Készült: 2024.04.19.22:40:33 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

265. ülésnap (2017.12.11.), 214. felszólalás
Felszólaló Ikotity István (LMP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Önálló indítvány indokolása
Videó/Felszólalás ideje 5:02


Felszólalások:  Előző  214  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miről is van szó? Miről szól a közös nevező? Miről is szól ez a kezdeményezés? Egy nagyon rövid bevezetővel szeretném kezdeni, ez pedig rámutat azon sikeres országok történetére, oktatáspolitikájának a történetére, amit azt gondolom, Magyarországnak is szerencsés lenne megfogadni.

Ott van például Finnország esete. Már-már közszájon forog, közismert az ő oktatási sikerük titka, ami nem más, mint hogy annak idején a világ ‑ nem Európa ‑ egyik legszegényebb országából a második világháborút követően az egyik legjobban fejlett országgá váltak. A nagyon szűk anyagi erőforrások irányítását, csoportosítását úgy oldották meg, hogy az oktatásba, a jövőbe fektették. Úgy oldották meg, hogy a pártok, a politikai pártok és a társadalom széles köreiben kialakítottak egy konszenzust, egy olyan konszenzust, ami arról szól, hogy az oktatásban egyezzünk meg, mi az, amit elfogadunk, mi az, ami közös, és ezután ne vitatkozzunk ezen, az oktatás irányát több más dologtól eltérően ne változtassuk meg négyévente.

Ne függjön a politikai ciklusoktól az, hogy miként halad a gyerekeink oktatása, ne akadályozzuk a pedagógusokat azzal, hogy újra és újra megfordítjuk az oktatás irányát vagy egy jelentős változtatást hajtunk végre!

(15.30)

Ez lenne a recept, olyan egyszerű, bárki könnyen megérthetné. Ez áll előttünk, ez az, amire egy javaslatot dolgoztak ki idén, 2017 márciusában, februártól kezdődően, és áprilisban megjelent. Valamennyi parlamenti pártnak elküldték, a Karátson Gábor Kör szervezte ezt. Ez a javaslat… ‑ nagyon sok mind jobb‑, mind baloldali, mind konzervatív, mind liberális oktatási szakértő, szakember, civil szervezet tagja, képviselője hozzájárult ehhez, és nagyon érdekes kompromisszumokat kötöttek. Megkerestek olyan pontokat, ami közös, megkerestek olyan elemeket, amiket mindannyian el tudnak fogadni. Azt mondják, arról szól ez a nyilatkozat, ez a javaslat, hogy ebben egyezzen ki a politika, íveljen át a politikai ciklusokon, a négy éveken az oktatáspolitika irányítása, erről szól ez a javaslat, ami önök előtt van. Merthogy Magyarországon mi történt az elmúlt 27 évben? Érdemes megnézni. Csak néhány számot mondok: most már az ötödik alaptanterv készül. A jelenlegi alaptanterv kidolgozója is a múlt héten, a Kulturális bizottságban azt mondta, hogy legalább 10-15 év szükséges ahhoz, hogy bevezetésre kerüljön és szervesüljön, egy társadalom befogadja az új alaptantervet, és az ötödik készül, az ötödik alaptanterv. Nyilván nem elég négy-öt év arra, hogy egy új alaptanterv beépüljön.

A pedagógustársadalom miként viszonyul ehhez az állandó változáshoz? Gondoljanak bele, amikor végeznek egy munkát, és jön egy új politikai kurzus, amelyik a tankönyveket mind bedaráltatja, azt mondja, hogy ezekre nincs szükség, újakat adunk ki. Az oktatás irányait megváltoztatja, az oktatás módszereit megváltoztatja. Számos ponton belenyúl a rendszerbe, s azt mondja, hogy mindez, ami eddig volt, nem ér semmit, dobjuk a kukába. Nemhogy nullára leépíti az eddigi rendszer működését, hanem mínuszba viszi, hiszen az emberek, a pedagógusok, a dolgozók azzal szembesülnek, hogy amit eddig csináltam, az semmit nem ért. (Dr. Vinnai Győző: Ez nem igaz!) Azt mondja képviselőtársam, párbeszédnek használva, hogy ez nem igaz. Van lehetősége majd, hogy erre reagáljon. Kérdezzen meg pedagógusokat erről a káoszról, ami jelen pillanatban zajlik, és amit oktatáspolitikának neveznek. Sajnos, erről van szó, egy állandó változásban, egy állandó kitettségben van.

Nagyon sokan mondják azt, hogy a politika egyik legnagyobb hibája, hogy négy években gondolkodik. A politika, amelynek arról kellene szólnia, hogy az ország javait, hosszú távú javait meghatározza, nagyon gyakran csak négy években képes gondolkodni. Ez a javaslat, amelyik önök előtt van, arról szól, hogy legalább egy területen, az oktatás területén szülessen egy megegyezés, egy olyan javaslat, ami lehetővé teszi, hogy politikától függetlenül, pártoktól függetlenül, nézetektől, irányzatoktól függetlenül legyen egy irányzat. Ettől függetlenül mindenki a saját aktuális kurzusában hozzátehet ehhez, de legyen egy minimum, ami alá nem megyünk, erről szól ez a javaslat.

Arra kérem tisztelettel a jelenlévőket és minden pártot, hogy támogassák ezt a javaslatot. Köszönöm, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  214  Következő    Ülésnap adatai