Készült: 2024.03.28.17:22:18 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

217. ülésnap (2012.09.11.), 240. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 4:03


Felszólalások:  Előző  240  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, egy olyan kiigazítást hozunk a törvényeken, amelyet a rendszerváltáskor kellett volna hogy megtegyünk. Egy olyasfajta hiányt küszöbölünk ki, amely miatt valamelyest szégyenkezhetünk is, hogy eddig nem jutott az eszünkbe és nem foglalkoztunk ezzel, de mint a képviselő úr is mondta, ez azért fordulhatott elő, hiszen olyan szerények és alázatosak voltak, úgy látszik, a korábbi érintettek, hogy ezt a témát fel sem hozták, és inkább elviselték a fennálló helyzetet.

Nem is a köztársasági elnökökről vagy a miniszterelnökökről van szó, hanem az ő házastársaikról, akik sokkal kevésbé dönthetnek arról, milyen közjogi helyzetbe kerülnek, hiszen ők azok, akik általában a férjüket, de ha majd lesz női köztársasági elnökünk is, akkor a feleséget a férj, tehát a házastárs támogatja. Nyilván közösen hozzák meg a döntéseiket, hogy ki-ki milyen pályát választ, de neki valamelyest mindig a támogató szerep marad; a férj az, aki inkább rivaldafényben van, a férj az, akit inkább a sikerek érnek, és neki valamelyest a nehézség marad meg, a családra való fokozott odafigyelés, a segítése, és neki mindig a megfáradt és bánatos férje jön már csak haza, vagy reményeink szerint néha sikerélményekkel teli, és neki kell vigasztalni és erősíteni őt. Éppen ezért ő nem annyira választja ezt a szerepet, mint inkább kapja. Kapja egyrészt a férje által, kapja másrészt a politikai döntés által. Ő nem dönthetett erről olyan nagy mértékben, hogy pontosan az élet hova sodorja, ugyanakkor mégis az élet a közjogi rendszer részévé tette, és olyan kötelezettségeket tett rá, akár csak a viselkedésével, a megjelenési kötelezettségeivel vagy a társadalmi szerepvállalásaival kapcsolatban, amit egyébként ő magától nem tett volna meg, talán másfajta pályát is épített volna. De szerencsére nagyon sokan, és ha végignézünk például a volt köztársaságielnök-feleségeken, akik nagyon sok jótékonysági rendezvényen együtt, egymás mellett ülve szerepelnek, ott más-más pártállásúak voltak a férjeik, akik betöltötték ezt a pozíciót, vagy más-más pártállásúak voltak a miniszterelnökök és az ő feleségeik, de együtt vállalják jótékonysági akciókban a nemzet egységéért vagy a szolidaritás eszméjének elmélyítéséért azt, hogy már rég nincsenek semmifajta közjogi méltóságban, már rég másfajta életet élnek, de vállalják ezeket a feladatokat. Úgy gondolom, hogy leginkább az ő számukra méltányos az, hogy akik összefonódtak óhatatlanul is az állam és a nemzet sorsával, akár akarták, akár nem, az ő részükre az állam igenis méltányos, nem különösen kiemelkedő, de méltányos ellátást biztosítson nyugdíjas éveikre. S az is fontos, hogy ezt nem a Nyugdíj-biztosítási Alap terhére tesszük a javaslat szerint, hanem a központi költségvetés utalja át ezt a juttatást.

Maga a javaslat egyrészről az özvegyi nyugdíjról rendelkezik, egységesíti a hivatalban levő miniszterelnök halála esetén levő szabályozást a volt elnök halála esetén irányadó szabályozással, tehát megszüntet egyfajta diszkriminációt a köztársasági elnökök esetében, tehát méltányosabbá teszi az egész szabályozási rendszert, illetőleg amikor valaki hivatalban levő köztársasági elnököt veszt el férjként, feleségként, akkor hathavi juttatás összegét garantálja a törvény azért, hogy rendezni tudja az életét. Tehát én úgy gondolom, igenis igazságos és méltányos ez. Úgy tudom, a bizottságokban is mindenki osztozott ebben, tehát különösebb vita ebből nem volt. Nyilvánvalóan látható, hogy a későbbiekre és a rendszerváltás utániakra is kiterjedve egy sokkal méltányosabb helyzetet tud eredményezni. Bízunk benne, hogy ez is javítja a magyar politikai kultúrát. Bízunk benne, hogy ez is javítja a politika méltóságát, és bízunk benne, hogy lehetővé teszi, hogy kik-kik valóban a nemzetet összefogó közpolitikai kérdésekben tényleg valamelyest függetlenül és anyagi biztonságban tudjanak tevékenykedni, hiszen ha a nemzet, a közjog, az erkölcs kötelezettségeket ír elő számukra, akkor jó, ha ezt a későbbiekben egy ilyesfajta biztonsággal is szavatolni tudja, éppen ezért a kormány a javaslatot támogatja.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  240  Következő    Ülésnap adatai