Készült: 2024.03.28.20:39:37 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

269. ülésnap (2018.02.20.), 26. felszólalás
Felszólaló Németh Zsolt (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka előterjesztő nyitóbeszéde
Videó/Felszólalás ideje 11:04


Felszólalások:  Előző  26  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

NÉMETH ZSOLT (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben címmel előterjesztett határozati javaslatunk kapcsán nem árt tisztáznunk, hogy pontosan miről van szó, illetve hogy miről nincsen szó ebben az előterjesztésben. Ugyanis ez az ügy természetét illetőleg elsősorban európai uniós ügy.Először is pár szóban arról, amiről nem szól a határozati javaslatunk. Nem szól arról, hogy kinek van igaza a reflektorfénybe került lengyel belpolitikai vitában. Ugyanis ezt nem a magyarok, de nem is Brüsszel dolga eldönteni, hanem egyedül a lengyeleké. Nem avatkozunk be tehát Lengyelország belső ügyeibe.

Arról sem szól, hogy az Európai Unió vagy az európai integráció önmagában véve rossz dologgá válna amiatt, mert a Bizottság túlterjeszkedik az Európai Unió alapszerződésében rögzített hatáskörén. Vagyis amikor kiállunk Lengyelország mellett, azzal nem euroszkeptikusok vagyunk, és minden híresztelés ellenére nem akarunk sem kilépni az Európai Unióból, sem meggyengíteni az Európai Uniót, sem lebontani azt.

Arról sem szól a terítéken lévő határozati javaslatunk, hogy ne lenne jelentősége annak, hogy az Európai Unió betartassa a tagállamokkal és ő maga is betartsa saját értékrendjét. Lelkes támogatói vagyunk például annak a polgári kezdeményezésnek, amely arra irányul, hogy a kisebbségpolitikában az Európai Unió tartassa be saját értékrendjét, és bízunk abban, hogy az az egymillió aláírás, ami április elejéig előreláthatólag össze is fog gyűlni, azt követően az Európai Uniónak élvezni fogja a teljes támogatását ennek az értékrendi elkötelezettségnek a talaján.

Továbbá arról sem szól az előterjesztésünk, hogy csak magunknak vindikálnánk az igazság kimondását az Európai Unióban. Bárkivel készek vagyunk érveinket ütköztetni arról, hogy mire van és mire nincs joga az Európai Unió intézményeinek Lengyelországgal, illetőleg bármely tagállammal szemben. Ezért is írjuk most le az álláspontunkat, mert vitatkozni szeretnénk azzal az állásponttal, ami nem egyezik a miénkkel.

És végül arról sem szól az előterjesztés, hogy a magyar-lengyel barátság bármilyen értelemben ellensúlya lenne az Európai Uniónak vagy bármely másik uniós tagnemzettel fenntartott kapcsolatunknak. A magyar-lengyel barátság nem ellensúly, hanem meggyőződésünk szerint hozzáadott érték az európai integrációban, mint ahogy minden nemzetnek a másikkal fönntartott barátsága nem gyengíti, hanem erősíti az európai integrációt.

Amiről viszont szól ez a határozati javaslat, az az, hogy az Európai Unió meggyőződésünk szerint nem arra való, hogy a tagállamok belpolitikai vitáit eldöntse. Erre a tagállamok parlamentáris rendszere való. Ez lengyel belügy, lengyel hatáskör, ez a lengyel szuverenitás része, vagyis a tagállamok szuverenitásáról nagyon is szól ez a mostani Lengyelország kontra Európai Unió vita. És ha egyszer Lengyelország belügyeibe ilyen szinten beavatkozik az Európai Unió, akkor onnantól kezdve precedenst teremt további beavatkozásokra is. Tehát amit ma megtesz Lengyelországgal szemben, azt holnap megteheti bármely más tagállammal szemben is. Ha sarkítani akarnám a kérdést, akkor úgy tenném fel, hogy végül is ki írja itt a lengyel alkotmányt. Van még a lengyel alkotmány megírásához joga a lengyeleknek, vagy ezt is szívesen átvállalja tőlük a fáradhatatlan Európai Bizottság?

Arról is szól az előterjesztésünk, hogy nem fogadjuk el az Európai Unió alapszerződése csűrcsavarásával kialakított döntéseket. Az számít, ami a szerződésben le van írva és nem az, amit balliberális értelmiségiek politikai indíttatásnál fogva belemagyaráznak az Európai Unió alapszerződésébe.

(9.00)

Tehát kifejezetten jogi alapon állunk. Ha az Európai Unió túllép a szerződés betűjén, akkor hatáskörön kívül, azaz illegitim módon cselekszik. Szívem szerint ezekben az esetekben a Bizottság ellen indítanék inkább kötelezettségszegési eljárást, mert az Európai Bizottság rendszeresen túllépi a saját hatáskörét, amivel egyébként a lisszaboni szerződés keretei között ruházták fel a tagállamok, illetőleg az európai polgárok.

És szól az előterjesztésünk arról is, hogy az Európai Uniónak a tagállamok fölé való ilyen növelését, tehát a lopakodó integrációt, azt kifejezetten elutasítjuk. Az alapszerződés szerint a Bizottság az európai szerződések őre, és pont a Bizottság szegi meg azzal, hogy hatalmával túlterjeszkedik, és beleavatkozik olyan belügyekbe, amelyekben nem illetékes.

S leginkább arról szól ez az állásfoglalás, hogy amíg nincs egy konszenzusos dokumentumban rögzítve, hogy pontosan milyen cselekmények sértik az Európai Unió értékrendjét, addig ilyen cselekményeket az értékrend nevében nem lehet számonkérni az országokon. Arról is szól tehát az előterjesztésünk, hogy ha ezt bármely tagországgal szemben megteszik, akkor mi ez ellen fellépünk, mert valójában nem valami ellen, hanem valamiért lépünk fel: az európai integráció tisztaságáért, jogszerűségéért, eszméjéért és végeredményben az európai integráció jövőjéért lépünk fel.

És végül arról is szól az előterjesztésünk, hogy amikor a jogtalanság pont Lengyelországgal szemben történik, az különösen felháborít minket, hiszen ezeréves barátunk, és ennek a barátságnak az alapja mindig is mi is volt? Európa megvédése volt. Európát együtt védtük meg olyan törekvésektől is, amelyek Európán kívülről érték Európát, mint például az oszmán hódítás. Hadd emlékeztessek arra, hogy Sobieski János jött minket megvédeni a párkányi csatában, és segített bennünket ahhoz, hogy végül megszabaduljunk a török hódoltság alól. Vagy a kommunizmus, amely ellen 1956-ban együtt indítottuk a lázadást, pontosabban elindították azt a lengyelek, mi követtük őket, és aztán ők viszonttámogattak bennünket ebben a küzdelemben; de olyan törekvésektől is, amelyeket Európából szerveztek az európai értékrend ellen, ezek ellen is együtt léptünk fel a lengyelekkel, mint például a birodalmak nemzetek fölé emelésének a példája például a Szent Szövetség keretében, amely ellen felkeléseinket vívtuk a XIX. században, így például 1848-ban Bem tábornok a Szent Szövetség ellen harcolt, amikor a magyar forradalom mellé állt. Vagy a nácizmus, amelynek lengyel áldozatai számára tömegestül adtunk menedéket, és legnagyobb büszkeségünkre van az, hogy a lengyelek számára a második világháborúban oltalmat jelenthetett az akkori Magyarország. Tehát Lengyelországért állunk ki, de Európáért, az európai integráció tisztaságáért, jogszerűségéért harcolunk ugyanúgy együtt, ahogy annyiszor a történelemben. Ez számunkra nem pártpolitikai ügy, sem Lengyelországban, sem Magyarországon, hanem az európai eszme melletti következetes kiállás ügye akár az az ellen fellépő európaiak ellenében is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Kérem, támogassák kezdeményezésünket, ezzel Lengyelországot és az Európai Unió szerződésszerű működését is támogatják. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  26  Következő    Ülésnap adatai