A felszólalás szövege:

SZALAY FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Itt ül Kétpó polgármestere körünkben, és teljesen látszik az arcán, hogy amit a képviselő asszony most elmondott, az valahol nálunk az Alföldön nem feltétlenül így van. (Gőgös Zoltán: Az a baj!) Vannak ebben az országban nyilván olyan települések, ahol nem értenek egyet azzal, hogy megszűnnek a lehetőségeik iskolaügyben, postaügyben, közlekedési ügyekben, és sorolhatnám.

De egy fontosabb kérdést szeretnék itt azért elmondani önöknek, nem tudom, hogy került-e ma szó arról, hogy a vidék ellehetetlenítése milyen problémákat feszeget leginkább. Fogy a nemzet, egyre kevesebben vagyunk. Ha az életfeltételek fokozatosan romlanak - és főleg a vidéki életfeltételekről szeretnék most beszélni -, akkor egy olyan veszélyhelyzet áll elő ebben az országban, hogy az a génállomány, ami ennek az országnak hihetetlen erőt adott nagyon sokáig és nagyon sokszor, csökkenhet, veszhet el. (Herbály Imre: Génállomány!)

Nézzünk körül magunk között! Hányan kerülnek fel ide, az Országgyűlésbe vidékről! Hányan dolgoznak kisfalvakból, és kerültek fel ebben az országban hihetetlen pozíciókba! Ezt vesszük el, és ráadásul a városiasodás nem éppen pozitív: bent a nagyvárosokban egészen máshogy élnek ma az emberek, sokkal személytelenebbek a kapcsolatok, egészen más az a viszonyrendszer, ami ott kialakul. Ezért lenne nagyon fontos, hogy a vidékkel sokkal felelősségteljesebben foglalkozzunk. Nem gondolom, hogy önök nem így gondolják, abszolút nem így gondolom, csak lássák be, hogy nem feltétlenül az a jó út, amit önök nekünk elmondanak.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

SZALAY FERENC (Fidesz): Nem lesz két perc. De nem tudja kifizetni Kétpó polgármestere az iskolában a béreket, az utakon nem tudnak közlekedni rendesen, és sorolhatnám. De miután nem akarok helyi vitát ebben a kérdésben, azt gondolom, hogy a képviselő úr is pontosan tudja, hogy azért a problémák egy kicsit nagyobbak, mint amit ön most elmondott. (Taps a Fidesz soraiban.)

SZALAY FERENC (Fidesz). Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az 1999-es és a 2000-es tiszai árvizet követően a magyar vízügyi szakma teljes támogatásával és segítségével a polgári kormány kidolgozta a Vásárhelyi-tervet. A 2002-es kormányváltás óta sajnos csak ígéreteket kaptunk az építkezésekről, lényegében még egyetlen új műtárgy sem került megépítésre, sőt a jelek szerint az évtized végére tudunk csak eljutni a végső befejezéshez.

(15.00)

A Magyar Köztársaság kormánya 1003/2007. számú rendeletével az idén január 24-én határozatban mondta ki, hogy 25 éven belül kell megteremteni a folyóvölgy árvízvédelmi biztonságának feltételeit. Huszonöt év! Addig mi lesz a Tiszával? - mert megígérni aligha tudja bárki is, hogy addig nem lesz árvíz. Biztosan mindenki emlékezik, hogy a Vásárhelyi-terv kidolgozását elindító árvizek óta szinte minden esztendőben szembe kellett nézni a Tisza erejével. Legutóbb éppen egy évvel ezelőtt rettegtek tízezrek, hogy átszakad-e a Tisza és mellékfolyóinak gátja valahol. A kiváló felkészültségű vízügyi szakemberek bravúrja kellett például ahhoz, hogy megvédjék a Köröszugot. Egy felelős kormány nem hagyatkozhat mindig a véletlenekre!

Oly sokszor elmondtuk mi, ellenzéki képviselők, mennyire fontos a másfél millió magyar állampolgár otthonának biztonsága, s oly sokszor megígérték önök, hogy felgyorsítják a Vásárhelyi-tervet. De azt azért senki nem gondolta volna, hogy pusztán azért beszélnek a tervről olyan sokat, hogy semmit ne csináljanak. Mert lényegében nem történt semmi, egyetlen árapasztó tározó sem készült el. Azt is mondták korábban, hogy a kormánynak rendelkezésére áll a szükséges pénz, de csak azt látjuk, hogy az eredetileg vidékfejlesztést is magában foglaló tervből fokozatosan hagynak el elemeket. Ám hiába tették olcsóbbá az egészet, mégsem sikerült megépíteni még a keveset sem.

Ma már ott tartunk, hogy uniós társfinanszírozásra várunk. Ennyire nincs pénze az államnak. Miért tesszük uniós pályázati sikerektől függővé százezrek otthonának sorsát? A folyó környékén lévő települések nem tudnak biztonságban tervezni, fejlesztéseiket nagymértékben befolyásolja a fölösleges halogatás.

A Tisza szabályozását illetően eléggé pesszimistán tekinthetünk a jövőbe. A kormányhatározat szerint felül kell vizsgálni a tavalyi tapasztalatok alapján a Vásárhelyi-terv árvízvédelmi fejlesztéseinek megvalósítását, ütemezését. Pedig csak egyetlen tanulsága van az esetnek: ha az eredeti tervek és ígéretek szerint megépülnek a folyó menti műtárgyak, akkor nem kellene rettegnünk az újabb és újabb árvizektől.

Tisztelettel kérdezem, államtitkár úr, ön szerint meddig lehet felelőtlenül játszani a Tisza mentén élő emberek biztonságával. Ön és a minisztérium, a miniszter úr és a kormány átérzi-e annak a problémának a súlyát, amelyet az jelent, hogy a Vásárhelyi-terv nem készült el, és tervezi-e, hogy haladéktalanul felgyorsítja a terv megvalósulását?

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

SZALAY FERENC (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon nagy örömmel fogadnám el a válaszát, és tényleg semmi nem is akadályoz meg ebben, csak az, amit ön elmondott. Igazából a Vásárhelyi-terv nem fejeződik be 2007. december 31-ig. Az volt a 2003-as kormányhatározatban, hogy 2007. december 31.

Arra nem válaszolt, hogy a 25 év mit jelent. Kinek jutott eszébe azt mondani, hogy a folyóvölgy, a Tisza-völgy árvízi biztonságát 25 év alatt kell megteremteni? Ezzel azt üzenik az embereknek, hogy nem foglalkoznak ezzel a térséggel. És én is azt látom az ottaniakkal beszélgetve, hogy nem érzik az emberek azt a felelősséget, aminek áradni kellene önökből, hogy valóban meglesz ez a fejlesztés.

És komolyan kell beszélni erről a kérdésről, hiszen itt nemcsak árvízvédelmi kérdésről van ám szó, hanem területfejlesztésről, vidékfejlesztésről, infrastruktúra-fejlesztésről és még sok minden másról. Ebben aztán tényleg semmi nem történt, pedig ezt is nagyon várják az emberek. Azt hiszem, hogy több komolyság kéne. Ez az az intézkedés, amely azt bizonyítja, hogyan lehet igazából felelőtlenül gondolkodni egy kormányzatnak egy ország sorsát illetően.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

SZALAY FERENC, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Miniszter Asszony! Államtitkár Úr! Azért szeretném az államtitkár urat külön megemlíteni, mert az államtitkár úrnak igen komoly szerepe volt abban, hogy azt a konszenzust összehozta, ami ötpártivá vált.

2002 óta sokat vitatkoztunk sportról sokakkal, most van az első olyan állapot, azt gondolom, mondhatom, hogy üdvözítő állapot, amikor nem vitatkozunk olyan dolgokról, amelyek egyértelműek, hanem az egyértelmű dolgokról kimondjuk, hogy szükség van rájuk. Ez most a sport.

A nemzeti sportstratégiát azért szeretném üdvözölni, mert nekem két területen jelent nagyon sokat. Az egyik az, hogy úgy érzem, vissza tudja adni a sport és a testnevelés presztízsét, azt a presztízst, ami nélkül beszélhetünk bármit a sport szükségességéről, fontosságáról, nem fogunk tudni előrelépni, hiszen gondoljuk végig, hogy amikor 2002-ben megszűnik egy Sportminisztérium...; remélem, hogy erre majd vissza fogunk térni a vitában, hogy milyen irányítórendszerek kellenek majd a sport és a testnevelés vonatkozásában, mert lehet, hogy jó helyen van a mostani Önkormányzati Minisztériumban a sport, de lehet, hogy még jobb helyen lehet egy önálló minisztériumban. Lehet, hogy ezt a dolgot a későbbiekben át kell beszélnünk. Ez komoly presztízskérdés, hiszen nem mindegy, hogy hogyan és miképpen képviseljük a legmagasabb szinten a sportéletét ennek az országnak.

Fontosnak gondolom azt is, hogy a presztízs mellett beszéljünk arról, amiről nagyon keveset szoktunk, hogy a sport, az egészséges életmód mit jelent egy országban. Ebben a parlamentben mostanában az egészségügy határtalan kérdéssé vált, jogosan. Ezen a héten hétfőn az én képviselőtársam - ha minden igaz, Spiák Ibolya - beszélt a keringési rendszer betegségeiről, az infarktusról és egyéb ilyen betegségekről, de sem a válaszban, sem a kérdésben egy fél mondat nem szerepelt arról, hogy a prevenció mit jelenthet. Nem beszélünk az egészségügynél prevencióról, és nem beszélünk a prevenció legfontosabb részéről, a rendszeres testmozgásról, mintha kimaradna a mi életünkből. El kell mondjam, a mai egészségügy betegségügy. Az orvosok azt mondják, "hogy van az egészséged?", "köszönöm jól, minél több beteg van, annál jobb". Tehát igazából a betegekkel foglalkozunk, nem az egészségesekkel foglalkozunk.

Amikor sportkoncepcióról, -stratégiáról, -törvényről beszélünk, akkor az eleje ez legyen, hogy a nemzet egészségi állapotát a lehető legmagasabb szintre próbáljuk emelni. Ezért nagyon fontos, hogy ebben a sportstratégiában markánsan jelenjen meg - meg is jelenik - a mindennapos testnevelés, a gyerekeknek, a fiatal korosztálynak a rendszeres testmozgáson keresztül a mozgás igénnyé változtatása. Ha ezt meg tudjuk tartani, azt gondolom, különösebb problémánk a későbbiekben nem lesz. Csak hangsúlyozni szeretném, volt már ilyen, hogy ebben az országban a testnevelés közel mindennapossá vált, aztán volt egy olyan időszak, amikor ez visszafejlődött. Azt gondolom, erről is nyugodtan beszélhetünk, hogy tanuljunk ezekből a problémákból.

(10.00)

Aztán tanuljunk abból is, hogy elindult annak idején egy létesítményfejlesztési program, majd visszafejlődött, elindult egy utánpótlásnevelés-program, majd visszafejlődött, elindult egy költségvetési növekedés a sportban, majd visszafejlődött.

Úgy érzem, hogy a mai világban egy nagyon fontos esemény döbbentett rá minket arra, hogy nem várhatunk tovább - minden rosszban van valami jó -, a 2012-es Európa-bajnokság vesztes pályázata volt szerintem az a katarzis, amit mindenkinek tudomásul kellett venni, hogy nem mehet tovább ez ügyben a magyar sport. Miniszter asszony, ötpárti egyezség volt az ügyben (Dr. Lamperth Mónika: Egyetértek!), és én most azt a részét mondom, hogy szerintem önök is, mi is és mindenki az országban rádöbbent arra, hogy valóban együtt kell tudni működni abban, hogy ilyen trauma többet ne érje az országot. Mert trauma lenne az is egyébként, ha most a nemzeti sportstratégiáról elkezdünk itt beszélgetni és vitatkozni, majd néhány héten belül visszafordulunk, azért, mert ne adj' isten, mondjuk, nem tudunk megegyezni abban, hogy politikai egyezség mellett a finanszírozás kérdéseit is meg tudjuk oldani egy cselekvési programon belül, ahogy Páva Zoltán úr elmondta. Mert ha nem tesszük mellé a politikai akaratot és amellé a finanszírozás stabilitását, akkor ebből a nemzeti sportstratégiából semmi nem lesz, ugyanis stratégiát készítettünk már eleget, volt belőle néhány, és mindig azon buktak meg a stratégiák, ha nem tudjuk mellé rakni a forintokat.

Ezért a javaslatnak az a két része, ami bizottsági módosító javaslatunk, és remélem, tényleg bizottságivá válik, ami arról szól, hogy 2012-re érjük el azt, hogy a költségvetésnek 1 százaléka legyen a magyar sportra fordítható része, ezt mindenki vegye nagyon komolyan, mert ha nem érjük el, akkor nem csinálunk semmit. A másik pedig az adókedvezmények. Nem elég az, hogy a szabadidősportra esetleg adókedvezményeket adunk ilyen-olyan formában.

A filmtörvényhez hasonlítottuk a javaslatunkat; ha egy filmtörvényben meg tudjuk azt határozni, hogy ebben az országban, aki, mondjuk, Etyeken stúdiókat épít, az adómentességet élvez, akkor nem hiszem el, hogy a sportban a létesítményfejlesztésre, a rendezvények, a programok finanszírozására ne lehetne adókedvezményeket adni. És azt gondolom, ha ezt nem tesszük meg, akkor soha nem fogjuk érdekeltté tenni a vállalkozói szférát, soha nem fogjuk tudni őket igazából bevonni normálisan a sport fejlesztéseibe.

Azt hiszem, ha ezt megoldjuk, akkor a létesítményfejlesztési programunk is működhet, amely létesítményfejlesztési programhoz rendelkezésre áll az a létesítménykataszter, amely megmutatja, hogy hol mennyi létesítmény van, és mennyire lenne még szükség lakosságarányosan. Nagyon nem mindegy, hogy egy százezres városban, egy kétezres, egy ötezres településen hogyan és miképpen állnak össze a sportlétesítmények. Nagyon fontos, mindenhol legyen stadion, legyen atlétikai pálya, legyenek tornatermek, legyenek csarnokok, enélkül nem fog menni a mai világban. Bár itt Almássy úrral beszélgettünk, hogy annak idején tornaterem nélkül is lehetett normális testnevelésórákat tartani. Tehát azt gondolom, hogy ez mindig csak egy kifogás, hogy létesítmények nélkül nem lehet igazából a sportot vinni előre. (Dr. Lamperth Mónika: Jól mondja!)

Azt hiszem, ha beszélünk a javaslatokról, nagyon fontos az a javaslat, ami arról szól, hogy a Testnevelési Egyetemet és a Sportkórházat, a doppinglabort próbáljuk egy egységben kezelni egy egészségcentrum kialakításával.

Fontos rész, beszélt a miniszter asszony a testnevelő tanárok diplomaátadó ünnepségéről. Tényleg fontos, hogy ezek az emberek érezzék azt, hogy egy olyan rendszernek részei, amely építi az országot, hogy nélkülük ez az ország nagyon nehezen tud előre menni, mert nélkülük az egészséges életmód nem kialakítható. De hozzá kell kapcsolni a Sportkórház kérdését, aminek a fejlesztését be kell fejezni, hozzá kell tudni kapcsolni azt, hogy érezzék azt azok az emberek, akik a sportegészségügyben dolgoznak, hogy fontosak, és nemcsak azért fontosak, mert megvizsgálják a sportolókat, hanem azért, amiről Bánki Erik beszélt, hogy azok a mérések rendelkezésünkre álljanak, amiből ki lehet indulni, hogy hol tart ma a magyar népesség egészségi állapota. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Egy utolsó javaslatunk a sportdiplomata-képzés; azt hiszem, rendkívül fontos, hogy vegyük komolyan, erős sportdiplomácia nélkül nemzetközi porondra a magyar sport soha nem fog kilépni. Ha a nemzetközi porondon az eredményességünk nem lesz kiváló és magas, akkor a példaképeink nem alakulnak ki. Ha a példaképek nem alakulnak ki, akkor nem lesz kihez igazodni a magyar fiatalságnak.

Köszönöm szépen, hogy szólhattam. Miniszter asszony, köszönöm, hogy azt mondta, hogy a kormány befogadja a módosítókat. Biztos vagyok abban, hogy példát tudunk mutatni az országnak, hogy van olyan szegmense ennek a politikának, ennek a társadalomnak, amit tudunk közösen - mind az öt párt, amely itt van a parlamentben - támogatni.

Államtitkár úr, még egyszer köszönöm. (Taps.)

SZALAY FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vezérszónoki felszólalás után még néhány gondolat a nemzeti sportstratégiához.

Az első: a kapcsolódás a társminisztériumokhoz kérdéskör. Többször beszéltünk róla, nagyon fontos, hogy ez a stratégia erőssége legyen, hogy hogyan és miképpen kíván kapcsolódni az Oktatási Minisztériumhoz, az Egészségügyi Minisztériumhoz, akár a Gazdasági Minisztériumhoz. Az Oktatási Minisztériumhoz a mindennapos testnevelés kapcsán mindenképpen, egyértelműen szükséges a kapcsolódás.

De szükséges az ügyben is, amit a Magyar Olimpiai Bizottság már működtet és elkezdett, hogy a felsőfokú intézményekkel, az egyetemekkel, főiskolákkal olyan kapcsolatot tudjunk kialakítani, hogy biztosítsuk a sportolóknak a sportolói pályafutás utáni pályafutását, életlehetőségeit.

Konkrétan arra gondolok, hogy legyen lehetőségük úgy bekerülni felsőoktatási intézménybe, hogy ott diplomát szerezve az életben később megállják a helyüket.

Fontosnak érzem azt is, hogy a sportiskolai rendszer, ami szintén kapcsolható az oktatási rendszerhez, ne a mostani állapotában, hanem egy fejlettebb állapotában álljon rendelkezésre, hiszen az utánpótlás-nevelésnek nagyon sokáig jelentős bázisa volt a sok-sok városban működő sportiskolai, egyesületi sportiskolai rendszer. Az oktatásba kapcsolható sportiskolai rendszer is fontos, de az egyesületi is. Azt gondolom, a KSI mintájára a nemzeti sportstratégia kicsit bővebben kitérhet.

Az Egészségügyi Minisztériummal való kapcsolódás. A prevenció fontosságát ennél mélyebben igazából nem tudom érzékeltetni. Ha nem tudunk abban előremenni és -haladni, hogy ne csak gyógyítsunk, hanem előzzük meg a problémákat, ha ezt nem fogadja el az egészségügyi kormányzat, akkor nem igazából érjük el a céljainkat.

A Gazdasági Minisztériummal való kapcsolódás. A létesítményfejlesztések kapcsán, akár olimpiai, akár Európa-bajnoksági rendezvények feltételeinek a biztosítása kérdésében lehet kapcsolódnunk.

A finanszírozást egy kicsit bővebben szeretném elmondani. Beszéltem az 1 százalékos elképzelésről; a költségvetés 1 százalékáról beszéltem. Szeretném azt javasolni, kérni, hogy az elkészülendő cselekvési tervben szerepeljen az, hogy a magyar sportfinanszírozás 2005-re érje el (Sic!) a költségvetés 1 százalékát. Ez azt jelenti, hogy évente 0,1 százalékkal kellene emelni a sportra fordított forrásokat. Ebben legyen benne létesítményfejlesztéstől, egyesületi támogatáson keresztül minden, amit el tudunk képzelni. Ez egyébként évente 8 milliárd forintot jelent - ez nem olyan határtalan tétel.

Az adókedvezményekről beszéltem. Még egyszer mondanám: van két példa Magyarországon, nemcsak a filmtörvény, hanem a kortárs művészek alkotásainak megvásárlásához kötődő adókedvezmény, mind a kettőt lehet példaképpen használni a sporthoz kapcsolható adókedvezmények kapcsán, és a magántőkével igazából itt lehet majd az igazi fejlesztéseket elérni.

A szerencsejáték-bevételek nagyobb mennyiségének visszaforgatása a harmadik kérdés. Ma a szerencsejáték-bevételek elenyésző része folyik oda vissza, amiért keletkezik - ezt is végig kell gondolnunk, azt hiszem, a későbbiekben.

Az európai uniós pénzek kérdésköre. Tudom, sportot nem támogat az Unió közvetlenül, de meg kell találnunk a módját annak, hogy hasonlóképpen, mint a régiós nagy projektek, az ország nagy projektjei közé bekerüljenek sportlétesítmény-fejlesztések, mindegy, milyen címszóval; lehet turisztikai látványosságnak is nevezni, mondjuk, a Puskás Stadiont - meg kell építeni belőle.

A szabadidősportról. A bizottsági ülésen is elmondtam, itt is elmondom: én a szabadidősportnál húznék egy vonalat; 24 év fölött nem foglalkoznék a szabadidősport kérdésével, 24 év alatt viszont nagyon komolyan venném. Hiszen a szabadidősport milyen eredményeket hozhat? Ha rászoktatjuk a mi népességünket, a fiatalokat arra, hogy rendszeresen mozogjanak, ha a mozgás rendszeressége az agyukban helyet kap, akkor ők ezt viszik tovább. Valószínűnek tartom, hogy az idősebb generáció ez ügyben már nagyon nehezen változtatható; persze üzleti alapon működhet ez a kérdés az ő generációjukban is.

Végül a kommunikációról, és azt gondolom, miután ötpárti az egyezség, nagyon fontos, hogy ezt a nemzeti sportstratégiához kössük. Nem mindegy, hogy mennyit fogunk érthetően és eladható módon beszélni erről a sportstratégiáról. Ha itt marad a Ház falain belül, akkor semmi értelme nem lesz, nem fogják megérteni az emberek, hogy miről szól.

Tehát azt gondolom, az államtitkárságnak kiemelt feladata lesz egy kommunikációs stratégiát a sportstratégiához kapcsolni, hogy hogyan kell ezt eladni a szakszövetségeken keresztül, a Diáksport Szövetségen keresztül, mindenféle szövetségeken keresztül, a politikán keresztül, hogy érjünk oda mindenkihez, akihez létezik, hogy az ország lássa be, hogy az egészséges életmód a sporton és a testnevelésen keresztül létkérdés ebben az országban, mert olyan egészségügyi állapotban vagyunk, amiből ha nem törünk ki, akkor igazából mindenféle egyéb programunk, legyen az uniós, legyen az magyar, hamvába holt lesz, nem lesz, aki megcsinálja, nem lesz, aki végigvigye a különböző nagy-nagy stratégiai gondolatainkat ebben az országban.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)

SZALAY FERENC (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először az önkormányzatokról szólnék. Nagyon örültem Jauernik képviselő úr hozzászólásának, főleg ennek az utolsó mondatnak, hogy bízik abban, hogy az önkormányzatok megoldják a feladataikat. Biztos vagyok benne, hogy meg fogják oldani - csak meddig fogják tudni megoldani? Meddig lehet még úgy elvonni, hogy a feladatok mértéke nem csökken? Ez az alapvető problémája az önkormányzatoknak. (Jauernik István: Erről beszéltem.) Igen, csak én is hadd beszéljek róla, azért, hogy mindenki lássa, hogy ez nem egy olyan nagyon fényes dolog. Tehát amikor mindig elvesznek, de a feladatok ott maradnak, akkor abból általában az van, hogy növekszik a hitelfelvétel - Kovács képviselő úr elmondta -, kötvényt jegyeznek az önkormányzatok, fölélik a vagyonukat. Egy idő után vége lesz ennek.

Ez az aranytojást tojó tyúk esete, egy idő után vége van. És hogyha a normatívák ilyen szinten maradnak, akkor a kötelező feladataink ellátása sem biztosított. Ezen, azt gondolom, nem tudunk vitatkozni különösebben, és biztos, hogy ezt hasonlóképpen látjuk, csak azt is lássuk, hogy az önkormányzatok ma nagyon sokat szenvednek a mostani gazdaságpolitikai problémák miatt. Ön is azt mondta: jobb lenne, ha több lenne. Nem fog több jutni, látjuk. Csak önök meg lássák be azt, hogy nem lehet mindig elvenni az önkormányzatoktól. (Jauernik István: Nincs elvéve!)

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Én egyébként azt látom, hogy egy olyan vita ez a költségvetési vita, amikor a kormányoldal bizonygatja a saját igazát, tudja ő is, hogy baj van, tudja ő is, hogy problémák vannak. Mi elmondjuk, hogy melyek ezek a bajok, próbálunk rávilágítani, néha elfogadják a javaslatainkat - elég ritkán -, gyakrabban meg nem. A végén pedig önök megszavazzák, mi meg elmondtuk, hogy mégis mi a problémánk. A baj csak azzal van, hogy néha önkritikát is kellene gyakorolni, bátran és nyugodtan, belenézni az ország szemébe, és azt mondani: kérem, ez a dolog 2002 óta romlott el, azóta hihetetlen a probléma, 8000 milliárd forint államadósság helyett most a duplájáról beszélünk, 3-4 százalékos gazdasági növekedés helyett most 1,2 százalékosról beszélünk.

Ez a probléma! Egyszerűen így mondják bele az ország arcába, hogy: kérem szépen, ezt 2002 óta mi okoztuk, és a probléma innen indul. (Közbeszólás a fideszes képviselők soraiból: Így van!) Ezt Varju képviselő úrnak mondom, mert azt mondta, hogy látszik már az, hogy jó lesz a - nem tudom, mit mondott - a gyerekeinknek vagy az utánunk következőknek. Hányszor hallottuk ezt már? Most önök elmondják nem tudom, hányadszor. Nekem a nagymamám, a szüleim elmondták, hogy, kisfiam, neked nagyon jó lesz - most önök ugyanezt mondják? Hogy, kedves ország, nyugodjanak meg, nemsokára jó lesz? Mikor? És állandó problémát okoznak. Ezért gondolom azt, hogy az önkritika néha hasznos dolog.

Volt megegyezés ebben a Házban néhány hete egy területtel kapcsolatban: ez a sport volt - erről szerettem volna szólni rögtön az elején, most egy kicsit később mondom el. Itt ült az öt párt, és jól megdicsértük egymást, hogy hurrá, van egy terület, ahol tudunk közösen gondolkodni mind az öten a nemzeti sportstratégia kapcsán. Akkor is elmondtam, hogy majd kiderül itt a költségvetési vitánál, hogy valójában tényleg ötpárti-e az egyezség.

A nemzeti sportstratégiához nem tetszettek pénzeket rakni, egy vasat se. Az állami sportfinanszírozás - ez öröm egyébként - 15 százalékkal nőtt, de majd tessenek megnézni a sportfinanszírozáson belüli arányokat. Most, az olimpia évében az olimpia viszi el a növekedést, ami nem baj, csak egészen más mennyiségű forrást kért az olimpiára a sportszövetségek szövetsége meg a Magyar Olimpiai Bizottság. Kértek 2 milliárd forintot - önök néhány száz millió forintot raktak bele. A kinntartózkodásra kértek négyszázvalahány millió forintot - beleraktak 300 milliót. Ezzel megnövelték a sportfinanszírozást, aztán csökkentették a szabadidősportra szánt pénzeket, a diáksportra szánt pénzeket, a létesítményfejlesztésre fordítandó pénzeket, és közben a nemzeti sportstratégiában meg elfogadták itt velünk együtt, hogy sportnemzetből sportoló nemzet legyünk.

(13.10)

Valami hihetetlen kaotikus dolgot látok ebben a kérdésben. Ráadásul azt hiszem, hogy nem hajlandók megérteni - közülünk is sokan vannak ilyenek, nem gondolom, hogy ez párthovatartozástól függő -, hogy mivel szórakozunk és mivel játszunk. Az egészségügyről ma néhányan szóltak, de még mindig csak a gyógyításról beszélünk, és nem beszélünk arról, hogy a megelőzés, az egészséges életmód, a hozzá tartozó rendszeres testmozgás, táplálkozás és a többi, és a többi, milyen fontos lenne egy ország életében. Beszélünk itt gazdaságpolitikáról meg munkahelyteremtésről meg mindenféle egyéb, nagyon-nagyon fontos dologról, csak egy idő után nem lesz, akit foglalkoztatni lehet, meg nem lesz, aki dolgozni fog. A magyar nép életkilátásai talán a leggyengébbek Európában. Innen kéne indulni, és ezt kéne elfogadni egyszer, hogy nagyon-nagyon jó lenne, ha mindenféle nagy gazdaságpolitikai gondolatok mentén foglalkoznánk az emberekkel is egy keveset ezen a területen.

Nem szeretném szaporítani a szót tovább, mert nem tudom, hogy hányszor mondtam már ezt el, csak tessenek azt látni, hogy ha ez így marad, akkor a nemzet kilátásai fognak nagyon-nagyon gyorsan, hihetetlen mértékben csökkenve gyengévé válni. Remélem, hogy megértik, be fogunk adni módosító javaslatokat. Be fogunk adni módosító javaslatokat ahhoz, hogy mondjuk, a diáksport-normatíva visszajöhessen. Nem hiszem, hogy önök nem látják, hogy ha a gyerekeknek a mindennapos testnevelés nem egy adott dolog, akkor ezek a gyerekek nem tudnak egészséges fölnőni. Az önökéi sem, a mieink sem, senkié sem. Megbeszéltünk, ötpárti egyezség volt, két és fél óráról háromra emeljük a heti testnevelési órák számát. Fél óráról van szó. Nem tetszettek elfogadni. Fél óráról van szó. Igazából egy tendenciát szerettünk volna elindítani.

Megbeszéltük, szeretnénk, ha a létesítményfejlesztési program elindulna tornatermekkel és uszodákkal. Önök ígértek 100 tornatermet, 50 tanuszodát. Mondjuk, 3 darab megvalósult belőle. Szeretnénk ebben is előremenni. Nem őrült kérés! Most 13,6 milliárdot tetszenek sportra adni, ehhez kellene még egy keveset, nem nagyon sokat, mondjuk, kettőt-hármat. Jelzem, 2002-ben 27 milliárdnál fejeztük be a sportfinanszírozást. Mindenkinek lelke rajta. Aztán beszéljenek sokat még a gazdaságpolitikáról, foglalkoztatásról, oktatásról, egészségügyről, csak ezt a területet is tessenek néha egy kicsit komolyabban venni.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

SZALAY FERENC (Fidesz): Alelnök Úr! Államtitkár Úr! Kérdésem a 4-es úthoz kötődik. A 4-es út - mint tudjuk - Kelet-Magyarország egyik legforgalmasabb útvonala, Szolnok városát is nagyon komolyan érinti ennek az útnak az állapota, minősége. A kérdésem arra vonatkozik, lehet-e pontos időpontot tudni annak kapcsán, hogy mikor indul el a 4-es út négysávosítása, illetve mikor indul el az M4-M8 autópálya fejlesztése és a hozzákapcsolódó, Tiszapüspökinél átmenő közúti híd építése.

A kérdésem azért fontos, mert Szolnok város legégetőbb kérdése most a forgalmi helyzet. Gyakorlatilag bedugul a város, ha bármi történik a 4-es úton. A városon nem lehet átmenni, ha a 4-es úton bármilyen forgalmi probléma adódik. Szolnok város a mostani két hídjával gyakorlatilag nem tudja ellátni ezt a feladatot.

Igazából azt szeretném kérdezni, hogy miután 2003 környékén Medgyessy Péter miniszterelnök úr megígérte, hogy 2006-ra készen lesz az M4-M8 Szolnokot északon elkerülő út a hozzákapcsolódó hídhoz, van-e még egy dátum, van-e egy olyan dátum, amihez köthetjük ezt a fejlesztést. Tudom azt, hogy az országos területrendezési tervben szerepel a 4-es út négysávosítása, szerepel ez a híd, de időpont nélkül.

Arra kérem államtitkár urat, mondjon egy biztató dátumot, hogy az otthoniaknak elmondhassam, hogy előbb-utóbb kezelni tudjuk ezt a forgalmi helyzetet, mert tarthatatlan állapotban van Szolnok város közlekedése.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

SZALAY FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! 2002 óta többször megígérte a kormány, hogy a 4-es út gyorsforgalmi úttá fejlődik, és többször megígérte, hogy a négysávosítás megtörténik. Ez Szolnoktól Budapest felé három szakaszon meg is történt, de ez a több mint négyszáz kilométeres úthoz képest nagyon kevés. A legutóbbi időben arról értesülhettünk, hogy az Abony-Fegyvernek közötti szakaszt 2017-re tervezik megvalósulni. Az ígéretek 2006-ról, 2009-ről szóltak.

Azért, hogy ez ne így történhessen, a megye országgyűlési képviselői, polgármesterei párthovatartozás nélkül összeültek, és egy levelet fogalmaztak meg még Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrnak, hasson oda, hogy 2012-re ez a fejlesztés valósuljon meg. Erre a levélre most választ kaptunk, amiben egy 2015-ös időpontot jelöl meg a minisztérium. Azt gondolom, hogy ez így nem jó, hiszen miniszter úr és valószínűleg a Ház majd' minden tagja tudhatja, hogy az ország legforgalmasabb autóútja, egy számjegyű útja a 4-es út; a legforgalmasabb és a legbalesetveszélyesebb. A legbalesetveszélyesebb szakasza az abonyi elkerülő út, itt a halálos balesetek száma is jelentősen megnövekedett az elmúlt időszakban.

Azt gondolom, ha azt is hozzátesszük, hogy az Ukrajnából, Romániából és Bulgáriából érkező kamionforgalom milyen mértékű, hihetetlen problémákat okoz ez a térségnek. Nem beszélve arról, hogy ha egy térségnek nincs autópályája, gyorsforgalmi útja, milyen fejlődési lehetőségektől esik el a gazdaság fejlődése szempontjából.

Azt gondolom, hogy ezt a kérdést komolyan kell vennünk. S ha végiggondoljuk az ott lakók lelkivilágát, lelkiállapotát, nagyon sokan furcsán néznek maguk elé és kérdezik meg, hogy van az, hogy az országban működik az 1-es autópálya, működik a 2-es autópálya, működik a 3-as autópálya, működik az 5-ös autópálya, működik a 7-es autópálya, a 6-os autópálya épül, néha beomlanak az alagutak, de az 4-es és 8-as, az M4-M8-as autópálya nem épül. Az M4-M8-as autópálya Szolnokot északon elkerülő szakaszát szeretnénk felgyorsítani a Fegyvernekig tartó résszel, a Tiszán Tiszapüspökinél átívelő híddal. Ha ez nem történik meg, az előbb említett problémák csak fokozódni fognak.

A probléma egy másik része - nem kisebb, mint az előzőek - Szolnok városának a közlekedése. Ha nem kap még egy hidat a térség, Szolnok város közlekedése ellehetetlenedik. A városban reggel és délután már így is alig lehet közlekedni.

Kérdezem miniszter urat, mi a véleménye a képviselők - a parlamenti képviselők, az országgyűlési képviselők -, a polgármesterek, a megyei közgyűlés vezetői, Pest megye és Jász-Nagykun-Szolnok megye vezetői levelével kapcsolatban. Tudja-e támogatni, hogy 2012-re ez a fejlesztés megvalósuljon?

Várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

SZALAY FERENC (Fidesz): Nem irigylem miniszter urat - utánanéz és legközelebb majd válaszol. Ugyanis én kérdeztem az abonyi elkerülőt, kérdeztem az M4-M8-as autópálya építését, a Szolnokot északon elkerülő autópályát, a Tiszapüspökinél átívelő hidat. A szolnoki hídról is beszélhetünk, de a szolnoki híd más kérdés. Tisztelem, hogy ön még nem vette át igazából a posztját, így azt mondom, hogy az előző kormányzatnak a 4-es úthoz fűződő viszonyára adott válaszát nem tudom elfogadni, nem tudok vele mit kezdeni. Ráadásul arra nem válaszolt, hogy 2017-tel kapcsolatban mi a meglátása. 2017-nél hamarabb lesz kész ez az út vagy nem? 2012-ről senki nem beszélt.

Miniszter úr, nagyon-nagyon meg vagyok lepve, hogy ön egyáltalán felállt és válaszolt. Egy államtitkár valószínűleg könnyebben válaszolhatott volna. Nem tudom elfogadni a választ. (Taps a Fidesz soraiban.)

SZALAY FERENC (Fidesz): Jó reggelt kívánok, elnök úr, és elnézést, nem tudom, ki, hogyan közlekedik a városban, de tudják, tragédia. A többi képviselőtársam nevében is mondanám: ide fognak érni, de többen hívtak, próbáljak akkor én előre szólni. Én voltam a legelső. (Dr. Lamperth Mónika: Mi ügyesebbek voltunk.) Önök jobbak. Az az igazság, hogy eddigi... (Dr. Kékesi Tibor: Azt is tudjuk, hogyan kell közlekedni.) Igen, igen, mi nem tudjuk. (Az elnök csenget.) Mi azt tudnánk, hogyan lehet költségvetést összeállítani...

ELNÖK: Tekintsünk el a közlekedési helyzet megvitatásától. (Dr. Lamperth Mónika: Miért?)

SZALAY FERENC (Fidesz): Jó ez így, elnök úr, szerintem jó ez így, hajnalban ez nem rossz. Mi tudnánk költségvetést összeállítani, önök meg tudnak közlekedni, azt gondolom, így rendben leszünk a dolgokkal. (Dr. Lamperth Mónika: Csak ennyi?) Az előbb mondtam, csak nem tetszett hallani, mert az elnök úrral tetszett beszélgetni. (Arató Gergely: Halljuk akkor!)

Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, jó is így, hogy én kezdem el, hiszen sportról beszélni elsőként egy ilyen részletes vitában ritkán szokott előfordulni. Azt gondolom, nem baj ez, az sem lenne nagyobb baj, ha most úgy is tudnánk beszélni, hogy mondjuk, felajánlást tenne mindenki a saját területéről, és azt mondaná, baj van, komoly a probléma az országban, egy kicsit mindenki húzza össze magát az igényeivel, húzza össze magát a kéréseivel, ezt az évet próbáljuk úgy kihúzni, hogy rendben leszünk, mert tudjuk azt, hogy a későbbiekben van jövő, és lehet továbbmenni. Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha én is most azt tudnám mondani, hogy a sport nem éppen az a terület, ami nem bírná ki még egy évig. Nem igazából tudná még ezt az évet úgy kihúzni, hogy utána rendben lesz a helyzet.

Azt tapasztalom azonban az egészséges életmódnál is, a sportnál is, a testnevelésnél is, hogy egy tendencia van, és nemcsak ez az év az, amikor probléma a költségvetés összeállítása, hanem sajnos eddig is így volt. Az is tapasztalható, hogy az a terület, amely sok-sok korosztálynak, gyerekeknek, felnőtteknek egészséget hozhat, és nemcsak egészséget, hanem a közösségi értékek határtalan tudásával egy nemzetet is építhet, ez a terület elég régóta el van hanyagolva, elég régóta, és nem igazából látszik a kiút. Nem kevés bizottság ül össze, nem kevesen gondolkodnak azon, hogyan és miképpen lehetne ezt a területet kezelni és megoldani. Legutóbb Sárközy professzor úr hívta össze azt a csapatot, hogy végig tudják gondolni a sport, a testnevelés, az egészséges életmód jövőjét, és elkezdtek gondolkodni. Ez a csapat odajutott, hogy ha így maradunk, ahogyan vagyunk, hogy 13-16 milliárd forint körüli támogatása lesz a sportnak, akkor a dologról a későbbiekben nem is lesz érdemes beszélni, össze fog zuhanni, nem lesz igazából értelme ezt a területet a későbbiekben akár csak megemlíteni sem - ide jutottunk.

2002-ben egy 22 milliárdos költségvetéssel, egy normális sportstratégiával, egy sportminisztériummal, azt gondolom, tudtuk mondani, hogy ez a terület is normálisan képviselheti magát ebben az országban. És ahogyan telt az idő, mindig csökkent a támogatás, mindig az látszott, hogy a prioritások legvégén az van, hogy van sport, van egészséges életmód, és van testnevelés is, minthogyha nem lenne fontos az, hogy a gyerekek egészségben éljenek, az, hogy amikor felnőnek, akkor tudják azt, hol a helyük az életben. Most, ebben az évben 16 milliárd forint körüli a sporttámogatás, a tavalyi évben 500 millióval kevesebb volt, az elmúlt években épphogy szinten tartás volt ebben a kérdésben ezen a területen.

Talán a legfájóbb, a legrosszabb ebben az egész kérdésben az, hogy ha nincs az olimpiai felkészülésre pluszpénz ebben az évben, egye fene; hogyha nem épülnek létesítmények olyan mértékben, hát jól van, majd valamikor megépülnek; de az, hogy a diáksport-normatíva állandó csaták árán a tavalyi évben végre újra 500 forinttal az iskolák, a gyerekek rendelkezésére állt, így sikerült visszaadni az 1250 forintból 500 forintot, hogy ebben az évben ezt is sikerül elvenni - nem értem a költségvetés etikus részét.

Tessenek végiggondolni: mit is lehet ezzel okozni? A gyerek meg tud tanulni számolni, meg tudja tanulni a magyar irodalmat, a magyar nyelvet bármikor. De ha nem kapja meg azt a mozgásmennyiséget, amire szüksége van a megfelelő életkorban, akkor egy olyan dologtól esik el, amivel az életkilátásai lesznek gyengébbek a későbbiekben. Ezt nem tudom elmagyarázni, nem tudjuk elmagyarázni, az önök sportos képviselői sem tudják elmagyarázni ennek az országnak, főleg a döntéshozóknak. És vajon miért? Valószínűleg azért, mert csak akkor vesszük észre, hogy baj van az egészségünkkel, amikor bekerülünk a kórházba, és ott elkezdenek bennünket gyógyítani. Nem jövünk rá arra, hogy menet közben kellene rendszeresen és folyamatosan foglalkozni ezzel a kérdéssel és elsősorban az iskolában.

Megbeszéltük, ötpárti egyezség volt, mondjuk, a mindennapos testnevelésben. Amikor a bizottságban megegyeztünk róla, mindenki egyetértett vele. Amikor ide, a parlament plenáris ülésére feljöttünk, akkor már nem volt ez igazából egyértelmű. Hirtelen azon kezdtünk el vitatkozni, kötelező legyen-e, ne legyen kötelező. Most ott tartunk, három óra hetente a kötelező testnevelés. Elmondom önöknek, de lehet, hogy tudják: egy tízéves gyereknek naponta van öt órára szüksége arra, hogy mozogjon - naponta ötre! És mi van Magyarországon? A gyerekek jelentős része, több mint 80 százaléka csak testnevelés órán mozog; csak testnevelés órán mozog.

(8.50)

Ha a felnőtteket, önmagunkat figyeljük, a mai magyar lakosság 9 százaléka mozog hetente fél órát, 16 százalék hetente kétszer fél órát. Ez olyan, mintha nem is tennénk ezt. És természetesen amikor elolvassuk a számokat, hogy ki mennyit él itt, Európában, és a mi átlagéletkorunk 6-8 évvel kevesebb, mint a környező országokban, nem igazából gondolunk arra, hogy ez a rendszeres mozgás hiányából fakadhat, abból, hogy az egészséges életmód elmarad mellőlünk, és hogy igazából nem törődünk az egészségünkkel annyit, amennyit kellene.

Itt most ma reggel, amikor önök ezt hallgatják, látom önökön, nem is igazából gondolják végig, hogy én miről beszélek. Azért nem, mert úgy gondolják, hogy sokkal fontosabb dolgok vannak ebben a költségvetésben, mert kell majd utat építeni, működnie kell ennek az intézménynek, működnie kell a tűzoltóságnak, a rendőrségnek. Csak egyet kérek: úgy mondjuk, a negyvenedik helyen gondolják végig, hogy amiről én beszélek, az a jövőről szól, az arról beszél, hogy lesz-e olyan generáció ebben az országban, amely majd továbbviszi azt, amit mi szeretnénk, hogy lesz-e olyan, akinek az egészségi állapota - egy nemzedékről van szó - képes lesz az Unióval, az Unió országaival felvenni a harcot. Nem lesz egyébként, jelzem, nem lesz.

Arról nem is nagyon akarok beszélni, bár azért inkább elmondom, mert jó ez is, hogy ha egy válság van bármely országban, túl azon, hogy elkezdik segíteni a munkahelyek növelését, elkezdik a vállalatok, a vállalkozások, a kis- és középvállalkozások lehetőségeit növelni, rögtön a következő pontban az összefogás, a nemzeti egység, a közösen gondolkodás az, ami egy válságból kivezethet. Az összefogásnak, a nemzeti egységnek, hogy ez megvalósulhasson, egy nagyon fontos eszköze maga a sport. A sport, amely olyan értékeket hordoz, hogy büszkének lehet lenni arra a teljesítményre, egy egész országnak. Egy olyan eszköz, amellyel közösséget lehet alakítani, kialakítani és erősíteni. Ilyen eszközöktől esünk el, hogyha nem figyelünk oda, hogy nálunk ebben az országban van ilyen, amit lehetne használni akár a válságból való kiút megtalálására is.

Azt szeretném kérni önöktől, hogy ha mást nem, a diáksport-normatívát ne vegyék el a gyerekektől; ne vegyék el, adják vissza! Adják vissza azt az ötszáz forintot, ami 5 milliárd forintnyi, nem jelent semmit egy ekkora költségvetésben, de egy-egy iskolának a túlélést jelenti, a gyereknek pedig a lehetőséget, hogy a mozgáson keresztül normális élete lesz.

Elnök úr, köszönöm. Én bízom abban, hogy ez a hozzászólás, amely sportos ügyben első a parlamentben, elsőként hangzik el a részletes vitában, tán valakit elért és megérintett.

Köszönöm szépen. (Taps.)

SZALAY FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! A munkahelyteremtés kapcsán Nagy László képviselő úrnak, aki azzal kezdte, hogy de jó, mert annyi munkahelyet teremtett már a Szocialista Párt, hogy az egyszerűen követhetetlen: valóban, 500 ezer fölött van a munkanélküliek száma az országban. Ha munkahelyteremtésről beszélünk, akkor arról beszéljünk, hogy hány cég alakult, hány új munkahelyet sikerült teremteni, a foglalkoztatás szintjei hogyan növekedtek, és azt gondolom, hogy akkor van vita.

De közvetlenül utána arról beszélni, hogy a közcélú meg a közhasznú munka majd egy irányba terelődik, és ez is munkahelyteremtés, hát, képviselő úr, mondjuk úgy, hogy ez egy enyhe csúsztatás. Ugyanis a közcélú meg a közhasznú munka után ezeknek az embereknek tartós foglalkoztatásban kéne részt venniük, tehát munkahelyet kellene teremteni, hogy el tudjanak menni utána dolgozni. De most nem erről szól a dolog. Most arról szól, hogy önök lyukakat foldoznak és toldoznak, és azok az emberek, akik egyébként nem tudnak normális munkahelyen dolgozni, most megkapják a lehetőséget. Ez egyébként jó, ez egyébként egy nagyon szép dolog. De ugye, tudjuk azt az oldalát is, hogy nem állja senki az eszközöket, a munkaruhát, azt a plusz mennyiségű létszámot, amely az ő programjukat kell hogy szervezze, és a foglalkoztatásukat bonyolítsa. Ez nem kis pénz, mondjuk, az önkormányzatoknak.

Mondom még Szolnok vonatkozásában: 960 ember él vagy élt Szolnokon segélyből, ennek a felét lehetett a közcélú foglalkoztatásba bevonni. Ebből a körülbelül 500 emberből 260 volt alkalmas arra, hogy foglalkoztassuk is. Ez egy nagyon komoly dolog. De jó lenne, mondjuk, kiterjeszteni olyan szintre, hogy a vállalkozásokban is lehessen ezeket a közcélúakat használni. Tehát azt szeretném kérni a képviselő úrtól, hogy akkor vitatkozzunk, csak akkor tessék megmondani nekem, hogy milyen munkahelyeket tetszettek teremteni akkor, amikor növekszik a munkanélküliség Magyarországon.

Egyébként valóban vannak térségek az országban, valóban vannak olyan helyek, ahol ez valóban nő, és valóban örülhetünk neki; csak úgy általánosságban ne tessék már ilyeneket mondani! Azt gondolom, hogy ez a dolog úgy lenne korrekt, ha el tetszene mondani, hogy nem munkahelyeket tetszettek teremteni, hanem közcélú foglalkoztatási lehetőséget tetszettek olyan kétharmad részben megteremteni.

Köszönöm. (Göndör István: Ez nem így van.) De, ez így van. Ez így van! (Taps a Fidesz soraiban.)

SZALAY FERENC (Fidesz): Képviselő Úr! Jobb lett volna, ha nem szól egy szót sem. Egy: fogalma nem volt, hogy én miről beszélek; kettő: arról sem, hogy ön miről beszél. Ne haragudjon, fogalma nincsen! Én arról beszéltem, hogy ma 500 ezer munkanélkülinél több van az országban, ön meg azt mondta, hogy önök munkahelyeket teremtettek. Önök nem teremtettek munkahelyet, hanem megszüntettek munkahelyeket, és temérdek cég csődeljárás alatt van, beadta a kulcsot, vége van. Csak Szolnok: nagyságrendben 300 millió forinttal kevesebb az iparűzési adó a határtalan nagy gazdasági teljesítmény miatt. A közcélú foglalkoztatást el tudom önnek magyarázni elejétől a végéig, ha gondolja. Az arról szól, hogy segítsünk azoknak, akik azért nem tudnak elhelyezkedni, mert nincs munka; azért, mert nem tudom, hány éven keresztül nem tudtak munkába kerülni. De nem gondolom, hogy önnel nekem ez ügyben vitatkozni kellene. Jó lenne, ha azt látná, hogy amiről beszél, az nem úgy van, és a munkahelyteremtés más, mint hogy a közcélú foglalkoztatásban embereknek lehetőséget adunk ideig-óráig. Ez a nagy problémám.

De nem is erről szerettem volna beszélni, inkább arról, hogy azért az gyönyörű, hogy a felelősség a miénk egy ilyen költségvetés összeállításáért, azért, mert beadtunk módosító javaslatokat. Tessenek már végiggondolni az elmúlt nyolc évet! Folyamatosan arról volt szó, hogy próbáltunk módosító javaslatokkal segíteni a költségvetés kialakításában, és önök folyamatosan elutasítottak mindent. Tudok mondani példát bizottsági ülésről, amikor az adótörvények módosításánál a sport támogatását szerettük volna elérni úgy, hogy az adójából írja le a sportlétesítmények fejlesztési pénzeit az a vállalkozó, aki abba beleteszi, mint a filmtörvény kapcsán. Ezt ott a bizottságban mindig elfogadták az önök képviselői, és amikor idejutottunk, rögtön elutasították. Nekem egy sikerélményem van módosító javaslat kapcsán, az az 500 forint, amit a gyerekeknek diáksport-normatívaként tavaly az idei költségvetésbe be tudtunk rakni. Nyolc év alatt egy darab ilyen volt.

Azt gondolom, ez méltatlan, és utána azt mondják, hogy mi vagyunk a felelősek a költségvetésért?! Van felelős ellenzék, csak a felelős ellenzéket komolyan kéne venni annak, aki a hatalomban van. Önök ezt messze nem teszik meg.

SZALAY FERENC, a sport- és turisztikai bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselőtársak! Egy olyan módosító javaslat áll önök előtt, amelyet, ha önök is megszavaznak - mint ahogy a bizottság is minden tagjával megszavazott -, akkor a Wesselényi és a Mező Közalapítvány, a két sportközalapítvány ugyanúgy tud működni, mint eddig működött.

A probléma az, hogy nem vettük észre, hogy erre a két közalapítványra is ugyanaz vonatkozik, mint a többire: ha az állami támogatások mellett 80 százalékos saját támogatást nem tud megszerezni, akkor felborul a működése. Ez a két közalapítvány eddig sem tette ezt, és ezek után sem fogja tudni, ellenben a feladata oly mértékben fontos a sport számára, hogy pótolhatatlan.

Mondok néhány példát: a Gerevich-ösztöndíjat folyósítja mintegy 500 sportolónak, 240 sportvezetőnek. A Gerevich-ösztöndíj mellett az élsportolói jutalmazás; az olimpiai, világbajnoki, Európa-bajnoki sportolókat támogatja, emellett a Központi Sportiskola támogatását és finanszírozását ő biztosítja, valamint a szabadidősport pályázatait biztosítja.

Nem tudom a Mező Ferenc Közalapítványról ki mennyit tud, ki mennyit nem. A világon egyedülálló, hogy egy ország, Magyarország azokat az élsportolókat, akik már kiöregedtek, de magyar állampolgárok, itt élnek közöttünk, támogatja szociális és rászorultsági alapon természetesen, valamint egy "Ezüstgerely" nevű pályázati programot is visz, ami a művészetet és a sportot összeköti, ami sehol máshol a világon nincs.

Azt kérné a bizottság önöktől, tisztelt képviselőtársak, hogy mint ahogy a bizottság is, önök is támogassák azt a javaslatot, hogy továbbműködhessen ez a két közalapítvány.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)