Készült: 2024.03.28.11:49:48 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

282. ülésnap, 230. felszólalás
Felszólaló Mandur László (MSZP)
Felszólalás oka Határozathozatal módosítókról
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 28:45

Felszólalások:  <<  230  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a támogatott módosító javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 85. pontjában lévő indítványt.

Most az előterjesztő által támogatott javaslatokról határozunk, amelyeket a jegyző az imént ismertetett. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 196 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 166 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról és alternatíváikról határozunk, amelyeknek külön szavazását kérték.

A Fidesz-frakció külön szavazást kért az ajánlás 20. és a hozzá kapcsolódó 22. és 23. pontjairól annak érdekében, hogy a 21. és a 24. pontokról határozni lehessen. A 20., 22. és a 23. pontokban az előterjesztő a közoktatási közfeladatot ellátó egyházi normatív hozzájárulás összegét egy forinttal megemeli. A 21. pontban Domokos László a normatívát 128 970 forintról 144 000 forintra emeli. A 24. pontban Harrach Péter a 8. mellékleten is átvezeti a normatívaemelést. Mindhárom javaslat az egységes javaslat 30. §-ának módosításával jár, a 21. és a 24. pontok nem alternatívák.

Először Domokos László javaslatát teszem fel szavazásra a 21. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 169 igen szavazattal, 198 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most Harrach Péter javaslatát teszem fel szavazásra a 24. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 172 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

 

(19.30)

 

Most az előterjesztő javaslatát teszem fel szavazásra a 20., 22. és a 23. pontok szerint. A javaslatot a bizottságok és az előterjesztő támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 182 igen, 184 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 66. pontjában az előterjesztő a 111. § (2) bekezdése elhagyását javasolja. A 67. pontban Domokos László ezt módosítani szeretné.

Először a 66. pontról határozunk, amelyet az előterjesztő nyújtott be, és a bizottságok ezt támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 196 igen, 4 nem szavazat és 169 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az ajánlás 17., 18. és 83. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, így azokról nem határoz az Országgyűlés.

Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a javaslatokról határozunk, amelyekről az eddigi szavazások eredményének ismeretében még egyáltalán határozni lehet.

A 3. pontban Göndör István az egységes javaslat 7. § (1) bekezdése módosítását javasolja az ipari parkokra vonatkozó fordulattal. A javaslatot a bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 181 igen, 21 nem szavazat és 167 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 7. pontban Szabó Zoltán és mások az egységes javaslat 11. § (1) bekezdésében a felsőoktatási törvény egyes határidős rendelkezéseit módosítják. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 173 igen, 190 nem szavazat és 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 16. ponttal kezdődő javaslatsor, illetőleg a 98. ponttal kezdődő másik javaslatsor alternatív megoldásokat kínál az Oktatási Minisztérium fejezetén belüli átcsoportosításokra.

Először Pánczél Károly javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 16., 99., 100., 102., 103., 105., 106., 108. és 110. pontjai szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 172 igen, 195 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most Katona Béla javaslatát teszem fel szavazásra a 98., 101., 104., 107., 109. és 111. pontok szerint. A javaslatot a bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 195 igen, 170 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett elfogadta.

A 19. pontban Harrach Péter az egységes javaslat 30. § (1) bekezdése g) pontjának módosítását kezdeményezi. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 171 igen, 194 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 24. pontban Harrach Péter az egységes javaslat 30. § (4) bekezdése módosítását kezdeményezi. Ebben a 8. melléklet normatíváját itt növelik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 171 igen, 194 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 27. pontban Pánczél Károly az egységes javaslat 30. §-ának új bekezdéssel történő kiegészítését kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 165 igen, 197 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 28. pontban Pánczél Károly az egységes javaslat 30. § (10) bekezdésének elhagyását indítványozza. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 172 igen, 193 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 29. pontban Pánczél Károly az egységes javaslat 30. §-ának új bekezdéssel történő kiegészítésére tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 171 igen, 194 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 31. és a 32. pontokban Domokos László az egységes javaslat 39. § (3) és (4) bekezdései módosításával a Hitelgarancia Rt.-re vonatkozó értékhatárt növeli. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 172 igen, 193 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 41. és 73. pontokban Domokos László az egységes javaslatot a munkahelyi garanciaalap szabályaival egészíti ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen, 199 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 44. pontban Domokos László az egységes javaslat 90. §-át az államháztartásról szóló törvény 13/A. §-a helyére lépő szabállyal egészíti ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 173 igen, 193 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 45. és a 46. pontokban Domokos László az egységes javaslat 90. § (3) bekezdésében az Áht. 13/B. §-át új bekezdéssel egészíti ki. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 172 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A 48. pontban Domokos László az egységes javaslatot új paragrafussal egészíti ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 168 igen, 196 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

(19.40)

Az 51. pontban Domokos László az egységes javaslat 92. §-a helyére új rendelkezést javasol. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 166 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az 54. pontban Domokos László az egységes javaslat 97. §-a módosításával a kötelező egészségbiztosítási ellátásról szóló törvénybe szerkeszt új elemet. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 170 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Az 56. pontban Pánczél Károly az egységes javaslat 103. §-a elhagyását javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 168 igen szavazattal, 198 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Az 59. pontban Domokos László az egységes javaslatot új paragrafussal egészíti ki. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 170 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A 72. és a 88. pontokban Domokos László az egységes javaslat 114. §-át egészíti ki. A költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 170 igen szavazattal, 197 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A 77. pontban Béki Gabriella az egységes javaslat 117. § (4) bekezdés módosítását kezdeményezi. A költségvetési bizottság támogatja, az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 194 igen szavazattal, 170 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

A 82. pontban Pánczél Károly a 132. § (1) és (4) bekezdés elhagyását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 170 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A 87. pontban Domokos László az egységes javaslatot új paragrafusokkal egészíti ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 170 igen szavazattal, 197 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A 92., 94., 125. és 126. pontokban Pánczél Károly a kollégiumi ellátás egyes előirányzatait átcsoportosítja, illetve a normatívákat megemeli. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 171 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A 96. és a 97. pontokban Kovács Zoltán az EU-integrációs fejezet előirányzatait átcsoportosítja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 185 igen szavazattal, 179 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

A 112., 113., 114. és 115. pontokban Domokos László az egységes javaslatban a Pénzügyminisztérium fejezetén belül a Hitelgarancia Rt. egyes előirányzatait módosítja a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fejezet terhére. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 170 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A 123. és a 124. pontokban alternatíva található az egységes javaslat 3. számú melléklete 18. pontja lezáró szövege módosítására. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 171 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

A 137. pontban Katona Béla és mások az egységes javaslat 5. számú melléklete 22. pontja módosításával területfejlesztési szabályt módosítanak. A bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 190 igen szavazattal, 175 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan indítványról, amelyről kellett volna, de nem döntöttünk. Kérem, most jelezze! (Nincs jelzés.) Úgy látom, nincs ilyen.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik.

Az egységes javaslat 85. §-a a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítására irányul.

Ennek elfogadásához az alkotmány 44/C. §-a értelmében a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Először tehát erről fogunk határozni, majd az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő része következik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a normaszöveg minősített többségét igénylő részét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a minősített többséget igénylő normaszöveget 360 igen szavazattal, 7 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a módosított egységes javaslat egyszerű többséget igénylő részéről határozunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslat… (Az eredmény megjelenésekor taps a kormánypártok padsoraiban.) Köszönöm szépen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kihirdetem az eredményt: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő részét 196 igen szavazattal, 7 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő kérte… (Gyurcsány Ferenc, majd dr. Szili Katalin és Lendvai Ildikó gratulál dr. Veres Jánosnak. - Taps a kormánypártok padsoraiban. - Moraj, közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Kuncze nem megy oda?) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő kérte, hogy kerüljön sor az imént elfogadott költségvetési törvény sürgős kihirdetésére.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés elnöke a költségvetési törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 196 igen szavazattal, 158 nem ellenében, tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kéri a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől. (Zaj. - Megkocogtatja a csengőt.)

(19.50)

Tisztelt Országgyűlés! Még egy kis türelmet kérnék önöktől, hiszen soron következik a személyi javaslat megtárgyalása. Az Országgyűlés elnökének indítványát H/18900. számon kapták kézhez. Ebben az emberi jogi bizottságba Élő Norbert helyett, az ifjúsági és sportbizottságba pedig Csige Tamás helyett Demus Ivánt bizottsági taggá javasolja megválasztani.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a személyi javaslatot 335 igen szavazattal, 2 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Képviselőtársunknak a bizottságokban jó munkát kívánok.

Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatalok végére értünk. Miután mi még így együtt vagyunk, mindannyiuknak nagyon boldog karácsonyi ünnepeket és örömökben teli új esztendőt kívánok. (Taps.) Két perc szünetet rendelek el. (Rövid szünet. - Kuncze Gábor, dr. Hiller István, dr. Kolber István, dr. Magyar Bálint és Korózs Lajos gratulál dr. Veres Jánosnak. - A képviselők túlnyomó többsége elhagyja az üléstermet.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, foglalják el helyüket, akik a további napirendek tárgyalásának résztvevői lesznek, illetve aki nem, kérem, biztosítsa a lehetőséget, hogy folytassuk a munkánkat.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a minősített adat védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és annak lezárása. Az előterjesztést T/18708. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/18708/2-7. számokon kapták kézhez a képviselők.

Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, a napirendi ajánlás szerint 10-10 perces időkeretben. Írásban egyik képviselő sem jelezte felszólalási igényét, úgyhogy aki a vitában részt kíván venni, kérem, ezt gombnyomással jelezze. (Nincs jelentkező.) Először, másodszor, senki többet harmadszor! Tehát nincs ilyen képviselő.

Megkérdezem Tóth András államtitkár urat, kíván-e válaszolni az eddigi vitákban elhangzottakra. (Jelzésre:) Nem kíván válaszolni.

Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát így lezárom. Az elfogadott, Házszabálytól való eltérésnek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására 2006. január 18-áig van lehetőség. A részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára későbbi ülésünkön kerül majd sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és annak lezárása. Az előterjesztést T/18629. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/18629/2-7. számokon kapták kézhez a képviselőtársaim.

Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, a napirendi ajánlás szerint 10-10 perces időkeretben.

Legelőször megadom a szót Kocsis Róbert képviselő úrnak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon! Öné a szó, képviselő úr.

Felszólalások:  <<  230  >>    Ülésnap adatai