Készült: 2020.09.22.09:10:49 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

197. ülésnap (2001.03.28.),  1-37. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita megkezdése
Felszólalás ideje 2:55:49


Felszólalások:   1   1-37   37-55      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat, és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunkat. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 13. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy ülés vezetésében Németh Zsolt és Kocsi László jegyző urak lesznek segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a hírközlésről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/3934. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/3934/1-9. számokon kapták kézhez.

Először megadom a szót Stumpf István miniszter úrnak, a napirendi ajánlás szerint 30 perces időkeretben. Miniszter úr, öné a szó.

 

DR. STUMPF ISTVÁN, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A polgárok életének minősége, a magyar gazdaság fejlődése és az infokommunikációs korszakváltás szempontjából kiemelkedő jelentőségű törvényjavaslat fekszik önök előtt. Hétfőn tárgyalta, illetve elkezdte az általános vitáját a Ház a digitális aláírásról szóló törvénynek. Az előbbi törvény mellett ez egy olyan törvény, amely szintén az információs rendszerváltás korszakalkotó, korszakváltó törvényének nevezhető. Mik voltak a legfontosabb céljai az újraszabályozásnak, az új hírközlési törvénynek? Két nagyon fontos célt szeretnék kiemelni: az egyik a polgárok életminőségének javítása, a másik pedig a magyar gazdaság fejlődése szempontjából új távlatok nyitása.

A polgárok életminősége akkor javulhat jelentős mértékben ennek a törvénynek a következtében, ha mindenki számára hozzáférhető alapszolgáltatások biztosításával hozzá tudunk ahhoz is járulni, hogy a vidék gazdaságilag felzárkózhasson, és a piaci verseny választék- és kiszolgálónövelő hatása árcsökkentés révén valósulhat meg, szélesedhet tehát a hozzáférés lehetősége, és valóban tömegesen elérhető és ténylegesen igénybe vett szolgáltatások terjedhetnek el. Tehát a törvény legfontosabb célja, hogy a verseny lehetőségének a megnyitásával leszorítsa az árakat, és minél inkább hozzáférhetővé tegye minél szélesebb kör számára az információs társadalom vívmányait.

A másik nagyon fontos cél a magyar nemzetgazdaság szempontjából a gazdaságélénkítő hatás, a piacserkentő hatás, az innovációt, befektetést növelő hatás. Akik foglalkoztak ezzel a területtel, pontosan tudják, hogy az infokommunikációs ágazatnak igen kitüntetett jelentősége van a magyar gazdaság szempontjából. 1994 és 2000 között több mint ezermilliárdos befektetés történt ebbe az ágazatba, ami azt jelenti, hogy mintegy 160-170 milliárd forint áramlott évente ebbe a szektorba. Ezáltal Magyarország Közép-Kelet-Európában egy olyan ország képét festette, és egy olyan ország esélyét mutatta fel, amelyik itt most, ezen a területen ki tudja építeni egy közép-kelet-európai szilíciumvölgynek a körvonalait és a gazdasági feltételeit. Ezért kulcsfontosságú, hogy ez a törvény megteremtse a szabályozás révén a verseny lehetőségét.

Szeretném azt is jelezni, hogy a hatástanulmányok azt mondják, hogy ha ez a dinamika folytatódhat ebben az ágazatban, akkor 2010-re 6,1 százalékát fogja adni a GDP-nek a távközlési és informatikai szektor. Tehát még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy igen kitüntetett gazdasági jelentősége van ennek a szektornak.

A törvény alapelveit illetően szeretnék néhány nagyon fontos elvet leszögezni. Az első a radikális és gyors piacnyitás, ami minden új belépőnek a jogait az esélyegyenlőség biztosításával kívánja garantálni. Nem önmagáért való a radikális és gyors piacnyitás, még egyszer hangsúlyozom, azt reméljük tőle, hogy jelentős árcsökkentő hatással fog bírni.

Szintén fontos alapelve a törvénynek, hogy a monopóliumok negatív hatásait mielőbb kiküszöbölje és felszámolja, olyan új aszimmetrikus szabályokat alkalmazzon minden, a versenyt jelentősen befolyásoló területen, amelyek a szűk keresztmetszet esetében különösen fontosak. Ugyanakkor az eddigi befektetők, a most befektetők és az újonnan belépni és befektetni szándékozók is megtalálják a számításukat a magyar piacon. Ha összefoglalóan kellene megfogalmazni a törvény filozófiáját, akkor azt mondhatnám, hogy mérsékelten infrastruktúra alapú versenyt támogató, szorgalmazó törvényről van szó.

Ha a törvényjavaslattal kapcsolatos legfontosabb elvárásokat kellene összegezni, akkor a következőképpen fogalmazhatnék. A törvényjavaslattal kapcsolatos egyik legfontosabb elvárás, hogy biztosítsa az infokommunikációs társadalom infrastruktúrájának alapját képező hálózati elemek minél szélesebb kiépülését és elterjedését, adjon lehetőséget a hírközlési szolgáltatások szabad és akadálytalan áramlásának, biztosítsa a társadalom egyes rétegei között létező digitális szakadék szűkítését vagy megszüntetését, ugyanakkor járuljon hozzá ahhoz is, hogy a hírközlési szolgáltatók sokszínű módon legyenek jelen a magyar piacon, és tegye lehetővé a bárki számára elérhető árú tartalomszolgáltatások és -felhasználások biztosítását.

Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A hírközlési törvény tervezete abból indul ki, hogy meg kell adni az esélyt a felhasználóknak a kommunikációs társadalom vívmányaihoz való hozzáféréshez, a szolgáltatóknak pedig ahhoz, hogy szolgáltassanak. A választás esélye egyúttal hozzásegíti az egész társadalmat az információs kihívás sikeres megválaszolásához.

A javaslat úgy kívánja a piacot megnyitni, hogy már rövid időn belül a szolgáltatások és a szolgáltatók egészséges versenye jöhessen létre immáron minden piaci területen, így biztosítva a fogyasztók számára az olcsóbb és jobb minőségű szolgáltatások kínálatát. Ennek érdekében a tervezet egyensúlyt igyekszik teremteni a távközlés területén a hálózattal rendelkező és az azzal még nem rendelkező, de a szolgáltatásokat kínáló, illetve a piacra lépni szándékozó vállalatok között.

A távbeszélő-szolgáltatás nyújtására kötött koncessziós szerződésekben biztosított kizárólagos jogok a 2001 végétől 2002. november 1-jéig terjedő időszakban lejárnak. Ezzel elhárul tehát minden akadály az Európai Unió jogszabályainak megfelelő, nyílt hírközlési piac működését szabályozó törvény megalkotása elől. Az átlátható, diszkriminációs szabályozás az, ami ebben a törvényben megtalálható. A javaslat nem kedvez egyik befektető csoportnak sem, nem múltbeli érdemeket kíván a jövőben elismerni, és nem is a monopóliumokra épülő koncessziós rendszer hibáit akarja az új, liberalizált piac szabályozásával korrigálni. Arra törekszik, hogy a fogyasztókat hozza előnyös helyzetbe, a mainál lényegesen olcsóbb és széles körben elérhető szolgáltatások versenyének biztosításával.

A bevezetőmben említettem, hogy a posta, a távközlés, az elektronikus média és az információs társadalom szolgáltatásai közötti határok elmosódása miatt a javaslat egységes szerkezetben fogalmazza meg az egész területre vonatkozó szabályozást.

 

 

(9.10)

 

Tisztelt Ház! A hírközlési törvény tervezete felhasználóbarát, de nem szolgáltatóellenes, ezt a javaslat a piacszabályozás eszközrendszerével kívánja biztosítani. A verseny ösztönzése és fenntartása a záloga annak, hogy hosszú távon az árak alacsonyak maradjanak, mégpedig a mainál alacsonyabbak, hiszen az árak a ma bevett gyakorlattól eltérően a minimális költségekhez fognak közelíteni. Az elérhető ár mindazonáltal lehetővé teszi, hogy megfelelő hatékonyságú cégek a befektetéseik megtérüléséhez szükséges nyereséget is ki tudják gazdálkodni. Ezért a javaslat alapvetően a piaci működést szabályozza annak érdekében, hogy valamennyi szegmensben verseny alakuljon ki kellő számú, azonos esélyű résztvevővel. Ott, ahol a verseny még nem alakult ki, az állami szabályozás és felügyelet különleges felelősséget visel a felhasználók szempontjainak és érdekeinek érvényesítésében.

Az alapvető hírközlési szolgáltatások mindenki számára történő, elérhető áron való hozzáférése érdekében a javaslat bevezeti az egyetemes szolgáltatás intézményét. Ez azt jelenti, hogy az alapszolgáltatások rugalmas készlete a társadalom mindenkori hírközlési alapigényeit hivatott kielégíteni, mégpedig az állam által szabályozott áron, és az egyetemes távközlési szolgáltatásból adódó indokolt és elismert többletterhek az egyetemes távközlési alapból fedezhetők, amelybe a távközlési szolgáltatók a jogszabályban meghatározott, kiszámított befizetéseket teljesítenek.

A postai egyetemes szolgáltatás veszteségeinek finanszírozása érdekében a postai egyetemes szolgáltató egyes postai szolgáltatások nyújtására kizárólagos jogosítvánnyal rendelkezik. A tervezet a terheket a legszélesebb körben teríti szét, ezzel a kompenzáció árnövelő hatása minimálisan terheli meg a nem egyetemes szolgáltatást igénybe vevőket. Az egyetemes szolgáltatás körébe az alapszintű postai szolgáltatások tartoznak, valamint az alapszintű távbeszélő-szolgáltatás, ebbe beleértve az ingyenes segélyhívás és a modemes átvitel lehetőségét, az előfizetői névjegyzék elérhetőségét, továbbá a kellő számú és területi elhelyezésű nyilvános távbeszélő-állomásokat is.

A hálózati szerződések törvényjavaslatban meghatározott rendszere előírja a szolgáltatók együttműködési kötelezettségét, garantálja az új belépők piaci megjelenésének lehetőségét, ami fenntartja a működő versenypiac előnyeit a felhasználók számára. Így végső soron a felhasználók számára folyamatosan biztosított szolgáltatások és hálózatok lehető legteljesebb átjárhatóságát is biztosítja. A verseny érdekében szabaddá válik a szolgáltatások és berendezések piacra vitele, természetesen az életvédelmet és zavartatás elleni védelmet biztosító kötelezettségek betartása mellett. Ezáltal a piaci szereplők szolgáltatásaikkal és eszközeikkel azonnal reagálhatnak vagy elébe mehetnek a piaci igényeknek.

A piacon megjelenő szolgáltatók és szolgáltatások a bejelentés és nyilvántartásba-vétel nyomán a nyilvánosság számára közismertté és választhatóvá válnak. Az erre kijelölt állami szerv folyamatosan figyelemmel kíséri a piac működését, továbbá a piaci szereplők jogkövető magatartását. A szerv felhatalmazást kap, hogy szükség esetén szankciót is alkalmazzon. A piacfelügyelettel biztosítható, hogy a szolgáltatok nem tudnak a felhasználók rovására tartósan indokolatlan előnyhöz jutni, nem lehet eltűnni a hatóság elől, és az egyedi fogyasztói panaszok kivizsgálása pedig nyomatékot ad a felhasználói érdekek védelmének.

A törvényjavaslat a hírközlési hatóságot is megreformálja, a hatóságnak is meg kell felelni a liberalizált hírközlési piac által támasztott követelményeknek. A szolgáltatók közötti együttműködési ügyekkel kapcsolatos viták és jogsértések rendezésére, továbbá a hírközléssel kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek eldöntésére új szervezeti egység jön létre, a Hírközlési Felügyelet mellett a hírközlési döntőbizottság.

A fogyasztóvédelem szempontjából kiemelt jelentőségű az adat- és titokvédelem szabályainak rendszerbe foglalása. A szigorú adatvédelmi szabályok biztosítják, hogy a fogyasztók maguk rendelkezzenek személyes adataik felhasználásáról, ugyanakkor a rendszeresen fizetőket is védelmezi a törvény azzal, hogy a szolgáltatók szabályozott módon egymást informálhatják a köztük nyerészkedési céllal vándorló nemfizetőkről. Mindezek eredményeként várható, hogy már jövőre, a piacnyitás évében a helyközi és nemzetközi szolgáltatásokban jelentős árcsökkenés kezdődik el, az internetezés költsége csökken, a nagyfelhasználók számára nyújtott szolgáltatások ára is csökken, lényeges további javulás várható a kiszolgálás színvonalában. Azzal is számolni kell azonban, hogy a helyi távbeszélő-szolgáltatásokban a verseny csak lassan indul meg. A verseny kezdeti szakaszában minden bizonnyal lesznek olyanok is, akik nem megfelelő minőségű szolgáltatással próbálnak gyökeret verni a magyar piacon. Ezeket a felkészült hatóságnak már a károkozás előtt ki kell szűrnie.

A törvénytervezet közvetett módon is javítja a polgárok életminőségét: várhatóan középtávon csökken a kommunikációs műszaki eszközök ára, így gyorsul az információs társadalom infrastrukturális feltételrendszerének kiépülése. Ez természetesen elősegíti az államigazgatási eljárások elektronikus formában történő hozzáférésének elterjedését is.

A természeti és épített környezet szempontjait a törvény az eddigi szabályozásnál konkrétabban kezeli, így meghatározza az eszközök telepítésénél figyelembe veendő szempontokat, beleértve a különböző szolgáltatók eszközeinek közös elhelyezési kötelezettségét is. Kimondja, hogy az építési munkák után a környezet eredeti állapotát helyre kell állítani, és az építésügyi hatósági engedélyezési tevékenységet az általános építésügyi hatósághoz helyezve biztosítja a területrendezési és építésügyi felelősség összhangját.

Tisztelt Országgyűlés! Az említett kedvező hatások nyilvánvalóan akkor tudnak kibontakozni, ha a piac kiegyensúlyozottan, nagy nyerések és bukások nélkül, kemény versenyben fejlődik. A törvényi szabályozás ehhez természetesen csak a jogi feltételek kiegyensúlyozottságát tudja biztosítani, a döntő szerepet a cégek üzleti stratégiája, hatékonysága fogja játszani. Mivel a verseny bevezetése egyértelműen sérti a már bent lévő vezetékes távbeszélő-szolgáltatók érdekeit, nyilvánvaló, hogy ők komolyan tiltakozni fognak majd minden rájuk vonatkozó, piacnyitást támogató szabályozás ellen, az új belépők pedig nyilván a gyors megkapaszkodás és profitszerzés érdekében érvelnek majd. E két szélsőséges álláspont között kell kialakítani azt a szabályozási metódust, amely leginkább védi a polgárok érdekeit.

Az ügy természetéből fakadóan nem lehet olyan törvényt készíteni, amely minden piaci szereplő számára egyértelműen előnyös lehet, nyilvánvalóan a törvénynek egy egészséges kompromisszumra kell épülnie. A kormány nevében kijelenthetem, hogy a hosszú előkészítés eredményeként ez a törvény ezt az egészséges kompromisszumot tükrözi.

Természetesen törekedtünk arra, hogy figyelembe vegyük a szolgáltatók szempontjait és véleményeit, a vezérlőelvünk az volt, hogy a fogyasztókat védjük meg, és biztosítsuk az ország gazdasági növekedésének feltételeit. Ebből a szemszögből érthető, hogy majd minden érdekcsoport talál valami javítanivalót a tervezeten. Ha ugyanis egyetlen érdekcsoportnak sem jó a törvény, ha egyikük se talált rá érdekeik túlzott érvényesítésére a törvényben, akkor helyes megoldást találtunk. A törvényjavaslat igazi mércéje csak a fogyasztó elégedettsége lehet. Egy konkrét szolgáltatóra vonatkozó szabályokat mindig három szempont határoz meg: az első, hogy milyen az adott piacon a versenyhelyzet a felhasználók szemszögéből; a második, hogy mi szükséges a piacon az ideális versenyhelyzet kialakításához; és a harmadik, hogy mekkora a szolgáltatók súlya az adott piacon. A különböző piaci szereplőket általános piaci jogaik mellett e három szempont együttes figyelembevétele alapján terhelik különböző aszimmetrikus kötelezettségek.

 

(9.20)

Tehát valamennyi piaci szegmensben várható a verseny kialakulása és erősödése. A hatékony és jó üzletstratégiával rendelkező szolgáltatók számára a versenyhelyzet nem jelenthet kívülről csapásszerűen megjelenő kockázatot.

Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottak alapján joggal várhatjuk a piac élénkülését középtávon minden piaci szereplőtől. Azt is várjuk, hogy középtávon minden piaci szereplő nyertese lehet ennek az új szabályozásnak. Nyernek az új belépők, nem veszítenek a már bent lévő szolgáltatók, és ami a legfontosabb: nyer a felhasználó, nyer az egész nemzet.

Ennek tudatában kívánok önöknek, tisztelt képviselő hölgyek és urak, gyümölcsöző vitát, illetve kérem, hogy a felkészülésre szánt idő érdekében még a tavaszi ülésszakon fogadják el a törvényjavaslatot.

Köszönöm megtisztelő figyelmükbe. (Taps.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a bizottsági előadók felszólalására, valamint a több bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás értelmében 5-5 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Szalai Annamária képviselő asszonynak, az informatikai bizottság előadójának. Öné a szó.

 

SZALAI ANNAMÁRIA, az informatikai és távközlési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Új szakasz kezdődik el Magyarországon a távközlési, hírközlési szektor életében az egységes hírközlési törvény megalkotásával. A törvény egységes, áttekinthető keretbe foglalja a távközlési törvényt, a postatörvényt és a frekvenciatörvényt. Liberalizálja az Európai Unió direktíváinak megfelelően a távközlési, hírközlési piacot, azzal a céllal, hogy az embereknek, a fogyasztóknak egyre több és jobb minőségű szolgáltatás álljon rendelkezésére megfizethető áron.

A törvény meghatározza egy szabályozott, kiszámítható, a fogyasztók érdekeit szolgáló verseny feltételeit oly módon, hogy egyrészt védi a piacon lévő szolgáltatókat, másrészt támogatja a piacra újonnan belépni szándékozó vállalkozásokat.

A törvény figyelembe veszi a magyar piac sajátosságait, alkalmazkodik annak viszonyaihoz. A koncessziós szerződések révén meghatározó monopóliumok alakultak ki a távközlés területén. A koncessziós jogok a közeljövőben lejárnak, ami nem eredményezi és eredményezheti automatikusan a tiszta versenyhelyzet kialakulását. Éppen ezért szükséges törvényes eszközökkel garantálni a versenybe belépni szándékozók lehetőségeit, valamint szabályozni, ellenőrizni a domináns szereplők működését. Így és csak így érvényesülhet a legfontosabb fogyasztóvédelmi szempont, azaz így jöhet létre szolgáltatók, infrastruktúrák versenye.

A differenciált és egyben diszkriminációmentes liberalizáció stabil jogi környezetet teremt. A kiszámítható szabályozás, jogbiztonság kedvez a meglévő piaci résztvevőkön túl a befektetőknek. Lehetővé teszi, hogy minél több pénz áramoljon a hírközlési, távközlési szektorba. A gyorsuló fejlődés biztosítja az információs társadalom infrastruktúrájának elterjedését.

Tisztelt Ház! A technika, technológia fejlődése rendkívül gyors. Így hosszú távra teljes, részletes szabályozást alkotni nem lehetséges. A törvény éppen ezért a távközlési szektor jogi kereteit határozza meg. A kormányzat, valamint a törvényben nevesített szervezetek feladata, hogy rendeletek, alacsonyabb szintű jogszabályok megalkotásával, a szektor részletes szabályozásának kialakításával kitöltse a törvényi kereteket, illetve folyamatosan karban is tartsa azokat.

A törvény hosszú-hosszú egyeztetések után született meg, melyek során számos szabályozási kérdést vitattunk meg és fogunk még vitatni. A parlament elé terjesztett javaslat egyetértés eredményeként született meg. A törvényjavaslat azzal együtt, hogy kiváltja a postatörvényt, a távközlési törvényt és részben kiváltja a frekvenciatörvényt, alapvetően nem szól például a mobilkommunikáció területéről, hiszen egyrészt e területen nincsen olyan lehatárolt erőforrás, mint a hagyományos távközlési szektorban, másrészt a szolgáltatók között már a fogyasztók által is jól érzékelhető, élénk verseny zajlik, ami a további frekvenciák árverése folytán várhatóan még erősödni fog.

Az egységes hírközlési törvény lényegében nem érinti a médiatörvényt sem. Így nem foglalkozik az abban megfogalmazott, úgynevezett egyhatodos szabályozással, azaz a műsorelosztást végző szolgáltatók piaci viszonyaival.

Harmadrészt, az egységes hírközlési törvény nem foglalkozik és nem is kíván foglalkozni a különféle szakmai csoportok lobbiérdekeivel, nem kívánja szolgálni azokat. Számos érdek sérül, sérülhet a szabályozott verseny feltételrendszerének kialakítása során. Egyetlen érdek nem szenvedhet hátrányt, ez pedig a fogyasztók, a felhasználók érdeke.

Mindezek figyelembevételével az informatikai bizottság várhatóan elfogadásra ajánlja majdan a törvénytervezetet, de általános vitára mindenképpen ajánljuk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Az ugyanezen bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Pusztai Gyula képviselő úr képviseli.

Képviselő úr!

 

PUSZTAI GYULA, az informatikai és távközlési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Szalai Annamária képviselőtársam ismertette az informatikai és távközlési bizottság kormánypárti véleményét a T/3934. szám alatt benyújtott, a hírközlésről szóló törvényjavaslatról. Mint ahogy elnök asszony felkérése is hangzik, kisebbségi véleményt fogalmaztak meg a bizottsági ülésen. Engedjék meg, hogy a kisebbségi véleményt nagy vonalakban ismertessem.

A szocialista párti képviselők számára egyértelmű volt, hogy egy rendkívül fontos törvényi szabályozásról van szó. Az elmúlt, viszonylag rövid időszak alatt olyan forradalmi változások zajlottak le a hírközlés tekintetében Magyarországon is, nemcsak a világon, amelyek szükségessé teszik a törvényi szabályozást.

Ugyancsak indokolja a szabályozást az Európai Unióhoz való csatlakozási szándékunk, megjegyezve: nem biztos, hogy a mai állapotok figyelembevételével a szabályozás tekintetében bizonyos átmeneti időszakot nem lenne-e célszerű figyelembe venni.

A törvénytervezettel szemben talán a leglényegesebb kifogásunk az, hogy a szabályozás központjában nem a fogyasztó, hanem inkább a szolgáltató áll. Nem érződik a tervezetben, hogy a törvény egyik legfőbb célja az, hogy a fogyasztók minél szélesebb körben, minél olcsóbban és magasabb minőségű szolgáltatáshoz jussanak. A tervezet ezzel szemben elsődlegesen a piac újrafelosztásáról szól.

Bár az egyik kormánypárti képviselőtársam a bizottsági vitában a törvénytervezetet egyik pozitívumaként úgy jellemezte, hogy áthatja a fogyasztók érdekeinek a szelleme, mi úgy ítéljük meg, jobb lenne, ha a láthatatlan szellem helyett a konkrét jogi szabályokban jelenne meg a fogyasztói érdek.

A törvénytervezet másik nagy hiányosságának tekintjük, hogy ellentmondásosan kimondja, hogy keretszabályozásra törekszik. Az ellentmondást abban látjuk, hogy míg a tervezet egyes lényeges kérdésekben, amelyek törvényi szintű szabályozást igényelnének, nagyvonalúan és mintegy 40 kérdésben a minisztert, minisztereket, illetve 12 esetben a kormányt hatalmazza fel a részletes szabályok megállapítására, ugyanakkor olyan részletszabályokat is megállapít, amelyek nem ebbe a körbe tartoznának. Például a postás használhat-e gázsprayt vagy milyen postaládába lehet kézbesíteni a levelet és sorolhatnám. Vagy éppen 83 értelmezési szabályt tartalmaz a törvénytervezet, amikben megmagyarázza, mit tekintsünk postautalványnak, táviratnak, és sorolhatnám a példákat.

A nagyvonalú keretszabályozásnak egy külön rejtett csapdája, hogy a törvénytervezet többször tartalmaz olyan rendelkezést, hogy akkor kell a rendelkezését alkalmazni, ha jogszabály másként nem rendelkezik. Azt gondolom, ez a szabályozási mód méltánytalanul feloldja a törvényi szabályozás alkotmányos biztosítékát. Nem beszélve arról, hogy olyan alaptörvények módosítását is tervezi a törvénytervezet, mint például a polgári törvénykönyv, a nemzetbiztonsági törvény, vagy éppen az államigazgatási eljárási törvényről is szólhatnék.

A tervezettel szembeni harmadik lényeges kifogásunk, hogy helytelennek tartjuk azt, hogy a postai tevékenység a hírközlésről szóló törvényben kerüljön szabályozásra. A tevékenység lényegesen több, mint a hírközlés, és az e körben való szabályozást az európai gyakorlat sem indokolja.

Tisztelt Országgyűlés! Hangsúlyozom, hogy nagyon lényeges törvényi szabályozásról van szó. A látszólag hosszú előkészítő munkát egy gyors és megítélésünk szerint átgondolatlan, összecsapott befejezés követte.

 

(9.30)

 

Ezt bizonyítja különböző szolgáltatói szervezeteknek a tervezethez benyújtott észrevétel-sorozata, itt beszélhetnék a kábeltelevízió, a mobiltelefon-használat és egyéb más szolgáltatások kérdéséről is. Mi azt gondoljuk, hogy a törvénytervezet átgondoltabb, egyeztetettebb, rendszerezettebb formában kerüljön a parlament elé általános vitára.

Épp ezért a bizottságban mi úgy ítéltük meg, hogy a törvénytervezet jelen formájában alkalmatlan az általános vitára. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Szalai Annamária képviselő asszonynak, aki a kulturális bizottságban megfogalmazódott véleményt ismerteti. Öné a szó, képviselő asszony.

 

SZALAI ANNAMÁRIA, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. (Molnár Gyula: Most valami mást is mondjál!) Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Miniszter Úr! A kulturális és sajtóbizottság elsősorban az ő területét érintő részletkérdéseivel foglalkozott az egységes hírközlési törvénynek, így a médiatörvény, a műsorelosztás, műsorszétosztás, multiplexszolgáltatás kérdéseivel, illetve a frekvenciagazdálkodás kérdéseivel.

Már az előző kormány célul tűzte ki, hogy a távközlési, hírközlési szektor területén valamiféle egységesebb törvényt hoz, ez most sikerült, egységes jogi keretbe tudjuk foglalni a szektor szabályozását. Az egységes hírközlési törvény nem foglalkozik tartalmi elemekkel, és nagyon helyesen teszi ezt, hiszen külön törvény szabályozza a tartalmi kérdéseket, és a jövőben is a médiatörvény lesz hivatott arra, hogy a tartalmi kérdésekkel foglalkozzon. A frekvenciagazdálkodás terén az állam továbbra is fenntartja azokat a jogokat és rendelkezéseket, amelyek a mostani távközlési törvényben vannak. A frekvencia tervezése a továbbiakban is állami feladat marad, a Hírközlési Főfelügyelet megtervezi a frekvenciákat, és az ORTT rendelkezésére bocsátja.

A médiatörvényt lényegében nem érinti az egységes hírközlési törvény. Nem érinti a médiatörvényben rögzített úgynevezett egyhatodos szabályt, amely a műsorelosztást végző szolgáltatók piacát szabályozza. Viszont eleget tesz az egységes hírközlési törvény a médiatörvény azon előírásának, mely szerint egy önálló, külön törvényben kell szabályozni a kábelszolgáltatást, azaz a vezetékes műsorelosztást. A kábellel kapcsolatos rendelkezések szintén harmonizálnak az Európai Unió ajánlásaival, mivel a kábelpiac egyelőre még nem tekinthető releváns piacnak, így nem lehet jelentős piaci előnnyel rendelkező státust elérni még egyelőre.

Az egységes hírközlési törvény lehetővé teszi az információs társadalom infrastruktúrájának minél gyorsabb elterjedését, egyúttal elősegíti a szolgáltatók versenyeit, így a kulturális bizottság kormánypárti többségének meggyőződése, hogy a fogyasztók érdekeit szolgálja, és ez a végső célja. Ezért a kulturális és sajtóbizottság általános vitára alkalmasnak ítélte meg ezt a törvényt.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Az ugyanezen bizottságban megfogalmazódott kisebbségségi véleményt Szabó Zoltán képviselő úr ismerteti. Képviselő úr! (Dr. Szabó Zoltán mikrofont cserél.)

 

DR. SZABÓ ZOLTÁN, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Mindjárt mondom.

 

ELNÖK: Most már nemcsak a szó, a mikrofon is az öné.

 

DR. SZABÓ ZOLTÁN, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök asszony. Elnézést kérek a technikai malőrért, egy másik mikrofont sikerült magamra szerelnem. Köszönöm szépen.

Tisztelt Ház! A kulturális bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény szerint a törvény benyújtása indokolt, tekintettel a lejáró monopóliumok okán megnyíló piac szükségszerű szabályozására. Helyes a törvénynek az a szándéka, hogy ezt a piacszabályozást a szolgáltató érdekében, a szabályozott verseny, a fogyasztók számára jobb minőségű és olcsóbb szolgáltatások elérése érdekében kívánja szabályozni. Ugyanakkor úgy látjuk, hogy a törvény ezt a célját nem éri el. A törvény nem liberalizál, hanem újra felosztja a távközlési piacot, és rendet vág ugyan a nagy szolgáltatók között, de nem a fogyasztóról szól, ahogy ezt már Pusztai Gyula képviselőtársam is említette. Az olcsóbb és jobb hírközlést semmiképpen nem szolgálja ezenkívül, ha az éleződő piaci versenyben többletterheket rovunk a szolgáltatókra, olyan többletterheket, amelyek vállalására ők piaci érdekkel nem rendelkeznek, következésképpen és szükségképpen át fogják ezt hárítani a fogyasztóra.

A törvénynek az a rendelkezése, amely a szolgáltatót kötelezi a nemzetbiztonsági okokból szükségessé váló infrastruktúra kiépítésére és működtetésére, a nemzetbiztonsági adatok szolgáltatására pedig ingyenesen kötelezi a szolgáltatót, úgy gondoljuk, ez jelentős tétellel fogja megemelni a távközlési díjakat.

A kisebbségi vélemény szerint indokolatlan és indokolhatatlan a posta szerepének a távközlési törvényben való megfogalmazása, és különösen indokolhatatlan a posta szerepének olyan megfogalmazása, ahogyan azt a törvény tartalmazza. Indokolatlan, hogy miközben minden területen a liberalizálást tekinti céljának a törvény, aközben a postát különféle monopóliumokkal, sőt újabb monopóliumokkal ruházza fel, nem is beszélve arról, hogy a postát olyan jogosítványokkal is felruházná, amelyek semmiképpen nem illenek egy piacon megjelenő szolgáltatóhoz. Az őrző-védő szolgálat, tehát a postai biztonsági szolgálat kiépítésének joga, a postai tevékenységgel szervesen összekapcsolódó nemzetbiztonsági tevékenységek, továbbá a pénzintézeti törvényben foglalt szabályozásoknak a postára vonatkozó feloldása semmiképpen sem a távközlési piac liberalizálását és a verseny élezését szolgálja.

Hasonlóképpen problematikus számunkra a mobiltelefon-szolgáltatás liberalizáció alóli kivonása, vagy pontosabban szólva, a mobiltelefon-szolgáltatás liberalizációjának figyelmen kívül hagyása. Nem lehet eltekinteni attól a ténytől, hogy a világ fejlett országaiban a vezetékes és mobilszolgáltatás körülbelül 1:4 arányú, tehát 80 százaléknyi vezetékes és 20 százaléknyi mobilforgalom zajlik átlagosan a távközlési piacokon, míg Magyarországon ez történelmi okokból is fele-fele, vagy legalábbis közel van ehhez az arányhoz, és becslések szerint jövőre el is fogja érni. Ez azt jelenti, hogy míg más országokban a mobilszolgáltatás kiegészítő szolgáltatás, addig Magyarországon a mobil a vezetékes távközlést helyettesítő szolgáltatás, vagyis a mobiltelefon-szolgáltatás liberalizálása nélkül a törvény voltaképpen a távközlési piac felét a már kialakult monopóliumok birtokában hagyja. Úgy gondoljuk, hogy ez sem szolgálja a fogyasztók érdekeit.

Tisztelt Ház! Mindezeknél fogva a bizottság kisebbségi véleménye szerint a törvény általános vitára alkalmatlan, ezért azt kértük, hogy a kormány átdolgozásra vonja vissza. Köszönöm szépen.

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Rapcsák András képviselő úrnak, a területfejlesztési bizottság előadójának.

 

DR. RAPCSÁK ANDRÁS, a területfejlesztési bizottság előadója: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A területfejlesztési bizottság többségi véleménye a tárgyalt törvényjavaslatról kiérlelt vitában született meg. Ennek kapcsán értékelésre kerültek az alábbi főbb szempontok: a társadalom fejlettségi szintje és igénye, a társadalom anyagi és szellemi fejlettsége elérte azt a szintet, amelyik kész befogadni és igényli ennek a kiérlelt és előremutató törvényjavaslatnak a megjelenését.

 

 

(9.40)

 

Kialakult egy sokszínű kommunikációs kapcsolat a társadalom különböző rétegei között, a szolgáltatók és a piac között, amelynek szervezeti szabályozása szükségessé vált.

Másrészről a koalíciós kormányzat alatt bekövetkezett nagyarányú gazdasági növekedés lehetővé tette, hogy megteremtsük az e törvény kívánta technikai alapokat, amely technikai alapok új és új lehetőséget nyitnak meg a gazdaságban, amely visszahathat és vissza kell hogy hasson a gazdasági fejlődésre. Ez is kifejezi azt az igényt, amely a törvényjavaslat megjelenésére irányult.

Tartalmi kialakításban helyeslendő az, hogy a három fő terület - a távközlés, a postai szolgáltatás és a műsorszórás vonatkozása - egy törvényben kerül szabályozásra, hiszen egy olyan tendencia, egy konvergenciatendencia jelenik meg e területek fejlődésében, amely lehetővé és előremutatóvá teszi a törvényjavaslat ilyenfajta tartalmi kialakítását.

A jogtechnikai kialakítás - mely kettősséget mutat, egy keretszabály jelleget, viszont ami nem jelent meg idáig törvény formájában, azt igyekszik részletesen szabályozni - az adott helyzetnek megfelelő technikai megoldás választása.

Végezetül rendkívül fontos számunkra, az ország számára az európai uniós csatlakozási szempontok figyelembevétele, amely mind a 17 EU-s irányelv vonatkozásában teljesnek mondható, sőt bizonyos értelemben előremutató is; a 109. § a fogyasztói hurkok vonatkozásában még csak később fog az Unióban is életbe lépni.

A területfejlesztési bizottság speciális elvárásaival kapcsolatban is vitát folytatott, mely szerint néhány tételt külön is kiemeltünk. Már a miniszteri expozéban is elhangzott, az egyetemes szolgáltatás fogalmát szeretném kiemelni, amely rendkívül fontos és jól meghatározott, jól bevezetett fogalom, amely a mi országunk számára annyiban jelentős még külön, hogy a területi kiegyenlítés eszköze is lehet, mely területi kiegyenlítés mind a kormányzati programban, mind egyéb programokban meghatározásra került.

Rendkívül fontos az, hogy itt bizonyos mértékig egy alapképzéssel beavatkozás történik a piacba a közös célok érdekében, hisz oda megy az üzlet, ahol megfelelő bevétel van. Ebben az esetben bizonyos módosítás történik a nagyobb célok érdekében.

Tájvédelmi szempontok figyelembevétele is megjelent a törvényjavaslatban; itt a közös infrastruktúra használatára és az erre vonatkozó szabályozásra szeretnék kitérni, tehát mértéktelen és ellenőrizetlen technikai telepítések nem történhetnek meg. Szintén területfejlesztési célokat segíthet elő a hálózatok együttműködése. Új belépők, például önkormányzatok, önkormányzatok társaságai hálózatok szabályozott összekapcsolódása által résztvevői lehetnek e piacnak, és a monopolhelyzetben lévő nagy cégek e törvényi szabályozás lehetőségeit figyelembe véve nem tudják kiszorítani a kisebb belépőket.

A fő problémák: egyrészt a nemzetbiztonsági problémák. Kérem, a nemzetbiztonság egyik területe a hírszerzésről szól, ez a törvény a hírközlésről szól. Ez egy természetes kapcsolatot tételez fel, vevőről és vásárlóról van szó. Ezt a kapcsolatot az új szemlélet, az új technikák figyelembevételével meg kell oldani. Ez új szemléletet kíván.

A másik felvetett probléma, hogy sok törvényt, 42 rendeletet érint és egyebeket. Ez a törvényjavaslatnak szerintünk éppen a jóságát bizonyítja, a komplex szabályozás egy újfajta törvényi szemléletmód megjelenése, hisz az információs társadalom egyik alapvető pilléréről van szó, és ez véleményünk szerint messze elősegítheti az ország fejlődését. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)

Mindezek figyelembevételével a területfejlesztési bizottság többségi véleménye az, hogy általános vitára messzemenően alkalmas a beterjesztett törvényjavaslat, és vélhetően a bizottság támogatni fogja az elfogadását.

Köszönöm, elnök asszony. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem a területfejlesztési bizottság jelen lévő képviselőit, hogy kívánja-e valaki a kisebbségi véleményt ismertetni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Így megadom a szót Weszelovszky Zoltán képviselő úrnak, aki az önkormányzati bizottságban megfogalmazódott véleményt ismerteti. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Az önkormányzati és rendészeti bizottság ez év március 21-én tárgyalta a kormány által T/3934. számon előterjesztett, a hírközlésről szóló törvénytervezetet. A bizottsági vitában az előterjesztő képviselője elmondta, hogy a törvénytervezet célja az információs társadalom mindenkit kiszolgáló infrastruktúrája mielőbbi megteremtésének támogatása, a polgárok életminőségének javítása a mindenki számára hozzáférhető alapszolgáltatások biztosításával, illetve a piaci verseny választék- és kiszolgálásnövelő árcsökkentő hatásaival, a nemzetgazdaság további élénkítése a verseny serkentésével, valamint az európai és a világ vérkeringésébe való mélyebb bekapcsolódással.

A törvény megalkotása, amely több vonatkozásban kapcsolódik az önkormányzatok tevékenységéhez is, szerves része a jogharmonizációs lépéssorozatnak is. A törvényjavaslat az eddigiekkel szemben különbséget tesz az állami és helyi önkormányzati tulajdonú ingatlanok között. Ennek megfelelően a létesítményeket elsősorban állami tulajdonú ingatlanokon kell elhelyezni, és csak végső soron lehet igénybe venni magánterületet.

Új eleme az előterjesztésnek, hogy az építésügyi hatósági jogkört a mai gyakorlattal szemben nem a Hírközlési Felügyelet, hanem az önkormányzatok látják majd el. Ez a változtatás célszerűnek mondható, mivel ezáltal egyetlen gazdához, a valamennyi szempont fölött felügyeletet gyakorló önkormányzatokhoz kerül a hírközlési célú építmények engedélyezése.

Az előterjesztő képviselője elmondta azt is, hogy amikor a kormány körülbelül egy és negyed évvel ezelőtt elfogadta a törvény téziseit, nagyon hosszú, komoly vita és elemzés előzte azt meg, többek között, hogy a posta szabályozása tárgya legyen-e a törvénynek. Az elemzés azt mutatta, hogy a posta mind technológiájában, mind az informatikában való egyre szélesebb bekapcsolódása része annak a folyamatnak, amely a hagyományos távközlés, informatika konvergenciáját jelenti. Tehát ezért született az a döntés, hogy egy egységes törvényben kell mindezeket szabályozni. A törvényjavaslat postára vonatkozó része teljes egészében követi és igazodik az európai uniós szabályozás azon gyakorlatához, melyek során a postai szolgáltatások liberalizálása lényegesen lassabban történik meg, mint a távközlési szolgáltatók liberalizálása. Viszont ütemesen, folyamatosan csökken azon szolgáltatások köre, amelyekre vonatkozóan a postának úgynevezett fenntartott jogai vannak.

Az Európai Unió a miénkhez legközelebb egy liberalizálási lépést valamikor az évtized közepe tájára tervezi, és az igazán liberális postai szabályozás 2007-re van ütemezve a jelenlegi európai uniós tervek szerint. Mivel ma még a piaci szereplők száma messze nem elegendő ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, harmonikus versenyhelyzet tudjon kialakulni, ezért a törvényjavaslat mérsékelten infrastruktúra alapú versenyt tűz ki célul.

Az előterjesztő képviselője kifejtette, hogy a mobilszolgáltatásokkal kapcsolatban a jelenlegi törvényjavaslat komolyabb kötelezettségeket határoz meg a szolgáltatók közös létesítményben való elhelyezési megállapodására vonatkozóan, mint a jelenleg hatályos törvényjavaslatok. Ezáltal várhatóan megelőzhetők azok a viták, melyek az antennák létesítésével kapcsolatosan előfordultak.

A vitában felszólaló ellenzéki képviselők nehezményezték, hogy ezt a terjedelmes és sok összefüggésű előterjesztést csak a bizottsági vita előtt néhány nappal kapták meg, amelynek okán azt megfelelő alapossággal áttekinteni nem tudták. A dokumentumot egyes részleteiben túl részletezőnek, máskor meg túl általánosnak, keret jellegűnek ítélték. Ugyanakkor ellenzéki oldalról is megfogalmazódott, hogy a törvénytervezetben számos olyan elem van, amely mindenképpen pozitív, elsősorban a fogyasztó szempontjából.

A kormánypárti képviselők véleményük megfogalmazásakor kifejtették, hogy a hírközlés az egyik olyan terület, amely Magyarországon az elmúlt évek sikerterületének tekinthető. Emlékeztettek arra, hogy egy évtizeddel ezelőtt a telefóniában még óriási elmaradásunk volt, amit napjainkra ledolgoztunk, és különösen a mobilszolgáltatások területén óriási fejlődés zajlott le. Sőt, a fejlődés nemcsak a telefónia területén folyamatos, hanem a távközlés, a hírközlés minden területén. Ezért is nemcsak szükséges, hanem időszerű is e sok összetevős és sokvonatkozású témakör szabályozási kérdéseinek napirendre tűzése.

Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági ülésen a jelen lévő képviselők a hírközlésről szóló törvénytervezetet 15 igen és 6 ellenszavazattal általános vitára alkalmasnak értékelték.

Köszönöm szépen.

 

 

(9.50)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Az önkormányzati bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Kóródi Mária képviselő asszony ismerteti. Öné a szó.

 

DR. KÓRÓDI MÁRIA, az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Az önkormányzati bizottság kisebbségi véleményében kéttípusú kifogás jelent meg. Az egyik típusú kifogás - melyre képviselőtársam, Weszelovszky Zoltán is utalt már - az eljárási típusú kifogás, amelyet a törvény beterjesztésének módja ellen emelt a kisebbség. Két ilyenfajta kifogásunk van, két elég súlyos kifogásunk.

Az első ilyen kifogásunk azzal a gyakorlattal kapcsolatos - és ez az utóbbi időben elég gyakorta fordul elő a kormány törvény-előterjesztései vonatkozásában -, amely szerint a törvény előkészítése során a törvénnyel kapcsolatosan szakmai tervezeteket köröztetnek, többféle változatban is, ezeket a köröztetett törvénytervezeteket véleményeztetik, ezeket ismertetik meg szakmai körökkel, majd egy olyan törvényjavaslatot nyújtanak be, amely törvényjavaslat köszönő viszonyban nincs azzal a tervezettel, amelyet a szakmai körökben köröztettek. Úgy gondoljuk, hogy ez nem helyes eljárásmód. Ilyen eljárással találkoztunk a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslatnál, a területfejlesztési törvénnyel kapcsolatosan, a hulladékgazdálkodási törvénnyel kapcsolatosan, és most, ezzel a hírközlési törvényjavaslattal kapcsolatosan, tehát hogy a szakmai körök arról a törvényjavaslatról, amelyet végül is itt a parlament elkezd tárgyalni, nem tudják a véleményüket kifejteni. Ezért a szakmai előkészítés során ezeket a véleményeket a döntést hozók, mármint a képviselők mint törvényhozók nem is tudják figyelembe venni.

A második kifogásunk, amit Weszelovszky Zoltán is említett, hogy az ellenzéki képviselőknek gyakorlatilag másfél nap állt a rendelkezésükre arra, hogy ezt a nagyszabású, nagyon jelentős törvényjavaslatot alaposan tanulmányozzák. Nem tartjuk helyesnek, hogy az ellenzéki képviselőknek csak azért, mert a parlamenti munkarendet ebbe a háromhetes ütemezésbe szorították be, ne legyen megfelelő, elegendő idejük arra, hogy valóban mélységében, alaposan tanulmányozzák a törvényjavaslatot.

Talán ezek az eljárási kifogások is elegendőek lennének ahhoz, hogy általános vitára ne tartsuk alkalmasnak ezt a törvényjavaslatot, de a tartalmi kifogásainkat is meg kell hogy fogalmazzuk ezzel a törvényjavaslattal szemben. Ilyen tartalmi kifogások, amelyek miatt az általános vitára alkalmasságot nem tudjuk támogatni:

Ez a törvény nem garantálja, hogy az állampolgárok elérhető áron hozzá is fognak jutni az alapvető távközlési szolgáltatásokhoz. Megítélésünk szerint nincsen arra garancia, hogy a gyakorlatban a jelenleg monopolhelyzetben lévő társaságok a koncessziós kizárólagosságok lejártának ideje után is hajlandóak lesznek a kis falvakban élő, úgynevezett ráfizetéses ügyfelek számára olcsó szolgáltatásokat nyújtani.

A másik tartalmi kifogásunk: a piaci versenyt ez a törvényjavaslat csak elvben teszi lehetővé, a verseny útjában álló gyakorlati akadályokat, gátakat nem bontja le. Ez a javaslat nem ad világos választ arra, hogy milyen módon érhetik el a gyakorlatban az állampolgárok az értük versengő szolgáltatókat.

A harmadik tartalmi kifogásunk: ez a törvényjavaslat indokolatlan és érthetetlen terheket ró a távközlési szolgáltatókra. Olyan állami feladatok elvégzését is, mint például a titkosszolgálatok feladatkörébe tartozó lehallgatások, a szolgáltatókkal kívánják elvégeztetni. Ezeket a költségeket a szolgáltatók természetesen át fogják hárítani a fogyasztókra, így tulajdonképpen nem történik más, mint egy burkolt áremelés, amely drágítani fogja a telefonálás költségeit.

Az EU-követelményekkel ellentétesnek ítéljük meg ezt a törvényjavaslatot abban a vonatkozásban, hogy itt nem a politikától független hírközlési hatóság hozza meg a napi szakmai döntéseket, és nem ilyen hatóság őrködik a távközlési verseny érvényesülése felett.

A legsúlyosabb kifogásaink közé tartozik az is, hogy ez a törvény üres. Olyan, kormánynak adott felhatalmazásokkal, biankó csekkekkel van tele, amelyek a kormány szűk költségvetési, párt- vagy lobbiérdekeitől hajtva a távközlési piac gyakorlati szabályozását versenyellenes módon hajthatják végre, ez pedig indokolatlanul drága távközlést fog eredményezni. Mi olyan törvényjavaslatot tudnánk támogatni, amelyben a kormány nem kapna olyan felhatalmazásokat, amelyek céljai és keretei nem megfelelő módon rögzítettek. Mi nem tartjuk helyesnek, ha a kormány olyan (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) döntéseket hozhat, amelyek a törvény szellemétől idegenek lehetnek.

Ez volt a kisebbség véleménye, ezért nem támogattuk. (Taps az MSZP- és az SZDSZ-frakció soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most pedig megadom a szót Márton Attila képviselő úrnak, a gazdasági bizottság előadójának. Képviselő úr!

 

MÁRTON ATTILA, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság az elmúlt heti ülésén igen alaposan megtárgyalta az előttünk fekvő törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát, és az "igen alapos" kifejezés, azt hiszem, azért is helytálló, mert az elmúlt időszakban is az volt jellemző a gazdasági bizottságra, illetve az ott megtárgyalt távközlési törvénymódosításra, hogy mind a szakmai érdek-képviseleti szervek, mind pedig az érintett cégek igen nagy számban képviseltették magukat, és el is mondhatták a véleményüket. Úgy gondolom tehát, hogy a gazdasági bizottságra nézve igazán nem helytálló az, hogy az érintettek ne hallgattattak volna meg.

Miért is szükséges az előttünk fekvő törvényjavaslat? Úgy gondoljuk, hogy feltétlenül szükség van rá, hiszen a koncessziók lejárta 2001 decemberétől 2002 novemberéig bekövetkezik, és akkor a hírközlési piac liberalizációjára kerül sor.

A beterjesztett törvényjavaslat célja a gazdasági bizottsági képviselők többsége szerint, hogy szabályozott verseny legyen a távközlési piacon, és mindez olcsó áron, piaci versenykörülmények között és messzemenően a fogyasztók, az előfizetők érdekeit szem előtt tartva valósuljon meg. Egy ilyen jellegű törvénytervezet és egy ilyenfajta szabályozás természetesen több érdeket is sérthet, de úgy gondoljuk, ha ezt a hármas célt kielégíti, akkor ez a törvénytervezet mindenképpen előremutató, és a gazdasági bizottság többségi véleménye, a képviselők többsége szerint úgy látjuk, hogy ez a törvénytervezet megfelel ezeknek a céloknak, és eleget tesz ezeknek az elvárásoknak.

Mindenképpen jónak tartjuk, hogy a szolgáltatási és az infrastrukturális verseny összhangjára törekszik a beterjesztett törvényjavaslat. Véleményünk szerint további befektetésekre ösztönzi a piac szereplőit, szélesítve ezzel a verseny lehetőségeit, és - ellentétben néhány ellenzéki képviselőtársam véleményével - üdvözlendőnek tartjuk azt, hogy igenis többfordulós szakmai egyeztetésre került sor, több fórumon is elmondhatták a véleményüket a szakma és az érdekképviseletek képviselői, és az általuk elmondott módosítások nagyon sok helyen visszaköszönnek a törvénytervezetben.

Természetesen az általános vitára való alkalmasság megvitatása közben több kérdés is felmerült, amelyek kapcsán dilemma bontakozott ki a gazdasági bizottságban. Ilyen volt többek között az, hogy kell-e, érdemes-e az azonosítógazdálkodást állami feladattá tenni, vagy csak a kifejezetten nemzeti számozási azonosítási tervben szereplő számokat, azonosítókat kell állami elosztás alá vonni. Hogy definíciós és szabályozási szempontból a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosításához figyelembe kell-e venni a cégcsoporthoz való tartozást, és ennek alapján kell-e megítélni a piaci erő mértékét, ez is egy komoly kérdés és dilemma volt e körben. A verseny elősegítését szolgálja-e a műsorelosztó hálózatok korlátozásának fenntartása, hosszú távon szükséges-e ezt fenntartani, nem lesz-e ez korlátja az infrastrukturális verseny kialakulásának, mert az infrastruktúra alapú verseny nélkül nem lehet hosszú távon fenntartható szolgáltatási versenyt biztosítani - úgy gondoljuk, ez is egy olyan témakör, amelyet vélhetően meg kell majd vitatnunk.

Kell-e, szükséges-e a virtuális mobilszolgáltatás kérdésével foglalkozni? A többség úgy látja, hogy nem feltétlenül, hiszen ez esetleg befektetőket riaszthat el akár a mobilpiacról is, és úgy gondoljuk, elegendő az az összekapcsolásokra vonatkozó szabályozás, amely most megtalálható a törvénytervezetben. Sok vagy szükséges-e az a számú rendelet, amelyet miniszteri vagy kormányszinten kell majd megalkotni? Mi, a többségi véleményen lévő képviselők úgy láttuk, hogy mindenképpen szükséges meghozni ezeket a rendeleteket és ezeket ilyen számban szükséges meghozni, hiszen ha itt konkrétabb és precízebb, részletekbe menő szabályozást alkotna a kormány és a parlament, és azt fogadnánk el, akkor nagyon sűrűn lenne szükség a törvény módosítására.

 

(10.00)

 

Úgy látjuk, hogy a technika és a technológia fejlődéséhez mindenképpen szükséges egyfajta mozgástér megtartása. Természetesen nálunk is fölvetődött a posta kérdése. Úgy látjuk azonban, hogy egy korszerű, folyamatosan átalakuló, bővülő elektronikus szolgáltatásokkal rendelkező postának igenis helye van ebben a törvényben, így ebben a formában.

Több új elem van a törvényben, amit mindenképpen üdvözlendőnek tartunk. Ilyen az egyetemes szolgáltatás szabályozása, ami garantálja, hogy mindenhol, mindenki részére elérhető legyen a távközlési szolgáltatás. Az akadálytalan verseny elősegítése érdekében tartalmazza a tervezet a szolgáltatók együttműködésére, az előfizetői hurok átengedésére vonatkozó paragrafusokat. Végül a piaci verseny lehetőségének egyenlő feltételeit biztosítja a szolgáltatók kategóriába sorolása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) és a differenciált, de nem diszkriminatív szabályozás.

Mindezeket figyelembe véve a gazdasági bizottság 15 igen szavazat és 12 tartózkodás mellett a törvénytervezetet általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A gazdasági bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Podolák György képviselő úr ismerteti.

 

PODOLÁK GYÖRGY, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Előre szeretném bocsátani, hogy a gazdasági bizottság az általános vitára alkalmasságról szóló határozat meghozatalát megelőzően hosszú és részletes vitát folytatott. Az általános vitára való alkalmasságról szóló éles vita eredményeképpen 15 igen és 12 tartózkodás mellett nem tartotta alkalmasnak az előterjesztést.

A bizottság kisebbségi véleményének indokát szeretném kifejteni. A bizottságban kialakult véleménykülönbség nem elsősorban szavakban jelent meg, hanem abban, hogy a bizottságban jelen lévő kormánypárti képviselőtársaink által elmondottaknak sajnos nem sok közük van a törvényjavaslatban leírt szabályozáshoz.

Ennek a ténynek az okát vélhetően a rendelkezésükre álló rövid időben kell keresni. A rövid idő nem tette lehetővé a kormánypárti képviselőtársaink számára, hogy észrevegyék: a tervezet nem a kisfogyasztó érdekében kialakuló versenypiac szabályozását tartalmazza, hanem pusztán a nagyfogyasztók és nagyszolgáltatók érdekében létrehozandó új piac szabályozási környezetét teremti meg. Amikor tehát kormánypárti képviselőtársaim a fogyasztói érdekről beszélnek, akkor ez alatt kizárólag a nagyfogyasztókat értik. Ezért ha az előttünk lévő javaslat elfogadásra kerül, akkor rövid távon a fogyasztók arra számíthatnak, hogy a telefonköltségeik nem fognak csökkenni.

A második markáns különbség volt, hogy az előterjesztő és a bizottság képviselői infrastruktúra alapú versenyről beszélnek, amivel egyébként a kisebbség is egyetért, hiszen hosszú távon ez jelenti a biztonságos és olcsó szolgáltatásokat. A szavakon túl azonban az infrastruktúra alapú verseny a törvényjavaslatban sehol nem jelenik meg. A javaslatban kizárólag a szerencselovagoknak kedvező, a nekik rövid távon extraprofitot jelentő, szolgáltatás alapú verseny jelenik meg.

A javaslatban lévő, szolgáltatás alapú verseny piaci zavarokat okozhat, megnehezíti... - a nagyfogyasztóktól származó bevételekből finanszírozzák a szolgáltatók a kisfogyasztók telefondíjainak csökkentését. A harmadik meghatározó véleménykülönbség, hogy szabad-e az új szabályozásról beszélni, miközben az alapvető szabályokat a javaslat 16 kormány- és 36 miniszteri rendelettel kívánja megoldani. Gondolják végig, képviselőtársaim, milyen törvény az, amelynek alkalmazásához 52 darab, számunkra ismeretlen, a javaslatban meghatározatlan, keretek nélküli rendelet megalkotására van szükség. Ez egyértelműen jogbizonytalanságot jelent.

A negyedik különbség, hogy a Magyar Posta szabályozását a hírközlési szabályozási területtől idegennek érezzük. Idegen a javaslattól, hogy miközben a hírközlés területén piacnyitást ígér, közben a postai szolgáltatások területén a törvényjavaslat a kormányközeli Magyar Posta monopolhelyzetét igyekszik hosszú távon biztosítani. Megdöbbentő számunkra, hogy a postai szolgáltatások szabályozása között jelenik meg a hatálybalépést követően a posta számára nélkülözhetetlen 49. § szerinti csapdaállítási jog biztosítása.

Ötödik észrevételünk, hogy a törvényjavaslat rendelkezései alapján a telefonszolgáltató számára minden korlátozás nélkül elő lehet írni, hogy a titkosszolgálatok mennyiségi korlátozás nélküli lehallgatási igényének a költségét fizessék ki.

Kormánypárti képviselőtársaim ugye nem gondolják komolyan, hogy ezeket a költségeket a szolgáltatók fogják fizetni? Ezek a szolgáltatók - mint a piacgazdaság minden vállalkozója - a költségeket a vevővel fogják megtéríttetni. Ennek alapján a rendelkezést úgy kell értelmeznünk, hogy a lehallgatott fogyasztóval kívánják a lehallgatás költségeit kifizettetni.

Végül felhívtuk kormánypárti képviselőtársaink figyelmét arra, hogy a magyar távközlési piacon a magyar fogyasztók igényeit kiszolgálni kívánó befektetők nem állnak hosszú, kígyózó sorokban, ezért fontolják meg, milyen szerepe lehet a kormány által előterjesztett javaslatnak abban, hogy az önök által is sokszor emlegetett Pantel Rt. tulajdonosa döntött: kivonul a magyar piacról, mint ahogy tegnapi híradások ezt nyilvánosságra hozták; értékesíti a többségi részt, a Pannon GSM Rt. kisebbségi tulajdonjogát.

Mindezen érvek alapján az előterjesztést nem tartottuk alkalmasnak általános vitára. Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási bizottság véleményét Tardos Márton képviselő úr ismerteti. Öné a szó, képviselő úr.

 

TARDOS MÁRTON, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Képviselőtársaim! A foglalkoztatási bizottság is megvizsgálta és megvitatta az előttünk fekvő, informatikáról szóló törvényjavaslatot, és mivel gyakorlatilag csak a kormány képviselője szólalt föl, és ellenzéki vélemények fogalmazódtak meg, ezért egy megbízottat adott arra, hogy itt ismertesse a kialakult vita eredményét.

A többség 11:7 arányban az általános vitára való alkalmasságot megszavazta. A kisebbség nem nemmel, hanem tartózkodással fogalmazta meg a saját elkülönült véleményét, ami azzal magyarázható, hogy a kérdés napirendre tűzését, a szabályozás problematikáját igen fontos ügynek és nagyon akut ügynek tekinti, olyan ügynek, amivel a parlamentnek foglalkoznia kell.

Szeretném elmondani a vitában kialakult véleményt-ellenvéleményt, miszerint a miniszter úr által itt kifejtett és a törvényjavaslatban is megfogalmazott véleménnyel - hogy nevezetesen egyrészt versenyt kell kialakítani, másrészt olyan szabályozást kell létrehozni, ami a verseny eredményeképpen a fogyasztók, tehát a felhasználók védelmét jelenti - teljes mértékben az ellenzéki képviselők is egyetértenek. A kérdés tehát nem az, hogy a kijelölt célok helyesek-e vagy helytelenek, hanem az, hogy sikeresen tudja-e megvalósítani a megfogalmazott törvénytervezet ezt a célrendszert.

Rögtön hozzá akarom tenni, hogy a hírközlés egy nagyon nehezen szabályozható terület. Ez a probléma, hogy a verseny és a fogyasztók érdekének azonosítása hogy történhet meg törvények keretei között, általában sem könnyű kérdés, de itt különleges nehézségek vannak: a monopolhelyzettel való visszaélés lehetősége talán nagyobb, mint másutt, és éppen azért, mert a hírközlés egy befolyásoló intézmény is egyúttal, ezért a monopolhelyzettel éppen az információk félrevezető hatása révén való visszaélés lehetőségét is korlátozni kell.

Sajnálatosnak tartjuk azt, hogy a miniszter úr itteni bejelentése ellenére úgy ítéljük meg, hogy... - az előkészület folyamán és a mi bizottsági vitánk, valamint az itt elhangzott bizottsági vélemények alapján kiegészíthetem ezt: az a véleményünk alakult ki, hogy a benyújtott javaslattal kapcsolatos ellenvélemények meghallgatására nem elég komoly erőfeszítés történik. Ezt nagyon lényeges kérdésnek tartom, és bízom abban, hogy a kormány a következő időszakban és a parlamenti vita alatt ezekre a kérdésekre nagyobb figyelmet fog fordítani.

Melyek a problémák? Azt hiszem, a legnagyobb probléma azzal kapcsolatos, hogy szabad-e a szabályozás intézményrendszerét kormány alá rendelni.

 

 

(10.10)

 

A sikeres amerikai gyakorlat és az Európai Unió jogrendszere ezzel ellentétes gyakorlatot alakít ki, és kormánytól független intézmények kezébe adja a szabályozás kérdését. Véleményünk szerint célszerű lenne ezt Magyarországon is érvényesíteni.

A másik kérdés, amit ugyancsak többen felvetettek, hogy a pótlólagos költségeket kire kell terhelni. Ha az a célunk, hogy a hírközlés új, modern eszközeit a magyar társadalom széles körben alkalmazza, akkor azokat a költségeket, amelyek nem közvetlenül a hírközléssel kapcsolatosak, nyilvánvalóan nem a szolgáltatókra kellene terhelni, mert ennek az lesz a következménye, hogy az árakat növeli és nem az árak csökkenésének az irányába hat.

Az utolsó kérdés, amit említeni szeretnék, a posta ügye. A posta és a hírközlés verseny jellegű szabályozása két egészen elkülönült terület, másképp kell a két dolgot szabályozni, és ennek a problematikáját sem látjuk megoldottnak.

A többségi vélemény ennek ellenére az általános vitára való alkalmasságot támogatta és a kisebbségi vélemény tartózkodott.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás értelmében 20-20 perces időkeretben.

Elsőként megadom a szót Rogán Antal képviselő úrnak, aki a Fidesz képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni; őt követi Molnár Gyula képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében.

Öné a szó, képviselő úr.

 

ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma Magyarországon a távközlési szektorban nincs verseny. Monopóliumok vannak, monopóliumok, amelyeket koncessziós szerződések szabályoznak. Monopóliumok, amelyek létét a fogyasztó nagyon gyakran a saját bőrén érzi. Ez a törvényjavaslat meglátásunk szerint a versenyről szól. Versenyt szeretne a távközlési szektorban, és ez helyes. Helyes, mert csak versennyel lehet elérni a távközlési szektorban a fogyasztókat terhelő szolgáltatási díjak csökkenését és a szolgáltatások jelentős minőségi javulását. Ezért úgy gondolom, hogy amikor a törvénytervezetről beszélünk, akkor a törvénytervezet versenyalapúságát vitatni semmilyen formában nem érdemes.

Azt gondolom, hogy a javaslat időszerűségét sem érdemes vitatni. Szeretném ezt indokolni. Időszerű ez a javaslat, hiszen a koncessziós szerződések - mint azt előttem már többen említették, mind a miniszter úr, mind a bizottsági előadók - lejárnak. A lejáró koncessziós szerződések elvileg versenyhelyzetet eredményeznek, de e versenyhelyzet Magyarországon külön szabályozás nélkül nem alakulna ki. Nem alakulna ki, mert - mint mindannyian tudjuk - ahol monopóliumok vannak, a monopóliumoknak minden lehetőségük megvan arra, hogy erőfölényükkel visszaélve azokat, akik velük szemben versenyezni próbálnak, tisztességtelen piaci versenyre kényszerítsék, tönkretegyék, és ezáltal hosszú távon a fogyasztó érdekeit súlyosan károsítsák. Ha nem lenne ez a törvény, akkor Magyarországon a törvény által szabályozott monopólium helyett magánmonopólium alakulna ki, amely nem szolgálná sem a társadalom, sem a fogyasztók, sem a gazdaság érdekeit. Ezért meglátásunk szerint a törvény időszerű, a törvényre szükség van. A törvényben pont azért, mert a versenyt valamilyen formában generálni, támogatni kell a monopóliumok felszámolása, visszaszorítása, korlátozása érdekében, szabályozott versenyről esik szó. Mi a szabályozott versenyt pont azért, hogy a magánmonopólium kialakulását elkerüljük, indokoltnak látjuk és támogatjuk.

Azt gondolom tehát ezek után, hogy a javaslat időszerűségéről nem kell túl sokat beszélnem. Viszont szeretnék rámutatni arra, hogy a javaslat a versennyel kapcsolatos közérdekű elvárásoknak mennyiben tesz eleget.

Mi a javaslattal megvalósítandó követelmény az egész magyar társadalom számára? Az, hogy alkalmas legyen a jövő megfelelő alakítására. A jövő ebben az ágazatban - ahogy azt már a miniszter úr is említette - az információs társadalom megvalósításához megfelelő infrastruktúra kialakítását jelenti, hiszen az információs társadalom működésének elengedhetetlen feltételét képező informatikai adatátvitel a távközlési hálózatokon keresztül történik.

Mi segítheti elő a színvonalas infrastruktúra kialakulását? Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, gondolkodjunk el azon is, hogy a fejlett távközlési infrastruktúra nemcsak a társadalomnak mint elvont közösségnek az érdeke, hanem az egyénnek is, a fogyasztónak is, akit ebben a javaslatban speciális elnevezéssel illetünk: előfizetőnek nevezzük. A társadalom és az előfizető érdekei tehát egybeesnek, és a javaslat mindkettőt segíti a verseny élénkítésével. A tényleges verseny segíti elő ugyanis a szolgáltatási színvonal növekedését, másfelől az árak csökkenését, mely össztársadalmi szinten olcsó hozzáférést jelent az információs társadalomban elengedhetetlen szolgáltatásokhoz.

A javaslat az európai közösségi szabályozáshoz hasonló eszközökkel kívánja biztosítani a versenyt a távközlési piacon, mely a gazdaság többi ágazatához képest versenyszempontból sajátos. Itt ugyanis nemcsak gazdasági eszközökkel harcolhatnak egymás ellen a versenytársak, hanem műszakiakkal is. Nem biztosítják a lehetőséget a szomszédos szolgáltató számára, hogy hálózatuk segítségével például távolsági vagy nemzetközi szolgáltatásokat nyújtson. Így ennek a javaslatnak több, első pillanatra műszaki tartalmúnak látszó szabálya valójában a gazdasági verseny biztosítását szolgálja. Ilyenek különösen az előfizetőhöz való hozzáférés, az összekapcsolás és az előfizetői hurok átengedésére vonatkozó szabályok. Ezek olyan műszaki együttműködések, mellyel kapcsolatban a javaslat szerződéskötési kötelezettséget ír elő, és ezzel segíti, támogatja a valós verseny kialakulását, ezzel próbál fellépni a magánmonopólium piaci erőfölénnyel történő visszaélése ellen.

A nyilvánvaló versenyjogi összefüggés abban nyilvánul meg, hogy a szerződéskötési kötelezettség több esetben csak az úgynevezett jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatót terheli, vagy őt terheli úgy, hogy egyben az együttműködés fejében csak korlátozott profitot érvényesíthet. Tehát erőfölényével nem tud visszaélni, sem műszakilag, sem - indokolatlanul magas árat érvényesítve - gazdaságilag.

Hosszasan kellene elemeznem még, hogy a javaslat mely szabályai segítik elő a versenyt és szolgálják ezáltal a fogyasztók érdekeit, de ezek közül az intézkedések közül csak arra hívnám fel még a figyelmet, hogy kötelezővé teszi a távolsági, illetve nemzetközi hívások esetén a helyi szolgáltatótól eltérő másik szolgáltató választásának biztosítását. Ez a világon szinte mindenhol, ahol a távközlési szektorban normális körülmények között működő, rendszerint szabályozott piaci verseny van, így működik. Így működik Nyugat-Európában és így működik az Egyesült Államokban is. A törvény ezt a gyakorlatot próbálja meg áthelyezni a magyar piaci viszonyok keretei közé, meglátásunk szerint - a mostani ismeretek függvényében - a lehető legjobban, a lehető legalaposabban, minden szolgáltató és a fogyasztó érdekeit is figyelembe véve teszi ezt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mit várunk még ennek a törvényjavaslatnak a szabályozási elveitől? Az objektivitás érdekében fontosnak tartom azt is - s ezzel talán mindannyian egyetérthetünk -, hogy ne részesítse előnyben egymással szemben sem az eddig jelentős befektetéseket eszközlő szolgáltatókat, sem azokat, akik újonnan fognak piacra lépni, hiszen mindkét csoport tevékenységéhez fontos érdekek fűződnek.

A miniszter úr már említette, hogy milyen befektetések történtek ebben az ágazatban az elmúlt hat esztendőben: közel 1000 milliárd forintról beszélünk. Mindabból, hogy ez Nyugat-Európában és egy információs társadalom kihívása előtt álló gazdaságban is a leginkább fejlődő, a leginkább növekvőképes ágazat, egyértelmű, hogy a gazdaság húzóágazatának szabályozásáról alkotunk törvényt.

Azonban a versenyt, a szolgáltatásválaszték növekedését az is szolgálja, ha új szolgáltatók is meg tudják kezdeni tevékenységüket. A javaslat a tevékenység megkezdésének szabályozásában nem támaszt akadályt az újonnan piacra lépők elé, és az említett együttműködési kötelezettségek az ő terjeszkedésüket is szolgálják. Azonban a javaslat egyensúlyt teremt ezen a téren, hiszen akadályozza a piac lefölözését, akadályozza, kizárja, hogy élelmes új belépők befektetés nélkül tudjanak versenyképes költségszínvonalat elérni és ezáltal a piacot érdemben lefölözni.

 

(10.20)

 

Én úgy gondolom, hogy új belépőkre viszont ténylegesen szükség van, hiszen új belépők nélkül piaci versenyről érdemben, egy egyébként szabályozott, monopóliumokkal, lokális monopóliumokkal, illetve erős szolgáltatóval rendelkező piacon nagyon nehéz lenne beszélni.

További objektivitási követelmény a javaslattal szemben, hogy egyes távközlési technológiákra ne terheljen aránytalanul nehezebb kötelezettségeket, mint másokra. A javaslat ezen a téren szintén az Európai Közösség vonatkozó irányelveivel összhangban alakította ki a kérdéses szabálycsoport belső összhangját, és azon a piacon, ahol a versenyt korábban teljes kizárólagosságok nem korlátozták, enyhébb kötelezettségeket ír elő. Hogy világos legyen, miről beszélek: a mobilszolgáltatók és a mobilpiac az, amely erre az esetre nézve egy releváns esetnek tekinthető. Igaz az az állítás, hogy a mobilpiac részesedése Magyarországon a távközlési piacból lényegesen nagyobb, mint a szokásos európai szint, hiszen a 20-30 százalékos részesedés helyett a mobilszolgáltatók Magyarországon közel 50 százalékos piaci részesedéssel rendelkeznek. De ne felejtsük el, hogy ez nem ugyanaz a piac, mint az egyébként úgynevezett vezetékes távközlési szolgáltatók esetében meglévő piaci feltételek.

A mobilszolgáltatások területén a verseny eleve adott. Adott azért, mert az egyes frekvenciák értékesítése vagy áruba bocsátása során egymással azonos rangú, azonos műszaki szolgáltatási tartalmat nyújtó és az ország minden területén azonos elérési lehetőséggel rendelkező szolgáltatók versenyéről beszélünk, és további frekvenciák árverésre bocsátása, új szolgáltatók megjelenése ott van a jövő tervei között a magyar piacon is. Ezek után tehát, mivel itt a piaci verseny eleve adottság, külön szabályozott piaci versenyt, pláne olyan feltételekkel, amely egy másként működő piacra vonatkozó szabályozást jelent, nem lehet kiterjeszteni a mobilszolgáltatókra. Ezért beszél kevesebbet, és a mi meglátásunk szerint helyesen beszél kevesebbet a mobilszolgáltatásokról, illetve a mobilszolgáltatások területén érvényesülő versenyről ez a törvényjavaslat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én most próbáltam végigmenni a törvényjavaslatnak azokon a pontjain, amelyek valóban a versenyről szólnak. Remélem, ebből nyilvánvaló, hogy a törvényjavaslat beszél a versenyről, és tesz is a verseny érdekében. Kérdés viszont, mivel ez elhangzott ellenzéki képviselőtársaimtól többször is, hogy beszél-e ez a törvényjavaslat a piac újrafelosztásáról. Az én meglátásom szerint közvetlen formában semmilyen módon nem beszél erről, és nem is erről szól a törvényjavaslat, de természetesen ahol verseny van, ott a piac újrafelosztásának a lehetősége mindig is megvan. Ha nincs meg a piac újrafelosztásának a lehetősége, akkor nem beszélünk versenyről. Aki tehát olyan versenyt szeretne, amelyben a piac újrafelosztásának a lehetősége ki van zárva, az csak szavakban beszél a versenyről, tenni nem akar ezért. És aki nem akar tenni a versenyért, az nem a fogyasztók érdekéről beszél, hanem valami egészen másról.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Minden technikát szabályozó jogszabályra igaz az a követelmény, hogy minél magasabb szintű a jogszabály, annál kevesebb olyan eleme legyen, amelyik a technika változásának függvényében módosításra szorul. Ez a törvény tipikusan szoros technikai összefüggéseket szabályozó jogszabály. A hírközlési ágazatban tehát helyesen tette az előterjesztő, hogy noha voltak olyan műszaki jellegű szabályozások, amelyeket törvényi szintre emelt, a műszaki részletkérdések többségének a szabályozását továbbra is rendeletekre utalja. Ebben ráadásul nincs semmi különleges változás, hiszen a hírközlési ágazat működését jelenleg is közel tucatnyi rendelet szabályozza, tehát maga a törvény nem ad semmilyen pluszfelhatalmazást és -jogosítványt a kormány számára, sőt pont azzal, hogy bizonyos kérdéseket, amelyek eddig rendeleti szinten léteztek, törvényi szintre emel, szűkíteni fogja a kormányzat idevágó jogosítványait. Ezáltal nem tudom érteni és nem tartom helyesnek az eddig elhangzott ellenzéki kritikákat, hiszen pont az ellenkezőjéről van szó, mint amiről ők a kormányzat, úgymond, pluszfelhatalmazásai kapcsán beszélnek.

Helyesnek tartom ugyanakkor, hogy a törvényi szintre emelt előírások közé tartozik a nemzetbiztonsági érdekből való szolgáltatói együttműködés kérdése, mely - és ezzel, azt gondolom, megint csak mindannyian egyetérthetünk - garanciális rendelkezés, és szükséges, hogy a jövőben, a mai állapottól eltérőn, az ilyen együttműködési kötelezettséget ne rendelet, hanem törvény szabályozza, mert jelenleg rendelet szabályozza. Jelenleg is megvan ez a lehetőség, tehát ez semmiféle pluszkövetelményt, pluszkötelezettséget a szolgáltatók számára nem jelent. Jelent majd azokon a területeken természetesen, ahol megjelenik vagy erősödik a piac, de ez természetes; a jelenleg hatályban lévő rendelet is lehetővé tette volna a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, hogy a szolgáltatóknál ilyen igénnyel megjelenjenek és azt érvényesíteni tudják. Ez egyezik az európai gyakorlattal, a legtöbb európai országban ugyanezt a gyakorlatot követik, csak törvényi szintre emelt felhatalmazással élnek a nemzetbiztonsági szolgálatok. Mi ebben a formában tehát az európai gyakorlatra térünk rá. És azt se felejtsék el, kérem, hogy az a bizonyos rendelet, amelyről beszélünk, ami a nemzetbiztonsági szolgálatok számára ezt a felhatalmazást megadja, az első formájában az önök kormányzásának idején, 1994 és 1998 között, valamikor a kormányzati ciklus végén született meg.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Szólnom kell még néhány olyan kérdésről, amelyek szintén szóba kerültek itt a mai nap folyamán, például arról, hogy miután megelőzte - mert megelőzte, ezt mindannyian tudjuk - egy széles körű egyeztetés ezt a törvényt az érintett távközlési szolgáltatókkal, ezek után a végső verziója kellő időben került-e a parlament elé. Nem tudom értelmezni az elhangzott kritikákat, hiszen aki itt volt a parlamentben március 5-én és 6-án és aláírta a jelenléti ívet - ez, ugye, több mint három héttel ezelőtt volt -, az a törvényjavaslatot egy zárt borítékban a Ház munkatársaitól a kezébe vehette. Ez két héttel volt a bizottsági vita megkezdése előtt, és három héttel a mostani általános vita kezdete előtt. Ez abszolút megfelel a szokásos gyakorlatnak. Úgy gondolom tehát, arról beszélni, hogy nem ismerhették meg időben az Országgyűlés képviselői ezt a bizonyos jogszabályt, illetve az abban foglaltakat, nem helyes és nem indokolt. Nem indokolt azért sem, mert azok, akik viszont valamilyen formában szakmai úton érintettek ennek a törvénynek az előkészítésében, ennek korábbi verzióit is már jóval korábban megismerhették, tehát a frakcióknak volt idejük és volt módjuk arra, hogy ennek a törvényjavaslatnak a vitájára felkészüljenek.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy dolgot szeretnék még kiemelni, azt, amiről többen szóltak előttem, és amiről a miniszter úr is beszélt, pontosan azért, mert a gazdaság jövendő húzóágazatának, egy jelenleg is több százmilliárdos, sőt ezermilliárdos nagyságrendű piacnak az újraszabályozásáról beszélünk - ilyenkor a lobbiérdekek felmerülnek. Felmerülnek sokféle formában, és ezek egymással erőteljesen ütköző, eltérő, rendszerint vállalati érdekek, amelyek érvényesítésére a vállalatcsoportoknak nagyon sokféle eszköz, lehetőség a rendelkezésükre áll. Akkor, amikor a kormányzati törvény-előkészítés során megelőzte egy egyeztetés ennek a törvénynek a megszületését, ez pont azt a célt szolgálta, hogy lehetőség szerint egy értelmes kompromisszumokon alapuló, egységes, koherens, a piac jó működését szolgáló törvényjavaslat kerülhessen a tisztelt Ház elé.

Én úgy gondolom, hogy ez a törvényjavaslat ezeknek a követelményeknek megfelel. Megfelel, és ezért nem lenne jó, ha vállalati érdekek mentén megbontanánk ennek a koherenciáját, hiszen maga a törvényjavaslat nem a szolgáltatókról, nem a távközlési szolgáltatókról, hanem a fogyasztóról szól, és ez így helyes. Én ezért úgy gondolom, hogy igaz az az állítás, amelyet a miniszter úr megfogalmazott: az egységes hírközlési törvény felhasználóbarát, és nem szolgáltatóellenes, de elsősorban felhasználóbarátnak kell lennie, előfizető-barátnak kell lennie. És akkor, amikor a Fidesz frakciója a hátralévő közel két hónapban, amikor a Házban vitatni fogjuk ezt a törvényjavaslatot, el fogjuk fogadni vagy el fogjuk utasítani az ezzel kapcsolatban megszülető módosító indítványokat, ezt az egy szempontot fogja szem előtt tartani: a verseny érdekét, a fogyasztó érdekét. És mivel a törvény jelenlegi formájában is ezt szolgálja, ezért tartottuk alkalmasnak, és ezért tartjuk most is a törvényjavaslatot alkalmasnak általános vitára, illetve később elfogadásra.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

(10.30)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Molnár Gyula képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka; őt követi majd Szentgyörgyvölgyi Péter képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja nevében. Öné a szó, képviselő úr.

 

MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Magam is szeretnék csatlakozni az előttem szólókhoz, akik azt mondták, hogy egy régen várt és nagyon nagy jelentőségű törvényről tárgyal ma a parlament, egy olyan törvényről, amelynek hatásai vélhetően megérintik a magyar társadalom minden tagját.

Ez a törvény egy olyan területet szabályoz, amelyik - egyetértve a miniszter úr bevezetőjével - meghatározza a magyar gazdaság fejlődését. A hírközlési ipar összforgalma 1999-ben 850 milliárd volt, és ahogy az előterjesztés is tartalmazza, az éves befektetések várható mértéke 120-150 milliárd. Nem véletlen tehát, hogy sokan emlegetik azt, hogy a hírközlési piac lehet a magyar gazdaság húzóágazata. A Gazdaságkutató Intézet egyik elemzése szerint a magyar gazdasági növekedés üteméhez akár 1 százalék pluszt is hozzátehet e szféra hatékony és kiegyensúlyozott működése. Ráadásul úgy gondolkozunk erről a szektorról, hogy ezen a területen jó időben meghozott jó döntések valamennyire mérsékelhetik a versenyhátrányunkat és a lemaradásunkat az általunk ma irigyelt és fejlettebbnek tekintett nyugat-európai országoktól.

Mindezek előrebocsátásával mégis azt kell hogy mondjam, hogy számunkra ebben a törvényben a legfontosabb az ember, a fogyasztó lenne, vagy ahogy elnök úr előttem mondta, az előfizető. Az a fogyasztó, az ember, aki önmagában, egyedül nem rendelkezik azzal a készséggel és képességgel ebben a szakaszban, hogy a piaci folyamatokat befolyásolni tudja, mégis használni szeretné, mert használnia kell a hírközlési eszközöket. Ő azt szeretné, ha egyre jobb színvonalon és egyre olcsóbban tudná használni ezeket a szolgáltatásokat. Mindeközben ma az a helyzet, hogy a magyar lakosság, a magyar háztartások és családok fogyasztásának, kiadásainak átlagosan 4 százalékát, tehát rendkívül sokat költenek ezen szektorra. Ma Magyarországon a többet többért elv érvényesül. Azt a célt fogalmaztuk meg, és ezt próbáljuk meg a törvény vitája során végig érvényesíteni, miszerint hogyan lehet minél többet, jobban és olcsóbban az emberekhez eljuttatni.

Általános vitáról van szó, ezért nem fogok kitérni minden egyes részletkérdésre, amit a későbbiekben megpróbálunk felvetni. Azt próbáljuk megvizsgálni, hogy a kitűzhető és a kitűzött célok megvalósulnak-e a kormány előterjesztésében.

Elöljáróban annyit, hogy a miniszter úr szavai rendkívül kiegyensúlyozottak, és fényesen csillogtak a bevezetőben. Tulajdonképpen ezen a ponton a vitát le is zárhatnánk, és azt mondhatnánk, hogy ez alapján a törvényt el tudjuk fogadni, akkor a válaszunk halvány igen lenne, azonban sajnos a 180 oldalas dokumentum nem támasztja alá azokat a bevezetőben állított tételeket és tényeket, amiket hallhattunk. A kérdéseink a következők:

A törvény szolgálja-e az egyes szereplők, szolgáltatók, a társadalom, de különösen a fogyasztók érdekeit? A második kérdés: megteremti-e a törvény az áttekinthető szabályozási környezetet? A harmadik: kielégíti-e a parlamenti demokráciák alapvető követelményeit a kormányzati felelősséggel és a parlamenti ellenőrzéssel kapcsolatban?

Ezekre a kérdésekre a rövid válasz: három nem. A részletekről:

Az első: számíthatunk-e a törvény elfogadása után jobb és olcsóbb szolgáltatásokra? Képviselőtársaim a kisebbségi véleményt előadva többször elmondták, hogy úgy értékeljük, ez a törvény nem a fogyasztókról szól, hanem, ahogy már említettük, a piac újrafelosztásáról. Én nem ezt tekintem negatív dolognak, hanem azt tekintem problémának, hogy mindennek csak a technikáját fogalmazza meg a törvény.

Ön, miniszter úr, a beszédében többször használta a fogyasztó, előfizető szót, mint ahogy egyébként a törvényben szerepel. Teszi a törvényjavaslat ezt piac-újrafelosztást úgy, hogy a politikai és szakmai viták mindegyikében egyetértéssel figyelembe vett infrastruktúra alapú verseny helyett komoly lépéseket tesz egy szolgáltatói verseny irányába.

Tudom, hogy mindkét dolog mellett és ellen szólnak érvek, mindkettőnek megvan a rövid és hosszú távú előnye és hátránya. Mégis nagyon érdekes volt az ön jelzős szerkezettel ellátott "versenye", és különösen érdekes volt ön után a Fidesz vezérszónokának mindenfajta jelző nélküli versenymegközelítése. Bulgakov írta egy drámájában, hogy a másodlagos frissességű hal büdös; én meg azt gondolom, hogy a mérsékelt verseny nem verseny. Ma olyan szabályok vannak ebben a törvényben, amelyek a piacra jutást mindenki számára rendkívüli módon megkönnyítik, semmilyen módon nem teszik kötelezővé, nem inspirálják a ma piacra lépőket vagy a már piacon lévőket, hogy az infrastruktúrájukat fejlesszék. Nem szeretnénk ezt a két dolgot szembeállítani természetesen. Nagyon szeretnénk azt, ha Magyarországon az a kettős cél, amit, érzékeljük, a kétfajta verseny együttes léte kapcsán lehetne igazából elérni, tehát hogy folyamatosan fejlődő szolgáltatási színvonal mellett egy dinamikusan vagy folyamatosan csökkenő árszínvonal jöhessen létre... - mégis azt érzékeljük, hogy a törvény ilyen könnyed szabályozási megközelítése azt a veszélyt rejtheti magában, hogy túlságosan sokan jelenhetnek meg kizárólag egy piaclefölözési céllal a magyar távközlési, hírközlési piacon, akik semmilyen módon nem érdekeltek abban a versenyben, nem teremtik meg azt a versenyt, ami az infrastruktúrába való befektetést erősítené, majdan a profit realizálása után távoznak a piacról, aminek eredményeképpen az árkorrekció visszafelé megtörténik, és egy jelentős késedelmet szenved az infrastrukturális verseny.

A második kérdés az uniós szabályok átvételével kapcsolatos. A tervezet és minden hozzászóló nagyon helyesen azt mondja, hogy Magyarországnak komoly kötelezettségei vannak uniós csatlakozásának ezen szakaszában a jogharmonizációs kötelezettségek átvételére. Azonban szeretnénk megfogalmazni azt az állítást, hogy a törvényben néha nagyon helyesen szó szerint, tételesen átvett jogharmonizációs mondatok az Unió mai piacára szóló szabályokat tartalmaznak, a mai konszolidált, már a verseny feltételei között működő piacra vonatkozó szabályokat fogalmaznak meg. Azt gondoljuk, hogy Magyarország még eggyel előbbi fázisban van, a mai szabályok átvétele véleményünk szerint súlyos következményekkel járhat Magyarországon.

Figyelembe véve azt, hogy a kormányzati megszólalók mindegyike az elmúlt időszakban egy kettő-négy éves átmeneti törvényről beszélt, tehát arról szólt mindenki, hogy egy 2-4 éves átmeneti időszak után vélhetően hozzá kell majd nyúlni a törvény részleteihez, ha ez igaz, akkor mi meg indokoltnak látnánk visszatérni a 2350. számú kormányhatározatban foglaltakhoz, ami még tartalmaz a domináns szolgáltatóra vagy a mai monopolszolgáltatóra speciális megkötéseket, szigorításokat; azt figyelembe véve persze, hogy a legnagyobb szolgáltató egyben a legtöbb fogyasztót is érintő kérdés. Ezért a félreértések elkerülése végett - mert a bizottsági ülésen úgy érzékeltem, mintha képviselőtársaim ezt félreértették volna - mi egy olyan háromelemű szabályozást tudnánk támogatni az átmeneti időszakra, amely rögzíti a korlátokat és a kötelezettségeket a mai monopolszolgáltató számára, megadja a lehetőséget a már piacon lévő szereplők számára, és világosan rögzíti az új belépők számára a piacra lépés feltételeit. Ez nem mond ellent annak a megközelítésnek, ami az aszimmetriáról szól, de világosabb, tisztább helyzetet teremthet, és a mai viszonyokhoz jobban igazodik.

A harmadik kérdés: kiszámítható és egyértelmű-e a törvény ilyen formában? A válaszunk itt is egyértelműen: nem. Azt látom, hogy mindenki nagyon megkedvelte ezt a kerettörvény kifejezést. Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy ez a kerettörvény fogalom negatív értelemben került be; amikor kritizálni akarunk egy törvényt, akkor mondjuk, hogy kerettörvény, és nem mondja meg pontosan azt, hogy milyen területeket milyen módon kíván szabályozni.

 

(10.40)

 

Ma úgy tűnik, ez egy pozitív kategória lett, hogy ez egy kiváló törvényjavaslat, hiszen meghatározza a szabályozási terület kereteit. Szeretnék én is csatlakozni a számháborúhoz: én is kiszámoltam, és úgy látom, hogy valóban tizenhat helyen kap felhatalmazást a kormány, és harminchat helyen pedig az illetékes miniszter későbbi rendeletek, végrehajtási utasítások megalkotására. Azt szeretném itt mondani, hogy szó nincs arról, amit Rogán Antal előttem mondott, hogy ezek kizárólag technikai jellegű pontosításai, kifejtései a törvényben foglalt alapelveknek. Itt bizony a felsorolásban olyan súlyos tételek szerepelnek, amelyek a piacra lépés alapvető kritériumait meghatározzák és nagyon komoly szabályozási tételekkel foglalkoznának.

Az, hogy mi lesz a mi végső szavazási döntésünk, még nagyon sok mindentől függ, hosszú vita előtt állunk. Természetesen nagymértékben fog függeni attól, hogy milyen módosító indítványok kerülnek be, milyen módosító indítványok kerülnek elfogadásra. Sajnos, azt kell mondanom, hogy a kiszámíthatóság szempontjából van egy rossz jelzés, ugyanis nagy kérdés lesz, hogy hogyan és miképpen fognak szavazni a piac szereplői erre a kérdésre. Ezt a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének előadója jelezte: az egyik nagy szolgáltató már szavazott, és sajnos a lábával szavazott, úgy döntött, hogy eltávozik a magyar piacról. Hogy mindennek mi van a hátterében, erről persze nagyon hosszasan lehet vitatkozni.

Azt gondoljuk, a tervezet jelenlegi formájában olyan, mint egy félig kész festmény, amikor a festő nagyon nagy ambícióval megfesti az általa megcélzott festmény kontúrjait, majd ezek után ezt a festményt itthagyja, és valamilyen módon nem mutatja meg számunkra, hogy azt az eget, amit ő égként jelöl, majdan később úgy fogja-e megfesteni, ahogy mi szeretnénk látni, kéknek, avagy pedig haragos lilára kívánja festeni. Ha az volt a kormány szándéka, hogy egy ilyen fekete-fehér, félig kész festményt bocsásson ma itt árverésre, akkor azt gondolom, nem kellett volna minket terhelni száznyolcvan oldal elolvasásával, megtehette volna azt - a régi anekdota szerint -, hogy egy két pontból álló törvényjavaslatot nyújt be: az egyik pont arról szólna, hogy minden kérdésben a kormánynak - zárójelben: az illetékes miniszternek - van igaza és döntési jogosultsága; a második pont pedig úgy szólna, hogy ha a szabály valamiért mégsem érvényesül, akkor automatikusan életbe lépne az első pont. Balzac azt mondja egy helyen, hogy a törvények pókhálók, amelyeken a nagy legyek átrepülnek, a kicsik viszont fennakadnak. Milyen igaza van, pedig akkoriban nem is olvasta még a hírközlésről szóló törvényt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Miniszter Úr! Egy súlyos elvi kérdéshez érkeztünk, ez pedig a Magyar Postával kapcsolatos szabályok a törvényben. Az alapvető észrevételünk az, hogy teljes félreértelmezése a konvergenciának az, hogy a Magyar Posta ebben a törvényben kerül szabályozásra. Teljesen hibás megközelítés az, amikor egy modern elektronikus postáról beszél bárki - tessék elolvasni az egyetemes szolgáltatások körét, tessék elolvasni a postával kapcsolatos részletes szabályokat ebben a törvényben -, és szó sincs modern postai szolgáltatásokról, nagyon is hagyományos postai szolgáltatások kerülnek ebben a törvényben rögzítésre. Ráadásul nem világos a logika: ha minden egyes kommunikációs pontban, minden egyes tételben arról beszélünk, hogy piacnyitás, liberalizáció és verseny, akkor a törvényben szerves módon egy olyan megközelítés szerepel, amely nem liberalizál, nem versenyt teremt, hanem igenis súlyos monopolhelyzetet hoz létre, és meg is nevezi eme monopolhelyzet alanyát.

Érzékenyebbek vagyunk, hölgyeim és uraim, az utóbbi időszakban a postával kapcsolatos kérdésekre. Érzékenyek vagyunk azért, mert fontos kormánydöntéseken vagyunk túl az elmúlt időszakban; érzékenyek vagyunk azért, mert azt látjuk, hogy miközben postai oldalról ez a cég bekerül a hírközlési törvénybe, addig a másik oldalról úgy érzékeljük, mintha a Magyar Posta vezetője postai oldalról pedig a hírközlési piac egyéb szegmenseinek elfoglalására készülne.

Itt van a többek által már említett legendás 49. § - nem tehetem meg, hogy én is ne szóljak erről. Nem fogom most felolvasni, hogy ne érjen az a vád, hogy valamilyen módon megpróbálom karikírozni ezt a mondatot, amit esetlegesen a bizottsági ülésen megtehettem, de mégis el kell mondanom, hogy ha valaki egyszerre végigolvassa ezt a törvényt, azt kell érzékelnie, hogy a törvény szellemétől, szövegétől, szóhasználatától idegen megközelítések szerepelnek ebben a pontban. Teljesen eltérő filozófiájú az a mondat, az a passzus, amely ebben a pontban szerepel. Itt azt kell mondanom, hogy csapdákról, különböző eljárásokról szól, és felsejlik bennünk egy régi történet, amit oly sokszor vetettünk fel e Ház falai között interpellációkban és azonnali kérdésekben, a Defend Kft. ügye: milyen viszony van a Defend Kft. és a Fidesz között, milyen viszony lehet a Defend és a Posta között? Mára ezt tudjuk: a Posta 51 százalékos tulajdonrészt szerzett.

Nagyon nem szeretnénk, ha a hírközlési törvény kapcsán kellene kimondanunk azt a tételt, miszerint a Fidesz a saját munkásőrségének felállítására készül a Magyar Postán belül ezen törvény kapcsán. Mi minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni azért, hogy ez a passzus ilyen formában ebben a törvényben ne szerepelhessen.

Összefoglalásképpen szeretném önöknek jelezni, hogy nyilván nem volt lehetőség, és nem is szóltam az általános vita ezen szakaszában a szabályozó hatósággal kapcsolatos - egyébként rendkívül fontos - kérdésekről, a mobilszolgáltatókkal kapcsolatos kérdésekről, a nemzetbiztonsági vetületet érintő kérdésekről, a kábeltelevíziók szabályának mellőzéséről. Itt majd külön szeretném kérni Szalai Annamáriát, aki mindig elmondja, hogy milyen precízen vannak szabályozva ezek a kérdések ebben a törvényben, hogy egyszer világítson rá a vita valamelyik szakaszában, hogy melyik pontra gondol pontosan, mert mi ezt a tételt nem találjuk a törvényben. Az egyetemes szolgáltatások köréről, a számhordozhatóságról sem szóltam, és egy nagyon fontos területről, a műsorszórásról, és különösen a műsor szétosztásával kapcsolatos szabályok - szerintünk - elnagyoltságáról. Mindezeket a későbbi vitában meg fogjuk tenni.

Sokkal fontosabbnak tartottam azt, hogy megpróbáljuk érzékeltetni, milyen irányban gondolkozunk, és belátom, tudom, az a válasz, hogy a kormánytól nem kérhetjük számon a mi programunk, a mi elképzeléseink végrehajtását, de nem is ezt gondoljuk. Egy józan, racionális végiggondolást kérünk, ami egy kiegyensúlyozott verseny és kiegyensúlyozott piac szabályait megteremti. Öt pontban foglaltuk össze, hogy mit gondolnánk szabályozni ezen a területen. Azt szeretnénk, ha olyan világos szabályrendszer alakulna ki, amelyben a hálózatok versengenek a szolgáltatókért, és a szolgáltatók pedig versengenek a fogyasztókért; olyan szabályozás alakulna ki, amelyben ösztönzik a befektetéseket, és szavatolják is a befektetések biztonságát; olyan csökkenő árak alakulnak ki, amelyek verseny alapúak és átláthatóak; olyan átmeneti szabályok kerülnek elfogadásra, amelyek az új piaci viszonyokban egy kiszámítható átmenetet tesznek lehetővé; az utolsó: szakszerű, erős, de ennek ellenére független szabályozó hatóság létrejöttét segítik elő.

Az egységes hírközlési törvényt egy ideje misztikus légkör és csodaváró hangulat veszi körül, különösen szakmai körökben. Már az előkészítés folyamata is misztikus volt, nehezen tudom értelmezni pozitívumként a tizenegy, gyakran egymásnak is ellentmondó variáció meglétét; nem tekintem ezt feltétlenül alapos és minden elemre kiterjedő szakszerű előkészítésnek. Mindeközben a háttérben egyre többet suttognak, egyre többet hallunk cégek, cégvezetők, kormányzati emberek, kormánypárti emberek háttér-megállapodásáról, alkujáról.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez egy lobbiérzékeny törvény, tisztában vagyok azzal, hogy a kormánypártok azt a megoldást választják, hogy mindjárt az elején farkasért kiáltanak, és az ellenzékre próbálnak mutatni. De ugye azt nem akarják velünk elhitetni, és nem gondolják, hogy ez a megközelítés elfogadható számunkra, miszerint a kormány benyújtott javaslata minden szempontból lobbimentes, aki pedig mást mond, mint a kormány, az lobbiérdeket szolgál?! Ez nem áll nagyon távol attól, hogy aki mást mond, mint a kormány, az nemzetellenes - itt a jelzőket mindig lehet változtatni. Nem fogunk, tisztelt hölgyeim és uraim, ebben a játszmában ilyen formában részt venni. Jó lenne rádöbbenni arra, hogy a piaci szereplők, a fogyasztók nem csodákat várnak ettől a törvénytől, hanem azt szeretnék, hogy növekvő szolgáltatásokat, jobb minőséget és olcsóbb árakat érhessenek el. Mi egy ilyen típusú törvényt fogunk támogatni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Szentgyörgyvölgyi Péter képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Magyar Bálint képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége vezérszónokaként.

Öné a szó, képviselő úr.

 

(10.50)

 

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A 3934. számú előterjesztés, a hírközlésről szóló új törvénytervezet magában foglal szinte teljes egészében három korábbi törvényt is - a postáról szólót, a távközlésről szólót és a frekvenciagazdálkodásról szóló törvényeket -, ám emellett mintegy 18 törvény előírásait érinti oly módon, hogy azokat részben hatályon kívül helyezi, részben módosítja. Ilyen címen nem volt korábban törvényünk, de a szó jelentését ismerjük, s amióta társadalomba szerveződött az emberiség, de feltehetően azelőtt is gyakorolta valamilyen formában a hírközlést, vagyis azt, hogy jeleket adva tájékoztatást adjon másoknak eseményekről, történésekről, tényekről.

Ismertek voltak a füstjelek, a hangjelek, a fény- és zászlójelek ősidőktől fogva, híreket vittek a kengyelfutók, lovasfutárok, postagalambok vagy a mesebeli holló, mint Arany János versében: "Ki kopog? / Mi kopog? / Egy fekete holló! / Nála még / A levél, / Vagy ahhoz hasonló." De ezt nem véletlenül mondtam, hanem azért, mert egy ideig, mégpedig az irányítószámok bevezetésének idején ez a mesebeli holló volt a kürt mellett a posta emblémája. A kürt pedig arra az időre emlékeztetett, amikor váltott postakocsik röpítették a híreket az egyes helységekbe, és mielőtt a helységbe értek volna, kürtjellel jelezték érkezésüket, mint később aztán a vonatfüttyök.

Ezzel a postai utalással arra is szeretnék utalni, hogy bár igaz, hogy a posta egy óriási szervezet, nagyon komoly szabályok vonatkoznak rájuk, de mivel szorosan összefügg a hírközléssel, mégiscsak itt kell tárgyalnunk a postáról szóló előírásokat is.

A társadalom adott technikai szintje határozza meg mindig a legkülönbözőbb hírközlési formákat, módokat. Természetesen a technikai fejlődés mindig ki is hatott a hírközlésre. A rohamos fejlődés azonban az utolsó 150 évben történt meg. Itt nem hallgatható el azoknak a magyaroknak a neve, akik örökérvényűen és nagy betűkkel írták be nevüket a magyar hírközlés történetébe: Puskás Tivadarra, a tudós pap-tanárra, Jedlik Ányosra gondolok és még sok másra. De kétségtelen, hogy a legrohamosabb fejlődés mégiscsak az utolsó tíz évben következett be. Gondoljunk arra, hogy tíz vagy akár csak nyolc évvel ezelőtt is egy távoli szabolcsi faluból telefonálni csak kurblis telefonnal lehetett, azt is csak délután 4-ig, mert akkor bezárt a posta. Tehát óriási a változás, ezért nevezzük ezt a kort talán, amiben élünk, az információ társadalmának.

Miután a hírközlés az adott társadalom technikai szintjének megfelelően változott, e változások maguk után vonták mindig a különböző jogi szabályozásokat is, az adott kérdéskör jogi szabályozását. Egy törvénytervezetet több szempontból is lehet vizsgálni, különösen egy ilyen összetett törvénynél vagy tervezetnél, amely a korábbi három törvényt magában foglalja. Én a szerkezet oldaláról közelítem meg az első vizsgálatot, éppen ezért, mivel egy rendkívül bonyolult, három törvényt is magába foglaló egyesítő tervezetről van szó.

A törvénytervezet preambuluma világosan rögzíti a törvény célját, mégpedig négy csoportban határozza meg a szabályozandó területeket. Ezek egészen leegyszerűsítve: az információs társadalom hírközlési infrastruktúrájának továbbfejlesztése, a fogyasztók védelme, a hírközlési piac fejlődése, a verseny bővítése, és a negyedik a hírközlési hálózatok hatékony együttműködése. Emellett, e fő célok mellett a 2. § még a)-tól l)-ig további célokat jelöl meg 12 pontban. De én azt hiszem, a preambulumban foglalt négy cél a leglényegesebb e pillanatban.

Ugyanakkor az a véleményem, ha ilyen szépen tagozódik a preambulumban ez a négy cél, akkor az lett volna a jó, ha e négy fejezet alakítja ki aztán a sorrendiségét magának a törvény tervezetének is, de ez nem így van. A törvénytervezet logikai sorrendje így nehezebben követhető, és ez a megértés rovására megy. A megértésnek a jogszabály olvasásánál és végrehajtásánál pedig különös szerepe van. Erre elmesélek itt egy történetet, amit emlékezetem szerint már két évvel ezelőtt elmondtam, de törvényhozók lévén, nem árt ezt egy évben egyszer elismételni. Ez a történet pedig az átlagszázados esete, amikor is a Monarchia idején a hadügy-minisztériumban alkalmaztak egy ilyen beosztást, az átlagszázados beosztását. Az volt a feladata, hogy a kimenő parancsokat, szabályokat észrevételezze, véleményezze, de csak két szóval teheti ezt: értem, nem értem.

Ennek azért volt különös fontossága, mert ha ő nem értette, az átlagszázados, akkor nem volt elvárható, hogy jól megértik ezeket a szabályokat, parancsokat azok, akiknek ezt végre kell hajtani, ezért azt át kellett fogalmazni. Én úgy gondolom, erre mindig gondolnunk kellene.

A tervezet 111 paragrafusból áll a záró rendelkezésekkel együtt, 6 részből, 13 fejezetből és 2 mellékletből. Ez is mutatja, hogy egy ilyen bonyolult, átfogó törvénytervezetről van szó. A 111. § 83 pontban határozza meg alfabetikus sorrendben a fogalmakat. Így a 26. pont határozza meg magának a hírközlésnek a fogalmát, ami a törvénytervezet címéül is szolgál, és ami eltér a hírközlésnek az általános szóhasználatban használt fogalmától. Ezért a tervezet kicsit nehezen kezelhető, mert az egyes fogalmaknál folyton előre kell lapozni a 111. §-hoz, és nézni, hogy miről is van igazán szó. Persze, még így sem biztos, hogy mindent megértünk. Mert aki egyszeri olvasásra például megérti... - aki korábban nem foglalkozott vele, tehát a törvénytervezetet olvasva találkozik először ezekkel a fogalmakkal, az biztos, hogy nehezen érti meg, vagy legalábbis zseniális rejtvényfejtőnek kell lenni, ha megérti az előfizetői hurok fogalmát vagy a távközlő végberendezés fogalmát, ami szóösszetétel ráadásul olyan szerencsétlen és gusztustalan. Én nem hiszem, hogy a gyönyörű magyar nyelvben erre ne lehetne egy szebb, találóbb fogalmat kitalálni. Ráadásul ezeket is mindig úgy kell értelmezni, hogy vissza kell lapozni a 26. pontra, hogy miről is van igazán szó.

Összegezve tehát: ha a célok szerint lenne szerkesztve, érthetőbb lenne, logikusabb lenne az egész tervezet.

Most nézzük a tartalmi kérdéseket! Maga a törvénytervezet, annak általános indokolása világosan utal rá, hogy keret jellegű. Igenis, keret jellegű, az a jogszabályszerkesztésben ismert. A társadalmi viszonyokat igenis, lehet keretjellegűen szabályozni, mert hisz az irányokat fogja megmutatni. Szükség van, különösen nagy, átfogó törvényeknél ilyen keret jellegre. Számtalan példát lehetne erre felhozni. Ez nemhogy levon az értékéből, hanem igenis, hozzátesz az értékéhez. Ismétlem: egy ilyen rendkívül bonyolult szabályozásnál egy még részletekbe menőbb szabályozás szinte áttekinthetetlenné tenné az egész törvényt. Majd nyilván lesznek olyan részletekbe menő szabályok, amelyek például a postai szabályoknál fognak olyan fogalmakat rendezni, amelyek értelmetlenül kerülnének egy ilyen törvénybe.

A tervezet tehát helyesen irányokat határoz meg. Három irányt lehet élesen megkülönböztetni: a hírközlési piac működési elveit, kereteit és a szervezet rendszerét határozza meg.

Az egyik lényeges rendelkezés az a liberalizáció, amely megkönnyíti a piacra jutást. Ez valóban külön említésre érdemes, ugyanis ez önmagában véve is elősegíti a versenyt, amely a szolgáltatás jobb minőségét eredményezheti, befolyásolja a szolgáltatási díjakat. Ezek így végül is a fogyasztók érdekeit szolgálják.

A piacra jutásnál tehát lényeg, hogy csak bejelentési kötelezettség szükséges a piacra jutáshoz, vagyis tulajdonképpen nincs semmiféle engedélyezési eljárás. Azonban vannak természetesen olyan berendezések, épületek, amelyek használatba vétele külön engedélyhez kötött, és amennyiben a versenyben, a piacban részt vevők ilyen berendezéseket, épületeket kívánnak működtetni, akkor erre természetesen a saját hatósági rendjében külön engedély szükségeltetik. Ezért a szolgáltatás megkezdésének bejelentésekor közölni kell a hatósággal, hogy ilyen külön engedély egyáltalán szükséges-e

 

 

(11.00)

 

Vagyis itt is egy könnyítés van, egy önbevallás, amikor azt mondja az, aki a piacon részt kíván venni, és bejelentési kötelezettségét megejti, hogy ő semmiféle pluszengedély - építési hatósági engedély vagy egyebek - beszerzésére nem köteles. Ezt természetesen a hatóság ellenőrizheti, de ez is a megkönnyítés érdekét szolgálja.

A hírközlés bonyolult szolgáltatás, amelynek hatályossága nagyban függ más közreműködőktől is, s a versenyben való erőfölénnyel könnyen vissza lehet élni, s más, a szolgáltatásban részt vevőket kizárni a versenyből. Ennek megakadályozására külön szabályok vonatkoznak, főleg az árképzésre és az árképzés ellenőrzésére. Amikor a keret jellegnél azt mondtam, hogy szükségtelennek tartom az egészen részletekbe menő szabályozást, itt, pontosan az árképzés mikéntjénél viszont nem ártana egy valóban szigorúbb, részletekbe menő szabályozás, hogy ez már itt feketén-fehéren kiderüljön, éppen azért, hogy az erőfölénnyel ne lehessen visszaélni azáltal, hogy az árakat úgy állapítom meg, hogy másokat kizárok, vagy nehezítem a piacon való részvételét.

A tervezet a szolgáltatók együttműködésből eredő jogvitáit egy önálló szervezetre bízza, a hírközlési döntőbizottságra, ilyen korábban nem létezett. Ennek feladata nemcsak a jogviták rendezése, hanem még ez előtt az egyeztetési eljárások rendezése is, amely szintén rendkívül fontos; éppen azt célozza, hogy majd igazi viták ne is legyenek.

Szólni kell valóban a postáról, mivel ez egy önálló, hatalmas törvény volt. Rengeteg dolgozót foglalkoztat, felöleli az egész ország hálózatát, egy kicsit el is különül itt a tervezetben egyébként a postai szabályozás, de mégis annak szerves részét képezi, helyesen. Utalás történik az üzletszabályzatra, ahol nyilvánvalóan ez a nagy múltú intézmény majd részletesen meg fogja azokat a szabályokat fogalmazni, amelyek itt nem nyernek szabályozást. Üzleti szabályzat jelenleg is van, de mégis olyan fogalmakat is használ ez a törvény, ami az eredeti postatörvényben sokkal bővebb, tehát most igazán nem lehet tudni, hogy vajon ez pótolja majd fogalmi rendszerében azt, amit az üzletszabályzatban kellene, vagy ez csak részben taglalja. Arra gondolok, hogy a postai résznél a fogalmakat nem kellene külön szabályozni. Viszont olyan rendkívül fontos, mégis az egész törvény keret jellegéhez nem illő fogalmak is vannak, hogy mi a postaláda. Ezeket itt nem lenne szükséges megfogalmazni, ezeket kellene majd abban a bizonyos üzletszabályzatban felsorolni, amivel jelenleg is rendelkezik a posta.

Viszont, ha ez így lenne, akkor utalni kellene arra, hogy ezeket a kérdéseket a posta viszonylatában milyen külön szabályok fogják meghatározni, mint ahogy helyesen, a posta kártérítési szabályozásánál szó is van arról, hogy az itt nem szabályozott kérdésekre a polgári törvénykönyv vonatkozó szabályai az irányadók, ami rendkívül lényeges, mert a gyakorló jogászok tudják, hogy a postával, biztosítóval szemben pereskedni rendkívül bonyolult és nehéz dolog. A Ptk. szabályai a kártérítésnél különösen nem elegendőek, itt külön szabályozás is van, és ezeket tartalmazza a törvénytervezet.

Lényeges rendelkezés az egyetemes szolgáltatás mibenlétének meghatározása. Itt egy taxatív felsorolás van, vagyis azoknak a postai, távközlési szolgáltatásoknak a meghatározása tartozik ebbe a fogalomkörbe, amelyek földrajzi elhelyezkedésüktől függetlenül mindenki által elérhetőek, mégpedig szabott áron. Itt felsorolás van, kiemelem ebből, hogy minden 500 lakos alatti helységben legalább egy nyilvános távbeszélőnek kell lenni és ingyenes segélyhívási lehetőségnek.

A Független Kisgazdapárt különösen érdekelt az ilyen kezdeményezésekben, és minden olyan kezdeményezésben, amely azt célozza, hogy a területi elhelyezkedéstől függetlenül bizonyos egyenlőség alakuljon ki a különböző területek között; ez egy ilyen rendelkezés. Ha arra gondolunk, hogy Baranyában, Nógrádban milyen kis helységek, kis települések vannak, ahol valóban rendkívül nehéz bármivel a kapcsolattartás, akkor érezzük át igazán azt, hogy ez a rendelkezés mintegy a vidék felhozatalát segíti elő.

Külön fejezet, a 10. fejezet szól a hírközlési felügyeletről, amelynek szervei a területi hivatal és a már említett döntőbizottság. A felügyelő hatósági eljárásokat szabályozza a 11. fejezet, a hatóság maga a területi hivatal, a helyi hivatal. A döntőbizottsági eljárás pedig a 13. fejezetbe van foglalva, ez egy vadonatúj intézmény. Meghatározza a törvény, hogy 12 tagja lehet ennek a döntőbizottságnak, amely azonban általában három tagból álló tanácsban működik, 12 tagból áll. A teljes ülés akkor működik, ha alapvető kérdésekben dönt, és akkor az elnök maga a hírközlési felügyelet elnöke. Azt is meghatározza, hogy a hírközlési felügyelet elnöke helyettes államtitkári beosztásban van, a döntőbizottsági tagok viszont egységesen főosztályvezetői fizetést kapnak. Kérdés, és ez nem tűnik ki világosan a tervezetből, hogy amennyiben háromtagú bizottságban jár el a döntőbizottság, akkor ki az elnök. Sorsolják, vagy miként lesz ez? Ez azért érdekes, mert egy ilyen döntőbizottság úgy működik, hogy általában az elnök szavazata az utolsó, hogy ne befolyásolja az egyébként szavazóbizottsági tagokat.

A döntőbizottság határozata - és ez garancia - bíróság előtt megtámadható, mint minden államigazgatási határozat. Az is meg van határozva, hogy a döntőbizottsági eljárás miként indul, hogy kezdeményezhető; kérelemre természetesen az, akinek jogát vagy jogos érdekét sérti valamely más versenytárs tevékenysége, ügyködése, fordulhat kérelemmel a döntőbizottsághoz. Illetve fel vannak sorolva azok a szervezetek, amelyek hivatalból is fordulhatnak a döntőbizottsághoz.

Visszakanyarodva a preambulumhoz: igaz, hogy kritika alá vontam olyan szempontból, hogy logikusabbnak tartanám a törvény szerkezetét, ha a preambulum szerinti felosztásban történne a szabályozás. Az azonban kétségtelen és megállapítható, hogy mindaz a négy pont, amely alapvető részét képezi a törvénytervezet céljainak, kiolvasható a törvényből, ezért a Független Kisgazdapárt általános vitára alkalmasnak tekinti. Azt pedig, hogy később módosító indítványokkal próbálja esetleg saját szája íze szerint egyes rendelkezéseit befolyásolni, még meggondoljuk, és akkor be fogjuk terjeszteni a részletes vita során. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Hozzászólásra következik Magyar Bálint képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében; őt követi majd Gémesi György képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum vezérszónokaként. Öné a szó, képviselő úr.

 

DR. MAGYAR BÁLINT, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha egyetlenegy fontos tényezőt kellene kiemelnünk a tekintetben, hogy mi az, ami meghatározza Magyarország versenyképességét az elkövetkező évtizedekben, akkor az nem lehet más, mint az információs társadalom kihívásaira adandó válasz, megfelelő válasz vagy annak hiánya. Ez az a döntő mozzanat, amely meghatározza Magyarország helyét az elkövetkező évtizedekben a világban.

Egy évtizeddel korábban, a rendszerváltás során hoztunk egy döntést, és az egy világos, határozott választása volt az országnak, Keletről a Nyugat világába kívántunk tartani és csatlakozni. De az a kérdés, hogy a Nyugat világában milyen lesz a szerepünk, milyen lesz a helyünk, az alapvetően ettől a kérdéstől függ; attól a kérdéstől, hogy a korszakváltás kihívásaira megfelelő választ tudunk-e adni. Ugyanis az a világ, amelyhez csatlakozni akarunk, hihetetlen gyors változáson megy át. Nem egy álló vonatra kívánunk felszállni, hanem egy robogó vonatra, és mindenfajta késlekedés ezen a területen egy fantasztikus történelmi esély eljátszását jelenti Magyarország számára.

Az a kérdés, hogy Magyarország az élre törő országok közé tud-e kerülni, vagy a nyugati világ országai között a lassan követő, hol lemaradó, hol megint egy kicsit követő, hol megint lemaradó országok közé fog tartozni, ettől a választól, e kérdés megválaszolásától függ.

 

 

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

(11.10)

 

A gazdasági növekedésünk is - amely '96 óta bizonyos értelemben töretlen Magyarországon és 5 százalék körüli - több tényezővel együtt, több tényező hatására is kifulladóban lehet az elkövetkező években, ha az információs társadalomhoz kapcsolódó gazdasági fejlődés, gazdasági szolgáltatások megfelelő fejlődése nem következik be.

De mégis az a kérdés, hogy hol állunk, hiszen hihetetlenül szeretünk büszkélkedni bizonyos értelemben olyan eredményekkel, amelyek nem is igazán eredmények, és nem vagyunk hajlandók körülnézni a világban, hogy hol tartunk. Amikor nemzetközi összehasonlításokat teszünk, akkor rendszerint Nyugat-Európával és a világ fejlett országaival hasonlítjuk össze magunkat, és az így meglévő különbségeket mintegy történelmi különbségekként értékeljük, és azt mondjuk, hogy ez mintegy természetes dolog, hiszen Magyarország, Kelet-Európának ez a része ezernyi történelmi katasztrófán ment keresztül, és ez a lemaradás egy olyan lemaradás, amely mintegy magától értetődő lemaradás.

Ugyanakkor azt kell látni, hogy a nyugati országok egy jó része is, a korszakváltás lehetőségét megragadva élre törő szerepbe tud kerülni, egészen más helyzetbe, mint tíz, húsz vagy akár harminc évvel ezelőtt volt a nyugati országok közösségében.

Ezért én, tisztelt képviselőtársaim, hadd idézzek önöknek egy 2000-es felmérést, amelyet a Media Research nevű intézmény készített el. Kelet-Európa országait hasonlítja össze, a 14 év feletti lakosság internethez való hozzáférését vizsgálja és a százalékos megoszlását. Szlovénia vezet 37 százalékos eredménnyel ebben az összehasonlításban, Észtország a második 25 százalékkal, és ehhez hozzá kell tennem, hogy Észtország összes iskoláját 2000-re rákötötték az internetre, nem pusztán a középiskolákat, hanem az általános iskolákat is; Lettország is egyébként Magyarországot messze meghaladó eredménnyel rendelkezik ezen a téren. A harmadik ország a Cseh Köztársaság 16 százalékkal, és itt már nagyon várjuk, hogy Magyarország is valahol feltűnjön ebben a sorban, de, kérem szépen, nem vagyunk sehol. Jön a Cseh Köztársaság után Horvátország 14 százalékkal, majd Bulgária 13 százalékkal - még mindig nem vagyunk sehol -, jön Szlovákia 11 százalékkal, Lettország 10 százalékkal, és feltűnik Magyarország 9 százalékkal, hogy megelőzze Lengyelországot, Romániát, Litvániát, Macedóniát, Szerbia-Montenegrót - Kis-Jugoszláviát -, Oroszországot és Ukrajnát. Tehát amikor a szilikonvölgyről és az információs társadalom lehetőségeiről ábrándozunk, akkor tudni kell azt, hogy egy nagy lemaradásban vagyunk már, és ez a lemaradás senki másnak nem köszönhető, csak saját magunknak.

1998 után, azt kell mondjam, a kormány elaludt. Alapvető értékei között sem szerepelt az információs társadalomhoz való felzárkózás, a követelményeknek való megfelelés politikája. Két évig ezen a területen szinte semmi nem történt, és tétlenkedett, két év elteltével volt képes csak egy határozottabb politikát megpróbálni megfogalmazni. De azt követően is ennek a politikának jó néhány eleme csak píárakcióként értékelhető. Ilyen például a családi PC támogatási programja, amelynek révén 1400 gépet osztottak ki kedvezményes áron magyar állampolgároknak. Ha ezt egy tehetősebb alapítvány teszi, akkor dicsérendő, a kormányzat részéről egy rendkívül szűk korlátok között mozgó kis program. Késlekedett a szabályozással is, illetve amely szabályozás területén viszonylag jól állunk, mondjuk, az elektronikus aláírásról szóló törvény szabályozásának megkezdése, ott annak a környezetnek a kiépítése hiányzik, amelyben ez a törvény igazán hatni tud.

Ugyanakkor az ORTT vezető kormánypárti tisztségviselője azon gondolkodik, hogy hogyan lehet korlátozni az internetet és az internet szabadságát. Más tárcákkal való együttműködés sem látszik igazán virágzónak ezen a területen, hiszen az oktatási tárca kerettantervének keretében, kerettantervének révén korlátozzák, szűkítik, gátolják a számítástechnika-oktatás fejlődését Magyarországon.

Amikor előírják, és nagy garral beharangozzák, hogy ECDL-vizsgát kell tenni majd, és anélkül diplomához nem lehet jutni, akkor talán arra kellene gondolni, hogy Délkelet-Ázsiában olyan oktatási kísérletek folynak, ahol 12 éves gyerekeknek kell tudni azt a tudást, kell tudni elsajátítani azokat az ismereteket, amelyek az ECDL-nek megfelelő ismereteket jelentik, és nem az egyetemi diplomához kötik ezt a tudást. De lefagyasztották a Sulinet-programot, az iskolák ellátását, az internethálózatra történő rákötését. 1999 óta gyakorlatilag évi 200-250 iskolát kötnek rá erre a hálózatra. A négyezer általános iskola rákötése az internetre az információs társadalom időegysége szerint valami beláthatatlan távoli időbe tolódott el.

A kormányzat csökkentette a tanártovábbképzés támogatását, amely részben azt szolgálja, hogy a tanárok felkészülhessenek erre a dologra, és lényegében összekeveri, mondjuk, az Oktatási Minisztérium honlapkészítését a tananyag digitalizálásával.

Mégis beszéljünk az egységes hírközlési törvényről, hiszen ezt meg kell alkotni, és ennek a törvénynek jó néhány feladatot szolgálnia kell.

De előtte egy percet szólnék arról, hogy már a törvény megszületése is kételyeket ébreszt, már maga az eljárás, hiszen az első nyolc vagy kilenc verziót még a Hírközlési Felügyelet koordinálta, és a Hírközlési Felügyelet honlapján megjelentek a különböző verziók. A későbbi verziókat, amelyeknek a koordinálását átvette a Miniszterelnöki Hivatal, ezen a honlapon nem jelenhettek meg, majdnemhogy szamizdat formájában terjedtek, elég nehézséget jelentett a különböző verziókhoz való hozzáférés. Ha valamelyikhez hozzáfértünk, akkor kiderült, hogy már nem érvényes, mert valami új van, és a verziók nagyon nagy mértékű változáson mentek keresztül.

A törvénynek ugyanakkor alapvetően három célt kell szolgálnia: egyrészt, hogy az információs társadalom kultúrája minél szélesebb körben meghonosodjon, másrészt, hogy az állampolgárok, az információs társadalom szolgáltatásait igénybe vevő polgárok megfelelő áron, tehát lehetőleg olcsón, megfelelő minőségben juthassanak ezekhez a szolgáltatásokhoz; harmadrészt pedig azt, hogy segítse elő a gyors és fenntartható gazdasági növekedést, Magyarország felzárkózását a nyugati társadalom fejlett világához.

Három feladatot kell ennek a törvénynek végrehajtania. Egyrészt a monopóliumokat lebontani, másrészt a verseny elvi és gyakorlati feltételeit megteremteni, harmadrészt pedig az állami feladatokat egy liberalizált környezetben ellátni oly módon, hogy az állam ne cenzorként, versenytorzító tényezőként vagy éppen a fejlődés gátjaként jelenjen meg utána ezen a piacon. Ezeknek a feladatoknak jelentős változtatások nélkül a törvény megfelelni nem tud, de azért van az általános vita, majd a részletes vita.

A szabad demokraták a módosító indítványaikat azért fogják ehhez a törvényhez benyújtani, hogy ezeknek a feladatoknak a teljesítését elősegítsék.

A három feladatot venném sorra. Az első a monopóliumok lebontása. Hihetetlen fontos, és ugyanakkor kényes feladat, hiszen tisztán piaci viszonyok, illetve a késleltetett megteremtése a piaci viszonyoknak nem segíthet önmagában, hiszen a korábbi adminisztratív monopóliumok könnyen átmentődhetnek piaci spontán működő monopóliumokká - nemcsak a Matávra, hanem adott esetben más koncessziósokra is gondolok ezen a téren. Ezért fontos az újonnan piacra lépők fokozott támogatása, egy aszimmetrikus szabályozás ezen a téren, amelyről szó esett. Itt a kérdés az, hogy az aszimmetrikus szabályozás, amely megjelenik a törvényben, elégséges-e e cél teljesítésére.

Fontos az átmeneti időszak gyorsítása is, hiszen az átmeneti időszakok megszabása bizonyos értelemben a monopólium más eszközökkel történő fenntartása. Tehát miközben formailag megszűnik egy monopólium, akkor például a számhordozhatóság megteremtésére történő kötelezettség elodázása egyben indirekt módon egy monopólium fenntartását jelentheti.

Ugyanakkor fontos az is, hogy a jelentős piaci erővel bíró szolgáltatók meghatározása egységes legyen a hírközlés összes szereplőjére, tehát a távbeszélő-, a mobil-, a bérelt vonali, a kábeltévé- és az összeköttetés-szolgáltatókra vonatkozóan egyaránt. Ilyen értelemben módosítani kellene a médiatörvény egyhatodos szabályozását is.

Ha áttérünk a verseny elvi és gyakorlati feltételeire, akkor azt kell látni, hogy alapvető érdek a fogyasztók olcsó, biztonságos és jó minőségű kiszolgálása ezen a piacon, másfelől a verseny érdekeinek megfelelően egy olyan verseny fenntartása, ahol a szolgáltatók ösztönözve vannak a hírközlési, informatikai piac folyamatos bővítésében.

A verseny feltételeinél talán az egyik leglényegesebb tényező a belépés szabályozása, a belépés megfelelő szabályozása, hogy új szereplők be tudjanak lépni a piacra. A végső hozzáférési szakasz megnyitása, azaz a helyi hurok problémája az első ezen a területen. Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy előfizető új szolgáltatót szeretne választani, akkor a jelenlegi hálózat mellé ne legyen szükséges újat kiépíteni.

 

(11.20)

 

A jelenlegi tervezet néhány helyen lehetőséget ad a belépés megtagadására egyfelől, másfelől pedig felvetjük azt a kérdést, hogy kedvezményes előfizetőihurok-átengedésre egy meghatározott időszakra kerüljön sor, mondjuk, két év időtartamára, s utána már a piaci feltételeknek megfelelően kelljen alkudni ennek a hozzáférési szakasznak a megnyitásáról és ott az új belépésnek a folytatásáról. Itt egy kényes egyensúlyt kell teremteni az újonnan belépők érdekei és az infrastruktúra bővítésének az érdekei között, tehát a szolgáltatói alapú és az infrastruktúra-építő alapú verseny feltételei között.

A második terület, amely a belépést meghatározza, a számhordozhatóság kérdése, hiszen ha a számhordozhatóság akadályoztatva van, az nem más, mind a monopóliumnak a fogyasztó oldaláról történő fenntartása. A telefonszám majdnem olyan, mint egy név, amitől az emberek nehezen szabadulnak, az intézmények szintúgy; abba rengeteget fektettek be, az lényegében egy hálózatnak a része, a saját megjelenítésük része. Tehát ha a számhordozhatóság akadályoztatva van, akkor valójában egy monopóliumot tartanak fenn; ilyen értelemben le kell rövidíteni ezt az időszakot, különösen a Matáv esetében kell lerövidíteni ezt az időszakot, amíg a számokat kötelesek lesznek átengedni másoknak.

A harmadik nagy kérdés a virtuális mobilszolgáltatók kérdése. Azt már említették az előttem hozzászólók, hogy ez az 50 százalékát jelenti a magyar telefonpiacnak, ami rendkívül magas arány. Itt egy borzasztó nagy dilemmával állunk szemben. A korábbi törvénytervezetekben szerepelt az, hogy a hozzáférési kötelezettséget kiterjesszék a mobilszolgáltatókra is, a jelenlegi törvénytervezetből ez kikerült. Rendkívül nehezen megítélhető ez a kérdés, és alapvetően abból a szempontból kell ezt vizsgálni, hogy mi szolgálja leginkább az informatikai piac bővítését és az olcsó szolgáltatás megjelenését ezen a téren. Tudni kell, hogy ezen a területen nincsen európai uniós kötelezettség, ugyanakkor ha megnézzük, mely országokban van ilyen típusú kötelezettség - például Dániában, Svédországban, Finnországban -, akkor azt tapasztaljuk, hogy a legnagyobb penetrációval, a legnagyobb mobiltelefon-használattal, a legnagyobb internethasználattal rendelkező országokban találjuk ezt meg, talán nem véletlenül. Ezt a kérdést a tisztelt Háznak valóban át kell gondolnia.

A verseny feltételeihez tartozik az, ami nem megfelelően rendezett a törvényben, hogy a szabad szolgáltatóválasztás külön szerepeljen a helyi, helyközi és a nemzetközi szinten egyaránt. Most az van, hogy egyet választ, hármat kap; ami lényegében arra a hondurasi választási rendszerre emlékeztet engem, ahol egyetlenegy "x"-szel kellett bejelölni egy pártnak a jelöltjét, és ezzel az egy "x"-szel szavaztak az adott párt köztársasági elnökére, parlamenti képviselőjére, polgármesterére és helyi önkormányzati képviselő-testületi tagjára. A magyar választási rendszer annyiban tisztább és bonyolultabb, fejlettebb, hogy külön lehet szavazni ezekre a személyekre. Ha most egyetlenegy választással kell valójában dönteni a helyi, a táv- és a nemzetközi szolgáltatók között, akkor ez a versenyt korlátozó tényező.

Nem megfelelő a törvényben a különböző hálózatok összekapcsolásának szabályozása, következésképpen a díjak megállapítása. Nem véletlen most az a vita, amely arról folyik a Matáv és a mobilszolgáltatók között, hogy nem szimmetrikusak a kapcsolási díjak az egyik rendszerből a másikba. Ugyanakkor fehér foltok vannak, és a fehér foltok megszüntetése, a hozzáférési hiány kontrollált megszüntetése a törvényben csak egyfajta mérséklését jelenti a szolgáltatók költségeinek.

Szerintünk ennél radikálisabban kellene eljárni, azaz lehetőséget kellene teremteni arra, hogy az üzleti szempontok alkalmazása esetére becsült kiadáshoz képesti pluszköltségek megszüntetésre kerüljenek, tehát megtérítésre kerülhessenek. Ez biztosítaná igazán azt, hogy ne legyen lehetőség arra, hogy különböző ürügyekkel ne teljesítsék a szolgáltatást olyan helyeken, ahol az semmilyen körülmények között nem gazdaságos.

Most áttérnék a harmadik részre, a harmadik feladatra, nevezetesen az állam szerepére, hogy mi az a felfogás, mi az a koncepció, amelyet a törvény ezen a területen tükröz. Sokan említették már, hogy a törvény túl sok rendeletalkotói felhatalmazást ad a kormánynak ezen a téren. Ez egyfelől egy kivédhetetlen dolog, hiszen valóban különböző szintű és minőségű szabályozásokról van szó, amelyeket nem lehet mind betenni a törvénybe, ugyanakkor azonban más oldalról jogos a feltevés, jogos a félelem, hogy ezekben a miniszteri és kormányzati szintű rendeletalkotásokban jó néhány olyan dolgot el lehet bújtatni, amely a törvény, a végső soron elfogadandó törvény szellemével ellentétes lehet, és valójában lobbiérdekeket, kormányzati, politikai érdekeket tükröz.

Véleményünk szerint változtatni kellene a Hírközlési Felügyelet helyzetén. Meg kellene szüntetni ennek a cégnek a kormány alá rendelését, és az Országgyűlés felügyelete alá kellene rendelni. Ezzel összefüggésben a törvényben a döntőbizottság - amelynek az összetétele olyan, hogy gyakorlatilag kormányfüggő döntőbizottságról van szó, amely véleményünk szerint nem tud a piacon semlegesen eljárni - felállítására nem is lenne szükség, amennyiben a Hírközlési Felügyelet kikerülhetne a kormány irányítása alól, és független szervként elláthatná a törvényben a döntőbizottságra rótt feladatokat is.

Többen kifogásolták azt a részt - és jogosnak tartom a kifogást -, amely a titkosszolgálatok tevékenységének finanszírozására vonatkozik ebben a törvényben. Hogy a titkosszolgálatok költségeit egy az egyben a szolgáltatókra és ezen keresztül a fogyasztókra hárítjuk, ennél költségesebb megoldás nincsen, hiszen akkor semmilyen önkorlátozó tényező nem fog működni a tekintetben, hogy a titkosszolgálatok aktivitási kedvét valami egy kicsit visszafogja. Amennyiben a titkosszolgálatoknak a saját költségvetésükből kellene fizetniük ezeket a költségeket, az végső soron a magyar polgárok számára is olcsóbb lenne, és áttekinthetőbb lenne, hogy ténylegesen melyek azok a nélkülözhetetlen feladatok, amelyeket a titkosszolgálatoknak el kell látniuk.

Végül én is megemlíteném azt, hogy a törvényben jellemzően szerepel körülírva a Defend Kft. esete, amely egy kormányzathoz közeli őrző-védő cég, amelynek a posta kiemelt ügyfele és tulajdonosa, részbeni tulajdonosa egyben. Ennek a fegyverviselési jogosítványait nem ebben a törvénytervezetben kellene szabályozni. Nem véletlen egyfajta ilyen lobbiérdek megjelenése ezen a téren, kár lenne, ha a vitákat ez vinné félre, és ha a Defend szabályozását, a Defend jogosítványait ebbe a törvénybe bújtatnák el.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP- és az SZDSZ-frakció soraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásra következik Gémesi György úr, az MDF képviselője.

Megadom a szót.

DR. GÉMESI GYÖRGY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egységes hírközlésről megalkotandó törvény jelentősége több szempontból is rendkívül nagy, ennek érzékeltetésére engedjenek meg egy tájékoztató adatot. A hírközlési piac forgalma, amely magában foglalja a vezetékes, a mobiltávközlést, az adattovábbítást, a műsorszórást és a postai szolgáltatást, a 2000. évben elérte a 700 milliárd forint nagyságrendet. A hírközlés húzóágazat, amelybe az elmúlt öt évben a hazai és a külföldi befektetések értéke éves átlagban közel 200 milliárd forint volt. De ha azt tekintjük, hogy a hírközlés minden nemzetgazdasági ágazatot érint, és ha ehhez még hozzátesszük az információs társadalom kiépítésére vonatkozó kormányzati törekvéseket, beláthatjuk az ennek a piacnak a szabályozására irányuló törekvés rendkívül nagy jelentőségét. De hogyan is néz ki ma ez a kiemelt ágazat?

A hírközlésen belül az elmúlt években a legjelentősebb fejlődést a távközlés mutatta fel. Talán még sokan emlékeznek a '90-es évek elejének áldatlan telefonhelyzetére, amikor még voltak olyan többezres lélekszámú települések, ahol csupán néhány kézi kapcsolású telefon jelentette a távközlési csúcstechnikát, és a nemzeti büszkeségnek számító, monopolhelyzetben lévő távközlési szolgáltató több évre sem ígérte a helyzet javulását. A XXI. század küszöbén az európai rangsorban sikerült az utolsó előtti helyet biztosítani a telefonellátottság területén. A helyzet javítására az első lépések a monopóliumok lebontásán keresztül vezettek: 1992 és '94 között - nem kis mértékben az önkormányzatok rendkívüli érdeklődése és aktív szerepvállalásának következményeként - létrejöttek a vezetékes koncessziós társaságok, lehetővé vált az üzleti kommunikációs szolgáltatások versenye, és létrejöttek a mobilszolgáltatók. Mindennek következtében néhány év alatt 1000 milliárd forintos befektetés eredményeképpen mindenhol megépült az alapinfrastruktúra, az árakat hatósági előírások szabályozzák, fokozatosan kialakult a néhány éve még álmodni sem mert kínálati piac, a többéves várakozási időket felváltotta az akciós értékesítés kora.

 

 

(11.30)

 

Felvetődhet a kérdés az iránt, hogy vajon az önkormányzatok miért mutattak olyan intenzív érdeklődést egy talán szakmainak tűnő kérdésben. A válasz a rendszerváltás utáni idők közhangulatában keresendő, amikor a lakosság az önkormányzatokhoz mint a legfontosabb képviselőihez fordult a számára megoldhatatlannak tűnő kérdés megoldására. Az önkormányzati vezetők naponta szembesültek a többé vagy kevésbé, de türelmetlen, olykor erőszakos ügyfelekkel. A polgármesterek számára egyértelműen világos volt, hogy településük boldogulása, felemelkedése a távközlés kérdésének megoldása nélkül elképzelhetetlen.

A vezetékes piacon a mintegy 80 százalékot uraló domináns szolgáltató mellett a fennmaradó 20 százalékon a koncessziós és alternatív üzleti szolgáltatók osztoznak. A távközlés ma mindenki számára elérhetővé vált. A vezetékes piacon versenyről nem beszélhetünk, a lakosság számára alternatívát lényegében csak a mobilszolgáltatás jelent. Az üzleti felhasználók választási lehetősége nagyobb: bérelt vonalak, internet, protokoll alapú hívások terén több alternatív szolgáltató kínálja szolgáltatásait.

A mobilpiacot, bár három szereplő van jelen, a domináns szolgáltató 55-58 százalékban uralja. Jellemző a nagy szolgáltatók kétpólusú versenye, melyben előnyt biztosítva is nehéz versenyezni az erős dominancia miatt: a trend alapvetően nem változik, a verseny élénkítésére újszerű megoldások kellenének.

A további piacokon a kábeltévé-szolgáltatásban van több szereplő. Mára megindult a távközléssel versenyző hálózatok létesítése. A műsorszórás és a postai szolgáltatások terén versenyről nem beszélhetünk.

A hazai viszonyok lényegesen eltérnek az uniós helyzettől, mivel a liberalizáció bevezetésekor az Unióban a mobil- és a vezetékes telefonok aránya 1:4 volt, és nem jellemző a távközlési piacon a koncesszió. A hazai viszonyok között ez az arány várhatóan 1:1 lesz, és számottevő koncessziós szolgáltatás jöhet létre.

További jelentős különbséget lehet felfedezni a helyi hálózatok megtérülésében, hiszen a liberalizáció idejére ezek a beruházások már valószínűleg megtérülnek, de különbség van a fizetőképes keresletben is, aminek következménye Magyarországon a csökkenő igény és az előfizetői díj aránytalan drágulása, ami ismét visszahat a keresletre, és ugyancsak tapasztalható eltérés a hazainál kedvezőbb árú helyközi és nemzetközi beszélgetéseknél.

A helyzet áttekintése után gondoljuk végig, hogy mit várunk a hírközlési törvénytől. A Magyar Demokrata Fórum nézete szerint a hírközlési törvény célja a piacnyitás, a Magyarországról induló és az Európai Unióba érkező távközlési piac kialakítása, amelynek keretében, ahol lehet, biztosítja a verseny lehetőségének megnyitását, ahol kell, biztosítja a verseny hiányzó hatásainak pótlását, és felelősséget vállal a verseny által nem biztosítható társadalmi és nemzeti érdekek teljesítése iránt.

Fontos megjegyezni, hogy a szabályozás nem igényel mentességet az uniós csatlakozásnál, hiszen az Európai Unió elfogadja a jelenlegi belső szabályozást. A hírközlési törvény alapján felvázolható jövőkép a fogyasztók érdekeit tartósan szolgáló, európai viszonyokhoz illeszkedő, a hazai távközlési helyzetre épülő, a verseny pozitív hatásait tartósító piaci helyzet kialakítása, megteremtve az információs társadalom hátterét. A cél elérése érdekében biztosítani kell a szolgáltatások közötti technológiasemleges, infrastruktúra alapú versenyt, ösztönözni kell a befektetést, biztosítani kell a befektetések megtérülésének lehetőségét, ami folyamatos műszaki fejlesztést, folyamatosan megújuló szolgáltatásokat, végső soron a polgárok elégedettségét eredményezi. Az árak kialakításánál fontos a szolgáltatók közötti költség alapú árak, a fogyasztók számára a verseny alapú árak kialakításának elősegítése. Az előfizetők reális igénye a folyamatosság és a folytonosság, a szolgáltatók jogainak és kötelezettségeinek egységessége és átláthatósága; ugyancsak fontos az egységes feltételek biztosítása. Mindezt olyan, az előfizető számára is biztonságos környezetben kell biztosítani, amelynek elengedhetetlen feltétele a szakszerűen működő, erős jogosítványokkal rendelkező, elszámoltatható hatóság jelenléte.

Mindezek megvalósítása után kialakul a teljes szolgáltatási csomagokkal rendelkező szolgáltatók országos piaci versenye, kisebb szereplők megjelenése és versenye a szolgáltatási és területi részpiacokon finanszírozható és megfizethető egyetemes szolgáltatás összességében, egy tartós trend az árak csökkenésében és a szolgáltatások korszerűsítésében.

A Magyar Demokrata Fórum üdvözli a törvénytervezet tárgyalásának megkezdését, és nagyon fontosnak tartja a nyári szünet előtti elfogadását. A tervezet a szabályozni kívánt helyzetnek megfelelően nagyon bonyolult, számos kapcsolódó törvény módosítását igényli, és nagyon sok alacsonyabb szintű jogszabály megalkotása szükséges. Mindez nagyon feszes munkatempót igényel, nagy szükség van a tényszerű vitára, a konstruktív, szakmai hozzászólásokra, alaposan indokolt és világosan megfogalmazott indítványokra.

Ez év decemberében - mint tudjuk - lejárnak a Matáv Rt. koncessziós szerződése bizonyos elemeinek határidői, és egy esetlegesen kialakuló exlex állapot nagyon rossz fényt vetne a törvényhozás munkájára. A törvénytervezet komoly eredményeket mutat fel, a feladat nagyobb részét jól oldja meg, ugyanakkor vannak még módosítható és kiegészíthető részek.

A tervezet mai állapotának általános hatása nem biztosítja a kitűzött cél elérését, általánosságban kinyilvánítja ugyan a monopolhelyzet oldását, de két területen deklarálja az állami monopólium fennmaradását, ami a postai szolgáltatásoknál rendjén való, a műsorszórásnál talán kevésbé.

A nagyobbik gond azonban az, hogy a mobiltávközlési piacot figyelmen kívül hagyja, veszélyeztetve ezzel a vezetékes piac versenysemleges, a fogyasztók igazi érdekeit szolgáló versenyét, nem tesz különbséget a domináns szolgáltató és a koncessziós és más szolgáltatók között, ami végső soron a dominancia megmaradását eredményezheti.

A törvénytervezet jelenlegi állapotában lehetővé teszi további vezetékes versenyzők belépését a szolgáltatók közé, de továbbra sem szünteti meg a domináns szolgáltató túlerejét a további fogyasztóipiac-bővülés meghatározó részét kitevő mobilszolgáltatásokban. Jelenlegi állapotában az EU normáinak megfelelően, de versenyelőnyt biztosít az újonnan piacra belépőknek a domináns szolgáltatóval és koncessziós szolgáltatókkal szemben. De alig érzékelhető megkülönböztetést tesz az ország nagyvárosainak és területének döntő részén működő domináns és további helyi szolgáltatók között, valamint nem nyitja meg a fogyasztás 50 százalékát kitevő mobilpiacrészt.

Jelenlegi állapotában lehetővé teszi az új szolgáltatók azonnali szolgáltatásindítását, de nem ösztönzi a beruházásokat, amelyek a hálózatok közötti tartós árcsökkenéshez vezető versenyt teremtik meg és serkentik a további hazai beszállítók működését és munkahely-teremtését.

Jelenlegi állapotában megteremti a lakosság széles tömegei számára elérhető árú egyetemes távközlési szolgáltatásokat, de az állam nem vállalja fel annak legalább részleges, korrekt finanszírozását.

Jelenlegi állapotában szabadversenyes árversenyt szeretne elérni, de ezt nem a verseny minél teljesebb ösztönzésével, hanem a jelentős, részben továbbra is hatósági árkontrollal biztosítja.

Jelenlegi állapotában megteremti a szám hordozhatóságának lehetőségét a szolgáltatók között, de csak a vezetékes viszonylatban.

Jelenlegi állapotában lehetővé teszi a távolsági, a nemzetközi és a helyi hívások esetén is a szolgáltatók közötti - akár hívásonkénti - választást, de belföldi hívás esetén ezt csak vezetékes viszonylatban teszi meg; a fogyasztók választási szabadsága korlátozódik.

Összességében a 2001-et követő három-négy évben a vezetékes iparágban jelentős részben, a mobilpiacon alig módosítja a domináns szolgáltató dominanciáját, a távközlés pedig ebben az időszakban elsősorban a mobilpiac felé fog bővülni. A tervezet nem hangsúlyozza kellőképpen az előfizetők, kiemelten a lakosság érdekeinek védelmét, nem használja ki az önkormányzatok korábban tapasztalható nagyfokú aktivitását, érdekérvényesítő képességét és képviseleti jogosultságát. Mindezek alapján a polgár jogosan érezheti magát kiszolgáltatott helyzetben, az önkormányzat pedig tehetetlennek.

A törvénytervezetet a Magyar Demokrata Fórum alapvetően jónak tartja, általános vitára alkalmasnak tartja, támogatja, de a részletes vita során a vázolt problémák megoldására, kiemelten a monopolhelyzet oldására és a dominancia csökkentésére, a lakosság biztonságérzetének növelése és az önkormányzat érdekérvényesítő képességének kihasználása érdekében módosító javaslatokat fog benyújtani, melyek elfogadása vagy részbeni elfogadása esetén természetesen támogatja a törvénytervezet elfogadását.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Kiss Andornak, a MIÉP képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak.

 

KISS ANDOR, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnapelőtt is részben elektronikával, informatikával foglalkozó törvényjavaslatot tárgyalt a tisztelt Ház, ma a T/3934. törvényjavaslatról mondunk véleményt ezen a délelőttön.

Az információ áramlása, az információ küldése az emberiségnek ősrégi igénye, de azt hiszem, hogy már az állatvilágban is találkozunk ilyennel: ha este kinézünk a csendes utcára és valaki elmegy a házunk előtt, bizony a kutyák - egyik a másiknak átadva - ugatással jelt adnak, hogy valaki idegen közeledik.

Már az állatvilágban fölfedezhetünk információátadásra, hírközlésre vonatkozó jeleket.

(11.40)

 

Az emberiség történetében már az ősember is alkalmazott különböző információátadási eljárásokat, végül is a beszéd is erre fejlődött ki. Az emberiség a fejlődése során igen sok technikai eszközt használt jelek, üzenetek továbbítására. Ilyenek voltak a dob, a mechanikus hírtovábbító eszközök, aztán a technika fejlődésével megjelent a távíró, a telefon, magyar találmányként a telefonok összekapcsolására a telefonközpont. A múlt század elején kialakult egy bizonyos infrastruktúra, amit hazánk is nagyon sokáig, gyakorlatilag az elmúlt évtized elejéig tudott használni mint hírközlési infrastruktúrát. Sajnos a háború előtti infrastruktúra a szocializmus idején, 1945-90 között nem sokat fejlődött. Az elvtársak kiváltsága volt a hírközlés talán legelterjedtebb eszköze, a telefon. Az átlag állampolgárnak csupán a posta vagy a távirat maradt a mai törvény megfogalmazásai szerinti hírközlésre.

Örömmel mondhatjuk, hogy a rendszerváltás után kialakult egy bizonyos piaci váltás Magyarországon a hírközlés, elsősorban a telefónia területén. Ennek a piacváltásnak, a koncesszió megjelenésének a végnapjait éljük, és az előterjesztőtől tudjuk, hogy ennek a törvényjavaslatnak a legfőbb célja eme koncesszió megszűnésével kapcsolatos jogi szabályozás megteremtése.

Miniszter úr az expozéjában Magyarországot egy leendő szilíciumvölgynek exponálta. Ezzel kénytelen vagyok vitatkozni, noha remélhetőleg így lesz. Magyarországon ma valóban vannak jelek arra, hogy az elektronikai ipar bizonyos alkatrészgyártása Magyarországra települt, de szilíciumvölggyé igazából csak akkor válnánk, ha a gyártás mellett az igazi fejlesztések is Magyarországon folynának, s nemcsak a szoftver, hanem a hardver területén is.

A törvény céljaként elsődlegesen eme bizonyos monopolhelyzet megszüntetése fogalmazódott meg. Felmerül a kérdés, hogy a kormányok az előző időkben megtettek-e mindent annak érdekében, hogy a távközlés piacán a monopólium ne igazán monopóliumként működjön. Sajnálatos módon azt kell mondani, hogy az előző kormányok nem igazán tettek meg mindent annak érdekében, hogy a monopolszolgáltatók ne éljenek vissza hatalmukkal a fogyasztók kárára. Ha mást nem említenénk, de a domináns szolgáltató hosszú évek folyamán - talán már előre gondolva a koncesszió lejárta utáni bevételkiesésére - gondosan megemelte az előfizetői díjakat, hogy a koncesszió megszűnése után, amikor talán valóban versenyhelyzet alakulhat ki, egy biztos és fix árbevételre, az előfizetői árbevételre tehessen szert. Emellett természetesen folyamatosan emelte a telefonszolgáltatások, azaz a beszélgetési percdíjak árát is különböző mértékben. Azt hiszem, az elmúlt időszakban a kormánynak sokkal erősebben kellett volna beavatkoznia a hatósági árszabályozás módján a szolgáltatók árképzésébe.

Úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy ezt a törvényt egy évvel ezelőtt kellett volna meghozni. Voltak is erre jelek, előkészületek. Fideszes képviselőtársam, Horváth János 1999 végén az akkori közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez kérdést intézett, amelyben azt tudakolta, hogy meddig tart még a monopolhelyzet Magyarországon. Katona Kálmán akkori miniszter azt válaszolta: képviselő úr, ha ezt a kérdését egy év múlva felteszi, akkor már arról számolhatok be önnek, hogy még két hétig. Fideszes képviselőtársam nem emlékezett erre a kérdésére, mert tavaly év végén nem tette fel újra a kérdést, de én feltettem, és akkor miniszter úr államtitkárától azt a választ kaptam rá, hogy a Matáv monopóliuma azért nem szűnt meg tavaly, mert az egységes hírközlési törvény nem készült el, és a domináns vagy legnagyobb szolgáltató ennek elkészültéhez, kihirdetéséhez kötötte monopóliumának a megszüntetését. Hivatkozásként az európai uniós jogharmonizációt említette államtitkár úr, hogy emiatt késett gyakorlatilag a törvény megalkotása.

Ez az egy év mindenképpen késedelmet jelent, ha az itt említett piaci helyzetet tekintjük, amit kisebbségi véleményként, illetve már vezérszónoki véleményekben is megfogalmaztak az előttem szólók. Úgy érzékelem, hogy mind az internetpiacon, mind a távközlési piacon tavaly nyár óta sajnos jelentős visszaesés van. Ezt a legszembetűnőbben a New York-i technológiai tőzsde mélyrepülése igazolja talán, de Magyarországon is lehet érzékelni, éppen a tegnapi sajtóban megjelent hírek alapján.

Többen elmondták, hogy hosszú előkészítés után viszonylag gyors végeredmény született a törvényjavaslatban. Rogán képviselőtársam megemlítette, hogy két hetünk volt felkészülni a törvényjavaslat végleges szövegének kézhez kapása után. Ebben természetesen igaza van, de ahhoz, hogy a képviselők szakértői véleményeket, egyeztetéseket tudjanak folytatni, talán valóban jobb lett volna, ha egy kicsit előbb hozzájutunk a törvény végleges javaslatához. Bár azt hallottuk innen-onnan-amonnan, hogy a végső javaslat is az utolsó pillanatban készült el és került a kormány által elfogadásra.

A törvényjavaslat - mint ahogy azt többen kifogásolták - foglalkozik a posta kérdésével is, amit mi is külön szabályozásban szerettünk volna látni. Az indokok gyakorlatilag már elhangzottak az előttem szólók részéről. Amíg az egyik oldalon a posta részéről egy liberalizáció valósul meg, a másik oldalon viszont egy monopolhelyzet megteremtése. Ha képviselői munkásságomra visszatekintek, nem mindig volt ez így a posta történetében sem. Amikor bekerültünk a parlamentbe, amiatt kellett beadnom egy interpellációt, hogy a postánál nehogy az történjen, mint nagyon sok más vállalatnál, mert arra vonatkozó utalások voltak már, hogy megpróbálják a postát gyengévé tenni, különböző jól menő üzletágait kft.-kbe kivinni, majd utána privatizálni. Engem örömmel tölt el, hogy ez a folyamat nem következett be. Azt hiszem, Magyarországnak egy valóban erős, monopolisztikus postára van szüksége, amely szigorú és erős állami irányítás alatt áll. Talán ezért érzékelhető az, hogy a posta kissé kilóg ebből a törvényjavaslatból.

Amikor bekerültünk a parlamentbe és kezünkbe kaptuk "Az új évezred küszöbén" című kormányprogramot, ha emlékeim nem csalnak, abban a kábeltelevíziós szolgáltatás mint önálló törvényjavaslat szerepelt, ami most részeiben gyakorlatilag a hírközlési törvényben van elrejtve. Egyet tudok érteni előttem szóló képviselőtársammal abban, hogy valóban el van rejtve benne, és nem igazán kidolgozott a kábelszolgáltatókra való szabályozás ebben a törvényjavaslatban.

Miniszter úr előterjesztésében a törvényjavaslat céljaként négy pontot jelölt meg: az infrastruktúra kiépülését; a szolgáltatások szabad áramlását; a digitális szakadék megszüntetését az ország különböző részei között; illetve elérhető árú szolgáltatást. Ezekkel a célokkal természetesen mi is maximálisan egyet tudunk érteni, bár a törvényjavaslat szövegében, megfogalmazásában nem leltem azt, hogy ez igazán fogyasztócentrikus törvényjavaslat lenne. Az előbb felsorolt, négy pontba szedett célokat gyakorlatilag a törvényjavaslat 2. §-a fogalmazza meg 12 részletes pontban, de közöttük alig van szó a fogyasztókról, csupán az f) pontban, amit idézek: "a fogyasztók érdekeinek védelme a piac valamennyi szereplőjével fenntartott kapcsolatában" - mint elsődleges célt gyakorlatilag ennyivel intézi el a törvényjavaslat a fogyasztók érdekeit.

A törvényjavaslat következő részében pontosan meg van fogalmazva, hogy kik jogosultak hírközlési szolgáltatás nyújtására.

 

(11.50)

 

Itt található az a bizonyos pont vagy rész, ahol a kábelszolgáltatókról valamilyen említés történik, viszonylag részletesebben, de aztán ez nem nagyon vonul végig a törvényjavaslat többi pontján. Szintén a jogosultság meghatározásánál a magam részéről kifogásolom azt, hogy bár a műsorszórást pontosan megfogalmazza a törvényjavaslat, de a műsorelosztásra, amely szerintem összetartozó fogalom a műsorszórással, nem igazán tartalmaz egyértelmű meghatározást.

A környezetvédelmi bizottság tagjaként, illetve szakmám szerint építőmérnökként, az mindenképpen örömmel töltött el, hogy a távközlési létesítmények engedélyezési eljárása önkormányzati hatáskörbe kerül. Ezt helyes elvnek tartom, mivel az önkormányzatok tudják azt a nyilvántartásaik alapján, hogy hol és mit lehet még építeni, felbontani, és talán az ő kezükben lesz leginkább a legjobb helyen az ellenőrzés, az elkészült munkák kivitelezésének az ellenőrzése, illetve a garancális kötelezettségek behajtása. Én itt látom a legfőbb gondot, problémát, valóban ezek a vonalas létesítmények elkészülnek, a járdákat, utakat helyreállítják valami módon, aztán egy-két év múlva, a garanciális idő letelte után megsüllyednek, kiüregelődnek és balesetveszélyessé válnak, és akkor már aztán nehéz bevasalni, behajtani az egykori kivitelezőn a munka elvégzését. Ily módon mindenképpen üdvözlendő, hogy ez az önkormányzatok hatáskörébe kerül.

A törvényjavaslat megfogalmazza pontosan a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatót, hogy hogyan kell ezt azonosítani. Talán itt érdemes lenne arra emlékeztetnem, hogy Németországban a liberalizáció után gyakorlatilag a domináns szolgáltató milyen részesedést veszített a piaci részesedéséből. Ha az adataim, amelyeket kaptam, helyesek, akkor körülbelül egy 20-25 százalékos részesedést tudott Németországban a domináns szolgáltató veszíteni. Kérdés, hogy Magyarországon milyen mértékű lesz majd ez a bizonyos piaci átrendeződés.

Többen szóltak már itt előttem a mobilszolgáltatók helyzetéről. Én azt hiszem, a magyarországi viszonyok között ez a három és fél vagy négy mobilszolgáltató bőségesen elegendő az ország szükségleteinek, igényeinek a kielégítésére. A magam részéről a virtuális szolgáltatók megjelenésével nem értek egyet. Valóban, a mobilszolgáltatóknál eredendően piaci verseny van, aminek a jótékony hatásait mindannyian érezzük; kérdés az, hogy ezek a jótékony hatások nem mennek-e át valamilyen káros folyamatba. Káros folyamatokról az utóbbi időben sajnos eleget kellett hallanunk, elsősorban az árampiac liberalizációjáról, amerikai példákból, a kaliforniai áramhiány kialakulásáról, de ugyanez állítólag New Yorkban is előfordult.

Meg kell tehát vizsgálni azt, hogy azért ez a bizonyos nagymértékű piaci verseny nem okozhat-e ilyen károkat a későbbiek folyamán, hogy valóban most a piacra lépő szolgáltatók hatalmas pénzeket, eszközöket invesztálnak a piacnyitásba a további szolgáltatások reményében, emiatt jelentősen eladósodnak, és az árversenyben kényszerítve vannak arra, hogy minél olcsóbban szolgáltassanak. Ha erre kényszerítve vannak, akkor előbb-utóbb az infrastruktúrájuk elhasználódik, nem lesz pénzük fejlesztésre, gyakorlatilag fennállhat annak a veszélye, hogy visszaüthet ez a nagymértékű és hirtelen liberalizáció.

Szólnom kell még az internetről. Azt hiszem, mint ahogy ezt a bizottsági ülésen is kifejtettem, ma az internettel kapcsolatos várakozás Magyarországon sokkal optimistább, mint ahogy a valóságos helyzet mutatja. Magyar Bálint itt tételesen felsorolta, hogy különböző országokban a statisztika szerint hogyan oszlik meg az internet használata, akár itt a közép-európai térségben is. Én azt hiszem, ezek a statisztikák túlzóak és túl optimistán mutatják a helyzetet, nyilván külföldön és Magyarországon is. Egészen biztos vagyok abban, hogy az én internet-előfizetésem mellett még jó néhány internetezőt tartanak nyilván ezek a statisztikák, akik úgy gondolják, hogy a családtagjaim nyilván az én előfizetésemmel hozzáférnek az internethez, vagy nyilvánvalóan beleszámolják, hogy ne menjünk messzire, az Országgyűlés összes képviselőjét, bár lehetősége nyilván mindenkinek van arra, hogy itt internetet használjon és elérjen, de szerintem a képviselők zöme ezzel nem él, bár a statisztikában egészen biztosan szerepelnek.

Azzal mindenképpen egyetértek, hogy az internet díját valamilyen hatósági árban határozza meg a kormány, bár a törvényjavaslat megfogalmazásából nem derül ki teljes mértékben, hogy mit ért ez alatt a kormány. A bizottságban ugyan erre kaptam választ, hogy a telefonkapcsolati díjat tartalmazza ez a hatóságiár-megjelölés, de mindenképpen pontosításra szorul, hogy milyen módon tartalmazza ez a hatósági árat, mert azzal ma már, hogy telefonköltséget tartalmaz, ezt a problémát, azt hiszem, nem lehet elintézni. Ahhoz, hogy az internet jobban elterjedjen Magyarországon, amire a törvényjavaslatban is utalás van, nagy szükség lenne arra, hogy megtörténjen a költségmegosztás a szolgáltatók között, tehát hogy a távközlési szolgáltatók az internetszolgáltatóknak minél előbb és reális mértékű díjvisszatérítést adjanak.

A Magyar Igazság és Élet Pártja a törvényjavaslatot mindenképpen indokoltnak és szükségszerűnek tartja, bár, mint az elején említettem, kicsit elkésettnek. Egyértelműen nem mondjuk az igen szavazatunkat jelen pillanatban erre a törvényjavaslatra, mindenképpen módosítások, változtatások szükségesek rajta. A végső álláspontunkat a módosító javaslatok megszavazása, elfogadása után fogjuk kialakítani.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, a folytatására a következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik a konzuli védelemről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/3929. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/3929/1-5. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Martonyi János külügyminiszter úrnak, a napirendi ajánlás szerint 15 perces időkeretben.

 




Felszólalások:   1   1-37   37-55      Ülésnap adatai