Készült: 2024.03.29.12:32:06 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

15. ülésnap (2018.06.29.), 32. felszólalás
Felszólaló Szabó Zsolt (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:25


Felszólalások:  Előző  32  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képvi-selőtársaim! Mint ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, idén is a kormány a következő évi költségvetés tervezetét még a tavaszi ülésszak időszakában elénk bocsátotta, rendelkezésünkre bocsátotta megvitatás témájában. 2013 óta egy javuló és stabil gazdasági lábakon álló költségvetésről tudunk beszélni, és ma már elmondhatjuk azt, hogy nem arról vitatkozunk, hogy milyen adónemet kell megnövelni, hogy stabil legyen a költségvetés, vagy hogy a bevételek teljesülnek vagy nem teljesülnek, hanem azon, hogy a kiadási oldalon melyik elemet szükséges megemelni, és hova van még szükség több pénzre. Úgy vélem, hogy méltánytalanul keveset beszélünk arról, hogy ez a stabil költségvetés minek köszönhető, és én néhány dolgot szeretnék ezzel kapcsolatban elmondani.

Két lába van ennek a kérdésnek. Az egyik, hogy a gazdaság stabilizációjának következtében a teljesítőképesség, a teljesítő erő növekszik, ezért a költségvetés bevételi oldala folyamatosan nő. Azonban ezen bevételek realizálása érdekében a kormány nagyon sok lépést megtett, és talán ebből a szempontból ezekre a tényezőkre szeretnék rávilágítani, ami az adóbevételek realizálását és az adóbevételek elérését jelenti. Ez jó a központi költségvetésnek, jó az országnak, a kormánynak, és jó az adózó polgároknak, hiszen a tisztességes adózóknak nem kell megfizetni a nem adózók helyett ezeket a bevételeket vagy ezeket a pénzeket. Néhány konkrét példával, ha megengedik, hadd éljek, és hadd említsem meg újra ezeket.

2018. július 1-jétől egy új online számlázási rendszert vezetünk be, hogy folyamatosan nyomon lehessen követni a feketeszámlázást és az áfával való visszaélést. Minden százezer forintnál nagyobb számlát látni fogunk, folyamatosan a mozgásokat, ezáltal biztosítható az, hogy a valódi gazdasági mozgások mögött lévő adókötelezettségnek mindenki tegyen eleget. A másik ilyen téma, ami még korábbi: 2014. szeptember 1-jével a pénztárgéppel történő nyugtakibocsátás online adóhatósági ellenőrzési lehetősége.

(10.30)

Hogy ennek hatására mennyire stabillá vált a kereskedelem, mi sem bizonyítja jobban, egyrészről az adóbevételek áfa szempontjából megnövekedtek, de talán még fontosabb az, hogy megszűntek azok a kiskereskedelmi vállalkozások, amelyek a nyugta nem adás következtében valótlan készleteket kimutatva, valótlan bevételeket, kiadásokat feltüntetve végezték tevékenységüket. Egy versenyképes, gazdasági szempontból egyformán működő kereskedelmi rendszer tudott létrejönni.

Ne feledkezzünk meg az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerről. Mindannyian emlékszünk azokra az ügyletekre, amikor az Európai Unión kívülről bejött áru európai uniós kikötőbe kirakva, vámelőjegyzésbe véve szabadon áramlott Európán belül, és hirtelen előtűntek olyan termék-, árucsomagok, amelyek hihetetlenül olcsón, éppen az általános forgalmi adóval és a vámmal csökkentett áron kerültek be a forgalomba, ezáltal is a Magyarországon működő magyar kereskedelmet gátolva, akadályozva egy nem megfelelő versenyhelyzetet teremtettek. A NAV az információ következtében ma már tisztán látja ezeket az árumozgásokat.

Nagyon fontos a 2015. évi havi áfabevallási kötelezettség bevezetése a fiktív cégalapítások kiszűrése érdekében. Ezáltal az újonnan létrehozott cégeknek nem évente egyszer, vagy akár negyedévente, hanem sokkal gyakrabban kell áfabevallást tenni. Előbb kiszűrhetők azok a cégek, amelyek áfavisszaélés érdekében jöttek létre. Azt se felejtsük el, hogy az adó- és a vámhatóság integrációja következtében egy egységes információs rendszer jött létre, ahol is az ügyfél-azonosítás sokkal könnyebb, sokkal átláthatóbb és rendezhetőbb.

Ha megengedik, ebbe a körbe sorolom az áfacsalások visszaszorítása érdekében a fordított áfázás bevezetését először is a gabonaszektorban, a Dunán úsztatott gabonaszállítmányok esetében 2012. július 1-től, de ebbe a témakörbe sorolható a munkaerő-kölcsönzésnek tekinthető szolgáltatások ugyanilyen módon történő kezelése 2015. január 1-től. Mindannyian emlékszünk arra a szombathelyi ügyletre, amelyre pont ennek a rendszernek a segítségével sikerült fényt deríteni.

És az adócsökkentési témakörök, mert nemcsak a járulékok és a jövedelemadók tekintetében, hanem a forgalmi adó tekintetében is vannak és voltak adócsökkentő tényezők: 2014. január 1-jétől az élő és félsertés, 2015-ben a nagytestű állatok, szarvasmarha, juh, kecske és azok feldolgozott termékei, 2016. január 1-jétől a sertés tőkehús, 2017-től tojás, a baromfi, 2018-ban a hal, s ne felejtsük el jövő évtől a tejtermékekre való kiterjesztését is az áfacsökkentésnek, 27-ről 5 százalékra. Hogy ez mennyire tisztává teszi a rendszereket: azoknak az importból származó termékeknek az aránya hirtelen lecsökkent, amelyek gyakran áfamentesen kerültek a polcokra, és versenyhelyzetben mindenképpen nyertesek voltak a magyar termékekkel szemben.

Azt gondolom, hogy a fenti kormányzati intézkedések mindegyike hozzájárult ahhoz, hogy az adóbeszedés rendszere sokkal hatékonyabb legyen, ennek köszönhetően több forrás jut fejlesztésekre, igenis az önkormányzatokra, igenis az oktatásra és igenis az egészségügyre. Ezek a számok mind magukért beszélnek és láthatóak.

Csak egy számot hadd mondjak zárógondolatul. Mintegy 10 évvel ezelőtt, 2006-2007-ben a legóvatosabb becslések is azt mondták, hogy a magyar GDP 7 százalékát teszi ki az adóbevétel-kiesés, ami a szürke- és feketegazdaságból származik. Ma már a gazdasági élet szereplői is elismerik, hogy sokkal jobb tiszta gazdálkodással, tiszta gazdaságban, átlátható módon gondolkodni és dolgozni.

Úgy vélem, tisztelt képviselőtársaim, hogy az elmúlt 8 évben ez az irány, ami kialakult a magyar költségvetésben, megalapozza, hogy a magyar költségvetés elfogadható, támogatható és a jövőben tovább erősíthető lehessen. Ezért arra kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy a mind a részletes vitában, mind pedig a zárószavazásnál támogassák az előterjesztést. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  32  Következő    Ülésnap adatai