Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Április 30-án lejárt a kilakoltatási moratórium, és el is kezdték az utcára tenni az embereket, a családokat. Az összesített adatok alapján tavaly, az úgynevezett családok évében több mint 3200 embert, családot lakoltattak ki Magyarországon. Ez a szám az elmúlt három évben elérte a tízezret. Családok, egyedülállók, idősek, betegek, sőt mozgássérültek kerültek egyik napról a másikra utcára. Bár a családok többsége megpróbálta rokonoknál, barátoknál meghúzni magát, ez azonban nem mindenkinek sikerült, nem mindenki volt ilyen szerencsés. Így további tragédiák történtek, az ilyen esetekben ugyanis a gyámhivatalnak kötelessége a kiskorú gyermeket kiemelni úgymond a családból és elhelyezni, magyarán: ezeket a családokat szétszakították a törvény erejénél fogva, a kilakoltatások tragikus következményeként. Budapesten ez a szám nem pontosan ismert, mivel a kormányhivatal titkolja ezeket a statisztikákat.

Tavaly és két hete ebben a témában kezdeményeztük az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását, hogy legalább a legsúlyosabb problémán, a családok kilakoltatásán lehessen segíteni, el lehessen érni a törvény erejénél fogva, hogy a kilakoltatásokat előzzük meg, és az ilyen helyzetbe került családokat kötelező legyen az önkormányzatnak valamilyen szociális bérlakásban elhelyezni.

Sajnos, ezt a javaslatot többszöri nekifutásra sem sikerült elfogadtatni, ennek pedig egyetlen oka van, ezt az okot pedig úgy hívják, hogy Fidesz-KDNP. A kormánypártok ugyanis egyik rendkívüli ülésre sem jöttek el. Ezzel megakadályozták ezeknek a törvényeknek az elfogadását, sőt még tárgyalni, vitatkozni sem voltak hajlandók a legszomorúbb helyzetbe került családok problémáinak megoldásáról. De mit is várunk egy olyan kormánytól, olyan kormánypártoktól, amelyek miniszterelnöke egy kilakoltatásra került kilencgyermekes családanyának csak annyit tud mondani, hogy kitartást és sok szerencsét?

Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem tehát, hogy mi az oka annak, hogy ők nem hajlandóak sem részt venni, sem pedig intézkedéseket tenni a kilakoltatások megakadályozásáért. Miért nem segítik meg a bajbajutottakat például szociális bérlakások biztosításával? Várhatóe bármilyen intézkedés ebben a tárgykörben? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Hány gyermeket szakítottak el a családjától az elmúlt nyolc évben a kilakoltatások következményeként? Tisztelettel várom államtitkár úr válaszát.