Készült: 2024.03.29.09:08:10 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

87. ülésnap (2011.05.02.),  39-45. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 12:09


Felszólalások:   39   39-45   45-50      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Felhívom a figyelmüket, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges.

Kérdezem tehát a tisztelt Házat, hozzájárul-e a Házszabálytól való eltéréshez a T/2990/2. számú javaslat alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház 300 igen szavazattal, 32 nem ellenében, tartózkodás nélkül a Házszabálytól való eltérésre vonatkozó javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólási időkeretekre, a vezérszónoki felosztásukra elnöki jogkörömben terjesztettem elő ajánlásomat. A benyújtott önálló indítványokról és a hatáskörrel rendelkező bizottságok kijelöléséről a honlapon tájékozódhatnak.

Tisztelt Ház! Most a napirend kiegészítéséről határozunk. A Fidesz frakciója azt kezdeményezte, hogy a ma kezdődő ülésünk napirendje egészüljön ki a közterület rendjének fenntartása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló T/3012. számú törvényjavaslat általános és részletes vitájával.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e az indítvánnyal. Kérem, kézfelemeléssel jelezzék! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a napirend kiegészítésére irányuló javaslatot elfogadta.

Az általános vitára ma, a határozathozatalokat követően kerül sor, a részletes vita pedig a holnapi ülésnap utolsó napirendi pontja lesz. Kérem a frakciókat, hogy ma este, az általános vita végén biztosítsák a határozatképességet a részletes vitára bocsátásról szóló döntéshez.

Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e napirendi ajánlásomat az előbbi kiegészítéssel. Kérem, kézfelemeléssel jelezzék! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most, 14 óra 9 perckor áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések tárgyalására.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés elnöke a Házszabály 91. § (2) bekezdésével kiterjesztett jogkörével élve, továbbá az ügyrendi bizottság 36/1998-2002/ÜB. számú általános érvényű állásfoglalása alapján Zakó László képviselő úr K/2984. számon benyújtott szóbeli kérdését visszautasította, mivel a feltett kérdés nem tartozik a megkérdezett Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter úr feladatkörébe.

(14.10)

Tisztelt Országgyűlés! Tóth Csaba, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez: "A kormány a tagjainak miért elektronikus játékszereket vásárol ahelyett, hogy dolgozna végre?" címmel. Tóth Csaba képviselő urat illeti a szó.

TÓTH CSABA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönhetően a kormánynak, több krízishelyzet is jelen van egyszerre az országban. Itt van például a konvergenciaprogram okozta sokk, aminek eredményeként több milliárd forintot vesznek el a munkahelyteremtéstől, a munkanélküliektől, a gyógyszerre szoruló és rossz egészségi állapotban lévők zsebéből. Több száz pedagógus munkahelyét szüntetik meg, és ezzel egy időben a tankötelezettség korhatárának csökkentésével több ezer képzetlen fiatal munkavállalót fosztanak meg a tisztességes megélhetéstől, és akkor nem beszéltem a táppénz összegének felére csökkentéséről. Itt van továbbá a korkedvezményes és korengedményes nyugdíjazás szabályainak módosítása miatt a rendvédelmi szervek körében kialakult feszültség, aminek beláthatatlan következményei vannak, és sajnos lesznek is még. Itt vannak a bírák, ügyészek nyugdíjba vonulási szabályainak a drasztikus változásai is.

A közszférában sem jobb a helyzet. Itt szeretnék emlékeztetni mindenkit arra, hogy a kormánytisztviselők és a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosítása azért vált szükségessé, mert az Alkotmánybíróság mindkét esetben alkotmányellenesnek minősítette az indokolás nélküli elbocsátást, ami egyébként a kormány első lépései közé tartozott. Ebben a módosításban a kirúgások indoka lesz a közeljövőben a méltatlan a hivatalára, a bizalomvesztés, valamint a vezetője iránti nem megfelelő szakmai lojalitás kifejezések. Ezek megítélése egytől egyig szubjektív, így megteremtik a szféra teljes kiszolgáltatottságát, és felrúgják a szektorra több évtizede jellemző életpályamodellt. Akkor még nem is ejtettem szót a romatársadalmat érintő egyre súlyosabb társadalmi és szociális válságról, a devizahitelesek megoldatlan helyzetéről, vagy akár az egyre jobban lecsúszó közép- és alsó rétegbe tartozó milliók helyzetéről, akiknek napról napra romlik az élethelyzete, életminősége azzal, hogy sosem látott mértékben nőnek az árak és csökkennek a fizetések.

Mindezek alapján kérdezem öntől: miért van szükség 16 millió forint értékben 90 darab új iPad2 típusú informatikai eszköz beszerzésére? Az eszközbeszerzés mellé informatikai képzést is kapnak-e majd a kormányzat vezetői? Miért pont ezzel az eszközzel kívánják megajándékozni a kormánytagokat? Milyen előzetes szakvélemények kikérése előzte meg a beszerzéseket, ki engedélyezte a beszerzést, milyen forrásból jutalmazza saját magát a kormányzat? 78 ezer forintos minimálbérrel számolva, önök ezzel a kis játékszervásárlással 17 munkavállaló egyéves foglalkoztatását lehetetlenítik el. Miért nem munkahelyteremtésre költik inkább ezt a pénzt is?

Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni.

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A játékszer az a Wii meg a Playstation, de nem az iPad, tisztelt képviselő úr, ezt munkaeszköznek szerezzük be az állami vezetők számára.

Egy ismerősöm, amikor megkapta a saját multicégénél, ahol dolgozik, a saját hasonló eszközét, akkor azt mondta, hogy na, most már a főnököm el fogja várni, hogy otthon is dolgozzak, ne csak a munkaidőben a munkahelyemen. (Moraj az MSZP padsoraiban.) Úgy gondolom, egy olyan pártnak, mint az MSZP, amelyik azt a képet próbálja magáról 20 éve elhitetni, hogy a progresszió pártja, elég érdekes egy olyan felszólalás, amelyben követelik a papír alapú döntéshozatalra való visszatérést. Érdekes, hogy pont önök, akik a technikai fejlődés mellett sokszor hitet tettek, a 2010-es "Nemzeti modernizáció" című iratukban, kormányprogramjukban vagy választási programjukban azt mondták, hogy a gazdasági és társadalmi versenyképesség fejlesztése érdekében kiemelt jelentőségű a modern infokommunikációs technológiák használata. 2009-ben az "Új kiegyezés" programjuknak ez volt az egyik vezérmondata, hogy az MSZP a modernizáció oldalán áll, és az önök e-közigazgatásért felelős államtitkára úgy vezette elő a saját informatikai tervüket, hogy a közigazgatás ragadja meg a technológia nyújtotta lehetőségeket a kormányzati működés átalakításában.

Nevezetesen, önök eddig mindig hitet tettek emellett szavakban, hogy modernizálni kell a közigazgatás döntéshozatalát, most pedig mégis ilyen szavakat mondanak. Ez furcsa nekem, de ha ön 170 millió forinttal példálózik, hadd hívjam fel arra a figyelmét, hogy az előbb említett elektronikus kormányzati államtitkárságnak egy korábbi programja, az elektronikus közigazgatási keretrendszer EU-szabálytalansági eljárása miatt most nekünk 194 millió forintot kell visszafizetnünk, ennek a szabálytalanságai okán - ha már számokkal dobálózunk.

Maga ez a beruházás megtérül, 11 hónapos megtérülési idővel számolunk, hiszen havonként 170 ezer forintos megtakarítást jelent. Tehát nem elvon fedezetet a munkahelyek megteremtéséből, hanem egy átlagos kormány-tisztviselői kezdő fizetés alapjait teremti meg, hiszen a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hatáselemzési osztálya lefolytatta azokat a szükséges előkészítő számításokat, amelyek kellenek egy-egy ilyen beszerzéshez, és megállapítottuk, hogy három szempontból is hasznos, hiszen ez takarékosabbá teszi a döntéshozatalt, egyszerűsíti az eljárást, gyorsítja a kormány vezetőinek, tagjainak az információhoz jutását, illetve környezetvédelmi szempontból is egyértelműen előrelépést jelent, hiszen kevesebb papírfogyasztást jelent, és a táblagépek pedig alacsonyabb energiafogyasztásúak.

Nagyon fura egyébként, hogy úgy vettük át a kormányzást 2010-ben, hogy nem volt semmiféle elektronikus rendszer kiépítve a kormányzati, kormányülési anyagok kezelésére. De talán most a Sukoró-ügyben láthatjuk, hogy miért nem volt az előző kormánynak érdeke, hogy egy átlátható, visszakereshető, informatikai alapra helyezett kormányülés-előkészítő rendszer legyen, hiszen így most nem tudjuk visszakeresni, hogy pontosan Sukoró ügyben ki milyen előterjesztést tett, ki volt ott, ki hogyan szavazott. Lehet, hogy ez a zavaros viszony igazából az önök előnyére szolgált, ezért nem cserélték le a papír alapú döntéshozatali mechanizmust. Nekünk azonban feladatunk, hogy a közszférában a kor műszaki színvonalához képest a lehető legjobb minőséget tudjuk nyújtani, ezzel segítve az adatok tárolását, visszakereshetőségét. Nyilvánvalóan ez növeli a kormány tagjainak a mobilitását is, és olcsóbbá teszi a kapcsolattartás lehetőségét.

De még egyszer meg szeretném erősíteni azt, hogy ez a beruházás a pénznek nem a pluszköltésével jár, hanem pénzmegtakarítással jár, környezetvédelmi előnyei is vannak, ezért döntött emellett a kormányzat, 11 hónap múlva már ez a beszerzés nyereséget fog termelni a kormányzatnak.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Kérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a választ.

TÓTH CSABA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Már reménykedtem abban, hogy megtudjuk, mi az oka az iPad2 típusú informatikai eszköz beszerzésének, de úgy tűnik, akik ezt a szakmai döntést meghozták, elfelejtették tájékoztatni az államtitkár urat egy amerikai felmérés eredményéről, amely szerint egy átlagfelhasználó 25 százalék időt tölt tartalomkészítéssel, és a maradék 75 százalékban tartalmat fogyaszt, azaz böngészik, videót, filmet néz, és a legfontosabb, hogy játszik. Ezekre a tevékenységekre valóban nem létezik kényelmesebb megoldás, mint egy táblagép. Bár egy ilyen eszköz kicsi és könnyű, de a virtuális billentyűzet nem segíti a produktív munkát. Amennyiben azonban valaki napi munkára kívánja használni, a felmérés szerint egy laptop vagy egy felső kategóriás netbook mindenképpen jobb választás lett volna.

Így ahelyett, hogy egy leginkább játékra alkalmas drága eszközzel ajándékozzák meg a kormány tagjait, ezt az összeget lehetett volna munkahelyteremtésre, devizahitelesek megsegítésére, vagy egyéb tevékenységre fordítani, ezért válaszát sajnálatos módon nem tudom elfogadni. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: A képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e. (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház 249 igen szavazattal, 42 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett az államtitkár úr válaszát elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Rozgonyi Ernő, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszterhez: "Egyes közszolgáltatások hazánkban" címmel. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter úr válaszol, pontosabban Ángyán államtitkár úr - pontosabban Czomba Sándor államtitkár úr.




Felszólalások:   39   39-45   45-50      Ülésnap adatai