Kár, hogy sok agráros képviselőtársam nem tud részt venni a vitán, pedig tanulságos lett volna számukra is meghallgatni Rozgonyi Ernő képviselőtársamat, dr. Horváth János képviselőtársamat és dr. Orosz Sándor képviselőtársamat, már csak azért is, mert látták volna, hogy milyen széles skálán tudunk mi erről a témáról beszélni. Kár és méltatlannak tartom, hogy nem tévé előtt folyik ez a vita - hál'istennek, mert igen restellhetnénk magunkat azért, mert csak ennyien vagyunk jelen. (Tóth István: Gyertek be többen!)

Kár, hogy a PM képviselője nem hallgatja ezt a vitát, mert mindannyian tudjuk, akik az agrárágazatban régen vagyunk, akik nem a flaszterről próbálunk erről a témáról beszélni - én egyébként a saját bőrömön éreztem mindezt, mert nemcsak benne élek ebben, hanem bele is születtem az agrárágazatba -, hogy minden egyes kezdeményezés pénzügyi problémák miatt futott zátonyra.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény korszakos törvény volt, demokráciánk egyik legjelentősebb törvénye, mert először az agrárgazdaság történetében próbálta mederbe terelni az eddig agyonpolitizált agrárágazat útját, lehetőségeit. Majdnem konszenzussal született, de sajnos ezt a konszenzust az 1998-as választási év egy kicsit megbontotta, majd a '99-es ár- és belvizek erodálták, de szerencsére az agrármegállapodás visszahozta az egyezség, a közmegegyezés lehetőségét.

A délelőtti vita a költségvetésről jelezte, hogy ha ezt az anyagot, ezt a jelentést a kormány időben benyújtotta volna, akkor kevesebb vitával megúsztuk volna a költségvetést, és nem időztünk volna ma a részletes vita során közel egy órát az agrárágazat ügyénél. Azért is jobb lett volna, ha ezt korábban tárgyaljuk, mert nem keveredett volna össze az agrárágazat '98. évi helyzetéről szóló jelentés a 2000. évi költségvetésről szóló jelentéssel. Délelőtt is elmondtam, most is elmondom - igaz, ismétlés -, hogy a mezőgazdaság állapotáról szóló megállapítások többnyire számomra is elfogadhatóak. A helyzetelemzéssel vannak gondjaim, mert úgy gondolom, hogy nem lehet úgy állást foglalni egy hosszú évek során kialakult helyzetről, hogy ami negatív, az mind az előző kormány vagy kormányok hibája, ami pozitív, azt mindent ez a kormány oldott meg, illetve ami probléma, arról nem beszélünk, mert azt hisszük, hogy akkor nincsenek problémák, pedig sajnos vannak. Ha a struccpolitikát választjuk megoldásként, akkor maradnak, sőt ezek a problémák nőnek.

Ezek után néhány konkrét észrevételt tennék. Én mérnökemberként amikor valamit elkezdek, akkor megtervezem a folyamatot, átgondolom, hogy az mibe kerül, annak a végrehajtásában kik vesznek részt, és mikorra akarom befejezni, és csak ezután kezdek hozzá a folyamat végrehajtásához.

(21.20)

Ezt hiányolom ebből a jelentésből, illetve a költségvetésből mint folytatásból.

A második dolog. Szeretném felhívni elsősorban az FVM figyelmét arra, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény 5. §-a a) pontjától j) pontjáig megmondja, hogy az agrártámogatási rendszert a következő évben elsősorban mikre kell építeni.

A következő: én úgy gondolom, hogy az agrárgazdaság középtávú fejlesztési tervének az elkészítését nem kerülheti meg a kormány, és ha már elkészíti, akkor azt mindenképpen vitassa meg a termelők, a feldolgozók és a kereskedők érdek-képviseleti szerveivel, mert csak akkor lesz végrehajtható az a terv, ha az ágazat szereplői közel konszenzusos állapotba kerülnek.

A következő az, és ez már a határozati javaslattal függ össze, hogy a mezőgazdasági bizottság H/1762. számon benyújtott határozati javaslatát én túl általánosnak, nem elég markánsnak tartom; és ezzel függ össze az ötödik: jó lenne, ha a második évezred első költségvetése a középtávú agrárstratégia alapján benyújtott költségvetés alapján készülne el.

És végül hadd utaljak vissza Csatári képviselőtársamnak egy délelőtt elmondott jelmondatára, amely a Kisgazdapárt jelmondata. Ő azt mondta, hogy "bort, búzát, békességet" - és ezen van a hangsúly. Én azt mondom: bort, búzát és fejlődést! És akkor lesz békesség is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én fenntartásokkal, de elképzelhetőnek tartom az agrárgazdaság helyzetéről szóló jelentés elfogadását, méltányolását. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Karakas János képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy mielőtt a törvényről beszélek, kétpercezés helyett inkább egy csokorba gyűjtve elmondjam az egyes képviselőtársaim, illetve az előterjesztő elmondásához fűzött véleményemet.

A politikai államtitkár úr kiemelte ennek az előterjesztésnek a szakszerűségét. Én szerettem volna, ha ebből már kivették volna az előterjesztők azokat a 100-103. oldalakat, amelyek inkább politikai megállapítások, mint szakmaiak, de ezt előtte a képviselőtársaim - akár Orosz Sándor, akár Kis úr - már említették.

A másik reagálás. Rozgonyi képviselőtársamnak mondanám, aki Kopátsy Sándorra hivatkozva mondja, hogy rosszabb a helyzet, mint tíz ezelőtt volt a mezőgazdaságban. Tény és való, de hozzá kell tenni, hogy az egész rendszerváltás legnagyobb vesztese az agrárgazdaság, a vidék volt. Hiszen amíg tíz év utánra a nemzetgazdaság teljesítőképessége elérte a rendszerváltás utolsó éveinek szintjét, ugyanezt a mezőgazdaságban még mindig nem sikerült elérni. Miért is történhetett ez?

Voltak bizonyos törvényszerűségek, amelyek miatt ez bekövetkezett, és volt olyan, amit el lehetett volna kerülni, ha az ideológia, a túlzott politizáltság, a helyzet nemismerete miatt az akkori politikusok nem hoztak volna olyan törvényeket, olyan döntéseket, amelyek több száz milliárdos nagyságrendű károkat, sok esetben pótolhatatlan károkat is okoztak a mezőgazdaságnak. Azért erről is tudni kell, és ebben valahol érzékelhető a helyzet nem ismerése is. Persze lehet, jóhiszeműen mondtam, hogy például amit Csurka István mondott abban az időszakban, de nem ismerte kellően a helyzetet, és az is idevezethetett, aminek a mostani levét isszuk, idevezethetett a mostani helyzetbe, ahova eljutottunk.

Dán és Horváth fideszes képviselő uraknak mondanám, hogy jó lenne, ha konzultálnának, mondjuk, Farkas Sándor úrral, a mezőgazdasági bizottság elnökével. Miről is lenne szó? Dán úr hosszasan fejtegette az amerikai és az európai utat, de szerintem így összességében nem igaz az, amit ő mondott.

Az igazság inkább valahol annak a közelében van, amit Horváth úr említett, az optimális mérték bizonyos területeknél. Ezt Farkas Sándor elnök úr nagyszerűen el tudná mondani, hisz ő már a rendszerváltás előtt is meghatározó volt egy szövetkezetnél a szakmai életben, a szakmai irányításban, és utána is, sőt most részvénytársasággá alakulva megint csak és erről mint a mezőgazdasági bizottság tagja, jómagam is meggyőződhettem, és meggyőződhetett Torgyán miniszter úr is arról, hogy mit jelent az optimális terület, mit jelent ez Farkas Sándor úréknál.

Torgyán úr említette, hogy óriási lehetőség van például a csemegekukoricában. Ez igaz. De nem a félhektáros csemegekukoricában, hanem abban, amit ott csinálnak, náluk, hogy lineáris öntözőberendezéssel programozva, optimális területen, tehát 40-50 hektáros összefüggő területen csinálják a kukoricát. A csemegekukoricát, azt a minőséget, amelyet Európa megkövetel tőlünk. Vagy mondanék, most már nem személyeskedve itt Farkas Sándor úrral, egy saját példát.

Valamikor 1989 őszén százan elhatároztuk, hogy Dánszentmiklós határában, egykori állami gazdaságunk területén, létrehozunk egy almásszövetkezetet, és százan 50 hektárnyi almát telepítettünk. Ez fejenként nem több, mint egy hold alma, amiből manapság már nem lehet megélni. Mondjuk 50 évvel ezelőtt meg lehetett élni, de mégis, az összefüggő felület előnyeit kihasználva, versenyképesebb ez a terület, mint azok, akik Szabolcsban fél hektáron, egy hektáron, egymástól elkülönülve kínlódnak. Mert nincs bennük a perspektívafejlődés lehetősége, különösen akkor nincs, ha nincs betelepítendő pluszterületük. Tehát valahol ezt végig kellene rágni, és talán ezért lenne szükség egy agrárstratégiára, ahol ezeket meg is fogalmazza a mindenkori kormány, konzultálva a szakmával és konzultálva a politikával is.

Valahol, ezekből merítve, nagyon jó lenne, ha konszenzus születhetne mondjuk itt, a politikusok között, hogy mit jelent egész Magyarország szempontjából az agrárgazdaság, a vidék, és mit jelent egy városi szempontjából. Hogyan tudnánk megmagyarázni a városban élőknek, hogy miért kell támogatni még nagyobb mértékben a vidéket, az agrárgazdaságot? Meg kellene magyarázni, hogy közelegve az Európai Unióhoz - amelyet tényleg nem szabad mumusnak tekinteni, viszont valahol egy realitásként kell hogy vegyük -, igenis kvótákat, életteret kell most nekünk teremteni a jövő agrárnemzedékének, a vidéknek. Meg kellene teremteni azt a multifunkcionális szerepét a magyar mezőgazdaságnak is, amely Nyugat-Európában már megvalósult. És valahol, ha ezt a konszenzust sikerülne megteremteni, akkor mondjuk, egy nehéz helyzetben levő egészségügyis, tanár vagy bárki más talán könnyebben megértené, és könnyebben mondaná azt, hogy talán igazuk van ezeknek a politikusoknak. Ha egymásra acsarkodunk, nem biztos, hogy ezt sikerül így megteremtenünk.

Elhangzott - már konkrétan az előterjesztéshez kapcsolódnék -, hogy később lett benyújtva ez a törvény. Egy előnye van a késői benyújtásnak, mégpedig az, hogy ebből már lehet következtetni az 1999. évi állapotokra is, ami sajnos - itt többen elmondták - megint csak nem biztató a magyar gazdaság szempontjából, az agrárgazdaság szempontjából. Tehát ennek kényszerítő erőnek kell lenni felénk, politikusok, döntéshozók felé, hogy a költségvetésben valahol ezt tudjuk kompenzálni, és meg tudjuk állítani ezt a rohamosan romló folyamatot, az általam előbb említett élettér, kvótavásárlás, a vidék helybenmaradási feltételeinek megteremtése érdekében.

(21.30)

Engedjék meg, hogy egy mai újságban megjelent cikkel zárjam a mondanivalómat, mert valószínű, hogy Orbán miniszterelnök úr már valamit tud. Berlinben kijelentette, hogy Magyarország gazdasága már most versenyképes az uniós tagállamok gazdaságával, és az ország politikailag ugyan még nem, de gazdaságilag már teljes jogú EU-tagnak tekinthető. Remélem, hogy Orbán Viktor ezen kijelentése azt jelenti, hogy azt a plusz költségvetési forrást, ami ahhoz kellene, hogy a gazdaságunk agrárgazdasági része teljes jogú tagként léphessen be az EU-ba akár holnap, biztosítja a kormány, és remélem, hogy a költségvetésben a fideszes országgyűlési képviselőtársak az európai csatlakozás mellé fognak állni, a mellé, hogy ha kell, akár holnaptól kezdve az agrárgazdaságot is teljes jogú EU-tagnak lehessen tekinteni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Farkas Sándor képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amit Karakas képviselő úr itt az utolsó gondolatában elmondott, meggyőződésem, hogyha a költségvetésben beállított főösszegekkel jól kufárkodunk, ha megfelelő módon kezeljük, és megfelelő garanciákat nyújtunk a megfelelő termelői körnek és a vállalkozóknak - kicsiknek, nagyoknak egyaránt -, ha megtaláljuk ezt a módot, akkor ez az összeg az európai uniós csatlakozáshoz és a magyar agrártermelők felzárkózásához is elég lesz; természetesen ehhez a megfelelő garanciák biztosítva kell hogy legyenek.

Ugyanakkor van egy másik gondolat, amiben megszólított engem. Köszönöm a dicsérő szavait, de el kell mondanom azt is - egy kiegészítéssel hadd utaljak egy gondolatára -, hogy amikor a képviselő úr a kicsikről, a kisebb gazdasági méretű termelőkről beszélt, akkor nem mondta végig ezt a gondolatot. Ezt tovább kellett volna mondani, már csak azért is, mert az egyéni gazdaságoknak igenis van jövőjük; lehet, hogy az egyéni gazdaságok egy személyben, egyedül a kibontakozás és a fejlődés útján nem bírják ezt a teljesítményt, de amennyiben összefognak, megfelelő módon szövetkeznek vagy netalántán kereskedőházakba tömörülnek, akkor viszont lehetőségük van arra, hogy a jövedelemtermelő képességhez és a fejlődéshez megfelelő módon hozzá tudjanak járulni. Ennyi kiegészítést kellett hogy elmondjak.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Újabb kétperces hozzászólások következnek. Orosz Sándor képviselő úr az első.

DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Mindössze annak a rövid gondolatnak a jelenlévőkkel való megosztása érdekében álltam föl, amit megindított Karakas képviselőtársam idézete Orbán miniszterelnök úrtól. Azt gondolom, hogy egy politikus mindig tudja - különösen, ha az ország miniszterelnöke -, hogy mit mond. Gazdaságilag az Európai Unió tagságával kérkedni vagy ezt a kijelentést tenni - bocsánat, hogy ne minősítsem a szót -, azt jelenti, és ezt nyilván tudta, amikor kijelentette, hogy bírja ez a gazdaság azt a fajta támogatási nagyságrendet, amit az Európai Unióban az a gazdaság az Európai Unió gazdáinak, gazdálkodóinak tud adni. Ha ezt így nézzük, akkor valószínűleg vagy nem gondolta végig a miniszterelnök úr, vagy még tud olyan tartalékokról, amelyekkel tudja biztosítani a mai termelési adatok figyelembevételével a költségvetés azt a, mondjuk, 413 milliárd forintnyi támogatást az agrárszereplők számára, mert egyébként körülbelül ennyit kapna a magyar termelő, a magyar gazda akkor, ha az Európai Unió tagjai lennénk. Ha tehát gazdaságilag már ott vagyunk, akkor biztos, hogy a gazdaságunk ezt ki tudja szorítani magából. Akkor a kérdésem úgy szól, hogy akkor miért nem akarja odaadni a kormány ezt a költségvetésben.

Köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Karakas János képviselő úr.

KARAKAS JÁNOS (MSZP): Farkas Sándor úr reagálására: való igaz, hogy azt a gondolatot jobban ki kellett volna fejteni, amit ön a szövetkezésről, a kicsik összefogásáról mondott. Erre Magyarországon régebbről is van példa; például a '30-as években léteztek földbérlő szövetkezetek, ami nem volt más, mint egy termelőszövetkezet, hisz rájöttek az összefüggő felület előnyére, rájöttek arra, amit később háztáji integrációnak neveztek; ez annak idején Farkas Sándoréknál is így működött, utána átalakult egyéb vállalkozássá. Végső soron ezek mind szövetkezések voltak, és amikor erről volt szó, az összefüggő felület előnyéről, erre gondoltam, és azért volt helyénvaló az effajta kiegészítés, mert így lehet összekötni azt a fajta kényszer-szükségszerűséget, amit hozott az egész kárpótlási folyamat, a földterületek elaprózódása, illetve a gazdasági szükségszerűség és ésszerűség, amit az előbb említett összefüggő felületek előnye hoz. Arról nem is beszélve, ha sikerül ezt így, egy ilyenfajta integrációban, összefogásban megvalósítani, akkor további értékek nem mehetnek veszendőbe; gondolok itt meliorációs értékekre, öntözőberendezésekben megtestesülő értékekre, hisz azoknak is megvan a maguk optimális nagysága. Ennyit szerettem volna csak mondani.

A másik része az, amit még az elején mondott Farkas úr, hogy mennyi forrás, és ennyi forrás is elég az EU-tagságra. Nagyon örülök annak, hogy ezek szerint készített már modellszámítást a kormányzat, és bebizonyosodik, hogy ennyi elég, de ezt szeretném látni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Farkas Sándor képviselő úrnak.

FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Elnézést kérek, hogy ilyenkor még mindig kétpercesekkel töltjük az időnket, de megfelelő reakciókra mégis szükség van.

A modellszámításról csak annyit, hogy pont a Magyar Szocialista Párt volt az, aki kiszámolta ezt a négyszáz-egynéhány milliárd forintos főösszeget. Önmaguktól kellene megkérdezni, hogy mit takar ez, ebbe a vitába én nem kívánok belefolyni.

Egyébként egy másik fontos megjegyzést is szeretnék tenni, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy mi volt ennek a háztáji szövetkezésnek az alapja. Ez egy olyan indíttatása volt a vidéknek és a vidéki parasztságnak, amely rendkívüli módon hozzájárult ahhoz, hogy ma polgári társadalomban élhetünk. Meggyőződésem, hogy a vidéki és a falusi vállalkozások kezdete pont a háztáji termelés volt, és pont ennek a kialakulóban lévő parasztpolgárságnak az eredményeképpen, amiről ma is beszélhetünk, jutottunk el oda, hogy ezzel a körrel ma számolhatunk, és beszélhetünk róla.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: A kétperces hozzászólások végére értünk. Megadom a szót Simon József képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

SIMON JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy ilyen kis ébresztő csörte után szinte nehezemre esik visszatérni a napirendünkhöz, ehhez a bizonyos jelentéshez, de mégiscsak erről szeretném kifejteni a véleményemet.

Ez a jelentés tényleg egy korrekt látlelet abban az értelemben is, hogy az Agrárgazdasági Tanács tájékoztatójával kiegészülve, jól mutatja be az agrárgazdaság 1998. évi, de részben a '99. évi helyzetét is. Beleértem ebbe azt is, hogy jól mutatja a súlyos mulasztásokat, és - ahogy erre már többen utaltak képviselőtársaim közül - az is beszédes, ami hiányzik belőle. Azt gondolom, benne van minden, ami a jelenlegi agrárgazdaságot, az agrárvalóságot jellemzi, a korrektül feltárt súlyos gondoktól a kormányzati nagyotmondásig.

Az Agrárgazdasági Tanács mellékelt véleménye azt is világosan kifejti, részletesen bemutatja, hogy ez a törvény, aminek a végrehajtásáról szólna ez a jelentés, alapvető kérdésekben nem került betartásra. Nem akarom hosszasan idézni a jelentés ezt igazoló passzusait; nem volt alapvetően nagy vita arról, hogy az Agrárgazdasági Tanács rosszul látná a magyar gazdaságban és köztük a magyar mezőgazdaságban kialakult helyzetet.

Ez a törvény, aminek végrehajtásáról ez a jelentés szólna, egy középtávú fejlesztési stratégia kidolgozását igényli, és elfogadását követeli a parlamenttől.

 

(21.40)

 

Szó esett arról, hogy ez a stratégia nem készült el, bár az az igazság, hogy múlt év őszén elég sokszor nagy hangon be lett jelentve, hogy ez hamarosan a Ház elé kerül. Valójában mégsem láttuk. Mihez viszonyíthatjuk akkor a jelentést? Tulajdonképpen azt hiszem, a törvény elvárásai lehet a kiindulópont. Erről ma délután, ma este, részben ma éjszaka már sok szó esett.

Próbálkoznék egy másik megközelítéssel is, hiszen - mint ahogy Orosz képviselőtársam kifejtette - a nemzeti agrárkerekasztal-tárgyalásokat követő nagy politikai konszenzus után a parlament elé terjesztett, agárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt nem támogatta egyforma felelősséggel a kormányzó pozícióban lévő pártok közül sem mindenki, az ellenzék pedig - úgy gondolom - óvatos kivárásra játszott. Nos, én úgy gondolom, most van a tetemre hívás ideje, ma már nincs mire várni. Azt gondolom, hogy a kormány nem is várt. Igaz, hogy ez a stratégiai terv nem készült el, de én összehasonlítottam ezt a jelentést a kormány programjában megfogalmazott gazdaságpolitikai célkitűzésekkel, egész konkrétan a kormány gazdaságpolitikai stratégiájával, aminek a középpontjában kiegyensúlyozott gazdasági növekedés, európai integrációra való felkészülés és a versenyképesség javítása mellett előkelő helyen van kiemelve az agrárgazdaság érzékelhető és tartós fejlesztésének elindítása. Nos, ez egy fontos dolog, és azt kell mondanom, hogy semmi ellentmondást nem látok e törekvés és az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény célkitűzései között.

A kormány programja alapján meghirdetett gazdasági stratégia az agráriumban mit hirdet? Érzékelhető tartós fejlődést, minőségi megújulást és mennyiségi fejlesztést kíván. A stratégiai célok pontosan a természeti és humán erőforrások racionális kihasználása, a vidék népességmegtartó képességének javítása, az elvárható agrárjövedelem-színvonal biztosítása és az elvárható jövedelembiztonság megteremtése. Ez a stratégiai program számításba vesz technikákat is, amelyekkel ezek a célok elérhetők; nevezetesen: a kereslet és a kínálat tartós összehangolása, a termelésszerkezet ésszerű változtatása, a versenyképesség javítása támogatásokkal, támogatások növelésével is, és a piaci egyensúly problémáinak a kezelése hatékony piackezelő intézmények felállításával, működtetésével, aminek része a nyilvántartási technikák és az információs rendszer fejlesztése is.

Látom az értetlenkedő arcokon, hogy honnan veszem mindezt. Talán a mezőgazdasági bizottság tagjai emlékeznek rá, hogy ez év június 14-én meghallgattuk a gazdasági minisztert, aki volt szíves tájékoztatni a mezőgazdasági bizottság tagjait arról, hogy a gazdaságstratégiai célkitűzések és az agrárstratégia hogy függ össze egymással és természetesen akkor aktuálisan a sertéspiacon súlyosan kialakult válsággal. De szeretnék utalni arra, hogy ez az agrárstratégiai elképzelés, még ha nem is a parlament, de a kormány asztalán nyilván szerepelt, ha a miniszter ezt a kormány programjaként mutatta be a bizottság előtt.

Szeretném hangsúlyozni még egyszer, hogy ezek a célkitűzések nem ellentétesek az 1997-es, az agrárgazdaság fejlesztéséről hozott törvény előírásaival. Nem is itt van a baj. A baj ott van, hogy ezekből a célkitűzésekből nem sok minden valósult meg.

Én most a jelentés adataira támaszkodva, de a kormányzati stratégia alapján nézem végig, hogy mi is történt ezen a területen. Érzékelhető tartós fejlődés helyett - azt írja a jelentés - a nemzetgazdaságban tapasztaltakkal ellentétes folyamatok zajlanak, hangsúlyozom, most már nem a törvény előírásai alapján hanem a kormányprogram alapján, vagy az ott elképzelt folyamatokhoz képest. Az adatokat többen idézték, ma nem kívánok belemenni a részleteibe, de megjegyzem, hogy a GDP 1998-ban 5,1 százalékkal nőtt a nemzetgazdasági átlagban, miközben a mezőgazdaságban másfél százalékkal csökkent.

A mezőgazdasági termelés a másik fontos tényező, ami növekedésnek kellett volna hogy induljon - 1 százalékkal csökkent. A minőségfejlesztésről pedig nyilván az exportadatok mutathatnak valamit, ahol 3 százalékos a mérséklődés, vagy esetleg egy másik oldalról megközelítve a belpiacon, a magyar agrártermékek térvesztése mindössze 10 százalékos volt, ami azt mutatja, hogy valami azért mégsem stimmel a hazai termékeink saját piacainkra való bejutásával, illetve piaci pozíciójának a megtartásával.

Ha a stratégiai célokat veszem sorra, mi a helyzet a természeti és a humán erőforrások racionális kihasználásával? Talán a természeti erőforrásokra kicsit kevesebb figyelmet fordítok, merthogy erről többen is beszéltek. De azért az mégiscsak rémisztő dolog, hogy azzal kell büszkélkednünk, hogy a magyar mezőgazdaság környezetterhelése már nem éri el az unióátlagot és a műtrágya-felhasználásunk egyhatoda a korábbi felhasználásnak. Ez mindenesetre arra utal, hogy ezeknek a természeti erőforrásoknak az ésszerű kihasználása még kívánnivalót hagy maga után.

Nem akarok kitérni arra, hogy ez a törvény, amely alapján a jelentés készült, előír olyan előremutató követelményeket is, hogy a magyar agrárgazdaságnak a fenntartható fejlődés irányába kell fordulnia, tehát a természeti, ökológiai potenciál kihasználása mellett, annak az ésszerű megőrzésére is törekedni kell. Mindemellett az egész jelentésben kétszer fordult elő a környezetvédelem szó, az is az európai uniós csatlakozással kapcsolatos követelményekre utalóan.

Igaz, felmerült már három évvel ezelőtt is egy agrár-környezetvédelmi program megalkotása. Nyilván a jelentés készítésekor még nem volt ismert kormányzati körökben, hogy az FVM-ben becsületes és kemény munka folyik ezekben a kérdésekben. Azóta persze, szerencsére, a múlt hónap elején a kormány elfogadta a nemzeti agrár-környezetvédelmi programot. Egy probléma van vele, általában az, ami a magyar mezőgazdasággal is, hogy pénzt a jelenlegi költségvetésben nem láttunk félretenni ezekre a célokra.

Ami a humán erőforrások racionális kihasználásának szándékát illeti, itt kihasználásról, kihasználásról és kihasználásról van szó. Az ésszerűséget meghaladva és meghazudtolva tovább csökkentek a mezőgazdasági keresetek, 70 százalék körül van ma, 72 százalék volt a jelentésre vonatkozó időszakban. Nem kell ragozni, hogy mit jelent ez a népesség megtartása szempontjából. Szép kis perspektívát tudunk bemutatni, ha csak rövid egy-két év vonatkozásában is 2-3 százalékos keresetcsökkenésről kell számot adni egy parlamenti beszámolóban!

Az elvárható jövedelmekről, a kiszámítható jövedelmekről vagy a jövedelmek kiszámíthatóságáról az beszél ékesen, hogy a mezőgazdasági befektetések épp a fele hozadékkal kecsegtet, mint szinte bármi más a magyar nemzetgazdaságban. A jövedelembiztonság igénye, bármennyire is fontos egy agrárágazatban, ahol ráadásul a termelési ciklusok biológiai periódusokhoz kötöttek, és a megtérülés átlagos hossza minden más ágazatéhoz képest előrelátható, de túlságosan is hosszú, ez a jövedelembiztonság szinte szót sem érdemel. Most már nem akarok visszatérni a számadatokra; ha csak a búzabombára utalok, mindannyian tudjuk, hogy hány olyan válságon bukdácsolt keresztül az elmúlt rövid másfél esztendőben is ez az ágazat, ami mindenről szólt, csak kiszámítható jövedelmekről nem.

Összességében, vagy végül, talán a sor végén azt kell mondanom, hogy a vidék népességmegtartó ereje nem javult. Nem javult a gazdasági pozíciók alakulása miatt, nem javult a mezőgazdaság helyzetének alakulása miatt, és nem javult azért sem, mert egyre kevesebb az a bizakodásra okot adó jel, amely miatt azt hihetnék az agrárium szereplői, a falun élők, hogy most, tekintettel arra, hogy az ország egy nagyon nehéz gazdasági periódusból van kilábalóban, majd az erőfeszítéseiket valamilyen módon értékeli a magyar politika.

(21.50)

Működtek-e azok a technikák, amelyeket a kormányzat az elmúlt másfél év munkája alapján számításba vett céljai elérésére? A kereslet és a kínálat összehangolásában mi történt? Az előbb utaltam rá - inkább nem megyek bele, egy kicsit előre lépek -, arra a bizonyos 16. fejezetre, amely arra hivatott, hogy a politikai értékelését is elvégezze ennek a szakmai anyagnak. Azt gondolom, hogy pozitívan kell visszajeleznem Szabadi államtitkár úr mai expozéjában megtett fél fordulatát, éppen azokban a kérdésekben, amelyekről a bizottsági viták kapcsán is egyik képviselőtársam, Tóth Sándor már beszámolt.

Ebben a 16. fejezetben döntően az előző kormány örökségeként lett számításba véve az orosz piaci válság, a világban kialakult termelési nehézségek következménye és a természeti katasztrófák. Ezt az államtitkár úr nagyon helyesen és korrektül, ma már mint döntően külső tényezőket említette meg. Azt gondolom, hogy van remény, hogy az ilyen típusú értékelés talán az Agrárgazdasági Tanács jelentéséhez hasonlóan mellékletként jelenjen meg a következő években az agrárgazdaság helyzetéről szóló jelentés kiegészítéseként, és akkor egy politikai értékelés kapcsán, egy parlamenti vitában talán magáról a kormány politikai értékeléséről is lehet komoly, kiélezett vitát is folytatni.

Ami a versenyképes termelés támogatási technikákkal megalapozott erősítésére vonatkozik, azt gondolom, a jelentés azon mondata, amely világossá tette, hogy az európai uniós támogatási szinttől való elmaradásunk mérséklése meg sem kezdődött, fontos megállapítás. Azt is látnunk kell, hogy ha akár hat esztendőnk is van még az uniós csatlakozásig, akkor sem mehetünk neki a jelenlegi kondíciókkal annak a kihívásnak, amelyre az Európai Unió parasztgazdaságaival versenyezve számíthatunk.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttem felszólaló képviselőtársaim arra is felhívták a figyelmet, hogy az agrárgazdaság 1998. évi helyzetéről szóló jelentés ékesen bizonyítja, hogy a törvényben előírt, főbb jövedelempozíciókat javító célkitűzések nem érvényesültek. Folytatódik, felgyorsul az agrárágazat lemaradása, folytatódik a termelés csökkenése, folytatódik a jövedelmezőség romlása, és ez rövid távon is veszélyezteti a gazdaság egyensúlyi pozícióit, rontja az általános gazdasági növekedés esélyeit. Arra tettem egy kísérletet, hogy felhívjam mindannyiunk figyelmét arra, hogy e folyamatok most már nem az agrárgazdasági törvény célkitűzéseivel, hanem a jelenlegi, Fidesz vezette polgári kormányzat célkitűzéseivel is ellentétesek. Ha korrektül szembesülünk e tendenciákkal, abban reménykedem, hogy a kormány nem késlekedik megtenni a veszélyes folyamatokat megállító lépéseket.

Tekintettel arra, hogy a jelentést a kormány tényleg már megkésve, a költségvetési vitaszakaszban nyújtotta az illetékes bizottságok és a parlament elé, szerintem éppen az alapvető funkcióját nem tudja teljesíteni ez a dolgozat.

Történetesen képtelen arra, hogy szembesülve a reálgazdaság folyamataival, orientációt megalapozó elhatározásokra juttasson képviselőket, amikor a következő év költségvetését tárgyaljuk, és az agrárcélkitűzéseket megalapozó költségvetési számokat vitatjuk.

Szentül meg vagyok róla győződve, hogy ez a vita, amelyet ma folytattunk, illetve amelyet az előző bizottsági szakaszban parlamenti képviselőtársaim tucatjai folytattak e jelentésről, csak akkor értelmes, ha ennek eredményeként akár most, e költségvetési vitaszakaszban is rá tudjuk bírni a döntéshozó helyzetben lévő kormánypárti képviselőtársaimat és magát a kormányt arra, hogy a vita tapasztalatai alapján, áttekintve a most kialakult helyzetet, és élve azzal a lehetőséggel, amely most már egyetlen lehetőség, hogy a jelenlegi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok vannak a Ház asztalán, fontolja meg és támogassa azokat a módosító javaslatokat, amelyek a saját értékrendjük alapján is olyan célokat szolgálnak, amelyek szolgálata a kialakult helyzetben kötelező.

Ennek a lehetőségnek az elutasítása, és annak az erőltetése, hogy a költségvetésben ma szereplő számok legyenek a véglegesek, az Agrárgazdasági Tanács jelentése alapján is erősen vitatható következménnyel járhat. Talán nem árt képviselőtársaim figyelmébe idézni, hogy két változat szerepel mint kimeneteli lehetőség az Agrárgazdasági Tanács véleményében. Az egyik változat azt ajánlja, azt mutatja, hogy ha az 1997-es törvény akár már a 2000-es költségvetésben is betartásra kerül, és az agrárolló 5-8 százalékos mérséklését a záródás irányába történt lépések megtételével a kormány elősegíti azon az úton-módon, hogy az agrármegállapodásban szereplő reorganizációs programok, amelyek feltételeit az FVM-ben tudomásom szerint már kidolgozták, megkapják a megfelelő költségvetési megalapozottságot is, abban az esetben az agrárgazdaságunknak már a jövő évben esélye van a felfelé araszolás megkezdésére.

De van egy B-változat is, amelyet az Agrárgazdasági Tanács az asztalunkra tett. Ennek röviden az a lényege, hogy ha a mai, jelenlegi költségvetési kormányzati szándékok érvényesülnek, a piac az élelmiszerárakon keresztül fogja kompenzálni azt a 350 milliárdos hiányt, amelyet én magam egy kicsit magasabbra becsülök; tekintettel arra, hogy a múlt évben csak az agrárolló nyílása 70 milliárdot vett ki az agrár gazdálkodók zsebéből, az idén az első félév tendenciái alapján ez már 100 milliárdra valószínűsíthető. Tehát ha a piacnak kell rendet vágni a normális agrárjövedelmek és a jövedelmezőség helyreállításának irányában, az súlyos társadalmi konfliktusokkal jár, és bizony előrevetíti az infláció újbóli megszaladásának lehetőségét, amelyről úgy gondolkodom, hogy a nemzetgazdaság egészében nagyobb károkat okoz, mint amennyibe kerülne a kormánynak e problémák költségvetési támogatással való megelőzése.

Úgy ítélem meg, hogy ma még van választási lehetőségünk. Tisztelettel, higgadt megfontolások után azt javaslom, hogy a kormányzati többség éljen azzal a lehetőséggel, amely ma még a kezében van. Arra szeretném a tisztelt Ház és a képviselőtársaim figyelmét ráirányítani, hogy az Európai Unió a Vidéki Térségek Európai Chartájának az elfogadásával egy nagyon határozott és az amerikai agrárúttól jelentősen eltérő utat választott. Az amerikai agrárutat azért hangsúlyozom, mert ott a piaci folyamatoknak formálisan nagyobb szerepe van, mint az Európai Unió agrárgazdaságában.

Az Unió a multifunkcionális mezőgazdaság igényével lépett fel. Ez azt jelenti, hogy az élelmiszer-termelés mellett az ökológiai egyensúlyra, a fenntartható agrártevékenységekre, a környezet- és tájfenntartásra, a vidéki életforma és kultúra megőrzésére alkalmas, és erre is szervezett mezőgazdaságot képzel el európai mezőgazdaságként. Ez határozza meg az agrárpolitikai ambícióit is, és mi ehhez az Európai Unióhoz készülünk csatlakozni. Azt gondolom, hogy ez kötelezettségeket ró a kormányra és a magyar parlamentre is.

Remélem, hogy a magyar kormány nem kívánja elvéteni ezt az utat, és még idejekorán meghozza az elvi célkitűzéseit egyébként segítő költségvetési döntéseket is.

 

(22.00)

A biztonság kedvéért - szokatlan még ez a tárgyalási rend, ahogy ma a jelentést és a mezőgazdasági bizottság jelentéshez kapcsolt határozati javaslatát is tárgyaljuk - ehhez beadtam egy módosító indítványt. Ez a módosító indítvány szó szerint fogalmazza meg azt az óhajt, hogy ebbe fogalmazzuk bele azt is, az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy már a 2000. évi költségvetés vitája során vegye figyelembe azokat a módosító javaslatokat, s támogassa azokat, amelyek egyébként a kormány célkitűzéseit is az agrárügyekben támogatják.

Végül, hogy ne kisgazdaköszöntéssel fejezzem be a beszédemet, a "Bort, búzát, békességet"-ből most a békességre szólítok, de hogy b-betűs legyen a folytatása is, a békességhez egy kis bölcsességet és egy kis bizakodást is szeretnék ajánlani mindannyiunknak, és talán ez a megközelítés kimozdítja a holtpontról ezt a mai, szerencsétlen agrárhelyzetet.

Tisztelettel köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Farkas Sándor képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, Simon József képviselőtársam emlékezetét is frissíteni kell, már csak azért, mert amikor a kormányon ezen a mai, késői időpontban azt kéri számon, hogy mit nem és mit hajtott végre 1998-ban, akkor meg kell állapítani - ezt már elmondtam többször, azt hiszem, bizottsági ülésen is -, hogy '98 egyik fele az ő kormányzati idejükre vonatkozik. (Dr. Szabadi Béla: A rosszabbik fele!) Éppen ezért úgy gondolom, ezt számon kérni a mai polgári kormánytól nem lehet.

Van egy másik dolog is, s erről ma este is elég sok minden elhangzott, mégpedig az, hogy a Szocialista Párt által kormányzott négy éves időszakból, amit tavaly nyáron megörökölt ez a kormány, bizony elég sok olyan kellemetlen intézkedés nyomára bukkantunk, amelyek az agrárágazat és az agrárgazdaság helyzetében egyszerűen determinálták a kormány lépéseit.

Éppen ezért számon kérni a mai kormányon - és egyáltalán a kormányprogramot megkérdőjelezni - öt vagy hat hónap munkáját, úgy gondolom, hogy túlzás, még ha ilyen késői időpontban is beszélgetünk erről.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: További kétperces hozzászólások következnek. Megadom a szót Simon József képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

SIMON JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm, hogy az emlékezetemet kívánta felfrissíteni, de hadd utaljak arra, korrektül megmondtam, most nem kifejezetten csak a LXXVII. törvény előírásai alapján kívánom végigelemezni ezt a jelentést, hanem összehasonlítom a jelentésben foglalt gazdasági folyamatokat, amelyek, hála istennek és egyúttal sajnos, a késői benyújtás miatt nemcsak a '98-as esztendő jelentős történéseit tartalmazzák, hanem a '99-es esztendő jellemző, fontos tendenciáit is.

Ezt az időszakot, amely a Fidesz polgári kormányzása másfél esztendeje, az erre az időszakra érvényes kormányzati célkitűzéseket hasonlítottam össze azokkal a feladatokkal, illetve jelenségekkel, amelyek ténylegesen tapasztalhatók. Azt gondolom, nem tértem el túlságosan a tárgytól, csak éppen nem a nem létező agrárstratégiai terv alapján próbáltam meg bemutatni, hová nem jutottunk el, hanem a kormány programja alapján szerettem volna arra utalni, hogy ebben a másfél esztendőben nem sikerült a kormány eredendő célkitűzéseihez eléggé közel jutni.

Talán sikerült bizonyítanom, hogy még ébren vagyok. Köszönöm, elnök úr. (Farkas Sándor felmutat egy dokumentumot.)

ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezés nem történt.

Megkérdezem az előterjesztőket, kívánnak-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Igen, megadom a szót Szabadi Béla államtitkár úrnak.

DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy körülbelül hat és negyedórás, elnyújtott vita végére érkeztünk.

Amikor többen kiemelték ennek a jelentésnek a kvalitásait, hogy egy korrekt, a helyzetet jól leíró és igen igényesen összeállított jelentésről van szó, közben tanácsokat is adtak arra, mivel kellene még ezt a jelentést kiegészíteni. Úgy gondolom, sokan tanácsra szorulnak a tekintetben, hogyan kell egy ilyen vitát lefolytatni.

A kormány kezdettől fogva arra törekszik, hogy az agrárgazdaságot a politikai szándékoktól és indulatoktól mentesítse, hiszen nemzeti ügyről és nemzeti kérdésről van szó. Ez, ahogy a mai vita is mutatja, a kormány legjobb szándékai ellenére sem képes sikerülni. Nemcsak a hosszú idő tulajdonképpeni szétbeszélése mutatja ezt, hanem azok a minősítések és jó tanácsok is, amelyek tendenciózusan a kormány címére érkeznek.

Egy olyan országban, amelyben ilyen éles változások vannak, különösen pikáns dolog az elődöknek úgy viselkedniük, mintha a múlthoz semmi közük nem lenne. Különösen pikáns dolog egy olyan személynek vagy politikusnak így fellépnie, aki az előző kormányzásban direkt módon részt vett; Kis Zoltánra gondolok, aki nem várta meg a vita végét, ugyanakkor állandóan üzenget a kormány tagjainak, mit kellene tenniük a vitában. Ez azért pikáns dolog, mert bizonyítható, hogy a mai agrárhelyzet, amely egyébként semmiképpen sem katasztrofális, hanem nehéz, mindenképpen az előző ciklus különböző hibáinak a következménye.

Felteszik azt a kérdést is - ez is a megengedhetetlen minősítést jelenti, másként nem is lehet felfogni -, miért tér el a kormány a programjától az agrárgazdaság területén. Mintha ők nem tudnák, milyen túltermelési válsággal és piaci problémákkal adták át az agrárium területét a következő kormánynak. Az ő számításaik szerint 40-50 milliárd forintot igényelt volna az úgynevezett búzabomba hatástalanítása. Mintha nem tudnák, hogy orosz pénzügyi válság, súlyos világgazdasági problémák, rendkívül komoly természeti és időjárási károk voltak azok, amelyek kapcsán nem volt más lehetősége a kormányzatnak, mint a válságkezelés, az operatív intézkedések meghozatala. Ennek ellenére az is látható az agrárjelentésből, hogy a stratégiai célok megvalósítása tekintetében sikerült a célokat időarányosan elérni, és ez óriási teljesítmény.

Többen az agrárfejlesztésről szóló törvény különböző előírásaiból indulnak ki, és ezeket az előírásokat fetisizálják, ami már nem biztos, hogy helyes megközelítés. Az agrárfejlesztésről szóló törvény kapcsán kis vita is van a volt koalíció tagjai között abban, hogy vajon kinek az érdeme az agrárfejlesztésről szóló törvény. Kis Zoltántól azt hallhattuk, hogy az SZDSZ-nek nagyon komoly szerepe volt ebben, míg az MSZP-nek az, hogy lényegében ők szavazták meg.

Egyet meg kell állapítanunk: ez a törvény, bár nagyon fontos terület szabályozására hivatott, rengeteg hibával terhelt. Ennek a végrehajtása enyhén szólva problematikus, ezért kellő tapintattal kellene számon kérni a törvény végrehajtását.

 

(22.10)

Ott viszont, ahol végrehajtják a törvényt, nem ildomos azt kétségbe vonni. Orosz Sándor rendszeresen megteszi ezt, de mások is megteszik az MSZP-ből, például amikor a költségvetési bizottság ülésén, engem valahol az ország másik vidékére utaztatva beszámoltattak, akkor ott is komoly vita alakult ki arról, hogy az agrárfejlesztésről szóló törvény azon előírásait, miszerint a támogatásoknak minimum milyen mértékben kell növekedniük, betartja-e a kormány. És ott többen bebizonyították azt, hogy igen, a kormány ezt betartja, betartotta az 1999. évi költségvetés esetében is, és betartja a 2000. évi költségvetés esetében is.

Akkor mi a probléma? Az a probléma, hogy azok, akik kimódolták a bázis - mert ez egy bázisszemléletű megoldás - állandó korrekcióját, elfeledkeztek arról, hogy a bázis nem jó, nem vizsgálták, hogy az milyen. Tehát ha mi a hiányt bármivel korrigáljuk, az továbbra is hiány marad. Ezért tapasztalataink szerint a költségvetés által megajánlott összegek sajnos kevés lehetőséget adnak a fejlődésre és a fejlesztésre, ugyanakkor az ágazat működőképességét és a különböző válságok enyhítését szolgálják.

Az agrárfejlesztésről szóló törvény rendkívül komoly hiányossága, hogy olyan jókívánságokat tartalmaz, amelyekre semmiféle eszközt nem említ meg. Ilyen jókívánság az, hogy csökkenjen a magyar mezőgazdaság és az európai uniós mezőgazdaság támogatottsága közötti eltérés. Nem mond semmit arra vonatkozóan sem, de ütemek tekintetében sem, meg eszközök tekintetében sem található, hogy az agrárollót hogyan kellene zárni; egy jókívánság, hogy záruljon az agrárolló.

Az agrárfejlesztésről szóló törvény egyik előírása, aminek az állítólagos hiányát, nem tudom, milyen alapon, többen a kormány és az agrártárca szemére hányják, az agrárstratégia, középtávú agrárstratégia hiánya. Azt hiszem, hogy itt nem is tudom, hányféle közegben élhetünk, annyira titkosan nem készült az agrárstratégia, bármennyire is gondolhat bárki erre, különösen olyanok, akinek a kezében ott van és lobogtatják, mint például Kis Zoltán; megkérdezik, hogy mikor fogja már végre elkészíteni a kormány az agrárstratégiáját.

Simon József képviselő úr felszólalása különösen szimpatikus volt a számomra, ő ilyen módon fogalmazott: nagy hangon be lett jelentve, hogy készül az agrárstratégia, és nincs sehol, majd később hozzátette, hogy kényszerűségből kénytelen volt a kormányprogramhoz nyúlni, és a kormányprogram nem teljesül, tehát az agrárstratégia sem teljesül.

A kormány álláspontja az agrárstratégiával kapcsolatban közismert. Az agrárstratégia kérdéseit, a vidékfejlesztés, területfejlesztés kérdéseit a kormány informális kormányülésen februárban megtárgyalta, és erről, ennek eredményeiről a közvéleményt tájékoztatta. A kormány ezt a kérdést úgy értelmezi, hogy stratégiáját a kormányprogram tartalmazza, tehát azt, amit a parlament megtárgyalt és elfogadott. A stratégia egyes ágazatokra való kibontása pedig már más kérdés, ez az egyes tárcák feladatkörébe tartozik. Azt az anyagot, ami az agrár- és vidékfejlesztési stratégia kérdéseinek részletezését tartalmazza, széles körben rendelkezésre bocsátottuk, különböző érdek-képviseleti szervezetekkel megvitattuk, és azok támogatását ehhez a stratégiához - vagy helyesebben, ezekhez a kérdésekhez - elnyertük. Ez egy több évre vonatkozó elképzelés, amiből világosan látható, hogy milyen irányba óhajt fejlődni a magyar agrárium és a vidék.

Arra pedig, hogy miért nem nagyobb mértékű a fejlődés, miért térünk el különböző külkereskedelmi elképzelésektől, azt tudom mondani, hogy csoda, hogy ebből a nehéz helyzetből ezt lehetett kihozni. Többen egyetértenek abban - nem is kevesen, igen sokan -, hogy százévenként ha találkozik ennyi egyenlőtlen tényező az agrárgazdaság szempontjából.

Önök akkor, amikor ezek a különböző külső hatások érték a magyar gazdaságot - természeti csapások és külső világgazdasági, előnytelen változások -, azt javasolták, hogy nyújtson be a kormány pótköltségvetést, hűtse le a gazdasági növekedést és a konjunktúrát, mert katasztrófához vezet, ha azon az úton megy tovább, amin elindult. Nagyon helyes volt a kormány álláspontja, hogy ennek a nyomásnak nem engedett, és örömmel jelentheti a kormány azt, hogy még az egyensúlyi mutatók tekintetében is igen jó eredményeket ért el. Ilyen körülmények között azok a kérdések, amelyeket feltesznek az agráriumra vagy a gazdaság más területeire, enyhén szólva azért érthetetlenek, mert hiszen egy országban élünk, és mindannyiunknak nagyjából hasonlóképpen kellene közismert tényeket ismernünk.

Kérdezik néhányan - és ebben az ellenzék különböző pártjai egységesek -, hogy miért kell suttyomban megvitatni ezt a jelentést, ami egyébként először készült el. Úgy gondolom, hogy senki nem akadályozta meg azt, hogy az egyes képviselőcsoportok képviselői a lehető legnagyobb számban részt vegyenek ezen a vitán. Ugyanakkor viszont nagyon helytelennek tartom azt, hogy egy ilyen szűk körben jelen levő ellenzékből állandóan célba veszik a kormányt, megkérdezik például azt, hogy miért nincs itt a Pénzügyminisztérium képviselője. El kell olvasni a Házszabályt, abból lehet tudni, hogy ki az előterjesztője az anyagnak, és kinek kell itt jelen lennie. (Karakas János: És mennyi kormánypárti képviselő van jelen?)

A kormánynak az a feladata, hogy kormányozzon, és különböző feladatokkal van elfoglalva, tehát azt, hogy ezen a vitán a kormány teljes körben vagy akár a Pénzügyminisztérium is részt vegyen, én nem reális kívánságnak tartom, a körülményeket és a feladatok mennyiségét figyelembe véve semmiképpen.

Vannak aztán krokodilkönnyek is, amelyeket sűrűn láttunk a szemekből kifolyni. Az egyik ilyen nagy bánat, hogy miért késedelmesen terjesztették elő az agrárjelentést, mert ha előbb előterjesztették volna, akkor a költségvetési vitát le lehetett volna rövidíteni, nagyobb összegeket lehetett volna megajánlani az agrárgazdaság és a vidékfejlesztés céljára.

Ez az anyag, amit az országgyűlési képviselők megkaptak, hónapok óta a képviselő uraknál van, semmi nem akadályozta meg a képviselő urakat abban, hogy ezt az agrárjelentést elolvassák, és ebből muníciót merítsenek a költségvetési vitához és a költségvetési döntéseikhez.

Ami pedig az agrárfejlesztési törvény hibáit illeti, a határidő is hibás és betarthatatlan, mert az van az agrárfejlesztésről szóló törvényben, hogy a költségvetési vita beterjesztése előtt ezt az Országgyűlés elé kell vinni. Ugyanakkor a statisztikai rendszer olyan, hogy az adatok összeállíthatatlanok egy korábbi időszakban. Ráadásul ebben az évben a költségvetés benyújtását korábban hajtotta végre a kormány, mint az elmúlt években ez szokásos volt.

Kis Zoltán azt mondja, hogy ő már klasszikusnak érzi magát. Én úgy gondolom, hogy őt senki nem fogja a polcra föltenni, de onnan levenni meg különösképpen nem, még akkor sem, ha ő 11 kötetes agrárstratégiáról beszél. (Derültség a kormánypárti padsorokban.)

 

(22.20)

Elhangzott az ő részéről az is, hogy egy kormánynak úgy kell működnie, hogy az első években mindent az elődeire kell fognia. Azt hiszem, hogy a mostani ellenzék meg úgy működik, hogy mindent az utódaira, a mai kormányra fog. Ezt legalább akkora hibának kell tartani. (Közbeszólások.)

Úgy gondolom, hogy a mai vitáról, ami egy első ízben, igen korrekt módon, részletesen összeállított és a nemzetközi tapasztalatokat figyelembe vett anyag vitájáról elmondható, az az, hogy sajnálhatjuk, hogy ebből többet nem tudtunk kihozni. Ez teljesen elment az álszent politizálgatás irányába, és azt mondom, hogyha feszesebb, jobb, lényegretörőbb viták folynak, akkor még jobban és még könnyebben meg tudja fogadni a kormány Simon József képviselő úr tanácsát - bár különben is ezt gyakorolja: nem fog késlekedni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Az együttes általános vitát lezárom. A határozati javaslat részletes vitájára következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az országos fogyatékosügyi programról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. Az előterjesztést H/1368. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig H/1368/22. számon kapták kézhez.

Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, kívánnak-e előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánnak előadót állítani.

Kezdeményezem, hogy a módosító javaslatokat az összefüggésekre figyelemmel egy szakaszban tárgyaljuk meg. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a módosító javaslatok összevont tárgyalását. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-16. pontjai szerint. Írásban korábban két képviselő jelentkezett. Ha jól tudom, a jelentkezési sorrend: Sági József, utána pedig Lezsák Sándor következik.

Elsőként megadom a szót Sági József képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.




Felszólalások:   224   254-338  Előző      Ülésnap adatai