Felszólalás adatai

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ennek a törvénynek az előterjesztése során tulajdonképpen tetten érhető a törvényhozás minden baja, minden hátulütője. Sokat beszélünk - különösen most, hogy megindult a kampány - egy kisebb állam lehetőségéről, a hatékonyság növeléséről, de amikor elérkezik a lehetősége annak, hogy az állam és a politika határait visszább húzzuk, akkor ezzel a lehetőséggel nem élünk.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat kínos pontossággal igyekszik megkülönböztetni magát az 1978-as belkereskedelmi törvénytől, de szerkezetét, struktúráját, gondolatiságát tekintve alig-alig különbözik attól. Az rendben van, hogy néhány új fogalmat - ami azóta elfogadottá vált a kereskedelmi nyelvezetben - beiktat és alkalmaz, de a gondolatisága nem változott, azt is mondhatnám, mintha kísértene a múlt. Mintha a törvény előkészítői nem vették volna figyelembe vagy nem vették volna észre, hogy tizenöt évvel ezelőtt itt rendszerváltás történt, áttértünk a piacgazdaságra, több motiváltságú és több szereplője van ennek az óriási piacnak, és ezek között a szereplők között kellene valamilyen egyensúlyt teremteni, az új feltételeket megszabni.

A kérdés az, hogy az új feltételeket kinek kellene megszabnia. Az előbb azt mondtam, itt lenne a lehetőség, hogy éljünk azzal, hogy a politika a hatókörét egy kicsit saját maga korlátozza, és ha nem akar az élet minden területébe beleszólni, akkor erre most ragyogó alkalom nyílott volna. Az én módosító javaslatom kísérletet tesz arra, hogy ennek érvényt szerezzünk.

Tegnap volt ennek a törvénynek a Parlamenti naplóban a vitája. A bejátszásokban négy szakmai érdekvédelmi szervezet véleményét ismerhettük meg. A négy szakmai szervezet véleménye - egytől eltekintve - határozottan elutasító volt, de a negyedik is csak részben fogadta el a törvénytervezetet, tehát nem értettek egyet a törvénytervezetben foglaltakkal.

Ha valóban olyan törvényt, olyan előírásokat vagy feltételrendszert szeretnénk teremteni, ami a kereskedelem dolgozói, szereplői és a vásárlók érdekeit szolgálja, akkor egy ilyen szabályzat elkészítését illene rábízni azokra, akik ehhez igazán értenek. Azt hiszem, kevés olyan parlamenti képviselő van, aki mögött jelentős, mérhető kereskedelmi múlt áll, kevés olyan minisztériumi tisztségviselő van, aki nagy eredményeket tudhatna magáénak a kereskedelem területéről, viszont úgy viselkedünk és úgy állunk a törvényhozás során ehhez az ügyhöz, mintha a zsebünkben lenne a bölcsek köve.

Normálisan működő piacgazdasággal rendelkező országokban egy ilyen törvény vagy egy ilyen szabályrendszer megalkotását a jól működő kereskedelmi kamarára illik bízni. Ennek több oka van, egyfelől ők ismerik igazán ennek a piacnak, ennek a gazdasági ágazatnak a belső törvényszerűségeit, a belső szabályait. Ők tudják, mit kell tenni annak érdekében, hogy ennek a szakmának a társadalmi elfogadottsága, presztízse, színvonala megőrizhető legyen. Ők tudják, hogy mik azok a hibák, mik azok a bajok, amelyeknek az elkövetését szigorúan büntetni kell, s nemcsak azért, hogy a fogyasztók érdekei érvényesüljenek, hanem azért is, hogy a szakma társadalmi elfogadottsága, presztízse is megmaradjon. Sajnos ennek a törvénynek az előkészületeiből a gazdasági élet e fontos szereplői - mint például a kereskedelmi kamara - kimaradtak, az anyagból úgy látom, hogy még az előkészületekből is.

A törvény egyébként paragrafusai számát illetően pont a negyede, mint az ezt megelőző 1978. évi belkereskedelmi törvény volt; az negyven paragrafusból állt, ez tízből. A régi törvény egy kicsit kidolgozottabb és alaposabb volt, legalábbis az akkori rendszer viszonyainak jobban megfelelt. Az én módosító javaslatom azt fogja tartalmazni, hogy a részletszabályozást adjuk a kereskedelmi kamara hatáskörébe, hiszen igazából ők értenek ehhez.

Mik azok, amiket még a kamarához illene és kellene telepíteni? A törvény 3. § (2) bekezdése rendelkezik a jogosítványok megszerzésének a lehetőségéről. Úgy szól, hogy ha a kereskedelmi engedélyért folyamodó - egyébként a jegyzőhöz kell az ilyen engedélyért fordulni - a törvényi feltételeket teljesíteni tudja, akkor a jegyző nem tehet mást, mint hogy kiadja a kereskedői engedélyt. A 9. § utal arra is, hogy mi történik akkor, ha valaki a kereskedelem szabályait durván megsérti, akkor a jegyzőnek hogyan van módja és lehetősége ezt a jogosítványt visszavonni.

Ez a felfogás teljesen érintetlenül hagyja azt, hogy ez egy olyan piacgazdaság, amelynek versenyfeltételek között kell működnie. Ha ezt a törvényt ilyen szempontból ítélem meg, akkor leginkább a múlt század eleji szabadversenyes kapitalizmus idejére emlékeztet, akkor volt ennyire szabad és liberális a szabályozás ezen a téren, azóta a jól működő országokban némi változtatások történtek. Például ott, ahol sok kereskedelmi egység található, egyszerűen azzal védekeznek ellene, hogy a helyi, az illetékes kereskedelmi kamara akár meghatározhatja - Németországban van erre példa - az egy időben kiadható, az adott területen működő engedélyek számát. Ezzel olyan versenyhelyzet kialakulását segíti elő, ami a piaci szereplők tisztességes megélhetését, szakmai, minőségi versenyét biztosítja, és nem enged betolakodni a piacra olyanokat, akiket egyébként egyszerűen csak kontároknak lehet nevezni. Nálunk a törvény úgy szól, hogy ha a folyamodó a törvényi feltételeknek, a más törvényekben előírt szabályoknak megfelel, akkor a jegyzőnek egyszerűen nincs más lehetősége, mint hogy az engedélyt kiadja.

A mi javaslatunk szerint a megoldás az, ha a kereskedelmi kamarát e vonatkozásban helyzetbe hozzuk, az engedélyek kiadásának és visszavonásának a lehetőségét a kamarákhoz telepítjük. Erre azt mondhatják képviselőtársaim, különösen a kormánypárti képviselők, hogy rendben van, de hát a kötelező kamarai tagságot pont az előző kormány idején törölték el. Ez hiba volt, ezt be kell látni. Egy jól működtethető - nem azt mondom, hogy jól működő, de jól működtethető - rendszert ezzel tulajdonképpen szétvertünk. Az előző ciklusban nem a kötelező kamarai tagságot, hanem a kötelező kamarai tagdíjat kellett volna eltörölni.

Nem megspórolható, nem tudjuk megúszni, hogy a kamarai törvény későbbi módosításával a gazdasági élet e fontos szereplőinek teret adjunk. A téradásnak két lehetősége van: hatásköröket telepítünk a kamarákhoz az előbb említett módon - például engedélyek kiadása, a szolgáltatások színvonalának szigorú ellenőrzése, és ha kell, végső esetben az engedély visszavonása -, ami egy új piaci szereplő belépését teszi lehetővé. Amíg a Magyar Országgyűlés erre a felismerésre nem ébred rá, addig e szereplők hiánya a későbbiekben is bizony sok zavart fog előidézni.

A politika túlterjeszkedése, a kisebb, hatékonyabb állam pedig e törvény kapcsán úgy lenne tetten érhető, ha a törvényben szerepelne az a passzus, amit szeretnék beadni módosító indítványként, hogy a részletes szabályok kidolgozása a kereskedelmi kamara hatáskörébe kerül. Ezáltal törvényalkotási, illetve szabályalkotási jogosítványokat delegálhatna a kormány, az Országgyűlés egy szakmai érdekvédelmi, önkormányzati szervezet felé, ami azt jelenti, hogy a kormányzat vagy a parlament vonatkozásában kapacitások szabadulnak fel, nem olyan dolgokkal foglalkozik, amihez egyébként a természetéből adódóan kevésbé ért; jó helyre telepítené a döntési jogokat, ezáltal hatáskörét némileg megnyirbálva, a működési költségeit, méretét és terjedelmét is szabályozná és visszafogná.

(10.30)

Szeretném, ha ezt a módosító javaslatot képviselőtársaim a későbbiekben támogatnák. Azt is szeretném, ha a parlament pártjai a szavakon túl a tettekben, a cselekedetekben is érvényt szereznének azon törekvéseiknek, hogy egy kisebb, de hatékonyabb állam a hatáskörök jól megvont és jól szabályozott részelosztását produkálva nyújtja vagy terjeszti elő és fogadja el ezt a törvényt, ami, ha így kerül elfogadásra, akkor a kereskedelem szereplőinek és végül is a fogyasztóknak az érdekeit is szolgálja.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)