Készült: 2020.10.02.00:03:23 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

270. ülésnap (2018.02.21.), 81. felszólalás
Felszólaló Révész Máriusz (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 8:17


Felszólalások:  Előző  81  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Az ellenzéki képviselőket hallgatva itt a parlamentben vagy éppen a kampányban, igazából az is csoda, hogy egyáltalán van még Fidesz-szavazó, hiszen az egész ország önök szerint rossz irányba ment, teljes csődben van, és egyébként is borzasztó kilátások állnak előttünk. Csak hát az a baj, hogy vannak bizonyos közvélemény-kutatások, szoktak mérni sok dolgot, és úgy tűnik, hogy bár önök erről egymást nagyon sokszor meggyőzték, annyiszor, hogy itt már néha-néha úgy érzem, hogy szinte el is hiszik, amit mondanak, a választókat azonban nem sikerült meggyőzni.De ez egyébként nem is teljesen véletlen, hiszen az a helyzet, hogy ha megnézzük, hogy mondjuk, a fogyasztói bizalmi index hogy áll ma Magyarországon  tehát nem pártpolitikáról beszélek , akkor azt tapasztaljuk, hogy a történelmi csúcsán van vagy a történelmi csúcsa közelében. Mióta ezt mérik Magyarországon, még nem volt ilyen magas. És itt két dolgot azért hadd tegyek hozzá ehhez. Az egyik, hogy ezt a fogyasztói bizalmi indexet a Gazdaságkutató Intézet méri, márpedig a GKI-t nehéz azzal vádolni, hogy ők irányunkban elfogultak lennének. Hiszen az a helyzet, hogy a GKI általában az előrejelzéseiben, prognózisaiban rendre pesszimistább képet szokott felvázolni kormányzásunk alatt, mint ami valójában bekövetkezik.

A másik, hogy a fogyasztói bizalmi indexhez még azt is érdemes bekalkulálni, hogy hihetetlen erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a társadalom jövőképe a lehető legnegatívabb legyen. Úgyhogy valószínűleg önöknek egy gyomorszájon ütéssel ért fel, hogy időről időre megjelenik a GKI fogyasztói bizalmi indexe, és kiderül, hogy mióta mérik, ilyen optimistán a magyar családok még nem látták a jövőjüket. De az a helyzet, hogy nemcsak a fogyasztói, hanem az üzleti bizalmi index is a mindenkori csúcsa közelében jár. Nem akarom azt mondani, hogy nemzetközi összehasonlításban ez a szám magas, mert nem magas, alacsony. De az a helyzet, hogy a trend egyértelműen pozitív, és igazából látszik, hogy hihetetlen ellentmondásban van azzal, amit egyébként önök kommunikálnak.

De miért is tart itt a fogyasztói bizalmi index? Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert az a helyzet, hogy mióta a rendszerváltozás megtörtént Magyarországon, még nem volt arra példa, hogy 11 százalékos reálbér-növekedés legyen egy év alatt egy országban. Az a helyzet, képviselőtársaim, hogy ha megnézzük a fogyasztást, akkor 4,8 százalékkal növekedett a fogyasztás tavaly is és tavalyelőtt is. De ha levesszük az élelmiszereket, akkor a nem élelmiszeripari fogyasztási termékek esetében 8,3 százalékkal nőtt a fogyasztás 2017-ben. Önök azt mondják, hogy az ország ezzel rossz irányba megy? Teljes tévedésben vannak. Ezért tartanak ott, ahol most tartanak.

Tényleg, még egy-két ilyen érdekes adat. 2015-ben 77 179 új autót adtak el, két évvel később, 2017-ben 116 265-öt, ez 50 százalék feletti, 50,6 százalékos emelkedés. De megnézhetjük, mondjuk, az új lakások építését. Ott is két év alatt 50 százalékos emelkedést látunk. Megnézhetjük, hogyan alakulnak az ingatlanárak, ott is jelentős emelkedés van. Úgyhogy sorra-sorra tudjuk mondani azokat az adatokat, amelyek totális ellentmondásban állnak azzal, amit önök mondanak.

Érdemes megnézni a szegénységi számot. Önök többször mondták, hogy a szegények száma hogyan alakul Magyarországon. Ezzel kapcsolatban is engedjék meg, hogy konkrét adatokat mondjak. 2010-ben hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos fizetési hátraléka az emberek 24,4 százalékának volt. Mára ez a szám 15,7 százalékra csökkent. A váratlan kiadások fedezetének hiánya 2010-ben 74,4 százalék volt, tehát a társadalomnak majdnem háromnegyede úgy nyilatkozott, hogy váratlan kiadást nem tud fedezni. A 74,4 százalékról ez 31,4 százalékra csökkent, jóval kevesebb, mint a felére. Az évi egyhetes üdülés hiányát 66 százalék mondta 2010-ben, 48 százalék 2016-ban. A kétnaponkénti húsételfogyasztás hiánya: 29,2 százalék nem engedhette ezt meg magának, mára ez a szám 16,4 százalékra csökkent.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem azt jelenti, hogy nagyon jól állunk, mert ezek a számok bizonyos értelemben még most is elkeserítőek. De ezek 2016-os számok, és jó esélyünk van azt gondolni, hogy ezek a számok 2017-ben még tovább és jelentősen javultak, és biztosak lehetünk abban, az eddigi folyamatokat ismerve, hogy 2018-ban is így lesz.

A KSH-nál van egy ilyen megfogalmazás, hogy súlyos anyagi deprivációs ráta. Ez 2010-ben 23,4 százalék volt, 2016-ra 14,5 százalékra csökkent. Az tehát a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy a szegénység ma Magyarországon nem nő, hanem nagyon gyors ütemben és egyébként folyamatosan csökken. Ha számszerűen lefordítjuk ezeket az arányszámokat, ez azt jelenti, hogy 2010 óta 900 ezer fővel, még egyszer mondom, 2010 óta 900 ezer fővel csökkent a súlyos anyagi deprivációban élők száma. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a javulás rendkívül jelentős, de még messze nem elég, hiszen még mindig nagyon sokan vannak ezen a területen. De ha megnézzük a gazdasági kilátásokat, akkor jó okunk van feltételezni, hogy ezek a számok javulni fognak a jövőben is.

Sorra lehetne reagálni minden egyes ellenzéki képviselőtársamnak a hozzászólására. Itt Varga képviselő úr is nagyon szomorúan adta elő a miskolci egészségügy helyzetét. De azért itt mondjuk el, hogy a miskolci kórház az egyik legnagyobb nyertese volt az elmúlt éveknek. A miskolci kórház fejlesztésére több mint 20 milliárd forintot költött a kormány az elmúlt években, tisztelt képviselő úr, több mint 20 milliárd forintot. Ha egy kicsit is korrekt hozzászólást tesz, akkor mondjuk, ezt talán érdemes lett volna megemlíteni.

És azt is el lehet mondani, hogy a vidéki kórházak fejlesztésére több mint 500 milliárd forintot fordított a kormány az elmúlt években, döntően uniós pénzből. Tehát mi itt Budapesten egy kicsit irigykedve nézzük egyébként, hogy vidéken milyen állapotban vannak a kórházak, és igazából reménykedünk abban, hogy Budapest is ezen a területen előbb-utóbb sorra kerül.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én még egyszer annyit tudnék elmondani, hogy Magyarország az elmúlt években egy jó pályát futott be, egyértelműen a szegénység csökkent, nagyon sok területen nagyon sokat léptünk előre.

(14.10)

Az emberek jövőbe vetett hite, bizalmi indexe ezt mindenképpen alátámasztja.

Még egy fontos statisztikai adatot engedjenek meg. Szerintem az egyik legfontosabb eredmény, hogy 50 százalékkal növekedett azoknak a száma 2010-hez képest, akik házasságot kötöttek, ez is a jövőben való hit egyik megjelenése. Biztos vagyok benne, ha ezen az úton továbbmehetünk, akkor ezek a számok még tovább fognak javulni az elkövetkező esztendőkben. Szeretnénk továbbmenni és folytatni ezt az utat. Nekünk Magyarország az első, és szerintünk kimondottan fontos lenne, hogy ezen az úton Magyarország tovább tudjon menni a következő években is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  81  Következő    Ülésnap adatai