Készült: 2020.07.07.05:36:17 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

205. ülésnap (2005.03.08.), 124. felszólalás
Felszólaló Karakas János (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 9:32


Felszólalások:  Előző  124  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KARAKAS JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény módosítása kapcsán többször és többen vetették fel, hogy inkább egy új törvényt kellene alkotni, mert szinte minden paragrafusába új belefogalmazások történtek. Fölteszem a nagy kérdést, lehet-e? '97-ben többen voltunk képviselők ebben a Házban, és most azt mondom, hogy abban az időszakban jó volt agráros képviselőnek lenni. Miért? A pártok, a szakma, az érdekképviseletek között volt egy közmegegyezési igény, egy mindenáron történő megegyezési igény, aminek bár voltak hátrányai is, de sokkal több volt az előnye. Mire gondolok, amikor hátrányt mondok? Amiben nem tudtunk igazán megegyezni, legyen az a föld vagy egyéb, egy kicsit elkentük, úgy fogalmaztuk meg, hogy majd visszatérünk rá, és bíztunk benne, hogy vissza fogunk térni, és azokban is végig tudjuk vinni azokat a gondolatokat, amelyek keretét megteremtettük; de ez sajnos nem történt meg.

Mire gondolok? Nem sikerült egy társadalmi közmegegyezést, mondhatnám azt is, hogy társadalmi szerződést kötni, mondjuk, a falu és a város között, és ez nagy baj. Elhangzott az előző kormányzat idejében is, hogy most mi a fontosabb, egy metró Budapestnek, vagy pedig a falu élete. Vagy elhangzott a mi részünkről esetenként, vagy hangzik most is, hogy 20 milliós traktor, és hogy lehet az, hogy éhezik a falu. Nagy baj, mert így rendkívül nehéz fölépíteni utána egy tájgazdálkodást, megértetni a városival, hogy a mezőgazdasági termelés nemcsak termelésről szól, nemcsak élelmiszerről, hanem arról is, hogy az unokáknak, a jövő nemzedékének meg kell őrizni a tájat, a magyar földet.

Aztán nem történt megegyezés igazából a termelés egyes szereplőivel sem. Itt a patkó mindkét oldalán a mai napig is megy a vádaskodás: családi gazda, társas gazdálkodó, fideszes vagy MSZP-s érdekképviselet. Nem jó, ez mind az ágazat, a falu jövőjét rontja. Aztán nem történt közmegegyezés igazából arról se, hogy milyen legyen az agrár-, illetve vidékfejlesztés, és itt most kiemelem egy kicsit az agrárfejlesztést, jól tudva, hogy az agrárium és a vidék nem választható szét. Mire gondolok? Igazából a valós, illetve az eseti piaci termelők nem lettek még a mai napig leválasztva a kényszervállalkozóktól. Miért? Valószínűleg azért is, mert nincs elegendő munkahely, megélhetési forrás falun. Tehát ennek, úgy érzem, eredménye az, hogy igazából most egy olyan módosítás került elénk, amely jelentős részben csak technikai elemeket tartalmaz a módosítás, és nagyon kevés a tartalmi jellegű módosítás. Persze, ez nem zárja ki igazából, hogy a sorok között olvasva megtöltsük ezeket tartalommal is.

Mire gondolok én? Lehetőség nyílik továbbra is, hogy akár stratégiákat dolgozzunk ki, mint ahogy Kis Zoltán elmondta, ágazatra, területekre. Hoztunk mi annak idején - mindkét kormány - a homokhátság kérdésében különböző határozatokat. Kérem, és mi történt benne? Vajon vitatkoztunk eleget róla? Itt megoldás lehet például a bánkúti búza, ha így vesszük? Nem. Elhangzott az is, hogy megfelelő fedettséget kellene biztosítani, és nem biztos, hogy a fedettséget egy akár külterjes módon termelt gabonanövény okozza vagy hozhatja. Nem biztos, hogy megoldást jelent az erdősítésben, mondjuk, egy nyárfa kérdése.

Kérem, ki beszélni ezeket, és semmi nem akadályoz meg minket, hogy ezt valahol, valamilyen formában megoldjuk. Vagy nem akadályozza meg semmiben sem a törvényhozókat, sem a szakmát, hogy többet beszéljünk a tájgazdálkodásról, és valósítsuk meg, vagy azt, hogy tegyük és kidolgozzuk a kertészeti vagy az intenzív növénykultúrák termesztésének kérdéseit mint egy olyan eszközt, amely lehetőséget teremthetne a népességmegtartó képesség növelésére, mert azért, gondolom, senki nem vitathatja ebben a Házban, hogy igenis, a népességmegtartó ereje a mezőgazdasági termelésnek mindenütt csökken a világban. Egy módon lehet csak ezt a csökkenési folyamatot valamennyire mérsékelni, hogyha olyan kultúrákat, kézimunka-igényes kultúrákat termelünk, amivel több embernek esetleg tudunk munkát biztosítani.

(12.40)

De nem akadályoz meg minket abban sem, hogy megpróbáljunk egy piacépítést, mert hiába próbálunk kézimunka-igényesebb növényeket termeszteni, vagy különleges állatokat tartani, ha ezt a piacon nem tudjuk elismertetni.

Sok szó elhangzik arról, hogy a magyar íz, a magyar termék mennyivel különlegesebb. És ki veszi meg? Ki veszi meg a világban? Igazából tettünk valamit azért, hogy a magyar terméket el tudjuk adni? Nem. Azt mondom, esetenként még méltánytalanul bíráljuk is. Én nem hiszem, hogy a Pick szalámiban, mondjuk, dán sertéshús jelenne meg. Ha ez így van, akkor nagyon nagy hiba lehet, mert az általunk meghozott, az árujelzőkről szóló törvény alapján ez kizárt és lehetetlen.

Nem zárja ki a mostani módosítás, hogy erősödjön a szövetkezés, az együttműködés, az integráció kérdése. Pap János emlegette, hogy igazából akkor viszik végbe a szerkezetváltást, ha lesz feldolgozó. Jelentem: ’90 előtt volt tsz- tejfeldolgozó, tsz-hűtőház, volt jó néhány más feldolgozóipari tevékenység, amit sajnos elvitt a rendszerváltás. Ezt fel kell építenünk, de ennyi pénz ma a világon nincs, nemhogy ebben a kis országban.

Mit lehet csinálni? Szisztematikus építéssel bepótolni azt, amit egyszer szétvertünk. És ezt csak az szolgálhatja igazából, ha a szövetkezés gondolatát megpróbáljuk jobban belevinni a fejekbe, nem lejáratni. Semmi nem akadályoz meg minket abban, hogy ennek a keret jellegű törvénynek a keretén belül maradva végigvigyük azt a programot, amit nagyon sok helyen megtettek már a világban: a földtől a fogyasztóig kísérjük végig az árut. Ha ezt megtesszük, és belevisszük a magyar íz elismertetését, talán-talán előbbre jutunk.

Tény és való, hogy sok mindent tehetünk a fogyasztóvédelemért is, ezt sem akadályozza tulajdonképpen ez a kerettörvény, hogy a magyar fogyasztó igazából azt kapja, ami rá van írva. Egyet nem tehetünk meg, és ezt nem lehet belefogalmazni ebbe a törvénybe sem: a bezárkózást. Nem tehetjük meg, mint ahogy képviselőtársaim elmondták, hogy mesterséges módon gátoljuk a jó minőségű importot, illetve azt sem tehetjük meg, hogy egész egyszerűen azt mondjuk, hogy X. Y. országból nem engedjük a behozatalt. Nem engedik a GATT-, WTO-egyezmények, nem engedik az uniós szabályok sem. Persze, ez nem zárja ki azt, hogy ne hívjuk fel a figyelmet, hogy a kínai vagy az egyéb méz beltartalma teljesen más, mint a magyar akácmézé. És ezért értek azokkal egyet, akik azt mondják, hogy ezeket a fajta kezdeményezéseket akár Brüsszelben is végig kell vinni. Egyébként, ha ezt sikerülne először, mondjuk, a méz kapcsán megteremtenünk, akkor sokat tennénk a saját termelőinkért, és sokat tennénk az európai gazdákért is. Beszéljünk róla Brüsszelben, beszéljünk róla itthon, de fogjunk össze!

Tisztelt Ház! Akkor, amikor próbáljuk bírálni ezt a törvényjavaslatot, én azt mondom, hogy inkább az a szemlélet érvényesüljön, ami ’97-ben: a közmegegyezés iránti igény, a tenni akarás, és akkor talán ezt a kerettörvényt, ezt a módosítást is jobban meg tudjuk majd tölteni tartalommal, mint amit most esetenként nem látunk benne.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  124  Következő    Ülésnap adatai