Felszólalás adatai

HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nincs olyan képviselő ebben a parlamentben, aki azt mondaná, hogy társadalmi párbeszédre nincs szükség - legfeljebb a módja lehet különböző. Létezik egy hagyományos, egy formális, egy megcsontosodott rendszer, ami nyilván a több-kevesebb legitimációval rendelkező szervezeteknek, illetve a nagy önbizalommal bíró vezetőiknek az akciója. Ez eddig igazi eredményt nem hozott. És létezik most egy új, egy széles rétegeket megkérdező, közvetlen konzultációs rendszer, most ennek vagyunk tanúi.

Felmerült a kérdés, hogy mi van azokkal, akik nem küldték vissza. Én úgy gondolom, hogy több mint egymillió visszaküldött kérdőív az egy igen komoly mennyiség, a magyar társadalmat ismerve, az emberek szokásait is látva nem hiszem, hogy bármiféle kérdőívet ennél többen visszaküldtek volna. Ez nem érdektelenséget jelent, hanem azt jelenti, hogy a politikai döntéseket szavazat formájában leadják, de különben ilyen kérdőívek kitöltésére nem sokan szánnak fáradságot. Egyszerűen ez a dolog természete.

A másik kérdés, hogy vajon a szociális ellátórendszer milyen nálunk. Azt látnunk kell, hogy a környező országokhoz képest jóval többet költünk a szociális ellátásokra. A kérdés csupán az, hogy a célzottsága jó-e ennek. Itt van a probléma: sajnos azok is kapnak ilyen támogatást, akik nem szorulnak rá, és lehetséges, hogy nem mindenki kapja meg, aki rászorul, hiszen éppen a legjobban rászorulók sokkal szerényebbek annál, hogy kérjenek. Ezen a rendszeren kell változtatni, és erre alkalmasak azok a kérdések, illetve az arra adott válasz, amit a szociális konzultációban feltettek, illetve válaszoltak.

A munkaszándék kérdése is felmerült a hozzászólásokban. Én úgy gondolom, hogy ez egy összetettebb kérdés annál, mint politikai vitákban tisztázható kérdés lenne, hiszen itt már egy mentális kérdésről van szó. Ha valaki hosszú ideig munka nélkül volt, az - csúnya kifejezést használok - nem tud akarni dolgozni, azt hozzá kell segíteni, késztetni ahhoz, hogy mégiscsak dolgozzon, és bejusson a munkaerőpiacra.

A kérdések között van több olyan, ami a magyar polgároknak a bölcsességét mutatja, ilyen a devizahitelre vagy a gyógyszergyárakra adott kérdés, de vannak olyanok is, amelyek kifejezetten a szociális érzékenységre és a helyes válaszra mutatnak, például a védett kor. Tudjuk azt, hogy ha valaki 50-55 éves elmúlt, akkor egy nagyon rossz gyakorlat szerint a munkaadók nem szívesen látják mint munkavállalót. Nehéz ezt megérteni, hiszen erejük teljében lévő emberekről van szó, az igaz persze, hogy a pályakezdőknek kevesebb bért kell adni. Tehát ezek az emberek, akik munkára alkalmasak, tapasztaltak, azoknak meg kell teremteni a lehetőséget, éppen a védettséggel, hogy dolgozni tudjanak.

Van egy olyan kérdés, amiben én is bizonytalan vagyok, és ez a munkalehetőségek megteremtése akár közmunkán keresztül is. A bizonytalanságom abban van, hogy vajon a sorrend mi kell hogy legyen. Én azt hiszem, először a munkalehetőséget kell megteremteni, és utána az eddig különböző védettségben, szociális védettségben lévő embereknek a lehetőséget megadni, hogy ezt a munkát elvégezzék. A sorrend nem jó, ha fordítva történik meg, és előbb számoljuk fel ezt a védettséget és utána adunk munkát.

Nyugdíj és gyermeknevelés: több lehetőség van. Nem biztos, hogy az szja kérdése a legjobb, hiszen a gyermekek utáni adókedvezmény miatt a szülők már nem fizetnek szja-t. Mit irányítsunk át a nagyszülőkhöz? Tehát az a három lehetőség, amit mi számba vettünk a családok védelméről szóló törvény készítésekor, az majd előkerül időben - higgyék el, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást a gyermeknevelés és a nyugdíj összefüggése miatt.

Ezek azok a kérdések, amelyek öt percbe belefértek. Én úgy gondolom, hogy meg kell köszönnünk a válaszokat, hisz hozzásegítettek minket (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) a jó döntéshez.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)