Készült: 2020.02.20.03:02:23 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

203. ülésnap (2005.03.01.), 56. felszólalás
Felszólaló Körömi Attila (független)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 6:49


Felszólalások:  Előző  56  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KÖRÖMI ATTILA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott két törvényjavaslat, amely az ügynökmúlttal foglalkozik, mindkettő célja az, és ezt el is mondták itt a vitában az előterjesztők, hogy a magyar társadalom szembenézhessen az 1990 előtti évtizedeket felölelő múltjával, és hozza nyilvánosságra az ügynökakták tartalmát. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy az emberek nem jelentkeztek ügynöknek, tudjuk, hogy nagyon kevesek kivételével senki nem akart ügynök lenni, azaz a főbűnösök azok, akik megkonstruálták, és akik a társadalom alávetettségének fenntartása érdekében működtették azt a rendszert, amely részben az ügynökhálózat létére épült. Ezzel együtt azt is tudjuk és érezzük, hogy az ügynökdossziék nyomon követhetetlensége, az ügy minden ellentmondásossága ellenére is jogunk van megismerni minden fellelhető dokumentumot, hogy az ügynökrendszer működtetőit és az ügynökmúlttal terhelteket ki lehessen zárni a közéleti tisztségekből.

Ugye, tisztelt előterjesztő szocialista képviselő urak és hölgyek, ez egy nagyon fájdalmas döntés? Ugye, önök is tudják, hogy mennyi politikai sandaság, őszintétlenség, az információkkal való visszaélés szándéka húzódik meg a háttérben? És úgy tűnik, még az sem okoz gondot az elmúlt 15 év politikai vezetőinek, ha erre akár az ország is rámegy.

A környező országok a saját kis rendszerváltoztatásukkor meghozták, jobbára meghozták ezeket a döntéseket. Ezért a politikai, társadalmi és gazdasági nehézségek, válságok sokkjaival együtt ügynökügyeik is elviselhetőbbé váltak. Talán ezek az országok nem véletlenül tudhatnak magukénak ma már jobban működő gazdaságokat, és talán nem véletlenül rendelkeznek egészséges nemzettudattal, hiszen ebben is előbbre tartanak; mára már előbbre tartanak nálunk.

A társadalom tudomása szerint a magyar rendszerváltoztató Kerekasztalt és az azóta működő Magyar Országgyűlést nem akadályozta senki és semmi abban, hogy hazánkban is rendezzék ezt a kérdést. Úgy tudjuk, senki és semmi nem akadályozta, mégsem tették. Pedig sokan lennének kíváncsiak arra, hogy a Kerekasztal által a múlt hibáit a jelenbe átsegítve, a megoldatlan és lezáratlan ügynökügyek és azok elágazásai mennyiben befolyásolták a rendszerváltoztatás mindennapjainkra kiható stratégiai kérdéseit, a pártstruktúra kialakulását és változásait, a földkérdést, a mezőgazdaság válságba jutását, az országos és önkormányzati privatizációkat, a médiaviszonyokat, a határon túli magyarokhoz való viszonyulást, az uniós csatlakozás alakulását, külpolitikánkat, azaz az életszínvonal alakulását, amelyet az információktól elzárt ember nem is köt össze az ügynökmúlt tényeivel, illetve az ügynökmúlt feltáratlanságával.

 

(12.20)

Mennyiben függnek össze ezek az elvarratlan szálak a dühöngő korrupcióval, a naponta a zsibvásáron is kapható ügynöklistákkal, a multik terjeszkedésével, annak módjával? Mennyiben függnek össze ezek az elvarratlan szálak azzal, hogy végre megtudhassuk, mikor kezdődött a rendszerváltoztatás? 1982-ben, a Világbank szerződéskötésével? 1988-ban? 1989-ben? 1990-ben? Esetleg még előbb? S pontosan mi volt ennek a célja?

Ne felejtsük el, bármennyire is már a múlt kartotékai közé szeretnénk tolni ezt az ügyet, mégiscsak a D-209-es alakított kormányt ebben az országban 2002 júniusában. Sokféleképpen ítélik meg az ő munkáját, sokféleképpen ítélik meg az ő személyiségét. De tudjuk, hogy ki ő? Biztosan tudja valaki azt, hogy kicsoda ő? Nem tudjuk. Tud itt bárki is biztosat állítani arról, hogy ezek a folyamatok így vagy úgy, jobban vagy kevésbé, hogyan befolyásolták ennek az országnak a sorsát? Nem tudjuk. Ha valaki tudja, az talán majd elmondja ebben az általános vitában. Ezért nem az az igazán lényeges ma már, hogy kit és hogyan szerveztek be, kényszerítéssel, zsarolással vagy önként, hanem az, hogy a nyilvánosság megteremtésével éppen a további zsarolhatósági potenciált vegyük el az ezzel visszaélő vagy visszaélni bármikor képes erőcsoportok, szervezetek kezéből.

Tisztelt Országgyűlés! Semmit nem lehet elveszíteni teljesen, csak az időt, mert minden, amit elveszítünk, a mulasztás által vész el. Egyetértünk azzal, sőt elsőrendűnek tartjuk, hogy legalább több időt ne veszítsünk, ezért támogatjuk az ügynökakták legteljesebb nyilvánosságra hozatalát. Minden előrelépésnek számít, ami többet enged láttatni a múltból, mint amennyit ma érzékelünk.

Azonban a beszédem, hozzászólásom lényege mégsem az volt, amit eddig elmondtam, hanem az, ami ezután következik. Ugyanis ne higgye a hét előterjesztő szocialista képviselő, hogy jelen pillanatban az Országgyűlés abban az erkölcsi és morális helyzetben van, hogy ezt a döntést büntetlenül meghozza. A kérdés az, hogy meghozhatja-e ezeket a törvénymódosításokat most az Országgyűlés valamiféle erkölcsi magaslatról, miközben eleddig hallgatólagosan, csendestársként tizenöt éven keresztül részese volt a játszmának. Megteheti-e ezt büntetlenül? A választ mindannyian tudjuk, legalábbis magunkban: nem teheti meg. Ezért meggyőződésem, hogy akkor jár el az Országgyűlés helyesen, ha e két törvényjavaslat elfogadása után feloszlatja önmagát, ezzel teremtve alapot és egyben lehetőséget a társadalom erkölcsi megújulásához. És ezzel tud utat nyitni a valódi rendszerváltoztatás megindításához. Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen módja a tabula rasának.

Látom szocialista képviselőtársaim arcán, hogy ugyanolyan politikai lufinak gondolják a felvetésem, mint amit ők szoktak eregetni. Kérem, olvassák el a hozzászólásom, gondolják végig, és pontosan tudni fogják, hogy az önök előterjesztésének van egy párja, ez pedig az Országgyűlés feloszlatása.

Köszönöm.




Felszólalások:  Előző  56  Következő    Ülésnap adatai