Felszólalás adatai

CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mostanában egyre gyakrabban jutnak eszembe egyszer volt tanárom szavai, aki intett engem, hogy fiam, vedd figyelembe, hogy a Pireneusokon innen minden másként látszik, mint a Pireneusokon túl. Ezt elmondtam a bizottsági ülésen is. Azt mondtam, hogy a világ legtermészetesebb dolga, hogy a kormánypárti és az ellenzéki képviselők ugyanazt a dolgot másként látják, másként közelítik meg. Az legfeljebb már csak meglepetés, hogy az embernek néha az a benyomása, mintha a két oldal nem is ugyanazt a törvénytervezetet, nem is ugyanazt a költségvetést olvasná, hiszen mindenki számára más közelítés, más szempont a fontos.

Ahogy minden embernek, úgy minden költségvetésnek is megvan a maga sorsa. Ez gyakran azt jelenti, hogy valami nagyon jól indul, aztán nem olyan jól végződik. Máskor nyögvenyelősen indul, de végül is kikecmereg a bajból, és sikereket ér el. A mostani költségvetésünk feldicsérve nagyon jól indult, és igazán nem szeretném, ha a magaslatról a jövő év közepére vagy végére lecsúszna. Egyszerűen úgy gondolom, hogy nem a kormány költségvetéséről, hanem az országéról van szó. Mindnyájunk érdeke, hogy bár sok vonatkozásával nem értünk egyet, de sikeres lehessen. Ezért bármelyik frakcióról van szó - voltam már én kormánypárti is -, azt gondolom, az elején nem érdemes nagyon büszkének lenni a költségvetésre, mert az ember később még megbánhatja. A dolog úgy működik, hogy nem tud semmi azonos szinten maradni. Érdemesebb szerénynek lenni - már ha van mire szerénynek lenni -, mert az ember akkor büszke, mondják az öregek, amikor nincs mire szerénynek lenni.

Nem titkolom, érdeklődéssel vártam az új kormányzat oktatáspolitikáját, az ehhez kapcsolódó költségvetési politikát. Már nyáron, a miniszter úr meghallgatásakor, azt kérdeztem Pokorni miniszter úrtól, hallgatva őt: rendben van, de lesz-e erő a megvalósításhoz, lesznek-e források mindehhez. A miniszter úr azt mondta, hogy igen, lesznek. Később halványodtak a remények. Ma már az "igen" úgy hangzik, hogy nem, legfeljebb egy kis "talán" maradt, amely "talán" még némi reménykedésre ad okot. Szeretnék reménykedni, csak hát, a kormány azt ígéri, hogy megígéri ígéretei teljesítését. Ez a gyakorlatban úgy jelenik meg, hogy az önkormányzatok teljesítsék a kormány ígéreteit, de ehhez nem kapnak elegendő forrást. Miért nem kapnak? Mert nincs elegendő pénz. Bár sok hozzáértő azt mondja, hogy van, csak oda kell tenni, ahol nagyon hiányzik. De akkor nem kell túl sokat adni a kancelláriának, a titkosszolgálatnak és a központi költségvetésnek, mert akkor egészen biztosan kevés jut az önkormányzatoknak.

Otthon járva sok emberrel beszélgetve jelenthetem, hogy még egyelőre csak a gyanú fogalmazódik meg az óvodákban, az iskolákban, az önkormányzatoknál, mert még nincs nagyobb baj. Még azt gondolják, hogy lehet, hogy nem úgy lesz, nem annyi lesz, de hátha mégis lesz valahogy - talán jó is lesz. Csak attól félnek - és én magam is -, hogy ez a gyanú januárban bosszúsággá válik, és esetleg márciusban már mássá válik, ugyanis február 3-án lesz a pedagógusok eszerinti első fizetése. Ha ezeket a nem mindig világosan követhető szabályokat az egyedülálló pályakezdőknél, az egy életet végigtanított, de már otthoni gyermekkel nem bíró kollegáimnál és a más kategóriákban dolgozóknál megnézem - a technikai, a fizikai alkalmazottaknál -, hát, mit mondjak: nagy reményekre nem lehet kilátás.

Pedig most azt mondják, hogy fókuszált béremelés lesz. A tapasztalt tanártársam azt mondja, hogy jó, jó, a kevés fókuszálva sem több, mint az idei emelkedés. Új matematika van! Tizenhat plusz három, tudjuk, hogy tizenhét - szeptembertől érvényes a második három, és azt kérdezi tőlem az én kolleganőm: akkor mennyi az annyi. Azt mondom, hogy várjuk ki a végét, hátha tényleg annyi lesz. Kérdezi a takarítónő: tessék mondani, tényleg letaposnak minket? Isten ments! - mondom -, senki nem tapos le! Kérdezi: na de hát, már eddig is nagyon keveset kaptunk, most meg még kevesebbet adnak? Azt gondolom, hogy ezekkel a ravasz szorzószámokkal ugyan a PM-mel szemben valamit el lehet érni, azonban az ágazatban nem lehet előrejutni. Hiába, ha az önkormányzatok forrásai csak 10 százalékkal nőnek, de 16 százalékkal nőnek az oktatási normatívák, akkor honnan lesz a különbség? A másik oldalról: az egészségügy, a településfejlesztés területéről és egyéb területekről.

Egyébként ezt nem lehet kormányrendelettel végrehajtani. Azt veszem észre, hogy a kormányzat is észrevette azt a hibát, hogy törvényt nem lehet módosítani kormányrendelettel. Úgy hírlik, hogy majd pótlólag olyan módosító indítvány kerül be, amely kikényszeríti az önkormányzatoktól a béremelést.

(18.10)

Jó lenne a forrást is idekényszeríteni, és akkor talán jobban menne a dolog. Mi egyébként módosító indítványokat is fogunk beadni. Felhasználjuk ehhez Pokorni Zoltán miniszter úr tavalyi, tavalyelőtti módosító indítványait, amelyeket akkor még a nehéz gazdasági helyzetben nem lehetett megvalósítani, de most már jó a helyzet, jobb a helyzet, Magyarország a világ leggyorsabban fejlődő gazdasága lesz. Most már ezeket biztos meg lehet valósítani: a hetedik-nyolcadiknál normatívaemelést, középiskolában bejárónormatívát biztosítani, a művészetoktatásban, a szakoktatásban előrejutni. Szóval feladat van, és ha ilyen gyorsan fejlődünk, hisszük, hogy előre is jutunk.

Jó lenne, tisztelt Országgyűlés, elkerülni a tölcséreffektust: amely úgy néz ki, hogy választáskor a tölcsér ilyen széles (Kezeivel kb. 1 métert mutat.), kormányprogramkor ekkora, szűkül (Kezeivel kb. 30-40 centimétert mutat. - Varga Mihály: Tapasztaltuk az elmúlt négy évben!), és mire a pénzt adják, már egészen kicsi. (Kezeivel kb. 10 centimétert mutat.) Jobb lenne henger alakúvá tenni, és akkor én is megszavaznám a költségvetést.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)