Készült: 2024.04.19.17:13:10 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

209. ülésnap (2017.03.27.), 92. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:06


Felszólalások:  Előző  92  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Utá­naérdeklődtünk a határátkelőhelyeken, hogy való­ban van-e ilyen forgalomnövekedés, mint amit ön említett. Azt mondták, hogy kétfajta forgalomnövekedés van, az egyik a vendégmunkások utazásaihoz tartozik, a másik pedig a turisztikához kapcsolódó, de az ön által említettel eddig ott nem találkoztak.

Ettől függetlenül a törvényesség biztosítása mindenki számára fontos, éppen ezért mind rendszeres, mind szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végrehajt a nyugdíjigazgatási szerv pontosan azért, hogy az esetleges visszaéléseket ki tudja szűrni. Nyilván, ha a megküldött megkereséseket nem veszik át, vagy ismeretlen a címzett, az már egy jelzés ezzel kapcsolatban, de azt is ellenőrzi a hatóság, hogy pontosan életvitelszerűen tartózkodik-e azon a lakcímen valaki, ahová önmagát életvitelszerűen jelentette be. Sőt, nyilván már maga az igény elbírálásának a folyamata is tartalmazza azt az elemet, hogy az életvitelszerű tartózkodást meg kell állapítani, és arról meg kell győződnie a hatóság munkatársainak.

Mindamellett fontos, hogy ez az egyezmény, amely több évtizedes múltra tekint vissza, fölváltódjék egy új, modernebb, sokkal korszerűbb nemzetközi egyezménnyel. Ahogyan talán ezt ön is tudja, hiszen szerintem írásbeli kérdésben is kérdezte, erre vonatkozóan a magyar fél folyamatosan igyekszik Ukrajnával felvenni a kapcsolatot és tárgyalásokat folytatni. Ugyanakkor sajnos az is közismert, hogy Ukrajnában a politikai stabilitás nem fogható a magyarországihoz, éppen ezért a tárgyalásoknak, az erről való egyeztetéseknek már a megindítása is, az illetékesekkel való kapcsolatfelvétel, a velük való közlése a magyar igényeknek is már nehézségekbe ütközik. Éppen ezért halad nagyon nehézkesen ennek a régi egyezménynek egy modern, a nemzetközi jog mai szabályainak megfelelő egyezménnyel való felváltása.

Magyarország erre törekszik, és ugyanígy törekednek arra a helyi hatóságok is Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és máshol is, hogy a lakcímeket, az ott-tartózkodást pontosan ellenőrizzék, és csak a jogosultak számára járjon ez a lehetőség. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  92  Következő    Ülésnap adatai