Készült: 2020.04.01.20:52:04 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

216. ülésnap (2017.04.24.), 198. felszólalás
Felszólaló Dr. Semjén Zsolt (KDNP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend utáni felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:10


Felszólalások:  Előző  198  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm szé­pen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt meg­becsüléssel köszöntöm a páholyban Mangi nénit, gróf Széchenyi Zsigmond özvegyét. (Taps.)

Ötven éve annak, hogy gróf Széchenyi Zsig­mond, a legnagyobb magyar vadász visszaadta lelkét a Teremtőnek. Nemzedékek nőttek fel könyvein, ame­lyek egzotikus tájakat varázsolnak elénk: a sza­van­nák, őserdők, a sivatag és a hómezők világát. Örök érvénnyel fogalmazta meg az igaz vadászok szálló­igévé vált hitvallását: „A vadászat: vadűzés és erdő­zúgás. De több erdőzúgás!”

A múlt század harmincas éveiben könyvei már is­mertté tették nemcsak idehaza, de szerte a vi­lág­ban. Zilahy Lajos a Pesti Naplóban így ír könyveiről: „Nyelvezetüket a dunántúli falvak szénaillata lengi át, és az is öröm, hogy ezt az erős parasztos nyelvet egy magyar mágnás szájából halljuk.”

Első afrikai útjára kőröshegyi birtokáról indult, amelyet akkor a Széchenyi-család már nyolc ge­ne­rá­ció óta birtokolt, aztán, ahogy írja: „eletette az orosz­lánokkal”. De nem is volt ez olyan rossz befektetés. Leírásaiból profitált a haza, s miután javait a háború utáni rendszer elkobozta, egy idő után újra meg­je­len­tetett könyveiből ‑ végső soron vadász­él­mé­nyei­ből ‑ még meg is élt valahogy.

A második világháború idején svábhegyi villá­já­ba egy diplomata költözött; gondolta, így fan­tasz­ti­kus gyűjteménye is diplomáciai védelmet élvezhet. A ház a gyűjteménnyel egyetemben gyújtóbomba tüzé­ben porig égett. Néhány óra alatt megsemmisült az ország leggazdagabb vadászgyűjteménye. Ha csak az af­ri­kaiakat számoljuk, a kontinens 130-féle nagy­vad­jából 80-at sikerült begyűjtenie.

Az ostrom után kőröshegyi házát elkobozták, a sár­pentelei szülői ház is rommá lett, ő maga pedig egy­szeriben nincstelenné és osztályidegenné vált. Ezekről az évekről fanyar humorral emlékezik. „Ha­zát­lanná váltam saját hazámban. Balatongyörökön a györöki özvegy tanítóné fogadott be szerény szo­bács­kájába, onnan jártam be naponta munkahelyemre, a keszthelyi könyvtárba. Azt megelőzően persze elég, sőt határozottan kalandos expedíciót jártam be. Orosz fogságot Cinkotán, majd a Tisza Kálmán téren, Adrássy út 60-at, hortobágyi kitelepítést, internálást, másfél éves állami vendégséget, ingyen nyaralást a sopronkőhidai üdülőben, telelést a Mosoni utcai toloncházban.”

1949-ben kizárták az Írószövetségből, 1952-ben megfosztották tiszti rangjától. De amikor éppen nem volt börtönben vagy kitelepítve, munka­helyén ‑ állo­mányon kívüli segéderőként ‑ 500 év vadászati bib­lio­gráfiáját írta négy nyelven. Gyűjteménye ugyan el­pusztult a háború alatt, de 4 ezer kötetes, négynyelvű vadászati szakkönyvtára csodával határos módon meg­menekült, és ma a Természettudományi Mú­zeum anyagát gazdagítja. Arra a kérdésre, hogy miért nem disszidált, felesége visszaemlékezése szerint több­ször azt mondta: „Magyarnak itt a helye.”

A forradalom utáni konszolidációt kereső rend­szer könyveit egymás után adta ki. Nagy pél­dány­szám, sok-sok lelkes olvasó, de volt valami, ami az akkori Pesten hasonlóan sokat jelentett: számos anek­dota keringett róla. Amikor a hortobágyi kite­le­pí­tés előtt megérkezett a teherautó, már a kapuban várta, vállán egy hátizsákkal. Kérdezték: elég lesz ez? Egykedvűen válaszolta: „Ha Afrikába el tudtam men­ni egy zsákkal, talán ide is elég lesz.” Ha pedig va­la­kiről a múlt századi Pesten anekdoták szóltak, azt a város szívébe zárta.

Kétszer is eljuthatott ‑ állami megbízás­ból ‑ Af­ri­kába, a Nemzeti Múzeum számára pótolni a meg­sem­misült értékeket. Ez időben jelennek meg önélet­rajzi mesterművei, mint az Ahogy elkezdődött és az Ünnepnapok. 1967. április 24-én adta vissza lelkét az Úristennek, akivel ‑ vallomásos szavai szerint ‑ az erdőt járva találkozhatott. Széchenyi Zsigmond első­sor­ban mint a távoli, egzotikus tájak nagy vadásza, író­ja és fotósa él a köz­tudatban. De ugyanolyan szép­sé­ges az itthoni er­dők­ről írt vallomása. „A magyar erdő első vadja, a ma­gyar vadász legkívánatosabb zsákmánya a szar­vas­bika. Számunkra a szeptember az esztendő leg­kü­lönb hónapja, a szarvasbőgés ideje. (…) Nincs szebb erdő az ezüsttörzsű szeptemberi bük­kösnél, és nincs szebb a benne orgonázó szar­vas­bikánál.”

Amikor Hatvanban létrehoztuk a magyar va­dász­múzeumot, egy pillanatig sem volt kétséges, hogy azt a legnagyobb magyar vadászról, gróf Széc­henyi Zsigmondról kell elnevezni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)




Felszólalások:  Előző  198  Következő    Ülésnap adatai